191.

Shinji

Valamivel több, mint két óra múlva kopogást hallok szobám ajtaján. Yoshimit tehát tényleg érdekli a dolog, ami halvány mosolyt csal arcomra. Mielőtt behívhatnám, előveszem fegyverem, majd az ajtóhoz megyek és egy halk, messziről ható gyerével invitálom beljebb. Az ajtó nyílni kezd, ám egyelőre nem mozdulok rejtekemből. Belép és szétnéz engem keresve szemével. Hangtalanul lépek mögé és rászegezem a fegyvert. Első leckének tökéletes. Én is hibáztam, mikor azt hittem, megnyugodhatok, mert támadóm nem rontott nekem elsőre, a ház biztonsága azonban nem mindig jelent tényleges biztonságot. Ezt még Tatsuki kapcsán sikerült megtanulnom, mikor első alkalommal rontott nekem itt a házban és berángatva a neki kijelölt szobába kefélt meg.


Meglepetten fordul meg és néz rám. Lövése sincs, mi a fene folyik éppen, ugyanakkor nem fél, ami jó, de édeskevés. Leengedem fegyverem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem vártam többet, hiszen testőr. De, többet vártam tőle.

- Minimum négyszer lőhettelek volna le - közlöm vele ridegen, keményen. Újabb csodálkozó pillantással válaszol, süt belőle, hogy nem érti, miért tettem ezt vele most. Majd megérti, remélem. - Azért, mert a ház biztonságos, nem jelenti azt, hogy ténylegesen is biztonságban vagy. Az alvilágban sosem lehetsz biztos abban, hogy azért, mert látszólag egyedül vagy, ez ténylegesen is így van. Egy profi vadász kivárja a megfelelő alkalmat, hogy támadjon. Megvárja, míg a figyelmed alább hagy, míg azt hiszed, biztonságban vagy, csak mert nem rontott neked elsőre - ülök le az ágyra és gyújtok rá, miközben intek fejemmel Yoshinak, hogy helyezze magát kényelembe.

- Az első lecke - foglal helyet mellettem. - Igazad van, marhára nem számítottam arra, hogy itt bárki vagy bármi veszélyt jelenthetne, mert itt bennem van, hogy biztonságban vagyunk. Ez pedig önbizalmat és figyelmetlenséget eredményez.

- Az önbizalom nem feltétlen hátrány, ám a figyelmetlenség egyelő a halálos ítélettel. Egy alvilági nem fog szarozni egy percig sem, az első alkalmat megragadva fog neked rontani és kinyírni - közlöm vele egyszerűen. - Most pedig, ha van kérdésed, tedd fel őket. Ezért hívtalak ide.

- Van. Először is mit kell majd tennem, vagy mi fog megváltozni?

- Egyelőre, ha mennem kell valahova, jössz velem, amint pedig helyre jön a vállam, komolyabban is képezni foglak, hogyan szállj szembe egy mindenre elszánt alvilágival.

- Rendben, értem. És ebbe a főnök is bele fog egyezni? Gondolom, őt nem fogjátok kihagyni.

- Emiatt ne fájjon a fejed - kérem őt komolyan. Asame és Tatsuki kapcsolata ilyen szempontból már rég stabil lábakon áll, kölcsönösen segítik egymást attól függetlenül, hogy milyen érdekekről van szó, még ha ezt egyikük se vallja be sem magának, sem pedig a másiknak.

- Tehát ebből gond nem lehet. - Bólint, majd megint elgondolkodik. - Mi lesz a pontos feladatom melletted?

- Védeni. - Nem mintha ez nem menne magamtól is, de Tatsuki ragaszkodik ahhoz, hogy legyen mellettem még valaki, én pedig nem ellenkezem ezen akaratával. Nem vagyok jártas az alvilágban olyan mélységig, mint ő, így az ehhez fűződő döntései számomra megkérdőjelezhetetlenek.

- Gondoltam, hogy nem társalkodónőnek - mondja komolyan. - Tekintsem úgy, mintha a te testőröd lennék? Természetesen a tanítás mellett.

- Annak tekinted, aminek akarod. Tökéletesen megvagyok egyedül, ahogy eddig is megvoltam, ám nem véletlen kérték, hogy vegyek magam mellé valakit, nekem pedig nem áll szándékomban ellenszegülni ennek a kérésnek. Van közöm az alvilághoz, ám nem vagyok jártas benne olyan mélységig, mint Tatsuki vagy akár Bakari maga, így ezekben a kérdésekben számomra az ő szavuk és kérésük megkérdőjelezhetetlen.

- Remek együttműködés lesz, ha csak kényszerből veszel magad mellé - mondja ki kerek-perec, amit gondol. - Ennek ellenére benne vagyok, érdekel, mi sül ki ebből és lesz lehetőségem fejlődni valami olyan irányba, ahova sosem hittem volna.

