Ichiro
Az este furcsasága után most már kezd valami kialakulni, azt hiszem. Ebben a tudatban lebegek hajnalban, alszom, ugyanakkor az agyam is jár, egészen addig, míg Yajiro mocorogni nem kezd. Valami nem stimmel, a bőre, mintha melegebb lenne a szokottnál, így viszonylag hamar az életre rázódom és azonnal elönt a pánik. Valószínűleg csak megfázott a srácom, de ettől még megijeszt az állapota. Azonnal keresek még papírzsepit, meg a mobilja után kapkodok, hogy megkérdezzem az anyukáját, ilyenkor mit szokott csinálni. Persze leint a srác és végül kiegyezünk abban, hogy elmegyek helyette az üzletbe, így jut is, marad is mindenkinek. Nem szívesen hagyom magára, de Kasarinak is szüksége van a segítségre, Yajiro meg úgyis bealszik rövid időn belül és két órát ki fog bírni nélkülem. Készítek teát, meg összepakolok minden cuccot, amire szüksége lehet és a keze ügyébe helyezem el. Nem is tudom, hogy mikor ápoltam utoljára valakit, most elönt a gondoskodás, meg a tettrekészség. Persze a gyógyszer elnyomja Jirot és a kezemet fogva alszik el végül. Nagyon óvatosan veszem el a karom róla, majd alaposan betakargatom és mindent ellenőrzök, kap még egy apró csókot, meg hagyok azért üzenetet is neki és a bolt felé veszem az irányt.
Mikor megérkezem, csak a szokott módon benyitok és remélem, hogy még nem késtem el, meg Kasari is boldogult egyedül. A nő a pult mögött ül és hárman állnak vele szemben, így felé sétálok és fülelek, hogy miről lehet szó. Kapok egy mosolyt tőle, amit boldogan viszonzok, de közben a madártartásról magyaráz, így nem szólok közbe. Szépen kivárom a sorom, amíg a vevők, vagy érdeklődők távoznak. Elég hamar megtörténik a dolog, még annyit kell várnom, hogy tegyenek egy kört a madaraknál, aztán távoznak.
- Szervusz. Köszönöm, hogy eljöttél. Hogy van a fiam?
- Szia! Semmi gond, mégsem engedhettem, hogy ő jöjjön - válaszolok őszintén. - Reggelre belázasodott, taknyos, meg elég gyenge és fáj a feje, de az lehet egy kicsit a másnaposság miatt is. Kapott lázcsillapítót, csináltam neki teát, meg azért tettem neki be törölközőt és vizet a borogatáshoz. Mikor eljöttem, aludt.
- Hálás vagyok mindazért, amit érte teszel - jelenti ki csendesen, őszintén. - Te jól vagy? Ettél?
- Jól vagyok, csak kicsit aggódom érte - ismerem be. - A tegnapunk sem volt éppen zökkenőmentes, azt hiszem, valami zavarodik fel benne és próbálja megdolgozni, megoldani magában. Enni? Hát az kimaradt - vallom be végül. Teljesen ki is ment a fejemből a dolog.
- A konyhában fent találsz reggelinek valót - ajánlja fel elmosolyodva. - Jól látod a helyzetet, zavarodik fel benne minden és próbálja megoldani, ezért is betegedett meg.
- Ezt hogy érted? - kérdezek rá meglepetten, a reggeli ennyit még várhat.
- Jó hatással vagy rá.
- Remélem, hogy tényleg így van. Szeretnék segíteni és azt hiszem, jó irányba haladunk, legalábbis ezt érzem belül.
- Kötődik hozzád, Ichiro. Az eddigi fiúkra szüksége volt a szex miatt, veled viszont jól érzi magát, keres benned valamit.
- Annyira szeretném, ha meg is találná. Nem értem néha azt, ahogy magáról gondolkodik és meglepik dolgok, amik nekem teljesen természetesek. Elárulta, hogy azt hitte, egy hét lesz az egész és ezzel akkor nem is nagyon tudtam mit kezdeni.
- A legtöbb fiúnak ő sok - kezdi megmagyarázni Kasari. - Rengeteget képes teljesíteni, ami bántja az önbecsülését a többi fiúnak, hiszen ők hamar kimerülnek. Yajiro könnyelmű és nem is figyel mindenre, egyszerű léleknek tűnik, pedig nem az, csak neki minden a színfalak mögött játszódik le. Érzelmes fiú ő, csak nem beszél az érzéseiről és nem is mutatja ki őket.
- Az első, amit végre sikerült elérnem, hogy időnként sír, legalább ezzel engedve ki magából valamit, de beszédre még nem sikerült bírnom. Egyébként... engem egy cseppet sem zavar, hogy ilyen, nem biztos, hogy tudom tartani vele a tempót, de igyekszem nem akadályozni semmiben.
- Van esély rá, hogy egy kicsit csillapodik, de elég jól megtanult együttélni a késztetésével, így ha te nem veszed rossz néven az alternatíváit, azt gondolom, probléma nélkül együtt tudtok lenni. Kérdezted is őt arról, hogy miért sír? - kérdezi meg szelíden a nő.
- Egyszer próbáltam, de nem válaszolt, aztán inkább nem firtattam, mert féltem, hogy befojtja az egészet.
- Ha megismered, mi az, ami fáj neki, nyomja a lelkét, olyasmiket tudsz meg, amikről talán rajtam kívül nem tud más.
- Szerinted fogja hagyni, hogy meglássam ezt? - Egy pillanatra elgondolkodik, de aztán pár apró bólintással felel.
- Jó esélyeket látok rá. Csak tarts ki mellette és ne hagyd, hogy mások befolyásoljanak.
- Nem hagyom, tulajdonképpen nem érdekel, mit mondanak. Eddig sem foglalkoztam vele, igazán még azt a dolgot sem tudom, hogy mi történt pontosan Taoval, mert az már a múlt. Ismerek részleteket, de mindent nem.
- Yajiro mindig is zárkózott fiú volt, talán az én hibám, de szándékosan úgy neveltem, hogy legyen elővigyázatos, óvatos, ám azután, hogy Taoval szakítottak, sokszorosára erősödött ez Yajiroban. Én felkerestem Taot is, mert láttam a fiamat kínlódni, így őszintén mondhatom, az egy szörnyű történet.
- Igazából a két résztvevőt kérdezni sosem akartam, mert nekik nem lehetett egyszerű, a többiek meg úgyis valaki pártjára álltak volna, így jobbnak tartottam nem bolygatni.
- Chiakival akadt alkalmam beszélgetni erről, ő elég pártatlanul is beszélt, ami nem hiszem, hogy annak tudható be, hogy Yajiro édesanyja vagyok, de teljesen mindegy, hogy ki hogy látta, ami köztük történt, az a fontos, ahogy ők megélték. Legalábbis számomra.
- Kiheverhető lesz az Yajiro számára?
- Ideje lenne kihevernie - válaszol komolyan.
- Szerintem is, régen volt már. Jó lenne, ha tudnék neki benne segíteni.
- Tudsz. Na menj enni! Ha akarod, lehozhatod ide, ha társaságban jobb enni - teszi hozzá elmosolyodva.
- Akkor mindjárt jövök - egyezek bele és felvágtatok a lépcsőn. Meglepetésemre a tervem, hogy mit is fogok reggelizni, hamar meghiúsul, ugyanis odafenn friss meggyes pitét találok, amitől összefut a nyál a számban. Mikor is ettem ilyet utóljára? Hát ez egy jó kérdés. Mindenesetre nem tudom megállni és vágok belőle egy darabot, majd tánnyérra rakom. Közben eszembe jut, hogy Kasarit meg sem kérdeztem, ő kér-e valamit, így visszamászom a lépcsőre. - Neked hozzak valamit?
- Van készítve tea, abból kérek szépen - kuncogja a nő. Visszamegyek és töltök a teából is, majd mindent felpakolok egy tálcára és így viszem vissza a boltba, lerakva az asztalra.
- Bocsi - mosolygok rá kicsit zavartan. - Nem szoktam ennyire bunkó lenni.
- Bunkó? - kérdezi meglepetten.
- Nem kérdeztelek meg, hogy kérsz-e valamit.
- Nem baj.
- És miért betegedett meg szerinted?
- Azért, mert változik benne valami. A felzavarodás miatt.
- Akkor ez addig fog tartani, míg meg nem nyugszik?
- Igen.
- Akkor betegszabit kéne kivennem, azt hiszem - állapítom meg csendesen.
- Ez problémát jelentene? - kérdezi meg kíváncsian.
- Nem, maximum hazaviszek a munkámból, azt otthon is lehet csinálni. Csak azt nem tudom, hogyan tartom ágyban, ha jönni akar.
- Ha vele vagy és én be tudok jönni, nem lesz nehéz.
- De már jól vagy annyira, hogy minden nap meg tudd csinálni?
- Legrosszabb esetben behívom Uechit.
- Na... azt inkább ne... akkor megoldjuk máshogy - morgom.
- Nekem sem szimpatikus, de ki kell derülnie, hogy alkalmas-e arra, hogy besegítsen, hiszen Yajiro komolyan gondolta számára ezt a feladatot - mondja komolyan. - Történt valami?
- Fogalmazzunk úgy, hogy nem volt épp felhőtlen a találkozásunk.
- Megmondhatod a konkrétat, ha akarod.
- Csak idejött, adta a nagylegényt, megfenyegetett, majd eliszkolt körülbelül. Ez pedig nekem nem tetszett. - Ezen Kasari elkezd kuncogni.
- Érdekes fiú, nem rossz szándékú, de akaratos és önző. Yajiroból kihozta, hogy betakarta kétszer - árulja el kuncogva.
- Nálam hamar elszakítja a cérnát az ilyen viselkedés - ismerem be. - Plána, ha én normálisan viszonyulok hozzá.
- Értem, ezek szerint ellenséges volt veled - kuncogja.
- Nem kicsit... ráadásul nem értettem az okát sem.
- Te vagy Yajiro barátja - válaszol egyszerűen. - Féltékeny rád.
- Tulajdonképpen ő most mit is képvisel Yajiro életében? - kérdezek rá óvatosan.
- Haver.
- Akkor miért féltékeny?
- Uechi furcsa ilyen szempontból - kezdi komolyan Kasari. - Nem becsülte meg eléggé Yajirot, de érezhet iránta valamit, hiszen minden olyan sráccal ellenséges, aki körülötte van.
- Értem, azt hiszem... de ha így folytatja, kap majd két nagy pofont, mert ezt nagyon rosszul viselem - ismerem be halkan.
- Én nem gátollak benne - neveti.
- Nem zavarna? - kérdezem meglepetten.
- Nem igazán. Nem szólok bele a dolgaitokba, Ichiro.
- Ezt értem, csak... azt hittem, kiakadsz, vagy ilyesmi, hogy hogy lehetek ilyen... durva. Vagy valami hasonló.
- Egyáltalán nem. Yajiro kétszer nekiment, én pedig teljesen megértem őt.
- Yajiro nekiment? - kérdezem döbbenten.
- Igen. Én is meglepődtem. A második után dobta őt ki Uechi.
- Kidobta és most mégis utána ácsingózik. Ez elég paradox nekem - ismerem el.
- Nem egy türelmes fiú... - jegyzi meg egy félmosollyal. - És borzasztóan bántotta a lelkét, hogy nem tudta Yajiroval tartani a lépést, nem tudott úgy teljesíteni - teszi hozzá komolyan.
- Ezt félig meg tudom érteni, ugyanakkor meg... ha szeretek valakit, ez nem lehet akadály.
- Yajiro nem csinál ügyet ebből, tudja azt, hogy más nem érez úgy, ahogy ő.
- Akkor sem eshet jól neki...
- Nehéz számodra ez az állapot? - kérdezi meg őszintén.
- Mire gondolsz? Az, hogy többet bír, mint én, nem zavar, túllépek felette és egyszerűen csak hagyom, hadd csinálja a dolgokat. Inkább attól félek, hogy akkor mi lesz, ha kevés leszek neki és nem tudok eleget adni, hogy velem maradjon.
- Arra gondoltam, hogy szexfüggő, szexmániás. Miről véled úgy, hogy nem tudsz neki eleget adni?
- Szexuális téren. Nem vagyok konzervatív, de nem is vagyok teljesen nyitott. Nálam a gruppen nem jöhet szóban, eszközök nagyon korlátozva és nem tudom... - vallok a nőnek nyíltan.
- Nem hiszem, hogy ez problémát jelentene Yajironak. Nagyon szereti a szexet, amikor nem a késztetés viszi rá arra, hogy valakivel együtt legyen és nem hiányol sem eszközöket, sem másvalakit. Ezek számára kiegészítők, vagy pótlékok és semmit sem kényszerít a másikra.
- Igyekszem megadni neki mindent, segíteni és hagyni kibontakozni is. Sosem hagytam, hogy valaki... megdugjon - ismerem be Kasari szemeibe nézve. -, most mégis hagytam neki, nem is tudom, milyen késztetésből.
- Tetszett? - kérdezi meg elmosolyodva.
- Vigyázott rám, ez alapvetően véglegesen helyre billentett bennem valamit. Meg... tulajdonképpen élveztem tényleg. - Kasarin a büszkeség látszik és örül is.
- Szinte mindenre nyitott és rendes fiú, és képes nagyon hálás is lenni.
- Ezt én is így látom, nagyon kedvelem a társaságát és szeretek beszéltegni is vele. Meg tetszik, hogy simán visz bele a rosszba - mosolyodom el ravaszul, mire a nő elneveti magát.
- Abban nagyon profi, én is tudom.
- Valahogy úgy... már ha nagyon kéne győzködni.
- Ezt mindjárt sejtettem - kuncogja Kasari. - Örülök, hogy élvezitek egymás társaságát, jól kijöttök és szépen alakulnak a dolgaitok, Ichiro. Jó végre egy olyan srácot látni mellette, aki tényleg jól bánik vele és ő sem csupán a testiségek miatt van vele.
- Én simán el tudom képzelni mellette az életem - ismerem be. - Ennek megfelelően igyekszem viselkedni és bár nem hiszi el nekem, de tényleg látom az értékeit és ezekbe csak sokkal jobban beleszeretek.
- Ahogy ő sem keresett igazán senkit, úgy őt sem kereste igazán senki - mondja csendesen, pár pillanatnyi csend után a nő.
- Ezt hatalmas bajnak tartom. Vagy inkább az emberek tévedésének, mert bár néha naívnak tűnik, nagyon nem az Yajiro, ahogy a többi dologban is tévednek.
- Sok a kiépített védfal is abban, amit a legtöbben ismernek belőle.
- Ezt sejtettem, nekem is megpróbált nem mutatni dolgokat, vagy éppen elütni őket, csak van, amin már simán átlátok. Szakmai ártalom.
- Például? - kérdez rá kíváncsian, széles mosollyal.
- Mikor állítja, hogy nincs semmi baj és süt, hogy valami nem az igazi.
- Azt nem nehéz annyira megállapítani - kuncogja el magát Kasari.
- Csak nem szeretem, mikor megpróbál átvágni. Tudom, hogy nem rossz szándékból teszi, de ha azt mondja, hogy figyelj, most gondolkodnom kell, vagy ezt át kell vennem, ne beszéljünk róla, az rendben. Csak a semmi bajom, de rágódom, az nálam nem jön be - mondom meg komolyan, de nem támadóan, inkább magyarázva.
- A semmi bajom a legkönnyebb lerázási forma, olyan általános, hogy már észre sem vesszük, hogy tulajdonképpen nem mond igazat, amikor baja van a másiknak és ezt mondja. Haragudhatsz rá, de inkább fogadd el, hogy ezt mondja és várj egy kicsit, majd kérdezd meg megint.
- Még ilyenkor sem tudok haragudni, inkább aggódást érzek legbelül.
- Örülnék, ha megnyílna neked, ahhoz viszont türelem és kérdezősködés kell. Nem lerohanóan és követelőzően, de kell. - Mielőtt kinyithatnám a szám, nyílik az üzlet ajtaja, így azonnal arrafelé fordulok, majd finoman megrándul az ajkam. Annyira nem örülök a látogatónknak, mégis igyekszem kedvesen biccenteni Uechinek.
- Szép napot, Eneo-san, üdv - köszön a srác. - Yajiro fent van?
- Szervusz, Uechi. Yajiro lebetegedett, Ichironál pihen. - Kasari kimérten felel, ami Uechin is érződik, ráadásul a srác befelé jön az üzletbe.
- Amennyiben üzensz neki valamit, szívesen átadom - közlöm felvont szemöldökkel.
- Majd felhívom telefonon, nem üzengetek másokkal - felel pattintva engem. - Ránézek a tenyészetre - jelenti be a nőnek. Kasari egy szót sem szól, csak a pillantásából látom, hogy nem örül ennek, de nem tudja megakadályozni, hogy a srác felmenjen, ugyanakkor felmegyek utána, ha tényleg elindul felfelé, mert most nem hagyom egyedül császkálni, hogy Yajiro nincs itthon. Ténylegesen a lépcsőn baktat fel, így felkelek és utána indulok, majd megállok az ajtóban és nekitámaszkodom. Figyelem a srácot, meg hogy mit csinál. Vizet cserél az itatókban, enni is ad az állatoknak, meg ellenőriz párat közülük. Oké... ebben lehet, igaza van Yajironak, mert a srác nem végzi rosszul a teendőket, csak... a jelenléte nem tetszik. Feszültté tesz. - Mit stírölsz? Nyugi, nem rakom zsebre egyik dögöt se.
