Nna. Az a helyzet, hogy én sem emlékszem mindenre, ugyanis a sztorit nem az idő szerint lineárisan írtuk - ebből adódik a tördeltsége is -, úgyhogy ha valami kimarad, szóljatok nyugodtan.
Időben most járunk november első napjaiban. Hogy Asame és Nishida mit beszélnek meg, Deon és Kazuki között milyen párbeszéd folyik, már nem tudom, ezért sem írom meg a Deon-reagomat. Amire masszívan emlékszem, hogy Shinjinek intéződik a kocsija, a két yakuza információt cserél, a két kölyök dettó. Tatsukinak nincs ideje feszkót csinálni, ezerrel szervez, este fogja közölni Asaméval, hogy néhány őrszemmel számoljon Lux érkezésekor, noha a madárfütty szerint békés találkozásra lehet számítani. Deon totál kiakasztja magát, de éjszaka átgondol dolgokat és úgy kel fel, hogy "akkor ma játszani fogunk". Teljesen lemodellezte, hogy mit akar beletenni a beszélgetésbe, hogyan irányítsa a fonalat, úgyhogy magabiztos. Az más kérdés, hogy mikor bejelentik, hogy megérkezett egykori mentora, keresztbe áll a gyomra, ennek ellenére meglepően jól helyt áll. Tulajdonképpen közli Luxszal, hogy még soha életében nem sértették meg annyira, mint ő azzal a feltételezéssel az utcán. Kihasználja, hogy a kínai fickó nem lehet tisztában bizonyos információkkal, gyakorlatilag megpróbálja elhitetni vele, hogy heteroszexuális és rettenetesen megalázónak érezte, hogy Lux kinézte belőle, hogy hajlandó lenne Asame alá feküdni. Lux hiszi is, meg nem is, Deon ügyesen játszik szerepet, de tudja, hogy ideges volt végig, ezért nem fog leállni, udvarias leveleket küld, találkozást kér majd...
Lesz egy kis nyugi Lux nélkül, neki is akad némi dolga, meg azért a kölyök megborította néhány elképzelését. Persze ettől még makacsul akarja őt, de belátja, hogy más eszközökhöz kell nyúlnia, másképp kell megközelítenie Deont, különben nemhogy Asame, de maga a srác átharapja a torkát. Ráadásul felméri, a kölyök milyen hatalmat gyűjtött maga köré, hiszen Lux a jövetelekor szembe nézhet a mindenre kész és elszánt testőrök mellett egy annál is elszántabb Tatsukival.
Természetesen a tetoválómester nem bírja ki nyugiban, még a távozása előtt elkapja egyszer Shinjit, méghozzá a Ryuuval közös irodájukban vágja fel az asztalra, ráadásul a nevelőapja is befut, miközben nagyban az ipart űzik. Tatsuki elégedett, mert ez volt a célja, kifejezetten vágyott rá, hogy ilyen helyzetbe hozza a két testőrt, ugyanis erődemonstárciónak szánta. Lehet, hogy elásta a csatabárdot, de természetéből fakadóan be kell tartania Asaménak, meg kell mutatnia a legjobb embereinek is, hogy ha ő akar valamit, akkor azt megszerzi, méghozzá jelen esetben megtorlás nélkül. Igaz, más is ott van nála a háttérben, méghozzá az, hogy magára akarja haragítani Deont. Azt gondolja, visszajut a fiúhoz a dolog, s szép lassan felbosszantja annyira Deont, hogy még az utolsó leckéket megtanítsa neki, aztán a kölyök kivégzi, mielőtt szétzúz mindent. Gyakorlatilag elkezdi bebiztosítani a srácot, elintézi, hogy minden az övé legyen, de a lehető legkisebb galibát okozza ezzel Deonnak, felépít egy csinos csapdát, amivel a fiú már csak akkor szembesül, mikor már a halálba küldte Tatsukit. De ennek véghez viteléhez idő kell, hónapok...
Shinji megkapja a kocsiját, a részleges nyugi miatt nyélbe is ütnek egy versenyt, mivel mindenkinek szüksége van kikapcsolódásra, valami levezetőre. Deon elkezdi összerázni Kazukit, Yorut és Shinjit, mivel a három fiú egyidős, mindet kedveli és úgy gondolja, jól kijönnének és ezzel nem is téved. Jár Asaméval otthon, karácsony előtt valamivel sikerül bemutatni a férfit. A kölyök úgy gondolja, ráér lerántani a kapcsolatuk valódi természetéről a leplet, nehogy az anyja azt gondolja, azért van rá akkora hatással a yakuza, mert szerelmes belé, de tagadhatatlan, milyen értelemben van oda mentoráért, ezért az anyja finoman, burkoltan meg is mondja neki, hogy ideje végre felvállalnia mindenestől saját magát, őt nem fogja zavarni a kapcsolatuk Asaméval, míg tisztességes keretek között mutatkoznak. Ayakoval sem lesz gond, levágja ő is, hogy a bátyja fülig odavan a yakuzájáért, s azon kezdenek dolgozni Yanamival, hogy rendbe tegyék az életüket.
Deon apja nem nyugszik le, ki akar kerülni a börtönből, ezért Deon bemegy hozzá és figyelmezteti, hogy vagy belenyugszik és a börtönben rohad meg, vagy gondoskodik róla, hogy pokoli kínok között teljen ez a rohadási időszak. A kölyök félti az anyja lelkibékéjét, szeretné úgy intézni, hogy Yanami ne jöhessen rá, miket művelt a férje amellett, hogy elárulta az országot, mert úgy gondolja, szeretett édesanyja beleroppanna, ha azzal szembesülne, hogy hozzáment egy idegenhoni szemétládához és vállalta a családja haragját is emiatt. Nathan persze makacs típus, úgyhogy a kölyök elintézi neki Tatsuki révén, hogy a rabtársai megtudják, hogy a gyerekeivel kereskedett egy kínai vén kecskével, úgyhogy rövid és fájdalmas hátralévő élete van a férfinek a rácsok mögött. Yanami közben válópert indít, amit eltitkol a gyerekei elől, azonban olyan környezettel, ami a fia révén körbeveszi, ez nem maradhat titokban, vagyis Deon is értesül róla, az anyja megtudta, miért ágált annyira a fiú az apjával folytatott kapcsolattartás ellen. Mielőtt a válás végbe menne, Nathant halálra kínozzák a börtönben, így Yanami női becsületén nem esik akkora folt, mivel nem elvált, hanem özvegy nőként folytatja, visszaveszi a leánykori nevét és folytatja színházi pályafutását.
A Lux-botrány lezárása, a szalon sorsa már a 2. összekötő vázlat témája, úgyhogy arról nem ejtek szót. =)
Első körben ennyi jutott eszembe.
2011. szeptember 12., hétfő
435.
Tetsuji
Fél kettő magasságában végre befut Naokival az oldalán. Ez se menne semmire a pincsije nélkül, habár Naoki nem az az észlény, akire rá mernék bízni akár egy szobanövény gondozását is. Mindenesetre a kínzáshoz ért... Hány kurvám is bánja, hogy az a kis korcs eljátszadozott velük? Ha jól rémlik, két hete váltam meg a negyediktől, mert Naoki annyira megkínozta, hogy értéktelenné vált a piacon. Kártérítést persze követelhetek tőlük, de mire megyek? Attól még nem lesz belőle pénz. Fasz kivan az ilyenekkel. Ráadásul az egyik igencsak értékes ribancomat vágta ezzel gallyra. Szét tudtam volna robbanni a méregtől. Komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogy azonnal a torkának ugorjak és ott helyben megfojtsam, vagy egyszerűen csak levágjam a farkát és ledugjam azt a torkán, hogy megtanulja végre becsülni is az árut. Végül hagytam az egészet a picsába, de neki kellett eltakarítania a kölyköt, miután agyonlőttem.
- Késtél - mordulok rá, mikor leveti magát a szemben lévő fotelba. - Hol a pénzem?
- Átbasztál, Tetsuji. Két szajháról volt szó, nem egyről... - morogja és rágyújt. Idegesen dörzsölöm meg a halántékom, majd intek a két kedvencemnek, hogy hagyjanak minket magunkra.
- Tény. De arról sem volt szó, hogy a te kis tacskód zsinórban a negyedik szajhámat cakkozza úgy ki, hogy többet hasznát sem veszem - morgok én is, mert még mindig kibaszottul bosszant a dolog. - Azt hiszem, ennyi nem nagy ár négy igencsak kiváló ribancért - teszem hozzá.
- Mindegy, megkapod a pénzed, ellenben lenne számodra egy feladatom. - Feljebb ülök a fotelban. Ha újabb kurvákra lenne szüksége, azt már közölte volna, így viszont kezd érdekelni, mivel áll elő. Előhúz kabátja zsebéből néhány igencsak viseltes, összehajtogatott papírlapot, majd elém dobja azokat. Értetlenül nézek rá és magyarázatot várok. - Szükségem van néhány infóra - jelenti ki, mire felnevetek.
- Már nem dolgozom informátorként - zárom rövidre a témát, tekintetében azonban látom, pont leszarja a dolgot. Hát jó, időm, mint a tenger.
- A képen látható fickó Suki Deoyama. Egy helyi kis bűnöző, pár utcányira innen van egy elég lepukkant szórakozóhelye. Igazából szinte csak a csőcselék fordul meg nála jóformán, akik olcsón akarnak szar minőségű droghoz jutni - magyarázza, mire kezembe veszem a papírokat és széthajtogatva őket olvasni kezdem a rajta lévő infókat. Egy másik kép is szerepel közöttük. Egy fiatal kölyöké, aki alig lehet tizenhat-tizenhét éves, nem tudom megsaccolni ez alapján, mindenesetre csinos kis példány. Elég sok infó van kettejükről, ám az utolsó lapon csak egy nevet találok: Ninomiya Shinji. Se fénykép, se adat. Kitamurára pillantok.
- Mit akarsz?
- A képen látható suhancot Kitaro nyírta ki évekkel ezelőtt, mert az a kis rohadék meglovasított pár kiló kokaint - magyarázza, ám engem ez a kerettörténet valahogy cseppet sem érdekel. Ha bénák voltak, az ő bajuk. Még mindig nem látom át, hogy mi a fenét akar. A kölyök halott, ahogy látom, ez a Suki nevű fickó egy drogos kis senki, a harmadik meg csak egy név. Főleg, ha tényleg létező személy és nem csak valami pancser drogtól elszállt képzelgése.
- És? - kérdezek rá. - Mit akarsz? Kurvára nem látom át, miért kéne nekem bárki után is informálódni. Ez a Mao Itachi halott, Suki Deoyama egy drogos senki, ez a Ninomiya Shinji pedig valszeg nem is létezik ha ennyi idő alatt még semmit nem találtatok róla. Mióta is hajszolod Kitaro gyilkosát? Öt éve? Lassan hat... Ennyire jutottál? Komolyan mondom, Kitamura, te akkora farok vagy, amilyet még nem hordott a hátán a föld. Ezt öt éve is elém tolhattad volna, miért pont most?
- Mert nem volt eddig semmi bizonyítékunk arra, hogy annak a drogos szarházinak bármi köze is lenne Kitaro megöléséhez.
- Miért, most van? - kérdezek rá némileg hitetlenkedve. Hirtelen mi faszom változott meg? Főleg öt év után. Nem áll ez nekem sehogy sem össze. Megint csak valami idétlen baromsághoz ragaszkodik, aminek se eleje, se vége, de még csak értelme sem. Az egészben még annyi értelem sincs, mint egy tál szőlőben.
- Suki vallott - jelenti ki, én pedig felröhögök. Nem, ez... Kitamura nem lehet ekkora gyökér. Komolyan ad egy drogos szavára? Neeee, ez nekem is abszurd.
- Ne tedd ezt velem, meghalok röhögőgörcsben és nem lesz, ki ellásson szajhákkal - vigyorgom még mindig. - Hahó, Suki Deoyama egy drogfüggő vén fasz. Na jó, annyira nem vén, de drogfüggő, ráadásul, ha jól értelmeztem, ez a Mao nevű kölyök a kis kedvence volt. Ezek után sanszos, hogy a suhanc halála után még jobban rákattant a drogra és a fél agyát elszívta már. Adsz egy láda moha szavára? Komolyan gondolkodhatnál néha, Kitamura.
- Leszarom, mit gondolsz! Kapard elő nekem ezt a Ninomiya Shinjit valahonnan, nem érdekel honnan! Hatszáz millió yent kapsz most, hatszázat, ha leszállítod nekem őt. - Hoppá...! Milyen bőkezű lett. Megfontolandó. Megdörzsölöm halántékom és felsóhajtok. Legyen, bár nem tudom, miért tőlem vár csodát, három éve nem foglalkozom információszerzéssel.
- Legalább nyögj valamit erről a fantomról, akit kergetek - kérem őt fáradtan.
- Szőke, vékony, olyan százhetven magas lehet. - Na baszd. Ha öt éve egy ilyen kölyköt keresel, én már meg sem lepődöm azon, miért nem találtad meg. Csak nekem logikus, hogy valószínűleg már kurvára nem így néz ki az, akit keres? Anyám mondta mindig, fiam, észt nem adhatok, apám meg rákontrázott rendszerint, hogy mindenkit nem csinálhat ő. Kezdem érteni, mire gondolt. Hát, mindenkit én sem csinálhatok. Felállok és nadrágom farzsebébe csúsztatom a papírokat.
- Meglátom, mit tehetek - zárom ennyivel a témát mára. Ma már tuti nem mászok el Sukihoz, majd holnap. Egyetlen dologra vágyom jelenleg: az ágyamra és csendre. - Majd jelentkezem - adom tudtára, hogy ne merjen keresni egy darabig, különben lesheti, hogy bármit is kiderítek neki, azzal távozom az Endorfinból.
Ninomiya Shinji...
Rohadtul remélem, hogy nem csak egy drogos fantáziájának szüleménye ez a név, különben kibaszott dühös leszek.
435.
Asahito
Megébredek arra, hogy Yoru kikel mellőlem, bármennyire is óvatosan igyekszik ezt megtenni, de egyelőre nem adom tudtára, hogy felkeltett, csak csendesen figyelem őt. Öltözködni kezd, szinte nesztelenül bújik bele feszes farmerjába, majd veszi magára a felsőjét is. Szóval nem akar felkelteni, hát rendben. Miután távozik a szobából, én is kikelek az ágyból és utána megyek. Csendesen követem őt, mint egy ragadozó a zsákmányát. Megáll testőreim mellett, én pedig a falnak simulva figyelem őket továbbra is.
- Ha Asahito-sama felébred, tartsátok őt itthon! Kurvára nem hiányzik, hogy ugráljon. Pihennie kell! Nem érdekel, hogyan éritek ezt el, ha kell, zárjátok a szobájába, azt is leszarom, de nem mehet ki a házból - jelenti ki határozottan, mire testőreim bólintanak. Remek... Még egy darabig nem mozdulok, csak hallgatom vadmacskám veszett fújtatását. Mocskos kis bestia. - Kerítsétek elő nekem Aijit és Hant! Álljanak ki a kocsival! - adja ki a parancsot a vérebeknek, én pedig most látom elérkezettnek az időt arra, hogy előlépjek rejtekemből.
- Yoru - morgom bestiám nevét, miközben intek testőreimnek, hogy távozzanak azonnal, ők pedig fejet hajtva előttem lépnek le. Yoru ideges, én is. Megint szép kis menet lesz, úgy látom. Odalépek hozzá és egy hatalmas pofont keverek le neki. Meg se szólal, csak megdörzsöli állkapcsát. - Gyűlölöm, ha átbaszod a fejem - morgom. - Mi a faszt képzelsz? Azt hiszed, mindenhez jogod van, csak mert a szeretőm vagy? - válok egyre ingerültebbé, ami jelen helyzetben most nem jelent semmi jót. Nem az érdekel, hogy játssza a yakuzát, ez sosem zavart, csak az, hogy átbassza a fejem és ezt kurvára nem díjazom.
- Lenyugodtál? - morogja a kérdést.
- Nem, Yoru, nem nyugodtam le. Mégis, hogy a jó büdös francba gondoltad ezt?
- Máskor is intézkedtem már helyetted - morog vissza. Tény, és nem is ez a bajom, hanem az, hogy átbaszta a fejem.
- A tényen nem változtat, hogy átbasztál... - válaszolom valamivel higgadtabban. - Mégis most mi a faszt csináljak veled? - kérdezem tőle őszintén, de nem felel. Idegesen szusszanok egyet, majd odalépek hozzá és magamhoz ölelem. Utálom, hogy mindig megjátssza ezt velem és azt is, hogy kibaszottul nem tudok rá haragudni sosem miatta. Persze, dühös vagyok, de... kurva mindegy. - Egyszerűbb lett volna, ha nyíltan megmondod, nem? - kérdezek rá.
- Nem hallgattál rám akkor sem - mondja csendesen, átölelve. Ez is igaz. - Mindegy, megyünk? Aiji és Han előálltak már a kocsival - bontakozik ki ölelésemből. Elmosolyodom és mielőtt túlságosan elléphetne előlem, megragadom állát és rámarva ajkaira szenvedélyesen megcsókolom. - Ne haragudj - simítok végig arcán, ahol megütöttem őt, mire csak elmosolyodik.
- Megszoktam már a hangulatváltozásaid - feleli, én pedig elhúzom a számat. Ez akkor sem megoldás és mentség a részemre. Évek óta játsszuk ezt, de ez lassan nem mehet így tovább. Imádok vele vadulni, de ez nem az a kategória már. - Érzelgősködsz még, vagy indulunk végre?
- Ne akadályozz meg életem talán első romantikus öt percében - morgom neki.
- Nem az első, de ha tovább játszod a hős szerelmest, kiábrándulok belőled, az ágyhoz kötlek és itt hagylak a faszba - vigyorog rám elégedetten. Na fasza. - Tudod, hogy megteszem - teszi még hozzá, mintha nem lennék tisztában ezzel egy percig sem. Pedig tudom, ezért is imádom azt a hülye fejét. Csak sokszor már túllő mindenen, és ezt nem viselem el, még tőle sem.
Végül sikerül elindulnunk is, persze a két testőr kíséretében, míg sajátjaim egy másik autóval követnek minket. Nem bízok most sem semmit a véletlenre, mert még akár kurva nagy baszd meg is lehet abból, ha a kínaiak tényleg szemet vetettek az Endorfinra. Biztos nem hagyom szó nélkül és biztos lehet benne mindenki, hogy pont leszarok mindent ezzel kapcsolatban. Kezdem unni, hogy keresztbe akarnak tenni nekünk úton-útfélen. Elég volt.
Alig fél óra alatt érünk az Endorfinhoz, s a kocsi szokásosan a klub előtt parkol le. Sosem titkoltam az érkezésem, így már az sem lep meg, hogy az előtte lézengő prostik nyakuk behúzva ténferegnek arrébb a bejárat elől. Végignézek rajtuk, van egy-két friss darab is köztük és ez egy őszinte, de halvány mosolyt csal ajkaimra. Tehát Tetsuji megint fogott pár használható kölyköt. Nagyszerű.
Belépek az ajtón, mire azonnal minden szem rám szegeződik, de csak annyi időre, míg konstatálják, ki vagyok, majd már folytatják is tovább eddigi tevékenységeiket. Az újak persze hosszabb ideig bámulnak, de már ehhez is hozzá vagyok szokva. Végigpásztázom a tömeget, mindenképpen beszélni akarok az este folyamán pár emberrel, főleg Tetsuval. Ám ahelyett, hogy őt sikerülne megtalálnom a szokott helyén, pár kínai pincsibe botlom Tetsuji törzshelyén. Ebből botrány lesz.
- Nem vagytok kívánatos személyek a klubban - lépek oda az asztalhoz és közlöm a két férfival ridegen, akik először értetlen képpel merednek rám. Rendben, kár volt ellógni a nyelvórákról... Bár kötve hiszem, hogy ne értenék, mit magyarázok éppen. - Távozzatok! - szólítom is fel őket fejemmel intve az ajtó felé.
- Ki a fasz vagy te, hogy csak így beugass nekünk, kis csipszar? - szólal meg az egyik végül tört japánsággal. Pont az a fasz, bogaram, aki úgy basz ki innen pillanatokon belül, hogy még a villanyoszlop sem fog meg az utca túloldalán.
- A tulaj - felelem végül kimérten, mire mindkettő felröhög. Kezdek megint kurva pipa lenni és ezt Yoru is észreveszi rajtam, mert vállamra teszi kezét, ettől pedig csak még idegesebb leszek. Tökömet nyugtatgassa, ne engem, főleg ne a saját klubomban, a saját testőreim és a vendégek előtt! - Kaptok két percet eltakarodni innen! - morgom idegesen.
- Mert mi lesz? - áll elém a nagyobbik és gúnyosan végigmér rajtam. Vállat vonok, majd azzal a lendülettel mosok be neki egyet, mire a másik már pattanna is. Na nem. Előrántom fegyverem és testőreim is így tesznek.
- Húzzatok el innen a faszba! - biztosítom ki a fegyvert nyomatékosításképpen. Ha szemmel ölni lehetne, már valszeg halott lennék, mert ez a két kínai korcs elszántabb, mint egy falka veszett kutya, s hogy ezt bizonyítsák nekem, a nagyobbik kést ránt. Rábaszott. Lövök. - Takarodjatok, vagy a következőt a fejedbe küldöm! - Úgy látszik, ez végre használ, mert megindulnak kifelé. Intek fejemmel testőreimnek, hogy kísérjék ki a két fickót, nehogy eltévedjenek a végén, majd elrakom a fegyverem.
- Pénzt is szedhetnél lassan - hallom meg az ismerős hangot magam mellől, mire az épp az asztalhoz érkező Tetsujira pillantok. Gúnyosan elmosolyodom. - Nem tudtam, hogy felvetted a programok közé a pankrációt - lép közelebb hozzám, majd int fejével, hogy üljünk le.
- Láttam, sikerült újabb példányokat beszerezned - gyújtok rá végül, miután Yoru is elfoglalja a helyét mellettem. Ideje rátérnünk az üzletre inkább. - A tarifák továbbra is érvényesek - jelentem ki végül.
- Igazán adhatnál némi kedvezményt, lassan felkopik az állam miattad - nevet fel. - Mellesleg ez a két kínai... Az egyikük Akinari pincsije volt - jegyzi meg. Akinari... Elgondolkodom, majd idegesen felmordulok.
- Mi a faszt akart itt Akinari blökije?
- Nem vagyok az anyja, hogy tudjam - jelenti ki. Nem, de kétlem, hogy ő ne tudná. Tamayama Tetsuji vérbeli alvilági strici és számos kapcsolattal rendelkezik. Kötve hiszem, hogy ne jutott volna el hozzá bármilyen infó az egész Triádok-Szindikátus balhéról, vagy éppen arról, hogy mi a fenének szimatolgat itt a miei yakuza vérebe. Én sem ma jöttem le a falvédőről annak ellenére, hogy fiatal vagyok.
- Mit kérsz az infóért? - térek rá végül a lényegre, mire Tetsuji elmosolyodik.
- Megelégszem annyival, ha egy hónapi részesedésről lemondasz. - Tartható ajánlat, bólintok, jelezve, rendben, megállapodtunk. - Öröm veled üzletelni, Asahito. - Csak ne nyalj, mert azt rühellem. - Gondolom, tudsz arról, hogy a Triádok mindenáron területet akar szerezni Japánban és ezen cél érdekében több nemest is ideküldtek. Akinari pincsije is nekik dolgozik, részben, részben pedig a yakuzának - von vállat. - A hírek szerint Akinari nagyon is fontolóra vette, hogy elfogadja Zhijian ajánlatát, miszerint a tokiói kikötőket is megkapja, amennyiben segít a Triádoknak területeket szerezni, egyelőre azonban nem csinál semmit a miei yakuza. Minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy figyelik minden lépését. A fickó amúgy, akire rálőttél, Xiao Zihan, az ő talpnyalója, ugyanakkor Zhijiannak is dolgozik - vonja meg vállát. Kezd összeállni bennem a kép és már roppant módon érdekelne, Asame mennyit tud és mit, mert ez az ügy egyre nehezebb lesz.
- Tájékoztathattál volna erről előbb is - morgom.
- Akkor hol marad az izgalom? - neveti. - Nem célom, hogy segítsem azokat a kínai faszokat, de tény, hogy roppant jól tejelnek a kurváimnak egy éjszakáért. Megéri velük üzletelni. Másrészről ennyi bőven belefért a dologba. Már muszáj volt helyrerakni az agyukat, mert túlságosan a gatyájukba csúszott - jelenti ki rágyújtva. Egyet kell értsek vele, azonban most rohadtul nem hiányzik a balhé, míg nem tudjuk őket kiűzni innen anélkül, hogy abból háború legyen.
Picsába...!
435.
Asame
Deon visszatér és bebújik mellém. Jéghideg megint, így magamhoz ölelem őt és betakarom. Azt hiszem, ideje aludnunk végre, majd megbeszéljük holnap a dolgokat. Átölelem a kölyköt teljesen, hogy melegítsem kicsit, miközben csókot nyomok a fejére. Felesleges kérdeznem, hogy sikerült-e, mit akart, hogy tudott-e intézkedni, mert valószínűleg nem jött volna vissza, ha nem, vagy már mondta volna. Tudja jól, hogy nem szólok bele az ő dolgaiba, mert úgy vagyok vele, hogy meg kell tanulnia ezt is, azonban azt is számtalanszor elmondtam neki, hogy ha nem boldogul mégsem, ne féljen kérdezni és tanácsot vagy segítséget kérni. Még mindig az a véleményem, hogy abból, ha csak elmondom, mit tegyen, nem tanul, abból viszont sokkal többet, ha neki kell intézkedni még akkor is, ha nem, vagy nem úgy sikerül, ahogy kellene a dolog. Azt hiszem, most mind a kettőnknek jobban esik a hallgatás. Leoltom a kislámpát, s a szoba sötétjében elég sokáig figyelem még Deont, míg végül elalszik karjaimban, majd én is lehunyom a szemem. A holnapi nap sem lesz könnyű, már előre látom...
***
Reggel korán ébredek és kimászom a kölyök mellől, még hagyom kicsit, bár tudom, hogy általában egyből felkel, mikor én is. Bevonulok a fürdőbe és rendbe szedem magam, majd felöltözöm, s odalépve Deonhoz nyomok egy csókot fejére.
- Ideje felkelned - mondom neki csendesen, kedvesen, majd magamhoz veszem a telefont és pisztolyom, s elindulok a konyhába, hogy reggelit és kávét készíttessek magunknak, míg Deon is felébred. Leülök az asztalhoz és rágyújtok, miközben újabb telefont ejtek meg. Ryuuichit hívom, hogy egy óra múlva indulunk előreláthatólag, bár ahogy Deont ismerem, lesz az másfél is. Persze ezt is megosztom testőrömmel, aki csak jót nevet a dolgon, majd bontja a vonalat. Az órámra pillantok. Lassan kilenc lesz, így Nishidát is tárcsázom, hogy tájékoztassam arról, mikor érkezünk. Persze túl konkrét időpontot neki sem tudok mondani, de a tizenegy még mindig tökéletes, addigra talán oda tudunk érni. Végül a kölyök is megjelenik a konyhában, így nekiállhatunk reggelizni és kávézni, s miután végzünk, elzavarom őt készülni. Tényleg nem ártana meg, ha tudnánk tartani a terveket.
Rengeteg dolgunk van még a mai napra, nem csak a kocsi, de a Lux kérdésben is haladnunk kellene valamit, mert a holnap délután vészesen közeledik.
Negyed tizenegy magasságában sikerül végre elindulnunk Ryuuichi és Bakari társaságában. Nem tudom, Ryuunak mit sikerült kitalálnia, hogy itthon tartsa Shinjit, de biztos vagyok benne, hogy ezt hamarosan megtudom úgyis. A kocsi kigurul a kapun, én pedig a visszapillantóba nézve jelzem testőrömnek, hogy húzza fel az utasteret a sofőrtől elválasztó ablakot, s amint ez megtörténik, ismét rágyújtva pillantok Deonra. Nem sokat beszéltünk még ma eddig, de most ideje megintcsak.
- Sikerült elrendezned mindent? - kérdezem meg tőle végül.
- Igen. Shinji kapott feladatot, Tatsukival meg beszéltem - egészíti ki a válaszát ezzel. Nem sok, de legalább kevés. A harapófogót pedig ma kivételesen otthon hagytam. Mindegy. Aprót biccentek, jelezve Deonnak, hogy rendben van, nekem ennyi is elég, főleg ha azok ketten nem esnek egymásnak mégis, míg távol vagyunk. Shinjiből nem nézem ki, egy dolog, Tatsukiból meg... hagyjuk is...