- Mióta idekerültem, egyedül dolgozom - jelentem ki, hogy megértse a dolgot. Kényszer? Valahol az, de azt is tudnia kell, hogy ehhez nekem idő kell, míg megszokom, hogy nem egyedül fogok járkálni, hogy nem úgy intézkedem, ahogy eddig tettem, mert mellettem lesz. Hánytorgathatnám én is, hogy ők sem adtak arra lehetőséget, hogy esetleg beilleszkedjek közéjük, mert miután Ryuu magához vett, úgy bántak velem, mintha idegen lennék, de minek? Ettől még nem lesz semmi sem másképp, neki pedig nem mellettem kell majd helytállnia, ha felkészült, hanem Jeremy mellett, az ő kutyájaként.

- Tudom, de ez változhat, nem? Oké, nem voltunk veled sosem igazán barátságosak, erre nincs kifogás, aztán meg mire összeszedtük a bátorságunkat, feljebb kerültél, effektíve a főnökünk lettél, így pedig nem tudtuk, mi legyen - vallja be. - Ennek ellenére én például mindig meg akartalak ismerni, pont azért, mert olyan magadnak való voltál. Szóval mi lenne, ha nem csak kényszer lenne, hanem akkor kicsit nyitnánk is?

- Roppant félelmetes lehet egy huszonéves kölyök - jegyzem meg halvány mosollyal és megkínálom cigivel, miközben magam is ismét rágyújtok. - Mint mondtam, azért hívtalak ide, hogy kérdezz, hát tedd meg!

- Én is a huszonéves kölykök közé sorolom magam. Nem a félelmetességgel volt a gond, nem is tudom, inkább arról, amit a szemedben láttam, hogy talán nem is akarod, hogy nyissunk feléd - mondja csendesen, miközben rágyújt. - Rendben. Akkor mégis hogy lehet közöd az alvilághoz?

- Egy tény, hogy sosem voltam az a barátkozós fajta - árulom el neki. - De embert még nem ettem azért, mert megpróbált megismerni - vonom meg vállam. - Suhancként kerültem vele kapcsolatba, tizenhat évesen, az egyik legjobb barátom kapcsán. Rengeteget lógtunk együtt, megcsináltuk a magunk hülyeségét. Az egyik ilyen alkalommal pont rossz emberrel basztunk ki. Meglett az ára. Maot, mert így hívták a srácot, elkapta az egyik alvilági nagykutya, akitől több kiló heroint sikerült meglovasítani és a szemem láttára végezte ki. Két évvel később bosszút álltam érte és megöltem a fickót - foglalom össze röviden, mi közöm van az alvilághoz, ezzel elárulva azt is, miért vadásznak rám.

- Már értem, miért voltál visszahúzódó - mondja komolyan, ebbe sűrítve a megértését. Nem tudja, vagy nem akarja ennél jobban kifejezni a megértését, nem tudom, de annak mindenképpen örülök, hogy nem kezd el sajnálkozni. Nincs szükségem rá amúgy sem, hat éve élek ezzel, bujkálok, játszom úgy, hogy ne tűnjek fel Kitamurának. Jól ment eddig, ám mint tudjuk, semmi sem tart örökké, Kitamura pedig volt annyira makacs, hogy ennyi év elteltével se tegyen le arról, hogy előkerít és kinyír. - Tehát emiatt akarnak elkapni. Gondolom, a fickó rokona, utóda vagy szeretője, igaz?

- Kitamura Kitaro öccse, utóda és leghűségesebb vérebe volt. Hat éve vadászik rám, most pedig, hogy a nyomomra akadt, kurvára nem fogja érdekelni, kivel kell megküzdenie azért, hogy engem holtan lásson. Az pedig csak hab a tortán, hogy Tatsuki engem véd. Kitaro legnagyobb vetélytársa volt, s az öccsével sincs másképp a helyzet, így Kitamura kurva sokat nyerne a dologgal, ha sikerülne neki végrehajtania a tervét.

- Uh, ez kemény. Már értem, miért akar valakit melléd Tatsuki, mert nem hiszem, hogy Bakari adta volna a tanácsot - mosolyodik el halványan. - Shinji, szívesen leszek melletted, de csak akkor, ha nem csak azért csinálod, hogy megfelelj neki. Akkor is maradok, ha csak ez az indok, de jobb' szeretném, ha nem így lenne.

- Nincs bennem megfelelési kényszer. Nem azért teszek meg valamit, amit mond, mert bizonyítani akarok neki, ugyanúgy szembeszállok az akarata ellen, ahogy másé ellen is kiállok, ha szerintem az nem célravezető, helytálló vagy logikus. Makacs vagyok és büszke, de be tudom látni, ha a másiknak igaza van. Ahogy azt is, ha hibázom.