- Az nem izgat, ellenben Yajiro nincs itt és nem tudom, mennyire örülne, ha egyedül garázdálkodnál - vonom meg a vállam.
- Az anyja itt van, nem vagyok egyedül. Szabad bejárásom van a boltba, a tenyészetből több malac is az enyém - közli fölényesen.
- És innentől tilos feljönnöm? - kérdezek vissza teljesen nyugodtan.
- Nem, de nézhetnél mást, nem engem.
- Talán zavar?
- Igen. Mit akarsz tőlem?
- Semmit legfőképpen.
- Akkor foglald el magad mással. - Azt hiszem, ez kérédnek is vehető lenne, ha normálisan lenne megfogalmazva.
- És hol marad a légyszíves? - kérdezek vissza.
- Légyszíves - morogja.
- Egyébként végre közölnéd, hogy mi bajod van velem? - kérdezek rá még mindig teljes nyugalommal.
- Semmi, csak húzz el.
- Igazán baráti a hozzáállásod az emberekhez - fordulok meg és megyek le a lépcsőn Kasarihoz. Meglátjuk, erre mit reagál a srác, de még tíz percet kap, aztán repül innen. A nő érdeklődve figyel, mire halványan rámosolygok. Egyelőre tök nyugodt vagyok, várom, hogy mi fog történni és a szívem mélyén remélem, hogy tényleg kirakhatom innen Uechit.
- Történt valami?
- Csak továbbra sem javul a viszonyunk. Tíz perc múlva kirakom innen - tájékoztatom Yajiro anyukáját.
- Hogyhogy? - kérdezi elnevetve magát.
- Csak úgy. Lopja máshol a napot.
- Beszólt?
- Nem mondanám... csak az egész lénye irritál - ismerem el.
Kasari csak mosolyog rajtam egyet, Uechi meg pár perc múlva visszajön és a malacokhoz megy. Megforgatom a szemem, de egy szót sem szólok inkább. Uechi elszöszmötöl egy ideig, ráadásul beszél is. Nem igazán értem, hogy mit, így felkelek és valamennyire megközelítem. Az állatokhoz beszél, határozott, de mégis kedves és figyelmes, amivel rendesen meglep, bár inkább csendben figyelem tovább, hogy mit ügyködik. Mindent elrendez, aztán mikor megfordul, hogy elinduljon kifelé és meglát, az arcán a méreg ömlik szét, ráadásul úgy viselkedik, mint akit valami rondaságon kaptak rajta. Csak rámosolygok és hátat fordítva neki visszamegyek a boltba. Dühös képpel áll neki a többi állatot is elrendezni, amin csak jót mosolygok. Néha tényleg az az érzésem, hogy olyan, mint egy óvodás. Vizet cserél, itatót tisztít, kicsit megsimogatja őket és enni ad nekik, amit Kasari csak csendben figyel, ahogy én is. Várok valamit, csak tudnám, mit... Amint végez, megint felfelé indul, így küldök egy kérdő tekintetet Kasarinak. Nem értem, most mit csinál, elvileg ott már végzett a srác. Végül döntök és megint utána megyek. Yajiro szobájában keres valamit, ami hirtelen meglep, aztán a pumpát kezdi felküldeni bennem, így megköszörülöm a torkom az ajtóból. Felpillant, de csak mérgesen cicceg és tovább folytatja a túrást.
- Megtudhatnám, hogy mégis mit csinálsz? - kérdezek rá komolyan, de nem fenyegetően.
- Itt hagytam valamit, de ebben a disznóólban nem találom. - Megpróbálja kinyitni a szekrényt, mire automatikusan lépek és tolom vissza az ajtót.
- Várj - mondom ki csendesen. - Ha kinyitod, kidől az egész. Ellenben elárulhatnád, mit keresel. - Félrelök, mire megint csak nem gondolkodom és megragadva a pólóját felkenem a szekrényre, bár nem csapom oda nagyon, de megtartom és komolyan nézek rá. - Ezt miért csinálod? - Látom, hogy megriad és megkapaszkodik a kezeimben, de ez nem tart sokáig, mert változik a tekintete is, bedühödik és nekem jön. Nem kell sokat viaskodnom vele, viszonylag hamar a földön végzi, félig egy ruhakupacon és kényelmesen elhelyezkedem felette. - Na, galambom, akkor itt az ideje, hogy elbeszélgessünk - kezdek bele. - Legyél szíves elmondani végre, mégis mi a jó francért turkálsz Yajiro cuccai között. - Uechi szabadulni próbál, ahelyett, hogy nyugton maradna, bennem meg a nyugalom és az idegesség hevesen váltja fel egymást. Végül nem találok jobb megoldást, és kap egy gyengébb pofont, hogy végre hajlandó legyen nyugton maradni. Enged nekem, de makacsul hallgat, a szemei pedig villognak. - Akkor tisztázzuk, hogy jelenleg én vagyok Yajiro párja, ennek megfelelően várom el a viselkedést is. Értem, hogy jóban vagytok, ez rendben is van, ugyanakkor nem fér bele, hogy a cuccai között turkálj és ezt nem is fogom engedni. Ezentúl akkor jössz és mész, amikor akarsz, de kikerülöd a szobáját, a személyes cuccait. Megtanulod elfogadni, hogy nem lehet minden a tiéd és nem akarsz játszani velem, mert azt nagyon megjárod. Nem vagyok aggresszív, de azért harapok, ha az életemet akarja valaki szétzilálni. Szeretem Yajirot, ennek megfelelően fogadok el mindenki mást az életében, aki fontos neki, amennyiben képesek betartani a határokat. Világos?
- Szállj le rólam! - vágja rá mérgesen.
- Amíg le nem nyugszol és el nem mondod, mit akarsz, addig nem.
- Van egy fűzöld pulcsim. Kapucnis, szétcipzározható, a mellkasán szürkéskék csíkkal. Azt keresem. - Elgondolkodom, mintha már láttam volna Yajiron azt a polóvert. Azt is tudom, hogy jóval nagyobb rá, bár ez minden ruhadarabjára igaz.
- És ez most ennyire sürgős lett hirtelen? - kérdezem meg értetlenül. - Nem ér rá addig, amíg majd ő is itt lesz és tudja, hogy hol van?
- Mindig valami hülyeségre hivatkozik és nem adja vissza.
- Értem. Ennek ellenére komolyan mondtam, hogyha kinyitod a szekrényt, akkor a fele a fejedre borul. Mindenesetre nem szép dolog más cuccában turkálni. Szólok Yajironak, megkeressük és visszakapod, rendben?
- Jó. Most szállj le rólam! - követeli.
- Előbb még megbeszélünk pár kérdést - közlöm ellentmondást nem tűrően. - Szépen elárulod, hogy mi bajod van velem.
- Nem mondok én neked semmit, szállj le rólam!
- Így biztosan nem - vonom meg a vállam, de még mindig csak annyira fogom, hogy ne tudjon szabadulni.
- Jogomban áll hallgatni. Na, pattanj le rólam!
- Rossz emberrel kezdesz ilyen vitákat, mert jönnek a keresztkérdések - közlöm komolyan. - Még mindig szerelmes vagy Yajiroba? - Megszívja magát, de hallgat. - A hallgatás beleegyezés, ráadásul az arcod és a tested is elég sokat mesél rólad - folytatom. - Féltékeny vagy?
- Ha bántod, megnyuvasztalak, hiába vagy erősebb nálam.
- Nem fogom bántani, eszemben sincs. Becsülöm azt, aki és szeretem ténylegesen - válaszolok őszintén.
- Sokan próbáltak már különféle szövegekkel lerázni.
- Tudod, Yajiro már rendelkezik egy testőrrel, nem kell neki még egy - közlöm be lazán. - Ennek ellenére várlak szeretettel, ha erre szükséged lesz.
- Arra a srácra gondolsz, aki havi egyszer elszabadul a munkájából?
- Hm... ha így nézzük, három is van neki, valóban.
- Beállsz harmadiknak?
- Egyértelmű, nem? - Amint picit is engedek a szorításból, a srác kitépi magát a markomból és kurvára belevág a combhajlatomba, amitől azonnal lezsibbad a lábam. Ezzel most rendesen kihúzta a gyufát a kiscsávó, mert ezt nem viselem el senkitől, ráadásul még megpróbál le is küzdeni magáról. Na nem... Ugyan fáj, de egy pillanattal később már két kézzel szegezem a földhöz, miközben alig tudok mozdulni, de leszarom. Nyer bennem a nyers erő és a durvaság, így megszorongatom egy kicsit. - Áruld már el nekem, hogy mégis mi a fasz bajod van! Mármint az egoista faszkalap viselkedésen kívül - teszem hozzá, erre dob egyet rajtam csípővel, ami jelen helyzetben elég bonyolulttá teszi a kérdést. Húúúú! De megruházom ezt a srácot ma, ha így folytatja! Mindenesetre engedek neki és valamelyest eleresztem, lássuk, mit csinál, ugyanakkor a védekezésre is készen állok. Amint tud, felül és lelök magáról, ráadásul közben meg is üt, ahol tud. Védekezem, mert azért nem kapja ezt meg könnyen, az egyszer tuti. Fogalmam sincs, miért teszi ezt, de kezd kurvára elegem lenni belőle. Kapok egyet az oldalamba ököllel, bár azt hiszem, ez nem nyert és a srác is hamar rádöbben erre. Végül felpattan és hátrálni kezd tőlem, mire ha nehezebben is, de követem.
- Te vagy a bajom. Szépen benyaltad magad és ez rohadtul nem tetszik.
- Mégis miért?
- Csak! - vágja rá.
- Ez nem válasz, te is tudod - szólok utána, mivel elindul kifelé. Ezt most itt az ideje megbeszélnünk, így utána iramodom, bár elég esetlenül sikerül. Még az ajtó előtt falhoz tudom nyomni, bár ellenáll nekem, de egész testtel szorítom a falnak, a kezei pedig a feje fölött végzik a markomban. - Szóval, mi a bajod? - sziszegem most már fenyegetően.
- Te! Már mondtam, hogy te! Menj el! Hagyd békén őt!
- Miért kéne békén hagynom?
- Mert! Mert csak! - ficereg azért, meg kicsit pánikba is van esve.
- Miért olyan ördöngősség egy egyenes választ adnod?
- Szeretem! - vágja az arcomba, mire egy kicsit megrogy bennem a világ, de azért megtartom a srácot.
- Akkor miért dobtad ki?
- Mérges voltam! Nem veszi észre, ha valaki egy fasz és nem is beszél róla, ha durván szétkefélik és egy ilyen kerülgette, engem meg elkapott az ideg, hogy küldje már el a halálba, de veszekedtünk, aztán kaptam egy pofont és betelt a pohár.
- Elmondtad neki azóta, hogy szereted? - érdeklődöm tovább.
- Szerinted merő fakírságból járok be hozzá én is minden nap? Ha megmondtam, hogy mit szeretnék, ajtót mutatott, Yajironak udvarolni meg lehetetlen, az ajándékot megköszöni, szórakozni eljön, max szex lesz belőle, aztán mintha mi sem történt volna...
- Ha szereted azt a srácot, akkor tudod, milyen sóvárogni utána és nem csak szexuális értelemben. Egy ideje másra sem vágytam, csak hogy átölelhessem, hogy vele lehessek, együtt aludjunk, együtt keljünk, együtt csináljunk dolgokat. Nem akarom bántani, őszintén szeretem, égve és mélyen. Tudom, mennyire szar lehet neked, engem is dobtak ki elég csúnyán, de nem fogom bántani ezt a srácot.
- Én is kértem, hogy bocsásson meg, ígértem mindent, de ő olyan, hogy akiben egyszer csalódik, azt nem engedi újra közel. A barátja lehetek, megdughattam, felvesz a boltba, közösködik egy kicsit velem, de nagyjából ennyi.
- Azonban attól, hogy mindenkit elzavarsz mellőle, ez nem fog megváltozni.
- Amíg nem jártatok, legalább néha és legalább egy kicsi csurrant-cseppent nekem - vallja be.
- Ha igazán szereted, tudod, mikor kell elengedni - mondom ki halkan.
- Ez a legnagyobb faszság, amit valaha mondtak nekem - jelenti ki. - Ha igazán szereted, soha nem engeded el, hiszen bármikor szüksége lehet rád - cáfol rá izzó szemekkel.
- De nem taszítod a boldogtalanságba azzal, hogy mindenkit elmarsz mellőle?
- Nem tudom... - Látom a srácon, hogy meg van zavarodva, és talán fél is tőlem.
- Uechi, nem akarlak bántani - mondom meg határozottan. - Ugyanakkor nem tudom elvisleni, ha így viselkedsz. Most már értem, miért, de... Yajiro elkezdett megnyílni, megmutatni nekem, milyen valójában, begyógyítani a sebeket, amik az évek folyamán felhalmozódtak. Ha tényleg jelent neked valamit, akkor hagyd, hogy menjen minden a maga útján. - Lehajtja a fejét, mire elengedem és lépek egy lépést hátra. - Olyasvalamiért gyűlölsz, amit nem hiszem, hogy meg is akarsz valóban változtatni.
- Nem gyűlöllek, nem is ismerlek, csak megrohan az ideg, ha itt vagy.
- De pontosan miért?
- Féltékenység... pánik, hogy vége, ennyi volt, nincs több esélyem... féltem...
- Félted tőlem, pedig nem is ismersz. A pánik pedig... ideje lenne továbblépned.
- Okos vagy és erős, ez elég ok. Én se tudok veled mit csinálni, pedig nem vagyok azért annyira elveszve.
- Ezt viszont az ellen sohasem fordítom, akit szeretek.
- Jó, nekem feltűnt, hogy minden ebédkor jössz, hozod a kis elemózsiátokat és Yajiro nagyon jól elvan veled, mondta, hogy barátok vagytok, de... - Nem tudja befejezni a mondatot, ezért csak vállat von.
- Nem gondoltad, hogy több is lehet annál.
- Nem foglalkoztam vele.
- Miért nem?
- Mert Yajiro nagyon harapós arra, hogy ha szóvá teszik neki, hogy kivel barátkozik.
- Ez attól is függ, hogyan teszik szóvá.
- Én nem vagyok túl finomkodó - motyogja.
- Azt vettem észre, ugyanakkor ha támadsz, akkor védekezni fog. És a legjobb védekezés a támadás. - A srác az ajtó felé araszol már megint, de most csak karba fonom a kezem. - A menekülés pedig sosem megoldás.
- Nem akarok jópofizni veled. Talán később... - teszi hozzá csendesen.
- Rendben van, ahogy érzed, a pulcsid pedig megkapod. - Apró bólintás után leszalad a lépcsőn, majd rohanva elhagyja a boltot is. Nagyot sóhajtok és szépen lassan, óvatosan követem le Kasarihoz. Csodálkozva néz a srác után, majd ugyanígy rám is. - Kissé... balhéztunk - közlöm röviden és tömören.
- Egyszer láttam hasonló módon távozni, azzal a különbséggel, hogy előtte legurult a lépcsőről - árulja el szégyenlősen mosolyogva.
- Hát... most csak padlót és falat fogott. De... azt hiszem, nem ez volt az utolsó alkalom.
- Hogy érted ezt? - kérdezi, s feláll a székről. - Jól vagy?
- Jól, bár kaptam egy-két olyan ütést, aminek annyira nem örültem, de nincs gond. Csak most már tudom, mi a gond. Még mindig szerelmes Yajiroba és miattam elvesztette a lehetőségét végleg, hogy együtt legyen vele megint, ezért utál engem.
- Yajironak eszébe sem jutott visszafogadni őt - mondja ki szinte értetlenül.
- Tudja jól, de azt hiszem, néha az ágyába engedte, meg ugye valamennyit kapott volna azáltal, hogy itt dolgozhat, most viszont ez is megszűnik. Mármint az állatozós nem, csak a többi része.
- Az lehetséges... - mondja elgondolkodva a nő, de visszaül.
- Fogalmam sincs, mit csináljak - ismerem be kelletlenül.
- Mit érzel vagy gondolsz, mi váltja ki belőled azt, hogy csinálnod kellene bármit is?
- Valahogy normalizálni kéne a viszonyt Uechivel, különben ebből háború lesz, ami Yajironak nem fog jót tenni.
- Ez kettőn múlik, Ichiro és azt hiszem, eddig sem te álltál hozzá ellenségesen.
- Most mondjuk kapott tőlem is, de ő támadt először - védekezem most, mint egy gyerek. Nem szeretem annyira az erőszakot és ilyen nagyon ritkán fordul elő velem.
- Mentegeted magad előttem? - kérdezi meg kedvesen, szelíden elmosolyodva.
- Igen - ismerem be kényelmetlenül. - Annyira távol áll tőlem, amit most tettem, hogy... magamat leptem meg a legjobban - vallom be. - Egy pofon rendben van, de szó szerint verekedtünk...
- Yajiro mellett egy kicsit hozzá kellene szoknod... - mondja óvatosan.
- Az más, ha meg kell védenem vadidegentől. De ez a srác a barátja, ráadaásul a munkatársának akarja.
- Remélem, nem vársz tőlem tanácsot, mert nem tudok adni - ismeri be őszintén, szerény félmosollyal. - Mindig is voltak és lesznek nehéz helyzetek, ez is egy ilyen, de meg fogjátok oldani.
- Nem tudom, mit várok, talán az istenek sugallatát - ismerem be. - De a srác amúgy valami zöld pulóvert emlegetett, amit vissza akar kapni. - Kasari elneveti magát ennek hallatán.
