24.

Yoru

Pár órája beszéltem Shinjivel telefonon, már amennyire azt a kemény két szót, amit kimakogott nekem, lehet beszélgetésnek nevezni, ezért úgy döntöttem, elrendezem Asát és átnézek a testőrhöz, mert kibaszottul nem tetszik, hogy senkivel nem kommunikál megint. Deon mellett ott van Asame, tudja támogatni, tudja nyugtatni, de Shin még Ryuut is a lehető legtávolabb akarja tudni magától és ennek kurvára nem lesz jó vége. Lehet, hogy néha jobb, ha az ember hagyja, míg a másik belenyugszik dolgokba, de félek, hogy Shinji esetében ez nem így működik, sőt... Nekem meg aztán játszhatja, hogy kemény és nagyfiú, pont leszarom, Asahito mellett már megtanultam, hogyan rakjam helyre, ha túl makacs valaki, úgyhogy Shinji is kezdhet aggódni, mert akkora seggberúgást kap tőlem most, hogy egyből észhez tér.


Mikor megérkezem a házba, első utam Ryuuhoz vezet, hogy megkérdezzem a férfit, merre találom meg Shinjit, s mivel azt a tájékoztatást kapom, hogy az edzőteremben van, egyelőre inkább nem zargatom, csak bevonulok a srácnak fenntartott szobába, majd ablakot nyitva ülök fel a párkányra és gyújtok rá, így várva meg a testőrt. Szerencsémre nem kell sokáig várakoznom rá, nyakában törülközővel, haját törölgetve lép be a szobába és mikor észrevesz, egy szó nélkül sétál a fotelhoz, s az asztalról elvéve cigijét gyújt rá ő is.

- Nem kellett volna idejönnöd - szólal meg végül, miközben kényelmesen elhelyezkedik a fotelben és nagyot slukkol cigijéből.

- Gondoltad, hagyom, hogy tönkretedd magad? - kérdezem meg tőle kíváncsian letelepedve elé a másik fotelba. - Én rohadtul megértem, hogy fáj, hogy szar, hogy szenvedsz, de gondolod, Tatsuki büszke lenne arra, ha így látna? Nem vagy több egy kétlábon járó szerencsétlenségnél.

- Nem, Yoru, rohadtul nem érted meg, hogy min megyek keresztül, elképzelni sem tudod - morogja újabbat slukkolva cigarettájából. - Az első alkalomból még ha nehezen is, de feláll az ember, megküzd azért, hogy továbblépjen, hogy menjen előre, de másodjára ez már cseppet sem ilyen egyszerű. Remek kérdés, hogy büszke lenne-e vagy sem, a válasz is kibaszott egyértelmű, csak tudod, ez nem így működik, hogy idejössz, betolod az orrom alá, hogy Tatsuki nem lenne rám büszke, aztán hirtelen megváltozik minden! - nyomja el a csikket a hamutartóban.

- Tudod - állok fel -, azt hittem, Tatsuki mellett megerősödtél, de rá kell jönnöm, hogy csak egy puha pöccsé váltál. Tényleg ukét csinált belőled... - mondom higgadtan, Shinji szemei pedig vészesen villannak egyet és már ront is nekem, épp csak esélyem van kicsit félrelépni előle, de a srác pokolian gyors, s nyakam megragadva nyom neki az egyik közelben lévő szekrénynek. Csuklóira szorítok, ő pedig elenged és ellép előlem. Nem, Shinji, még nem végeztünk! - Ijesztgetsz, vagy csinálsz is végre valamit? - kérdezem meg tőle higgadtan, mire visszafordul felém. Szemeiben újra az a gyilkos láng lobog, s egész tartása és mozgása megváltozik. Egy gyönyörű nagymacska kecsességével fordul felém és karba fonja maga előtt kezeit.

- Miért akarod, hogy elverjelek? - morogja a kérdést. Akarja a faszom, de legalább lehiggadsz, én meg szeretek a tűzzel játszani, mint ragadozó a ragadozóval.

- Mert még mindig nem hiszem, hogy nem egy nyámnyila uke vagy, aki csak a seggét tudja tartani. Tudod még egyáltalán, hogy kell használni a farkadat? - szúrok be újra, a jelek szerint nem hasztalanul. Tudom, hogy kibaszottul utálja, ha azzal idegesítik, hogy nem több egy ukénál. Persze tudom, hogy ez nincs így, hogy az egyetlen ember, akinek hagyta magát megdugni, az Tatsuki és sosem lesz az a tipikus uke, mint amivel most én idegelem, de talán így végre levezeti a feszültséget, kidühöngi magát, aztán mehet minden szépen tovább, s lassan feldolgozza a tetováló elvesztését is.

- Nem hiszem, hogy annyira vágynál megtudni, mennyire tudom használni a farkam - sziszegi, mire gúnyosan elmosolyodom. Most nem tud meglepni, résen vagyok, mikor újra nekem ront, s könnyedén kicselezem, ám ő nem az a tipikus testőr, akit ennyivel át lehet baszni, mert már mozdul is utánam, s megragadva karom feszíti azt hátra és ken fel a szekrényre. - Most miért nincs akkora pofád, Yoru? - kérdezi morogva, s lehelete végigperzseli nyakam bőrét.

- Fenyegetőzni már kurvára megtanultál - lököm el magam hirtelen a szekrénytől és szabadulok ki fogásából. - Ennyi, Shinji?

- Te most tényleg arra játszol, hogy elverjelek?