- Értem - mosolyodik el. - De nem így gondoltam a dolgot. Van is mire büszkének lenned, ahogy a makacsság sem rossz tulajdonság, már tapasztaltuk, hogy ez jellemez téged. Rendben van, akkor vágjunk bele ebbe, meg akarom tenni és melletted jobbá válhatok. Jeremy tudni fogja?

- Ha tőlem nem is, Tatsukitól mindenképpen. Az én meglátásom az, hogy célravezetőbb, ha egyelőre ezt nem kötjük a kölyök orrára. Jeremy még nem tudja kezelni a helyzetet, egyelőre túlságosan az érzelmei irányítják, ami az alvilágban ugyancsak hátrány.

- Egyetértek veled - mondja komolyan. - Fel fog neki tűnni a dolog, de jobb neki, amíg nem tud mindent. Egyelőre lelkileg marha instabil, és bár kezd kijönni belőle, de meg-megborul időnként, szóval mindent tuti nem kéne neki elmondani.

- Ha feltűnik neki, akkor az azt jelenti, nem tudtad külön választani a kettőt. Légy hű kutyája, légy a szeretője, de mindig tudd, mikor melyik vagy!

- Értem - gondolkodik el a dolgokon. - Képes vagyok elválasztani ezt a kettőt, azt hiszem. Ellenben azt biztos észre fogja venni, hogy többet leszek melletted, és kísérlek.

- És? Mindenre van megfelelő válasz. Mellettem vagy, mert mellém rendeltek. Ez azok után, hogy megtámadtak, nem több egy egyszerű és logikus lépésnél.

- Valszeg felmerül majd benne a kérdés, mért pont én, pláne, hogy beismerte nekem, hogy egyelőre fogalma sincs, mit érez irántam, vagy irántad. Gondolom, ezzel nem mondtam neked újat, nem vagy te sem vak. Ezt nehezen fogom kimagyarázni.

- Azt már neked kell megoldani, hogy mivel magyarázod. Nem, nem vagyok vak, de a kölyök a tűzzel játszik. Esélye sincs nálam.

- Meg fogom oldani, majd kitalálok valamit. Valahogy sejtettem, hogy nincs esélye nálad, elég valószínű volt és szerintem ő is tudja. Idővel meg fog változni a dolog, csak elég türelmesnek kell lennem, legalábbis remélem. De majd még beszélek vele erről, bár azt hiszem, azért hallgat, mert engem nem akar megbántani. Mindegy, ez legyen az én bajom - mosolyodik el.

- Miből gondolod, hogy ha úgy adódna, nem is lenne esélye? - kérdezem meg tőle, mert ezzel most kíváncsivá tett. Attól függetlenül, hogy Jeremy még csak nem is az esetem és Tatsuki mellett nem keféltem még félre, és nem is tervezem ezt.

- Mert ha érdekelne, lett volna lehetőséged megtenni, mégsem tetted. Meg mert ahogy Tatsukit őrizted, abból azért sok minden kiderül. Ennek ellenére nem érzem, hogy féltékenynek kéne lennem, ez csak olyan megérzésféle, de így gondolom - mondja őszintén.

- Egy döntés lenne csak, hogy megdugom vagy sem Jeremyt - mondom neki komolyan -, Tatsukival pedig nem kötöttük egymást a hűség láncára - árulom el ezt is, attól függetlenül persze, hogy egyikünk sem kefélt félre egy ideje. Tatsukinak Jeremy volt talán az egyetlen, akit megdugott, mióta együtt vagyunk, bár ebben nem vagyok biztos, de nem is érdekel. Amíg én vagyok az, akihez visszatér, hogy az elveivel ellentétben többször is megdugjon, addig rohadtul nem izgat, ha néha mást is megkefél.

- Tisztában vagyok vele, sőt, azzal is, hogy nem mondana neked nemet. Ennek ellenére nyugodt vagyok ezzel kapcsolatban. Nem tudom, miért. Azt is beismerte, hogy lefeküdt Tatsukival - Nekem a lefekvésről kicsit más jut eszembe, mint ezek szerint neki. -, pedig marhára nem vártam el. A részleket szerencsére kihagyta, mindegy. A lényeg az, hogy ha te is azt mondod, hogy nincs esélye nálad, akkor nincs gond. Meg nem tudom, csak szeretném hinni, hogy majd egyszer csak engem fog viszont szeretni. Nem tudom őt elítélni azért, mert máshoz is vonzódik. Majd elmúlik, vagy tesz valamit, ami elindítja valamilyen irányba. Egyébként miért nem dugod meg, ha tudod, hogy megtehetnéd? - kérdez be, ezzel pedig elégedett mosolyt csal arcomra. Ügyes.

- Jeremy nem az esetem - jelentem ki komolyan.

- Ez nem sokat magyaráz, ugyanis egy éjszakára ez nagyjából mindegy is - mondja meg komolyan a véleményét -, szóval ne akard nekem bemesélni, hogy ez az egyetlen ok. - Kitartó.