- Azon még sokat fognak vitatkozni, ugyanis mindkettő váltig állítja, hogy az övé - árulja el vidáman.
- Hát így remek lesz igazságot tenni köztük - állapítom meg kuncogva.
- Én már azon is gondolkodtam, hogy elveszem tőlük és nem is adom vissza többet.
- És ha vennénk még egy ugyanolyat?
- Gondoltam rá, de nem találtam semmilyen üzletben.
- Akkor ennek még utánanézek azért, mivel egy pulcsi miatti háború elég... hát gyerekes, azt hiszem.
- Azt hiszem, Yajiro tőle kapta, Uechi meg mindig visszaveszi, amikor haragba vannak, összevesznek, Yajiro viszont tudja, hogy az övé - mondja nevetve.
- Akkor ha jól értem, ez a pulcsi a kapcsolatuk szimbóluma - morfondírozok. - Akkor a legegyszerűbb az lenne, ha leülnének megbeszélni, hogy mi legyen.
- Talán most már meg tudják tenni eredményesen.
- Remélem, bár szerintem Yajiro nincs tisztában azzal, amit most elmondott nekem Uechi.
- Azt nem tudom. Volt, hogy panaszkodott Uechi miatt, aki meglepően tudott neki udvarolni, de hogy pontosan mit gondol, arról nem beszéltünk egy ideje.
- Akkor majd megpróbálom kipuhatolni, hogy mi is a helyzet.
- Jól teszed. Elkezdek zárni. Megfordítod a táblát? - kérdezi meg. - És ha nem baj, megkérlek, hogy seperj és moss fel.
- Nem probléma, szívesen megcsinálom, utána pedig hazakísérlek - ajánlom fel, miközben kirakom, hogy zárva, meg előszedem a takarítóeszközöket.
- Látom, már gyakorlott vagy - neveti el magát. - A kíséretet elfogadom, a segítséget pedig köszönöm.
- Yajironak is szívesen segítek benne, mert akkor legalább korábban végez és hamarabb indulhatunk - árulom el egy huncut mosollyal.
- Igazi csibész vagy - neveti a nő. - Ezek után ne is csodálkozz azon, hogy Yajiro teljesen elront.
- Csodálkozni nem csodálkozom, inkább kiélvezem - ismerem be kuncogva.
- Nagyon helyes, van is mit. Hasonlít az apjára, a néha előkerülő nagy dumáját, lazaságát és játékosságát látom benne.
- Sosem volt nehéz elfogadnod, hogy a saját neméhez vonzódik? - kérdezek rá halkan.
- Nem, azt nem igazán. Szerettem volna unokát, ez azonban nem annyira fontos, hogy háborúzzak vele és megpróbáljam belekényszeríteni valamibe, amiben kifejezetten rosszul érezné magát.
- Nem érezted abnormálisnak, vagy őrültnek érte? - puhatolózom tovább óvatosan.
- Dehogy is! Aggódtam, főleg, mert tizenéves suhancként negyvenes férfiakkal akadt dolga. Némelyik még nekem is tetszett volna, de volt, akit szó szerint kidobtam a lakásból azzal a felkiáltással, hogy ha még egyszer a fiam közelébe megy, nem állok jót magamért. Yajironak szörnyen rossz ízlése volt - árulja el elmosolyodva.
- Szóval csak akkor szóltál bele a dolgokba, mikor úgy érezted, gáz van?
- Igen. Sajnos a korai éveiben több ilyen volt, sokszor kellett megmosnom a fejét, de megérte. A te szüleid nem fogadták el?
- Nem. Vagyis inkább azt mondanám, hogy amikor tudnak, belekötnek és igyekeznek más irányba terelni. Azt mondták, elfogadják, meg támogatnak, de fúrják, akivel együtt vagyok, igyekeznek beleszólni az életembe és időnként vakrandit szervezni egy-egy lánnyal, lehetőleg akkor, amikor az éppen aktuális páromat akarom bemutatni nekik.
- Elég nehéz lehet neked. Saját magukat is kellemetlen helyzetbe hozzák ezekkel - állapítja meg.
- Hát... nem könnyű. Pláne, hogy az adott lányt is elég szar helyzetbe hozzák, mert szegény nem érti, miért egy pasival jelenek meg.
- A szüleid nem gondolják, hogy ha bemutatsz valakit, akkor hozhatnak akárkit, nem fog megváltozni a hozzáállásod?
- Nem tudom... talán reménykednek, hogy sikerül.
- Ez butaság. Nem akarom bántani a szüleidet, ne érts félre, ha szeretnéd, elbeszélgetek a fejükkel, egyszerűen inkább nem értem, hogy bánhatnak így veled.
- Nem tudom... szeretném bemutatni nekik Yajirot több okból is, de kicsit félek is tőlük - ismerem be.
- Beszéltél már erről Yajironak?
- Igen, elmeséltem neki mindent.
- Akkor mi miatt aggódsz?
- Hogy képesek megint a legszarabb helyzetbe hozni.
- Ha esélyt adsz nekik, előfordulhat. Miért mutatod be mégis a fiúidat, ha tudod, hogy így fognak viselkedni? A remény, azt gondolom, már rég meghalt.
- Sajnos nem, talán mert szeretném, ha tényleg elfogadnának.
- Talán rosszul, rossz eszközökkel próbálkozol.
- Nem tudom... mindenfélét próbáltam, de valahogy sosem jött be egyik sem.
- Miket próbáltál?
- Megmutatani, hogy boldog vagyok, megismeretetni a párom, hogy lássák, rendes ember, elmagyarázni, hogy nekem erre van szükségem, hogy így érzek és ez nem fog változni. Nagyjából ezeket.
- Yajiro szerintem bírni fogja a kiképzést.
- Meg is mondta, hogy nem hajlandó nyuszimód beletörődni a dolgokba, hanem ha kell, kiáll magáért.
- Olyan is tud lenni - kuncogja. - Közben kész lettem a zárással, ha gondolod, mehetünk.
- Akkor menjünk - mosolygok rá és kezet nyújtok neki, hogy felsegítsem, aztán felkísérjem a lépcsőn. Elfogadja, így együtt indulunk kifelé. - Van valami, amire figyelnem kell most jobban Yajironál? - kérdezek rá erre is.
- Előfordulhat, hogy hányni fog a fejfájástól. Gyógynövényteákat adj neki bátran, meg olyan ételt, ami könnyen emészthető.
- Akkor párolt hús rizzsel jó lesz? A teák pedig menni fognak, most is azt kapott.
- Mennyire vagy otthon a konyhában?
- Hát nagyon-nagyon alap dolgokat meg tudok csinálni, de azért bőven nem konyhatündér szinten.
- Akkor csinálj krumplipürét kis vajjal, kis tejjel valamilyen egyszerű, nem túl fűszeres hússal, párolt zöldséggel, az nem olyan bonyolult, holnapra pedig készítek húslevest nektek valami könnyű másodikkal.
- Rendben, szerintem ez még menni fog. Holnap ki akarsz nyitni?
- Természetesen. Holnap már menni fog egyedül, azt hiszem - teszi hozzá elmosolyodva.
- Ha nem, akkor csörögsz és jövök, délután pedig eljövök érted és elviszlek hozzám, ha úgy jó.
- Tökéletes - egyezik bele örömmel. A rövid séta után felkísérem a lakáshoz, ahol Kasari lepakol.
- Tudok még valamit segíteni?
- Csak vigyázz rá és szeresd, minden más másodlagos.
- Ez természetes, nem is kell kérni - mondom meg őszintén.
- Én már elég jól vagyok, nem erőltetem magam, megszoktam, hogy gyorsan rendbe kell jönnöm, mert a kisfiamnak szüksége van rám, ezért emiatt se fájjon a fejed.
- De ha bármi van, kérlek, hogy csörögj rám. Elviszem a kocsit, így sokkal gyorsabban megjárom az utat és inkább az, minthogy baj legyen.
- Rendben. Te is nyugodtan hívj fel - mondja elmosolyodva, miközben teát készít.
- Foglak, már reggel is akartalak, rögtön miután felkeltünk, hogy mit csináljak azzal a tökfejjel, mivel elég ramatyul festett. - Jót nevet rajtam, mire egy mosollyal válaszolok. Őszintén gondoltam, amit mondtam és imádom azt a srácot, így nem csoda, hogy rendesen lesápadtam, mikor reggel megláttam, milyen állapotban van.
- Csak nyugodtan, bár sejtem, ehhez milyen lelkesen állt hozzá Yajiro.
- Ha ennél lelkesebb lett volna, ágyban sem tudom tartani örömében - nevetek fel. - Körülbelül lehordott, hogy mégis mit csinálok és hogy ne hülyéskedjek, mert ő bejön dolgozni. Bár elég hamar sikerült lebeszélni róla.
- Figyelj rá, hogy ha hagyja, szeretgesd. Ront a helyzeten látszólag, mert gyorsabban roppan össze, de legalább nem szenved hónapokig.
- Rendben van, igyekezni fogok. Nem lesz sétagalopp, igaz?
- A legtöbbet próbálja majd egyedül megoldani, elrejteni, titkolni. Ha hagyod neki, akkor neked könnyebb lesz, neki pokoli nehéz. Ha viszont nem hagyod, neki még nehezebb lesz és neked sem lesz könnyű, de jobban jöttök ki a végén ebből.
- Úgy gondolom, tudok neki segíteni, ha másképpen nem, akkor azzal, hogy ott vagyok és meghallgatom. Beletenyereltem már dolgokba, amiket még érzem, hogy bolygatni kell, szóval ezen leszek.
- Helyes. Nem fog beszélni róla, ha nem kérdezed és nem látja azt, hogy elmondhatja, mondja is el.
- Talán, ha ő is meglátja magában, amit én benne, akkor könnyebb lesz a sorsa.
- Neki az kell, hogy végre megbocsásson magának azzal kapcsolatban, ami Taoval és Yuuval történt. Utána túl tud lépni, el tudja engedni Taot és talán képes lesz újra megszeretni igazán valakit. Rajongott azért a fiúért, Ichiro - mondja komolyan. - Folyton vele akart lenni, alig eresztette el, mindent megtett érte, elhalmozta a szeretetével és a szerelmével. Soha azelőtt és azután nem láttam olyan vidámnak, felhőtlennek és boldognak. Eddigi élete aranykora volt az, amiben minden klappolt. - Úgy beszél erről, mintha egy igazi csoda lett volna. - Vigyázott Taora, becézte, cirógatta, csókolta, bújt hozzá, ami egyáltalán nem volt terhes annak a fiúnak, ugyanúgy viszonozta az érzéseit. Ragaszkodtak egymáshoz, szinte mindent együtt csináltak, tökéletes egyetértés volt köztük és bár Yajiro nem az a... - Elakad és keres nagyon egy szót, de nem tudja megfogalmazni, ez látszik rajta. - Ő a másik fajta, de Taoval nagyon szívesen volt az. Ne haragudj, ezt nem igazán tudom... érthetően elmondani.
- Arra gondolsz, hogy sokkal inkább ő a passzív fél? - kérdezek rá.
- Igen - válaszol. - Pontosan erre. Odaadással szerette azt a fiút, azután pedig mindenkitől csak elvett, akivel kapcsolatba került és senki se tudta megfogni. - Megváltozik a hangnem is, sokkal inkább aggodalmassá kezd válni.
- Talán mert nem is meri megtenni, nehogy megint valami olyan történjen, mint akkor - próbálom megfogalmazni, amit gondolok. - Én nem félek attól a kimeneteltől, még azt is előrebocsátom, hogy meg tudnék neki bocsátani utána, ha ilyesmi történne, hiszen... az csak testiség, és valahol Yajironak ez nem jelent annyit, mint másoknak.
- Mivel mániákusan képes akarni, ezért nem, tényleg nem jelent sokat. Ahhoz, hogy a késztetést kielégítse, jó akárki és akármi, ő így látja - magyarázza egyszerűen Kasari. - Nem volt könnyű dolga Yuunak, Yajiro sokáig állta a sarat, csak nem tudja, hogy kell valakit visszautasítani, aztán már nem állt ellen, hagyta és kiélvezte. Nem tudta megbeszélni ezt a barátaival és Taoval, nem akarta, hogy azt higgyék, csak át akarja kenni a felelősséget, ezért hagyta, hogy őt bélyegezzék meg, de a fiam nem olyan, akinek más kell, ha ő szerelmes. Ha kimondta, hogy valakivel együtt van, akkor nem volt mással, de általában gyorsan menesztették, mert hajszolásnak tűnt az ő tempója és hevessége - meséli őszintén, némileg nyomatékosítva, hogy Yajiro nem egy csalfa ember. - Sok félelem van benne, amiről nem beszél - ismeri el aztán.
- Szerintem itt a többiek is rendesen hibáztak, amikor kirobbant a balhé és főleg Yuu volt a szemétláda, aki hagyta vergődni Yajirot, nem törődve a sebekkel, amiket ejtett. Egyszerűen el sem tudom képzelni Yajiroról, hogy gonoszságból, vagy bántásból cselekedne ilyet, ahogy azt sem, hogy ne bánta volna meg teljesen. Nincs is jogom felette ítélkezni, csak ki kéne hozni azt a sok mocskot, ami még benne van ezzel kapcsolatban.
- Yuu szörnyen önző srác - jelenti ki. - Nem akart Yajirotól mást, csak azt, hogy az övé legyen, utána eldobta. Nem érdekelte, hogy kitépte a fiamat egy tökéletes kapcsolatból, hogy bármelyiküket is elítélik, még csak az sem, hogy két barátjának mondott embernek okozott szörnyűséges fájdalmat és az egész társaság roppant egyet a tette miatt.
- És a legrosszabb, hogy semmit sem tanult belőle és megpróbálta megtenni még egyszer mást is felhasználva eszközként, már amennyiben hagyták volna neki - mondom egy fújás után.
- Mire gondolsz? Yajiro szokott mesélni rólatok, csak néha egy kicsit több gyújtópont kell, hogy pontosan tudjam, miről van szó.
- Yoshimit is akarta, akkoriban kerültem én is a bandába, de már az első este kapott egy komolyabb leckét Raktaritól. Aztán persze nem állt le és simán megpróbálta felhasználni Jeremyt, hogy közelebb jusson a célhoz, csak a kiskölyök nem hagyta magát, aztán meg végre kitették a szűrét.
- Yajirot nagyon foglalkoztatta Raktari és Yoshimi kapcsolata, mivel róluk nem tudott bizonyos kérdésekben válaszra jutni - árulja el mosolyogva. - Két testőr, de mindketten képesek egyik fajta és másik fajta módon viselkedni, de az elbeszélésekből nekem úgy csengett le, védik a csapatot.
- Eléggé és egyre inkább. Jó párost alkotnak, nagyon stabilan vannak egymás mellett, holott az elején biztosan nem indulhatott túl fényesen a kapcsolatuk. Pláne így, hogy Jeremy is ott volt köztük egy darabig. Mondjuk az számomra is meglepő, ahogy egymáshoz viszonyulnak, akárha a hármasukat is nézem. Szóval... eszembe nem jutna hagyni, hogy a párom a viszonylag friss exével félrevonuljon beszélgetni kettesben egy boxba, de ez az én felfogásom.
- Tulajdonképpen ott a válasz, miért hagyta Raktari félrevonulni Yoshimit Jeremyvel. A stabilitás, ami köztük van, nem megbolygatható. Raktari nagyon zárkózó, igazán tisztelettudó, érződik a viselkedésén, hogy felsőbb körökben mozog, és nagyon nehezen is oldódik.
- Ez így van, bár... velem szemben kedves volt a körülmények ellenére is. Yuuval szemben pedig kijelölte a területét és nem hagyta átlépni a határt.
- Talán azért ismertem őt meg így, mert nő vagyok. Úgy tudom, nem igazán van nőtársasága és a szüleivel is nagyon komplikált volt a viszonya, hiszen sosem beszélt róluk. Próbáltam kérdezgetni, de csak annyit mondott, hogy otthon nem tudnak róla semmit, nem igazán jár haza és megmondta, hogy nem szeretne erről többet mondani. Korrekt fiú.
- Az, teljes mértékben. Nyíltan elmondta, mit szeretne, vagy mit nem, lehetőséget kínált és tulajdonképpen azóta is segít, támogat engem is. Nagyon rendes, és tényleg érdekli, mi van velünk.
- Tudod, nagyon érdekes a ti csapatotok, imádom faggatni Yajirot és szégyenlősködés nélkül megteszem a többi taggal is. Szeretném például megismerni Daykit, Yoshimit és Jeremyt is.
- Hár... Dayki nem tudom, hogyan értékelne egy ilyet, Yoshimi viszont írtó zavarban lenne, Jeremy meg hozná a kis hülye, laza formáját. Ha Yajiro rendbe jön addig, akkor elvileg pénteken tartunk egy baráti napot, beszélgetéssel és minden egyébbel - árulom el a nőnek.
- Remekül hangzik és ha nincs olyan rosszul, mint ma, akkor nyugodtan tartsátok meg.
- Jó lenne, mert Raktari és Yoshimi elutazik, szóval ez az utolsó ilyen nagy összejövetel egy ideig.
- Ejha! - mondja elismerően. - Kiveszik az egész éves szabadságukat? - kérdezi játékosan, kuncogva.
- Azt hiszem, ez náluk másképpen megy, meg Raktari isten tudja, mikor csinált ilyet utoljára. Most végre kettesben lehetnek és bejárják Európát.
- Na ahhoz nekem is lenne kedvem - neveti.
