5.

Tatsuki

Egyáltalán nem mindegy, hogy “nem szoktam ilyen lenni” vagy “nem ilyen szoktam lenni”. Ezek tények, hiszen valóban nem jellemző rám, hogy bárkit hosszútávon megtűrjek magam mellett, akarjam a társaságát és mindenféle egyszerű baromságot csináljak vele. Vele együtt. Valahogy nagyon kellemes, hogy ketten rakunk rendet, van kit bevágni az ágyba, noha jobban örülnék neki, ha Shinji nem lenne beteg, mert a megfázással, köhögéssel, satöbbivel nem nagyon tudok mit kezdeni. Hoztam papírzsebkendőt és van néhány ötletem a köhögésre is, de nem vagyok orvos és ilyen betegségekkel sem volt dolgom régóta. Ha nem javul az állapota, kénytelen leszek kitalálni, kihez vihetem el, hiszen a nyilvántartásokban Shinji még mindig nem szerepel, vagyis normál orvos nem láthatja.


Elzavarhatom, ha nem kell... Úgy osztja ezt meg velem, mintha nem lennék tökéletesen a tudatában ennek. Ez az én lakásom, bármikor kidobhatom és nem vagyok az a fajta, aki problémázik ennek megtételén. Oké, a ruhái vizesek, de azt kaphat, nemrég pedig azt állította, haza tud vezetni. Ám nem fogom kirakni Shinjit, mert jó, hogy itt van. Nem nagyon tudunk egymással mit kezdeni a szexen kívül, nehezen beszélgetünk, nincs közös témánk, nem nagyon csinálunk olyasmit, ami nem kapcsolódik a kufircoláshoz, mégsem akarom, hogy elmenjen. Ha már kimenőt kapott, maradjon. A jelenléte különös módon kellemes a számomra, élvezem a kötetlenséget, azt, hogy amikor csak akarom, megdughatom.

Nem tudom, milyen lett volna, ha sikerül Deont rávenni, hogy költözzön ide. A srác elég házias, tehát azzal nem lenne gond, elég cserfes is, tehát nem teltek volna csendben a napjaink és elég kreatív ahhoz, hogy sose legyen unalmas mellette lenni. Ő örömét leli a filmekben, nekem pedig bőven elég lett volna feküdni az ölében. Az is impozáns látvány, ahogy tereget, takarít, vagy épp főz, mert mindent valami különös hülyeséggel övezve csinál. Ráadásul szeret megfeledkezni magáról, táncolni, alkotni, énekelni, maszturbálni, és ahogy ezeket képes végrehajtani... na azt úgy senki más nem tudja. Kétségtelen a számomra, hogy rengeteg változással járt volna a kölyökkel való együttélés, de akartam mindet. Deonnal megállapodtam volna, amit azelőtt sosem gondoltam. Ez főleg azért nevetséges, mert mikor én elterveztem, milyen kurva jó lesz nekünk ketten itt, még hozzá sem nyúltam a sráchoz. Biztosra vettem, hogy kibaszott ügyes az ágyban, mert az érzékei remekül működnek, az egész testével kommunikál és cselekszik, az ízlése nagyon változatos, vagyis csak jó lehet vele a szex. És igazam is lett, csak már akkor kurvamindegy volt, mit akarok.


Belegondolva egy tizenhét éves szarházi kölyök tönkrecseszte közel fél évnyi tervezgetésemet. Sőt... igazából sokkal többet tett ennél. Meg tudott sebezni. Nem a testemet, azt leszarom, hanem... a lelkemet. És ezzel nem tudok mit kezdeni, mert időnként rohadtul fáj, máskor kegyetlenül dühít, de fogalmam sincs, hogyan kell kezelni ezt az egészet. Le akarom zárni, mert különben megőrjít és belehajt az öngyilkosságba, márpedig élni akarok és élnem is kell, különben pont Deonnak teszek keresztbe. Még legalább egy évre van szükségem, hogy elrendezzek mindent, aztán... aztán mindegy, mi lesz velem. Mindig mindegy volt, csak most nem teljesen az érdektelenség mondatja ezt velem, hanem valamiféle... Megcsömörlés? Elkeseredettség? Csalódás? Valami hasonló.


