Shinji
- Két napja kaptam egy levelet a főiskoláról - szólalok meg csendesen, cigivel a számban, Tatsuki mellé telepedve. - Egy hete benyújtottam egy kérvényt, hogy bár kértem egy év halasztást, megpróbálnám letenni az év végi vizsgákat - árulom el neki.
- Ezt akár kínaiul is mondhattad volna, pont annyit értettem belőle. Sosem jártam semmilyen iskolába, úgyhogy nem tudom, hogy most milyen hírt közöltél velem - árulja el egyszerűen. - Mit jelent az, amit mondtál? Tanulnod kell? Bemenni vizsgázni? Vagy mit? - Látom, hogy tényleg nem ért szinte semmit abból, amit hallott, az arcán észrevehető bizonytalanságból pedig arra következtetek, hogy azt sem tudja, hülyeséget kérdez-e. Nem, nem kérdez hülyeségeket.
- Kész szerencse, hogy kínaiul nem tudok túl sokat - kuncogom hozzábújva, nyakába csókolva. - Megengedték, hogy letegyem az év végi vizsgákat, ami azt jelenti, hogy ha sikerül, akkor októberben nem elsőévesként kezdek, hanem ugyanúgy, mintha végigjártam volna ezt az évet - felelek neki. - Viszont ezt csak akkor engedélyezik, ha a félévi vizsgákat is lerakom sikeresen - szusszanok fel még mindig nyakához bújva, finoman harapdálva bőrét. Tatsuki becirógat felsőm alá válaszul, arcát pedig hajamba temeti.
- Sok sikert hozzájuk - mondja csendesen. - Már tudni, mikor lesznek vizsgáid? - érdeklődik.
- Van másfél hónapom - sóhajtom, ezzel megadva a választ, hogy mi az, ami jelenleg aggaszt. Másfél hónap kurva kevés arra, hogy sikeresen levizsgázhassak.
- Az elég sok idő - mondja halvány mosollyal. Nem, ez rohadtul kevés idő. - Kerítsek tanárt? - kérdezi azért meg némi hallgatás után. Megrázom fejem. Ha magam nem tudom megtanulni ennyi idő alatt, akkor val'szeg egy tanár sem tudná a fejembe verni, felesleges lenne.
- Nem tudom, hogy belevágjak-e - vallom be végül. - Az év végi vizsgákig lett volna elég időm felkészülni, ez a másfél hónap azonban kurva karcsú. Igen, továbbra sem bízom meg teljesen a képességeimben annyira, mint amennyire ti bíztok. Az viszont kibaszottul bosszantana, ha nem sikerülne. Éljen a maximalizmus...!
- A maximalizmus jó, csak ne vedd túl komolyan, hogy mindenben remekelned kell - mondja játékosan, de őszintén. - Tudd meg, milyen tárgyakból kell vizsgáznod! - kéri végül.
- Programozás négyféle programozási nyelven, informatikai hálózatok, adatbázis-kezelés - sorolok fel párat, csakhogy Tatsuki is tudja, hogy utánanéztem. Volt két napom, ezért vagyok rohadtul kétségbeesve, mert kapásból hat tárgyból kéne valamilyen szinten felkészülnöm, arról nem is beszélve, hogy mindemellett a másik szakon is vizsgáznom kéne közben büntető- és polgárjogból, a biztonsági rendszerek mechanizmusából. - Ha a két szakot nézem, tíz tárgyból kellene kibaszott gyorsan felkészülnöm másfél hónap alatt - mondom csendesen, kissé talán lemondóan. Ezért hoztam fel most ezt a témát, mert lövésem sincs, mi legyen. Tatsuki gondolkodik, számolgat, vonogatja a szája szegletét, agyal, végül felsóhajt.
- Necces - mondja. Enyhén. - Ha csak tanulnod kéne, simán meg tudnád csinálni - jelenti ki, én pedig erre összeráncolom szemöldököm. Remélem, meg sem fordul a fejében, hogy arra kérjen, hogy inkább tanuljak, mint vele foglalkozzak, mert az kizárt. Nem érdekel, hogy fog menni, hogy sikerül megcsinálnom vagy sem, de mellette maradok végig. Nekem még mindig ő a fontosabb, nem egy olyan vizsga, amit jövőre úgyis végigcsinálhatok megint, ha nem sikerül most. Még mindig érvényben van, hogy halasztást kértem.
- Remélem, semmi olyan nem fordult meg a fejedben, hogy inkább foglalkozzak a tanulással - veszem elő azért a témát.
- Tudtam, hogy leharapod a fejem, ha csak megkísérlem sugallni ezt, úgyhogy nem - mondja elvigyorodva, én pedig kuncogni kezdek. - Tiéd a döntés, én meg elfogadom - jelenti ki ezt már komolyan.
- Már azt hiszem, egy ideje eldöntöttem, csak nem tudom... - Na ez értelmes lett, Shinji, tényleg. - Megpróbálom, lesz, ami lesz, maximum jövőre hivatalosan elkezdem - mondom komolyan. - De azért ha nagyon elviselhetetlen leszek, nyugodtan szólj rám - kuncogom megint.
- Intézzek neked tanárt? - kérdezi meg ismét.
- Felesleges - felelek elmosolyodva. - Amúgy is kérdezted már - nyújtom ki rá nyelvem, majd vigyorogva megcsókolom. Nesze neked, meg majd nekem is azért, amit emiatt kapok. Hm, alig várom. Szenvedélyesen csókol meg, de most nem rohan le, elhúzódik és csak szemlél engem.
- Ez ilyen bejárós dolog?
- Mármint a mostanira gondolsz?
Oké, pont nem azzal vagyok épp elfoglalva leginkább, hogy értelmezzem a kérdését. Na jó, vártam, hogy igenis lerohan, és most azért meglepett azzal, hogy nem tette, pedig... Megsimogatom combját, méghozzá gondosan ügyelve arra, hogy - persze tök véletlenül - a farkához érjek. Tatsuki erre úgy válaszol, hogy megfogja csuklóim, s miközben kezeimet a fejem fölé emeli, a falnak tol testével. Ártatlanul nézek szemeibe továbbra is.
- Igen, a mostanira gondoltam - felel nyugodtan, továbbra is rajtam tartva a tekintetét. - Mit tudsz róla?
- Nem kell bemennem, majd csak vizsgázni. Ha beleegyezek abba, amit ajánlottak, átküldik tételesen, hogy miből kell felkészülnöm, aztán van másfél hónapom, hogy meg is tegyem ezt, majd levizsgázzak belőle.
- Akkor hajrá! - vágja rá könnyedén. - Megpróbálod, aztán ha nem sikerül, akkor jövőre is nekirugaszkodsz, veszítenivalód nincs.
- Az nincs - mosolyodom el.
- És miért nem bízol meg annyira és úgy magadban, ahogy mi benned? - teszi fel a nagy kérdést.
- Mert a maximalizmus mellé erős pesszimizmus is társul.
- Az meg miért? - kérdezi értetlenül.
- Val'szeg ha tudnám erre a megfelelő választ, már nem társulna pesszimizmus hozzá. Csak szigorú vagyok magammal szemben.
- Én is magammal és valószínűleg másokkal szemben is, ettől függetlenül nem vagyok pesszimista - jelenti ki komolyan. - Realistának tartom magam. Olyan embernek, aki precízen, pontosan, odafigyelve, jól akar dolgozni és ez rendszerint sikerül is neki. Az optimizmus és a pesszimizmus számomra ugyanolyan... érthetetlen. Hogy miért jó mindenben hinni, vagy hogy lehet úgy élni, hogy semmiben sem veti meg az ember a lábát.
- Pesszimista is csak magammal szemben vagyok, de tényleg ne kérdezd az okát, van, aminek egyszerűen nincs, vagy csak kibaszott jól álcázza magát - vigyorodom el.
- Mindig meg bírsz lepni, mennyire hülye vagy tényleg - mondja halványan elmosolyodva. Testével hozzáfeszít a falnak, lassan dörgölőzik hozzám, miközben ajkaimra mar. Foggal tépi, cincálja meg őket, bár fel nem harapja, ellenben vörösre szívja, hevesen csókolja. Felszisszenek-nyögök.
- Én is jól szoktam álcázni ezek szerint - hagyja el ajkaimat egy újabb apró nyögés.
- Talán néha túl jól is - ért egyet belemondva a szavakat a fülembe, ahonnan nyakamra tér át és ugyanúgy vadabbul kezd garázdálkodni ott is.
- Volt időm gyakorolni - nyögöm szinte a mondatot.
- Ha túl jól rejted... - mormolja -, nehéz kifürkészni... megfejteni... megérteni... tenni valamit... - Közben ágyékát enyémnek feszíti és lassú, de határozott, erős mozdulatokkal dörgölőzik hozzám. Megremegek és újabb sóhaj hagyja el ajkaim. Egyszerűen megőrjít.
- Majd... rontok... a technikámon...
- Elég, ha előttem teszed meg - dorombolja a fülembe, s belép lábaim közé, hogy combjával óvatosan préselve, dörgölve ingereljen tovább.
- Sej...tettem - nyögöm vágytól rekedtes hangon. Cseszd meg! Élvezed, mi, hogy egyre nehezebben tudok neked válaszolni, ahogy egyre jobban felizgatsz?! Hülye kérdés. Naná, hogy élvezi, különben nem tenné!
- Nem kell aggódnod, elég rejtélyes, fura, érthetetlen és nagy kihívás maradsz - közli játékosan, s alaposan megcsócsálja a fülem.
- Nincs bennem... semmi aggodalom... amíg szereted a kihívásokat. - Megremeg testem újra játékától, s megint szabadítanám ki kezem, hogy hozzáérhessek, de nem enged. Tudom, hogy ha erősebben próbálnám kihúzni kezem a szorításából, sikerülne szabadulnom, de nem akarok. Élvezem ezt a játékot és élvezem, ahogy megint ural, irányít, kínoz, lefog.
- Persze, hogy szeretem őket! - mondja, majd végigvezeti nyelvét állkapcsom vonalán. Finoman ingerel ágyéka, csípője, combja segítségével tovább, immár folyamatosan, közben eljátszik ajkaimmal, végigharapdál a nyakamon. - És te mit szeretnél? - incselkedik velem.
- Hogy uralj... irányíts... kínoz... - nyögöm megint meg-megremegő testtel, de már egyre jobban elvesztve a kontrollt magam felett.
- Azt teszem, nem? - mormol vigyorogva a fülembe, majd alatta erősebbeket belecsíp a bőrömbe fogaival. - Pontosabban fogalmazz! - utasít dorombolva. Mintha az olyan kurva könnyű lenne ebben a helyzetben.
- Cseszd meg! - szisszenek fel, de jólesően megborzongok. Gyerünk, Shinji, kapard össze magad egy értelmes válaszra! - Én... - nyögöm. Na ez így nem fog menni. Megint jelzésképpen szabadítani próbálom kezeim, de játékától amúgy sem menne ennél erősebben. Gonosz kis vigyorra húzódik Tatsuki szája és könnyű csókot helyez el nyakamon.
- Azt akarod, hogy most azonnal dugjalak meg? - kérdezi fülem simogatva az ajkaival, miután szétrúgta lábaim, hogy még jobban elérhesse érzékeny pontjaim, ahogy szinte már erőszakosan ágyékomnak dörgöli az övét.
- Azt - nyögök ki ennyit. Azt hiszem, új szintre lépett a köztünk lévő kommunikáció.
- Kérd! - utasít könnyedén, majd nyakam bőrébe harap. Kapd be! Megint megremegek, s ajkamba harapva fojtom el nyögésem. Szadista dög...
- Szívatsz... még... vagy... megkefélsz? - morgom a kérdést nyögve szinte. Fantasztikusan meggyőző lehet így.
- Szívatlak - választja élveteg vigyorral, azzal elhúzódik tőlem egy kicsit, majd lefelé kezd nyomni, bár nem túl sok erővel a kezeiben, ám hagyom neki és folytatom tovább én is ezt a játékot, jelzésértékűen tiltakozva az ellen, amit tesz.
- Szeretnél - morgok neki vissza játékosan. Az már más tészta, hogy nekem sincs ellenemre, de hát nehogy már megszokja.
- Megteszem - közli magabiztosan, s nekiáll szétbontani övét és farmerja gombjait. Utóbbinál elakad, ujjai nem elég erősek és ügyesek, hogy meg bírjon birkózni velük, bár az övvel is elbíbelődött egy ideig. - Picsába! - morogja csalódottan, miközben kezeit leengedi, homlokát a falhoz koppantva veti neki. Felállok, s magamhoz ölelve nyomok csókot nyakára, hagyom megnyugodni. Csak finoman harapdálom és csókolom, miközben kezemmel cirógatom, s kibontom a gombokat farmerján. Szavak helyett tettekkel nyugtatom, hiszen nincs miért csalódottnak lennie. Pár nap és a gombokkal sem lesz gondja, ebben biztos vagyok. Ő a nyakamhoz hajtja a fejét és mélyet sóhajt, mert oda az egész, amin eddig ügyködött. - Menjünk a szobába - javasolja.
- Rendben van - felelek neki újra belecsókolva a nyakába. Tatsuki kibontakozik a karjaimból, kézen fog és a hálóba invitál.
- Vetkőzz le - kéri, s ő így tesz, lassan, logikus mozdulatokkal veti le farmerját és alsónadrágját, tornássza le magáról a pólót. Én is nekiállok megszabadulni a ruháimtól. Tatsuki, miután megszabadult a cuccaitól, síkosítót kerít elő és könnyedén az ágyra dobja, majd elfekszik rajta keresztbe és int nekem, hogy másszak rá. Fölé telepszem, megtámaszkodom mellette karjaimon, s megcsókolom őt. Tenyerei azonnal az oldalamra simulnak, ahonnan az egyik felnyúl a lapockájához, a másik a fenekére vándorol és gyengén belemarkol. Csókja szenvedélyes, telített vággyal. Én is érintem őt megtámaszkodva egyik kezemen, miközben viszonzom a csókját. Végighúzok testén, s farkára fogva kezdem el őt lassan kényeztetni, mire ösztönösen a tenyerembe lök, majd hamarosan hátamról lecsúszik mancsa a csípőmön át ágyékomra. Felhevülten fogja marokra heréimet, aztán farkammal kezd játszani. Megremegek és felnyögök, s hogy elfojtsam hangomat, végigharapdálok Tatsuki vállán.
Nem sokáig játszadozik velem, kezembe adja a síkosítót, s ujjait tartva arra kér némán, hogy kenjem be vele azokat. Nyomok tenyerembe a gélből, majd megteszem, amit kér, s újra fölé hajolva helyezkedem úgy, hogy könnyen hozzám férjen, miközben a mancsomon maradt síkosítót lassan farkára kenem tovább játszadozva vele. Gyengén markolja fenekem, simogat, húz végig combomon tenyerével, miközben megujjaz, ezzel egyre több apró nyögést kiváltva belőlem, Tatsuki végül kihúzza belőlem ujjait, belemarkol fenekembe mindkét kezével és az ölére húz, jelezve, hogy meg akar kapni. Nem kell túlságosan kérnie, beigazítom farkát, majd ölébe ereszkedem, s mellkasán megtámaszkodva lassan mozgatni kezdem csípőmet. Pillantásom találkozik Tatsukiéval. Szokásosan engem néz, szemeiben vágy és élvezet tükröződik, ahogy egyre gyorsabb tempót felvéve lovagolom meg őt. Arca kifejezéstelenségbe merevedik, miközben kezével bejárja testemet, ahol csak ér. Rövidesen apró, finom lökésekkel csatlakozik mozgásomhoz, néha belemarkol izmaimba. Megremegek, nyögök és zihálok felette, ahogy ütemesen hajtjuk magunkat a beteljesülés felé. Nem fogom sokáig bírni, tudom, ahhoz már az előbb is túlságosan felhúzott, ám ki akarom élvezni, ameddig lehet. Tatsuki is közel jár már a beteljesüléshez, ezért hajtani és ösztökélni kezd, percekkel később testem megfeszül, s remegve élvezek el ölében. A férfi még lök rajtam párat nagyobbakat szusszanva, s torkában elfojtott nyögésekkel követ engem. Csókot nyomok ajkaira, majd elfekszem rajta fejem nyakához fúrva, még mindig szaporán véve a levegőt. Továbbra is remeg mindenem a beteljesüléstől, és jólesően borzongok meg attól, ahogy felhevült bőrünk egymáshoz ér.
Lehunyom szemem, illata és teste melege megint teljesen elnyugtat, miközben Tatsuki hátam és hajam simogatja. Takarót ügyeskedek magunkra, még hosszan élvezni akarom ezt a kellemes meleget, ami bőréből árad. Küzdök a fáradtság ellen, mert nem akarok aludni, csak kiélvezni ezt az egészet, ám hiába akarok mindenáron ébren maradni, szép lassan mégis átcsúszom az álmok világába.
2012. december 12., szerda
2012. december 6., csütörtök
8. összekötő vázat
Elnézést, hogy a Raktari-reag félbemaradt, nem igazán tudtam ráhangolódni. Yoshimi igényelne többet kézimunkánál és Raktari is hajlandó lenne megadó lenni, de az előző éjszakai kemény menet után végül elhalasztják a következő alkalomra magát az aktust.
Vannak dolgok viszont, amik kimaradtak időközben. Például az Elerden-háznál alakuló események. Yanami és Mamoru harmonikus kapcsolatot alakítottak ki, nagyon szeretik egymást, remek szülők, imádják a gyerekeiket és azt, ha vendégségbe jön hozzájuk Jeremy, Deon, Asame, meg akit még Deon hív. Ayako és Rick elég hamar felfedezték a másikban azt a személyt, aki tetszik nekik, azonban mivel testvérek voltaképpen, igyekeztek eltitkolni a másik elől a vonzalmukat. A lány járni is kezdett egy iskolatársával, ám a srác durván bánt vele, ami Ayakot annyira megijesztette, hogy nem is tudott visszavágni a fiúnak, inkább a bátyjának motyogta el, mi történt. Deonnak persze megvolt a válasza, rendesen megruházta a srácot még aznap, s megfenyegette, hogy ha még egyszer akár csak bunkón szól a húgához, összetöri. Hiába, a kölyök ért hozzá, hogyan tanítson jómodorra másokat, többé nem is volt gond az iskolatárssal, előre köszönt Ayakonak és messzire kerülte. Igazából nagyon félt attól, hogy a lány bármi kivetnivalót talál a viselkedésében és újra ráuszítja az agresszív bátyját.
Ezután nem sokkal megint elkezdett igazán feszültté válni a két legidősebb Elerden-gyerek közt a levegő, végül Rick udvarolni kezdett Ayakonak, s valahol november végén, december elején össze is jöttek. Attól féltek mindketten, hogy a család furcsán fog tekinteni rájuk a kapcsolatuk miatt, de Yanami megnyugtatta őket, hogy nagyjából csak a vak nem látta, mennyire tetszenek egymásnak, egyébként meg mivel nem rokonok, semmit sem számít, hogy egy családban élnek, emiatt nem kell aggódniuk. Ez így is van, egyedül Deon az, aki magában morog Rickre, de ez nem személyes ügy, bármelyik másik fiúra is morcos lenne, aki a húga közelébe kerül, mivel bátyói felelősségének érzi távol tartani a srácokat Ayakotól. Mivel a lány bevallja neki, mennyire odavan Rickért és milyen nehéz volt hónapokig titkolni ezt, mennyire vágyott rá, hogy járhassanak, Deon megbékél a dologgal, csupán félrevonva a srácot arra kéri, baromira vigyázzon Ayara, mert hiába az öccseként szereti, őt is elveri, ha bántja a húgát. Persze azonnal látja a fiún, hogy ilyentől nem kell tartania, legalább annyira odavan Ayakoért, mint ő a srácért, meg ismeri is, Rick helyes értékrendet vall, udvarias, előzékeny a lányokkal, Yanami büszke is rá. Miután leül ez az ügy, Deon és Jeremy csak évődnek egymással a testvéreik kapcsolata miatt, ám mindkét báty tisztában van vele, hogy nagy a szerelem és ez egy remek kapcsolat kezdete.
A másik dolog, ami kimaradt, mégpedig azért, mert Tatsuki nem tud róla, Bakari pedig nem akar beszélni, az egy rövid szerelmi szál. Ugye korábban Bakari és Anai próbálkoztak egymással, azonban végül mindketten visszaléptek a kapcsolattól, Bakari nem tartotta helyesnek, Anai félt egy olyan mélyérzésű, sebzett lelkű férfivel kapcsolatot vállalni, mint Bakari, így megmaradt köztük egy erős kötelék, de semmi más. Őszintén szólva egyikük sem készült fel egy új kapcsolatra, Anaiban megmaradt a félsz, Bakari nem bírt érzelmileg szabadulni Rikától. Talán emlékeztek rá, hogy Kane rengeteget évődött Deonnal, megpróbálta behálózni, élvezte a srác vörösödését, kitöréseit, bénázását, hogy lerázza őt. Nos, miután lekattant Deonról, ha jól emlékszem, még valamikor nyár végén sikerült egy alapos verést beszednie egy küldetés során. Elsősorban a háta sérült, rendesen végighempergették üvegszilánkokon, törmelékeken, s Bakarihoz vitte Anai, miután nem gyógyult megfelelően a felület.
Kane dögös csaj, tudja magáról, hogy őrülten vonzó a férfiak számára, nem is fél játszadozni velük, az ujja köré csavarni, akit csak lehet, s ha rosszra fordulnak a dolgok, eltűnik legtöbb esetben nyom nélkül. Na Bakarival nem mer packázni vagy flörtölni és ennek semmi köze ahhoz, hogy a férfin múlik, mennyire gyógyul szépre a háta, hanem Bakari kisugárzása teszi visszafogottá. Azt gondolta, a férfit ha zavarba nem is hozza, de lágyabbá teszi, ha félmeztelenül látja őt, ám már annyira ismerte Bakarit, hogy tudja, a szemérmesség bejön neki, azonban arra nem számított, hogy még ez is hatástalannak bizonyul. Az első alkalommal még próbálkozik azokkal a praktikákkal, amikkel úgy gondolja, elcsábíthatja a férfit, ám hamar rájön, hogy a kudarcai rá gyakorolnak hatást, ő kezd vonzalmat érezni Bakari iránt. Egy olyan férfi, akinek nem tudja elcsavarni a fejét, még csak ki sem tudja zökkenteni, némi tiszteletet ébreszt Kanéban, ráadásul észrevesz olyan apróságokat Bakarin, amit addig nem. Teljesen belehabarodik a kezelése végére, és végül csak a nyílt beszéd marad, amivel úgy érzi, felhívhatja magára a férfi figyelmét, így megmondja neki, hogy beleszeretett. Ez már hat, Bakari láthatóan kényelmetlenül kezdi érezni magát Kane közelében, s hamar meg is mondja neki, hogy képtelen kapcsolatba bonyolódni bárkivel. Szépen utasítja vissza a lányt, határozottan, de figyelve rá, hogy ne bántsa meg, így Kane harag nélkül vonul vissza.
Vannak dolgok viszont, amik kimaradtak időközben. Például az Elerden-háznál alakuló események. Yanami és Mamoru harmonikus kapcsolatot alakítottak ki, nagyon szeretik egymást, remek szülők, imádják a gyerekeiket és azt, ha vendégségbe jön hozzájuk Jeremy, Deon, Asame, meg akit még Deon hív. Ayako és Rick elég hamar felfedezték a másikban azt a személyt, aki tetszik nekik, azonban mivel testvérek voltaképpen, igyekeztek eltitkolni a másik elől a vonzalmukat. A lány járni is kezdett egy iskolatársával, ám a srác durván bánt vele, ami Ayakot annyira megijesztette, hogy nem is tudott visszavágni a fiúnak, inkább a bátyjának motyogta el, mi történt. Deonnak persze megvolt a válasza, rendesen megruházta a srácot még aznap, s megfenyegette, hogy ha még egyszer akár csak bunkón szól a húgához, összetöri. Hiába, a kölyök ért hozzá, hogyan tanítson jómodorra másokat, többé nem is volt gond az iskolatárssal, előre köszönt Ayakonak és messzire kerülte. Igazából nagyon félt attól, hogy a lány bármi kivetnivalót talál a viselkedésében és újra ráuszítja az agresszív bátyját.
Ezután nem sokkal megint elkezdett igazán feszültté válni a két legidősebb Elerden-gyerek közt a levegő, végül Rick udvarolni kezdett Ayakonak, s valahol november végén, december elején össze is jöttek. Attól féltek mindketten, hogy a család furcsán fog tekinteni rájuk a kapcsolatuk miatt, de Yanami megnyugtatta őket, hogy nagyjából csak a vak nem látta, mennyire tetszenek egymásnak, egyébként meg mivel nem rokonok, semmit sem számít, hogy egy családban élnek, emiatt nem kell aggódniuk. Ez így is van, egyedül Deon az, aki magában morog Rickre, de ez nem személyes ügy, bármelyik másik fiúra is morcos lenne, aki a húga közelébe kerül, mivel bátyói felelősségének érzi távol tartani a srácokat Ayakotól. Mivel a lány bevallja neki, mennyire odavan Rickért és milyen nehéz volt hónapokig titkolni ezt, mennyire vágyott rá, hogy járhassanak, Deon megbékél a dologgal, csupán félrevonva a srácot arra kéri, baromira vigyázzon Ayara, mert hiába az öccseként szereti, őt is elveri, ha bántja a húgát. Persze azonnal látja a fiún, hogy ilyentől nem kell tartania, legalább annyira odavan Ayakoért, mint ő a srácért, meg ismeri is, Rick helyes értékrendet vall, udvarias, előzékeny a lányokkal, Yanami büszke is rá. Miután leül ez az ügy, Deon és Jeremy csak évődnek egymással a testvéreik kapcsolata miatt, ám mindkét báty tisztában van vele, hogy nagy a szerelem és ez egy remek kapcsolat kezdete.
A másik dolog, ami kimaradt, mégpedig azért, mert Tatsuki nem tud róla, Bakari pedig nem akar beszélni, az egy rövid szerelmi szál. Ugye korábban Bakari és Anai próbálkoztak egymással, azonban végül mindketten visszaléptek a kapcsolattól, Bakari nem tartotta helyesnek, Anai félt egy olyan mélyérzésű, sebzett lelkű férfivel kapcsolatot vállalni, mint Bakari, így megmaradt köztük egy erős kötelék, de semmi más. Őszintén szólva egyikük sem készült fel egy új kapcsolatra, Anaiban megmaradt a félsz, Bakari nem bírt érzelmileg szabadulni Rikától. Talán emlékeztek rá, hogy Kane rengeteget évődött Deonnal, megpróbálta behálózni, élvezte a srác vörösödését, kitöréseit, bénázását, hogy lerázza őt. Nos, miután lekattant Deonról, ha jól emlékszem, még valamikor nyár végén sikerült egy alapos verést beszednie egy küldetés során. Elsősorban a háta sérült, rendesen végighempergették üvegszilánkokon, törmelékeken, s Bakarihoz vitte Anai, miután nem gyógyult megfelelően a felület.
Kane dögös csaj, tudja magáról, hogy őrülten vonzó a férfiak számára, nem is fél játszadozni velük, az ujja köré csavarni, akit csak lehet, s ha rosszra fordulnak a dolgok, eltűnik legtöbb esetben nyom nélkül. Na Bakarival nem mer packázni vagy flörtölni és ennek semmi köze ahhoz, hogy a férfin múlik, mennyire gyógyul szépre a háta, hanem Bakari kisugárzása teszi visszafogottá. Azt gondolta, a férfit ha zavarba nem is hozza, de lágyabbá teszi, ha félmeztelenül látja őt, ám már annyira ismerte Bakarit, hogy tudja, a szemérmesség bejön neki, azonban arra nem számított, hogy még ez is hatástalannak bizonyul. Az első alkalommal még próbálkozik azokkal a praktikákkal, amikkel úgy gondolja, elcsábíthatja a férfit, ám hamar rájön, hogy a kudarcai rá gyakorolnak hatást, ő kezd vonzalmat érezni Bakari iránt. Egy olyan férfi, akinek nem tudja elcsavarni a fejét, még csak ki sem tudja zökkenteni, némi tiszteletet ébreszt Kanéban, ráadásul észrevesz olyan apróságokat Bakarin, amit addig nem. Teljesen belehabarodik a kezelése végére, és végül csak a nyílt beszéd marad, amivel úgy érzi, felhívhatja magára a férfi figyelmét, így megmondja neki, hogy beleszeretett. Ez már hat, Bakari láthatóan kényelmetlenül kezdi érezni magát Kane közelében, s hamar meg is mondja neki, hogy képtelen kapcsolatba bonyolódni bárkivel. Szépen utasítja vissza a lányt, határozottan, de figyelve rá, hogy ne bántsa meg, így Kane harag nélkül vonul vissza.
14.