- Még nem késő belevágni - vonom meg a vállam.
- És mégis kivel? - kérdezi meg egyszerűen.
- Barátnő, pasijelölt - találgatok mosolyogva.
- A barátnőm nem kíváncsi más országokra és öregnek érzi magát az utazgatáshoz, pasijelöltem meg nincs.
- Akkor itt az ideje, hogy ezen változtass, de komolyan. Érett, csinos és fiatalos hölgy vagy, miért nem keresel valakit? Yajiro már felnőtt, mi is vigyázunk rád, szóval most megint fordíthatnál magadra is időt - mondom ki gyorsan, aztán észbe kapok. - Bocsánat, nem akartam belemászni semmibe.
- Nincs rá szükségem - mondja ki mosolyogva.
- Kicsit sem vagy magányos így?
- Miért lennék?
- Nem hiányzik egy férfi az életedből?
- Yajiro mindig teljes embert kívánt meg tőlem, helyt kellett állnom anyaként és családfőként is, ezért úgy húsz évig nem volt férfi az életemben, majd úgy gondoltam, hogy ha a fiam révbe ért, talán már megengedhetem magamnak ezt a luxust, de rájöttem, hogy ez csupán egy olyan elvárás, ami nem fontos és még mindig nem fér bele a mindennapjaimba. Ott ültem egy szimpatikus emberrel szemben, fecsegtünk egy vacsora keretében, csapta nekem a szelet, s valahogy nem éreztem magaménak ezt az egészet. Olyanok jártak a fejemben, hogy mit kezdjek vele és ő mihez kezdhetne velem, ezért megköszöntem a remek estét és megmondtam neki, hogy a fiam mellé nem fér be senki. Nem tudtam volna őszintén kijelenteni, hogy társa és párja lettem volna valakinek, mert ha Yajironak akármi baja van, semmi sem olyan fontos, mint ő. Persze lehordott, mikor elmeséltem csúfos vereségemet, biztatott, hogy igenis adjak esélyt ennek és az udvarlóm sem adta fel, ezért hagytam magam több alkalommal is elrángatni, remekül éreztem magam a társaságában is, ám... Hogyan is mondják ezt olyan rettenetesen aranyosan? Nem működött a kémia? Azt hiszem, így - dönti el magával elcsevegve. - Szimpatikus volt, megkedveltem, meg tudtam ítélni, hogy vonzó férfi, Yajiro szerint nagy marha vagyok, amiért nem ragadtam meg már a második alkalommal a lehetőséget, ám három hónap elteltével sem voltam képes a közelembe engedni és el sem tudtam képzelni ennek a megváltozását. Barátként tekintettem rá - ismeri be. - Nem szégyellem, de szerelmes férfinak ez nem elég. Beszéltem vele, még úgy két-három hónapig próbálta felébreszteni bennem azt, ami a férjem halálával kiveszett belőlem, és őszintén megmondva esélyes lehetett volna rá, hogy sikerrel járjon, mégsem járt sikerrel. Yajiro biztatott, hogy engedjem magamhoz, megérinteni, megcsókolni magam, feküdjek le vele, én pedig azt kérdeztem tőle, “Hogy?! A legcsekélyebb mértékben sem vágyom ilyesmire!”. Láttam, hogy ez őt megdöbbenti, végül elvicceltük, azt felelte, hogy ő vágyik rá helyettem is és ez számomra kiváló megállapodás volt - meséli el.
- Azt hiszem, értem. Bár barátok is kellenek az ember életében, de nem lehetett neked sem könnyű - gondolkodom el hangosan.
- Mondta valaki, hogy könnyű lesz? - kérdezi játékosan. - És a nehézségek ellenére boldog, remek életem van.
- Nem akarok belemászni, de nem hiányzik a szex?
- Nem - neveti.
- Hát... furi - ismerem el egy zavart mosollyal.
- Yajironak is, de én másképp nőttem fel és másképp is működöm nemi különbözőségünk miatt.
- Szóval nem megterhelő, nem vagy feszült, mint mi? - kérdezem kíváncsian.
- Egyáltalán nem. Kezdetben előfordult hisztéria, de aztán semmi.
- Ez a nőkre jellemző? - kérdezek tovább, mert ez nekem annyira érdekes.
- Igen.
- Tudtam én, hogy furcsa a női nem.
- Mi furcsa benne? - kérdezi meglepődve. - Rajtunk így jön ki a feszültség.
- Hogy fel tudtok adni valamit, ami jó. Vagy inkább király és tökéletes - vallom be. - Én nem tudnám ezt elképzelni, vagy elviselni.
- Én imádtam a gyerekemmel foglalkozni, játszani, hülyéskedni és választanom kellett munka és pasi közt.
- Na de azóta felnőtt és önálló lett, nem?
- Mondhatni - kuncogja.
- Jó... kicsit talán túlzás teljesen kijelenteni - nevetem el magam. - Nagyon becsülendő, mennyire szereted a fiad.
- Ő a mindenem.
- Yajironak is te vagy az első - mondom ki mosolyogva.
- Remélem, ez téged nem zavar.
- Nem, szerintem ezt természetes. Bár remélem, legközelebb nem hagy ott a boltban, hanem hagyja, hogy segítsek.
- Most is hagyta - kuncogja.
- Egy idő után. De kicsit frászban voltam, hogy mi van, mennyire gáz és mi fog történni.
- Ő is frászban volt és nem tudta, mire számítson. Nem akarlak elzavarni, élvezem a társaságod, de talán ideje lenne ránéznie valakinek Yajirora - árulja el széles mosollyal.
- Ezen gondolkodom már egy ideje - kuncogok fel. - Megyek hozzá, csinálok valami kaját és ápolom egy kicsit, meg bolygatom a lelkét.
- Jó szórakozást - kívánja felkacagva.
- Köszönöm, hasonló jókat - mosolygok rá, aztán gondolok egyet és hozzá lépve megölelem a nőt, bár felkészülök, hogy visszautasítja. Boldogan ölel át, bár bal kezével óvatosan, mégis bátran, örömtelien és talán nagy szeretettel. Nem tartózkodik, ez pedig nekem nagyon fontos és most kifejezetten jólesik. - Hívj, ha bármiben segíteni kell, vagy van valami - engedem el, és mosolygok rá.
- Te is - válaszol huncut mosollyal.
- Rendben - indulok el most már tényleg, mert különben nem kerülök ki az ajtón. - Szia.
- Szia. Puszilom a kisfiamat - teszi hozzá kuncogva.
- Átadom, valszeg fizikailag is - kacsintok rá, aztán kilépek az ajtón és elindulok lefelé. Az autómig meg sem állok, beülök és húsz perc múlva már otthon is vagyok. Felmegyek és benyitok a lakásba, majd azonnal a háló felé indulok, csak a cipőimet rúgom le. Úgy látom, elhasznált pár zsebkendőt, a teát is bőszen iszogatja, de megemeli a fejét, mikor belépek. Mosolyogva indulok el felé, leülök mellé az ágyra és már hajolok is, hogy csókot adjak neki. - Hogy vagy? - kérdezem csendesen.
- Taknyosan. Szét akar menni a fejem - válaszol őszintén és visszaereszkedik a párnára.
- Mivel tudok segíteni rajtad? - kérdezem őszinte aggodalommal.
- Nem tudom. - Megsimogatom az arcát, aztán a homlokára simítom a tenyerem. Magas láza van, amit jó lenne elmulasztani valahogy.
- Akkor kezdésnek veszünk egy hűtőfürdőt, jó? Szenvedek veled én is, ha úgy könnyebb.
- Nem lehetne átugrani? Te meg csak megfázol, ha beállsz velem.
- Majd utána alaposan felöltözöm. Ellenben neked szükséged van rá, mert lassan meggyújtod az ágyneműt - válaszolok őszintén. - Jobban fogod érezni magad utána - kezdem el kitakarni, hogy aztán a fürdőszobába tudjam vinni, ha hagyja, vagy legalábbis kitámogatni. Persze ellenkezik, összehúzza magát kicsire, libabőrös lesz.
- Inkább bújj be mellém, te fagysz meg, meg én sem. - Elmosolyodom, de folytatom a munkát.
- Csak negyed óra az egész, utána összebújunk, rendben? - Nagyon nem áll ellen, lehajtja a fejét és felül, mire óvatosan kihúzom az ágy szélére és felállok, majd lassan megemelem. - Kicsit kapaszkodj - kérem csendesen, de most olyan kis elesett és gyenge. Fejét a vállamra hajtja, megkapaszkodik bennem, így ki tudom cipelni a fürdőbe. Magamhoz fogom egy kicsit, aztán a falnak támasztom, lassan leengedve ülésbe és vetkőzni kezdek. Amint ezzel megvagyok, beállok a zuhany alá, hogy beállítsam a vizet, majd felszedem a srácot a földről, hogy besegítsem a zuhany alá, ahol a langyos vízzel végiglocsolom a testét. Yajiro összerándul, ösztönösen el akar húzódni a vízsugártól, vacogni és remegni kezd, miközben libabőrös lesz. Rövid időn belül végezzük ülésben, előtte térdelek és locsolgatom, miközben nyöszörögve hagyja magát kínozni. - Picit még bírd ki, rendben? Aztán ígérem, abbahagyom, de jobban leszel tőle. - Nem válaszol, csak lehunyja a szemét, kihúzza magát, amennyire képes, de nagyokat lélegzik és az arca elsápad. - Rosszul vagy?
- Ühüm...
- Fogsz hányni? - kérdezem azonnal, mire aprót bólint. Felteszem a zuhanyrózsát és befelé fordítom, majd pillanatokkal később már a kezébe is adok egy lavórt. Nem küzd tovább, az egész adag megivott tea visszajön, ami nem tesz túl boldoggá. - Semmi baj - nyugtatom csendesen, majd felkelek megint és hozok egy pohár vizet, hogy ki tudja öblíteni a száját. Lehajtja a fejét, elég ramatyul fest, de legalább némi színt kapott az arca. - Igyál egy picit, aztán visszamegyünk az ágyba, rendben? - A srác kiöblíti a száját, majd a maradék víz az arcán landol, majd visszakapom a poharat. Kerítek egy törölközőt, mivel reszket és vacog, csattognak a fogai is. Beburkolom az anyagba és jó alaposan átdörgölöm, majd kap egy másik szárazat és azzal együtt viszem vissza a szobába, hogy befektessem az ágyba. - Három perc és jövök. - Bevágtatok a fürdőbe, nyomok magamra némi melegvizet, majd megtörölközöm és így megyek vissza a sráchoz, hogy bebújva mellé öleljem át. - Anyukád puszil - adom át az üzenetet csendesen. Hozzám bújik a srác, átölel és megkapaszkodik bennem, mire óvatosan simogatni kezdem a hátát. - Mesélsz nekem magadról?
- Mit?
- Taoról és Yuuról - kérem meg csendesen. Hosszan hallgat, nem feszegetem, csak cirógatom a bőrét, de a végén megadóan sóhajt fel. Várok, csendesen, türelmesen, hogy megküzdjön magával.
- Mit mondjak? - kérdezi meg esetlenül.
- Hogyan találkoztatok Taoval? Milyen volt vele? Hogyan érezted magad? Mi történt Yuuval? Mit váltott ki ez belőled? - sorolom el csendesen, de nem követelőzve a kérdéseimet.
- Az állatkertben... Zakózott egy rendeset a lábamban... Egyikünk se figyelt - válaszol nehézkesen. - Két srác és egy csaj volt vele... Egyetemi társai voltak, asszem, de kiröhögték, én meg felszedtem a földről. Csatlakoztam hozzájuk, így ismertem meg. Találkozgattunk, alakult... Nagyon jó volt vele... tökéletes... Szerettem őt. Yuu... Yuunak tetszettem és nem állt le... Lefeküdtem vele, ami kiderült, ezért Tao szakított velem.
- Hogyan érezted magad akkor? - puhatolózom tovább. - Mit reagáltak a többiek?
- Mint akit ledöftek, de nem képes beledögleni és... az nehéz volt a többieknek. Három barátjukról volt szó és Tao nagyon összetört... Miyu elítélt, Raktari Tao mellett állt, de nem mondta ki olyan határozottan a bírálatait, inkább nem értette, mi történt... Chiaki próbálta összetartani az embereket, mivel Yuu büszke volt a hódítására, amiért Tao utálta... Én ott akartam hagyni mindent...
- Hogyan derült ki, hogy mi történt?
- Yuu elújságolta Taonak.
- Elmondtad volna neki?
- Nem.
- Miért?
- Mert bántam, szörnyű volt, de nem fontos. Tudtam, hogy lelépne, nekem meg nem volt jelentősége, Yuu is megkapta, amit akart, béke lehetett volna.
- Mit gondoltál magadról?
- Semmi jót.
- De pontosan mit?
- Miért fontos ez? - kérdez vissza.
- Mert itt az ideje, hogy szembenézz magaddal, azzal, ami történt és megbocsáss.
- Szembenéztem. Gyenge voltam és eldobtam magamtól azt, akit a legjobban szerettem anyámon kívül.
- Ez sosem ennyire egyszerű. Hogyan viszonyulsz Yuuhoz? Vagyis inkább viszonyultál utána.
- Haragudtam rá, undorodtam tőle, mert egy utolsó utáni szemétként viselkedett Taoval.
- És veled is. Kit hibáztattál a történtekért?
- Magamat.
- Miért?
- Mert szerinted kinek a hibája ez? - kérdezi mérgessé válva.
- Szerintem Yuu és kisebb mértékben a tiéd. - Vállat von, majd elenged és felkel, hogy igyon pár kortyot, utána viszont háttal fekszik vissza nekem. Nem törődök ezzel és átkarolom, de a srác csendben marad. - Kérlek, beszéljünk róla - kérem halkan.
- Nem hiszem, hogy bármi beszélnivaló lenne ezen.
- Szerintem pedig van, mivel még mindig magadat vádolod.
- Mert hibáztam.
- Mindenki hibázik az életében, de tanulhatsz belőle. - Yajiro mérgesen szusszan fel, mire szorosabban fogom magamhoz. - Most miért lettél dühös?
- Hagyjuk ezt - kéri, aztán orrot fúj.
- Én szeretném tudni.
- De mit?! - csattan fel.
- Hogy miért lettél mérges.
- Mert hülyeséget mondasz. Miből tanuljak?!
- Abból, hogy hibáztál. Többet nem követed el és ennyi.
- Nem vagyok az a fajta, aki fűvel-fával bokorban megcsalja a kedvesét! - vágja oda nekem dühösen, felháborodottan. - Fogalmam sincs, mit kellett volna csinálnom Yuuval, hogy leállítsa magát, én megpróbáltam mindent, de nem vagyok egy muszklis fickó, aki lever kettőt a másiknak, hogy biztosan fogja végre az adást!
- Így nem sikerült?
- Láttad, hogy Yuu milyen, Raktari és Yoshi hogy tudta lefékezni és mi lett belőle...
- Miért nem kértél segítséget?
- Mióta is ismersz te engem? - kérdez vissza és megpróbál szabadulni az ölelő karok közül.
- Nagyjából három hónapja - mondom csendesen, de nem eresztem el.
- Bőven elég, hogy rágyere velem kapcsolatban dolgokra!
- Tőled szeretném hallani.
- Uke vagyok. Néha virítok a másik oldalon, de az mellékes. Nem szoktam és nem is tudok segítséget kérni, mert bár megvédeni nem nagyon tudom magam, ami van, kibírom. Későn jövök rá, hogy rossz emberrel kezdtem. Ennyi.
- És ezért dühös vagy?
- Nem, azért vagyok dühös, hogy nem gondolkodsz, mielőtt kérdeznél.
- Biztos vagy ebben?
- Mit akarsz ezzel?
- Gondolod, azért kérdezek dolgokat, mert nem tudom a választ? Igen, van, hogy így van, de van, hogy tőled akarom hallani a választ. - Yajiro erre értetlenül néz hátra rám. - Itt az ideje, hogy kiadd ezt magadból, hogy átrágjuk magunkat rajta és végre te mondj ki dolgokat, amit lehet, hogy tudunk, de így tudatosul igazán.
- Mikre gondolsz konkrétan?
- Hogy kimondd, hogy magadat okolod. Kimondod, hogy hibáztál, viszont végre vedd észre, hogy eleget vezekeltél és bocsáss meg magadnak.
- Nem megy.
- Miért haragszol még mindig magadra?
- Mit lehet ebből tanulni, Ichiro? Nem akartam megcsalni Taot...
- Akkor miért tetted meg?
- Nem tudtam mit csinálni... és kellett...
- Tao is megadta volna neked?
- Nem, nem hiszem, de nem is hiányzott nagyon vele, megoldottam, ha igen.
- Hogyan?
- Az eszközeimmel.
- Tao tudta?
- Igen, tudta, hogy vannak és használom is őket.
- És akkor mi történt pontosan Yuuval?
- Hogy értve?
- Hogyan érte el, hogy lefeküdj vele?
- Felhúzott... nagyon...
- Hol és mivel?
- A Ritsukuban és hát amivel szokás - válaszol értetlenül a végén.
- Kettesben voltatok? Hol történt meg?
- Hátul egy boxban és igen, kettesben voltunk. Tao késett jó két órát az egyetem miatt, mi meg eltűntünk a táncoló tömegben, majd onnan is.
- Milyen volt?
- Elvakult és követelőző... Kínlódtam és élveztem...
- És lelkileg?
- Borzalmas.
- És mégis magad érzed hibásnak?
