215.

Shinji

Ez a három nap... Azt hiszem, soha többet nem lesz kedvem tűpárnát játszani és még hátravan pár. A lábam javul, ám a gyulladás még így is nagy ahhoz, hogy megússzam egy injekcióval az egészet. Kezdem elveszíteni a kitartásom, egyre jobban megvisel, hogy naponta kétszer szurkálnak. Most már tudom, milyen érezés az, mikor a fájdalom dühíti az embert. Az elmúlt két napban egyre többet alszom nyugtalanul és ez most sincs másképp, valamikor az éjszaka közepén megint sikerült felébrednem arra, hogy combom görcsben van, s muszáj voltam felkelteni Tatsukit, hogy segítsen, mert a fájdalom elviselhetetlen volt, hiába igyekeztem magamnak kimasszírozni. Órákkal később sikerült csak visszaaludnom.


Friss kávéillat ébreszt, s Tatsuki fejemre nyomott csókja, ahogy tálcával a kezében jelenik meg az ágy mellett. Álmosan ülök fel és elmosolyodom. Bögrémért nyúlok, s elveszem azt a tálcáról. Nem sok erőt érzek magamban - talán csak túl fáradt vagyok még -, így két kézzel fogom meg azt, majd ölembe téve a kávét halászok elő egy cigit és gyújtok rá. Kellemes ez így, ám szívesen kihagynám azt, ami majd reggeli után jön, de nem lehet.


Nekiállunk megreggelizni, s amint végzünk, Tatsuki feláll, hogy kivigye a tálcát, míg nekem erősen fel kell készülnöm megint arra, ami következik. Ha ezt tudom, kétszer is meggondolom a dolgot, mielőtt döntök. Tényleg remek közhely az, hogy ami nem öl meg, az erősebbé tesz, kellett nekem ilyen faszságba kapaszkodni mindigis. Mire Tatsuki visszaér, már egy újabb cigivel végzek éppen, s beljebb csúszom az ágyon, hogy a tetováló kényelmesen elhelyezkedhessen mellettem. Essünk túl ezen, mielőtt tényleg feladom fejben a dolgot! Egyre feszültebbé tesz a dolog, szinte duzzogva, durcásan figyelem Tatsukit, ahogy kitakarja lábam, majd elkezdi lefejteni a szorítókötést combomról. Pillantásunk találkozik egy röpke percre, míg kezéről ránézek, végül félrefordítom fejem és várom, hogy túlessünk a dolgon. Óráknak tűnnek a percek, míg val'szeg Tatsuki előveszi a fecskendőt. Térdemre simítja kezét, majd elkezdi beadni a szteroidot. Az első szúrást még elviselem, ám a másodiknál bármennyire is küzdök azzal, hogy nyugton maradjak, összerándulok. Sokkal rosszabb, mint két napja, vagy mint tegnap volt. Tatsuki nyugtatóan megsimogat, ám tudom, hogy folytatni akarja, hogy ne nyújtsa el a szenvedést. Combjára simítom kezem és gyengén megszorítom, hogy folytassa. Tudom, hogy neki sem öröm, hogy döfködnie kell, főleg, hogy az egész most olyan, mintha tényleg megkínozna, úgyhogy nem vár tovább, szúrja a következő adagot, én pedig egyre jobban szorítok rá combjára. Rosszul vagyok, határozottan és ezen az sem segít, hogy az utolsó tűszúrást olyan helyre kapom, hogy nem bírom tovább és még ha csak ösztönből is, de kirántom lábam Tatsuki keze alól és már az sem érdekel, mennyire tűnök gyengének vagy sem, felüvöltök a fájdalomtól, eddig bírtam. Zihálva, combom fogva feküdnék el az ágyban ezzel a lendülettel, de Tatsuki gyorsabb nálam, félredobja a fecskendőt, majd átölel.

- Nyugodj meg! - kér utasítva, s határozottan az ágyra nyom, aztán ráhajol a combomra és a fogával távolítja el a tűt, majd az ágy melletti kukába dobja. Nem igazán fogom fel, mi van, továbbra is levegő után kapkodok és most még a saját reakcióimtól is megijedek. Tatsuki mellém bújik, átkarol, én pedig menekülök ölelésébe, miközben puszikat nyom fejemre, így nyugtatva. - Vége van - mondja szelíd, halk, csitító hangon. Lassan csillapszik légszomjam, de mindenem remeg. A rosszullétem nem akar múlni, a remegésem azonban valamelyest csillapszik, ahogy a tetováló gyengéden simogat. - Hozok kólát, jó? - kérdezi, mégsem mozdul, míg választ vagy jelzést nem kap. Aprót bólintok így válaszolva neki, ezért kibontakozik az ölelésből, majd nem sokkal később a beígért kólával a kezében tér vissza. Ülőhelyzetbe tornázom magam, épp csak egy röpke pillanatra nézek rá, majd lesütöm tekintetem. - Semmi baj, nem kell szégyellned magad, nincs miért - mondja őszintén, miközben visszaül mellém. Kinyújtom kezem, hogy elvegyem tőle a poharat, de az még mindig úgy remeg, hogy nem lennék képes egyedül inni, így visszarakom inkább ölembe és ráfogok a másikkal. Tatsuki megitat, minden mozdulata nyugodt és természetes, ettől pedig csak még rosszabbul érzem magam, hogy nem voltam képes nyugton kibírni ezt az egészet. Ismét diktál belém pár korty kólát, majd az éjjeliszekrényre teszi a poharat.


Mikor ismét combom felé nyúl, összerezzenek, összeszorítom szemeimet, s felhúzva jobb lábam karolom át térdemet. Óvatos, gyengéd mozdulatokkal teszi rám vissza az izomleszorító kötést, én pedig végre ismét rápillantok. Közelebb csúszom hozzá, amennyire csak tudom, átkarolom, s vállára hajtom fejem. Felszusszanva hajol nyakamhoz, s nyom egy puszit rá. Elmosolyodom.

- Sajnálom - mondom csendesen, mert még mindig botrányosnak érzem azt, ahogy viselkedtem az előbb. A mostaniak után én már inkább visszaadnám magam Bakarinak a helyében, hogy szenvedjen velem ő.

- Mondtam, hogy nem kell szégyellned magad és ez vonatkozik a sajnálatra is. Nem kell, az ember kiakad időnként, ez normális - mondja könnyedén, gyengéden simogatva ujjaival fenekem oldalát és lapockámat.

- Én... még sosem... viselkedtem így - mondom meg neki őszintén, miért érzem magam továbbra is szarul a dolog miatt. Ilyet még nem produkáltam és magamat is azt hiszem, nem csak megleptem, de el is borzasztottam vele.

- Ez két dolgot jelent csak. Vagy nem kerültél olyan helyzetbe, ami lassan szétszedi az idegeidet, vagy túl jól kontrolláltad magad.

- A hat óra mozdulatlanság eléggé megtépázott.

- Na látod. - És megsimogatja a fejem, majd puszit nyom a nyakamra. - Mindenkit ki lehet akasztani. Van, akit hosszú idő megtörni, van, akinek pár nyers, durva dolog elég, és van olyan is, akinek elő kell keríteni a szeretteit, mert nem okozható benne kár és idő sincs lassan kifacsarni. Aztán persze lehet, hogy így is napokig, hetekig húzódik a betörése - teszi hozzá. - Rengeteg embert láttam kiborulni, az önkontrollját elveszíteni. Pontosan értem, mi játszódik le ilyenkor valakiben - jelenti ki csendesen.

- Megijedtem saját magamtól.

- Teljesen normális az is - mondja őszintén. - Én sem tudom, hogy öltem meg azt, aki leszorított... Pánikba estem és mire magamhoz tértem, már halott volt. - Aprót szusszanok és gyomrom is fordul egyet.

- Ki kell... mennem... a mosdóba - mondom nehézkesen.

- Jól van. - Azzal visszahúzódik kicsit, majd lassan a karjaiba vesz és kivisz. - Hányni, pisilni vagy nagydolgolni?

- Első - veszek mélyebb lélegzeteket, hogy még bírjam. Tatsuki azonnal a fürdőbe csörtet velem, majd a vécé elé térdeltet, s hajam hátrafogva karolja át mellkasom, hogyha kell, meg tudjon tartani. Ez a végszó, minden kijön belőlem, ami eddig bennem volt, s egyre erőtlenebbül támaszkodom meg a vécécsészén. Azt hiszem, vannak olyan napok, amikre határozottan rá lehet mondani, hogy ez nem a mienk. Hát ez is egy ilyen nap, kibaszottul nem az enyém. Lassan abbamarad a hányás és az öklendezés is, s gyomrom is kezd megnyugodni. Határozottan jobban érzem magam. Tatsuki lehúzza a vécét, majd a mosdóhoz visz, ahol kezet és arcot mosok, kiöblítem a számat többször is, rendbe teszem magam után a mosdót, majd elvéve a törülközőt itatom fel bőrömről a vizet, s egy mélyebb lélegzetvétel kíséretében kiegyenesedem kicsit. Tatsuki megvárja, míg mindennel végzek, majd visszacipel az ágyba és kólával kínál meg. Elveszem tőle a poharat, s lassan iszok egy keveset belőle, majd visszaadom azt a férfinak. Lehet, nem a legjobb ötlet, de szükségem van egy cigire, így dobozom elvéve az éjjeliszekrényről halászok elő belőle egy szálat.

- Mi jön még a maradék három és fél napban? - kérdezem csendesen, miközben Tatsuki mellém heveredik és csak figyel.

- A postás? - kérdez vissza játékosan.

- Levelet vársz a szeretődtől? - kérdezek vissza incselkedve és átnyújtom neki a cigim, amit készségesen elfogad, majd slukkol belőle.

- Ha akar írni, szívesen elolvasom, de elmondhatja szóban is, ha már itt van.

- Ki tudja, lehet, egy ősromantikus lélek és jobb’ szeret levelezni - vonom meg vállam, majd elnyomom a cigim, mert már nem esik jól, félrerakom a hamutartót, s elfekszem Tatsuki mellett fejem vállára hajtva ugyan, de hanyatt fekve az ágyban.

- Nekem az is megfelel - felel mosolyogva. - Miről írna szerinted?

- Hát... szerintem biztos megköszönné azt, hogy itt vagy vele, vagy hogy itt lehet veled, nézőpont kérdése. Gyanítom, azt is elmondaná, mennyire élvezi veled a szexet, mindegy, milyen formában - folytatom tovább és elgondolkodom, mit írnék Tatsukinak még. - A helyében leírnám azt is, hogy mennyire nem bántam meg, hogy megismertelek és hogy nem futamodtam meg akkor, mikor egy normális ember val'szeg már rég másik városba költözött volna, csak hogy többet ne kelljen a közeledben lennie... - A tetováló halkan kuncog és összetúrja a hajam.

- Szegény hoppon maradna levél terén, nem stílusom írásban kommunikálni, bár szeretek kézzel írni, főleg folyóírással, de a választ sosem vetném papírra, inkább szavak nélkül fejezném ki neki, amit elmondanék, a levelét meg eltenném biztos helyre - árulja el mosolyogva.

- És mi lenne a szavak nélküli válaszod? - kérdezem meg kíváncsian, mire vállat von.

- Szeretkeznék vele - felel könnyedén. Elmosolyodom a válaszon. Kiráz a hideg, ezért megkeresve a takarót húzom azt magamra és fordulok Tatsuki felé hozzábújva. Fázom, azt hiszem. A férfi körkörös mozdulatokkal simogatni kezdi hátam, főleg lapockáim között és derekamnál. Remek lesz még le is betegedni, végülis... Ha már lúd, legyen szép kövér. Azért kimaradnék ebből a szórásból most, ígérem, jó fiú leszek!

- Boldoggá tennéd vele - vacogom szinte.

- Tudom - búgja halkan, s lassan a hátamra gördít, ezzel együtt pedig fölém kerül, s lassan puha csókokat lehel a nyakamra, mellkasom és oldalam simogatja, ujjaival cirógat, nagyon finoman, inkább célzatosan húz magához, mintha még nem simulna velem össze teljesen. Jólesően szusszanok fel, bejárva ujjaimmal karjának izmait, finoman harapdálva vállát. Ahogy magához húz, ujjait gyengéden bőrömbe nyomva érint oldalamon, fenekemen, combomon, végigfuttatja kezét testemen, felkúszik vele nyakamra és szelíden kényszerít arra, hogy meg tudjon csókolni. Nem állok neki ellen, s ugyanolyan forrón, mélyen és szerelmesen csókolok vissza, ahogy azt ő teszi. Beletúr hajamba, fürtjeimbe markol, s a csókot megszakítva finoman feszíti hátra fejem, hogy újra nyakamat vegye birtokba, miközben lassan hozzám dörgölőzik. Apró nyögés hagyja el ajkaim, s megremegek, ahogy fokozatosan a hatalmába kerít a vágy.


Gondolataim szép lassan elterelődnek arról, hogy fázom, hogy megint kezdek rosszul lenni és csak egyre jobban vágyom arra, hogy Tatsuki tovább ingereljen, hogy szeretkezzünk megint. Kisimítja homlokomra hulló hajam, majd arcomra csúsztatja tenyerét és újabb forró csókban részesít, miközben keze tovább kalandozik. Cirógatva követi végig állkapcsom és torkom vonalát, rátér mellkasomra, vállamra, majd ujjaival lassan futja be karom és kézfejem. Mancsom mellkasára irányítja, így kérve arra, hogy simogassam őt, ezért tenyeremmel gyengéden járom be mellizmát, egészen fel válláig, majd nyakára csúsztatom kezem, s újra elindulok lefelé testén, továbbra is csókolva őt, falva ajkait. Rátér hasamra, kedveskedőn járja be kezével, aztán csípőmre simítja tenyerét ujjait szétnyitva, hogy a lehető legnagyobb felületet fogva be simogathasson végig rajta, majd combomon is, végül visszatér testemre, simogat, cirógat, ujjával követi végig egy-egy sebhelyem, miközben én is ezt teszem az övén. Harapja és csókolja nyakam, nyelvével végigjátszik kulcscsontomon, majd lejjebb haladva barangolja be vele mellkasom, s ingerelni kezdi mellbimbóm, újabb nyögéseket és remegéseket csalva elő belőlem. Ujjammal bejárom a karján díszelgő tetoválást, miközben Tatsuki keze lecsúszik farkamhoz, s összefogva sajátjával kezd el kényeztetni mindkettőnket, azonban attól, ahogy bejárom tetoválását, összerándul, így inkább nem folytatom, csak rásimítom tenyerem a mintára és élvezem, amit velem művel.


Tatsuki végül elereszti farkunkat, majd lekúszik testemen, végignyal hasamon, s nyelvével kezd el játszadozni férfiasságomon. Megbolondít. Megmarkolom magam mellett a lepedőt és felnyögök, majd ajkamba harapok, hogy egy újabb nyögést fojthassak el így. Ujjaival gyengéden cirógatva játszik altestemen, miközben szájába vesz, s minden egyes farkamra való rábukásnál egyre mélyebben ereszt torkára. Ívbe feszülök alatta és beletúrva saját hajamba nyögök fel hangosan, remegve-zihálva élvezem játékát, teljesen elengedve magam. Ha ezt így folytatja, elélvezek alatta, pedig mindennél jobban vágyom most arra a beígért szeretkezésre, együtt elélvezni vele.

- Ne... így... - nyögöm szinte. - Akarlak...


Tatsuki enged kérésemnek, kienged ajkai közül, majd síkosítót kerít, s combjaim harapva és csókolva megujjaz. Felnyögök-felszisszenek, testem megint meg-megrándul, szerencsére azonban nem sokáig kínoz, kihúzza belőlem ujjait, besíkosítózza farkát, majd belém nyomul, s ajkaim csókolva, nyalva, finoman tépve mozogni kezd bennem. Morogva nyögök bele a csókba, ahogy testemen végigfut a jóleső borzongás, s derekára kulcsolom lábaim, hogy minél mélyebbre merülhessen el bennem. Most nem érdekel a fájdalom sem, mely combomat feszíti, mert pillanatok alatt vesztem el maradék józan eszemet is, s hangosan nyögdécselek a férfi alatt. Teljesen megőrjít és ő is fokozatosan hevesebbé válik. Remegő testtel feszülök meg alatta egyre többször, ahogy szép lassan elér az orgazmus, s karjába kapaszkodva, hangosan nyögve élvezek el végül. Tatsuki még egy darabig mozog bennem, ám amint kellemetlenné válik számomra, kihúzódik belőlem. Farkára csúsztatom kezem, miközben végigharapdálok nyakán, s így folytatom tovább kielégítését. Fújtatva löki magát markomba, bár nem diktál gyors ütemet, s homlokát megtámasztja fejem mellett a párnán, miközben fél kézzel simogat. Vállát és nyakának bőrét harapdálva, csókolva, nyalva játszadozom vele, míg Tatsuki izmai is keményre feszülnek, megborzong, s sóhajához mély hang társul; tenyerembe élvez.


Átfogom testét, mosolyogva csókolok bele nyakába, s halkan szuszogva ölelem őt. Tatsuki is hozzám simul teljesen és hátam alá nyúlva húz magához. Mostanra nyugszom el csak, s ahogy szép lassan lecsillapodom és már nem bódít az endorfin kellemes hatása, úgy jelentkezik újra a fájdalom és a rosszullét is ezzel egyidőben.

- Mit szólsz egy fürdőhöz? - érdeklődik mély, elváltozott hangon.

- Rendben - felelem csendesen, de még nem engedem el. Jólesik a testéből áradó meleg. Végül kénytelen vagyok hagyni, hogy kibontakozzon az ölelésből, majd kikelve az ágyból induljon el a fürdőbe, hogy vizet engedjen. Míg távol van, oldalamra fordulok, s magamra húzom a takarót. Lassan ágyneműt kéne cserélni és roppant mód bosszant, hogy ezt sem tudom megtenni. Míg telik a kád, Tatsuki visszatér hozzám, s letelepedve mellém simogat és lop csókokat ajkaimról. Mosolyogva nézek rá.

- Fázol?

- Kicsit.

- Csillognak a szemeid is - mondja, majd lehajol újra hozzám és hosszú csókot nyom a homlokomra. - Belázasodtál.

- Pedig a postást vártuk, nem ezt - mondom elhúzva a szám. - Kellően szarul is érzem magam.

- Kapsz láz- és fájdalomcsillapítót, és abból a gyulladáscsökkentő szarból is - jelenti ki, azzal feláll és visszatér a fürdőbe, hogy ellenőrizze a vizet. Hallom, hogy hamarosan elzárja a csapot, átkavarja a kád tartalmát, majd visszatér a szobába, de csak annyi időre, míg átnyargal rajta, hogy a konyhába menjen. Valószínűleg megkeresi a beígért bogyókat, s egy pohár vízzel és azokkal tér vissza hozzám. Nem igazán akarok gyógyszert, de talán segítenek valamit, így felülök és ha kissé kelletlenül is, de beveszem őket.

- Vicces, hogy huszonöt évig semmi bajom nem volt egy-egy egyszerű náthán kívül, most meg...

- Pótolod - mondja játékosan, kicsit megborzolva a hajam. - Megfürdünk, utána kihűtöm a vizet, kapsz hűtőkötést a lábadra, ha kell, addig én rendet vágok itt. Megfelel így?

- Ha nem, gondolom, akkor sincs túl sok választásom - incselkedek. - Zavar, hogy nem tudok neked segíteni.

- Van választásod. Fürödhetsz egyedül, nem ragaszkodom a hűtőkötéshez, hűtőfürdő helyett pedig ücsöröghetsz a széken, míg meg nem száradsz - közli gonoszkás mosollyal.

- Inkább az előbbi verzió - nyújtom rá nyelvem.

- Tudtam én, hogy már az első ajánlatom tetszetős lesz - heccel, közben pedig leoldja lábamról a kötést, aztán a fürdőbe cipel és beleenged a kádba. A víz kellemes, jó meleg és jól is esik. Tatsuki mögém ül, gyakorlatilag az ölébe emel és elfekszik alattam, így erősen kilógok a vízből. Nem erről volt szó, héé...!

- Hékás, én is kérek a melegvízből is! - mordulok rá. - Majd utána megfagyasztasz a hűtőfürdővel, de most tessék hagyni melegedni! - Ezen Tatsuki jót nevet, majd a zuhanyrózsát a kezébe veszi, beállítja, hogy a kádban lévő vízzel azonos, annál talán egy kicsivel melegebb víz folyjon belőle, aztán egyszerűen maga mellé teszi.

- Szerinted értette, mit akartam mondani? - kérdezi meg bújtatott mosollyal.

- Szerintem tökéletesen - válaszolok neki elcsaklizva a zuhanyrózsát és elkezdem magam locsolni a vízzel. - De lehet, párszor még el kell neki mondanod. Nem árthat meg.

- Ismétlés a tudás anyja - vágja rá vállát megvonva -, a farkam meg nem szappan, hogy elkopjon.

- Hülye - röhögöm el magam. Még jó, hogy nem csak én vagyok képes ekkora baromságokat összehozni.

- Semmi hülyeséget nem mondtam - tiltakozik játékosan. Átkarol és oldalam simogatja, míg másik mancsával ép combomon és fenekemen kalandozik el.

- Csúnya lenne, ha mégis bekövetkezne ez utóbbi - csúsztatom szabad kezem kezére, miközben tovább locsolom magam. Val'szeg már nem sokáig élvezhetem, mert érzem, hogy a melegvíz kezdi feltolni a lázam, ráadásul megborzongok.

- Nekem mondod? Azzal az intezitással, amivel bírok, gyorsan eltűnne.

- Majd szerzünk felcsatolhatót - jelentem ki teljesen komolyan, bár nehezen bírom röhögés nélkül. Kész szerencse, hogy nem kopik el a farka, elég nagy szarban lennék én is utána.

- Azt hittem, nem bírod a műbránert - jegyzi meg.

- Ha ez lenne az utolsó esélyünk arra, hogy kiélvezzük egymást, inkább megbarátkoznék vele - közlöm be könnyedén. - De ha lehet, ne jussunk el idáig - teszem hozzá és elvéve a szivacsot a kád széléről a vízbe mártom, majd besaccolom, hol lehet a feje és ráejtem azt, miközben jókat kuncogok.

- Bolond kölyök - morogja, majd mellkasát megemelve kiemel a vízből, a csapot pedig elzárja és tusfürdőt kerítve mosdatni kezd. - A szex túl jó ahhoz, hogy az élvezete nélkül éljen az ember. Amikor már nem áll fel, vagy valami hiányzik az alkatrészek közül, eléggé feleslegessé válik a szexpartner, annak is inkább egy szexképes illetőt kell kerítenie és elfelejtenie az előzőt. Műfasszal eljátszhatsz valakivel, de nem a sajátod helyett.

- Tény. A cölibátust sem nekem találták ki - mondom mosolyogva. - Kicsit megmasszírozol? Megint émelyeg a gyomrom - sóhajtom lemondóan, mire a férfi felül, ezzel felültetve engem is, majd hátracsúszik, hogy a kád szélének dőlhessen és belekezd a masszírozásba.

- Azért meglepett, hogy felhoztad ezt. - Megvonom vállam.

- Szeretem feszegetni a határaimat. Lehet, talán egyszer ebben is engedek, ki tudja.

- Biztos te vagy Buddha reinkarnációja - viccelődik velem. - Csak a műbránerrel van gondod, vagy más eszközökkel is?

- Attól függ, mikre gondolsz. Nem vagyok egy szakavatott ebben.

- Mennyire néztél körül a szalon mögötti kis zugban?

- Őszinte leszek, rohadtul nem azzal foglalkoztam, hogy alaposan körbenézzek. Valahogy a helyzet nem pont olyan volt, hogy kigyörnyörködjem magam, mint Alice Csodaországban és valaki erősen el is terelte a figyelmem - mondom halvány mosollyal. - Azt láttam, hogy kikötözni valakit például a lehető legtöbb és legkülönfélébb módon lehet ott.

- Hajjaj...! - Közben kihúzza a dugót a kádból. Hajjaj bizony. Lehet erre inkább akkor kellene visszatérnünk, ha képes vagyok összeszedni a gondolataimat is rendesen. Mert annál azért többet fogtam fel a helyből, csak ha most lehetne, nem kezdenék bele sem hosszú monológokba, sem ecsetelni a dolgokat. Szarul vagyok, határozottan. - Majd később visszaviszlek, hogy tüzetesebben körülnézz - jelenti ki. Bólintok csak. Tatsuki egy kevés meleg vizet hagy a kádban, majd kiszáll belőle és fokozatosan hűteni kezdi nekem a vizet. Elkezdem locsolni magam vele, hűtve testemet, mert valahogy rohadtul nincs kedvem szenvedni a láztól. Fázom, rettenetesen, de megint kezd egy kicsit talán jobb lenni a helyzet, Tatsuki pedig gyengéden simogat. Úgy látom, eldöntötte, hogy velem együtt fog megfagyni, mert törölközőt sem vesz. Odahajolok hozzá és csókot nyomok ajkaira.

- Legalább te ne fagyj meg! Egy jégkocka elég az ágyba - mosolyodom el halványan.

- Gyorsan felmelegszem. - Már elég hidegre hűtötte a vizet, így elzárja a csapot. - Lezuhanyzok, kint rendet vágok. Megleszel, vagy kérsz valamit? - kérdezi.

- Kiabálok, ha mégsem.

- Megegyeztünk. - Folyamatosan locsolgatom magam a hideg vízzel, míg Tatsuki lefürdik, megtörülközik, majd elvonul rendet rakni. Hallom, ahogy teát rak fel, majd elhalad az ajtó előtt megint, a szoba felé véve az irányt. Egyre jobban reszketek és egyre jobban émelygek is, végül azt hiszem, nem bírom tovább a dolgot, ráadásul hirtelen éles fájdalom nyilall oldalamba a tigrisem alatt nem sokkal, én pedig odakapva kezem görnyedek össze.

- Tatsuki! - kiáltom kissé erőtlenül, elgyötörten, mire a férfi rohanvást jelenik meg a fürdőben.

- Mi baj?!

- Görcsöl - nyögöm ki, de ennél többet ne kérjen most senki. Tatsuki visszarohan a szobába, majd telefonját a fülére emelve tér vissza hozzám és térdel mellém. Mindenbizonnyal Bakarit hívja, aki nem sokkal később, ha még egyáltalán jól hallom, fel is veszi a telefont és belemorog. Igyekszem mély levegőket véve enyhíteni a fájdalmon, de nem megy olyan könnyen.


Miután Tatsuki leteszi a telefont, lehajtja a vécé tetejét és rádobva mobilját óvatosan emel ki engem a kádból. A szobába cipel, megtörölget, s figyelve arra, hogy a lehető legkevesebbet mozgasson, felöltöztet. Amint ezzel megvan, ő is ruhát kap magára, elrakja telefonját, cigimet és elvéve a kocsikulcsokat a szekrényről vesz ismét ölébe, majd indul meg velem. Óvatosan tesz be a Mercibe, majd megkerülve a kocsi elejét száll be ő is és a gázba tapos. Rémesen vagyok, a testem lángol, oldalam éles fájdalommal lüktet és még mindig hányingerem van. Nem tudom, mennyi idő telik el, a hosszú kínkeserves percek óráknak tűnnek, végül leparkolunk a legközelebbi kórház előtt, ő pedig ismét óvatosan ölbe véve rohan be velem. Még eszméletemnél vagyok annyira, hogy halljam, ahogy orvosért kiállt, még felfogom, hogy letesz az ágyra, aztán nincs tovább.


***

Furcsán érzem magam, s ahogy felnyitom szemem, csak lassan körvonalazódik ki előttem a kórházi szobák oly' jellegzetes alakja. Tompa vagyok, mint akit leütöttek, csak a fejem nem fáj hozzá. Szerencsére. Beletelik pár percbe, míg összeszedem gondolataimat, hogy mi történt. Irritál az infúzió is és fel akarok ülni, ám amint mozdulok, oldalam tompán sajogni kezd tigrisemnél, s ösztönösen nyúlok oda. Kötés fedi. Kezek érnek hozzám, s nyugtatóan simogatni kezdenek. Most tudatosul bennem, hogy Tatsuki is itt van, itt maradt annak ellenére, hogy rühelli a kórházakat. Kezére csúsztatom kezem, s rápillantok.

- Ugye a tigrisnek semmi baja? - kérdezem meg csendesen, kissé erőtlenül még. Haza akarok menni, nem akarok itt maradni.

- Nem, semmi, megúszta - válaszol halk, mély hangon, s halvány mosolyra húzódnak ajkai. Megkönnyebbülten sóhajtok fel. Nem számít semmi más, csak a tigrisnek ne legyen baja!

- Vigyél haza - kérem őt komolyan.

- Biztos voltam benne, hogy ezt akarod - jelenti ki szélesedő mosollyal. - Firkáld ezt alá és itt se vagyunk. - Elém tol pár papírt meg egy tollat, én pedig gondolkodás nélkül írom alá őket, csak húzzunk innen a francba végre. Elég volt ebből a rémálomból mára. Nem vágyom semmire, csak hozzábújva kialudni magam végre.

- Már túl jól ismersz. - Közben kihúzom karomból az infúziót, majd a kötésen tartva kezem Tatsuki segítségével felülök. Lehet, hogy szexi a kórházi hálóruha, de ettől is szabadulni akarok, amilyen gyorsan csak lehet.

- Ésszel, heló! - szól rám kicsit erélyesebben a férfi, mire csak meglepetten pislogok. Csak felültem, nem készültem világgá rohanni, sem kapkodni. - Nem ezen a kurva öt percen fog múlni, csillapodj! - teszi hozzá. Feszélyezi őt a kórház, valószínűleg ezért is harapja mindjárt le a fejem, na de na... Lebontja rólam a kórházi ruhát, óvatosan rám adja a pólót, alsónadrágot, a nadrágba pedig épp csak beleigazít, azzal a karjaiba vesz és elindul velem kifelé a kórházból. - Saját felelősségre hazamehet, a papírokat aláírta - közli az útközben felbukkanó, már hegyibeszéddel készülő nővérnek, akibe a határozott és letorkoló mondattal még a levegőt is belefojtja, azzal otthagyja.

- Te aztán értesz hozzá, hogy hallgattasd el a nőket - kuncogom hozzábújva.

- Szereztem benne gyakorlatot, az tény - heccel, mire erőtlen elvigyorodom. Lassan, vigyázva betesz a kocsiba, majd becsukja az ajtót és megkerülve a Merci orrát beül a volánhoz. Combjára rakom kezem és behunyom szemem, Tatsuki pedig indít, majd elindulunk haza.

- Nagyon remélem, hogy most már bepótoltam bőven az elmúlt huszonöt évet - szólalok meg csendesen. Tatsuki hamarosan leparkol, majd óvatosan, lassan kiemel a kocsiból és elindul velem fel a lakásba. Fáradtnak érzem magam, valószínűleg még hat az altató, meg ki tudja, mi, amit belém nyomtak. Meg sem lep, hogy Bakari vár minket a lakásnál. Kinyitja az ajtót és előre engedi Tatsukit, aki egyenesen az ágyba visz, majd az alsóm kivételével minden ruhától megszabadít és segít elfeküdni. Hűtőkötést tesz combomra, egy bögre teával és Bakarival tér vissza. A tetováló is levetkőzik és befekszik mellém az ágyba, én meg szinte azonnal mozdulok, hogy hozzábújhassak. Tatsuki közel fészkeli magát hozzám és megsimogat, majd elvéve a bögrét megkínál a teával. Feltámaszkodom könyökeimre és hagyom, hogy megitasson, pár korty után végül visszafekszem. Bakari hozzánk lép, s leoldja combomról a hűtőkötést, amit Tatsuki alig pár perce tett fel. Még jócskán bennem van a reggeli események rémképe, így összerezzenek, ahogy keze combomra siklik, hogy megvizsgálhassa.

- Gyógyul, már nem kell több szúrással kezelni - szólal meg nyugtató hangon, én pedig megkönnyebbülten sóhajtok egyet. Legalább egy rémálommal kevesebb, ám mikor kezébe vesz egy fecskendőt, elfordítom fejem. Nem fakadtam volna sírva, ha ez most kimarad, az biztos. Tatsuki megint nyugtatóan simogatni kezd, csak valahogy rohadtul nem vagyok képes megnyugodni, mindenem remeg és bármennyire is próbálkozom magamat is csitítani, nem sokat segít. Muszáj lenyugodnod, Shinji! A tetováló karjára csúsztatom kezem, s fejem egészen mellkasához fúrom. Bakari kivár térdemnél fogva lábamat, s miután sikerül valamelyest megnyugodnom, beadja a szteroidot. Továbbra is kellemetlen és szar a művelet, de a reggelihez képest közel sem olyan borzalmas és fájdalmas.


Nem vágyom másra csak, hogy alhassak végre valamennyit, így kezem a kötésemre simítva fészkelem még közelebb magam Tatsukihoz. Még felfogom, ahogy Bakari a tetoválónak címezve a szavait még arra kér minket, hogy pihenjünk, itt marad, utána azonban megszűnik minden körülöttem.


***

Arra ébredek, hogy túl nagy a csend körülöttem, ami nem lenne gond, mert sosem keltem hangzavarra, főleg nem Tatsuki mellett, de most egyenletes szuszogását sem hallom. Kinyitom szemem. A tetováló nincs mellettem, s már jócskán benne járunk a reggelben is. Nem kísérletezem azzal, hogy egyedül felüljek, mert a tigris alatti tompa lüktetés elég meggyőző ahhoz, hogy nem kellene ugrálnom. Lehet velem alkudozni, ezen ne múljon. Kiabáljak vagy csörgessem meg? Vagy elég, ha az ajtót szuggerálom? Sanszos, hogy az utóbbival órákig tartana bevarázsolni őt ide, kiabálni meg korán reggel, éhgyomorra valahogy nincs kedvem. Marad a biztos köztes. Kezembe veszem telefonomat és megcsörgetem őt alaposan fülelve, hol szólal meg a lakásban a zene. Egész jó játék lesz belőle a végén... Na jó, Shinji, neked megártott az altatás...! A telefon a konyhában kezd el zenélni végül, s mikor Tatsuki Bakarival megjelenik, bontom a vonalat. Ha ezt tudom, valami indulót kerítek csengőhangnak magamnak. Elvigyorodom. Jól van, Shinji, állj le, mielőtt hülyének néznek! Val'szeg már makk mindegy.

- Remélem, tudjátok, hogy félelmetesek vagytok így! - vigyorgom még mindig.

- Furcsán reagálsz a félelemre - jegyzi meg könnyedén Bakari és vizsgálni kezd.

- Ahelyett, hogy örülnél, mert két pasi ugrál körbe... - köszönt játékos beszólással Tatsuki, s mellém telepszik. Bakaritól persze bezsebel egy szúrós pillantást a tetováló, de ahogy elnézem, pont leszarja, én meg vigyorgok tovább, mint egy félhülye.

- Látod, fülig ér a szám - vágok vissza elröhögve magam. Az előbb azért bevillant a kép, amiről akkor beszéltem Tatsukinak, mikor a lövés után nyomtam az ágyat. A két tökösnővér... S ahogy ez megint eszembe jut, nevetni kezdek, méghozzá könnyeim törölgetve már. Persze a két férfi riadtan néz rám, hogy mi van, ami nem segít megnyugodni. Szerintem rohadtul nem akarják tudni. Tatsuki értetlenül kuncog rajtam, végül aztán sikerül valamelyest lecsillapodni.

- És még mi vagyunk ijesztőek - szól be újra, s belesimogat a hajamba. - De legalább a kedved jónak tűnik.

- Szerintem nem akarod tudni, mi jutott eszembe, bár gyanítom, rá fogsz jönni - felelek ennyivel, még mindig széles vigyorral a képemen. - Jól vagyok - váltok végül komolyra. - Jól is érzem magam.

- Ez maradjon is így, ha lehet - kéri. Bakari elég bizarr képet vág, grimaszol és fel-felsandít ránk. Fürkészőn figyelem, hogy tudjam, ez minek szól, de végül inkább nem próbálom megfejteni a dolgot. Gyulladáscsökkentőt kapok, injekcióban, mert miért is ne, nehogy elszokjak attól, hogy napjában kétszer így is döfködnek, hiszen a szteroid sem maradhat ki, s a fecskendő láttán megint kiráz a hideg. Persze Tatsuki észreveszi, s kezét úgy helyezi lábamra, mintha csak nyugtatni akarna, miközben érzem, hogy ebben erő is van, nehogy még egy tű essen áldozatomul. Nem tervezem, de tény, hogy kiszámíthatatlan, mikor ugrom meg ösztönösen. Azt hiszem, jobban jártunk így, mert Bakari azt a pontot találja meg, amit tegnap Tatsukinak is sikerült. Inkább kussolok és összeszorítva szemem és fogam tűrök. Miután végez, a kukába dobja ezt a fecskendőt is és kimegy a konyhába, gondolom, reggelit készíteni.

- Rajtam nem fog múlni - felelek halvány mosollyal Tatsukinak. Rendben, kicsit megszenvedtem most megint ezt a szart. A tetováló végül odasimul hozzám és izgatott vigyorral belecsókol a fülembe.

- Mire is gondoltál korábban, amit nem akarok szerinted tudni? - kérdezi.

- Emlékszel, mit mondtam neked, mikor meglőttek? - Simulok bele ölelésébe. - Tudod, te, Bakari meg a tökösnővérek... - vigyorodok el, Tatsuki pedig jóízűen felnevet.