Raktari
Nagyon tudatosan mondtam azt, hogy összebújunk. Így gondoltam: csókolózva, egymást simogatva, ingerelve áldozni még egy kicsit a kéjnek. Azt hiszem, Yoshi nem volt vele tisztában, mert mintha meglepődne és megpróbálná visszafogni magát, amit gyorsan letörök folyamatos csókolásával. Kicsit aggódom, hogy lerohanom, de ha őszinte akarok lenni, nem úgy ismerem őt, aki nemet mondana valamikor is az ilyesmire. Érzékenyen reagál, megremeg, felsóhajt, én pedig nem állok meg, lassan, szelíden, szerelmesen ostromlom őt, mintha magabiztos lennék, pedig még azt sem tudom, mennyiben akarok hagyatkozni Masao felbujtására. Mindenesetre nem akarom, hogy szőkém azt képzelje, csak akkor kívánom, akarom és érintem így, ha ittas vagyok. Ennek alapján meg kellene adnom magam most is, mint tegnap éjjel, miközben bennem van az is, hogy én tegyem őt újra vergődő passzívvá. Félek, ezzel csak magamnak akarom bizonyítani, amit már annyiszor hallottam, hogy nem vagyok undorító, feslett, torz vagy beteges. Nem a bizonyítás sikertelensége aggaszt, hanem az, hogy képes lennék ilyesmit tenni, talán bele is bukni, hogy magamnak megkíséreljek valamit beadni, amit évek óta nem tudok, nem bírok, egyszerűen nem megy. Tegnap is annak éreztem magam, egy riherongy cafkának, hiszen úgy viselkedtem, de az istenek sújtsanak le rám, ha azt merem hazudni itt bent, a magányomban, hogy nem élveztem. Borzalmas és fantasztikus éjszaka volt egyszerre.
Szeretek meztelenül összesimulni valakivel. Nem akárkivel persze, de ez az én esetemben biztosan nem is kétséges. Szeretem a bőr érintését, a melegét, az alatta húzódó izmok megfeszülését, az erek finom lüktetését, magát az emberi testet, melyben annak a lénye lakozik, akiért képes vagyok kivetkőzni önmagamból is, megadni teljes mértékben magam, elviselni a kínzó gondolataimat és a perzselő szerelmet. Ha tehetném, mindet kiirtanám magamból, ám nem vagyok ennyire erős, ezért újra és újra ebbe a csapdába esem, amibe most is.
Nagyon tudatosan mondtam azt, hogy összebújunk. Így gondoltam: csókolózva, egymást simogatva, ingerelve áldozni még egy kicsit a kéjnek. Azt hiszem, Yoshi nem volt vele tisztában, mert mintha meglepődne és megpróbálná visszafogni magát, amit gyorsan letörök folyamatos csókolásával. Kicsit aggódom, hogy lerohanom, de ha őszinte akarok lenni, nem úgy ismerem őt, aki nemet mondana valamikor is az ilyesmire. Érzékenyen reagál, megremeg, felsóhajt, én pedig nem állok meg, lassan, szelíden, szerelmesen ostromlom őt, mintha magabiztos lennék, pedig még azt sem tudom, mennyiben akarok hagyatkozni Masao felbujtására. Mindenesetre nem akarom, hogy szőkém azt képzelje, csak akkor kívánom, akarom és érintem így, ha ittas vagyok. Ennek alapján meg kellene adnom magam most is, mint tegnap éjjel, miközben bennem van az is, hogy én tegyem őt újra vergődő passzívvá. Félek, ezzel csak magamnak akarom bizonyítani, amit már annyiszor hallottam, hogy nem vagyok undorító, feslett, torz vagy beteges. Nem a bizonyítás sikertelensége aggaszt, hanem az, hogy képes lennék ilyesmit tenni, talán bele is bukni, hogy magamnak megkíséreljek valamit beadni, amit évek óta nem tudok, nem bírok, egyszerűen nem megy. Tegnap is annak éreztem magam, egy riherongy cafkának, hiszen úgy viselkedtem, de az istenek sújtsanak le rám, ha azt merem hazudni itt bent, a magányomban, hogy nem élveztem. Borzalmas és fantasztikus éjszaka volt egyszerre.
Szeretek meztelenül összesimulni valakivel. Nem akárkivel persze, de ez az én esetemben biztosan nem is kétséges. Szeretem a bőr érintését, a melegét, az alatta húzódó izmok megfeszülését, az erek finom lüktetését, magát az emberi testet, melyben annak a lénye lakozik, akiért képes vagyok kivetkőzni önmagamból is, megadni teljes mértékben magam, elviselni a kínzó gondolataimat és a perzselő szerelmet. Ha tehetném, mindet kiirtanám magamból, ám nem vagyok ennyire erős, ezért újra és újra ebbe a csapdába esem, amibe most is.
14.
Yoshimi
Mikor megébredek, Tari nincs mellettem, amitől hirtelen pánikot kapok. Ha elment... Nem lehet...! Kipattanok az ágyból és berohanok a nappaliba, de a telefonja ott van és mintha motozást hallanék a fürdőszobából. Nagy levegőt veszek és lerogyok a kanapéra arra a pár percre, míg összeszedem magam. Kibattyogok a konyhába, hogy kávét csináljak nekünk. Mi van, ha mégsincs gond? Mi van, ha van? Ha emiatt... ha nem tudja elviselni? Félek kicsit és nem tudom, hogyan viselkedjek vele. Visszagondolva az egész rossz ötlet volt, talán nem kellett volna, bár mind a ketten nagyon élveztük. Tudom, hogy ő is, hogy akarta, de azt is, hogy ez nehéz kérdés és nem tudom, utólag hogyan fogja értelmezni.
Végül kikeveredik a fürdőből, így igyekszem mosolyt erőltetni az arcomra és átölelem, nyomok csókot az ajkaira. Ezt elutasítja, érzem, amitől megremeg a bensőm. Hagyom, hogy hozzám bújjon, ugyanakkor rettegek, hogy baj van. Nem tudom, hogyan kérdezzek rá, csak kibukik a kérdés a számon, aztán sodródom majd az árral attól függően, mi a válasz. Félek, aggódom, hogy elrontottam valamit, hogy bántottam őt, amit nem akartam. Önző voltam tegnap, nem lett volna szabad, vádolom magam, mert ez igenis az én hibám, az én türelmetlenségem, az én vágyaim miatt van így. Szeretem Tarit, nagyon. Szorítom magamhoz, de aztán... Hogyan kezdjek bármit is a helyzettel, ha nem tud beszélni? Mit csináljak? Fogalmam sincs. Milyen találó a "néma gyereknek anyja sem érti a szavát" mondás most.
Nem akarom elengedni soha, most mégis menne ahelyett, hogy próbálnánk megoldani. Mi van, ha nem akar visszajönni? Masaoval találkozik. Már elmúlt a féltékenységem a férfival szemben, ugyanakkor tudom, hogy talán vele tud beszélni. Mar az önvád, mert nem akartam ezt tenni. Nem akartam bántani azt, akit a legjobban szeretek. A mondata viszont kicsapja a biztosítékot. Az hol lenne megnyugtató, hogy Masao is kihasználta ezt a helyzetet?! Hirtelen önt el a düh és már csak azt látom, hogy kirepül a tányér a kezemből, mire Raktari lemerevedik. Nem tudok itt maradni, kibontakozom az öleléséből. Elgondolkodom, hogy én lépek le, de aztán csak az erkélyre menekülök és rágyújtok. A francba már! Hogy lehet valami ennyire bonyolult? Az első slukk után azonban nem kívánom tovább, így eloltom és visszamegyek. Levegőért kapok, mikor meglátom Tarit ugyanott állni, ráadásul rohama van. A kurva életbe! Hát kell nekem hibát hibára halmozni?! Ennyire nem lehetek hülye... még én sem... Azonnal hozzá rohanok és átölelem. Nem akartam bántani, pedig megint sikerült. Lehúzom a kanapéra, hogy segítsek megnyugodni neki, de valahol magamnak is. Összebújunk vigasztalva egymást. Végre... Ha csak kicsit is, de megnyílik és választ kapok a kérdéseimre. Könnyebb nem lesz, ráadásul már értem a meghasonulását önmagával. Beleverték, hogy mit szabad és mit nem, ennek pedig nem felel meg. De én szeretem... Elgondolkodva hallgatom, de a családja... Hogy tehettek ilyet egy gyerekkel? Ráadásul Raktarinak mindig voltak gondjai az írással, még ma is előfordul, meg persze a hiperaktivitás... Hányszor verhették el azért, amiről igazán nem is tehetett, vagy amit egy kis odafigyeléssel kezelni lehetett volna? Ez kegyetlen és értelmetlen, amit nem tudok nem elítélni.
Előjönnek a kérdések és tudom, hogy ennek is köze kell, hogy legyen a családjához. Nem tévedek, mikor arról beszél, hogy elásnák a kertben, tudom, hogy nem viccel, ettől pedig hányingerem lesz. Már értem, miért nem akar felvállalni, vagy elismerni, hogy meleg. Nem fogom kérni soha többet, megelégszem azzal a társasággal, akivel lehet. Megesküszöm magamnak is, hogy sosem hozom fel ezt többet, mert ilyen áron nekem aztán semmi nem kell. Velem van és ennél semmi nem fontosabb.
A szex... Basszus, hogy lehet ennyire bonyolult? Nem is értem... Talán, mert még mindig nem tudja megmagyarázni, hogy mi a baj. Egyrészt, hogy elítéli, mert a családja is elítélte, ezt értem... Az enyém is, mégsem érzem így magam. Akkor nekem kell engednem, mert nem akarom semmi módon sem belekényszeríteni semmibe. Tudom, hogy néha ő is kívánja ezt, de mikor lesz úgy, hogy mégsem és már nem tudok leállni? Ezt sosem kockáztatnám meg. Akkor vegyünk vissza, másképpen is lehet, biztosan van olyan módja ennek, ahogy ő is el tudja fogadni. Sosem lennék képes félrelépni, a szex ennyire nem lehet fontos. Még mindig feszülnek a kérdések bennem, de sokkal kevesebb van, ugyanakkor nem tudom feltenni azokat, amiktől most félek. Inkább hagyom, hadd menjen, de még visszafordít. Felé fordulok és kitörnek belőlem a kérdések. Megrohan a kétségbeesés, mikor azt mondja, hogy sosem lesz megfelelő nekem. Bolond! Annyira szeretem és most mellette akarok lenni, vele, csak vele, senki más nem kell. Szinte biztosra veszem, hogy megrohanta a szerető, az elhagyás és minden egyéb képe.
Végül elengedem, ha menni akar. Nem tarthatom itt, de szeretném, ha visszajönne, hogy még egy kicsit kettesben lehessünk. Adok neki kulcsot is, mert ha bealszom, nem fog tudni bejönni, majd megvárom, míg elmegy. Csak a konyhaajtóból figyelem, ahogy távozik és nagyot sóhajtva megyek be végül, hogy feltakarítsam a szilánkokat. Amikor ezzel végzek, megiszom a kávém, majd a hálóban rádobom magam az ágyra. Elveszem a képregényt az éjjeliszekrényről és nekiállok valamit csinálni, legalább kicsit kikapcsolódni. Nem tart sokáig ez az állapot, mert az agyam úgyis elnyom mindent. Nem akarok gondolkodni, majd ha Raktari hazajön, ha visszajön hozzám. Végül csak elfekszem az ágyon és hagyom, hogy a fáradtság behúzzon. Úgyis éjjeles vagyok, nem árt rápihenni. Azért beállítok egy ébresztőt háromra, bár remélem, addigra visszajön Tari. Remélem... Végül nem bírom és SMS-írásba kezdek. Alig ment el fél órája, én meg nem bírom tovább, csodás... Mindegy, írok sokfélét, aztán végül mind törlésre kerül és az elküldött változatban csak egy szívecske marad. Ezután már hagyom, hogy elragadjon az álom, bár nyugtalanul alszom. Vele álmodok, de ezek nem kellemesek most, mert félelemmel, haraggal teli képek, és mind ugyanúgy ér véget. Nem akarom elveszíteni, akkor inkább feladom magam, de őt nem. Ebben a tudatban az álmok is marnak, de pihenni muszáj. Alszom, de mégsem... Mikor ér már haza?
Végül Raktari kelt fel, mire először csak felpislogok rá, azt sem tudom hirtelen, hogy hol vagyok, aztán kinyúlok felé, hogy még egy kicsit behúzzam magamhoz. Bemászik mellém, vagyis inkább rám és sok pici csókot ad a számra. Meglep, de viszonzom mindet. Nem tudom, mi történt azóta, de nekem nagyon hiányzott és most jó, hogy itt van, így csak átkarolom és szorosan ölelem magamhoz, ő meg csak bújik hozzám.
- Hiányoztál - árulom el csendesen.
- Pedig úgy két órát voltam távol csak.
- Féltem, hogy nem jössz vissza.
- Mintha valami veszélyes küldetésre mentem volna... Yoshi, csak sétáltam egyet és találkoztam Masaoval - védekezik, bár nem értem, miért, nem megvádoltam, csak tényt közöltem.
- Nem erről van szó, csak... hülyeségeken agyaltam és eszembe jutott sok minden. És... az egyik volt, hogy talán nem jössz vissza, mert mégis csak haragszol.
- Nem szoktam olyat csinálni, hogy csak később derül ki, hogy hogyan állok hozzá valamihez. Ha haragszom, akkor azonnal és elzárkózom, vagy kinyilvánítom, ha pedig nem, de a másik azt hiszi, megmondom neki, hogy nem, ahogy neked is megmondtam - jelenti ki komolyan. - Ne hidd azt, kérlek, hogy közel huszonöt évesen ez volt az első, hogy becsíptem. Még csak nem is a második és az utolsó sem lesz. Szeretem az édes koktélokat, likőröket, de gyorsan a fejembe szállnak. Az meg, ami utána volt... Mindenre tisztán emlékszem - mondja meg őszintén -, még arra is, amiket gondoltam. Tisztában voltam vele, hogy ha iszom, az milyen következményekkel fog járni és teljesen tudatosan mentem bele. Ezek fényében szerinted bármiért is haragudnom kéne rád? - kérdezi meg.
- Nem tudom - árulom el őszintén. - Az sem zavar, hogy ott a válladon a jelem? - kérdezem meg csendesen.
- De, az igen - ismeri el. - Bocs, hogy lekapartam a bőröd - kér elnézést szégyellősen, mire csókot nyomok a homlokára.
- Egyáltalán nem zavar - mondom meg őszintén. - Ez csak azt mutatta nekem, hogy jó, amit csinálok - árulom el csendesen. - Miért zavar?
- Nem fest jó képet senkiről, ha ki van szívva a nyaka, válla, vagy máshol. Meg rólam úgy tudják, nincs senkim. Ha ezt valaki meglátja, hogy magyarázom meg? - magyarázza kérdéssel.
- Értem, ne haragudj - mondom csendesen. - Többet nem fordul elő.
- Nem haragszom, csak ennyit szerettem volna, hogy többet ne, ha lehet.
- Rendben van, figyelni fogok rá - válaszolok neki. Nem gáz, vissza tudom magam fogni.
- Ettél? - kérdezi meg.
- Nem - vallom be. - De nem is voltam éhes. És te?
- Masao megtömött, mikor meghallotta a gyomromat kaját követelni. Őneki aztán mondhatom, hogy nem kívánom az ételt, addig mustrál és fodrozza a száját, míg muszáj vagyok beadni a derekam - meséli. - Üssünk össze valami kaját. Mit szólsz?
- Benne vagyok, de előbb... - Elvigyorodom és megemelve a fejét húzom csókba. Reggel kimaradt és igazán hiányzik. Őszintén viszonozza a csókot, érzem, hogy örül, amitől nekem is sokkal jobb kedvem lesz. Nem tudom, mit mondott vagy beszélt meg Masaoval, de mintha a reggeli furcsa hangulat elszállt volna. - Mit főzünk?
- Mit rejt a konyhád?
- Tojást - nevetem el magam. - De a ház másik oldalán van egy kisbolt, onnan bármit lehet szerezni, mellette meg húsbolt is van.
- Valamilyen bundás hús rizzsel? Nem két perc, de laktató, finom és egyszerű elkészíteni.
- Felőlem jó, de te főzöl - kuncogom el magam. - Tudod, mindig Jeremy csinálta az ebédet. Ciki, mert egyedül élek úgymond, de a rántotta a legdurvább, amit el tudok készíteni.
- Igen, tutira éhen halnál hosszútávon, ami azért nem kis teljesítmény - heccel nevetve. - Alapokat, mint a rizsfőzés, tésztafőzés, hús sütés, panírozás, meg kell tanulnod - jelenti ki. - Na gyere, mert soha nem lesz kaja, amit megehetünk! - mondja, majd úgy kel fel, hogy engem is húz magával, amin csak kuncogni tudok.
- Akkor bolt? - kérdezem vigyorogva. - Egyébként teát főzni tudok.
- El vagyok ájulva - neveti. - Öltözz fel rendesen, hideg van kint!
- Igenis, apuci - nevetem el magam én is, azzal nekiállok felhúzni egy farmert, meg egy kabát sem ártana. - Nem akarok indiszkrét lenni, de te nem akarsz most már átöltözni?
- Még egyszer ne fürödjek meg? - kérdezi kissé sértetten. - Csak lakáskulcsot kaptam, kocsikulcsot nem - teszi hozzá, azzal előkutatja a kapott kulcsot és átnyújtja.
- Nem erre gondoltam, hanem hogy nem kényelmetlen-e, ugyanis tudom, hogy erre nagyon ügyelsz. Azt meg tartsd meg - mondom komolyan.
- Abból a szempontból kényelmetlen, hogy tegnapi, de legalább meleg. Ami kint van a kocsidban, az hideg és kint van - válaszol, míg vacillál, végül visszacsúsztatja a zsebébe a kulcsot.
- Azt hittem, tisztáztuk, hogy használhatod a szekrényt is - válaszolok, mikor rájövök, mi a gond.
- Mennem kellett. Nem értem rá öltözködéssel bíbelődni - jelenti ki, azzal nekiáll levetkőzni.
- Nem is akkor gondoltam, hanem most, ezért kérdeztem rá. - Közben levetkőzik és tiszta ruhát vesz elő a szekrényből. Ilyenkor kicsit könnyebb, hogy nincs sok köztünk sem magasságban, sem testfelépítésben. Zavarban van, de kicsit dacos is, amit nem tudok hova tenni. - Baj van? - kérdezek rá azért.
- Nem, csak ha zavar, mondd azt - darálja el, majd átteszi a mobilját, a kapott kulcsot és az iratait a kölcsönnadrág zsebébe, majd indul is kifele a szobából. Utána lépek és visszahúzom, hogy átöleljem.
- Tudod, hogy most hülye vagy? - kérdezem élek nélkül, barátságosan. - Az sem zavar, ha két hete nem mosakodtál volna, csak felajánlottam, mert ismerlek. Amúgy meg a fenébe is, annyira jól néztél ki benne, szóval még egy darabig el tudtam volna nézni rajtad őket.
- Zabos vagyok, nem hülye - morogja, de szégyenlős mosollyal az arcán.
- Mitől vagy zabos?
- Áh! Nem fontos - mondja mosolyogva.
- De én voltam? - kérdezek rá.
- Felhúzott ez a helyzet. Nem szeretek két nap ugyanabban lenni, odafigyelek a higiéniára, rendezettségre és rosszul érintett, hogy ezt az előbbit megjegyezted, mert úgy tűnt tőle, mintha nem adnék magamra, pedig adok.
- Ne haragudj, nem így gondoltam - vallom be végül. - Azt hittem, hogy azért nem, mert nem akartad megkérdezni, vagy ilyesmi, pedig nyugodtan használhatod a cuccaimat. Egy kicsit talán rosszul kérdeztem - ismerem el.
- Nem fontos, mondtam. Most már mehetünk? - kérdezi meg. - És igen, megint kölcsön kérném a kabátod - teszi hozzá elmosolyodva.
- A tied lehet kölcsönbe - kuncogom el magam. - Mehetünk. - Nyomok azért egy csókot az arcára és elengedem, majd elrakom a cuccomat a zsebembe, meg felveszem a dzsekim és már menetkész is vagyok. Raktari a haját turkálja, szóval gondolom, segítek neki és egy kicsit összeborzolom, aztán megigazgatom a tincseit olyanra, amilyenre én szeretem és rávigyorgok. A szája szegletén mosoly ül, de úgy tesz, mintha haragudna. Akkor muszáj leszek kiengesztelni, így puszit kap az arcára, aztán a szájára, aztán az orrára is.
- Ebből így nem lesz elmenetel - jegyzi meg nevetve.
- De lesz - kuncogom el magam. - Maximum máshova.
- Hova? - kérdezi naivan, mire újra elkuncogom magam.
- Például egy hegy tetejére.
- Köszönöm, de én ezt a lehetőséget kihagyom. Ott még hidegebb van - magyarázza is meg ennyivel, azzal kézen fog és az ajtóig húz. Megcsóválom a fejem, de hagyom neki, bár az ajtóból visszafordulok és előszedek egy szatyrot a szekrényből, amit a kezébe nyomok, majd nekiállok bezárni.
- Akkor mit is kell vennünk?
- Húst, rizst, prézlit és lisztet, ha utóbbi nincs raktáron.
- Inkább vegyünk, ami van, lassan három hónapos - kuncogom el magam.
- Erre nem mondok semmit - neveti a fejét csóválva.
- Régen jártam itthon - ismerem el készségesen. - Meg mondom, nem nagyon használtam egyedül.
- Én is hasonlóan vagyok, de amikor összeszervezünk nálunk egy kibeszélős estet a srácokkal, mindig előbb elugrom a lakásra és kitakarítok, bevásárolok.
- Hirtelen felindulásból jöttünk - védekezem mosolyogva. - De legközelebb nem követem el ezt a hibát.
- Nem hibáztatlak - jelenti ki. A bolt tényleg csak két perc, megkerüljük a sarkot és ott van mindkettő. Elmosolyodom Tarin, mert a kulcsával játszva sétálgat benn. Összeszedjük, ami kell és miután végzünk, már alig várom, hogy otthon legyünk. Kíváncsi leszek erre a közös főzőcskére. Pláne, hogy időnk még van szerencsére. Mikor hazaérünk, lepakolok mindent a konyhaasztalra, majd átadom a terepet a srácnak.
- Akkor a konyhatündérek gyöngyéé a feladat - mosolygok rá.
- Akkor hívd át Ayakot - javasolja kézmosás közben. - Ha segíteni akarsz, moss kezet!
- Akarok? - kérdezem ártatlanul, de azért megmosom a mancsom.
- Igen. Keresel nekem egy közepes méretű tálat, három mélytányért, vágódeszkát, kést például - válaszol játékosan kiadva a feladatokat.
- Ez menni fog - nevetem el magam és nekiállok előszedni, amit kér. Szeretni fogom ezt az alkalmat, már érzem. Mikor elé csúsztatom a deszkát, meg a legélesebb késem, kap egy csókot a nyakába, aztán beszerzem a tálat és a tányérokat is, mind kipakolom elé. Közben ő is szorgoskodik, megmosta a húst és a deszkára teszi. - Még valami?
- A tálba önts rizst, majd mosd ki egyszer. Egy edénybe tedd fel főni.
- Igenis, kapitány... azaz séf - ugratom tovább vigyorogva, de teszem, amit kér és nagyjából öt perc múlva sikerül is a művelet. Közben Tari szeletekre vágja a húst, majd kissé besózza őket.
- A három tányér jön. Liszt megy az egyikbe, prézli a másikba, két tojás a harmadikba, amit fel kell verni.
- Az elméletet tudom, csak kivitelezni nem - árulom el kuncogva. - Izé... ugye a tojást feltöröd?
- Hm? - Meglepetten pillant rá. - Abban mi bonyolult van? - kérdezi meg kíváncsian.
- Általában a héjának a fele a kajába kerül és utána szoktam kivadászni belőle - árulom el, de most azért kicsit ég az arcom. Nem szeretek főzni, ez most biztosan kiderül. - Ez ciki, mi?
- Gyakorlás kérdése - jelenti ki elmosolyodva. - Előttem ne szégyellj ilyesmit, a hiperaktivitásom miatt csomó mindent kétszer annyi időbe telt megtanulni, mint egy átlagos gyereknek vagy tinédzsernek. - Amint végez a hússal, megmossa a kezét, majd elkap két tojást. - Figyelj! - kéri játékosan, majd összecsapja a kettőt. - Fontos az erő, legyen benne egy kevés, de kontroll is kell. Mindig csak az egyik törik meg, de csak egy ütésed van, különben tényleg szilánkosra törik és megy a belsejével együtt - magyarázza vidáman, majd két hüvelykjét a törésbe nyomja és elegáns, laza mozdulattal szétfejtve a két részt a tányérba kerül a tojás. A másodikat már gyorsabban, folyamatos mozgás mellett töri meg és teszi a tányérba, majd a héjakat a kukába dobja és újra kezet mos. Csodálom ilyenkor, de tényleg. Ezek nekem lehetetlen műveletnek tűnnek. Mondjuk felverni már fel tudom a löttyöt, így kerítek egy villát és nekiállok.
- Tejet nem szoktál beletenni? - kérdezem kíváncsian, mert már olyat is hallottam. - Meg... mit tudsz még csinálni?
- Nem vagyok egy konyhaművész, de volt, hogy Masaonak nekem kellett kaját rittyenteni, mert mire hazament, már az éhhalál szélén állt - meséli. - Meg egy egyedülálló férfinek azért nem árt néhány dolgot tudnia, főleg, ha tervbe se vette, hogy megházasodik - teszi hozzá. - Nem szoktam bele tejet tenni - árulja el, s míg beszél, átkeveri a rizst.
- Hát... én mindig rendeltem pizzát, kaját, elmentem étterembe, nem ettem meleget - vallom be most már tényleg égve, miközben a liszt és a zsemlemorzsa is a helyére kerül. - Ellenben panírozni tudok - teszem hozzá gyorsan. Azt Jeremy mellett is csináltam, ráadásul a srác amilyen kicsi, olyan jól főz. Elképesztő volt látni.
- Anyu istenien főz, ezért én nem bírtam megszokni az éttermi kosztot - vallja be. - Tálca merre van?
- Legbal alsó szekrény, felső polc, oldal - mondom meg komolyan. - Látnád a kölyköt főzni! Én úgy néztem... Gyorsan, ügyesen, mint egy igazi séf. Ráadásul nem is hagyományos kajákat főz, hanem európait - mesélem el neki, miközben előkeríti a tálcát. - Sosem gondoltam volna, de kiderült, hogy szeretem az olyanokat is.
- Ha a srácok beleegyeznek, meghívjuk az összeülésre és főzhet - neveti.
- Szó szerint megdolgoztatod a helyéért? - kérdezem kuncogva. - Lehet abból fennakadás, hogy ő és Dayki...? - Kérdezem meg végül finoman. Igen... talán kicsit túl sok minden kijött belőle a Taos dolog után, többek között az ettől való félelme is.
- Nem, de bárkinél be tud vágódni jó kajával - válaszol elvigyorodva. - Ha ő nem csinál belőle gondod, akkor nem. Dayki egy szót sem fog ejteni róla, valószínűleg ismétlés vagy folytatás sem lesz, de ha mégis, Dayki akkor sem csinál belőle ügyet, a többiek meg aztán főleg nem. Miért vagytok ennyire megijedve attól, hogy gáz lehet? Egy évek óta együtt lévő baráti társaság vagyunk és bár nem minden szennyest terítettünk ki, azért elég sokat sikerült akarva-akaratlanul megmutatnunk a bandának. Tisztában vagyunk vele, hogy ki hogy áll bizonyos kérdésekhez, amit elfogadunk és annak megfelelően igyekszünk hozzá fordulni, ha megbeszélnivalónk van a témában.
- Én már nem félek tőle, Jeremy annál inkább. Egy éjszaka alatt sikerült elcsábítania Daykit és kiborítania Taot. Ez egy kicsit betett neki és nagyon meg volt ijedve, hogy haragudni fogtok rá, pedig nem akart rosszat, csak kérdezett, ahogy szokott. De ismered, mindig beletalál abba, amit lehet, nem kéne húznia. Majd kaja után lehet, felhívom, hogy megkérdezzem, egészben hazaért-e. Nem féltem, de na - kuncogom el magam.
- Majd rájön, hogy ez nálunk nem ügy - mondja lazán. - Jobban jártunk amúgy, hogy Tao kisírta magát és elaludt, mert ha rajta múlik, bekortyol még pár italt, részegen hepajkodik, kidobja a taccsot és kifekszik aludni, aztán másnap azt se tudja, mit csináljon, olyan rosszul lesz.
- Akkor lehet, tényleg jobb volt így. Szegény srác, nem irigylem. De ha jól értem, Chiaki és Yajiro között is van vagy alakul valami, igaz?
- Egyértelműen jobb volt így - jelenti ki kétségek nélkül. - Chiaki és Yajiro csak barátok, akik néha összebújnak.
- Egyébként tudom, hogy hülye kérdés, de Yuut miért nem raktátok még ki a társaságból? - kérdezem meg kíváncsian, hiszen az utolsókat rúgja és nem értem, mi a mentsége erre.
- Egy régi baráttól nem válsz meg csak úgy. Yajiro és Chiaki ragaszkodik hozzá - válaszolja ennyiben hagyva a kérdést, miközben a hússzeleteket az olajba pakolja. A rizst korábban elzárta, most konyharuhákba és egy kikészített törölközőbe csavarja, majd az egészet egy székre félreeső helyre rakja.
- Ez attól függ, mit csinál az a régi barát. De értem - válaszolok komolyan, miközben figyelem a srác ténykedését. - Amúgy miért van rám indulva ennyire? Egyszerűen nem értem, hogy miért nem fogja fel, mi a helyzet.
- Kihívást jelentesz a számára. Nem csak szimpatikusnak, vagy érdekesnek, vagy kívánatosnak kell lennie a számodra, de el kell érnie, hogy félrelépj.