A BMW végül leparkol Nishida háza előtt, mi pedig kiszállva belőle, kísérettel indulunk el a dolgozószoba felé.
434.
Deon
Némi gondolkodás után úgy döntök, előbb Tatsukit látogatom meg, Shinnek meg hagyok még időt lenyugodni. Amúgy is most dühös vagyok, amit a tetoválómester érdemel. Mezítláb csattogok el ahhoz a szobához, amiben elszállásoltuk, majd rövid kopogást követően benyitok. A szoba üres, így beleszimatolok a levegőbe. Nemrég dohányzott, tehát nem lépett meg, csak épp nincs itt. Akkor várok rá öt percet és ha nem kerül elő, rácsörgök. Csörögnék, bassza meg, ha nálam lenne a mobilom! Jó, akkor...
A fürdőből kerül elő a haját törölgetve, csont meztelenül. Még látom elvigyorodni, aztán eltakarom a szememet, mert nem akarom részletekbe menően végigstírölni a testét, azt meg aztán főleg nem akarom nézni, miképp mulat rajtam, mintha valami kibaszott vicces előadást produkálnék.
- Mi járatban itt? - érdeklődik kedélyesen. Hallani nem igazán hallom, érezni viszont annál jobban érzem, hogy közelebb lépdel hozzám. Hideg fut végig a hátamon, de átjárja a bőrömet a mellkasomon és a karjaimon is.
- Legalább egy alsónadrágot vegyél már fel! - ripakodok rá, erre felröhög és játékosan végigcirógat a karomon. Mire a könyökömhöz ér, megborzongom. Utálom, hogy szórakozik velem, ezért dühösen félreütöm a kezét és tekintetem a szemeibe vésem. - Vegyél fel egy alsónadrágot! - utasítom ridegen. Az arcáról leolvad a mosoly, szemeiből eltűnik az izgága fény, s elfordul tőlem. Nem bírom megállni, hogy ne nézzem, így pillantásom végigfuttatom forradásokkal és tetoválásokkal díszített testén. Férfias, izmos, formás és nagyon vonzó. Rohadtul várom, hogy végre ruhába bújjon, mert egyre rosszabbul kezdem magam érezni a látványától. Sikerül becsuknom a szemeimet és rögtön nyugtatni kezdem magam. Tatsuki remek módszert választott a dühöm elmulasztására.
- Azt hittem, ma már nem kerülsz elő – szólal meg. A hangokból ítélve öltözködik, így még várok egy kicsit, hogy mire újra ránézek, már biztosan ruha fedje a testét. Nem akarok sem emlékezni, sem gondolkodni, most nagyon érezni sem, mert minden, ami megmozdul bennem, kész őrület. – Vagy Asame nem mosta meg eléggé a fejedet?
- Folytatni akarod? – kérdezek vissza. Öngyújtó sercenését hallom, s kinyitom a szemem. Már alsónadrágban van, ami nem elégít ki teljesen, de most nincs kedvem emiatt patáliázni Tatsukival, más miatt jöttem és nem akarok egész éjszaka ébren lenni.
- Nem egészen – válaszol, miközben újra hozzám lépdel. Tartom magam, s nem lépek hátra, mikor a számba dugja a cigarettáját. – Csak megérteni akarok pár dolgot – folytatja szokott nyugodt, könnyelmű stílusában. - Például, hogy miért zavart, hogy azokat megírtam Asaménak. Fontos tudnia, mire számíthat, azt meg kétlem, hogy te oda tudnál állni elé és megmondani, hogy valószínűleg le fogsz bénulni Lux jelenlétében és ilyenkor mit kéne tennie. Nyilván nem kell megmagyaráznom, hogy ha csak ő lehet veled, akkor csak őrá támaszkodhatsz és neki is egyedül kell megbirkóznia a feladattal. Máskülönben meg elejét akartam venni egy teljesen felesleges, valószínűleg parttalan és kettőtökön kívül senkire se tartozó vitának. Nem azért, mert annyira oltalmazni akarom a kapcsolatotokat, hanem mert nem vagyok kíváncsi a részleteire és az időm is drága. – Leugat, és nem is akárhogy. A vaníliaaromával ízesített cigaretta csak azért nem esik ki a számból döbbenetemben, mert az ajkamhoz ragadt. Nem értem, mi dühíti Tatsukit, pedig biztos vagyok benne, hogy az előbb a száján kiömlő szavai közt van a válasz erre. – Nos?
- Én... - Tőlem idegen módon nem tudok mit kezdeni a helyzettel. A magyarázkodást a pirszingesem sem szereti, és én is csak hülyén érzem magam tőle.
- Azt akarod, hogy én legyek veled szerdán, igaz? – kérdezi meg kertelés nélkül. Kiveszem a számból a cigit, miközben a tekintetem másfelé fordítom, de biccentek. – Rám az első vonalban lesz szükség, hogy Lux embereit kint és nyomás alatt tartsuk, s mint ahogy azt ismertettük a megbeszélésen, kockázatos lenne. – Bólintok, jelezve, hogy megértettem. – Nem bízol Asame képességeiben?
- Nem erről van szó!
- Ugyan, Deon! Kit akarsz becsapni? Megmondhatod a frankót, nem fogom az orra alá dörgölni, bármekkora kísértést érzek majd rá, rendben? – Válaszul megsemmisülten leeresztem a cigit tartó kezem és a tekintetem is a földre szegezem. Tatsuki közel lép hozzám, amitől a kettőnk közti tér vibrálni kezd, főleg, mikor végighúz a szemöldököm ívén. Aztán az egész elhal egy csapásra, ahogy ujjai hátával kezdi cirógatni oda-vissza haladva a homlokom. Megerednek a könnyeim és beleremegek az újra feltörő félelembe. – Ha lehetne, bent lennék veled, de nem biztosíthatunk támadási felületet magunkon. Asame ugyanúgy tudni fogja, mit csináljon, ahogy én tudom, ezért adtalak ki neki. Lehet, hogy nem írtam le számára új információt, de ha biztosan és pontosan érti, mi játszódik le benned, nem csupán a helyzetnek, de neked megfelelően tud reagálni. Érted? – A kérdésére kicsit mozgatva a fejem bólogatok. – Bízol benne?
- Persze.
- Akkor mégis mi a baj? – kérdezi csendes, meleg hangon. Azon, amelyiket annyira szeretek, amin csak hozzám szól. – Szerinted Asame nem tud megvédeni?
- De...
- Ezt most mondd úgy, hogy el is higgyem – kér, miközben megszünteti a kettőnk közti távot és a testéhez húz. Arcom megpróbálom egyesíteni a mellkasával, ám kemény izmai miatt ez lehetetlen feladat a számomra, mégis megpróbálom újra, méghozzá a hátát átfogva. – Miért gondolod, hogy én alkalmasabb vagyok vérebnek nála?
- Emlékszel a kutyára?
- Milyen kutyára?
- Amelyik megtámadott minket anno... Leteperted és elkezdted lefeszíteni az állkapcsát a fejéről...
- Igen...? – kérdez vissza úgy, amiből tudom, hogy rájött, miről beszélek.
- Minden tekintetben... ez most... jobban megnyugtatna... - ismerem el végül.
- Nem áll össze a kép – vallja be némi gondolkodás után.
- Nagyobb és erősebb vagy Asaménál... szerintem kegyetlenebb és kiszámíthatatlanabb is... - motyogom, mire megsimogatja a fejem.
- Most még nem lesz szükség ezekre a tulajdonságaimra. – Dorombol nyugtatásképp és bejön neki, mert egy kicsit megnyugszom ettől. – Légy erős, bízz magadban és Asaméban is, és teszteld Luxot. Tudnunk kell, meddig mer elmenni, vagy akár azt, hogy mit tud. Nem mellesleg az lenne a legjobb, ha meg tudnál szabadulni a félelmedtől.
- Asame is ezt mondta – panaszolom el, mire belefúj a hajamba és ahogy ismerem, elmosolyodik.
- Persze, hiszen te is érzed, hogy nem jó ez így, mi meg tudjuk.
- De nem megy... rágondolok és... - Még befejezni sem tudom, mire újra megsimogatja a fejemet, aztán eltol magától.
- Már nem vagy tizenegy éves kis tökalsó, Deon. Tizenhét éves srác vagy, aki mindenkivel szemben ki meri nyitni a nagy pofáját és ettől néhányan úgy húzzák be a fülük-farkuk, mintha valami fejes lennél, aki bárkinek parancsolgathat. Add elő magad Luxnak is – tanácsolja, én meg csak ügyetlenül törölgetem a szemeimet. – Mennyit beszéltél meg Asaméval arról, hogy Lux molesztált? – Utálom, amikor kimondja ezt a szót rám vonatkoztatva, a gyomrom is összerándul tőle.
- Csak ennyit... hogy mindig a közelemben akart lenni és hozzám érni...
- Ez is valami. És mit beszéltetek meg a szerdával kapcsolatban? – kérdezi komolyan.
- Hát... például ki kéne találnunk egy jelzést, amivel véget vethetek a tárgyalásnak – motyogom. Még mindig rosszul érzem magam, pedig nem is emiatt jöttem. Helyeslően bólint Tatsuki erre az ötletre. – Elmondtam azt is, hogy gyűlölöm és meg akarom ölni Luxot, miközben nem akarom ezt csinálni.
- Csak a morális gátak miatt, vagy azért, mert akkor háború robbanna ki a két ország közt?
- Mindkettő, de inkább az előbbi – vallom be ezt már nem motyogva.
- Sejtettem. Ennyi?
- Aha... erről nem igazán lehet velem beszélni.
- Ezen feltétlen változtatni kell, Deon. Holnap akár hárman is összeülhetünk, de mindenképpen ki kell valamit találnunk – közli határozottan, nekem pedig nem marad más választásom, mint megadóan rábólintani erre párszor. – Azt pedig teljesen komolyan mondtam és nem véletlenül a társaság előtt, hogy a legnagyobb gond az lesz, hogy téged próbál meg olyan helyzetbe hozni, amitől megpattansz innen. Ezt nem csinálhatod meg – jelenti ki némi utasítással is a hangjában. – Itt vagy a legnagyobb biztonságban, Asamét még csak megtámadni sem támadhatja meg, hiszen azzal is elindul a két ország közti háború, az pedig, mint említettük, egyik félnek sem lenne jó.
- És ha erre Lux történetesen szarik? – kérdezem meg nyíltan.
- Asame közelébe csak fegyvertelenül juthat, még Bakarival is át fogjuk motozni és ha kell, meztelenre vetkőztetjük és felnyúlunk a seggébe is, úgyhogy kétlem, hogy méltó ellenfelet képezne Asame számára. Még ha nála sem lesz fegyver, jóval gyorsabb, erősebb és tanultabb harcos, ezért ilyen hülyeség miatt ne parázz. Amennyi ember meg lesz itt szerdán a védelmetekre, egész Kínát kéne hoznia Luxnak, hogy esélye legyen ártani nektek. – A szavai megnyugtatnak, most én lépek közel Tatsukihoz és átölelem. Hálás vagyok neki. Mindenért. Tudom, mit érez irántam, azt hiszem, neheztel a yakuzámra, ha nem is gyűlöli már, mégis megtesz mindent, hogy megvédjen minket. – Gondolom, nem ezért jöttél – szólal meg pár perccel később. Azonnal eleresztem és hátrább lépek tőle, mire meglepetten néz rám.
- Csináltál valamit Shinjivel?! – kérdezem meg tőle.
- Kellett volna?
- Nem és ne is menj a közelébe, különben bármennyire is félek Luxtól, mehetsz, ahova akarsz, ha megszeged ezt! – pirítok rá.
- Na ácsi, kölyök! – szól rám megkomolyodva. – Pofa lapos állásba! – parancsolja. Egészen meglepődöm, mivel Tatsuki nem szokott velem ilyen hangot megütni, ám most sikerült belemarkolnom valamibe, amibe lehet, hogy nem kellett volna. - Te innen engem ki nem raksz szerda előtt akkor se, ha kutya kötelességem elhúzni innen a belem, vili?! – Úgy mordul rám, hogy még én húzom össze magam és bólintok párat. – Helyes. Shinjitől meg miért is kéne távol tartanom magam?
- Mert ezt mondtam – találom meg a hangom. – Miért nyomoztál utána?
- Kíváncsivá tett – vallja be könnyedén, megvonva erős vállait. – Bárkit adtak volna melléd, lenyomozom, ám így, hogy még találtam is róla pár apróságot... - Elégedetten elmosolyodik és tudom, hogy ez a gesztus nem takar semmi jót.
- Komolyan mondtam, hogy nem maradhatsz, ha nem bírsz magaddal – figyelmeztetem és amint újra elővenné azt a durva, leugatós hangját, csendre intem egy könnyed mozdulattal. - Így is kurva ideges vagyok, nem kell a belső feszkó, oké? Nem kell mást csinálnod, mint kerülni itt a problémázást. Ennyi. Nehéz? – Megvárom, míg válaszol, akkor is, ha ez belekerül pár percembe. Állhatatosan, nem engedve az akaratomból nézek barna szemeibe, végül pedig elérem, amit akarok: apró bólintással jelzi, hogy békén marad. – Jó éjt! – búcsúzom is gyorsan Tatsukitól, aztán magára hagyom.
Biztos vagyok benne, hogy mondott valamit Shinnek, de még az is lehet, hogy csinált vele valamit, ám ha ezután is megismétli, kipaterolom a házból, aztán... nem tudom. Megtanulok csomót kötni a farkamra, hogy ne hugyozzam magam össze a félelemtől. Mert félek attól, hogy mit művelhetnénk egymással Luxszal. Nem akarom tudni!
Rövid kopogás után benyitok a testőrszobára, hiszen még le kell dumálnom Ryuuichivel egy halaszthatatlan, Shinnek szóló feladatot, hogy holnap véletlen se tudjon velem jönni, meg a véleményét is ki szeretném kérni, milyen festésű autó illene a sráchoz. Csak a férfit találom a szobában, így közel lépdelek hozzá.
- Shinji hol van? - kérdezem csendesen, miközben lopva körülnézek.
- A fürdőben, magára öntötte a kávét, elment átvedleni - feleli.
- Akkor ok - mondom elmosolyodva, de azért a hangom nem lesz több az előbbinél. - Tervezek neki egy meglepetést, de kellene hozzá a segítséged - folytatom sietősen. - Holnapra valami halaszthatatlan, kifejezetten Shinjinek való feladat kellene, hogy ne tudjon eljönni velem testőrként. Autót szeretnék neki, már a típust Asaméval ki is találtuk és holnap megyünk elintézni, ahhoz pedig Shinjinek itt kéne maradnia, hogy ne sejtsen semmit - árulom el izgatottan, de azért a fürdő ajtaját figyelve, s fojtott hangon.
- Rendben van. Úgyis rendbe akartam tetetni vele a megfigyelőrendszert, valamint egy kamerát beszereltetni szerdára Asame dolgozószobájába is. - Uhhffhh...! Nem szabadulok én ettől a szerdai rémálomtól egy pillanatra sem, úgy fest. Ráadásul ha kamera lesz ott, legalább egy ember tanúja lesz még annak, ami ott folyni fog. Én azt nem akarom! Már az is sok, hogy Asame ott lesz...! De persze kussolok, mert tudom, hogy csak a biztonságunk miatt csinálják ezt. De bár ne tudnám! - Akkor ezt megejtheti holnap. Ellenben én is kérdeznék. Történt valami a kölyökkel?
- Nem tudom - vallom be. Most kurva okosnak kell lennem, mert ugye Shin nem mondta el Ryuunak, hogy van némi kapcsolata az alvilággal és nem akarom, hogy tőlem tudja meg. Valahogy rá kéne vezetnem Sárkányt, hogy vigyázzon rá, de nem tudom, hogyan csináljam anélkül, hogy gyanút fogjon bármivel kapcsolatban is. - Miért? - kérdezek inkább vissza, hátha azzal is közelebb kerülök a megoldáshoz.
- Elment, hogy kávét meg kaját hoz, de végül nem hozott, ami annyira még csak nem is gond, ahogy az sem, hogy elég sokáig volt távol, csak rohadtul nem tetszett, amit láttam rajta...
- Mit láttál rajta? - faggatom újra a fürdő ajtajára pillantva.
- Nino nem sűrűn mutatja ki az érzelmeit, de most sütött róla a gyűlölet. - Ez így nem okés. Nagyon nem. Lebiggyesztem a szám. Valamennyit tálalnom kell, úgyhogy a pszichológiában is jól ismert és elfogadott csúsztatást használom.
- Tatsuki szereti a viccet, de nem mindig nevet vele más - kezdem komolyan. - Valószínűleg próbára teszi Shinjit, hogy mennyire állja meg a helyét, mint a testőröm - árulom el. - Ha ennek újabb jelét tapasztaljuk, Tatsuki megy a háztól, ezt vele az imént közöltem. Lécives ne csinálj semmit, mert nem akarok balhét, így is ennyire ideges vagyok. - És felmutatom a kezem, ami jól láthatóan remeg. A gyomrom is összeszorult és nyelni se könnyű, még a hangom is más lesz, de nem hagyom most, hogy letaglózzanak az érzelmeim, mert még nem végeztünk. Újra a fürdő ajtajára pillantok.
- Rendben van, nem teszek.
- Köszönöm - mondom ki kicsit lehiggadva a szót. Tudom, hogy Ryuuichi képes úgy viselkedni, mint egy jó apa és ez alól valószínűleg Shin sem tudja kihúzni magát, ezért muszáj volt valahogy megkérnem, hogy most ne intézkedjen. - Milyen szín illik szerinted Shinjihez? - kérdezem meg gyorsan, hiszen el akarok tűnni, mielőtt a srác kijön a fürdőből, hogy ne fogjon gyanút.
- Fekete, szürke, ez a kettő és nagyon nem is járkál más színben sem. Mindenképpen ezek mennek hozzá a legjobban. - Biccentek. Semmi feltűnő, semmi színes, szóval nem ez, hanem az a halvány, valószínűleg nonfiguratív minta lesz az, ami egyedivé fogja tenni a kocsi festését, amit csak akkor lát az ember, amikor közel megy a járgányhoz. Szép lesz és Shinjis, ezért elmosolyodom.
- Jó éjt - köszönök el Ryuuichitől könnyebb szívvel, mert a kocsi kérdése is megoldódott és legalább amiatt nem kell aggódnom, hogy összeugrik a banda, míg nem vagyok itthon holnap. Ő is elköszön tőlem, aztán magára hagyom.
Visszatérek Asaméhoz, leveszem a pólóm, majd bebújok az ágyba. Szorosan hozzásimulok a yakuzámhoz, aki alaposan felfűtötte a takaró alatti területet, ami most nagyon jólesik, mivel kicsit sikerült kihűlni, hiszen fáradt vagyok.
A fürdőből kerül elő a haját törölgetve, csont meztelenül. Még látom elvigyorodni, aztán eltakarom a szememet, mert nem akarom részletekbe menően végigstírölni a testét, azt meg aztán főleg nem akarom nézni, miképp mulat rajtam, mintha valami kibaszott vicces előadást produkálnék.
- Mi járatban itt? - érdeklődik kedélyesen. Hallani nem igazán hallom, érezni viszont annál jobban érzem, hogy közelebb lépdel hozzám. Hideg fut végig a hátamon, de átjárja a bőrömet a mellkasomon és a karjaimon is.
- Legalább egy alsónadrágot vegyél már fel! - ripakodok rá, erre felröhög és játékosan végigcirógat a karomon. Mire a könyökömhöz ér, megborzongom. Utálom, hogy szórakozik velem, ezért dühösen félreütöm a kezét és tekintetem a szemeibe vésem. - Vegyél fel egy alsónadrágot! - utasítom ridegen. Az arcáról leolvad a mosoly, szemeiből eltűnik az izgága fény, s elfordul tőlem. Nem bírom megállni, hogy ne nézzem, így pillantásom végigfuttatom forradásokkal és tetoválásokkal díszített testén. Férfias, izmos, formás és nagyon vonzó. Rohadtul várom, hogy végre ruhába bújjon, mert egyre rosszabbul kezdem magam érezni a látványától. Sikerül becsuknom a szemeimet és rögtön nyugtatni kezdem magam. Tatsuki remek módszert választott a dühöm elmulasztására.
- Azt hittem, ma már nem kerülsz elő – szólal meg. A hangokból ítélve öltözködik, így még várok egy kicsit, hogy mire újra ránézek, már biztosan ruha fedje a testét. Nem akarok sem emlékezni, sem gondolkodni, most nagyon érezni sem, mert minden, ami megmozdul bennem, kész őrület. – Vagy Asame nem mosta meg eléggé a fejedet?
- Folytatni akarod? – kérdezek vissza. Öngyújtó sercenését hallom, s kinyitom a szemem. Már alsónadrágban van, ami nem elégít ki teljesen, de most nincs kedvem emiatt patáliázni Tatsukival, más miatt jöttem és nem akarok egész éjszaka ébren lenni.
- Nem egészen – válaszol, miközben újra hozzám lépdel. Tartom magam, s nem lépek hátra, mikor a számba dugja a cigarettáját. – Csak megérteni akarok pár dolgot – folytatja szokott nyugodt, könnyelmű stílusában. - Például, hogy miért zavart, hogy azokat megírtam Asaménak. Fontos tudnia, mire számíthat, azt meg kétlem, hogy te oda tudnál állni elé és megmondani, hogy valószínűleg le fogsz bénulni Lux jelenlétében és ilyenkor mit kéne tennie. Nyilván nem kell megmagyaráznom, hogy ha csak ő lehet veled, akkor csak őrá támaszkodhatsz és neki is egyedül kell megbirkóznia a feladattal. Máskülönben meg elejét akartam venni egy teljesen felesleges, valószínűleg parttalan és kettőtökön kívül senkire se tartozó vitának. Nem azért, mert annyira oltalmazni akarom a kapcsolatotokat, hanem mert nem vagyok kíváncsi a részleteire és az időm is drága. – Leugat, és nem is akárhogy. A vaníliaaromával ízesített cigaretta csak azért nem esik ki a számból döbbenetemben, mert az ajkamhoz ragadt. Nem értem, mi dühíti Tatsukit, pedig biztos vagyok benne, hogy az előbb a száján kiömlő szavai közt van a válasz erre. – Nos?
- Én... - Tőlem idegen módon nem tudok mit kezdeni a helyzettel. A magyarázkodást a pirszingesem sem szereti, és én is csak hülyén érzem magam tőle.
- Azt akarod, hogy én legyek veled szerdán, igaz? – kérdezi meg kertelés nélkül. Kiveszem a számból a cigit, miközben a tekintetem másfelé fordítom, de biccentek. – Rám az első vonalban lesz szükség, hogy Lux embereit kint és nyomás alatt tartsuk, s mint ahogy azt ismertettük a megbeszélésen, kockázatos lenne. – Bólintok, jelezve, hogy megértettem. – Nem bízol Asame képességeiben?
- Nem erről van szó!
- Ugyan, Deon! Kit akarsz becsapni? Megmondhatod a frankót, nem fogom az orra alá dörgölni, bármekkora kísértést érzek majd rá, rendben? – Válaszul megsemmisülten leeresztem a cigit tartó kezem és a tekintetem is a földre szegezem. Tatsuki közel lép hozzám, amitől a kettőnk közti tér vibrálni kezd, főleg, mikor végighúz a szemöldököm ívén. Aztán az egész elhal egy csapásra, ahogy ujjai hátával kezdi cirógatni oda-vissza haladva a homlokom. Megerednek a könnyeim és beleremegek az újra feltörő félelembe. – Ha lehetne, bent lennék veled, de nem biztosíthatunk támadási felületet magunkon. Asame ugyanúgy tudni fogja, mit csináljon, ahogy én tudom, ezért adtalak ki neki. Lehet, hogy nem írtam le számára új információt, de ha biztosan és pontosan érti, mi játszódik le benned, nem csupán a helyzetnek, de neked megfelelően tud reagálni. Érted? – A kérdésére kicsit mozgatva a fejem bólogatok. – Bízol benne?
- Persze.
- Akkor mégis mi a baj? – kérdezi csendes, meleg hangon. Azon, amelyiket annyira szeretek, amin csak hozzám szól. – Szerinted Asame nem tud megvédeni?
- De...
- Ezt most mondd úgy, hogy el is higgyem – kér, miközben megszünteti a kettőnk közti távot és a testéhez húz. Arcom megpróbálom egyesíteni a mellkasával, ám kemény izmai miatt ez lehetetlen feladat a számomra, mégis megpróbálom újra, méghozzá a hátát átfogva. – Miért gondolod, hogy én alkalmasabb vagyok vérebnek nála?
- Emlékszel a kutyára?
- Milyen kutyára?
- Amelyik megtámadott minket anno... Leteperted és elkezdted lefeszíteni az állkapcsát a fejéről...
- Igen...? – kérdez vissza úgy, amiből tudom, hogy rájött, miről beszélek.
- Minden tekintetben... ez most... jobban megnyugtatna... - ismerem el végül.
- Nem áll össze a kép – vallja be némi gondolkodás után.
- Nagyobb és erősebb vagy Asaménál... szerintem kegyetlenebb és kiszámíthatatlanabb is... - motyogom, mire megsimogatja a fejem.
- Most még nem lesz szükség ezekre a tulajdonságaimra. – Dorombol nyugtatásképp és bejön neki, mert egy kicsit megnyugszom ettől. – Légy erős, bízz magadban és Asaméban is, és teszteld Luxot. Tudnunk kell, meddig mer elmenni, vagy akár azt, hogy mit tud. Nem mellesleg az lenne a legjobb, ha meg tudnál szabadulni a félelmedtől.
- Asame is ezt mondta – panaszolom el, mire belefúj a hajamba és ahogy ismerem, elmosolyodik.
- Persze, hiszen te is érzed, hogy nem jó ez így, mi meg tudjuk.
- De nem megy... rágondolok és... - Még befejezni sem tudom, mire újra megsimogatja a fejemet, aztán eltol magától.
- Már nem vagy tizenegy éves kis tökalsó, Deon. Tizenhét éves srác vagy, aki mindenkivel szemben ki meri nyitni a nagy pofáját és ettől néhányan úgy húzzák be a fülük-farkuk, mintha valami fejes lennél, aki bárkinek parancsolgathat. Add elő magad Luxnak is – tanácsolja, én meg csak ügyetlenül törölgetem a szemeimet. – Mennyit beszéltél meg Asaméval arról, hogy Lux molesztált? – Utálom, amikor kimondja ezt a szót rám vonatkoztatva, a gyomrom is összerándul tőle.
- Csak ennyit... hogy mindig a közelemben akart lenni és hozzám érni...
- Ez is valami. És mit beszéltetek meg a szerdával kapcsolatban? – kérdezi komolyan.
- Hát... például ki kéne találnunk egy jelzést, amivel véget vethetek a tárgyalásnak – motyogom. Még mindig rosszul érzem magam, pedig nem is emiatt jöttem. Helyeslően bólint Tatsuki erre az ötletre. – Elmondtam azt is, hogy gyűlölöm és meg akarom ölni Luxot, miközben nem akarom ezt csinálni.
- Csak a morális gátak miatt, vagy azért, mert akkor háború robbanna ki a két ország közt?
- Mindkettő, de inkább az előbbi – vallom be ezt már nem motyogva.
- Sejtettem. Ennyi?
- Aha... erről nem igazán lehet velem beszélni.
- Ezen feltétlen változtatni kell, Deon. Holnap akár hárman is összeülhetünk, de mindenképpen ki kell valamit találnunk – közli határozottan, nekem pedig nem marad más választásom, mint megadóan rábólintani erre párszor. – Azt pedig teljesen komolyan mondtam és nem véletlenül a társaság előtt, hogy a legnagyobb gond az lesz, hogy téged próbál meg olyan helyzetbe hozni, amitől megpattansz innen. Ezt nem csinálhatod meg – jelenti ki némi utasítással is a hangjában. – Itt vagy a legnagyobb biztonságban, Asamét még csak megtámadni sem támadhatja meg, hiszen azzal is elindul a két ország közti háború, az pedig, mint említettük, egyik félnek sem lenne jó.
- És ha erre Lux történetesen szarik? – kérdezem meg nyíltan.
- Asame közelébe csak fegyvertelenül juthat, még Bakarival is át fogjuk motozni és ha kell, meztelenre vetkőztetjük és felnyúlunk a seggébe is, úgyhogy kétlem, hogy méltó ellenfelet képezne Asame számára. Még ha nála sem lesz fegyver, jóval gyorsabb, erősebb és tanultabb harcos, ezért ilyen hülyeség miatt ne parázz. Amennyi ember meg lesz itt szerdán a védelmetekre, egész Kínát kéne hoznia Luxnak, hogy esélye legyen ártani nektek. – A szavai megnyugtatnak, most én lépek közel Tatsukihoz és átölelem. Hálás vagyok neki. Mindenért. Tudom, mit érez irántam, azt hiszem, neheztel a yakuzámra, ha nem is gyűlöli már, mégis megtesz mindent, hogy megvédjen minket. – Gondolom, nem ezért jöttél – szólal meg pár perccel később. Azonnal eleresztem és hátrább lépek tőle, mire meglepetten néz rám.