- Jobb is, hogy ezt nem előtte mondtad. Bal lábbal kelt - árulja el. Végigcsókol nyakamon, én pedig jólesően megborzongok. Bakari hamarosan visszatér az étellel, ezért a férfi kicsit visszahúzódik tőlem. Nem igazán vagyok éhes, de tudom, hogy a gyógyszerek miatt úgysem úszhatom meg az evést, ezért, ha válogatva is, de falatozni kezdek. Nem kívánok semmi olyat, ami nem könnyű kaja, mert úgy érzem, a gyomrom még mindig nincs rendben teljesen.

- Később szeretnék lemosakodni - pillantok Tatsukira. Zavar ez a kórházi szag, de csak azért Bakari előtt jelentem be, mert nem tudom, mit lehet és mit nem, azon kívül, hogy a friss sebet nem igazán érheti víz és vigyázni kell rá, de gondolom, ez édeskevés. Ráadásul muszáj látnom a tigrist, mert kell. Tudom, hogy Tatsuki azt mondta, semmi baja, de akkor is... Megnyugtatna.

- Remek ötlet - jelenti ki a tetováló és Bakarin sem látszik semmilyen ellenvetésre utaló jel. Egy darabig méregetem a kaját, mert egyáltalán nem tudom, hogy van-e kedvem bármihez is. Az omlett val'szeg olaj nélkül készült, már amennyire ezt innen meg tudom állapítani, a zöldségek natúrban érkeztek és kiegészítőnek pirítóst és teát kaptam. Bepróbálom az omlettet pirítóssal. Enyhén sós csak, így ahhoz képest, hogy nincs étvágyam, egészen jólesik.

- Meddig kell még feküdnöm? - kérdezem meg újabb falatot véve magamhoz. Kicsit jó lenne felállni, kinyújtózni, még ha nem is terhelem le a lábam, de már nem bírok ennyit feküdni meg ülni.

- A lábaddal még egy hétig biztosan, de inkább kettő - válaszol Bakari -, a műtéted miatt egy-két nap, aztán csak nem terhelheted magad. Szerintem meglesztek - közli végül, ezzel jelezve, hogy menne.

- Még két hét és kiugrom az ablakon - morgom csendesen, újabb falatot véve magamhoz. - Köszi - mondom a férfinak ránézve végül, hogy mehessen. Még arra kér minket, hogy ha bármi gond adódna mégis, azonnal hívjuk, ami szerintem nem volt kérdés amúgy sem, végül lelép. Miután Bakari távozik, Tatsuki visszabújik hozzám, én pedig egy falat pirítósra pakolok az omlettből, majd megkínálom vele. Utálok egyedül enni, ő meg elfogadja.

- Egy fél percre se maradsz magadra, ha ki akarsz ugrani az ablakon - fenyeget meg. Pedig ha nem találunk ki valamit, ez bizony kilátásba helyezhető.

- Két hét még ágyban? - kérdezem csendesen. - Kockásra ülöm a seggem... - sóhajtok fel.

- Maximum laposra, de majd kerekre gyúrom mindig - duruzsolja és mancsai már tapadnak is a szóban forgó testrészre. Na ettől az egytől nem félek valahogy. Elvigyorodom, de csak egy rövid időre és befejezem a kajálást. Jóllaktam... vagyis, ettem és elég volt ennyi.

- Nem hangzik rosszul ez a lehetőség, de.... - De annyira nem bírom, hogy nem mozdulhatok, csak egy kicsit. - Hosszú két hét lesz... - mosolyodom el végül.

- Ne nyafogj, élvezd ki, amit lehet! - szól rám játékosan. - Mikor is akarsz fürdeni? - érdeklődik.

- Csak egy kicsit hadd legyek gyerek! - kötekedem vele. - Amint lehet. Borzalmas ez a kórházi szag - felelem tényleg úgy, mint egy kölyök.

- Legyél - engedi meg játékos mosollyal. Remélem, ezt jól végiggondolta, mert nem fogom kímélni. - Akkor most, mert én sem bírom - árulja el, azzal már surran is a fürdőbe, hogy előkészítse a fürdést, én pedig jót kuncogva rajta megcsóválom a fejem. A kórház sem lesz kedvenc helyeink egyike. Szerencsére. Megengedi a vizet, utána visszajön és nekiáll lebontani lábamról az izomleszorító kötést, majd hasamról is leszedi a varratot takaró kötést. Azonnal végigmérem a tigrist és megnyugodva mosolyodom el. Hát... nem tudom, Bakari mintha szebben fércelt volna össze, mint azok ott a kórházban, vagy már csak én vagyok túl igényes. Mindegy is.

- Nem volt feldobva Bakari, hogy élvezheti a társaságunk. Sokat morgott? - Csúszom lejjebb óvatosan az ágyon, hogy átkarolhassam a tetoválót. Mondtam, hogy olyan leszek, mint egy gyerek, bár azt nem, miben. Tatsuki a karjába vesz és a fürdőbe cipel, majd beleenged a kádba, állít a vízpermet erősségén, s félig kihúzza a dugót, hogy a vízszint ne érhesse el a friss varratot.

- Nem miattunk, most ő bajlódik Kageruval és Tamakival, meg a többi hülyével - válaszol, miközben a hátam összelocsolja. A víz kellemes meleg, noha nem sokkal melegebb a testem hőmérsékleténél, most mégis jólesik. - Fáradt, meg a fél éjszakát végigvirrasztotta, arról nem beszélve, hogy neki kellett kibírnia engem, miután te elaludtál - teszi hozzá, miközben bevizezi a karjaimat is.

- Mit csináltál? - kérdezem kíváncsian, felvont szemöldökkel. - Kiidegelted? - vigyorodom el ravaszul.

- Ki - ismeri el kurtán. Tusfürdőt nyom a szivacsra, miután bevizezte, majd elkezdi megmosni a hátam.

- Mivel? - kérdezek rá. Mondtam, hogy gyerek leszek, hát akkor jöhet a kíváncsi korszak, ez a mindent tudni akarok és ha már úgy adódik, a miértjét is.

- Most ő lett a bokszzsák - hagyja ennyiben. Ne már, elrontod a játékomat! Rányújtom nyelvem.

- Nem akarod kifejteni? - kérdezem meg angyalian pislogva rá. Jesszusom, Shinji, ha ezen túlleszel, tagadd le! Nem lenne előnyös, ha ez kiderülne.

- Nem igazán. - A habos szivaccsal átsimogat karjaimon, vállaimon és nyakamon, majd nagyon ügyelve arra, hogy a mellkasomra ne folyjon víz, leöblíti. - Megmosom a hajad is, hajtsd hátra a fejed - kéri, én pedig engedek a kérésnek. Furcsa az egész, tényleg mintha gyerek lennék, fürdetnek, ellátnak... Furcsa és kellemes.

- Hát jó - hagyom végül ennyiben a dolgot, pedig nagyon is érdekelne. Tatsuki átvizezi hajam, s miután a kezembe adja a zuhanyrózsát, alaposan átmossa. Minden mozdulata határozott, mégis gyengéd, mintha mindennap ezt csinálná. Végül kiöblíti belőle a sampont a legnagyobb körültekintéssel megint. - Fáradtnak érzem magam - szólalok meg végül csendesen.

- Megértem. Mindjárt végzek és lefekhetsz. - Még átmossa az oldalam, eltakarva a víz folyásától a sebet a mellkasom, majd combjaim, aztán elzárja a csapot és törölközőt kerít. A víz lecsorog a félig nyitott lefolyón.

- Jó neked, én nem. Annyit aludtam, mint egy mormota - felelem halvány mosollyal, miközben bambulok magam elé. Kicsit olyan érzésem van, mint aki kapott egy baszott nagy adag nyugtatót, hogy még véletlenül se jusson eszébe ugrálni. - Ugye nem adtak semmi szarságot? - kérdezek rá. Rohadtul nem örülnék, ha mégis. A nyugtatókkal gondjaim vannak. Tatsuki kiemel a kádból, majd a szélére ültetve elkezd alaposan áttörölni.

- Nem, ez még ami visszamaradt a műtét után szerintem - válaszol közben.

- Remélem...

- Fáradt, nyomott, bágyadt vagy csak?

- Inkább fáradt és nem tudom.

- Hát pedig jobb lenne, ha kitalálnád, mert azt csak te érzed - mondja őszintén. Tudom. Miután végzett a megtörléssel, átdörgöli még a hajam, aztán visszavisz a hálóba és az ágyra tesz. Felszusszanok.

- Azt hiszem, inkább csak túl fáradt vagyok.

- Normális - mondja. - Lefekhetsz, elboldogulok. - Lefertőtleníti sebem, miután elfekszem az ágyon, majd bekötözi. Combomra is megkapom a kötést, majd rám húzza a takarót és befekszik mellém.

- Azért ha túlságosan kezdenék hasonlítani egy mormotára, inkább tarts ébren - kérem őt elvigyorodva.

- Ha kórosnak bizonyul a fáradtságod, majd kitalálok valamit, amivel ébren tartalak - árulja el vigyorogva.

- Kurva sok viagrát kellene ahhoz beszedned, hogy non-stop álljon napokig - közlöm vele egyszerűen, ha már ébrentartás, s rásandítok. Az a fej, amit vág... elröhögöm magam. - Gondoltad, megelégszem az intravénás kávéval? - kuncogok még mindig.

- Menj a picsába! - küld el lendületesen. Elhúzom számat... Hát jó... Lehunyom szemem és feljebb húzom magamon a takarót. Zavar, hogy nem tudok az oldalamra fordulni, egyikre sem, balomon combom gátol meg ebben a műveletben, míg jobbomnál a műtéti seb. Azt hiszem, ma már csak nyűglődni fogok, jobb lenne aludni. Ülőhelyzetbe tornázom magam, s elveszem bögrémet az éjjeliszekrényről, hogy igyak, ám megszédülök, s le kell tennem a bögrét az ölembe, hogy ne öntsem ki a tartalmát, míg megint nem áll helyre minden. Ezek szerint mégis kaptam nyugtatót...

- Segíts, kérlek... - kérem meg Tatsukit végül, hogy minél előbb megint vízszintesbe kerülhessek, mert most ez a legjobb, amit tehetek, míg elmúlik a nyugtató hatása. Volt szerencsém már kitapasztalni és megtapasztalni is a dolgot. A tetováló kiveszi kezemből a bögrét és megitat, majd miután visszarakta azt az éjjeliszekrényre, segít ismét lefeküdni.

- Maradjunk annál a koreográfiánál, hogy előbb mondod, aztán csináljuk, jó? - kéri szelíden. Beleegyezően bólintok.

- Ez csak a nyugtató - mondom végül csendesen, lehunyva szemem ismét.

- Akkor legyél nyugton és aludj - búgja a fülembe csendesen. Fejének döntöm sajátomat.

- Megtenném, ha menne - keresem meg kezét és rácsúsztatom enyémet még mindig lehunyt szemekkel. - Nyugodtnak meg nyugodt vagyok teljesen.

- Az a lényeg. Majd jobb lesz - bíztat szelíden. Tudom, holnapra már semmi bajom nem lesz. - Csak hogy tudd, soha nem fogok viagrát szedni - közli. Aprót sóhajtok, mivel csak egy ártatlan poénnak szántam.

- Holnapra elmúlik. Hivatalosan nem kaphatnék semmilyen nyugtatót sem, azt a beszólást pedig... csak egy ártatlan poénnak szántam, ne haragudj.

- A farkam, szexualitásom, és egyebek nem képeznek számomra poéntárgyat, mert könnyű átcsúszni a sértő, bántó, dühítő határra - árulja el. - Nem haragszom, de jobb, ha megjegyzed, hogy maximálisan meg vagyok elégedve a testemmel és a teljesítőképességemmel, teljesítményemmel.

- Nincs is okom rá, hogy panaszkodjak bármelyik miatt is - mondom komolyan, őszintén, ezzel is újra bocsánatot kérve tőle, még ha burkoltan is és biztosítva arról, hogy megjegyeztem mindazt, amit mondott.

- Szerintem se - ért egyet magabiztosan, én pedig halványan elmosolyodom és ráemelem tekintetem.

- Mesélsz nekem? - kérdezem meg komolyan, még közelebb csúszva hozzá.

- Miről? - kérdez vissza meglepetten.

- Mindegy. Hogy milyen volt öt-tíz éve, vagy hogy mik a terveid... - Csak halljam a hangod. Úgy érzem, őt hallgatva talán sikerülne el is aludnom. Most erre van szükségem.

- Öt-tíz éve szar volt, nincs mit mesélni róla. Hajtottam előre, tapostam át mindenen, értem el a céljaimat - válaszol vállat vonva. - A terveim már egy érdekesebb téma. Szívesen bekocsikáznám az országot, de tervezek valamelyik nyáron visszamenni Görögországba. Érdekel Németország is, meg Svájc - teszi hozzá újabb vállvonással. - Persze ezek nem igazán tervek, azok kézenfekvőek. Legyőzni Kitamurát, rendet vágni, aztán végre már könnyű melókkal foglalkozni és élvezni az életet, röviden ennyi. Neked mik járnak a fejedben a jövővel kapcsolatban?

- Az egyik és legfontosabb cél a jövőre nézve a főiskola. Ha már megkaptam a lehetőségét, szeretném a tőlem telhető legjobb teljesítménnyel elvégezni, hogy ne okozzak csalódást senkinek, de főleg magamnak ne. Külföldön még nem jártam, nem is tudom, mit néznék meg igazán, vagy hova mennék. A csendes, nyugodt helyek vonzanak. Gyerekkoromban például rengeteget játszottuk az utcánkban lakó, velem majd’ egyidős srácokkal, hogy kincskereső kalandorok vagyunk és órákig képesek voltunk négykézláb mászni az út menti árokban kincsek után kutatva - árulom el mosolyogva, amin Tatsuki is jót kuncog. - Érdekelnek az olyan helyek, melyeknek van valami különleges története. Ilyen szempontból Olaszország, azon belül is Róma nagyon vonzó számomra. De nagyon sok minden más is érdekel... Annak idején... na jó, hat éve, hét, talán kicsit több, de nem sokkal... ezért is kezdtem el magamtól megtanulni például az autószerelést - vonom meg én is vállam most. - Ami érdekelt, abba beleástam magam, amennyire csak lehetett és ha olyanról volt szó, igyekeztem meg is tanulni, megjegyezni, hasznosítani a magam számára.

- Hát... Róma nem épp a csendes és nyugodt hely - mondja játékosan. - Ez a kincskeresős gyerekkori játék meg jó, tetszik. Én már nem tudom, miket játszottam a testvéreimmel, csak arra emlékszem, hogy mindig remekül szórakoztunk.

- Nem túl sok emlék maradt meg nekem sem a gyerekkorból, csak néhány ilyen apróság. A szomszédban lakott egy fiú, egy évvel volt nálam fiatalabb. Volt egy kutyájuk is, egy elég nagytestű, de barátságos dög. Arra emlékszem, hogy szegény ebre rengetetgszer aggattunk mindenféle rongyot, majd azt játszva, hogy ő a gonosz sárkány, akit le kell győznünk, rontottunk rá mind és agyondögönyöztük... Egy-két ilyen maradt meg. Yorura sem emlékeztem, pedig barátok voltunk... Élt az emlékeim közt egy fiú, akivel minden hülyeséget megcsináltunk, de arcot nem tudtam hozzá kapcsolni, csak egy nevet...

- A kutyák jó pajtások, a legkisebb testvérem egyre állandóan fel akart ülni, én meg nem engedtem neki, aztán később úgy nyargalt hozzám, mintha ló lenne. Persze meglett, amit mondtam, lecsúszott a hátáról, mi meg jól kiröhögtük, aztán percekig vigasztalhattuk, mert nevettünk rajta. Ha mondasz dolgokat, néha eszembe jutnak apróságok - ismeri be -, de régen sok időt töltöttem azzal, hogy minden emlékem elfojtsam, kitöröljem.

- Te legalább tudod, miért nem emlékszel dolgokra... vagyis nem ez a helyes megfogalmazás, a fenébe már! - mordulok fel. Bosszantó ez az állapot. - Volt egy időszak, ami teljesen kiesett és nagyon sokáig nem tudtam, miért - kezdem inkább valahogy elmagyarázni, mire gondolok. - Később kiderült, hogy gyerekként évekig kaptam hangulatjavító szarságokat, amiknek meglett a hatásuk, hosszabb időszakok estek ki. Volt, hogy nevet tudtam társítani arcnélküli alakokhoz, ahogy az Yoruval is volt és volt, hogy csak arcok voltak meg név nélkül. Érzések, érzetek. Emlékeztem olyan időszakra, amiből csak a boldogság maradt meg. Nem tudtam és a mai napig nem tudom elhelyezni időben, ugyanakkor van olyan is, amiből csak helyek jutnak eszembe és illatok, szagok... ilyen a kórház. Nem tudom, mikor és miért voltam ott, sosem derült ki, de a jellegzetes fehér falakra, fehér köpenyekre és arra az átható szagra emlékszem. Mikor Bakari a kezembe nyomta a rólam készült aktát, nem néztem bele, nem voltam benne biztos, hogy nem találnék olyan dolgokat, amikre nem emlékszem... Érdekeltek volna, ugyanakkor az agyam valamiért nem akarja, hogy tudjak ezekről, ezért inkább hagytam a fenébe - mondom csendesen. - A hangulatjavítók miatt nem kaphatok nyugtatót sem nagyon, vagy csak szigorú ellenőrzés mellett. Lassabban ürül ki a szervezetemből és tud kellemetlen tüneteket produkálni. A fáradtság csak egy lájtos mellékhatás, ahogy az amnézia is hozzá, ami inkább abban nyilvánul meg, hogy nem jutnak eszembe egyszerű szavak. A legrosszabb esetben jön a szédülés, fejfájás és vérnyomás-ingadozás, ez utóbbi pedig talán mind közül a legrosszabb. Az utóbbi nyolc-kilenc évemre emlékszem tisztán, maximum tíz, a többiből csak foszlányokban.

- Az aktád megvan elektronikus formában - mondja meg csendesen. - Hogy kerültél gyerekként olyan helyzetbe, hogy hangulatjavítókra legyen szükséged?

- Nem tudom, nem emlékszem rá. A kórházra igen, legalábbis ha jól helyeztem el időben, de ebben sem vagyok biztos.

- A szüleidet miért nem kérdezted?

- Kérdeztem, de nem mondtak semmit. Vagyis mondtak, de nem az igazságot és hiába próbálkoztam náluk évekig így vagy úgy, mindig ugyanazt kaptam válasznak: kórházban azért voltam, mert leestem az egyik fáról, a hangulatjavítót meg azért kellett szednem, mert éjjelente nem aludtam, csak hánykolódtam és kiabáltam. Ezekre én nem emlékszem, ami persze nem jelenti azt, hogy nem lehet igaz, de valamiért úgy érzem, nem az.

- Ezekkel a válaszokkal én sem értem volna be - ismeri be. - Nyilván nem véletlenül álltak elő ezzel a magyarázattal neked.

- Számtalanszor próbáltam visszaemlékezni, hátha... Sokszor túrtam fel a lakást is valami kézzelfogható dolog után, kórházi jelentés, bármi, de gondosan eltüntettek mindent...

- Miért akarsz emlékezni?

- Jobb tudni a biztos rosszat, nem? Nem tudom... Zavar, hogy nincsenek normális emlékeim a tizenhat-tizenhét éves korom előtti időszakról, hogy csak foszlányok vannak belőle, amikben alig van összefüggés szinte. Bár lehet, tényleg jobb lenne beletörődni, ha ennyire nem akarják, hogy tudjam...

- Van módszer visszahozni emlékeket, Deon is csodálatosan elmesélte a Luxszal közös három évét, csak aztán jól megborult tőle, meg rettegett. A felejtés egyfajta önvédelmi mechanizmus - jelenti ki halk hangon.

- Nem tudom, mi lenne jobb - vallom be őszintén. Érdekelne a múltam, akkor is, ha szar, borzalmas, fáj. Megint jön a hülye közhely... de nem vagyok benne biztos, hogy ez erősebbé tenne most.

- Más sem tudhatja helyetted. Én nem szeretek túlzottan emlékezni - vallja be. Elgondolkodom. Hosszú ideig hallgatok és mérlegelek magamban, hogy tényleg jó ötlet-e tudni azt, amit már minimum huszonpár éve titkolnak előlem, valószínűleg nem ok nélkül, de ez az állapot sem jobb. Tudom, hogy a múlt az csak egy “volt”, hogy nem lehet rajta változtatni és ami fontos, az a jelen és a jövő, de... az élet a múlttal együtt teljes és más az, ha önszántunkból nem akarunk emlékezni dolgokra, amik megtörténtek. Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. Sokféleképpen értelmezhetjük törékeny létezésünket, sokféleképpen adhatunk neki jelentést, de az emlékeink adják meg a célját, és adnak hozzá összefüggést. Én hiszem ezt. Hinni akarom, de... és ez a "de" mindig elbizonytalanít.

- Tudni szeretném - szólalok meg végül határozottan.

- Ha tényleg, a későbbiekben segítek.

- Rendben - felelek csendesen. Óvatosan fordulok kicsit Tatsuki felé teljes testemmel, annyira, hogy kezem derekára tehessem valamennyire magamhoz ölelve. Kell a közelsége, az illata, a teste melege, hogy nyakához fúrhassam arcom. Fejem alá csúsztatja karját, szelíden és birtoklón ölel magához átkarolva lábával is. Lehunyom szemem. Az illata most is elnyugtat, s úrrá lesz rajtam a fáradtság is végül, így elalszom a biztonságot jelentő karok között.

214.

Deon

Kalapáló szívvel és remegő kézzel húzok nadrágot, majd egy laza pólót. Féltem a bőrömre festett mintákat, mert gyönyörűek és szeretném tökéletes állapotban megmutatni Asaménak. Egyszerre van bennem az, hogy mindenféle körítés nélkül elbüszkélkedjek a művekkel, s az, hogy igenis megszervezzem azt a gyertyafényes éjszakát. Míg a szobájához battyogok, döntök. A pólómat levetem, amint becsukom magam mögött az ajtót, majd a fürdőben lámpát kapcsolva a székre dobom és a farmerom is így végzi. Az alsónadrágomat lejjebb tornázom az alhasamon, hogy még véletlen se sértse meg a rózsáimat, aztán felkapcsolok egy kislámpát és elkezdem lepakolni az éjjeliszekrények tetejét. Hangulatos, romantikus világítást szeretnék, azt, hogy a meleg fényt megannyi sárgán világító mécses adja. Szerencsére eleget találok a legutóbbi akciónk óta megmaradtakból, még illatos is előkerül, úgyhogy némi bogarászás után pontosan úgy fest a szoba, ahogy én akartam. Kellemes a fény-sötétség arány, látni fogjuk egymást rendesen az ágyban, ugyanakkor mégsem olyan, mint mikor nappal vagyunk együtt, van némi sejtelmesség a mécsesek miatt. Vigyáztam mindenre, mert nem szeretném, ha valami miatt odakozmálna az éjszakánk. Eléggé letörne...


Nézem az ágyat, melyet megvilágítanak a sárgás kis lángok és azon gondolkodom, még mit csináljak. Halványan már érzem is az erdei gyümölcsök illatát, mire vigyorba szaladnak ajkaim. Izgatott vagyok, zizeg minden porcikám. Na jó, nem nagyzolok! Egyébként is én vagyok a lényeg, nem a körítés. Visszatérek a fürdőbe, aztán eszembe jut, hogy kéne sms-t írni már Asaménak, hogy ne kelljen sokat várnom, mert másfél percet is egy évszázadnak élnék meg ebben az izgalomban, de ha már itt vagyok, levetkőznöm kéne és felvenni a köntöst.


Atya ég, ha valaki látna most, tutitra hülyének nézne! De nem lát senki, úgyhogy nyugodtan baromkodhatok, hogy most sms-t írjak előbb, vagy mi a szart kezdjek magammal. Uhh, ez így nem lesz jó...


Szú-szá...


Hogy tudok még most is ennyire hülye lenni az izgatottságtól? Jó, persze örülök, hogy pezseg a vérem, még most is kívánjuk és imádjuk egymást Asaméval, csak azt vártam volna magamtól, hogy kicsit kevébé leszek kettyós a későbbiekben. Hát... nem jött össze. Mindegy. Lazán összefogott köntösben lépdelek vissza az ágyhoz és végre megírom a rosszfiúmnak azt az sms-t, amivel remélhetőleg kívánságomnak megfelelően azonnal idecsalom. Félrenyomok párszor, de mindig kijavítom a hibát, így végül elküldöm: “Mára odaát Game over, a munka megvár. Gyere a szobádba. MOST! :)”. Kuncogva, röhögcsélve húzódom vissza a kivilágított fürdőbe, s a hideg csempének dőlve várom, hogy a yakuzám előkerüljön. Kicsit keresnie kell majd, de itt tökéletesen fogja látni Jeremy művét és én is az arcát, aztán visszahúzódhatunk a szobába, ahol megejthetjük a vágyott légyottot. Alig bírok nyugton maradni, annyira túlteng bennem az energia, hogy képes lennék örömtől kiabálva, ugrálva végigszaladni az egész házat. Háromszor.


Na jó, az egész Földet berohannám így és nem fáradnék el. Kicsit hiperaktív vagyok? Nem, nagyon.


A hajamba kapaszkodva, szorosan a falhoz préselve magam - de így is vigyázva a festményekre -, hogy legalább valami tartson, ha már én annyira szédülök, mintha benyakaltam volna egy üvegnyi édes piát, vigyorogva, a szemeimet összeszorítva, szaporán lélegezve várom, hogy Asame végre előkerüljön. Kikukucskálok a szobába, s még pont elkapom azt a meglepett mosolyt, amivel fogadja a szoba látványát. Szerelemhullám jár át a lábam ujjától egészen a fejem búbjáig, és hiába azt terveztem, hogy csak kilesek, nem bírom róla levenni a szemem, ahogy a szobát nyugodt léptekkel átszelve megszabadul a nyakkendőjétől és kigombol pár gombot az ingén. Lázba hoz már ennyi is, a torkomban érzem dobogni a szívem, a mosoly is ráég az arcomra.


Azt hiszem, nem vett észre azonnal, mert mintha nem lenne célirányos, csak mikor találkozik a pillantásunk. Nem gondoltam volna, hogy már csak a mécsesparádé ekkora hatást ki tud váltani belőle. Vagy az sms az oka? Nem tudom, az viszont tetszik, ahogy a fürdő felé veszi az irányt, majd megáll előttem és ravasz mosollyal, karba tett kézzel mér rajtam végig. Szinte konkrétan érzem, ahogy lángba borulok a tekintetétől. Kiszárad a szám, reszketés fut végig a testemen, ujjaim mélyen belemarnak a fehér fürdőköntös anyagába, ami csak a mellkasomat nem takarja el egészen, ám gondosan ügyeltem arra, hogy a rózsafüzérek felső szára ne látszódhasson.

- Ismerve téged, gyanítom, nem csak ennyivel készültél. - Vigyorba fut a szám és felkuncogok.

- Jók a megérzéseid - ismerem el készségesen -, de fel kell fedezned a többit - közlöm vele incselkedőn. Imádom húzni és bár már most is teljesen kész vagyok az izgalomtól, a várakozástól, még nyújtom az időt.

- Egy dolgot óhajtok jelenleg felfedezni - közli, azzal közelebb lép hozzám és megfogja a köntöst összekötő övet, de nem oldja még ki. Wáááá! Gyerünk máááár! Veszettül nehéz nyugton maradni és várni és várni és nem tenni semmit és várni...

- Ellenkezzek vagy segítsek? - kérdezem be, ha már ő tétlen.

- Még nem tudom, elboldogulok-e ezzel a gordiuszi csomóval vagy sem - mondja játékosan és lassan kezdi el kioldani az övet. Direkt húz, játszik velem.

- Hát akkor ez pech - közlöm vele -, el kell fújni az összes gyertyát és menni aludni, mert túl fáradt vagy, ha már egy ilyen egyszerű feladatot sem tudsz megoldani - vágok vissza, azzal elhúzom a mancsaitól az övcsomót. Eshetőség még, hogy csak egyszerűen széthajtja a köntöst, vagy kibújtatja belőle a kezeimet és hagyja, hogy lecsússzon a hátamról, de muszáj őt cukkolni.

- Előbb muszáj kibontanom az ajándékom - közli és ravasz vigyorra húzza ajkait. Ez kész...! Ajándék? Bár ja, kicsomagol, én pedig fürkészem az arcát, ahogy újból végignéz rajtam. Most ugrik a majom a vízbe, a pillanat, amire Jeremy is, én is úgy vártunk, amiért órákon át szenvedtünk... Eszemben sincs elszalasztani és nem csak azért, mert megígértem a srácnak, hogy elmondom, mi volt. Nagyjából persze, az intim és piszkos részletek kimaradnak. Remélem, nem képzeli, hogy mindent bevallok, részletes beszámolóval állok elő. Asame csak az enyém, nem mesélem el, milyen módon imád.


Amint lehámozza rólam a köntöst, amiben segítem egy hajszálnyit, a vállaim hátrateszem és leengedem, hogy könnyedén csússzon le rólam a fehér anyag és ezzel óvom is a hátamon lévő, nagyon volumenű mintát. Asame alaposan megnézi a rózsákat rajtam és úgy látom, tetszik neki.

- Ugye varratni azért nem akarod? - kérdezi meg, mintha nem tudná a választ, én pedig elvigyorodom.

- Nem - válaszolok is úgy, mintha nem mondtam volna már el ezt sosem -, a tetoválás túl végleges. A festéssel az a jó, hogy később lehet valami mást a helyére művelni - árulom el incselkedve vele, azzal közel lépek hozzá és tovább gombolom az ingén a gombokat. Szeretnék már forró bőréhez simulni és még valahogy meg kell mutatnom neki a hátamon lévő mintát is. - Vagy nem tetszik? - kérdem meg elvigyorodva. - Mert akkor ezt le kell nyalnod - folytatom is választ nem várva és kicsit úgy fordulok, hogy rá tudjon pillantani a sárkányra, de látni csak akkor lássa, ha még jobban kifordít eredeti helyzetemből. - Állítólag nem finom - duruzsolom játékosan, kötekedve.


Hát persze, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődését, rögtön háttal fordít magának, én pedig ahogy tudom, lesem őt, míg végigméri a bestiámat. Tetszik neki, látom a szemein, ajka állásán, ráadásul belecsókol a nyakamba.

- Sajnálom, akkor ez most marad rajtad - búgja a fülembe. Higgyem is el, hogy sajnálod, mi? Na nem. Válaszul hátradöntöm a vállára a fejem és elvigyorodom. Úgy érzem, megérte órákig mozdulatlanul feküdni, már amennyire a röhögés engedte azt a mozdulatlanságot. Nem volt rossz, sőt, egészen jó volt.

- A rossz íz az oka, vagy festve azért bejön? - kérdezem heccelve, miközben mancsaimmal a combjain cirókázom. Teljesen fel vagyok ajzva, alig bírok magammal, ugyanakkor nincs bennem késztetés, hogy letámadjam, ellenben talán kelletem magam.

- Nem nyalogattam még festéket senkiről - Mondhatnám, hogy itt az ideje, vagy hogy végre megint sikerült neki újat mutatni, szóval hajrá, ám ha van rá mód, holnap én is szívesen mutatnám meg a fiúknak életnagyságban Jeremy műveit -, de gyanítom, nem a legfinomabb. Ellen nagyon jól áll - búgja és újabb csókot nyom a nyakamra. Na azért. Már hiányoltam az effajta megjegyzéseket. Egyre feljebb haladok a cirógatással és simogatással a combjain, majd könnyű mozdulatokkal markomba fogom a férfiasságát. Imádom, mikor játszadozunk egymással, s hogy ne bírjon magával, hozzádörgölöm a fenekem. A válasz sem marad el, a mellkasomtól indulva végigsimít rajtam, a hasamnál vigyázva a rózsákra, majd ujjait a farkamra fonja és ingerelni kezd. Nem hagyom neki sokáig, már így is nagyon fel vagyok tüzelve, meg ha itt faljuk komótosan fel egymást, felesleges volt a felhajtás a szobában, úgyhogy elveszem kezét és puszit nyomok mutatóujja legnagyobb percére, aztán szembe fordulok vele és elkezdem megszabadítani a nadrágjától. Nagyon csinos, de meztelen teste látványa jobban foglalkoztat. A nadrágját nézhetem bárhol, míg a farkát nem akármikor. Nem mintha azt szeretném, hogy mindenki láthassa, Asame mutogassa, azért annál jobban birtoklom én őt. Sokkal jobban.


Mivel most enged ténykedni, megszabadítom a nadrágjától és az alsónadrágjától is. Ő csak a karjaimat cirógatja, nekem pedig tetszik rajta a lógó ing, úgyhogy a testén hagyom. Ha zavarja, majd leveszi, vagy ha később meggondolom magam, én lesimítom erős vállairól. Miközben lehúzom róla az alsóját, elé guggolok, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve bekapom makkját és egy kicsit eljátszom vele, aztán kiengedem a számból, felállok, leoltom a villanyt és inge széleit megfogva vonom magam után az ágy felé. A minták is látszani fognak, mégsem lesz olyan fényes minden és mi sem állva romantikázunk. Megvan a feelingje annak is, de túlságosan tetszik, amit előkészítettem. Már kellemes gyümölcsillat száll a levegőben, vegyül a szoba szokott illatával, amit főként Asame cigarettája ural, mely nagyon tetszik. Hátrálva érkezem az ágyhoz és így térdelek fel rá, majd már kezdem is puha csókokkal borítani a yakuzám mellkasát. A hajamba túr, amit nagyon szeretek és még a fenekembe is belemarkol, miközben játszom az érzékeivel. Szeretem ezt, és emlékszem arra is, anno mennyire zavarban voltam, amikor övszint alá nyúlt, de most már csak azt érzem, mennyire az övé vagyok, hozzá tartozom. Mosolyogva fogok rá a csípőjére, hogy megtámaszkodhassak-kapaszkodhassak valahol benne, jobbommal pedig bekúszok az inge alá és cirógatva járom be hátát. Imádom a testét, az izmai alkotta domborzatot, a forró bőrét, hozzáérni, megcsókolni, végignyalni rajta, simulni hozzá. Belemerülök abba, amit csinálok, centiről centire haladva borítom be a csókjaimmal, majd szelíden az arcom is hozzásimítom, dörgölőzöm csukott szemekkel, majd folytatom a csókolgatását, eljátszom mellbimbójával, utána egy kicsit lejjebb haladok és újra csókolom.


Teljesen elszédít ahogy lassan járom be testét ajkaimmal. Nagyon jó érzés így szeretni őt, lassan, őszintén, az pedig különösen csodálatos, hogy végre hagyja. Sokáig bosszantott azzal, hogy nem engedett érvényesülni, aztán csak sikerült megolvasztani. Most már, azt hiszem, nem okoz számára nehézséget engedni ezt is nekem. Örülök és annak is, hogy cirógat engem. Amikor felpillantok izmos testéről az arcára, mindig azt látom a szemeiben, hogy élvezi, tetszik neki, amit csinálok. Míg szinte már nem marad szabad hely rajta, hol a hajamba markol, hol felengednek az ujjai, váltja egymást ez és annak tudom be, hogy egyre jobban felkorbácsolom benne a vágyat. Egy apró mosoly fut át a képemen, majd elérem csípője magasságát, s jobbra húzva haladok csókolva továbbra is a testét lejjebb. Arcomhoz ér a farka, amit tökre élvezek, tetszik, mert más az érintése, de még nem bukom rá újra, apró harapásokkal tarkítva a játékomat haladok tovább a combján. Asszem, sikerült megőrjíteni őt, mert mikor visszatérek férfiasságához, szinte ösztönösen húz a hajamnál fogva rá. Nem ezt szerettem volna, mégis készségesen és örömmel teljesítem a vágyát, hagyom irányítani magam, elfogadom a diktált ütemet. Továbbra is csípőjében kapaszkodom, másik mancsom pedig kemény fenekére csúsztatom, beosztom a levegőm és a nyálam, azt, hogy mikor tudok nyelni rendesen, hogy zavartalanul, hosszan szophassam őt. Csak néha pillantok fel, pedig a gyertyafény nagyon kellemes megvilágítást nyújt, egyszerre rejti és emeli ki, mennyire élvezi, amit csinálunk. Szeretem megjegyezni és visszaidézni a látványt, ugyanakkor néha újra a valóságra pillantani, érezni a kettő közti különbséget és hasonlóságot.


Azt veszem észre, hogy Asame már nem irányít, ujjai elgyengültek, csak cirógat, simogat, kócol, érint. Eléggé közeledik a beteljesüléshez, s vele ellentétben ilyenkor nekem az jut eszembe, hogy még fantasztikusabbá tegyem az utolsó másodperceket, nem az, hogy kínozzam, visszavonuljak, lassítsak. Persze őrjítő és frenetikus az is, én azonban túlságosan imádom, hogy megfeszül a számban hímtagja, nyögések szabadulnak ki torkából, a teste végighullámzik. Szeretem elnyújtani az élvezetét, tovább csinálni, bár lassulva, míg már alig tud magáról és közben lopni egy-egy pillanatot a látványából is.