- Akkor nem fog leállni, igaz? Vagy ha eleget koppan, akkor lehet?
- Én is le tudtam állítani anno. Igaz, hogy az egyik legdurvább lefogást alkalmaztam rajta, amit ismerek, de legalább belátta, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban és nagyon rosszul mérte fel a helyzetet, ha azt gondolja, elmegyek vele.
- Megpróbálta kiszedni belőlem, hogy mi van köztünk az ágyban. Ezzel betette a kulcsot. Oké, hogy elég egyértelmű volt az eddigi kapcsolataimban a felállás, de ezt szerintem akkor is magánügy.
- Ezt két ok miatt is kérdezhette, de erősen nehezményeztem volna, ha válaszolsz - mondja meg őszintén, miközben a megsült húsokat kipakolja. - Az egyik, hogy engem nem tudnak még a bandában sem elhelyezni, hogy melyik oldalt erősítem, a másik, hogy Yuu seme és valószínűleg szeretné elkerülni azt a kellemetlenséget, hogy éles helyzetben találja magát szembe egy másik semével.
- Eszembe sem jutott bármit is mondani neki, mert szerintem ez csak ránk tartozik - mondom meg komolyan. - Sosem tudtam volna másnak engedni - vallom be -, most pedig már szerencsére nem is kell ezzel foglalkoznom. Amúgy meg esélye sincs, szóval tök mindegy, mi vagyok, vagy mi nem. És szerinted tényleg képes lenne kihasználni Jeremyt, hogy a közelembe férkőzzön?
- Yuu elég gátlástalan tud lenni. Yoshi, átgyalogolt a saját barátján egy menet miatt! Persze, hogy képes lenne felhasználni Jeremyt, de óvatosan figyelmeztettem is erre a kölyköt.
- Jeremy egyre jobban átlát az ilyeneken, ahogy ő maga is agyafúrtabbá válik. Ezért hívtad félre, ugye?
- Igen. Mindenképpen fel akartam hívni a figyelmét arra, hogy a bandában nem ugyanolyanok a viszonyok, meg Yuu képes alattomosságra, figyeljen oda.
- Egyszerűen nem tudom megérteni még mindig, hogy ez miért jó neki. Mármint tudja, hogy az utolsó dobásai között van, lassan kirakjátok. Akkor miért köti még mindig az ebet a karóhoz? Meg miért nem keres magának inkább valakit?
- Yuu sosem tudott megülni a hátsóján - jelenti ki csendesen, már terítés közben, mire nekiindulok segíteni. - Hajtja a vér, de annyira, hogy nem tudja fékezni magát. Tudja, hogy komoly tétek forognak kockán, mert nem hülye, csak zabolátlan. Mi úgy gondoljuk, ha valaki el bírná viselni, hogy a hűséget hírből ismeri, akkor intenzív szexuális élet mellett le tudna nyugodni. Tao egyszer szexfüggőnek nevezte, aztán a folytatásért kupán nyomtam. Haragudott Yuura, ám ezt nem ítéltem elégséges indoknak ahhoz mérve, amik elhagyták a száját. Nem voltak méltók hozzá a kijelentései - magyarázza ennyivel tettének okát. - Még ez is lehetséges, de sosem kérdeztünk rá.
- A szexfüggővel egyetértek, az biztosan következik abból, amit csinál. Keressünk neki valakit - ajánlom. - Biztosan vannak ilyenek, mármint akik kölcsönösen így gondolkodnak és akkor nincs fennakadás.
- Szerinted nem próbáltuk? - kérdezi elmosolyodva. - Az évek során igyekeztünk mindenféle megoldást találni erre a problémára. - Kicsomagolja a rizst, majd vigyorogva teszi az asztalra, ahogy a húst is. - Na? Mennyire vagy éhes? - heccel, mire elvigyorodom és mellé lépve karolom magamhoz, majd csókot nyomok a szájára.
- Rád nagyon, meg hát a kajára is most már - kuncogom el magam. - Hm... Azt hiszem, beszélek majd erről Jeremyvel. Mármint hogy neki nincs-e valami ötlete, mert azért sok mindenben leleményes tud lenni.
- Együnk, amíg friss-meleg, utána összebújhatunk - javasolja csendesen. - Minden ötletet szívesen fogadunk, bár Chiakit sem kell félteni.
- De most tényleg levadásztatta valakivel? - kérdezem újra a kezemet sikálva, majd leülök az asztalhoz és megvárom Raktarit is. - Jó étvágyat!
- Igen. El tudja venni az ember kedvét egy macsó, amelyik kétszer nagyobb és hatszor erősebb nála, s persze olyasmit akar, amit legkevésbé sem szeretne neki megadni - jelenti ki. - Jó étvágyat.
- Uh... Ez elég durva megoldásnak hangzik. De azért ugye erőszak nem történhetett? - kérdezem meg bizonytalanul, miközben nekiállok enni.
- Nem, biztos, hogy nem.
- Leckének meg lehet, nem rossz, majd meglátjuk, ő mit fog hozzá szólni és hogy változik-e valami.
- Szerintem balhézni fog Chiakival, aki majd jót nevet rajta - mondja elmosolyodva. - Ízlik?
- Aham, nagyon finom - válaszolok, ha abból ez nem derült volna ki, hogy már lassan a felét bepusztítottam. - Fogsz még ilyen finomat főzni nekem?
- Nem nagy kunszt, szóval biztosan. Yakisobát például nem, ahhoz én kevés vagyok.
- Hm... És sütni is tudsz? - kérdezem azért kuncogva.
- Süteményt? - kérdez vissza meglepetten.
- Aham.
- Az nem az én asztalom, ilyesmit eszedbe se jusson elvárni tőlem! - kuncogja.
- Elvárni? Én csak megkérdeztem - mosolygok rá. - Hátha.
- Én csak válaszoltam - védekezik vidáman, majd eltolja maga elől a kiürített tányért és elégedetten, jóllakottan felsóhajt. Bekapom az utolsó falatot és elnyúlok a széken.
- Ez isteni volt - ismerem el. - Mi lenne, ha az összebújást mosogatás előttre időzítenénk?
- Akkor később lesz elmosogatva - válaszolja, azzal feláll a székről és letakarja a maradék rizst meg húst.
- Én is így gondoltam - nevetek fel. - Akkor? - állok fel és nyújtom felé a kezem. Elfogadja és jön velem, én meg a hálóba húzom és bevackolom magam, majd felkínálom neki is a helyet magam mellett. Leheveredik mellém, hozzám bújik és átkarol, mire egészen testemhez vonom és csókot nyomok a homlokára. A válasz egy gyengéd csók, amibe belemosolygok, de élvezettel és kedvtelve viszonzom, aztán csak cirógatni kezdem a srác hátát és vállát. Ellazulok teljesen, amiből így lehet, megint alvás lesz, pedig már nagyon nem kéne.
Nem is nagyon lehet, mert Tari szelíden törleszkedik, és újra meg újra megcsókol, amíg már szinte egy végeláthatatlan folyammá nem növi ki magát a ténykedésünk. Belefolyok teljesen és akármi is a terve ezzel, engedek neki. Simogatni kezd a csókolózás közben, mellkasom, karom, vállam járja be a keze szelíden, de néha rászorít az izmaimra. Első körben megremegek, ezzel percek alatt fel fog húzni és nem tudom, mennyire van tisztában a helyzettel, mégsem tudom megállítani, csak belefeledkezem a csókba, öntudatlanul mozdulva, simogatva a hátát, vállát. Ettől csak még jobban felbátorodik és a mellkasát az enyémhez dörgöli, majd ahogy végighullámzik, lassan teljes testtel hozzám simul.
Nem értem... Nem tudom, mire megy ez ki, de képtelen vagyok nem kiélvezni, mert annyira jólesik a közelsége, az illata, a csókja, így nem tudok azon gondolkodni, hogy lemondjak róla. Apró csókokkal kúszik le a nyakamra, a keze pedig a pólóm alá siklik. Az baj, hogy ezzel most tényleg nem tudok mit kezdeni? Vagyis... De tudok, csak érteni nem fogom. Hevesebben simogatom, ahol hozzájutok, majd beletúrok a hajába. Az, hogy hatással van rám, egyértelmű, valószínűleg már számára is, mert már kemény lettem a percek alatt odalenn. Nyakamat járják be ajkai, miközben lassan fölém emelkedik, de továbbra is hozzám simul, végül belép a lábaim közé és nekem feszíti merevedő farkát. Képtelen vagyok nem felsóhajtani, és már nem is akarom elfojtani a hangomat, inkább utat engedek neki. Vágyom rá és... nem tudom, mi történt, de... ennek sosem fogok tudni ellenállni, ugyanakkor kíváncsi vagyok, hova és meddig megyünk el, így csak simogatom, markolászom a hátát, tarkóját, beletúrok a hajába néha. Feltolja a pólóm, mire megemelkedem, hogy le tudja húzni rólam. Nem akadékoskodom egy percig sem, szeretem, mikor ő irányt, bár sokszor teszem meg én is, bár szeretném megfordítani is a dolgot, így lassan felfelé kezdem söndörgetni az övé alját. Csak annyira emelkedik el, hogy le tudjam róla szedni a pólót és már simulunk is össze megint.
Mikor megébredek, Tari nincs mellettem, amitől hirtelen pánikot kapok. Ha elment... Nem lehet...! Kipattanok az ágyból és berohanok a nappaliba, de a telefonja ott van és mintha motozást hallanék a fürdőszobából. Nagy levegőt veszek és lerogyok a kanapéra arra a pár percre, míg összeszedem magam. Kibattyogok a konyhába, hogy kávét csináljak nekünk. Mi van, ha mégsincs gond? Mi van, ha van? Ha emiatt... ha nem tudja elviselni? Félek kicsit és nem tudom, hogyan viselkedjek vele. Visszagondolva az egész rossz ötlet volt, talán nem kellett volna, bár mind a ketten nagyon élveztük. Tudom, hogy ő is, hogy akarta, de azt is, hogy ez nehéz kérdés és nem tudom, utólag hogyan fogja értelmezni.
Végül kikeveredik a fürdőből, így igyekszem mosolyt erőltetni az arcomra és átölelem, nyomok csókot az ajkaira. Ezt elutasítja, érzem, amitől megremeg a bensőm. Hagyom, hogy hozzám bújjon, ugyanakkor rettegek, hogy baj van. Nem tudom, hogyan kérdezzek rá, csak kibukik a kérdés a számon, aztán sodródom majd az árral attól függően, mi a válasz. Félek, aggódom, hogy elrontottam valamit, hogy bántottam őt, amit nem akartam. Önző voltam tegnap, nem lett volna szabad, vádolom magam, mert ez igenis az én hibám, az én türelmetlenségem, az én vágyaim miatt van így. Szeretem Tarit, nagyon. Szorítom magamhoz, de aztán... Hogyan kezdjek bármit is a helyzettel, ha nem tud beszélni? Mit csináljak? Fogalmam sincs. Milyen találó a "néma gyereknek anyja sem érti a szavát" mondás most.
Nem akarom elengedni soha, most mégis menne ahelyett, hogy próbálnánk megoldani. Mi van, ha nem akar visszajönni? Masaoval találkozik. Már elmúlt a féltékenységem a férfival szemben, ugyanakkor tudom, hogy talán vele tud beszélni. Mar az önvád, mert nem akartam ezt tenni. Nem akartam bántani azt, akit a legjobban szeretek. A mondata viszont kicsapja a biztosítékot. Az hol lenne megnyugtató, hogy Masao is kihasználta ezt a helyzetet?! Hirtelen önt el a düh és már csak azt látom, hogy kirepül a tányér a kezemből, mire Raktari lemerevedik. Nem tudok itt maradni, kibontakozom az öleléséből. Elgondolkodom, hogy én lépek le, de aztán csak az erkélyre menekülök és rágyújtok. A francba már! Hogy lehet valami ennyire bonyolult? Az első slukk után azonban nem kívánom tovább, így eloltom és visszamegyek. Levegőért kapok, mikor meglátom Tarit ugyanott állni, ráadásul rohama van. A kurva életbe! Hát kell nekem hibát hibára halmozni?! Ennyire nem lehetek hülye... még én sem... Azonnal hozzá rohanok és átölelem. Nem akartam bántani, pedig megint sikerült. Lehúzom a kanapéra, hogy segítsek megnyugodni neki, de valahol magamnak is. Összebújunk vigasztalva egymást. Végre... Ha csak kicsit is, de megnyílik és választ kapok a kérdéseimre. Könnyebb nem lesz, ráadásul már értem a meghasonulását önmagával. Beleverték, hogy mit szabad és mit nem, ennek pedig nem felel meg. De én szeretem... Elgondolkodva hallgatom, de a családja... Hogy tehettek ilyet egy gyerekkel? Ráadásul Raktarinak mindig voltak gondjai az írással, még ma is előfordul, meg persze a hiperaktivitás... Hányszor verhették el azért, amiről igazán nem is tehetett, vagy amit egy kis odafigyeléssel kezelni lehetett volna? Ez kegyetlen és értelmetlen, amit nem tudok nem elítélni.
Előjönnek a kérdések és tudom, hogy ennek is köze kell, hogy legyen a családjához. Nem tévedek, mikor arról beszél, hogy elásnák a kertben, tudom, hogy nem viccel, ettől pedig hányingerem lesz. Már értem, miért nem akar felvállalni, vagy elismerni, hogy meleg. Nem fogom kérni soha többet, megelégszem azzal a társasággal, akivel lehet. Megesküszöm magamnak is, hogy sosem hozom fel ezt többet, mert ilyen áron nekem aztán semmi nem kell. Velem van és ennél semmi nem fontosabb.
A szex... Basszus, hogy lehet ennyire bonyolult? Nem is értem... Talán, mert még mindig nem tudja megmagyarázni, hogy mi a baj. Egyrészt, hogy elítéli, mert a családja is elítélte, ezt értem... Az enyém is, mégsem érzem így magam. Akkor nekem kell engednem, mert nem akarom semmi módon sem belekényszeríteni semmibe. Tudom, hogy néha ő is kívánja ezt, de mikor lesz úgy, hogy mégsem és már nem tudok leállni? Ezt sosem kockáztatnám meg. Akkor vegyünk vissza, másképpen is lehet, biztosan van olyan módja ennek, ahogy ő is el tudja fogadni. Sosem lennék képes félrelépni, a szex ennyire nem lehet fontos. Még mindig feszülnek a kérdések bennem, de sokkal kevesebb van, ugyanakkor nem tudom feltenni azokat, amiktől most félek. Inkább hagyom, hadd menjen, de még visszafordít. Felé fordulok és kitörnek belőlem a kérdések. Megrohan a kétségbeesés, mikor azt mondja, hogy sosem lesz megfelelő nekem. Bolond! Annyira szeretem és most mellette akarok lenni, vele, csak vele, senki más nem kell. Szinte biztosra veszem, hogy megrohanta a szerető, az elhagyás és minden egyéb képe.
Végül elengedem, ha menni akar. Nem tarthatom itt, de szeretném, ha visszajönne, hogy még egy kicsit kettesben lehessünk. Adok neki kulcsot is, mert ha bealszom, nem fog tudni bejönni, majd megvárom, míg elmegy. Csak a konyhaajtóból figyelem, ahogy távozik és nagyot sóhajtva megyek be végül, hogy feltakarítsam a szilánkokat. Amikor ezzel végzek, megiszom a kávém, majd a hálóban rádobom magam az ágyra. Elveszem a képregényt az éjjeliszekrényről és nekiállok valamit csinálni, legalább kicsit kikapcsolódni. Nem tart sokáig ez az állapot, mert az agyam úgyis elnyom mindent. Nem akarok gondolkodni, majd ha Raktari hazajön, ha visszajön hozzám. Végül csak elfekszem az ágyon és hagyom, hogy a fáradtság behúzzon. Úgyis éjjeles vagyok, nem árt rápihenni. Azért beállítok egy ébresztőt háromra, bár remélem, addigra visszajön Tari. Remélem... Végül nem bírom és SMS-írásba kezdek. Alig ment el fél órája, én meg nem bírom tovább, csodás... Mindegy, írok sokfélét, aztán végül mind törlésre kerül és az elküldött változatban csak egy szívecske marad. Ezután már hagyom, hogy elragadjon az álom, bár nyugtalanul alszom. Vele álmodok, de ezek nem kellemesek most, mert félelemmel, haraggal teli képek, és mind ugyanúgy ér véget. Nem akarom elveszíteni, akkor inkább feladom magam, de őt nem. Ebben a tudatban az álmok is marnak, de pihenni muszáj. Alszom, de mégsem... Mikor ér már haza?
Végül Raktari kelt fel, mire először csak felpislogok rá, azt sem tudom hirtelen, hogy hol vagyok, aztán kinyúlok felé, hogy még egy kicsit behúzzam magamhoz. Bemászik mellém, vagyis inkább rám és sok pici csókot ad a számra. Meglep, de viszonzom mindet. Nem tudom, mi történt azóta, de nekem nagyon hiányzott és most jó, hogy itt van, így csak átkarolom és szorosan ölelem magamhoz, ő meg csak bújik hozzám.
- Hiányoztál - árulom el csendesen.
- Pedig úgy két órát voltam távol csak.
- Féltem, hogy nem jössz vissza.
- Mintha valami veszélyes küldetésre mentem volna... Yoshi, csak sétáltam egyet és találkoztam Masaoval - védekezik, bár nem értem, miért, nem megvádoltam, csak tényt közöltem.
- Nem erről van szó, csak... hülyeségeken agyaltam és eszembe jutott sok minden. És... az egyik volt, hogy talán nem jössz vissza, mert mégis csak haragszol.
- Nem szoktam olyat csinálni, hogy csak később derül ki, hogy hogyan állok hozzá valamihez. Ha haragszom, akkor azonnal és elzárkózom, vagy kinyilvánítom, ha pedig nem, de a másik azt hiszi, megmondom neki, hogy nem, ahogy neked is megmondtam - jelenti ki komolyan. - Ne hidd azt, kérlek, hogy közel huszonöt évesen ez volt az első, hogy becsíptem. Még csak nem is a második és az utolsó sem lesz. Szeretem az édes koktélokat, likőröket, de gyorsan a fejembe szállnak. Az meg, ami utána volt... Mindenre tisztán emlékszem - mondja meg őszintén -, még arra is, amiket gondoltam. Tisztában voltam vele, hogy ha iszom, az milyen következményekkel fog járni és teljesen tudatosan mentem bele. Ezek fényében szerinted bármiért is haragudnom kéne rád? - kérdezi meg.
- Nem tudom - árulom el őszintén. - Az sem zavar, hogy ott a válladon a jelem? - kérdezem meg csendesen.
- De, az igen - ismeri el. - Bocs, hogy lekapartam a bőröd - kér elnézést szégyellősen, mire csókot nyomok a homlokára.
- Egyáltalán nem zavar - mondom meg őszintén. - Ez csak azt mutatta nekem, hogy jó, amit csinálok - árulom el csendesen. - Miért zavar?
- Nem fest jó képet senkiről, ha ki van szívva a nyaka, válla, vagy máshol. Meg rólam úgy tudják, nincs senkim. Ha ezt valaki meglátja, hogy magyarázom meg? - magyarázza kérdéssel.
- Értem, ne haragudj - mondom csendesen. - Többet nem fordul elő.
- Nem haragszom, csak ennyit szerettem volna, hogy többet ne, ha lehet.
- Rendben van, figyelni fogok rá - válaszolok neki. Nem gáz, vissza tudom magam fogni.
- Ettél? - kérdezi meg.
- Nem - vallom be. - De nem is voltam éhes. És te?
- Masao megtömött, mikor meghallotta a gyomromat kaját követelni. Őneki aztán mondhatom, hogy nem kívánom az ételt, addig mustrál és fodrozza a száját, míg muszáj vagyok beadni a derekam - meséli. - Üssünk össze valami kaját. Mit szólsz?
- Benne vagyok, de előbb... - Elvigyorodom és megemelve a fejét húzom csókba. Reggel kimaradt és igazán hiányzik. Őszintén viszonozza a csókot, érzem, hogy örül, amitől nekem is sokkal jobb kedvem lesz. Nem tudom, mit mondott vagy beszélt meg Masaoval, de mintha a reggeli furcsa hangulat elszállt volna. - Mit főzünk?
- Mit rejt a konyhád?
- Tojást - nevetem el magam. - De a ház másik oldalán van egy kisbolt, onnan bármit lehet szerezni, mellette meg húsbolt is van.
- Valamilyen bundás hús rizzsel? Nem két perc, de laktató, finom és egyszerű elkészíteni.
- Felőlem jó, de te főzöl - kuncogom el magam. - Tudod, mindig Jeremy csinálta az ebédet. Ciki, mert egyedül élek úgymond, de a rántotta a legdurvább, amit el tudok készíteni.
- Igen, tutira éhen halnál hosszútávon, ami azért nem kis teljesítmény - heccel nevetve. - Alapokat, mint a rizsfőzés, tésztafőzés, hús sütés, panírozás, meg kell tanulnod - jelenti ki. - Na gyere, mert soha nem lesz kaja, amit megehetünk! - mondja, majd úgy kel fel, hogy engem is húz magával, amin csak kuncogni tudok.
- Akkor bolt? - kérdezem vigyorogva. - Egyébként teát főzni tudok.
- El vagyok ájulva - neveti. - Öltözz fel rendesen, hideg van kint!
- Igenis, apuci - nevetem el magam én is, azzal nekiállok felhúzni egy farmert, meg egy kabát sem ártana. - Nem akarok indiszkrét lenni, de te nem akarsz most már átöltözni?
- Még egyszer ne fürödjek meg? - kérdezi kissé sértetten. - Csak lakáskulcsot kaptam, kocsikulcsot nem - teszi hozzá, azzal előkutatja a kapott kulcsot és átnyújtja.
- Nem erre gondoltam, hanem hogy nem kényelmetlen-e, ugyanis tudom, hogy erre nagyon ügyelsz. Azt meg tartsd meg - mondom komolyan.
- Abból a szempontból kényelmetlen, hogy tegnapi, de legalább meleg. Ami kint van a kocsidban, az hideg és kint van - válaszol, míg vacillál, végül visszacsúsztatja a zsebébe a kulcsot.
- Azt hittem, tisztáztuk, hogy használhatod a szekrényt is - válaszolok, mikor rájövök, mi a gond.
- Mennem kellett. Nem értem rá öltözködéssel bíbelődni - jelenti ki, azzal nekiáll levetkőzni.
- Nem is akkor gondoltam, hanem most, ezért kérdeztem rá. - Közben levetkőzik és tiszta ruhát vesz elő a szekrényből. Ilyenkor kicsit könnyebb, hogy nincs sok köztünk sem magasságban, sem testfelépítésben. Zavarban van, de kicsit dacos is, amit nem tudok hova tenni. - Baj van? - kérdezek rá azért.
- Nem, csak ha zavar, mondd azt - darálja el, majd átteszi a mobilját, a kapott kulcsot és az iratait a kölcsönnadrág zsebébe, majd indul is kifele a szobából. Utána lépek és visszahúzom, hogy átöleljem.
- Tudod, hogy most hülye vagy? - kérdezem élek nélkül, barátságosan. - Az sem zavar, ha két hete nem mosakodtál volna, csak felajánlottam, mert ismerlek. Amúgy meg a fenébe is, annyira jól néztél ki benne, szóval még egy darabig el tudtam volna nézni rajtad őket.
- Zabos vagyok, nem hülye - morogja, de szégyenlős mosollyal az arcán.
- Mitől vagy zabos?
- Áh! Nem fontos - mondja mosolyogva.
- De én voltam? - kérdezek rá.
- Felhúzott ez a helyzet. Nem szeretek két nap ugyanabban lenni, odafigyelek a higiéniára, rendezettségre és rosszul érintett, hogy ezt az előbbit megjegyezted, mert úgy tűnt tőle, mintha nem adnék magamra, pedig adok.
- Ne haragudj, nem így gondoltam - vallom be végül. - Azt hittem, hogy azért nem, mert nem akartad megkérdezni, vagy ilyesmi, pedig nyugodtan használhatod a cuccaimat. Egy kicsit talán rosszul kérdeztem - ismerem el.
- Nem fontos, mondtam. Most már mehetünk? - kérdezi meg. - És igen, megint kölcsön kérném a kabátod - teszi hozzá elmosolyodva.
- A tied lehet kölcsönbe - kuncogom el magam. - Mehetünk. - Nyomok azért egy csókot az arcára és elengedem, majd elrakom a cuccomat a zsebembe, meg felveszem a dzsekim és már menetkész is vagyok. Raktari a haját turkálja, szóval gondolom, segítek neki és egy kicsit összeborzolom, aztán megigazgatom a tincseit olyanra, amilyenre én szeretem és rávigyorgok. A szája szegletén mosoly ül, de úgy tesz, mintha haragudna. Akkor muszáj leszek kiengesztelni, így puszit kap az arcára, aztán a szájára, aztán az orrára is.
- Ebből így nem lesz elmenetel - jegyzi meg nevetve.
- De lesz - kuncogom el magam. - Maximum máshova.
- Hova? - kérdezi naivan, mire újra elkuncogom magam.
- Például egy hegy tetejére.
- Köszönöm, de én ezt a lehetőséget kihagyom. Ott még hidegebb van - magyarázza is meg ennyivel, azzal kézen fog és az ajtóig húz. Megcsóválom a fejem, de hagyom neki, bár az ajtóból visszafordulok és előszedek egy szatyrot a szekrényből, amit a kezébe nyomok, majd nekiállok bezárni.
- Akkor mit is kell vennünk?
- Húst, rizst, prézlit és lisztet, ha utóbbi nincs raktáron.
- Inkább vegyünk, ami van, lassan három hónapos - kuncogom el magam.
- Erre nem mondok semmit - neveti a fejét csóválva.
- Régen jártam itthon - ismerem el készségesen. - Meg mondom, nem nagyon használtam egyedül.
- Én is hasonlóan vagyok, de amikor összeszervezünk nálunk egy kibeszélős estet a srácokkal, mindig előbb elugrom a lakásra és kitakarítok, bevásárolok.
- Hirtelen felindulásból jöttünk - védekezem mosolyogva. - De legközelebb nem követem el ezt a hibát.
- Nem hibáztatlak - jelenti ki. A bolt tényleg csak két perc, megkerüljük a sarkot és ott van mindkettő. Elmosolyodom Tarin, mert a kulcsával játszva sétálgat benn. Összeszedjük, ami kell és miután végzünk, már alig várom, hogy otthon legyünk. Kíváncsi leszek erre a közös főzőcskére. Pláne, hogy időnk még van szerencsére. Mikor hazaérünk, lepakolok mindent a konyhaasztalra, majd átadom a terepet a srácnak.
- Akkor a konyhatündérek gyöngyéé a feladat - mosolygok rá.
- Akkor hívd át Ayakot - javasolja kézmosás közben. - Ha segíteni akarsz, moss kezet!
- Akarok? - kérdezem ártatlanul, de azért megmosom a mancsom.
- Igen. Keresel nekem egy közepes méretű tálat, három mélytányért, vágódeszkát, kést például - válaszol játékosan kiadva a feladatokat.
- Ez menni fog - nevetem el magam és nekiállok előszedni, amit kér. Szeretni fogom ezt az alkalmat, már érzem. Mikor elé csúsztatom a deszkát, meg a legélesebb késem, kap egy csókot a nyakába, aztán beszerzem a tálat és a tányérokat is, mind kipakolom elé. Közben ő is szorgoskodik, megmosta a húst és a deszkára teszi. - Még valami?
- A tálba önts rizst, majd mosd ki egyszer. Egy edénybe tedd fel főni.
- Igenis, kapitány... azaz séf - ugratom tovább vigyorogva, de teszem, amit kér és nagyjából öt perc múlva sikerül is a művelet. Közben Tari szeletekre vágja a húst, majd kissé besózza őket.
- A három tányér jön. Liszt megy az egyikbe, prézli a másikba, két tojás a harmadikba, amit fel kell verni.
- Az elméletet tudom, csak kivitelezni nem - árulom el kuncogva. - Izé... ugye a tojást feltöröd?
- Hm? - Meglepetten pillant rá. - Abban mi bonyolult van? - kérdezi meg kíváncsian.
- Általában a héjának a fele a kajába kerül és utána szoktam kivadászni belőle - árulom el, de most azért kicsit ég az arcom. Nem szeretek főzni, ez most biztosan kiderül. - Ez ciki, mi?
- Gyakorlás kérdése - jelenti ki elmosolyodva. - Előttem ne szégyellj ilyesmit, a hiperaktivitásom miatt csomó mindent kétszer annyi időbe telt megtanulni, mint egy átlagos gyereknek vagy tinédzsernek. - Amint végez a hússal, megmossa a kezét, majd elkap két tojást. - Figyelj! - kéri játékosan, majd összecsapja a kettőt. - Fontos az erő, legyen benne egy kevés, de kontroll is kell. Mindig csak az egyik törik meg, de csak egy ütésed van, különben tényleg szilánkosra törik és megy a belsejével együtt - magyarázza vidáman, majd két hüvelykjét a törésbe nyomja és elegáns, laza mozdulattal szétfejtve a két részt a tányérba kerül a tojás. A másodikat már gyorsabban, folyamatos mozgás mellett töri meg és teszi a tányérba, majd a héjakat a kukába dobja és újra kezet mos. Csodálom ilyenkor, de tényleg. Ezek nekem lehetetlen műveletnek tűnnek. Mondjuk felverni már fel tudom a löttyöt, így kerítek egy villát és nekiállok.