- Nem, Shinji, arra játszom, hogy végre mutass is valamit, mert ez eddig nulla. Ezek után rohadtul nem csodálom, hogy Tatsuki képes volt maga alá gyűrni, mert ez még nekem is menne - vonom meg vállam.

- Mi az, Asahito már nem elég kihívás? - szúr vissza, de továbbra sem hajlandó nekem rontani. Ugyan már, Shinji, te is tudod, hogy ezzel kurvára nem mész semmire.

- Még Asával is nagyobb kihívás megküzdeni, mint veled, pedig te testőr vagy - jelentem ki határozottan, mire végre megint mozdul és újra nekem ront. Itt volt az ideje. Helyreteszem én az agyát, ha ez kell, ha máshogy nem, ugyanazt a módszert alkalmazva, mint Asánál. Leszarom, hogy Tatsukin kívül még nem dugta meg más, ha nem tér jobb belátásra, megkefélem, de abban nem lesz köszönet.


Tovább feszítem a húrt Shinjinél, aminek a maga jutalma sem marad el, mert beleszaladok az egyik ütésébe. Rendben, ezt most benéztem. Nem hagyja, hogy sokáig foglalkozzak azzal, hogy kijózanodjak az ütésétől, mert már azonnal folytatja is a támadást, végül az ágyon végzem, Shinji torkomat szorítva magasodik fölém, én pedig csuklóiba kapaszkodva próbálok levegőhöz jutni alatta. Ő is piheg, majd szorítása gyengülni kezd nyakamon, ám nem ereszt el még mindig, hanem vadul rámar ajkaimra. Felmordulok, s belemarkolok hajába, ám ezzel csak azt érem el, hogy feltépi ajkaimat. Azt hiszem, itt most vége a játéknak. Ám Shinji kurvára nem így gondolja, elengedi nyakam és csuklóimat leszorítva az ágyra nyal végig először számon, majd nyakamon is, és beleszuszog fülembe.

- Eressz el! - kérem őt komolyan, de Shinji nem mozdul. - Shinji, engedj el! - mordulok rá, mire a válasz tőle is csak egy morgás, s két kezem összefogva nyúl le nadrágomhoz, majd kezdi el kibontani az övemet. Na jó, ez már rohadtul nem vicces így. - Shinji...

- Ezt akartad, nem? - húzza ki övem nadrágomból, majd összekötözi vele kezeimet és csípőmre ül. Nyugton maradok alatta.

- Csak azt akartam, hogy összeszedd magad. - Túl jól sikerült. Gúnyosan elmosolyodik, majd fejem mellett megtámaszkodik egyik karján és ágyékomra csúsztatja kezét, majd nadrágon keresztül farkamra markol.

- Azért áll a farkad is, mi? - Na elmehetsz a bús picsába, Shinji! - Vágysz erre a dugásra - közli be végül lazán, nekem meg elkerekednek a szemeim is. Ezek után mondja nekem azt valaki, hogy Tatsuki nem volt rossz hatással rá!

- Vágyik a kis faszom! Eressz el!

- Nem tűnik kicsinek - hajol ajkaimra és csókol meg, ám most teljesen másképp, mint az előbb, semmi vadság nincs benne, pedig kezdtem aggódni amiatt, hogy az, aki épp megdugni készül, egyáltalán nem Shinji és rohadtul ki kéne találnom, hogyan szabaduljak ki ebből a helyzetből, de már kibaszottul nem vagyok biztos abban, hogy a testőr nincs tudatában annak, hogy én fekszem alatta. Az sem mellékes, hogy Shinji nagyon is jól tudja, hogy senkinek sem hagyom megdugni magam, még Asának sem. Valamiért ellene mégsem tudok küzdeni, valami lebénít és nem a félelem, mert nem félek egy cseppet sem tőle. - Vigyázok rád - súgja fülembe, ahogy ismét végignyal nyakamon és állam vonalán egészen fülcimpámig. Szavai elnyugtatnak és kibaszottul nem értem, benne miért vagyok képes megbízni és elhinni neki, hogy így lesz, holott rohadtul nem vágyom arra, hogy megdugjon és bebizonyítsa, hogy nem uke, hogy attól még, hogy engedett Tatsukinak, ő ugyanaz a seme maradt, aki volt.


Lassan, egészen összekötözött csuklómig tűri fel a rajtam lévő felsőt, majd végigsimít karjaimon, s nyakam harapdálva és nyalva indul meg testemen lefelé. Megborzongom, ez így rohadtul nem lesz jó. Feljebb pakol az ágyon és mellbimbómmal kezd el játszadozni, miközben elkezdi lefejteni rólam a nadrágom, s amint végez a gombokkal, elhúzódik tőlem és lerántja rólam azt alsómmal együtt, majd magát is megszabadítja a ruháktól, miközben síkosítót és óvszert túr elő az éjjeliszekrényből és az ágyra dobja azokat. Felülök az ágyon és hátrébb csúszom. Shinji visszatelepedik mellém, majd hajamba markolva húz újabb csókba, míg én végigsimítok összekötözött kezeimmel mellkasának izmain és combján, már amennyire elérem őt így, ebben a helyzetben. Végül Shinji ismét hanyatt dönt az ágyon és fölém telepedve nyal végig testemen nyakamtól egészen ágyékomig, majd ajkai közé fogad. Felnyögök, ezt már nem bírom ki reakció nélkül, mert pokoli jól csinálja, amit csinál. Hol mélyen a torkára enged, hol az ékszerrel ingerel, én pedig kezdem elveszíteni a józanságomat is. Asahito sem panaszkodhat, ha orális szexről van szó, de Shinji... Bassza meg, még Asánál is jobb...!