Menthetetlenül szerelmes vagyok belé és holtbiztos abban, hogy soha senkit nem leszek képes így, ennyire szeretni. Távolinak és érthetetlennek tűnik, hogy képes voltam felkínálni magam Tatsukinak és az is, hogy időnként komolyan megfordul a fejemben, hogy nem állok ellen a kísértésnek és megdugom Jeremyt. Olyan, mintha valamiből kettőm lenne, két életem vagy két személyiségem. Talán mindkettő lehet reális, mert amikor Asaméval vagyok, mintha semmi sem lenne olyan, mintha csak rólunk szólna minden másodperc, ami csakis a miénk, bármi történjék is köztünk. Most is így érzek, nem érdekelne, ha telefonon hívnának minket, ha nagyon nem állna le, aki keres, kikapcsolnám, mert a legtöbb ember eléri Ryuut és Shint, ha mi épp nem vagyunk hívható állapotban.


Annyira vonzó még kielégülten is...! Nagyon picit ködösek a szemei, a légzése más ütemre jár, a szíve erősebben lüktet, mintha még forróbb lenne a bőre, mint egyébként és ahogy megcsókol... Ujjai lassan vándorolnak rajtam, szelíden simogat, egyszerre forralja fel a vérem és a szívem. Hosszan tesz így, szeretve, őszintén, én pedig remegve élvezem és kérek többet s többet mindenből. Úgy érzem, meggyulladok, Asame pedig most nem kínoz, háttal fordít magának, finoman előre dönt, s csiklandós, kellemes simogatással kísérve előkészít a szeretkezéshez. Borzongva, sóhajtozva vágyom arra, hogy magáévá tegyen, s mikor ez megtörténik, mindent rábízva, teljesen odaadva magam élem át az egészet. Hátrapillantok rá és halvány mosolyra kúszik a szám, mert mintha gyönyörködne bennem. Szerintem fantasztikus lett a sárkányom, Jeremy remek munkát végzett és izgatónak is találom, hogy a hátamon van, így nem csodálkozom azon, hogy Asame kék szemei is sűrűn tapadnak a látványra, miközben lassan szoktat hozzá az érzéshez, amiről jól tudom, hogy úgyis megváltozik, átalakul gyönyörteljessé. Az a kis kellemetlen, fájó valami, ami megelőzi ezt, cseppet sem érdekel, még akarom is, főleg, ha cirógatással, simogatással, játszadozással és húzással tereli el róla a figyelmemet. Tovább borzolja a kedélyeimet, libabőrössé tesz, hullámokat és jóleső összerándulásokat csal ki belőlem, meg persze sóhajokat és apró, önkéntelenül elfojtott nyögéseket, melyek elcsuklanak a torkomban.


Szerintem a reakcióimból Asame pontosan tudja, mikor válik számomra már egyáltalán nem kellemetlenné, hogy megdug, mert vált a módján. Úgy csinálja, hogy szinte teljesen kihúzódik belőlem, majd egyetlen határozott lökéssel nyomul vissza. Hangos, ugatásszerű nyögések szakadnak ki a számon mindre, majd ahogy a lökései folyamatossá válnak, úgy folyik össze a hangom nyögésmasszává. Erős, határozott mozdulattal kefél meg engem is belehúzva a lökéseibe, majd lassít és hátamra hajol. Zihálva, fel-felnyögve élvezem a folytatást, megborzongom a nyakamra intézett csóktól, majd meglepetten veszem tudomásul, hogy a kezeimet a fejem fölé fogja. Nézem mancsát az enyémen, majd azt, hogy az ágyra dobott nyakkendőjével összeköti a csuklóimat. Ezután folytatja vad, durva meghágásomat, én pedig átélten kiáltozva, folyó könnyekkel élvezem. Katartikus... Szeretem az ilyet.


Szédülve, lángoló fejjel, kontrollt vesztve hánykódom, az orgazmus hirtelen talál be és mindent elborít, már csak arra eszmélek, hogy az ágyra hanyatlottan heverek, alig kapok levegőt, a torkom és szám kiszáradt, míg szempilláim alól újabb és újabb könnycseppek buggyannak elő. Reszketek, forrónak érzem a bőröm és hidegnek a levegőt, a szívem szerintem csak azért nem szakad ki a mellkasomból, mert rajta fekszem és az ágy nem engedi megválni a testemtől. Asame mellettem fekszik, figyel engem, némán kérdezve, nincs-e gond, úgy fürkészi az arcom, melyről letörli a könnyeimet, miközben simogat. Szeretnék egészen közel bújni hozzá, de jelenleg csak a lüktetést érzem, az egész testem olyan, mintha egy cseppfolyós, de sűrű, pulzáló massza lenne, meg sem bírok mozdulni. Inkább lehunyom a szemem.


Valószínűleg percek teltek már el azóta is, hogy elélveztem, de még újabbakra van szükségem, hogy összeszedjem magam. A szempilláim, úgy érzem, csiklandozzák az arcom, aztán a figyelmemet elvonja a yakuzám gyengéd simogatása. Szeretném megkérdezni, hogy élvezte-e, tetszett-e neki, kielégült-e, hogy biztosra tudjam, ám ahogy elnyugszom, lehúz a fáradtság, elalszom.


Az éjszaka közepén ébredek fel. Már minden sötét körülöttem és egyáltalán nem úgy fekszem, ahogy beájultam. Asame ölelésében, betakarva, valószínűleg az ágy közepén, s csak félve, nagyon lassan és óvatosan mozdulok, mert nem akarom őt felébreszteni, nekem viszont most muszáj elmennem pisilni. Csendben botorkálok ki a mosdóba, miután sikerül kiszabadulnom a férfi karjaiból, elvégzem a dolgom, aztán visszamászom mellé. Remélem, nem vette zokon, hogy nem bírtam ébren maradni, az élvezetet követő öröm és a fáradtság legyűrt, menthetetlenül vesztettem a harcban. Nem mintha különösebb erőfeszítéseket tettem volna, gondoltam, csak egy kicsit megnyugszom és ez lett belőle. Újra felrémlik bennem az a halvány kétség, amit éreztem, meg az, hogy mennyire nem jött be a számításom végül. Romantikus, gyengéd együttlétet terveztem, olyasmit, mint amilyen az első szeretkezésünk volt, Asame viszont nagyon be lehetett indulva. Kuncogás tör rám és csak alig bírom visszafogni magam, muszáj a szám is beharapnom, nehogy kiszaladjon a hangom. Nyughatatlan vagyok, de most küzdök magammal, s amint győzök, egészen közel bújok a yakuzámhoz, mancsom pedig szelíden végigveztem mellkasán, oldalán, fenekén. Imádom taperolni...!

- Mmm... - morogja jólesően, ébredezve. - Felébredtél, csibe? - kérdezi tőlem kicsit még álmosan, s csókot nyom a fejemre, magához ölel, cirógat. Kicsit csalódott vagyok, hogy nem sikerült hagyni aludni, ugyanakkor tudom, hogy éberen műveli ezt. Nekem is megy az éber alvás, de míg mellettem van, merek mélyen, nyugodtan durmolni, szóval nagy gebasznak kell lennie, hogy forgolódjak, nyöszörögjek, vagy valami.

- Nem akartalak felébreszteni, csak pisilnem kellett - mentegetőzöm csendesen. - Bocs, hogy beájultam - mondom a mellkasának.

- Nincs miért bocsánatot kérned - feleli és végigsimít a testemen. Elmosolyodom, s noha szerintem nem így van, nem vitázom vele, inkább én is a bőrén cirkálok ujjaimmal.

- Mennyi maradt a sárkányomból? - kérdezem meg. - Van kívánságod, mi legyen majd a következő minta? - érdeklődöm, hátha van kívánsága.

- Egész szépen egyben maradt - feleli. - Nincs. Jobb’ szeretem, mikor meglepsz inkább - árulja el, nekem pedig fülig szalad a szám.

- Akkor vállalható a srácok előtt is? - kérdezem leplezhetetlen izgalommal. Van egy meglepetésötletem még, amiben a vacsi és a szex összefonódik, de ha úgy csinálnám meg, ahogy kitaláltam, akkor valakinek úgy kéne rám pakolnia mindenféle földi jót, hogy meztelen vagyok, ami mindjárt két ponton is ingatható a részemről: valaki lát még meztelenül, a kaja lehet, hogy hideg lesz, én meg fagyos vagyok.


Egyértelmű, hogy villogni akarok a többiek előtt, ha lehet. Szeretem Yoru szárnyait is, valahogy kérik, hogy simogassam meg őket, ha láthatóvá válnak. Túl jól mutatnak a srác hátán. Erről eszembe jut egy projekt, egy kis szerepjátékos feeling. Jeremyvel megrajzoltatom a hátamra úgy a szárnyaimat, mintha azok beleégtek volna a bőrömbe, kerítek valami fehér leplet és szépen körbekerítem az egészet egy sztorival, hogy én egy bukott angyal vagyok, nem emlékszem semmire angyallétemről és nem tudom, hogy működnek itt a Földön a dolgok. Szerintem Asame megint hevesen megkefélne, aminek a végén ájulás lenne.


Míg ezeken jár az agyam, nem tudom abbahagyni a simogatását. Lassú, puhatolózó, szinte ismerkedő, mégis kedves mozdulatokkal járom be mellkasát, vállát, karját. Nem felizgatni akarom, csak érinteni, de ha előbbi is teljesül, én nem fogok tiltakozni.

- Teljes mértékben - szusszan fel jólesően. Oké, akkor sikerül izgalomba hoznom, pedig tényleg nem ezt szándékoztam tenni. Azért elmosolyodom és csókot nyomok két kulcscsontja közti mélyedésbe. Kedvem támad újra úgy kalandozni a testén, mint korábban, ezért szelíd követeléssel tolom őt úgy, hogy a hátára feküdjön. Amint ezzel megvagyok, Asaméra telepszem, lábaimmal fogom közre csípőjét és combját, s felülök. A takaró lesiklik rólam, fázósan megborzongom tőle, de nem baj, visszahajolok rá és száját kezdem bombázni puha, érzéki csókokkal, miközben tovább simogatom izmos testét.


Asame gyengéden ölel magához, viszonozza csókjaimat, közben pedig simogat, cirógat. Igen, valahogy az előző lendületet is így képzeltem el, de persze cseppet sem bánom, hogy nem ezt kaptam, remek volt, ami történt. Lassan haladok lefelé a testén, csúszom le combján, aztán lefordulok róla, átvetem feje felett a lábam, végignyaldosom a hasát, megkapaszkodom combjában és szabad kezemmel besegítve kezdek lassú játékba farkán. Persze érti, mit szeretnék, kényeztetni kezd. Imádom ezt. Is. Egyszerre keltünk vágyat egymásban és azzal, amit a másikkal teszünk, magunkban is. Engem legalábbis nagyon izgat, ahogy a mellkasom néha a hasához simul, vagy combja keményre feszül a tenyerem alatt. Megérzek magamban egy ujjat, amint lassan nyomul belém, s elfúló nyögést hallatok, de szájjátékomat nem hagyom abba, lelkesen folytatom tovább, noha még mindig kényelmes ütemben, nem sietve, hanem kiélvezve minden számba engedést és kieresztést, nyalást és apró szívást, harapást. Szeretem ezeket csinálni...


Tetszik, ahogy lassan, játszadozva, élvezkedve szopjuk egymást. Reszketve cirógatom combját, fenekét, csípőjét, oldala alját, hasát, heréit, borzongva, remegve élvezem a munkáját, s persze minél közelebb kerülök a beteljesüléshez, annál hevesebben hajtom őt is afelé. Jópár perccel ezelőtt még ő vágyakozott, most mégis én nem bírok magammal. Kiengedem a számból, csak nyálas kézzel folytatom ingerlését, mert félek, hogy megharapom, miközben elélvezek. Nyögök, megfeszülve reszketek, a combjába kapaszkodom, míg átjár az orgazmus, aztán szinte levegőhöz sem hagyom jutni magam, folytatom a szájmunkát, míg ő is el nem sül. Így már mindjárt más. Kicsit előrébb dőlök, a testére fekszem, arcom combjára fektetem pihegni.


Együtt pihegünk, s gyenge mosoly kúszik számra, mert gyengéden cirógat, nyugtat. Én is újra simogatom őt, de egyelőre nem tudok róla felkelni. Mosolyogva bújok hozzá, minden porcikáját külön is szeretek, nem csak őt egyben. Hirtelen ötlettől vezérelve rajzolok egy szokott mód kerek szívecskét a combja belső felére az ujjammal, majd átölelem. Asame tovább simogat, s én őt. Beszélgethetnékem van, miközben a kielégülés utáni fáradtság is igyekszik elnyomni és a legrosszabb, hogy nem tudom, mit mondjak. Tapogatózni kezdek és kezemmel végigkövetem nyaka vonalát, áthaladok fülén és amennyire tudok, beletúrok a hajába. Imádom, olyan dús és jó érzés belemarkolni, lassan áttúrni. Eszembe jut az esténk, abból is az, mikor az enyémbe marva húzott-vont a farkán. Vajon az én nadrágkígyóm mekkora veszélynek lenne kitéve egy ilyen manőverrel? Szeretném kipróbálni, mit reagál, tudni, kitolódott-e valamennyit a határ. A kíváncsiság mindig hajt, néha nem olyan erősen, néha észrevétlen. Majd egyszer megtudom, aztán ha megharap... Nem tudom. Valszeg a korábbi áldozatok is túlélték. Azt már megfigyeltem, hogy talán kevésbé feszeng, mikor altájt simogatom. Tudom, hogy bízik bennem és hogy a reflexeket nem lehet csak úgy ki-be kapcsolgatni, de már rég eldöntöttem, hogy nem teszek olyasmit, amivel elveszthetem a bizalmát. Sokkal felvállalhatóbb egy kínos hangvételű beszélgetés, mint az, hogy ellök magától, megharagszik rám, felháborodik, vagy valami hasonló. Nem esik jól a visszautasítás, de ha kicsörtetne a szobájából, vagy kivágna, az sokkal rosszabb lenne.


Hogy is lyukadtam ki ide?
Halvány lilám sincs...

214.

Jeremy

Halkan kopogok be Deonhoz, de addig nem nyitok be, míg be nem enged. Elmosolyodom és a kezébe nyomom a rajzokat. Nézze meg, mondja el, hogy tetszik vagy sem, és min változtatna még. Azért figyelem az arcát, hogy mi a véleménye, hiszen az szerintem azonnal tükröződik. Tetszik, amit látok, mert szerintem Deont lenyűgözik a rajzaim és ez nagyon jólesik.

- Na, tetszik? - kérdezek azért rá. - Jöhet valamelyik? Vagy változtassunk rajta még?

- Ez - mutatja meg a sima sárkányt - baromira bejön, nagyon szép lett, ez - emeli most meg a másikat - meg egyszerűen nagyon hú... A kettőt összegyúrni lehet, ezt a sárkányt ezzel a rózsával? - kérdezi meg izgatottan.

- Szerintem lehet. - Elgondolkodom, méregetek, de tuti összejön. Valóban a második sárkány kevésbé lett kidolgozva, ott a rózsára fektettem a hangsúlyt, de a kettőt ötvözni is tudom. - Lehet, megoldom - vigyorodom el végül. - De ez minimum egy három-négy-öt óra munka, ugye tudod?

- Akkor feküdjünk neki, mert még a hasamra is akarok festetni veled! - tanácsolja széles vigyorral. - A cucc ott van - mutat az íróasztalára, ami szinte roskadásig tele van a megrendelt holmival. - Még nem találtam ki, a hasamra mit, de ha ebből indulok ki, akkor valami rózsásat - beszél tovább izgatottan. Mosolyogva hallgatom, de egy kicsit nem ártana lehűteni, mert így nem fog tudni nyugton maradni. Mindenesetre elindulok az asztal felé és előkeresem az előkezelőt, meg egy szivacsot.

- Deon, nyugalom - mondom csendesen, pedig bennem is ott az izgatottság. - Még kéne egy törölköző, meg mondjuk levehetnéd a pólód, aztán majd úgy feküdj le, hogy a kezed legyen kényelmesen magad mellett olyan negyvenöt fokban. - Ezt olvastam, hát megnézem, hogy néz ki, aztán eldöntöm, hogy így tudok-e rajzolni vagy sem. Ha nem tetszik, majd átalakítjuk Deonnal. - Akkor induljunk neki! - Erre a felszólításra Deon lekapja az ingét és a pólóját, majd mindkettőt a fotelbe hajítja, majd elmegy törölközőért a fürdőbe.

- Ha kell még, az alsó szekrényben találsz - mondja, miközben átadja az anyagot, utána elfekszik az ágyán és rám vigyorog. - Így jó lesz? - kérdezi vidáman, mire elmosolyodom és bólintok, azzal mellé telepszem.

- Izé... most bekenlek, muszáj, szóval ne lepődj meg - indítok ezzel, a srác meg felkuncog, majd a folyadékból a kezemre nyomok és megmelegítve végigkenem Deon hátán, s belemasszírozom a bőrébe. Ha minden igaz, ez segít, hogy fényes maradjon, amit rajzolok, meg hogy ne folyjon le, a helyén maradjon és nyugodtan tudjak működni órákon át. Remélem, tényleg hat. Aztán ezt még egyszer megismétlem és letörlöm a srácról a felesleget. - Ne ijedj meg, az elején hideg lesz és csikis, nem tudok mást tenni - vallom be neki, de remélem, nem lesz gond. Leugrom az ágyról és megszerzem a körvonalaknak fenntartott halványszürke-fekete tollszerű eszközöket, majd visszatelepszem Deon mellé és egy kicsit vizsgálni kezdem, miközben a két rajzot is figyelem. Hol kéne kezdeni? Talán még halkan hümmögök is hozzá.


Végül döntök, mintha csak papír lenne, kezdem el megalkotni a lényt. Szépen, lassan testet ölt a körvonala, de nem megy valami gyorsan, jó egy óra, mire csak az alapvonalak készen lesznek, már most látom. De a méretet val'szeg eltaláltam és Deon hátának nagy részét be fogja tölteni.

- Ha akarsz, vagy úgy kényelmesebb, felülhetsz rám - szólal meg. Elmosolyodom ezen, de nem hagyom abba a munkát.

- Majd lesz olyan része is, mikor muszáj lesz - pihentetem meg végül a kezem, aztán már folytatom is tovább. - Szerintem még forgatni, mozgatni is foglak majd, de igyekszem csak kényelmesen - húzom azért az agyát egy kicsit, miközben újabb részbe kezdek bele. - Hát ha ilyen sebességgel megy, csak egy óra az alapváz lesz.

- A jó munkához idő kell - mondja vidáman. - Ha tényleg eltart öt órát a dolog, szerintem rohadtul megdöntöm a “leghosszabb nyugton töltött idő” elnevezésű rekordomat - jelenti ki kuncogva. - Viszont addigra Asame is kidolgozza magát, megcsinálja a számlázásokat remélhetőleg, szóval valszeg könnyen ki lehet majd rángatni a dolgozószobájából - folytatja vigyorogva. Na ennél a résznél már jobb, ha nem leszek ott. Elindul a fantáziám, aminek talán nem kéne, így kimondom az első dolgot, ami eszembe jut.

- Kaptunk engedélyt Bakaritól szexelni. - Hoppá! Ez így elég hülyén hangzik és Deon is alig bír nem röhögni, pedig keményen próbálkozik. - Mármint Yoshi meg én - pontosítok, miközben a remegés ellen inkább felemelem a kezem, aztán mikor a zavarom csillapodik, folytatom tovább, de inkább már nem mondok semmit, mert Deon így is kiakad szerintem. Inkább belemélyedek a vonalakba és ha nagyon lassan is, de haladok vele.

- Először lestem is, hogy mi van. Nem értettem, miért Bakaritól kellett engedély, meg egyébként is - árulja el még mindig kuncogva. Ha nem marad most már nyugton, fejbe verem. - Ez kurvajó volt! - állapítja meg. - Az is vicces, hogy megkérdeztétek.

- Nem hittem, hogy Yoshi megteszi, de tényleg írt neki - világosítom fel most már vigyorogva, aztán élek a lehetőséggel és felmászom a hátára a csípője körül elhelyezkedve és tovább rajzolok. - És Bakari meg válaszolt. Igaz, azt írta, hogy ha felszakad a sebe, akkor nem kap érzéstelenítőt az összeférceléshez, de ez Yoshit valahogy nem érdekelte. Igazából tudom értékelni, hogy így van.

- Csodálom, hogy eddig kibírtátok - mondja őszintén, mire már nem tudok elfojtani egy nevetést.

- Hát nem teljesen tartottuk be, csak nagyrészben - vallom be. - De már nagyon-nagyon hiányzik, úgyhogy ha lehet, én tuti nem mondok rá nemet.

- Megértem. Asame is elég éhes típus, de például szerintem Bakari már hozzá van szokva dolgokhoz, mert Tatsukiról nem bírnám elképzelni, hogy bármi akadályozná abban, hogy szexeljen - árulja el vigyorogva. Na ebben egyetértünk! Az sem nagyon zavarta, hogy nem voltunk egyedül, ráadásul Shinji volt ott, akkor meg?

- Azt hiszem, igazad lehet, bár... - kuncogom el magam, de igyekszem kézben tartani a dolgokat. Nem akarok javítani, így elsőre kell sikerülnie. - Tehetek fel húzós kérdéseket, vagy inkább ne?

- Tegyél - engedi meg elvigyorodva. - Ha nem akarok, nem válaszolok, de minden kérdés automatikusan visszapassz, szóval neked is válaszolnod kell. Jó, nem kötelező, olyat viszont nem játszunk, hogy én mindre felelek, te meg egyre se - teszi hozzá játékosan, erre megvonom a vállam. Felőlem.

- Oké. Akkor mi az, ami a legjobban be tud indítani? - kérdezek bele az elsőbe. Ez még finom és jeremys kérdés. Közben megszületik a sárkány szárnya is, és most jöhet a farka. Ez lesz a legbonyolultabb, azt hiszem, szóval ezt fogom a legjobban élvezni.

- Háát... Alapvetően elég sok minden. Könnyen leszek izgatott és attól már csak hajszálnyira van az, hogy beinduljak - válaszol őszintén. - Imádom, ha valaki búg, dorombol, mély hangon szólal meg, de attól is pillanatok alatt a plafonon vagyok, ha húznak, heccelnek, vagy csatározok valakivel, aki nekem tetszik. Ez lehet szóbeli és test test ellen, ha belecsúszik a szexuális töltet, nagyjából végem van - árulja el vigyorogva. - Ezek általánosak, meg hát napi szinten előfordulnak - mondja a végét elkuncogva, a vigyort meg nem tudom leolvasztani a képemről. - Téged?

- Ha a nyakammal csinálnak valamit, csókolják, nyalják, harapják, az nagyon be tud indítani - vallom be és elgondolkodom. Hm... Nem tudom, nem tudom... - A többi szerintem egyénfüggő.

- Van olyan. Anno Asahito megemelte az államnál fogva a fejem. A mozdulat eléggé hasonlított ahhoz, ahogy Asame csinálja, de nem igazán éreztem vágyat vagy izgalmat, csak kő kemény akaratot, hogy megmutassam Asahitonak, hogy nem egy szemrevaló szajha vagyok, aminek gondolt, míg mikor Asame emeli így meg a fejem, teljesen bekészülök - meséli el őszintén, mire aprót bólintok, majd fordulok egy kicsit és folytatom a munkát.

- Na igen, ez így is működhet. Mármint a régebbiekből kiindulva. Volt, aki marhára fel tudott húzni azzal, ha csak simán simogatta a csípőm, volt, akitől a szívbaj jött rám tőle. Ugyanígy például a gerincem is kurva érzékeny, mégis volt olyan, akinek nem reagáltam rá, meg olyan is, hogy végighúzta rajta a kezét háromszor, meg végignyalt rajta és elélveztem, pedig semmi mást nem csinált - vallok egyszerűen.

- Ezért mondtam, hogy a hátam elég necc, mert konkrét erogénzóna az egész. - Tisztában vagyok vele, nem véletlen, hogy úgy érek hozzá, ahogy, meg bejelentem előre a neccesebb dolgokat. Az ecsettel nem lesz könnyű, de majd igyekszem.

- Na igen, bár szerintem az kábé mindenkinek, Yoshi is megőrül tőle - vigyorodom el. - Na és mivel lehet azonnal elvenni a kedved?

- Hahaha... erre most csak egy mondás jutott eszembe. A letöri, mint fing a libidót - árulja is el, melyik és nevetni kezd. Azonnal felkapom a tollat a hátáról, ahogy érzékelem a dolgot, így megúszom a javítást is. Hagyom, hogy kiröhögje magát, de én sem úszom meg a nevetést, ám ez egyáltalán nem zavar.

- Te komplett hülye vagy - állapítom meg játékosan. - Akkor inkább mi az, amit ki akarsz mindenképpen próbálni?

- Köszönöm a bókot - viccelődik. - Amúgy ami letör és eléggé elkedvetlenít, ha nincs reakció. Nem azt mondom, hogy ajnározzon, vagy egyetlen érintésemtől nyögjön a másik, de ha kukán figyel, mintha nem is szexelnénk, vagy valami hasonlót csinálnánk, az kiborít és otthagyom a picsába - válaszol azért az előző kérdésre. Ezt meg tudom érteni, én is utálom. Mikor először szoptam le Tatsukit és nem reagált szinte semmit, azt utáltam, csak aztán rájöttem, hogy nála ez azt jelenti, hogy minden rendben van, ha nincs, akkor irányít. - A másik kérdésre... nem megy válaszolni... - vallja be motyogva, némi hallgatás után. Látom, hogy a fülei vörösek, gondolom, az arca is. Halványan mosolygok csak és nem kötök bele, de hátha segít, ha beszélek. Vagy nem... - Ötleteim lennének... csak elmondani nem tudom őket.

- Engem régen azzal lehetett letörni, ha valaki beszélt hozzám közben. Nagyon rosszul viselem, nem tudom, miért - vallom be. - Yoshi mellett már könnyebb, de régen egy percig nem bírtam ki, ha valaki kinyitotta a száját, akkor ott vége volt a szexnek is. - Elgondolkodom egy percre, majd így folytatom, miközben befejezem a sárkány farkát és kiegyenesedve átmozgatom a vállam meg a hátam. - Engem nagyon érdekel az, hogy milyen lehet úgy lefeküdni valakivel, hogy nem látod, csak hallod. Meg izgat a különleges hely, ahol le lehet bukni. Olyan, mint véci, buliban a sarokban, parkban, padon, ablakban. Jah, meg egyszer szeretnék tükörben - ismerem el ezt is, majd Deon felé hajolva, folytatom a munkát.

- Szerintem nagyon izgató a beszéd! - szalad ki a száján hirtelen. Kissé felvillanyozza ez a dolog, ez a hangjából hallható. - Persze nem mindegy, mit mond a másik, mert ha a munkáról cseveg, vagy valami ilyesmiről, az kicsit sem izgató. A helyek... A zuhanyzó és fürdőkád nálam favorit, a konyha meg tipikusan az a terep, amit szeretnék felavatni, csak amint úgy alakulna a helyzet, bepánikolok, hogy valaki meglát és kegyetlenül zavarba jövök, visszakozok. A buli... aaaah, igeeen! Elég sokat fantáziálok egy saját klubról, ami teljességgel tükrözni fogja az ízlésemet terveim szerint. A tánc meg eléggé közeli rokona szerintem a szexnek - teszi hozzá. - A tükör jó, bár én csak egyedül próbáltam ki. Pontosabban... szerettem szembe ülni vele, míg a szülői házban éltem. - Erre felvonom a szemöldököm.

- Ezt értelmezzem úgy, hogy a tükör előtt elégítetted ki magad? - kérdezek rá vigyorogva azért. - Igazából nekem az volt a bajom a beszéddel, hogy éppen próbáltam elvonatkoztatni és máshova képzelni magam, és ez visszarántott, pedig a valóságot nem szerettem - vallom be végül. - Ellenben mikor Yoshi búg, vagy morog a fülembe, az hihetetlen izgató tud lenni. Na és mi a helyzet az orális szexszel?

- Értelmezd úgy, igen - válaszol nyíltan. - Szerettem nézni magam közben, valahogy nagyon spanolt a tudat, hogy úgy látom, mit csinálok, a testem hogy reagál - árulja el őszintén, bár csendesen. Szerintem ebben semmi szégyellnivaló nincs. - Az orális szexet meg imádom, de ez Tatsuki szerint totál egyértelmű. Mióta kilyukasztattam vele az alsó ajkam alatt kétszer a bőröm, állandóan csesztet ezzel, de ja, ami igaz, az igaz.

- Szóval orális beállítottságú vagy - állapítom meg vigyorogva. - Én imádom csinálni, látni, ahogy felettem nyögnek, hogy élvezik, amit csinálok. Nagyon izgató és kielégítő a számomra, azt hiszem. Az elején marha béna voltam, de fejleszthető a dolog és most már tudom, hogy jól is teszem, így nem vagyok ideges, csak ösztönből csinálom, amit kell - árulom el. - Val'szeg ezért is éltük túl Yoshival ezt a már lassan másfél hetet.

- Hülye - nyögi röhögve. Újra elemelem a kezem. Most miért? Kicsit értetlen vagyok. - Amúgy hasonlóan gondolkodunk. Eléggé hasonlóan - teszi hozzá hangsúlyosan. Tehát ugyanúgy. - Én, ha béna is voltam az elején, Asame bölcsen hallgat róla a mai napig. Engem meg lehet bántani annyira, hogy meg se legyek hajlandó szólalni, nemhogy még lefeküdjek vele azok után, hogy beközli, rémes voltam az elején - vallja be megint elvörösödve. - Vannak dolgok, amikkel nem bírom, ha cikiznek, nem tudom heccelésnek felfogni, hanem megbántódom rajta, aztán mivel nem vagyok kiengesztelhető, marhára beszopja a másik. - Ilyeneket nem árt tudni, azt hiszem, ennek ellenére csak megmosolygom a dolgot.

- Nekem elég erősen a tudtomra adták, ha valami nem tetszett, szóval muszáj voltam javulni. Így legalább nincs gond. Egyébként most miért is vagyok hülye? - Végre meghúzom a vonal végét is, majd messzebbről is megszemlélem. - Egyébként a körvonala kész, megnézed? - kérdezem Deont. Felpillantok az órára, közel egy óra volt, ahogy mondtam.

- Meg, ha lehet - válaszolja, mire lekecmergek róla. - Nem csak most, hanem mindig, de ez részletkérdés. - Nem tudom megállni a kuncogást. Már ő is kezdi? - Azért hülyéztelek le, mert tetszett és egyszerre vicces is volt, amit előtte mondtál. Hogy nagy gondban lenne Yoshimi, ha nem szeretnéd az orális szexet. Nekem ez elég... Wááá, keresem a szót! Túl nyílt volt? Valahogy így.

- Arra gondolsz, hogy ebből egyértelműen következik, hogy nem is egyszer elégítettem ki így? - kérdezem meg még nyíltabban. Engem ez nem zavar, sosem érdekelt, ki mit gondol arról, amit mással az ágyban csinálok. Na! Ez azért nem teljesen igaz, de egy idő után már nem... Eközben Deon a tükörhöz lépdel és gyakorlott módon szemléli meg a hátát. - Hogy tetszik?

- Nagyon szép - válaszol izgatottan. - Már nagyon várom, hogy Asame is lássa - árulja el fülig érő vigyorral. - Amúgy... a megfogalmazás maga volt túl közvetlen, túl nyílt, de nem zavaróan, vagy valahogy így, csak... én nem tudnék így kimondani dolgokat, asszem. Folytatod?

- Hát, gondoltam, nem ártana befejezni - kuncogom el magam. - Még bírod? Vagy pihenjünk egy kicsit előtte?

- Nem megerőltető feküdni és beszélgetni. Egész jól sikerült elvonatkoztatnom arról is, hogy a hátamat ingerled. Jó témákat vetettél fel - teszi hozzá rám vigyorogva. - Te bírod még? - kérdezi meg, de azért az ágyhoz megy.

- Naná, és élvezem is - vallom be, miközben leterítem a törölközőt és elkezdem ráhordani a színeket, amit használni akarok. Közben Deon is visszafekszik és elhelyezkedik. Egész kis kupacot szedtem már össze, talán most hirtelen nem kellene több. A finomítást majd utána. Keresek egy tetsző ecsetet és Deon fölé ülve belemártom az első színbe. Na most vagyok kicsit ideges, de leküzdöm. - Ez most tuti furcsa lesz, mert ecset. Igyekszem nem ingerelni, de úgysem fog sikerülni - mondom csendesen és finoman rajzolni kezdek, vagy inkább festeni, mindegy is, minek nevezzük. - Ki az, akivel mindenképpen lefeküdnél, ha lehetne? - Deon próbál nem mocorogni, de nagyot nyel és libabőrös lesz, mélyeket lélegzik és a füle hegyéig bíborvörös lesz. Ennyire rosszat kérdeztem? Na ezek után már tényleg szeretném tudni.

- Ezt... nagyon... nehezen... fogom bírni - motyogja el nehézkesen. Akkor ezek szerint mégsem a kérdésem borította ki. Ajaj!

- Oké! Van egy másik lehetőség, de akkor nem tudom annyira kidolgozni, és egy kicsit kellemetlen lesz - vallom be. - De akkor is igyekszem. Ehhez mit szólsz?

- Egy öt perc múlva jobb lesz - közli, s hallható, hogy erősen meg kellett küzdenie magával azért, hogy ezt így ki tudja mondani.

- Mi lenne, ha szoktatnánk? - kérdezem meg és előveszek egy tiszta ecsetet. - Vagy ezzel rontok a helyzeten?

- Szerintem... mindegy.

- Akkor mit csináljak? - kérdezek rá végül, mert fogalmam sincs, mi lenne a jó. Tudom, hogy Deon küzd, de akkor mondjon valamit, amivel segíteni tudok neki. Vagy nem tudom...

- Csak folytasd - mondja kínosan elröhögve a kérést. Azt hiszem, kicsit későn esik le, hogy pontosan mi is lehet a helyzet és érzem, ahogy elvörösödöm. A franc! De azért folytatom, amit elkezdtem, de ha szépet akarok, akkor nem finomkodhatok. Ezek után a hasára érdekes lesz alkotni, de én tuti nem lépek vissza tőle.

- Addig azon gondolkodj, mit szeretnél a hasadra - tanácsolom csendesen, belemerülve a festésbe. Szépen születik meg a minta, most csak a főszíneket akarom először, aztán majd ráérek árnyalni és finomítani. Tudom, hogy jó lesz, nagyon jó.

- Oké - préseli ki magából a szót. Látom a reakcióit és egyáltalán nem tetszik. Belemarkol a lepedőbe és meg-megfeszül, megremeg. Egyrészt oda kell figyelnem, másrészt nem igazán tudom, mi váltja ezt ki belőle. Elfojt valamit, ami ki akart törni, de aztán halkan, hosszan fújja ki a levegőt. Aztán még egyszer összerándul, de ellazul utána, megnyugszik. Ugyan gyorsabban szedi a levegőt, de ez is elcsendesedik. Nem hiszem, hogy tudni akarom, mi játszódott le benne most.

- Jobb? - kérdezek rá csendesen, élek nélkül.

- Aha - válaszol rekedten. Nem gondolok semmi rosszra, nem gondolok arra, nem, nem, nem! - Valamit kérdeztél korábban, nem?

- Azt kérdeztem, hogy kivel feküdnél le, ha bárkivel lehetne. - Elmosolyodom. Tök kíváncsi vagyok a válaszra.

- Ez nálam kábé a kivel nem kategória - válaszol erőtlenül elvigyorodva. - Neveket nem mondanék, elég gáz így is a helyzet.

- Ebben kicsit hasonlítasz rám - árulom el. - Nekem is nagyon sokan vannak és nem okozna gondot egyikükkel sem. De ettől még álmodozni szabad - mondom ki cinkosan vigyorogva, miközben aprólékosan festem ki a sárkányt. - Azt hiszem, erre tényleg kell jó két és fél, három óra még - mondom meg azért a srácnak. - Már tudod, mit kérsz a hasadra?

- Olyan rózsát, mint a sárkány farkán tekereg - válaszol. - Nem kell szimmetrikusnak lennie, nem ragaszkodom hozzá, de két kicsi füzért szeretnék, majd megmutatom, hogy - teszi hozzá. Van egy elképzelésem, és majd összerakjuk. - Szeretem a szexet, de nagyon... intimnek élem meg. Én nem tudnám odaadni magam valakinek, aki tetszik... Még Asaménak is nehéz volt, pedig kívántam mindent, szerettem is őt, az övé akartam lenni és őt a magaménak akartam tudni - mondja el őszintén, csendesen. - És nem csak először volt nehéz megadni magam... talán teljesen csak később sikerült. Kellett idő, amíg elkezdtem levetkőzni a gátlásaimat és szembe tudtam nézni a félelmeimmel... Valahol szörnyen izgató, hogy valaki mással milyen lehet lefeküdni... hogy bizonyos személyek hogy csókolnak, hogy szexelnek... ugyanakkor félek, hogy ha lehetne és megtörténne, összetörnénk valamit... talán azt az egészséges távolságot, ami kell közénk, hogy olyan jó viszonyban legyünk, mint amilyenben vagyunk. Én nem tudnék csak úgy túllépni - vallja be. - Fantáziálni valamiről, hogy milyen lehet, ártatlan, de fantáziálni valamiről, amit ilyenkor újraélsz, már... ez nem jó szó, de bűnös, ha közben van valakid. Arról nem beszélek, hogy Asame nem viselné el, satöbbi, mert ha lehet, akkor ezek a tényezők nem játszanak, de félnék, hogy gebasz lenne a kapcsolatunkban egy harmadik személy miatt.