- Tejet nem szoktál beletenni? - kérdezem kíváncsian, mert már olyat is hallottam. - Meg... mit tudsz még csinálni?
- Nem vagyok egy konyhaművész, de volt, hogy Masaonak nekem kellett kaját rittyenteni, mert mire hazament, már az éhhalál szélén állt - meséli. - Meg egy egyedülálló férfinek azért nem árt néhány dolgot tudnia, főleg, ha tervbe se vette, hogy megházasodik - teszi hozzá. - Nem szoktam bele tejet tenni - árulja el, s míg beszél, átkeveri a rizst.
- Hát... én mindig rendeltem pizzát, kaját, elmentem étterembe, nem ettem meleget - vallom be most már tényleg égve, miközben a liszt és a zsemlemorzsa is a helyére kerül. - Ellenben panírozni tudok - teszem hozzá gyorsan. Azt Jeremy mellett is csináltam, ráadásul a srác amilyen kicsi, olyan jól főz. Elképesztő volt látni.
- Anyu istenien főz, ezért én nem bírtam megszokni az éttermi kosztot - vallja be. - Tálca merre van?
- Legbal alsó szekrény, felső polc, oldal - mondom meg komolyan. - Látnád a kölyköt főzni! Én úgy néztem... Gyorsan, ügyesen, mint egy igazi séf. Ráadásul nem is hagyományos kajákat főz, hanem európait - mesélem el neki, miközben előkeríti a tálcát. - Sosem gondoltam volna, de kiderült, hogy szeretem az olyanokat is.
- Ha a srácok beleegyeznek, meghívjuk az összeülésre és főzhet - neveti.
- Szó szerint megdolgoztatod a helyéért? - kérdezem kuncogva. - Lehet abból fennakadás, hogy ő és Dayki...? - Kérdezem meg végül finoman. Igen... talán kicsit túl sok minden kijött belőle a Taos dolog után, többek között az ettől való félelme is.
- Nem, de bárkinél be tud vágódni jó kajával - válaszol elvigyorodva. - Ha ő nem csinál belőle gondod, akkor nem. Dayki egy szót sem fog ejteni róla, valószínűleg ismétlés vagy folytatás sem lesz, de ha mégis, Dayki akkor sem csinál belőle ügyet, a többiek meg aztán főleg nem. Miért vagytok ennyire megijedve attól, hogy gáz lehet? Egy évek óta együtt lévő baráti társaság vagyunk és bár nem minden szennyest terítettünk ki, azért elég sokat sikerült akarva-akaratlanul megmutatnunk a bandának. Tisztában vagyunk vele, hogy ki hogy áll bizonyos kérdésekhez, amit elfogadunk és annak megfelelően igyekszünk hozzá fordulni, ha megbeszélnivalónk van a témában.
- Én már nem félek tőle, Jeremy annál inkább. Egy éjszaka alatt sikerült elcsábítania Daykit és kiborítania Taot. Ez egy kicsit betett neki és nagyon meg volt ijedve, hogy haragudni fogtok rá, pedig nem akart rosszat, csak kérdezett, ahogy szokott. De ismered, mindig beletalál abba, amit lehet, nem kéne húznia. Majd kaja után lehet, felhívom, hogy megkérdezzem, egészben hazaért-e. Nem féltem, de na - kuncogom el magam.
- Majd rájön, hogy ez nálunk nem ügy - mondja lazán. - Jobban jártunk amúgy, hogy Tao kisírta magát és elaludt, mert ha rajta múlik, bekortyol még pár italt, részegen hepajkodik, kidobja a taccsot és kifekszik aludni, aztán másnap azt se tudja, mit csináljon, olyan rosszul lesz.
- Akkor lehet, tényleg jobb volt így. Szegény srác, nem irigylem. De ha jól értem, Chiaki és Yajiro között is van vagy alakul valami, igaz?
- Egyértelműen jobb volt így - jelenti ki kétségek nélkül. - Chiaki és Yajiro csak barátok, akik néha összebújnak.
- Egyébként tudom, hogy hülye kérdés, de Yuut miért nem raktátok még ki a társaságból? - kérdezem meg kíváncsian, hiszen az utolsókat rúgja és nem értem, mi a mentsége erre.
- Egy régi baráttól nem válsz meg csak úgy. Yajiro és Chiaki ragaszkodik hozzá - válaszolja ennyiben hagyva a kérdést, miközben a hússzeleteket az olajba pakolja. A rizst korábban elzárta, most konyharuhákba és egy kikészített törölközőbe csavarja, majd az egészet egy székre félreeső helyre rakja.
- Ez attól függ, mit csinál az a régi barát. De értem - válaszolok komolyan, miközben figyelem a srác ténykedését. - Amúgy miért van rám indulva ennyire? Egyszerűen nem értem, hogy miért nem fogja fel, mi a helyzet.
- Kihívást jelentesz a számára. Nem csak szimpatikusnak, vagy érdekesnek, vagy kívánatosnak kell lennie a számodra, de el kell érnie, hogy félrelépj.
- Akkor nem fog leállni, igaz? Vagy ha eleget koppan, akkor lehet?
- Én is le tudtam állítani anno. Igaz, hogy az egyik legdurvább lefogást alkalmaztam rajta, amit ismerek, de legalább belátta, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban és nagyon rosszul mérte fel a helyzetet, ha azt gondolja, elmegyek vele.
- Megpróbálta kiszedni belőlem, hogy mi van köztünk az ágyban. Ezzel betette a kulcsot. Oké, hogy elég egyértelmű volt az eddigi kapcsolataimban a felállás, de ezt szerintem akkor is magánügy.
- Ezt két ok miatt is kérdezhette, de erősen nehezményeztem volna, ha válaszolsz - mondja meg őszintén, miközben a megsült húsokat kipakolja. - Az egyik, hogy engem nem tudnak még a bandában sem elhelyezni, hogy melyik oldalt erősítem, a másik, hogy Yuu seme és valószínűleg szeretné elkerülni azt a kellemetlenséget, hogy éles helyzetben találja magát szembe egy másik semével.
- Eszembe sem jutott bármit is mondani neki, mert szerintem ez csak ránk tartozik - mondom meg komolyan. - Sosem tudtam volna másnak engedni - vallom be -, most pedig már szerencsére nem is kell ezzel foglalkoznom. Amúgy meg esélye sincs, szóval tök mindegy, mi vagyok, vagy mi nem. És szerinted tényleg képes lenne kihasználni Jeremyt, hogy a közelembe férkőzzön?
- Yuu elég gátlástalan tud lenni. Yoshi, átgyalogolt a saját barátján egy menet miatt! Persze, hogy képes lenne felhasználni Jeremyt, de óvatosan figyelmeztettem is erre a kölyköt.
- Jeremy egyre jobban átlát az ilyeneken, ahogy ő maga is agyafúrtabbá válik. Ezért hívtad félre, ugye?
- Igen. Mindenképpen fel akartam hívni a figyelmét arra, hogy a bandában nem ugyanolyanok a viszonyok, meg Yuu képes alattomosságra, figyeljen oda.
- Egyszerűen nem tudom megérteni még mindig, hogy ez miért jó neki. Mármint tudja, hogy az utolsó dobásai között van, lassan kirakjátok. Akkor miért köti még mindig az ebet a karóhoz? Meg miért nem keres magának inkább valakit?
- Yuu sosem tudott megülni a hátsóján - jelenti ki csendesen, már terítés közben, mire nekiindulok segíteni. - Hajtja a vér, de annyira, hogy nem tudja fékezni magát. Tudja, hogy komoly tétek forognak kockán, mert nem hülye, csak zabolátlan. Mi úgy gondoljuk, ha valaki el bírná viselni, hogy a hűséget hírből ismeri, akkor intenzív szexuális élet mellett le tudna nyugodni. Tao egyszer szexfüggőnek nevezte, aztán a folytatásért kupán nyomtam. Haragudott Yuura, ám ezt nem ítéltem elégséges indoknak ahhoz mérve, amik elhagyták a száját. Nem voltak méltók hozzá a kijelentései - magyarázza ennyivel tettének okát. - Még ez is lehetséges, de sosem kérdeztünk rá.
- A szexfüggővel egyetértek, az biztosan következik abból, amit csinál. Keressünk neki valakit - ajánlom. - Biztosan vannak ilyenek, mármint akik kölcsönösen így gondolkodnak és akkor nincs fennakadás.
- Szerinted nem próbáltuk? - kérdezi elmosolyodva. - Az évek során igyekeztünk mindenféle megoldást találni erre a problémára. - Kicsomagolja a rizst, majd vigyorogva teszi az asztalra, ahogy a húst is. - Na? Mennyire vagy éhes? - heccel, mire elvigyorodom és mellé lépve karolom magamhoz, majd csókot nyomok a szájára.
- Rád nagyon, meg hát a kajára is most már - kuncogom el magam. - Hm... Azt hiszem, beszélek majd erről Jeremyvel. Mármint hogy neki nincs-e valami ötlete, mert azért sok mindenben leleményes tud lenni.
- Együnk, amíg friss-meleg, utána összebújhatunk - javasolja csendesen. - Minden ötletet szívesen fogadunk, bár Chiakit sem kell félteni.
- De most tényleg levadásztatta valakivel? - kérdezem újra a kezemet sikálva, majd leülök az asztalhoz és megvárom Raktarit is. - Jó étvágyat!
- Igen. El tudja venni az ember kedvét egy macsó, amelyik kétszer nagyobb és hatszor erősebb nála, s persze olyasmit akar, amit legkevésbé sem szeretne neki megadni - jelenti ki. - Jó étvágyat.
- Uh... Ez elég durva megoldásnak hangzik. De azért ugye erőszak nem történhetett? - kérdezem meg bizonytalanul, miközben nekiállok enni.
- Nem, biztos, hogy nem.
- Leckének meg lehet, nem rossz, majd meglátjuk, ő mit fog hozzá szólni és hogy változik-e valami.
- Szerintem balhézni fog Chiakival, aki majd jót nevet rajta - mondja elmosolyodva. - Ízlik?
- Aham, nagyon finom - válaszolok, ha abból ez nem derült volna ki, hogy már lassan a felét bepusztítottam. - Fogsz még ilyen finomat főzni nekem?
- Nem nagy kunszt, szóval biztosan. Yakisobát például nem, ahhoz én kevés vagyok.
- Hm... És sütni is tudsz? - kérdezem azért kuncogva.
- Süteményt? - kérdez vissza meglepetten.
- Aham.
- Az nem az én asztalom, ilyesmit eszedbe se jusson elvárni tőlem! - kuncogja.
- Elvárni? Én csak megkérdeztem - mosolygok rá. - Hátha.
- Én csak válaszoltam - védekezik vidáman, majd eltolja maga elől a kiürített tányért és elégedetten, jóllakottan felsóhajt. Bekapom az utolsó falatot és elnyúlok a széken.
- Ez isteni volt - ismerem el. - Mi lenne, ha az összebújást mosogatás előttre időzítenénk?
- Akkor később lesz elmosogatva - válaszolja, azzal feláll a székről és letakarja a maradék rizst meg húst.
- Én is így gondoltam - nevetek fel. - Akkor? - állok fel és nyújtom felé a kezem. Elfogadja és jön velem, én meg a hálóba húzom és bevackolom magam, majd felkínálom neki is a helyet magam mellett. Leheveredik mellém, hozzám bújik és átkarol, mire egészen testemhez vonom és csókot nyomok a homlokára. A válasz egy gyengéd csók, amibe belemosolygok, de élvezettel és kedvtelve viszonzom, aztán csak cirógatni kezdem a srác hátát és vállát. Ellazulok teljesen, amiből így lehet, megint alvás lesz, pedig már nagyon nem kéne.
Nem is nagyon lehet, mert Tari szelíden törleszkedik, és újra meg újra megcsókol, amíg már szinte egy végeláthatatlan folyammá nem növi ki magát a ténykedésünk. Belefolyok teljesen és akármi is a terve ezzel, engedek neki. Simogatni kezd a csókolózás közben, mellkasom, karom, vállam járja be a keze szelíden, de néha rászorít az izmaimra. Első körben megremegek, ezzel percek alatt fel fog húzni és nem tudom, mennyire van tisztában a helyzettel, mégsem tudom megállítani, csak belefeledkezem a csókba, öntudatlanul mozdulva, simogatva a hátát, vállát. Ettől csak még jobban felbátorodik és a mellkasát az enyémhez dörgöli, majd ahogy végighullámzik, lassan teljes testtel hozzám simul.
Nem értem... Nem tudom, mire megy ez ki, de képtelen vagyok nem kiélvezni, mert annyira jólesik a közelsége, az illata, a csókja, így nem tudok azon gondolkodni, hogy lemondjak róla. Apró csókokkal kúszik le a nyakamra, a keze pedig a pólóm alá siklik. Az baj, hogy ezzel most tényleg nem tudok mit kezdeni? Vagyis... De tudok, csak érteni nem fogom. Hevesebben simogatom, ahol hozzájutok, majd beletúrok a hajába. Az, hogy hatással van rám, egyértelmű, valószínűleg már számára is, mert már kemény lettem a percek alatt odalenn. Nyakamat járják be ajkai, miközben lassan fölém emelkedik, de továbbra is hozzám simul, végül belép a lábaim közé és nekem feszíti merevedő farkát. Képtelen vagyok nem felsóhajtani, és már nem is akarom elfojtani a hangomat, inkább utat engedek neki. Vágyom rá és... nem tudom, mi történt, de... ennek sosem fogok tudni ellenállni, ugyanakkor kíváncsi vagyok, hova és meddig megyünk el, így csak simogatom, markolászom a hátát, tarkóját, beletúrok a hajába néha. Feltolja a pólóm, mire megemelkedem, hogy le tudja húzni rólam. Nem akadékoskodom egy percig sem, szeretem, mikor ő irányt, bár sokszor teszem meg én is, bár szeretném megfordítani is a dolgot, így lassan felfelé kezdem söndörgetni az övé alját. Csak annyira emelkedik el, hogy le tudjam róla szedni a pólót és már simulunk is össze megint.
2012. december 5., szerda
13.
Raktari
Azt hiszem, egy órája vagyok ébren. Körülbelül annyi idő telhetett el. A gondolataim, mint a vízesés, peregtek elém, valósággal csobbantak a zavarba, ami bennem uralkodik, s ha nem tartottam volna végig attól, hogy felébresztem Yoshit, fogtam volna a fejem, hogy szét ne menjen. Nem rúgtam be, de kellően becsíptem ahhoz, hogy felszabaduljanak belőlem a mocskos, állati ösztönök és úgy dugtunk, amire nincsenek szavak. Ez-ez-ez-ez-ez... ez... Nem, még most sem tudom megfogalmazni, mit érzek... Elfogadhatatlan számomra, amit múlt éjjel tettünk. Annak szemernyi köze nincs a szerelemhez, amit Yoshimi iránt érzek. Undorítóan viselkedtem, akár egy útszéli ribanc. Azt hiszem, meggyaláztuk a kapcsolatunkat és bár számtalan alkalommal fogadtam meg, hogy nem iszom alkoholt... Nem. A holnapra még csak gondolni sem akarok. Előbb túl kell élnem a mai napot. Szembenézni magammal, na az lesz az igazán embertpróbáló. Félek. Minden pillanatára emlékszem a... kefélésünknek és... visszataszítónak érzem magam, abnormálisnak... mert valahol borzalmasan élveztem.
Lassan kikelek az ágyból. A derekam le akar szakadni, a fenekem fáj. Elnyűttnek festhetek. Kivánszorgom a nappaliba és a nadrágomból előkeresem a telefonomat. Nehezen mozgok, alig bírok, aztán mikor meglátom, hogy még csak kilenc lesz, már elfáradok. Rémesnek ítélem az állapotom, ledobom a készüléket a kanapéra, azzal otthon érezve magam elcsoszogok a fürdőig és beállok a zuhanyzóba. Jól fog esni a mosakodás. Lassan teszem meg, minden mozdulat szenvedéssel jár, s hosszan ázom a forró vízben. Kicsit fellazít, de semmit sem old meg. A tükör bepárásodott, ám mire megtörölközöm, már valamennyire látom magam, s a foltok a nyakamon és vállamon borzalmat keltenek bennem. Meg kell tapogatnom őket, hogy elhiggyem, nem a szemem káprázik, ám a valósággal való szembesülés sokkal rosszabb végeredményt hoz. Mérges leszek. Nem jogosan, ezért hamar meg is nyugszom, de a pillanatnyi érzés, hogy ezért veszekednék Yoshival, megrémít. Mi a fene történt velem? Mintha a srác a tükörben nem is én lennék. Idegen. És bárhogy is mosta magát, nem lett tiszta. Ezek a foltok a nyakán, meg a fájdalom a hátsójában bizonyítják, hogy eladta magát. Még sosem jelölt meg senki. Talán ezért érzem most magam tárgyiasítva. Úgy, mintha használtak volna.
Irtóztat a saját látványom és mivel attól, mert bámulom, nem változik semmi, megtörlöm a hajam, majd elhagyom a fürdőt. Sikeresen a kocsiban hagytam a mára készített cuccom, eszembe sem jutott, hogy behozzam. Nem mintha sok eszem és eszméletem maradt volna, mire ideértünk. A konyhából kávéillat szűrődik ki, vagyis Yoshimi már ébren van, ezért inkább összeszedem a tegnapi ruháim és azokat húzom fel. Fogalmam sincs, mihez kezdjek, talán köszönnöm kellene a srácnak, s amint előkerülök immár ruhában, rám mosolyogva lépdel hozzám, majd átfog és csókot nyom a számra. Nem hagyok neki többet, elhúzódom, aztán hozzábújva, átkarolva maradok. Amíg az arcom a vállára fektetem, nem láthatja, bár biztos vagyok benne, hogy már tudja, a vidám reggel engem messzire elkerült. Amint elkezdi lassan a hátamat simogatni, biztossá is válok benne, mert idegességet, talán aggodalmat sugároznak a mozdulatai. Kicsit erősebben szorítom magamhoz, ám nem tudom, mit mondjak. Azt sem tudom, őt mi aggasztja...
- Haragszol? - kérdezi csendesen, bátortalanul.
- Zavarodott vagyok - vallom be neki. - Meg kell emésztenem...
- Mi zavart össze?
- Hát... ömhh... - Próbálok valami értelmeset kisajtolni magamból, de csak nagy levegő, valami apró hang és a levegő kifújása sikerül. Kicsit megrázkódom ettől, megrándulnak a karjaim, így mielőtt rohamom lenne, inkább felhagyok a próbálkozással és vállat vonok. - Kell idő, amíg végiggondolom - mondom meg végül ezt nyíltan.
- Elég nehéz úgy segíteni bármin is, hogy nem mondasz semmit - morogja, de inkább megbántottan, majd elenged és visszamegy a konyhába. - Mit kérsz reggelire?
- Semmit - válaszolok őt nézve. Egy pár pillanatig csupán szemlélem, ahogy csalódottan lerakja az asztalra a kávéinkat, aztán odalépdelek hozzá. - Nem tudok mit mondani, Yoshi. Néhány dologban elég... döcögős velem... - ismerem el készségesen, bocsánatkérően. - Nem ez volt az első ilyen... csak... meg kell emésztenem az egészet... mert... józanul nem úgy... - magyarázkodom egyre ügyetlenebbül, végül elhallgatok, feladom, mielőtt fatális barmot csinálok magamból. Yoshimi végül nagyot sóhajt és a karjaiba zár megint. Bújok hozzá.
- Mégis mit érzel? Mit gondolsz? Mi volt az, ami nem volt jó? Bántottalak, Tari? - bukik ki belőle az összes hirtelen eszébe jutó kérdés.
- Nem bántottál - válaszolom meg az egyetlent, amire tudom a választ. - Azt érzem, hogy el kell mennem sétálni - osztom meg vele.
- Értem - mondja, azzal azonnal elenged és hátat fordítva úgy tesz, mintha valami nagyon fontos dolga akadt volna, pedig csak molyol. Átkarolom és ráhajtom a fejem.
- Ne hibáztasd magad, jó? Nincs miért.
- De van - válaszol ennyivel, bár meg sem mozdul, inkább kicsit bújik.
- Mert miért?
- Mert uralkodnom kellett volna magamon, mert igenis bántottalak, ha nem is testileg. Pedig ez volt az, amit mindenáron el akartam kerülni.
- Ezért ne edd magad, nem bántottál. Masaoval sokszor csináltuk így... - vallom be végül, máskülönben nem valószínű, hogy le tudom venni a válláról ezt a felvett terhet, ami összenyomná. Yoshimi mozdul és a kezében lévő tányért erővel vágja bele a csapba, ahol szilánkosra törik. Ledermedek. Ez a kirohanása sokkal ijesztőbb volt, mint az, ahogy tegnap viselkedtem. Lebénít, megdöbbent.
- Ha nem bántottalak volna, most nem kellene gondolkodnod. Ha nem használom ki a helyzetet... - Nem fejezi be, kifordul az ölelésemből és kivágtat az erkélyre, majd rágyújt. A gyomromba görcs áll és ahogy hagyott, úgy beledermedek az időbe. Alig kapok levegőt, még a karom is meg-megráng, ráadásul a szédülés is elfog. Meg kellene kapaszkodnom, de mindenfele szilánkok vannak és nem szeretnék egyikbe sem belenyúlni.
Megint gyereknek érzem magam. Engedetlen rosszaságnak, aki nem bír megfelelni az elvárásoknak. Nem csínytevőnek, hanem haszontalannak. A sírás kerülget, ám tudom, hogy már felnőtt férfi vagyok és azokhoz nem méltók a könnyek, így minden erőmmel azon vagyok, hogy megőrizzem az önuralmamat. Nyugtatom magam, meggyőzöm, hogy nincs semmi baj, minden rendbe jön. Yoshimi is visszajön, méghozzá aggódva, én pedig meg sem bírok szólalni. Lesütöm a szemem, ám így csak azt látom meg, mennyire gyorsan pattognak az ujjaim. Ijesztő látványt nyújthatok, szőkém is szinte hozzám rohan, hogy átölelhessen. Kicsit megszorít, de nem fájdalmasan, s ebben az ölelésben jól érzem magam.
- Ne haragudj, nagyon sajnálom! Szeretlek, Tari! - suttogja nyugtatóan.
- Én is téged - válaszolok nehézkesen, miközben próbálok megkapaszkodni benne. Nem megy olyan könnyen, de ahogy kicsit csillapodik a roham és a fejem a vállára tudom hajtani, legalább a hátán tudom tartani nagyjából a kezem.
- Ígérem, soha többet... - Rémület van a hangjában, aggódás és félelem, majd a kanapéhoz vezet és lehúz rá. Összebújunk, talán egymást vigasztaljuk, nyugtatjuk, nem tudom. - Nem csinálok ilyet sosem. - Beszélnem kellene... Elmondani neki sok-sok-sok mindent. Küzdök ezért magammal, mert el akarom mondani az igazat néhány dologról, de azzal a családom sározom be, ezt pedig ugyanúgy nem akarom, mint amennyire szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba. Percekig hallgatok, míg mérlegelek. Mindent igyekszem a pro és kontra oldalra feltenni, aztán végül hagyom, hogy a súly eldöntse, beszélek-e, vagy sem.
Beszélek. Szeretem Yoshimit és bízom benne. Sosem akarom bemutatni otthon és a tűzbe is belegyalogolnék, hogy apám a közelébe se kerüljön. Azt hiszem, nagyon sok mindent megtennék...
- Szigorban nőttem fel - szólalok meg erőtlen hangon. - Mindig azt várták el tőlem, hogy engedelmes legyek. Tanuljak jól, viselkedjek példamutatóan, érjek el az edzéseken kiemelkedő eredményeket, fogadjak szót... - sorolom csendesen. - A nagybátyám tolószékben ült és... kiabált meg csapkodott, ha dühös volt... - vallom be nehézkesen. - Kergetett meg. Mindig megálltam, mert azt kellett tennem. Apa dettó, csak előle nem futottam el sosem.
- Megvertek? - kérdez rá halkan. Sokszor kerültem meg ezt a kanyart, s most, hogy szembe kell néznem vele, görcs nyilall a gyomromba, de én vállaltam, én mentem bele, vissza pedig nem fordulok.
- Meg.
- Masao miatt is?
- Volt olyan is. - Yoshimi ráhibázott, én pedig nem akarom tagadni. Talán, ha megérti, könnyebb lesz neki.
- Azért, mert vele voltál?
- Azért, mert miatta nem voltam szófogadó.
- Nem csak erre gondoltam. Hanem hogy mennyire jóban voltatok.
- Folyamatosan próbált apám is, a nagybátyám is elválasztani tőle. Már kicsi koromtól kezdve rossz szemmel nézték a kapcsolatunkat - mesélem el őszintén. - Masaoval mindent lehetett, amit otthon nem. Kaptam tőle játékokat, édességet, bolondoztunk... aludhattam nap közben, felállhattam a könyvtől, ha már nem bírtam nyugton ülni... Ő a hiperaktivitásomat is létezőnek ismerte el és rengeteg lehetőséget biztosított a számomra. Tanított olyasmit, ami nem gyereknek való, kiállt mellettem, amikor mindenki engem hibáztatott... volt, hogy kimentett olyanok alól, amit nem akartam... vagyis a kötelességeimtől egy kicsit megvont.
- Ez meg apádéknak nem tetszett - érti meg végre, én pedig megerősítésnek bólintok párat. - És miután összejöttetek?
- A helyzet elmérgesedett, noha nem azért, mert bárki tudott volna róla, azért megpróbálták volna meglincselni Masaot, második körben pedig kitagadtak volna.
- Apádék elítélik a melegeket, igaz?
- Számukra ez egy anomália. Egy aberráció. Undorítónak és mocskosnak találják. Szerintük irtani kéne a homoszexuálisokat - magyarázom el nehezen lélegezve Yoshinak, hogy mi a helyzet otthon ezzel kapcsolatban.
- Tehát nem felelsz meg az elvárásoknak, igaz?
- Az nem kifejezés. Valószínűleg mélyebbre ásnának el hátul a kertben, mint amennyire a dínók fekszenek a kőzetben, nem beszélnének rólam senkinek, mégpedig egyszerűen azért, mert szégyent hoztam a családra és egy akció során meghaltam. - Teljesen őszintén mondom ezt, viccet nem is ismerve. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha kiderülne, hogy én is olyan vagyok... Yoshimi is megdöbben, kiérezte a hangomból, hogy élve elásnának és az emlékemet is eltüntetnék, nehogy fény derüljön rá, miféle szégyenteljes torzszülött voltam én.
- Ez nem... nem lehet igaz... akkor ezért... ezért ilyen nehéz... minden? - kérdezi meg akadozva, szinte nincs is még magánál.
- Ezért - ismerem el. - Ezért van két életem és ragaszkodom mindenek felett ahhoz, hogy titokban maradjon, mi vagyok. Valószínűleg... Masaot hibáztatnák, apám pedig képes lenne megkeresni őt, hogy bosszút álljon, amiért megrontott és elferdített - teszem hozzá némi habozás után.
- Ne haragudj, de ez nem normális - mondja meg komolyan. - Ezt talán nem lenne szabad megkérdeznem... - akad is el. - Masao ezt hogy viselte el? Nem bántásból kérdezem, de neki sem lehetett könnyű.
- Kérlek, ne méltasd a családomat - kérem meg csendesen, mégis komolyan. - Nem az a természetes, hogy az ember a saját neméhez vonzódik. Ez a túl radikális elutasítás sem normális, ezt elismerem, de jogos a fekete bárány szerep engem illetően és erről nem szeretnék vitát nyitni - jelentem ki. - Masaot nem hatotta meg semmi, gőzerővel dolgozott, hogy nekem minden jó legyen. Elég nehéz volt neki, de énmiattam...
- Ezt hogy érted?
- Mint neked is...
- Mi a baj a szexszel? - Bingó. Bele a közepébe és nem is tudok rá válaszolni. Pánikba esem és nem tudok rajta uralkodni sem. Gyakorlatilag elmondtam... Bár nem teljesen. - Mitől undorító? Miért nem normális, hogy élvezzük egymást? - Fulladok. Szerencsére ülök, ezért összeesni nem fogok, s noha a tegnapi szédület a mostani szédüléshez képest semmi sem volt, most mégsem kapaszkodom, csupán leszegem a fejem és becsukom a szemeimet. A karom néha akkorát rándul, hogy a testem is mozdul tőle, Yoshi pedig simogatni kezd, hogy megnyugtasson.
- Ez az... amiről nem... beszélek...
- Szerintem Jeremyvel kéne erről beszélned, fokozatosan nyitva - mondja meg őszintén a véleményét.
- Soha! - vágom rá olyan határozottan, amennyire csak ki bírom nyögni ezt a szót. - Erről tud Masao és pont! Neked megpróbálom elmakogni, ha akarod tudni, de másnak nem. Főleg nem Jeremynek.
- Pedig nála könnyebben kevesen kezelik ezt a témát annak ellenére, hogy évekig erőszakolták és kihasználták - válaszol nyíltan. - Amúgy meg nem hülye, sok mindenre rájött magától is. Többek között arra, hogy Dayki beléd van esve... vagyis inkább sejti.
- Sejtettem, hogy rá fog jönni, de nem kívánok erről beszélni vele - mondom ki egyenesen. - A... arról meg egyszerűen azért nem, mert Masao szeretője. A sztori szorosan kapcsolódik hozzá.