- Csináltál valamit Shinjivel?! – kérdezem meg tőle.
- Kellett volna?
- Nem és ne is menj a közelébe, különben bármennyire is félek Luxtól, mehetsz, ahova akarsz, ha megszeged ezt! – pirítok rá.
- Na ácsi, kölyök! – szól rám megkomolyodva. – Pofa lapos állásba! – parancsolja. Egészen meglepődöm, mivel Tatsuki nem szokott velem ilyen hangot megütni, ám most sikerült belemarkolnom valamibe, amibe lehet, hogy nem kellett volna. - Te innen engem ki nem raksz szerda előtt akkor se, ha kutya kötelességem elhúzni innen a belem, vili?! – Úgy mordul rám, hogy még én húzom össze magam és bólintok párat. – Helyes. Shinjitől meg miért is kéne távol tartanom magam?
- Mert ezt mondtam – találom meg a hangom. – Miért nyomoztál utána?
- Kíváncsivá tett – vallja be könnyedén, megvonva erős vállait. – Bárkit adtak volna melléd, lenyomozom, ám így, hogy még találtam is róla pár apróságot... - Elégedetten elmosolyodik és tudom, hogy ez a gesztus nem takar semmi jót.
- Komolyan mondtam, hogy nem maradhatsz, ha nem bírsz magaddal – figyelmeztetem és amint újra elővenné azt a durva, leugatós hangját, csendre intem egy könnyed mozdulattal. - Így is kurva ideges vagyok, nem kell a belső feszkó, oké? Nem kell mást csinálnod, mint kerülni itt a problémázást. Ennyi. Nehéz? – Megvárom, míg válaszol, akkor is, ha ez belekerül pár percembe. Állhatatosan, nem engedve az akaratomból nézek barna szemeibe, végül pedig elérem, amit akarok: apró bólintással jelzi, hogy békén marad. – Jó éjt! – búcsúzom is gyorsan Tatsukitól, aztán magára hagyom.
Biztos vagyok benne, hogy mondott valamit Shinnek, de még az is lehet, hogy csinált vele valamit, ám ha ezután is megismétli, kipaterolom a házból, aztán... nem tudom. Megtanulok csomót kötni a farkamra, hogy ne hugyozzam magam össze a félelemtől. Mert félek attól, hogy mit művelhetnénk egymással Luxszal. Nem akarom tudni!
Rövid kopogás után benyitok a testőrszobára, hiszen még le kell dumálnom Ryuuichivel egy halaszthatatlan, Shinnek szóló feladatot, hogy holnap véletlen se tudjon velem jönni, meg a véleményét is ki szeretném kérni, milyen festésű autó illene a sráchoz. Csak a férfit találom a szobában, így közel lépdelek hozzá.
- Shinji hol van? - kérdezem csendesen, miközben lopva körülnézek.
- A fürdőben, magára öntötte a kávét, elment átvedleni - feleli.
- Akkor ok - mondom elmosolyodva, de azért a hangom nem lesz több az előbbinél. - Tervezek neki egy meglepetést, de kellene hozzá a segítséged - folytatom sietősen. - Holnapra valami halaszthatatlan, kifejezetten Shinjinek való feladat kellene, hogy ne tudjon eljönni velem testőrként. Autót szeretnék neki, már a típust Asaméval ki is találtuk és holnap megyünk elintézni, ahhoz pedig Shinjinek itt kéne maradnia, hogy ne sejtsen semmit - árulom el izgatottan, de azért a fürdő ajtaját figyelve, s fojtott hangon.
- Rendben van. Úgyis rendbe akartam tetetni vele a megfigyelőrendszert, valamint egy kamerát beszereltetni szerdára Asame dolgozószobájába is. - Uhhffhh...! Nem szabadulok én ettől a szerdai rémálomtól egy pillanatra sem, úgy fest. Ráadásul ha kamera lesz ott, legalább egy ember tanúja lesz még annak, ami ott folyni fog. Én azt nem akarom! Már az is sok, hogy Asame ott lesz...! De persze kussolok, mert tudom, hogy csak a biztonságunk miatt csinálják ezt. De bár ne tudnám! - Akkor ezt megejtheti holnap. Ellenben én is kérdeznék. Történt valami a kölyökkel?
- Nem tudom - vallom be. Most kurva okosnak kell lennem, mert ugye Shin nem mondta el Ryuunak, hogy van némi kapcsolata az alvilággal és nem akarom, hogy tőlem tudja meg. Valahogy rá kéne vezetnem Sárkányt, hogy vigyázzon rá, de nem tudom, hogyan csináljam anélkül, hogy gyanút fogjon bármivel kapcsolatban is. - Miért? - kérdezek inkább vissza, hátha azzal is közelebb kerülök a megoldáshoz.
- Elment, hogy kávét meg kaját hoz, de végül nem hozott, ami annyira még csak nem is gond, ahogy az sem, hogy elég sokáig volt távol, csak rohadtul nem tetszett, amit láttam rajta...
- Mit láttál rajta? - faggatom újra a fürdő ajtajára pillantva.
- Nino nem sűrűn mutatja ki az érzelmeit, de most sütött róla a gyűlölet. - Ez így nem okés. Nagyon nem. Lebiggyesztem a szám. Valamennyit tálalnom kell, úgyhogy a pszichológiában is jól ismert és elfogadott csúsztatást használom.
- Tatsuki szereti a viccet, de nem mindig nevet vele más - kezdem komolyan. - Valószínűleg próbára teszi Shinjit, hogy mennyire állja meg a helyét, mint a testőröm - árulom el. - Ha ennek újabb jelét tapasztaljuk, Tatsuki megy a háztól, ezt vele az imént közöltem. Lécives ne csinálj semmit, mert nem akarok balhét, így is ennyire ideges vagyok. - És felmutatom a kezem, ami jól láthatóan remeg. A gyomrom is összeszorult és nyelni se könnyű, még a hangom is más lesz, de nem hagyom most, hogy letaglózzanak az érzelmeim, mert még nem végeztünk. Újra a fürdő ajtajára pillantok.
- Rendben van, nem teszek.
- Köszönöm - mondom ki kicsit lehiggadva a szót. Tudom, hogy Ryuuichi képes úgy viselkedni, mint egy jó apa és ez alól valószínűleg Shin sem tudja kihúzni magát, ezért muszáj volt valahogy megkérnem, hogy most ne intézkedjen. - Milyen szín illik szerinted Shinjihez? - kérdezem meg gyorsan, hiszen el akarok tűnni, mielőtt a srác kijön a fürdőből, hogy ne fogjon gyanút.
- Fekete, szürke, ez a kettő és nagyon nem is járkál más színben sem. Mindenképpen ezek mennek hozzá a legjobban. - Biccentek. Semmi feltűnő, semmi színes, szóval nem ez, hanem az a halvány, valószínűleg nonfiguratív minta lesz az, ami egyedivé fogja tenni a kocsi festését, amit csak akkor lát az ember, amikor közel megy a járgányhoz. Szép lesz és Shinjis, ezért elmosolyodom.
- Jó éjt - köszönök el Ryuuichitől könnyebb szívvel, mert a kocsi kérdése is megoldódott és legalább amiatt nem kell aggódnom, hogy összeugrik a banda, míg nem vagyok itthon holnap. Ő is elköszön tőlem, aztán magára hagyom.
Visszatérek Asaméhoz, leveszem a pólóm, majd bebújok az ágyba. Szorosan hozzásimulok a yakuzámhoz, aki alaposan felfűtötte a takaró alatti területet, ami most nagyon jólesik, mivel kicsit sikerült kihűlni, hiszen fáradt vagyok.
434.
Asahito
Mióta eljöttünk Asamétól, semmit nem tudok róla. Egyszerűen időm nem volt még felhívni őt, annyi munka gyűlt össze pillanatok alatt. Pedig talán két-három napig nem voltam itt. Mennyit is aludtunk Yoruval az elmúlt napokban? Szerintem maximum négy-öt órát, ami testvérek között is kurva kevés. Ráadásul most kibaszott fáradt is vagyok. Leülök dolgozószobámban iróasztalom mögé és elkényelmesedem a székben. Lehunyom szemem. Az ajtó nyílik, minden bizonnyal Yoru jön be, de arra sincs energiám most, hogy kinyissam a szemem. Érzékelem, hogy leül velem szemben az asztalra és csak figyel. Most még ez is zavar, így alig pár perc után kénytelen vagyok kinyitni a szemem és ránézni...
- Mondd! - kérem őt csendesen, fáradtan, minden él nélkül.
- Húzzál pihenni! - közli velem kissé morogva.
- Nem lehet, ma még le kell mennem az Endorfinba is kicsit rendet rakni. Az üzletvezető panaszkodott, hogy napok óta ott ólálkodik néhány ismeretlen kínai figura és feltűnően méregetik a helyet. Nem tudom, mit akarnak, azt sem, hogy kik. Ha közük van a Triádokhoz, muszáj lesz megjelenni előttük, mielőtt elbízzák magukat - magyarázom neki csendesen, szemem újra lehunyva.
- Kimerült vagy, pihenned kell - mondja keményen, határozottan. - Nem fogom végignézni, ahogy teljesen tönkremész - jelenti ki.
- Semmi bajom nem lesz, majd pihenek, ha ezt elrendeztük - jelentem ki én is határozottan. Kurvára nincs kedvem most vitatkozni és harcolni vele. Egyszerűen hagyjon békén, pihenek kicsit és kész. Ezen nem kell túrázni szerintem, aztán majd ha hazajöttünk, kipihenem magam. Pont leszarok mindent jelenleg, amíg ilyen szar a helyzet, nem érek rá én sem pihenni. Még az kéne, hogy Morikawa beugasson valamit emiatt is és nem állok jót magamért.
- Egyezzünk ki - jelenti ki végül. - Hét óra van. Most elhúzol legalább három-négy órát aludni, és utána elmegyünk az Endorfinba. Amúgy sem érdemes korán odamenni - közli velem. Alkuképes vagyok, így felállok és ajkaira marok, majd egyszerűen csak otthagyom és elmegyek lefeküdni aludni.
Nem tudom, mit akarnak az Endorfintól a kínaiak, de nagyon rosszul járnak, ha velem kezdenek el baszakodni, én ott szarom le az egész bagázst, ahol vannak. És kibaszottul beszélnem kellene Asaméval erről az egész szarságról, mert valahogy Morikawáék sosem tájékoztatnak... Meg sem lepődöm a dolgon. Elfekszem az ágyon és lehunyom szemem. Még bennem van a mozdulat, hogy akkor most felhívom Asamét, ám már nem jutok el addig, hogy ez tettlegességig fajuljon, egyszerűen bealszom.
- Mondd! - kérem őt csendesen, fáradtan, minden él nélkül.
- Húzzál pihenni! - közli velem kissé morogva.
- Nem lehet, ma még le kell mennem az Endorfinba is kicsit rendet rakni. Az üzletvezető panaszkodott, hogy napok óta ott ólálkodik néhány ismeretlen kínai figura és feltűnően méregetik a helyet. Nem tudom, mit akarnak, azt sem, hogy kik. Ha közük van a Triádokhoz, muszáj lesz megjelenni előttük, mielőtt elbízzák magukat - magyarázom neki csendesen, szemem újra lehunyva.
- Kimerült vagy, pihenned kell - mondja keményen, határozottan. - Nem fogom végignézni, ahogy teljesen tönkremész - jelenti ki.
- Semmi bajom nem lesz, majd pihenek, ha ezt elrendeztük - jelentem ki én is határozottan. Kurvára nincs kedvem most vitatkozni és harcolni vele. Egyszerűen hagyjon békén, pihenek kicsit és kész. Ezen nem kell túrázni szerintem, aztán majd ha hazajöttünk, kipihenem magam. Pont leszarok mindent jelenleg, amíg ilyen szar a helyzet, nem érek rá én sem pihenni. Még az kéne, hogy Morikawa beugasson valamit emiatt is és nem állok jót magamért.
- Egyezzünk ki - jelenti ki végül. - Hét óra van. Most elhúzol legalább három-négy órát aludni, és utána elmegyünk az Endorfinba. Amúgy sem érdemes korán odamenni - közli velem. Alkuképes vagyok, így felállok és ajkaira marok, majd egyszerűen csak otthagyom és elmegyek lefeküdni aludni.
Nem tudom, mit akarnak az Endorfintól a kínaiak, de nagyon rosszul járnak, ha velem kezdenek el baszakodni, én ott szarom le az egész bagázst, ahol vannak. És kibaszottul beszélnem kellene Asaméval erről az egész szarságról, mert valahogy Morikawáék sosem tájékoztatnak... Meg sem lepődöm a dolgon. Elfekszem az ágyon és lehunyom szemem. Még bennem van a mozdulat, hogy akkor most felhívom Asamét, ám már nem jutok el addig, hogy ez tettlegességig fajuljon, egyszerűen bealszom.
434.
Kazuki
Szétunom az agyamat a négy fal között lassan, igaz, segíteni tudok Nii-sannak, de ez még nekem édeskevés ahhoz, hogy lekössön. Utálom a papírmunkát, bármennyire is tudom, hogy yakuzaként majdan szükségem lesz erre is. De most nem akarok ezzel foglalkozni. Jó lenne végre, ha véget érne ez az egész Fei-Lux-kínai mizéria, mert szeretnék megint versenyezni. Asame is lóg nekem eggyel és ha minden igaz, Deon valami hatalmasra készül. Új versenyzők... Mégis kiket sikerült rábeszélnie a kölyöknek? Esküszöm, megöl a kíváncsiság már ettől is, Deon pedig tuti, hogy direkt húzza az agyam. Nem baj, jön még kutyára gyorsvonat, ahogy mondani szokták. Imádom a fejét. Tényleg... Jó lenne találkozni végre anyáékkal is. Mióta szóba került a dolog, mindig elképzelem, milyen lesz a viszontlátás. Mindig máshogy képzelem el, de a vége mindig jól alakul. Szeretném, ha már láthatnám őket és szeretném valahol, ha Deon is megismerkedne velük. Gőzöm sincs ugyan, milyen lesz a fogadtatás, de nem baj. Lesz, ami lesz, mindenesetre én nagyon bízom abban, hogy minden jól megy.
Unalmamban végül úgy döntök, megnézem, mit művel Nii-san, azt' jobb híján maximum besegítek neki a papírmunkába, mert ez már így rohadtul elviselhetetlen. Nálam komoly gondokat vet fel, ha már önként és majdnem dalolva megyek Nishihez, hogy adjon papírmunkát, csak ne dögöljek bele az unalomba. Szerencsére már kutya bajom, bár néha meg-megszédülök, amit persze Nii-san nem néz jó szemmel és folyton a kivizsgálással traktál. Hiába mondom neki, hogy semmi bajom, meg mit vár, épp alig pár napja ütöttek le, stb... pont leszarja a nyűgöm ilyen szempontból. Azt hiszem, kénytelen leszek engedni neki előbb-utóbb... Csak kurvára nem akarok.
Egy rövid kopogás után bedugom a fejem a dolgozószobába. Nishi épp telefonál és ha jól veszem ki a dolgot, Asaméval. Csak nem felépült volna ilyen gyorsan? Mondjuk nem tudom, ezen mit csodálkozom, hiszen mindigis ilyen volt. Mintha neki meg sem kottyannának az ilyenek. Félelmetes, de tényleg. Nem lennék az ellensége. Mondjuk nem csak ezért, Asame amúgy is nekem mindig valahol ilyen volt. Félelmetes... És mindig tartok tőle valahol kicsit a mai napig is. Ez van. Annyira belemerülök a gondolataimba, hogy észre sem veszem, mikor Nishi feláll és elindul felém, majd megáll előttem. Azt hiszem, benne maradtam a mozdulatban is, ahogy bedugtam az ajtón a fejem. Remek... így viszont még meg is ijedek, mikor hirtelen - nekem így tűnik - elém kerül... Baszd meg, Kazu, erre is csak te vagy képes. Akkorát ugrom, hogy Nii-sannak szinte le kell fognia, nehogy kárt tegyek magamban ezen művelet közben, s csak mosolyogva megcsóválja a fejét, majd magához ölel. Öööö...? Most mi van? Mit csináltam? Értetlen képet vágva nézek fel rá, mire újra apró mosoly jelenik meg szája szegletén, majd állam alá nyúl és megcsókol... Oké... Én is téged, Nii-san. De most ez mi? Viszonzom csókját.
- Holnap jön Asame és Deon - szólal meg végül, miután ajkaink elváltak. Pedig én annyira akartam még folytatni ezt, ám az, hogy nem ereszt el, sőt, beljebb húz, majd becsukja az ajtót és nekinyom, nem ígér sok rosszat, ráadásul míg beszél, a kulcsot is elfordítja. Hoppá...! Mikor lett Nishi ennyire... ööö, szenvedélyes?! - Tizenegyre ígérték magukat - teszi még hozzá, majd újra ajkaimat veszi célba. Átkarolom nyakát és szenvedélyesen viszonzom csókját. Keze lassan bekúszik pólóm alá és végigsimít bőrömön. Kellemes meleg a tenyere, így jólesően megborzongok, mire belemosolyog a csókba. Nyelvjátékunknak csak a levegőhiány vet véget, ám Nishida nem szarozik, megszabadít pólómtól és egyből nyakam veszi célba ajkaival. Nem maradok adósa, én is elkezdem lehámozni róla a ruhákat. Már amennyire erre képes vagyok úgy, hogy folyamatosan meg-megremegek attól, amit művel velem. Ajtó vagy asztal lesz a vége? Nem mintha érdekelne, csak...
Nishida szenvedélyes és most módszeresen szabadít meg minden ruhámtól, mígnem még mindig ajtónak préselődve állok előtte és élvezem nyelvének játékát hol nyakamon, hol mellbimbóimon. Nehezen boldogulok a vetkőztetésével, főleg úgy, hogy már farkamra fogva kényeztet és falja bőröm. Hogy kapnád be...! Megdöbbenek és döbbenetemnek egy hangos nyögéssel adok hangot, mert Nishi elindul testemen lefelé, letérdel elém, majd ajkai közé fogad. Megmarkolom vállát és fejem koppan az ajtón, ahogy hátrahajtom. Élvezem, amit művel velem, nagyon is. Főleg azt, ami ez után következik. Míg kényeztet, keze rásiklik derekamra, majd belém hatol egyik ujjával, ezzel újabb nyögést és remegést kiváltva belőlem. Kegyetlen jó, amit művel, így félő, hogy vagy elsülök, vagy a lábaim nem fognak tudni megtartani sokáig. Már három ujjal mozog bennem és kényeztet, ám mielőtt elélveznék, rászorít farkamra és felállva előttem, hozzám simulva megcsókol. Ez... kínzás...! Kurvára az... A kielégületlenségtől fájdalmasan nyögök bele csókjába, ám szerencsére Nishi nem húzza sokáig a dolgot. Ügyetlenül simogatom le a nadrágot, ő pedig megfordít és már feszül is nekem, hogy belém nyomuljon. Teljesen az ajtóra préselődve harapok ajkamba és fojtom el nyögésemet, ám ez nem megy sokáig, mert amint mozogni kezd bennem, érzem, hogy végem, elvesztem.
Nii-san most nem finomkodik, szenvedélyesen kefél meg és csípőm megragadva húz bele lökéseibe. Nem bírom sokáig így, izmaim megfeszülnek, a levegő egy hosszú pillanatra tüdőmben reked és elélvezek, minden bizonnyal beterítve az ajtót forró spermámmal. Mindenem remeg, Nii-san még lök rajtam pár erőteljesebbet, míg ő is elélvez, s ha nem tartana meg, félő lenne, hogy összeesnék menten. Szaporán veszem a levegőt még mindig és alig bírom összekaparni magam, Nishi azonban észnél van és az ölelésébe von. Belecsókol nyakamba, hogy nyugtasson, s ahogy lassan sikerül végre összekaparnom magam, beterel a dolgozószobájából nyíló mosdóba, hogy mindketten rendbeszedhessük magunkat. Megfordulok az ölelésében és szerelmesen megcsókolom...
Szeretem...!
Unalmamban végül úgy döntök, megnézem, mit művel Nii-san, azt' jobb híján maximum besegítek neki a papírmunkába, mert ez már így rohadtul elviselhetetlen. Nálam komoly gondokat vet fel, ha már önként és majdnem dalolva megyek Nishihez, hogy adjon papírmunkát, csak ne dögöljek bele az unalomba. Szerencsére már kutya bajom, bár néha meg-megszédülök, amit persze Nii-san nem néz jó szemmel és folyton a kivizsgálással traktál. Hiába mondom neki, hogy semmi bajom, meg mit vár, épp alig pár napja ütöttek le, stb... pont leszarja a nyűgöm ilyen szempontból. Azt hiszem, kénytelen leszek engedni neki előbb-utóbb... Csak kurvára nem akarok.
Egy rövid kopogás után bedugom a fejem a dolgozószobába. Nishi épp telefonál és ha jól veszem ki a dolgot, Asaméval. Csak nem felépült volna ilyen gyorsan? Mondjuk nem tudom, ezen mit csodálkozom, hiszen mindigis ilyen volt. Mintha neki meg sem kottyannának az ilyenek. Félelmetes, de tényleg. Nem lennék az ellensége. Mondjuk nem csak ezért, Asame amúgy is nekem mindig valahol ilyen volt. Félelmetes... És mindig tartok tőle valahol kicsit a mai napig is. Ez van. Annyira belemerülök a gondolataimba, hogy észre sem veszem, mikor Nishi feláll és elindul felém, majd megáll előttem. Azt hiszem, benne maradtam a mozdulatban is, ahogy bedugtam az ajtón a fejem. Remek... így viszont még meg is ijedek, mikor hirtelen - nekem így tűnik - elém kerül... Baszd meg, Kazu, erre is csak te vagy képes. Akkorát ugrom, hogy Nii-sannak szinte le kell fognia, nehogy kárt tegyek magamban ezen művelet közben, s csak mosolyogva megcsóválja a fejét, majd magához ölel. Öööö...? Most mi van? Mit csináltam? Értetlen képet vágva nézek fel rá, mire újra apró mosoly jelenik meg szája szegletén, majd állam alá nyúl és megcsókol... Oké... Én is téged, Nii-san. De most ez mi? Viszonzom csókját.
- Holnap jön Asame és Deon - szólal meg végül, miután ajkaink elváltak. Pedig én annyira akartam még folytatni ezt, ám az, hogy nem ereszt el, sőt, beljebb húz, majd becsukja az ajtót és nekinyom, nem ígér sok rosszat, ráadásul míg beszél, a kulcsot is elfordítja. Hoppá...! Mikor lett Nishi ennyire... ööö, szenvedélyes?! - Tizenegyre ígérték magukat - teszi még hozzá, majd újra ajkaimat veszi célba. Átkarolom nyakát és szenvedélyesen viszonzom csókját. Keze lassan bekúszik pólóm alá és végigsimít bőrömön. Kellemes meleg a tenyere, így jólesően megborzongok, mire belemosolyog a csókba. Nyelvjátékunknak csak a levegőhiány vet véget, ám Nishida nem szarozik, megszabadít pólómtól és egyből nyakam veszi célba ajkaival. Nem maradok adósa, én is elkezdem lehámozni róla a ruhákat. Már amennyire erre képes vagyok úgy, hogy folyamatosan meg-megremegek attól, amit művel velem. Ajtó vagy asztal lesz a vége? Nem mintha érdekelne, csak...
Nishida szenvedélyes és most módszeresen szabadít meg minden ruhámtól, mígnem még mindig ajtónak préselődve állok előtte és élvezem nyelvének játékát hol nyakamon, hol mellbimbóimon. Nehezen boldogulok a vetkőztetésével, főleg úgy, hogy már farkamra fogva kényeztet és falja bőröm. Hogy kapnád be...! Megdöbbenek és döbbenetemnek egy hangos nyögéssel adok hangot, mert Nishi elindul testemen lefelé, letérdel elém, majd ajkai közé fogad. Megmarkolom vállát és fejem koppan az ajtón, ahogy hátrahajtom. Élvezem, amit művel velem, nagyon is. Főleg azt, ami ez után következik. Míg kényeztet, keze rásiklik derekamra, majd belém hatol egyik ujjával, ezzel újabb nyögést és remegést kiváltva belőlem. Kegyetlen jó, amit művel, így félő, hogy vagy elsülök, vagy a lábaim nem fognak tudni megtartani sokáig. Már három ujjal mozog bennem és kényeztet, ám mielőtt elélveznék, rászorít farkamra és felállva előttem, hozzám simulva megcsókol. Ez... kínzás...! Kurvára az... A kielégületlenségtől fájdalmasan nyögök bele csókjába, ám szerencsére Nishi nem húzza sokáig a dolgot. Ügyetlenül simogatom le a nadrágot, ő pedig megfordít és már feszül is nekem, hogy belém nyomuljon. Teljesen az ajtóra préselődve harapok ajkamba és fojtom el nyögésemet, ám ez nem megy sokáig, mert amint mozogni kezd bennem, érzem, hogy végem, elvesztem.
Nii-san most nem finomkodik, szenvedélyesen kefél meg és csípőm megragadva húz bele lökéseibe. Nem bírom sokáig így, izmaim megfeszülnek, a levegő egy hosszú pillanatra tüdőmben reked és elélvezek, minden bizonnyal beterítve az ajtót forró spermámmal. Mindenem remeg, Nii-san még lök rajtam pár erőteljesebbet, míg ő is elélvez, s ha nem tartana meg, félő lenne, hogy összeesnék menten. Szaporán veszem a levegőt még mindig és alig bírom összekaparni magam, Nishi azonban észnél van és az ölelésébe von. Belecsókol nyakamba, hogy nyugtasson, s ahogy lassan sikerül végre összekaparnom magam, beterel a dolgozószobájából nyíló mosdóba, hogy mindketten rendbeszedhessük magunkat. Megfordulok az ölelésében és szerelmesen megcsókolom...
Szeretem...!
434.
Asame
Deon kijelentésemre, miszerint az öregek szeretik a megszokott dolgokat, orron pöccint, majd duzzogva elfordul és úgy fejezi be az evést. Tetszik, amikor ennyire bevágja a durcit, válaszképpen összeborzolom a haját, a fagyi láttán azonban végül megenyhül és vigyorogva lát neki elpusztítani az édességet.
- Szegény Kazukit már kezdem lassan tényleg megsajnálni - mondom neki mosolyogva, majd mikor Shinjire és Tatsukira terelődik a szó, mindketten megkomolyodunk. Deon őszinte "hú baszd meg"-je mindent elárul. Tehát Tatsuki keze van a dologban, bár azt nem tudom, miben, mindenesetre neki csak most esett le, hogy ők ketten egy épületben tartózkodnak és ahogy a kölyök reakcióit figyelem, ez semmi jót nem ígér. Már lehet, el is késtünk ezzel. - Őszinte gyűlölet csillogott a szemeiben némi megvetéssel és undorral keveredve. Mást nem láttam. Ugyanúgy csendes volt, mint általában mindig - felelem. - A reakcióidat látva gondolom, nem pont előnyös, hogy ők ketten egy épületben vannak. Mindenesetre úgy láttam, bármi is történt, Shinji nem volt tőle elragadtatva, de persze ez semmit nem jelent megint... Nem szeretném, ha ők ketten egymásnak esnének - teszem még hozzá, bár gondolom, ez a kölyök érdeke is. - Ellenben holnap, ha te is jössz, Shinjinek mindenképp maradnia kellene itthon. Szóval valamit ki kellene találni, hogy ne ugorjanak egymásnak Tatsukival. Mindenképp szeretnék beugrani az autószalonba a kocsi miatt, amit említettél, mert mire elkészül, az jó egy-másfél hét lesz - osztom meg a kölyökkel a terveimet, ám ezek után nem tudom, hogy mit tudnánk tenni. Shinji remek testőr, nem félek attól, hogy ne tudná megvédeni magát, de nem lenne senkinek sem előnyös, ha most egymásnak esnének egy nappal Lux jövetele előtt. Minél többet hall, Deon annál jobban kiakad. Elsápad, szemei előtt nyilván lepereg valami, aztán ledobja magáról a takarót és kiugrik az ágyból, alsónadrágot meg pólót húz.