Remeg mindenem, zihálok attól, amit művel, s azt sem fogom fel, hogy abbahagyja kényeztetésem, már csak arra eszmélek, hogy átfordít és feltérdeltet. Bepánikolok, rohadtul nem akarom, hogy megtegye, s már menekülnék is, de Shinji felkészült erre, mert szorosan fog vissza csípőmet átkarolva és nem érdekli, mennyire vergődöm alatta. Lenyom az ágyra, majd rám fekszik teljes súlyával, s nyakamba csókolva, fülembe suttogva kezd el csitítani. Nem, Shinji, te meg ezt nem tudod megérteni rohadtul!

- Megígértem, hogy vigyázok rád - szólal meg végül. Tudom, de ez kurvára nem vigasztal. Még Asának sem hagyom ezt, pedig őt szeretem és jobban bízom benne, mint bárkiben ezen a kibaszott bolygón. Miből gondoltad, hogy majd pont neked fogom engedni, hogy megkefélj? - Lazíts! - kér szelíden, újra térdelésbe húzva, de nem ereszti el csípőm. Kinyitja fél kézzel a síkosítót, majd csípőmet tartó mancsába teszi a tubust és nyom a gélből ujjaira. Megrándulok, ahogy hozzám ér, ám egyelőre nem hatol belém, csak simogatni kezd bejáratomnál. Nem kapkod, hosszú percekig ingerel így, majd újabb adagot nyom kezébe, s most már egyik ujját is becsúsztatva folytatja ingerlésemet. Megfeszülök, már megint szabadulnék, de nem hagy. Lassan halad előre afelé, hogy teljesen előkészítsen, s már három ujjal mozog bennem, de ezt még mindig képtelen vagyok megszokni, bármennyire is kezdem élvezni. Hülye ösztönök!


Kihúzza belőlem ujjait, de most sem ereszt. Kibontja az óvszeres tasakot, majd felgörgeti farkára a gumit és tenyerébe nyomva a síkosítóból alaposan bekeni magát is és fenekemre is ken egy jó adagot újra, végül kidobja kezéből a tubust, csípőmre fog erősen, s mögém térdelve illeszti magát bejáratomhoz. Megfeszülök, összerándulok, Shinji pedig épp csak belém nyomul és megáll, majd végigcirógat gerincem vonalán nyugtatóan. Nem szól semmit, csak vár és simogat, farkam ingerli, majd megint beljebb tolja magát bennem.


Hosszú percek telnek el, míg végül teljesen elmerül testemben, s csípőmre fogva, lassan mozogni kezd. Kibaszottul fáj, szenvedek és kínlódok alatta, s ha nem tartana ennyire erősen, már menekülnék is le az ágyról a fenébe, csak hagyja abba, az idő teltével azonban csillapszik a kín, s fel-felnyögök, ahogy testemet átjárja a jóleső bizsergés is. Shinji gyorsít a tempón, egyre vadabbul kezd el megkefélni és egyre mélyebbre tolja bennem farkát minden egyes lökéssel. Egyszerre élvezem és szenvedek ettől az egésztől, ám mikor Shinji farkamra fog és lökéseivel ellentétesen kezd el kényeztetni, megadom magam a kéjnek. Zihálva, nyögve, reszkető testtel élvezek el a testőr alatt, míg ő lök rajtam pár erőteljesebbet és ő is követ engem. Pillanatokig tart csak, míg józanságot pumpál magába, s kihúzódva belőlem fektet el az ágyon, majd mellém telepszik, hogy eloldozza kezeim.


Magához karol, takarót húz a testünkre, míg én még mindig reszketek, s másik kezét is körém fonva temeti arcát hajamba. Megkapaszkodok karjában, mindene remeg, s Shinji némán sír, miközben engem ölel.


Hagyom, hogy magától nyugodjon meg, s apró csókot lehelek mellkasára. Most van időm nekem is gondolkodni azon, ami történt. Még mindig nem értem, miért nem lettem veszett vad Shinjivel szemben, mikor hozzám ért. Asát ilyenkor már rég megütöttem, ordítoztam vele, és órákra eltűntem a szeme elől. Shinji pedig... nem hagyott menekülni, türelmesen kivárta mindig, hogy felengedjek, még ha ez hosszú percekbe is telt. Akkor sem értem magam, egyszerűen nem és ezt nem tudom hova tenni. Asahito is biztos kivárta volna mindezt, ha egyszer engedek neki, bár ismerve az ő türelmetlenségét ezt nem merem száz százalékos bizonyossággal kijelenteni.

