13.

Eiya

Ayako megint finomat főzött és ma jól is érzem magam, így mosolyogva pusztítok el mindent a tányéromról Aoyun legnagyobb örömére. Ritka az, ha nem marad utánam semmi, amit kénytelen eltüntetni, de most nem jut neki belőle. Na nem mintha nagyon bánná. Félrepakolja a tányérokat az asztalra, s mielőtt kivinné őket, betelepszik mögém, hogy kicsit megint átmasszírozzon, de nem hagyom neki, egyszerűen elnyúlok rajta. Tele vagyok, mint a délibusz, most inkább csendben szenvednék, míg elmúlik ez az állapot, majd utána. Még aludni is képes lennék, ám valaki kopog az ajtón, s nem sokkal később Deon dugja be a fejét rajta. Vigyorogva integetek neki, kíváncsi vagyok, mit talált ki. Remélem, semmi olyat, ami túlzott mozgást és odafigyelést igényel, az most nem menne, nagyon nem.

- Hű, de elpilledtél! - neveti. - Úgy nézel ki, mint aki degeszre tömte magát.

- Így is történt - kuncogom. - Nem hagytam Aonak egy kóstolónyit sem - dicsekedek neki vigyorogva.

- Ritkán pusztít el mindent - jegyzi meg Ao mosolyogva, kedvesen.

- Ez akkor most igazán dicséretes - mondja elismerően. - Örülök, hogy vidám vagy.

- Ha szomorkodnék, se lenne más a helyzet és jól érzem magam.

- Találtál egy kiváló okot a szomorúság ellen - neveti. - Olvastál már?

- Uhum, elkezdtem az egyiket. Már a felén túlvagyok - vigyorogja.

- Gyors vagy! - mondja meglepetten. - Melyiket? És tetszik?

- A Musashit kezdtem el olvasni. Nekem nagyon tetszik. A tizenhatodik századi Japánban játszódik, szamurájok, sógunok...

- Akkor is befejezel egy könyvet, ha nem tetszik? - kérdezi meg.

- Általában igen, de hangulatfüggő. Van, amelyik a végére egészen jó lesz. - Deon pedig elkuncogja magát.

- Én nem. Általában ami nem tetszik, azt a közepére lapozom és ha akkor se érdekes, akkor hagyom a fenébe - árulja el.

- Néha mindegy, csak könyv legyen.

- Mást is szeretsz az olvasáson kívül?

- Rajzolni.

- Az jó! - élénkül meg. - Miket szoktál?

- Mikor mi jön. Állatokat, embereket... tájat.

- Adhatok cuccokat hozzá, ha szeretnél alkotni - ajánlja fel barátságosan.

- Az jó lenne - fogadom el ajánlatát lelkesen, vidáman.

- Tanultál rajzolni, vagy magadtól jöttél rá dolgokra?

- Csak amennyit annakidején az iskolában tanítottak, egyébként magamtól.

- Kíváncsi vagyok - árulja el széles vigyorral. - Kicsit ülepedett már a hasadban a kaja? - kérdezi játékosan.

- Uhum, miért?

- Tulajdonképpen elöljáró vagyok, Tatsuki kint várja, hogy behívjam.

- Hát... akkor legyen - mondom elmosolyodva, bár azért nem vagyok olyan biztos a dolgomban és ezt Ao is észreveszi, mert finoman megdörgöli a karomat.

- De csak ha te kész vagy rá. Ő már megbarátkozott a gondolattal, hogy leharcolt állapotban látjátok - teszi hozzá halvány mosollyal.

- Persze, semmi gond, ez mindig nehéz lesz elsőre.

- Rendben - jelenti ki Deon egy félmosollyal, aztán kidugja a fejét az ajtón. Tatsuki semleges képpel, felkötött kezekkel jelenik meg. Nem jön közel az ágyhoz, de biccent Aonak és nekem is, így halvány mosollyal intek neki. Félelmetesen magas és nagy. - Nos ő lenne Tatsuki - mutatja be a férfit mosolyogva. - Aoyun és Eiya.

Tatsukin ing van, azt szétnyitva hordja, alatta a testére simuló, fekete póló. A kezei nem csak felkötve vannak, de könnyen szellőző gézzel befedve a felkarja közepétől kicsit lejjebb a csuklójánálig, ez látható is a rövidujjú ing miatt, egyébként bő, koptatott farmert visel. Egy srácot is látok odakint, aki a férfit kísérte, ám ő nem jön be. Ő lehet Shinji... Kíváncsi vagyok rá is.

- Ő nem jön be? - kérdezem Deontól.

- Megkérdezhetem tőle - válaszol, én pedig bólintok, hogy tegyen így, mert érdekel, tényleg.

- Deon árnyalt egy pár szóban a helyzetről, de tőletek is meghallgatnám, hogy miben kellene segítenem - szólal meg Tatsuki mély hangon, azzal helyet foglal az egyik fotelben.

- Eiyának érintésfóbiája van - kezd bele mögöttem Aoyun. - Nem viseli el, ha hozzáérnek, a hirtelen mozdulatokat, így mindig nagyon óvatosan kell a közelében mozogni, felé nyúlni. Mivel sokáig drogozták, elég kevés gyógyszert kaphat és nem is szeretném ilyenekkel tömni. Valamennyire le tudom nyugtatni, meditáltatni, de sokáig és mélyen nem - magyarázza.

- Nem hiszem, hogy bárki javasolni fogja itt akármilyen szer alkalmazását, amíg nem elkerülhetetlen - jelenti ki. - Az érintésfóbia kezelhető, de mindent Eiyának kell akarnia. El lehet érni nagyon szép eredményeket, de csak akkor, ha az illető akarja, egyébként meggörbülhetünk. Ez neked legyen fontos - mondja rám pillantva. - Nekem nem lesz, csak az, hogy amiért vagyok felelős, az rendben legyen, minden más rajtad múlik.

- Szeretném - mondom komolyan.

- Ahogy látom, Aoyunnal már leküzdötted nagyrészt. - Bólintok csak. - És mi az, amit még szeretnél? - kérdezi meg. - És te pontosan mit is akarsz megtanulni? - kérdezi Aot.

- Hónapok munkája az, amit most látsz - válaszol Ao. - Senkitől nem viseli el a kontaktot, ha valaki hozzá akar érni, meg kell várni, míg ő kezdeményez, hogy ő kérje, hogy megfoghasd a kezét, hozzáérj. Ezen szeretne változtatni. Sokáig tartott, míg elfogadott engem is, de a mai napig nem tudok én sem hozzáérni az engedélye nélkül, vagy nem tehetek hirtelen mozdulatot felé, különben bepánikol. Amit én tudok, masszírozással fájdalmat és lázat csillapítani, megnyugtatni valamennyire azáltal, hogy mantrákat mormolok neki, egy darabig ezzel nyugton is tudom tartani, míg megnézi valaki, vagy gyorsan ellátják, de szeretnék rajta segíteni ennél többet.

- Ne beszélj helyette - utasítja rendre Aoyunt, én pedig összerezzenek a hangjától és még jobban a férfihoz húzódom. - Van szája, nem eszem meg, el tudja mondani ő is, hogy mit akar. Az, hogy veled úgy működött, egy dolog, nekem mások a módszereim, de lényegében neki kell eldönteni, hogy számára mi a jó, helyette senki sem tudja és ne is akarja. Rossz célt határoztál meg. Nem az a cél, hogy te befolyás alá tudd vonni, noha megtanítalak többre, ha akarod, hanem az, hogy önállóan is képes legyen normális módon élni - közli aztán. - Nem? - kérdez rám, Deon meg nagyot vigyorog. Csak bólintok megint, de kellemetlenül érzem magam.

- Tenshi csak segíteni akar - mondom csendesen. - Nem akart sosem befolyásolni - kelek a férfi védelmére, mert nem érzem igazságosnak, amit Tatsuki mondott. - Mindig azt tartotta szem előtt, ami nekem jó volt, amit én akartam, önzetlenül, nem törődve azzal, hogy neki jó vagy rossz, vagy plusz fáradtság. Én szeretném, ha boldog lenne, mert megérdemli, hiszen minden nap boldoggá tesz, megérdemli...

- Nézd, kölyök. Áltathatjuk magunkat, de egyszer mindenki meghal. Hogy addig mi lesz, rajtunk múlik, lehet jó, kevésbé jó, rossz, pokoli rossz, a mi dolgunk olyan életet teremteni, amilyet élni akarunk. Nem az én dolgom, hogy befolyásol-e vagy sem, nekem teljesen mindegy és felőlem összenőhettek teljesen, de az én célom az, hogy ha ő egyszer meghal, te tovább tudj élni, ahhoz pedig az kell, hogy egyedül is képes légy bizonyos dolgokra. Például kiállni magadért, hárítani, amit nem akarsz és elérni a céljaid. Mert neked sem célod utánahalni, ugye? - kérdez rá.

- Szerinted nem tudom, hogy egyszer meghalunk? Én ne tudnám? - kérdezem csendesen. - Normális életet akarok, és igen, vele akarom leélni, ami van...

- Felesleges harcolnod ellenem - jelenti ki csendesen. - Értetted, miért szóltam rád, ugye? - kérdezi meg Aoyunt, aki bólint, én pedig csak bújok hozzá továbbra is. Miért bántja őt mindenki? Mindent neki köszönhetek. Ha ő nem lett volna, én már halott lennék... nagyon régóta. - Mesélj magadról - kér a férfi. - Egészen gyerekkortól, ha lehet - teszi hozzá.

- Átlagos gyerekkorom volt, nem is nagyon emlékszem rá. Iskolába jártam, mint minden gyerek, a szüleim szerettek, boldogok voltunk, átlagos családként, átlagos anyagi helyzettel. Aztán Asaméhoz kerültem és minden megváltozott. A szüleimnek azt mondta, pártfogásba vett, itt éltem vele, mígnem elkövettem egy hibát és eladott Kínába. Onnan meg... nehéz volt. Ki akartam harcolni magamnak, hogy megöljenek, de Aoyun nem hagyta, segítséget ígért, lehetőségeket és én hittem neki, és nem döntöttem rosszul... - mosolyodom el a végére. Biccent.

- Milyen terveid vannak? Mik azok, amik az elkövetkezendő évben történhetnek veled?

- Szeretnék ismét teljes életet élni, ezért amint lehet, megműttetem magam ismét, de szeretnék később egy édesség boltot, sok édességgel, olyanokkal, amik ritkák itthon, Japánban. Jó lenne egy csendes kis hely valahol, ahol Aoval élhetek és macskánk is lenne, vagy valami állatunk - mesélem boldogan a terveimet.

- Ez jól hangzik - jelenti ki Tatsuki. - A bolthoz nem árt, ha nem félsz az emberektől. Deon talán jobban tudja, milyen egy édességüzlet vezetője, de gondolom, nem hátul az irodában akarsz ülni, hanem az édességek közt akarsz lenni és beszélgetni az emberekkel. Ehhez jó volna megszabadulni a félelmedtől. Gondolkodj el rajta, hogy mikor alakult ki, mi váltotta ki pontosan - kéri halvány utasítással a hangjában.

- A Si-tai folyton vert és kínzott. Mindegy volt, miért... Aztán, mikor visszatámadtam, elkezdtek bedrogozni és onnantól kezdve mindegy volt...

- Az első alkalommal kialakult az érintésfóbiád, hogy megütött, mikor visszatámadtál? Konkrétabb választ várok, pontosan azt az emléket keresd meg, amelyik után nem bírtad elviselni, hogy hozzád nyúl valaki.

- Nem... Egyik este alaposan elvert és megdugott, alig bírtam mozogni, másnap valami összejövetelt szervezett. Tiltakoztam, nem akartam menni, akkor kaptam az újabb verést. Kikötöztek... összevagdostak... azt hitték, már nem vagyok magamnál a fájdalomtól, így mikor elengedtek és hozzám akart érni az egyik vendége, beléharaptam és el akartam menekülni... eltörték a karom cserébe és kiheréltek... - Tatsuki biccent.

- Itt hogy érzed magad? És az emberek közt? Gondolom, Deon minden nap a nyakadon lóg. Vele, vagy a többi emberrel milyen a viszonyod? - kérdezi. - Kiküldheted a szobából, ha nem akarod, hogy jelen legyen a beszélgetésnél. Hiába ő van itthon, ha nem kívánod a jelenlétét, mikor beszélgetünk, kimegy.

- Nem találkozok sok emberrel, csak akit Deon ideküld vagy hív. Szeretnék megismerkedni egy-kettőjükkel, mutatott is képeket rólatok, azért kérdeztem, hogy Shinji nem jön-e be, mert meg akartam ismerni. Nem félek emberekkel lenni, csak az érintésüktől, de ezen tudok változtatni, ha hagyják, hogy megtegyem én. Bakari is járt itt, ő például szimpatikus... És el tudom fogadni, hogy megérint. Jól érzem magam ezen a helyen, illetve most már jól. Sokáig féltem attól, hogy Asame egyszer csak megjelenik itt, de megígérte, hogy nem teszi, amíg én nem kérem és ez megnyugtatott - nyújtom felé kezem, ezzel arra kérve, hogy engedje, hogy elfogadjam őt is.

- Azért nem hívtam be, mert nem tartottam szükségét, azt pedig nem tudtam, veled kapcsolatban mire számítsak. Ha akarod, behívhatod, valamelyikünk kiszól neki - biztosít róla, majd láthatóan vacillálni kezd, végül mégis feláll a fotelből és közelebb lép hozzám. - A kezeim megsérültek úgy egy éve és még eltart egy darabig, mire teljesen rendbe jönnek, ezért egyelőre nagyon nehezen viselem el, ha hozzájuk nyúlnak - mondja el őszintén, majd újabb lépést tesz felém és kiveszi jobbját a tartókötésből. - Ha a kötéshez nem érsz hozzá, nem lesz gond - teszi hozzá merev arckifejezéssel, mialatt kellő közelségbe kerül.


Óvatosan érintem meg kezét, majd fogom tenyereim közé és ismerkedve húzok végig bőrén, ami meleg. Nem érzek sérüléseket, csak érzékeny bőrt és erőt, meg persze a finom remegést, ami a férfi idegességének egyértelmű jele, még az arca is feszült, mégsem húzódik el tőlem, ezért elmosolyodom és csak fogom a kezét.

- Érdekes a kezed - szólalok meg végül. - Ahhoz képest, amekkora vagy, finomak... lágyak, az érintésük kellemes - magyarázom. - Ugyanúgy képesek pusztítani, mint alkotni...

- Hmpfh! - fújja, s ajkain halvány és keserű mosoly fut át. Elengedem, mire Tatsuki jóval hátrább lép.

- Akarsz még Shinjivel is beszélni? - kérdezi meg válasz helyett.

- Deon mesélt róla, kíváncsi vagyok rá. - Biccent, ezután az ajtóhoz lép, majd kinyitja azt és beinvitálja Shinjit. A srác kíváncsian lép be, de minden mozdulatán látom, hogy védi a férfit. - Szia - köszönök neki és felé nyújtom a kezem. Közelebb lép hozzám, s lassú mozdulattal fogja meg azt. Elmosolyodom rajta, de őt most nem elemzem ki. - Eiya.

- Shinji - mondja kimérten.

- Örülök, hogy megismerhetlek, Deon már sokat mesélt rólad.

- Remélem, csak jót.

- Lehet rólad rosszat? - kérdezi kuncogva a srác. - Komolyan nem emlékszem rosszra - osztja meg őszintén.