- Nem értem, miért számít, hogy Masao szeretője - vallja be őszintén. - Nem fog beszélni veled róla, eszében sincs.
- Nem akarom, hogy tudjon dolgokat és Masao sem díjazná - magyarázom ennyivel.
- Te tudod - hagyja ennyiben. Nem, mégsem mondom el. Ezt nem. - Csak... váltsuk ki a szexet mással - mondja ki végül.
- Ezt hogy érted?
- Másképpen is lehetünk együtt, biztos van olyan módja a dolognak, amitől te sem húzódzkodsz.
- Van.
- Hm? - Kérdőn néz rám, valószínűleg ennél kicsit több választ várt, mire kínosan megvonom a szám.
- Kézzel egymásnak... - motyogom.
- Rendben - egyezik bele csendesen, bár elgondolkodva, majd végül felsóhajt, de nem részletezi tovább. Rengeteg minden megfordul a fejemben, például, hogy alternatívaként még mindig tarthat egy készséges szeretőt, vagy hogy ezt hosszútávon nem fogja tudni elviselni, esetleg csak nem mer leszólni, azonban most túl nehéz ez a helyzet, hogy rákérdezzek bármire is. Inkább kibontakozom az összebújásból és felkelek a kanapéról.
- Elmegyek sétálni és megpróbálok találkozni Masaoval is - jelentem be.
- Menj - enged el ennyivel. Látom rajta, hogy mondana még valamit, de aztán végül csak megrázza a fejét. - Ide visszajössz még? Este dolgozom.
- Tudom és csak pár órát terveztem kimaradni. Vagy már ne jöjjek? - kérdezem meg.
- Szeretném, ha visszajönnél - vallja be komolyan. - Ne vigyelek el, biztos?
- Nem kell, most jól fog esni a séta. Lehet, hogy már egy óra múlva itt vagyok, mert Masao nem ér rá - teszem hozzá.
- Rendben van. - Ezután feláll és elindul a konyha felé.
- Yoshi - szólítom meg, remélve, hogy ezzel megállítom. Megáll, így folytatom. - Biztos, hogy nem akarod elmondani, amiket csak gondoltál? - kérdezem meg tőle.
- Csak... - Lesüti a szemét és a padlót kezdi nézni. - Mikor lesz eleged abból, hogy kérdezek... Hogy mikor telik be nálad a pohár, mert kívánlak... Hogy mikor unod ezt az egészet meg...
- Éveket vártam arra, hogy veled lehessek és nem fogom könnyen feladni. Igyekszem változni, de nem tudom megígérni, hogy valaha is megfelelő leszek a számodra, ám amíg kérdezel, addig tudom, hogy érdekel ez a kapcsolat, ezért törekedni fogok arra, hogy válaszolni bírjak - felelek őszintén.
- A francba is! - tör ki belőle és két lépessel terem előttem, hogy magához öleljen. A fejét a nyakamhoz fúrja, én pedig átfogom Yoshit és megsimogatom a hátát. - Te vagy a tökéletes nekem. A szex sosem lehet fontosabb nálad. - Felsóhajtok, majd belecsókolok a nyakába.
- Néha én is akarom... néha nagyon... Az másodlagos, hogy ugyanazt gondolom, mint az apám és a nagybátyám... Annak ellenére sem kényszerítettem bele magam házasságba és gyerekvállalásba, és annak ellenére is veled akarok lenni. - Nem tudom, hogy meg akarom-e nyugtatni, vagy csupán őszinte akarok-e lenni hozzá. Mindkettő.
- Csak félek, nagyon félek, hogy egyszer erőszak lesz, vagy annak fogod érezni - vallja be és a könnyeivel küzd. Attól a lehetőségtől, hogy egyszer erőszakos lesz velem, nem kicsit riadok meg, ám megszólal bennem a racionalitás is szerencsére.
- Testőr vagyok, meg tudom védeni magam, ezáltal nem fogsz tudni erőszakot elkövetni rajtam és nem lesz miért annak megélnem. Ne fojts el semmit, mert az nem jó - kérem szelídebben, mint amilyen határozottsággal az előbbit kijelentettem. Volt bennem dac is, talán büszkeség, de már elcsitult. - Amíg, ha nehezen is, de meg tudunk beszélni mindent, nem lesz baj.
- Igyekszem - válaszol komolyan. - Üdvözlöm Masaot! - vált végül. - Nagyon vigyázz magadra és... - Egy pillanatra elenged, hogy a szekrényhez lépve vegye elő a pótkulcsot. - Ezt vidd magaddal, ha netán elaludnék. Várlak - jelenti ki és elmosolyodik végül, búcsúzóul pedig csókot nyom a számra.
- Kösz - mondom szeppenten, s a kulcsot a zsebembe csúsztatom. Még megszárítom rendesen a hajam, meg elteszem a telefonom, pulcsit húzok és kérek kölcsön egy kabátot, azzal megindulok.
Azt hiszem, egy órája vagyok ébren. Körülbelül annyi idő telhetett el. A gondolataim, mint a vízesés, peregtek elém, valósággal csobbantak a zavarba, ami bennem uralkodik, s ha nem tartottam volna végig attól, hogy felébresztem Yoshit, fogtam volna a fejem, hogy szét ne menjen. Nem rúgtam be, de kellően becsíptem ahhoz, hogy felszabaduljanak belőlem a mocskos, állati ösztönök és úgy dugtunk, amire nincsenek szavak. Ez-ez-ez-ez-ez... ez... Nem, még most sem tudom megfogalmazni, mit érzek... Elfogadhatatlan számomra, amit múlt éjjel tettünk. Annak szemernyi köze nincs a szerelemhez, amit Yoshimi iránt érzek. Undorítóan viselkedtem, akár egy útszéli ribanc. Azt hiszem, meggyaláztuk a kapcsolatunkat és bár számtalan alkalommal fogadtam meg, hogy nem iszom alkoholt... Nem. A holnapra még csak gondolni sem akarok. Előbb túl kell élnem a mai napot. Szembenézni magammal, na az lesz az igazán embertpróbáló. Félek. Minden pillanatára emlékszem a... kefélésünknek és... visszataszítónak érzem magam, abnormálisnak... mert valahol borzalmasan élveztem.
Lassan kikelek az ágyból. A derekam le akar szakadni, a fenekem fáj. Elnyűttnek festhetek. Kivánszorgom a nappaliba és a nadrágomból előkeresem a telefonomat. Nehezen mozgok, alig bírok, aztán mikor meglátom, hogy még csak kilenc lesz, már elfáradok. Rémesnek ítélem az állapotom, ledobom a készüléket a kanapéra, azzal otthon érezve magam elcsoszogok a fürdőig és beállok a zuhanyzóba. Jól fog esni a mosakodás. Lassan teszem meg, minden mozdulat szenvedéssel jár, s hosszan ázom a forró vízben. Kicsit fellazít, de semmit sem old meg. A tükör bepárásodott, ám mire megtörölközöm, már valamennyire látom magam, s a foltok a nyakamon és vállamon borzalmat keltenek bennem. Meg kell tapogatnom őket, hogy elhiggyem, nem a szemem káprázik, ám a valósággal való szembesülés sokkal rosszabb végeredményt hoz. Mérges leszek. Nem jogosan, ezért hamar meg is nyugszom, de a pillanatnyi érzés, hogy ezért veszekednék Yoshival, megrémít. Mi a fene történt velem? Mintha a srác a tükörben nem is én lennék. Idegen. És bárhogy is mosta magát, nem lett tiszta. Ezek a foltok a nyakán, meg a fájdalom a hátsójában bizonyítják, hogy eladta magát. Még sosem jelölt meg senki. Talán ezért érzem most magam tárgyiasítva. Úgy, mintha használtak volna.
Irtóztat a saját látványom és mivel attól, mert bámulom, nem változik semmi, megtörlöm a hajam, majd elhagyom a fürdőt. Sikeresen a kocsiban hagytam a mára készített cuccom, eszembe sem jutott, hogy behozzam. Nem mintha sok eszem és eszméletem maradt volna, mire ideértünk. A konyhából kávéillat szűrődik ki, vagyis Yoshimi már ébren van, ezért inkább összeszedem a tegnapi ruháim és azokat húzom fel. Fogalmam sincs, mihez kezdjek, talán köszönnöm kellene a srácnak, s amint előkerülök immár ruhában, rám mosolyogva lépdel hozzám, majd átfog és csókot nyom a számra. Nem hagyok neki többet, elhúzódom, aztán hozzábújva, átkarolva maradok. Amíg az arcom a vállára fektetem, nem láthatja, bár biztos vagyok benne, hogy már tudja, a vidám reggel engem messzire elkerült. Amint elkezdi lassan a hátamat simogatni, biztossá is válok benne, mert idegességet, talán aggodalmat sugároznak a mozdulatai. Kicsit erősebben szorítom magamhoz, ám nem tudom, mit mondjak. Azt sem tudom, őt mi aggasztja...
- Haragszol? - kérdezi csendesen, bátortalanul.
- Zavarodott vagyok - vallom be neki. - Meg kell emésztenem...
- Mi zavart össze?
- Hát... ömhh... - Próbálok valami értelmeset kisajtolni magamból, de csak nagy levegő, valami apró hang és a levegő kifújása sikerül. Kicsit megrázkódom ettől, megrándulnak a karjaim, így mielőtt rohamom lenne, inkább felhagyok a próbálkozással és vállat vonok. - Kell idő, amíg végiggondolom - mondom meg végül ezt nyíltan.
- Elég nehéz úgy segíteni bármin is, hogy nem mondasz semmit - morogja, de inkább megbántottan, majd elenged és visszamegy a konyhába. - Mit kérsz reggelire?
- Semmit - válaszolok őt nézve. Egy pár pillanatig csupán szemlélem, ahogy csalódottan lerakja az asztalra a kávéinkat, aztán odalépdelek hozzá. - Nem tudok mit mondani, Yoshi. Néhány dologban elég... döcögős velem... - ismerem el készségesen, bocsánatkérően. - Nem ez volt az első ilyen... csak... meg kell emésztenem az egészet... mert... józanul nem úgy... - magyarázkodom egyre ügyetlenebbül, végül elhallgatok, feladom, mielőtt fatális barmot csinálok magamból. Yoshimi végül nagyot sóhajt és a karjaiba zár megint. Bújok hozzá.
- Mégis mit érzel? Mit gondolsz? Mi volt az, ami nem volt jó? Bántottalak, Tari? - bukik ki belőle az összes hirtelen eszébe jutó kérdés.
- Nem bántottál - válaszolom meg az egyetlent, amire tudom a választ. - Azt érzem, hogy el kell mennem sétálni - osztom meg vele.
- Értem - mondja, azzal azonnal elenged és hátat fordítva úgy tesz, mintha valami nagyon fontos dolga akadt volna, pedig csak molyol. Átkarolom és ráhajtom a fejem.
- Ne hibáztasd magad, jó? Nincs miért.
- De van - válaszol ennyivel, bár meg sem mozdul, inkább kicsit bújik.
- Mert miért?
- Mert uralkodnom kellett volna magamon, mert igenis bántottalak, ha nem is testileg. Pedig ez volt az, amit mindenáron el akartam kerülni.
- Ezért ne edd magad, nem bántottál. Masaoval sokszor csináltuk így... - vallom be végül, máskülönben nem valószínű, hogy le tudom venni a válláról ezt a felvett terhet, ami összenyomná. Yoshimi mozdul és a kezében lévő tányért erővel vágja bele a csapba, ahol szilánkosra törik. Ledermedek. Ez a kirohanása sokkal ijesztőbb volt, mint az, ahogy tegnap viselkedtem. Lebénít, megdöbbent.
- Ha nem bántottalak volna, most nem kellene gondolkodnod. Ha nem használom ki a helyzetet... - Nem fejezi be, kifordul az ölelésemből és kivágtat az erkélyre, majd rágyújt. A gyomromba görcs áll és ahogy hagyott, úgy beledermedek az időbe. Alig kapok levegőt, még a karom is meg-megráng, ráadásul a szédülés is elfog. Meg kellene kapaszkodnom, de mindenfele szilánkok vannak és nem szeretnék egyikbe sem belenyúlni.
Megint gyereknek érzem magam. Engedetlen rosszaságnak, aki nem bír megfelelni az elvárásoknak. Nem csínytevőnek, hanem haszontalannak. A sírás kerülget, ám tudom, hogy már felnőtt férfi vagyok és azokhoz nem méltók a könnyek, így minden erőmmel azon vagyok, hogy megőrizzem az önuralmamat. Nyugtatom magam, meggyőzöm, hogy nincs semmi baj, minden rendbe jön. Yoshimi is visszajön, méghozzá aggódva, én pedig meg sem bírok szólalni. Lesütöm a szemem, ám így csak azt látom meg, mennyire gyorsan pattognak az ujjaim. Ijesztő látványt nyújthatok, szőkém is szinte hozzám rohan, hogy átölelhessen. Kicsit megszorít, de nem fájdalmasan, s ebben az ölelésben jól érzem magam.
- Ne haragudj, nagyon sajnálom! Szeretlek, Tari! - suttogja nyugtatóan.
- Én is téged - válaszolok nehézkesen, miközben próbálok megkapaszkodni benne. Nem megy olyan könnyen, de ahogy kicsit csillapodik a roham és a fejem a vállára tudom hajtani, legalább a hátán tudom tartani nagyjából a kezem.
- Ígérem, soha többet... - Rémület van a hangjában, aggódás és félelem, majd a kanapéhoz vezet és lehúz rá. Összebújunk, talán egymást vigasztaljuk, nyugtatjuk, nem tudom. - Nem csinálok ilyet sosem. - Beszélnem kellene... Elmondani neki sok-sok-sok mindent. Küzdök ezért magammal, mert el akarom mondani az igazat néhány dologról, de azzal a családom sározom be, ezt pedig ugyanúgy nem akarom, mint amennyire szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba. Percekig hallgatok, míg mérlegelek. Mindent igyekszem a pro és kontra oldalra feltenni, aztán végül hagyom, hogy a súly eldöntse, beszélek-e, vagy sem.
Beszélek. Szeretem Yoshimit és bízom benne. Sosem akarom bemutatni otthon és a tűzbe is belegyalogolnék, hogy apám a közelébe se kerüljön. Azt hiszem, nagyon sok mindent megtennék...
- Szigorban nőttem fel - szólalok meg erőtlen hangon. - Mindig azt várták el tőlem, hogy engedelmes legyek. Tanuljak jól, viselkedjek példamutatóan, érjek el az edzéseken kiemelkedő eredményeket, fogadjak szót... - sorolom csendesen. - A nagybátyám tolószékben ült és... kiabált meg csapkodott, ha dühös volt... - vallom be nehézkesen. - Kergetett meg. Mindig megálltam, mert azt kellett tennem. Apa dettó, csak előle nem futottam el sosem.
- Megvertek? - kérdez rá halkan. Sokszor kerültem meg ezt a kanyart, s most, hogy szembe kell néznem vele, görcs nyilall a gyomromba, de én vállaltam, én mentem bele, vissza pedig nem fordulok.
- Meg.
- Masao miatt is?
- Volt olyan is. - Yoshimi ráhibázott, én pedig nem akarom tagadni. Talán, ha megérti, könnyebb lesz neki.
- Azért, mert vele voltál?
- Azért, mert miatta nem voltam szófogadó.
- Nem csak erre gondoltam. Hanem hogy mennyire jóban voltatok.
- Folyamatosan próbált apám is, a nagybátyám is elválasztani tőle. Már kicsi koromtól kezdve rossz szemmel nézték a kapcsolatunkat - mesélem el őszintén. - Masaoval mindent lehetett, amit otthon nem. Kaptam tőle játékokat, édességet, bolondoztunk... aludhattam nap közben, felállhattam a könyvtől, ha már nem bírtam nyugton ülni... Ő a hiperaktivitásomat is létezőnek ismerte el és rengeteg lehetőséget biztosított a számomra. Tanított olyasmit, ami nem gyereknek való, kiállt mellettem, amikor mindenki engem hibáztatott... volt, hogy kimentett olyanok alól, amit nem akartam... vagyis a kötelességeimtől egy kicsit megvont.
- Ez meg apádéknak nem tetszett - érti meg végre, én pedig megerősítésnek bólintok párat. - És miután összejöttetek?
- A helyzet elmérgesedett, noha nem azért, mert bárki tudott volna róla, azért megpróbálták volna meglincselni Masaot, második körben pedig kitagadtak volna.
- Apádék elítélik a melegeket, igaz?
- Számukra ez egy anomália. Egy aberráció. Undorítónak és mocskosnak találják. Szerintük irtani kéne a homoszexuálisokat - magyarázom el nehezen lélegezve Yoshinak, hogy mi a helyzet otthon ezzel kapcsolatban.
- Tehát nem felelsz meg az elvárásoknak, igaz?
- Az nem kifejezés. Valószínűleg mélyebbre ásnának el hátul a kertben, mint amennyire a dínók fekszenek a kőzetben, nem beszélnének rólam senkinek, mégpedig egyszerűen azért, mert szégyent hoztam a családra és egy akció során meghaltam. - Teljesen őszintén mondom ezt, viccet nem is ismerve. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha kiderülne, hogy én is olyan vagyok... Yoshimi is megdöbben, kiérezte a hangomból, hogy élve elásnának és az emlékemet is eltüntetnék, nehogy fény derüljön rá, miféle szégyenteljes torzszülött voltam én.
- Ez nem... nem lehet igaz... akkor ezért... ezért ilyen nehéz... minden? - kérdezi meg akadozva, szinte nincs is még magánál.
- Ezért - ismerem el. - Ezért van két életem és ragaszkodom mindenek felett ahhoz, hogy titokban maradjon, mi vagyok. Valószínűleg... Masaot hibáztatnák, apám pedig képes lenne megkeresni őt, hogy bosszút álljon, amiért megrontott és elferdített - teszem hozzá némi habozás után.
- Ne haragudj, de ez nem normális - mondja meg komolyan. - Ezt talán nem lenne szabad megkérdeznem... - akad is el. - Masao ezt hogy viselte el? Nem bántásból kérdezem, de neki sem lehetett könnyű.
- Kérlek, ne méltasd a családomat - kérem meg csendesen, mégis komolyan. - Nem az a természetes, hogy az ember a saját neméhez vonzódik. Ez a túl radikális elutasítás sem normális, ezt elismerem, de jogos a fekete bárány szerep engem illetően és erről nem szeretnék vitát nyitni - jelentem ki. - Masaot nem hatotta meg semmi, gőzerővel dolgozott, hogy nekem minden jó legyen. Elég nehéz volt neki, de énmiattam...
- Ezt hogy érted?
- Mint neked is...
- Mi a baj a szexszel? - Bingó. Bele a közepébe és nem is tudok rá válaszolni. Pánikba esem és nem tudok rajta uralkodni sem. Gyakorlatilag elmondtam... Bár nem teljesen. - Mitől undorító? Miért nem normális, hogy élvezzük egymást? - Fulladok. Szerencsére ülök, ezért összeesni nem fogok, s noha a tegnapi szédület a mostani szédüléshez képest semmi sem volt, most mégsem kapaszkodom, csupán leszegem a fejem és becsukom a szemeimet. A karom néha akkorát rándul, hogy a testem is mozdul tőle, Yoshi pedig simogatni kezd, hogy megnyugtasson.
- Ez az... amiről nem... beszélek...
- Szerintem Jeremyvel kéne erről beszélned, fokozatosan nyitva - mondja meg őszintén a véleményét.
- Soha! - vágom rá olyan határozottan, amennyire csak ki bírom nyögni ezt a szót. - Erről tud Masao és pont! Neked megpróbálom elmakogni, ha akarod tudni, de másnak nem. Főleg nem Jeremynek.
- Pedig nála könnyebben kevesen kezelik ezt a témát annak ellenére, hogy évekig erőszakolták és kihasználták - válaszol nyíltan. - Amúgy meg nem hülye, sok mindenre rájött magától is. Többek között arra, hogy Dayki beléd van esve... vagyis inkább sejti.
- Sejtettem, hogy rá fog jönni, de nem kívánok erről beszélni vele - mondom ki egyenesen. - A... arról meg egyszerűen azért nem, mert Masao szeretője. A sztori szorosan kapcsolódik hozzá.
- Nem értem, miért számít, hogy Masao szeretője - vallja be őszintén. - Nem fog beszélni veled róla, eszében sincs.
- Nem akarom, hogy tudjon dolgokat és Masao sem díjazná - magyarázom ennyivel.
- Te tudod - hagyja ennyiben. Nem, mégsem mondom el. Ezt nem. - Csak... váltsuk ki a szexet mással - mondja ki végül.
- Ezt hogy érted?
- Másképpen is lehetünk együtt, biztos van olyan módja a dolognak, amitől te sem húzódzkodsz.
- Van.
- Hm? - Kérdőn néz rám, valószínűleg ennél kicsit több választ várt, mire kínosan megvonom a szám.
- Kézzel egymásnak... - motyogom.
- Rendben - egyezik bele csendesen, bár elgondolkodva, majd végül felsóhajt, de nem részletezi tovább. Rengeteg minden megfordul a fejemben, például, hogy alternatívaként még mindig tarthat egy készséges szeretőt, vagy hogy ezt hosszútávon nem fogja tudni elviselni, esetleg csak nem mer leszólni, azonban most túl nehéz ez a helyzet, hogy rákérdezzek bármire is. Inkább kibontakozom az összebújásból és felkelek a kanapéról.
- Elmegyek sétálni és megpróbálok találkozni Masaoval is - jelentem be.
- Menj - enged el ennyivel. Látom rajta, hogy mondana még valamit, de aztán végül csak megrázza a fejét. - Ide visszajössz még? Este dolgozom.
- Tudom és csak pár órát terveztem kimaradni. Vagy már ne jöjjek? - kérdezem meg.
- Szeretném, ha visszajönnél - vallja be komolyan. - Ne vigyelek el, biztos?
- Nem kell, most jól fog esni a séta. Lehet, hogy már egy óra múlva itt vagyok, mert Masao nem ér rá - teszem hozzá.
- Rendben van. - Ezután feláll és elindul a konyha felé.
- Yoshi - szólítom meg, remélve, hogy ezzel megállítom. Megáll, így folytatom. - Biztos, hogy nem akarod elmondani, amiket csak gondoltál? - kérdezem meg tőle.
- Csak... - Lesüti a szemét és a padlót kezdi nézni. - Mikor lesz eleged abból, hogy kérdezek... Hogy mikor telik be nálad a pohár, mert kívánlak... Hogy mikor unod ezt az egészet meg...
- Éveket vártam arra, hogy veled lehessek és nem fogom könnyen feladni. Igyekszem változni, de nem tudom megígérni, hogy valaha is megfelelő leszek a számodra, ám amíg kérdezel, addig tudom, hogy érdekel ez a kapcsolat, ezért törekedni fogok arra, hogy válaszolni bírjak - felelek őszintén.
- A francba is! - tör ki belőle és két lépessel terem előttem, hogy magához öleljen. A fejét a nyakamhoz fúrja, én pedig átfogom Yoshit és megsimogatom a hátát. - Te vagy a tökéletes nekem. A szex sosem lehet fontosabb nálad. - Felsóhajtok, majd belecsókolok a nyakába.
- Néha én is akarom... néha nagyon... Az másodlagos, hogy ugyanazt gondolom, mint az apám és a nagybátyám... Annak ellenére sem kényszerítettem bele magam házasságba és gyerekvállalásba, és annak ellenére is veled akarok lenni. - Nem tudom, hogy meg akarom-e nyugtatni, vagy csupán őszinte akarok-e lenni hozzá. Mindkettő.
- Csak félek, nagyon félek, hogy egyszer erőszak lesz, vagy annak fogod érezni - vallja be és a könnyeivel küzd. Attól a lehetőségtől, hogy egyszer erőszakos lesz velem, nem kicsit riadok meg, ám megszólal bennem a racionalitás is szerencsére.
- Testőr vagyok, meg tudom védeni magam, ezáltal nem fogsz tudni erőszakot elkövetni rajtam és nem lesz miért annak megélnem. Ne fojts el semmit, mert az nem jó - kérem szelídebben, mint amilyen határozottsággal az előbbit kijelentettem. Volt bennem dac is, talán büszkeség, de már elcsitult. - Amíg, ha nehezen is, de meg tudunk beszélni mindent, nem lesz baj.
- Igyekszem - válaszol komolyan. - Üdvözlöm Masaot! - vált végül. - Nagyon vigyázz magadra és... - Egy pillanatra elenged, hogy a szekrényhez lépve vegye elő a pótkulcsot. - Ezt vidd magaddal, ha netán elaludnék. Várlak - jelenti ki és elmosolyodik végül, búcsúzóul pedig csókot nyom a számra.
- Kösz - mondom szeppenten, s a kulcsot a zsebembe csúsztatom. Még megszárítom rendesen a hajam, meg elteszem a telefonom, pulcsit húzok és kérek kölcsön egy kabátot, azzal megindulok.
13.
Yoshimi
Raktari megjelenik Taoval és elkéri a kocsikulcsot, amit minden gond nélkül adok oda neki. Nem félek attól, hogy visszaélne a kissrác vele, sem pedig, hogy bármi gond lehetne. Érzem, hogy Tari szeretne velem lenni, egyértelmű abból, ahogy hozzám ér, meg a járásán is látszik, vagy csak én képzelem be magamnak. Jeremy is kezd lassan megnyugodni, így elkezdem befelé terelgetni. A kölyök próbál eltűnni, ugyanakkor mindenki kedvesen fogadja vissza és a segítségére próbálnak lenni. Szegény srácra rájár a rúd ma megint, pedig most marhára nem erre számított szerintem.
Végül az egész társaság a táncparketten köt ki, de valahogy nincs időm velük foglalkozni, mert Raktari teljesen leköt. Felszabadult és imádnivaló, ahogy így mozog és talán észre sem veszi, de ösztönből hullámzik a teste. Szeretném látni az arcát, így magam felé fordítom, mire hevesen és szerelmesen csókol meg. Nem ellenzem a dolgot, sőt... teljesen beindít ezzel. Hogy fogom otthon visszafogni magam? Ajaj... megint sikerült olyan helyzetbe hoznia, amiből nehéz a megfelelő megoldással kilépni. Na mindegy, majd meglátjuk, hogyan alakul, de nagyon beindít. Chiaki és Yajiro lelépnek, val'szeg az ő estéjük is egy ágyban ér véget, amin csak mosolyogni tudok. Raktari is menne, de azt hiszem, kicsit megfeledkezik a körülöttünk lévő világról. Mindenesetre elenged és Ichirohoz indul, én meg Jeremyhez lépek.
- Szerintem mi lépünk - közlöm vele mosolyogva.
- Én még maradnék - vallja be, aztán elgondolkodik. - Ne haragudj, hogy így viselkedtem.
- Ne butáskodj, semmi rosszat nem csináltál - mosolygok rá és megsimogatom a vállát, mire ugrik egyet és átkarol. Hagyom neki, csak figyelem a lélegzését.
- Köszi, hogy elhoztatok, meg hogy kibírtatok.
- Biztosan jó ötlet maradni? - kérdezem azért meg finoman.
- Megkérdezem Ichirot, marad-e - tájékoztat és már dobbant is. Megint kis szeles, ugyanakkor meglep, mikor Raktari nyakába ugrik és puszit nyom az arcára. Csak mosolyogni tudok rajta. Összeszedjük magunkat a testőrrel és elindulunk a kocsi felé. Tao benn alszik a hátsó ülésen édesen összegömbölyödve. Felnézek Tarira és csak rámosolygok.
- Szerintem ülj be mellé és fogd meg, nehogy leessen az ülésről, amilyen pici, simán becsúszik a lukba - mondom komolyan és csókot nyomok Tari szájára. Lesz még időnk egymásra elég otthon, meg igazság szerint én is innék egy kicsit. Valami pia van a szekrényben, de majd meglátjuk.
- Jól van. - Óvatosan ül be a srác mellé, a fejét az ölébe veszi és átfogja a testét. Tao egy pillanatra megébred, de már alszik is tovább.
- Merrefelé lakik? - kérdezem meg.
- Arrafelé indulj, amerre a lakásod van. A kilencvennyolcas busz megáll egy lakótelep előtt, ott az egyik házban. Majd beviszem, engem már ismernek a szülei.
- Rendben. - Elindulok a mondott irányba. Nem vezetek vadul, ilyenkor már nem szoktam, egyrészt, mert fáradtabb vagyok, másrészt, mert sötét van. Még így sem telik fél órába és a lakótelep mellett vagyunk. - És most? - kérdezem meg életem értelmét.
- A parkolóban megállhatsz, az jó lesz.
- Okés. - Bekanyarodom és leparkolok az első üres helyre. - Biztosan ne kísérjelek el?
- Biztos. - Raktari óvatosan száll ki és felkelti Taot is, de amint a kissrác kikecmereg az autóból, inkább a karjába veszi. Aranyos kölyök, mert már alszik is tovább, miközben Tari elindul vele befelé a házak közé. Kiszállok és rágyújtok, amíg várom a srácot. Jeremy kicsit jobban kiöntötte a lelkét, mint ahogy szerintem tervezte, bár annyira még nem volt sok. Kezdek fázni, így összébb húzom a bőrkabátot magamon, és várom, hogy visszaérjen Raktari. Nemsokára meg is érkezik, én meg felé lépek azonnal, mert látom, hogy nagyon fázik és addig is, míg elér a kocsihoz, magamhoz szorítva próbálom felmelegíteni, majd mikor beülünk, bekapcsolom a fűtést és levéve a kabátomat a kezébe nyomom.