- Gondolom, nem dicsekedett el azzal a kölyök, hogy Tatsuki a szemem láttára kefélte meg, és tőlem még annyi reakciót sem kapott, hogy egyszerűen kibasszam őt esetleg a szalonból, miután végeztek. Mindezek ellenére megvan a magam oka, hogy miért nem érdekel Jeremy, de ez nem tartozik senkire különösebben - zárom le ennyivel a dolgot. Senkinek nincs ahhoz köze, hogy bár nem fogadtam hűséget annak a marharépának, eszembe se jut félrekefélni mellette. Még akkor sem, ha napokig vagy hetekig nélkülöznöm kell őt. Igen, fontos számomra a tetoválómester, és azok az olyan apró gesztusok, mint a kapott lakáskulcs, nekem számítanak annyit, hogy ne dugjak félre.

- Nem, erre már nem tértünk ki - mondja csendesen, majd elszívja az utolsó slukkot és elnyomja a cigit. - Elfogadom, hogy nem árulod el és megértettem a helyzetet. Nekem végülis így jobb, nem? - mosolyodik el. - A többit majd megoldom én. Mit tennél, ha bepróbálkozna? Ezt még szeretném tudni, aztán más témát is feszegetnék még.

- Abban az esetben, ha egyszer lenne annyi bátorsága, hogy bepróbálkozik, rövid úton zárnám le vele a dolgot. Fejre is állhat a kölyök felőlem, megdugni akkor sem fogom, maximum azt éri el, hogy felbassza az agyam, ami a kisebb gond. A nagyobb, ha ezzel Tatsukiét is.

- Bántaná? - kérdezi meg komolyan. - Azt hiszem, látszik, hogy nekem ő a gyenge pont - vakarja meg a tarkóját.

- Nem dicsérné meg. Tatsuki védi azt, ami az övé - zárom ennyivel a dolgot. - Ezt vagy megtanulod elrejteni, vagy akár hagyhatjuk is az egészet a fenébe. Ha látják rajtad, hogy nem csak egy kutya vagy, aki ugrik a gazdi parancsára, akkor a kör bezárul. Fel fognak használni ellene és vicaverza.

- Meg fogom tanulni, csak ez még nekem is új helyzet. De képes leszek elválasztani a kettőt - fejezi be most már ő is. - Mire kell számítanom az alvilágban? Ugyanis a tudásom nulla ezen a téren, illetve már lehet, hogy egy kicsit több, de az is zavaros.

- Egy alvilági számára az élet semmit nem jelent, ezért nem fogják feladni egy percig sem a küzdelmet ellened. A halál ott kegy, melyet nem osztogatnak csak úgy. És a legnagyobb lecke, amit onnan kaphat az ember, ha valaki olyat kell megölnöd, aki fontos a számodra - mondom komolyan, s ahogy eszembe jut a Tatsukival való beszélgetésünk, egy pillanatra megállok és kibámulok az ablakon. - Ezért is lényeges, hogy a Jeremy és közted lévő kapcsolatnak nyoma se legyen, mert ez a legnagyobb fegyver, amit a kölyök ellen fel tudnak és fel is fognak használni, ha egyszer úgy adódik. Nagyon ritka az, hogy valamelyiküknél pisztoly legyen, sokkal jobban szeretik az olyan tárgyakat használni, mint a dobócsillagok vagy a senbon. A ruháik kész fegyvertár, ezért is fontos, hogy ha sikerül elkapnod egy alvilágit, a lehető legalaposabban megkötözd, hogy moccanni se bírjon, és meztelenre vetkőztesd - magyarázom komolyan.

- Értem. Tehát ha elkapnak, nem az lenne a legrosszabb, hogy megölnek. Ennek értelmében, gondolom, az alvilágiak, ha úgy adódik, magukkal próbálnak végezni, vagy nem? - Elgondolkodik. - Ezek a fegyverek aljasak... Nem okoznak igazán nagy sebet, csak a mozgástól, meneküléstől fosztanak meg. Sok mindent tanultam használni, de ebben nem vagyok valami jó - vallja be. - Gondolom, ezt is még csiszolni kell. Mit jelent az, hogy egy számomra fontosat kell megölnöm? Úgy értem, az ellenségeim kényszerítenek rá, vagy pedig... - hagyja félbe a mondatot, mert nem tudja befejezni a kérdést jól.

- Ha egy alvilági nem tud szabadulni, inkább végez magával, mintsem hagyja, hogy megkínozzák bármilyen információ érdekében - osztom meg vele, majd a félbehagyott kérdésre is igyekszem válaszolni neki. Ezekre talán Bakari jobban tudna felelni, hiszen ő alvilági kutya, ám egyelőre amennyit tudok, elmondok a srácnak. Aztán ha úgy adódik, és ahogy Tatsuki is mondta, majd kikupáljuk. - Erről én nem tudok neked beszélni, én sem vagyok jártas az alvilági dolgokban. Tudok egyet s mást, de az én tudásom is véges. Viszont te nem alvilági leszel, nem ez a cél. Az alvilágban a kutya választ magának gazdát, s miután leteszi a hűségesküt, csak a halálával szabadulhat meg ettől. Te azonban nem ilyen kutya leszel. Egy hibrid, aki helyt tud állni mindkét világban.