- Járok egyet. Megkérem Ryuut, hogy találjon ki valami halaszthatatlan feladatot holnapra Shinjinek, és Tatsukinak is kitalálok valamit, amit ha nem tart be, mehet a picsába vissza a szalonba - jelenti ki határozottan, mire csak bólintok egyet. Hagyom intézkedni, végülis az ő embereit magának kell lerendeznie, persze ha valami kell, segíteni fogok neki, de most hagyom, hogy intézkedjen. Miután a kölyök távozik, elkezdek elpakolni. A fagyiját az asztalra teszem, ha később meg akarná mégis enni, megigazítom az ágyat és leülve a szélére rágyújtok megint. Nem tudom, mekkora gond lesz ebből, hogy Shinji és Tatsuki egy épületben vannak, de ha Tatsuki kivívja Ryuu haragját is azzal, hogy bántja a tanítványát, akkor itthon sem lesz béke. Ryuuichi nem egy hirtelen haragú ember, de Shinji miatt képes felhúzni magát, ezt biztosan tudom. Fontos neki a kölyök és mindent megtenne érte.
Nem tudom, meddig van távol Deon, de végül elfekszem az ágyon. Alaposan át kell gondolnom mindent a szerdával kapcsolatban. Ugyanakkor nekem nem csak Luxszal kell foglalkoznom. Ott van a többi nemes problémája is, főként Zhijiané... Ha tényleg szövetkezik Akinarival esetleg, akkor egy újabb árulótól kell megszabadulnunk. Bármennyire is fontos a Szindikátusnak a miei yakuza, ez már olyan vétség, ami felett az oyabun sem hunyhat szemet. Lesznek itt még gondok. Ismét kezembe veszem a telefont és Nishidát hívom, hogy tájékoztassam arról, holnap meglátogatjuk őt. A beszélgetés nem tart sokáig, egyelőre nem szeretnék vele erről beszélni, majd holnap személyesen, mindenesetre tudja, hogy ha valamit nem telefonon akarok vele megvitatni, akkor a dolog igenis komoly. Ismét felülök és rágyújtok, míg Deont várom. Remélem, sikerül elintéznie, amit akar és hogy hamarosan vissza is tér. Azért érdekelne, mi a fenét akar Tatsuki a testőrtől. Jelenleg rohadtul nem kell még ez a nyűg is, hogy egymásnak esnek.
433.
Deon
Ez kész... Még a pihegést sem hagytuk igazán abba, de Asame újra engem akar. Erre nem tudok mit mondani, csak szégyellős mosollyal fúrom arcom a nyakához. Ma olyanok vagyunk, mint a nyulak párzási időszakban. Folyton kufircolunk és ez elég... mókás szerintem. Képtelen vagyok nem kuncogni a dolgon, s élvezem, ahogy összesimulunk. Kell pár perc, aztán felőlem újra, aztán újra és újra szeretkezhetünk. Lehet, hogy holnap elég komoly gondjaim lesznek a leüléssel miatta, de annyit megér. Az, ahogy csókol, teljesen megőrjít, a vérem újra felpezsdül, az ötleteire pedig bólintok. Éhesnek, azt hiszem, mondhatom magam, bár a zuhany... Ha meg kéne számolnom, ma már hányszor áztattam fel a bőröm, félek, kiakadnék, úgyhogy inkább beütemezem a menettervbe, hogy elalvás előtt bekrémezzem a testem. Talán ezzel elérem, hogy a bőröm természetes védőmechanizmusa ne menjen teljesen tönkre, aztán holnap, ha lehet, kihagyom a fürdést.
Kikelnék én is, de Asame rám dobja a takarót és megparancsolja, hogy maradjak az ágyban. Annyira meglepődöm, hogy végül, mint a katonák, mikor megértettek valamit, a homlokomhoz teszem a jobb kezem, de valszeg az arcomon a meglepettség és némi értetlenség látszik, a szemeim meg ki vannak kerekedve. Így sikerült. Míg Asame felöltözik, persze visszaállok alapállapotra, aztán magamra maradok. Most keljek ki vagy ne? Inkább maradok továbbra is az ágyban, csak a takarót igazgatom el magamon és elszívok egy cigit, aztán mikor visszatér, elkuncogom magam. Más ételt kaptunk és más tálalásban.
- Úgy fest, Ayako komolyan veszi, hogy félvér vagyok és kevés japán ételt ettem korábban – viccelődöm. – De a tésztákat szeretem – teszem hozzá, azzal merészen beleszúrom Asame tányérjába a villám és felcsavarok rá rutinos, elegáns mozdulattal némi tésztát és a számba teszem.
- Megnyugtató, mert yakisoba elég sűrűn szokott lenni - feleli elmosolyodva. Egész jól vette, hogy belekontárkodtam a kajájába. Ez tetszik.
- Rakott tésztát? - kérdezem meg Asamét, így felajánlva neki pár falatot. Sós ízvilágú étel, darálthús és sajt ad neki nehezéket, merthogy a tészta csak eltölt, de hosszantartóan nem laktat, és a belesütött zöldségek, mint a paradicsom, paprika és répa, meg a fűszerek teszik finommá, ízessé. - Elég érdekes körút az ízek és az országok terén, szóval szerintem érdemes megkóstolni - teszem hozzá elmosolyodva, aztán a villámra veszek egy keveset, hogy etethessem Asamét. Elfogadja a felé nyújtott falatot.
- Kellemes... De tudod, hogy van ez, az öregek már szeretik a megszokott dolgokat - heccel, mire szinte reflexből orrba pöccintem, aztán dacosan kicsit elfordulok tőle és folytatom az étkezést. A fagyi miatt aztán csak megenyhülök, a meleg tészta után ez a hideg édesség kifejezetten jólesik, úgyhogy lemoshatatlan, fültől fülig érő vigyorral kanalazom befele. Főleg az a legjobb benne, hogy egy kicsit már megolvadt. Így szeretem.
- Mennék, Kazunak is kell néha, hogy rágjam a fülét, meg nem árt egy kis cseszekedés neki a verseny miatt – mondom kuncogva. Imádom szívatni a srácot, szóval nem Asame az egyetlen szadista a szobában. Csak én máshogy élem ki a hajlamomat. Asame aztán olyasmit kérdez, amin meglepődöm, aztán hirtelen mintha megindulna bennem a föld, ledermedek. Szerintem hidegebb leszek a kezemben tartott fagyinál és a szemeim is kikerekednek. Tatsuki és Shinji egy épületben vannak...! Ezt eddig kurvára nem gondoltam végig, de most, mint egy jól előadott fenyegetés, úgy érint. – Húúú baaszd meeeg... - lehelem, azzal leteszem az éjjeliszekrényre a fagylaltomat. Erre most mi a faszt mondjak?! Szép kis sakk-helyzet. Szerintem nyilvánvaló, hogy nem közöttünk történt valami, de hogy Asame mire következtet a másik lehetőségből, azt lehet, még inkább tudni sem akarom, mert az már bajos. – Mit láttál Shinjin? – csapok le erre inkább.
433.
Asame
- Téged, csibe – felelem neki őszintén. Igazából tényleg nem terveztem semmit, egyszerűen csak vele lenni. Mindegy, hogy filmet nézünk, vagy csak vagyunk egymás mellett, nekem teljesen megfelel. Szeretném, ha egyelőre nem foglalkoznánk a szerdai nappal. Deont teljesen kikészíti még a tudata is annak, hogy találkoznia kell Luxszal, hogy a közelébe kel mennie, de holnap muszáj lesz valamit kitalálnunk arra, hogyan birkózzunk meg ezzel a problémával. Legalább addig jusson el a beszélgetés, hogy megtudjuk, mivel áll elő az öreg, mit lesz képes meglépni azért, hogy megpróbálja megszerezni őt. Kíváncsi leszek, az én jelenlétemben, meddig mer majd elmenni. Ha pedig nem megy vissza magától Kínába, elintézem, hogy eltűnjön innen. Ha jól tudom, Akihitonak van néhány hírszerzője kint Kínában – olyan három, négy hálózat –, akik jelenleg a Triádok-ügy kapcsán tevékenykednek kint. Minden bizonnyal Aki nem lesz elragadtatva attól, ha újabb hírszerzőket állíttatok vele a Lux-ügyre, de nem fog érdekelni. Ha ez kell, hogy az öreg visszamenjen Kínába, hát megteszem. Biztos vagyok benne, hogy a hírszerzői elég gyorsan tudnának olyan balhét csinálni kint, ami miatt hosszú időre vissza kelljen mennie az öregnek. Végülis nem kellene sokáig várnunk. Miután megkapja Tatsukitól a kis „ajándékot”, miszerint nem ártana, ha orvoshoz fordulna, onnantól már csak egy remek időzítés kérdése, hogy Luxnak haza kelljen mennie és ott is maradnia.
A terv merőben egyszerű, Lux lelép Kínába, Akihito emberei pedig úgy megkeverik a szart az öregnek, hogy mindenképpen ott kelljen maradnia. Aztán már csak idő kérdése, hogy kiderüljön, mit sikerült összeszednie szép hazánkban ennek a vén majomnak. De persze ez még odébb van. Mindenesetre beszélek erről majd Akival.
Újabb forró csókot lehelek a kölyök ajkaira, miközben ismét végigsimítok egész testén. Még mindig és már megint kívánom őt.
- Mit szólnál, ha ennénk és utána vennénk egy forró zuhanyt? - kérdezem meg tőle végül, mire csak rábólint mind a kettőre. Elmosolyodom és kikelve az ágyból takarót dobok rá. - Itt maradsz! - teszem hozzá teljes komolyságot erőltetve magamra, majd felöltözöm. Macera a felsőbe való belebújás, de viszonylag hamar túljutok a dolgon, s kezembe véve telefonomat odaszólok Ayakonak, hogy kezdjen el valami kaját összekészíteni nekünk, majd kilépek a szobaajtón. Nem vagyok túl sokáig távol, a házinéni hamar összedobja a vacsoránkat, Deonnak megint valami amerikai csodát, nekem pedig yakisobát készít.
Mióta Deon itt van, Ayako egyre több külföldi étellel rukkol elő, amik a kölyöknek tetszenek. Nem mondom, a változatosság egyszerűen kellett, de még mindig szeretem a nemzeti ételeinket is. Egy jó yakisobát vagy sashimit semmi nem múlhat felül. A teriyaki csirkéről nem is beszélve. Bár gondolom, Deon ugyanígy vélekedik az ameriaki kajákról.
Meglepetésemre - vagy már lehet, meg sem kellene lepődnöm ilyenen - Ayako kérdésemre, miszerint van-e itthon valami édesség a kölyöknek, egy doboz fagyit vesz elő és készít belőle pompás kelyhet Deonnak, majd azt is a tálcára rakja. Elkényezteti a kölyköt... Nem tudom, mivel érte ezt el nála Deon, de egy apró, halvány és elismerő mosolyt zsebel be tőlem ezért, még ha csak így, látatlanban is. Miután a néni mindent elkészít, kezembe veszem a tálcát. Azonnal aggodalmaskodó pillantásokat kapok, amikre persze semmi szükség. Élek, tudom használni a kezeimet és ha Deont meg bírom tartani, akkor egy tálca nem fog ki rajtam. Persze ezt a néni nem tudhatja, de nem is bánom. Ajtót nyit nekem, én pedig elindulok vissza a szobánkba. Útközben a folyosón összefutok Shinjivel is, aki meghajol előttem, ám mielőtt megkérdezhetné, hogy segítsen, csak intek neki fejemmel, hogy menjen. Valami azonban nem tetszik a kölykön és egyszerűen nem tudom, mi az. Majd megkérdezem Deont, hátha tud valamit, mert a Shinji szemében izzó gyűlölet nekem új... ahogy a mozgása sem volt természetes.
Mikor belépek az ajtón, a kölyök takaróba csomagolva ül az ágyon és dohányzik, ami megmosolyogtat. Odaviszem az ágyhoz a tálcát és félrerakva öléből a hamutartót teszem le helyére a kaját, majd én is elhelyezkedem. Megvárom, míg elszívja a cigijét és végül nekiállunk enni mindketten. Persze Deon megint nem bírja ki anélkül, hogy meg ne kóstoltassa velem, amit eszik, de nem bánom. Nem rossz ez sem, de az álláspontomon továbbra sem változtat, maradok a japán kajáknál. Csendben fogyasztjuk el a vacsorát, s míg Deon betámadja a fagyiját és vigyorogva kanalazza befele a hideg, édes cuccot, addig én rágyújtok.
- Holnap délelőtt átugrom Nishidához megbeszélni vele azokat a dolgokat, amiket ma Tatsukinak is vázoltam röviden. Gondolok itt a miei yakuza problémájára. Ha van kedved jönni, szívesen elviszlek, ha nincs, akkor maradhatsz itthon is – zárom le ennyivel a holnapi program ismertetését. Végülis nem vagyunk összenőve, ha nincs kedve eljönni, marad és lefoglalja magát. Amúgy is terveztem hazafele jövet beugrani az autószalonba a kocsi miatt, így mindenképpen jó lenne, ha Shinji nem lenne mellettünk. Legalábbis gondolom, Deon meglepetésnek szánja az autót nem pedig rögtön le akar bukni vele már az első nap. Végülis Shinji már bizonyította, hogy remek választás volt a kölyök mellé, helyt állt azon az estén is és mostanában is... Kiváló nevelés, remek kiképzést kapott Ryuuichitől és testőröm is büszke a tanítványára. Van is miért. Néha azonban az az érzésem, hogy fiaként szereti a kölyköt, ami tőle nem lenne csoda. De még mindig nem tudom, mi van vele, mert most furcsán viselkedett a folyosón, ami nekem cseppet sem tetszik... - Csibe, történt valami Shinji és Tatsuki között megint, vagy ti balhéztatok össze? - kérdezek rá végül. - Összefutottam vele most a folyosón, és rohadtul nem tetszett, amit látok rajta – árulom el neki.
- Téged, csibe – felelem neki őszintén. Igazából tényleg nem terveztem semmit, egyszerűen csak vele lenni. Mindegy, hogy filmet nézünk, vagy csak vagyunk egymás mellett, nekem teljesen megfelel. Szeretném, ha egyelőre nem foglalkoznánk a szerdai nappal. Deont teljesen kikészíti még a tudata is annak, hogy találkoznia kell Luxszal, hogy a közelébe kel mennie, de holnap muszáj lesz valamit kitalálnunk arra, hogyan birkózzunk meg ezzel a problémával. Legalább addig jusson el a beszélgetés, hogy megtudjuk, mivel áll elő az öreg, mit lesz képes meglépni azért, hogy megpróbálja megszerezni őt. Kíváncsi leszek, az én jelenlétemben, meddig mer majd elmenni. Ha pedig nem megy vissza magától Kínába, elintézem, hogy eltűnjön innen. Ha jól tudom, Akihitonak van néhány hírszerzője kint Kínában – olyan három, négy hálózat –, akik jelenleg a Triádok-ügy kapcsán tevékenykednek kint. Minden bizonnyal Aki nem lesz elragadtatva attól, ha újabb hírszerzőket állíttatok vele a Lux-ügyre, de nem fog érdekelni. Ha ez kell, hogy az öreg visszamenjen Kínába, hát megteszem. Biztos vagyok benne, hogy a hírszerzői elég gyorsan tudnának olyan balhét csinálni kint, ami miatt hosszú időre vissza kelljen mennie az öregnek. Végülis nem kellene sokáig várnunk. Miután megkapja Tatsukitól a kis „ajándékot”, miszerint nem ártana, ha orvoshoz fordulna, onnantól már csak egy remek időzítés kérdése, hogy Luxnak haza kelljen mennie és ott is maradnia.
A terv merőben egyszerű, Lux lelép Kínába, Akihito emberei pedig úgy megkeverik a szart az öregnek, hogy mindenképpen ott kelljen maradnia. Aztán már csak idő kérdése, hogy kiderüljön, mit sikerült összeszednie szép hazánkban ennek a vén majomnak. De persze ez még odébb van. Mindenesetre beszélek erről majd Akival.
Újabb forró csókot lehelek a kölyök ajkaira, miközben ismét végigsimítok egész testén. Még mindig és már megint kívánom őt.
- Mit szólnál, ha ennénk és utána vennénk egy forró zuhanyt? - kérdezem meg tőle végül, mire csak rábólint mind a kettőre. Elmosolyodom és kikelve az ágyból takarót dobok rá. - Itt maradsz! - teszem hozzá teljes komolyságot erőltetve magamra, majd felöltözöm. Macera a felsőbe való belebújás, de viszonylag hamar túljutok a dolgon, s kezembe véve telefonomat odaszólok Ayakonak, hogy kezdjen el valami kaját összekészíteni nekünk, majd kilépek a szobaajtón. Nem vagyok túl sokáig távol, a házinéni hamar összedobja a vacsoránkat, Deonnak megint valami amerikai csodát, nekem pedig yakisobát készít.
Mióta Deon itt van, Ayako egyre több külföldi étellel rukkol elő, amik a kölyöknek tetszenek. Nem mondom, a változatosság egyszerűen kellett, de még mindig szeretem a nemzeti ételeinket is. Egy jó yakisobát vagy sashimit semmi nem múlhat felül. A teriyaki csirkéről nem is beszélve. Bár gondolom, Deon ugyanígy vélekedik az ameriaki kajákról.
Meglepetésemre - vagy már lehet, meg sem kellene lepődnöm ilyenen - Ayako kérdésemre, miszerint van-e itthon valami édesség a kölyöknek, egy doboz fagyit vesz elő és készít belőle pompás kelyhet Deonnak, majd azt is a tálcára rakja. Elkényezteti a kölyköt... Nem tudom, mivel érte ezt el nála Deon, de egy apró, halvány és elismerő mosolyt zsebel be tőlem ezért, még ha csak így, látatlanban is. Miután a néni mindent elkészít, kezembe veszem a tálcát. Azonnal aggodalmaskodó pillantásokat kapok, amikre persze semmi szükség. Élek, tudom használni a kezeimet és ha Deont meg bírom tartani, akkor egy tálca nem fog ki rajtam. Persze ezt a néni nem tudhatja, de nem is bánom. Ajtót nyit nekem, én pedig elindulok vissza a szobánkba. Útközben a folyosón összefutok Shinjivel is, aki meghajol előttem, ám mielőtt megkérdezhetné, hogy segítsen, csak intek neki fejemmel, hogy menjen. Valami azonban nem tetszik a kölykön és egyszerűen nem tudom, mi az. Majd megkérdezem Deont, hátha tud valamit, mert a Shinji szemében izzó gyűlölet nekem új... ahogy a mozgása sem volt természetes.
Mikor belépek az ajtón, a kölyök takaróba csomagolva ül az ágyon és dohányzik, ami megmosolyogtat. Odaviszem az ágyhoz a tálcát és félrerakva öléből a hamutartót teszem le helyére a kaját, majd én is elhelyezkedem. Megvárom, míg elszívja a cigijét és végül nekiállunk enni mindketten. Persze Deon megint nem bírja ki anélkül, hogy meg ne kóstoltassa velem, amit eszik, de nem bánom. Nem rossz ez sem, de az álláspontomon továbbra sem változtat, maradok a japán kajáknál. Csendben fogyasztjuk el a vacsorát, s míg Deon betámadja a fagyiját és vigyorogva kanalazza befele a hideg, édes cuccot, addig én rágyújtok.
- Holnap délelőtt átugrom Nishidához megbeszélni vele azokat a dolgokat, amiket ma Tatsukinak is vázoltam röviden. Gondolok itt a miei yakuza problémájára. Ha van kedved jönni, szívesen elviszlek, ha nincs, akkor maradhatsz itthon is – zárom le ennyivel a holnapi program ismertetését. Végülis nem vagyunk összenőve, ha nincs kedve eljönni, marad és lefoglalja magát. Amúgy is terveztem hazafele jövet beugrani az autószalonba a kocsi miatt, így mindenképpen jó lenne, ha Shinji nem lenne mellettünk. Legalábbis gondolom, Deon meglepetésnek szánja az autót nem pedig rögtön le akar bukni vele már az első nap. Végülis Shinji már bizonyította, hogy remek választás volt a kölyök mellé, helyt állt azon az estén is és mostanában is... Kiváló nevelés, remek kiképzést kapott Ryuuichitől és testőröm is büszke a tanítványára. Van is miért. Néha azonban az az érzésem, hogy fiaként szereti a kölyköt, ami tőle nem lenne csoda. De még mindig nem tudom, mi van vele, mert most furcsán viselkedett a folyosón, ami nekem cseppet sem tetszik... - Csibe, történt valami Shinji és Tatsuki között megint, vagy ti balhéztatok össze? - kérdezek rá végül. - Összefutottam vele most a folyosón, és rohadtul nem tetszett, amit látok rajta – árulom el neki.
432.
Deon
Hagyom magam terelni, előre is hajtom a fejem és próbálok arra koncentrálni, mit érzek Asame masszírozása közben. Ő sokkal óvatosabb, mint Tatsuki, érzem, hogy csak ellazítani akar, fájdalmat okozni nem. Halvány mosoly ül számra ennek tudatában, aztán megborzongom, mikor belecsókol a nyakamba. Vállam mellett hátrasandítok Asaméra, s szégyellős mosollyal veszem tudomásul, hogy megint akar engem. Hihetetlen, mennyire megbolondítjuk egymást. Becsukom szemeimet, s hagyom, hogy játsszon az érzékeimmel. Lassan az izmaim elernyednek, a vállam leereszkednek, Asame pedig lefejti rólam a pólót, s folytatja az elkényeztetésemet. Ez most baromira jólesik, minden apróság könnyebbé tesz, valahogy mintha súlyokat fújnék ki magamból és ez a feloldódás maga után vonja, hogy muszáj megkapaszkodnom Asame combjaiban, különben leszédülök a lábamról. Talán pont ezt az állapotot akarta nálam elérni, vagy ettől indul be a legjobban, mert rövidesen ezután maga felé fordít és falni kezdi a szám. Persze viszonzom a csókját, még bele is vigyorgom, mert én kerülök az asztalra, majd hagyom, hogy tovább játsszon velem, kínálkozva hátratámaszkodom. Szeretem ezt, jólesik, kellemes a testemnek és a lelkemnek is. Elnyugszom belül, elcsitul a zavarodottság és a félelem, amit érzek, s helyét Asame szeretete veszi át. Az, ahogy szeret engem és az, hogy én is imádom őt. Néha nézem, miközben a mellkasomat járja be szájával, aztán mindig zavarba ejt a látvány és inkább behunyom a szemeimet.
Még most is egy kicsit furcsa, hogy átengedem magam neki, azonban bízom teljes mértékben Asaméban, így nincs miért megtagadnom tőle az irányítást. Pillanatokra megfogan bennem, hogy lepattanjak, rátoljam az ágyra, miközben levetkőztetem és letámadjam, de ezek most nagyon halovány foszlányok, ő is érzi, hogy amire vágyom, az a gyengédség, az őszinteség, az odaadás és a szeretet, amit meg is kapok. És mennyei érzés. Sosem gondoltam, hogy lehet jó ez az állapot, benne lenni valakinek a markában, de már biztos vagyok benne, hogy Asame inkább hordoz, mint megfog, esetleg összezúz. Persze hozzátartozik, valószínűleg meg is fogja tenni, amikor kell, hogy visszaránt, gyeplőként alkalmazza a rám gyakorolt hatását, de nem biztos, hogy az nekem annyira rossz lesz, mint amennyire majd sanszos, hogy bosszantani fog az első percben.
Jóleső sóhajokat, nyögéseket csal elő belőlem, megint teljesen elcsavarja a fejem és lassan, frenetikus módon vezet bele az élvezetbe. Szédületes, de tényleg. Szeretnék én is így hatni rá, ennyire elbűvölni, ilyen módon boldoggá tenni és magabiztosságom szinte szétfoszlik a pihegés alatt, hogy én erre képes vagyok. Holott emlékszem rá, milyen örömet tudtam már okozni Asaménak, arra, hogy megremegett a játszadozásomtól. Csak kevés alkalmat biztosít ezekhez számomra.
Elgyengített. Nem rossz értelemben, de alig van erőm még cirógatni is a testét, pedig akarom, minél tovább csókol, annál jobban vágyom rá. Szeretném, ha azt érezné, amit én, ha kétségtelen lenne Asaménak, hogy rajongom érte. Kicsit félek, hogy a nyilvánvalónál is nyilvánvalóbbá válik számára, hogy gyakorlatilag bármit megtehet velem, akármire rá tud venni, de... igazából szerintem ezt már tudja. És talán azt is, hogy tartok tőle, hogy kihasználja ezt, élni fog velem szemben a felettem megszerzett hatalmával.
Levetkőztetjük egymást, persze nem akárhogy, közben folyamatosan simogatjuk és csókoljuk is a másikat, majd összebújunk, de nem állunk meg ennyinél. Hajt minket a vágy. Nem hiszem, hogy a testi, engem legalábbis nem az, sokkal inkább a lelki arra, hogy kényeztessem, borzoljam az érzékeit, kifejezzem számára azt, amit érzek iránta. Odaadóan, folyamatosan ostromlom, míg csak bírja, aztán az önuralom valahol alul marad Asaméban, forrón megcsókol, majd megkapom azt a régóta megálmodott falhoz kenésemet is. Sokkal jobb, mint elképzeltem. A dojo falának szegezve is tetszett, de így, az ölében, a hideg falnak szorítva veszni el a lassú, égető, éles fájdalomban, amit okoz, még őrjítőbb. Szerelmes kín... azt hiszem, ezt érzem. Könyörögnék érte, ha megvonná tőlem, mert akarom. Igen, egy mocsok kis dög vagyok, és élvezem minden percét annak, hogy így is bánik velem.
Próbálok megtámaszkodni a falban és megkapaszkodni Asame jobb vállában, átkarolva őt, s a gyötrelem ellenére is, amit érzek, rátolom magam a lökéseire, mert akarom a gyönyört, esztelenül, veszettül akarom. Tudom azt is, hogy kihallhatja a hangomból a fájdalmat, így amint komolyan nyögnék, a tőle eltanult módon fojtom el, mert nem engedem meg újra, hogy ma megkínozzon, hajszolva akarok kielégülni, mint ahogy egy űzött vadállat éli végig a haláltusáját. És élvezem, elmondhatatlanul élvezem. Tisztában vagyok vele valahol közben, hogy úgy kapaszkodom Asame vállába, hogy az ujjaim elfehérednek, a körmeimet a bőrébe vájom, hogy a könnyeim folynak, de ez volt az az együttlét, amire csillapíthatatlanul vágytam.
Vér ízét érzem a számban, és mikor megcsókol, valószínűleg ő is megérzi, mert bizony sikerült felharapnom belül a bőröm. Közel bújunk egymáshoz, ő simogatja a mellkasom, én a karját, aztán miközben megcsókol újra, átkarolom a nyakát. Másik kezemmel beletúrok a hajába, majd célzatosan eltolom magamtól, hogy miután elfekszik, ráfekhessek.
- Mit szeretnél alvás helyett? - kérdezem meg csendesen, elmosolyodva, miközben megtörlöm a szemeimet, aztán simogatni kezdem Asame bőrét.
Még most is egy kicsit furcsa, hogy átengedem magam neki, azonban bízom teljes mértékben Asaméban, így nincs miért megtagadnom tőle az irányítást. Pillanatokra megfogan bennem, hogy lepattanjak, rátoljam az ágyra, miközben levetkőztetem és letámadjam, de ezek most nagyon halovány foszlányok, ő is érzi, hogy amire vágyom, az a gyengédség, az őszinteség, az odaadás és a szeretet, amit meg is kapok. És mennyei érzés. Sosem gondoltam, hogy lehet jó ez az állapot, benne lenni valakinek a markában, de már biztos vagyok benne, hogy Asame inkább hordoz, mint megfog, esetleg összezúz. Persze hozzátartozik, valószínűleg meg is fogja tenni, amikor kell, hogy visszaránt, gyeplőként alkalmazza a rám gyakorolt hatását, de nem biztos, hogy az nekem annyira rossz lesz, mint amennyire majd sanszos, hogy bosszantani fog az első percben.
Jóleső sóhajokat, nyögéseket csal elő belőlem, megint teljesen elcsavarja a fejem és lassan, frenetikus módon vezet bele az élvezetbe. Szédületes, de tényleg. Szeretnék én is így hatni rá, ennyire elbűvölni, ilyen módon boldoggá tenni és magabiztosságom szinte szétfoszlik a pihegés alatt, hogy én erre képes vagyok. Holott emlékszem rá, milyen örömet tudtam már okozni Asaménak, arra, hogy megremegett a játszadozásomtól. Csak kevés alkalmat biztosít ezekhez számomra.