- Azt hiszem, értem, mire gondolsz. - Halkan beszélek, szinte suttogva, de nem tudom, miért. - Furcsa helyzetek adódhatnak, ugyanakkor pedig tök nagy csalódás is lehet a dologból. Nekem a szex, hogy is mondjam, csak akkor jelent valamit, ha az illető, akivel vagyok, is jelent. Nagyon kevés a gátlásom ilyen téren, sokszor voltam együtt ismeretlenekkel, akiket nem érdekelt, ki vagyok. Undorodtam magamtól, amiért ezt teszem, ugyanakkor voltak olyanok is, akik foglalkoztak velem, akik kicsit meg akartak ismerni, olyankor rögtön másmilyen volt az egész. Most meg mintha a feje tetejére állt volna minden. Hatalmasat változott körülöttem a világ és igyekszem együtt változni vele. Az, hogy engedtem Yoshinak az óvszer nélküli szexet, alapjaiban borított fel engem belül. Ez nálam olyan szint, ahova Ikuval sem jutottam el.

- Miért nem? - kérdez rá meglepetten. - Ez nekem is olyan, amit senki másnak nem engednék Asamén kívül - teszi hozzá azért a vallomását.

- Nem tudom. Tizennégy éves fejjel elképzelhetetlen volt. Iku egyszer akarta nagyon és nem engedtem neki, utólag megbántam. Aztán meg már nem próbálkozott, elfogadta, hogy így van. Az is benne volt, hogy féltem attól, hogy sürgősen haza kell mennem és Lucas rájön, akkor pedig megölt volna, azt hiszem - motyogom a végét.

- Szerintem érthető, miért nem hagytad ezt - jelenti ki csendesen. - Nekem elég vegyes élmény volt - árulja el végül némi hallgatás után.

- Ezt hogy érted? - kérdezek vissza szelíden. Lassan kész leszek egy szárny felének a felével.

- Hát... az folyik - makogja, erre elmosolyodom.

- És ezzel mi a baj? - kérdezem meg komolyságot erőltetve magamra. - Akkor is folyik, mikor a szádba kerül, meg mikor a kezedre.

- Az más! - vágja rá gondolkodás nélkül. - Le lehet nyelni, vagy lenyalni, letörölni... de amikor kifolyik...

- Én élveztem - vallom be. - Olyan természetes érzés volt, mintha ennek így kéne lennie. Először fel sem tűnt, csak a végén, hogy valami sokkal másabb. Mondjuk utána elég furcsa volt, mert ugye vissza kellett mennem a szalonba, szóval a fürdést alaposra kellett kivitelezni.

- Én nagyon kínlódtam - árulja el újra elvörösödve.

- De miért? Még mindig nem értem - vallom be csendesen. - Mi volt a bajod vele?

- Zavarban voltam miatta - válaszolja. - Lövésem sem volt, mit csináljak. Mármint utána. Egyébként nagyon... jó volt, csak azért volt kínos, mert velem szinte egyáltalán nem lehetett akkoriban még a szexről beszélni, így ez csak jött és nem tudtam, hogyan viselkedjek, Asaménak mi mennyire van rendben.

- Értem - mondom csendesen, miközben befejezem a szárny alapjait. Remekül fest és ha még az apró dolgokat is felviszem rá, szuper lesz. - De aztán csak megoldódott, nem? Egyébként szerintem akkor mi most nagyon rosszban lennénk.

- Miért lennénk rosszban? - kérdez rá, mert ezt hallhatóan nem érti. - Cinkes volt, mert nagyban feszengtem, erre kaptam egy seggre pacsit - meséli el kuncogva. - Hátrálva tűntem el utána a fürdőben - teszi hozzá most már röhögve. Hé! Felkapom az ecsetet azonnal.

- Ha ficánkolsz, elrontom - mondom vigyorogva. - Egyébként el tudom képzelni a szitut, bár nekem ilyen problémám nem volt vele, én vittem Yoshit a zuhany alá gondolkodás nélkül. Egyébként csak arra gondoltam, hogy sokat lettél volna zavarban, vagy küldesz el a francba, mert nekem nem gond beszélni róla. Ma is Raktarinál majdnem elcsesztem mindent.

- Bocsesz - kér elnézést vigyorogva. Most már merem folytatni. - Atyám, mit mondtál neki? - kérdez rá meglepetten. - Asaménak sem okoz problémát. Kurva kínos volt, mikor elejtett pár apró megjegyzést, ki mit csinált a szajhájával, meg ilyenek.

- Szerencsére semmit. Csak lenn voltunk a kínzókamrában és elmondott egy csomó mindent, és akkor jött a bekötik a szemet, befogják a fület, és végigverik, mire kijelenti, hogy de van, aki ezt élvezi, én meg majdnem rávágtam, hogy jah, én is - vallom be, erre Deon majdnem felröhög, de igyekszik visszafogni magát. Elemelem az ecsetet és hagyom, hogy kividámkodja magát, úgysem bírnék vele egyébként. Hamar megnyugszik, bár tényleg nevetésben tör ki. - Egyébként meg akarom kérni Bakarit, hogy próbáljunk ki pár dolgot, hogy ehhez is edződjek - árulom el neki.

- Valszeg az nekem is bejönne bizonyos keretek közt - mondja elmosolyodva. - Raktarival legyél kicsit visszafogottabb, kérlek! - szólal meg aztán komolyabban. - Szigorú családból jött és bármekkora nagy haveri arc is, rohadtul zárkózó és gátlásos fickó. Taccsra lehet vágni a túlzott nyíltsággal és nem úgy reagál, mint általában az emberek, hogy zavarba jön, vagy otthagy, hanem rád szól, hogy ezt szüntesd be. Ha megsértődik vagy megbántódik, nem áll veled szóba, míg bocsánatot nem kérsz tőle. Elég komoly, noha folyton vigyorog és egy kulccsal játszik - meséli. - Az ötlet nem hülyeség.

- Tudom, már szembesültem vele - árulom el. - Érzem a határaimat, meg azt is, hogy mit szabad és mit nem vele szemben. Nem akarom megbántani, pedig azt is sikerült ma majdnem. Csak tudni szerettem volna, hogyha velem bármi történik, akkor ott lesz Yoshival és ezzel, hogy kétségbe vontam a barátságát, azt hiszem, nem segítettem a kapcsolatunkon. De aztán elmondtam neki, hogy miért kérem és nagy vonalakban minden indokot, így pedig azt hiszem, megértette - fejezem be halkan. - Örülök, hogy nem tartod hülyeségnek, remélem, Bakari sem. Bár van, amit nagyon nem tudnék elviselni szerintem, de arra meg edzeni kell.

- Nagyon kedvelem Raktarit. Erős és kitartó, nem fogja cserbenhagyni Yoshimit, amíg barátok - jelenti ki határozottan, magabiztosan. - Tisztességes, becsületes és hűséges - teszi hozzá.

- Én is bírom, ugyanakkor nem tudok elszakadni attól, hogy effektíve lenyúltam a szerelmét, akiért odavan. Nagyon komolyan elgondolkodtam azon, hogy elengedem Yoshit most már. Látom a szemén, hogy gondolkodik és agyal. Ugyanakkor meg szeretem és most már minden rendben lesz, remélem, így pedig remek csapdába csaltam magam - mesélem el csendesen Deonnak. Szerintem érteni fogja. Lassan áttérek a farok részre, de aztán rájövök, hogy azt felesleges alapoznom, jobb lesz, ha inkább rögtön részletezem majd, így az állat pofáját kezdem megalkotni.

- Én is lenyúltam Naoto szerelmét - jelenti ki könnyedén. Hogy mi? - Évek óta szerette Asamét, mindig mellette volt, segítette, hűségesen szolgálta és soha egyetlen egy jelet nem adott le neki, vagy csak a rosszfiúm nem vette észre, nem tudom - folytatja. Így azért sokkal érthetőbb. - Mindenesetre Naoto gyűlölt érte, hogy sikerült felébresztenem Asaméban egy rég szunnyadó részt, hogy elkezdett megnyílni előttem, mindig a társaságomat akarta. Naoto engem szajhának tartott, még a képembe is belevágta, hogy Asame csak kijátssza magát velem, ahogy a többivel és elad. Közölte, hogy semmit sem érek, maximum annyit, amennyit majd fizetnek értem és ha nem lenne magas a mázlifaktorom, elgyepált volna, mikor pár percre kettesben maradtunk. Annyin múlt az egész, hogy Asame visszafordult a papírokért, amik kellettek neki és az asztalán felejtette. Nekem az a kezemben volt, utána akartam vinni, csakhogy Naoto elkapott, nekivágott a falnak és beleugatott az arcomba. Nagyon kellett tartanom a pofám, mert reflexből visszaugattam volna, amivel simán kiérdemlem a testőrtől azt, hogy elverjen, mint állat. Aztán persze rémesen rosszul éreztem magam, amiért kivívta ezzel Asame haragját, hogy a féltékenységéért jókora maflást kapott és a yakuzám közölte vele, hogy megöli, ha elbassza a második lehetőségét is - meséli el őszintén. Muszáj kicsit megállnom, mert elfog egy apró remegés, így inkább nyújtózkodom egyet. - Egy valami azonban tagadhatatlan volt és az az, hogy Asame engem választott. Az incidens után elintéztem nála, hogy ne az ő testőreinek kelljen rám vigyázni, mert az feszültséget eredményez, mire kaptam sajátokat, akik az első balhén kinyíratták magukat. Fogalmam sincs, mi történt, én konkrétan bujkáltam, mert Fei vadászott rám, egy későbbi összetűzésben meg Naoto beugrott Asame elé, mikor lőttek rá, ezzel megmentve az élete árán őt. Ezért mindig hálás leszek neki - mondja meg őszintén. - Hazafele tartottunk kocsival, mikor a testőr bevallotta a főnökének, hogy szereti, aztán valamivel később meghalt. Asame nagyon kivolt, egyszerre veszítette el a bizalmasát és vágta az képen azzal a ténnyel, hogy szerelmes belé. Ráadásul a temetésére nem jutott el, mert Fei rálőtt és majdnem meghalt. Kicsit sikerült megharagítani is, mert eltusoltuk Ryuuichivel, hogy milyen nap van, mennyit töltött eszméletlenül, de aztán élt a gyanúperrel és összerakta a dolgokat. Picit lecseszett, hogy nem szereti az ilyen hát mögötti játékokat, noha a szándékunkat megérti, utána meg szent is volt a béke - meséli. - Nem ismertem meg Naotot, de azzal tisztában voltam, hogy nem volt és nem is lett volna esélye Asaménál. Szerintem az istenek elrendezik úgy a dolgokat, ahogy lenniük kell - jelenti ki határozottan. Már ha vannak istenek... - A rosszfiúmnak én vagyok a tökéletes és ő nekem. Imádjuk szekálni, szívatni, hülyíteni, húzni a másikat, harcolni és komolytalanságokon veszekedni, amitől mindketten felizgulunk, akkor is odavagyunk a másikért, ha morcos, nyűgös vagy rosszkedvű, imádunk együtt lenni, beszélgetni, viccelődni - sorolja szerelmesen, mire apró mosoly jelenik meg az arcomon. Édes, mikor így beszél. - Naotonak biztos vagyok benne, hogy fogalma sem volt arról, Asame mennyi hülyeséget bír mondani, mekkora jókat lehet vele röhögni, mert nem láthatta ezt az oldalát. Ő a kemény főnököt, a vezért látta, aki határozott, magabiztos, parancsol, ügyletel, ellenőrzi az üzleteit, rengeteget dolgozik, nem ápol érzelmi kapcsolatot senkivel, hideg, elutasító, zárkózott, közönyös, aki nem retten vissza, aki még őt is megkínozta egy súlyos hibáért. Biztos, hogy valamennyit látott az emberi oldalából, annyit azonban, amennyit én, tutira nem. Asame nem csak főnök vagy yakuza, hanem ember is, akit nagyon lehet szeretni és igénye is volt rá, csak nem hagyta, hogy ez tudatosuljon benne - mondja kicsit elcsendesedve. - Tud nagyon figyelmes, odaadó és gyengéd lenni, mégis biztonságban érzem magam, amikor vele vagyok, mert mindig érzem, hogy mennyire erős. Pár nap alatt sokkal jobban megismertem őt szerintem, mint Naoto évek alatt. Asame döntött úgy, hogy betekintést enged nekem az igazi énjébe, bár az is igaz, hogy átláttam a maszkján, ahogy ő az enyémen. Félelmetes volt látni a yakuza és ridegség mögött rejtőző embert, az meg aztán főleg félelmetes volt, hogy én hiába pofáztam, vagdalkoztam a szavakkal, szúrkodtam, fenyegetőztem, tudta, hogy minden erőfeszítésem arra irányul, hogy távol tartsam magamtól, mert félek. De vonzottuk egymást és vonzódtunk a másikhoz, ennek meg nem lehet ellenállni. Megpróbálhatod, mi is megpróbáltuk, aztán most nézz ránk! - mondja elmosolyodva. - Lehetsz te nagyon nagylelkű, hogy elengeded Yoshit, hátha boldog lesz Raktarival is, de ez a lehetőség nem fog neki kelleni, ha téged szeret. Márpedig nagyon odavan érted, azért tudod annyira megbántani vagy megsérteni, hogy aztán szajhának nevezzen és mivel te is szereted őt, totál kibuktál rajta, hogy annak mond, talán annak hisz. Szerintem baromság szakítani vele Raktari miatt, főleg, mert mindketten tartani fogják továbbra is a távot, Yoshi nem mozdul felé, mert rád vár, Raktari meg nem tesz majd semmit, mert tiszteletben tartja Yoshimi érzéseit. Ez a kérdés eldőlt, utólag nem lehet rajta változtatni - jelenti ki egyszerűen. Tudom, de bánt egy kicsit. - Majd ha kiszeret belőled, vagy te őbelőle, akkor szakítsatok, addig meg veszekedjetek, ha azt kell, de aztán béküljetek ki - tanácsolja nagyfiúsan, rafinált mosollyal.

- Akkor neked sem volt könnyű az indulás - jegyzem meg csendesen és visszahelyezkedem folytatni a munkát. - Yoshi a második alkalommal mondta azt, hogy szeret. Amikor a nagy beszélgetést megejtettük - magyarázom meg Deonnak. - Pedig akkor le sem akartam feküdni vele, de egyszerűen nem bírtuk ki, hogy ne tegyük meg. Erre gondoltál, igaz? Ez most is fennáll, képtelen vagyok ellenállni neki és nem is akarok. Imádom, ha hozzám ér, ha simogat, ha megcsókol. De azt is, ha csak vagyunk, ha alszik, ha szuszog mellettem vagy éppen beszélgetünk, tévézünk, bármit. Nagyon szeretem, így pedig képtelen vagyok megtenni, pedig lehet, neki is könnyebb lenne ez az egész. Akkor kiszállna a körből és nem kellene attól félnie, hogy Tatsukinak mi lesz a következő lépése, hogy hogyan reagál, mit tesz vele. Féltem kurvára, ugyanakkor tudom, hogy a tetoválónk csak akkor fogja megölni, ha már tényleg nem lát más lehetőséget. Egyszerűen érzem, hogy így van, különben nem ad a szavamra és megteszi dühében odakinn. Mert az volt ő is, nem csak Shinji. Vagy tegnap is elérhette volna Yoshi halálát, mégsem tette. Jó lecke volt mindkettőnknek, bár azt hiszem, eléggé felidegesítettem Tatsukit, mert követelőztem és elég csúnyán beszéltem egy darabig, de csak érzékeltette, hogy ő a mester és talán ezt nem kéne. Furcsa érzés tudni, hogy nem fog megütni és bántani, mégis bennem van a félelem, hogy egyszer megteszi. Pedig van jobb módszere is büntetni, szóval nem tudom, miért van így - vallok most már összevissza. A rajzra figyelek és mondok mindent, ami kikívánkozik. Tudom, hogy Deon nem ad ki. - A tegnapi vitánk meg... Nagyon-nagyon rosszul esett, amit Yoshi mondott, mert ha csak annak tart, akkor nem szeret és ez a lehetőség nagyon fájt. Ugyanakkor csak tudta, hogy hol támadjon ahhoz, hogy nekem is fájjon. - Csak nem úszom meg végül, hogy kimondjam, ami még nyom. - El sem tudom mondani, mennyire hiányzott a békülős szex tegnap, annyira akartam és kívántam őt és nem mertem megtenni, hogy rámászok, mert ha meg valami baja lesz, akkor nem bocsátok meg sosem magamnak. Az a baj, hogy már a sima csókok is beindítanak és tudom, hogy őt is, így pedig rohadt nehéz visszafogni magam. Remélhetőleg már nem is kell - vigyorodom el és felülök megint. Kicsit fáj a hátam, de még bírom, így inkább folytatom, mert soha nem leszek kész vele.

- Erősen túlmagyarázzátok ezt a Tatsukis dolgot – szólal meg. - Azt mondom neki, hogy nem ölheti meg Yoshit és nem tehet benne komoly kárt, azt' ennyi – jelenti ki könnyedén, de erre megrázom a fejem. - Nagyon komoly hülyeséget kell csinálni ahhoz, hogy Tatsuki megüssön. Veszélyeztetned az életed, vagy kezelhetetlenül viselkedni, vagy amikor nagyon azt kell csinálni, amit akar és eszetlenül ellenállni – sorolja. - Békülős szex... hehe - kuncogja röviden. - Asame mindig rosszul lett az elején szex után, belázasodott, lázálomba esett, vagy felszakadt a sebe, szóval én aztán megértelek, milyen ellenállni a vágynak - vallja be őszintén. - Persze ez rohadtul nem fékezte őt, úgyhogy dacolva a hányingerrel meg a szédüléssel elláttam a sebét, meg szóltam valakinek, hogy üljön mellette, míg lázálma van, mert én azt nem akartam átélni, tudni azokat, amiket józanul nem mondott vagy mondana el - ismeri be őszintén.

- Nem szeretném, hogy szólj neki, ezen nekünk végig kell menni, különben Yoshi nem maradhat mellettem. Ráadásul megtalálná a módját, hogy kijátssza a parancsod, akkor meg összeugrotok. Semmi szükség rá, inkább megnevelem Yoshit - vonok végül vállat. - Nagyon félek tőle, hogy baja esik. Amíg csak orálisan elégítem ki, nincs gond, mert azt tudja szabályozni, de szex közben, nem tudom... És ha felszakad, vagy visszaesik, hát... Bakari tuti betartja, amit ígért, ez még a kisebbik probléma, de utána tuti nem kap meg, amíg teljesen jól nem lesz, azt meg nem tudom, hogyan fogjuk bírni, de akkor muszáj. Féltem, félek, hogy baja lesz, végülis tegnap felszakadt és... Na mindegy, kikerülni nem tudjuk, mert akkor meg megőrülünk. Majd ráveszem, hogy hagyjon engem dolgozni és akkor talán minden rendben lesz - gondolkodom hangosan.

- Valamit megtanultam Tatsukiról és az az, hogy legalább annyira nyomós érvre van szüksége, hogy ellenem tegyen, mint ahhoz, hogy megüssön - jelenti ki magabiztosan. - Köztünk úgy működik a dolog, hogy ha az érvünk a másik akarata ellen elég jó, elgondolkodunk és döntünk, hogy engedünk, elengedünk, megengedünk, vagy akkor sem. Nem igazán dominálnak az érzelmi döntések, mert akkor minden a feje tetejére áll; van egy saját, megbeszéletlen, kialakult rendszerünk, ami remekül működik - mondja el, majd újra mosolyra kúsznak ajkai. - Testőr, masszív srác, nem kell túlaggódni a dolgokat - közli játékosan. - A boldogsághormon amúgy is gyógyít - teszi hozzá nagy vigyorral. - Mindent meg lehet oldani - jelenti ki még.

- Akkor sem hiszem, hogy ebben a kérdésben igazán jogot formálhatsz. Mármint nem akarlak megbántani ezzel, úgy értettem, hogy valahol én alá tartozom, tehát Yoshi is, így joga van ahhoz, hogy rendelkezzen róla is, és nem hiszem, hogy boldog lenne, ha téged uszítanálak, hogy hagyja békén Yoshit. Érted, mire gondolok? - kérdezem meg azért csendesen. - Jah, az endorfin segít a fájdalomcsillapításban - kuncogom el magam. - Nekem sincsen nagyon ellenemre a dolog és remélem, tényleg olyan szívós, mit mondod - kuncogok tovább. - Rohadtul hiányzik már.

- Persze, hogy értelek és igenis jogot formálhatok. Nincs olyan számomra, hogy nem - jelenti ki őszintén, határozottan. - Lehet, hogy valamit nem lehet, de ez nekem nem akadály, a saját belátásom szerint hozom meg a döntésem, amit nem nagyon befolyásol valami külső tényező. Ha valamit akarok, akkor azért teszek, küzdök vagy harcolok érte és amíg akarom, nem fogom feladni. Nem tudok beletörődni dolgokba, nem tudok csak úgy lemondani valamiről. Azt nagyon is én döntöm el, hogy nekem mit lehet, vagy mit nem, hallgatok-e Asame, vagy Tatsuki, vagy valaki más szavára, vagy szinte figyelmen kívül hagyva megyek a saját fejem után - közli magabiztosan. - Ez az alvilági hozzáállás és ez az, amivel először Tatsukinak, aztán Asaménak megtetszettem. Nem mindig jó, hogy ennyire akaratos vagyok, de általában előnyt jelent - teszi hozzá egy laza félmosollyal. - Nézd, próbáljátok meg! Ha szar lesz, ő se akarja majd újra annyira - mondja vigyorogva. - De nem lesz. Van egy feelingje a dolognak...

- Igen, erre már rájöttem, mármint hogy egy makacs, kibírhatatlan alak vagy - húzom egy kicsit Deon agyát. Tudom, hogy érteni fogja. - Ennek ellenére tényleg nem szeretném, hogy megtedd. Oké, megvan a lehetőség, már én is tudom, elraktároztam, de ráér később, ha húzós lesz a szitu, rendben? - kérdezek rá csendesen. Befejeztem az állat nyakát is, és már csak a teste meg a farka van, de megint nyújtózkodnom kell. - Tarthatunk öt perc szünetet? - kérdezek rá. - Muszáj kinyújtóznom.

- Ahhoz képest elég jól húzod mellettem, hogy kibírhatatlannak tartasz - vág vissza játékosan, heccelve. - Rendben, persze - válaszol, hogy megnyugtasson végre. - Nem, muszáj még rajtam terpeszkedned - feleli vigyorogva. - Tartsunk. Én is nyújtózhatok?

- Óvatosan, de csak úgy, hogy a hátad ne érjen semmihez, mert akkor elkenődik - mondom vigyorogva, ellenben én pillanatok alatt mellé fekszem és jólesően nyújtózkodni kezdek, még morgok is hozzá. - Szóval igen, elég kitartó vagyok, meg türelmes - vigyorgok angyalian. - Meg szép, cuki, édes, kedves, bájos, okos, ügyes, erős és persze szerény. - Mosolyogva nézek Deonra, aki csak felkönyököl és úgy néz engem. Nem tudom, mit láthat, de azért furcsa egy kicsit. Aztán felkel és a tükörhöz megy, megnézi magát és elismerően hümmögni kezd, végül kimegy a mosdóba és csak pár perc múlva tér vissza. Felmosolygok rá megint.

- Ha megszárad, ugye nem fog kenődni? - kérdezi meg.

- Hozattam ilyen lakkszerűséget, amivel ha lekenem a végén, akkor tartósabb lesz és nem fog kenődni, akkor viszont már tényleg csak szivaccsal és tusfürdővel jön le, meg esetleg sminklemosóval. Az is van a csomagban - teszem hozzá, majd felülök. - Folytatjuk?

- Tökéletes - mondja fültől fülig tartó vigyorral. - Szerintem egyáltalán nem lesz probléma, ha alvás előtt még egy órát dörgöljük a hátam - jelenti ki kuncogva, azzal óvatos mozdulatokkal visszafekszik.

- Ugye tudod, hogyha úgy fogalmazol, akkor hajlamos vagyok félreérteni? - húzom Deon agyát, bár sejtem, hogy tényleg erre gondolt. - Egyébként csak, hogy tudd, akkor sincs semmi, ha ma nem mosod le, holnap is lejön és nem fog meg semmit addig - világosítom fel őt azért, nehogy ezen aggódjon.

- Ezen nem volt semmi félreérthető - tájékoztatja vigyorogva. - Érheted úgy, annak, ahogy s aminek hangzott, meg utalásosan is - teszi hozzá. - Ha nem fog, nem kenődik, az nekem frankó, még a végén holnap a srácoknak élőben tudom megmutatni - közli elégedetten. - Meglátjuk, mit bír ki a festés, aztán annak alapján döntök. Max holnap reggel fogjuk lesúrolni.

- Elvileg, de nagyon csak elvileg hetvenkét órát bír ki, ha csak víz éri, de ezt nem tudom, mennyire van így, majd meglátjuk - mosolyodom el. Közben visszahelyezkedem Deon fölé és folytatom a képet. Megint új lendülettel vágok bele, igazából élvezem csinálni. - Képzeld, Raktari mindenkit ránk akart uszítani, mert nem mondtam meg, mit csinálunk. Jah és majd szeretnék beszélni a yakuzáddal is - vigyorodom el.

- Teszteljük - jelenti ki vidáman. - Raktarinak egy párszor közbe kellett lépnie, hogy életben maradjak, mert a srácok simán halálra röhögtettek volna, meg gondolom, tudja, hogy két tizenéves kamasz a mi fajtánkból eléggé kreatív programot ki tud magának találni - magyarázza büszkén. - Mit akarsz beszélni vele? - kíváncsiskodik izgatottan. - Amúgy a dolgozószobájában lesz szerintem.

- Most mire gondolsz, milyen kreatív programra? - kérdezek vissza teljesen ártatlanul, de azért nem olyan egyszerű visszafogni a nevetést. - Hát egyrészt meg akarom kérdezni, mit szólt ehhez itt, mármint tőle is. Aztán Raktari szerint ha tudni szeretném, mi a dolga a kapuszolgálaton, akkor kérjem meg Asamét, hogy vegyen fel testőrnek. Megígértem neki, hogy bejátszom, már persze ha annyira nem komor a yakuzád éppen. Meg van egy-két kérdés, amire szeretnék tőle választ kapni. Jah, meg engedélyt szeretnék, hogy lerajzolhassam az egyik kutyát, de kinn a kenelből - sorolom fel az egészet.

- Passz, a falak újramázolásától kezdve a kutyák szabadon engedéséig valami vicces ötletig a testőrségnek szerintem elég széles a tárházunk, hogy csak a laza dolgoknál maradjak - dorombolja vigyorogva. - Mi az, hogy mit szól ehhez itt? - kérdezi furcsálkodva, értetlenül, kicsit meglepetten, aztán elvigyorodik. - Majd meséld el, mi volt! - kéri izgágán, s kungogni kezd. Na ezt most én nem értem.

- Aha... - kuncogok végül én is. - Szóval szerinted Raktari azt feltételezte, hogy kifestjük a szobád. Na ehhez aztán valóban kell kíséret - vigyorogok tovább. - Ehhez itt, amit a hátadra alkotok. Azt sejtem, mit szól hozzád, de ne aggódj, nem azt fogom megkérdezni. Elmesélem, naná! Már ha nem esz meg vacsorára. Bár Ryuu szerint itt senki nem eszik embert, azt mondta, hogy csak azért vannak néhol csontvázak, mert időnként bújócska versenyt rendeznek - kuncogok fel megint.

- Vannak húzásaim, szóval ezen még meg sem lepődne különösebben - mondja vidáman, büszkén. - Nemrég ruhát festettem - árulja el. - Tök frankó batikolt pólóim lettek, ha akarod, majd megmutatom őket - ajánlja fel. - Nem vágom, mit akarsz megkérdezni a festéssel kapcsolatban Asamétól. Hogy zavarja-e, ha a bőrömet használod vászonnak? - kérdezi meg őszinte kíváncsisággal. - Ja, a kutyák is csak az idegeneket és az ellenségeinket eszik meg - röhögi. - Úgy szeretek itt élni...! - sóhajtja örömmel. - Szeretem ezt a sok hülyét - teszi hozzá.

- Megmutathatod, kíváncsi vagyok. Egyébként én is alakítottam át abból, amit tőled kaptam. - mosolyodom el, miközben befejezem a sárkány nyakát is. Még sok van, de egyre jobban élvezem csinálni. - Azt is, hogy zavarja-e, meg azt, hogy mi a véleménye róla és mit enged meg, ugyanis van egy nagyszabású ötletem, majd beavatlak, de ahhoz előbb szeretném tudni, hogy ő mit szól, addig inkább nem, mert ha meg beleszeretsz, akkor csalódott leszel. - Legalábbis így gondolom. Ami furcsa, hogy hiába rötyörészik alattam, már nem okoz gondot ilyenkor sem festeni, kezdem megszokni a dolgot és nem húzok félre. - Én kezdem megszokni - árulom el talán kicsit keserűen is. - Itt béke van, csend és nyugalom, nagyjából azt csinálok, amit akarok, mindenki kedves és foglalkozik velem. Furcsa érzés, pláne, hogy tudom, hogy meg fog változni. Most, hogy nem nekem kell főzni, szívesebben eszem, szerintem kicsit meg is híztam, szóval keményebben kell majd edzenem. Meg ilyen apróságok... Szóval félek egy kicsit attól, hogy hisztis leszek Tatsukinak - árulom el csendesen.

- Miket alkottál? - kérdezi. - Okos elgondolás - vélekedik így. - Ha a Kitamurás balhé elül, vagy a Triádokkal való dolgok felelevenednek, megváltoznak dolgok - mondja őszintén. - Az alvilágiak és a yakuzák másak, Tatsuki szinte adrenalinfüggő, azért ragaszkodik ahhoz az élethez, amit él, mert tele van izgalommal - árulja el -, noha Asame is bírja a rizikós szitukat. De azért az alvilág mégis más. Te beletekinthetsz mindkettőbe, tapasztalatod lesz mindkettőről, ami elég ritka szerintem, s amikor majd oda jutsz, hogy választhatsz, satöbbi, meglátjuk, mihez kezdünk veled. Az biztos, hogy a kettő együtt nem megy, vagy egyszerű művész leszel néhány plusz képesítéssel, vagy alvilági közvetítő, mint Tatsuki, vagy testőr mellettem.

- Majd megmutatom őket, mit szólsz? Nem nagy dolgokat, csak apró változtatásokat, bár van, amit nagyon - kuncogom el magam. Na igen, bár abból nem sok maradt, de mindegy. - Igazából még fogalmam sincs, mi az, amire képes vagyok. Sejtésem van, de az lehet, nem elég. Egyelőre tanulok, erősödöm, és igyekszem felfogni, ami körülöttem történik. Egyébként amiben biztos vagyok, hogyha Tatsuki is úgy gondolja, akkor szeretném megtanulni a tetoválást tényleg. A többi meg majd kialakul. Mellesleg furcsa érzés belecsöppenni ebbe, valahogy minden új, minden inger és minden elvárás, így pedig nehéz kiigazodni. Sosem tudom, hogy mit fognak reagálni, hogy mit szabad és mit nem. Példádul biztos voltam benne, hogy Tatsuki lecsesz, ha elárulom neki, hogy tőled kértem segítséget Yoshi ellen, és legnagyobb meglepetésemre megdicsért. Szóval nem tudok rajta sem kiigazodni néha. Meg ez az egész minden... - Nem tudom jobban megfogalmazni, kicsit nyomaszt a dolog, mert nem tudom, mire vagyok képes, hogy mit akarok, hogy mi a célom. Valamennyi szorongás van bennem, és ott van az is, hogy mi lesz, ha Tatsuki meghal. Egyre erősebben él bennem a félelem ezzel kapcsolatban.

- Rendicsek! Én tartottam divatbemutatót Asaménak. Első alkalommal, mikor boltba vitt. Áááá, az kurvanagy volt! Mindent pöpecre eligazítottam magamon, ő már a sokadik cigijét szívta és kockára unta a fejét, mert vagy három teli kosár ruhát szedtem össze... Nem mondta, hogy lenne limit, én meg hiába lestem a képét, nem láttam, hogy húzza a száját, vagy nagyon fontolgatná, hogy miképp akarja leverni rajtam - meséli büszkén, izgágán, kissé eltérve a tárgytól. Nagyot mosolygok, ezek a sztorik mindig jók. - Na, minden frankó, kilépek, odamegyek hozzá, mint valami modell, megforgok előtte, jól végigmér, jön a bassza meg, mert zavarba jöttem és sietős léptekkel visszamenekültem a próbafülkébe - emlékszik vissza röhögcsélve. - Vannak hülyeségeim és tök élvezem őket. Asame meg úgy tud nézni... - teszi hozzá. Hogy? - Nézd... - lesz komoly. Na most jön a neheze. - Alvilágit kiképzett már egy párat, az összes gyerekét annak szánta, ráadásul a kutyától kezdve a fejvadászig mindent, tetoválót, a mesterségére örököst azonban egyet sem. Valószínűleg te vagy az egyetlen, akiben tehetséget lát ehhez, meg tudomásom szerint elsősorban a rajzot fixírozza számodra. Ha komoly baja esne, esetleg meghalna, minden mást megtanulhatnál ezen kívül. Bakari remekül eligazodik a területeken, rengeteg embert ismer, tudja Tatsuki ügyeit, egy darabig vinni is tudja a dolgait tovább. Én a lavírozásban vagyok nagyon otthon, lennének emberek, akik a fegyverkezést és a harcokat tudják tanítani, de rajzolni, tetoválni és pirszingelni csak Tatsuki tud. Bakari az orvosi tudásod fényesre csiszolja, fogadhatunk melléd rajztanárt és keríthetünk egy tetoválót, aki hajlandó lenne tanítani, de utóbbi nehézkes és a legjobb az lenne, ha Tatsukitól tudnál megtanulni mindent - magyarázza. - Lazulj le! Minden idő. Tatsuki, Bakari és Asame kis pisis kora óta a maga világában él, mindhárman az apjuktól örökölték a helyük, de maguk küzdöttek meg azért, hogy meg is tarthassák. Én kábé nyolc hónapja vagyok itt, a pirszingesemet meg tizenhárom évesen ismertem meg és még mindig nem tudok mindent. Tanulok, fejlődöm, változom, tapasztalok... Nem mérhető ahhoz sem a te, sem az én tudásom, amit ők tudnak. Mind elmúltak harminc, nekünk ez a közelbe sincs, ráadásul nem ezekbe a világokba születtünk. Nekünk a számukra legegyszerűbb és legnyilvánvalóbb dolgokat is külön meg kell tanulnunk, s az életük, elődeik munkájával is tisztában lennünk. Ne várd el magadtól, hogy ripszropsz belejössz és minden menni fog! Tatsuki a huszonévei elején, vagyis most már akkor húsz éve foglalkozik a tetoválással, s még te sem voltál pajzán gondolat se, amikor rajzolni kezdett - közli komolyan, de barátságosan.

- Szóval hogy tud nézni Asame? - kérdezek rá heccelve őt. A reakciója, hogy vörösödik a füle, de nem válaszol. Akkor inkább komoly maradok, mert ezt szerintem nem árt megbeszélni valakivel. - Nekem nem ezzel van a bajom. Megígérte, hogy bármi lesz, akármi történik, lesz, aki tanítani fog. Bízom benne, és tudom, hogy ezt valóban megoldja. Attól félek, hogy meghal. Nem azért, mert más nem tudja megtanítani, hanem mert... mert van egy furcsa hajtóerőm attól, hogy ő kér. Nem véletlenül kapott a sárkány rózsát, ő mondta, hogy dolgozzam össze, magamtól eszembe sem jutott volna. Ha ő kér valamit, vagy ajánl, akkor az más megvilágítást kap nálam. Azt akarom, hogy büszke legyen, hogy elégedetté tegyem. Ennek megfelelően hajtok is, mert ez fontos cél. Na most ezt percek alatt el tudom veszíteni. Attól már nem félek, hogy egyedül maradok, az csak az elején volt. Ráadásul - nagyot fújtatok - Arahamnál is az volt, hogy tanultam én, meg csináltam, amit mondott, de hiányzott az a mély akarat, amit itt érzek. Tegnap, mikor azt mondta, hogyha nem írok neki SMS-t, nem keresett volna meg, igazából úgy megpattant valami megint. Azt hittem, számítok neki annyira, hogyha eltűnik iksz napra és semmit nem tudok róla, akkor nem csak azzal jutalmaz, mikor visszatér, hogy ráborítja az ágyat Yoshira. - Halkan beszélek, mintha bűnös lenne, amit most mondok. - Elég rosszul viseltem ezt a részt és rosszul is reagáltam rá, ugyanakkor mikor meg azt ígérte, hogy fog jelentkezni, hogy nem tűnik el többet teljesen, megint megnyugodtam. Ilyen váltakozó ez az egész. Tudom, hogy neki ennyire nem egyszerű, mert nem érti, mit miért csinálok, én sem sokszor, csak a kell, a muszáj van bennem - vallom be végül. Na most aztán tényleg nem tudom, mit is akartam ebből kihozni, így inkább elhallgatok. Lassan kész az alapozás, meghúzom az utolsó vonalat is, majd nyújtózkodom egyet és keresek egy másik ecsetet. Kezdjük a farkával, aztán jöhet a többi részlet.