- Mindenkiről lehet - feleli neki Shinji halvány mosollyal. Furcsa egy figura, zárkózó, visszafogott, ezt éreztem az érintéséből is, mégis figyel mindenre, Deonra, Tatsukira, még rám is.

- Lehet, hogy volt rossz is, de arról nem akarok ódákat zengeni. Ha te el akarod mondani, abban nem akadályozlak meg, rossz híred azonban nem keltem - közli vele incselkedve Deon, Tatsuki meg halvány mosollyal a száján a fejét csóválja.

- Nem most mondtad, hogy nem emlékszel egyre sem? - kérdez vissza ugratva őt, erre Deon felkel a helyéről és odalépdel Shinjihez.

- Kötözködsz? - kérdezi játékosan, kihívóan. - Jó is, hogy hazatoltad a fejed és az emlékezetem fikázod, legalább tudom, hogyan mutatom meg, amit meg akartam mutatni. - Ezen Tatsuki elneveti magát. - Később visszakaphatod, ha van kedvetek dumálni, de most elrabolom - jelenti be vidáman, azzal kifelé kezdi húzni Shinjit, én pedig jót nevetek rajtuk.

- Mindig ilyenek? - kérdezem meg Tatsukit, miután Deon szó szerint kirángatta a szobából Shinjit.

- Gyakran - válaszol. - Testvérekként szeretik egymást, így nem csoda.

- Aranyosak - jegyzem meg belesimulva ismét Aoyun ölelésébe, aki lassan masszírozni kezd. Látja rajtam, hogy fáradok.

- Nem tudom, mennyi időd van tanulni, de ha elsajátítottad azt, amit Bakari kért, nekem is könnyebb tanítani - intézi szavait Aonak. - Inkább pihenjen, mi még egy darabig a házban leszünk, ahogy elnézem.

- Úgy lesz - ígéri meg neki Ao, folytatva masszírozásomat és közben egy mantrát kezd mormolni fülembe. Elnyugszom lassan karjában és lehunyom szemem. Még hallom, hogy Tatsuki elhagyja a szobát, utána azt hiszem, elnyom a fáradtság.

13.

Asame

Magam alá fordítom a kölyköt, mert egyszerűen imádom, amikor ennyire bújós kis dög, s szenvedélyesen megcsókolom. Kívánom megint, és kurva nagy mázlim van, hogy nem kell könyörögnöm azért, hogy éppcsak befejeztük, kezdjük újra, mert szerencsére a szexuális étvágyával továbbra sincs gond. Simogatom, falom ajkait, miközben lábait derekamra vezetem, hogy átkulcsoljon velük. Lassan tervezem megdugni, hosszan, szerelmesen, s amint körém fonja lábait, füléhez hajolok véigicsókolva nyakának bőrét, majd halk, búgó hangon a fülébe suttogok:

- Mocsok, bújós kis dög.

- Perverz róka - válaszol rá elégedett vigyorral, viszonozva a búgó hangot, miközben beletúr hajamba, s végighúz oldalamon.

- Ha tudnád, mennyire - felelem neki kéjesen, finoman harapva a fülcimpájába, majd bejáratához illesztem magam és nagyon lassan, kínzóan hatolok belé. Kapaszkodik bennem, aprókat remegve és szuszogva, szemét becsukva, bújva fogadja a dolgot. Nincs benne egy csepp ellenállás sem, hagyja magát, ezzel egy elégedett és jólesó sóhajt váltva ki belőlem. Amint elmerülök benne teljesen, nem mozdulok, csak csókokkal, gyengéd simogatásokkal ingerlem és játszadozom érzékeivel. Reszket és cirógatja a hátam, nyakam, vállam.

- Mintha... nem ismernélek... - mondja dorombolva. Elmosolyodom és ajkaira tapadva csókolom őt forrón, szerelmesen, miközben lassan mozdítva csípőm kezdek el mozogni benne. Finoman összerándul az első mozdulattól és apró nyögéssel felel, aztán csak elnyúlik alattam és nyögdécselve tapogatni kezd, cirógatással ingerelve. Beleszuszogok fülébe, de nem gyorsítok a tempón. Kínzóan lassan mozgok benne továbbra is, s csak néha-néha lökök rajta egy-egy erősebbet, mert hallani akarom a nyögéseit. Hallhatom, de Deon nem sürget, élvezi a kínzást és ahogy felnéz rám, elmosolyodik, végigsimogat az arcomon, majd gyengén a nyakamba kapaszkodva felhúzza magát és szájon csókol.


Végigsimítok testén, nyelvemmel játékosan végignyalva ajkait, majd ismét befurakszom közéjük, hogy mélyen megcsókoljam Deont. Úgy mozdul a csípőjével, hogy mélyen magába tudja fogadni a farkamat. Újra erősebbet lökök rajta és végigcsókolva nyakának bőrét szuszogok fülébe. Megremeg és felnyög tőle, egyébként nyakam csókolgatja és beleliheg a fülembe, amitől megborzongok. Mancsai bátran kúsznak testemen, megtapogatja a combom és fenekemis, lassan húzza végig körmeit a bőrömhöz érintve a hátamon, majd vállamon és karomon is.


Válaszul megint erősebbet lökök rajta, de már egy kicsit fokozom a tempót, miközben bőrét kényeztetem. Kiáltást szakítok ki a lökéssel a kölyökből, aztán átélten zihál alattam, egyre jobban feltüzelve engem is, megkapaszkodik a karomban és apró mosoly fut át az arcán. Elégedetten mosolyodom el, de most már nem kínzom magunkat tovább. Egy kellemes ütemet felvéve kezdek el mozogni benne, letámaszkodva karjaimra mellette és válla alatt nyúlok át, ezzel ölelve, és megfogva őt vállainál, hogy az erősebb lökéseimbe bele tudjam húzni, miközben ajkaimmal tovább kényeztetem.


Nem halk most se a kölyök, csukott szemmel, nyitott szájjal, kipirulva kiáltozik, megkapaszkodik bennem és csípőjét mozgatva kapcsolódik be, néha még rá is szorít egy picit férfiasságomra. Nem fogom magam vissza én sem. A gyönyörökig hajszolom magunkat, mígnem lihegve hajolok Deon nyakához. Mindketten zihálunk. Erősen szorít még az orgazmus után is. Nagyon remeg, az arca könnyes, de tudom, hogy semmi baja sincs, csak nagyot élvezett. Percekig még mámoros ködben fog úszni, enyhül az, ahogy kapaszkodik belém, ahogy felengednek az izmai.

- Szeretlek - mondom neki csendesen, rekedtes hangon, a kölyök pedig elsírja magát. Magamhoz ölelem és elmosolyodva puszikat nyomok fejére, majd csak ölelem őt és hagyom, hogy bújjon és kizokogja magát, kedvesen simogatva, szeretve. Buta csibém. Lassan nyugszik csak meg, s egyik kezével szemét kezdi el törölgetni, míg másikkal úgy simogat, mint valami macskát. Hé, lehet, hogy jelenleg puha és meleg vagyok, de se szőröm nincs, se nem vagyok Shabu cica, de ha neki ez esik jól... Kihúzódom testéből, majd mellé fekszem, de szorosan magamhoz húzva, félig rajta feküdve és átölelve. Most is, mint ilyenkor mindig, még a szempilláit is elrendezgeti, ami nála annyit tesz, hogy addig babrálja őket, míg már nem tapadnak össze, ezen pedig mindig csak mosolyogni tudok, meg persze jót nevetni... magamban, ahogy most is teszem. A kölyök végül magához öleli fejem és egy szívecskét rajzol vállamra. Mosolyogva megcsóválom a fejem, majd nyomok egy csókot az övére.


Csak ölelem és cirógatom, jó így lenni, ám kivételesen Deon nem alszik el, ahogy az ilyenkor lenni szokott, amivel meglep egy kicsit, de jelenleg túlságosan is élvezem ezt a helyzetet ahhoz, hogy megszólaljak, vagy mozduljak. Szeretem ölelgetni. Deon ásít egy nagyot, de bújik hozzám továbbra is és simogat. Újabb csókot nyomok fejére és amennyire tudom, még jobban magamhoz húzom, szorosan ölelve. Aprót kuncog rajtam, de ő is szorosabban ölel magához és jólesően felsóhajt. Megnyugodtál? Akkor jó... S hamarosan csókot is kér tőlem. Arcára simítom tenyerem, majd hosszan, szerelmesen teljesítem kérését, lassan simogatva nyelvét enyémmel. Ujjai nyakamra kúsznak, onnan pedig hajamba vándorolnak. Imádja, ha túrhatja a hajam, én pedig nem átalkodom összetúrni az övét, amikor csak lehet. Az sem számít, ha épp frissen van belőve. Úgyis úgy jó, ahogy én borzolom össze neki, ha meg nem, akkor sem érdekel.

13.

Deon

Megint felhívom Tatsukit, hogy elmeséljek neki ezt-azt, ő pedig kihangosítja, így tudok beszélni egy kicsit Shinjivel is. Hiányzik a srác, elkélne most mellém, hogy ne Asamét akasszam ki a hülyeségeimmel, de ilyen miatt nem akarom elvonni őt a pirszingesem mellől. Élvezzék csak a boldogságot, az együtt tölthető időt, aztán ha Shinnek is hiányzom, úgyis átjön, vagy én átmegyek, amikor már nem bírom nélküle. Egészen belejövök a telefonálgatásba, de Kazunak csupán sms-t küldök: “Végre tudtam beszélni Eiyával. Nem indult valami jól a dolog - milyen meglepő, mi? -, de azt hiszem, most már közös nevezőn vagyunk. Szerette Asamét és féltékenységből csavarta el Naoto fejét. Arra játszott, hogy akkor a testőrnek mennie kell, ha lebukik azzal, hogy megdugja őt. Az már a múlt, most Aot szereti és tök aranyosak együtt. Eiya lehet, hogy üzletvezetőm lesz a későbbiekben egy édességboltban, Aot meg Bakari és Tatsuki fogja oktatni.”. Tegnap elfelejtettem tájékoztatni, annyira lefoglalt az, hogy Asaméval legyek és most is a rosszfiúm miatt nem hívom a srácot, hiszen amint elpostáztam az üzenetet neki, benyitok Asame dolgozószobájába és odalépkedek hozzá, hogy az ölébe telepedhessek. Sajnos ehhez honfoglalnom kell, Shabut felemelem Asame combjairól és a sajátomra teszem, így mindketten fészkelődünk egy kicsit, míg végül meg nem találjuk a kellemes pozíciót, a cicus újra összegömbölyödve, én a yakuzámhoz bújva. Ő persze nem szól semmit, csak cirógat, ezért belecsókolok a nyakába.

- Mit csináltál, míg nem jöttem lefoglalni? - kérdezem meg tőle elvigyorodva.

- Lefárasztottam Shabut - feleli elmosolyodva. Ezen elröhögöm magam, s megsimogatom a cicust. Biztos jó volt és megérte volna videózni, vagy fotózni őket, mert rohadt aranyosak, ahogy egymással játszanak.

- Munka helyett? - kérdezem játékosan.

- Munka közben.

- Hogyan? - kíváncsiskodom.

- A kisasszony felmászott az asztalra, én meg csináltam neki egy papírgalacsint, amit pofozhatott - feleli.

- Nem túrta össze a papírjaidat? - kérdezem évődve.

- Nem, figyelt rá, hogy rendes macskaként csak azzal játsszon, ami az övé.

- Azt hiszem, Shabunak van egy ikertestvére, aki belógott a házba, vagy skizoid cicánk van - kuncogom.

- Nem hiszem.

- Én beszélgettem megint Eiyával. Meséltem neki a srácokról, képeket mutattam, ilyesmi - újságolom csendesen. - Bakari beszélt Aoval és valszeg már túlvan a Takashis diskurzuson is, holnapra sikerült megbeszélnem Tatsukival, hogy jöjjön.

- Aoyun tényleg szívén viseli a kölyök sorsát. Kíváncsi lennék, Bakari és Takashi mire jutottak. Lassan úgysem ártana megint megnézetnem Eiyát vele ellenőrzésképpen, mert az sosem árt.

- Bakari és Tatsuki tanítani fogják Aot, hogy el tudja látni úgy, ahogy ők engem. Szeretik egymást Eiyával.

- Le se tudták volna tagadni amúgy sem - mondja halvány mosollyal. - Aoyun remekül rejti el az érzéseit, de van, amit nem tud. Mindenesetre örülök, hogy ez így van, mert akkor a kölyök is gyorsabban jön helyre.

- Szerintem van, amit nem lehet elrejteni - mondom őszintén, halvány mosollyal. - Tatsukit nem volt valami könnyű rávenni, Bakarit viszont Eiya elfogadta, elkezdte megszokni azt, hogy hozzáér - újságolom.

- Kíváncsi leszek, Tatsukival hogyan fog megbékélni. Bár, ha Bakarit elfogadta... - mondja, mintha elgondolkodna, de szerintem csak heccel.

- Félelmetesnek tartotta, nekem meg most jut eszembe, hogy azt nem is mondtam Eiyának, hogy Tatsuki két méternél magasabb - kuncogom.

- Remélem, az ágy alól ki tudjátok majd szedni a kölyköt. - Ezen elnevetem magam, mert elképzelem a jelenetet. Hát ez oltári! - Talán nem lesz gond, ha Aoyun meg tudja nyugtatni őt.

- Majd felkészítem, de képet már látott Tatsukiról - mondom vigyorogva. - Nem lesz gond. Tanulunk egymásban bízni...

- Akkor már túl nagy baj nem lesz. Az meg sosem árt. - Azt hittem, nem fog túlságosan örülni annak, hogy már most nekiállok megbízni a srácban, ennyit elárulok neki és ilyen közvetlen vagyok vele, de úgy fest, tényleg örül a hírnek.


Hallgatok. Olyan kérdések merültek fel bennem, amiket nem tudom, hogy fel kellene-e tennem. Talán nem, nem tudom. Inkább bújok hozzá, ölelem őt fél karral és cirógatom a macskát.

- Más, sokkal - feleli. - Akkor nem számított senki. Eiya velem volt, mindenhova vittem magammal, mert kedvemre volt a kölyök. Jól festett mellettem és mindent megtett nekem zokszó nélkül. Persze voltak kivételes esetek, mikor nem volt velem. Versenyekre nem vittem - meséli el.

- Egyen volt - mondom elmosolyodva. - Amikor Kazut megmutattad Nishidának, magaddal vitted, Eiya emlékezett rá - világosítom fel, hátha nem emlékszik rá. - Miket kértél tőle? - kérdezem meg csendesen. Tudom, hogy tűnik az, hogy ilyeneket kérdezek és pont azért kérdezem. Kíváncsi vagyok, velem megtesz-e olyanokat, mint Eiyával tett, vagy hogy a srác megismerte-e Asame szexualitásának széles tárházát. Utóbbiban valahogy biztos vagyok, szerintem perverz és fesztelen módon kefélt a sráccal, de tulajdonképpen az is érdekel, hogy bánt vele, mindig csak óvszerrel dugta-e meg, meg ilyenek. Hogy például aludt-e, reggelizett-e, edzett-e vele, vagy az összejöveteleken ráeresztette-e más szajhákra. Vagy hogy beszexelték-e az egész házat... Nem kellene ilyenek miatt aggódnom, mégis annyira rossz érzés tudni, hogy előttem Eiya sokat kapott Asaméból, közelebb állt hozzá másoknál és Asame is a kedvenceként tartotta... Talán csak azért, mert nekem ő az első.