Viszont itt van Shinji... Valóban csak egy döntésként indult, miszerint megkefélem. Egyszer. Aztán ahelyett, hogy elhúzta volna a csíkot, olyan izgatóan és izgalmasan viselkedett, hogy nem bírtam kiverni a fejemből. Meg kellett dugnom őt még egyszer, hogy meg bírjak szabadulni az állandó képzelődéstől. Úgy tekintettem rá, mint egy jól álcázott, veszélyes kurvára, s ennek megfelelően bántam vele. Használtam és kihasználtam, amit meg bírtam szerezni belőle, aztán eldobtam, és még meg is aláztam, hogy ne legyen képes utánam jönni, hiszen úgy gondoltam, nem kell már többet nekem. Mégis, amikor megjelent a szalonban, az első gondolatom az volt, hogy meg kell basznom és bármiért is jött, enélkül nem megy el. Most meg itt van mellettem és azt mondja, az enyém. Furcsamód én is így tekintek rá, még meg is jelöltem, hogy a többi ember tisztában legyen vele, amikor hozzáér, az én tulajdonomat érinti, amikor pedig fenyegeti, engem is fenyeget, hiszen ami az enyém, azt megvédem.


Méghogy meg kell ölnöm, ha ráunok és szabadulni akarok tőle... Ez baromság. Shinjin osztozunk Deonnal. Vele még tudok osztozni Shinjin, nem dühít, ha köztük bármi történik, ellenben én nem tehetek csak úgy meg akármit Shinjivel, mert nem teljesen az enyém. Nem vétek Deon ellen azzal, hogy végzek a testőrével és egyben barátjával, csak mert meguntam a vele való játszadozást. Deonnak szüksége van Shinjire, ideális támasz, ügyes őrzőkutya, ezért Shinjinek valami olyan főben járó bűnt kell elkövetnie, mint az árulás, hogy megöljem. De az sem az én reszortom, hanem Deoné. Engem nem tud elárulni, mert nincs a viszonyunknak semmiféle kötöttség.


Van köztünk valami Shinjivel, amit egyikünk sem tud a jelek szerint elhelyezni, de nem is akar egyikünk sem megnevezni. Valami, ami összetart kettőnket, ami egymáshoz vonz minket. Valami, ami miatt képtelen gondolatok fogannak meg a fejünkben, tőlünk szokatlan dolgokat teszünk és lassan megváltozunk egymás mellett. Annak érdekében, hogy megtartsuk ezt a “jót”, engedünk a másik akaratának és megpróbálunk olyasmit tenni, amivel biztosítjuk, hogy megmaradjon mellettünk. Mintha normális pár lennénk, nem? Pedig a legcsekélyebb mértékben sem nevezhető a kapcsolatunk normálisnak, ebben biztos vagyok.


Elmondom Shinjinek az igazat. Bevallom, bár burkoltan, rejtve, nem kimondva és még csak utalva sem rá, de valahol mégis elismerve, hogy... szerelmes vagyok Deonba. Nem egyszerűen szeretem azt a kölyköt, azt hiszem, sokkal többet érzek iránta annál. A múzsa tűz elemű, szerelemmel táplálkozó lény a mondák szerint, márpedig nekem az a kis szarházi a múzsám, s egyszerre dühít, lomboz le, frusztrál és hajt az, hogy még nem tudtam neki olyat rajzolni, amit a bőrére engedne varrni. Pedig ez olyan cél, amit nem hagyok elveszni, mindenképp el akarok érni. Veszett módon küzdök érte, miközben... Miközben én a számára csak egy kutya vagyok. Valaki, aki hűséges hozzá, vigyáz rá, szereti, akit a barátjának mondhat, akivel játszhat, aki mellette van, de ennyi és nem több. Az a rajz teljes mértékben kifejezi azt a ragaszkodást és szeretetet, amit érzek iránta. Hogy csak őt látom, mindig és mindenben, miközben sosem lehet az enyém.