- Ne haragudj - szólal meg végül csendesen, majd elereszt és kimászik mellőlem. Szinte letépi farkáról az óvszert és a kukába hajítva azt indul el a fürdő felé. Csak nézek utána, majd én is kikelek az ágyból. Ehh... Remek érzés, sajog az egész hátsóm, azt pedig már meg sem akarom tudni, hogy nézek ki, ahogy épp a fürdő felé veszem az irányt. Meg akarom ezt vele beszélni. Nem miatta, magam miatt, mert egyszerűen nem tudom felfogni a dolgot, ám az ajtó zárva van. Remélem, rohadtul nem tervez semmi faszságot. Visszamászom az ágyra és magam köré csavarva a takarót ülök fel törökülésbe. Kellene egy cigi, de most az is messze van, szerencsére azonban Shin itt hagyta az övét, így abból gyújtok rá. Hosszú percek telnek el és már őszintén kezdek aggódni. Az a “ne haragudj” bárminek szólhatott, így elnyomom csikkem a hamutartóba, ledobom magamról a takarót, majd újra a fürdő ajtajához megyek. Semmit nem hallok, így ismét megpróbálok bejutni, hasztalan. Rajtam nem fog múlni... Nagyobb lendületet veszek és nekirontok a faszerkezetnek, majd újra és újra, ám a sokadik ilyen nekifutásnál az hirtelen kinyílik előttem, én pedig szabályosan fellököm Shinjit és magam is ráesek.

- Ennyire hevesen még senki nem könyörgött ismétlésért - mondja teljesen komolyan, fenekét dörzsölve, én pedig csak pislogok rá, mint borjú az újkapura. Baszd, Yoru, ez szép volt!

- Azt hittem, belefulladtál a lefolyóba - morgom feltápászkodva róla, mire felnevet.

- Persze és kivetettem magam a szellőzőablakon - heccel tovább fejét csóválva, még mindig vigyorogva és ő is felkel a földről. - Vagy ennyire kellett hugyoznod? - kérdezi be ravasz mosollyal. Nagyon vicces vagy. - Tiéd a terep - hagy végül magamra, én pedig csak pislogok rá. Na jó, akkor előbb zuhany, aztán ráérek a többivel foglalkozni, asszem.


Beállok a zuhany alá és nekiállok letusolni. Nem értem Shinjit sem, illetve a hangulatingadozásait, bár tisztában vagyok azzal, hogy hajlamos a depresszióra. Talán most is emiatt van mindez? Miután elkészülök, elzárom a csapot, s kicsavarom hajamból a vizet, majd törülközőt kerítve szárítom meg magam, s derekamra kötve az anyagot lépek a mosdóhoz. Megakad szemem egy levél gyógyszeren és alaposan szemügyre veszem. Nyugtató... Gyanakodva pillantok az ajtóra, végül még kiöblítem számat, majd kimegyek vissza a szobába.

- Beszélnünk kell - állok meg nem messze az ágytól, míg a testőr lepedőt cserél, majd elkezdi áthúzni az ágyneműt. - Nem értem ezt az egészet - vallom be neki, miközben nekidőlök a baldachint tartó oszlopnak és rágyújtok.

- Nem akartalak bántani, Yoru, de másnak nem leszek uke soha a büdös életben!

- Nem erről van szó... Vagyis részben erről. Magamat nem értem. Tudod jól, mi történt velem, hogy senkinek nem engedtem, hogy megdugjon, még Asának sem és neked... nem tudom, miért hagytam, hogy megtedd végül. Asahitot ilyenkor már rég megütöttem és üvöltöztem vele... Nem értem magam. Pedig senkit nem szeretek úgy, mint őt...

- Néha teszünk furcsa dolgokat - jegyzi meg csendesen, folytatva az ágyneműhúzást. Na ezzel is sokra mentem. Felsóhajtok és segítek neki én is. - Végig arra játszottál, hogy megdugjalak... - vonja meg vállait. He?

- Hülye vagy! - tolom képébe a kezembe lévő párnát. - Akarta a franc, hogy megkefélj!

- De élvezted.

- Áááá! Elmehetsz a picsába, Shinji! Én itt próbálok rájönni arra, hogy neked mi a faszomért engedtem azt, amit még annak a férfinak sem, akiért bármikor megdöglenék vidáman, te meg csak felhúzod az agyam! Rohadt jófej vagy!

- Mit túrázol ezen? Én sem keféltem félre senkivel, mióta Tatsukival vagyok, most mégis megtettem, mégsem túrázok itt miatta ennyit. Megbíztál bennem, megkefeltélek, azt’ viszihali! Ezen nincs mit magyarázni. Megtörtént, jó volt, de ennyi. Az én seggemet még te sem kaphatod meg! Mellesleg... Tatsukival harcoltunk mindig egymással a szex előtt - mondja és letelepedve az ágyra kezdi el begombolni a párnán a huzatot. Lerakom a kezembe lévőt, majd odasétálok hozzá és mögé telepedve karolom át őt, hogy állam vállára fektethessem.

- Tudom, hogy nem könnyű, de muszáj kitartanod - mondom neki csendesen, elmosolyodva. - Emlékszel, gyerekként is mindig elvonultál, ha valami bántott, én meg órákig öleltelek ugyanígy és arra kértelek, hogy beszélj róla. Sosem tetted, de mindig megnyugodtál és ez sokat jelentett - mondom neki őszintén. Talán ez az a kapocs, ami engedte azt, hogy hagyjam magam Shinjinek.

- Semmire nem emlékszem. Van egy-két emlékfoszlány a veled töltött gyerekkoromról, meg évekkel azelőttről, de ennyi... - vallja meg csendesen. Csókot nyomok nyakára.

- Nem baj. Majd idővel...

- Vagy talán soha - bontakozik ki az ölelésből és fejezi be az ágyneműcserét. Elpakol, majd befekszik az ágyba. Nézem őt egy darabig, annyira szeretném, ha végre nyitna, ha megint merne olyan baráttá válni, mint amilyen volt gyerekkorunkban. Én már tudom, hogy miért engedtem neki, már csak neki kellene rájönnie arra, hogy a köztünk lévő gyerekkori kötelék erős és még most is megvan. Nem baj. Befekszem mellé és hozzábújva átölelem. Magához karol újra hajamba temetve arcát, én pedig elmosolyodva hunyom le szemem.