- Máskor öltözz fel rendesen - kérem aggódva, de csak hátradobja a kabátom és szétnyitja a pulcsiját. - Akkor haza?
- Aha. Nem gondoltam, hogy többet leszünk kint, mint legutóbb, csak kisétálunk a kocsihoz, meg besétálunk - árulja el szégyellős mosollyal.
- Hát ez egy ilyen összecsapós este volt. Daykival minden rendben lesz? - kérdezem meg végül. Nem akarok addig túl sokat fecsegni, amíg nem tudom, Raktari mennyit tud a Jeremyvel közös ápolásukról.
- Igen. Most megint erősebbek az érzelmei, de majd lecsillapodnak megint.
- Ez volt az egyetlen, amiben nem tudtam megnyugtatni Jeremyt. Azt hitte, ő rontott el valamit - árulom el csendesen, miközben kikanyarodok vissza az útra. Jó ilyenkor vezetni, mert nincs forgalom szinte semennyi.
- Nem, semmit, Dayki már úgy jött, hogy nem volt flottul. Feltűnően máshogy öltözött, mint szokott, úgy készült, hogy felszed valakit, de a viselkedése is eltért a tőle megszokottól, többet beszélt és nagyon hirtelen felhúzta magát - magyarázza. - Utóbbi annyira nem különleges nála, de általában barátságos vitát nyitunk, egyeztetjük álláspontjainkat és anélkül, hogy közös nevezőre jutnánk, lezárjuk a beszélgetés ezen részét, mivel a családot illetően szinte sosem fogunk egyetérteni.
- Ez feltűnt, meg nekem is furcsa volt, ráadásul a kölyök sincsen ehhez szokva, de majd megbékél. Elmondta egyébként Taonak, hogy az exem, Yuu meg rájött és még mielőtt jött volna a bekérdezés, hogy melyikünké, elárultam neki - mondom el ezt is.
- Tao miatt nem lesz gond, viszont Yuu lehet, hogy megpróbál Jeremyn keresztül megfogni. Erre őt is készítsd fel, mert amilyen naiv tud lenni, még a végén pofára esik. Chiaki adott neki egy kis leckét, de azt hiszem, egy dobása van és mindenki azt mondja neki, hogy menjen a francba. - Ahogy erről beszél, némi ingerültséget fedezek fel a hangjában.
- Hogy érted azt, hogy Jeremyn keresztül megfogni? - kérdezem meg őszinte értetlenséggel. Ez nekem kicsit sok, ilyet el sem tudok képzelni.
- Megpróbálja elcsavarni a fejét, amivel azt is felméri, a kapcsolatunk mennyire sebezhető, féltékennyé vagy dühössé tud-e ezzel tenni téged. Sajnos arra nem számít, hogy Jeremyt én is kedvelem annyira, hogy bemossak neki, ha szórakozik vele, meg arra sem, hogy ennél kicsit többet kap, ha megpróbál szétrobbantani minket.
- Meg arra sem, hogy alapból megvan a gyilkos indulat azzal szemben, aki a kölyökkel szórakozik. Átalakult olyanná, mintha az öcsémet kellene megvédeni, de mostanában erősebb, mint eddig volt - ismerem el.
- Én Jeremyt azért annyira nem féltem, remekül átlát dolgokon, ügyesen kérdez és Tatsuki ravasz kis harcost nevelt belőle. Naiv, de nem hülye és meg is tudja védeni magát. Yuu fog nagyon arcra esni, ha egy tizenkilenc éves, alacsony fiú elveri.
- Azért merem remélni, nem ma próbálkozik be nála, mert az már kicsit sok lenne. Már Dayki is megtette a hatását benne lelkileg, úgyhogy nem hiszem, hogy jól viselné. Ichirot is koppintotta, de az a srác legalább értett belőle és nem csesztette tovább. - Közben beparkolok a ház elé és leállítom az autót. - Megjöttünk. - Mosolyodom el azért.
- Yuu biztos nem fog bepróbálkozni. Mint mondtam, Chiakitól jó kis leckét kapott. A srác nagyon ügyesen hangolja be az embereket, szerintem kerített valakit Yuunak. Hogy is mondjam finoman? Valaki olyat, akivel azonos pályán játszanak... - magyarázza.
- Értem - kuncogom el magam, miközben Raktari felhúzza a pulcsiján a cipzárt és kiszáll. Előkapom a kabátom és követem, majd berohanunk a házba, mielőtt halálra fagyunk. Mosolyogva nyitok ajtót neki és engedem be megint előre. Most már biztosan könnyebben mozog nálam, mint azelőtt. - Készítsek valami meleget? Tea? Vagy van valami piám is.
- Teát, köszönöm, nem kérek. Te akarsz inni? - kérdezi meg, miközben leveszi a cipőjét.
- Úgy terveztem, igen. Megkívántam már a tiedet is, de akkor nem vezethettem volna, ezzel meg nem játszom - válaszolok őszintén.
- Jó is volt. Ihatunk, ha akarsz, elszaladok előtte kezet mosni, meg vécére. - Beveti magát a fürdőbe, én meg mosolyogva csóválom meg a fejem. Mondjuk nem tűnik fáradtnak, ami kifejezetten tetszik és végre nem zavartatja magát. Előkészítem a karamellás likőrt, meg két kristálypoharat hozzá és az asztalra pakolok mindent. Kezet mosok a mosogatóban, aztán ledobom magam a kanapéra és várom Tarit vissza. Alig várom, hogy kicsit össze tudjunk bújni, így amint lehuppan mellém, magamhoz húzom és nyomok egy csókot az ajkaira.
- Jó nap volt ez mai - állapítom meg, miközben Raktari átkarol és hozzám bújik. Magamhoz ölelem és picit elfekszem, hogy kényelmesen össze tudjunk simulni.
- Én egy kicsit változékonynak nevezném, de nem volt rossz. Örülök, hogy Ichiro tényleg haverkodni akar és szimpatikus is.
- Nekem is tetszett a srác, nagyon kedves volt, bár félénk, ennek ellenére egész jól elvolt a társasággal. Gondolom, jön még, nem? Jah, meg Tao azzal húzta Jeremyt, hogy legközelebb hozzuk el Deont is - mosolyodom el.
- Kérte, hogy szóljak, ha legközelebb is összejövünk, én pedig szívesen hívom Ichirot, és szerintem Deon is bátran jöhet. Azon viszont elgondolkodnék, Asame vajon engedi-e egyedül bulizni a kölyköt, vagy elkíséri-e - mondja elnevetve magát. - Valahogy Asamét nem tudom elképzelni a Ritsukuban bulizni - árulja el. - Mit készítettél ki?
- Nem is az a kérdés, hogy ő bulizik-e, hanem hogy mellette mi bulizunk-e - nevetem el magam. - Karamellás krémlikőr. Mit szólsz?
- Jól hangzik. Gondolom, édes - teszi hozzá. - Ne is haragudjon Asame, de ha eljön, sem fogom visszafogni magam - jelenti ki szinte dacosan, mire nyomok egy csókot a homlokára. - A Ritsukuban ő nem a főnököm, csak ha valaki ránk támad, vagy más, indokolt esetben, az meg kétlem, hogy újdonság lenne számára, hogy együtt vagyunk mi ketten.
- Naná, hogy édes - vigyorgom, miközben kicsit fészkelődve töltök magunknak a tejeskávészínű folyadékból, majd az egyik poharat Raktari kezébe adom. A srác kortyolgatva, ízlelve issza ki a poharát és én is hasonlóan járok el beszéd közben. - Nem hiszem, hogy neki újdonság lenne. Egyrészt, mert azért felfigyel dolgokra, másrészt Deon is tudja, szóval nem hiszem, hogy titok lenne előtte. Bár nem tudom... mindenesetre akkor megvilágosodna.
- Ne felejtsd el, hogy voltak még ráutaló jelek, mint a testőrségből való kilépés. Ez finom - jegyzi meg elvigyorodva, majd leteszi a poharat.
- Ebben is igazad van. Bár annyira nem izgat a kérdés, ez magánügy. Örülök, hogy ízlik. Ez az egyetlen édes lötty, amit bírok - vallom be. - De ebből jó sokat.
- Töltsek még? - kérdezi meg, mire elmosolyodom. Igen, határozottan bírnék még fogyasztani ebből.
- Aha - válaszolok végül és hagyom, hogy a srác töltsön mindkettőnknek. Belekortyol, majd megnyalja a száját, ami kuncogást vált ki belőlem. Úgy bújik vissza, hogy fejét a nyakamhoz hajtja és kapok rá egy csókot. Gyengéden cirógatni kezdem és jólesően szusszanok fel, miközben bekortyolom a második poharat is. Jólesik most így lenni együtt és nem is gondolkodom már igazán.
Sosem bírtam jól a piát, de néha azért megkívánom, ez a lötty meg itatja magát, mert finom és alig érezni az alkoholt. Lepakolom a poharat az asztalra és csak figyelem Raktarit, miközben a hátát, vállát simogatom. Elönt a meleg szeretet, ugyanakkor vággyal is keveredik az érzés, amit nem tudom, mennyire értékelne most. Majd eldől, mert próbálkozni biztosan fogok. Ismerem magam, meg az alkohollal való viszonyomat. Azt hiszem, ő sem bírja jobban, mint én, ugyanis a második pohár benyalása után már idiótán mosolyog és csak bújik hozzám, ami annyira aranyos. A kezét figyelve viszonozza a simogatásomat és néha kuncog is hozzá. Bejárja a karom, vállam és mellkasom, mire már én is csak kuncogással tudok válaszolni. Na jó, kicsit talán türelmetlen vagyok, de megemelem az állát és mélyen, szenvedélyesen csókolom meg Tarit. Ő levegőért kapva viszonozza, s úgy simul hozzám, hogy a testén hullámzás szalad végig. Belemarkol a pólómba is közben, talán még egy nagyon apró megremegés is érezhető rajta, meg az, hogy támaszkodik a kanapé háttámlájának. Nem igazán gondolkodom a dolgokon, egyszerűen csak lejjebb küzdöm magam alatta, hogy kényelmesebben fekhessünk és testemre húzom. Eszméletlenül vágyom rá megint és talán ronda dolog kihasználni, hogy ittunk, de már az én agyam is kába, így ilyeneken nem tudok hosszan agyalni. Rám fekszik, feje csak úgy puffan a matracon és nekiáll kuncogni.
- Szédülök - jelenti be vidáman kacarászva. Elnevetem magam, olyan édes így, el sem tudom mondani, mennyire.
- Akkor mi lenne, ha elmásznánk az ágyig? - kérdezem, bár nem vagyok biztos benne, hogy Tari eljut odáig, de majd segítek neki.
- Viccelsz? Úgy érzem, ha nem kapaszkodom, lerepülök erről a kanapéringlispílről. De ha bevállalósnak és erősnek érzed magad, megpróbálkozhatunk eljutni oda - teszi hozzá nevetve. Tényleg kapaszkodik, azóta is a pólómat szorongatja, s úgy fekszik hozzám simulva, mintha valóban attól félne, hogy lerántja valami a kanapéról. Ez most nagyon tetszik, így gondolok egyet és magam alá fordítom.
- Csak a biztonság kedvéért, hogy nehogy leess - nevetem el magam, de betámadom a nyakát és végigharapdálok rajta.
- Kissé spicces vagyok, nem dilis, de ha így védsz meg, aggódhatok, azt hiszem, hogy milyen ellenség vár a kanapén túl - magyaráz közben, s átkarolja a derekam a lábaival, hogy magához húzva kapaszkodhasson meg bennem. - Nehogy téged vigyen le a lendület - magyarázza játékosan, átkarolva, ezzel teljesen magára húzva. Egészen hozzásimulok és nem bírom ki, hogy ne indítsak támadást ellene, pláne, mivel érzem, hogy ő is fel van húzva rendesen. Ahol érem, simogatom és csókolva harapdálom a bőrét.
- Ne is akard tudni, mi vár ott - lehelem a nyakába. - Inkább maradjunk így, mert biztonságos.
- Te is veszélyesnek tűnsz - kuncogja, de bekapcsolódik a játékba, forró, heves csókokat nyom a nyakamra, követve addig a bőröm, míg a póló engedi, ujjaival a bőrömbe mar, noha nem erősen.
- Pedig itt vagy a legnagyobb biztonságban - szuszogom a vállára, miközben fél kézzel betúrok a pólója alá. Teljesen beindultam tőle és most már nehezen lehetne lelőni, így megemelkedem egy kicsit, hogy forrón, hevesen csókoljam meg Raktarit. Kapkodva a hévtől csókol vissza, közben felhúzza hátamon a pólót és másik kezével végigsimít a bőrömön. Végighullámzik a teste és izmait megfeszítve szorít lábaival egy rövid időre. Hogyan lehetne ezek után gondolkodni? Esélytelen és már nem is küzdök meg érte. Picit visszahúzódom, amíg lefejtem a srácról a pólót, majd lecsapok a felszabadult területre és élvezettel fedezem fel ajkaimmal, miközben megkapaszkodom a csípőjében. Szédülve túr bele a hajamba, ujjait újra és újra a hátamba és karomba nyomva kapaszkodik meg bennem, s szuszogva hullámzik meg megint és megint. Nem sokáig marad tétlen, lefejti a pólóm, majd tapicskolni, simogatni kezdi a felsőtestem. Teljesen másképpen érzem, teljesen más a pillanat is, valahogy hiányzik belőle a görcsösség, ami mindig megvan. Falom a bőrét, apró harapásokkal és szívásokkal tarkítva a csóközönt, miközben dörgölőzve nyomom ágyékom az övének. Akarom, kívánom őt. Ügyetlenül belekapaszkodik a fenekembe és megmarkolja, mikor az ágyékának feszítem a sajátom. Kezei lecsúsznak a feszes farmerról, végigsimít a combomon, míg ér, s hogy tovább tudjon nyújtózkodni, egy kicsit felhúzza magát, megemelkedik, s harapva, fulladva-szuszogva csókol végig a nyakamon és vállamon. Annyira heves és mégis játékos... Megbolondulok érte teljesen.
Nem bírok várni, türelmetlenül vágyom rá, így elkezdem kibontani a nadrágból, miközben pár aprót lökök a csípőmmel. Feszít a vágy felé és most annyira kívánatos. Zavar lesz úrrá rajta, a halvány pír, ami eddig az arcán uralkodott, megerősödik, de engedelmesen hagyja magát és utánozva engem nekiesik a nadrágomnak. Mellkasa szorgalmasan fel-le jár, kicsit ügyetlenkedik a nadrággal, míg szét nem nyílik, mert akkor rutinosnak tűnő mozdulattal nyúl be alá két kézzel és fenekemen végigsimítva csúsztatja le rólam a farmert. Picit lejjebb mászom róla és lerángatom a farit, ami a földön landol, majd ugyanezt teszem Raktariéval is. Aztán fölé mászom és őrült módon kezdem csókolni, ugyan nem kapok levegőt, meg ő sem, de ettől még annyira élvezem. Forr a vérem és mindent megtennék, hogy megkapjam ezt a srácot itt magam alatt végre szorongások és húzódzkodás nélkül. Esztelenül viszonozza, úgy karol át, hogy beletúr a hajamba és megkapaszkodik a vállamban, amibe belevési ujjbegyeit. Ismét átkarol lábaival, s úgy fog magához, hogy attól végighullámzik a teste megint. Hevesen, forrón csókol, s mikor már nem kap levegőt, akkor a nyakam, vállam kezdi ostromolni. Viszonzom ezt is, de nem tudom megállni és a vállához hajolva szívom vörösre a bőrét. Ennek nyoma marad, tudom, talán nem lett volna szabad engedni az ösztönnek, de már mindegy. Apró csókokkal, harapásokkal borítom be Tarit, ahol csak érem, majd a kezem becsúszik közénk és alsón keresztül kezdem kényeztetni. Visszahanyatlik a kanapéra, szuszogva, csillogó szemekkel, szétnyílt, kiszáradt ajkakkal, bódultan néz fel rám, jólesően sóhajtva csukja be a szemét, majd lehúz, hogy megcsókolhasson, vállamról lecsúszik a keze és testemen végighaladva keresi fel a férfiasságom. Beleszuszogok a csókba és egy jóleső nyögés is felszakad belőlem.
- Akarlak - suttogom a szájára, mert azt akarom, hogy egyezzen bele, mert így... Nem akarom kihasználni, de vele akarok lenni, most mindenképpen. Elneveti magát, s tovább ingerel, mire apró nyögések szakadnak fel belőlem.
- Érzem - suttogja, s máris lecsúsztatja az alsóm, hogy szabadon játsszon tovább a férfiasságommal. Ha ezt így folytatja... Imádom, amit csinál és most annyira más. Nem gondolkodom, csak róla is lehúzom az gatyát és viszonzom a kényeztetést. Jeremyvel nagyjából végigszexeltük a házat, talán tényleg minden pontján az enyém volt a kölyök, így nem meglepő, hogy itt is tartok síkosítót, ahogy minden más helyiségben is. Előtúrom a kanapé alól és Raktari mellé dobom, majd újra hevesen megcsókolom. Nem szarozok tovább, mert nem fogom bírni, így nyomok belőle a kezemre és azzal folytatom a játékot a farkával, miközben ajkaimat a nyakán futtatom végig újra. Raktari is élvezi, ez pedig elég egyértelmű a csókokból és a gyengéd harapásokból, a tapicskoló, markoló kezéből. Nem hagyja abba a kényeztetésem sem, amitől kezdem elveszíteni a fejem teljesen. Szabad kezemmel végighúzok az oldalán, le a fenekére és erősebben markolok bele. Válaszul talpaival simít végig a lábaimon, majd lehúz egy forró, őrült, szenvedélyes csókba. Végre mer kezdeményezni, nincs az a feszültség benne és ettől hihetetlen élvezetessé válik együtt lenni vele. Lihegve szakadunk el egymástól és remegve akarok többet és többet, de még mindig nem vagyok biztos abban, hogy ugyanarra vágyunk.
Egyre jobban meggyorsul a hullámzása, szinte vergődik az élvezettől, miközben lábaival még mindig az enyémeket öleli. Szorít magához, de reszket alattam, a szemei pedig ködösek, bár csak egy-egy pillanatra tudom elkapni ezt. Imádom ezt a srácot, mindenkinél jobban, akármilyen, nekem így kell. Élvezettel lopom most ezeket a pillanatokat, miközben kölcsönösen izgatjuk és húzzuk egymást tovább. Fenekén matató kezem a bejáratához téved és masszírozni kezdem. Nem tudom, engedi-e, ha nem, akkor sincsen semmi gáz, de kipróbálni ki akarom. Levegőért kap és összerándul, de ezt sokkal inkább az élvezet váltja ki belőle, mint a visszatartó erő. Még simogatom, masszírozom így egy kicsit, aztán egy ujjal belé hatolok. Ívbe hajlik a háta és halk, sóhajszerű nyögés szabadul fel belőle, miközben megkapaszkodik a combjaimban, majd szuszogva engedi el magát. Ezt biztatásnak veszem, így elkezdem megujjazni, de figyelek rá, mert fájdalmat semmiképpen nem akarok neki okozni.
Ahogy állandó ritmusra állok be, ő is aprókat mozdul, ami megerősít abban, hogy élvezi, amit teszek. Óvatosan helyezkedik, a csípőjét megemeli és lábait tétován engedi szétnyílni. Olyan, mint aki felkínálja magát és ezzel csak még éhesebbé tesz. Nem tudok tovább várni, amint biztosnak érzem, még egy ujjat csatlakoztatok a művelethez és maradok a ritmusnál. Megborzong és megremeg, a szemöldökeit összeráncolja és összeszorítja a szemét, de szuszogva mozdul tovább. Lassítok, mert kellemetlen lehet neki és ezt semmi módon nem szeretném. Inkább leszek kicsit türelmesebb, mert neki nem akarok fájdalmat okozni. Előre hajolok és a mellkasát járom be nyelvemmel, segítve az ellazulását. Néha aprókat vergődik és szabálytalanul kezdi venni a levegőt, így szabad kezemmel megsimogatom az arcát. Látni szeretném a tekintetét, az mindent elárul. Nem néz rám, de nyögve rohan végig rajta egy hullám. Ezt most hogyan kéne értelmeznem? Nem tudom, de gyorsítok a kezem munkáján és figyelem, ez mit vált ki belőle, miközben simogatom a nyakát, vállát. Felnyúl és belemarkol a hajamba, hogy fulladozó csókba vonjon, ahogy a szenvedély elragadja. Megadok neki mindent, de közben haladok is és a befejező lépést is megteszem, bár most nem mozdulok azonnal, hanem várok kicsit, mielőtt újrakezdeném a kezem mozgatását.
Élvezem a játékot és ahogy megadja magát nekem Raktari, hogy nincs az a feszülés, ugyanakkor még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ezt holnap hogyan fogja értékelni. Tari remegve nyög alattam, miközben tovább tágítom, de kezdek nagyon türelmetlen lenni. Óvszer kell most már, amit fél kézzel próbálok kitúrni megint csak a kanapé alól, miközben másik kezemmel nem állok le a mozgásban. A kurva életbe, hát hova tettem?! Tutira kell lennie, mert mindet nem használtuk el a kölyökkel, pláne, hogy az utóbbi időben egyáltalán nem is kellett. Végre ráakadok és foggal tépem fel a csomagot, majd kihúzódom a srácból és felhúzom magamnak a gumit. Nem várok, nem tudok... Lassan, de határozottan merülök el Tariban, meg sem állva, míg tövig jutok, majd remegve szakad fel belőlem egy jóleső sóhajjal egybekötött nyögés. Raktari domborít és mélyen vájja bele az ujjait a bőrömbe, így kapaszkodva meg lapockámnál. Fejét a nyakamhoz fúrva bújik és fájdalmasan szuszog, a fogát is szívja, de csak közelebb húz magához. Hagyok neki időt szokni, nem kezdek el mozogni pár percig, majd mikor úgy érzem, lehet, közepes tempóban, de erősebb lökésekkel indítok. Halk, fájdalmas nyögéseket váltok ki ezzel belőle, a lökéseim lendülete pedig végighalad rajta és visszafele hullámba mozdítja őt.
Nem enged el továbbra sem, pedig megfeszül és megremeg néha. Végigcsókolok a nyakán, miközben a kezem megint közénk csúszik és ráfogok merevedésére, hogy ezzel kényeztessem őt. A lökések ütemére mozog a kezem rajta. Egy ideig hagyja ezt, de aztán mikor már igazán élvezi, elhúzza a kezem és a lábaival kulcsolja át a derekam. Nekem sem kell több, fokozom a tempót és az erősséget is, így hajszolva magunkat, miközben csókolom, nyalom, harapdálom őt, ahol csak hozzáférek. Raktari az eszét veszti és reszketve, levegőért kapkodva nyögdécsel, majd körmeit a hátamba vájja és így karmol végig a lapockámtól a vállamig. Ezzel csak még inkább feltüzel, ezért szó szerint belepasszírozom a kanapéba és hevesen mozgok benne. Néha szinte teljesen kihúzódom és erősen lökve merülök el megint, amitől Raktarinak megjön a hangja és a nyögéseket hangos, élvezetes kiáltások veszik át. Még akarom hallani, így igyekszem ugyanazokat a pontokat eltalálni, amik ezt hozzák elő belőle. Újra és újra belém kapaszkodik, de a heves mozgásának hatására szinte lenyúzza a bőrömet pár helyen. Most ez érdekel a legkevésbé, sokkal inkább, hogy elerednek a könnyei, de tolja bele magát a lökéseimbe. Lecsókolom az arcáról a cseppeket, miközben rohamtempóra kapcsolok és nyögve, fulladva kapkodok levegőért, annyira akarom látni élvezet közben úgy, hogy azt én okozzam ezzel.
Lábaival már nem karol át, hanem feljebb húzza őket, hogy még mélyebbre juthassak benne. Megteszem, teljes hosszal merülök belé, de folytatom a mozgást ugyanolyan hévvel. Kezdenek elcsuklani a nyögései és a fejét lassan megemeli, majd a hangja is egyre magasabbá válik, végül elhal, mikor átráng rajta az orgazmus. Gyönyörű! Csodálatos látvány. Spontán rándul az első roham után, de aztán hosszan elnyúlik és csak pillanatok múlva csitul, bár nem szűnik meg a vergődése alattam. Még lökök előre kettő erősebbet, majd hangosan kiáltva nevét jár át engem is a már annyira várt gyönyör, hogy végighasítson bennem. Megfeszülök felette teljes testemben és észre sem veszem, de ahogy engedik az izmaim, tovább mozgok benne, bár már csitultabban és szelídülve, de az érzést, amit ez okoz, nem tudom elengedni. Végül megállok teljesen és rázuhanok a srác mellkasára, nyögve, szuszogva fúrva fejem a nyakához. Tari is zihál, a lábait leengedi és teljes testében remeg, bár a kéj utáni érzés még végigráz rajta néha, sőt, meg is feszül. Alig tud nyelni és még mindig folynak a könnyei. Annyira megemelkedem, hogy kihúzódjak belőle, meg gyengéden, szerelmesen megcsókoljam, bár sokáig nem megy, mert akkor megfulladunk mindketten.
Raktari teljesen kába, de lassan megnyugszik, a könnyei is elapadnak, a légzése pedig normalizálódik. Lassan az enyém is beáll tűrhetőre, mire nyomok egy csókot a nyakába. Be kéne keveredni valami ágyfélébe, mielőtt itt alszunk be. Nekem elég közel van ez, azt hiszem.
Raktari megjelenik Taoval és elkéri a kocsikulcsot, amit minden gond nélkül adok oda neki. Nem félek attól, hogy visszaélne a kissrác vele, sem pedig, hogy bármi gond lehetne. Érzem, hogy Tari szeretne velem lenni, egyértelmű abból, ahogy hozzám ér, meg a járásán is látszik, vagy csak én képzelem be magamnak. Jeremy is kezd lassan megnyugodni, így elkezdem befelé terelgetni. A kölyök próbál eltűnni, ugyanakkor mindenki kedvesen fogadja vissza és a segítségére próbálnak lenni. Szegény srácra rájár a rúd ma megint, pedig most marhára nem erre számított szerintem.
Végül az egész társaság a táncparketten köt ki, de valahogy nincs időm velük foglalkozni, mert Raktari teljesen leköt. Felszabadult és imádnivaló, ahogy így mozog és talán észre sem veszi, de ösztönből hullámzik a teste. Szeretném látni az arcát, így magam felé fordítom, mire hevesen és szerelmesen csókol meg. Nem ellenzem a dolgot, sőt... teljesen beindít ezzel. Hogy fogom otthon visszafogni magam? Ajaj... megint sikerült olyan helyzetbe hoznia, amiből nehéz a megfelelő megoldással kilépni. Na mindegy, majd meglátjuk, hogyan alakul, de nagyon beindít. Chiaki és Yajiro lelépnek, val'szeg az ő estéjük is egy ágyban ér véget, amin csak mosolyogni tudok. Raktari is menne, de azt hiszem, kicsit megfeledkezik a körülöttünk lévő világról. Mindenesetre elenged és Ichirohoz indul, én meg Jeremyhez lépek.
- Szerintem mi lépünk - közlöm vele mosolyogva.
- Én még maradnék - vallja be, aztán elgondolkodik. - Ne haragudj, hogy így viselkedtem.
- Ne butáskodj, semmi rosszat nem csináltál - mosolygok rá és megsimogatom a vállát, mire ugrik egyet és átkarol. Hagyom neki, csak figyelem a lélegzését.
- Köszi, hogy elhoztatok, meg hogy kibírtatok.
- Biztosan jó ötlet maradni? - kérdezem azért meg finoman.
- Megkérdezem Ichirot, marad-e - tájékoztat és már dobbant is. Megint kis szeles, ugyanakkor meglep, mikor Raktari nyakába ugrik és puszit nyom az arcára. Csak mosolyogni tudok rajta. Összeszedjük magunkat a testőrrel és elindulunk a kocsi felé. Tao benn alszik a hátsó ülésen édesen összegömbölyödve. Felnézek Tarira és csak rámosolygok.
- Szerintem ülj be mellé és fogd meg, nehogy leessen az ülésről, amilyen pici, simán becsúszik a lukba - mondom komolyan és csókot nyomok Tari szájára. Lesz még időnk egymásra elég otthon, meg igazság szerint én is innék egy kicsit. Valami pia van a szekrényben, de majd meglátjuk.
- Jól van. - Óvatosan ül be a srác mellé, a fejét az ölébe veszi és átfogja a testét. Tao egy pillanatra megébred, de már alszik is tovább.
- Merrefelé lakik? - kérdezem meg.
- Arrafelé indulj, amerre a lakásod van. A kilencvennyolcas busz megáll egy lakótelep előtt, ott az egyik házban. Majd beviszem, engem már ismernek a szülei.
- Rendben. - Elindulok a mondott irányba. Nem vezetek vadul, ilyenkor már nem szoktam, egyrészt, mert fáradtabb vagyok, másrészt, mert sötét van. Még így sem telik fél órába és a lakótelep mellett vagyunk. - És most? - kérdezem meg életem értelmét.
- A parkolóban megállhatsz, az jó lesz.
- Okés. - Bekanyarodom és leparkolok az első üres helyre. - Biztosan ne kísérjelek el?