- Igen, tényleg - ismeri el. - Sok olyat, amit a szajháktól elvár az ember és volt, amit neked is már levetítettem még a kapcsolatunk elején - mondja utalva, bár nem egészen tudom, hogy mire.

- Mit vár el engedelmességen, jó kinézeten és gátlástalanságon kívül az ember a szajhájától? Nekem ez teljesen kimaradt és anno Kazu se tudott sokat mondani. Meg azt mondod, sok olyat. Mi mást még? - kérdezek rá.

- Azt, hogy mindig álljon az ember rendelkezésére, legyen készséges, odaadó. Ha arra vágyik a gazdája, hogy másik ukéval enyelegjen előtte, vagy mással dugassa meg magát, akkor tegye meg.

- Kértél ilyesmiket Eiyától? - kérdezek rá. Igazából azért se ártana tudnom, hogy felkészült legyek, noha nem hiszem, hogy a srác ilyenekről akarna beszélni velem. De ha mégis, akkor legalább ne csak az ő oldaláról ismerhessem a dolgokat, hiszen az is rengeteget számít nekem, hogy Eiya nem pusztán egy feltörekvő szuka volt itt, hanem magának akarta Asamét. Tulajdonképpen ugyanazt csinálta, amit én is akartam egy rövid ideig, csak én valszeg sosem lettem volna képes a testemet eladni ahhoz, hogy hozzájussak valamihez, még ennyire sem bírtam volna kurva lenni. Ma már egy kicsit másképp látom, hiszen fel kellett készülnöm arra, hogy nem tudunk elszívni egy cigit Luxszal, akkor pedig gátlástalanul megpróbál majd maga alá hajtogatni, én pedig nagyon okosan kellett volna, hogy viselkedjek. Mint Shinji Kitaroval hajdanán...


Ugyanakkor az is fontos, hogy Eiya szerette Asamét, tehát minden, amit tett, azért volt, s bár ezzel a rosszfiúm nem biztos, hogy tisztában volt, mégis kihasználta őt. Szeretném tudni, hogy mennyire és mennyire gátlástalanul. És... az is érdekel, ha én nem tudtam volna megfogni, mire számíthattam volna. Igen, mindig eljátszom azzal a gondolattal, hogy nem sok választott el a szajha léttől...

- Igen - feleli tömören.

- Kikkel kérted, hogy legyen készséges? - kérdezem meg finoman megfogalmazva azt, hogy tulképp kiknek engedte át a srácot, kikkel kellett szexualizálnia Asame kérésére. - Meg... az úgy oké, hogy valamilyen összejövetelen a szajhák egymással enyelegnek, ha a gazdáik erre kérik őket... de ez meddig mehet el? Mi az, ami egy ilyen alkalommal nem történhet meg? Meg... valaki fizet azért, hogy megdughassa a te szajhád? - kérdezem kicsit talán ügyetlenebbül, de ez érdekel.

- Velem. - Úristen, mik mehettek régen...! - Egy szajháért bármennyit fizetnek, nem adod oda, ha a tied, a tulajdonodban van, ez a normális. Egy-egy ilyen összejövetelen meg általában a többi ukével kell foglalkozniuk, eljátszani a másikkal, orálisan, de van, hogy olyan szajha van a birtokodban, aki mindkét félen simán szerepet tud játszani, akkor bizony aktusra is sor kerülhet. Eiya is ilyen volt. Dugott meg más szajhákat. - Ó a jó büdös picsába! Ilyen nincs! Persze én vagyok a hülye barom, amiért nem volt annyi eszem, hogy ezt előre tudjam és befogjam az ólajtó pofám, de akkor is...! A rohadt életbe! Minél többet tudok, annál jobban felhergel ez a téma, mert naná, hogy beindul a fantáziám és áááááááááh!


Na jó, inkább hagyjuk! Megtudom, hogy miket művelt konkrétan Eiyával - mert amilyen balfasz vagyok, képes vagyok kikérdezni szépen -, még a végén rohanok egy kört a városban, s most nincs mellettem Shinji, hogy valaki végigkísérje az ámokfutásomat.


Azt hiszem, témahanyagolás címén elég jó szorosan hozzábújnom, amit azzal nyomatékosítok, hogy a képem a nyaka és válla közti hajlatba nyomom. Így jár az, aki hülye, ennyi. Megássa magának a sír, aztán fejest ugrik bele...

- És ilyenkor a yakuzák...? - kérdezem néhány perc múlva, mert nem én lennék, ha nem kezdeném még magamra is húzni a földet. - Ne már, hogy benne bírnak maradni a nadrágjukban, mikor a kedvenceik egymással enyelegnek!

- Pedig de - feleli. - Ez csak szórakozás volt, látvány, akkor nem a szajhákkal foglalkoztunk, hanem az üzlettel. A műsor csak kellemes aláfestés volt. - Szerencsére nem látja, de kissé fintorgok. Tudja, mi a véleményem erről, szval nagy meglepetés nem érné, főleg, mert úgyis szavakba öntöm.

- Nem tudom elképzelni ezt... Mármint elhiszem, hogy a szajhák nyugodtan műsorozhattak, míg ti tárgyaltatok, csak nekem ez... idegen. Valszeg túlságosan szeretek szexelni - teszem hozzá elkuncogva magam.

- Valószínűleg.

- Nem ez volt a kedvenc témád - kockáztatom meg.

- Nem.

- Nem akartam izé lenni, ha haragudj - kérek tőle csendesen bocsánatot. - Miért kellemetlen visszagondolni ezekre az időkre?

- Nem vagyok rá büszke, de az is én vagyok.

- Voltál - mondom ki, miközben gyengéden megsimogatom az arcát. Tényleg teljesen más világ lett, mióta itt vagyok, felébresztettem Asaméban az érzéseket, az embert, de nem akarom, hogy ezért rosszul érezze magát. Én is egy idegesítő, agresszív, harapós, buta vakarcs voltam, aki provokált mindenkit és szart az egész életbe bele, nem érdekelte, hogy a halál felé menetel, semmi, tettem olyasmit, amit ma már bőven nem tennék meg, de túvagyok rajta. Akkor úgy voltak a dolgok, most így, ennyi. Változtunk, méghozzá a legjobb irányba, úgy érzem. Jóvá akarja tenni a hibáit, azt, amit csinált Eiyával, ő pedig szerintem el fogja fogadni Asame vezeklését, s minden rendbe jön. Csak ölelem és simogatom őt, mintha vigasztalnám, mintha bármit is tehetnék azért, hogy a benne uralkodó érzés enyhüljön, de nem tehetek mást, hiszen szeretem. Ő is simogat és ölel, mígnem kiteszem Shabut az ölemből és én is felkelek a férfiéből, hogy elfordítva asztalától a combjaira támaszkodhassak és gyengéd, szerelmes csókot leheljek szájára. Nem számít, milyen volt azelőtt, hogy engem felszedetett volna az utcáról, nem azért akarom mégis megismerni, hogy legyen mit szégyellnie előttem, hanem mert még most is egy hülye fasz vagyok, aki azt szeretné, ha mindenben az egyetlen lehetne a számára. Persze ez rohadtul nem reális vágy, letenni azonban nem bírok róla.


Nyelve a számba nyomul és ezzel elmélyíti a csókot, így hosszasan elmerülünk benne. Emlékszem, mennyire szédületes volt számomra az első ilyen igazi csókja, mennyire bele tudtam magam élni, át tudtam magam adni neki, s ezt most is megteszem. Asame is, kezét az arcomra csúsztatja, miközben csókolózunk, én pedig hamarosan rásimítom tenyerem a kézfejére. Most is szédít az a mély, őszinte, perzselő szerelem, amit egymás iránt érzünk, egészen fullasztóvá válik a csókunk, mint annak idején, s én boldogan fulladozom most is, csakhogy még egy kortyot nyerhessek Asaméból. Nincs kifogása ellene persze, csókol tovább, közben pedig kezével végigsimogat a karomon, melyen támaszkodom rajta, majd lassan a testemen is egészen a derekamig és visszahúz az ölébe. Ellenkezés nélkül simulok hozzá, átkarolom a nyakát és mellkasára simítom a kezem, hogy érezzem szíve dobolását.


Asame megtöri a csókolózásunk folytonosságát, hogy levegőhöz jussunk, s ezzel belőlem kuncogást vált ki. A kezemre pillantok és megsimogatom az ingen keresztül a bőrét, aztán amint újra a számra tapad, elveszek megint a mámorban. Hozzásimulok, ahogy tudok, szorosan ölelem, mintha egybe akarnék vele olvadni. Nem tudom, azt akarok-e, vagy akarok-e egyáltalán valamit, csupán valahogy mégis közelebb és közelebb akarok lenni hozzá. Ő sem vágyhat másra, mivel szinte szorít a testéhez.

- Menjünk át... a szobába - kérem picit szuszogva, amint újabb lélegzetvételnyi szünetet rendel el. Beleegyezik, mert így megtartva az ölében feláll velem. Belekapaszkodom a nyakába, lábaimmal átölelem a derekát, arcom a nyakához rejtem, s még a szemem is becsukom, hogy ne lássam, ki jön velünk szembe. Ezt nem igazán tudom megszokni, mert bár az egész ház tudja, hogy köztünk mi a helyzet, azért a konkrétumokat nem szeretem a tudtukra hozni. Ettől függetlenül most el sem engedném Asamét, szorosan ölelem, kicsit bújok hozzá, aztán amint az ajtó becsukódik mögöttünk a szobájában, ostrom alá veszem a nyakát csókokkal és nyaldosással.


Ő is így tesz, ám nem is áll meg, az ágyhoz cipel, amin elfektet, s elkezdi felfelé túrni rajtam a ruhát. Hagyom magam vetkőztetni, majd mikor meztelenné válik a felsőtestem, elkezdem kigombolni az ingét. Ahogy én, most úgy engedi Asame is, hogy lekerüljön róla a ruhadarab. Közben cirógat és csókokkal halmoz el, majd lesimítom válláról az anyagot és csókolni kezdem a bőrét. Lassan távolítom el róla az inget, aztán komótosan, szinte ismerkedőn simogatok végig sebhelyes bőrén, amit annyira imádok. Nem tehek róla, de annyira... fantasztikusnak tartom ezeket a pillanatokat. Valszeg az én ziziségem eredménye ez, én értékelem túl, hogy hozzáérhetek, de hát ez van, még mindig lehetetlenül szerelmes vagyok ebbe a férfibe és mindenbe, ami ő.


Kapkodás és sürgetés nélkül fedezzük fel újra egymást, csókoljuk a másik bőrét, cirógatjuk a testét, mintha még nem szeretkeztünk volna számolhatatlan sokszor. Remek érzés, csukott szemmel, pusztán az érzékeimre hagyatkozva tapogatom ki az izmait, teste domborzatát, s Asame is lassan simít rajtam végig, csókolja nyakam és vállam. Ujjaimmal bekúszom a hajába, áttúrom a sörényét, majd elkap valami és puszit nyomok a fejére. Utóbbitól apró hangot kiadva mosolyog, talán elneveti magát, ezzel megszakítva a szuszogást, amit már kiváltottam belőle, aztán megnyalja a mellbimbóm. Borzongás fut végig rajtam és az is megkeményedik az izgalomtól, meg zavart vigyor fut a számra, mégsem hagyom abba haja túrását, nyaka és válla cirógatását az ujjbegyeimmel.


Ítéletideig el tudunk így lenni, simogatva, kényeztetve egymást, s én vagyok az, aki végül nem bír magával és nekiáll kibontani a nadrágját, besimogatva alá, finoman megmarkolva fenekét, amennyire tudok, lekúszva combjára. Hagy kibontakozni, még szerintem élvezi is, hogy szórakozom vele, ezért lefejtem róla a nadrágot és először csak az anyagon keresztül simogatom, markolászom izmait, bőrét. Szeretem húzni, felcirógatok a combján, miközben még mindig a haját túrom, majd markomba fogom heréit, finoman megmarkolászom, aztán végighúzok a farkán, amitől jólesően beleszuszog a fülembe. Ezzel teljesen felvillanyoz, így hiába csókol és simogat tovább, ledöntöm magamról és forrón megcsókolom belekapaszkodva az oldalába. Szinte rohamként tör rám a vágy, de addig csókolom, míg csitulni nem kezd a levegőhiánytól.


Újabb vigyor kíséretében lihegek, aztán kipattanok az ágyból és látványosan nekiállok kicsatolni az övem, kigombolni a nadrágom, végül játékosan tolom le a lábaimról és szabadulok meg tőle teljesen. Imádom, ahogy néz, csak lazán felkönyökölve az ágyon, kihívóan, méregetve engem, izgatottsággal és vággyal íriszeiben. Nem állom meg vigyorgás nélkül, ráadásul annyira bírom a pillantását, hogy évődve simogatok be alsónadrágom szegélye alá, s közben lassan, finoman megmozgatom a csípőm. Látom rajta, hogy kegyetlenül felizgatom, mégsem tesz semmit, csupán figyel engem. Kegyelmezzek? Ő sem szokott, úgyhogy nem kegyelmezek, gyötörje csak a kívánalom. Hátat fordítok neki és fenekem kitolva cirógatok végig alsónadrágomon, majd bekúszom ujjaimmal a rövid szára alá, de tovább mozgatom a csípőm. Rohadtul élvezem a helyzetet, szándékosan elnyújtom még a dolgot, kicsit lejjebb húzom a ruhadarabot, aztán szembe fordulok megint Asaméval és benyúlva a szövet alá simogatok végig a farkamon. Az az elégedettség, ami a képén van... hát az felbecsülhetetlen!


Csakhogy nem hagyja magát úgy kínozni, mint én, mert ő is a farkáért nyúl. Nem mintha zavarna, vérlázítóan izgató, ahogy ezt csinálja, alig bírok ellenállni annak a késztetésnek, hogy odamenjek hozzá és lázasan csókolva tapadjak bőrére. Pedig nem akarok, nézni szeretném és még húzni az agyát. Ennek megfelelően kihúzom mancsom a gatyámból és rohadék módra lassan végigcirógatok a testemen. Kíváncsi lennék, meddig tud eljátszani magával úgy, hogy még utána az élvezetekig bírjon kefélni, de van egy sanszom, hogy én annyi ideig még nagyon nem bírom. Tetszik, amit művel, ahogy engem figyelve kényezteti magát, de végül lecsúsztatom testemről az alsót és úgy is végigmarkolászom a farkam.


Még most sem hagyja abba, ezért elkuncogom magam, s az ágyhoz lépek, hogy lehúzzam róla az alsónadrágját. Amint ezzel megvagyok, fölé kúszom négykézláb és szájon csókolom. Nem zavarom meg abban, hogy ha még akar játszani magával, de kikérem Asaméból a részem. És meg is kapom, szinte automatikusan átkarol és simogatni kezd, miközben nekiáll falni a szám. Még a hajamba is beletúr, én pedig leülök az ölébe és sejtelmesen hozzásimítom ágyékom az övéhez, mancsaim meg a mellkasára és hasára rakom. Erre belemarkol a hátsómba és kicsit megemelve határozottan, bár finoman alám lök. Veszem az adást és én is azt akarom, hogy bennem legyen, ezért elhajolva a rosszfiúm mellett az éjjeliszekrény felé nyújtózom, hogy előkeressem a síkosítót. Nem kell sokat kotorásznom, elég gyakran van használva, ezért nincs elsuvasztva, majd leteszem magunk mellé az ágyra és feltérdelek előtte, ő pedig megfogja a csípőm és szájával kezd kényeztetni. Jutalmul a hajába túrok és remegő combokkal sóhajtozom. Látványnak sem utolsó, érzésnek azonban nagyon felemelő, ráadásul a fenekem simogatja. Ujjaival bekúszik a partjai közé, amivel még erősebb remegést vált ki belőlem, végül ezt síkos ujjakkal is megcsinálja, mire összerándulva nyögök fel és ösztönösen rászorítok ujjaira. Hát... nem vagyok biztos, hogy csípőből nem löktem előre...