Majd idővel...

23.

Kazuki

Három nap telt el azóta, hogy Nishida Kiotóba utazott egy üzleti megbeszélésre, én pedig képtelen vagyok megnyugodni és belenyugodni abba, hogy egy hétig vissza se jön. Aggódom érte, főleg abban a helyzetben, amiben most vagyunk, bár Kitamurának csak Shinji kellett, én akkor sem szeretném, ha valami mégis balul sülne el. Még nem készültem fel arra, hogy átvegyem Nii-san helyét és beledöglenék, ha elveszíteném őt, bármennyire is benne van ez a pakliban. Rosszul alszom, egész nap szar a kedvem, fáradt és levert vagyok, miközben intéznem kellene az itthoni ügyeket, hogy minden rendben legyen, de képtelen vagyok rá. Testőreim persze próbálnak mindenben segíteni, nyugtatni, foglalkoztatni, de semmit nem segít az ő odaadásuk és jelenlétük sem. Az éjszakák pokoliak, alig tudok aludni, hiába hagyta Nishi a párnámon az illatát, egyszerűen nem segít. Már tőle is hoztam át párnát, persze semmi hatásuk. Nem tudom, mit tehetnék még, hogy jobb legyen a helyzet.


A negyedik nap végül úgy döntök, áthívom Yorut. Nem tudom, miért ő jutott eszembe, egyszerűen csak kell valaki, aki egy kicsit helyretesz és ő ebben nagyon is profi. Nem mondok neki semmit, csak arra kérem, hogy amint tud, jöjjön, ám tisztában vagyok azzal, hogy hangomból simán levágja, pocsékul vagyok. Egy-másfél óra telik el talán, mire végre befut Yoru, én pedig már türelmetlenül várom őt a lépcsőn ülve, dohányozva. Csak egy halvány mosolyra futja üdvözlésképpen.

- Pocsékul nézel ki - biztat mellém telepedve és ő is rágyújt. Ja, gondolom, mennyire, de legalább úgy is érzem magam, ahogy festhetek. - Mi a baj, Kazuki? - kérdezi meg végül kifújva a füstöt. - Úgy nézel ki, mint aki napok óta nem aludt semmit. Ezt Shinjinél még megértem, hiszen elvesztette Tatsukit, de nálad nem tudom felfogni egyszerűen. Nishida él, van, semmi baja, csak üzleti tárgyalásra ment. Ez még nem a világvége.

- Nekem az - felelem halvány mosolyfintorral.

- Ennyire nem ragaszkodhatsz hozzá, mert abból csak gondok lesznek később.

- Te beszélsz? - morgom a kérdést felállva a lépcsőről. - Ugyanennyire ragaszkodsz Asához, ha nem jobban. Félted, úgy bánsz vele, mintha óvni kéne őt mindentől, pedig Asahito is meg tudja védeni magát. Sehova sem mentek a másik nélkül, és akkor te akarsz kioktatni, hogy ez a ragaszkodás nem egészséges? - kérdezem ingerülten, pedig nem akarom őt támadni. Yoru elszívja a cigijét, majd eldobva a csikket feláll és dühösen rám néz. Fasz kivan! Nem érdekelsz! Azért hívtam ide, hogy segítsen kicsit kikapcsolni, nem azért, hogy kioktasson arról, mit kellene és mit nem megtennem.

- Kazuki, te is nagyon jól tudod, hogy Asa beteg! Hogy nem azért védem és vagyok mellette mindig, mert egy gyenge fasz lenne, vagy mert nem tudok tőle elszakadni! Most is itt vagyok, nem? Bár ha felcseszed az agyam, inkább elhúzok a faszba! Az istenért... Huszonöt éves felnőtt férfi vagy, mégis úgy rinyálsz itt nekem, mint egy hisztis kurva! Szedd össze magad végre! - mordul rám, én pedig dühösen nekitámadok. Persze Bagira könnyen kicselez és hátraszorítva mindkét karom kezd el terelgetni a dojo felé, majd belökve az ajtón lép be utánam és zárja be azt. - Itt dühönghetsz, de ne rajtam verd le a faszhiányodat!

- Elmehetsz te a bús picsába! - rontok neki megint dühből, végig sem gondolva a dolgokat. Feszült vagyok, kibaszottul ideges, ő pedig csak tovább húzza az agyam.

- Ejnye, Kazu! - mondja gúnyos mosollyal, miközben ellép előlem. - Nishi mégsem mosta még ki a szádat szappannal? - kérdezi be, mire megint nekirontok, ám Yoru ismét leszerel, így a tatamin kötök ki, elterülve, mint egy béka. Tenyerembe temetem az arcom és felsóhajtok. Picsába már! - Szedd össze magad végre, Kaz! Ennél te sokkal több vagy, nem egy elkényeztetett kis szajha, akinek azon kellene aggódnia, hogy a gazdi kidobja. Uke vagy, de ettől még nem kell úgy is viselkedned, mint egy tipikus ukénak.

- Napok óta képtelen vagyok aludni, Yoru - szólalok meg csendesen. - Bármennyire is tudom, hogy Nishi tud magára vigyázni, hogy semmi baj nem lesz... Nem tudok mit kezdeni magammal, érted? Nem... - ülök fel végül, mire az időközben mellém telepedett srác a karjai közé von.