- Hogyan akarjátok elérni a hibridségem? - kérdezi inkább kíváncsian. - És miért kell Jeremy mellé valaki, aki ilyen?

- A testőri képzés mellett megtanítunk arra is, hogyan küzdj meg egy alvilágival - közlöm vele, hiszen ezt már egyszer elmondtam, hogy az a cél, hogy meg tudjon küzdeni velük is. - Olyan testőrt szán a kölyök mellé, amilyen én magam is vagyok - teszem ezzel egyértelművé talán, hogy mire gondolt Tatsuki hibrid alatt. - Ahogy valószínűleg később kutyát is kap maga mellé, aki viszont teljes mértékben az alvilághoz tartozik. Jeremy nem csak Tatsuki tanítványa, de ő lesz az utódja is. Mint azt tudod, Deon és Jeremy egész jól összehaverkodott, ami a későbbiekre nézve mindenki számára előnyös lehet.

- Értem. De... Jeremy azt mesélte nekem, hogy Tatsuki örököse Deon, akkor hogy lesz ő az utódja? Vagy itt én értettem félre valamit?

- Deont akarta örökösének Tatsuki, ám azzal, hogy a kölyök Asame pártfogásába került, az egész szép lassan elúszott. Deon bármennyire is akaratos és kemény, két helyen nem fog tudni helytállni, s már sokkal jobban tartozik ehhez a világhoz, mint az alvilághoz. Jeremy kurva nagy lehetőség Tatsuki számára, ahogy Tatsuki is Jeremynek. A két kölyök mellesleg már lezsírozta magaközt a dolgot, és egy erős szövetség sokkal kifizetődőbb, mint az, hogy esetleg Deonnak beletörjön a bicskája abba, hogy egyszerre két helyen is teljesítenie kelljen.

- Ez elég logikusnak hangzik. Egyébként miért pont Jeremyre esett a választás? Nem mintha nem lenne különleges, de nem éppen az a kemény alvilági figura, bár azt sem állítom, hogy nem lehetne az. Akkor ha jól értem, Jeremy kap majd meg mindent, ami odalenn van. Milyen kapcsolata lesz így Deonnal? Úgy értem, mivel fog tartozni neki?

- A keménység nem minden, azt lehet fejleszteni, edzeni. Tatsuki lehetőségeket lát Jeremyben - vonom meg vállam -, mindamellett, hogy a kölyök tehetségesen is rajzol, ráadásul a tetoválás is érdekli, Deon pedig akit megkedvel, azért mindent megtesz, szerintem ezen nincs mit magyarázni.

- Akkor, ha jól értem, ők együtt fognak dolgozni később, de nincs alá-fölérendeltségi viszony köztük, igaz? Tatsuki fejleszteni fogja Jeremy művészi oldalát is, legalábbis a kölyök szerint. Ennek alapján megfelelőnek tűnik, de lelkileg egyelőre nagyon össze van törve, bár vannak dolgok, amiket már megbeszéltünk, de még sok minden halmozódik fel benne. Mit mondjak erről a többieknek, vagyis mit ne?

- Mint mondtam, én sem tudom mindenre a választ, arra pedig végképp nem, hogy ki miért döntött úgy, ahogy és hogy ezzel a döntéssel a későbbiekben mit kíván eszközölni. Tatsuki segíteni fogja művészileg is fejlődni Jeremyt, ebben biztos lehet a kölyök is. Az pedig, hogy egyelőre lelkileg sem tud kezelni dolgokat... Idővel ez is változni fog, nem véletlenül tanítják, de még hosszú idő, mire ő is készen áll majd átvenni Tatsuki helyét. A többieknek egyelőre semmit - kérem őt komolyan.

- Rendben van, mondjuk őket a legkönnyebb lerendezni, azt hiszem - mosolyodik el. - Ki tud róla?

- Tatsuki, én, talán Ryuuichi és Bakari is egyelőre. Nem tudom.

- Oké, akkor senki másnak egy szót sem, megértettem. Mikor kezdünk?

- Amint használhatóvá válok - mondom komolyan, megemelve jobbom kicsit. - Bakari kapásból az ágyhoz kötözne, ha ilyen vállal nekiállnék a kiképzésednek - árulom el halvány mosollyal.

- Na azt semmiképpen nem kéne eszközölni - kuncogja el magát. - Nem feltétlen gondoltam rögtön a harci dolgokra. Elméleti oktatást nem kapok?