- Bocs - kérek inkább elnézést megsimogatva a fejét, aztán inkább elhúzódom tőle és lejjebb ereszkedem, hogy könnyedén elő tudjon készíteni. Belekapaszodom a vállába, megtámasztom magam az ágyon, homlokom a nyakához hajtom és becsukom a szemeimet. Így hamar elnyugszom, főleg, mert Asame simogat és folytatja a megujjazásomat is, míg fel nem enged bennem a legcsekélyebb ellenállásféle is. Bújok, mint valami ijedt kismacska, amíg finoman ölére nem invitál irányba állítva a férfiasságát. Lassan ereszkedem rá, a fejem hátrahajtom és kiélvezem minden másodpillanatát annak, ahogy egyre mélyebben tudhatom magamban.


Nem kezdek azonnal mozogni, csak jópár perc múltán, akkor is lassan, finoman körözve a csípőmmel, újra a vállára hajtva a fejem. Jólesnek nyugtató, apró csókjai, melyeket a nyakmra és vállamra intéz, a kedveskedő cirógatása, libabőrös leszek tőlük és felszusszanok. Kellemes így, Asame türelmes velem, én meg kapaszkodva belé apránként haladva egyre biztosabban mozgom az ölében. Még a forróság is elönt, bőröm alatt kúszik végig a derekamtól kezdve a gerincem mentén egészen a nyakamig, ami fenséges érzés, remegve sóhajtok bele a rosszfiúm nyakába és élvezem az ő sóhajait. Szeretem hallgatni, úgy érzem, mintha csak az enyém volna ez a momentum is, mivel tudom, hogy képes lenne egyetlen hang nélkül is ellenni azzal, hogy kefél. Ha kefélne, de most nem azt csinál. Szoktunk időnként, mint az állatok, vadul, ösztönösen, durván, ez viszont nem az az alkalom. Most csupán a csípőmre is csak ráfog, nem irányít, ezért néhány csípőbőli emelkedés után elszakadok a testétől és rendesen kezdem őt meglovagolni. Nem gátolom meg a hangomnak, hogy kitörjön belőlem, csukott szemmel, kéjesen sóhajtozom és fel-felnyögök, olykor levegőért kapok. Érzem, hogy figyel, hiszem tudom, hogy imád nézni, ami még mindig zavarba ejt, ezért ki sem nyitom a szemem, csak válláról a combjára, hátra teszem a mancsom, hogy megtámaszkodjak. Finoman rámarkolok, mintha attól félnék, hogy lecsúszhatok róla, ám inkább szeretem érezni az izmai megfeszülését. Nem tudom, miért, de annyira jó érzés...


A hajam az arcom, vállam, nyakam és hátam cirógatja, a lánc a nyakamban a mellkasomnak ütődik minden mozdulatra, ezeket még érzem, aztán elborítja a tudatom a kéj, csak vonaglok az élvezettől és az élvezetért Asamén, egyre hangosabban nyögök, reszketések futnak végig rajtam, a fejem hátracsapom, s ahogy nyitott szájjal zihálok és hangoskodom, szárazak lesznek az ajkaim és a torkom is, elkap a mámorító szédülés meg a forróság. Vigyorognék annak sikerétől, hogy a yakuzámból is nyögéseket csalok ki, de amikor alám lök, az arcomra újra a gyönyör ül ki és szinte felkiáltok. Úgy volt, hogy szeretkezünk, mint legelőször, azonban hajszolnom kell a beteljesülést, vágyom rá, késztetést érzek szenvedélyesen megülni Asamét, szinte már az öntudatom is elveszteni attól, hogy egymáséi vagyunk. Lassítani kellene, nyújtani ezt az élményt, hogy még teljesebben ivódjon belém, csakhogy képtelen vagyok rá. Elragad a lendület, amilyen erősen csak tudom, annyira erősen lököm rá magam a yakuzám ölére, a bőrünk csattog, a kiáltásaim meg szégyellnivalóan szemérmetlenek.


És ekkor, egy pillanatra magamhoz térek. Tudatába kerülök annak, hogy mit művelek, felpillantok Asaméra, aztán inkább gyorsan hozzábújok és csak lihegek, reszketek, kapaszkodom belé. Még nincs vége semminek és tudom, hogy tudja, de hirtelen kívülről láttam magam és ez elég fura volt. A yakuzám csak pihegve cirógat, hogy megnyugodjak, pedig remek érzés, ahogy lüktet a szívem és a vérem, vele együtt a fejem, az ágyékom, de még a bőröm is. Viszont kicsit talán mégis jó lesz csitulni, annál tovább fog tartani ez az egész, így én is csak csókolgatni kezdem a nyakát és simogatni a mellkasát. Egészen belejövök, mellé lassan újra ringatózom az ölében, majd mikor már én nem bírom tovább, megint belefogok az aktív mozgásba. Persze kell közben egy csók, egy fullasztó, lázas, szerelmes, amit Asame is nyújt.


Lassan visszajutok oda, ahol elszakítottam a mozgásom fonalát, hevessé válok, reszketek, hangosan nyögök és kéjesen vonaglom, de már türelmetlenül akarom a beteljesülést. Fél szemmel pislantok a yakuzámra, s saját magamon vigyorgok is, hogy mekkora dinka vagyok, ő viszont ellenállhatatlanul fest, ahogy mindig. Ráadásul ha ezt még lehet fokozni, akkor mindenképpen megteszi azzal, hogy fél kézzel a csípőmre fogva segít a mozgásban, másikkal viszont felsimít a hátamon, s markolja az izmaim, bőröm. Isteni...! Elveszek és csak kiáltozni bírok, amint rám tör az orgazmus. Rángat, meg-megfeszít, teljesen elvesztem a fejem, csupán az ösztön mozgat, míg az erőmből futja. Asame lökései csak erősítenek a katarzison a hangjával együtt, aztán arra eszmélek, hogy ülve a karjaiba vont és csókol. Lihegve, fulladva simogatjuk egymás nyelvét a sajátunkkal, aztán inkább a vállára fekszem pihegni, mert erősen szédül a fejem, reszket a testem és ez a biztos, kapaszkodni Asaméba, mint részeg a padlóba.


Kedveskedő csókokat, nyugtató cirógatást kapok, de eleinte többször megrándulok tőlük, fel-felszusszanok, ám végül elnyugszom percek múltán. Kellemes érzés lesz úrrá rajtam, el bírnék aludni, csak nem kéne. Inkább megemelem a fejem, picit elhúzódom Asamétól és végignézek magunkon. Megint sikerült produktívan élveznem és ahogy összebújtunk, rendesen szét is kentük egymáson, ezért zavartan elmosolyodom. Bocs, drágám... az a helyzet, hogy túl jók vagyunk együtt. Persze Asame követi a pillantásom, de elmosolyodik és csókot nyom gyorsan a számra, aztán összeborzolja a hajam. Ez most mi, dicséret?! Elröhögöm magam alaposan elvörösödve, s inkább hozzábújok, hogy ne lássa a képem. Ki tud akasztani, én meg képtelen vagyok rá haragudni.


Elfekszik velem kihúzódva belőlem és cirógat, mire egy kicsit én is fészkelődök a testén. Szeretek rajta feküdni, kényelmes, ráadásul Asame is szereti, ha rajta foglalok helyet. Simogatom a vállát, karját, figyelem a kezemet, amint a bőrén simítok végig, aztán egy picit az izmaiba nyomom az arcom, zizegek az örömtől.

- Te szerelemgombóc - szólal meg egyszeriben, számomra váratlanul, de hangján hallhatóan vigyorogva és még a fejemre is nyom egy csókot. Nem égek, dehogy...

- Utállak - motyogom neki rekedten, fúrva a fejem a mellkasába, mintha elbújhatnék előle, de úgy kapaszkodom meg az oldalában, mintha szorosan magamhoz ölelném. Ja, tulképp igaza van... De hogy ezt így a képembe... Hát én is szeretlek. Belül marha jót mulatok, csak kívülről tűnik úgy, hogy nem, mert rohadtul zavarba hoz az ilyen apróságokkal.

- Tudom - válaszolja halkan kuncogva, mire nyomok egy csókot a mellkasára.

- Már nem is csibe vagyok? - kérdezem széles vigyorral.

- Most nem csipogsz - felel egyszerűen, incselkedve, mire elnevetem magam.

- És akarod, hogy csipogjak? - vetem fel játékosan.

- Hát... ha vállalod a következményeit. - Tudni kéne, mik volnának azok, de akármi is, lényegében vállalom, persze, szóval elröhögöm magam, majd teljesítem a burkolt kérést.

- Csip-csip-csip-csip-csip-csip. - Hamar megtudom azt a bizonyos következményt, mivel válaszul maga alá fordít és szenvedélyesen megcsókol. Ja, hogy ez izgat... Nem, ugatni nem fogok. A nyávogást még el tudom képzelni, bár inkább Shabu kedvéért szoktam mindenféle aranyos kis hangot kiadni, de azon túl... Mókás lenne. Mindenesetre nem nagyon ijeszt meg az, hogy a yakuza letámad, lelkesen csókolok vissza és simogatom végig a hátát ujjaimat finoman a bőrébe nyomva.


Hosszan faljuk egymás ajkait, tapogatjuk a másik testét, közben incselkedőn bele is harapok a szájába vagy a nyelvébe, keményebben markolom meg Asamét, amitől a körmöm apró csíkokat hagy a bőrén, s bele is nevetek ebbe a rohamba. Még szinte abba sem hagytuk, de már kezdjük elölről...

12.

Aoyun

Az éjszaka nyugodtan telik, így sikerül pihennem nekem is eleget ahhoz, hogy már korán reggel ébren legyek. Óvatosan mászok ki a kölyök mellől, egy rövid csókot nyomva homlokára, majd a fürdőbe megyek. Lezuhanyozok, rendbe teszem magam és átöltözöm. Eiyát hagyom még aludni, kávéért és reggeliért megyek magunknak. Amint megvagyok vele, óvatosan felkeltem a kölyköt. Szívesen hagynám még aludni, de nem tudom, mikorra várhatjuk Bakarit, így amint Eiya is elég éberré válik, lassan megmosdatom őt, átkötözöm a sebét, majd nekiálluk reggelizni és kávézni. Tíz, negyed tizenegy magasságára sikerül mindennel végeznem, beleértve a rendrakást is. Talán nem ártana kérnem néhány könyvet Deontól, hogy Eiya lefoglalja magát valamivel, így később ezt is megejtem, addig pedig visszamegyek hozzá.

- Kérhetek egy cigit?

- Ideges vagy? - kínálom meg közben.

- Egy kicsit.

- Nem lesz gond  - ígérem meg neki. - Kérek neked majd Deontól néhány könyvet, hogy azért ne und magad halálra itt mindennap a négy falat bámulva. Ha pedig szeretnéd, kicsit kiviszlek az udvarra is, rendben?

- Az jó - mosolyogja. Elhal kettőnk közt a beszélgetés, amit annyira nem is bánok, de szeretném, ha hamarosan már nem csak velem tudna kommunikálni. Lassan mögé telepedek, majd vállára támasztva állam karolom őt magamhoz, s lehunyva szemem egy mantrát kezdek el mormolni neki, miközben lágyan ringatom is. Igazából ebbe bele tudunk feledkezni mindketten. Eiya hamarosan eloltja a cigit, majd fejemnek döntve fejét csúsztatja kezét enyémre. Érzem, hogy lassan elnyugszik és elernyed karjaimban, légzése is nyugodttá válik, ám tudom, hogy nem alszik. Lassan vezetem őt végig a meditáción, folyamatosan mormolva a mantrát, bele-bele csempészve egy-egy kérést is. Kopogást hallok meg, így egyszerre szólva a kölyökhöz és a kintlévőhöz is szólalok meg.

- Gyere! - Lassan pedig elkezdem kivezetni Eiyát a meditációból ezáltal. Deon dugja be a fejét az ajtón és elmosolyodik. Viszonzom azt, majd csak tekintetemmel jelzem neki, hogy jöjjön csak. Tálca van a kezében, rajta egy tányér egy másikkal lefedve, kakaó, lekvár és egy pohár tej. Tovább mormolom a mantrát, egészen addig, mígnem Eiya is visszatalál a valóságba, s testének eddigi lassú ritmusa ismét normálissá válik. Megsimogatom az arcát, majd végigdörgölök karjain. - Jó reggelt! - köszöntöm végül Deont.

- Szia - köszön Eiya is neki, bár még hangján erősen hallani azt a nyugodtságot, amiben a meditáció alatt volt.

- Reggel... Hol van az már? Hétkor kelés, kajálás, öltözés és irány a dojo majdnem minden nap nekem, utána fürdés, öltözés és kajálás. Na, ez utóbbit kicsit megvarriáltam, csináltam palacsintát - meséli vidáman és lassan hozzánk lépked és a közelünkbe pakolja a tálcát.

- Szerencsére sikerült pihennem eleget ahhoz, hogy most én is korábban talpon legyek, bár nyolcig sikeresen durmoltam kivételesen.

- Rád fért - jegyzi meg Eiya csendesen.

- Tudom. Köszönjük a palacsintát - mosolygok rá és csinálok egyet Eiyának, megpakolva kakaóval, majd a kezébe adom. Magam csak üresen fogyasztom el, de így is igazán finom.

- Finom - mondja a kölyök szinte abba sem hagyva a burkolást. Deon áttelepszik a székbe és csak büszkén mosolyogva figyel minket.

- Ha fájni fog a hasad, megharaplak - fenyegetem meg játékosan Jit, de csinálok neki egy újabbat, ezt most lekvárral. Örülök, hogy eszik és rendesen.

- Ha kell, csinálok még - kuncogja a másik srác. - Ez az én kizárólagos jogom ebben a házban, Ayakonak csak akkor engedem át, ha én már odafőttem a tűzhely fölé, merthogy mindenki úgy jár rá, mint a gyerekek az édességre. Imádom, mikor rajtakapok egy-egy testőrt, hogy settenkedik, vagy megkívánom és már hűlt helye sincs - neveti. - Merthogy egyébként Asaménak és a barátaimnak szoktam sütni palacsintát - árulja el.

- A fél életed a konyhában tölthetnéd, ha mindenkit jól akarnál lakatni vele - kuncogom.

- A barátaid milyenek? - kérdezi a kölyök, miközben egy újabbat kér és a kakaóra mutat, mikor várom, hogy eldöntse, mit tegyek bele neki.

- Kazukira emlékszel?

- Igen, szemüveges, sovány srác, de nálam magasabb volt - mondja elgondolkodva.

- Azóta elég dögös srác lett belőle, Nishida kikupálta - árulja el széles vigyorral. - Akarsz róla látni képet? - kérdezi meg. - Ő volt az első, aki a barátom lett. Gyorsulási versenyre vitt Asame, én meg berongyoltam a kocsik közé. Nem ismertem én senkit, de szartam is az egészre, engem csak a verdák érdekeltek, ő meg odajött hozzám és tök normális volt, pedig az utcán beletaposnak az aszfaltba egy ilyen tettért.