- Semmi gond, Kazu, hiszen itt vagyunk, segítünk neked, ha kell, csak merj szólni. Ettől nem leszel sem gyengébb, sem rosszabb - nyúl állam alá és megemelve fejem kényszerít arra, hogy szemébe nézzek. Nem tudom, mi üt belém, de megcsókolom, ő pedig nem lök el magától, hanem gyengéden, ismerkedőn viszonozza azt.


Elvesztem. Kezem becsúszik trikója alá és izmain simít végig ismerkedőn, miközben nem hagyom abba ajkai csókolását, s Yoru sem akar megállítani egyelőre. Nem tudom, miért teszem ezt, de kell. Annyira fel tud húzni azzal, ahogy mindig heccel és célozgat, hogy most hirtelen robban bennem minden és már nem érdekel a később, csak a most. Bagira megszabadít a felsőmtől, majd hanyatt dönt a tatamin, s sajátját is ledobva magáról magasodik fölém, hogy újabb, ám sokkal vadabb csókot követelhessen tőlem. Megkapja.


Végighúz oldalamon, miközben most lassan, ismerkedve indul el nyakamon lefelé apró harapásaival és csókjaival, bejárva vállamat, majd rátérve mellkasomra, s mellbimbómmal kezd játszadozni. Finoman harapja, szívja, vagy csak nyelvével ingerli, míg bal keze végigsimít hasamon, s nekiáll megszabadítani az övemtől. Én is érintem őt, ismerkedőn járom be testét és izmait ujjaimmal, beletúrok hajába, s jólesően meg-megremegek játékától. Szelíd nagymacskaként tornyosul fölém, s nyal végig testemen köldökömtől egészen fülem tövéig, majd bőröm harapdálva vándorol át nyakam másik felére, s újra bejárja nyelvével azt az utat, amit az előbb tett meg, csak most visszafelé. Megborzongok tőle, Yoru pedig egy határozott mozdulattal foszt meg nadrágomtól és alsómtól is szinte egyszerre, hogy félredobva azt telepedhessen újra fölém, s mellbimbómat kezelésbe véve ismét fonja ujjait farkamra. Megfeszülök alatta, elvörösödöm, s ahogy felpillant rám... Tényleg olyan, mint egy bestia, egy igazi párduc.


Nem sokáig kényeztet így, elengedi farkam, majd feláll és síkosítót és óvszert túrva elő nadrágjából dobja azokat mellém, s megszabadul ő is a nadrágjától. Feltérdelek előtte és felpillantva rá, minden gondolkodás nélkül fogadom őt ajkaim közé. Kíváncsi vagyok, milyen az, ha elszabadul benne a bestia. Tudni akarom, milyen az a Yoru, aki val'szeg minden rinya nélkül kenne fel a falra és kefélne addig, míg mozgok. Ezt akarom. Mélyen torkomra engedem őt, ő pedig beletúrva hajamba húz fel magához, hogy megcsókoljon. Feltüzel a vadsága. Fülemhez hajol és belesuttogva harap bele fülcimpámba.

- Ereszkedj négykézlábra! - utasít vágytól rekedtes hangon és elengedi hajam. Megteszem amit kér, míg ő felhúzza magára az óvszert, majd bekeni farkát a síkosítóval, s azt, ami kezén maradt, szétkeni bennem. Mögém helyezkedik, egyik kezével csípőmre fog, míg másikkal beilleszti magát és belém nyomul. Felnyögök, kissé talán fájdalmasan, ám mielőtt leugorhatnék farkáról, Yoru magabiztosan szorít rá csípőmre és tart meg, hogy ne tudjak menekülni. Hátamra csúsztatja kezét, nem mozdul még, csak végigsimít gerincem vonalán, majd lenyom a tatamira és ütemesen kefélni kezd. Nyögök és szűkölök alatta, ahogy mozgása egyre vadabbá és gyorsabbá válik. Hátamra hajol, nyalja és harapja gerincem mentén a bőrt, apró kiáltásokat, élvezettel teli nyögéseket kiváltva belőlem ezzel. Belemarkol hajamba, hátrafeszíti fejemet, miközben tovább kefél, s pillantásunk találkozik a velünk szemben lévő tükörben. A tekintetem vágytól ködös, az övé pedig egy éhes ragadozóét idézi. Erős, heves lökésekkel juttat el a csúcsra, s amint elélvezek alatta, elengedi hajam, majd ráfogva csípőmre tovább kefél, míg ő is el nem sül bennem hangosan, veszettül morogva, mint egy igazi párduc, hátam harapva, végül kihúzódik belőlem. Elnyúlok a tatamin, s abban a pillanatban összegömbölyödve zokogni kezdek. Yoru ijedten fekszik mellém és von karjaiba gyengéden simogatva. Nem tudom hova tenni azt, amit most tettem. Szeretem Nishit, mégis...

- Én... szeretem Nishidát... - küzdök meg a szavakkal.

- Semmi baj, Kazu! - próbál megnyugtatni, de hasztalan. - Én is Asát szeretem, ez nem jelent semmit. Akartad, hogy megdugjalak? - kérdezi, mire csak bólintok. - Élvezted? - Erre is csak igenlő bólintás a válaszom. - Akkor ennyi. Én nem fogom senki orrára kötni, mi történt, a többi pedig csak rajtad múlik. Ha bevallod Nishidának, bevallod, ha nem, akkor nem és továbblépünk rajta. Úgysem lesz legközelebb, mert mindketten szeretjük a yakuzánkat, nincs igazam?