Akarom Shinjit. Érzek iránta valamit, ami a Deon iránt érzetthez képest szinte semmis, ám a semmihez viszonyítva már elég nagy dolog, ezért jó lenne, ha maradna, de valóban nem fogom visszatartani, ha megunja velem az egészet. Nem tudom elképzelni, hogy valaha is elmúljon, amit Deon iránt érzek, ezért baromság lenne lekötni Shinjit, hiszen fiatal ahhoz, hogy megkeserítsem és tönkretegyem, s nem is akarok így tenni. Megdolgozta már az élet, én nem akarom bántani. Sokszor vagyok vele durva, erőszakos és kegyetlen, de igazából nem akarok neki ártani, csak nem tudok másmilyen lenni. Élvezzük azt, amire képesek vagyunk, amit adunk és kapunk, és ez a lényeg. Tart, amíg tart, addig kell kiélni mindent, aztán ha vége, nyissz, mindennek vége kell legyen.


Úgy mondom a kölyöknek, hogy ha elmegy, nem megyek utána, mintha teljesen hidegen hagyna, ha ez történne, miközben nem is tudom, mihez kezdenék. Amikor velem van, jól érzem magam, nem húznak olyan nagy súlyok, inkább egyszerű férfinak érzem magam és ez határozottan kellemes a számomra. Ugyanakkor nem vetkőzhetem le azt, ami vagyok, mert ettől, ha akarnék, sem tudnék sosem szabadulni. Az alvilágban születtem és ott fogok megdögleni is. Alvilágiként, valószínűleg egy leszámolás vagy klánírtás miatt.


Tetoválás... Azt hiszem, először nem jut el teljesen az agyamig, mi van vele, vagy Shinji mit akar. Csak meredek rá és még azt sem igazán érzékelem, hogy köhög. Tetoválás...? Shinjin??? Hova?! Mit?! Dehogy kell neki tetoválás! Nem illik hozzá, ráadásul a teste úgy tökéletes és kívánatos, ahogy van. Nem véletlenül vetkőztetem le állandóan, hiszen tetszik, hogy tele van hegekkel a bőre. Tény, hogy rajtam is van pár ékszerből is, tetoválásból is és hegből is, de Shinjiben pont a természetessége annyira megkapó. Ezt csesszem el egy tetoválással?! Hát nem...!


Ráadásul egy heget akar elfedni vele...! Nincs ki mind a négy kereke? Ezt eddig is tudtam, de hogy három se... Csak nézem őt, újra és újra végigmérve a testét, gondolkodva, vajon hol tudnék rajta elképzelni bármit is ízlésesnek találva azt, de nem jutok eredményre. A bőre domborzata szerintem tökéletes, és vétek volna tetoválással megbontani az összképet, amit a srác nyújt. Ebbe nem megyek bele. Remélhetőleg, ha én nem csinálom meg neki, nem fordul máshoz, különben kénytelen leszek kiporolni Shinjit, mint egy gyereket. Nem, annyival kibaszottul nem érném be, mert dühítene, hogy valaki más mázolta össze. Nem tudnám elviselni valaki másnak a munkáját rajta, bosszantana és mindenképpen ki akarnék találni valamit, hogy eltüntessem. Nagy macera átfesteni egy tetoválást, de vagy az, vagy pedig nem vetkőztetném le többet teljesen meztelenre, az meg megint csak idegesítene.


Sehogy se jó ez. Inkább hagyjuk ezt az egészet! Felejtsük el, mintha sosem került volna szóba. Ritkán akarok ilyet, de akkor azt nagyon. Gondolom, hiába. Shinji is makacs, így ezzel a gyógyszer-dologgal csak az időt tudom húzni, az akaratát letörni nem fog menni. De miért akar ilyesmit? Nem látom be. Egy heget megtetoválni nem egy élmény, méghozzá egyik félnek sem. Bár ennél már csak az volna jobb, ha hegtetoválást akarna, attól tényleg kiakadnék, azt hiszem. Jól kiröhögném, mint a pirszing miatt a szalonban, aztán vagy hasra vágnám és megdugnám, vagy a kezébe nyomnám a cuccait és hazafuvaroznám, hogy kicsit gondolkodjon még, méghozzá nélkülem, hátha rossz hatással vagyok rá. Utóbbi mindenképpen igaz valószínűleg, de lényegtelen.