- Aha. Kíváncsi vagyok, hogy néz ki - feleli lelkesen, ezért Deon előkutatja a telefonját a vállán hordott övtáskából és keres egy képet Kazukiról. Amint megvan vele, lassan Eiya felé nyújtja, kölyköm arcára pedig kiül a csodálkozás.

- Miből lesz a cserebogár, mi? - kérdezi röhögve. - Láttam róla régi képet. Hát... mondanom sem kell, szakadtam a röhögéstől. Nem tudom, Asame és később Nishida mit látott benne, de a mai Kazut ismerve egyikük se faragott rá. Pártfogolt lett.

- Hát... nem gondoltam volna, hogy ezt lehet kihozni belőle. Elég kitartó volt akkor Nishida  - kuncogja Eiya.

- Az tuti, elég meredek hülyeségeket kellett csinálnom, hogy Nishida kiakadjon. Azt simán elviselte, hogy beközöltem neki, hogy az alvilágim mostantól hivatalosan is a kutyám és bármit is tett korábban, azért maximum velem tárgyalhat, de amikor meglátott lolitaként... - meséli elröhögve magát. - Kábé fél éve ismert, vagy hogy, és nekem vannak ilyen heppjeim, szóval mivel versenyezni még nem tudtam, Kaz ellen vesztettem egy fogadást, gondoltam, csinálok egy kis meglepit. Kurvajóvolt!

- És mindezt hagyták? - kérdezi Ji őszinte kíváncsisággal.

- Nekem egyetlen ember mondhat nemet, akinek a szaván tényleg és igazán elgondolkodom, és ez Asame. A barátaimra és anyámra még hallgatok, de elég önfejű vagyok hozzá, hogy megoldjam azt is, amit nem hagynak, de nem lesz belőle gond. Rosszat senkinek se akarok, de az ártalmatlan hülyeségekben szerencsére inkább segédtáborom van, mintsem ellentáborom.

- Érdekes társaság lehettek.

- Shinjit tudod, ki? - Eiya pedig megrázza a fejét nemlegesen. - Kérem - kéri a telefonját vissza újra lassan nyújtva ki érte a kezét. Amint megkapja, újabb képet keres benne, aztán visszaadja. - Itt volt testőr szerintem már akkor is, mikor még te is itt voltál, de lehet, hogy sose találkoztatok, mert eléggé zárkózó, csendes, magánakvaló és visszahúzódó volt. Ryuuichi nevelte, Asame meg őt rendelte mellém, mikor arról volt szó, hogy kell mellém egy testőr. Azóta olyan, mintha a bátyám lenne és ő is öcsikeként gondol rám, már amikor nem az életét nehezítem a hülyeségekkel és nem kénytelen végigrohanni a birtokot utánam - teszi hozzá elvigyorodva.

- Nem emlékszem rá - vallja be. - Kedvesnek tűnik. A többiekről is van képed? - kérdezi visszanyújtva a telefont, én pedig elveszem a tálcát és az éjjeliszekrényre rakom.

- Nyugodtan közelebb ülhetsz - mondom Deonnak elmosolyodva, hogy ne kelljen sokat ugrálnia. Eiya egyelőre elfogadta a közelségét, így nem lesz gond belőle, persze maradok mögötte, ha bármi mégis adódna.

- Kösz. Szívesen megmutatok mindenkit, rengeteg képem van a bandáról, anyukámról, a húgomról, az életemről, csak nem mind a telefonomon. Itt csak pár kép van, a többit a laptopomon tárolom, ha akarod és bírod a kiképzést, azt is áthozom majd - ajánlja fel. - Shin nagyon rendes, remek testőr és igaz barát. Nem tudom, más yakuzák kedvenceivel találkoztál-e, de a banda következő tagja Yoru. - Megint keres, aztán visszaadja a telefont. - Asahito pártfogoltja. Ő a vad, mi csak feketepárducnak nevezzük, mert folyton feketében van és tényleg olyan, mint egy vadmacska. Tiltólistát kaptam Asamétól az első adandó alkalommal, mikor lehetőség volt találkozni velük, engem meg kábé úgy vonzottak, mint éji lepkét a lámpafény.

- Őrá emlékszem. Nem sűrűn jelentek meg nagyobb összejöveteleken, de mindig botrányt rendeztek. Asame tényleg nem kedvelte őket és Asahito-sama még engem is alaposan végigmért, csakhogy bosszantsa vele Asamét. Állandóan meg akart venni tőle, emlékszem, mindig azt mondta, kellene a házikedvencének egy játszótárs, Asame meg általában elhajtotta őt a fenébe, hogy azzal játsszon, ami vele egyidős - meséli a kölyök, Deon pedig szinte pukkad a röhögéstél, még a száját is befogja és kipirul.

- Igen-igen-igen-igen! - neveti. - Imádom Asame és Asahito párosát, egyszerűen halálos, amit művelnek! - árulja el izgágán. - Állandóan szívják egymás vérét, mi meg Yoruval élvezzük a műsort. Nem mintha mi nem szívóznánk egymással, de a yakuzáink ezt magasabb szinten űzik és valami frenetikus, ahogy csinálják. Asahito amúgy engem is alaposan megnézett magának, még az állam is megfogta, hogy megemelje a fejem, de érzékelte, hogy köbö hajszál választja el attól, hogy nekimenjek. Agresszív tetű voltam, mikor idekerültem - ismeri be vidáman.

- Asahitot sosem zavarta, ha valaki nekiugrik, még élvezte is. Emlékszem, Keiyuu, azt hiszem, így hívták Nagano-sama kedvencét, egyszer tényleg neki is ugrott, de olyan szinten, hogy a karma nyoma ott maradt Asahito-sama arcán.

- Ja-ja, Asahito nem egy ijedős, szelíd bárányka, de ez normális egy olyan srác mellett, mint Yoru - mondja, s újra kérő mozdulattal a telefonért nyúl, majd újabb képet előkeresve nyújtja azt vissza Eiyának. - Igen, Nagano kedvence volt Keiyuu. Ez már egy hosszabb sztori, ahhoz kapcsolódik, amikor Naoto meghalt. Azzal a kínai vadászkopóval lepaktált Hitsuji, ezért Asame kivégezte, a helyére pedig némi lecke után beavanzsálta Hirotot, aki a pártfogoltja volt. Asszem, ha nyomsz egy balrát, ő lesz látható - teszi hozzá. - Viszont Hiroto tulajdonában volt a már említett alvilágim, Tatsuki tetoválószalonja, nekem meg az kellett, úgyhogy amint lehetett beszélni Hiroval, mondtam neki, hogy nincs igazán cserealapom, ezért kérjen valamit, amit én el tudok nagy valószínűséggel intézni neki és cserébe megkapom a szalont. Hát ő Keiyuut kérte. Kellett egy kis morgás, de elintéztem, ők meg ezután a barátaim lettek, bár a bandához annyira szorosan nem kapcsolódnak, mivel Keiyuu és Yoru közt azért megmaradt egy hideg, kissé feszült viszony a múltból eredő dolgok miatt.

- Igen, ő is ismerős.

- Hiroto a gyorsulási versenyeken rivalizált Kazuval, őket is össze kellett békíteni, de legalább sikerült és most már nem akarják széttépni egymást egy-egy verseny után - meséli nevetve. - Biztos remek látványt nyújtottak, de azért jobb egy idegen, gazdag kölyköt kiosztani, mint egymást elgyepálni.

- Nem sűrűn voltam gyorsulási versenyen. Talán egyszer vitt magával minket Asame, de akkor is azért, hogy átadjon valamit Nishidának és megmutassa neki Kazukit. Nem sokkal utána meg elkerültem innen.

- Én is hallomásból tudom, hogy tépték egymást néha, sajnos lemaradtam róla, viszont a közöttük lévő hepajt erősen érzékeltem, ráadásul Keiyuu is beszállt. Nem igazán lopták be magukat a szívembe, Keijel eléggé hajszálon múlt, hogy ne akaszkodjak össze. A riválisokkal nem vagyok valami visszafogott, de szerencsére nem volt időnk kialakítani a harcias állapotokat, aztán már azon voltam, hogy Kei átkerüljön Hirotohoz és segítettem őket, amiben tudtam.

- Az jó.

- Szóval a banda eddig ismertetett tagjai Kaz, Shin, Yoru és van még valaki, akivel tulképp én ápolom a legjobb kapcsolatot, mert én ismerem a legjobban. - Megint a kezét nyújtja, hogy megkeresse a kellő képet. - Jeremy. Tatsuki tanítványa, ővele is hajszálnyi választott el attól, hogy rivalizálásba kezdjünk és hegylakósan csak egy maradhasson a gáton. Rengeteg közös pontunk van, ráadásul Tatsuki kábé a helyemre választotta, ami meglehetősen ingerelt még annak ellenére is, hogy én Asame utódja akartam lenni.

- Ezt a Tatsukit sokat emlegeted. Ő ki neked? Róla van kép?

- Van. - Megkeresi, majd visszaadja a telefont megint. Eiya hosszan nézi a képet és érzem, hogy megborzong a karjaimban. Elmosolyodom rajta és ismét megdörgölöm a karját. - Tulajdonképpen első körben neki köszönhetem, hogy még élek. Tetoválószalonja volt és hozzá mentem el pirszinget lövetni, aztán mivel jó volt a légkör nála, random megjelentem lábat lógatni. Volt egy... balesetem tizennégy éves koromban, aminek köszönhetően mindkét kulcscsontom szilánkosra tört és emiatt elestem a nekem szánt nagy pályától. Versenyszerűen úsztam és eredményes is voltam benne, volt mentorom, a szüleim rengeteget áldoztak a karrieremre, de a lesérülésem után rájöttem, hogy apámnak csak eszköz voltam a kezében, mert konkrétan le se tojt utána. Emiatt eléggé életunt voltam és elkezdtem álomvilágba menekülni, ami miatt kómába kezdtem esedezni. Tatsuki volt az, aki időben felismerte ezt és orvoshoz vitt, elkezdett meditáltatni, hipnotizálni, tanított, foglalkozott velem a maga módján, aztán bebuktam egy ügyletet, amit rám bízott, ami kicsit megtörte a dolgainkat. Elpártoltam tőle, Asame is kivetette rám a hálóját, úgyhogy a viszontlátás eléggé mókásra sikerült, de igazán szoros kapcsolat alakult ki köztünk.

- Ő az akkor, akit említettél, hogy tud neked majd segíteni? - pillant fel rám, én pedig aprót bólintok neki. - Elég félelmetesnek tűnik.

- Olyan ember, aki az alvilágba született és mindent maga intézett, szerzett meg. Kemény és határozott ember, aki a semmiből küzdötte fel magát addig, hogy még a yakuzák is kétszer meggondolják, akarnak-e összetűzést vele. Nagy tudású, elszánt fickó, de sokat szelídült. Nem kell tőle félned, azért jön, hogy segítsen és meg fogja tenni.

- És a másik, akit említett Ao? Az az orvosféle... ő milyen ember?

- Bakari, Tatsuki jobbkeze. - Ismét kéri a telefont és keres képet az említettről. - Tíz éves volt, amikor felszedte őt az utcáról Tatsuki. Elég keményen megdolgozta és az élet is. Igen, jól látod, megégett az arca. Tulajdonképpen nem csak az, mivel az asszonyára és a kisfiára gyújtották a lakásukat, ő pedig berongyolt értük, de segíteni már nem tudott rajtuk. Hűvös és kimért, mint Asame, de még nála is kevesebb érzelmet képes mutatni, nekem is kellett egy idő, mire megpuhítottam. Ő is sokat változott, de nem túl közvetlen, főleg akkor nem, ha orvosként van rá szükség. Nagyon bölcs és körültekintő, a tudását folyamatosan bővíti, keveset beszél, de sokat mond.

- Én... a fóbiám miatt megszoktam, hogy folyamatosan beszélnek hozzám, hogy mondják, mi lesz, mit csinálnak, mikor ébren vagyok... De... ő szimpatikus. - Ezen pedig még én magam is meglepődök.

- Szerintem megoldható, hogy elmondja, mit csinál, miért és mit állapít meg, vagy csevegjen, ha azt szeretnéd. Ha orvoslásról van szó, nem ismer viccet - mondja komolyan. - Tatsuki ijesztően fest, de ő az az ember, aki azért, hogy megvédje a szerelmét, meg mindenkit, aki neki fontos, elpusztított egy egész klánnyi ellenséget. Alapos, könyörtelen és gátlástalan, de ezt szeretem és tisztelem benne, mert ha nem ilyen lenne, nem lett volna képes segíteni rajtam.

- És mikor jön?

- Bakarit háromra rendeltem ide, Tatsukinak még csak említettem, hogy szeretném, ha eljönne.

- Oké. Holnap jöhet Tatsuki is. Aonak ez fontos, tudom, hogy segíteni tudjon nekem, ezért én is szeretném.

- Tatsukinak megsérültek a kezei abban a harcban, amit említettem, ezért őt egy kicsit tovább tart megkérni, nem tudom, hogy holnapra meggyőzhető lesz-e, de mindent megteszek a siker érdekében.

- Annyira nem sürgős - szólalok meg én. - Majd, ha úgy látja jónak. Egy darabig még úgysem megyünk innen el, ha csak ki nem raknak minket - kacsintok Deonra.

- Nem fognak és Asame is csak akkor jön ide - intézi szavait komolyan Eiyának -, amikor te hívod ide. Addig nem.

- Rendben - mosolyodik el a kölyök. - És mit szoktál itt csinálni, amikor nem edzel?

- Áthívom a barátaimat, segítek Asaménak, tanulok, táncolok, úszom, beszélgetek a testőrökkel, alkotok, játszom Shabuval, új terveket szövök, amivel kiakaszthatom a többieket, olvasok, átrángatom a moziszobába Asamét, vagy valamilyen más módon vonom el a munkájától, kimegyek kutyázni, amiről ő szigorúan nem tud - mondja vigyorogva, rákacsintva Eiyára -, szórakoztatom a vendégeit, beülök Ayakohoz, telefonálok, fényképezek, üzeneteket írkálok, heverészek és henyélek, de csavargok is bőszen.

- Akkor nem unatkozol - kuncogja. - Kaphatok könyveket?

- Aha. Milyet szeretnél?

- A szamurájokról szólóakat nagyon szeretem például és az izgalmas krimiket is.

- Abból lesz bőven. Majd szólok valamelyik testőrnek, hogy tolja át az egyik könyvespolcot - jegyzi meg vigyorogva.

- Ne - kuncogja Eiya. - Ezek képesek megtenni anélkül, hogy lepakolják - neveti.

- Pont az a lényeg - mondja vidáman Deon.

- Ez jó - neveti még mindig Eiya. Megsimogatom a hátát mosolyogva. Nagyon rég nevetett már ennyit és ilyen őszintén. Tetszik, Deon tényleg csodákra képes. - Néha én is kibabráltam az őrökkel, mikor Asame elfoglalt volt és szabadidőt engedélyezett. Lévén mélynövésű vagyok ezzel a kemény százötvenegynehány centimmel, könnyen el tudtam bújni és szerettem felmászni magas helyekre is - meséli vidáman. - Sokszor csináltam azt, hogy elbújtam és papírgalacsinokkal lövöldöztem őket, ilyen egészen aprókkal, de úgy, hogy ne vegyenek észre. Persze volt, hogy lebuktam, ők meg nem győztek mászni utánam, hogy lehozzanak a rejtekhelyemről, mint valami fán rekedt macskát. - Ezen Deon jót vigyorog.