- Egy alvilágival szemben a gyakorlati oktatás hatásosabb, mint az elmélet, amit pedig nem értesz, az idővel úgyis kibukik és a kiképzés során lesz időnk elmagyarázni.

- Rendben, értem. Egyébként minden folyik tovább a szokott módon - mosolyodik el. - Mikor hozza vissza Tatsuki Jeremyt?

- Ha úgy ítéli meg, hogy a kölyök itt is biztonságban lesz. Sok mindentől függ, többek közt attól is, Kitamura mit tervez, vagy mikor óhajt végül ténylegesen is támadni. Egyelőre csak felméri, mire számítson, ha megtámad engem és ezáltal Tatsukit is.

- Értem. De gondolom, nem fogsz bezárkózni ide. Vagy tévedek? És mégis mennyien vagyunk és mennyien vannak ellenünk?

- Nem fogok, mert az élet ettől még nem áll meg és Kitamurától sem félek, hogy bujkáljak, ebben pedig nem vagyok hajlandó engedni senkinek. Ezzel tisztában van Tatsuki is, nem véletlen kérte, hogy vegyek magam mellé valakit. Hogy mennyien vagyunk? Sokan és egyre többen leszünk. Tatsuki összeszervezte az embereit, így a területein szinte mindenhol ott vannak és elkezdték begyűjteni Kitamura kutyáit.

- Mennyire lehetnek nagy összecsapások? Vagy inkább kis támadásokra kell számítani tőlük is, egy-egy ember leszerelésére? És kit vitt Bakari a pincébe?

- A jelenlegi állás szerint inkább kisebb, amolyan erőfelmérő támadások lehetnek, de ha Kitamurát veszem alapul, inkább hatalmas háborúra készül, ezért sem lép jelenleg és szerintem sokáig nem is fog. Bakarinak sikerült elkapnia Kitamura kedvenc pincsijét.

- Már csak egyet nem értek. Rendben, hogy bosszút akar állni rajtad, de gondolom, tudja, hogy ez kinek a háza és kinek vagy a testőre. Miért éri meg neki mégis támadni? Hiszen így összerobbanthatja a yakuzavilágot a sajátjával, az pedig végzetes lenne.

- Ezt talán tőle kérdezd meg. Mindenesetre ha hat évig nem adta fel, hogy előkerít, most, hogy már látja a célt maga előtt, nem is fogja. Pont leszarja, ha beledöglik, csak végezhessen velem is előtte.

- Tehát őrült - vonja le a következtetését. - Bármit feláldoz, hogy veled végezzen. Ez azért kicsit bonyolítja a képletet. Ő is vadászik a mieinkre? Veszítettünk embert?

- Erről nem tudok semmit - vallom be neki őszintén. - Volt egy összecsapása Tatsukival, a tetováló ott sérült meg, azóta erről nincs több infóm.

- Értem. Shinji, őszintén, nem félsz egy kicsit sem?

- Nem - mondom határozottan, mert tényleg így van. Ha meg kell halnom, hát legyen, de nem lesz könnyű dolga velem szemben Kitamurának.

- És attól sem, hogy elveszítesz valakit, aki fontos neked?

- Féltem a családom, de tudom, hogy Asame, Deon és Tatsuki is mindent megtesz azért, hogy Kitamura hozzájuk ne jusson el.

- Sosem akartál menekülni innen?

- Mire gondolsz?

- Sosem érezted, hogy ez túl sok? Hogy jobb lenne elmenni innen valahova, ahol nem találnak meg? Valami nyugalmas helyre?

- Sosem futamodtam meg semmitől. Tisztában voltam azzal, hogy ha megölöm Kitarot, a kutyái üldözni fognak, mégis megtettem. A környékről ugyan eltűntem, de csak a város másik felébe jöttem el, hogy a családomat még véletlen se keverjem bele a dologba.

- Ha arra kerülne a sor, megölnéd Kitamurát is?

- Meg.

- Amit most kérdezek, arra aztán pláne nem muszáj válaszolnod. De jobb lett, miután bosszút álltál?

- Egyáltalán nem.

- És azóta elmúlt a fájdalom?

- Ha nehezen is, de el. Már nem fáj ráemlékezni - vallom be neki őszintén. - És már nincs, ami a fájdalomra emlékeztessen.

- Nem lehetett könnyű - mondja csendesen. - Mi vitt rá utána, hogy testőr legyél? És miért pont itt?

- El kellett tűnnöm Kitamura szeme elől, kézenfekvő megoldás volt, hogy ezt lehetőleg minél távolabb tőle, az pedig még inkább, hogy egy yakuza testőreként. Amint látod, évekig jól működött a dolog, hiszen csak itt nem keresett. Választhattam volna persze bármelyik yakuzát itt a környéken, ám már akkor is magam választottam meg, kit akarok szolgálni. Asame mellett döntöttem, és nem tágítottam az akaratom mellől. Mindemellett a családomat is támogatni kellett, így keményen dolgoztam azért, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból, végül pedig beleszerettem a testőrködésbe és már az volt a fontos, hogy mit bírok még el, mennyire vagyok képes feszegetni a saját határaimat, hogy egyre jobbá váljak.