- Szeretem Tatsukit - jelenti ki. - Nem szerelemmel, nem úgy, mintha az apám lenne, nem is úgy, mintha a bátyám lenne, de szeretem és nagyon. Azon emberek egyike, aki ha meghalna, úgy élném meg, mintha elveszítettem volna a fél karomat. Rám is nagyon hat, ha valamit mond, képes motiválni és ha időlegesen is, de meg is fékezni - mondja meg őszintén. - Én megszoktam, hogy van, hogy hosszabb ideig eltűnünk egymás életéből, noha egy hét után mindig rám csörgött, mert tudta, hogy vagyok annyira bolond, hogy magamra rántom a világot - vallja be egy erőtlen félmosollyal. - Ő úgy gondolja, hogy azért csináltam dolgokat, hogy felkeltsem magamra a figyelmet, pedig igazából én csak a magam szórakoztatására csináltam a legtöbb dolgot. Mindegy. Tőle igazából nagyon szokatlan, hogy csak úgy keressen, hogy hosszan elújságoljon dolgokat, mert korábban nem volt olyan kapcsolata, amelyik ilyesmit kért volna tőle - mondja meg őszintén. - Ha elfelejt jelentkezni, akkor azon ne bántódj vagy sértődj meg, mert elfoglalt, el van varázsolva, vagy egyszerűen csak harminc éve megszokta, hogy ő senkinek se hiányzik.

- Tudom - felelem csendesen. - Csak... úgy éreztem, hogy talán kíváncsi rám, vagy nem tudom, aztán kiderült, hogy marhára nem. Ugyanakkor hiszem, hogy nem véletlenül nem dob ki és keres valaki mást. Foghatjuk a rajztudásomra, de szeretném, hogy ne csak ez legyen. Nem kértem, hogy beszélgessen, vagy mondjon el mindent, hogy mi történt vele, csak időnként lássam, vagy tudjam, hogy él. Mikor Shinjivel együtt tűnnek el, mindig azon parázok, hogy ugyan mi történhetett, hol vannak, egyáltalán élnek-e még. Val'szeg hülyeség, de nálam ez így jön ki. Megértem, hogy vele akar lenni, hogy amíg lehet, együtt tölteni az időt, ezt már én is megéltem régen - szorul össze a torkom, de erőt veszek magamon. - De ettől még az a két perc, hogy minden rendben, bele kéne férnie. Lehet, hogy nincs hozzászokva, de akkor most szokja meg, mert ezt én nem bírom egyszerűen! Túl élénk a fantáziám és rémeket látok előre. Egyébként hatalmasat változott azóta is, hogy betettem a lábam a szalonba. Te gondoltad volna, hogy valaha a húgom az ölében fog ülni és ott fogyasztja el a vacsorát? Ráadásul én nem tudom, mivel, de rábírta, hogy japán kaját egyen. Sosem gondoltam volna, hogy ez bárkinek egyszer sikerülni fog. Teljesen elbűvölte Roxyt, most éppen teljesen szerelmes belé. Amy meg fél tőle, de Roxy kis bátor. - Kicsit eltérek a tárgytól, de mikor eszembe jut ez az emlék, képtelen vagyok visszafogni magam. - Még mindig kinn van a szobájukban a rajz, gondolom, amit Tatsuki adott neki. Elbűvölte teljesen, és szerintem ezzel nincs is tisztában.

- Tatsuki képes nagyon szociálisan viselkedni, meg hát tizenhárom gyerek mellett azért ragadt rá valami, noha effektíve a nevelésükben nem nagyon vett részt. Viszont azt tudom, hogy újabban látogatja a kisebb gyerekeit - teszi hozzá elmosolyodva, mire aprót bólintok. Én is így tudom. - Majd megszokja - jelenti ki elvigyorodva. - Engem Tatsuki mindig vonzott. Tudom, hogy beteg, de nálam megszokott, hogy csak ritkán reagálok normálisan. Ellenben a húgom is bepróbálta, anya meg azt mondta róla, hogy a zord külseje ellenére művelt, figyelmes, udvarias. Azt már módosította, hogy tisztességes, kedves és rendes - teszi hozzá fülig érő vigyorral -, azt mondta, vele az, de tudja, hogy amint kilép a kapun, visszavedlik egy törvényenkívülivé. De hát az.

- Furcsa volt látni, hogy ilyen is tud lenni, de nagyon boldoggá tett a tudat - árulom el végül. - Ilyenkor látszik, hogy igenis van szíve, még ha nagyon el is rejti. Hát a balhé után én azt hittem, anyukád sosem engedi be többet - vallom be neki. - Egyébként megkörnyékezte Ricket. Vagy Rick őt, nem tudom eldönteni, melyik. Amikor ott voltam náluk, sokat beszéltem az öcsémmel és úgy érzem, kíváncsi és ki akarja próbálni magát. Nem fogom azt mondani, hogy ne tegye, csak azért féltem. Nem tudom, Tatsuki mit akar vele pontosan, de szerintem mi pont kiegészítjük egymást vele, ő inkább gondolkodik, észből dolgozik, én meg inkább az érzéseimből, szóval ilyen szempontból is teljesen mások vagyunk. Csak nem tudom... Furcsa lenne ez az egész, meg... - Ki kéne bökni valahogy. - Szóval kicsit féltékeny lennék. Már most is az vagyok igazából - vallom be végül.

- Shinji és Tatsuki valahogy nagyon jól hatnak egymásra. Közvetlenebbek, nyíltabbak lettek. Persze megmaradtak olyannak, amilyenek voltak, de jobban oldódnak - magyarázza. - Mindketten igazából csak nekem nyíltak meg, aztán egymásnak, Tatsuki nyit feléd, Shinji pedig Yoru felé. Ezek nagyon nagy dolgok, hiszen éveken keresztül éltek úgy, hogy távol tartottak maguktól mindenkit, magányosan és az érzelmeket kizárva. Van szívük, csak kihűlt... Számukra ez jelentett kaput a túlélés felé, ők így élték túl azokat a csapásokat, amik őket érték - mondja csendesen. - Jaj, ne is mondd! Anyu felhívott azzal a feelinggel, hogy most nagyon gyorsan mondjak neki pár indokot, hogy bízzon Tatsukiban és visszaengedje a házba, mentsem meg őt, mert rettenetesen nagyot csalódott benne és fogalma sincs, mit gondoljon. Én csak röhögtem, mert tudtam, hogy Tatsuki sosem nyúlna a húgomhoz, anyut meg erről meggyőzni... Kemény volt - mondja vigyorogva. - Azon én is kiakadtam, hogy megütötte Ayakot, aztán Asame tanácsára mindkettővel beszéltem és közöltem velük, hogy a jövőben egyiküktől sem akarok ilyesmit elfogadni, úgyhogy oldják meg az életüket ilyesfajta incidensek nélkül - meséli el egy félmosollyal. - Tatsuki anya miatt mindig nagyon jól viselkedik, de akkor kimutatta a foga fehérjét, anyát meg az is megrémítette, hogy milyen simán leszerelte Mamorut. Nem is csodálom, a testőr tudja, hogy tőle nem kell félteni a családot, Tatsuki meg ha támad igazából, a legtöbbekben megfagy a vér - mondja mosolyogva. - Elejtette, hogy tetszik neki az öcséd, de azt mondta, majd a Kitamura-balhé után fejti ki bővebben a terveit. Miért vagy féltékeny? - kérdezi meg meglepetten és kíváncsian.

- Egyébként meg akarok próbálni beszélni Shinjivel is - árulom el csendesen. - Olyan békülésféle módon. Nem akarom szívni a vérét és remélem, neki sem ez a hobbija, szóval jó lenne normálisan ellenni egymással. Mindenki azt mondta, hogy próbáljam meg, hát megteszem, ha itt lesz és nem temetkezik a munkába teljesen. Elég furcsa szituáció volt. Anyukád irtó aranyos módon betolt maga mögé, mert persze nem tudtam megülni a seggemen, de nem hagytam neki. Elég olyan... olyan feszült szituáció volt, mikor a testőr fegyvert fogott Tatsukira. Láttam, hogy nagyon mérges, de fékezi magát. Aztán eltűntek anyukáddal és külön jöttek vissza. Akkor Tatsuki helyrepakolta Mamoru vállát, de teljesen nyugodtan és minden gond nélkül. Azt hiszem, ők lerendezték ezt ennyivel. - Aztán nagy levegőt veszek és nekikezdek az első rózsának. - Azért, mert ha Tatsuki rájön esetleg, hogy Rick talán jobb, mint én, akkor talán már nem lát bennem annyit, mint most és ettől rettegek a legjobban. Akkor már nem velem fog foglalkozni, hanem vele és én megmaradok annak, akit ha van ideje, rajzolni tanít, egyébként meg nem fontos - magyarázom a félelmem. - Rohadt dolog, mert Rick is megérdemli, csak... - Nem tudom, hogyan fejezzem be.

- Az a legtisztább - mondja komolyan. - Anya számára te is gyerek vagy, ő meg nagyon cukker, mikor hozza az anyatigrist és védelmezi a kölykeit - magyarázza és elmosolyodik. - Egy alvilági így reagál még a békés helyzetben is a pisztoly látványára, neked megy. Kábé olyan számukra a pisztoly, mint bikának a vörös posztó, addig se lát, se hall, amíg el nem szerezte azt a másiktól - okít engem. - Tatsuki és Mamoru tudja egymásról, hogy mindketten azonos célért vannak a háznál, hogy védjék anyut, a húgom és a tesóid, ezért a nem komoly összezördüléseket könnyen is fogják kezelni. Amíg Mamoru védi az otthoniakat, Tatsukinak nincs oka bántani, s míg Tatsuki nem veszélyezteti őket, addig Mamoru sem a pirszingesemet - teszi hozzá egy félmosollyal, majd felpillant rám. Halványan visszamosolygok, de éppen kényes fázisnál tartok. - Ne legyél már tökfej! - szól rám játékosan. - Én is éreztem ezt, nem akartam, hogy Ayakonak bármi köze legyen a yakuzámhoz. Én akkor még simán meg tudtam volna fojtani a húgom, ha csak megközelíti Asamét - vallja be. - Aztán valahogy ez elmúlt. Talán azért, mert biztossá váltam abban, hogy Asaménak én vagyok az egyetlen. Éreztem féltékenységet szajhák miatt is, vagy azért, mert Kazuki ismerte a régi Asamét, az előttem itt uralkodó helyzeteket, volt kint külföldön a yakuzájával, amit amúgy ő nem is élvezett annyira, mert utál repülni, satöbbi - meséli el mosolyogva. - A féltékenység önértékelési problémából fakad, Jeremy. Nem vagy magabiztos, és abban sem, hogy megállod a helyed, pedig szépen fejlődsz, nem vagy egy hülyegyerek - közli határozottan. Ez kifejezetten jólesik. - Miért nem hiszel magadban?

- Mert sosem volt miért - sóhajtok fel csendesen. - Mikor rám néztek a velem egykorúak, az osztálytársaim nem láttak mást, csak egy kölyköt, aki megpróbál minél távolabb lenni tőlük. Ennek megvolt az oka, ha kiderül, mi van velem, vagy mit csinál a bátyám, akkor célpont lettem volna. Bár így is az voltam, de mindegy. Ha valamit alkottam, akkor az a kukában végezte, mint a szemét. Soha senkitől nem kaptam egy fél dicséretet sem, soha senki nem mondta, hogy büszke rám, vagy hogy érek valamit. Mindig azt hallottam, hogy egy senki vagyok, aki nem kell senkinek. Ezek után nehéz bíznom magamban. Mindenben azt látom először, hogy miért nem jó, hogy mit rontottam el, hogy miért fogok kapni, és eszembe sem jut, hogy jó is lehet - vallom be Deonnak végül. Ezek a gátak már mélyen belém épültek és nehezen szakadok ki belőle.

- Már nem vagy kölyök - jelenti ki. - Ki kell szakítanod magad ebből az egészből - mondja komolyan. - Én is állhatnék úgy hozzá, hogy nem bírom elviselni, ha lefognak, megkötnek, megkötöznek, hiszen elég sokáig voltak a karjaim a testemhez kötözve, hogy a kulcscsontjaim rendesen forrjanak össze, de nincs ilyen problémám. Ha olyan fog le, aki ellenség, megtalálom a módját, hogy eleresszen, de nem azért, mert félek, vagy frusztrál, hogy lefog, hanem mert az ellenségeimnek nem kegyelmezek.

- Igazából egyre inkább elhiszem, csak mindig azt érzem, hogyha jön egy nálam jobb, akkor lecserélnek - mondom ki, ami a legjobban frusztrál most. - Mert ha nem vagyok tökéletes, akkor miért tartana meg az illető? Éppen ezért akarok mindent teljesen jól csinálni és megtanulni tökéletesre. Saját magam elé állítom elvárásként a legjobbat, de bennem van, hogy ez kell ahhoz, hogy elismerjenek, hogy törődjenek velem. Igazából ez most hülyén fog hangzani, de nem csak azért fejlődtem a szexben sem, hogy Lucas ne verjen meg, vagy ne bántson, hanem mert ezzel tudtam kötni valamennyire az embereket. Nem dobtak ki az ágyukból, mint korábban, hanem hagytak ott aludni, vagy reggel nem tettek ki rögtön, hanem még garázdálkodhattam egy kicsit, ez pedig olyan volt, mintha elismertek volna valamennyire. - Hát valóban elég hülyén hangzik így kimondva, de akkor nem tűnt annak.

- Nem hangzik hülyén - jelenti ki őszintén a srác. - De én pont azt mondtam nemrég, hogy nem vagy lecserélhető. Egyikünk sem az. Ha lecserélhetőek lennénk, nem kellenénk Tatsukinak. Neki nem kell a tömegtermelt vacak, neki az egyedi, egyéni, sajátos, különös, különc kell. Az egyetlen.

- Hát ebben szeretnék hinni én is - vallok most már mindent. - Mármint hogy nem vagyok olyan, mint a többiek, hogy különleges vagyok valamiben és egyedi. Ugyanakkor meg nem tudom... néha nagyon el tudom felejteni, hogy így van.

- Pont ez a baj, hogy megfeledkezel róla, hogy belőled csak egy van és soha senki nem fog tudni lemásolni teljesen és tökéletesen téged - közli határozottan. - Val'szeg konkrétan kevesen mondják ki, hogy jó vagy úgy, ahogy vagy, minden rendben van veled, satöbbi, de ezt neked ki kéne tudnod látni abból, ahogy veled viselkednek, hozzád viszonyulnak az emberek. Azért neked sem okoz nagy nehézséget beszédbe elegyedni valakivel, elcsavarni mások fejét, vagy megszerezni, illetve elérni, amit akarsz.

- Igen, csak... csak azt érzem, hogy ez azért van, mert mindenki látja a lehetőséget, hogy ha enged nekem, akkor megkap - nyelek nagyot. Ez hatalmas hülyeség, ugyanakkor a régiekből okulva... - Ha valamit el akartam érni, akkor úgy dolgoztam az ágyban, hogy utána, ha kértem, ne mondjanak nemet. Márpedig ez eléggé beivódott belém, ez pedig némi szorongást idéz elő bennem.

- Nincs csak! - csattan fel elégedetlenül. - Hidd már el, hogy minden oké veled! - kiabál Deon, bár nem kifejezetten indulatosan, inkább csupán a hangja eredt meg. - Egy csomó embert anélkül puhítottál meg, hogy lefeküdtél volna vele! Vagy asszed, Tatsuki azért tart maga mellett, hogy időnként jól megrakja a segged?! Egyáltalán nincs szüksége ilyesfajta a szolgálatra! Mi sem szexeltünk, mégis bírlak!

- Rendben van, csak maradj nyugton - mosolyodom el halványan, mert igazából kell nekem ez a fejmosás, mert előre lendít. - Deon, én igyekszem tényleg leküzdeni és elhagyni ezt az egészet. Menni is fog, csak idő kérdése. De egyelőre bennem van a félsz, ami most mondjuk tök halk, de időnként felerősödik és bepánikoltat.

- Micsoda kielégíthetetlen létforma vagy te... - mondja egy félmosollyal.

- Ezt nem mondanám - kuncogom el magam. - Általában ki szoktam elégülni, bár partner kérdése, valóban. - Ezt nem tudtam kihagyni. Deon gonoszul kuncogni kezd, majd hirtelen abbahagyja és szúrós pillantással felnéz rám.

- Nekem hogy megy a dolog, mennyire sikerül kielégítenem téged? - kérdezi meg elvigyorodva.

- Háááát... - húzom még egy kicsit. - Egyelőre még a felfokozás állapotában vagyunk, de már közeledik az extázis - vigyorodom el.

- Jó válasz - mondja elismerően. - De azért húzz bele, mert én már egyszer elsültem! - vág vissza játékosan. Igen?

- Ajaj, akkor ma a legjobb formámban vagyok - mosolygok tovább. Egyébként tényleg befejeztem a rózsákat, szóval most jöhet a száruk, a levelek és utána a maradék a farokból. - És a számmal vagy a kezemmel sikerült ezt elérnem?

- A kettő közül inkább a kezeddel - válaszol kuncogva. Oké, húzom grimaszba az arcom.

- Akkor azt hiszem, még gyúrnom kell a számmal is, szerintem jobban élveznéd.

- Elég nehézkes úgy, ha a hasamon fekszem - közli -, de amúgy mindent élvezek, ami jó.

- Ha valamit meg akarsz oldani, akkor meg lehet - mondom könnyedén, vállat vonva. - Mindenre van megoldás. Mert ki nem élvezi a jót?

- A mazochisták - jön is a válasz azonnal. - Meg lehetne oldani könnyen és gyorsan a problémát, valóban, de ha kézzel, munka közben is ki tudsz elégíteni, akkor most ezzel beérem, mert lassan nem bírom a fekvést és minél előbb befejezve akarom látni a sárkányt, aztán meg még jön a pocim - incselkedik tovább. - Akkor majd bevetheted a nyelvtudásod - teszi hozzá fülig érő vigyorral. Kíváncsi lennék, mit szólna hozzá... de csak elnevetem magam megint.

- A pocid... - hümmögök hozzá. - Hát jó! Egyébként még legalább egy-másfél óra, míg ez kész lesz. A pocidat meg csak állva tudom majd megcsinálni, mert egyelőre nem fekhetsz a hátadra.

- Térdelned kell előttem? Király!

- Jah, meg felnéznem rád - kuncogom el magam újra. A franc már! Lassan nem ártana abbahagyni, mielőtt elképzelem tényleg. - Te meg állhatsz közben, mint a cövek. - Szinte csak búgom a szavakat.

- Fogok is - jelenti ki elégedetten. - Szeretek szopatni másokat. Az olyan jó...

- Szeretek szopni - szalad ki a számon, és már pirulok is el teljesen. Inkább be kéne fognom a szám most. Deon kuncog egy ideig, aztán csak lenyugszik.

- Akkor szerintem mindent megbeszéltünk - jelenti ki elégedetten. - A lakkot mikor teheted fel?

- Ha valamennyire megszárad, azt hiszem, fél órával az utolsó ecsetvonás után, de rajta van a dobozon - mondom csendesen.

- Jó, csak kérdeztem. Akkor legkorábban két és fél óra múlva, de inkább három, hogy szabadulok - állapítja meg. - Hogy bírod a kiképzést?

- Én tökéletesen - vigyorodom el megint. - Jó a társaság, azt csinálom, amit szeretek és csak egy kicsit fáj a hátam, szóval minden rendben - állapítom is meg. - Inkább három szerintem, jó munkához idő kell.

- Jól van. Figyelj a helyes tartásra - tanácsolja komolyan.

- Öhm... könnyű azt mondani - nevetem el magam. - De igyekszem, tényleg nem vészes. Majd Yoshi megmasszíroz utána.

- Én is ezt akartam mondani, csak aztán úgy véltem, könnyen megint a szexnél kötünk ki, az meg már elég vicces lett volna, hogy valahogy mindig ehhez lyukadunk ki.

- Nálunk ez természetes, nem? Hiszen túlfűtött kamaszok vagyunk. Mi lenne a más témánk? - Próbálok ám komolyságot erőltetni magamra. - Ez teljesen természetes. Sőt, még visszafogjuk magunkat. Azt még meg sem kérdeztem, neked mekkora.

- Uhhh! - Deont most sikerült meghökkenteni, egy pillanatra nagy vigyorra húzódik a szája, szemöldökei felszaladnak és kétkedő, meglepett képet vág, majd fújtatva kuncogni kezd és elvörösödve arcát az ágyba fúrja. Ezek szerint betalált. Na nézzük, most már kíváncsi vagyok!

- Nekem tizennyolc - vonom meg a vállam, mintha ebben semmi nem lenne, majd folytatom a festést. Vajon Deon most mit reagál? Izgalmas vele tölteni az időt, az tuti!

- No comment - röhögi.

- Na neeeeem! - Olyan cukin vörös a füle. - Nem menekülsz, ez standard kérdés. Szóval?

- Tényleg? - kérdezi meglepetten. - Engem azok kérdeztek meg, mekkora farkam van, akik szívóztak velem, vagy be akartak égetni, aztán megdugni. Még Asamét sem kérdeztem meg, ahogy ő sem tőlem, meg a srácokkal sem tárgyaltuk ki, kinek mekkora.

- Nem tudom, igazából én sosem titkoltam - vonom meg a vállam. - Ez természetes velejárója az embernek, szóval miért ne lehetne beszélni róla? Nincsen benne semmi ciki, mert nem az a fontos, mekkora, hanem hogy az illető miképpen használja. Na ezt azért már tapasztaltam. Lehet bármilyen kicsi, ha tudja, mit csinál vele, akkor tök mindegy. De egyébként neked nem az, sőt, szerintem... - harapom el a mondatot, ezt talán nem kéne.

- Mi van? Ja, vágom! - vágja is rá mindjárt. - Alapvetően felvágásnak fest, mert a legtöbb srác versenyzik azon, hogy kinek nagyobb a pöcse. Szerintem ez gáz és pont azért, mert nem a méret a lényeg. Meg tévhit szerintem, hogy a nagy fasz áldás - teszi hozzá.

- Nem tudom, szerintem ezen kár kiakadni. Nem ettől lesz valaki jó az ágyban, így felesleges rajta versenyezni. Igazából ha szeretnéd, megtippelem ám... Van szemem hozzá - kuncogom el magam.

- Tudod, mit? Ez tetszik - mondja elmosolyodva. - Tippelj!

- Oké - mászom le Deonról -, de akkor állj fel - kérem meg komolyan. Öt perc nem számít már. A srác először elképed, aztán zavart mosollyal, óvatos mozdulatokkal megteszi. Végigmérem rendesen, valamennyire szerencsés, hogy nem jön nagyon zavarba attól, ahogy méregetem az ágyékát. Vagy mégis? Azért néha az arcára pillantok. Feszeng azért, összecsukott ujjait morzsolgatja, inkább elnéz oldalra, arcán azonban továbbra is zavar és pír van, egyértelmű, hogy nem fog visszavonulni, ha már belement ebbe. - Tizenkilenc-húsz - nézek fel rá végül. Nem szól semmit, visszafekszik az ágyra, arcát megint a matracba fúrja, de fülei vér vörösek lesznek. Tehát talált! - Ennyi a hozzáfűznivalód? - telepedek fölé és vigyorogva folytatom az alkotást. Egy ideig hallgat tovább morzsolgatva az ujjait, én meg kezdem nem érteni a helyzetet, de csak mond valamit végre. Bár mit mondott Tatsuki? Ha nem beszél, az gond. Akkor most gáz van? - Ugye nincs baj? - kérdezek rá végül szelíden, talán kicsit aggódva.

- Nem - válaszolja. - Van ilyen... hogy nem tudok megszólalni... - mormolja. - Miből tippeled be?

- Alak, dudor, meg egy kicsit nagy rám ott a nadrágod - árulom el neki végül, amin zavartan kuncog. - De egyébként annyira nem nehéz, ha láttál már egy párat életedben.

- Utóbbit én szó szerint mondhatom el magamról, ha életnagyságbanról beszélhetünk csak - jegyzi meg kuncogva, bár még érződik, hogy kicsit kínosan érzi magát. - Mindenesetre ezek szerint nem hülyeség, hogy ebből lehet tippelni. Amúgy... a tizenkilenchez közelebb van.

- Még mindig nem értem, miért jössz ettől zavarba - állapítom meg csendesen. - De igen, meg lehet állapítani. Bár felettébb egyszerű, ha magadban is érzed utána, mert az a biztos, vagy mondjuk a szádban, de ettől még ránézésre is működik. Tapintásra meg pláne.

- Nem hordok sem a markomban, sem a számban, főleg nem a hátsómban centit - vág vissza elvigyorodva. Talán kezd kicsit oldódni. - Azt meg tudom állapítani, hogy az enyémnél nagyobb, vagy kisebb, de nem igazán foglalkozom olyasmivel, hogy mekkora - folytatja szégyellős mosollyal. - Nem t’om, min vagy meglepődve, semmire se reagálok normálisan. Nekem ez nem az átlagos, szokott, normál szint. A szexszel, mint téma, nagyon sokszor csesztettek, mivel sokan hittek a suliban buzinak az öltözködésem és részben a viselkedésem miatt. Egyszer a közeli egyetemről is átjött pár csaj, mert osztályomban volt az egyik tesója. A buli vége az lett, hogy az egyiket kilógattam a hetedikről - meséli el őszintén. - Nekem incidenseim voltak a szex és szexualitás miatt. Lógtam be bárokba, diszkókba, szórakozóhelyekre, de ha hozzám nyúlt valaki, annak nekimentem, mint egy vadállat. Ritka, hogy érdemben és értelmesen lehet velem beszélni - vallja be -, ha pedig valaki idegen vagy úgy nyúl hozzám, most már szakavatottan rúgom le a fejét, nem csak reflexből. Eléggé beléd ég - folytatja komolyan, csendesen -, ha tíz évesen félsz valakitől, aki mindig meg akar érinteni, a közeledben akar lenni, túrja a hajad, simogatja az arcod, húz magához, anyukád meg azt mondja, ha baj van, fuss haza. Ez az időszak kábé három éven át folyt, ráadásul egyre kifinomultabb és számomra durvább lett. Momentán semmi sem történt, de amikor Lux megjelent tavaly újra az életemben, konkrétan elástam volna magam, csak ne találjon meg, ne legyen a közelemben, ne kelljen vele találkoznom.

- Na, ezt meg tudom érteni - vallom be csendesen. - Nem lehetett neked sem könnyű. Bár az, hogy csak csesztettek vele... Az én osztálytársaim tudták, ugyanis tornaórán nem volt felmentésem, a sebek, harapásnyomok, szívások, ütések mind arról árulkodtak, hogy mi történt. Azt sem volt nehéz kitalálni, hogy nem nő van a dologban - vallok most egy picit keserűen. - Én voltam a kis buzi, aki minden este seggbe toszatja magát. És ez még a szebb megfogalmazás volt. Ráadásul egyesek nagyon durván tették már, kentek fel a falra, hogy mennyiért adom el magam, vagy éppen fogdostak, taperoltak. Ráadásul - nagyot nyelek. -, nem csak a diákok, hanem egy-két tanár is tett epés megjegyzést, vagy éppen ajánlatot - mesélek halkan, miközben nekilátok a többi helyen is finomítani és tökéletesíteni a sárkányt. - Sosem éltem vele, sosem engedtem, de újra és újra megtörtént, nem tudtam előle menekülni. Aztán rájöttem, hogy buliban jobb, ha nem engem vadásznak le, hanem én vadászok, csak úgy teszek, mintha. Megúsztam a nagyobb gondokat így, bár ami azt illeti, így is belefutottam egy-kettőbe, amibe sosem akartam.

- Én minden túlzás nélkül megöltem volna, aki így rám ront - ismeri el csendesen. - Tatsuki nem egyszer cseszett le azért, mert agresszív és provokatív voltam, hiszen egy párszor ki akartak már vágni a suliból a balhéim miatt. Meg nem mérlegeltem, bárkinek nekimentem és ha rövidet húztam, akkor napokra bezárkóztam a szobámba, míg emberi formám lett, ő meg rendezhette el utánam a takarítást, beleértve az ellenségeim helyreverését - meséli. - Rohadt sok és sokféle ajánlatot kaptam én is, volt, akinek betörtem érte az orrát, más megelégedett azzal, hogy kivörösödött a fejem, villogtak a szemeim, morogtam és ökölbe szorítottam a kezem. Egyébként a fél suli smárolni akart velem a nyelvpirszingem miatt. Egyetlen egy valaki mert közel lépni és felém hajolni, aztán megfejelte az asztalt... véletlenül... valahogy. Mivel ennyire antiszociális, agresszív, durva és brutális voltam, engem elkerültek a suliban, viszont volt olyan, aki meg állandóan basztatott. Tavaly már ott tartottunk, hogy rájátszom és elkezdek tetű módjára bánni a sráccal, nyersen éreztettem vele, hogy meg lesz baszva, ha nem nyugszik meg. Persze nem magamra gondoltam, mint elkövetőre, Tatsuki sokkal kíméletlenebb nálam - teszi hozzá. - Nekem a szex mindig egy olyan dolog volt, ami nem hiányzott az életemből. Elvoltam magammal, senki se viselt el Tatsukin kívül, ahogy én sem mást, vele meg eszembe sem jutott lefeküdni, idegennel pedig még úgy nem. Sőt... Asame előtt igazából valahogy úgy voltam, hogy ugyan kurvára élvezném, ha egy pasi megdugna, de mint minden normális srác, majd becsajozok és igyekszem szocializálódni is. Ezek ellenére mindenkit passzoltam, még annak sem adtam esélyt, aki tetszett nekem - meséli el. - Nem akartam, hogy valaki hozzám nyúljon - vallja be. Uh! Teljesen más környezet, teljesen más problémák és mégis ugyanott gyökerezik az alapjuk. Furcsa ebbe így belegondolni.

- Én sosem tudtam megvédeni magam, pláne, hogy ha valaki úgy nézett, nyúlt vagy érintett meg, mint Lucas, akkor szó szerint pánikba estem. Egyedül mikor Ikuval voltam és nála laktam, akkor volt viszonylagos nyugalom, mert akkor volt biztonságérzetem. Aztán ez is eltűnt. Sosem tudhattam, mi fog történni éjjel, és egy idő után már bealudtam a suliban egy-egy átdolgozott éjszaka után, így inkább abbahagytam, mert semmi értelme nem volt annak, hogy basztattak, vagy aludtam, vagy mint egy hulla, sétálgattam. Akkor már inkább lógtam az éppen aktuálisnál - vallom be halkan. Erre rohadtul nem vagyok büszke, de ez van, illetve volt. - Nekem nem volt olyan, hogy nem, ha akartam, ha nem, ha nem mentem haza, akkor kellett valaki, mert az utcán nem maradhattam, azt nem bírtam volna ki, meg hát annak is megvolt a hátránya, inkább nem - borzongom is meg tőle. A drogosok között nem nagyon volt elsurranási lehetőség, késelések, verekedések mindenhol. Ez nekem nem ment volna. - Ugyanakkor meg undorodtam magamtól, mert ezt teszem, így meg nem nagyon élveztem, inkább csak az ösztön vitt. Nagyon keveset volt az, hogy na ezt most akarom, mégis megszoktam, és hiányoltam, ha nem volt. Ezért is furcsa, hogy most bírom, azt hiszem, ez annak köszönhető, hogy tényleg szeretem azt a marhát - mosolyodom el halványan. - Különben nem hiszem, hogy így vissza tudtam volna venni és várni a közös alkalmakat. Ugyanakkor meg most is megvan az, hogy van, akivel bármikor... Ezt nem tudom leküzdeni, mert az ember kíváncsi, meg mondjuk sosem kellett visszafognom magam. Van, aki akármilyen helyzetben jöhetne. Nekem a szex csak akkor jelent bármit, ha olyan ember van velem, amúgy egy eszköz, semmi több. Nem tudom jobban megfogalmazni, minthogy sosem terveztem egynél többre senkivel, ha valaki véletlenül kétszer került bele a körbe, akkor vagy nagyon tudott valamit, vagy nem bántott. Vannak érdekes emberek érdekes igényekkel, perverzek és durvák is, sosem tudhatod, kivel hoz össze a sors. Csináltam olyat, amitől szó szerint rosszul voltam és olyat is, ami furcsa, de rohadt élvezetes. Kipróbáltam sok mindent, amire nem vagyok büszke, de így legalább meg tudom becsülni, amit kapok - fejezem be. Ha erről kell beszélni, nem tudok nem csapongani. Pedig igyekszem, de nem megy.

- Mi volt furcsa, de rohadt élvezetes? - kérdezi meg. - És mi volt, amitől rosszul lettél? Persze nem kell válaszolni, ha nem akarsz.

- Kezdjük a hányingeressel - mondom csendesen. - Nem tudtam elviselni igazán a kikötözést, bármilyen módon. Akkor az olyan volt, mint mikor Lucas fogott le, ez pedig nekem sok volt. Persze ennek is van sok változata, de én az enyhét sem élveztem nagyon, amikor meg kifeszítettek, az valami borzasztó volt. És akkor még nem is bántottak. Amitől még rosszul voltam, azok a tágító eszközök. Borzasztóak - ráz ki a hideg is, Deon pedig szolid, de bizarr döbbenettel kerekíti ki a szemeit. - Amit viszont bírtam, de ne röhögj ki, az az ostor. Ha valaki tudta, mikor és hogyan használja, van benne valami perverz kéj. Szóval nekem az ellen nem volt ellenvetésem, meg... - Elharapom a mondatot, de aztán végül befejezem. - Ha valaki jól használta, akkor kibaszottul tudtam élvezni a vibrátort - vallom be ezt is.

- Ezen nem nevetnék, főleg, mert engem is érdekel ez az utóbbi kettő - mondja meg őszintén. - Nekem nincs kifogásom a kötözés ellen, rohadtul élvezem, mert az egyetlen ember, aki megteheti és megteszi, abban teljesen megbízom, tudom, hogy csak annyira él vissza a helyzettel, amíg nekem is jólesik.

- Ikunak engedtem utoljára önszántamból - vallom be. - Azt hiszem, Yoshinak is képes lennék megengedni, de akitől most el tudnám viselni igazán, az egyedül Tatsuki, mert benne bízom teljesen. Másnak nem hiszem. Az ostor meg furcsa, mert ha nem jókor és jól csinálják, akkor megtör mindent, ha viszont ott és akkor, amikor kell, hihetetlenül tudja fokozni az élményt azzal, hogy fáj és mégis élvezed. Egyébként mi érdekel bennük? - kérdezek rá, mert tök kíváncsi vagyok. Meg akkor az alapján válaszolok.

- Csak kipróbálnám őket - mondja meg lazán. - Val'szeg először rohadtul zavarban lennék, de Asame természetessége hamar feloldana.

- Szerintem kérd meg rá, hogy próbálja ki veled - mondom meg őszintén. - Nem feltételezem róla, hogy ne tudná, mit csinál, akkor meg rohadtul tudod élvezni. Legalábbis én biztos tudnám. Ha meg nem jön be, őt bármikor leállíthatod és engedni is fog neked, szóval nincs mitől tartanod. A zavar meg - vigyorodom el - csak addig tart, amíg rá nem jössz, hogy kurvajó.

- Nemrég volt egy nagybeszélgetésünk - kezd bele csendesen. - Hosszú ideig lapítottunk, ő a dolgozószobájában a lapokat, én magamban egymásra a problémáimat. Aztán persze elegem lett, mikor jó kis csattanós, faltól a másikat kapós pofonként ért valami és megléptem. Igazából Shinjinek köszönhető, hogy még aznap visszakerültem a házba, mert valahogy észrevette, hogy átugrom a falat és Tatsuki segítségével elkaptak, mikor már majdnem Tokió túlsó határánál voltam stoppal. Én magamtól lehet, hogy csak hónapok múlva jöttem volna vissza és ugyan vittem magammal telefont, még az is megfordult a fejemben, hogy elseftelem, mert a bankkártyámat nem használhatom, különben azonnal megtalálnak, pénzre viszont szükségem lesz - meséli el. - Utána beszélgettünk valamennyit Asaméval, aztán szépen eltusoltam a nagybeszélgetést, aztán... lényegében Tatsukinak elsírtam mindent, miután egy orbitálisat keféltünk - vallja be. - Fingom sincs, mi történt utána, benyugtatózott, annyira kivoltam, majd valamivel ébredés után hazaküldött az időközben megjelent Shinjivel. Utána megejtettük a nagybeszélgetést, ami alatt mindent tálaltam az aznapi események kivételével. El bírtam mondani, mi az, ami nem jön be a szexben, mi az, ami benne van a fejemben, de rohadtul nem biztos, hogy el bírnám fogadni, meg mi az, ami kifejezetten izgat, érdekel, szeretném. Egészen jó beszélgetés kerekedett, aztán beszéltünk a problémákról is. Kiderült, hogy frankón félreértettük egymást pár dologban, de azóta minden oké. Sőt - teszi hozzá halvány mosollyal.

- Akkor nem csak én nem tudtam megállni, hogy újra keféljek vele - vonom meg a vállam, majd egy kicsit nyújtózkodom megint, és úgy folytatom. - De ha ez így van, akkor végülis közelebb kerültetek egymáshoz, mint előtte voltatok, nem? Ez pedig kifejezetten jó. Én is beszéltem erről Yoshival, többek között azt is elmondtam neki, hogy néha muszáj, szükségem van vadabb, szenvedélyesebb menetekre. Nem azt, hogy bántson, vagy durva legyen, de ne is annyira gyengéd, mint szokott lenni. Azonban képtelen rá és ez kicsit frusztrál. Bár megígérte, hogy változtat ezen.