- Nem tudom... - válaszol őszintén. - Anya szerint Yuu erőszakos volt és kényszerített... Én nem tudom... tényleg nem... Csak azt láttam, hogy mit vált ki másokból, ami történt... Nem tudtam mit csinálni és nem értettem, miért nem hagynak elmenni, ha utálnak.
- Mert nem utáltak. Csalódtak, de nem téged utáltak.
- Nem tudom...
- Látod, aki nem kívánatos volt, az kikerült a csoportból, te pedig benne vagy - próbálom világossá tenni, mit gondolok. Tudom, hogy gyenge és ki van borulva, pláne, mikor el is sírja magát, ezért óvatosan megfordítom és magamhoz ölelem.
- Én nem érzem kényszernek... Lett volna más megoldás, csak nem voltam elég erős... Yuu nem bántott, csak utána volt szemét és nem is értem, miért volt jó az neki.
- Mert ő ilyen volt, neki ez a személyisége, ez teszi boldoggá. Önzőségnek hívják.
- De aki önző... az miért csinálja ezt? - kérdezi potyogó könnyekkel. - Miért nem érti meg, hogy nem akarom, nekem ő nem kell? Miért kellett elmondania Taonak? - Most szakad fel belőle a fájdalom, így picit megringatom.
- Ezt nem tudom megmondani, de valószínűleg azért, amit mondtál, mert büszke volt rá. Az ilyenek utolsó szemetek és nem értik meg, amit az ember mond nekik. Csak a saját élvezetük, kedvük, vágyuk hajtja őket.
- Tudta, hogy együtt vagyunk és szeretjük egymást... Sosem csináltunk titkot belőle... Úgy lettem bemutatva, mint Tao párja...
- És Yoshimi, hogy volt bemutatva? Mégis rámászott, pedig már volt egy balhéja. Őt ez nem érdekelte, csak az akarás. Szóval ne érezd csak magad felelősnek, mert egy idő után tényleg nem tudsz mást tenni.
- De akkor is fáj... Nagyon... - zokogja. Rázza a sírás, én meg csak ringatom a karomban.
- Tudom. Taoval beszéltél róla azóta?
- Mit beszéljek vele?
- Elmondani, hogy mit éreztél, hogyan gondolkodsz és meghallgatni őt is.
- Nem tudtam... nem ment... és ő se tudott meghallgatni... Fájt neki is... Anya megpróbálta, de neki se ment, azt mondta, kell várni egy kicsit, amíg megnyugszik és kinyílik a füle, addigra azonban teletömték mindennel mindannyiunk fejét...
- És nem lenne itt az ideje?
- Másvalakit szeret, évek teltek el és én is mással vagyok... Minek?
- Mert mindig megmarad bennetek a tüske, ami most már időszerű lenne, ha feloldódna.
- Ő túllépett...
- Tévedsz, fogalma sincs, hogy hogyan viszonyuljon hozzád, bár főleg te tartod a távolságot.
- Bocsánatot kértem tőle... könyörögtem neki... Próbáltam mindent és anya is...
- De azóta eltelt az az idő, amire szükség volt.
- Nem tudom... Fogalmam sincs, mit kellene mondanom neki... Ott van a lovagja, boldog vele... Legyen is. De mit akarjak én?
- Hogyhogy mit akarj te? - kérdezem meglepetten.
- Mit várhatok el attól, hogy megpróbálunk beszélni? Semmit se lehet visszacsinálni, semmire se lehet kérni, hogy felejtse el...
- Nem is erre kell kérni, hanem hallgasd meg őt is, mit érzett, ő is meghallgat és legalább barátok maradhattok.
- Barátok vagyunk.
- Nem, igazán nem. Hatalmas távolság van köztetek.
- Mert nekem fáj, hogy ez így volt...
- Pont ezért kéne megtudnod, hogy egyáltalán haragszik-e rád.
- Nem, nem haragszik, azt tudom.
- Akkor mi lenne, ha megkérnénk, hogy jöjjön el és beszéljetek? Akár a mostani párjával.
- Na nem! Szó sem lehet róla! Mit beszéljek én a lovagjával?! - kérdezi teljesen kiakadva és el is tol magától.
- Akkor csak Taoval. Egyébként úgyis be akarja majd mutatni.
- Azt tudom.
- Akkor mennyivel lenne nehezebb? Egyébként tényleg le kellene ülnöd vele.
- Kibírom. Az évek alatt elég sok mindent kibírtam már, ez sem lesz rosszabb vagy nehezebb.
- Yajiro, én komolyan mondtam, hogy üljünk össze a sráccal átbeszélni ezt.
- De miért jó ez?
- Mert talán nem az lenne, hogy rágod magad, hanem elhinnéd, hogy nem hibáztatnak.
- Nem rágom magam.
- Aha... Azért ne nézz vaknak.
- Nem nézlek - mondja elesetten, mintegy bocsánatkérésképp, újra odabújva hozzám, mire szorosan magamhoz ölelem.
- Szóval, hogy is van ez a rágódás dolog?
- Nem tudom...
- Őszintén, te nem hiszed, hogy jobb lenne tőle?
- El sem tudom képzelni, hogy lehet jobb... Bármitől is - teszi hozzá.
- Akkor legalább próbáljuk meg - kérem halkan.
- Félek. Nem akarom, hogy jobban fájjon.
- Pedig csak egyszer fáj, utána jobb lehet, ha sikerül megoldani a problémákat és megint normális lehet a viszonyotok.
- Nem tudom...
- Én sem, de ennél bármi jobb lehetne.
- Csak akkor ennyire rossz, ha bolygatják. - Orrot kell fújnia, azt hiszem, mert fészkelődik egy kört, majd végül fel is ül, amiben segítek neki.
- Nem kellene bolygatni, ha nem lenne mit. - Bár már nem potyognak a könnyei, de nincs túl jó bőrben, nekem dől, míg vissza nem fektetem. Valamennyire még lázas, érzem, de ennyi nem fog megártani. - Holnapra áthívom Taot - ajánlom fel.
- Ne. Nem akarom. - Bújik hozzám, én meg csak simogatom, csitítom.
- Én szeretném, ha meglenne, ha te nem is, én találkozom vele mindenképp - osztom meg a sráccal.
- Nem hiszem, hogy kellene neki az, hogy bolygassuk ezt az egészet.
- Éppen ezt szeretném megtudni tőle. Meg azt, hogy hogyan érzett és érez most. - Kétségbe esik és tehetetlenségében elsírja magát. - Mi a baj, kincsem? - kérdezem csendesen, kedvesen. Szeretném, ha megfogalmazná nekem a dolgokat, hogy mit érez, mit gondol. Csak sír, én meg tartom a karjaimban, ringatom, kicsit simogatom, hogy szépen lassan megnyugodjon. Megint orrot fúj, iszik a teájából, aztán visszabújik hozzám, én meg gondolok egyet és az ölembe húzom, majd visszabugyolálom a takaróba jó alaposan. Nyomok egy csókot a homlokára és megringatom. - Jobb?
- Kicsit.
- Éhség, szomjúság?
- Éhség van, de nem merek enni.
- Kicsit sem? Ha csinálok valami könnyűt?
- Talán. De ne haragudj meg, ha mégse marad bennem - kéri csendesen.
- Ugyan már, kincsem, ne hülyéskedj - kérem komolyan. - Beteg vagy, arra nem vonatkoznak a szabályok, meg ha valami nem ízlik, nem szereted, akkor szólj, kérlek - mondom meg határozottan. - Mit ennél meg? Pirítóst, valami párolt husit krumplival?
- Utóbbit szívesebben. Kiülök hozzád a konyhába takaróba burkolózva, jó?
- Akkor kerítek egy zoknit a lábadra, meg egy pólót, nadrágot, rendben?
- Jó - egyezik bele. Felkelek és tényleg összeszedem a cuccokat, amiket a kezébe adok.
- Menni fog egyedül?
- Persze - válaszol kicsit kétkedve azon, hogy ezt komolyan megkérdeztem tőle, mire csak elmosolyodom és kimegyek a fürdőbe odatenni egy mosást.
- Kikérek egy hét home office-t, de hozok haza munkát - közlöm a sráccal, miután végzek és lassan ő is befejezi az öltözködést.
- Nem kell, hazamegyek, nem akarlak hátráltatni.
- Eszedbe ne jusson, maradsz a fenekeden itt, hogy szemmel tarthassalak! Mivel most nincs tárgyalásom, így megtehetem, hogy itthon maradok egy hétig, munkát, papírozást itt is tudok csinálni.
- De ez nem gond neked? Nem esik ki túl sok? Úgy értem, pénzben.
- Mintha nem engedhetném meg magamnak, hogy kiessen, de mint mondtam, dolgozom, csak itthonról.
- Jó... - Takaróba burkolózva követ a konyhába. Kap a lába alá egy puffot, hogy szépen felpakolhassa rá őket, aztán megnézem, hogy alaposan be van-e takarózva.
- Előrebocsátom, hogy ritkán főzök - kuncogom el magam.
- Én se sűrűn, anya hord át kaját. Nyugi, nem azt fogom figyelni - teszi hozzá elmosolyodva.
- Hanem mit? - kérdezek vissza.
- Nem tudom... téged.
- Azt szabad - mosolygok rá, miközben előszedem a húst a fagyasztóból és hideg vízbe teszem, aztán meg nekikezdek krumplit keresni és meghámozni. - Hogy érzed éppen magad? Láz?
- Fázom, fáj a fejem, de legalább a gyomrom nyugodt. Kicsit fáradtnak érzem magam, de nem tudnék aludni. - Tele van az orra, hallom a hangján, így lepakolok gyorsan és kihozom a zsepit, meg egy bögre teát bedobok a mikróba és gőzölögve pakolom elé, meg odateszem a következőnek a vizet.
- Később pihenünk, rendben?
- Jó és köszi - mondja, mielőtt kifújná az orrát. - Rendes tőled, hogy így ápolsz.
- Semmiség, tulajdonképpen... kellemes veled lenni, csak picit aggódom érted.
- Miért? Mi aggasztó velem ennyire?
- Beteg vagy, ez nem elég aggasztó? Meg hát... Utoljára ha tíz éve ápoltam valakit úgy igazán és nem akarom elrontani.
- Nem sűrűn vagyok beteg, néha belefér egy megfázás, de ne pörögd túl, ennyire nem nagy ügy, pár nap és jobban leszek.
- Azt a pár napot meg kibekkeljük valahogy.
- De ha már eleged van, hazaküldesz, ugye?
- Persze, kidoblak, nem? - kérdezek vissza egy félmosollyal. - Akkor megkérem anyukád, hogy ugorjon át egy kicsit.
- Úgy is jó.
- Figyelj rám, nem foglak kirakni, nem foglak elkergetni, semmi, mivel nem lesz elegem belőled, ilyen egyszerű.
- Hát... eddig két ember bírta ki velem hosszútávon és azért elég sok ideje élek már... - motyogja.
- És ez mikor volt fontos? Mármint engem annyira nem izgat, mi volt, csak az, hogy mi lesz.
- Az egyik az anyám - árulja el elnevetve magát. - Idővel mindenkinek tele lesz valami miatt velem a töke, neki meg ugye nincs...
- És ki volt a másik?
- Tao. Majdnem egy évig élt nálunk, velünk.
- Nem lehet, hogy ez az oka annak, hogy azóta nem volt ilyen?
- Mire gondolsz?
- Arra, hogy Taoval megpróbáltad, ott volt a félsz, az idegesség, a tüske és másokkal nem ment.
- Uechivel is összeköltöztem, Taoval meg abszolút jó élmény volt együtt élni, nincs tüske, engem nem bírnak elviselni.
- Bolond vagy, én élvezem a társaságodat. Csak ne félj a kudarctól.
- Láttam azt, hogy a többi srác azon parázik, hogy már rohadtul fáradt, már mozdulni nem megy, én meg még két kört tolnék lazán, aztán még rárántanék egyszer legalább.
- Ezt mi könnyen meg fogjuk oldani - kuncogom el magam. - Ha ez a helyzet áll fenn, akkor segítek kielégíteni magad, rádolgozom veled, rendben?
- Áh, én ezen nem izélek, komolyan hagyhatod, hogy kielégítsem magam, utána általában megnyugszom.
- Akkor is vonzó vagy és gyönyörű - nézek fel rá egy mosoly kíséretében. - Nem bánom, ha részt vehetek benne.
- Ritkán fogom kérni, hogy inkább hagyj.
- Nekem így teljesen megfelel. Nem hiszem, hogy ezen múlna, mennyire vagyok férfi, vagy mennyire nem.
- Hát nem. Én teljesen megértem azt, hogy amit én csinálok, az nem igazán... jó, vagy általános, vagy hogy mondjam... Igazából talán nem is természetes.
- Ebben nem akarok bíráskodni, mert neked ez a természetes, bár az biztos, hogy nem átlagos. Ennek ellenére különlegessé tesz.
- Hát ja, a legtöbb ember szerencsére nem érzi azt a késztetést, amit én szoktam.
- Uechiről is mesélsz nekem?
- Uechi fura figura. A Ritsukuban ismertem meg, valahogy mellém csapódott, aztán nekiálltunk táncolni és dumálni. Nagyon adta a nagyfiút meg a csődört, hát kapott lehetőséget hátul bizonyítani. Minden tök jó volt, élveztem, heves, csak aztán nem értettem, hogy minek fekszik fel az asztalra. - Ahogy ehhez a részhez ér, erőtlenül elneveti magát. - Kapott pár velős megjegyzést a nagy szája miatt, megdugtam, aztán viszihali, gondoltam. Hát nem, később felbukkant megint, de akkor közöltem vele, hogy múltkor is felültetett, hagyjon engem békén. Fogalmam sincs, mivel fogtam meg, de nem koccant le, úgyhogy megint hátul kötöttünk ki és hajlandó volt azt tenni, amit úgymond elvártam tőle. Nem volt valami felemelő, mert először csinált ilyet, de néhány alkalom alatt kitanulta a dolgokat, igazából jófejnek tartottam, ő meg tök lelkes volt, jött, mondta, kiderült, hogy állatos, bolond, mint én, aztán beajánlotta, hogy költözzek hozzá, nekem meg nem jutott eszembe értelmes kifogás, ezért belementem. Egy ideig minden jó is volt, bár kezdte nehezen bírni az igénybevételt, néha hisztizett, mert nem egyeztek a vágyaink, aztán beszólt egy olyat, amit nem kellett volna és én is meglepődtem, de lekentem neki egyet. Szerintem ott csesztük el, bár nem mondom azt, hogy ennek a kapcsolatnak nagy jövője lett volna - mondja el könnyedén. - Később irtózatosan összevesztünk, megint eljárt a nagy szája, nekem meg a kezem, mire kivágott a lakásból, de olyan filmbe illően, még a cuccaimat is az ablakon dobálta ki hisztériázva, én meg megvártam, míg nagyjából minden megvan, felnyaláboltam és hazamentem. Ezzel vége lett... volna, csakhogy idővel elkezdett jönni, mondani, próbálkozni, jöttek a finomságok és a virágok, amik rendszerint anyánál kötöttek ki, mert nekem nem igazán kellettek, aztán rájött, hogy valahogy nem ér célt, hát nagyjából felkínálta magát, azt meg elfogadtam. Egy ideig nem értettem, hogy mi van, majd bevallotta, hogy szerelmes belém, én pedig ajtót mutattam neki, hogy keressen más palimadarat, akivel hisztizhet, mert én nagyon bírom őt barátnak, meg egész jó vele a szex, de csak ennyiért még egyszer nem költözöm össze vele és hallgatom végig, amit lenyomott nekem abban a pár hétben.
- Hát... ma az én kezem is eljárt.
- Tényleg? Hogyhogy? - kérdezi meglepetten.
- Bejött, aztán elkezdett kutatni nálad, utána mentem, aztán a földön kötöttünk ki és... némileg összeverekedtünk.
- Belefér, elég harcias tud lenni. Már megint a pulcsim akarta elvinni?
- Naná, szerinte az övé. Aztán meg átbeszéltünk pár dolgot még.
- Tőle kaptam, hogy lenne az övé? - kérdezi elröhögve magát. - Mindig visszaveszi, ha bedurcázik rám, de most már hagyni fogom, hogy vigye, ha ekkora hülye.
- Nekem szerintem még lesz vele pár köröm.
- Miért?
- Mivel az az érzésem, hogy megpróbál majd kitúrni az életedből.
- Azzal nem jár jól, inkább beszélek a fejével, mielőtt muszáj lesz megszakítanom vele a kapcsolatot, mert azt nagyon nem bírom, mikor valaki megpróbál beleszólni az életembe.
- Csak féltékeny és szerelmes. Ráadásul félt tőlem.
- Na ettől megyek a falnak - mondja meg komolyan. - Mitől félt, mit csinálsz velem?
- Nem tett rá jó benyomást, hogy viszonylag könnyen került a földre.
- Láttam én már nálad nagyobb csávót kifeküdni miatta. Eltartott egy darabig, utána meg nem győztem elállítani az orra vérét, de azért nem annyira rossz.
- Nem akartam bántani, kifejezetten arra mentem, hogy nyugton legyen, mert akkor tudunk beszélni, legalábbis én beszélek, ő tűr. Aztán kiszedtem belőle dolgokat, de engem sosem fog kedvelni.
- Az nem baj, csak értse meg, hogy mi a helyzet.
- Remélem, meg fogja, mert nem szeretném ezt még egyszer. Ráadásul tök feleslegesen.