- Én télleg megedzettem őket, kezdetnek mindjárt magamra gyújtottam a szobát, kiugrottam az ablakon, meglógtam...

- Nem kaptak idegbajt? - kérdezi kuncogva.

- Az volt a lényeg. Ki akartam zökkenteni Asamét a nyugalmából, ahhoz pedig fel kellett bolydítani mindent körülötte.

- És sikerült? - kérdezi kíváncsian.

- Nem szándékosan, de igen. És nem örültem neki túlzottan - ismeri be.

- Gondolom, úgy reagált, ahogy nem pont eltervezted.

- Nem pozitív értelemben sikerült kiakasztanom, ahogy akartam, hanem tényleg.

- Sejtettem.

- Miután kinyuvasztotta azt a kínai kopót, jött egy másik. Egy nagyobb pofa, akivel nem lehetett szarakodni. Az úszó időmben mentorolt és konkrétan nem akart semmi mást, csak azt, hogy Asame odaadjon neki. És ezért bármire hajlandó lett volna. Hát elmentem hozzá, elszívtam vele egy cigit, aztán hazajöttem, őt meg lehetett temetni. Nem lettem érte megdicsérve, mert nagyon sok buktatója volt a tervemnek, ráadásul kurvára féltem tőle, mert gyerekkorom óta kerülgetett ilyen pedobear jelleggel, de vannak harcok, amiket nem adok át Asaménak, mert inkább az én ügyem, mint az övé - meséli el őszintén.

- Hát, neked is kijutott a jóból rendesen - mondja csendesen. - Miután Asame eladott egy kínainak, egész normálisan ment a sorom. Szajhának kezeltek, hisz annak kaptak, de a rémhírekkel ellentétben nem bántottak, legalábbis ott nem. Aztán túladtak rajtam, mert a férfi egy csomó pénzzel tartozott a Si-tainak, onnantól kezdve pedig az egész rémálommá vált. Egy darabig persze békén hagytak, nem nyitotta rám a kutya sem az ajtót jó egy hónapig. Ennyi volt a türelmi idő...

- Nekem a legjobb dolog az életemben az, hogy ide kerültem - mondja Deon komolyan. - Rohadt szarul végezhettem volna, rebezsgetve volt a hullazsák, a betonozás, vagy Naoto részéről, hogy kinyuvaszt, de pont leszartam. Nekem az tette rendbe az életem és lett sokkal jobb, mint valaha volt, hogy idehoztak és igazi kihívások elé állítottak. Mázlim volt, ezt elismerem, de volt egy olyan személyiségem, amivel nagyon kevesen bírtak volna el.

- Tudod, minden szenvedés és gyötrelem ellenére is... örülök, hogy végül így történt minden - szólal meg a kölyök halvány mosollyal az arcán. - Ha nem így lett volna, nem ismerem meg Aot és talán az igazi boldogságot sem... Haltáp, szervdonor... mindegy, mi lett volna a vége, mert ez a két véglet létezik csak egy szajha számára Kínában.

- Ja, halkaja is lehettem volna! - kuncogja. - Kína a múlt - vált komolyra. - A jövő jó lehet.

- És az is lesz - jelenti ki magabiztosan.

- Örülök, hogy egy nevezőn vagyunk. Van még kérdésed? Kérsz valamit esetleg? Te? - kérdezi tőlem.

- Ha eszembe jut, felteszem, ígérem - biztosítja róla Deont. - Nem, köszi. Azt hiszem, tele vagyok - kuncogja és megsimogatja saját hasát. Elvigyorodom rajta.

- Én sem kérek semmit - válaszolok, majd elveszem a cigim és meggyújtva Eiya szájába dugom, utána magamnak is gyújtok egyet és Deont is megkínálom.

- Elfogadom, köszi - mondja és lassan nyúl érte, mikor az Eiya kezében lévő telefon megszólal és a kölyköm megugrik a karjaimban. Odaadom Deonnak a készüléket, mert kinyújtja érte a kezét, miközben simogatom és nyugtatom a kölyköt az ölemben, aki szerencsére hamar ismét elnyugszik.

- Jól van, semmi baj - dicsérem csendesen, csókot nyomva nyakára.

- Kimegyek, gyere a folyosóra - mondja a készülékbe, aztán elindul. - Megjött Bakari - jelenti be, mialatt elteszi az övtáskájába a mobilt.

- Semmi gond, nyugodtan gyertek majd be - kérem őt, Deon pedig kimegy a férfiért. Az egész nem tart sokáig, s végül a nevezettel együtt tér vissza a szobába. Tudom, illetlenség, hogy nem állok fel, de egyelőre jobb az mindenkinek, ha maradok Eiya mellett, s egy apró biccentéssel köszöntöm a férfit, aki viszonozza ezt, Ji pedig megszeppenten ül az ölemben és szorítja kezem.

- Nyugodj meg - szólal meg Bakari -, nincs mitől tartanod. - A kölyök felnéz a férfira és keze is enged a szorításból, így ki tudom szabadítani balomat is, hogy tovább oldva őt végigmasszírozzak a feszültségpontjain. - Deon elmondta, nagyjából mire számíthatok, de a pontos dolgokat nektek kellene elmondani. A pszichológus Tatsuki, a kémikus Masao, én orvos vagyok. - Bakari tényleg olyan, mint amilyennek Deon leírta, kimért és semleges, tartása pedig magabiztos.

- Elmondod vagy beszéljek én? - kérdezem csendesen a kölyöktől.

- Elmondom - feleli, így csak folytatom tovább a masszírozását. - Érintésfóbiám van. Félek attól, ha valaki hozzám akar érni, megijedek és pánikba esek, ugyanakkor a hirtelen mozdulatok is ilyen hatást váltanak ki. Ha lassan közelítenek felém és hagyják, hogy én is ezt tegyem, akkor nincs gond. Belenyugszom abba, hogy megérintenek, ugyanakkor nekem arra is szükségem van, hogy folyamatosan mondják, mi lesz velem, mi fog történi, miután mi következik, ezért sokszor inkább bealtatóztak vagy nyugtatóztak, ha meg akartak vizsgálni.

- Nem vagyok híve a gyógyszerezésnek, ilyen apróságok miatt pedig főleg nem. Főként a saját érzékeimre hagyatkozom, mert azok mindig velem vannak, nem kell egy táska műszert hordoznom magammal és nem vagyok meglőve, ha nincs nálam, de szükség lenne rám, ennek megfelelően a módszereim is sok esetben eltérnek a szokottól - mutatja be magá Bakari, Deon pedig visszaül a székbe és rágyújt.

- Igazából ezért is kértem meg Deont, hogy ha lehet, hívjon ide - szólalok meg. - Elég sokáig tömték GHB-val és egyéb gyógyszerekkel Eiyát, pontosabban közel négy évig, ahhoz, hogy ha szükség lenne rá, de elkerülhető, ne kelljen semmilyen szerrel tömni, viszont az én tudásom sajnos elég hiányos ezen a téren - vallom be őszintén. - Az elmúlt négy évben elég sok műtéten átesett már, most az utóbbi időben is volt két komolyabb, hogy helyrehozzák őt legalább annyira, hogy vizelésre tudja használni a férfiasságát.

- Orvosi papírjai vannak? Rendes, normális papírok, a hantával semmire se megyek - köti ki határozottan. - Sok mindent lehet gyógyszerek és erőszak nélkül kezelni, én jobb’ szeretem, ha a test maga regenerálja önmagát, mert az erősíti, de igenis van olyan helyzet, amikor közbe kell avatkozni, mert a szervezet nem elég gyors. Csodát azonban már láttam, csak ez nem az én asztalom - teszi hozzá.

- Sajnos nincs meg minden - válaszolom kikelve Eiya mögül és odalépek az íróasztalhoz, majd elvéve onnan a dossziét adom azt Bakari kezébe és visszatelepedek a kölyök mögé. - A Si-tai gondosan ügyelt arra, hogy mindent eltűntessen, így volt, amit nem tudtam már megszerezni még egyszer.

- Tulajdonképpen mit tudsz? - kérdezi, miközben figyelmesen olvasni kezdi a lapokat, fel sem emelve a tekintetét róluk.

- Ismerek néhány akupresszúrás pontot, amivel lehet enyhíteni a fájdalmat, csillapítani valamelyest a lázat, le tudom nyugtatni őt. Választhattam, vagy maradok a kölyök mellett, hogy amennyire lehet, megóvjam, vagy eljárok a mesteremhez, hogy jobban elsajátíthassam ezeket a dolgokat. Az előbbi maradt...

- Mi voltál és mi vagy? Nem csak ez a tudásod érdekel, azzal is szeretnék tisztában lenni, hogy mire vagy képes, mire alkalmaztak, milyen képességekkel bírsz, mert ha azt akarod, hogy tanítsalak, akkor ahhoz kell igazodnom, amid már van, hogy időt spóroljunk.

- Egyszerű testőr voltam, arra képeztek ki, hogy védjem a gazdám. Amit el akarok érni, azért keményen megküzdök, nem számít, hányszor kell felállnom egy hasraesésből, ugyanakkor megfontoltan cselekszem és a lehetőségeimhez mérten végzem a munkám, intézem a dolgaim. Nem kapkodok el semmit, kivárom a megfelelő pillanatot és akkor cselekszem. Persze az ember hazai terepen könnyebben mozog. Közel hetven testőrt kijátszva végeztem a gazdámmal, és mire ráeszméltek, hogy mi történt, már rég a Tokióba tartó gépen utaztam, jelenleg pedig Akihito tanítványaként vagyok itt és azért, hogy vigyázzak a kölyökre.

- Az eredményeid szépek - közli kurtán. - Gyere ide - int magához. Felkelek a kölyök mögül és odalépek hozzá. Mire számíthatok? Lényegtelen, bármire. Bakari a fejét kidönti oldalra, hogy Eiyára tudjon nézni, szemem sarkából pedig látom, hogy ő is figyel a férfira. - Nem bántom - jelenti ki határozottan.

- Az alvilágiak - szólal meg Deon - gyakran szemléltetnek vagy tesztelnek valamit a másik emberen. Ne ijedj meg - kéri Eiyát, Bakari pedig a kezét nyújtja nekem. Elfogadom és felé nyújtom sajátomat. Ráfog a csuklómra és határozottan ráz rajta egyet, amitől ujjaim lazák lesznek, ezután másik kezével végighúz kéztőcsontjaimtól kezdve mind az öt ujjamom. A fogástól, melyet alkalmaz, ellazulnak az izmaim, de nem gémberednek el. Végül kiválasztja középső ujjamat, ismét végighúz rajta, majd a középső ujjpercen egy csavaró mozdulattal rászorít. Éles fájdalmat érzek nem csak ujjamban, de lábamban is, s bár nem nagy, de nem is sorolható a kellemes kategóriába. Halvány mosollyal nyugtázom a dolgot.

- Mennyire vagy jártas az anatómiában? - kérdezi, miután megmozgatva csuklómat elnyugtatja azt az idegpályát, amire nyomást gyakorolt, majd elenged.

- Amennyire az akupresszúrához szükséges volt.

- Nem korrekt válasz, azt mondtad, nem tanulhattál meg mindent - jelenti ki semleges hangszínnel. - Az alapja annak, amit tanulni akarsz, ha bevasalod az izomtérképet, az idegpályák vonalát, a test felépítését és működését. Nem derült ki számomra, hogy ebből mennyit tudsz pontosan, de ha ezekkel megvagy, már megmutathatom, hogy mivel mit tudsz elérni mókolás és bizonytalanság nélkül.

- Pontosítom a válaszom, mert nem célom átverni sem téged, sem magam. Nem volt időm és lehetőségem arra, hogy részletesen megtanuljam az előbb felsoroltakat. A szükségeseket tudom, hogy mely pontokat kell megnyomni, masszírozni ahhoz, hogy csökkenjen a fájdalom, csillapodjon a láz és tudom, hol helyezkednek el a testen a feszültség pontok. Ezek voltak a legszükségesebbek akkoriban.

- Akinek segítségre van szüksége, az nem csapja be azt, akitől azt kéri. Hiányosságot és hibát elismerni nem szégyen, azzal lehet dolgozni, ami még fejlesztésre szorul. Néhány apróságot tudok, de én pusztán orvosi szemszögből közelítem meg a testet, aki ért a masszírozáshoz, az Tatsuki, de - És itt most Deonra pillant. - nem fog megtapsolni, ha idehívod ilyen miatt.

- Tisztában vagyok vele, de már beadagoltam neki a dolgot. Nem volt valóban elragadtatva, de tudjuk, hogy nem szoktam könnyen feladni semmit.

- Vagyis inkább egyáltalán nem - javítja ki egy halvány félmosollyal. Közben visszatelepedek a kölykömhöz és óvatosan végigsimítok arcán, ezzel ellenőrizve a lázát is. Szerencsére egyelőre nincs, nem jelentkeznek nála az elvonási tünetek még. - Ha szükséges, hozok jegyzeteket, amikből tanulhatsz - folytatja ugyanolyan kimérten, mint ahogy korábban beszélt. - A telefonszámomat Deon majd megadja, Takashival pedig értekezni fogok Eiyát illetően, mivel nem szívesen nyúlok bele a munkájába anélkül és ő pontosabb leírást tud ennél nekem adni - mondja, azzal lassan visszaadja nekem a kapott dokumentumokat.

- A jegyzeteket szívesen fogadom - felelem elvéve a dossziét. - A többit meg természetesen megértem - teszem hozzá, Eiya pedig a férfi felé nyújtja a kezét. Én elmosolyodom, Bakari pedig meglepődik a dolgon, de lassan közel lép hozzá. - Ha saját maga teremt fizikai kontaktust, könnyebben fogadja el azt, hogy az az ember, akivel ő teremtett kapcsolatot a későbbiekben hozzáérjen - magyarázom a férfinak, ő pedig biccent és Eiya felé nyújtja a kezét. A kölyök még így is vár egy darabig, majd a férfi tenyerére simítja övét. - Minden esetben hagyni kell, hogy ő maga engedjen persze. Hetekig tartott, mire engem megszokott még így is - folytatom tovább, Bakari pedig Eiyát figyeli, ráösszpontosítva a figyelmét, ahogy a dokumentumokkal tette. - A hirtelen mozdulatokat még tőlem sem viseli el, nem is fogja senkitől, de hosszabb idő után és többszöri kontakt mellett a későbbiekben már nem kell megvárni, hogy feldolgozza azt a tényt, hogy meg akarják fogni a kezét, vagy megsimogatni - és hogy ezt érzékeltessem, lassan mozdulva ugyan, de kezem ráfektetem a Bakariéban pihenő kezére.

- Tatsuki a pszichológus, ő tudja majd, hogy ezzel mit kezdjen. Amennyiben a tudásomra szükség van, Takashi elfogad társnak, segítségnek, az érintésem el kellene tudni fogadni.

- Nem hiszem, hogy ez gond lesz - válaszolom komolyan. Ismét aprót biccent, s még tartja Eiya kezét egy darabig. A kölyök másik kezével is ráfog Bakariéra, én pedig tudom, hogy ismerkedik az érzéssel. Annak idején velem is így tett, kezei közé fogta enyémet, forgatta, szokta a bőröm érintését. Minden nap egyre több felületet barangolt be rajtam, ismert meg belőlem. Már nem rezzen össze, ha beülök mögé és átkarolom, mert tudja, milyen, mikor mellkasom hátának simul, hogy milyen, mikor karom hasához ér... Hónapok munkája.