- Biztos. - Raktari óvatosan száll ki és felkelti Taot is, de amint a kissrác kikecmereg az autóból, inkább a karjába veszi. Aranyos kölyök, mert már alszik is tovább, miközben Tari elindul vele befelé a házak közé. Kiszállok és rágyújtok, amíg várom a srácot. Jeremy kicsit jobban kiöntötte a lelkét, mint ahogy szerintem tervezte, bár annyira még nem volt sok. Kezdek fázni, így összébb húzom a bőrkabátot magamon, és várom, hogy visszaérjen Raktari. Nemsokára meg is érkezik, én meg felé lépek azonnal, mert látom, hogy nagyon fázik és addig is, míg elér a kocsihoz, magamhoz szorítva próbálom felmelegíteni, majd mikor beülünk, bekapcsolom a fűtést és levéve a kabátomat a kezébe nyomom.
- Máskor öltözz fel rendesen - kérem aggódva, de csak hátradobja a kabátom és szétnyitja a pulcsiját. - Akkor haza?
- Aha. Nem gondoltam, hogy többet leszünk kint, mint legutóbb, csak kisétálunk a kocsihoz, meg besétálunk - árulja el szégyellős mosollyal.
- Hát ez egy ilyen összecsapós este volt. Daykival minden rendben lesz? - kérdezem meg végül. Nem akarok addig túl sokat fecsegni, amíg nem tudom, Raktari mennyit tud a Jeremyvel közös ápolásukról.
- Igen. Most megint erősebbek az érzelmei, de majd lecsillapodnak megint.
- Ez volt az egyetlen, amiben nem tudtam megnyugtatni Jeremyt. Azt hitte, ő rontott el valamit - árulom el csendesen, miközben kikanyarodok vissza az útra. Jó ilyenkor vezetni, mert nincs forgalom szinte semennyi.
- Nem, semmit, Dayki már úgy jött, hogy nem volt flottul. Feltűnően máshogy öltözött, mint szokott, úgy készült, hogy felszed valakit, de a viselkedése is eltért a tőle megszokottól, többet beszélt és nagyon hirtelen felhúzta magát - magyarázza. - Utóbbi annyira nem különleges nála, de általában barátságos vitát nyitunk, egyeztetjük álláspontjainkat és anélkül, hogy közös nevezőre jutnánk, lezárjuk a beszélgetés ezen részét, mivel a családot illetően szinte sosem fogunk egyetérteni.
- Ez feltűnt, meg nekem is furcsa volt, ráadásul a kölyök sincsen ehhez szokva, de majd megbékél. Elmondta egyébként Taonak, hogy az exem, Yuu meg rájött és még mielőtt jött volna a bekérdezés, hogy melyikünké, elárultam neki - mondom el ezt is.
- Tao miatt nem lesz gond, viszont Yuu lehet, hogy megpróbál Jeremyn keresztül megfogni. Erre őt is készítsd fel, mert amilyen naiv tud lenni, még a végén pofára esik. Chiaki adott neki egy kis leckét, de azt hiszem, egy dobása van és mindenki azt mondja neki, hogy menjen a francba. - Ahogy erről beszél, némi ingerültséget fedezek fel a hangjában.
- Hogy érted azt, hogy Jeremyn keresztül megfogni? - kérdezem meg őszinte értetlenséggel. Ez nekem kicsit sok, ilyet el sem tudok képzelni.
- Megpróbálja elcsavarni a fejét, amivel azt is felméri, a kapcsolatunk mennyire sebezhető, féltékennyé vagy dühössé tud-e ezzel tenni téged. Sajnos arra nem számít, hogy Jeremyt én is kedvelem annyira, hogy bemossak neki, ha szórakozik vele, meg arra sem, hogy ennél kicsit többet kap, ha megpróbál szétrobbantani minket.
- Meg arra sem, hogy alapból megvan a gyilkos indulat azzal szemben, aki a kölyökkel szórakozik. Átalakult olyanná, mintha az öcsémet kellene megvédeni, de mostanában erősebb, mint eddig volt - ismerem el.
- Én Jeremyt azért annyira nem féltem, remekül átlát dolgokon, ügyesen kérdez és Tatsuki ravasz kis harcost nevelt belőle. Naiv, de nem hülye és meg is tudja védeni magát. Yuu fog nagyon arcra esni, ha egy tizenkilenc éves, alacsony fiú elveri.
- Azért merem remélni, nem ma próbálkozik be nála, mert az már kicsit sok lenne. Már Dayki is megtette a hatását benne lelkileg, úgyhogy nem hiszem, hogy jól viselné. Ichirot is koppintotta, de az a srác legalább értett belőle és nem csesztette tovább. - Közben beparkolok a ház elé és leállítom az autót. - Megjöttünk. - Mosolyodom el azért.
- Yuu biztos nem fog bepróbálkozni. Mint mondtam, Chiakitól jó kis leckét kapott. A srác nagyon ügyesen hangolja be az embereket, szerintem kerített valakit Yuunak. Hogy is mondjam finoman? Valaki olyat, akivel azonos pályán játszanak... - magyarázza.
- Értem - kuncogom el magam, miközben Raktari felhúzza a pulcsiján a cipzárt és kiszáll. Előkapom a kabátom és követem, majd berohanunk a házba, mielőtt halálra fagyunk. Mosolyogva nyitok ajtót neki és engedem be megint előre. Most már biztosan könnyebben mozog nálam, mint azelőtt. - Készítsek valami meleget? Tea? Vagy van valami piám is.
- Teát, köszönöm, nem kérek. Te akarsz inni? - kérdezi meg, miközben leveszi a cipőjét.
- Úgy terveztem, igen. Megkívántam már a tiedet is, de akkor nem vezethettem volna, ezzel meg nem játszom - válaszolok őszintén.
- Jó is volt. Ihatunk, ha akarsz, elszaladok előtte kezet mosni, meg vécére. - Beveti magát a fürdőbe, én meg mosolyogva csóválom meg a fejem. Mondjuk nem tűnik fáradtnak, ami kifejezetten tetszik és végre nem zavartatja magát. Előkészítem a karamellás likőrt, meg két kristálypoharat hozzá és az asztalra pakolok mindent. Kezet mosok a mosogatóban, aztán ledobom magam a kanapéra és várom Tarit vissza. Alig várom, hogy kicsit össze tudjunk bújni, így amint lehuppan mellém, magamhoz húzom és nyomok egy csókot az ajkaira.
- Jó nap volt ez mai - állapítom meg, miközben Raktari átkarol és hozzám bújik. Magamhoz ölelem és picit elfekszem, hogy kényelmesen össze tudjunk simulni.
- Én egy kicsit változékonynak nevezném, de nem volt rossz. Örülök, hogy Ichiro tényleg haverkodni akar és szimpatikus is.
- Nekem is tetszett a srác, nagyon kedves volt, bár félénk, ennek ellenére egész jól elvolt a társasággal. Gondolom, jön még, nem? Jah, meg Tao azzal húzta Jeremyt, hogy legközelebb hozzuk el Deont is - mosolyodom el.
- Kérte, hogy szóljak, ha legközelebb is összejövünk, én pedig szívesen hívom Ichirot, és szerintem Deon is bátran jöhet. Azon viszont elgondolkodnék, Asame vajon engedi-e egyedül bulizni a kölyköt, vagy elkíséri-e - mondja elnevetve magát. - Valahogy Asamét nem tudom elképzelni a Ritsukuban bulizni - árulja el. - Mit készítettél ki?
- Nem is az a kérdés, hogy ő bulizik-e, hanem hogy mellette mi bulizunk-e - nevetem el magam. - Karamellás krémlikőr. Mit szólsz?
- Jól hangzik. Gondolom, édes - teszi hozzá. - Ne is haragudjon Asame, de ha eljön, sem fogom visszafogni magam - jelenti ki szinte dacosan, mire nyomok egy csókot a homlokára. - A Ritsukuban ő nem a főnököm, csak ha valaki ránk támad, vagy más, indokolt esetben, az meg kétlem, hogy újdonság lenne számára, hogy együtt vagyunk mi ketten.
- Naná, hogy édes - vigyorgom, miközben kicsit fészkelődve töltök magunknak a tejeskávészínű folyadékból, majd az egyik poharat Raktari kezébe adom. A srác kortyolgatva, ízlelve issza ki a poharát és én is hasonlóan járok el beszéd közben. - Nem hiszem, hogy neki újdonság lenne. Egyrészt, mert azért felfigyel dolgokra, másrészt Deon is tudja, szóval nem hiszem, hogy titok lenne előtte. Bár nem tudom... mindenesetre akkor megvilágosodna.
- Ne felejtsd el, hogy voltak még ráutaló jelek, mint a testőrségből való kilépés. Ez finom - jegyzi meg elvigyorodva, majd leteszi a poharat.
- Ebben is igazad van. Bár annyira nem izgat a kérdés, ez magánügy. Örülök, hogy ízlik. Ez az egyetlen édes lötty, amit bírok - vallom be. - De ebből jó sokat.
- Töltsek még? - kérdezi meg, mire elmosolyodom. Igen, határozottan bírnék még fogyasztani ebből.
- Aha - válaszolok végül és hagyom, hogy a srác töltsön mindkettőnknek. Belekortyol, majd megnyalja a száját, ami kuncogást vált ki belőlem. Úgy bújik vissza, hogy fejét a nyakamhoz hajtja és kapok rá egy csókot. Gyengéden cirógatni kezdem és jólesően szusszanok fel, miközben bekortyolom a második poharat is. Jólesik most így lenni együtt és nem is gondolkodom már igazán.
Sosem bírtam jól a piát, de néha azért megkívánom, ez a lötty meg itatja magát, mert finom és alig érezni az alkoholt. Lepakolom a poharat az asztalra és csak figyelem Raktarit, miközben a hátát, vállát simogatom. Elönt a meleg szeretet, ugyanakkor vággyal is keveredik az érzés, amit nem tudom, mennyire értékelne most. Majd eldől, mert próbálkozni biztosan fogok. Ismerem magam, meg az alkohollal való viszonyomat. Azt hiszem, ő sem bírja jobban, mint én, ugyanis a második pohár benyalása után már idiótán mosolyog és csak bújik hozzám, ami annyira aranyos. A kezét figyelve viszonozza a simogatásomat és néha kuncog is hozzá. Bejárja a karom, vállam és mellkasom, mire már én is csak kuncogással tudok válaszolni. Na jó, kicsit talán türelmetlen vagyok, de megemelem az állát és mélyen, szenvedélyesen csókolom meg Tarit. Ő levegőért kapva viszonozza, s úgy simul hozzám, hogy a testén hullámzás szalad végig. Belemarkol a pólómba is közben, talán még egy nagyon apró megremegés is érezhető rajta, meg az, hogy támaszkodik a kanapé háttámlájának. Nem igazán gondolkodom a dolgokon, egyszerűen csak lejjebb küzdöm magam alatta, hogy kényelmesebben fekhessünk és testemre húzom. Eszméletlenül vágyom rá megint és talán ronda dolog kihasználni, hogy ittunk, de már az én agyam is kába, így ilyeneken nem tudok hosszan agyalni. Rám fekszik, feje csak úgy puffan a matracon és nekiáll kuncogni.
- Szédülök - jelenti be vidáman kacarászva. Elnevetem magam, olyan édes így, el sem tudom mondani, mennyire.
- Akkor mi lenne, ha elmásznánk az ágyig? - kérdezem, bár nem vagyok biztos benne, hogy Tari eljut odáig, de majd segítek neki.
- Viccelsz? Úgy érzem, ha nem kapaszkodom, lerepülök erről a kanapéringlispílről. De ha bevállalósnak és erősnek érzed magad, megpróbálkozhatunk eljutni oda - teszi hozzá nevetve. Tényleg kapaszkodik, azóta is a pólómat szorongatja, s úgy fekszik hozzám simulva, mintha valóban attól félne, hogy lerántja valami a kanapéról. Ez most nagyon tetszik, így gondolok egyet és magam alá fordítom.
- Csak a biztonság kedvéért, hogy nehogy leess - nevetem el magam, de betámadom a nyakát és végigharapdálok rajta.
- Kissé spicces vagyok, nem dilis, de ha így védsz meg, aggódhatok, azt hiszem, hogy milyen ellenség vár a kanapén túl - magyaráz közben, s átkarolja a derekam a lábaival, hogy magához húzva kapaszkodhasson meg bennem. - Nehogy téged vigyen le a lendület - magyarázza játékosan, átkarolva, ezzel teljesen magára húzva. Egészen hozzásimulok és nem bírom ki, hogy ne indítsak támadást ellene, pláne, mivel érzem, hogy ő is fel van húzva rendesen. Ahol érem, simogatom és csókolva harapdálom a bőrét.
- Ne is akard tudni, mi vár ott - lehelem a nyakába. - Inkább maradjunk így, mert biztonságos.
- Te is veszélyesnek tűnsz - kuncogja, de bekapcsolódik a játékba, forró, heves csókokat nyom a nyakamra, követve addig a bőröm, míg a póló engedi, ujjaival a bőrömbe mar, noha nem erősen.
- Pedig itt vagy a legnagyobb biztonságban - szuszogom a vállára, miközben fél kézzel betúrok a pólója alá. Teljesen beindultam tőle és most már nehezen lehetne lelőni, így megemelkedem egy kicsit, hogy forrón, hevesen csókoljam meg Raktarit. Kapkodva a hévtől csókol vissza, közben felhúzza hátamon a pólót és másik kezével végigsimít a bőrömön. Végighullámzik a teste és izmait megfeszítve szorít lábaival egy rövid időre. Hogyan lehetne ezek után gondolkodni? Esélytelen és már nem is küzdök meg érte. Picit visszahúzódom, amíg lefejtem a srácról a pólót, majd lecsapok a felszabadult területre és élvezettel fedezem fel ajkaimmal, miközben megkapaszkodom a csípőjében. Szédülve túr bele a hajamba, ujjait újra és újra a hátamba és karomba nyomva kapaszkodik meg bennem, s szuszogva hullámzik meg megint és megint. Nem sokáig marad tétlen, lefejti a pólóm, majd tapicskolni, simogatni kezdi a felsőtestem. Teljesen másképpen érzem, teljesen más a pillanat is, valahogy hiányzik belőle a görcsösség, ami mindig megvan. Falom a bőrét, apró harapásokkal és szívásokkal tarkítva a csóközönt, miközben dörgölőzve nyomom ágyékom az övének. Akarom, kívánom őt. Ügyetlenül belekapaszkodik a fenekembe és megmarkolja, mikor az ágyékának feszítem a sajátom. Kezei lecsúsznak a feszes farmerról, végigsimít a combomon, míg ér, s hogy tovább tudjon nyújtózkodni, egy kicsit felhúzza magát, megemelkedik, s harapva, fulladva-szuszogva csókol végig a nyakamon és vállamon. Annyira heves és mégis játékos... Megbolondulok érte teljesen.
Nem bírok várni, türelmetlenül vágyom rá, így elkezdem kibontani a nadrágból, miközben pár aprót lökök a csípőmmel. Feszít a vágy felé és most annyira kívánatos. Zavar lesz úrrá rajta, a halvány pír, ami eddig az arcán uralkodott, megerősödik, de engedelmesen hagyja magát és utánozva engem nekiesik a nadrágomnak. Mellkasa szorgalmasan fel-le jár, kicsit ügyetlenkedik a nadrággal, míg szét nem nyílik, mert akkor rutinosnak tűnő mozdulattal nyúl be alá két kézzel és fenekemen végigsimítva csúsztatja le rólam a farmert. Picit lejjebb mászom róla és lerángatom a farit, ami a földön landol, majd ugyanezt teszem Raktariéval is. Aztán fölé mászom és őrült módon kezdem csókolni, ugyan nem kapok levegőt, meg ő sem, de ettől még annyira élvezem. Forr a vérem és mindent megtennék, hogy megkapjam ezt a srácot itt magam alatt végre szorongások és húzódzkodás nélkül. Esztelenül viszonozza, úgy karol át, hogy beletúr a hajamba és megkapaszkodik a vállamban, amibe belevési ujjbegyeit. Ismét átkarol lábaival, s úgy fog magához, hogy attól végighullámzik a teste megint. Hevesen, forrón csókol, s mikor már nem kap levegőt, akkor a nyakam, vállam kezdi ostromolni. Viszonzom ezt is, de nem tudom megállni és a vállához hajolva szívom vörösre a bőrét. Ennek nyoma marad, tudom, talán nem lett volna szabad engedni az ösztönnek, de már mindegy. Apró csókokkal, harapásokkal borítom be Tarit, ahol csak érem, majd a kezem becsúszik közénk és alsón keresztül kezdem kényeztetni. Visszahanyatlik a kanapéra, szuszogva, csillogó szemekkel, szétnyílt, kiszáradt ajkakkal, bódultan néz fel rám, jólesően sóhajtva csukja be a szemét, majd lehúz, hogy megcsókolhasson, vállamról lecsúszik a keze és testemen végighaladva keresi fel a férfiasságom. Beleszuszogok a csókba és egy jóleső nyögés is felszakad belőlem.
- Akarlak - suttogom a szájára, mert azt akarom, hogy egyezzen bele, mert így... Nem akarom kihasználni, de vele akarok lenni, most mindenképpen. Elneveti magát, s tovább ingerel, mire apró nyögések szakadnak fel belőlem.
- Érzem - suttogja, s máris lecsúsztatja az alsóm, hogy szabadon játsszon tovább a férfiasságommal. Ha ezt így folytatja... Imádom, amit csinál és most annyira más. Nem gondolkodom, csak róla is lehúzom az gatyát és viszonzom a kényeztetést. Jeremyvel nagyjából végigszexeltük a házat, talán tényleg minden pontján az enyém volt a kölyök, így nem meglepő, hogy itt is tartok síkosítót, ahogy minden más helyiségben is. Előtúrom a kanapé alól és Raktari mellé dobom, majd újra hevesen megcsókolom. Nem szarozok tovább, mert nem fogom bírni, így nyomok belőle a kezemre és azzal folytatom a játékot a farkával, miközben ajkaimat a nyakán futtatom végig újra. Raktari is élvezi, ez pedig elég egyértelmű a csókokból és a gyengéd harapásokból, a tapicskoló, markoló kezéből. Nem hagyja abba a kényeztetésem sem, amitől kezdem elveszíteni a fejem teljesen. Szabad kezemmel végighúzok az oldalán, le a fenekére és erősebben markolok bele. Válaszul talpaival simít végig a lábaimon, majd lehúz egy forró, őrült, szenvedélyes csókba. Végre mer kezdeményezni, nincs az a feszültség benne és ettől hihetetlen élvezetessé válik együtt lenni vele. Lihegve szakadunk el egymástól és remegve akarok többet és többet, de még mindig nem vagyok biztos abban, hogy ugyanarra vágyunk.
Egyre jobban meggyorsul a hullámzása, szinte vergődik az élvezettől, miközben lábaival még mindig az enyémeket öleli. Szorít magához, de reszket alattam, a szemei pedig ködösek, bár csak egy-egy pillanatra tudom elkapni ezt. Imádom ezt a srácot, mindenkinél jobban, akármilyen, nekem így kell. Élvezettel lopom most ezeket a pillanatokat, miközben kölcsönösen izgatjuk és húzzuk egymást tovább. Fenekén matató kezem a bejáratához téved és masszírozni kezdem. Nem tudom, engedi-e, ha nem, akkor sincsen semmi gáz, de kipróbálni ki akarom. Levegőért kap és összerándul, de ezt sokkal inkább az élvezet váltja ki belőle, mint a visszatartó erő. Még simogatom, masszírozom így egy kicsit, aztán egy ujjal belé hatolok. Ívbe hajlik a háta és halk, sóhajszerű nyögés szabadul fel belőle, miközben megkapaszkodik a combjaimban, majd szuszogva engedi el magát. Ezt biztatásnak veszem, így elkezdem megujjazni, de figyelek rá, mert fájdalmat semmiképpen nem akarok neki okozni.
Ahogy állandó ritmusra állok be, ő is aprókat mozdul, ami megerősít abban, hogy élvezi, amit teszek. Óvatosan helyezkedik, a csípőjét megemeli és lábait tétován engedi szétnyílni. Olyan, mint aki felkínálja magát és ezzel csak még éhesebbé tesz. Nem tudok tovább várni, amint biztosnak érzem, még egy ujjat csatlakoztatok a művelethez és maradok a ritmusnál. Megborzong és megremeg, a szemöldökeit összeráncolja és összeszorítja a szemét, de szuszogva mozdul tovább. Lassítok, mert kellemetlen lehet neki és ezt semmi módon nem szeretném. Inkább leszek kicsit türelmesebb, mert neki nem akarok fájdalmat okozni. Előre hajolok és a mellkasát járom be nyelvemmel, segítve az ellazulását. Néha aprókat vergődik és szabálytalanul kezdi venni a levegőt, így szabad kezemmel megsimogatom az arcát. Látni szeretném a tekintetét, az mindent elárul. Nem néz rám, de nyögve rohan végig rajta egy hullám. Ezt most hogyan kéne értelmeznem? Nem tudom, de gyorsítok a kezem munkáján és figyelem, ez mit vált ki belőle, miközben simogatom a nyakát, vállát. Felnyúl és belemarkol a hajamba, hogy fulladozó csókba vonjon, ahogy a szenvedély elragadja. Megadok neki mindent, de közben haladok is és a befejező lépést is megteszem, bár most nem mozdulok azonnal, hanem várok kicsit, mielőtt újrakezdeném a kezem mozgatását.
Élvezem a játékot és ahogy megadja magát nekem Raktari, hogy nincs az a feszülés, ugyanakkor még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ezt holnap hogyan fogja értékelni. Tari remegve nyög alattam, miközben tovább tágítom, de kezdek nagyon türelmetlen lenni. Óvszer kell most már, amit fél kézzel próbálok kitúrni megint csak a kanapé alól, miközben másik kezemmel nem állok le a mozgásban. A kurva életbe, hát hova tettem?! Tutira kell lennie, mert mindet nem használtuk el a kölyökkel, pláne, hogy az utóbbi időben egyáltalán nem is kellett. Végre ráakadok és foggal tépem fel a csomagot, majd kihúzódom a srácból és felhúzom magamnak a gumit. Nem várok, nem tudok... Lassan, de határozottan merülök el Tariban, meg sem állva, míg tövig jutok, majd remegve szakad fel belőlem egy jóleső sóhajjal egybekötött nyögés. Raktari domborít és mélyen vájja bele az ujjait a bőrömbe, így kapaszkodva meg lapockámnál. Fejét a nyakamhoz fúrva bújik és fájdalmasan szuszog, a fogát is szívja, de csak közelebb húz magához. Hagyok neki időt szokni, nem kezdek el mozogni pár percig, majd mikor úgy érzem, lehet, közepes tempóban, de erősebb lökésekkel indítok. Halk, fájdalmas nyögéseket váltok ki ezzel belőle, a lökéseim lendülete pedig végighalad rajta és visszafele hullámba mozdítja őt.
Nem enged el továbbra sem, pedig megfeszül és megremeg néha. Végigcsókolok a nyakán, miközben a kezem megint közénk csúszik és ráfogok merevedésére, hogy ezzel kényeztessem őt. A lökések ütemére mozog a kezem rajta. Egy ideig hagyja ezt, de aztán mikor már igazán élvezi, elhúzza a kezem és a lábaival kulcsolja át a derekam. Nekem sem kell több, fokozom a tempót és az erősséget is, így hajszolva magunkat, miközben csókolom, nyalom, harapdálom őt, ahol csak hozzáférek. Raktari az eszét veszti és reszketve, levegőért kapkodva nyögdécsel, majd körmeit a hátamba vájja és így karmol végig a lapockámtól a vállamig. Ezzel csak még inkább feltüzel, ezért szó szerint belepasszírozom a kanapéba és hevesen mozgok benne. Néha szinte teljesen kihúzódom és erősen lökve merülök el megint, amitől Raktarinak megjön a hangja és a nyögéseket hangos, élvezetes kiáltások veszik át. Még akarom hallani, így igyekszem ugyanazokat a pontokat eltalálni, amik ezt hozzák elő belőle. Újra és újra belém kapaszkodik, de a heves mozgásának hatására szinte lenyúzza a bőrömet pár helyen. Most ez érdekel a legkevésbé, sokkal inkább, hogy elerednek a könnyei, de tolja bele magát a lökéseimbe. Lecsókolom az arcáról a cseppeket, miközben rohamtempóra kapcsolok és nyögve, fulladva kapkodok levegőért, annyira akarom látni élvezet közben úgy, hogy azt én okozzam ezzel.
Lábaival már nem karol át, hanem feljebb húzza őket, hogy még mélyebbre juthassak benne. Megteszem, teljes hosszal merülök belé, de folytatom a mozgást ugyanolyan hévvel. Kezdenek elcsuklani a nyögései és a fejét lassan megemeli, majd a hangja is egyre magasabbá válik, végül elhal, mikor átráng rajta az orgazmus. Gyönyörű! Csodálatos látvány. Spontán rándul az első roham után, de aztán hosszan elnyúlik és csak pillanatok múlva csitul, bár nem szűnik meg a vergődése alattam. Még lökök előre kettő erősebbet, majd hangosan kiáltva nevét jár át engem is a már annyira várt gyönyör, hogy végighasítson bennem. Megfeszülök felette teljes testemben és észre sem veszem, de ahogy engedik az izmaim, tovább mozgok benne, bár már csitultabban és szelídülve, de az érzést, amit ez okoz, nem tudom elengedni. Végül megállok teljesen és rázuhanok a srác mellkasára, nyögve, szuszogva fúrva fejem a nyakához. Tari is zihál, a lábait leengedi és teljes testében remeg, bár a kéj utáni érzés még végigráz rajta néha, sőt, meg is feszül. Alig tud nyelni és még mindig folynak a könnyei. Annyira megemelkedem, hogy kihúzódjak belőle, meg gyengéden, szerelmesen megcsókoljam, bár sokáig nem megy, mert akkor megfulladunk mindketten.
Raktari teljesen kába, de lassan megnyugszik, a könnyei is elapadnak, a légzése pedig normalizálódik. Lassan az enyém is beáll tűrhetőre, mire nyomok egy csókot a nyakába. Be kéne keveredni valami ágyfélébe, mielőtt itt alszunk be. Nekem elég közel van ez, azt hiszem.
12.
Raktari
Szörnyen érzem magam. Hogy tudok akaratlanul is ennyi fájdalmat okozni? És Dayki miért csinálja ugyanazt, amit én? Miért nem volt neki elég az a pofozkodás, amikor is torkom szakadtából üvöltöttem a szemébe, hogy nagyon szeretem, de másba vagyok szerelmes és amíg csak hajszálnyi reményem is marad, hogy egyszer észrevesz és viszonozza az érzéseimet, kapaszkodom ebbe az érzésbe? Megtapasztalta, milyen vagyok, nagyrészt képtelen a testi szerelemre és esküdözött, hogy segít, de valójában csak meg akart változtatni, azt hiszem. Sosem ment másképp, mindig ilyen voltam. Ha Masaonak nem sikerült, akkor az már úgy marad a halálomig, ebben biztos vagyok. De a fenébe is...! Szeretném, ha Dayki túllépne rajtam, de ő nem akar. Nem azért, mert reméli, egyszer viszont fogom szeretni, hanem mert más szerinte nem érdemli meg a szerelmét. Csak ezzel az a bajom, hogy én sem. Mai napig úgy érzem, kihasználtam az érzéseit. Nem akartam, de végül feladtam a harcot. Szükségem volt a szerelemre, még viszonoztam is arra a rövid időre, hogy aztán ráébredjek, a hiány szörnyű dolgokra bírja sarkallni az ember. Azóta másodjára is ebbe a csapdába estem, ám csupán egy vesztese volt igazán az egésznek: Jeremy. Olyan, mintha elvettem volna tőle Yoshimit. Tudom, hogy nem, tudom, hogy... de azt is, hogy ha én akkor megálljt bírok parancsolni magamnak és otthagyom őket a francba, nem lett volna közöm a szakításukhoz. Bátrabban tudnék tükörbe nézni, annak a vádnak a hiányában, hogy fájdalmat okoztam a kölyöknek. Ugyanúgy, ahogy évek óta Masaonak és Daykinak is. Sőt... korábban még Taonak is.
Miért jár ennyi fájdalommal a létezésem?
Úgy érzem, nem felelek meg annak, aminek kellene. Semmi bajom a melegekkel, csak nekem nem kéne annak lennem! Szeretném a srácokat akkor is, ha nem vonzódnék a saját nememhez, mert őket nem tudnám nem szeretni, de sokkal kevesebb kínt okoznék másoknak. Az apám és a nagybátyám is elégedett lenne velem, ha már házas, családos ember lennék, Jeremy is maradhatott volna boldogságban Yoshival, segítettem volna a szőke testőrnek túljutni a kölyök hülyeségein, jobb barátja lehetnék Terukinak és még számtalan percig sorolhatnám. De minek? Egy mocskos buzi maradok akkor is.