- A családod tudja, mi történik veled? Hogy mivel foglalkozol? Vagy hogy mibe keveredtél?

- Tudják, hogy testőr vagyok, és ez bőven elég információ a számukra. Nem akarom, hogy tudják, mi folyik körülöttem, hogy mibe keveredtem, mert így könnyebb védeni is őket.

- Nem volt furcsa, hogy nagyjából csak te voltál, aki nem dinasztiából jött? Miért Asamét választottad, és hogy küzdötted be magad ide?

- Ilyenekkel nem foglalkoztam, hogy nem testőrdinasztiából származom, vagy hogy nem illenék ide. Miért Asame? A környék alvilági krémje ismeri és elismeri őt, rettegik a haragját. Mindenképpen olyan yakuza mellett akartam testőrré válni, aki mellett lehetőségem is adódhatott arra, hogy fejlődjek, erősödjek, aki nem csak ül a fenekén a jenjeit számolva és még egy légynek sem tett keresztbe életében soha. Beküzdeni magam ide tényleg nem volt könnyű, de mint mondtam, vagyok annyira makacs és elszánt, hogy ha négyszer dobnak ki valahonnan, ötödjére is visszamenjek. Ugyanezt tettem akkor is.

- Egyébként sem sokat jelent az, hogy honnan jössz. A bátyám sem vitte sokra, szerintem pont azért, mert rossz helyre küldte apám. Nekem hatalmas szerencsém volt szerintem. Ha azt nézzük, én vagyok az első a családban, aki ölt is, és ez szerintem valamilyen szinten szégyen is, mert egy testőrcsaládban... Ellenben nekem voltak lehetőségeim is. Tényleg kidobtak innen? Többször is?

- Miért lenne szégyen ölni testőrként? A testőrlét nem arról szól, hogy úgy véded meg a gazdádat, hogy elé ugrasz, ha rálőnek. Nem csak erről - pontosítok. - Ha kell, embert ölsz, hogy megvédd azt, akit meg kell, máskülönben téged is kinyírnak - közlöm vele a saját véleményem. Persze én nem származom testőrdinasztiából, így lehet, nincs igazam ebben a dologban, de mint testőr, nekem ez a véleményem. Nem csak azzal védek meg valakit, ha elé vetem magam, hanem ha időben és helyesen mérlegelek, megölöm azt, aki veszélyt jelent a védendő személyre. - Szám szerint négyszer - árulom el neki halvány mosollyal.

- Félreértettél - mondja mosolyogva. - Pont az az égő, hogy a családom csak olyan embereket védett, akik mellett sosem kellett semmi ilyesmire számítani. Persze jól meg is szedték magukat, ennek ellenére az, hogy egy szobában malmoztak meg néha beültek egy autóba, szerintem nem igazi testőrmunka. Az már sokkal inkább az, amit itt csinálunk. Először nagyon levert, mikor öltem, de muszáj volt, most meg már megtenném bármilyen szívfájdalom nélkül, ha az, akit meg kell védeni, veszélybe kerül, vagy ha az én életem védelméről van szó. - Elkuncogja magát. - De mit csináltál egyébként? Idejöttél, bekopogtál és közölted, hogy testőr szeretnél lenni? El sem tudom képzelni a szitut - vallja be.

- Ölni sosem könnyű - vonom meg vállam. - Valahogy amúgy ennyi volt a szitu. Idejöttem, közöltem, hogy beszélni akarok a testőrök főnökével, elmondtam, mit akarok és ennyi. Persze Naotoval kiröhögtek elsőre és kidobtak. A negyedik alkalom után már Ryuuichi inkább úgy döntött, ad egy esélyt, mert ha nem válok be, még kirakhatnak innen.

- Na ehhez képest - mondja mosolyogva. - Bezzeg engem apám kísért, pöffeszkedve előadta, mit akar, miközben én majd elsüllyedtem a szégyentől. Úgy beszélt, mintha minimum ő lenne a kiskirály itt. Ezek után nem lepődtem meg, hogy az elején kb. senki nem akart szóba állni velem és ott szívattak, ahol tudtak. Egyébként milyen érzés volt, mikor Ryuu kiválasztott?

- Úgy éreztem, túlbecsül.

- Túlbecsül? Miért?

- Mert nem éreztem azt, hogy készen állok mindarra, amit felkínált nekem.

- Pedig, ahogy nézem, igaza volt, jobb embert nem is nagyon találhatott volna Deon mellé. Egyébként a kölyökkel mindig kijöttetek? - Elmosolyodom kijelentésén.

- Nem Deon mellé szánt, a kölyköt én magam választottam gazdámnak és szerencsémre ezért nem kellett küzdenem, mert mielőtt léphettem volna bármit is, Asame a kölyök mellé adott.