- Beszélek vele, amúgy is ideje lenne végre megdumálni, hogy nekem adta azt a pulcsit és akkor az enyém, vagy visszavette és akkor az övé.
- Nem ártana, mielőtt magára borítja a szekrényt - kuncogom el magam. - Ebből indult a probléma. - Yajiro erőtlenül nevet fel, én meg befejezem a krumplipucolást, átrakom a húst langyos vízbe, majd mögé lépek és nyomok egy puszit a buksijára. - Anyukád sem kedveli igazán.
- Tudom. Nincs vele baj, kicsit nagy a szája és úgy csinál, mintha ő lenne Superman leszármazottja, közben meg elég hisztis, de ezt túl lehet élni.
- Nekem szimpatikus, ahogy az állatokkal bánik, kedves, gyengéd, gondoskodó. Bár szerintem azért is kiakadt, mert meglestem.
- Nem tudom, az nem zavarta, amikor én vele voltam.
- De én a potenciális ellenfele vagyok.
- Nem, ez hülyeség - jelenti ki határozottan. - Őt kikosaraztam már egy párszor, veled meg járok, tehát neked nincs ellenfeled.
- Én ezzel tisztában vagyok, de neki én ellenfélnek számítok, hiszen veled vagyok. Szóval küzdeni fog ellenem.
- Nem kéne megpróbálnia...
- Szerintem sem, nem is hagynám és a barátságotokat is tönkreteszi.
- Ez a bajom nekem is - ismeri be, majd orrot fúj és iszik pár kortyot is a teából.
- Ezt azonban ő még nem fogja fel. Első alkalommal nem szólt be neked?
- Mire? Miért? Mikor? - kérdezi értetlenül.
- Először akkor beszéltem vele komolyabban, mikor anyukád elesett és elrohantál hozzá. Utána jött be, volt egy szóváltásunk, majd távozott.
- Igen, és? Nem értem, hogy mire vagy kíváncsi - magyarázza meg.
- Hogy utána nem mondott-e neked valamit rólam.
- Megkérdezte, hogy tényleg járunk-e, én pedig mondtam, hogy igen, aztán lepasszoltam, mert olyan volt, mint az agresszív kismalac.
- Nagyjából én is így jártam vele, beszólt, aztán menekült.
- Nagy a szája, a felét nem kell komolyan venni.
- Tudom, még fiatal és heves.
- Így is mondhatjuk, bár nem hiszem, hogy ezek nagyon összefüggenének - mondja, s lefekszik az asztalra.
- Nem vagy jól? - kérdezem meg azonnal.
- Fáradt vagyok.
- Visszavigyelek az ágyba?
- Nem, maradni szeretnék.
- Rendben van - simogatom meg a fejét, aztán elkészítem a teát, mivel már rég forr a vize, majd nekikezdek felszabdalni a krumplit.
- Te nem mesélsz az exeidről? - kérdezi halvány vigyorral.
- A nőkről vagy a pasikról szeretnél hallani? - kérdezem egy mosollyal.
- Mindkettőről lehet?
- Lehet - kuncogom el magam. - De nőm nem volt már körülbelül nyolc éve.
- Haladjunk a kezdettől a mostig - javasolja.
- Rendben van. Tizenhat voltam, mikor az első nőm volt, ha nem számolom az óvodai románcokat - kuncogom el magam, s Yajiro is vigyorog ezen egyet. - Mindenki utálta a csajt, egy hisztis picsa volt, de nekem tetszett, aztán így körülbelül kétszer megfektettem és szakítottunk. Mikor már tényleg mindenen kiakadt, akkor nem bírtam tovább és inkább kiszálltam, annyira nem volt jó, nem is nagyon hiányzott. Tartottam egy rövidebb szünetet, ami olyan két év volt és akkor jöttem össze a következő lánnyal. Vele majdnem két évig voltunk együtt, szerettem igazán, el akartam jegyezni húsz éves fejjel, vele képzeltem el mindent, aztán mikor oda jutottam tényleg, hogy gyűrű, akkor bevallotta, hogy négy hónapja csal, tulajdonképpen már nem is szeret, csak kényelmes volt, hogy nálam lakott, fizettem a cuccait. Pedig akkor még csak tanultam, a lakást apámék tartották fenn. Nem ezt, hanem egy albérletet, bár nem sokkal volt kisebb. Szóval akkor hatalmasat zuhantam lelkileg és valami mást akartam. Nagyon berúgtam egy éjjel és reggel hát... férfi mellett ébredtem. Teljesen ki voltam akadva, kidobtam, nem mertem kilépni a lakásból, nem tudtam, mit csináltam, satöbbi. Aztán felhívott. Tökre meg voltam lepődve, egy hét múlva megint találkoztunk, ugyan nem történt semmi, de beszélgettünk. Onnantól együtt pasiztam és csajoztam, éppen mihez volt kedvem. Jöttek kis futó kalandok, két hét, pár hónap, aztán mikor huszonnégy lettem, akkor egy újabb szerelem. Három évig tartott, akkor igazán jó volt, a srác valahol Jeremy és közted lehetett magasságban, meg jellemzőket tekintve is körülbelül. Szóval néha gyerek, néha komoly felnőtt, kedves, aranyos, segítőkész, minden klappolt, aztán valahogy elkezdett lecsökkenni köztünk a vágy, már nem volt akkora a szerelem és szépen csendben elváltunk. Azóta megint a futó kalandok nyertek, aztán bekerültem közétek, végül pedig beléd zúgtam. Nagyjából ennyi volt a nagy szerelmi életem.
- Egész jó - állapítja meg. - Tartod a sráccal a kapcsolatot, aki az első volt? - kérdezi meg.
- Igen, időnként találkozunk, összejárunk, beszélgetünk. Neki van egy most már öt éves, komoly kapcsolata, ismerem a párját is, nagyon rendes ember, vigyáz rá, meg minden ilyesmi. De a legjobb, hogy szerinte fergeteges éjszaka volt, én nem emlékszem semmire és akkor csináltam ilyet először.
- Pasival - emeli ki kuncogva.
- Akkor is más, nem?
- Biztos, én nem tudom, sosem érdekeltek a nők.
- Hát... nem tudom, de valamennyivel természetesen más. Pláne, ha az embernek az első. És még csak nem is rémlik - kuncogok fel.
- Utóbb azért csak el tudod dönteni, mennyire más - hecceli.
- Érzésben is, tettekben is valamennyire. Az biztos, hogy férfival jobban szeretem.
- Miért jobb férfivel?
- Nem tudom, csak sokkal mélyebben fog meg, vagy... hát jobban nem tudom megfogalmazni.
- Ühüm... - Felnézek rá, de látom, hogy csak fáradt, nem hazudtol meg.
- Te sosem vágytál nőre?
- Mondtam, hogy nem.
- Arra sem voltál kíváncsi, milyen vele csókolózni?
- Nem, hidegen hagyott.
- Viszont anyukáddal nagyon jól ki lehet jönni - váltok témát, miközben nekikezdek felszeletelni a húst.
- Tudom, mondtam, hogy felesleges berezelni tőle, jófej.
- Nem cseszett le Uechi miatt sem, pedig nem erre számítottam.
- Szerintem még tetszett is neki.
- Elképzelhető, ezt nem kérdeztem - kuncogom el magam, majd vajat teszek egy serpenyőbe, meg begyújtok a krumpli alá is, most már. Nem kapok választ és mikor visszafordulok csak elmosolyosom. A srác az asztalon alszik, mire mögé lépek és megsimogatom óvatosan, majd ölbe veszem lassan és a hálóba cipelem. Annyira megébred, hogy felpillant és megkapaszkodik bennem, és nem enged el azután sem. Lepakolom az ágyra, bár nagyon óvatosan és elfektetem a párnán, meg jól betakarom. - Pihenj - kérem és nyomok egy puszit a homlokára. Nehezen enged el, kivárom, míg visszaalszik, utána még egyszer ellenőrzöm, majd a kajával kezdek foglalkozni. Kiteszem a teát hűlni, a krumplit megkeverem és megsózom most már, majd elkezdem fedő alatt, vajban megpárolni a hússzeleteket. Mikor mindennel megvagyok, leszűröm a pürének valót, majd megtöröm és pici tejet, vajat teszek hozzá, ahogy Yajiro anyukája mondta, végül pedig letakarom, hogy ne hűljön el és visszamegyek a sráchoz. Nem tudom, mi lenne a jobb, ha felkelteném, vagy ha még hagynám. Végül megsimogatom és óvatosan kezdem ébresztgetni, mivel jó lenne, ha valamennyi szilárd táplálék is kerülne a gyomrába. Amint megébred, magához húz, és megfog, de ennél többet nem tesz. A karjaimba húzom és magamhoz szorítom a srácot. - Hogy érzed magad?
- Szomjas vagyok. - Megsimogatom és leemelem a maradék teát, ami még itt benn volt, hogy adjak neki pár kortyot belőle, aztán visszafektetem és bemártom a törölközőt a vízbe, kicsavarom és óvatosan törölgetni kezdem vele a homlokát.
- Megint felment a lázad - nyugtatom csendesen. - Szerinted kaphatsz már megint lázcsillapítót?
- Próbáljuk meg.
- Végülis eltelt már közel hat óra biztosan - felkelek és hozok neki a bogyóból, majd oda is adom, meg kap még teát is a friss adagból.
- Mintha nagyon számítana... Kihánytam az elsőt - magyarázza meg egyszerűen, azzal beveszi és pár korty teával kísérve lenyeli, utána visszabújik hozzám.
- Nem csak akkor hánytál, mikor már itthon voltam? - kérdezem kicsit dorgálva is.
- Nem, azután is nem sokkal, hogy elmentél.
- Ezt miért nem mondtad? - kérdezem meg, de nincs él a hangomban.
- Nem volt fontos, kijutottam a sloziba, elintéztem magam, aztán visszafeküdtem az ágyba.
- De akkor tudom, hogy mitől lángolsz - nyomok egy csókot a homlokára. - Eszel egy kicsit?
- Aha. - Kap még egy csókot az ajkaira is, aztán felkelek és pakolok egy adag kaját a tálcára, majd úgy megyek vissza és bebújok mellé az ágyba, majd az ölünkbe teszem az ideiglenes asztalt.
- Eszek veled, jó? - Csak bólogat és nekem dől, mire elmosolyodom és letéve az evőeszközt megsimogatom az arcát. - Ha nem ízlik, akkor nehogy magadba erőltesd.
- Nem hiszem, hogy el tudtad rontani, de sok ízt sajnos nem érzek, úgyhogy kénytelen leszel később is kaját csinálni nekem, hogy megtudjam, mennyire van tehetséged az ilyesmihez - jelenti ki ugratva ezzel engem.
- Megegyeztünk, de akkor már kicsit bonyolultabbat rittyentek.
- Ahogy szeretnéd. Nekem megfelel.
- Majd egy gyertyafényes vacsorán - húzom mosolyogva, miközben elkezdünk enni mindketten.
- Megfelel.
- Szuper, akkor megbeszéltük. - Csendben, lassan eszik, én sem kapkodom el a dolgot. Inkább maradjon benne az étel. Mikor végzek, lerakom az evőeszközt és jólesően sóhajtok fel. Egészen jóra sikerült ez, csak még egy kicsit szokni kell, hogy én főzzek, mert elég lassan lett kész. Sajnos a srácom nem halad ilyen jól, néhány falat után feladja az evést, de legalább valamennyi már van benne, majd később még megkínálom szépen, lassan diktálva belé az ételt. Teát töltök a poharába és felé nyújtom. Elfogad pár kortyot, majd félretolja a tálcát, amit megmenekítek az ágy mellé és begömbölyödik az ölembe. Kényelmesre helyezkedem, ellenőrzöm a takarót, majd gyengéden simogatni kezdem. - Hogy érzed most magad?
- Szarul.
- Miért, mondd el! - kérem csendesen, picit azért felszólítva.
- Nyugtalan vagyok.
- Min jár az agyad?
- Amikről ma beszéltünk.
- És melyik része nyugtalanít?
- Veled...
- Velem?
- Igen... Hogy téged ezek érdekelnek és beszélni akarsz róla... És hogy én beszélek. Nem szoktam - ismeri be csendesen.
- Érdekel, mert ez mind te vagy. Ezek neked fontosak, meg segítenek megérteni, képet kapok rólad, megismerem a részleteket. De nem változtat az érzéseimen.
- Én nem tudom, miért mondom el, amikről hallgatni szoktam.
- És ezt feltétlen tudnod kell? Talán később rájössz majd.
- Lehet...
- Én bizalomként értékelem és ígérem, sosem élek vissza vele. - Yajiro beledörgöli az arcát a combomba, és erősebben kapaszkodik meg bennem, mire ugyanolyan nyugodtan simogatom tovább. - Bármit elmondhatsz nekem, nem ítéllek el miatta, de szeretnék segíteni.
- Kezdek... összezavarodni, elveszteni azt, hogy igazából mit is akarok...
- Mivel kapcsolatban?
- Mindenben kábé...
- De mégis mi mindenben? - Hallgat, mire megint végigsimogatok rajta és beletúrok a hajába is. - Ha beszélsz, könnyebb lesz.
- Nem...
- Mit nem?
- Inkább dugj meg - kéri.
- Hiszen beteg vagy - igyekszem csitítani a srácot.
- És? Attól még vágyom rá - jelenti ki, miközben simogatni kezdi a combomat. Először fogalmam sincs, mit tegyek, aztán végül feladom.
- Rendben - sóhajtok megadóan, majd óvatosan kiemelem az ölemből és elfektetem magam mellett a srácot, majd lejjebb ereszkedek és szorosan hozzábújok, hogy meg tudjam csókolni. Lassan és odaadóan válaszol, keze gyengéden simogat végig a vállamon és a mellkasomon. Annyira kedvem lenne most hosszan és gyengéden szeretni, megérik bennem az elhatározás, ami most kizökkenthetetlenül él bennem. Egyelőre csak ruhán keresztül simogatom, miközben falom az ajkait, de most nem követelek tőle, inkább kiélvezem a helyzetet. Yajiro rettentő szeretetéhes, kér és kedveskedik, gyengéden simogat csak, bennem meg fellángol az igazi szerelem iránta és semmi mással nem törődöm, csak hogy boldoggá próbáljam tenni. Besimogatok a felső alá, végig az oldalán, de semmit sem követelek, inkább csak adok, elhalmozom azzal, amit érzek, szerelemmel csókolom és kinyitom felé a szívem. Yajiro félénknek tűnik a korábbiakhoz képest, de igyekszik leküzdeni rólam a pólót, amiben segítek neki, így a ruhadarab a földön landol, majd ugyanígy teszek az övével is. Hagyja magát vetkőztetni, segít is, mert letúrja magáról a zoknit. Elmosolyodom és apró csókokat kezdek hiteni a nyakára, vállára, de most játékosan, felfedezően és gyengéden, miközben folyamatosan simogatom. A srác cirógat, de szinte aig érint, mégis nagy gonddal teszi. Hasonlóan járok el én is, csak beleszövöm a lehelletfinom csókokat, óvatosan ízlelem őt és próbálok nem tolakodni, nem akarni, csak adni mindent neki. Amikor csak tud, megcsókol, hol a szám, hol a bőröm, majd letúrja a nadrágot is rólam és a kezei a hátsómat járják be. Halkan beleszuszogok a nyakába és elkezdem megszabadítani a nadrágtól, de csak hogy teljes testtel simulhassunk össze. Magához ölele és amint eltűnik rólunk a ruha, már csókolja is a nyakam meg a vállam.
Imádom a srácot, simogatom, tapogatom, cirógatom és puszilom, harapom, nyalom a bőrét, de most mindent csak kedvesen és gyengéden. Széttárja a lábait és azokkal is magához fog egy kicsit, de erőtlenül, inkább kedvesen. Megmosolygom és úgy helyezkedek, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen, majd folytatom a módszeres feltérképezését. Szinte kínálja magát a srác, a testét a kezem és a szám alá tolja, én pedig készségesen kényeztetem és szeretem. Nem akarom lerohanni és nem is teszem meg, inkább azon vagyok, hogy igazán csak vele foglalkozzak, hogy megkapja a törődést, a kedvességet, hogy olyan formában fejezhessem ki a vágyam, ahogyan eddig még nem. Nem egy heves kört akarok, hanem lassan meghódítani, elszédíteni és utána kielégíteni a vágyait. Jelenleg semmi más nem számít, csak, hogy ő élvezze. Simogat és bátran tapogat végig, mégis olyan ismerkedő a viselkedése. Néha újabb csókot kér, amit gyengéden, mégis vággyal tele adok meg neki. Egyre jobban beindul, teret nyer a szenvedélye, de továbbra is marad bújós, így picit erőteljesebben, hevesebben ostromlom, de még mindig elsődleges, hogy élvezze, hogy ne csak egy dugás legyen, hanem valami több. Lehetőleg sokkal több.