Elgyengített. Nem rossz értelemben, de alig van erőm még cirógatni is a testét, pedig akarom, minél tovább csókol, annál jobban vágyom rá. Szeretném, ha azt érezné, amit én, ha kétségtelen lenne Asaménak, hogy rajongom érte. Kicsit félek, hogy a nyilvánvalónál is nyilvánvalóbbá válik számára, hogy gyakorlatilag bármit megtehet velem, akármire rá tud venni, de... igazából szerintem ezt már tudja. És talán azt is, hogy tartok tőle, hogy kihasználja ezt, élni fog velem szemben a felettem megszerzett hatalmával.
Levetkőztetjük egymást, persze nem akárhogy, közben folyamatosan simogatjuk és csókoljuk is a másikat, majd összebújunk, de nem állunk meg ennyinél. Hajt minket a vágy. Nem hiszem, hogy a testi, engem legalábbis nem az, sokkal inkább a lelki arra, hogy kényeztessem, borzoljam az érzékeit, kifejezzem számára azt, amit érzek iránta. Odaadóan, folyamatosan ostromlom, míg csak bírja, aztán az önuralom valahol alul marad Asaméban, forrón megcsókol, majd megkapom azt a régóta megálmodott falhoz kenésemet is. Sokkal jobb, mint elképzeltem. A dojo falának szegezve is tetszett, de így, az ölében, a hideg falnak szorítva veszni el a lassú, égető, éles fájdalomban, amit okoz, még őrjítőbb. Szerelmes kín... azt hiszem, ezt érzem. Könyörögnék érte, ha megvonná tőlem, mert akarom. Igen, egy mocsok kis dög vagyok, és élvezem minden percét annak, hogy így is bánik velem.
Próbálok megtámaszkodni a falban és megkapaszkodni Asame jobb vállában, átkarolva őt, s a gyötrelem ellenére is, amit érzek, rátolom magam a lökéseire, mert akarom a gyönyört, esztelenül, veszettül akarom. Tudom azt is, hogy kihallhatja a hangomból a fájdalmat, így amint komolyan nyögnék, a tőle eltanult módon fojtom el, mert nem engedem meg újra, hogy ma megkínozzon, hajszolva akarok kielégülni, mint ahogy egy űzött vadállat éli végig a haláltusáját. És élvezem, elmondhatatlanul élvezem. Tisztában vagyok vele valahol közben, hogy úgy kapaszkodom Asame vállába, hogy az ujjaim elfehérednek, a körmeimet a bőrébe vájom, hogy a könnyeim folynak, de ez volt az az együttlét, amire csillapíthatatlanul vágytam.
Vér ízét érzem a számban, és mikor megcsókol, valószínűleg ő is megérzi, mert bizony sikerült felharapnom belül a bőröm. Közel bújunk egymáshoz, ő simogatja a mellkasom, én a karját, aztán miközben megcsókol újra, átkarolom a nyakát. Másik kezemmel beletúrok a hajába, majd célzatosan eltolom magamtól, hogy miután elfekszik, ráfekhessek.
- Mit szeretnél alvás helyett? - kérdezem meg csendesen, elmosolyodva, miközben megtörlöm a szemeimet, aztán simogatni kezdem Asame bőrét.
432.
Shinji
Elgondolkodva haladok a folyosón a konyha felé, mikor hirtelen valaki elkap hátulról. Az ember ha hozzászokik a biztonsághoz, figyelmetlenebbé válik és nagyon úgy néz ki, hogy ez most az én vesztemet okozza. Valaki nyakamra szorít bal kezével, miközben másikkal hátracsavarja enyémet és szabályosan felken a falra. Keményen ütközöm neki, de ennél már túléltem többet is, inkább a meglepettség az, s nagyon jól tudom, hogy a támadóm nem más, mint Tatsuki. Küzdök ellene, nem hagyom, hogy le tudjon győzni, ám jóval erősebb nálam, s lassan elfogy a levegőm, elhagy az erőm és minden homályosodni kezd...
Rohadék...!
Köhögni kezdek, ahogy újra levegőhöz jutok és ismét tisztulni kezd előttem a kép. Megjelenik a szoba is lassan, majd Tatsuki hajamba markolva feszíti hátra fejem, hogy láthassa az arcom. Mozdulni nem tudok és amit érzek, az a tehetetlen düh és megvetés. Gyűlölöm őt. Küzdök ellene, amíg csak tudok, ám úgy karolja át csípőm, hogy a jobb oldalon éktelenkedő heg éles fájdalommal emlékeztet arra, mi történt évekkel ezelőtt Kitamurával. Felüvöltök, hangomba most őszinte fájdalom keveredik. A bőröm ezen a részen sokkal érzékenyebb, s az, ahogy próbáltam menekülni és Tatsuki rám fogott, éles fájdalmat idézett elő. Érzem, hogy ő is meglepődik valahol ezen... Még a végén elhiszem, hogy megsajnál egy pillanatra... Azonban hiába küzdök ellene és magam ellen is, nem győzhetek vele szemben, bár feladni akkor sem fogom a dolgot. Nem szarozik velem, nem is vártam tőle mást, durván kefél meg és juttat engem is a csúcsra, majd kihúzódik belőlem. Elnyúlok az ágyon, miután elenged. Zihálok és remeg mindenem. Élveztem... a testem élvezte minden egyes pillanatát, ám a büszkeségem és az, ahogy megtette... Gyűlölöm érte...
Mikor el akar oldozni, megint ellenállok neki, így ajánlatot tesz. Elfogadom, amit akar, mert nekem sem életcélom az ágya mellett hátrakötött kézzel egy szál faszban tölteni az éjszakát, ráadásul előbb-utóbb Ryuunak is feltűnne, hogy eltűntem. Tatsuki megint óvatos, s bár nem látja, ez egy halvány mosolyt vált ki belőlem. Rendbeszedem magam, majd elindulok az ajtóhoz, ám ott megállva rágyújtok. Kulcs nélkül kurva nehéz lesz, bár egy darabig akár próbálhatnám be is törni az ajtót, csak pechemre befelé nyílik. Tatsuki végül kinyitja az ajtót, én pedig nem mozdulok. Tudom, hogy leszarja, hogy félek-e tőle vagy sem, ahogy azt is látom rajta, hogy élvezi a műsort. Semmilyen műsor nincs, nem tudom, mit gondol, de konkrétan pont leszarom. Higgyen, amit akar. Odalépek, hogy eloltsam a cigim, ő pedig leengedi keresztbe font karját, majd lép felém egyet. Nem mozdulok, Tatsuki pedig egyre közelebb merészkedik, bár azért látom, hogy tart attól, hogy nekiugrom. Ugyan már, ennél sokkal jobb ötletem van. Rajtam te nem fogsz élvezkedni, rohadék. Hagyom, hogy teljesen a közelembe kerüljön, majd odahajolok hozzá, hogy megcsókolhassam, miközben kihasználva figyelmetlenségét lököm őt a fotelba. Én is elcseszem, mert Tatsuki, még ha éppen csak, de elkapja a kezem és ránt magával. Ismét farkasszemet nézünk egymással. Belemarkol hajamba és rámar ajkaimra, majd nyelvével számba furakszik. Nem hagyom magam megint, így hamar elereszt, ellépek előle és megtörlöm számat, még mindig gyűlölettel és haraggal nézve rá.
- Kurvára nem végeztünk - sziszegem neki és elindulok kifelé a szobából, persze nem úszom meg, hogy ne szóljon vissza. Gúnyos mosolyra húzom számat, mielőtt felelnék neki, még jó, hogy nem láthatja az arcom megint. - Majd az álmaidban - lépek ki ezzel az ajtón, majd becsukva azt magam mögött nekitámaszkodva csúszom le mentén a földre. Hülye köcsög vadbarom... Ha harc, hát legyen az, Tatsuki, majd meglátjuk, mi lesz a vége...
Elgondolkodva haladok a folyosón a konyha felé, mikor hirtelen valaki elkap hátulról. Az ember ha hozzászokik a biztonsághoz, figyelmetlenebbé válik és nagyon úgy néz ki, hogy ez most az én vesztemet okozza. Valaki nyakamra szorít bal kezével, miközben másikkal hátracsavarja enyémet és szabályosan felken a falra. Keményen ütközöm neki, de ennél már túléltem többet is, inkább a meglepettség az, s nagyon jól tudom, hogy a támadóm nem más, mint Tatsuki. Küzdök ellene, nem hagyom, hogy le tudjon győzni, ám jóval erősebb nálam, s lassan elfogy a levegőm, elhagy az erőm és minden homályosodni kezd...
Rohadék...!
Köhögni kezdek, ahogy újra levegőhöz jutok és ismét tisztulni kezd előttem a kép. Megjelenik a szoba is lassan, majd Tatsuki hajamba markolva feszíti hátra fejem, hogy láthassa az arcom. Mozdulni nem tudok és amit érzek, az a tehetetlen düh és megvetés. Gyűlölöm őt. Küzdök ellene, amíg csak tudok, ám úgy karolja át csípőm, hogy a jobb oldalon éktelenkedő heg éles fájdalommal emlékeztet arra, mi történt évekkel ezelőtt Kitamurával. Felüvöltök, hangomba most őszinte fájdalom keveredik. A bőröm ezen a részen sokkal érzékenyebb, s az, ahogy próbáltam menekülni és Tatsuki rám fogott, éles fájdalmat idézett elő. Érzem, hogy ő is meglepődik valahol ezen... Még a végén elhiszem, hogy megsajnál egy pillanatra... Azonban hiába küzdök ellene és magam ellen is, nem győzhetek vele szemben, bár feladni akkor sem fogom a dolgot. Nem szarozik velem, nem is vártam tőle mást, durván kefél meg és juttat engem is a csúcsra, majd kihúzódik belőlem. Elnyúlok az ágyon, miután elenged. Zihálok és remeg mindenem. Élveztem... a testem élvezte minden egyes pillanatát, ám a büszkeségem és az, ahogy megtette... Gyűlölöm érte...
Mikor el akar oldozni, megint ellenállok neki, így ajánlatot tesz. Elfogadom, amit akar, mert nekem sem életcélom az ágya mellett hátrakötött kézzel egy szál faszban tölteni az éjszakát, ráadásul előbb-utóbb Ryuunak is feltűnne, hogy eltűntem. Tatsuki megint óvatos, s bár nem látja, ez egy halvány mosolyt vált ki belőlem. Rendbeszedem magam, majd elindulok az ajtóhoz, ám ott megállva rágyújtok. Kulcs nélkül kurva nehéz lesz, bár egy darabig akár próbálhatnám be is törni az ajtót, csak pechemre befelé nyílik. Tatsuki végül kinyitja az ajtót, én pedig nem mozdulok. Tudom, hogy leszarja, hogy félek-e tőle vagy sem, ahogy azt is látom rajta, hogy élvezi a műsort. Semmilyen műsor nincs, nem tudom, mit gondol, de konkrétan pont leszarom. Higgyen, amit akar. Odalépek, hogy eloltsam a cigim, ő pedig leengedi keresztbe font karját, majd lép felém egyet. Nem mozdulok, Tatsuki pedig egyre közelebb merészkedik, bár azért látom, hogy tart attól, hogy nekiugrom. Ugyan már, ennél sokkal jobb ötletem van. Rajtam te nem fogsz élvezkedni, rohadék. Hagyom, hogy teljesen a közelembe kerüljön, majd odahajolok hozzá, hogy megcsókolhassam, miközben kihasználva figyelmetlenségét lököm őt a fotelba. Én is elcseszem, mert Tatsuki, még ha éppen csak, de elkapja a kezem és ránt magával. Ismét farkasszemet nézünk egymással. Belemarkol hajamba és rámar ajkaimra, majd nyelvével számba furakszik. Nem hagyom magam megint, így hamar elereszt, ellépek előle és megtörlöm számat, még mindig gyűlölettel és haraggal nézve rá.
- Kurvára nem végeztünk - sziszegem neki és elindulok kifelé a szobából, persze nem úszom meg, hogy ne szóljon vissza. Gúnyos mosolyra húzom számat, mielőtt felelnék neki, még jó, hogy nem láthatja az arcom megint. - Majd az álmaidban - lépek ki ezzel az ajtón, majd becsukva azt magam mögött nekitámaszkodva csúszom le mentén a földre. Hülye köcsög vadbarom... Ha harc, hát legyen az, Tatsuki, majd meglátjuk, mi lesz a vége...
Felállok a földről és megigazítom ruhámat. Mindenem fáj, a csípőm és hátsóm sajog, harapásának nyomai égnek és minden bizonnyal megint ott hagyta ujjai lenyomát a nyakamon. Most szép lesz megint kimagyarázni a dolgot, márpedig fürdeni akarok, muszáj... Csak azt nem tudom, Ryuuichinek mi a fenét mondok. Végül támad egy ötletem és elindulok a medencéhez. Nem messze abból a helyiségből nyílik egy külön zuhanyzó és most senki sem jár arra ilyenkor, így rendbe tudom tenni magam.
Több, mint fél óráig tart ez a művelet, de legalább jobban érzem magam tőle. A heg sajog, a hátsóm lüktet, ám a harapásnyomok végre nem égnek. Visszaöltözöm, az alsó kivételével mindent magamra veszek, azt pedig zsebembe rejtem, majd bedobom a szennyesek közé, vagy hazaviszem, már ha a közeljövőben egyszer sikerül haza is jutnom. Nem mintha várna valaki. Már nem mozgat, hogy mit fog szólni Ryuu ahhoz, hogy órákra eltűntem. leülök az egyik nyugágyra és elgondolkodom. Itt talán tényleg biztonságban vagyok. Remélem... Mikor is voltam utoljára én az, akit megdugtak? Több, mint öt éve... mikor megöltem Kitarot... Nem volt egyszerű folyamat. Másfél évembe telt, mire sikerült a közelébe férkőznöm. Kemény másfél év volt. Akkor voltam utoljára uke és a hegek többségét is akkor szereztem.
Kitaro közelébe kellett férkőznöm, így kikezdtem az egyik legjobb emberével. Persze nem így néztem ki, mint most, rövidre nyírtam a hajam és szőkére festettem... Sűrűn kellett lefeküdnöm Kitamurával ahhoz, hogy végül eljussak a gazdájához. Azonban búsásan fizettem is azért, hogy ez sikerüljön, Kitamura imádja kínozni a szajhákat. A csípőmnél húzódó tíz centis heget is neki köszönhetem. Az sem kellemes, ha egy borotvaéles wakizashival szabdalják fel az ember bőrét, de az, mikor ennek a felhevített változatával ejtenek egy tíz centis sebet a csípődnél, maga a pokol. Az égett húsnak pedig gyomorforgató szaga van. A tervem végül bevált, végeztem Kitaroval és eltűntem onnan a francba. Tokió ezen részébe jöttem, hogy testőr lehessek, s nem adtam fel, akárhányszor zavart is el Ryuu és Naoto. A hajam megnövesztettem és visszafestettem feketére, a kiképzés pedig teljesen megváltoztatta a testfelépítésemet is... Majdnem tökéletes álca.
Nem tudom, meddig vagyok távol, nem is érdekel, mígnem meg nem szólal telefonom. Ryuu keres...
- Megyek - szólok bele és kinyomva őt indulok el vissza az irodába kaja, kávé és minden nélkül.
Több, mint fél óráig tart ez a művelet, de legalább jobban érzem magam tőle. A heg sajog, a hátsóm lüktet, ám a harapásnyomok végre nem égnek. Visszaöltözöm, az alsó kivételével mindent magamra veszek, azt pedig zsebembe rejtem, majd bedobom a szennyesek közé, vagy hazaviszem, már ha a közeljövőben egyszer sikerül haza is jutnom. Nem mintha várna valaki. Már nem mozgat, hogy mit fog szólni Ryuu ahhoz, hogy órákra eltűntem. leülök az egyik nyugágyra és elgondolkodom. Itt talán tényleg biztonságban vagyok. Remélem... Mikor is voltam utoljára én az, akit megdugtak? Több, mint öt éve... mikor megöltem Kitarot... Nem volt egyszerű folyamat. Másfél évembe telt, mire sikerült a közelébe férkőznöm. Kemény másfél év volt. Akkor voltam utoljára uke és a hegek többségét is akkor szereztem.
Kitaro közelébe kellett férkőznöm, így kikezdtem az egyik legjobb emberével. Persze nem így néztem ki, mint most, rövidre nyírtam a hajam és szőkére festettem... Sűrűn kellett lefeküdnöm Kitamurával ahhoz, hogy végül eljussak a gazdájához. Azonban búsásan fizettem is azért, hogy ez sikerüljön, Kitamura imádja kínozni a szajhákat. A csípőmnél húzódó tíz centis heget is neki köszönhetem. Az sem kellemes, ha egy borotvaéles wakizashival szabdalják fel az ember bőrét, de az, mikor ennek a felhevített változatával ejtenek egy tíz centis sebet a csípődnél, maga a pokol. Az égett húsnak pedig gyomorforgató szaga van. A tervem végül bevált, végeztem Kitaroval és eltűntem onnan a francba. Tokió ezen részébe jöttem, hogy testőr lehessek, s nem adtam fel, akárhányszor zavart is el Ryuu és Naoto. A hajam megnövesztettem és visszafestettem feketére, a kiképzés pedig teljesen megváltoztatta a testfelépítésemet is... Majdnem tökéletes álca.
Nem tudom, meddig vagyok távol, nem is érdekel, mígnem meg nem szólal telefonom. Ryuu keres...
- Megyek - szólok bele és kinyomva őt indulok el vissza az irodába kaja, kávé és minden nélkül.
432.
Asame
- Tudom, csibe - felelem neki összeborzolva haját. Tudom, hogy fél Luxtól, hogy ez a félelem talán csak akkor múlna el benne igazán, ha a kínai eltakarodna az oszrágból és vissza sem térne ide többet, vagy tényleg megdöglene. Utóbbi meg fog történni, bár nem most, előbbin pedig Tatsukival összefogva dolgozunk, ám a szerdai megbeszélés nagyon közel van. Tudom azt is, hogy attól is fél, mi lesz, ha leblokkol vagy nekiugrik Luxnak, de ez nem fog megtörténni, nem fogom hagyni, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Eleget tennék a kérésének, hogy Tatsuki legyen vele, ha ezt akarja, ám azt neki is be kell látnia, hogy ez most teljesíthetetlen kérés. Nem adhatunk támadási felületet Luxnak, egy kicsit sem. Nem lesz egyszerű a vele vívott küzdelem, ahogy az sem, hogy Deon legyőzze a félelmét, mert tudom, hogy elég csak emlékeznie arra, ami régen történt és már elindul nála ez a folyamat és leblokkol. Talán ez a jobbik. Mindenesetre a legjobb az lenne, ha le tudnánk bonyolítani ezt az egészet minden gond nélkül. Majd meglátjuk. Egyelőre nincs kedvem tovább folytatni ezt a beszélgetést, mert nem akarom kínozni a kölyköt. Ha akar, beszél, meghallgatom, ha nem, akkor egyelőre ennyi.
Végigsimítok oldalán. Még mindig görcsös, de már közel sem annyira, mint mikor először öleltem őt magamhoz. Ennek örülök, és nem is. A vállainak nem tesz jót. Magam elé terelgetem, miközben felülök az asztalra, Deon így be tud csúszni a lábaim közé.
- Hajtsd előre a fejed kicsit - kérem őt és lassan végigmasszírozok nyakán, majd gerincén, oldva benne a feszültséget, a görcsöket. Nincs könnyű dolgom, ha nem akarom őt megkínozni, márpedig nem akarom, egyelőre csak szeretném, ha kicsit ellazulna és megnyugodna. Míg hátát masszírozom, belecsókolok nyakába, amitől jólesően megborzong. Azt hiszem, a mai nap kellően felhúztuk egymást nem egyszer és a megbeszélés előtt, ha nem kellett volna sietnünk, valószínűleg nem érdekelt volna semmi, ráfordítom a kulcsot a dolgozószoba ajtajára és a falra kenve őt újra a magamévá teszem. Magamhoz ölelem, kezem becsúsztatva pólója alá, végigsimítok hasán és mellkasán is, így kergetve az őrületbe őt lassan megint, miközben hol harapom, hol csókolom vállát és nyakát. Imádom ezt a kölyköt, ez tagadhatatlan.
Amint enged nekem, lassan szabadítom meg őt a rajta lévő pólótól, miközben továbbra is végigmasszírozok testén, játszadozom érzékeivel, simogatom, csókolom és néha harapom is. Jólesően felszusszan többször is, combomba kapaszkodva, majd megfordítva őt vonom egy hosszú és szenvedélyes csókba, miközben lemászva az asztalról fordítok kettőnk helyzetén és őt ültetem fel rá. Ajkaim elválnak ajkairól és átvándorolnak vállára. Hagyom, hogy megtámaszkodjon a háta mögött, hogy jobban hozzáférhessek bőréhez, én pedig nem is tétlenkedem, végigcsókolom álla vonalát, majd finoman fülcimpájába harapva indulok el nyakán lefelé. Élvezem, ahogy jólesően szuszog. Lejjebb haladok testén rátérve mellkasára. Mohón, szenvedélyesen falom bőrét minél több területet bejárva ajkaimmal, közben pedig elkezdem lefejteni róla nadrágját is.
Lassan haladok, nem kapkodva, megint kiélvezek minden pillanatot, majd ujjaim ráfonom farkára és lassan kényeztetni kezdem őt, miközben nyelvem még mindig hasán táncol, végül ajkaim közé fogadom őt, s ezzel együtt folytatom. Nem állok meg, tovább kényeztetem egészen addig, míg bele nem markolva hajamba el nem élvez kezem és nyelvem játékától. Lenyelem élvezetét, majd végigcsókolok hasfalán, megint fel a nyaka vonalán és megcsókolom őt szenvedélyesen. Hagyok neki pár percet pihenni, közben pedig simogatom és csókolom szüntelen. Játszom az érzékeivel, miközben én is egyre jobban kívánom őt. Megszabadítom a rajta maradt ruháktól, majd magam is vetkőzni kezdek, miközben újabb és újabb csókot követelek tőle. Hagyom a kölyöknek, hogy segítsen megszabadulni az ujjatlan garbótól, s míg nadrágom kezdi bontogatni, addig folyamatosan ostromlom őt csókjaimmal. Lesimogatja csípőmről a könnyű anyagot és az alsót, s én kibújok belőlük, majd magamhoz ölelem testét. Hagyom, hogy játszadozzon velem, hogy farkam kényeztesse, miközben fülét harapdálom és szuszogok bele jólesően, s mikor már nem bírom tovább én sem idegekkel, egyszerűen csak az ölembe veszem őt, miközben újabb szenvedélyes csókban részesítem.
Vigyázva rá, de annál szenvedélyesebben lököm őt a szemközti falnak és csókolom meg újra szenvedélyesen. Belenyögök a csókba és beillesztve magam bejáratához eresztem őt lassan ölembe, majd várok, hogy szokja az érzést megint, miközben most gyengéden csókolom hol nyakát, hol fülét, halkan belesuttogva:
Újabb erősebbet lökök a kölykön, amitől felnyög és nyakamra tapasztja ajkait. Viszonzom én is a gesztust, miközben erősen tartva őt hajszolom magunkat egyenesen a beteljesülés felé. Deon megfeszül ölemben és ajkaiba harapva élvez el, én még lökök rajta, mielőtt átjárna a gyönyör, majd zihálva támasztom homlokom a falnak, hogy őt is meg tudjam tartani és én se essek össze. Kell pár perc, míg összeszedem magam, de nem engedem le ölemből, hanem az ágyhoz viszem és ráfektetem, fölé magasodom, de még mindig nem csúszok ki belőle, csak csókolom őt hosszan, gyengéden, végül kénytelen vagyok kihúzódni testéből és melléfeküdni, hogy vállam pihentessem. Nézem őt csak, miközben mellkasát cirógatom. Imádom a látványát, főleg így szeretkezés után.
- Remélem, még nem akarsz aludni - mosolyodom el és nyomok csókot ajkaira gyengéden, hosszan...
- Tudom, csibe - felelem neki összeborzolva haját. Tudom, hogy fél Luxtól, hogy ez a félelem talán csak akkor múlna el benne igazán, ha a kínai eltakarodna az oszrágból és vissza sem térne ide többet, vagy tényleg megdöglene. Utóbbi meg fog történni, bár nem most, előbbin pedig Tatsukival összefogva dolgozunk, ám a szerdai megbeszélés nagyon közel van. Tudom azt is, hogy attól is fél, mi lesz, ha leblokkol vagy nekiugrik Luxnak, de ez nem fog megtörténni, nem fogom hagyni, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Eleget tennék a kérésének, hogy Tatsuki legyen vele, ha ezt akarja, ám azt neki is be kell látnia, hogy ez most teljesíthetetlen kérés. Nem adhatunk támadási felületet Luxnak, egy kicsit sem. Nem lesz egyszerű a vele vívott küzdelem, ahogy az sem, hogy Deon legyőzze a félelmét, mert tudom, hogy elég csak emlékeznie arra, ami régen történt és már elindul nála ez a folyamat és leblokkol. Talán ez a jobbik. Mindenesetre a legjobb az lenne, ha le tudnánk bonyolítani ezt az egészet minden gond nélkül. Majd meglátjuk. Egyelőre nincs kedvem tovább folytatni ezt a beszélgetést, mert nem akarom kínozni a kölyköt. Ha akar, beszél, meghallgatom, ha nem, akkor egyelőre ennyi.
Végigsimítok oldalán. Még mindig görcsös, de már közel sem annyira, mint mikor először öleltem őt magamhoz. Ennek örülök, és nem is. A vállainak nem tesz jót. Magam elé terelgetem, miközben felülök az asztalra, Deon így be tud csúszni a lábaim közé.
- Hajtsd előre a fejed kicsit - kérem őt és lassan végigmasszírozok nyakán, majd gerincén, oldva benne a feszültséget, a görcsöket. Nincs könnyű dolgom, ha nem akarom őt megkínozni, márpedig nem akarom, egyelőre csak szeretném, ha kicsit ellazulna és megnyugodna. Míg hátát masszírozom, belecsókolok nyakába, amitől jólesően megborzong. Azt hiszem, a mai nap kellően felhúztuk egymást nem egyszer és a megbeszélés előtt, ha nem kellett volna sietnünk, valószínűleg nem érdekelt volna semmi, ráfordítom a kulcsot a dolgozószoba ajtajára és a falra kenve őt újra a magamévá teszem. Magamhoz ölelem, kezem becsúsztatva pólója alá, végigsimítok hasán és mellkasán is, így kergetve az őrületbe őt lassan megint, miközben hol harapom, hol csókolom vállát és nyakát. Imádom ezt a kölyköt, ez tagadhatatlan.
Amint enged nekem, lassan szabadítom meg őt a rajta lévő pólótól, miközben továbbra is végigmasszírozok testén, játszadozom érzékeivel, simogatom, csókolom és néha harapom is. Jólesően felszusszan többször is, combomba kapaszkodva, majd megfordítva őt vonom egy hosszú és szenvedélyes csókba, miközben lemászva az asztalról fordítok kettőnk helyzetén és őt ültetem fel rá. Ajkaim elválnak ajkairól és átvándorolnak vállára. Hagyom, hogy megtámaszkodjon a háta mögött, hogy jobban hozzáférhessek bőréhez, én pedig nem is tétlenkedem, végigcsókolom álla vonalát, majd finoman fülcimpájába harapva indulok el nyakán lefelé. Élvezem, ahogy jólesően szuszog. Lejjebb haladok testén rátérve mellkasára. Mohón, szenvedélyesen falom bőrét minél több területet bejárva ajkaimmal, közben pedig elkezdem lefejteni róla nadrágját is.
Lassan haladok, nem kapkodva, megint kiélvezek minden pillanatot, majd ujjaim ráfonom farkára és lassan kényeztetni kezdem őt, miközben nyelvem még mindig hasán táncol, végül ajkaim közé fogadom őt, s ezzel együtt folytatom. Nem állok meg, tovább kényeztetem egészen addig, míg bele nem markolva hajamba el nem élvez kezem és nyelvem játékától. Lenyelem élvezetét, majd végigcsókolok hasfalán, megint fel a nyaka vonalán és megcsókolom őt szenvedélyesen. Hagyok neki pár percet pihenni, közben pedig simogatom és csókolom szüntelen. Játszom az érzékeivel, miközben én is egyre jobban kívánom őt. Megszabadítom a rajta maradt ruháktól, majd magam is vetkőzni kezdek, miközben újabb és újabb csókot követelek tőle. Hagyom a kölyöknek, hogy segítsen megszabadulni az ujjatlan garbótól, s míg nadrágom kezdi bontogatni, addig folyamatosan ostromlom őt csókjaimmal. Lesimogatja csípőmről a könnyű anyagot és az alsót, s én kibújok belőlük, majd magamhoz ölelem testét. Hagyom, hogy játszadozzon velem, hogy farkam kényeztesse, miközben fülét harapdálom és szuszogok bele jólesően, s mikor már nem bírom tovább én sem idegekkel, egyszerűen csak az ölembe veszem őt, miközben újabb szenvedélyes csókban részesítem.