Ellövöm a csikket, majd bemegyek. Újra tisztáztam magamban, amit már ezerszer. Yoshi valószínűleg látja rajtam, hogy nincs jó kedvem, ahogy Chiaki is, de bizonyára Daykinak tulajdonítják. Yajiro vet még rám egy pillantást, hátha megmondom, mi lelte a dobost, vagy én pár perc bentlét után miért mentem ki egy cigire, amit Yoshitól kaptam, ám magyarázkodás helyett inkább bekapcsolódom a beszélgetésbe. Ichiro barátságos, úgy fest, tényleg csak egy olyan társaság hiányzott neki, mint mi. Szívesen beszélget vele a csapat, noha az előbbi miatt aggodalom látszik rajta, meg még mindig nem sikerült teljesen feloldódnia. Nem baj, még nem hagyta faképnél a társaságot, ami jó jel. Jobban bírja a kiképzést, mint hajdanán én. Végül Tao is megjelenik, ám Jeremy nélkül és valósággal a nyakamba borul sírni. Megijeszt, mert nem jellemző rá ilyen kiborulás nyilvánosan, ugyanakkor van sejtésem, mi történt. Jeremy remekül ért a kérdésekhez, ezért arra tippelek, sikerült megbolygatnia Tao lelkét. Talán jó is, hiszen a srác még nem igazán jutott el oda, hogy kiadja magából a szakítás fájdalmát. Részegen sikerült zokognia valamennyit, ám elnyomta az álom, Dayki meg nem kérdezgette, nem firtatott semmit, másnap túljuttatta a másnaposságon, aztán hazaküldte.
Azonnal simogatni is kezdem a fejét, meg amíg elérem, a hátát, miután megszabadultam az alkoholos kólámtól, ami azóta, hogy kikértem, felvizesedett a megolvadt jégtől, végül a fiú felé fordulok és karjaimba zárom. Chiaki és Yajiro is vigasztalni kezdi, Yoshimi pedig a kölyköt keresi meg, mert ismeri, tudja, hogy most kiakad és mindjárt magát kezdi hibáztatni. Úgy fest, ez egy ilyen nap és Ichiro mély betekintést nyer abba, mennyire mély kapcsolatot is vagyunk képesek ápolni egymással. Remélem, a következő alkalommal is eljön és kap ízelítőt a vidám bandából is.
Tao lassan megnyugszik, végül kénytelen voltam felállni és rendesen magamhoz fogni, ő pedig segélykérőn kapaszkodik belém azóta is. Nem tudok mit tenni vele, csak mellette lehetek, mert az, amit érez, tőlem független. De ha függne is tőlem, akkor sem. Elmotyogja, mennyire fáj neki, hogy szeretne Gakuchi után menni, de akkor itt kéne hagynia az egyetemet meg minket, utóbbira pedig képtelen. Fél feladni azt, amit már megszerzett, elhagyni a családját, amit teljesen meg is értek. Sajnálom, hogy ennyire szenved, ahogy a többiek is, de senki sem tud érte tenni semmit. Végül megtörli a szemeit, kifújja az orrát és bocsánatot kér. Hátra akar vonulni az egyik boxba, de nem engedem, annak nem lenne jó vége, inkább felajánlom neki a Chevrolet nyugalmát, noha nem az enyém a kocsi, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy beülhet megnyugodni. Kiviszem végül és odaballagok Yoshimihez, meg az őt ölelő kölyökhöz. Megsimogatom Jeremy fejét, ajkaim pedig szelíd mosolyra húzódnak.
- Beülhet Tao kicsit a kocsidba? - kérdezem meg halkan a testőrt. - Egyedül akar lenni, hátra meg nem engedem, mert abból garantáltan gond lesz - osztom meg vele.
- Persze - válaszolja, s benyúl bal zsebébe és kihalássza a kocsikulcsot, miközben még mindig Jeremy hátát simogatja, a kölyök meg mintha még kisebbre igyekszik összehúzni magát, pedig nem hiszem, hogy oka van rá. - Tessék.
- Kösz. - Otthagyom őket, Taot pedig beültetem. Nem akar zenét, de a fűtés szükséges, ezért benne hagyom a kocsiban a kulcsot. Most szüksége van a srácnak egy kis időre, lehet, hogy sír még egy keveset, így kerítek elő neki zsebkendőt, felajánlom, hogy csak megcsörget és visszahívom, kijövök szívesen, majd magára hagyom. Tudom, hogy enélkül leinná magát megint, aztán kidőlne, amit nem akarunk. Se ő, se én. Kínosan érezné magát, mi pedig szívesen hazafuvarozzuk szerintem, csak a szülei nem fogják díjazni, ha olyan állapotban adom le megint a kölyköt, Daykinak meg ugyancsak jobb most egyedül. Visszamegyek Yoshihoz és Jeremyhez, majd megint megsimogatom a kölyök fejét. Bár a testőr jól boldogul a megnyugtatásával, kicsit besegítek neki, mert szeretnék egy picit vele lenni. Aztán, mivel nem tudok mit mondani, visszamegyek a többiekhez, amúgy is kockára fagytam ennyi idő alatt pólóban.
Leülök a társasághoz és ismét becsatlakozom a beszélgetésbe. Nem ejtünk szót Taoról, Chiaki átveszi az irányítást és remekül felhozza a hangulatot, míg Yoshimi és a szemét papírzsepivel törölgető kölyök fel nem tűnik.
- Kiosztottátok? - kérdezi meg riadtan Yajiro.
- Dehogy! Szerintem csak megijesztette Tao kirohanása - válaszolok neki. A testőr visszakíséri hátánál fogva terelve a srácot közénk, ő pedig kicsire próbálja magát összehúzni, még a tartása is megrogy. Yajiro barátságosan megdörgöli a vállát, Chiaki pedig feláll az asztaltól.
- Ki mit kér? - kérdezi meg.
- Én egy kólát - mosolyog rá Yoshimi.
- Semmit - hebegi szinte Jeremy. Szerintem nem érti, mi történt, legalábbis nekem erősen úgy fest az ábrázata.
- A kóla jó lesz nekem is - válaszolom. Yajiro a Tequila Sunrise mellett dönt, én pedig megkapaszkodom a mellettem ülő szőke karjában, s áthajolok mögötte, hogy megdörgölhessem én is Jeremy vállát. - Miért sírtál? - kérdezem meg tőle halkan.
- Én meg segítek neked - ajánlja fel Ichiro és már pattan is fel, hogy elkísérje a srácot. Chiaki örömmel veszi és a pultig is szóval tartja.
- Nem akartam bántani Taot - suttogja.
- Nem bántottad, esedékes volt neki egy kiborulás. Pár hete szakítottak valakivel, akivel jól megvoltak, szerették egymást, csak a srác olyan lehetőséget kapott, amit baromság lett volna visszautasítania, Tao meg még nagyon tartotta magát - árulom el neki.
- Elmesélte, legalábbis egy részét. De a többiek sem haragszanak?
- Nem hát. Igazából én örülök, hogy sikerült kibillenteni, mert így lehetőséget kapott kibőgni magát - ismerem be, közben pedig egészen óvatosan hozzásimulok Yoshimihez, aki erre úgy fordul, hogy meg tudjon támasztani, s összesimulhassunk.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha lassan hazamegyek - állapítja meg a srác.
- Ahogy gondolod. Nem akarnál táncolni egy kicsit még? - Ezen persze elgondolkodik, aztán aprót bólint.
- De igen. De... biztosan nincs gáz?
- Biztosan. - Chiaki és Ichiro is visszatérnek, majd kiosztják a hozott italokat. Visszahúzódom rendesen a székre, s iszom a kólámból. Furcsa, hogy nincs itt Dayki és Tao, de igyekszem túllendülni ezen. Úgy látom, a kölyök nem kér semmit-je addig tartott, míg meg nem kívánta Yoshimi kóláját. Felnéz rá kérdőn, majd mikor engedélyt kap inni belőle, megteszi. - Tánc? - kérdezem meg végül, miután a poharam fél tartalmát elpusztítottam.
- Nekem jöhet - vigyorodik el Yoshi és Ichiro is bólogat, Jeremy meg halványan elmosolyodik.
- Most ültem le - morogja heccelve Chiaki, de már pattan is fel és anélkül, hogy megvárná Yajiro válaszát, felhúzza a székről és a tánctér felé kezdi vonszolni. Az állatbarát tetteti, hogy nem akar vele menni, szabadulni próbál, ám aztán játékosan összesimulnak és mint két kölyökállat, ugratni kezdik egymást. Én is felállok, majd a három srác előtt indulok el. Hátrapillantok rájuk és izgatottan elmosolyodom. Jeremy iramodik utánam a legfürgébben, mire Yoshimi mosolyogva csóválja meg a fejét, de követ minket, Ichiro meg gondolkodik még egy kicsit. Megállok a párostól nem messze, mire a szőkém hátulról átkarol, a kölyök meg azonnal bedobja magát, táncolni kezd felvéve a ritmust. Ráfogok Yoshi karjaira és Jeremy hívására, hogy táncoljunk már mi is, kissé fittyet hányva a zavartól hátradöntöm a fejem. Becsukom a szemeim és hagyom, hogy vigyen az ütem és a szédülés. Kellemes érzés.
Mire felpillantok, már Ichiro is közeledik felénk nagy sebességgel, ami nagy mosolyt csal a számra. No meg a nyakamba érkező csók sem elhanyagolható, amit a velem együtt mozgó Yoshimitől kapok. Azt hiszem, még mindig hat kicsit rám az alkohol, mert mintha a szokottól eltérően mozdulnék, hozzásimulva a mögöttem lévő sráchoz, de Jeremy sem szívbajoskodik, egészen közel húzódva az új sráchoz, épp csak nem hozzábújva táncol, ami tetszik is Ichironak. Chiaki és Yajiro a legkevésbé sem zavartatják magukat, hülyéskednek, incselkednek egymással, de húzzák is a másikat. Szerintem ma megint együtt távoznak.
Szinte beleszédülök, mikor Yoshimi végül maga felé fordít. Átkarolom a nyakát, ő pedig fesztelenül hozzám dörgölőzik. Izgatottá tesz és nem is bírom visszafogni magam, hevesen, szerelmesen, rajongva megcsókolom. Miközben visszacsókol, átkarolja a derekam, amitől csak még inkább egymáshoz simulunk. Ez zavarba hoz, pár pillanat múlva inkább visszavonulót fújok, mert nem szeretném a srácokat beavatni semmibe a szerelmi életemet illetően. Tenyereim a mellkasára csúsztatom, ezzel távolságot is kényszerítve magunk közé, majd végül elengedem és kicsit szabadabban folytatom a táncolást. Tetszik neki, elenged, én pedig vetek egy pillantást a többiekre. Chiaki és Yajiro meglepettnek tűnik, aztán felénk kezdenek araszolni. Jeremy és Ichiro összemelegedtek, s noha a srác kezei egy kicsit elkalandoznak a kölykön, mikor megpróbálja megcsókolni, az elfordítja a fejét.
- Lelépünk - jelenti be a fülembe súgva Chiaki. A hangja izgatott, talán egy kicsit mélyebb is a megszokottnál, aztán még hevesen integet Jeremynek és Ichironak, utána kézen fogja a hitetlenül vigyorgó Yajirot és maga után húzza. Nem szeretnék belegondolni, mire készülnek, így inkább engedem magam Yoshinak megint átkarolni, majd követem a pillantását a kölyök felé. Nem akad ki azon, ahogy most viselkedünk egymással, de azért nem szeretném húzgálni az idegeit.
- Nem megyünk mi is lassan? - kérdezem meg a szőke testőrt.
- Mehetünk, de szerintem vigyük haza Taot, bármennyire is ellenkezik, jó? - kérdezi komolyan, mire rábólintok. El is felejtkeztem a srácról. Basszus, ez így nem lesz jó...! - Meg beszélek Jeremyvel is, hogy marad-e még.
- Rendben - egyezek bele, azzal elengedem, hogy megejthesse a beszélgetést. Én Ichirohoz lépek. - Remélem, legközelebb is találkozunk - mondom neki. - Örültünk neked és bocs a kellemetlenségekért, kicsit összejöttek a dolgok, de ez szokványos is nálunk. Túl sokfélék vagyunk - magyarázkodom idiótán neki.
- Semmi gáz, jól éreztem magam és igen, örülnék, ha szólnál megint - mosolyog rám. - Jó éjszakát nektek és vigyázzatok magatokra hazafelé.
- Szólok - ígérem meg az ügyvédnek, végül hozzánk lép Jeremy.
- Te maradsz? - kérdezi meg a kissrác Ichirot, aki bólint neki. - Akkor még egy kicsit én is. Tao rendben lesz? - érdeklődik aggódva. - Meg Dayki?
- Dayki hazament - tájékoztatom. - Egyedül akart lenni, kicsit lehiggadni, de ne aggódj miatta, Taot meg hazavisszük, mert ha itt marad, abból csak gond lesz.
- Okés, vigyázzatok magatokra. - Ezután megölel és még egy puszit is nyom az arcomra, amivel alaposan meglep. Az ölelését még viszonzom, bár erősen összezavarodva, aztán elengedem és barátságosan megsimogatom a fejét. - Majd otthon találkozunk.
- Aha... Jó szórakozást nektek és ti is vigyázzatok magatokra! - búcsúzom a két sráctól, majd átkarolom Yoshi derekát, mikor ő is menetkésszé válik és hagyom, hogy kivezessen a hideg, friss levegőre, miután magukhoz vettük a melegítőinket. Kint kicsit magamhoz térek, rögtön belebújok a pulcsimba is, a Chevinél meg nagyot mosolygok. Tao alszik, a hátsó ülésen összekuporodott és a telefonját szorongatja.
Szörnyen érzem magam. Hogy tudok akaratlanul is ennyi fájdalmat okozni? És Dayki miért csinálja ugyanazt, amit én? Miért nem volt neki elég az a pofozkodás, amikor is torkom szakadtából üvöltöttem a szemébe, hogy nagyon szeretem, de másba vagyok szerelmes és amíg csak hajszálnyi reményem is marad, hogy egyszer észrevesz és viszonozza az érzéseimet, kapaszkodom ebbe az érzésbe? Megtapasztalta, milyen vagyok, nagyrészt képtelen a testi szerelemre és esküdözött, hogy segít, de valójában csak meg akart változtatni, azt hiszem. Sosem ment másképp, mindig ilyen voltam. Ha Masaonak nem sikerült, akkor az már úgy marad a halálomig, ebben biztos vagyok. De a fenébe is...! Szeretném, ha Dayki túllépne rajtam, de ő nem akar. Nem azért, mert reméli, egyszer viszont fogom szeretni, hanem mert más szerinte nem érdemli meg a szerelmét. Csak ezzel az a bajom, hogy én sem. Mai napig úgy érzem, kihasználtam az érzéseit. Nem akartam, de végül feladtam a harcot. Szükségem volt a szerelemre, még viszonoztam is arra a rövid időre, hogy aztán ráébredjek, a hiány szörnyű dolgokra bírja sarkallni az ember. Azóta másodjára is ebbe a csapdába estem, ám csupán egy vesztese volt igazán az egésznek: Jeremy. Olyan, mintha elvettem volna tőle Yoshimit. Tudom, hogy nem, tudom, hogy... de azt is, hogy ha én akkor megálljt bírok parancsolni magamnak és otthagyom őket a francba, nem lett volna közöm a szakításukhoz. Bátrabban tudnék tükörbe nézni, annak a vádnak a hiányában, hogy fájdalmat okoztam a kölyöknek. Ugyanúgy, ahogy évek óta Masaonak és Daykinak is. Sőt... korábban még Taonak is.
Miért jár ennyi fájdalommal a létezésem?
Úgy érzem, nem felelek meg annak, aminek kellene. Semmi bajom a melegekkel, csak nekem nem kéne annak lennem! Szeretném a srácokat akkor is, ha nem vonzódnék a saját nememhez, mert őket nem tudnám nem szeretni, de sokkal kevesebb kínt okoznék másoknak. Az apám és a nagybátyám is elégedett lenne velem, ha már házas, családos ember lennék, Jeremy is maradhatott volna boldogságban Yoshival, segítettem volna a szőke testőrnek túljutni a kölyök hülyeségein, jobb barátja lehetnék Terukinak és még számtalan percig sorolhatnám. De minek? Egy mocskos buzi maradok akkor is.
Ellövöm a csikket, majd bemegyek. Újra tisztáztam magamban, amit már ezerszer. Yoshi valószínűleg látja rajtam, hogy nincs jó kedvem, ahogy Chiaki is, de bizonyára Daykinak tulajdonítják. Yajiro vet még rám egy pillantást, hátha megmondom, mi lelte a dobost, vagy én pár perc bentlét után miért mentem ki egy cigire, amit Yoshitól kaptam, ám magyarázkodás helyett inkább bekapcsolódom a beszélgetésbe. Ichiro barátságos, úgy fest, tényleg csak egy olyan társaság hiányzott neki, mint mi. Szívesen beszélget vele a csapat, noha az előbbi miatt aggodalom látszik rajta, meg még mindig nem sikerült teljesen feloldódnia. Nem baj, még nem hagyta faképnél a társaságot, ami jó jel. Jobban bírja a kiképzést, mint hajdanán én. Végül Tao is megjelenik, ám Jeremy nélkül és valósággal a nyakamba borul sírni. Megijeszt, mert nem jellemző rá ilyen kiborulás nyilvánosan, ugyanakkor van sejtésem, mi történt. Jeremy remekül ért a kérdésekhez, ezért arra tippelek, sikerült megbolygatnia Tao lelkét. Talán jó is, hiszen a srác még nem igazán jutott el oda, hogy kiadja magából a szakítás fájdalmát. Részegen sikerült zokognia valamennyit, ám elnyomta az álom, Dayki meg nem kérdezgette, nem firtatott semmit, másnap túljuttatta a másnaposságon, aztán hazaküldte.
Azonnal simogatni is kezdem a fejét, meg amíg elérem, a hátát, miután megszabadultam az alkoholos kólámtól, ami azóta, hogy kikértem, felvizesedett a megolvadt jégtől, végül a fiú felé fordulok és karjaimba zárom. Chiaki és Yajiro is vigasztalni kezdi, Yoshimi pedig a kölyköt keresi meg, mert ismeri, tudja, hogy most kiakad és mindjárt magát kezdi hibáztatni. Úgy fest, ez egy ilyen nap és Ichiro mély betekintést nyer abba, mennyire mély kapcsolatot is vagyunk képesek ápolni egymással. Remélem, a következő alkalommal is eljön és kap ízelítőt a vidám bandából is.
Tao lassan megnyugszik, végül kénytelen voltam felállni és rendesen magamhoz fogni, ő pedig segélykérőn kapaszkodik belém azóta is. Nem tudok mit tenni vele, csak mellette lehetek, mert az, amit érez, tőlem független. De ha függne is tőlem, akkor sem. Elmotyogja, mennyire fáj neki, hogy szeretne Gakuchi után menni, de akkor itt kéne hagynia az egyetemet meg minket, utóbbira pedig képtelen. Fél feladni azt, amit már megszerzett, elhagyni a családját, amit teljesen meg is értek. Sajnálom, hogy ennyire szenved, ahogy a többiek is, de senki sem tud érte tenni semmit. Végül megtörli a szemeit, kifújja az orrát és bocsánatot kér. Hátra akar vonulni az egyik boxba, de nem engedem, annak nem lenne jó vége, inkább felajánlom neki a Chevrolet nyugalmát, noha nem az enyém a kocsi, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy beülhet megnyugodni. Kiviszem végül és odaballagok Yoshimihez, meg az őt ölelő kölyökhöz. Megsimogatom Jeremy fejét, ajkaim pedig szelíd mosolyra húzódnak.
- Beülhet Tao kicsit a kocsidba? - kérdezem meg halkan a testőrt. - Egyedül akar lenni, hátra meg nem engedem, mert abból garantáltan gond lesz - osztom meg vele.
- Persze - válaszolja, s benyúl bal zsebébe és kihalássza a kocsikulcsot, miközben még mindig Jeremy hátát simogatja, a kölyök meg mintha még kisebbre igyekszik összehúzni magát, pedig nem hiszem, hogy oka van rá. - Tessék.
- Kösz. - Otthagyom őket, Taot pedig beültetem. Nem akar zenét, de a fűtés szükséges, ezért benne hagyom a kocsiban a kulcsot. Most szüksége van a srácnak egy kis időre, lehet, hogy sír még egy keveset, így kerítek elő neki zsebkendőt, felajánlom, hogy csak megcsörget és visszahívom, kijövök szívesen, majd magára hagyom. Tudom, hogy enélkül leinná magát megint, aztán kidőlne, amit nem akarunk. Se ő, se én. Kínosan érezné magát, mi pedig szívesen hazafuvarozzuk szerintem, csak a szülei nem fogják díjazni, ha olyan állapotban adom le megint a kölyköt, Daykinak meg ugyancsak jobb most egyedül. Visszamegyek Yoshihoz és Jeremyhez, majd megint megsimogatom a kölyök fejét. Bár a testőr jól boldogul a megnyugtatásával, kicsit besegítek neki, mert szeretnék egy picit vele lenni. Aztán, mivel nem tudok mit mondani, visszamegyek a többiekhez, amúgy is kockára fagytam ennyi idő alatt pólóban.
Leülök a társasághoz és ismét becsatlakozom a beszélgetésbe. Nem ejtünk szót Taoról, Chiaki átveszi az irányítást és remekül felhozza a hangulatot, míg Yoshimi és a szemét papírzsepivel törölgető kölyök fel nem tűnik.
- Kiosztottátok? - kérdezi meg riadtan Yajiro.
- Dehogy! Szerintem csak megijesztette Tao kirohanása - válaszolok neki. A testőr visszakíséri hátánál fogva terelve a srácot közénk, ő pedig kicsire próbálja magát összehúzni, még a tartása is megrogy. Yajiro barátságosan megdörgöli a vállát, Chiaki pedig feláll az asztaltól.
- Ki mit kér? - kérdezi meg.
- Én egy kólát - mosolyog rá Yoshimi.
- Semmit - hebegi szinte Jeremy. Szerintem nem érti, mi történt, legalábbis nekem erősen úgy fest az ábrázata.
- A kóla jó lesz nekem is - válaszolom. Yajiro a Tequila Sunrise mellett dönt, én pedig megkapaszkodom a mellettem ülő szőke karjában, s áthajolok mögötte, hogy megdörgölhessem én is Jeremy vállát. - Miért sírtál? - kérdezem meg tőle halkan.
- Én meg segítek neked - ajánlja fel Ichiro és már pattan is fel, hogy elkísérje a srácot. Chiaki örömmel veszi és a pultig is szóval tartja.
- Nem akartam bántani Taot - suttogja.
- Nem bántottad, esedékes volt neki egy kiborulás. Pár hete szakítottak valakivel, akivel jól megvoltak, szerették egymást, csak a srác olyan lehetőséget kapott, amit baromság lett volna visszautasítania, Tao meg még nagyon tartotta magát - árulom el neki.
- Elmesélte, legalábbis egy részét. De a többiek sem haragszanak?
- Nem hát. Igazából én örülök, hogy sikerült kibillenteni, mert így lehetőséget kapott kibőgni magát - ismerem be, közben pedig egészen óvatosan hozzásimulok Yoshimihez, aki erre úgy fordul, hogy meg tudjon támasztani, s összesimulhassunk.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha lassan hazamegyek - állapítja meg a srác.
- Ahogy gondolod. Nem akarnál táncolni egy kicsit még? - Ezen persze elgondolkodik, aztán aprót bólint.
- De igen. De... biztosan nincs gáz?
- Biztosan. - Chiaki és Ichiro is visszatérnek, majd kiosztják a hozott italokat. Visszahúzódom rendesen a székre, s iszom a kólámból. Furcsa, hogy nincs itt Dayki és Tao, de igyekszem túllendülni ezen. Úgy látom, a kölyök nem kér semmit-je addig tartott, míg meg nem kívánta Yoshimi kóláját. Felnéz rá kérdőn, majd mikor engedélyt kap inni belőle, megteszi. - Tánc? - kérdezem meg végül, miután a poharam fél tartalmát elpusztítottam.
- Nekem jöhet - vigyorodik el Yoshi és Ichiro is bólogat, Jeremy meg halványan elmosolyodik.
- Most ültem le - morogja heccelve Chiaki, de már pattan is fel és anélkül, hogy megvárná Yajiro válaszát, felhúzza a székről és a tánctér felé kezdi vonszolni. Az állatbarát tetteti, hogy nem akar vele menni, szabadulni próbál, ám aztán játékosan összesimulnak és mint két kölyökállat, ugratni kezdik egymást. Én is felállok, majd a három srác előtt indulok el. Hátrapillantok rájuk és izgatottan elmosolyodom. Jeremy iramodik utánam a legfürgébben, mire Yoshimi mosolyogva csóválja meg a fejét, de követ minket, Ichiro meg gondolkodik még egy kicsit. Megállok a párostól nem messze, mire a szőkém hátulról átkarol, a kölyök meg azonnal bedobja magát, táncolni kezd felvéve a ritmust. Ráfogok Yoshi karjaira és Jeremy hívására, hogy táncoljunk már mi is, kissé fittyet hányva a zavartól hátradöntöm a fejem. Becsukom a szemeim és hagyom, hogy vigyen az ütem és a szédülés. Kellemes érzés.
Mire felpillantok, már Ichiro is közeledik felénk nagy sebességgel, ami nagy mosolyt csal a számra. No meg a nyakamba érkező csók sem elhanyagolható, amit a velem együtt mozgó Yoshimitől kapok. Azt hiszem, még mindig hat kicsit rám az alkohol, mert mintha a szokottól eltérően mozdulnék, hozzásimulva a mögöttem lévő sráchoz, de Jeremy sem szívbajoskodik, egészen közel húzódva az új sráchoz, épp csak nem hozzábújva táncol, ami tetszik is Ichironak. Chiaki és Yajiro a legkevésbé sem zavartatják magukat, hülyéskednek, incselkednek egymással, de húzzák is a másikat. Szerintem ma megint együtt távoznak.
Szinte beleszédülök, mikor Yoshimi végül maga felé fordít. Átkarolom a nyakát, ő pedig fesztelenül hozzám dörgölőzik. Izgatottá tesz és nem is bírom visszafogni magam, hevesen, szerelmesen, rajongva megcsókolom. Miközben visszacsókol, átkarolja a derekam, amitől csak még inkább egymáshoz simulunk. Ez zavarba hoz, pár pillanat múlva inkább visszavonulót fújok, mert nem szeretném a srácokat beavatni semmibe a szerelmi életemet illetően. Tenyereim a mellkasára csúsztatom, ezzel távolságot is kényszerítve magunk közé, majd végül elengedem és kicsit szabadabban folytatom a táncolást. Tetszik neki, elenged, én pedig vetek egy pillantást a többiekre. Chiaki és Yajiro meglepettnek tűnik, aztán felénk kezdenek araszolni. Jeremy és Ichiro összemelegedtek, s noha a srác kezei egy kicsit elkalandoznak a kölykön, mikor megpróbálja megcsókolni, az elfordítja a fejét.
- Lelépünk - jelenti be a fülembe súgva Chiaki. A hangja izgatott, talán egy kicsit mélyebb is a megszokottnál, aztán még hevesen integet Jeremynek és Ichironak, utána kézen fogja a hitetlenül vigyorgó Yajirot és maga után húzza. Nem szeretnék belegondolni, mire készülnek, így inkább engedem magam Yoshinak megint átkarolni, majd követem a pillantását a kölyök felé. Nem akad ki azon, ahogy most viselkedünk egymással, de azért nem szeretném húzgálni az idegeit.
- Nem megyünk mi is lassan? - kérdezem meg a szőke testőrt.
- Mehetünk, de szerintem vigyük haza Taot, bármennyire is ellenkezik, jó? - kérdezi komolyan, mire rábólintok. El is felejtkeztem a srácról. Basszus, ez így nem lesz jó...! - Meg beszélek Jeremyvel is, hogy marad-e még.
- Rendben - egyezek bele, azzal elengedem, hogy megejthesse a beszélgetést. Én Ichirohoz lépek. - Remélem, legközelebb is találkozunk - mondom neki. - Örültünk neked és bocs a kellemetlenségekért, kicsit összejöttek a dolgok, de ez szokványos is nálunk. Túl sokfélék vagyunk - magyarázkodom idiótán neki.
- Semmi gáz, jól éreztem magam és igen, örülnék, ha szólnál megint - mosolyog rám. - Jó éjszakát nektek és vigyázzatok magatokra hazafelé.
- Szólok - ígérem meg az ügyvédnek, végül hozzánk lép Jeremy.
- Te maradsz? - kérdezi meg a kissrác Ichirot, aki bólint neki. - Akkor még egy kicsit én is. Tao rendben lesz? - érdeklődik aggódva. - Meg Dayki?
- Dayki hazament - tájékoztatom. - Egyedül akart lenni, kicsit lehiggadni, de ne aggódj miatta, Taot meg hazavisszük, mert ha itt marad, abból csak gond lesz.
- Okés, vigyázzatok magatokra. - Ezután megölel és még egy puszit is nyom az arcomra, amivel alaposan meglep. Az ölelését még viszonzom, bár erősen összezavarodva, aztán elengedem és barátságosan megsimogatom a fejét. - Majd otthon találkozunk.
- Aha... Jó szórakozást nektek és ti is vigyázzatok magatokra! - búcsúzom a két sráctól, majd átkarolom Yoshi derekát, mikor ő is menetkésszé válik és hagyom, hogy kivezessen a hideg, friss levegőre, miután magukhoz vettük a melegítőinket. Kint kicsit magamhoz térek, rögtön belebújok a pulcsimba is, a Chevinél meg nagyot mosolygok. Tao alszik, a hátsó ülésen összekuporodott és a telefonját szorongatja.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)