Többször simogat végig rajtam, majd rövid időre kézbe veszi a farkam. Azt hiszem, azt várja, hogy viszonozzam, de mikor ezt nem teszem meg, akkor a sajátján is húz párat. Halkan sóhajtok fel és újabb szenvedélyes csókba vonom Yajirot, miközben le nem állok a simogatásával sem. Azt hiszem, kezd türelmetlen lenni, szuszog és finoman ösztökél, így síkosítót túrok a szekrényből, meg beszerzem az óvszert is. Ingerelni kezdem odalenn, majd egy síkos ujjamat tolom belé, hogy lassan készítsem elő. Ellazultan hever alattam, csak szuszog és a szemeit is lezárva tartja, simogat és tapogat közben. Könnyű dolgom van, bár Yajiro időnként újra ingerelni kezdi magát, amin jót mosolygok. Végül persze én sem bírom tovább és amikor teljesen ellazul, óvszert húzok és némi plusz síkosítót használva végül lassan a srác testébe nyomulok. Felsóhajtva mozdul meg, de átkarol, én meg hozzábújok és simulok, aztán közepesen lassan kezdek mozogni. Simogatom és csókolom a bőrét, időnként összeérnek az ajkaink is, de vigyázok rá, élvezetet akarok adni és szeretet. Szuszog, belém kapaszkodik, kicsit simogat is, de viszonozza a csókjaimat. A lábaival is magához fog, nekem pedig egyetlen célom minél nagyobb és jobb élmény okozása. Már most is csodálatosan szép, alig várom, hogy elragadja majd a gyönyör, mégsem hajtom meg, szépen, fokozatosan akarom hajtani benne a kéjt. Elengedi magát és hagyja, hogy megdugjam, szuszog és apró hangok is kibuknak belőle, majd kis idő múlva besegít a mozgásba. Most nem kap el a hév, nem válok vaddá, csak közepes gyorsasággal, de mélyre lökve magam a testében próbálok mindent megadni neki, amire vágyik. Simán mozgok egy jó darabig, látom, hogy Yajiro mennyire élvezi, teljesen tűzbe jön, csurom vizes lesz a teste, liheg és aprókat nyög, miközben elveszti a fejét. Nem zavartatom magam, ugyanígy folytatom tovább, miközben egyre hangosabban nyögök minden lökésnél és kiélvezem a helyzetet, a feelinget, még akkor is, ha a srácom most beteg. Talán ez is segíteni fog neki továbblépni. Remélem...
Fokozatosan haladunk előre és szinte csak belecsúszik az élvezésbe, hangosan zihálva, megfeszülve éli át a gyönyört. Annyira jó érzés, hirtelen nem is tudok mást tenni, csak még egyszer mélyre lökni a farkam benne és hangosan nyögve élvezni el, majd elgyengülve, levegőért kapkodva fekszem el a vállán és ölelem át, amennyire csak tudom. Liheg és piheg ő is, majd hallom, ahogy a légzése egyenletessé válik és tudom, hogy bealszik alattam. Óvatosan kihúzódom belőle, megszabadulok az óvszertől, ami a kukában landol, majd mellé heveredem, alaposan betakargatom magunkat és lehunyom a szemem, hogy percekkel később kövessem az álmok közé.
Nem tudom, meddig alszunk, de arra ébredek fel, hogy a srác fulladva, zihálva riad fel mellettem. Azt hiszem, rosszat álmodhatott, mindenesetre azonnal pattan ki a szemem és már ölelem is át, hogy magamhoz húzzam.
- Semmi baj, csak rosszat álmodtál - igyekszem halkan nyugtatni. Eltol magától, mintha nem tudná, hogy én vagyok az, próbál szabadulni. Megijeszt, ugyanakkor próbálom simogatni és felrázni. - Ichiro vagyok, kérlek, nyugodj meg. Semmi baj, csak valami rosszat álmodtál. - Hirtelen tér magához, elszántan tol el magától és menekül, ráadásul a fürdő felé. Azt hiszem, nincs jól, így engedem, de azonnal pattanok is meg utána. Nem sikerül eljutni a vécéig, a kőre kerül ki belőle minden, de most ez a legkevesebb. Azonnal átfogom, és megtartom, nem baj, ha takarítani kell utána, csak legyen jobban. Nem nagyon tud állva maradni, így ténylegesen rám hárul a megtartása. Magamhoz fogom és megvárom, míg befejezi a dolgát, aztán ölbe veszem. - Jobb? - Rémesen érezheti magát, mert picire húzódik össze és még a szemét is lesüti. Visszacipelem az ágyba és adok neki egy kis vizet, meg egy tálat, hogy kiöblíthesse a száját, majd egy kis teát, hogy legyen benne valami. - Mondj valamit - kérem mellé ülve. Megrázza a fejét, de csak közelebb ülök és magamhoz húzom. Bújik, mire ringatni kezdem és simogatni a hátát. - Mit álmodtál?
- Nemt’om...
- Akkor mitől ijedtél meg? - Megrázza a fejét és megvonja a vállát, mire kap egy puszit a fejére. - Kérlek, áruld el, mi a baj.
- Szarul vagyok.
- Semmi baj, feküdj vissza és pihenj. Feltakarítok, aztán jövök. - Engedelmesen fekszik vissza, hagy elmenni, bár a takaró a fején landol. Finoman megcirógatom, aztán feltakarítok és mikor visszajövök, bebújok mellé, felkínálva, hogy bújjon hozzám. - Jobban vagy? - Háttal bújik hozzám és össze is kucorodik, így átölelem és gyengéden simogatom meg. - Semmi baj nem történt. Mi zaklatott fel ennyire?
- Nem tudom.
- Mit álmodtál?
- Nem emlékszem, csak arra, hogy szorított valaki. - Megpróbálom magam felé fordítani a srácot, hogy rendesen magamhoz tudjam fogni, meg ellenőrizni a lázát is, ami nem lehet túl magas, inkább hőemelkedés.
- Nem lesz semmi baj, itt vagyok és nem fogom hagyni, hogy bárki bántson. - Nem szól, de állát vállamra teszi. Megsimogatom az arcát és egészen magamhoz húzom, hogy át tudjam fogni és meg tudjam nyugtatni.
- Már jól vagyok - suttogja.
- Nekem nem így tűnik - ismerem be őszintén.
- Gyorsan túlvagyok ezen.
- Nagyon megijedtél valamitől.
- Olyan volt, mintha belecsavartak volna egy lepedőbe és szorongattak volna, ettől rád is a frász jött volna szerintem.
- Valószínűleg igen, csak azt kellene tudni, mitől volt. - Vállat von, mire végigsimítok rajta. - Ennyire ne akard már félvállról venni - kérem csendesen.
- Nem tudok vele mit tenni és nem sűrűn álmodom rosszat, ezért nem hiszem, hogy ez aggasztó lenne - árulja el könnyedén.
- Semmi baj, nem zavar, néha nálam is előfordul, csak nem mindegy, mi váltja ki.
- Nem értek hozzá...
- Én sem, csak próbálok találgatni.
- Elmennék fürdeni - szólal meg némi csend után.
- Elkísérlek, rendben? - kérdezek rá, mert nem szívesen engedném egyedül.
- Persze. Most ezerrel őrzöl? - Közben megpróbál kibontakozni a karjaimból és elindulni a fürdő felé, így engedem menni, csak kísérem.
- Igen - mondom meg őszintén.
- De miért? - csodálkozik.
- Mert aggódom. - Csak megcsóválja a fejét, aztán megkapaszkodik bennem. - Na pont ezért. - Magamhoz karolom és kitámogatom a fürdőbe, majd segítek beállni a zuhany alá és megnyitom a csapot, beállítom, de továbbra is hagyom, hogy bújjon, akkor talán jobban meg tudom tartani.
- Beteg vagyok, de ettől még nem fogok most meghalni.
- De annak sem örülnék, ha bevágnád a fejed, vagy ilyesmi.
- Kellemetlen lenne - ismeri el, s elkezd mosakodni.
- Amíg meg nem erősödsz, addig kísérgetlek. - Hátat fordít nekem, de hátralép, hogy hozzám érhessen, így hagyom dolgozni, de azért tartom és fél kezem mindig a csípőjén fekszik. Nekem dől és hátrapillant rám, mire picit megsimogatom. - Na mi? - kérdezem kedvesen. Megrázza a fejét, de kedveskedve nyomok egy csókot a nyakába. Annyira fordul hátra, hogy meg tudjon csókolni, így gyengéden tapadok az ajkaira, majd még egy ráadás puszit is kap. Aprót mosolyog, majd folytatja a fürdést. Némi tusfürdőt veszek a kezemre és simogatni kezdem vele a pociját.
- Csikizel - mondja kicsit elkuncogva magát és teljesen hozzám simulva.
- Nem szereted? - kérdezem kuncogva.
- Azt nem mondtam.
- Helyes, mert nekem tetszik - futtatom végig az ujjaimat az oldalán, játékosan. Mocorog és kuncog, de megfordul és csókkal válaszol. Átölelem és teljesen hozzásimulok, miközben falom az ajkait. Átölel és végigsimogat a hátamon, én pedig az oldalán, derekán kalandozom el. Nem áll meg a keze, lassan felkúszik a vállamra, majd le a csípőmre, oldalamra. Hasonlóan kedvesen cirógatom, aztán lekúsznak a kezeim a fenekére és picit belemarkolok. Válaszul az ágyékát az enyémnek nyomja, mire halkan felkuncogok. - Hihetetlen egy dög vagy - húzom kedvesen.
- Miért is? - kérdezi vigyorogva.
- Mert már megint felhúzol - állapítom meg mosolyogva.
- És az miért is gond? - incselkedik dörgölőzve.
- Nem mondtam, hogy gond, de akkor jó lenne betámadni valami vízszintes felületet - állapítom meg felröhögve.
- Én nem ragaszkodom hozzá, de ha akarod...
- Kényelmesebb lenne és ma még csak egyszer döngöltelek az ágyba - vigyorgok rá, aztán elzárom a csapot, mikor minden hab lekerült a hátáról és mosolyogva burkolom törölközőbe. Nevetve harapdál bele a bőrömbe és amint magamra is kerítek törölközőt, az anyagon keresztül kezd el simogatni. Újabb csókba vonom, miközben jó alaposan megtörölgetem mindenhol. Szenvedélyesen csókol, miközben jár a keze a testemen. Lassan tényleg szárazak leszünk, így amit végzünk, már emelem is a karjaimba, hogy becipeljem az ágyba. - Hogy felélénkült valaki - morgom játékosan.
- Felhúztál - válaszol egyszerűen és újabb forró csókot követel, amit boldogan, szeretettel adok meg neki.
- Én téged? Talán te engem! - ugratom tettetett felháborodással, majd elfektetem az ágyon és fölé telepedve csókolom meg újra. A kezem közben a farkára vezeti, valszeg, hogy megmutassa, ő is be van indulva ám rám. Elmosolyodom és elengedve ajkait a nyakát kezdem falni. - Mi lenne, ha most megkínoználak? - érdeklődöm meg egy apró harapás kíséretében.
- Kötözés nélkül nem tudsz, mert ha már nem bírom, kielégítem magam - vág vissza széles vigyorral.
- Ezt vegyem felhívásnak kötözésre? - nézek le rá ártatlan tekintetet igyekezve produkálni.
- Ahogy akarod. Én mondtam, hogy bírom, de te meg azt, hogy nem vagy oda érte.
- A minősége és milyensége nem mindegy, de lehet az kellemes is. Meg egyszer mindent ki kell próbálni.
- Akkor veheted annak - egyzik bele. Elmosolyodom és szerzek egy sálat a szekrényből, majd azzal jövök vissza.
- Na mutasd magad - vigyorodom el egy perverz vigyor kíséretében. Feltérdel az ágyon, hátat fordítva nekem, és hátranyújtja a kezeit. - Így meg fogod tudni tartani magad? - kérdezek rá azonnal, mivel így nem tetszik annyira.
- Mi a koreográfia? Milyen pózban akarsz megdugni? - kérdez vissza hátravigyorogva.
- Mindenképpen úgy, hogy csókolni tudjalak minden gond nélkül.
- Tehát szemből?
- Aham - állapítom meg egyszerűen. Oké... talán kicsit zavarba sikerült hozni magam.
- Ha nincs szükség a kezeimre, hátrakötheted őket és lefektethetsz az ágyra, de a fejem fölé is kötheted.
- A kezeidre nincs, az lenne a lényeg, hogy ne legyenek útban - kuncogok fel. - Fejed fölé - döntök végül, mire Yajiro megfordul és úgy nyújtja a kezeit. Elmosolyodom, de nem kötözöm meg teljesen, azért ha nagyon akarja, ki tudja húzni a kezét. Aztán már dőlök is előre, hogy megint megcsókolhassam. Ugyan elfogadja, de elégedetlenül néz rám és a hangjában is ezt hallom.
- Kösd meg rendesen, így semmi értelme - mondja komolyan és újra az orrom elé nyújtva a kezeit.
- Rendben - egyezek bele és egy komolyabb, szorosabb csomót kerítek a kezére. - Így?
- Igen - válaszol elmosolyodva, majd újabb csókot lop tőlem.
- Szóval hol is tartottunk? - kérdezem végigsimítva rajta. Amint tud, már simul is hozzám és csókolni kezdi a szám, majd el is mélyíti a csókot. Élvezettel viszonzom, simogatom a testét, és dörgölőzöm hozzá. Összekötözött kezeivel karolja át a nyakam és húz magához még jobban. Nem ellenkezem, bár nem is engedem el magam teljesen. Forrón csókolózunk, dörgölőzik is hozzám, amivel teljesen felkelti a vágyam, ajkaim a nyakára tapadnak és elkezdem meggyötörni a bőrét. Szívja és csókolja a nyakam, amitől az én agyam is a farkamba költözik teljesen és kicsit vadabbul, de vigyázva rá kezdem ostromolni. Ösztönöz, játszik velem, incselkedik és dörgölőzik, amitől teljesen elszáll az agyam. Harapom, bár nem hagyok ezzel nyomot rajta, azt inkább a szívásokkal teszem meg. A sarkaira ül le és húz magával engem is, így fél kézzel letámaszkodom mellette és így meg tudom tartani magam.Talán könnyebb lenne, ha elfektetném, de még kíváncsi vagyok, most ő mit csinál. Továbbra is a nyakamon, meg a kulcscsontomon játszik el, amíg csak bír, de végül én vetek ennek véget és elfektetem az ágyon, hogy már borulhassak is fölé. Lábával simogat végig az enyémen, mire halkan felkuncogok és imádattal csókolom tovább a mellkasát.
- Mi ilyen vicces? - kérdezi vigyorogva.
- Imádlak - közlöm be. - De ha tovább húzol, elrontod az ötletem. - Még simogat rajtam párat, aztán leáll és engedelmesen felemelve a kezét hagy érvényesülni. Simogatva, csókolva járom be a testét és jól megkínzom az érzékeny pontokat rajta. Figyel, de szuszogva, ösztönösen és kéjesen meg-megrándul. Annyira gyönyörű és még látni akarom ezt nála. Játszhatok vele, de egyre hevesebb lesz és a teste is ösztönösen kér többet, így síkosítót veszek az ujjamra és belé tolok kettőt, majd nagyon lassan mozgatni kezdek benne. Először összerándul és apró nyögés szakad ki belőle, majd rászorít az ujjamra, de szinte azonnal vissza is hanyatlik az ágyra, majd reszketve hagyja magát megujjazni. Kicsit azért visszább veszek, de közben csókokkal, nyalásokkal igyekszem nyugtatni, aztán gondolok egyet és felnézve rá végignyalok a merevedésén. Mivel nem néz rám, így csak a jóleső sóhajból következtetek arra, hogy nem lenne ellenére a dolog, így végül teljesen a torkomra engedem és ujjazva kényeztetem tovább. Hevesen élvezi és hangosan szuszog tovább, így bevetek mindent és igyekszem úgy tenni a dolgom, hogy ne tudjon már sokáig ellenállni nekem. Pár apró nyögés még kiszakad belőle, majd elhallgat és benn tartva a levegőt élvez el. Mohón nyelem le az élvezetét és még egy picit eljátszom a farkával, mielőtt kiengedném a számból. - És most? - kérdezem kuncogva. Csak piheg, én meg vigyorgok rajta, mint a vadalma, de csak felkúszom rajta és óvatosan megtámaszkodom a mellkasán. Eltart egy pár percig, mire magához tér, aztán a kezeit nehézkesen megemeli és átteszi rajtam, mintha megölelne. A fejem a vállára hajtom és kap pár puszit is, de várom, hogy elpihenjen.
Végül felsóhajt és elvigyorodva kér csókot tőlem. Természetesen megkapja, boldogan, gyengéden és szeretettel, aztán csak nézem és a homlokom az övéhez döntöm. Újabb csókot lop, kezeivel pedig ügyeskedve simogat meg egy kicsit. Elmosolyodom és újra bejárom kezemmel az oldalát, bár a másikkal azért megtámasztom magam.
- Nem akarsz?
- Ezt komolyan kérdezed? - kuncogom el magam halkan, és picit hozzádörgölőzöm, hogy érezze mennyire.
- Felőlem megdughatsz már - közli elvigyorodva.
- Na ne mondd - vigyorodom el, de most forrón és szenvedélyesen csókolom meg újra, majd picit lejjebb helyezkedve, újabb adag síkosítóval tolom belé az ujjaimat, hogy befejezzem az előkészítését. A srác visszaemeli feje fölé a kezeit, kínálja magát, lábait készségesen húzza fel. Eljátszom a nyelvemmel a mellkasán, míg befejezem a műveletet, aztán óvszert húzok és lassan elkezdek a testébe nyomakodni, de úgy helyezkedem, hogy tudjam érinteni, csókolni így is. Könnyen csúszom előre, Yajiro pedig szuszogva fogad magába. Amint elég mélyen vagyok, megállok és előre dőlve kérek csókot. Átkarol a lábával és odaadóan csókol vissza, mire lassan mozogni kezdek benne. Irdatlanul kívánom, bár esélyes, hogy ezután a kör után megint kidőlök, de ha baj van, úgyis megébredek.