- De - mondom csendesen, majd felülök, hogy elkezdjem rendbe szedni magam. Yoru is így tesz, s amint végzett, összeborzolja hajam. Elmosolyodom, azt hiszem, jobban vagyok és végre megint nyugodt.

22.

Shinji

Hetek óta nincs hír Tatsukiról és ez egyre jobban idegesít. Deon hol tombol, hol sír, hol pedig mentőövként kapaszkodik valakibe, hogy elterelje a figyelmét arról a tényről, a tetováló eltűnt. Képtelen vagyok hosszabb időt mellette tölteni, mert semmit nem tudok neki mondani, ami megnyugtatná és ezáltal én is csak feszültebb leszek. Nem teszek úgy, mint akinek kibaszott könnyen menne az, hogy túllépjen Tatsuki esetleges halálán, de azt sem mutatom senkinek, hogy valójában mennyire fáj az elvesztése. Tartom magam, amikor kell. Higgadt, megfontolt és nyugodt vagyok, mikor más a közelemben van, de mikor végre egyedül maradok, nem tudok parancsolni az érzéseimnek.


Reménykedem.


Tatsuki holtteste nem került elő, ami azt bizonyíthatná, hogy a tetoválómester tényleg meghalt, így továbbra is reménykedem abban, hogy él, hogy Bakarival van, ám napról-napra kevesebb reményt látok erre magam is, hiába akarom hinni, s az sem kecsegtet túl sok jóval, hogy az alvilági sem jelentkezett. Talán mindketten halottak, ahogy Kitamura és az emberei is, de mindennél jobban szeretném hinni, hogy ez nem így van. Örülni kellene ennek a győzelemnek, de az ár, amit fizettünk érte, túl nagy. Számoltam azzal, hogy ez bekövetkezhet, hogy Tatsuki nem éli túl ezt az ütközetet, de a valóság sokkal kegyetlenebb és nagyobb pofont képes kiosztani, mint a már oly sokszor végigrágott tárgyilagosság és racionalitás.


Nappal a munkába temetkezem, éjjel pedig csak ülök a nyitott ablakban, dohányozva, az eget bámulva. Deon nem engedte, hogy hazamenjek, inkább az egyik vendégszobába szállásoltatott el, hogy ha megunnám a munkát, vagy a mellettem lévő emberek társaságát, legyen hova visszavonulnom. Azonban aludni így sem tudok, még akkor sem sikerül pár óránál többet, mikor végül legyőz a fáradtság. Valami nem hagy belenyugodni abba, hogy Tatsuki nincs többé, hogy meghalt. Valami még mindig felkelt az éjszaka közepén és folyamatosan azt szajkózza, hogy a tetováló él, én pedig már nem tudom eldönteni, hogy megérzés, vagy egyszerűen csak ezzel próbálom nyugtatni és becsapni magam nap mint nap.

- Hagynod kellett volna, hogy veled menjek. Mihez kezdjünk most nélküled? - sóhajtom a kérdést még mindig az eget bámulva, majd elnyomom a csikket és lekászálódom a párkányról, hogy az éjjeliszekrényhez sétálva kivegyem annak fiókjából az ott lapuló kulcsokat. Tatsuki lakásának kulcsait és a Nissanét. Muszáj elhúznom innen, még ha csak egy pár órára is. Kezemben a kulcsokkal indulok el a testőrszoba felé. Ryuu szerencsémre még nem alszik, aminek most csak azért örülök, mert nem lett volna kedvem felkelteni. Pár szót váltok csak vele, hogy tudja, nem kell aggódnia, de mennem kell. Nem próbál meg visszatartani, én pedig őszintén hálás vagyok neki most ezért. Nem lenne kedvem vitatkozni jelenleg azon, hogy miért és hova akarok eltűnni kicsit.


Beülök autómba, majd kigurulva a kapun elindulok a tetováló lakására. Nem rohanok, nincs miért és most még ez a tempó is kellemesnek hat, pedig sosem szarozok, ha meghajthatom a kocsit. Továbbra is mindent úgy teszek, ahogy hetekkel ezelőtt, a kocsit az Endorfinnál hagyom, majd gyalog indulok el Tatsuki lakására, s miután felérek a negyedikre, bezárom magam mögött az ajtót, benne hagyva a kulcsokat a zárban. Kibújok cipőmből, majd elindulok befelé. Valahol abban reménykedtem, hogy talán itt lesz, bármekkora baromságnak is tűnt ez a gondolat, s az sem érdekelt volna, hogy szart a fejünkre hetekig és nem jelentkezett, csak jól legyen, de persze a lakás üres, s minden olyan, ahogy utoljára itt hagytuk. Kirakom zsebemből telefonom és cigim az asztalra, majd nekiállok levetkőzni, csak az alsót hagyom magamon, s közös szekrényünkhöz lépve nyitom ki annak ajtaját, hogy kivegyek egy inget övéi közül, s belebújva abba térjek vissza a nappaliba a kanapéra.


Az egész lakás idegennek tűnik most nélküle, s megkörnyékez az az érzés, hogy semmi keresnivalóm itt. Talán már tényleg nincs. Újabb cigire gyújtok rá, s míg komótosan szívom, azokra az együtt töltött napokra gondolok, melyektől boldognak éreztem magam. Mindegy volt, hogy mit csinálunk, csak együtt legyünk.