- Most mit csinálsz? - kérdezi meg a fiút.

- Ismerkedem az érintéseddel - válaszolja.

- Erre van szükséged ahhoz, hogy elviseld később?

- Igen. Mindenkinek másmilyen az érintése. Deoné például hideg, de ennek ellenére is nyugtató, kellemes. Aoé meleg, könnyed, gyengéd és határozott. A tiedé is határozott, nem gyengéd, de nem durva, érdes... - mosolyodik el. - A Si-taié ijesztő volt. Égette a bőröm a hideg keze, határozott és kemény volt minden érintése. Kellemetlenül éreztem magam tőle... - meséli, én pedig büszke vagyok rá, mert hosszú munkába telt ezt megtanítani neki, de remekül elsajátította.

- Nem szoktam ilyesfajta kontaktusba lépni az emberekkel. Én csak megvizsgálom, ellátom, akit kell és a szerepem meg is szűnt. Nem érintkezem, mert el kell határolódnom a másik embertől és mert nem akarok.

- Pedig érintéssel sok mindent meg lehet tudni - engedi el a férfi kezét végül és enyémet megkeresve simul hozzám. Fárad.

- Ezt nekem nem kell bemutatnod, de valószínűleg mást szűrűnk le a tapintásból - jelenti ki visszavonulva, hátrább lépve. - A személyiségre nem tudok következtetést levonni, ellenben azt igen, hogy egy kicsit többet kellene innod és olyan ételeket enned, amelyben sok a magnézium. - A kölyök elkuncogja magát a karjaimban.

- Jobban odafigyelünk erre -  válaszolok én helyette elmosolyodva, mire a férfi biccent egyet.

- Pihenj - kéri a kölyköt, ő pedig távozni készül. Eiya egy kicsit fészkelődik még, majd fejét combomra hajtva helyezi magát kényelembe és hunyja le szemét. Hálásan, fejemmel intek még Bakarinak búcsúzóul és hagyom őt távozni, miközben a kölyköt simogatom egy újabb mantrát mormolva neki. Deon is feláll a székről, így felpillantok rá. Hálásan rámosolygok, majd egy halk köszönömöt mondok neki és hagyom őt is távozni.

12.

Eiya

A szobánkban találom magam, betakarva szinte nyakig, s Ao engem ölelve szuszog mellettem békésen. Odahajtom fejem fejéhez, mire szinte azonnal mocorogni is kezd. Mindig éberen alszik, főleg mióta megoperáltak és mióta itt vagyok. Nem lehetnek könnyű napjai és én csak őszinte hálát érzek és mérhetetlen szerelmet, amiért velem van. Ragaszkodom hozzá. Jobban, mint a saját életemhez.

- Hogy vagy? - kérdezi álmosan pillantva fel rám. Bolond, ahelyett, hogy aludna inkább, mert semmi baj. - Fáj valamid?

- Minden rendben. Jól vagyok, te viszont igazán aludhatnál végre rendesen is. Ha gond van, úgyis felkeltelek - mondom neki komolyan.

- Majd alszom később. Hozattam enni magunknak, rád férne, utána átmasszírozlak teljesen.

- Jól van - bólintok rá akaratára, majd hagyom, hogy kikeljen mellőlem az ágyból. Segít felülni, majd elvéve az asztalról a tálcát teszi azt ölembe és telepedik le mellém, hogy csendben elfogyaszthassuk az ételt. Legalább is úgy gondoltam, így lesz, ám Ao megtöri a csendet.

- Beszélgettem kicsit Deonnal, míg te pihentél.

- Miről? - kérdezem kíváncsian, rápillantva.

- Arról, hogy hogyan tovább. Ismer két férfit, akik tudnának nekem segíteni abban, hogy jobban elsajátítsam azokat a dolgokat, amiket a mesterem tanított, hogy el tudjalak látni téged. Az egyikük valami orvosféle, holnap idejön, hogy beszéljünk vele és megnézzen téged - mondja csendesen, én pedig összerezzenek. Nem szeretném annyira ezt. Nem akarom, hogy sokan tudják a dolgot, de tudom, hogy Aonak az a fontos, hogy engem el tudjon látni, bármi bajom lenne, mert az érintésfóbiám miatt nem engedek másnak, csak neki.

- És a másik?

- Ismeri az irányított meditációt, az agykontrollt, ő ebben tudna nekem segíteni, de ő nem jön holnap. Majd ha rábólintasz te is.

- Én... ha neked ezek fontosak, szeretném. Igyekszem nem kiborulni.

- Fontosak, mert szeretném, ha teljesen rendbe jönnél és szeretném, ha a következő műtétet is megcsinálnánk, hogy teljesértékű férfi lehess ismét. De ez attól függ, te mit szeretnél, hogy vállalod-e az azzal járó gondokat és fájdalmakat, vagy eleged volt az egészből. Nem kell most döntened, Eiya, és azt sem szeretném, ha csak miattam mennél bele. Magad miatt dönts - kér komolyan.

- Szeretném - mondom ki végül csendesen. - Azért, mert szeretnék veled lenni, rendesen is. - Elmosolyodik és finoman érve hozzám húz magához, majd gyengéden megcsókol. Megsimogatom karját és elmosolyodom. Szeretném őt boldognak látni és tudom, hogy csak akkor lesz boldog, ha én is az vagyok. Márpedig az akarok lenni...

12.

Deon

Egy kicsit megrázott mindaz, ami előkerült, kezdve azzal, hogy a saját lábán jött el hozzám Eiya, mikor még nagyon nem kellett volna felkelnie, ráadásul fájdalmai is voltak végig és fel is szakadt a sebe, egészen addig, hogy szerelmes volt Asaméba. Teljesen más megvilágításba kerül az, hogy elcsábította Naotot, de csúnyán elszámította magát, hiszen a rosszfiúm sem testőrnek, sem szajhának nem adott esélyt arra, hogy ténylegesen a közelébe kerülhessen. Eiya nem tudta, amit én, Tatsuot, mert ha tudta volna, nem szarakodik Naotoval, s ha tényleg megadott Asaménak mindent, amit nem kétlek, mert a yakuzám is elégedett volt a fiúval, akkor talán... Ebbe nem is akarok belegondolni, mert csak felébred bennem a félsz és a féltékenység, pedig már nem akarom mindenképpen eltávolíttatni a házból őt.


Bár ha belegondolok, akkor az is megrázóan hatott rám, amit láttam, a teste látványa és az a mély bizalom, amelyet Aoyun felé képes tanúsítani. A párosuk emlékeztetett a régi időkre, amikor még teljesen Tatsukira voltam utalva és ő ugyanígy gondozott engem. Furcsa érzés volt kívülről látni ezt az egészet, tudni, mi történik, egyszerre benne lenni és szemlélni, átérezni. Azt hiszem, Eiyának Ao ugyanolyan, mint nekem Asame, ezért nincs okom féltékenykedni, de valszeg csak majd az idő fog lenyugtatni.


Úgy tudom, Asame már visszatalált a házba, ezért a dolgozószobájába megyek, hogy beszéljek vele. Elég szörnyen viselkedtem vele egy fél napja, talán magyarázatot kéne adnom neki arra, meg már amúgy is ráfér, hogy egy kicsit megszeretgessem, csakhogy a szoba üresen fogad, pedig úgy tudom, már hazajött. Kivételesen lazítana? A dojoban és a medencében lehet, de Shabu a szobája fele indult, a macska hatodik érzéke pedig tévedhetetlen, az a kis luvnya mindig tudja, hol van a nagy szerelme, ezért megnézem, hogy csak az ágyban akart-e aludni, vagy tényleg ott van-e Asame.


És igen, a férfi az ágyban ül és olvas. Úgy szeretem, amikor szemüveg van rajta, annyira aranyos vele! Széles mosollyal indulok el hozzá, miután becsuktam és jót mulatok magamban azon, hogy Shabu is az ölében elhelyezkedve dorombol. Megtámaszkodom a yakuzám mellett az ágyon és csókot nyomok a nyakára.

- Merre jártál? - kérdezem kíváncsian, mire becsukja a könyvet és leveszi a szemüvegét.

- Akihitonál - feleli megdörzsölve szemeit, majd félrerakja a könyvet az okuláréval együtt, ezért mellé ülök és vállának dőlök.

- Baráti csevely vagy meló miatt?

- Is-is. Beszéltem vele Aoyunról és Eiyáról kicsit, meg megnéztem, hogyan alakul a dojoja. Ma vizsgáztak az újoncai.

- Délután... rohadtul ki voltam akadva... - kezdem. - Végre sikerült beszélnem Eiyával, de tök olyan volt, mint egy hatéves kisgyerek... Megzavarodtam és rohadtul nem stimmeltek a dolgok - makogom el.

- Láttam rajtad, hogy valami nagyon kiakasztott - árulja el magához karolva. - De ahogy elnézem, sikerült megoldani a problémát.

- Igen. Ha nem cseszi át a fejem, megpróbál bízni bennem, korrekt velem, tényleg mindenben támogatom, ahogy a többi srácot is - jelentem ki komolyan. Voltaképpen a korombelieket, mintha én lennék a legidősebb, holott mindenkinél fiatalabb vagyok, patronáltam egy kicsit. Shinjinek kezdődött ez a kocsival és a versenyekkel, Kazut lelkileg kupáltam ki és például elkísértem a szüleihez, Jeremyt is lelkileg trenírozom, de tanítom és védem is, Yorunak támasza igyekeztem lenni, Sheont kicsit megszelídítettem, akárcsak Bagirát, Hirotonak elintéztem, hogy Keiyuu vele lehessen. Belegondolva nagyon durván sokat tettem másokért és hajt is az, hogy segíteni tudjak a többieknek, szeretem megtenni és nem a háláért, hanem mert ilyen vagyok, ez esik jól, ilyen a természetem. - Tulajdonképpen ez az édességbolt nekem nagyon bejön, szívesen lennék a tulajdonosa, Eiyával meg rengeteg közös ponttal bírunk, ami egyelőre ugyanúgy pengeél, mint Jeremyvel volt, de igyekszem nem megmarni, mielőtt biztos nem lennék a dolgomban.

- És, mire jutottatok?

- Azt a taktikát folytattam, hogy amikor ellehetlenítette a beszélgetést, egyszerűen felálltam és otthagytam. A második alkalom után ő jött utánam, de rohadtul beijedtem, mert ugye hozzányúlni nem lehet, de az ajtón támaszkodott és alig állt a lábán - mesélem. - Asszem, ennyire könnyű engem kizökkenteni, vagy mi... - utalok így arra, hogy azonnal elástam a csatabárdot Eiyával szemben.

- Csalódtam volna, ha nem így teszel - közli elmosolyodva, azzal csókot nyom a fejemre, én pedig még jobban hozzábújok. - Mesélj tovább - kéri.

- Rettentően fél itt. Retteg attól, hogy egyszer te jelensz meg és undort, megvetést, szánalmat vagy sajnálatot fog rajtad látni. Mondtam neki, hogy ezt elfelejtheti, mert nyilván nem azért hozattad vissza, hogy még egyet belérúgj, de úgyis csak akkor nyugszik majd meg, ha túlestek a beszélgetésen.

- Egyik sem játszik szerencsére, sőt, nagyon is erős kölyöknek tartom mindazok miatt, amin keresztülment. Aoyun mondta, hogy ha lehet, ne menjek be hozzá, ezért sem tettem meg eddig, majd ha ő akarja, ezzel nincs is gond. Végül tudtatok azért másról is beszélni? Hajlandó volt nyitni feléd? - kérdezget tovább.

- Megtetszett neki Shabu, az ölébe tettem, meg hoztam neki édességet, utána mesélni kezdtem arról, hogy mi történt azután, hogy idekerültem, ilyeneket, de elég ramatyul volt, mert felszakadt egy kicsit a varrata, úgyhogy hívtam Aoyunt és elláttuk - mesélem el Asaménak csendesen.

- Már ez is haladás - mondja csendesen, összeborzolva a hajamat. - Te meg egy mocsok kis ribanc vagy - közli megvakargatva a cica fülét, amin nagyot nézek. - Minden férfinak behízelged magad.

- Szerintem tuti a háremének tartja az egész házat, amiben te vagy a legjobb helyen elhelyezve - ugratom Asamét vigyorogva.

- Csak élvezi, hogy szinte egyedüli nőként minden pasi körbeugrálja. Igazi kis yakuzafeleség, macskabőrben - neveti el magát.

- Ezt majd fontolóra veszem, amikor feleséget válogatok magamnak - röhögöm - és akkor is, amikor a húgom kezd el szemezgetni a korabeli pártfogoltak közt. - Ezen Asame is jót nevet.

- Ezt a feleség-dolgot azért ne kapkodd el - kéri kicsit komolyabban.

- Eszemben sincs, de azért olyan harminc éves korom környékén el kellene kezdenem, nem? Egyelőre úgy gondolom, nem akarok pártfogoltat - teszem hozzá.

- Tény - ért egyet kurtán.

- Baj? - kérdezem meg csendesen.

- Nem.

- Hanem? - Szeretném tudni, hogy áll ehhez a kérdéshez, mert teljesen komolyan gondoltam, hogy én feleséget szeretnék inkább, hogy gyereket szüljön nekem, mintsem pártfogoltat.

- Nincs hanem, csibe. Szoknom kell a gondolatot, ennyi. - Feltérdelek mellette, úgy helyezkedem, hogy lábaim közé kerüljön, aztán átölelem a vállait és nyakához fekszem.

- Nem akartam izé lenni...

- Hé - szól rám szelíden, magához karolva -, azért, mert engem nem érdekelnek a nők, még nem jelenti azt, hogy ha úgy alakul, hogy nem találok megfelelő pártfogoltat magamnak, aki szerencsémre több is lett annál, akkor nem gondoskodtam volna az utódlásról. Mindenben nem kell a példámat követni. Ha saját fiút akarsz, akkor így lesz - mondja komolyan.

- Egy saját fiúval nem lenne olyan incidens, amit nem nagyon tudnék kezelni - motyogom, bár ezzel most kurvára nem mondtam el azt, amire gondolok. Hogy én nem akarok hasonló kapcsolatot a pártfogoltammal, mint amilyen a miénk, mert tudom, hogy amíg Asame él, addig én senkit sem fogok észrevenni, utána pedig senkinek sem lesz esélye rá, hogy úgy szeressem, mint amennyire képes lennék rá. Egy gyereket viszont őszintén, odaadóan és félelem nélkül lennék képes elfogadni és szeretni, úgy érzem.

- Nem számít, hogyan döntesz, elfogadom - mondja őszintén.

- Tudod, hogy nekem ez ennél macerásabb. Tudom, hogy elfogadod, de ettől még nem akarom, hogy kellemetlenül érezd magad.

- Majd belenyugszol - mondja szelíden megsimogatva engem. - Van még időnk átbeszélni mindent.

- Jó, tény, de miért én kell, hogy belenyugodjak? - kérdezem meg, mert ezt nagyon nem értem.