Yajiro szuszog, de hagyja magát, engem meg lassan elkap a lendület, így erősebben és gyorsabban kezdek mozdulni. Imádom a srácot, a szex fergeteges vele, és annyira édes. Most pedig segítek feltisztítani a lelkét és akkor talán könnyebben el tudja majd engedni magát és... talán viszont is szeretne. Kedveskedve csókolom a nyakát, vállát, cirógatom a testét és szó szerintem imádom most. Átkarolja a nyakam, beletolja magát a lökéseimbe és a csípőjét is finoman mozdítja, amivel megbolondít. Minden lökésnél hangosan nyögök egyet, ahogy ilyenkor mindig, bár a felét sikerül a bőrébe fojtanom. Még egy picit nagyobb sebességre kapcsolok, de azért nem hajszolom az élvezetet, inkább minden pillanatot duplán igyekszem megélni. Halk nyögéseket s némi élvezetteljes nyöszörgést csalok elő a srácból. Csodálatos érzés, próbálom minél inkább nyújtani, fokozni és erőteljessé tenni számára is az élvezetet. Vonaglik, mozdul, én pedig nem kapkodom el a dolgokat, kiélvezem a perceket, aztán persze nem bírom tovább és felkapcsolva, erőteljesen nyögve tolom belé a farkam. Meg-megremeg, ráadásul néhány nagyobb nyögés csúszik ki a szétnyílt száján, majd hangtalanul, megfeszülve élvez el. Annyira kellemes az érzés, még egy lökés és engem is magával ragad a gyönyör, felnyögök és egy pillanatra kifeszülök, majd előre dőlve a vállára hajtom a fejem. Zihál és az orgazmus utáni feelingben úszik alattam a srác, ahogy én is, bár próbálok valami agyat találni a fejembe, nem sok sikerrel. Levegőért kapkodok, de igyekszem kihúzódni a srácból, majd elfekszem mellette és magamra húzom. Ki kéne kötni a kezét, de még nem megy. Yajiro csak hever az ágyon, belőlem meg kitör a nevetés, bár nem tudom, hogy mi ütött belém. Egyszerűen jó kedvem van és boldog vagyok.
- Mi van? - kérdezi lihegve.
- Boldog vagyok - ismerem be, aztán lassan az oldalamra fordulok, hogy cirógathassam a srácot.
- Az jó - sóhajtja jólesően.
- Csodálatos vagy - suttogom.
- Te meg szentimentális hülye - kuncogja.
- Szívesen vagyok az - kuncogom és lehajolok egy csókért. Megkapom és ügyeskedve simogatja meg a mellkasom. Most már kioldom a csuklóján a csomót, hogy rendesebben is meg tudjuk érinteni a másikat, majd megint végigsimogatok rajta. Yajiro is simogatni kezd, mire apró mosolyt és két kis csókot kap. Bújik, én meg magamhoz ölelem, aztán fordulok és magamra invitálom. Felfekszik rám és a vállam simogatja, én pedig a gerince mentén, meg a hátán kalandozom el.
- Amúgy örülök - jegyzi meg csendesen.
- Minek? - kérdezem meglepetten.
- Hogy meg vagy velem elégedve.
- Szeretlek. - A nyakamhoz fúrja a fejét és megsimogatja az arcom, majd beletúr a hajamba. Elmosolyodom és egy apró csókot nyomok a pofijára, majd újra végigcirógatok a testén. A fejemet simogatja, én pedig boldogan bújok össze vele. - Pihenned kéne - suttogom.
- Éhes vagyok.
- Hozok enni, rendben?
- Igen, kérek - válaszol, de nem mozdul.
- De ahhoz el kéne engedned - kuncogom el magam.
- Tudom... - Újra végigsimogatom a testét és picit elhúzódom, hogy meg tudjam csókolni. Őszintén és lassan viszonozza, aztán leszáll rólam.
- Csak egy perc - ígérem és már caplatok is a konyhába, szedek a kajából és berakom a mikróba, hogy újra megmelegítsem, aztán tálcára rakom a két adagot és beviszem a sráchoz. - Kész is.
- Köszi. - Kezd neki lassan és óvatosan enni. Elmosolyodom és követem a példáját, időnként puszit adva az arcára. Imádom, tényleg és annyira aranyos, ráadásul most még inkább közelinek érzem. Szeretettel figyelem, néha elfelejtek enni, mikor elkalandozik a gondolatom őt figyelve. Nem eszik sokat, de már ezt is haladásnak tartom, végül leteszi az evőeszközt és nekem dől. Befejezem én is a kajálást, majd óvatosan leteszem a tálcát az ágy mellé. Most már kettő van ott, szóval nem ártana elpakolászni, de még ráér. Átölelem a srácot és nyomok egy csókot a nyakába.
- Egészségedre.
- Olyan rendes vagy...
- Ez teljesen természetes - válaszolok halkan és megsimogatom a mellkasát. - Mitől olyan furcsa ez? - Megrázza a fejét, aztán megpróbál lefeküdni. Engedem neki és szorosan hozzábújok. Megint hátat fordít és úgy bújik hozzám, mire átkarolom és kap egy puszit a nyakába. - Jól vagy?
- Nem. Úgy érzem, szétrohadok.
- Mitől? - kérdezek rá azonnal, szorosabbra fogva a srácot.
- Nem tudom...
- Mondd el, mit érzel - kérem, miközben érzem, hogy forrósodni kezd a teste. Ha nem tévedek, megint rágja magát valamin, így csak ölelem és remélem, válaszol.
- Mondtam...
- De mi miatt? Valamit elrontottam?
- Nem, mindent jól csinálsz.
- Min rágódsz?
- Hogy érted ezt?
- Mi az, ami most a lelked nyomja? Amiért eszedbe jutott, hogy mennyire rendes vagyok - kérdezem komolyan.
- Ahogy bánsz velem, amiatt mondtam.
- De ez miért foglalkoztat?
- Csak mondtam, hogy jólesett... jólesik.
- Úgy érzed, nem érdemled meg? - kockáztatom be, bár ez így elég kényes kérdés.
- Nem érzem így. Kellene?
- Nem - mondom meg őszintén. - Szeretném, ha kétséged sem lenne arról, hogy igenis megérdemled és hogy szívesen teszem. Nekem ez legalább annyira jólesik, mint neked. Örülök, hogy elfogadod tőlem - ismerem el. Egyre forróbb, most már magas láza lehet, így elengedem és kimászom mellőle, hogy borogatást hozzak a testére. Benedvesítek egy törölközőt langyos vízzel és azt hozom vissza. - Picit fel kéne állnod - kérem meg csendesen. Felpislog rám, a szemei csillognak, de azért kikászálódik az ágyból. Elmosolyodom és betekerem a törölközőbe, aztán visszafektetem és alaposan bebugyolálom a takaróval. Van másik, majd kicserélem, amíg szárad, de most ez talán jót fog tenni neki. A homlokára egy hideg vizes kendőt aggatok, aztán mellé fekszem. - Jobb? - Látom, hogy a kérdés tök felesleges, Yajiro sír, nekem pedig lassan ötletem sincs, hogy hogyan segítsek neki. - Mi a baj? - kérdezem kedvesen, csókot nyomva a homlokára és átkarolva. Fejjel bújik, én pedig kedveskedve simogatom, ölelem és igyekszem nyugtatni. - Mondd el, mit érzel - kérem újra.
- Félek.
- Mitől félsz? - kérdezem halkan. Zokog és vacog, így teljesen hozzábújok, ölelem és próbálok biztonságot adni. - Ne félj, itt vagyok. Segítek, amiben csak lehet. Szeretlek, Yajiro, és ezt sosem titkolom el előled.
- Meg fogsz így fázni...
- Nem fogok, nem lesz bajom - válaszolok csendesen. - Mondd el, mi bánt, hogy mitől félsz - kérlelem tovább, de megrázza a fejét. - Hadd segítsek. - A hangomon is hallatszik, hogy kezdek kétségbe esni, mert most már nem tudom, hogy mit tegyek.
- Nem ígérhetsz semmit... Nem tudsz tenni se semmit...
- De legalább elmondhatnád, mitől tartasz - kérem újra.
- Nem... Ostobán viselkedek... Haza kéne mennem...
- Eszemben sincs elengedni téged és nem viselkedsz ostobán. Áruld el, mi a gond. - Csendben sír tovább, én meg mást nem tudok tenni, mint simogatom és vele vagyok. - Mi a baj? - Leküzdi magáról a törölközőt és kitúrja az ágyból. - Yajiro - kérem halkan. - Mit csinálsz? - Lejjebb húzza magán a takarót és nekiáll kielégíteni magát. Elhallgatok, a fejem a nyakához fúrom és csak várok, nem tudom, hogyan tovább, mit tegyek, vagy mit ne, így csak itt vagyok. Tele van görcsökkel és hamar, örömtelenül élvez el. Érzem, hogy most már én is remegek, ugyanakkor képtelen vagyok mozdulni, vagy tenni bármit is. Csak kapaszkodok belé, szívom az illatát és jelenleg én is kezdek megborulni, amit nagyon nem kéne. Elhever, de alig lett nyugodtabb és most következik be az, amitől féltem. Belőlem is kirobban a feszültség és hang nélkül, remegve sírom el magam, bár próbálom elrejteni ezt a srác előtt. Lihegve simogat meg, ráadásul úgy, hogy a vállam és a lapockám összekeni az élvezetével. Elmosolyodom, pedig ömlenek a könnyeim és szorosabbra fogom az ölelésemet is.
- Sajnálom... - kér őszintén, csendesen bocsánatot, s magához fog.
- Semmi baj, csak... aggódom és nem tudom, mit tegyek - ismerem el én is őszintén.
- Mivel? Miért? - motyogja.
- Szeretnék segíteni, eloszlatni a félelmeid, a kételyed. Elérni, hogy bízz bennem, hogy tudd, mennyire szeretlek és leszarom, mi történt korábban, nem érdekel, ki mit gondol, vagy mond, nekem csak ez számít. Ezért szeretném, ha te is lezárnád a múltat és saját magadnak adnál tiszta lapot.
- A bizalmammal nincs semmi baj, hiszen a barátom vagy - győzköd -, a kételyeim vagy félelmeim pedig nem lehet eloszlatni, tapasztaltam már, hogy mit hozok ki az emberekből és belőled is kihozom, látom.
- Micsodát? - kérdezem értetlenül.
- Sírsz, nem?
- De inkább a kétségbeeséstől, sosem volt olyan, hogy nem tudtam, mi legyen.
- Hogyhogy mi legyen?
- Hogy mit kérdezzek, hogyan vegyelek rá, hogy megbarátkozz magaddal és ezzel a helyzettel. Hogy beszélj Taoval, zárd le a múltat végre, és bocsáss meg magadnak, mert már régen volt és sokat változtál. Hogy elérjem, hogy szeresd saját magad.
- Tudod, Ichiro, az a helyzet, hogy én elfogadtam, hogy ilyen vagyok és együtt tudok vele élni. Ez a többi embernek nem, vagy csak részlegesen megy, idővel mindenki kidől valami miatt. Én nyögtem be, hogy járok veled, amit azóta komolyabban is veszek, mint akkor és hiába szeretsz, az nem jelenti azt, hogy hónapokkal később nem fogsz kiakadni, nem dobsz ki a francba, vagy nem fogsz velem veszekedni, nem fogsz dühöngeni miattam. Erre nincs garancia és ne is próbálj meg adni, mert nem fogadom el - mondja kicsit megemberelve magát, de nehézkesen. - Az az igazság, hogy én Yuuval szemben is megtettem, amit tudtam, nem is akartam félrelépni, mert imádtam Taot, de a legszarabb, hogy ha újra egy olyan helyzetbe kerülnék, hiába tanultam belőle, képtelen lennék mást tenni - ismeri el. - Ez a legnagyobb bajom.
- Elképzelhetetlennek tartod, hogy abban a helyzetben nem dobnálak ki? - kérdezek rá nyíltan.
- Azt mondtad, nem tennéd meg és nem is az az igazi buktató számomra, hanem a mindennapok.
- A mindennapok?
- Hogy mondjam másképp? Hogy eleged lesz belőlem, vagy olyat teszek, amivel megbántalak, ilyesmi.
- Az a helyzet, hogy ez előfordul, én sem tudom garantálni, hogy nem teszek ilyet.
- Ezt mondtam.
- Mármint olyat, amivel megbántanálak, hiszen ez benne van egy kapcsolatban.
- Tudom.
- Yajiro. - Felülök és komolyan nézek le a srácra. - Annál többet nem tudok adni, mint ami vagyok. Ellenben, ha te úgy mész bele a kapcsolatunkba, hogy biztos vagy abban, hogy én is le fogok lépni, akkor te magad fogod generálni, hogy ez meg is történjen. Ezt nem akarom. Nem fogok megharagudni, ha nem jövök be neked mégsem, vagy ezt nem akarod, ugyanúgy a barátod leszek, meg nagyon kedvellek, de annak semmi értelme nincs, hogy most azért készíted ki magad, mert úgy gondolod, hogy majd x hónap múlva minden elromlik. Aki nem próbál, annak nem is fog összejönni sem semmi. De ha meg közben ezen stresszelsz, akkor egy nyugodt percünk nem lesz egymásra - fejtem ki a véleményem. - Olyanokon görcsölsz, amin szerintem felesleges. Mindkettőnknek lehetnek olyan tulajdonságai, vagy csinálhatunk olyat, ami a másiknak nem tetszik. Azért vagyunk kapcsolatban, hogy ezeket megbeszéljük, átrágjuk és változtassunk rajta. Nem csak te, hanem mindketten. - Egy szót sem szól, csak a fejét az enyém alá fúrja, mire átkarolom és csak ölelem magamhoz. Nagyokat szusszan néha, majd pár perc múlva orrot fúj és kimászik az ágyból. - Hova mész? - kérdezem szelíden.
- Vécére. - Nem túl stabil, elég gyenge a srác, de eljut gond nélkül odáig, mindenesetre felkelek és megállok az ajtó előtt.
- Áthozzam anyukád? - kérdezem meg végül, ami már egy ideje motoszkál bennem.
- Ne - válaszol határozottan, miközben végzi a dolgát. - Minek hoznád?
- Hátha vele tudnál beszélni.
- Felhívnám telefonon, ha kéne - passzolja könnyedén a dolgot.
- Rendben - engedek neki, aztán persze csendben várok, míg végez, hogyha kell, akkor segítsek visszajutni az ágyba. Meglepetésemre a zuhany alatt köt ki, így végül belépek a fürdőbe és a fal mellé ülve nézem, hogy mit csinál. Ha kell, pattanok. Megmosakszik és hajat mos, meg néha kipillant rám. Szerintem nem érti, miért kinn ücsörgök, vagy egyáltalán miért vagyok itt, de ez mindegy is. Szemmel tartom, de mégis van most egy kis távolság köztünk. Talán neki is jót fog tenni ez. Kilép és törölközni kezd, de elém lépked, mire felnézek rá és halványan elmosolyodva tanulmányozom az arcát, amin az érdeklődést látom.
- Jól vagy? - kérdezi csendesen.
- Ühüm és te?
- Kicsit jobban. Eszek megint egy kicsit.
- Az jó, ha megmelegítem a maradékot?
- Igen. Én addig áthúzzam az ágyat?
- Te pihenj - kuncogom el magam. - Addig szerintem ülj le a kanapéra, aztán áthúzom az ágyneműt is, rendben?
- Ahogy akarod.
- Szeretném, ha addig nem erőltetnéd meg megad, amíg rendbe nem jössz - kelek fel és húzom magamhoz. Átölel és hozzám bújik, majd kikísérem a kanapéra, de fázósan húzza össze magát. Elmosolyodom és adok neki egy takarót, hogy addig se fázzon meg, a kaját bedobom a mikróba, és amíg melegszik, áthúzom az ágyat is, majd visszatessékelem. A takaró alá bújik, de mikor meghozom az ételt, felül, én pedig az ölébe teszem a tálcát, majd visszamegyek teát is készíteni újra. Felteszem a vizet főni, de nem bírok meglenni a srác nélkül, így amíg felforr, mellé telepszem. Vállával az enyémhez ér, mire odahajtom a fejem, bár ügyelve, hogy ne zavarjam kajálás közben. Fejét az enyémnek dönti, aztán lassan folytatja az evést. Mosolyogva figyelem, de nem bántom, csak vagyok vele.
- Te nem vagy éhes?
- Nem, én azért rendesen kajáltam mindkétszer, szóval tele vagyok.
- Értem. - Picit mozdulok és kap egy apró csókot a vállára. Apránként eszi meg az előtte lévő kaját, aztán a teából is iszik, mire eszembe jut a forró víz, így kipattanok mellőle és elkészítem az újabb adagot, majd elkezdem behűteni. Ezt csak megoldja a hideg víz egyedül is.
- Egészségedre - veszem el tőle a tálcát és viszem ki megint, majd mellé bújok.
- Sokat jelent számomra, hogy szeretsz - motyogja már csukott szemekkel.
- Nekem pedig az, hogy itt vagy - válaszolom csendesen és kap egy apró puszit megint. - Pihenj - kérem halkan.
- Nem akarlak zavarni a mindennapi dolgokkal...
- Azért vagyok, hogy zavarj. Együtt vagyunk, ez is hozzá tartozik, val'szeg én is foglak. - Megfogja a kezem, amit picit megszorítok, de már merül is el az álomba, ahova nem sokkal később én is követem.