- Én konkrétan nem értettem a szitut... - jelenti ki őszintén. - Asame évek óta fogott el suhancokat és válogatott módokon baszta meg őket, törte össze valamennyit, velem meg finomkodott, óvatoskodott. Imádtam, imádom, nem az, csak én is néha vágyom... másra. A szenvedéllyel nem volt gond sosem, hacsak nem épp akkor, mikor vissza kellett magunkat fogni - folytatja elvigyorogva -, de nem akart velem durva, erőszakos, vagy nagyon perverz lenni, mert én nem szajha vagyok és még csak hasonlóan sem akart bánni velem, mint azokkal. A beszélgetés alatt eléggé részletesen kifejtettem az álláspontom, szóval igen, mondhatjuk, hogy közelebb kerültünk egymáshoz. Hagyj időt Yoshinak, vagy húzd fel annyira, hogy ne tudjon józan maradni - tanácsolja. - Eléggé sokat segít a dolgon, ha a másik már annyira vágyik, hogy nem bír apróságokkal szarozni - mondja elvigyorodva. - Tatsuki meg... Annak ellenére, hogy nem akartam ismétlést és az első eset eléggé megerőszakolásnak indult, valahogy a fejemben maradtak dolgok... El sem tudom képzelni, hogy Asame fojtogatna, vagy keményen parancsolna, vagy annyira nyers és szemét módon a képembe vágna mondatokat, mint ahogy azt Tatsuki tette még tavaly. Kellett... akartam... A rá jellemző mérhetetlen gátlástalanság és könyörtelenség egyszerűen... már az ismeretségünk eleje óta... lenyűgöz és vonz. Későn jöttem rá, nagyon későn, hogy mi van - ismeri el -, hogy nem egyszerűen szeret, hanem odavan értem és nem úgy áll hozzám, hogy ha nem tépném le élből a tökét vagy harapnám el a torkát, nem csak megdugna, nem ennyire akar engem, hanem sokkal jobban. Az még valamennyire eljutott hozzám, hogy bejövök neki, méghozzá nagyon, de hogy egy meneten, esetleg páron túl többet akarna, azt nem vettem észre. Nem gondoltam rá, nem jutott eszembe, igazából még arról se fantáziáltam, hogy szexelhet, ez... teljesen kimaradt. Amikor meg tudatosult, hogy mi a pálya, már bőven Asamét szerettem.

- Egyetlen dolgot mondott meg már az elején is biztosan, hogy szeret téged - vallom be. - Sosem hittem volna, hogy ki tudja ezt mondani, de kimondta. Aztán félig-meddig Shinjivel kapcsolatban is, bár szerintem azt nagyon nem akarta, legalábbis nem mások előtt. Nekem vele a szex bizalom, erő, és nem tudom... Csak kellett megint. Kiharcoltam magamnak, aztán gond is lett belőle, Shinji lelépett a szalonból. Nagyon megijedtem, pláne, hogy attól is féltem, hogy te ki fogsz akadni, mivel megszegtem az ígéretem, ráadásul duplán. Kikezdtem ugye Shinjivel is, szóval... elég necces volta a szitu. Ráadásul Yoshit épp összerakni próbálta Bakari... - mesélem el csendesen, miközben tovább szépítem a művem. Lassan ez a része kész.

- Érthető Tatsuki óvatossága Shinjivel kapcsolatban - mondja őszintén. - A srác tud hallgatni, meghallgatni és elhallgatni is. Van benne minden, de tényleg és ugyanúgy meg bírna lépni, mint én, ha nem bírná tovább, annak ellenére, hogy az én szökésemet is mélyen ellenezte - folytatja. - De nem is ezért óvatosabb vele és főleg a sráccal kapcsolatban Tatsuki, hanem mert miatta belement egy kibaszott nagy háborúba és eltökélte, hogy elpusztít mindenkit, aki valaha ki akarhatná nyírni Shinjit. Már réges-rég nem azért csinálja ezt, mert a srác a bizalmasom, a barátom, a testőröm, hanem mert megtalálta benne mindazt, amit anélkül keresett, hogy tudta volna, hogy keres. Amit tőlem remélt, amire nem is számított. Shinnel tökéletesen passzolnak és megtalálták a boldogságot. Én nagyon sokszor mondtam Tatsukinak, hogy boldognak akarom látni és halvány sejtelme sem volt, miről beszélek. Most tudja, érti, érzi, megvan és a végsőkig el fog menni, hogy ha megtartani nem is tudja, de megvédje - magyarázza el. - Ha belegondolsz, ugyanaz a szitu, mint mindenkinél. Nishida és Kazu soha nem mutatkoznak mások előtt úgy, mintha nem csak pártfogó-pártfogolt lennének, Asahito és Yoru provokatív, vad, durva dolgokkal tusolja el a kapcsolatuk valódi kilétét, mi Asaméval ugyancsak távolságot tartunk és ügyelünk rá, hogy morzsákat se csíphessen el senki a kapcsolatunkból. Jó, persze, itthon szívjuk egymás vérét, satöbbi, de nem valószínű, hogy szemtanúja lehetnél annak, ahogy összebújunk vagy csókolózunk. Ugyanezen az alapon Tatsuki és Shinji is úgy viselkedik, ha nem kettesben vannak, mintha csupán köszönő viszonyban lennének. Hogy miért? Mert mindenki fél, hogy az ellenség lecsap a szerelmére - jelenti ki egyszerűen. - Belehalnék, ha Asamét megölnék. Nem fizikálisan, hanem érzelmileg és viszont. De ez ugyanígy igaz a többiekre is, akiket felsoroltam az imént. Asahito és Yoru évek óta a yakuzavilágot is azzal sokkolja, hogy ahova pártfogolt, szerető, szajha, feleség, gyerek, satöbbi nem mehet, oda is együtt járnak, szóval képzelheted... Nishida meg hiába mindig kimért, tárgyilagos, távolságtartó és uralja a legapróbb arcrezzenését is, szerintem darabjaira esne, ha Kaz meghalna, s fordítva. Tatsuki érzem, hogy nem akarna Shinji nélkül élni, ezért így vigyáz rá, nem ismeri be, ha nem muszáj, hogy ez van. Előttem, előtted, Shin előtt val'szeg ez nyilvánvaló, lehet, hogy még Bakari is tisztában van vele, de mások... Nem, a legszorosabb körön kívül Tatsuki nem engedi kijjebb az infót. Meséltem a Feies balhéról - kezd bele kicsit másba. - Ő megpróbált engem felhasználni Asame ellen. Többször kifejezte a rosszfiúm számára, hogy szemrevalónak tart engem, megdugna, mindig egyre durvábban igyekezett velem provokálni őt, aztán rám kezdett vadászni és mikor elkapott, megpróbálta térdre kényszeríteni a yakuzámat. Hidd el, bármelyikünk térdre ereszkedne, ha a másikat csak így tudja megóvni és ez az, ami miatt a külvilág egy pártfogó-pártfogolt párt, egy villogó és idegesítő vad párost, két egymástól nagyon különböző vadállatot és két egymás számára szinte ismeretlen embert lát.

- Tudom, hogy így van, és már azt is értem, hogy ennek így kell lennie, mert olyan plusz feszültség csak, amit nem lehet elviselni - próbálom megfogalmazni, mit is hiszek. - Egyébként én már nem csak érzem, hogy így van, Tatsuki elmondta nekem. Én... igazából nekem... szóval bele sem gondoltam, hogy akár meghalhat, hogy nem tudom... nekem ez az eset lehetetlen volt. De mikor az ő szájából hallottam, másképp festett és rögtön hihetőbb lett. Sírtam, szerintem tudta, hogy így lesz, mert nem engedett el, mert átkarolt és ha nem is vigasztalt, de olyasmi volt. Egyébként ez is furcsa volt nekem. Az elején, ha bújtam hozzá, időnként átölelt, vagy megnyugtatott, de most már magától teszi meg. Ha érzi, hogy szorulok, vagy most, mikor sikerült rohamokat produkálnom, magától ad biztonságot nekem. Ha más teszi ugyanezt, az nem olyan, ha te, vagy Yoshi ölel meg, közel sem ezt érzem, biztonságot igen, de nem tökéletes félelem nélkülit, hanem csak részlegeset. Nem tudom jobban megfogalmazni. Ráadásul én örülök, mikor együtt vannak, mikor látom őket... mondjuk hallani azt annyira már nem vicces, de túl tudom tenni magam rajta - fejezem be, mert nem tudom, hogyan folytassam, így inkább Deonra bízom, ő meg röviden kuncog.

- Pontosan értem, mit érzel Tatsukival kapcsolatban - szólal meg a srác. - Nekem akkor jött le, mennyire durván megbízom benne és micsoda biztonságérzetet ad a közelsége, amikor a Luxos sztori volt. Azt akartam, hogy ő legyen velem, amikor szembe kell néznem Luxszal. Nagy, erős, veszedelmes, könyörtelen és kíméletlen, határozott, durva, nyers, erőszakos, egyszerűen mindent megtestesít, ami miatt úgy érezhetem, ha mellette vagyok, még Lux se fog tudni semmit csinálni. Elég szar dolog ezt beismerni a párodnak - jegyzi meg fanyar szájhúzással. - Asame is erős, veszedelmes, kegyelten, határozott, rideg és hidegvérű, de az a feszültség, ami félelemre sarkallja az embereket Tatsukival szemben, nyert. Viszont Asame is nagyon éles eszű, jó megfigyelő és kertelés nélkül rákérdezett, hogy miért Tatsukit akarom, mikor én szépen eltusoltam az egészet, nehogy megbántsam. Persze nem volt választási lehetőségem, ha nem Asame jön be velem, max egyedül mehetek, hogy támadási felület ne legyen adva Luxnak, úgyhogy a hátralévő időmet azzal töltöttük, hogy kiépüljön az a bizalom bennem, hogy minden rendben lesz, nem kell félnem és ha nem is azokkal az eszközökkel, amit Tatsuki használna, de Asame meg tud és meg is fog védeni még a szóbeli pofonoktól is. Nagyon necc volt - teszi hozzá, ám érezhetően nem akar erről többet beszélni. - Tatsukinak van egy olyan kisugárzása, ami az ellenségeiben félelmet kelt, a védelmezettjeiben pedig mérhetetlen bizalmat - tér vissza a tetoválóhoz.

- Igen, ebben igazad van - mondom csendesen, kicsit elgondolkodva a hallottakon. - Az életemet a kezébe merném adni, minden gond nélkül meg is teszem. Mikor láttam meghalni, azt hittem, mindennek vége és féltem, rettegtem... Furcsa volt, hogy nem attól, hogy mi lesz velem, hanem hogy mi lesz vele, meg Shinnel és hogyan meneküljek, hogyan segítsek neki. Ez járt az agyamban, marhára leszartam, mit tesznek velem, vagy Yoshival. Azt hiszem egyébként, hogyha nem is mondja ki, vagy vallja be magának, de Yoshinak az is a baja, hogy meg sem próbáltam védeni akkor, nem foglalkoztam vele egy percig sem. De ezt kellett tennem. - Csak sorolom, ami jön, lehet, Deon nem is érti, de nem baj.

- Azt hiszem, mázli, hogy én ezt Asaméval, vagy miatta bírnám megtenni. Bár az is igaz, hogy ha ő nincs ott, nincs veszélyben, akkor kábé ugyanígy Tatsukiért, Shinjiért, Kazért, Yoruért és érted. Elég hiú vagyok, de egy ilyen helyzetben marhára nem érdekelne, milyen sérüléseket és azokkal milyen nyomokat szednék be, amíg van értelme küzdeni, vagy már nincs, de bosszút tudok állni, nem lehetne megfékezni - mondja meg őszintén.

- Yoshi fontos, de mindig a második marad, nem tehetek ez ellen. Az első Tatsuki és kész. Ő a sárkányom és ő tesz majd engem is azzá, mert ki fogok emelkedni a nyomoromból. Egyébként szerencsére Yoshi hamar kidőlt, azt hiszem - vallom be -, ugyanis nem hiszem, hogy most élne, ha látja, mit tettek velem, mert akkor nekimegy Tatsukinak minden gondolkodás nélkül, akkor pedig a tetoválónk nem hagyja magát és megöli. Na nekem ez nem kell, így titkolózom előtte. Egyelőre működik is. - Befejezem a lény újabb porcikáját, már csak nagyjából fél óra munka van vele, hogy olyan legyen, amilyet szeretnék.

- Sanszos, hogy úgy lett volna - ért egyet kurtán. - Nem tudom, tudsz-e titkolózni előtte, vagy egyáltalán érdemes-e. Ha elmondanál dolgokat Yoshiminek, lehet, hogy nehezen viselné, de mindenképpen hozzá kell szoknia az alvilági mocsokságokhoz, ha a kutyád akar lenni - jelenti ki. - Sosem fogom elfelejteni azt, amit Asamén láttam, amikor megmondtam neki, hogy Tatsuki megkefélt. Nagyon durva volt az az érzelmi kavalkád, nem lehet leírni, és meg is mondta, hogy nem akar részleteket tudni, ha nem muszáj, de persze meghallgat, ha beszélni akarok róla. Akartam - vallja be egyszerűen, csendesen -, mégis hallgattam, mert úgy éreztem, ha kitálalnám az egészet, azt nem bírná elviselni. Nem csak azért, mert a bánásmód, amiben részesültem, valószínűleg gyilkolásra sarkallta volna Asamét, hanem mert még önmagammal sem igazán tudtam elszámolni amiatt, hogy rohadtul élveztem. Ő meg féltem, hogy kihajít, ha beközlöm ezt, főleg, mert eléggé úgy jött volna ki, hogy Tatsuki letámadott, én pedig nem tiltakoztam, hagytam magam megbaszni, pedig ez nem teljesen így volt. Ellenkeztem, csak hát tudjuk, mi van, ha az erő ellen egy nagyobb ellenerővel válaszolnak... arról nem beszélve, hogy lehet önmagunknak hazudni, csak nem érdemes, igenis rákaptam a dolog ízére és azt akartam, hogy kurva jó legyen. Mindegy. Ez a sztori jó ideig tabu volt köztünk Asaméval - folytatja. - Abban megnyugodtam, hogy nem fog eldobni, nem undorodik tőlem, továbbra is makulátlanul szeret és nagyon, meg aztán az is jót tett a lelkecskémnek, hogy Tatsuki képletesen Asame elé dobta a csatabárdját, ezzel pedig béke lett köztük és az idő folyamán egyre stabilabb lett kettejük közt ez és a szövetség. Valahogy nekünk sikerült valami olyasmi, ami val'szeg eddig senkinek, egy yakuzát és egy alvilágit összeboronálni, összefűzni az életüket és remek szövetségre szert tenni ezzel igen széles körben. Ha az egyik csinál valamit, vagy kéri, vagy kapja a segítséget a másiktól és fordítva, szóval az egész tök jó. De amikor elmondtam Asaménak mégis, persze jóval később a történéstől számítva, hogy konkrétabban mi történt köztünk, eléggé szíven sikerült ütni. Ellenben kellett... tudatni akartam vele, hogy nem vagyok egy nádszál és még csak ártatlan, tiszta és szemérmes se.

- Deon, engem megerőszakoltak odakinn - mondom csendesen, élek nélkül -, majd ezek után megkeféltettem magam Tatsukival is, mert erre nincs jobb szó. Szerinted ha ezt bejátszom neki, akkor nyugton marad és megül a fenekén? Mert tudom, hogy nem és azt is, hogy csak probléma van belőle. Akkor meg inkább ne tudjon róla. A Tatsukisat sem akartam elmondani neki, a Shinjis után túl sok lett volna... Mindegy. Ezt a részét jobb, ha nem látja és elég neki az, amit vele tettek. Az brutálisabb volt jóval - fejezem be ezt az okfejtés részt, s ha lehet, nem feszegetném tovább.

- Miért is vitt ki Tatsuki titeket terepre? - kérdezi meg a srác nyíltan és szigorúan.

- Na igen... Szóval, mert elbasztam és hagytam, hogy uraljanak az érzelmeim. Kábé repültem és nem foglalkoztam a külvilággal, szóval én csesztem el nagyon a dolgot. Igaza volt, ez nem is gond, csak a módja volt nagyon erős a leckének. Ugyan az biztos, hogy ilyet még egyszer nem engedek meg, mert nem tudnám elviselni. - Már megint kicsit értelmetlen lett, de remélem, Deon érti, mit akarok, mit nem mondok ki.

- Nézd, Jeremy... Ezt nem te basztad el, hanem mindketten. Kimondatlan aranyszabály számotokra is, hogy a külvilág számára nincsenek érzelmek! - mondja ki hevesen, mély hangon. - Én csak yakuzák közt járok Asaméval, de azok is úgy méregetnek minket, mint az éhes kutyák a döglődő vadállatot, ami még ki se fogja lehelni teljesen a lelkét, mikor már neki fognak állni szétmarcangolni, mert ha már megvédeni magát nem tudja, ehető - közli nyíltan, még mindig szenvedéllyel a hangjában. - Te nem csak olyan emberek közt fogsz járkálni Yoshimivel, akik olyanok, mint, hanem azok, veszedelmes kutyák, akik nem ismernek félelmet. És nem csak a kipurcanásod fogják várni, hanem amint kicsit is meggyengülsz, lecsapnak rád. Te leszel a fő célpont és nem mindig úgy kell megvédeni, hogy a kutyád nekimegy a támadónak, néha jobb simán kitérni és szavakkal visszavágni. Ha az alvilágban megneszelik, hogy nem sima kutya-gazda vagytok, hanem dugtok is, már keresni fogják a fogást rajtatok, ha pedig kiderül, hogy szeretitek egymást, az első az lesz, hogy Yoshimi meghal. Pontosan ezért az egészért állítja Tatsuki és Shinji is lazán, hogy néha dugnak, de semmi több, szarnak egymásra, pedig ezt mi tudjuk, hogy nyilvánvaló hazugság. Akkor is tudtuk, amikor még ők sem, de csak mi, csak azok, akik ismerjük őket. Nem szabad hagynotok, hogy a külvilág megismerjen titeket, nem bízhattok rajtunk és egymáson kívül egyelőre senkiben! - darálja tovább szakadatlanul, lendületesen. Nem akarom lelőni, meg kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőle. - Erős volt, túl erős, Tatsuki sem pont így akarta, de ha túl bírtok lépni a leckén, akkor két lépcsőfokot bírtok lépni most. Egy életre meg kell tanulnotok, hogy bármi van köztetek, az a külvilág számára tabu. Tagadni és titkolni, rejteni és eltusolni tudni kell, mert különben kurva mindegy, mennyire lesztek profi harcosok, egy klánnyi vérre szomjas vadállat ellen esélyetek se lesz. Tatsuki úgy forgatja a lapjait, hogy a belső körön kívül senki se neszelhesse meg, hogy tulajdonképpen miért is áll hadban Kitamurával. Egyszerűen ráfogja, hogy elege van belőle, hogy beleköp a levesébe, hogy a tanítványát próbálja elkapni, hogy visszafizesse Kitaro kölcsönjeit, Shinjivel meg nem mutatkoznak együtt, ha pedig mégis, úgy csinálják, mintha üzletről lenne szó - magyaráz tovább, noha már enyhül a hevessége. - Yorunak is szüksége volt rávezetésre, pedig elég jól belelát Shinjin, rajtam és a yakuzája által dolgokba. Ugye ő is valamilyen szinten tulajdonosa az Endorfinnek, amely rajta fekszik Tatsuki területén és a fő bevételi forrásukat Tatsuki kapta el. Tatsuki kiválóan zavarja össze az embereket és erre te is kisujjból képes vagy. És ez a dolgod! - mordul rám. Igazából tetszik, mikor ilyen oktatós. - Amikor kilépsz a szalonból, egyszerű ember vagy, amikor alvilágival kerülsz szembe, akkor már Tatsuki tanítványa. Mindig keresni fogják, kivel szexelsz, mert feltételezik, hogy az szolgálhat némi infóról rólad, ezért vagy kurvázol, mint a pirszingesem, vagy aki betéved a szalonba és úgy adódik, azt megrakod, vagy szeretőt tartasz, akiről lehetőleg senki sem tud, mert egyelőre nagyon távol vagy attól, hogy olyan erőket mozdíts meg a védelme érdekében, mint Tatsuki Shinjiéért - közli határozottan, rendületlenül folytatva -, vagy attól, hogy ha csapatostól támadnak rátok, akkor élve és győztesen kikerüljetek belőle. Az alvilágban nagyon számít, hány meccset vesztesz el és hogyan, és mivel Tatsuki mindenkinek keresztbe tett már, rólad is azt fogják feltételezni, hogy követed a példáját. Ő egy rém módjára, ha vesztett, elvonult, összefoltozta és felkészítette magát a visszavágóra, aztán visszatért és kétszeresen győzte le az ellenfelét. Másodjára sosem vesztett és mindig annyira brutális dolgokat tett, amivel kivívta azt, amiért az ellenségei félnek tőle. Picsába, tökre elvesztettem a fonalat...!

- Nem vesztetted el, én értem - mondom halkan, de elkuncogom magam. - Ami azt illeti de, ez az én hibám volt, mert nekem kellett volna tudni, hiszen Yoshi ebben nincs benne, de én is megfeledkeztem róla. Túlvagyok az egészen, csak bosszút akarok állni, amire elvben kapok is lehetőséget, szóval lezártnak tekintem a kérdést. Ugyanakkor Yoshi nem, még mindig kattog, de nem hajlandó beszélni róla. Próbálom kihúzni belőle, de mivel én nem mondom el, mi történt, ő nem mondja el, mit gondol, ez meg olyan zsarolás, amibe nem megyek bele, azt meg hiába parancsolom, hogy beszéljen, nem működik. Én tudom, miért kaptuk, amit, jogos volt és tanultam belőle. Yoshi is tudja, mi volt az alapja, de ő nem érzi jogosnak és nem érti, bármennyire is magyarázom, hogy mi van. Éppen ezért nem akarok rontani a helyzeten, ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy soha többé nem engedek ilyen helyzetet, sosem. A szabályok bevésődtek és tartom is magam hozzájuk, nem fogom elfelejteni őket, mert ez kell a túléléshez. Már most belehalnék, ha elveszteném, pedig alig két hónap telt el azóta, hogy időként kefélünk és alig egy hét, hogy kimondtam, hogy szeretem. Mi lesz itt később? Szóval féltem, ezért is kell betartani a korlátokat. Ezért nem fogom azt sem hagyni, hogy elbassza az egészet, mert akkor én fojtom meg, nem Tatsuki, ezt meg nagyon jól tudja. Csak még mindig nem fogja fel ésszel - vallom be, hogy mit gondolok. Yoshi ilyen, nem tehetek róla, és még nem tudom, hogyan rángassam ki ebből. De rá fogok jönni, mert megoldás kell.

- Testőrként sem találhatnak fogást rajtad, erre pedig Naoto a legkiválóbb példa, a saját szerelme nem tudta, nem is sejtette, mit érez - jelenti ki határozottan. - És mi lenne, ha egyezséget kötnétek és elmondanátok, mi történt, mit gondoltok? - kérdezi meg egyszerűen. - Annak semmi értelme, hogy éket verjen ez közétek. Az a cél is párosulhat hozzá, hogy megerősítse a kapcsolatotokat, csak hallgatnotok kell egymásra - folytatja magabiztosan. - Mi van, ha Yoshi nekimegy Tatsukinak? Val'szeg semmi, Tatsuki elpáholja, a fejébe veri, mi van és ennyi. Én is mentem neki egy párszor, volt, hogy nem is vele volt bajom, csak ő volt ott, hogy püföljem. Persze, én más vagyok, takarózzunk ezzel, de akkor nem jutunk előrébb.

- Yoshinak nincs több húzása most már. Ha megint szembemegy Tatsukival, akkor meghal és ezt ő mondta nekem így. Vagy elfogadja a helyzetet, vagy ennyi volt. Nagyon szúrja Tatsuki szemét és én úgy érzem, tényleg csak miattam van életben. Én gondoltam erre a kompromisszumra, de tudom, hogyha én kezdem, akkor nem jutunk el a megoldásig, ő meg nem hajlandó rá, nehogy átvágjam, szóval megint meg vagyunk lőve. Annak örülnék, hogyha Raktarinak legalább kiadhatná magát, csak tudom, hogy azzal meg a másik testőrt kínozza, így meg a helyzet kezd egyre feszültebb lenni. Talán a harmadik nap veszekedtünk ezen, mikor itt voltam és nem jutottunk sehova. Azt hiszem, mindketten nagyon makacsak vagyunk a témában. Egyébként én is püfölhetem Tatsukit, legalábbis úgy tűnt, ez nem zavarja, ugyanúgy ha bújok, vagy csak vagyok mellette. Szóval kaptam én is engedményeket, de Yoshinak csak mínusz pontjai vannak és nem akarom megvárni, hogy valamelyiknek eldurranjon az agya. Nem féltem Tatsukit, ugyanakkor Yoshit nagyon is.

- Ha kell, beülök közétek erre a beszélgetésre - ajánlja fel egyszerűen. Nagyon komolyan el kell gondolkodnom ezen.

- Nekem segítene - vallom be. - Ugyanakkor nem tudom, Yoshi mit szólna hozzá. Mindenesetre ha nem hallgat meg, akkor én nem tudok mit csinálni, márpedig ha kinyögöm, mi volt, akkor nem fog. Miért ilyen rohadt bonyolult egy kapcsolat, mikor szeretem? - kérdezem nagyot sóhajtva, Deon pedig csak felkuncog.

- Még jó, hogy én imádom a feszültséget. Szerintem én az emberiség macskája vagyok - jelenti ki nagyot vigyorogva. - Mondom, én beülök hozzátok, rábírom Yoshimit, hogy beszéljen, aztán végighallgasson téged. Engem aztán nem hat meg semmivel.

- Az feltűnt - kuncogom el magam megint és megkeresem a legkisebb ecsetet, hogy a legapróbb részelteket is pontosan alkossam meg a végén. - Szóval egy macsek. És dorombolni is szoktál? - kérdezem megint húzva az agyát. Az sokkal jobb. - Szeretném, ha eljönnél velem majd, de csak majd, mikor rá is érsz.

- Hát... néha dorombolok, de gyakoribb, hogy csipogok - vallja be némileg elvörösödve, de büszke mosollyal, felsandítva rám. Halványan mosolygok csak, de nem gúnyosan. - Ráérős vagyok, kivéve, mikor nem. Felhívsz, hogy éppen jó-e nekem és megmondom, hogy igen vagy nem, ennyire egyszerű.

- Rendben van - kuncogom el magam. - Egyébként szerintem nézd meg, most milyen, és áruld el, min finomítsak vagy változtassak még szerinted, hm? - kérdezek rá, de már kászálódom is le róla. Kíváncsi vagyok, mit szól a mostani állapothoz, plusz szerintem pont az apróságok azok, amiket személyre szabottan kell csinálni. Deon lassan, óvatosan, kissé elgémberedve kel fel az ágyról, nagyon vigyázva mozdul, hogy kicsit nyújtózzon, aztán a tükörhöz lépdel, hogy megnézze magát.

- Nagyon szép - mondja őszintén, s kék szemeit le sem veszi a látványról. - Igazából nem értek nagyon a rajzoláshoz, a festészethez, szóval nem tudom, mit kell rajta finomítani - böki ki némi fontolgatás után. - Nekem nagyon tetszik és a cél az, hogy annyira élő legyen, hogy minden túlzás nélkül félni kelljen, hogy a sárkány megelevenedik - árulja el szelíd mosollyal. - Milyen beceneveken szólítottak már? - kérdezi meg a tükörből pillantva rám.

- Maradj így - kérem csendesen és mögé lépve kicsit előrébb tolom, majd beállok a tükörnek háttal és egyben végignézem az egészet. - Zavarna, ha most állnod kéne? - kérdezek rá azért, mert már így könnyebb lenne befejezni, azt hiszem, ha meg tudok támaszkodni valahol közben. Deon csak megrázza a fejét válaszul. - Hm hát... maradjunk a finomabb verzióknál - mosolyodom el, miközben nekiállok a pikkelyeket befejezni, meg még valódibbá tenni, színezni, árnyékolni, belevinni egy kis pluszt, csak közben néha megyek az ágyhoz más színt találni. - Szóval Jem, Jer, Iku hívott mindig Remynek, aztán kölyök, de azt gyűlöltem. Meg azt hiszem, valaki hívott mókusnak, de az sosem derült ki, miért - vigyorodom el, Deon meg kuncog rajta egy jót. - Na és téged?

- Tatsuki válogatott megszólításai közé tartozik a kölyök, a kisfiú, a csíra, a bestia és a szarházi - kezdi készségesen, széles vigyorral -, de nevezett dögnek és kis szemétnek is - teszi hozzá kuncogva. - Asamétól a dög és a mocsok elég átlagos, ellenben ami miatt a csipogást is mondtam, hogy csibének hív - árulja fülig vörösödve. - Halvány sejtelmem sincs, honnan szedte, még bőven úgy viselkedtünk egymással, mint két összezárt vadállat, amikor előrukkolt vele. Azóta valahogy tök természetes, nekem a csőröm kell befogni, a tollpihéim állnak fel, meg ilyen baromságok - mesél vidáman. - Amit utáltam, az a Hime-chan. Gúnynévként kaptam, persze Asamétól és közölte anno, hogy majd ha nem viselkedek fürdős kurvaként, akkor nem fog így hívni. Kicsit leesett az állam - vallja be őszintén, mire elröhögöm magam.

- Ha ez megnyugtat, nekem volt egy csomó olyan, amire kurvára nem vagyok büszke. A kis kurvától kezdve szinte minden, amit el tudsz képzelni és bántó. Általában az éjszakák alkalmával is kaptam egyet-egyet, amit szerettem hamar elfelejteni. Pláne, hogy gyakran nem a saját nevemet mondtam, hanem valami mást. Nem tudom, miért, talán így vonatkoztattam el a valóságtól, vagy valami hasonló. - Közben belemerülök az alkotásba is és egyre félelmetesebb, ugyanakkor élethűbb lesz a lény. A szemét sikerül rendesen eltalálni, villog és szinte átdöf. A többi rész is alakul, tényleg olyan lesz, mintha fel akarna repülni.

- Jó, engem is neveztek szajhának, meg volt, aki a nevem ismeretének hiányában kis kerek fenekű fiúkának nevezett, ahogy magához intett. Szép lassan odaballagtam hozzá azzal a nagyon tipikus elcsábító módban, elégedett mosollyal, azzal lerúgtam a fejét. Többet nem szólt hozzám - teszi hozzá vigyorogva. - Olyan szintűekre gondoltam, mint a mókus. Az vicces - mondja újabb vigyorral.

- Pláne, hogy nem tudom, miért kaptam - kuncogom el magam. - Egyébként Yoshi időnként a kígyójának hív. Furcsa érzés, ezt sem értem teljesen, ugyanakkor meg jólesik és mégis örülök neki - vallom be.

- Kígyó? - kérdezi meglepetten. - Ez elég fura - jegyzi meg. - Ha te lennél a seme, még megérteném... - teszi hozzá őszintén, aztán elröhögi magát. - A csibét én sem vágom például, bár Asame azt kérdezte, mikor megérdeklődtem, hogy lettem csibe, hogy láttam-e már kiscsibét felfújni magát. Olyan kis puffancs lesz és szerinte én pont úgy festettem - meséli el röhögve, megint jócskán elvörösödve. Édes, mikor ilyeneket mesél és süt belőle a szeretet. - Nagyon sokat röhögtem magamban ezen, meg korábban kitaláltam, hogy ha én csibe, akkor ő kakas és a dolog szerintem tök jól helyt áll. A másik, amit a yakuzákra ruháztam, az a rosszfiú, amit először Kazunak mondtam és pukkadt a röhögéstől, de a fatökűn is. Azt én adtam még a dolgok elején Asaménak gúnynévként sok egyéb másik mellett, de ezt a képébe is toltam elég nagy sluggal - vallja be nevetgélve. - Azt azért kapta, mert mindig csak húzott, fenyegetett, próbált megijeszteni, hatást gyakorolni rám, de leginkább tényleg húzni, aztán mindig visszavonult, sosem nyúlt hozzám. Gondoltam, kiprovokálom, hogy túlessünk azon az ominózus baszáson és lelőjön, de szerintem olvasott a gondolataim közt és csak azért se semmit. Állítása szerint nem tud gondolatolvasni és nem a szavak embere, ezeket azonban pillanatok alatt képes meghazudtolni - jelenti ki büszkén. - Nagyon szeretem, amikor japán meséket mesél, az egyik nyomán meg is kapta tőlem a perverz róka elnevezést. - Mosolyogva hallgatom tovább. Vajon Yoshi is mesél rólam így? Olyan jó érzéssel tölt el és boldogsággal, mert érzem, hogy Deon boldog, ez pedig csodás érzés.

- Hát általában szex után mondta mindig, hogy édes kis kígyócskám, én meg mindig visszakérdeztem és sosem válaszolt, hogy miért. Pedig nem sziszegek, esküszöm - kuncogom el magam, Deon viszont felröhög. - Tudod, hogy mennyire édesen mesélsz róla? - kérdezem meg csendesen. - Amúgy meg ne röhögj, mert elrontom. Egyébként is min rötyörészel? Ez most tök komoly - kuncogom el magam én is.

- Várj! - szól, azzal kitör belőle a röhögés és percekig rázkódik miatta, a végén már a könnyeit törli. Elkapom a kezem és figyelem. Na most fog megfulladni, vagy sem? Azért egy kis rosszallást is érzek a dolgok iránt. - Bocs, ezt már nem bírtam - kér elnézést. - Elképzeltem, hogy sziszegsz - árulja el újra röhögcsélve, min akadt ki. - Amúgy... a kérdésed meg... nem tudom bekategorizálni, hogy minek szántad - árulja el őszintén.

- Hülyeeee - húzom barátságosan. - Egyébként melegen és csupa érzelemmel beszélsz róla. Süt belőle, hogy nagyon szereted, hogy odavagy érte - árulom el csendesen. - Egyszerűen csak boldoggá tesz hallani is.

- Értem - mondja csendesen. - Boldog vagyok. Előtte elképzelni sem tudtam valójában, mi a boldogság, most pedig már azt nem, hogy enélkül lehet élni - vallja be az ablakon kinézve. - Asame a mindenem.

- Látszik, érezni és tapasztalni, de csak akkor, ha megnyílsz az embernek - mondom csendesen, mosolyogva, miközben az utolsó vonásokat végzem el. - Tudod, nagyon régen mondtam azt, hogy na most boldog vagyok. És minden izé ellenére most az vagyok, azt hiszem, nyugodt és boldog, és szerelmes. - Olyan furcsa még mindig kimondani, pedig igaz. - Szóval most megint azt érzem, hogy ez a helyem, ahogy neked az a tied. Na nézd meg! - állok el a tükör elől megint. Deon azonnal belenéz, noha közelebb is lép a tükörhöz és vigyorba szalad a szája.

- Igen, erre gondoltam - osztja meg elégedetten. - Mennyi idő múlva mozoghatok rendesen? - kérdezi meg. - Míg dumáltunk, kitaláltam, kábé hogy akarom a rózsákat - teszi hozzá, hogy miért érdekli -, lerajzolnám a vázlatát. Egyébként pont ez a lényeg, hogy ha megnyílok. Ezt kell nektek is elérni Yoshimivel.

- Hm... - veszem kezembe a lakkos dobozt. - Azt mondja, hogy húsz perc múlva felkenem ezt a szart, aztán még öt perc száradási idő és utána. Addig meg állás vagy fekvés és semminek nem lehet hozzádörgölőzni - közlöm komolyan. - Tudom, hogy ezt kéne, én képes vagyok rá, tudom, mert magamnak is bizonyítottam, csak abban nem vagyok biztos, hogy Yoshi is. Egyszerűen képtelen megérteni, hogy ez nem arról szól, hogy vállaljuk vagy sem a kapcsolatunkat, hanem arról, hogy kölcsönösen védjük be egymást.

- Ha akarod, amikor meg akarjátok ejteni a nagybeszélgetést, amire hivatalos vagyok, megpróbálom értésére adni ezt.

- Hátha neked sikerül - egyezek bele csendesen. - Annyiszor és annyiféleképpen próbáltam és a vége az volt, hogy én szégyellem és nem akarom. Pedig szó sincs róla, de nekem azért sokkal többet vázolt Tatsuki, mint neki, márpedig nem fogom végignézni, ahogy módszeresen kinyírják, nekem ez nem menne. Abba belebolondulok.

- Megoldjuk - jelenti ki a szemeimbe nézve. - Nem szoktam feladni dolgokat, úgyhogy Yoshi már most készítheti magát - közli elvigyorodva. - Te milyen beceneveket találtál amúgy ki? - kérdezi meg rafináltan.

- Mármint kinek? - nézek rá kérdően. Vállat von.

- Bárkinek.

- Háááát... - elkuncogom magam. - A teljesség igénye nélkül puhapöcs, aprócska, professzor, nyuszi, őzike. Ikut szívemnek, kincsemnek, életemnek hívtam, főleg az utóbbi, az előbbieket meg ha veszekedtünk. Aztán volt mindenféle, általában nem tudtam, kivel fekszem össze, így ilyenkor találó neveket kaptak.