Bosszant ez a dolog. Nem tudom eldönteni, mégis melyik hegével lehet gondja, mert nekem mind tetszik. Mondták már, hogy furcsa ízlésem van, ezt azonban most főleg leszarom. Méghogy nekem van furcsa ízlésem... Akkor Shinjinek mi van? Áh, nem is értem én ezt! Végül csak nem bírok felülemelkedni a dolgon, muszáj megkérdeznem, melyiket szeretné elfedni valami mintával, mert kiidegel ez a kérdés, és amikor megmondja, már röhögni sem bírok. Annak a hegnek az erősebb érintésétől is összerántja a fájdalom...! Komolyan azt várja el, hogy varrjak rá?! Nem normális... Nemhogy összepisálná magát, de letenné a csokibrióst is a székbe, az biztos. Hát köszi, de ezt nem vállalom!


Hhijohhh...! Téma lezárva, részemről a kérdés eldöntve.


Elfekszem az ágyon, karjaim a fejem alá hajtogatom és próbálom elképzelni, milyen lenne egy tetoválással Shinji. Attól, mert nem vagyok hajlandó egy ilyen tortúrát végigcsinálni, még kíváncsivá tesz, valóban természetellenesen festene-e rajta egy minta. Nem jutok sehova a képzelgéssel, mert Shinji megszólal mellettem és az, ami a hangjában van, vagy amit kérdez, nem is tudom, de... úgy ér, mint egy jól megküldött mellbe vágás. Nem kérdeztem sosem, hogy szerezte a sérüléseit, ahogy ő sem, én az enyémeket hogyan. Rólam egyértelmű valószínűleg, hogy harcban, bár van három Deon-harapásom is, aminek megmaradt a nyoma, ahogy az is nyilvánvaló, hogy nem vagyok híve a kaszabolásnak szex közben. Vannak perverz játékaim, szeretem kidekorálni a partnerem, de engem nem csigáz fel a vér látványa. Elég embert öltem már meg ahhoz, hogy a szexuális szokásaim közt ne szerepeljen ilyesmi. Ellenben ezt annyira természetesnek vettem, hogy eszembe sem jutott, hogy Shinjivel elbánhattak így. Még sosem volt vele könnyű dolgom, mindig harcol ellenem, amikor letámadom, és hiába akarja ő is, hogy megkeféljem, az ösztön nem hagyja egyszerűen kitartani nekem a seggét. Úgy fest, újabb részletet tudtam meg arról, hogyan sikerült kinyírnia Kitarot. Nagy áldozatok árán, melyek a... lelkén? Máshogy nem tudom kifejezni és ha Deon hisz abban, hogy még nekem is van lelkem, akkor Shinjinek biztos van. Szóval a lelkén ugyanolyan mély sebek húzódnak, mint a testén. Mindkettőt megedzette, a srác igazán erős és vonzó lett, ám az évek sem voltak elegek, hogy eltűnjenek a hegek. Nem is fognak, nem az a tulajdonságuk.


Öröm, mi? Nem... te, kérlek, elégtételnek érezted, a bosszúd beteljesülésének, hogy megölted Kitarot és igenis az a bajod, hogy többet fizettél, mint amennyit cserébe kaptál. Még mindig keresnek téged, meg kell húznod magad amiatt is, hogy a létezésedet nem bizonyítja egyetlen adat sem, nem tanácsos alvilági területeken feltűnnöd, nehogy bajba sodord a gazdádat és van egy Suki nevű konc is a nyakadon, ami minden kétséget kizáróan probléma.