Vigyázva rá, de annál szenvedélyesebben lököm őt a szemközti falnak és csókolom meg újra szenvedélyesen. Belenyögök a csókba és beillesztve magam bejáratához eresztem őt lassan ölembe, majd várok, hogy szokja az érzést megint, miközben most gyengéden csókolom hol nyakát, hol fülét, halkan belesuttogva:
- Mocsok dögöm. - Végül mozgatni kezdem lassan csípőmet nekipasszírozva őt a falnak, ráfogva derekára, hogy segítsem mozgását, de ügyelve arra, hogy ne erőltessem meg vállam. A művelet így nem egyszerű, de Deon segít, megtámaszkodik vállamon odafigyelve arra, hogy balomra ne nehezedjen rá és beletolja magát lökéseimbe. Egyikünk sem finomkodik a másikkal, talán most jutottunk el oda, hogy gátlások nélkül adjuk oda magunkat és mindketten hajszoljuk a gyönyört, amit egymásnak okozhatunk.
Újabb erősebbet lökök a kölykön, amitől felnyög és nyakamra tapasztja ajkait. Viszonzom én is a gesztust, miközben erősen tartva őt hajszolom magunkat egyenesen a beteljesülés felé. Deon megfeszül ölemben és ajkaiba harapva élvez el, én még lökök rajta, mielőtt átjárna a gyönyör, majd zihálva támasztom homlokom a falnak, hogy őt is meg tudjam tartani és én se essek össze. Kell pár perc, míg összeszedem magam, de nem engedem le ölemből, hanem az ágyhoz viszem és ráfektetem, fölé magasodom, de még mindig nem csúszok ki belőle, csak csókolom őt hosszan, gyengéden, végül kénytelen vagyok kihúzódni testéből és melléfeküdni, hogy vállam pihentessem. Nézem őt csak, miközben mellkasát cirógatom. Imádom a látványát, főleg így szeretkezés után.
- Remélem, még nem akarsz aludni - mosolyodom el és nyomok csókot ajkaira gyengéden, hosszan...
431.
Tatsuki
A ragadozó arról ismerszik meg, hogy kivárja a megfelelő pillanatot és határozottan lecsap. Már régóta szemezek Shinjivel, ám a tény, hogy ő Kitaro gyilkosa, minden kétséget elsöpört afelől, hogy meg kell dugnom. Ha kölyökként elég tökös volt bosszút állni, méghozzá igen remek módon, akkor huszonöt évesen tudni akarom, mivé fejlődött a cserebogár. A szoba, amibe Ryuuichi bekísért, szerencsére közel esik a konyhához, így valamennyi szobából oda tartva el kell menni előtte, ezért az ajtóm elé kipeckeltem egy könnyen szakadó, vékony fonalat, mert ha elhalad valaki előtte, tudni akarok róla. Itt senki sem figyel ilyesféle ártalmatlan csapdára, így nem aggódom, hogy nem ejtem el az áldozatomat. Bakarival is beszélnem kellene, tehát ha ő elszakítja a fonalat, akkor is kint leszek, ahogy Deont is fülön kell fognom a mai viselkedése miatt. A cigaretta aztán lepottyan a kilincsről, jelezve a kapást, én pedig már kint is vagyok. Erre vártam, mióta csak oszlani kezdtek az emberek az étkezőből, így most kíméletet nem ismerve, hátulról támadom le a testőrfiút. Megragadom a torkát, bal kezemmel hátrafeszítem a karját és nekicsapom a falnak. Nyilván túlélt már ennél durvább támadást is, én viszont nem megölni akarom, csupán ártalmatlanítani, ezért hiába küzd, minden erőmmel nekiszegezem a falnak, amiből nekem azért jócskán többet mértek. Kipréselem belőle a levegőt azzal, ahogy odaszorítom, és nem okoz csalódást nekem; ugyanúgy, ahogy az első alkalommal, mikor elkaptam, a végsőkig próbálkozik, így alaposan meg kell harcolnom vele a győzelemért. De pont ez a jó benne, hiszen ha egyszerű dugásra vágynék, nem lenne értelme bármit is kockáztatni. Mikor már elgyengült, felhasználta a megmaradt levegőjét és elernyed, átkarolom balommal a testét, de a nyakát még nem eresztem, csak lazítok kicsit a fogásán, nehogy megfulladjon mégis, és bevonszolom a szobámba. Kelleni fog számára pár perc, míg teljesen észhez tér, ami nekem bőven elég. Ledobom az ágyra, majd bezárom az ajtót. Természetesen sietek, most nincs időm meztelenre vetkőztetni sem, ám mielőtt kicsit is tisztulna számára, mi történik vele, fölé magasodom, leszorítom és újra ráfogok a torkára. Élvezettel figyelem, ahogy fuldoklik, talán fel is ismer engem, és gyengén, de küzd, az ösztön nem hagyja könnyen meghalni. Egyszerű kölyök, ám ahogy kivörösödik, élénk tekintetéből kihuny a fény a ködtől, teljesen felizgat. Az ájulat széléig vezetem, majd eleresztem, hasra fordítom és az előkészített erős, de vékony kötéllel összekötöm hátul a kezeit és a testére rögzítem. Ebből valami bűvésznek kell lennie, hogy kiszabaduljon, egyébként esélytelen. Még én is csak levágni fogom tudni róla, feltéve, ha el akarom majd ereszteni, miután megbasztam.
Lehámozom róla a nadrágot, alsónadrágot és zoknit, aztán hagyom kicsit magához térni, míg óvszert húzok. Legszívesebben meg sem várnám, hogy feleszméljen, megdugnám, méghozzá úgy, hogy vissza is essen a kábulatba, de ez túl egyszerű. Látni akarom a gyilkos fényt a szemeiben, azt, amivel végzett Kitaroval is. Amint köhögni kezd és felfénylik a szeme, fölé fordulok, letúrom nyakáról a garbót, s végigharapdálom. Ejtek pár erősebb harapást is a bőrére és már kurvára bánom, hogy nem vetkőztettem le, de leszarom, az anyagon keresztül is vállán hagyom a fogsorom nyomát, miközben fél kézzel benyúlok a ruha alá és végigmatatok mellkasán. Tetszik a kölyök, látványnak sem lenne utolsó és ahogy érzem, van pár helyes sebhelye is. Nem csalódtam benne ismét. Garbója alatt lévő kezemre támaszkodom, míg másikkal belemarkolok a hajába és hátrafeszítem a fejét. Látni akarom az arcát, azt a kifejezést rajta, mikor felfogja, hogy meg fogom kefélni perceken belül. Már a seggének dörgölöm a farkam, de még mindig csak játszom vele, várom, hogy igazából magához térjen. Nem is kell sokáig türelemmel lennem, szemeiben élénk, vad gyűlölet jelenik meg, méghozzá azzal az üzenettel, hogy megölne, ha tudna. De nem tud. Még akkor sem tudna, ha eloldoznám. Jobban is teszi, ha lemond erről, hiszen Deon legjobb kutyája vagyok és a kölyök nem díjazná, ha egymásnak ugranánk. Nem mintha ezt örömmel fogadná, de egy dugásba még nem hal bele Shinji sem.
Végigsimítok combján, miután eleresztem a haját, alaposan belemarok a bőrébe, majd ujjaimat belevésve kúszom fel farkához és kezdem el felizgatni. A fájdalom önmagában nem nyújt élvezetet, kicsit meg kell alapozni, ezen pedig nem fog múlni, addig játszom a kölyökkel, amíg szűkölni nem fog a gyönyör és az ellene folytatott értelmetlen harc miatt. Természetesen a küzdőszellem is megébred benne, megpróbál levetni magáról, ezért teljes nyugalommal nehezkedem rá. Testőrként csak kibír, ha meg nem, megint kiszorul belőle a levegő, engem aztán nem izgat. Kihúzom kezem a ruhája alól, mert többször sikerül kihúznia a farkát a markomból, s átkarolom a csípőjét. Ettől aztán hangot is ad, mindjárt olyan fájdalmasat üvölt, mintha minimum égő csikket oltanék el a bőrén. Ez egyszerre tetszik és nem tetszik, ezért eleresztem. A hangjában nem volt élvezet, anélkül pedig nekem sincs kedvemre ez a játék. Megkapni valakit nem annyit jelent, mint elélvezni a testében, hanem olyan orgazmusban részesíteni, amilyenre mindigis vágyott, de neked sosem vallaná be, tőled sosem kérné és nem is engedné önszántából, hogy megadd neki.
Felrángatom a ruháját a hátán, s közben erőszakosan megrántom Shinjit, így ültetve őt a sarkára. Lenne elképzelésem, mivel izgassam ebben a helyzetben, ám igazi harcos a kölyök, kénytelen vagyok ismét teljes súlyommal ránehezíteni, hogy magam alatt tartsam. Élvezem, hogy nem könnyű megszerezni, az ellenállását, azt, hogy kénytelen vagyok nagyon okosan trükközni vele, különben megszökik. Nem mintha összekötött kézzel kijutna egy zárt ajtajú szobából és abban is meglenne a kéjes öröm számomra, ahogy kétségbeesetten körberohan idebent, de ezzel már lehetősége lenne visszavágni, abból meg érzem, hogy jobb, ha nem kérek.
Hóna alatt felnyúlok, belemarkolok a hajába és lefele húzom, így elforgatva a fejét. Nem túl veszélytelen mozdulat, az arcán trónoló harciláz, gyűlölet, megvetés és kín azonban túlságosan megkapó ahhoz, hogy veszni hagyjam a látványt. Másik kezem sem marad tétlen, miközben gyakorlatilag az egész testemmel tartom őt ebben a pózban, újra markomba veszem a farkát és folytatom az izgatását. Mocorog, próbál szabadulni, ám miután megkeményedik és jól hallhatóan szuszog, a testébe nyomulok. Nem gyorsan csinálom, kiélvezem minden pillanatát, mert gyönyörű a fájdalomtól és az azzal kevert szégyenteli élvezettől. Összeszorítja a szemeit, morogva nyög, ezzel azonban csak feltüzel, alig kihúzódva belőle mozgok benne, ezzel szoktatva a seggét, mert nem egy odaadó uke. Ha az ukét kétségtelenül nem is tudom elvetni, noha kétlem, hogy a srác az volna a tapasztaltakból ítélve, hamarosan tagadhatatlanná válik, hogy élvezi, hogy megdugom. Ütemesen mozgom testében és farkán is, egyre keményebben és figyelem az arcát. Tetszik, nagyon is. Most már eleresztem a haját, érzem, hogy a kéj az ellenállását is felszámolja, s úgy taszítok rajta párat, hogy térdelésbe kerüljön. Gyorsan én is helyezkedem, majd ráfogok csípőjére, s folytatva mindkét munkám, kiadós kefélésben részesítem. Már nem kell látnom, hogy tudjam, milyen képet vág, elég a hangját hallgatnom, éreznem a remegéseit és azt, ahogy a gyönyör fájdalmas görcsbe rántja a testét. A segge is összeszűkül, s noha jobban szeretem, ha leszopnak, nem kockáztatom meg, leharapja-e a farkam, úgyhogy addig kúrom, míg el nem élvezek.
Pár pillanatig még a testébe nyomulva maradok, érzem a kettőnk gerjesztette pulzálást, aztán kihúzódom belőle, hagyom szétfolyni az ágyon, én pedig megszabadulok az óvszertől, elcsomagolom a farkamat és cigarettát keresek. Nekitámaszkodom az asztalnak dohányozni és Shinjit nézem. Szeretheti a vad szexet, vagy volt már egy-két komolyabb harca, mert kidekorálták néhol a bőrét. Azt hiszem, azt is tudom, miért üvöltött fel olyan keservesen. Egy nagy vágás húzódik jobb csípőcsontja felett, amibe valószínűleg belemartam. Nem tudom egyértelműen eldönteni, a két választás közül melyik a helyes, de mindegy is. Hagyok neki annyi időt, míg beslukkolom a cigit, s miután elnyomtam, elindulok felé. Ennyi idő alatt már ki kellett józanodnia, úgyhogy óvatos vagyok vele, nem tudhatom azt sem, mennyi erő maradt benne és mer-e ezek után támadni.
Mosolyra húzom a szám, mikor utóbbi teljesül. Reszketve, erőtlenül, de a dühtől és a gyűlölettől vezérelve bepróbálkozik, ám gyorsan leszerelem. Válaszul szembe köp, mire elröhögöm magam. Lassan letörlöm a nyálát, s ahogy újra nekem ugrik, leszorítom az ágyra.
- Ha nem akarsz egész éjszaka az ágy mellett feküdni hátrakötött kézzel, leállítod magad. Felőlem maradhatsz, nem fogsz zavarni, de ha nem muszáj, nem tartanálak itt - közlöm vele. Hagyok neki megint időt, most megfontolni az ajánlatomat. Vigyorgom egyet rajta, majd mikor látom, hogy elfogadja a lehetőséget a szabadulásra, felállok az ágyról, lerángatom róla a srácot is, háttal fordítom magamnak, előhúzom övem mögül a tőrömet és elvágom a kezeit béklyóban tartó kötelet. Amint ezzel megvagyok, gyorsan ellépek Shinjitől, s mielőtt nekem ugrana újra, elrakom a tőrt, mert dugáson kívül nem akartam mást, nem kívánom megölni őt. Jó kör volt, élvezetes, és titokban is fog maradni, ahogy látom, hiszen szégyelli, hogy alul maradt velem szemben. Nem értem, ezen mit van úgy oda, főleg, mert úgy vettem észre, kibaszottul élvezte, hogy megkefélem, de nem az én dolgom, hogy eldöntsem, kell-e neki a lelki nyomor.
Meglepő módon harc nélkül készül távozni, felöltözik, amit természetesen figyelemmel kísérek, majd rágyújt és az ajtóhoz megy. Ja, igen, a kulcs. Egy apró, sötét kis mosollyal előhúzom a farzsebemből, majd nyugodt léptekkel megközelítem Shinjit. A tekintetében látom, sikerült kissé megroppantanom a büszkeségét, még a belső tombolást is észreveszem, vagyis most már holt biztos lehetek benne, nem a számára megszokott szereposztással dugtunk. Még jobb. Továbbra sem veszem le róla a tekintetem, még várom, hogy megpróbálkozzon a visszavágással, noha az előzővel remekül felsült, de nem húzom nagyon az időt, a zárba illesztem a kulcsot és elfordítom, majd hátrább lépdelek, hogy engedjem elmenni a kölyköt.
- Na mi van, maradsz még egy körre? - kérdezem meg fölényesen tőle, mikor még csak a kilincsért sem nyúl, csak néz rám, és elvigyorodom. Válaszul morgást kapok, amin csak röhögni tudok. Kutya vagyok, veszettebb nála, de ezt a nyelvet nem beszélem. Mindenesetre most már nem aggódom amiatt, hogy támadna, keresztbe font karral mustrálom csak. Elégedett vagyok a látvánnyal és bár nem tudom, mi a faszért van még itt, nem zavarom el. Minél tovább marad, annál édesebb a győzelemmámor, amit érzek.
Most azt akarja demonstrálni, hogy nem fél? Nem izgatna az sem, ha rettegve menekülne ki a szobából, ez a dacos, megvető tekintet azonban igazán kedvemre való. Érzem, hogy szám szegletére mosoly ül és ugyan nem tudom, mire várunk, megtesszük. Nyugodtan dohányzik, majd mikor feléli az utolsó slukkot, átszeli a szobát és elnyomja a hamutálban a csikket. Egyetlen pillantásra sem eresztjük el egymás tekintetét, mint két vadállat, melyet egy ketrecbe zártak. Azt hiszem, megvan ennek a helyzetnek a pikantériája és felettébb szórakoztató a műsor, amit a kölyök szolgáltat. Kicsit megbolondítom, szétbontom karjaimat és felé lépek. Kíváncsi vagyok, akkor is ilyen nagylegény marad-e, ha érzi, a második kör alattam valóban választható opció. Nem mozdul, enged közeledni, ami vagy azt jelenti, hogy támadni készül, vagy pedig igenis akarja, hogy most az asztalra lökve dugjam meg. Közel merészkedek hozzá mindkét lehetőségre felkészülten, újra megkívánva őt. Nincs kifogásom a játék ellen, és a tét is nő, hiszen kétlem, hogy senkinek sem hiányzik. No meg most már tudja, mire számíthat tőlem, ami ugyancsak nem mellékes.
Hát akkor demonstráljuk egymásnak, hogy nem félünk. Elébe lépek, mire felágaskodik és csókot nyom a számra. Ez jól kezdődik, ám a folytatás kicsit meglep. Nem megüt, ahogy várom, hanem belök a közeli fotelba. Sikerül elkapnom a kezét - bár épp csak -, így vadul az ölembe rántom, majd mielőtt megmozdulhatna, belemarkolok a hajába, hogy megtartsam a fejét és erőszakosan ráharapok alsó ajkára. Vigyázok, hogy ne szakítsam fel, csak az inger a fontos, aztán nyelvemmel befurakszom a szájába. Csókot akar? Kaphat. Vad, nyers, szenvedélyes jut csak neki, ami alatt szabad kezemmel belekapaszkodom a seggébe. Nem gondoltam, hogy ennyire megragadt a szajhaszerepben, miután testőrré vált, de egyelőre tetszik a dolog. Neki viszont annál kevésbé. Úgy fest, nem azt kapta, amire számított, mert addig harcol, míg el nem eresztem. Hagyom futni, a fotelben ülve figyelem, amint elhátrál tőlem és mérgesen megtörli a száját. Újabb elégedett, sötét kis mosolyt csal ezzel a szám szegletére.
- Kurvára nem végeztünk - morogja, azzal elindul kifelé. Elvigyorodom.
- Szerintem se. Visszajöhetsz befejezni, amit elkezdtél és leszophatsz - mondom neki visszakézből kiosztva egy szóbeli pofont. Izgatja a fantáziám, milyen képet vág szopás közben és mennyire ügyes a szája. Dumálni tud, ami nem garancia, de hátha mégis...
- Majd az álmaidban...
Igen... ott lehetséges...
Lehámozom róla a nadrágot, alsónadrágot és zoknit, aztán hagyom kicsit magához térni, míg óvszert húzok. Legszívesebben meg sem várnám, hogy feleszméljen, megdugnám, méghozzá úgy, hogy vissza is essen a kábulatba, de ez túl egyszerű. Látni akarom a gyilkos fényt a szemeiben, azt, amivel végzett Kitaroval is. Amint köhögni kezd és felfénylik a szeme, fölé fordulok, letúrom nyakáról a garbót, s végigharapdálom. Ejtek pár erősebb harapást is a bőrére és már kurvára bánom, hogy nem vetkőztettem le, de leszarom, az anyagon keresztül is vállán hagyom a fogsorom nyomát, miközben fél kézzel benyúlok a ruha alá és végigmatatok mellkasán. Tetszik a kölyök, látványnak sem lenne utolsó és ahogy érzem, van pár helyes sebhelye is. Nem csalódtam benne ismét. Garbója alatt lévő kezemre támaszkodom, míg másikkal belemarkolok a hajába és hátrafeszítem a fejét. Látni akarom az arcát, azt a kifejezést rajta, mikor felfogja, hogy meg fogom kefélni perceken belül. Már a seggének dörgölöm a farkam, de még mindig csak játszom vele, várom, hogy igazából magához térjen. Nem is kell sokáig türelemmel lennem, szemeiben élénk, vad gyűlölet jelenik meg, méghozzá azzal az üzenettel, hogy megölne, ha tudna. De nem tud. Még akkor sem tudna, ha eloldoznám. Jobban is teszi, ha lemond erről, hiszen Deon legjobb kutyája vagyok és a kölyök nem díjazná, ha egymásnak ugranánk. Nem mintha ezt örömmel fogadná, de egy dugásba még nem hal bele Shinji sem.
Végigsimítok combján, miután eleresztem a haját, alaposan belemarok a bőrébe, majd ujjaimat belevésve kúszom fel farkához és kezdem el felizgatni. A fájdalom önmagában nem nyújt élvezetet, kicsit meg kell alapozni, ezen pedig nem fog múlni, addig játszom a kölyökkel, amíg szűkölni nem fog a gyönyör és az ellene folytatott értelmetlen harc miatt. Természetesen a küzdőszellem is megébred benne, megpróbál levetni magáról, ezért teljes nyugalommal nehezkedem rá. Testőrként csak kibír, ha meg nem, megint kiszorul belőle a levegő, engem aztán nem izgat. Kihúzom kezem a ruhája alól, mert többször sikerül kihúznia a farkát a markomból, s átkarolom a csípőjét. Ettől aztán hangot is ad, mindjárt olyan fájdalmasat üvölt, mintha minimum égő csikket oltanék el a bőrén. Ez egyszerre tetszik és nem tetszik, ezért eleresztem. A hangjában nem volt élvezet, anélkül pedig nekem sincs kedvemre ez a játék. Megkapni valakit nem annyit jelent, mint elélvezni a testében, hanem olyan orgazmusban részesíteni, amilyenre mindigis vágyott, de neked sosem vallaná be, tőled sosem kérné és nem is engedné önszántából, hogy megadd neki.
Felrángatom a ruháját a hátán, s közben erőszakosan megrántom Shinjit, így ültetve őt a sarkára. Lenne elképzelésem, mivel izgassam ebben a helyzetben, ám igazi harcos a kölyök, kénytelen vagyok ismét teljes súlyommal ránehezíteni, hogy magam alatt tartsam. Élvezem, hogy nem könnyű megszerezni, az ellenállását, azt, hogy kénytelen vagyok nagyon okosan trükközni vele, különben megszökik. Nem mintha összekötött kézzel kijutna egy zárt ajtajú szobából és abban is meglenne a kéjes öröm számomra, ahogy kétségbeesetten körberohan idebent, de ezzel már lehetősége lenne visszavágni, abból meg érzem, hogy jobb, ha nem kérek.
Hóna alatt felnyúlok, belemarkolok a hajába és lefele húzom, így elforgatva a fejét. Nem túl veszélytelen mozdulat, az arcán trónoló harciláz, gyűlölet, megvetés és kín azonban túlságosan megkapó ahhoz, hogy veszni hagyjam a látványt. Másik kezem sem marad tétlen, miközben gyakorlatilag az egész testemmel tartom őt ebben a pózban, újra markomba veszem a farkát és folytatom az izgatását. Mocorog, próbál szabadulni, ám miután megkeményedik és jól hallhatóan szuszog, a testébe nyomulok. Nem gyorsan csinálom, kiélvezem minden pillanatát, mert gyönyörű a fájdalomtól és az azzal kevert szégyenteli élvezettől. Összeszorítja a szemeit, morogva nyög, ezzel azonban csak feltüzel, alig kihúzódva belőle mozgok benne, ezzel szoktatva a seggét, mert nem egy odaadó uke. Ha az ukét kétségtelenül nem is tudom elvetni, noha kétlem, hogy a srác az volna a tapasztaltakból ítélve, hamarosan tagadhatatlanná válik, hogy élvezi, hogy megdugom. Ütemesen mozgom testében és farkán is, egyre keményebben és figyelem az arcát. Tetszik, nagyon is. Most már eleresztem a haját, érzem, hogy a kéj az ellenállását is felszámolja, s úgy taszítok rajta párat, hogy térdelésbe kerüljön. Gyorsan én is helyezkedem, majd ráfogok csípőjére, s folytatva mindkét munkám, kiadós kefélésben részesítem. Már nem kell látnom, hogy tudjam, milyen képet vág, elég a hangját hallgatnom, éreznem a remegéseit és azt, ahogy a gyönyör fájdalmas görcsbe rántja a testét. A segge is összeszűkül, s noha jobban szeretem, ha leszopnak, nem kockáztatom meg, leharapja-e a farkam, úgyhogy addig kúrom, míg el nem élvezek.
Pár pillanatig még a testébe nyomulva maradok, érzem a kettőnk gerjesztette pulzálást, aztán kihúzódom belőle, hagyom szétfolyni az ágyon, én pedig megszabadulok az óvszertől, elcsomagolom a farkamat és cigarettát keresek. Nekitámaszkodom az asztalnak dohányozni és Shinjit nézem. Szeretheti a vad szexet, vagy volt már egy-két komolyabb harca, mert kidekorálták néhol a bőrét. Azt hiszem, azt is tudom, miért üvöltött fel olyan keservesen. Egy nagy vágás húzódik jobb csípőcsontja felett, amibe valószínűleg belemartam. Nem tudom egyértelműen eldönteni, a két választás közül melyik a helyes, de mindegy is. Hagyok neki annyi időt, míg beslukkolom a cigit, s miután elnyomtam, elindulok felé. Ennyi idő alatt már ki kellett józanodnia, úgyhogy óvatos vagyok vele, nem tudhatom azt sem, mennyi erő maradt benne és mer-e ezek után támadni.
Mosolyra húzom a szám, mikor utóbbi teljesül. Reszketve, erőtlenül, de a dühtől és a gyűlölettől vezérelve bepróbálkozik, ám gyorsan leszerelem. Válaszul szembe köp, mire elröhögöm magam. Lassan letörlöm a nyálát, s ahogy újra nekem ugrik, leszorítom az ágyra.
- Ha nem akarsz egész éjszaka az ágy mellett feküdni hátrakötött kézzel, leállítod magad. Felőlem maradhatsz, nem fogsz zavarni, de ha nem muszáj, nem tartanálak itt - közlöm vele. Hagyok neki megint időt, most megfontolni az ajánlatomat. Vigyorgom egyet rajta, majd mikor látom, hogy elfogadja a lehetőséget a szabadulásra, felállok az ágyról, lerángatom róla a srácot is, háttal fordítom magamnak, előhúzom övem mögül a tőrömet és elvágom a kezeit béklyóban tartó kötelet. Amint ezzel megvagyok, gyorsan ellépek Shinjitől, s mielőtt nekem ugrana újra, elrakom a tőrt, mert dugáson kívül nem akartam mást, nem kívánom megölni őt. Jó kör volt, élvezetes, és titokban is fog maradni, ahogy látom, hiszen szégyelli, hogy alul maradt velem szemben. Nem értem, ezen mit van úgy oda, főleg, mert úgy vettem észre, kibaszottul élvezte, hogy megkefélem, de nem az én dolgom, hogy eldöntsem, kell-e neki a lelki nyomor.
Meglepő módon harc nélkül készül távozni, felöltözik, amit természetesen figyelemmel kísérek, majd rágyújt és az ajtóhoz megy. Ja, igen, a kulcs. Egy apró, sötét kis mosollyal előhúzom a farzsebemből, majd nyugodt léptekkel megközelítem Shinjit. A tekintetében látom, sikerült kissé megroppantanom a büszkeségét, még a belső tombolást is észreveszem, vagyis most már holt biztos lehetek benne, nem a számára megszokott szereposztással dugtunk. Még jobb. Továbbra sem veszem le róla a tekintetem, még várom, hogy megpróbálkozzon a visszavágással, noha az előzővel remekül felsült, de nem húzom nagyon az időt, a zárba illesztem a kulcsot és elfordítom, majd hátrább lépdelek, hogy engedjem elmenni a kölyköt.
- Na mi van, maradsz még egy körre? - kérdezem meg fölényesen tőle, mikor még csak a kilincsért sem nyúl, csak néz rám, és elvigyorodom. Válaszul morgást kapok, amin csak röhögni tudok. Kutya vagyok, veszettebb nála, de ezt a nyelvet nem beszélem. Mindenesetre most már nem aggódom amiatt, hogy támadna, keresztbe font karral mustrálom csak. Elégedett vagyok a látvánnyal és bár nem tudom, mi a faszért van még itt, nem zavarom el. Minél tovább marad, annál édesebb a győzelemmámor, amit érzek.
Most azt akarja demonstrálni, hogy nem fél? Nem izgatna az sem, ha rettegve menekülne ki a szobából, ez a dacos, megvető tekintet azonban igazán kedvemre való. Érzem, hogy szám szegletére mosoly ül és ugyan nem tudom, mire várunk, megtesszük. Nyugodtan dohányzik, majd mikor feléli az utolsó slukkot, átszeli a szobát és elnyomja a hamutálban a csikket. Egyetlen pillantásra sem eresztjük el egymás tekintetét, mint két vadállat, melyet egy ketrecbe zártak. Azt hiszem, megvan ennek a helyzetnek a pikantériája és felettébb szórakoztató a műsor, amit a kölyök szolgáltat. Kicsit megbolondítom, szétbontom karjaimat és felé lépek. Kíváncsi vagyok, akkor is ilyen nagylegény marad-e, ha érzi, a második kör alattam valóban választható opció. Nem mozdul, enged közeledni, ami vagy azt jelenti, hogy támadni készül, vagy pedig igenis akarja, hogy most az asztalra lökve dugjam meg. Közel merészkedek hozzá mindkét lehetőségre felkészülten, újra megkívánva őt. Nincs kifogásom a játék ellen, és a tét is nő, hiszen kétlem, hogy senkinek sem hiányzik. No meg most már tudja, mire számíthat tőlem, ami ugyancsak nem mellékes.