- Én akkor hívom Asamét drágámnak, ha gúnyolódom, vagy ilyesmi - közli elvigyorodva.

- Yoshi már megtanulta, hogyha azt mondom, kincsem, akkor rossz fát tett a tűzre. Őt kicsimnek hívom egyébként. - Ezen Deon meglepetten kuncog egyet. - Jah igen, volt mackóm is, meg azt tudom, hogy a legdurvább az egy fazon volt, akit én csak terminátornak neveztem, de ez nem a mérete miatt volt, hanem mert egy éjszaka alatt tizenkétszer kefélt meg - árulom el csendesen, de mosolyogva. - Volt egy-két furcsa ember, az tuti.

- Tizenkétszer?! Atya ég... Kiérdemelte a megszólítást. Gondolom, nem volt a kedvenced a faszi. Vagy bírtad?

- Egyébként nagyon kedves volt és vigyázott rám, szóval nem csak a maga hasznára hajtott. Mondjuk én nem bírtam ilyen jól azért - kuncogom el a magam. - Ennek ellenére nem mentem el vele még egyszer, bár két napot voltam utána nála, amiből közel másfelet át is aludtam, de hagyta, nem dobott ki és nem várt el érte semmit sem - árulom el Deonnak. - Egyetlen olyan ember van, akivel azóta is tartom a kapcsolatot, hogy megvolt az éjszakánk és szerintem ez jó is így.

- Yoshimire gondolsz? - kérdezi kicsit értetlenül.

- Nem - árulom el csendesen. - Egy fiatal orvos az illető. Hozzá tudtam fordulni, ha annyira nagy gáz volt Lucassal. Ellátott, meg adott szereket, ha kértem, meg ha nagyon nagy gáz volt, meghúzhattam magam náluk, mert egy idő után már volt barátja, de sosem dobott ki. Most is együtt vannak még, néha fel is hívom. Azt tudja, hogy most egyenesben vagyok, azt nem, hogyan, de tudom, hogy örül neki, hogy rendeződöm.

- Ja értem. Ez egészen jó. Főleg, hogy orvos. Bakari is biztos tanít, de minimum alap szinten el kell tudnod látni sebeket, amiket beszedhetsz az alvilágban - mondja komolyan. - A tudást mindegy, honnan szerzed be, csak legyen a tiéd.

- Majd akkor lehet, tárgyalok vele is, nem hiszem, hogy ne segítene, mert korábban is megtette - mosolyodom el. - Abból nem lehet gond, hogy az élettársa rendőr?

- Asaménak a zsebében van a rendőrség, de ha nem feded fel magad, semmiképp. Amúgy sem szerencsés, ha te árulod el, ki vagy, nem pedig téged találnak meg, akiknek szükségük van rád - teszi hozzá komolyan. - A névjegyed amúgy is keringeni fog, ha jól csinálod, amit kell.

- Nem terveztem elárulni nekik semmit, jobb, ha nem tudják alapon. Csak ha esetleg véletlenül kisül, akkor ebből ne legyen gond. Bár ami azt illeti, miért is lenne? - kérdezek rá mosolyogva. - Én bízom bennük. A dokit pár hónappal Iku halála után ismertem meg, lefeküdtünk, de aztán másnap, miután leléptem, egyszercsak csörgött a telóm és ő volt. Azt mondta, hogy menjek vissza, mert akar valamit, szóval visszamásztam hozzá és közölte, hogy hozott nekem cuccokat. Nagy kerek szemekkel bámutam rá, mire előpakolt nekem kötszert meg egyebeket, amire szükségem lehetett. Talán akkor a karomon volt egy vágás. Azt mondta, ha akarok róla beszélni, rendben, ha nem, akkor nem kell, de ha gond van, azon a számon elérem, amit megadott, én meg utána is kerestem. Volt, hogy ő varrt vagy rakott össze, meg nyugodtan kisírhattam magam, mert sosem bántott miatta, ahogy a párja sem. Volt, hogy a szeretkezésük közben rontottam rájuk, és akkor sem szóltak egy szót sem. Nagyon bírtam őket, de már kábé egy fél éve próbáltam leszakadni róluk, mert nem akartam, hogy elrontsak bármit is köztük azzal, hogy mindig tőlük kérek segítséget. De mikor egyenesbe került minden, felhívtam és beszéltem vele. - Igazából fogalmam sincs, miért mesélem ezt el, de Deon az első a csapatból, aki ezt megtudja.

- Gond lehet belőle, szóval ne süljön ki - kéri óvatosan a srác. - A civilek nem sokat tudnak, vagy semmit a két világról, aminek a tagjai vagyunk és ez így van rendben - mondja komolyan. - Jófejek lehetnek.

- Nagyon rendesek, imádtam náluk lenni. Mindig kaptam enni és törődtek velem. Egyébként ha gondolod, eljöhetnél velem legközelebb, hogy lássák, hogy tényleg minden rendben van és akkor tuti nem szólom el magam - mosolyodom el, miközben kibontom a lakkot és beállok Deon mögé, majd az ecsettel elkezdem felvinni rá. Tökéletes lesz. - Nem hiszem, hogy kidobnának, sőt, ha nem vigyázol, még rádumálnak, hogy maradjunk enni is - kuncogom el magam. Hányszor megtörtént, hogy így volt...

- Benne vagyok! - szólal meg lelkesen. - Kazu szüleihez kicsit neccesnek indult elmenni, tök nagy parában volt, aztán néhány kellemetlen kérdésen is túlestünk, utána szerintem tök jó volt.

- Na itt nem lesznek nagyon kellemetlen kérdések - mosolyodom el. - Esetleg annyi, hogy honnan ismerlek, de ezt majd megoldjuk. Nem fognak faggatni, ha nem akarod, sosem mondtam el nekik, ki az, aki a sebeket okozza és sosem firtatták, ha egyszer azt mondtam, nem. Nekem jólesne, ha jönnél, meg szerintem nekik is, ha látnák, hogy tényleg van barátom. Tudod, furcsa a kapcsolatom velük, mert aludtam köztük, vagy például fürdöttem velük együtt, mikor olyan volt a helyzetem, így elég bensőséges a dolog.

- Komoly... Barát barátként akarsz bemutatni, ugye?

- Egyértelmű - mondom komolyan és nem is értem, honnan jön a kérdés. - Egyéb barátként csak Yoshimit fogom, majd egyszer, talán, ha már felkészül rá. Ráadásul - nagy levegőt veszek - mi... ők... velük... szóval például mikor üdvözölnek, megcsókolnak és nekem ez természetes, de nem tudom, hogy Yoshi hogy viselné. Ezért akarom ezt tolni, de örülnék, ha te eljönnél, mert tudom, hogy nem érted félre.

- Engem nem zavar, csak velem ne csináljanak ilyeneket - mondja fülig vörösödve.

- Hülye - kuncogom el magam, miközben az utolsó kis felületet is lehúzom. - Rick is volt velem, ő meg full hetero, szóval... Nem az a természetes, hogy valakit így köszöntenek, hanem hogy engem. Gondolom, nem lesz nagy meglepetés, hogy velük voltam hármasban is, de csak velük és csak egyszer.

- Jó, hát tudtam én, hogy ez csak neked jár?! - kérdezi szúrós pillantást vetve hátra rám, de nem hiszem, hogy haragszik, inkább csak heccel. - A hármasról is szó esett a nagybeszélgetésünk alatt Asaméval - mondja elmosolyodva. - Igazából tökre érdekel, meg minden.

- Megvan a maga feelingje - vallom be, miközben ellépek Deon mögül és messzebbről csodálom meg, amit csináltam. - Én nagyon élveztem, de nagyon vigyáztak rám mindketten és igazából ezt értem csinálták. Az egy dolog, hogy az ő kapcsolatukat is feldobta, de valahol az volt a céljuk, hogy nekem adjanak és nem, hogy ők kapjanak. Furcsa volt, de izgalmas. De mondjuk nem ismételném meg mindenkivel, bár van olyan, akikkel igen - vallom be.

- El sem tudom képzelni, hogy belemenjek egy nem kölcsönösségen alapuló szexbe - mondja komolyan. - Ha eljutunk oda Asaméval, hogy választunk valakit harmadiknak, én biztosan ragaszkodni fogok hozzá, hogy egy kicsit megismerjem, ha még nem ismerem, mert nem tudnám úgy engedni, hogy hozzám érjen valaki, hogy fejest ugrunk az ágyba. Úgy se biztos, hogy menne, hogy egy kicsit ismerem csak az illetőt - teszi hozzá csendesen. Ezen elmosolyodom.

- Nem hiszem, hogy ez a döntés legnehezebb része - vallom be. - Inkább azt kell előbb végiggondolni, hogy ha igen, akkor mondjuk el tudod-e viselni, hogy Asame esetleg őt is megdugja, vagy azt, hogy ő téged. Mert nagyjából ez a két lehetőség áll fenn. Nem könnyű döntés és kell hozzá bizalom a pároddal szemben is, meg a harmadik féllel szemben is. Én sem mentem volna bele, ha nem bízom bennük teljesen. Tudtam, hogy nem lesz belőle gond sehogyan sem. És nem is lett.

- Sorry, Jeremy, de én nem vagyok uke - jelenti ki dacosan, szinte sértetten. Elrejtem a mosolyom, nem is gondoltam ezt máshogy. - Asaméval szemben igen, de ha harmadikról van szó, akkor az csak uke lehet - folytatja némileg megszelídülve. - Nyilván megbeszélnénk mindent Asaméval, közösen választanánk és aztán a harmadikkal is megbeszélnénk, miben állapodjunk meg. Vagy legalábbis én így gondolom, hogy ezt így kéne csinálnunk - teszi hozzá. - Szerintem abban nem lenne megborulás semmiképp, hogy bízhatunk-e egymásban Asaméval, mivel mint mondtam, nekem ő a mindenem és ez fordítva is így van.

- Akkor viszont kurva nagy élmény tud lenni mindenkinek - mondom csendesen. - Azt hiszem, hogy készen vagyunk - teszem hozzá vigyorogva. - Na szóval, ha mindenki mindent megbeszélt és tud, akkor ott már nincs probléma. Lefektetett határokkal meg pláne nincs. Mi kicsit szabadon toltuk a dolgot, de ismertük már akkor egymást mélyen, ugyanakkor még így is volt, amit betartottunk szorosan és ez így volt rendjén.

- Mi volt, amit betartottatok? - kérdezi kíváncsian.

- Hogy nincs kényszer, kérni lehet, de semmi sem kötelező. Bármire mondhattam nemet, ahogy ők is. Ezen kívül, bár ezt csak maguk között fektették le, de kizárták annak a lehetőségét, hogy utána repülök az ágyukból. Ezek csak utólag derültek ki nekem, mert úgy gondolták, jobb, ha ezeket nem is tudom, mert legyen ez természetes nekem. Ilyen volt az is, hogy nem hagynak nyomot rajtam, egyikük sem. Aztán az, hogy úgy bánnak velem, mintha egymással tették volna. Nem volt megszabás módban, szóval orál, anál, kézzel, bárhogyan, ezt nem kötöttük ki, én kértem, hogy mielőtt belekezdünk bármibe, csókoljanak meg mindketten, aztán egymást. Ebből sok minden leszürhető, pláne nekem, többek között, hogy tényleg akarják-e. Jah, meg mindenféle fájdalom kizárt volt.

- Nekem, ami biztos kikötésem lenne, hogy engem nem dughat meg a harmadik és az is, hogy nem azért hívjuk, hogy aztán kimaradjon a buliból és nézze, mit csinálunk egymással Asaméval. Vagy a harmadikkal csak óvszerrel lehet szexelni - teszi hozzá. Elég komolyan veszi ezt a hármasozós dolgot.

- Ha valaki belemegy egy hármasba, val'szeg nem azért teszi, hogy nézze. Legalábbis nem hiszem - mondom komolyan. - Szerintem az természetes, hogy egy ilyen esetben óvszert használnak, ez teljesen egyértelmű, nálunk is úgy volt. Ez megint olyan, amit meg kell beszélni, de nem hiszem, hogy galiba származik belőle. Az meg, hogy te dugod meg... Hát akkor teljesen ukét kell választani és kész. Mi az, amitől tartanál?

- Én úgy vagyok vele, hogy természetes, egyértelmű, evidens, vagy sem, én inkább megmondom, hogy ez van, ezt akarom, ez lesz, satöbbi, mintsem aztán utóbb kiderüljön, hogy csak nekem volt természetes, egyértelmű, evidens és szeretem, ha ezt a másiktól is elvárhatom. Kellene valamitől is tartanom? - kérdez végül vissza.

- Inkább legyenek szabályok, ebben igazad van - bólintok rá -, minthogy ne legyenek és elromoljon a dolog. Nem hiszem, mondjuk nekem sosem okozott gondot beleugrani semmibe, de ezt még én is kétszer meggondoltam. Amit tudok, hogy az ő kapcsolatukat feldobta a dolog és a bizalom is erősödött köztük, ugyanakkor az is, ahogy hozzám viszonyultak. Sosem voltak féltékenyek, egyikük sem, ahogy én sem irigyeltem a kapcsolatukat sosem, szóval ebben ez is benne van azért. De ha minden le van beszélve, akkor gond nem lehet. - Közben finoman megérintem Deon hátát, hogy lássam, megszáradt-e a lakk. - Na most nézd meg! Teljesen kész és most már mozoghatsz is.

- Yes! - örül meg neki, azzal már mohón nézi is a kész munkát. Izgatott mosolyra húzódnak ajkai, csillogó szemekkel nézi végig tüzetesen a festményt, majd hirtelen megindul és előkotor a szekrényéből egy fényképezőt, amit míg visszaér hozzám, bekapcsol, majd a kezembe nyomja azt. - Lécives örökítsd meg! - kér határozottan és izgágán.

- Rendben - vigyorodom el, miközben úrrá lesz rajtam az az izgalom, ami Deonon. Mondjunk engem más része izgat, hogy mit fog gondolni Tatsuki, Yoshi, Asame, meg a többiek, kíváncsi leszek. Mustrálom a gépet, aztán nem is egy fotót készítek, hanem több szögből és irányból, hogy mindenképpen látsszon minden. Szerintem jó lett, tetszik és meg vagyok vele elégedve. - Ezek szerint tetszik - adom vissza a gépet Deon kezébe, aki mohón vizslatni kezdi a fotókat.

- Nagyon - feleli fel sem pillantva a gépről. - Mielőtt a másikba belekezdünk, eltűnök egy pár percre a mosdóban, addig nyugodtan járj egy kört, ha akarsz.

- Oké - kuncogom el magam. - Kicsit meglátogatom Yoshit, de jövök vissza. Addig rajzolhatod a rózsát is ám - mosolygok rá.

- Jó-jó - válaszol, majd kikapcsolja a gépet, leteszi az ágyra és a fürdőbe megy.


Távozom én is, de sokáig nem akarok távol lenni, így csak berobogok a szobába és felpattanok az ágyra, majd Yoshi döbbent képén elröhögöm magam és inkább gyorsan megcsókolom. Nincs kedvem beszélgetni, inkább csak ígéretet tenni az estére, felhúzni és elérni, hogy tényleg akarja, mert én nagyon akarom. Tudom, hogy ő is, de ez a kis játék nem árt. Picit belefeledkezem a nyelvünk csatájába, aztán ahogy jöttem, egy szó nélkül kivágtatok az ajtón vissza Deonhoz. Hát nem erre számított szerintem Yoshi, de nem baj. Hatalmas vigyorral a számon érkezem vissza a szobába. Deonon egy törölköző van már csak, gondolom, megmosakodott, így én még lehuppanok az ágyra és kicsit pihegve igazítok a pólomon, mert persze Yoshi feltúrta, én meg észre sem vettem. Elkuncogom magam, most hülye vagyok, azt hiszem. Szerintem Deon is annak néz, mert eldobom magam az ágyon és csendben röhögcsélek.

- Hát téged meg mi lelt? - kérdezi kuncogva, miközben az íróasztalához sétál és lapot, meg ceruzákat kerít.

- Semmi, csak megalapoztam az esténket - kuncogom el magam. A srác mindent tudóan, a jobb oldali ajakpirszingjét beharapva kacarászik, miközben nekiáll megrajzolni, amit kitalált. - Bocsi, öt perc és elmúlik.

- Szegény Yoshi - kuncogja.

- Csak kicsit húztam fel - vigyorogom. - Olyan éppen csak keményen állóra.

- Huhuhuhu! - formálja alig érthetően röhögés közben és fülig vörösödik. - Akkora szenyó vagy! - dicsér még mindig nehézkesen józanítva magát.

- Csak egy kicsit és csak hogy még jobban akarja - kuncogom el magam újra. - Ez inkább volt ígéret, mint húzás, ugyanakkor tudom, hogy már alig várja a folytatást. Néha ez is kell.

- Asame erre rákefélt anno - árulja el röhögve. - Magamra hagyott húzás céljából, én meg kielégítettem magam és duzzogva beültem a videószobába Shabuval - meséli el.

- Na azt próbálja meg. Akkor nem csak mára ugrik a dolog, hanem még jó ideig - vigyorodom el. - De nem hiszem, hogy ezt ne tudná. Na mikorra leszel meg?

- Pár perc, csak vázlatosan csinálom meg - válaszol rögtön. - Ezen kiakadni... Tök hülye vagy - jelenti ki egy apró mosollyal a szája szegletén. - Legalább tovább fogja bírni, ha egyszer ráránt - közli szigorúan a lapot nézve és a rajzolásra figyelve, mégis rafinált képpel.

- Nem is erről beszéltem - ülök fel még mindig vigyorogva -, hanem a duzzogós részről. Amúgy sem egy menetet terveztem mára, ha összejön és nincs tőle baja.

- Azért csak ésszel! - figyelmeztet játékosan Deon. - Vagyis... Mindegy! - vágja rá hadonászva tovább söpörve a mondatot.

- Vagyiiiiis? - kérdezek vissza elnyújtva a kérdést. Na nem szabadul ilyen könnyen.

- Vagyis, mert ésszel nem lehet... elveszik az ész - makogja -, óvatosan meg pláne nem olyan jó... vigyázva és finomkodva... de azért na, érted.

- De azért na, nem értem - próbálom kihúzni belőle, mit is akar. Sejtem, de mondja is ki.

- Nem szedtem be fogalmazásgátlót, de ennél jobban nem tudom elmondani, hogy majd amikor már kiszedték belőle a varratait és nem félő, hogy bármi baja lesz, vadulhattok - mondja elvigyorodva.

- Nem is vadulni tervezek - mondom komolyabban, de még mindig mosolyogva. - Olyat nem csinálok, amiből baja lehet, sosem tenném meg. Csak nem tudom, ez a bosszúm azért a szajháért, azt hiszem - sütöm le azért a szemem.

- Hmm... nem is tudom, ennek fényében én meg akarlak-e bántani - felel játékosan, azzal felmutatja a lapot, amire eddig rajzolt.

- Val'szeg ellened mást találnék ki - kuncogom el magam és megnézem, mit alkotott. Rendben van. - Mehet spontán, vagy azért rajzoljam meg előtte? - kérdezem meg Deont.

- Ahogy akarod - hagyja rá. - Igazából mindegy, mert ha ilyen gonosz leszel, akkor valamit kitalálok ennek érdekében - közli nyíltan.

- Hogy mi? - nézek fel rá értetlenül, miközben magamhoz veszem a filcet meg a krémet, de még nem mozdulok.

- Mit nem értesz? - kérdez vissza.

- Mi az, hogy kitalálsz valamit és minek az érdekében?

- Megbántani nem akarlak, de bírom az ilyesfajta gonoszkodást - árulja el vigyorogva.

- Értem - vigyorodom el végül és Deon elé lépek. Azért van bennem némi zavar, miközben elé trédelek. Furcsa érzés, de láthatóan nem csak nekem, mert a srác is kivörösödik és tekintetét egy pár pillanatra elfordítja.

- Ez így... nagyon necces lesz - jelenti be nehézkesen megformálva a szavakat. Tudom, nekem is. Nagyot nyelek, de valahogy túl kell ezen esnünk, márpedig még nem kéne a hátán feküdnie.

- Vonatkoztass el tőlem - kérem csendesen, de tudom, hogy amit tenni fogok, az kiakasztó lesz, édesmindegy, hogy az ágyon teszem, vagy itt. Nyomok a krémből a kezemre és remegve érintem meg Deont, de muszáj, hogy rákenjem a bőrére, ugyanakkor tudom, hogy ezzel nem várt hatást is elérhetek.

- Tök mindegy - nyögi ki. Kicsit csendben marad, igyekszik mozdulatlan, rezzenéstelen maradni, az arca azonban közel olyan színt ölt, mint a cékláé, tekintetét pedig próbálná valamire rászegezni, de semmiben sem bír megkapaszkodni a pillantása. - Fel fogsz izgatni - közli végül. - Bocsi.

- Tisztában vagyok vele - súgom szinte. Most megállt a tudomány, mert nem tudom, mi lenne a jó. Ösztönösen cselekdnék, de azt hiszem, ezt Deon nem viselné jól. Ugyanakkor ha álló farokkal kell festenem... hát nem tudom. - Mi legyen? - kérdezem végül rekedten.

- Hát... már elkezdtük... Ha ez neked nagyon kellemetlen, akkor hagyjuk abba, annyira azért nem fontos - mondja meg lassan, megfontoltan téve egymás mögé a szavakat.

- Deon, nekem az a kellemetlen, hogy küzdenem kell magammal, hogy ne érjek hozzád és ne elégítselek ki - suttogom el, mi a baj. Ez ciki! Nagyon ciki!

- Hát ööö... Azt ne - kéri, de persze a törölközője kezd sátort emelni ágyékán. Bólintok, hát akkor ez nem lesz könnyű menet egyikünknek sem. Próbálok teljesen elvonatkoztatni attól, ami van, igyekszem és koncentrálok, miközben kissé remegő kézzel elkezdem meghúzni az első vonalakat. Nagyot nyelek és megrázom a fejem, majd már kicsit biztosabban folytatom. Legalább annyira küzdök, mint Deon szerintem.

- Ezt ki fogod bírni? - kérdezem csendesen. Tudom, hogy a hangom rekedt és a francba is, de legalább annyira izgat a helyzet, mint a srácot.

- Az jobban zavar, hogy hülyén és hülyének érzem magam, mint maga a helyzet, ami tulajdonképpen az egészet kiváltja - válaszol összeszedetten. - Vagy az, hogy másodjára is rohadtul kellemetlen helyzetbe hozlak - teszi hozzá komolyan. - Számoltam vele, hogy túl érzékeny vagyok, de kicsit... kevésbé voltam reális a kelleténél - vallja be.

- Deon - sóhajtok fel -, nekem ez nem kellemetlen, hanem izgató - vallom be csendesen. - Ha már ezzel ezt tudom kiváltani... - harapom el a mondatot, miközben rendületlenül, csak a hasát nézem és most már biztosan húzom meg a vonalakat.

- Az nekem is, de... én biztosan tudom, hogy nem akarom most, hogy hozzám érj úgy - mondja meg őszintén. Tudom, még így is érzem minden pillanatban az ellenállását. Nem akarom megtenni én sem, csak a megszokás és valami egészen más. De ne így! - Izgat a szituáció, ahogy csiklandozol... de nincs kísértés. Túl nagyot csattant Tatsuki szóbeli pofonja a múltkor - árulja el végül.

- Szóbeli pofon? - kérdezem értetlnül, szinte csak morogva a szót. Már nem csak Deon vörösödik, de ez jó lecke nekünk szerintem.

- Aha... - Érezhetően kezd megnyugodni, a felkavarodás elülni benne. - Mondtam, hogy lefeküdtem vele nemrég... Utána elhordott, mint a szemetet.

- Hát... most ezt konkrétan nem értem. Miért? - kérdezek rá végül. El sem tudom képzelni, hogy mi lehet ilyen, ami erre készteti Tatsukit. Az, hogy Deon nyugszik, nekem is segít, így már kevésbé érzem kínban magam.

- Pedig nagyon egyszerű - jelenti ki immár remegéstelen hangon. - Anno, amikor először kefélt meg, a képembe vágta, hogy ha a yakuzám nem ér rám, ő a rendelkezésemre áll. Azért téptem ki a karikát a szemöldökéből, olyan dühös lettem. Akkor felháborított, hogy Asame mellett szeretőt tartsak. Ezt vágta a fejemhez és teljesen igaza van. Járható út, hogy amikor nyers, durva, kizsákmányoló szexre vágyom, megkeresem, de nem hosszú ideig, mert minden alkalommal nagyobb galiba lehet belőle. Shinji se biztos, hogy eltűrné, hogy a barátja ezt csinálja a pasijával, a pasija a barátjával, Asame meg a legcsekélyebb reakciójával úgy vágna ki innen engem, hogy a lábam nem éri a földet. És rájönne, lebuknánk, ebben holt biztosak vagyunk mindketten - teszi hozzá határozottan. - Tudta, hogy mit és hogyan kell mondania, hogy véget vessen a baromkodásomnak, és igazából örülök, hogy most sem volt rest fájdalmat okozni, belém marni - vallja be őszintén, nyugodtan.

- Azt hiszem attól különleges, hogy ezeket mindig úgy tudja bevinni, hogy duplán rosszak legyenek. Nem elég, hogy kimondja őket, de még igaza is van, így meg duplán mar. Ugyanakkor meg kell. - Rendeződöm most már én is, visz a lendület, így pedig már nem is kell koncentrálnom, már megy magától is. - Engem kifejezetten meg tud lepni, pláne azzal, ahogy néha hatnak rám a szavai - vallom be csendesen.

- Nem, nem, dehogy! - tiltakozik. - Én szeretem és akarom ezt, pontosan ezekért a marásokért ragaszkodom annyira Tatsukihoz, ezekért jártam hozzá vissza és kezdtem el számítani rá. Asame is zseniálisan rakja helyre a fejem, de ő szándékosan nem okoz nekem fájdalmat, ellenben a pirszingesem igen - magyarázza el. - Erről beszéltem anno neked is, hogy a kapcsolatunk többszörösen különleges, hogy mindig csak akkora fájdalmat okoz, amivel erősít - folytatja. - Nem vagyok mazochista, vagy legalábbis nem tartom magam annak, vannak határai annak, hogy kitől mennyi és mi módon adott fájdalmat vagyok képes elviselni. Tatsukitól bírom a legtöbbet és a legválogatottabb formájút, Asame ebben, asszem, a második helyre szorul...

- Én azt bírom benne, hogy megsebez, de utána figyel és ápol. Nem erősen, akkor nem is érzed, de utólag megérted, hogy mi volt vele a célja és miért csinálta úgy, ahogy. Ami nekem meglepő volt, hogy nem a földbe taposni akar, csak addig tol le, hogy még pont ne legyen sok. Bár, mondjuk mikor felken a falra, akkor nagyon meg tudok ijedni, de aztán rájövök, hogy nem akar bántani, nem ez a célja vele, csak nyomatékosít - mosolyodom is el. A rózsa lassan testet ölt a hasán, nekem tetszik is, de nem tudom, hogy mit fog szólni hozzá. Nem szeretném előröl kezdeni, de majd meglátjuk.

- Szerintem ugyanarról beszélünk, csak máshogy fogalmazzuk meg - jelenti ki egy félmosollyal és lepillant, mire felnézek rá. Zavart lesz megint és kipirul, inkább újra kószálásra bírja a tekintetét. - Yoshit is meg fogod kérdezni, hogy zavarja-e ez, amit csinálsz? - kérdezi meg.

- Mármint miről? Hogy zavarja-e, hogy rád festek? Semmi köze hozzá, hogy mit csinálok, mikor ez teljesen ártatlan dolog. Meg akarom mutatni neki, de ennyi - mondom komolyan. - Egyébként majd rá is szeretnék festeni, persze csak ha hagyni fogja. Csak az megint más - mosolyodom el. - Na nézd meg, mit szólsz hozzá?

- Fura... Asamét tudni akarod, zavarja-e, de a saját barátodnak nincs köze hozzá - mondja, miközben a tükör elé áll és bólint párat. - Nagyon szép, nagyon tetszik. - És arcára is elégedett mosoly ül. - Miért más amúgy, ha Yoshira festesz?

- Az más... Yoshival nekünk az elszakadást kell valamilyen szinten gyakorolni, hogy ezek a dolgok ne jelentsenek gondot, különben ha később majd ilyet kell csinálnom, mindig ki fog akadni, ezt meg nem akarom. - Próbálom megérteni magam is közben. Előbogarászom a megfelelő festékeket, még jó, hogy végül zöld is került bele. - Mert Yoshi testének szinte minden kis négyzetcentiméterét közelről ismerem, így valahogy könnyebb a terep, meg kevésbé kell finomkodnom.

- Nézd... a későbbiekben tetoválni fogsz. Fenékre, mellkasra, intim helyekre... és nem mondhatod azt, hogy nem, csak mert a pasid féltékeny lesz, mert körberöhögnek - jelenti ki egyszerűen. Aprót bólintok, én is így gondolom. - Yoshiminek meg kell tanulnia, hogy mi a különbség a szexpartner és a szerető közt. Ha ez megvan, ha megérti, hogy ő egyetlen az életedben, mindenki más meg pótolható és egyébként is le van szarva ilyen téren, akkor nem fog problémázni. De igazából én azt gondolom, hogy a te parád az ő hülyeségéből adódik és fordítva, a te hülyeséged az ő parájából. Frankón le kéne szögezni, hogy most akkor bíztok egymásban és elfogadjátok a másikat, vagy nem - közli nyíltan.

- De tudnia kéne, hogy ő az egyetlen, mert mondtam már neked, hogy van, amit csak neki szabad - vonom meg a vállam és elkezdem kifesteni a rózsát. - Ugyanakkor jó szexre nem fogok nemet mondani, csak mert van. Hülye felfogás, de nekem kell. Megpróbálok hűséges lenni, de ha úgy adódik, nem leszek az, ezt tudom. Ilyen vagyok és kész. Igyekezni fogok, de nekem nem jelent a szex sokat, és nem is ugyanaz, amit Yoshival csinálunk. Ha nem érzi a különbséget az első pár alkalom, meg a mostani között, akkor nem tudom, mit kéne még csinálnom.

- Majd próbálunk erről is beszélni, egyelőre nem tudok mit mondani erre - jelenti ki. Elmosolyodom és bólintok.

- Tudom, hogy kicsit követelőzőnek tűnök, de ugye elküldjük majd a képeket Tatsukinak? Ugye? - nézek fel Deonra. Ilyenkor tudom, hogy úgy viselkedem, mint egy gyerek, de jólesik.

- Persze, mondtam, hogy elpasszolom neki. Amint megvagyunk ennek a lefényképezésével is, az ölembe veszem a laposom, feldobom rá a képeket és szétküldöm - jelenti ki vigyorogva.

- Mire számítasz, mit fognak szólni? - kérdezem meg mosolyogva Deont, miközben már csak a festésre koncentrálok. Igazából élveztem ezt a délutánt, még ha fáj a hátam, meg a kezem, meg a fejem is egy kicsit.

- Szerintem mindenkinek tetszeni fog - válaszol magabiztosan, aztán széles vigyor ül ki a szájára megint. - Kaz lehet, hogy majd akar is magának festést. Tatsuki szerintem vigyorogni fog, meg végtelenül meg lesz elégedve magával és velünk, Shinji és Yoru csak mosolyogva a fejüket csóválják majd, Keiyuu meg hamarosan jelentkezik, hogy adjam meg az elérhetőségét a művésznek, vagy azonnali hatállyal szállítsam le neki, hogy rabszolgaságban tartva kihasználja a tehetségét.

- De ugye nem adsz rabszolgaságba? - kérdezem komolyan, de aztán nem bírom ki kuncogás nélkül. - Egyébként szívesen megcsinálom bárkinek. Igazából tök jó érzés, és élvezem, mert valami tök új.

- Dehogy adlak! Keiyuu rabszolgájaként amúgy is rémes életed lenne - teszi hozzá vigyorogva. - Hiúságban túltesz rajtam, méghozzá nem is kicsit - jelenti ki. - Szerintem rosszabb egy nőnél... vagy egy nősténymacskánál - javítja ki magát és röhögésben tör ki, mire csúnyán nézek fel rá.

- Egyre kevésbé tetszik nekem Keiyuu - vallom be, de mikor Deon megnyugszik, folytatom a rajzolást. - Egyébként miért akarná? Hogy csak neki legyen ilyen, vagy hogy neked ne?

- Mindenkinek ellenszenves volt, velem is tök görény módjára viselkedett, ennek ellenére meg akartam ismerni. Tudod, ha én akarok valamit, akkor nem létezik számomra akadály... Anno két ember kapott tiltólistát Asamétól számomra, Keiyuu és Asahito - kezd mesélni. - Mindketten az a kategória, akivel nem húz ujjat az ember, mert drága lesz a fizettség érte, én meg kegyetlenül vonzódtam Asahito és Yoru párosához, mondtam is a rosszfiúmnak, hogy amint elül a Fei balhé, vagy nyilvánosságra kerül, hogy a pártfogoltja vagyok, meg fogom környékezni őket, mert a hasonló vonzza a hasonlót. Nem volt tőle feldobva, aztán úgy alakult, hogy nem tudott beleszólni, épp azon volt, hogy túléljen, míg mi elkezdtünk barátságot kötni Yoruval. Keiyuu rázósabb volt. A srác bizalmatlan, ellenséges és alattomosságot feltételező módon állt hozzám, én pedig közöltem vele, hogy kiváló vetélytársak lehetünk egymásnak és tölthetjük az elkövetkezendő tíz évet háborúskodással, utálkozással és számtalanszor baszhatunk ki egymással, de én nem akarom ezt csinálni. Utálhat, irigyelhet, lehet velem szemét, szarok rá, viszont ha megunta a magányt és az ellenségeskedést a semmiért, én hajlandó vagyok vele megismerkedni és lepacsizni. Otthagytam, hogy eméssze a szavaimat, később ő jött el hozzám. Lassan hitte el, hogy én komolyan gondoltam mindent, amit mondtam, hogy nem akarok és ha nem muszáj, nem is fogok belerúgni. Kereste a csapdát, azt, hogy mit akarok tőle valójában, szóval meglehetősen bizalmatlan volt velem szemben, és azt hiszem, megpróbált rajtam keresztül népszerűséget szerezni. Mielőtt én bekerültem volna a yakuzák köreibe, ő egyfajta üdvöske volt, egy szajha, aki mindig szebb, tökéletesebb, vonzóbb, áhítottabb akart lenni a többinél. Gyönyörű kelmékbe öltöztették, a haja divatos, feltűnő és menő volt, gyakran festette ki magát, hordott műkörmöt és illegette magát mások előtt. Mindig makulátlan volt a külseje, azt állították róla, hogy több időt tölt a tükör előtt, mint a yakuzafeleségek összesen, pedig azok aztán a magamutogató társaság! - meséli megint túláradó érzelmekkel, szinte túlhangsúlyozva, mégis meseszerűen előadva azt, amit mond. - Üresnek és szánalmasnak találtam, versengeni és harcolni akartam vele, míg Asame meg nem mondta, hogy gyerekként mit műveltek vele. Az egy szemléletváltást eredményezett nálam és mivel mindenki ellenségesen viselkedett vele, pedig tudták is asszem, hogy mit élt át, én békejobbot nyújtottam neki. Hajszálra voltunk attól, hogy esküdt ellenségek legyünk. Úgy nézett rám, mint aki minden pillanatban azt tervezi, hogyan öljön meg, mert elbitorolom tőle, ami eddig csak az övé volt. A népszerűséget, a figyelmet, a sóvárgó tekinteteket, a kegyeit kereső marhákat. Nekem ezekre nem volt szükségem, én csak jól akartam kinézni, jól érezni magam a bőrömben és persze imádtam, ha felfigyelnek rám, ha irigylik Asamét, mert az övé vagyok, ám egy olyan harc, ami várható lett volna köztünk Keiyuuval, kegyetlenül a kedvemre volt. Azonban beletiportam volna a földbe és elvettem volna tőle azt, amit meghagytak neki - árulja el őszintén. - Lehet, hogy idővel már én sem fogok tudni újat mutatni, de az újdonság varázsa verhetetlen erő, Jeremy és azt én birtokoltam. Nem akartam bántani Keiyuut - vallja be. - Egyébként jófej srác. Kazuval, Shinjivel és Yoruval egyidős, mégis leginkább az én barátom. Yoruval kerülik egymást, Asahito bánt el Keiyuuval, mert akinek a szajhája volt Kei, az előtte elverette Yorut. Mindegy, régi sztori ez már. Ők sincsenek rosszban, de ha nem muszáj, nem maradnak sokáig egy légtérben. Ezen ok miatt Keiyuu és Hiroto külön kör számomra - meséli el. - Hiro és Kaz utálták egymást, versenytársak voltak, Hiroto irigyelte Kazut a tehetségéért és a boldogsága miatt, ezért állandóan csesztette őt, szóval ők sem lettek akkora barátok. Hiroto Tatsuki szalonjának lett a tulajdonosa azzal, hogy a yakuzáját Asame a halálba küldte, nekem meg kellett annak a tulajdonjoga. Meg hát Hironak sem volt valami könnyű, Fei alaposan megtépázta, és hiába nem ismertük jóformán egymást, volt velem ő is genyó, neki is békejobbot nyújtottam. Szóval ők ketten amolyan külön társaság a számomra, de amiket korábban Keiyuuról mondtam, poénnak szántam - mondja meg őszintén. - Nem szeretném, ha rossz véleménnyel lennél róluk, mert szerethető srácok. Hiroto konkrétan nagyon sokat tett azért, hogy Feinek vége legyen, kemény árat fizetett olyanért, ami nem is az ő bűne volt, és nagyon keményen dolgozott azért, hogy méltó yakuza legyen Nishida és Asame mellett, Kei pedig a rossz tulajdonságának mondott dolgokból kovácsolt a legszimpatikusabb diliket. Engem is néha heccel, hogy pórázra kötne, szögecses kiegészítőket, ujjatlan pólót és valami feszülős nacit adna rám, s végighordozna mindenhol, de én ezt betudom bóknak tőle. Ennyi.