Kikelek az ágyból, majd a konyhába ballagok. Az előbbiek tudtában kissé másképp állok a tetoválás-kérdéshez. Dühít, hogy butaságot akar. Bármelyik pillanatban vissza tudom idézni az emlékeimből azt az elkínzott kiáltást, amit előcsalok belőle, ha rámarkolok arra a hegre. Kétségtelen, hogy egy szadista vadbarom vagyok, hogy imádom kínozni őt is, mást is, hogy a hangok és a látvány ugyanolyan fontos számomra a szexben is, mint az érzetek, Shinjinek azonban már nem akarok igazi, rossz fájdalmat okozni. Márpedig most arra kér, hogy hosszú ideig kínozzam. Erre nem vagyok hajlandó!


Szembe fordul velem és amit rajta látok, az begerjeszt. Imádom, amikor egyenesen a szemembe néz, méghozzá anélkül, hogy egy pislantásnyi időre is másfele fordítaná a tekintetét, ellenben vesébe látó mélységig hatol bennem és elszánt. Imádom a mozdíthatatlanságából kimozdítani, felülmúlni az elképzeléseit, megdönteni őt az akaratában. Imádom a kitartását, az acélos keménységét, imádok vele játszani, szórakozni, imádom őt gyötörni és kielégíteni, az őrület széléig kergetni. Még azt is imádom, hogy ennyire gyorsan, ilyen könnyen fel tud húzni és majdnem képtelenség neki ellenállnom.


Ami nem öl meg, erősebbé tesz... A legnagyobb közhelyek egyike, mégis nyer vele. Igen, meggyőzött, minden további szócséplés már csupán informálódás. Megfordította bennem az akaratot, mert a teszteket jobban szeretem annál, mintsem kihagyjak egy lehetőséget. Ha nem akar kegyelmet kapni, én nem fogok neki kegyelmezni, megtervezem, hogyan hajtsam végre a legérzékenyebb hegének a megtetoválását, aztán kivitelezem, ő pedig kínlódjon csak. Gyönyörű lesz, ebben biztos vagyok és ha nem bírja olyan jól, mint amennyire hiszi, mozdulatlanságig odakötözöm a székhez, rajtam nem múlik. Valamit a bőrébe varrok, aztán ha összepisálja magát, még takarítani is fog. Erősödhet, ha ezt akar. És fog? Kétségtelennek kellene gondolnom, de olyasmit vár el ettől az egésztől, amiben nem vagyok biztos, hogy reális. Báár... Igen, az is valami, ha a fájdalom már nem arra emlékeztetné, ami elmúlt, hanem rám. Ez hízelgő is, ám bizonytalan vagyok azt illetően, hogy összejöhet-e ez.


Kissé groteszk, hogy Shinji egy szadistát választ egy másik szadista elfelejtésére. Az emberek többsége inkább egy másik archetípust keres, lehetőleg olyat, aki nem ismétli meg a múltjában történteket, ez a kölyök azonban még ebben sem hajlandó átlagos lenni. Imádom. Odalépek hozzá és tenyerem alá temetem a szóban forgó heget. Én nem látom csúnyának, eltüntetnivalónak, egyszerű indokok fejében sosem varrnék rá, így azonban fel kell rá készülnöm, kell rá terveznem valamit, ami méltó az alkalomhoz, a helyhez és hozzánk is.


Az ember mindig köt valamit valamihez... Talán. És Shinji engem akar a fájdalmához kötni, rám akar emlékezni. Kétség sem férhet hozzá, hogy jól meggondolta, tisztában van vele, hogy ha kidobom, a tetoválás nem fog eltűnni, végleges emléke marad annak, hogy hónapokon keresztül keféltünk, az alattam való kínlódásainak és élvezeteinek. Nyilván tudja, hogy ha vége, nincs visszaút, hozzám aztán nem könyörgi vissza magát ő sem, mégis rám akar emlékezni és egy tetoválás nem is eltávolítható, eltüntethető, mint a nyelvébe szúrt pirszing. A lehetőség felcsigáz. Shinjim... kiválóan értesz hozzá, hogyan érd el, hogy ugyanazt akarjam, mint amit te.


Az albumból?! Még mit nem??? Saját mintája lesz. Olyan, amit senki másnak nem csinálok meg, bármennyit fizet, akármit ígér.