Hiányzik.
Pokolian.


Elnyomom csikkemet és letörölve arcomról könnyeim indulok meg szobánk felé. Itt is minden érintetlen, s minden ilyen aprósággal az eddig oly erősen bennem élő remény szép lassan, apró darabokban kezd el meghalni, de még van, még kitart, én pedig mindaddig kapaszkodni akarok a lehető legkisebb darabjába is, míg tényleg meg nem bizonyosodom róla, hogy már nincs miért reménykedni. Az ágyhoz lépek, s befekszem Tatsuki helyére. Még mindig megnyugtat az illata, ami itt maradt utána, s lehunyom szemem. Talán könnyebb lesz aludni is itt, mint ott, ahol semmi emlék nincs róla...


A másnap se jobb az előzőeknél. Hosszas unszolás után végül engedek Yoru kérésének és hagyom, hogy egy pár napra átjöjjön hozzánk. Nem tudom, mi fog változni, ha itt lesz. Nem lesz könnyebben elviselhető, nem fog kevésbé fájni, de makacsságban ő is verhetetlen. Persze abba sem egyezik bele, hogy külön szobája legyen, aminek annyira nem örülök jelenleg, mert igenis szükségem van a magányra. Kell pár óra, amit társaság nélkül tölthetek el, a gondolataimmal, ám erről most azt hiszem, le kell mondanom egy időre.


Az éjszakát megint az ablakban töltöm, persze már nem egyedül, mert alighogy elhelyezkedem fent a párkányon és rágyújtok, Yoru lép mellém és vállamra teszi kezét.

- Aludnod kellene - szólal meg csendesen végül, miután nem vagyok hajlandó mondani semmit. Nem tudok mit, ahogy aludni sem, itt nem... - Shinji...

- Képtelen vagyok rá - mondom komolyan, őszintén.

- Teljesen ki fogsz készülni így. - Tudom, de nem tudok tenni ez ellen. Tegnap sikerült aludnom öt órát egyhuzamban, de itt semmi nincs, ami a tetoválót juttatná eszembe, csak az az ing, amit elhoztam magammal.

- El kéne engednem őt... Beletörődni, hogy meghalt, hogy nincs többé, de valami nem engedi - vallom be neki. - Valami azt súgja, hogy Tatsuki él, hogy ne adjam fel, de minden nappal egyre kevesebb reményt látok arra, hogy ez igaz volna, még sem tudom azt mondani, hogy tovább kell lépnem, mert Tatsuki nem fog visszajönni... meghalt... - Törlöm le arcomról a könnyeket és fogom meg Yoru vállamon pihenő kezét. - Nem ringattam magam hiú ábrándokba azzal kapcsolatban, hogy ez nem következhet be, most mégsem tudok egyszerűen továbblépni ezen. Addig nem, míg nem látom a testét, míg nem nyer bizonyosságot ez a bizonytalanság...

- Sosem lesz halott a számodra, amíg meg tudod őrizni az együtt töltött idő emlékeit, de el kell engedned őt végre, mert csak tönkre teszed magad így. Nem azt kérem, hogy add fel a reményt, sosem kérném ezt, de azt igen, hogy lépj túl a dolgon a saját érdekedben és Deon miatt is. Szüksége van rád... és nekünk is Kazuval, Shinji. A barátunk vagy.

- Magamnak sem tudok segíteni abban, hogy továbblépjek, hogy segíthetnék Deonnak? Ráadásul miattam vesztette el. Ha Tatsuki nem akar mindenáron megvédeni Kitamurától, akkor most is élne. Évekkel ezelőtt hagynom kellett volna, hogy ez az egész véget érjen a halálommal, vagy most, mikor a nyakamra küldte Okitát, hogy ne legyen ez... - Leszállok a párkányról talán még éppen időben, mert akkora pofont kapok Yorutól, amitől egy pillanatra megtántorodom. Váratlanul ért. Felnézek rá, szemei dühösen villannak, én pedig megdörzsölöm állam. Dacosan nézek vissza rá, végül otthagy és elvéve pisztolyát az éjjeliszekrényről tér vissza hozzám, majd felém nyújtja a fegyvert.

- Akkor vess véget az egésznek, ha komolyan így gondolod! - morogja. - Megváltás lenne mindenkinek, nem? - kérdezi flegmán. - Gyerünk, Shinji! Vedd el ezt a kibaszott fegyvert! Vess véget az egésznek, ne csak a szád járjon, és tedd teljesen értelmetlenné Tatsuki halálát! - Nyújtja továbbra is felém a fegyvert, mire félrelököm a kezét, de nem szólok, továbbra is csak hallgatok, de már cseppet sem vagyok magabiztos és határozott. Végül feladom a küzdelmet magammal és az érzéseimmel szemben, s térdre rogyva zokogni kezdek, mint eddig talán még sosem, Yoru pedig letérdelve elém félrerakja a pisztolyt, s magához ölel. Sokáig tart, mire megnyugszom teljesen, de még mindig csak görcsösen kapaszkodom Yoru felsőjébe nem eresztve őt. Feláll, felhúz magához, és az ágy felé vezet, hogy leültetve rá mellém telepedjen, s továbbra sem engedve el igyekezzen még jobban megnyugtatni. Eleresztem őt végül, s engedve kérésének visszafekszem az ágyba, hogy ha nehezen is, de végül engedjek a fáradtságnak és hagyjam, hogy elnyomjon az álom.