- Értem, azt hiszem - bólintok is hozzá, hiszen tényleg felfogtam. - Ne haragudj, csak mivel a többséget még csak képről láttam, így ha velük húzol, akkor nem vagyok alkukész - mondom meg csendesen. - Más Kazu, vagy Yoru, mert őket ismerem már valamennyire, ha csak egy kicsit is. De majd megismerem őket is - mosolyodom el. - Egyébként meg én tényleg szívesen csinálom, addig is leköt - vigyorgok fel rá. - Bár azért nem teljesen mindegy, kinek.

- Keiyuu sokkal nyugodtabban viselné - állapítja meg halvány mosollyal. És? - Majd igyekszem összehozni velük egy találkát, amin bemutatlak egymásnak benneteket - teszi hozzá.

- Rendben van - mosolyodom el. - Szerintem te is nyugodtan viseled - teszem hozzá, mintha semmi sem történt volna. Felejtsük el és hagyjuk ki.

- Most már. De azért eléggé zavarba hoz, ha lenézek rád, az meg tök furcsa, hogy úgy beszélek hozzád, hogy az ablakon nézem a kinti sötétséget - vallja be.

- Még mindig jobb, mintha azon fantáziálnál, amin én - vonok vállat, de továbbra is a munkára koncentrálok. - Egyébként mit érzel, mikor előtted térdelek?

- Te Jeremy... - nyögi megfejthetetlen grimaszt vágva, amibe vegyül a zavar, a mosoly, a hitetlenkedés, a menekülési útvonal keresése, meg talán még más is, ráadásul fülig vörösödik. - Nem tudom, ezek után akarjam-e tudni, hogy mit fantáziálsz, vagy jobb nekem az édes tudatlanság... Zavarban vagyok, ez nem egyértelmű? - kérdezi meg nyíltan, kínosan elmosolyodva. - Meg... tudod, hogy nem szoktak húzni a srácok se...

- Nem tudom, akarod-e tudni - vonok vállat. - Döntsd el, mennyire vagy kíváncsi - húzom gonosz mosolyra a szám. - Mitől vagy zavarban? Hiszen semmi olyat nem csinálunk. Még csak hozzád sem nagyon értem, húzni sem húztalak. Bár mit ne mondjak, jólesik, hogy ezt vagyok képes kiváltani belőled, de sosem élnél vissza vele - mondom meg őszintén.

- El kell keserítselek, nem vagyok ennyire ártatlan és hótiszta - mondja őszintén, továbbra is az ablakon túl már nem igazán látható tájat fixírozva. - Kaptam pár jól irányzott, csattanós pofont Tatsukitól és azok, meg a kefélésünk egyelőre leföldel. Gondolkodom, rágódom, mérlegelek, hagyok időt magamnak és a kapcsolatomnak, hogy Asaméval mi alakul. Jelenleg kizárom csak a lehetőségét is minden másnak, ami nem kötődik hozzá. Ez egy döntés, amit tartani akarok és amíg ez így van, addig rohadtul mindegy, hogy áll-e a farkam, vagy máshogyan kívánok-e mást Asamén kívül. Hoztam egy döntést és ha el is lehet tőle téríteni, utólag haragudni fogok arra is, aki megteszi és magamra is, amiért nem voltam képes tartani magam - árulja el őszintén. - Azt már bebizonyítottam magamnak, hogy előre megfontoltan, tudatosan, akarva meg tudom csalni Asamét. Ezt is rendeznem kell magamban, mert ez olyasmi, amivel igazából csalódást okoztam magamnak - ismeri el. - Ennél... jobb akartam lenni. Foghatom bármire, de kifogás az egész... hablaty, ami azt kívánja eltakarni, hogy menekülni és könnyen mástól hozzájutni ahhoz, amit akarok, egyszerűbb volt, mint leülni megbeszélni Asaméval és tőle kérni. A becsület és hűség terén megbuktam, ezzel pedig igenis el kell számolnom, hiába én hajtottam magam ebbe bele - jelenti ki komolyan. - Nem tudom, te mire gondolsz, mármint miről fantáziálsz, valószínűsítem, olyasmi jár a fejedben, hogy mennyire kevés az a törölköző, ami elválaszt attól, hogy teljesen meztelenül láss, milyen könnyű lenne levenni rólam és mennyi mindent lehetne művelni velem, nekem végigfutott egy párszor az elmúlt sok percben ez a fejemben, de amint kimondtad és utána eszembe jutott, hogy kielégítenél, ellenállást éreztem. Olyat, hogy ezt így, ameddig jutottunk, még el tudom viselni, de ha most bepróbálkoznál, dühös lennék és agresszívvé válnék. Érzem, hogy ugyanaz a vadállat törne elő belőlem, mint amikor a szórakozóhelyeken vagy a suliban kezdtek ki velem - mondja meg őszintén. - Nem akarom ezt, nem lenne jó egyikünknek sem. Igazából én úgy élem meg ezt a szitut, hogy te tudnál visszaélni a helyzettel, de bízom benned és abban, hogy nem teszed meg. Hogy annyit semmi sem ér meg neked, hogy megroppantsd a bizalmam, amit megadtam neked - folytatja. - Val'szeg nem is tudom, hogy kéne kihasználnom ezt a szitut - teszi hozzá fanyar félmosollyal.

- Ha ki akartam volna használni a helyzetet, akkor már nem itt tartanánk - mondom csendesen, komolyan. - Sokkal könnyebb lett volna egy szó nélkül megtenni. Tudom azt is, hogy élvezted volna, mert első meglepetésedben nem tudtál volna reagálni. Ugyanakkor nem akartam megtenni, és igen, jár az agyam rajta, de tudom, hol a határ. Nem akarom átlépni, így meg pláne nem. Ezzel is edződünk, és kell nekünk szerintem, mindkettőnknek. Fékezni és önkontrollt tartani. Egyébként kevés olyat ismerek, vagy ismertem, aki ne tudta volna kihasználni a sziutációt, vagy legalábbis ne akarta volna, szóval nagyon nem leptél volna meg, de nem számítottam rá, hogy olyat kérsz vagy teszel, így inkább én sem tettem. Nem lenne egészséges, sem pedig működőképes, és nem akarok sem én bajba keveredni, sem téged bajba keverni. Ez nem erről szól. Meg... te a barátom vagy, az egyetlen és ez sokkal fontosabb, mint holmi vágy... - Őszintén mondom ki ezt, mert így érzem, így gondolom. Kacérkodom és harcolok magammal, de egyelőre én állok nyerésre.

- Hidd el, hogy ha valamit nem akarok, nem tudsz rá kedvet csinálni - mondja csendesen. - Nem akarom, hogy hozzám nyúlj és ha mégis megtennéd, ellöknélek. Ugyanazt érezném, mint mindig, amikor valaki olyan nyúlt hozzám vagy felém, akitől nem akartam ezt. Ellenállást, lázadást, agressziót, tombolást. Amikor így érzek, nem lehet megváltoztatni. Másnak nem. Fantáziának bőven jó a mi lenne, ha, de amint elkezdődne a valóságban, visszakoznék, hátrálnék és ha ennyi nem elég, támadnék. Asame az első órában, vagy első fél órában wakizashit szegezett a nyakamnak és benyúlt a nadrágomba. Kábé fél percig hezitáltam, hogy mi a fontosabb számomra, az életem, vagy a tartásom. Utóbbi győzött, gyoromszájba könyököltem, hiába vágott meg. Nem érdekelt. Ha ilyen mély ellenállás, ösztöni szintű lázadás van bennem, márpedig van, ez egyértelmű és nem csak ebből a kis sztoriból tűnik ki, akkor bele kell törődnöd, hogy hiába vagy ügyes, érzéki, remek szerető, el foglak tudni utasítani és nem fogok mérlegelni semmit. Ha én nem akarom, akkor a másik hiába akarja, mindig így álltam hozzá. Simán meghaltam volna, mintsem megadjam magam Asaménak. Láttam embert ölni, szemrebbenés nélkül lőtte agyon a saját emberét előttem, szóval kétségem sem maradt afelől, hogy én megúszhatom, ha nem engedek neki, de egyszerűen nem került mérlegre, hogy megadom-e magam és élek, vagy nem és meghalok. Utóbbit választottam fontolgatás nélkül. Hozzám akkor lehet közel kerülni, ha én engedem. Nem érdekelnek a külső behatások, nem igazán lehet manipulálni, mert felismerem azt. Tisztában vagyok vele - vesz új lendületet -, hogy csak meg kellett volna tenned, amit mondtál, ezért is mondtam, hogy úgy érzem, te tudnád kihasználni a helyzetet - ismeri el egyszerűen. - Élvezném, ha akarnám ezt. De mivel nem akarom, ösztönből reagálnék és az a támadás, aztán a menekülés.

- Nem tudom, nekem jobb a békesség - válaszolok csendesen. - Az elejétől éreztem, hogy ezt nem szabad megtennem, még ha eszembe jutott, akkor sem, ezért nem tettem. Inkább legyen szépen kész a rózsád és küldjük el a képeket, meg röhögjünk a többieken, hogy vajon mit reagálnak rá. Ez most sokkal jobban izgat - vallom be. - Szerintem kész - teszem hozzá felnézve Deonra. - Nézd meg és ha valami nem oké, szólj!

- Ja, aztán te mész a felhúzott Yoshimihez, én pedig még kitalálom, hogy a köntöst bevállalom-e, vagy egy laza pólóban, farmerben teszem meg az utat Asame szobájáig - folytatja a gondolatmenetet elmosolyodva, azzal beáll a tükör elé és megcsodálja a rózsákat. Ahogy nézi magát, szégyenlős, kisfiús mosoly kúszik ajkaira, szemeiből viszont arra lehet következtetni, hogy már elmélkedik, mit fog hozzá szólni Asame. Szerelmes és az, hogy már a szobában jár képzeletben a yakuzájával, üzeni, hogy késznek, tökéletesnek találja a bőrén lévő festményt. - Még... nem találtam ki... a felvezetést - árulja el újabb szégyenlős mosollyal, egy pillantást vetve a tükörből rám. - Pont olyan lett, amilyet elgondoltam. És most azt is el tudom képzelni, hogy milyen lenne, ha tetoválásom lenne. Az nem tetszene ennyire - árulja el őszintén, elmosolyodva. - Nagyon szép a kész minta, iszonyúan tetszik, de izgat a gondolat, hogy később valami mást lehet a helyére festeni. Szerintem lesz még ötletem - teszi hozzá most már vigyorogva.

- Rendben van, én benne vagyok - vigyorodom el. - Rajtad jól áll - állapítom még meg. - De ezt a húsz percet bírd ki nyugton. Egyébként a laza póló nem olyan izgi, mint a köntös - villantok egy mosolyt.

- Rajtam? Kire gondolsz, hogy nem állna rajta jól? - kérdezi értetlenül, majd izgága vigyorral szembe fordul velem és elkuncogja magát. - Mindig az utolsó percek a legnehezebbek, de nyugi, nem szándékozom az elmúlt órák munkáját elcseszni. Amúgy... a köntös lesz a nyerő, de csak a szobában - köti ki. - Nem szeretem, amikor a fél ház tudja, hogy különleges esténk lesz, azt meg pláne utálnám, ha egyszer sikerülne elcsípni, hogy rólunk susmutolnak a testőrök - vallja be. - Mindig nagyon diszkréten intézem az ilyesmit.

- Rajtad. Nem tudom, a rózsa nem való mindenkinek. Szerintem rajtam is jól áll, de mondjuk Yoshimin, vagy Raktarin már nem lenne jó. - Deon széles vigyorra húzza a száját, amivel kifejezi az egyetértését is. - Én így gondolom - teszem hozzá gyorsan, mosolyogva. - Megértem, hogy diszkrét vagy, ne aggódj, nem adom tovább a dolgokat - ígérem meg komolyan. - Egyébként azért ne felejtsd el megnézni az arcát, mielőtt nekiesel, jó? - kuncogom el magam, s a srác is így tesz.

- Hülye - bukik ki belőle. - Egyértelműen azt fogom lesni, milyen képet vág - jelenti ki. - Amikor tartogatok neki valamit, akkor hagyom, hogy felfedezze - árulja el szégyellős mosollyal. - Szerintem az tök jó, én szeretem figyelni olyankor. Egyedül a loliruhából segítettem neki kihámozni, mert azt kölcsön kaptam és szinte már betegesen vigyáztam rá - árulja el hátrapillantva, hogy a hátát is megnézhesse megint. Ezen elmosolyodom. Örülök, hogy ennyire tetszik neki, igyekeztem, hogy olyan legyen, amilyet mondott és nekem is tetszik. Jó lett és Deonon tényleg mutat is.

- Na! Már megint hülye vagyok - kuncogom el magam. - Ebben egyikőtöknek sem nagy a szókincse - vigyorgok még mindig. - Tatsuki, te, Yoshi... mindenki szerint hülye kölyök vagyok. Lassan kezdem elhinni. Egyébként agyalj azon, hogy legközelebb mit szeretnél - mondom kicsit komolyabban. Én ezt akarom mééééég. - Már persze ha sikeres lesz az akció mindenki felé.

- Még mindig - javít ki elégedett mosollyal. - Mindig kiérdemled, most is elcseszted - közli kuncogva. - Sikeres az akció. Nekem bejön, neked bejön, más nem érdekel. Asaménak és Tatsukinak is be fog jönni, azt is tudom - teszi azért hozzá. - Amúgy tényleg nem gazdag a szókincsem a becézésre - ismeri el készségesen.

- Nem is csesztem el - kuncogom el magam -, csak minden eshetőséget végiggondoltam inkább. Egyébként nem hiszem el, hogy nincs rá szókincsed, mert neked ne lenne? - húzom egy kicsit az agyát. Lassan felkenhetem a lakkot is, így felkapva a dobozt lépek közelebb Deonhoz. - Egyébként ez jó móka, bár neked lehet, nem volt annyira vicces, hogy nyugton kell lenni ennyi ideig.

- Pedig tényleg nem túl gazdag a szókincsem a becézéseket illetően - vallja be egy félmosollyal. - Általában a névből formálok valamit, de ritka, hogy valakit nem a nevén szólítok - teszi hozzá komoly képpel. - Túlélhető és még legalább egyszer bevállalható - mondja vigyorogva.

- Tudod, mi a furcsa? Tatsukitól imádom hallani azt, hogy hülye kölyök, szóval szeretem kiharcolni tőle, de csak apró dolgokkal, amikből nincs nagy baj. Meg akkor a hangsúly is más, de imádom, ahogy mondani tudja - vallom be zavartan, miközben visszatérdelek Deon elé és picit megérintem a festéts. Jó! Mehet fel a lakk és akkor készen is vagyunk. - Nekem furcsa volt, hogy te neved nem is nagyon lehet becézni - árulom el újabb zavart mosollyal. - Nem tudom, nekem valahogy nem megy.

- Ez olyan, mint mikor engem kisfiúnak hív. Eleinte meg bírtam volna ölni érte, aztán csak a hajam állt égnek, aztán megszoktam és megszerettem - vallja be. - Egyszer hallottam meg, hogy Deo, én meg álltam, mint akit leforráztak, utána többet nem mondták. Ami halálos volt még, az a Deon-chan. Kábé a menj a picsába kategória - mondja röhögve.

- Deon-chan... Ne haragudj, de ez rohadt hülyén hangzik - nevetem el magam. - Kész! - nézek fel rá mosolyogva, miközben befejezem az utolsó vonást is és felállok. - Deo... ez meg olyan, mintha dezodor lennél. Nem annyira tetszetős - vigyorodom el. - Egyébként régen, ha Jeremynek szólítottak, nem is reagáltam. Aztán megszoktam. Aztán megint elfelejtettem, pláne, mikor nem is használtam a sajátomat.

- Volt is röhögés a Deon-chan miatt. Egyik tanárnő akart kedves lenni, mire mindenki röhögött, én meg gyilkos pillantásokkal néztem rá - árulja el mosolyogva. - Tök dilinyós vagy - közli elvigyorodva. - Készíts fényképeket erről is! - kéri lelkesen. - Aztán amint megszáradt, már küldöm is szét - teszi hozzá izgatottan.

- Már dilinyós is? - nevetem el magam, miközben előkerítem a gépet és bekapcsolom, majd teljesítem Deon kérését és lefotózom a rózsáját is. - Ezért furcsa nekünk egyébként. Az én nevemhez sem illik semmi ilyen... szóval inkább ne használja senki, mert harapok rá. Kicsit furcsa volt mindig, hogy kilógok még a nevem miatt is a sorból. Rohadtul nem esett jól és átkoztam anyám, meg a hülye sorozatait, ugyanis a tesóimmal együtt mind az aktuális kedvenc karakteréről kaptuk a nevünket - árulom el visszaadva a gépet a srácnak. Élvezettel nézegeti meg a fotókat, csillog a szeme, miközben lapoz, ezért elmosolyodom. Örülök, hogy tetszik neki, reméltem, hogy így lesz.

- Szerintem a Jeremy tök jó név, jól hangzik - jegyzi meg közben. - A Roxy és az Amy is jó, bár a japánoknak biztosan furcsa, de nem baj. Én szerettem virítani a nevemmel is, ilyen nevű ember val'szeg nincs még egy Japánban és ez spanol - mondja őszintén. - Na! Száradj! - parancsol rá játékosan, hirtelen a lakkra és legyezni kezdi a hasát. Izgatott.

- Én nem szerettem, mert ezzel is mindig csak csúfoltak és csesztettek, ezt meg egy gyerek rosszul viseli, ám most meg már imádom, jó sok mindent lehet vele kezdeni és különleges, olyan, amit nem sokan viselnek - mosolyodom el. - Csak mondjuk ez is azt mutatta, hogy kilógok a többiek közül. - Nem bírom tovább, elröhögöm magam. - Nyugi, még három perc és aztán kész. Néha olyan vagy, mint egy ötéves - cukkolom. - Nem csak én vagyok akkor besózva.

- Légy büszke! - kéri komolyan. - Mindenre, ami te vagy - teszi hozzá. Komolyan bólintok. - Szeretek lelkes lenni és ha emiatt mások ötévesnek néznek, akkor így jártunk, tojok rá. Ez vagyok én, akinek nem tetszik, az elkerül. Vagy azért, mert nem bír elviselni, vagy pedig azért, mert különben lerúgom a fejét - közli elvigyorodva. - Jó az, ha az ember kilóg a sorból és még így se leszel egyedül.

- Sosem voltam olyan, mint a többiek - vigyorodom el. Finoman lépek Deonhoz közelebb és picit megtapogatom a hasát. - Szerintem kész, megszáradt! - közlöm vigyorogva. - Most már büszke vagyok arra, hogy más vagyok, régen viszont gyűlöltem, pedig ha nem lennék más, akkor most nem tartozhatnék Tatsukihoz, nem lehetnék itt. Ezért szeretek más lenni - mondom meg őszintén.

- Na! Gyere! - mondja izgágán, azzal odaül az íróasztalához és beindítja a laptopját. Hamarosan beüzemeli, hogy a képernyőn az imént fényképezett képek jelenjenek meg. - Arra gondoltam, hogy ezt - mutat is rá - és ezt küldenénk el - mondja, ezzel kikérve a véleményem. - Tatsukinak majd utólag küldünk többet, először csak kedvcsinálót, a többieknek meg el kell jönniük megnézni a többi képet, hacsak el nem kérik - magyarázza vigyorogva.

- Szerintem tökéletes lesz - mondom komolyan. - A két legjobb kép - teszem hozzá vigyorogva. - Látom, azért vágysz arra, hogy érdekelje őket - kuncogom el magam izgatottan. Le sem tagadhatom, hogy szeretném tudni, ki mit szól. - Naaaaa! Küldjük, küldjük! - Most már én is visszaminősülök kölyökké.

- Naná! Livehackerként még szép, alap - jelenti ki büszkén, azzal e-mailen szétküldi a két kiválasztott képet, majd előkeríti a telefonját és sms-t ír. - Megírom mindenkinek, hogy engem csak holnap lehet zaklatni azzal kapcsolatban, amit a mailes fiókjukban találnak. Megírjam a srácoknak, hogy te se leszel már elérhető? - kérdezi vigyorogva.

- Írd, naná! Más terveim vannak mára - kuncogom el magam. - Váááá! Azért tök kíváncsi leszek. Meg persze, izé... elvihetem a fényképeződ megmutatni Yoshinak? - kérdezem meg azért. Tök be vagyok indulva, most már nagyjából mindentől és fel is vagyok dobva. Már látom, hogy jó lesz ez az este. Deon megírja az sms-eket, majd vigyorogva teszi le a telefonját. Kiveszi a memóriakártyát a gépből, visszateszi a fényképezőbe, és nekem nyújtja.

- A tokjával együtt elviheted, csak majd kérem vissza - mellékeli a mozdulathoz. - Majd mesélj! - kéri játékosan.

- Gondoltam, ellopom, de akkor így nem - melléklek egy vigyort hozzá. - Mesélek, persze. Kíváncsi leszek, mit szól hozzá - kuncogom el magam. - Holnap összeülünk és jól kivesézünk mindenkit, jó? - Közben beteszem a gépet a tokba.

- Megtépnélek rendesen - árulja el rafinált mosollyal. - Asamétól kaptam ezt a kütyüt és rengeteg szép élményt sikerült már vele megörökíteni. Jó kis masina, szeretem és a legjobb benne, hogy nem csak erős, de okos is, hanggal együtt tud felvételt csinálni - magyarázza tovább, majd megcsillan a szeme. - Ha szexvideót csináltok este, léci, mielőtt visszaadod a fényképezőm, azt töröld ki, különben felteszem a YouTube-ra - fenyeget meg próbálva nem vigyorogni. - Holnap edzés és kaja közt ráérek.

- Megtépnél? - kuncogom el magam. - Tudod, hogy abban is van némi erotikusság. Hm... Szexvideó! - Felcsillan a szemem, mivel ez eddig eszembe sem jutott. Pedig... - Lehet, fel kéne vetni Yoshinak - húzom vigyorra a számat. - De amúgy sem tennéd fel, ugye? - Küldök egy angyali vigyort Deonnak. - Amúgy meg ingyenpornó...

- Hogy te mekkora perverz vagy! - kiált fel röhögve, azzal megböködi az oldalam. Ez csikis, így röhögésben török ki. - Cibáltam meg így egy lányt, neki nem ez jutott eszébe - árulja el röhögve. - Ingyenpornó... Jó, de bakker...! Miért feltételezed, hogy én szeretném tudni, hogyan szexeltek? - kérdezi meg röhögve.

- Mert mindenki kíváncsi arra, hogy a másik hogy szexel, még ha nem is vallja be magának. - Nevetek még mindig. - Ez az általános emberi kíváncsiság - vigyorgok Deonra. - Mert most mondd a szemembe, hogy nem vagy kíváncsi rá - húzom fel a szemöldököm kihívóan.

- Megnyugtat, hogy nem én vagyok kattant - szólal meg és meglepően őszintének tűnik még amellett is a kijelentése, hogy vigyorog hozzá. - Nem vagyok rá kíváncsi - mondja és nem hazudik, látom a szemében. - Engem elsősorban az foglalkoztat, milyenek az emberek a ruha alatt, hogyan csókolnak, milyen az érintésük, nem az, hogy mással hogy szexelnek - vallja be egyszerűen.

- Ez igaz, én sem arra vagyok kíváncsi, hogy mással milyen lehet, hanem, hogy velem milyen lenne - gondolkodom el, aztán megvonom a vállam. - Ettől függetlenül visszanézni egy szeretkezést szerintem kibaszott izgató tud lenni. Előjátéknak nem rossz - kacsintok Deonra.

- Felmerült - válaszolja szégyenlős, kisfiús mosollyal, kissé elpirulva a megjegyzésre. - Ez nálam az a kategória, amire talán rá lehet venni, de eléggé paráznék, hogy más is megnézné véletlenül, meg... igazából cseppet sem vagyok biztos benne, hogy viszont szeretném látni, milyen képet vágok, meg ilyenek - vallja be ehhez már cékla színűvé válva. - Másé meg... nekem túl intim... úgy érzem, nincs hozzá közöm.

- Őszinte leszek, én pont Renék videóját láttam - vallom be egy kicsit vörösödve. - A doki, akiről meséltem - teszem hozzá azért, hogy érthetőbb legyen. - Ez még a hármas előtt volt jóval, otthagytak egyedül, mert megint nem volt hova mennem és hát... unatkoztam. A dvd-k között találtam. Persze Ren hazajött közben, mert ez mindig így van, nem? Szerintem ebből indult nekik az ötlet a gruppenre. De... nem tudom... intim volt, ugyanakkor kurva izgató is, bár mondjuk ők persze nem haragudtak meg. Magamat még nem néztem vissza sosem - fejezem be csendesen.

- Bazzeg, egyre kíváncsibb vagyok arra a párosra! - mondja izgágán. - Te nem húzol el végre, hogy fel tudjak öltözni, átballagni Asame szobájába és előkészíteni a terepet? - kérdezi röhögve.

- Ígérem, elviszlek - kuncogom el magam. - Ööööö... dehogynem, nem is tudom, miért ragadtam le itt, mikor szerintem Yoshi lassan meggebed értem - vigyorodom el. - Akkor holnap hívlak, és dumálunk. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle. - De miközben beszélek, már az ajtó felé somfordálok.

- Tudom, hogy imádsz, de most imádd Yoshit is egy kicsit - búcsúzik széles vigyorral. - Bye-bye.

- Másra sem készülök - kuncogom el magam. - Jó éjt - nyögöm be kaján vigyorral, aztán már zárom is be az ajtót magam mögött és indulok el a folyosón Yoshi szobája felé.


Bevágtatok az ajtón és azonnal kikapom az öléből a laptopot és elfoglalom a gép helyét. Megdöbbenten néz rám, mire elkuncogom magam. Be vagyok zsongva teljesen és kiveszem a gépet a tokból, de még mindig nem szólalok meg, csak betöltöm a képeket és Yoshi arca elé nyomom a fényképezőt. Látom, hogy nem érti, de csak vigyorgok, mire végül rápillant és eláll a szava is. Tetszik, amit az arcán látok. Hitetlenkedve pillant fel rám, mire lapozok én és megmutatom az összes képet. Reméltem, hogy tetszeni fog neki, de ez sokkal jobb annál. Annyira aranyosan döbben meg, tátva marad a szája és ez nekem nagyon jólesik.

- Ez csodaszép - suttogja és tudom, hogy így is gondolja. Ezt nem lehet hazudni, ilyen reakciót nem.

- Imádlak - kuncogom el magam és kiveszem a kezéből a gépet és visszacsomagolom. - Ezen dolgoztunk ma Deonnal. - Vigyorgok még mindig, miközben leszállok róla és az éjjeliszekrényre pakolom a csomagot, majd megint visszahelyezkedem az ölébe. - Na és te mit csináltál?

- Bőszen hiányoltalak - mosolyodik el, mire elnevetem magam. - Egyébként megérte dolgozni vele, nagyon szép lett. Ügyes vagy - simít végig az arcomon, mire boldogan lobban fel a szemem. - Büszke vagyok rátok. - Csak vigyorogni tudok, meg lopni egy hosszú, mély csókot tőle. Imádom, mikor ilyen.


Picit tolok rajta, mire elfekszik a párnákon, én pedig óvatosan dőlök vele és fejemet a nyakához fúrom. Magához karol és lassan simogatja a hátam. Idülten mosolygok, másra nagyon képes sem vagyok, csak lenni Yoshival. Beszívom az illatát és apró csókokat hintek a nyakára. Egyrészt csak szeretni akarom, másrészt egy kicsit talán fel is húzni. De nem vészesen, csak egy kicsit. Imádom, akarom, vele akarok lenni. Csendesen cibáljuk meg egymás idegeit, ő is tudja, mivel tudja elérni, hogy ne maradjak józan és az összebújásból egészen más legyen.


Apró csókokat nyom a homlokomra, arcomra, ahova tud, majd feljebb húzza a fejem és hosszan csókol meg újra és újra. Engedem neki, akarom, hogy ezt tegye, igazából örülnék, ha megint uralna, ha megint ő irányítana engem, de most még nem lehet. Pedig mennyire hiányzik, ahogy az is, hogy igazán együtt legyünk. Belefeledkezem a csókokba és megszűnik az idő, csak Yoshi illata és íze tölt el mindent. Talán be kellett volna zárnom az ajtót kulcsra, de nem tettem, már mindegy, mert én innen ki nem mozdulok. Mikor levegőért kapunk mindketten, visszafúrom a fejem a nyakához és gyengéden harapdálva, csókolva ingerlem tovább. Ismerem, tudom, hogy imádja, ahogy engem is. Nem is nagyon bír magával, mert megpróbálja lehámozni rólam a pólót, én meg felülve hagyom neki. Ezután nem engedi, hogy visszafeküdjek, inkább feljebb tornázza a párnát és félig ülő helyzetbe helyezkedik vissza, miközben csak néz engem és lassan, őrjítve simogat. Ajkamba harapok, de hagyom, hogy folytassa a játékát, nem tudom, mire megy ki, de egyelőre imádom és élvezem, amit tesz, ugyanakkor vörösödöm attól, ahogy néz. Lassan, nagyon lassan kergetőzik a keze rajtam, pedig csak a mellkasomon csúsznak a tenyerei. Ha fel akart húzni, már megtörtént, de nem tudom, mire készül még. Hamar választ kapok, mert előre dől és a kezét felváltják ajkai a vállamon, a nyakamon és a kulcscsontom környékén, miközben mancsa a hátamra téved. Magához karol, mintha kéne... mintha menekülni akarnék, vagy lehetne. Lassan én fogom elveszteni az eszem, ha így folytatja. Márpedig...


Nem bírom tovább és halkan sóhatozom attól, amit csinál. Szemét módon dolgozik, mert ujjai a gerincemet simogatják, amitől képtelen vagyok elfojtani a nyögéseket. Nem fogom ez így sokáig bírni. Én akartam adni neki, erre hátravetett fejjel engedek egyre nagyobb teret a számára a nyakmon, és minden sejtemmel érte remegek. Tudja, nagyon jól tudja, mert beleszuszog a nyakamba, mert tovább játszik, mert tovább húz, mert tovább őrjít. El fogok veszni ebben. És nem tévedek, mert lassan elpattan bennem az a húr. Ilyen lassan... ennyi idő után... Mire készül?


Nem bírom tovább. Persze neki könnyű, mert rajta nincs nagyjából semmi, csak egy alsógatya, engem viszont szorít a nadrág és nem bírom tovább, így lekászálódom róla és elkezdem őrült módon tépni az övem, de meglepődöm, mikor meghallom Yoshi hangját.

- Hova sietsz? - Ugyanolyan rekedt, mint az enyém. Ugyanúgy akarja ezt az egészet, tudom, ahogy azt is, hogy csak húzza az agyam. Rendben! De akkor én is az övét. Lassítok a kezemen és szépen komótosan nyitom ki az övcsatot és engedem le, majd aprókat mozdulva kezdem bontani a nadrágomat is. Vigyorgok hozzá, de Yoshi észre sem veszi, csak a kezemet figyeli. Akkor most ki húz kit? Lassan szabadulok meg a nadrágtól, aztán ugyanilyen lassan az alsótól is, végül csak állok előtte meztelenül és nézem, ahogy méreget, ahogy megnyalja a száját, ahogy önkéntelenül is mozdul felém. Elmosolyodom és komótosan mászom vissza mellé az ágyra, majd jó alaposan megcsókolom. Próbálkozik, átfordítana minket, de nem hagyom, még nem. Azt majd máskor... előbb erősödjön meg. Élvezettel falom az ajkait, miközben eltüntetem a takarót kettőnk közül és lehúzom róla is az alsót. Ehhez el kell szakadnom az ajkaitól, így nyelvemmel követem végig a testét, amíg le nem tudom varázsolni róla a gatyát.


Szorosan simulunk össze, de nekem ez így már marhára nem pálya, többet és többet és többet és többet akarok. Még! Megint mászom, de csak egy kicsit és sietősen síkosítót túrok, amit Yoshi kezébe is nyomok azonnal. Tudom, hogy érti, mit akarok, így megint csak magához von és szenvedélyesen csókol meg, miközben síkosítós ujjával már a bejáratomnál köröz, majd határozottan nyomul belém. Felkiálltok, azért ez a másfél hét hosszú volt, ugyanakkor nem hagyom megállni, én mozdulok és nyomom rá magam a kezére. Fáj, de akarom és nem érdekel, mit kell érte tennem, mert kell. Inkább a csókba fojtom el a nyögéseket, a vágyakozó sóhajokat, a fájdalmas kiálltásokat. Yoshi most már nem áll meg, reméltem, hogy így lesz és a második ujját is beveti. Ettől újabb fájdalomhullám önt el, de még mindig nem érdekel, most már csak őt akarom, semmi más nem vonja el a figyelmem róla. Fejem a nyakához fúrom megint, s belé kapaszkodom, miközben igyekszem uralkodni magamon, mert nem akarom, hogy abbahagyja, vagy lassítson, vagy akármi. Aprókat harapok belé, ami egy-egy fájdalomhullámnál nagyobba csap át, de azért még nem vészes. Lassan persze ellazít, pláne, hogy közben vállamat csókolja és másik kezével simogat.


Eddig bírtam, hirtelen felrobban bennem az a bizonyos bomba és őrülten emelkedem fel Yoshi válláról és marok az ajkára. Megemelem magam, mire kihúzódik belőlem. Helyes! És már veszem is kézbe férfiasságát, lassan kényeztetni kezdem, miközben síkosítóval is bekenem és fölé helyezkedem. Megvillan a szeme, látom, hogy szólna, de még mielőtt megtehetné, ajkára tapadok és így vezetem magamba. Leszarom, hogy fáj, hogy nem kellemes, nem érdekel, tövig húzom magam rá. Utána megállok, mert szoknom kell, de az érzés, hogy bennem van, mindent felülír, tompítja a fájdalmat is. Percek telnek el vadul csókolózva, simogatva egymást, nem erőlteti a dolgot, engedi, hogy én lépjek. Lassan mozgatni kezdem a csípőm, aztán mikor már minden rendben, a vállába kapaszkodom és mozogni kezdek rajta fel-le. Felnyög, neki is hiányzott már ez, tudom jól, engem is az élvezet tölt el tőle azonnal, a vágyam egyre feljebb tolja. Nem lesz ez így jó, azért nem akarom elkapkodni, így visszalassítok, mire felmordul. Ilyet nem szokott és csípőmre fog. Meglepődöm és kinyitom a szemem. Vágy ég az övében is, ahogy az enyémben, de most egy kicsit ő mozgat és maga diktálja a tempót. Hát jó! Engedem, hogy tegye és élvezettel nézem, ahogy egyre jobban pirul, ahogy egyre hangosabban nyög, ahogy ezt én váltom ki belőle. Gyorsítok már magamtól is, megered a hangom is és együtt zihálunk, engedjük szabadjára élvezetünk hangjait. Nem sokáig fogom ezt bírni, de Yoshi sem, már ismerem annyira, hogy tudjam, ezek a mély, morgós nyögések már a végét jelzik. Nem teketóriázom, még gyorsítok a tempómon és hajszolom a gyönyört véglegesen, percek múlva hevesen feszülök meg és vágom rá még magam egyszer Yoshi farkára, miközben végigjár az élvezet, elér az orgazmus és még tovább is repít. Pihegve borulok Yoshi nyakába, de már ő is csak szuszog. Ezek szerint... Picit megemelkedem és kihúzódik belőlem. És igen! Örömmel bújok vissza hozzá, hiszen ez egy újabb közösen elért vég. Imádom, mikor így sikerül a dolog. Visszafekszik a párnára, de húz magával. Érzem, ahogy élvezete végigfolyik a fenekemen és a combjára csöppen, de nem bánja, és én sem. Ezt akartam, teljes egészében erre vágytam.


Megint lassan, csendben vezetjük le ezt az egészet, szerencsére baj nincs, Yoshi jól van. Gyengéden simogatom, ahogy ő is engem, lassan, szerelmesen csókoljuk egymást. Istenem, hogy én mennyire ezt akartam! Mennyire jó volt...! Kibaszottul jó! Nincs kedvem felkelni. Majd reggel lezuhanyzom, még ráér, meg akkor majd Yoshimit is megmosom. Most jobb így, elmerülni a forró karjai között. Két menetet akartam, de már nem, ez így volt tökéletes és bőven elég. Most döbbenek rá, hogy mennyire fáradt vagyok, kicsit kiszívott ez a nap, de semmi gond, nagyot sóhajtva hunyom le a szemem, kapok még egy utolsó csókot és hagynak elaludni. Biztonságban vagyok, együtt és jó helyen vele, így nincs mitől félnem.