Hát akkor demonstráljuk egymásnak, hogy nem félünk. Elébe lépek, mire felágaskodik és csókot nyom a számra. Ez jól kezdődik, ám a folytatás kicsit meglep. Nem megüt, ahogy várom, hanem belök a közeli fotelba. Sikerül elkapnom a kezét - bár épp csak -, így vadul az ölembe rántom, majd mielőtt megmozdulhatna, belemarkolok a hajába, hogy megtartsam a fejét és erőszakosan ráharapok alsó ajkára. Vigyázok, hogy ne szakítsam fel, csak az inger a fontos, aztán nyelvemmel befurakszom a szájába. Csókot akar? Kaphat. Vad, nyers, szenvedélyes jut csak neki, ami alatt szabad kezemmel belekapaszkodom a seggébe. Nem gondoltam, hogy ennyire megragadt a szajhaszerepben, miután testőrré vált, de egyelőre tetszik a dolog. Neki viszont annál kevésbé. Úgy fest, nem azt kapta, amire számított, mert addig harcol, míg el nem eresztem. Hagyom futni, a fotelben ülve figyelem, amint elhátrál tőlem és mérgesen megtörli a száját. Újabb elégedett, sötét kis mosolyt csal ezzel a szám szegletére.
- Kurvára nem végeztünk - morogja, azzal elindul kifelé. Elvigyorodom.
- Szerintem se. Visszajöhetsz befejezni, amit elkezdtél és leszophatsz - mondom neki visszakézből kiosztva egy szóbeli pofont. Izgatja a fantáziám, milyen képet vág szopás közben és mennyire ügyes a szája. Dumálni tud, ami nem garancia, de hátha mégis...
- Majd az álmaidban...
Igen... ott lehetséges...
431.
Deon
„Nem tudok beszélni.” Nyilván tudja, de most ezzel tudom csak nyitni az egészet, jelezve, hogy akarok kommunikálni, csak épp nem megy. Mivel nem lép utánam, felemelem a papírt. Muszáj közel jönnie hozzám, ha el akarja olvasni, de az is egy válasz, ha nem. Akkor nincs mit tenni, mint felállni innen, elhagyni a szobát és megkeresni Tatsukit. De szerencsére nem kell ilyesmit csinálnom, kérés nélkül hozzám lép, majd elolvassa, amit leírtam. Felpillantok rá, mond-e valamit, vagy megvárja, hogy folytassam. Mivel nem szól semmit, valszeg az utóbbi. Oké, akkor írok tovább. „Nem akarok háborút. Semmiképp sem. Annyit nem érek. Meg egyébként se. Az a cél, hogy a két ország közti háború ne robbanjon ki.” Mikor végzek, újra felmutatom a lapot.
- Nekem igen – jelenti ki komolyan. - A háború kirobbantása senkinek sem célja, de nem fogom nem megtenni, ha csak ez az egy módja van annak, hogy megvédjelek. A háború csak egy probléma, tudunk vele mit kezdeni, s bár az oyabunnak nem fog tetszeni, a Triádoknak is ideje észbe kapni végre, hogy nem egy csapat beszari fasszal állnak szemben. Ellenben amíg ez elkerülhető, amíg megoldható enélkül a Lux-probléma, én sem fogok lépni.
Elégedetlenül megrázom a fejem, megvonom szám szegletét, aztán újra a papír fölé magasodom. „Nem akarom! A háborúnak csak vesztesei vannak. Teljesen mindegy, ki és mit nyer, a veszteségeket az az én szememben nem pótolja. Az, hogy Lux még él, az egyetlen oka az, hogy ez a háború valóban elkerülendő és ezt nem csak te, én, hanem Tatsuki is így gondolja, úgyhogy ne mondd nekem, hogy a háború CSAK egy probléma, hanem A probléma lenne! De nem lesz! Nem akarom! Nem lesz, nem engedem!” Felindultan vésem a papírral a szavakat, aztán fújtatva félrehúzódom, hogy Asame el tudja olvasni.
- Igen, így gondolom. Ezért is mondtam, hogy amíg egy mód van rá, nem fogom megfontolni a háború elindításának ötletét. Én tisztában vagyok vele, mivel jár, ahogy te és Tatsuki is. Az oyabun is tudja, mit indítana el azzal, ha most nekiállna eltüntetni sorban a nemeseket, ezért nem lép semmi komolyat. Egyelőre sakkban tartják őket. A kikötők folyamatos ellenőrzés alatt vannak, a Kínába kifutó hajókat apró darabokra szedik a vámosok. Előbb-utóbb azonban ezt meg fogja elégelni a Triádok is... Nem akarunk háborút... a kérdés inkább az, a másik fél is ezt gondolja-e vagy sem...
Felsóhajtok. Ez a játszma nekem még túl nehéz. Engem teljesen lefoglal a félelem, hogy Luxszal szembe kell néznem. Ha egy másik nemessel kéne, nem érdekelne, de Lux az Lux. Újabb sóhaj hagyja el a számat, aztán megpróbálok megint írni valamit. Ahhoz, amit Asame mondott, nem nagyon tudok hozzátenni semmit, a Triádokkal való háború nem az én asztalom, nekem egyelőre bőven sok önmagammal megküzdeni is. Leírom, hogy Lux, aztán áthúzom. Aztán kisvártatva megint leírom, s megint áthúzom. Végül csak összerakom a mondatot a fejemben. „Lux nyomás alatt fog tartani... Lehetetlent kérsz, ha azt akarod, hogy fapofával csináljam végig. Ha egy kurva szót se szólna és mozdulatlan maradna, mint egy sóbálvány, sem tudnék nyugodt maradni.”
- A legnagyobb harc az önmagunkkal vívott harc és a legnagyobb győzelem az, ha képesek vagyunk legyőzni magunkat... Megértem, hogy félsz tőle, hogy nem tudsz mit kezdeni vele, sejtettem, hogy igyekszik majd téged sakkban tartani, ezért szeretném tudni, mire számíthatok tőle és mire tőled. Tárgyalok helyetted vele, ha kell, de ha nem mondasz semmit, csak ülünk Luxszal szemben órákig, akkor akár el is napolhatjuk a dolgot. Megértem, hogy nehéz. Ezért kértem akkor, hogy szerdára tegyük az egészet, hogy fel tudj készülni. Segítek neked, csak engedd, hogy segítsek. Ha nem mondod el, mi az, ami miatt félsz tőle, én sem jutok előrébb abban, hogyan tudjuk ezt megoldani szerda délutánig... - mondja komolyan.
Beharapom az ajkaimat és újabbat sóhajtok. Hogyan fogalmazzam meg, mi a bajom Luxszal? Ezt nem lehet elmondani sehogy sem, ezt az ember vagy érzi, vagy volt már hasonló félelme és sejti, milyen. Egyébként kár bármit mondani. „Szerintem nem tárgyalni akar.” - írom le őszintén végül. „Mit akarna VELEM megtárgyalni? Senki vagyok a Szindikátus és a Triádok játszmájában. Ja, meg tudlak kérni, hogy adj neki valamit, hagyd őt békén, töktudja, de evidens, hogy sem nem foglak kérni, sem nem kap tőled ilyesmit. Beszélgetni akar velem, tudni rólam. Ez a bajom.”
- Szerintem eddig is tisztában volt vele mindenki, hogy Lux nem azért jön ide, hogy a Szindikátus-Triádok viszonyról cseverésszen veled. Meg akar kapni, ha már egyszer apád eladott neki – mondja ki nyíltan minden kertelés nélkül. Még jó, hogy most nem rá nézek, mert eltölt a szégyen és a düh. - Viszont ezt egyikünk sem fogja hagyni. Ha kérdez, válaszolsz, ha olyan kérdést tesz fel, ami nekem sem tetszik... nem fogom hagyni, hogy nyomás alatt tartson. De vagy együtt oldjuk meg ezt a problémát, vagy most azonnal küldetek Luxhoz egy futárt, hogy el kell halasztanunk a dolgot, te dönthetsz. De később sem lesz könnyebb. Azt pedig nem fogom hagyni, hogy akárcsak egy ujjal is hozzád érjen.
Belül remegek. És nem csak belül, ahogy nézem a kezemben a tollat, az finoman mocorog a papír felett. Lehunyom a szemeimet és próbálok nyugalmat erőltetni magamra. A fenyegetőzés a legkevésbé sem érdekel, ha Asame próbál nyomás alatt tartani, az semmi ahhoz képest, amit Lux el tud érni minden akaratlagosság nélkül nálam, úgyhogy ezt most egyáltalán nem veszem fel. „Azt mondtad, szeretnéd tudni, mire számíthatsz tőlünk...” - kezdek újra írni. „Tőle hihetetlen nyugalomra, tőlem ingerültségre. Nagyon megfontoltan és szépen beszél, japánul nem ért, ellenben angolul körülbelül azon a szinten fejezi ki magát, mint a küldönc. Szóval kábé olyan lesz... mint a küldönccel. Csak hát hozzájön ahhoz az, hogy... Lux... az Lux. Zavar, hogy túl nyugodt és magabiztos, úgy érzem, a megfelelő pillanatban majd előhúz egy jollyt és leteszi az asztalra, amivel megnyeri a kört. De ha nincs is dugilapja... akkor is...”
- Bolond csibém. - Közel lép hozzám és nyom egy csókot a fejemre. - Mondd csak, csibe, elhiszed azt, hogy nem férhet a közeledbe? Hogy bármi történik, akkor sem engedjük neki, hogy megkaparintson, vagy megszerezzen? - Erre becsukom a szemeimet is. El tudom hinni? Nem is igazán ez a kérdés, hanem hogy elég-e számomra a hit. - Ha mindezt képes vagy nekünk elhinni és utána magaddal is tisztázni, hogy legyen bármi Lux kezében, hozzád nem nyúlhat, nem kaphat meg, te is képes leszel arra, hogy higgadtan és megfontoltan beszélj vele. De ezt előbb magadban kell eldönteni - mondja, majd érzem, hogy mozdul. Kinyitom a szemem és látom, hogy féltérdre ereszkedik előttem, s belenéz a szemembe. Nehézkesen nagyot nyelek a kellemetlen helyzet miatt. Nem érzem úgy, hogy már képes vagyok beszédre, mégis leteszem a tollat és teljesen Asame felé fordulok. Az őszinte szó fontos... akkor is, ha némán mondjuk ki. Bocsánatkérően beletúrok a hajába, ezzel bevallva neki, hogy ha tudok is hinni, az nem elég. Nem akarom megmondani neki, hogy jobban szeretném, ha inkább Tatsuki lenne velem, mert felesleges lenne, mindketten egyetértenek abban, hogy Asaménak kell velem lennie, és valószínűleg csak megbántanám ezzel a ténnyel őt, amit nem akarok. - Miért nem akarod, hogy én legyek veled ott? - kérdezi meg, mire döbbenet lesz úrrá rajtam és valószínűleg némi ijedtség is. Még mindig nem tudom, hogy a picsába képes kiolvasni a gondolataimat, de képes rá, talán egy rugóra jár az agyunk, nem t’om, de most... Most megint megfogott. Megadóan lesütöm a tekintetemet. Felelnem kell, ez nem kétséges, ezek után mindenképpen muszáj megmondanom, akkor is, ha megbántom őt, mert ha hallgatok, azzal csak súlyosbítom a helyzetet. Csak szeretném, ha nem gondolná azt, hogy nem bízom benne, nem tartom elég erősnek.
- Mert... - A hangom alig valami, még én sem igazán hallom, ezért megköszörülöm a torkomat. - Kérd meg valamelyik alvilágit... hogy mutassa meg... mi van nála - motyogom. - Vagy hogy használja... mintha éles helyzet lenne. - Ezzel felelek és nem mondom meg azt, hogy konkrétan Tatsukira gondolok és őt talán ebben a helyzetben veszélyesebbnek ítélem Asaménál.
- Nem kell megkérnem – válaszol és feláll közben. - Tudod, hogy volt dolgom az alvilággal, így tisztában vagyok azzal, hogy a ruha, ami rajtuk van, egy komplett fegyvertárnak is beillene... - mondja, s gyújt is rá. - Ám ezzel még mindig nem magyaráztad meg, miért Tatsukit akartad magad mellé. – Lenéz rám, miközben tüzet varázsol a cigi végére, majd lerakja a gyújtót. - Nem baj, nem is kell... - teszi hozzá végül és kinyújtja felém a kezét. Hát most aztán kegyetlenül rosszul érzem magam. Ha magyarázkodom, az ugyanolyan rossz, mintha hagyom ennyiben, szó nélkül a dolgot. Frankó... Asame is tudja, hogy kell sarokba szorítani valakit, de nem adom fel, valahogy akkor is ki akarok lábalni ebből a kutyaszorítóból. Persze előbb nem ártana tisztázni magamban azt, amit ő is tudni akar. Mindig azzal törődöm, megbántom-e, pedig lehet, hogy néha oda kell mondani dolgokat az embernek, úgyhogy felállok a székről és anélkül, hogy elfogadnám a felém nyújtott kezét, mellé lépek. Úgy nézek rá, amiből biztosan tudja, hogy még nem tekintem lezártnak ezt a beszélgetést.
- Nem ér gondolatolvasást alkalmazni. Egyébként sem tanítottál még meg rá - vágom hozzá éltelenül, mire Asame elmosolyodik. Jó... ez jó! - Nem tudom megmagyarázni, ahogy azt sem, miért - Ú, de nehéz kimondani csak így! - félek Luxtól - jelentem ki. Mindkettőjüket ismerem évek óta és mindkettőre úgy tekintek, mint rémekre, démonokra, csak míg Tatsukiban teljesen megbízom, addig Luxtól halálosan rettegek. Mindkettejük jelenléte hat rám, bár ez nem furcsa, mert Asaméé is. Mindegy... ilyesmivel magyarázni ezt a helyzetet elég abszurd lenne, úgyhogy nem fogom megtenni. - Nem szállok szembe azzal, hogy te leszel velem, értem, miért és értékelem az egyetértéseteket is, csak... Nem tudom, totál kikészít ez az egész, Luxra elég rágondolnom és még a nemlétező szőrszálaim is szétmerednek. - Kellene mesélnem arról, ami a múltban történt? Arról, amit gyerekként nem értettem? Arról, hogy anyám féltett, mert tudta, akkor is ha, csak ösztönből, de tudta, hogy úgy kering körülöttem Lux, mint macska a kása körül? Nem hiszem, hogy abból, amit Asaménak sikerült elmondanom, nem érti ezt meg.
- Tudom, hogy félsz tőle – jelenti ki és magához ölel. - Ahogy azt is, miért. Egyszer már beszélgettünk róla... De ha mersz beszélni a félelmedről, talán le is tudod azt győzni, neked pedig az kell, hogy legyőzd, különben ő nyer... Mellesleg, csibe, maximum a tollaid meredhetnek szét, nem a szőrszálaid – tolja be mosolyogva és egy újabb csókot nyom a fejemre. Apró mosoly fut át a számon, többre azonban most nem vagyok képes, a helyzet túl komoly ahhoz, hogy el tudjak szakadni tőle. - Próbálj meg megnyugodni kicsit. Tudom, hogy nem könnyű, de ha feszült vagy, az neked sem tesz jót és Lux eléri, amit akar, hogy szerda délutánig kellően nyomás alatt tartson ezzel.
- Nem tudom legyőzni - jelentem ki csendesen. - Próbálták kioldani belőlem, állítólag elmeséltem részletesen, mi volt anno, miközben teljesen nem is emlékszem rá. Csak részletekre emlékszem, de tök elég - magyarázom el, miközben belekapaszkodom Asame hátán a ruhájába és vállára fektetem az arcomat. - Most még könnyen kijöttünk a se kép, se hang állapotomból... de korábban órákra is képes voltam megkukulni. Nincs igazán mit beszélni róla, meglátom Luxot és szétfeszít az idegesség. Tipikusan az a helyzet, amikor a Pokol legmélyén, vagy a Naptól öt centire jobban érezné magát az ember, csak ne kelljen ott lennie - beszélek tovább. - Nem az a gond, hogy nyomás alatt tart, mert hazaküldöm a faszba, ha nem bírom tovább és otthagyom, aztán a testőreink kicseszik a házból... Nehogy már azt higgye, mindent lehet! Itt mi vagyunk otthon és ha nem távozik önként, lábon, akkor ki lesz hajítva, ezen nem parázom. Azon sem, hogy nem lesz lehetőségem felállni és lelépni. Inkább az a gáz... hogy... nem fogok tudni...
- Egyezzünk meg valamiben. Ha úgy érzed, elég volt, nem bírod, jelzed valahogy, és az egészet befejezzük ott és akkor. Rendben?
- Látszódni fog, hol szakad el nálam a cérna - mondom keserűen elmosolyodva. - Tudod, mit érzek még a félelmen kívül? - kérdezem suttogva.
- Mit? - kérdezi meg, hiszen szeretné, ha kimondanám.
- Gyűlöletet. Olyat, amitől meg akarom ölni - vallom be ugyanolyan csendesen. Ijeszt az, hogy Lux ezt váltja ki belőlem. Az, hogy érzem, el tudnám veszíteni az eszem és ki bírnám zsigerelni őt. Hogy valahol mélyen azt akarom, hogy kurvára szenvedjen, miközben kinyuvasztom. És ha belegondolok, mi miatt akarom magam mellé Tatsukit, mikor Lux a közelembe merészkedik, akkor ezt talán felsorolhatom indoknak; ő szemrebbenés nélkül, puszta kézzel is a halálba tudná kínozni azt a kínai férget.
- És ez megrémít...
- Ja. Mert... nem csak átvágni a torkát és heló... hanem morbid... kegyetlen módon kivégezni...
- Vissza akarod neki adni azt a szenvedést, amit kaptál tőle?
- Ráfogható... igen, olyasmi.
- A gyűlölet és a bosszú kegyetlen dolgokra képes. - És bólintok pár aprót még mindig a vállán fekve, jelezve, hogy tudom és egyet is értek vele. Ez a gondom... nem tudom, mit látnék a tükörben viszont, ha ilyen szörnyű tettet tudna valaki kihozni belőlem... de abban biztos vagyok, hogy többé már nem tudnék magamra úgy tekinteni, ahogy most és hogy már nem lennék ugyanaz a hülye tizenhét éves fiú sem. Nem mellesleg meg valszeg Asame sem lenne büszke rám, ha eldurranna az agyam és kinyuvasztanám Luxot. Márpedig nekem fontos, hogy ő mit gondol rólam, hogy tekint rám... nagyon fontos. - De vajon tényleg képes is lennél rá? Egy dolog elgondolni, egy másik érezni, de megtenni...
- Nincs kétségem afelől, hogy képes lennék rá - jelentem ki. - Tatsuki arra tanított, hogy legyek kegyetlen és az is tudok lenni. Az, ahogy egymással harcolunk... sokszor csak játék... de a játékok mindig fejlesztik, tanítják az embert. - Tatsukiban a könyörtelensége a legvonzóbb a számomra. Az, hogy az egész lénye a mozgásától kezdve a megjelenésén át egészen a pillantásáig azt üzeni, hogy mindenféle lelkizés nélkül kicsinál, ha ellene állsz. Az, ahogy bánt velem, miközben megkefélt... Nyersen, durván, mégsem foghatom rá, hogy nem figyelt rám, hogy rossz volt, mert... Mert nem, kész.
- Nem szállok vitába veled ezzel, mert egyetértek azzal, hogy a játékos harc is tanít. Ám teljesen más az, mikor valakit megkínzol, majd végzel vele, ha nem hal bele a sérüléseibe – mondja csendesen, apró sóhajjal. Képszerűen el tudom képzelni ezt, szinte látom Asamét egy földön heverő, már alaposan ellátott bajú embertől nem messze, aki már csak a kegyelemdöfésre vár. - Ahogy kínoztam már én is halálba valakit, mert a gyűlölet vezérelt, és ahogy kínoztam meg olyan embert is, akit sosem gyűlöltem... - tesz utalást Naotóra. - A kegyetlenség azonban nem áll szemben a becsülettel. - Most nyugodjak meg? Nem értem, miért bátorít, hiszen én szeretném elkerülni, hogy meg kelljen kínoznom valakit. - Becsületes lehetsz úgy is, ha kegyetlen vagy, ha attól félsz, hogy ettől elítéllek, mert így érzel, tévedsz. De azzal magadnak kell megbirkózni, amit utána a tükörben látsz, ahogy nekem is magamnak kellett, mikor az első ilyet apám parancsára követtem el. - Jó, az más... Más parancsra tenni és más a magad akaratából... Teljesen más. - Kegyetlenné akart tenni... Órákig álltam a kikötözött testőr előtt kezemben egy wakizashival. A fickó elárulta az öreget, ezért halnia kellett... Négy óra elteltével, mikor apám visszatért és még mindig nem volt egy karcolás sem a testőrön, bedühödött. Hogy ő tette vagy én? Lényegtelen. Az én kezemben volt a rövid kard, amivel apám halálra kínozta, majd a végén úgy vágta át a torkát, hogy a lehető legnagyobb fájdalomban haljon meg a férfi – meséli el nekem. Látom ezt a jelenetet is, végig, mindenestől. Párosul hozzá az undorító vérszag is, ami felkavarja a gyomrom. Még a kard markolatát is a tenyeremben érzem, mintha én tettem volna, mintha Asame helyében lennék. - Végül is elérte, amit akart – mondja, aztán rágyújt megint -, de a becsületet sosem hagytam, hogy kiölje belőlem... Lux megérdemelné azt a halált, amit felvázoltál.
- Ez nem jelenti azt, hogy meg is akarom tenni - mondom ki hallhatóan nem a legjobb állapotban. Émelygek a vérszagtól, noha tudom, igazából nem érzem, csak emlék az egész. - Beleférne a profilomba azok után, hogy évekig Tatsuki tanított... de nem tudnék elszámolni magammal. Nem hiszem, hogy jobban érezném magam attól, hogy megnyuvasztom Luxot - vallom be. - Nem múlna el a hideglelés, nem felejteném el az érintését, nem oldanék meg vele magamban semmit. Akkor meg minek? - teszem fel költőien a kérdést.
- Biztos vagyok benne, hogy nem is fogod – jelenti ki végül. - Ahogy én sem akartam megtenni és nem is tettem meg. Az akaratod pedig igenis erős, tudom... És magadat sem váltod meg vele, mert jobb nem lesz utána. Az elégedettség, amit érzel, pillanatnyi, de nem feledtet semmit – erősíti meg azt, amit mondtam.
- Ne felejtsd el, hogy van egy határ nálam, ami után nincs kontroll - figyelmeztetem csendesen Asamét, éltelenül. Őrjöngeni vagy Bakarit megölni sem akartam semmikor, csak elpattant a húr, elveszítettem a kapcsolatomat az eszemmel és csináltam, amit az ösztön diktált.
- Tudom, csibe - mondja, majd összeborzolja a hajamat. Elég könnyen veszi, ami azt illeti, én meg mindig megküzdhetek az őrülettel, ami megkörnyékez és sosem lehetek biztos benne, hogy amikor magamhoz térek, ugyanaz a hülyegyerek leszek, aki voltam.
Úgy megyek arra, amerre Asame terel, mint bűnös a vesztőhelyére. Kegyetlenül rosszul érzem magam lelkileg amiatt, hogy Tatsuki így kiadott, noha megértem, hogy ezt fontos volt megtennie. Nem akarom, hogy Asame úgy lásson, megbénultan, talajt vesztve, rémülten, ájuláshoz közel. Tudom, hogy Luxnak elég pár pillanat és belekerget ebbe az állapotba, ahogy a múltkor is tette. Nem kell hozzám érnie, csak jól kell beszélnie és kész, levisz a padlóra, veszítettem. Acélozom magam, hogy kész legyek felvenni vele a harcot, ellenálljak és én irányítsam a beszélgetést, ezzel is megnehezítve a dolgát, de ez cseppet sem elég.
Megállok a szoba közepén és várok. Várom, hogy Asame nekikezdjen a fejmosásnak, a szentbeszédnek, a magyarázásnak, a tervei megosztásának, vagy kérdésekkel bombázzon, de hiába, mert nem szólal meg, helyette elszív egy cigarettát. Nem tudom, hogy ez a pár perc megnyugtat vagy az őrületbe kerget, hogy a sírási vágy, ami rám tör, melyik miatt keletkezik, azt viszont igen, hogy nem fogok nyafogni, mint egy ostoba gyerek, ezért lenyelem a könnyeimet. Már most reszketek, mert a fejemből nem távozik a kép, amint Lux közel lép hozzám és a vállamra teszi a kezét. Ismerem a mozdulatot, finoman ráfog, aztán a nyakam felé csúszik, újra picit megszorít, majd hátracsúszik a lapockám felé és hüvelykujja felsiklik a nyakamon a gerincem mellett egészen a hajamig. Ez az a mozdulatsor, amit ha elért, megcsinál és ezzel totálisan, teljesen és a csontomig hatoló mélységig megbéklyóz. Olyan ez számomra, mint patkánynak a kígyóméreg; az első pillanatban tisztába kerülök azzal, hogy vesztettem, még megpróbálok menekülni, ám gyorsan szétterjed bennem és még ébren vagyok, amikor elkezd bekebelezni. És igazából attól félek a legjobban, hogy végig tudatomnál leszek, amint ez történik velem. Hogy az álomvilág vagy az őrjöngés nem von magába, hanem mereven, megfeszülve, görcsösen tűrni fogom az egészet, mindent.
Szeretnék belekapaszkodni Asaméba. Szeretném mentsvárként használni, könyörögni neki, hogy valamit találjunk ki, hogy ne kelljen szerdán Lux szemébe néznem, hogy ne jöhessen ide, hogy bent lehessen velem Tatsuki, ha mégsem megoldható, hogy távol tartsuk a háztól, de nemhogy egy kurva szót nem bírok kinyögni, a testem mozdulatlan marad. Egyetlen dologra vagyok képes, megvonni a szám szegletét, mikor azt mondja nekem Asame, hogy nem haragszik rám, noha ezt nem láthatja, mivel még mindig lehajtott fejjel ácsorgom. Befelé sírok, így hát alig tudok kommunikálni. Tudom, hogy hiába lesz ott velem szerdán Asame, nem védhet nem. Nem foghatja be Lux száját, nem ölheti meg a háborúskodás miatt, de a legfontosabb: önmagamtól nem védhet meg senki engem. Mert ha le tudnám bontani Lux félelmet keltő imidzsét magamban, nem számítana, mit mond vagy tesz, könnyűszerrel legyőzném. Mit árthat nekem? Csak egy vén fasz... De mivel ő Lux, pár jól elhelyezett mondat vagy egyetlen érintés, s kész, végem.
Nem láthatja rajtam, hogy félek tőle... Persze, mert a legmélyebb félelmét az ember tudja titkolni és főleg bármennyi ideig. Mert egy húsz perces utcai megbeszélés más, mint egy akár másfél órás, vendéglátással egybekötött csevej. Azért ennyire én se vagyok fasza gyerek, hogy eleget tudjak tenni Asame ezen követelésének. Azt pedig semmiképp sem akarom, hogy miattam országos szintű háborút robbantsanak ki. Azt semmiképp. Akkor inkább adjon oda Luxnak, megvárjuk, amíg megőrülök és kivégzem, aztán kész, vége.
Megkísérlem a beszédet, hogy elmondjam Asaménak, mire jutottam, mit akarok, mit nem, mi bajom van egyáltalán, de bárhogy erőlködöm, csak fújtatni tudok. Képtelen vagyok megszólalni, az ajkaim összeszorulnak, a torkomra mintha Tatsuki erős marka tapadna, a mellkasomat pedig mintha homokzsák préselné össze, úgy érzem magam. Asame is érzi, hogy kommunikációképtelen vagyok, azt mondja, semmi baj, bár tudjuk, hogy ez nincs így, igenis baj, hogy nem bírok egy kibaszott mondatot sem elnyögni. Értékelem, hogy türelmes velem, mégis amint megemeli a fejem, hogy megcsókolhasson, a maradék kommunikációkészségem is eltűnik belőlem. Szemeimet lecsukom, látni sem akarok semmit, fogaim összeszorulnak, ajkaim fájdalmasan összepréselődnek és kiáll alóluk a feszüléstől mindkét pirszingem, s levegőt sem veszek. Minden bizonnyal fájdalmas grimaszba, vagy teljesen megadó ürességbe fordul az arckifejezésem, nem tudom, én csak a szívem monoton, erős lüktetését érzem és azt, sírni, üvölteni, talán még sikoltozni is tudnék, de nem tudok, képtelen vagyok rá.