- Mert még mindig te vagy az, aki ezen túrázik továbbra is - kuncogja csókot nyomva a fejemre. Úgy fest, Asame tényleg jól fogadja a hülyeségeimet, amiért nem örömet, hanem hálát érzek. Nélküle nem elég, hogy sehol sem lennék, de minden lépésemhez annyira pozitívan áll hozzá, amire nincsenek szavak. Egy kicsit még szorosabban fogom magamhoz, aztán inkább más vizekre terelem a gondolataimat, mielőtt elbőgném magam. Asame is érzi, hogy van valami, mert hátranyúl és a hátam cirógatja, amin csak mosolyogni tudok.

- Mit beszéltél meg Akihitoval? - kérdezem meg ezzel elterelve minden témát az előbbiekről.

- Megemlítettem neki, hogy Eiya szeretne egy édességüzletet.

- Mit szólt hozzá? - érdeklődök elnevetve magam.

- Édesszájú, kettőt tippelhetsz. - Kuncogok ezen, aztán csak bújok és bújok. Szeretek Asaméval lenni, legyünk akárhogy és az, hogy Eiya itt van, azt hiszem, még ragaszkodóbbá tesz, de nem a féltékenység, a félsz, vagy a versenyláz teszi kizárólagosan, hanem az a gyengédség, amivel Aoyun bánik vele, mert az engem is inspirál, meg a srác megpróbáltatásai valahogy azt vetítik a szemem elé, ahogy a kapcsolatunk indult Asaméval, hogy mennyire hajszálon múlt időnként, hogy ne veszítsük el egymást. Nem bántam meg, hogy elmentem Luxhoz, a mai napig helyes döntésnek tartom és ugyanúgy megtenném, ha nem tudnám a kimenetelét, ahogy akkor sem tudtam, mert kellett, egyszerűen muszáj volt. Ettől függetlenül az a momentum is csak azt mutatja, mennyire könnyen megölhető valaki, eltávolítható az életéből és bár tudom, hogy én inkább a halált választanám, ha elvennének Asamétól és nem lehetne visszaverekednem magam ide, mintsem máshol raboskodjak, tudom, hogy az utolsó erőmmel a reménybe kapaszkodnék, hogy hazajutok hozzá, hogy értem jön, és küzdenék, tombolnék, mint egy megvadult állat. Ugyanúgy kellene velem bánni, mint Eiyával, ugyanúgy üthetnének és tömhetnének drogokkal, nem adnám fel. A srác ezeket is elém vetíti és még sok mást... nagyon sok mást.

11.

Aoyun

Deon lepakol az ágyról, a közelbe helyezi a lavórt, majd a szekrényhez lép, hogy törülközőket vegyen elő, miközben füléhez emelve a telefont Takashit hívja. Egyelőre csak figyelem őt, miközben Eiyát nyugtatom ismét egy mantrát mormolva fülébe, apró kis utasításokat is belecsempészve, majd miután Deon elkészül, kiemelem a fotelból Eiyát és az ágyhoz víve elfektetem rajta. Továbbra is csukva van a szeme, így folytatom a beszédet hozzá még mindig nyugtatva.

- Üdv, sensei! Remélem, nincs nagyon elfoglalva, mert itt van önre szükség. Kérem, siessen! - hallom félfüllel, ahogy Takashival beszél a kölyök, lazán, mégis tisztelettel. Elengedem végül Eiyát, amint meggyőződöm róla, hogy nyugton lesz, majd feltűrve az ingem ujját veszek el egy másik törülközőt is a kupacból, s egyelőre ráterítem a kölyök testére. Óvatosan megszabadítom őt az alsójától, majd csakúgy, mint első alkalommal, mikor a házba kerültem, fölétérdelek és arcára simítom egyik tenyerem, egészen közel hajolva hozzá.

- Om. Bhur bhuva svaha. Tat savitur varenyam. Bhargo devasya dhimahi, dhiyo yo nah prachodayat - ismételgetem neki csendesen, míg Deon kihozza a ládát. - Om. A Három Világot beragyogó Legfelsőbb fény. Világítsa meg tudatunkat és irányítsa értelmünket az Erényesség útján - lehelek apró csókot a kölyök homlokára, majd felkelek az ágyról. Elmegyek kezet mosni, majd visszatérve a szobába a vízbe mártom a kisebbik törülközőt, s kicsavarva azt óvatosan és lassan benyúlok a kölyök testét fedő törülköző alá, hogy lemosdassam. Deon a pillantásával kérdezi, ő mit tehet. - Egyelőre mást nem tudsz - válaszolok neki szóban. - Most nyugton lesz egy darabig, míg ellátom és ideér Takashi is - mondom csendesen, miközben átmosom a vízben a törülközőt és folytatom tovább Eiya lemosását. Párszor még megismétlem, majd elviszem és kiöntöm a vizet, átöblítem a törülközőt is, s újabb kézmosást követően visszatérek a szobába. - Légyszíves vegyél ki nekem egy bontatlan csomag gézlapot és nyisd ki - kérem őt. Deon biccent, ám előtte elszalad kezet mosni, majd miután visszatért, kivesz egy csomaggal a gézből és kibontva azt nyújtja felém. Kiveszek pár darabot, majd tépek vattát és belecsomagolom a gézbe. - Kérek fertőtlenítőt - teszem még hozzá és miután önt belőle az így gyártott gézlabdára, felhajtom a törülközőt a kölyök testén. Ehhez már muszáj vagyok látni is. Az egyik törülköző fölé tartom a szabaddá váló kezem. - Önts egy kicsit ide is - kérem őt, majd amint ez is megvan, megfogom a kölyök farkát és nekiállok lekezelni, folyamatosan figyelve Eiyára, aki bár halkan nyöszörögni kezd, egyelőre még nyugton van. Félreteszem a gézlabdát, majd elvéve a fertőtlenítős üveget ismét öntök tenyerembe és mindkét kezem átmosom vele. - Kérek még két gézlapot, meg egy gurigát.


Bekötöm a sebet, Deon pedig segít elvágni a gézt és vág egy darab ragasztót is, amivel ideiglenesen rögzíteni tudom a kötést, majd visszatakarom a törülközővel Eiyát, s felkelve az ágyról elkezdek rendet rakni magam után, hogy egy újabb kézmosást követően visszatérhessek a szobába mellé. Deon is elmegy kezet mosni, miután a még kint hagyott két törülközőt beveszi a fürdőbe, hogy bedobja a szennyesbe, én pedig elfekszem Eiya mellett és gyengéden simogatni kezdem, s a kölyök is közel telepszik az ágyhoz egy széket húzva magának. Hamarosan Shabu ugrik fel az ölébe, ő pedig simogatni kezdi a macskát. Elmosolyodom.

- Eiya is szeretne egyet - szólalok meg védül csendesen.

- Látni kellett volna Asamét, amikor megmondtam neki, hogy macskát szeretnék - meséli elnevetve magát. - Asszem, azt mondta, erre a kérdésre később visszatérünk, aztán fejpumpolás nélkül ő kezdett később kérdezni, hogy mégis milyet, honnan. Shabu menhelyi macska, közösen választottuk és nagyon hálás egy bestia. Mindig azt fűti, amelyikünknek kell egy kis dorombolás, azon meg nem győzök röhögni, mikor udvarol Asaménak, mint valami kistini.

- Aranyos kis dög - mondom őszintén elmosolyodva. - Megígértem a kölyöknek, hogy kap egy macskát, ha minden rendeződött. Már ennyitől is képes keményen küzdeni azért, hogy hamar talpra álljon, nekem meg nincs okom rá, hogy ne adjam meg neki, amit szeretne.

- Én a házi macskára szavazok, ha engem kérdezel, ellenállóbb és hálásabb, egyébként szerintem jó ötlet, talán ugyanúgy jó hatással lenne Eiyára, mint Asaméra volt.

- Az állatoknak amúgy is van valami különleges képességük, amivel segíteni tudnak az embereken - teszem hozzá. - Majd együtt nézünk valamit. Szeretném, ha ő választana. Évekig nem engedték neki, hogy szabadon döntsön bármiről, itt az ideje elkezdenie szokni ezt is, hogy nem az van, amit mondanak neki, hanem igenis megválaszthatja, mit akar és mit nem.

- Hatodik érzék. Beszélni nem tudnak, de legalább érzik, mi van az emberben. A macska kifejezetten meg tud nyugtatni szerintem, engem legalábbis kifejezetten megnyugtat a dorombolása és imádok vele játszani. Eiya elaludt?

- Nem, mély meditációban van. Könnyebb ellátni így a sebeit.

- Az jó. A későbbiekben, ha akarod, összehozhatlak két férfivel, akik egymást kiegészítve tanultak meg dolgokat. Számomra a gyógyszerek kilencvenöt százaléka méreg, a maradék meg lófaszt se ér, ezért Tatsuki engem is masszírozott, meditáltatott, hipnotizált, míg Bakari rengeteget tud az orvoslásról, testről - ajánlja fel. - Nem tudom, ki tud újat mutatni a másiknak, Tatsuki mindent maga tanult, Bakarinak voltak tanítói is.

- Valószínűleg tudnának mit tanítani nekem még. Nemrégiben kezdtem el foglalkozni ezzel, mert a GHB mellé nem igazán mert senki sem gyógyszert adni a kölyöknek és nem is szeretem őket annyira. Ki tudom masszírozni a fájdalmat a testéből, lejjebb tudom vinni a lázát vele, el tudom rövidebb időre nyugtatni, mint most is, de a tudásom ennél tovább nem terjed és sajnos nem tudok a mesteremehez fordulni már. Szeretnék velük találkozni és tanulni tőlük.

- Rendben, megkérem őket, hogy látogassanak meg minket.

- Köszönöm.

- Ugyan, nincs mit. Komolyan gondoltam, hogy amíg nem vagytok ellenünk, támogatlak titeket.

- Senki nem akar ellenetek lenni. Nekem Eiya az elsődleges, a kölyök pedig csak nyugalmat szeretne végre. Még mindig képes magát ostorozni a történtek miatt, de most már szeretném, ha nem szenvedne tovább sem emiatt, sem a bűntudata miatt, mert más lett. Már nem az a szajha, akit annak idején eladtak és akit a Si-tai megvett. Megtörték, többször is, de felállt belőle. Már csak ebből kell rendbe jönnie. Nem volt egyszerű dolgom vele, mire el tudta fogadni magát, hogy nem egy emberi selejt, hanem igenis értékes kölyök, de most már nem tekint magára úgy, mintha semmit sem érne.

- Az, hogy ki mennyit ér, nem mérhető pénzben és nem függ a testtől - jelenti ki. - Elmondta, hogy mi volt Asaméval és én az ő oldaláról is ismerem, hogy áll a kérdéshez, de csak annyit mondhatok, hogy nyugodtan összeereszthetők ők ketten.

- Én ezzel tisztában vagyok és szerencsére most már ő is, hogy nem attól lesz több vagy kevesebb, mennyit fizetnek érte vagy hogy képes lesz-e még nemi életet élni. Nem félek összeereszteni őt Asaméval, de ezt neki kell elsősorban akarnia.

- Akarja, de fél Asamétól, pedig nem kell. Zárkózó és kimért ember, de nem azért hozatta vissza Eiyát, hogy újabbat rúgjon bele.

- Tudom. Itt lenni is fél, de talán most, hogy tudott veled beszélni róla, már könnyebb lesz az is, hogy majd Asaméval megtegye.

- Nem akarom, hogy minél előbb elvidd, igenis nézzen szembe a félelmével és jöjjön rá, hogy indokolatlan, mert senki se akarja és fogja bántani. Ha kikerül innen, legalább már azon túllesz.

- Nem akarom elvinni. Egyedül nem tudom őt ellátni, bármennyire is szeretném, ahhoz nem elég a tudásom.

- Javulni fog a helyzet és a tudásod is nő majd. Említetted a nemi életet. Mitől függ, hogy képes legyen rá a későbbiekben?

- Ha ebből a műtétből rendbe jön, később lehet szó arról, hogy egy implantátumot tegyenek be neki, ami teljesen úgy fog működni, mint az eredeti.

- Ez mennyi idő?

- Ha teljesen komplikációmentesen zajlik, akkor már csak egy hónap.

- Az jó - mondja elmosolyodva. - És használatba mikor veheti?

- A teljes gyógyulást követően szinte azonnal.

- És az időben mennyi?

- Két-három hónap.

- Az tök jó! - vágja rá meglepődve. - Azt hittem, több, sokkal több.

- Szerencsére a mai orvostudomány mellett már nem, de az a három hónap így is kemény lesz, de megéri mindenképpen, ha ő is vállalja - simogatom meg Eiya arcát, aki most már kezd lassan magához térni.

- Mert ez kétséges? - kérdezi meg komolyan.

- Bízom benne, hogy nem, de ha azt mondja, nem akar tovább szenvedni már, akkor nem fogom erőltetni. Három hónap már lehet, hogy semmi az eddigiekhez képest, amit kibírt, de ettől még mindenkinek van egy határ, mikor már azt mondja, elég. Mindegy, mi lesz a döntése, én támogatni fogom benne akkor is.

- Persze, létezik olyan, hogy tűréshatár és el kell tudni fogadni a másik döntését, de én is azt remélem, hogy maradéktalanul rendbe akar jönni és teljes értékű életet akar élni.

- Egyelőre kitart, és nagyon remélem, hogy ez így is marad - nyomok csókot a kölyök fejére. Nem zavar, hogy itt van Deon. Nem érdekel az sem, hogy belelát a kettőnk közti kapcsolatba, mert legyen bármi, akkor is nekem Eiya az első. Senkinek nem hagyom, hogy bántsa. - Mikorra tudod idehívni Tatsukit és Bakarit? - kérdezem meg végül. Ha megtanulhatom, hogyan enyhítsem még jobban a fájdalmat, hogyan tudjak még többet segíteni Eiyának, akkor élni akarok a lehetőséggel minél előbb.

- Tatsuki úgy negyed órára lakik innen, Bakari valamivel több. Amikor kell, hívom egyiket vagy másikat, mert együtt elég gyilkos páros - mondja elvigyorodva.

- Először mindenképpen Bakarival szeretnék beszélni. Szeretném, ha meg is nézné Eiyát, utána jöhet Tatsuki is.

- Jó - mondja elmosolyodva. - Ha valamit ő nem tud, akkor van kapcsolata, ahonnan informálódhat. Kevés esetben bíz másra valamit, amit elvállalt, csak akkor, ha ő nem érzi helyénvalónak valami miatt, hogy ő csinálja meg.

- Akkor holnap, ha ráér megejthetnénk. Felkészítem Eiyát is rá lelkileg, de tájékoztasd, kérlek Bakarit is, hogy tudjon róla.

- Természetesen felkészítem arra, hogy nagyjából mire számíthat. A módszerei rendhagyóak, de semleges, kimért és tartózkodó ember.

- Rendben van - válaszolok neki végül. - Köszönöm - teszem még hozzá és végül Takashi is megérkezik. Megvárja, míg elnyugtatom újra az ágyon fekvő kölyköt és leviszem egy mélyebb meditációba, hogy ne legyen vele gond, majd nekiáll ellátni őt. Szerencsére a dolog nem olyan vészes, mint elsőre tűnt. Három apró öltéssel helyrehozza a felszakadt sebet, majd kötést tesz rá, végül még ellenőrzi, hogyan áll a leszokással, majd elköszön tőlünk. Óvatosan karomba emelem Eiyát és elindulok vele a saját szobánkba, elköszönve Deontól. A kölyök hamarosan úgyis felkel, hogy lemosdathassam és valami ételt is belé diktáljak. Majd akkor lesz időnk megbeszélni a másnapot.