Asame csókot nyom a homlokomra, majd egy apró sóhaj kíséretében magához fog. Úgy látszik, megvárja, míg megnyugszom egy kicsit, vagy nem t’om, mindenesetre az ölelése szoros, ő pedig csendben marad. Percekre van szükségem, először lélegezni kezdek újra, aztán kis idő múlva a szemeimet is kinyitom, hogy ne csak Asame karjainak ereje és a szívem mellkasomat bezengető dobbanásai, s vérem száguldása legyen az az inger, ami ér. Kicsit kiengednek az izmaim, de vállaim továbbra is fájnak, mert nem tudom lesüllyeszteni őket a szokott, normális magasságukba, ám legalább nem kell tovább attól tartanom, hogy elroppantom a fogaimat az állkapcsom erejével. Újabb percek kellenek, mire végre döntök, mit tegyek, utána azonban kibontakozom Asame karjaiból és az íróasztala felé fordulok. Nehézkesen megteszem azt a kevés távot, ami elválaszt tőle, ráveszem magam, hogy valami írószert és papírt keressek, aztán leülök a székre és a talált tollal, folyóírással, de japánul írni kezdek.
Megállok a szoba közepén és várok. Várom, hogy Asame nekikezdjen a fejmosásnak, a szentbeszédnek, a magyarázásnak, a tervei megosztásának, vagy kérdésekkel bombázzon, de hiába, mert nem szólal meg, helyette elszív egy cigarettát. Nem tudom, hogy ez a pár perc megnyugtat vagy az őrületbe kerget, hogy a sírási vágy, ami rám tör, melyik miatt keletkezik, azt viszont igen, hogy nem fogok nyafogni, mint egy ostoba gyerek, ezért lenyelem a könnyeimet. Már most reszketek, mert a fejemből nem távozik a kép, amint Lux közel lép hozzám és a vállamra teszi a kezét. Ismerem a mozdulatot, finoman ráfog, aztán a nyakam felé csúszik, újra picit megszorít, majd hátracsúszik a lapockám felé és hüvelykujja felsiklik a nyakamon a gerincem mellett egészen a hajamig. Ez az a mozdulatsor, amit ha elért, megcsinál és ezzel totálisan, teljesen és a csontomig hatoló mélységig megbéklyóz. Olyan ez számomra, mint patkánynak a kígyóméreg; az első pillanatban tisztába kerülök azzal, hogy vesztettem, még megpróbálok menekülni, ám gyorsan szétterjed bennem és még ébren vagyok, amikor elkezd bekebelezni. És igazából attól félek a legjobban, hogy végig tudatomnál leszek, amint ez történik velem. Hogy az álomvilág vagy az őrjöngés nem von magába, hanem mereven, megfeszülve, görcsösen tűrni fogom az egészet, mindent.
Szeretnék belekapaszkodni Asaméba. Szeretném mentsvárként használni, könyörögni neki, hogy valamit találjunk ki, hogy ne kelljen szerdán Lux szemébe néznem, hogy ne jöhessen ide, hogy bent lehessen velem Tatsuki, ha mégsem megoldható, hogy távol tartsuk a háztól, de nemhogy egy kurva szót nem bírok kinyögni, a testem mozdulatlan marad. Egyetlen dologra vagyok képes, megvonni a szám szegletét, mikor azt mondja nekem Asame, hogy nem haragszik rám, noha ezt nem láthatja, mivel még mindig lehajtott fejjel ácsorgom. Befelé sírok, így hát alig tudok kommunikálni. Tudom, hogy hiába lesz ott velem szerdán Asame, nem védhet nem. Nem foghatja be Lux száját, nem ölheti meg a háborúskodás miatt, de a legfontosabb: önmagamtól nem védhet meg senki engem. Mert ha le tudnám bontani Lux félelmet keltő imidzsét magamban, nem számítana, mit mond vagy tesz, könnyűszerrel legyőzném. Mit árthat nekem? Csak egy vén fasz... De mivel ő Lux, pár jól elhelyezett mondat vagy egyetlen érintés, s kész, végem.
Nem láthatja rajtam, hogy félek tőle... Persze, mert a legmélyebb félelmét az ember tudja titkolni és főleg bármennyi ideig. Mert egy húsz perces utcai megbeszélés más, mint egy akár másfél órás, vendéglátással egybekötött csevej. Azért ennyire én se vagyok fasza gyerek, hogy eleget tudjak tenni Asame ezen követelésének. Azt pedig semmiképp sem akarom, hogy miattam országos szintű háborút robbantsanak ki. Azt semmiképp. Akkor inkább adjon oda Luxnak, megvárjuk, amíg megőrülök és kivégzem, aztán kész, vége.
Megkísérlem a beszédet, hogy elmondjam Asaménak, mire jutottam, mit akarok, mit nem, mi bajom van egyáltalán, de bárhogy erőlködöm, csak fújtatni tudok. Képtelen vagyok megszólalni, az ajkaim összeszorulnak, a torkomra mintha Tatsuki erős marka tapadna, a mellkasomat pedig mintha homokzsák préselné össze, úgy érzem magam. Asame is érzi, hogy kommunikációképtelen vagyok, azt mondja, semmi baj, bár tudjuk, hogy ez nincs így, igenis baj, hogy nem bírok egy kibaszott mondatot sem elnyögni. Értékelem, hogy türelmes velem, mégis amint megemeli a fejem, hogy megcsókolhasson, a maradék kommunikációkészségem is eltűnik belőlem. Szemeimet lecsukom, látni sem akarok semmit, fogaim összeszorulnak, ajkaim fájdalmasan összepréselődnek és kiáll alóluk a feszüléstől mindkét pirszingem, s levegőt sem veszek. Minden bizonnyal fájdalmas grimaszba, vagy teljesen megadó ürességbe fordul az arckifejezésem, nem tudom, én csak a szívem monoton, erős lüktetését érzem és azt, sírni, üvölteni, talán még sikoltozni is tudnék, de nem tudok, képtelen vagyok rá.
Asame csókot nyom a homlokomra, majd egy apró sóhaj kíséretében magához fog. Úgy látszik, megvárja, míg megnyugszom egy kicsit, vagy nem t’om, mindenesetre az ölelése szoros, ő pedig csendben marad. Percekre van szükségem, először lélegezni kezdek újra, aztán kis idő múlva a szemeimet is kinyitom, hogy ne csak Asame karjainak ereje és a szívem mellkasomat bezengető dobbanásai, s vérem száguldása legyen az az inger, ami ér. Kicsit kiengednek az izmaim, de vállaim továbbra is fájnak, mert nem tudom lesüllyeszteni őket a szokott, normális magasságukba, ám legalább nem kell tovább attól tartanom, hogy elroppantom a fogaimat az állkapcsom erejével. Újabb percek kellenek, mire végre döntök, mit tegyek, utána azonban kibontakozom Asame karjaiból és az íróasztala felé fordulok. Nehézkesen megteszem azt a kevés távot, ami elválaszt tőle, ráveszem magam, hogy valami írószert és papírt keressek, aztán leülök a székre és a talált tollal, folyóírással, de japánul írni kezdek.
„Nem tudok beszélni.” Nyilván tudja, de most ezzel tudom csak nyitni az egészet, jelezve, hogy akarok kommunikálni, csak épp nem megy. Mivel nem lép utánam, felemelem a papírt. Muszáj közel jönnie hozzám, ha el akarja olvasni, de az is egy válasz, ha nem. Akkor nincs mit tenni, mint felállni innen, elhagyni a szobát és megkeresni Tatsukit. De szerencsére nem kell ilyesmit csinálnom, kérés nélkül hozzám lép, majd elolvassa, amit leírtam. Felpillantok rá, mond-e valamit, vagy megvárja, hogy folytassam. Mivel nem szól semmit, valszeg az utóbbi. Oké, akkor írok tovább. „Nem akarok háborút. Semmiképp sem. Annyit nem érek. Meg egyébként se. Az a cél, hogy a két ország közti háború ne robbanjon ki.” Mikor végzek, újra felmutatom a lapot.
- Nekem igen – jelenti ki komolyan. - A háború kirobbantása senkinek sem célja, de nem fogom nem megtenni, ha csak ez az egy módja van annak, hogy megvédjelek. A háború csak egy probléma, tudunk vele mit kezdeni, s bár az oyabunnak nem fog tetszeni, a Triádoknak is ideje észbe kapni végre, hogy nem egy csapat beszari fasszal állnak szemben. Ellenben amíg ez elkerülhető, amíg megoldható enélkül a Lux-probléma, én sem fogok lépni.
Elégedetlenül megrázom a fejem, megvonom szám szegletét, aztán újra a papír fölé magasodom. „Nem akarom! A háborúnak csak vesztesei vannak. Teljesen mindegy, ki és mit nyer, a veszteségeket az az én szememben nem pótolja. Az, hogy Lux még él, az egyetlen oka az, hogy ez a háború valóban elkerülendő és ezt nem csak te, én, hanem Tatsuki is így gondolja, úgyhogy ne mondd nekem, hogy a háború CSAK egy probléma, hanem A probléma lenne! De nem lesz! Nem akarom! Nem lesz, nem engedem!” Felindultan vésem a papírral a szavakat, aztán fújtatva félrehúzódom, hogy Asame el tudja olvasni.
- Igen, így gondolom. Ezért is mondtam, hogy amíg egy mód van rá, nem fogom megfontolni a háború elindításának ötletét. Én tisztában vagyok vele, mivel jár, ahogy te és Tatsuki is. Az oyabun is tudja, mit indítana el azzal, ha most nekiállna eltüntetni sorban a nemeseket, ezért nem lép semmi komolyat. Egyelőre sakkban tartják őket. A kikötők folyamatos ellenőrzés alatt vannak, a Kínába kifutó hajókat apró darabokra szedik a vámosok. Előbb-utóbb azonban ezt meg fogja elégelni a Triádok is... Nem akarunk háborút... a kérdés inkább az, a másik fél is ezt gondolja-e vagy sem...
Felsóhajtok. Ez a játszma nekem még túl nehéz. Engem teljesen lefoglal a félelem, hogy Luxszal szembe kell néznem. Ha egy másik nemessel kéne, nem érdekelne, de Lux az Lux. Újabb sóhaj hagyja el a számat, aztán megpróbálok megint írni valamit. Ahhoz, amit Asame mondott, nem nagyon tudok hozzátenni semmit, a Triádokkal való háború nem az én asztalom, nekem egyelőre bőven sok önmagammal megküzdeni is. Leírom, hogy Lux, aztán áthúzom. Aztán kisvártatva megint leírom, s megint áthúzom. Végül csak összerakom a mondatot a fejemben. „Lux nyomás alatt fog tartani... Lehetetlent kérsz, ha azt akarod, hogy fapofával csináljam végig. Ha egy kurva szót se szólna és mozdulatlan maradna, mint egy sóbálvány, sem tudnék nyugodt maradni.”
- A legnagyobb harc az önmagunkkal vívott harc és a legnagyobb győzelem az, ha képesek vagyunk legyőzni magunkat... Megértem, hogy félsz tőle, hogy nem tudsz mit kezdeni vele, sejtettem, hogy igyekszik majd téged sakkban tartani, ezért szeretném tudni, mire számíthatok tőle és mire tőled. Tárgyalok helyetted vele, ha kell, de ha nem mondasz semmit, csak ülünk Luxszal szemben órákig, akkor akár el is napolhatjuk a dolgot. Megértem, hogy nehéz. Ezért kértem akkor, hogy szerdára tegyük az egészet, hogy fel tudj készülni. Segítek neked, csak engedd, hogy segítsek. Ha nem mondod el, mi az, ami miatt félsz tőle, én sem jutok előrébb abban, hogyan tudjuk ezt megoldani szerda délutánig... - mondja komolyan.
Beharapom az ajkaimat és újabbat sóhajtok. Hogyan fogalmazzam meg, mi a bajom Luxszal? Ezt nem lehet elmondani sehogy sem, ezt az ember vagy érzi, vagy volt már hasonló félelme és sejti, milyen. Egyébként kár bármit mondani. „Szerintem nem tárgyalni akar.” - írom le őszintén végül. „Mit akarna VELEM megtárgyalni? Senki vagyok a Szindikátus és a Triádok játszmájában. Ja, meg tudlak kérni, hogy adj neki valamit, hagyd őt békén, töktudja, de evidens, hogy sem nem foglak kérni, sem nem kap tőled ilyesmit. Beszélgetni akar velem, tudni rólam. Ez a bajom.”
- Szerintem eddig is tisztában volt vele mindenki, hogy Lux nem azért jön ide, hogy a Szindikátus-Triádok viszonyról cseverésszen veled. Meg akar kapni, ha már egyszer apád eladott neki – mondja ki nyíltan minden kertelés nélkül. Még jó, hogy most nem rá nézek, mert eltölt a szégyen és a düh. - Viszont ezt egyikünk sem fogja hagyni. Ha kérdez, válaszolsz, ha olyan kérdést tesz fel, ami nekem sem tetszik... nem fogom hagyni, hogy nyomás alatt tartson. De vagy együtt oldjuk meg ezt a problémát, vagy most azonnal küldetek Luxhoz egy futárt, hogy el kell halasztanunk a dolgot, te dönthetsz. De később sem lesz könnyebb. Azt pedig nem fogom hagyni, hogy akárcsak egy ujjal is hozzád érjen.
Belül remegek. És nem csak belül, ahogy nézem a kezemben a tollat, az finoman mocorog a papír felett. Lehunyom a szemeimet és próbálok nyugalmat erőltetni magamra. A fenyegetőzés a legkevésbé sem érdekel, ha Asame próbál nyomás alatt tartani, az semmi ahhoz képest, amit Lux el tud érni minden akaratlagosság nélkül nálam, úgyhogy ezt most egyáltalán nem veszem fel. „Azt mondtad, szeretnéd tudni, mire számíthatsz tőlünk...” - kezdek újra írni. „Tőle hihetetlen nyugalomra, tőlem ingerültségre. Nagyon megfontoltan és szépen beszél, japánul nem ért, ellenben angolul körülbelül azon a szinten fejezi ki magát, mint a küldönc. Szóval kábé olyan lesz... mint a küldönccel. Csak hát hozzájön ahhoz az, hogy... Lux... az Lux. Zavar, hogy túl nyugodt és magabiztos, úgy érzem, a megfelelő pillanatban majd előhúz egy jollyt és leteszi az asztalra, amivel megnyeri a kört. De ha nincs is dugilapja... akkor is...”
- Bolond csibém. - Közel lép hozzám és nyom egy csókot a fejemre. - Mondd csak, csibe, elhiszed azt, hogy nem férhet a közeledbe? Hogy bármi történik, akkor sem engedjük neki, hogy megkaparintson, vagy megszerezzen? - Erre becsukom a szemeimet is. El tudom hinni? Nem is igazán ez a kérdés, hanem hogy elég-e számomra a hit. - Ha mindezt képes vagy nekünk elhinni és utána magaddal is tisztázni, hogy legyen bármi Lux kezében, hozzád nem nyúlhat, nem kaphat meg, te is képes leszel arra, hogy higgadtan és megfontoltan beszélj vele. De ezt előbb magadban kell eldönteni - mondja, majd érzem, hogy mozdul. Kinyitom a szemem és látom, hogy féltérdre ereszkedik előttem, s belenéz a szemembe. Nehézkesen nagyot nyelek a kellemetlen helyzet miatt. Nem érzem úgy, hogy már képes vagyok beszédre, mégis leteszem a tollat és teljesen Asame felé fordulok. Az őszinte szó fontos... akkor is, ha némán mondjuk ki. Bocsánatkérően beletúrok a hajába, ezzel bevallva neki, hogy ha tudok is hinni, az nem elég. Nem akarom megmondani neki, hogy jobban szeretném, ha inkább Tatsuki lenne velem, mert felesleges lenne, mindketten egyetértenek abban, hogy Asaménak kell velem lennie, és valószínűleg csak megbántanám ezzel a ténnyel őt, amit nem akarok. - Miért nem akarod, hogy én legyek veled ott? - kérdezi meg, mire döbbenet lesz úrrá rajtam és valószínűleg némi ijedtség is. Még mindig nem tudom, hogy a picsába képes kiolvasni a gondolataimat, de képes rá, talán egy rugóra jár az agyunk, nem t’om, de most... Most megint megfogott. Megadóan lesütöm a tekintetemet. Felelnem kell, ez nem kétséges, ezek után mindenképpen muszáj megmondanom, akkor is, ha megbántom őt, mert ha hallgatok, azzal csak súlyosbítom a helyzetet. Csak szeretném, ha nem gondolná azt, hogy nem bízom benne, nem tartom elég erősnek.
- Mert... - A hangom alig valami, még én sem igazán hallom, ezért megköszörülöm a torkomat. - Kérd meg valamelyik alvilágit... hogy mutassa meg... mi van nála - motyogom. - Vagy hogy használja... mintha éles helyzet lenne. - Ezzel felelek és nem mondom meg azt, hogy konkrétan Tatsukira gondolok és őt talán ebben a helyzetben veszélyesebbnek ítélem Asaménál.
- Nem kell megkérnem – válaszol és feláll közben. - Tudod, hogy volt dolgom az alvilággal, így tisztában vagyok azzal, hogy a ruha, ami rajtuk van, egy komplett fegyvertárnak is beillene... - mondja, s gyújt is rá. - Ám ezzel még mindig nem magyaráztad meg, miért Tatsukit akartad magad mellé. – Lenéz rám, miközben tüzet varázsol a cigi végére, majd lerakja a gyújtót. - Nem baj, nem is kell... - teszi hozzá végül és kinyújtja felém a kezét. Hát most aztán kegyetlenül rosszul érzem magam. Ha magyarázkodom, az ugyanolyan rossz, mintha hagyom ennyiben, szó nélkül a dolgot. Frankó... Asame is tudja, hogy kell sarokba szorítani valakit, de nem adom fel, valahogy akkor is ki akarok lábalni ebből a kutyaszorítóból. Persze előbb nem ártana tisztázni magamban azt, amit ő is tudni akar. Mindig azzal törődöm, megbántom-e, pedig lehet, hogy néha oda kell mondani dolgokat az embernek, úgyhogy felállok a székről és anélkül, hogy elfogadnám a felém nyújtott kezét, mellé lépek. Úgy nézek rá, amiből biztosan tudja, hogy még nem tekintem lezártnak ezt a beszélgetést.
- Nem ér gondolatolvasást alkalmazni. Egyébként sem tanítottál még meg rá - vágom hozzá éltelenül, mire Asame elmosolyodik. Jó... ez jó! - Nem tudom megmagyarázni, ahogy azt sem, miért - Ú, de nehéz kimondani csak így! - félek Luxtól - jelentem ki. Mindkettőjüket ismerem évek óta és mindkettőre úgy tekintek, mint rémekre, démonokra, csak míg Tatsukiban teljesen megbízom, addig Luxtól halálosan rettegek. Mindkettejük jelenléte hat rám, bár ez nem furcsa, mert Asaméé is. Mindegy... ilyesmivel magyarázni ezt a helyzetet elég abszurd lenne, úgyhogy nem fogom megtenni. - Nem szállok szembe azzal, hogy te leszel velem, értem, miért és értékelem az egyetértéseteket is, csak... Nem tudom, totál kikészít ez az egész, Luxra elég rágondolnom és még a nemlétező szőrszálaim is szétmerednek. - Kellene mesélnem arról, ami a múltban történt? Arról, amit gyerekként nem értettem? Arról, hogy anyám féltett, mert tudta, akkor is ha, csak ösztönből, de tudta, hogy úgy kering körülöttem Lux, mint macska a kása körül? Nem hiszem, hogy abból, amit Asaménak sikerült elmondanom, nem érti ezt meg.
- Tudom, hogy félsz tőle – jelenti ki és magához ölel. - Ahogy azt is, miért. Egyszer már beszélgettünk róla... De ha mersz beszélni a félelmedről, talán le is tudod azt győzni, neked pedig az kell, hogy legyőzd, különben ő nyer... Mellesleg, csibe, maximum a tollaid meredhetnek szét, nem a szőrszálaid – tolja be mosolyogva és egy újabb csókot nyom a fejemre. Apró mosoly fut át a számon, többre azonban most nem vagyok képes, a helyzet túl komoly ahhoz, hogy el tudjak szakadni tőle. - Próbálj meg megnyugodni kicsit. Tudom, hogy nem könnyű, de ha feszült vagy, az neked sem tesz jót és Lux eléri, amit akar, hogy szerda délutánig kellően nyomás alatt tartson ezzel.
- Nem tudom legyőzni - jelentem ki csendesen. - Próbálták kioldani belőlem, állítólag elmeséltem részletesen, mi volt anno, miközben teljesen nem is emlékszem rá. Csak részletekre emlékszem, de tök elég - magyarázom el, miközben belekapaszkodom Asame hátán a ruhájába és vállára fektetem az arcomat. - Most még könnyen kijöttünk a se kép, se hang állapotomból... de korábban órákra is képes voltam megkukulni. Nincs igazán mit beszélni róla, meglátom Luxot és szétfeszít az idegesség. Tipikusan az a helyzet, amikor a Pokol legmélyén, vagy a Naptól öt centire jobban érezné magát az ember, csak ne kelljen ott lennie - beszélek tovább. - Nem az a gond, hogy nyomás alatt tart, mert hazaküldöm a faszba, ha nem bírom tovább és otthagyom, aztán a testőreink kicseszik a házból... Nehogy már azt higgye, mindent lehet! Itt mi vagyunk otthon és ha nem távozik önként, lábon, akkor ki lesz hajítva, ezen nem parázom. Azon sem, hogy nem lesz lehetőségem felállni és lelépni. Inkább az a gáz... hogy... nem fogok tudni...
- Egyezzünk meg valamiben. Ha úgy érzed, elég volt, nem bírod, jelzed valahogy, és az egészet befejezzük ott és akkor. Rendben?
- Látszódni fog, hol szakad el nálam a cérna - mondom keserűen elmosolyodva. - Tudod, mit érzek még a félelmen kívül? - kérdezem suttogva.
- Mit? - kérdezi meg, hiszen szeretné, ha kimondanám.
- Gyűlöletet. Olyat, amitől meg akarom ölni - vallom be ugyanolyan csendesen. Ijeszt az, hogy Lux ezt váltja ki belőlem. Az, hogy érzem, el tudnám veszíteni az eszem és ki bírnám zsigerelni őt. Hogy valahol mélyen azt akarom, hogy kurvára szenvedjen, miközben kinyuvasztom. És ha belegondolok, mi miatt akarom magam mellé Tatsukit, mikor Lux a közelembe merészkedik, akkor ezt talán felsorolhatom indoknak; ő szemrebbenés nélkül, puszta kézzel is a halálba tudná kínozni azt a kínai férget.
- És ez megrémít...
- Ja. Mert... nem csak átvágni a torkát és heló... hanem morbid... kegyetlen módon kivégezni...
- Vissza akarod neki adni azt a szenvedést, amit kaptál tőle?
- Ráfogható... igen, olyasmi.
- A gyűlölet és a bosszú kegyetlen dolgokra képes. - És bólintok pár aprót még mindig a vállán fekve, jelezve, hogy tudom és egyet is értek vele. Ez a gondom... nem tudom, mit látnék a tükörben viszont, ha ilyen szörnyű tettet tudna valaki kihozni belőlem... de abban biztos vagyok, hogy többé már nem tudnék magamra úgy tekinteni, ahogy most és hogy már nem lennék ugyanaz a hülye tizenhét éves fiú sem. Nem mellesleg meg valszeg Asame sem lenne büszke rám, ha eldurranna az agyam és kinyuvasztanám Luxot. Márpedig nekem fontos, hogy ő mit gondol rólam, hogy tekint rám... nagyon fontos. - De vajon tényleg képes is lennél rá? Egy dolog elgondolni, egy másik érezni, de megtenni...
- Nincs kétségem afelől, hogy képes lennék rá - jelentem ki. - Tatsuki arra tanított, hogy legyek kegyetlen és az is tudok lenni. Az, ahogy egymással harcolunk... sokszor csak játék... de a játékok mindig fejlesztik, tanítják az embert. - Tatsukiban a könyörtelensége a legvonzóbb a számomra. Az, hogy az egész lénye a mozgásától kezdve a megjelenésén át egészen a pillantásáig azt üzeni, hogy mindenféle lelkizés nélkül kicsinál, ha ellene állsz. Az, ahogy bánt velem, miközben megkefélt... Nyersen, durván, mégsem foghatom rá, hogy nem figyelt rám, hogy rossz volt, mert... Mert nem, kész.
- Nem szállok vitába veled ezzel, mert egyetértek azzal, hogy a játékos harc is tanít. Ám teljesen más az, mikor valakit megkínzol, majd végzel vele, ha nem hal bele a sérüléseibe – mondja csendesen, apró sóhajjal. Képszerűen el tudom képzelni ezt, szinte látom Asamét egy földön heverő, már alaposan ellátott bajú embertől nem messze, aki már csak a kegyelemdöfésre vár. - Ahogy kínoztam már én is halálba valakit, mert a gyűlölet vezérelt, és ahogy kínoztam meg olyan embert is, akit sosem gyűlöltem... - tesz utalást Naotóra. - A kegyetlenség azonban nem áll szemben a becsülettel. - Most nyugodjak meg? Nem értem, miért bátorít, hiszen én szeretném elkerülni, hogy meg kelljen kínoznom valakit. - Becsületes lehetsz úgy is, ha kegyetlen vagy, ha attól félsz, hogy ettől elítéllek, mert így érzel, tévedsz. De azzal magadnak kell megbirkózni, amit utána a tükörben látsz, ahogy nekem is magamnak kellett, mikor az első ilyet apám parancsára követtem el. - Jó, az más... Más parancsra tenni és más a magad akaratából... Teljesen más. - Kegyetlenné akart tenni... Órákig álltam a kikötözött testőr előtt kezemben egy wakizashival. A fickó elárulta az öreget, ezért halnia kellett... Négy óra elteltével, mikor apám visszatért és még mindig nem volt egy karcolás sem a testőrön, bedühödött. Hogy ő tette vagy én? Lényegtelen. Az én kezemben volt a rövid kard, amivel apám halálra kínozta, majd a végén úgy vágta át a torkát, hogy a lehető legnagyobb fájdalomban haljon meg a férfi – meséli el nekem. Látom ezt a jelenetet is, végig, mindenestől. Párosul hozzá az undorító vérszag is, ami felkavarja a gyomrom. Még a kard markolatát is a tenyeremben érzem, mintha én tettem volna, mintha Asame helyében lennék. - Végül is elérte, amit akart – mondja, aztán rágyújt megint -, de a becsületet sosem hagytam, hogy kiölje belőlem... Lux megérdemelné azt a halált, amit felvázoltál.
- Ez nem jelenti azt, hogy meg is akarom tenni - mondom ki hallhatóan nem a legjobb állapotban. Émelygek a vérszagtól, noha tudom, igazából nem érzem, csak emlék az egész. - Beleférne a profilomba azok után, hogy évekig Tatsuki tanított... de nem tudnék elszámolni magammal. Nem hiszem, hogy jobban érezném magam attól, hogy megnyuvasztom Luxot - vallom be. - Nem múlna el a hideglelés, nem felejteném el az érintését, nem oldanék meg vele magamban semmit. Akkor meg minek? - teszem fel költőien a kérdést.
- Biztos vagyok benne, hogy nem is fogod – jelenti ki végül. - Ahogy én sem akartam megtenni és nem is tettem meg. Az akaratod pedig igenis erős, tudom... És magadat sem váltod meg vele, mert jobb nem lesz utána. Az elégedettség, amit érzel, pillanatnyi, de nem feledtet semmit – erősíti meg azt, amit mondtam.
- Ne felejtsd el, hogy van egy határ nálam, ami után nincs kontroll - figyelmeztetem csendesen Asamét, éltelenül. Őrjöngeni vagy Bakarit megölni sem akartam semmikor, csak elpattant a húr, elveszítettem a kapcsolatomat az eszemmel és csináltam, amit az ösztön diktált.
- Tudom, csibe - mondja, majd összeborzolja a hajamat. Elég könnyen veszi, ami azt illeti, én meg mindig megküzdhetek az őrülettel, ami megkörnyékez és sosem lehetek biztos benne, hogy amikor magamhoz térek, ugyanaz a hülyegyerek leszek, aki voltam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)