- Akkor Naoto helyére? - kérdezi komolyan. - És miért akartál Deon mellé kerülni?

- Igen - felelem röviden. Részemről ezt lezártnak tekintem. - Tetszett a kölyök elszántsága, habitusa és minden, ami Deont Deonná teszi.

- Különleges is a kölyök - ért egyet elmosolyodva. - Kevesen vannak, akik hajlandóak szóba állni a pórnéppel, ellenben Deon... Néha jobban megért, mint én magamat és marha jófej dolog tőle, hogy időnként megkérdezi, mi van velünk, vagy mit gondolunk, mit érzünk. Neki is hatalmas az érzelemvilága, ami igazán Deonossá teszi, ellenben kemény is tud lenni. De ha jól látom a helyzetet, téged is a barátjává fogadott, nem? Luxuskocsi? Versenyek? Ne érts félre, nem akarlak megbántani ezzel, szerintem megérdemled, hogy ezt megkapd. Nekem egy Jeremyt hozott félig-meddig Deon. Legalábbis az elbeszélések szerint - kuncogja el magát.

- Az biztos, hogy akit megkedvel és akit megszeret, annak igyekszik jobbá tenni az életét, amit csak tud, megad neki, segíti őt.

- Én nem akartam elhinni, hogy Jeremyvel jól kijönnek, mert van egy csomó hasonlóság közöttük, amit én tuti széthúzóerőnek véltem volna, de szerencsére tévedtem. Hülye kérdés jön, de te most a testőrének tekinted magad, vagy a kutyájának?

- A hasonló is vonzza a hasonlót. Mindkettő - felelem őszintén kérdésére.

- Igen, de abból általában ütközés is lesz, náluk meg egyelőre nincs. És miben nyilvánul meg hogy a kutyája is vagy egyben? És mi ez a hűségeskü-dolog?

- Ezt nehéz megmagyarázni így - mondom neki őszintén. - Mint mondtam, az alvilágban a kutya választ magának gazdát. Megküzdenek egymással, s ha a gazda bizonyította azt, hogy méltó arra, hogy az ő vérebévé váljon az illető, akkor hűséget fogad neki a kutya, de erről igazán Deon tud neked mesélni, ennyire mélységeibe nem volt közöm az alvilághoz, még korán dobbantottam belőle. Tudok egy-két dolgot, de az nem túl sok.

- De te fogadtál esküt Deonnak? És Jeremynek kell majd? - kérdezi komolyan.

- Nem, nem fogadtam. A jelenlegi állás és legjobb tudomásom szerint, neki sem.

- Értem, ez sok mindent talán könnyebbé tesz, talán nem, majd kiderül. Újabb hülye kérdés - vigyorodik el. - Ha valakinek a kutyája vagy és ő valaki más kutyája lesz, akkor te annak a másnak is a kutyája leszel?

- Nem. Egy kutya csak ahhoz tartozik, akinek hűséget fogad.

- És a kutya vakon követi a gazdáját? Lehet nemet mondani, vagy amit parancsba kap, azt végre kell hajtania? Meddig mehet el a gazdája?

- Olyasmit kérdezel, amire nem biztos, hogy tökéletesen tudom a választ - figyelmeztetem. - Tudtommal igen, de hangsúlyozom, te nem kutya leszel, nem alvilági, ahogy én sem vagyok az.

- Én nem leszek, de Jeremy igen és ha úgy alakul, ezt nem árt tudnom - mondja őszintén. - Megértettem, hogy mi inkább a kilógó rész leszünk és ennek is megvan a különlegessége szerintem, nem hiszem, hogy sok ilyen lenne. Mi történik, ha egy kutya gazdája meghal?

- Ezekre a kérdésekre én már nem tudok neked érdemben válaszolni.

- Oké, akkor felhagyok velük - kuncogja el magát. - Ne haragudj a faggatásért, csak az a fránya kíváncsiság... - Elhallgat, látszik, hogy mérlegel valamit. - Köszönöm - mondja ki végül.

- Mit? - kérdezem meglepetten.

- Hogy megfelelőnek találsz erre, ahogy arra is, hogy magad mellé vegyél. Nagyon sokat kell még tanulnom, de szeretném. Ezt.

- Ezen nincs mit köszönni, ha nem válsz be, minden szarozás nélkül mész a levesbe - közlöm vele komolyan. - Mindenkinek van mit tanulni. Nekem is.

- Meg sem fordult a fejemben, hogy nem így lenne, de igyekszem megfelelni - mondja ő is komolyan. - A tanulással meg semmi gond nincs, attól kerülünk egyre feljebb. Én kész vagyok rá.


Aprót bólintok, majd előhúzom zsebemből a telefonomat és a srácra pillantva megcsörgetem. Még tegnap az aktájából kikerestem és elmentettem a számát, remélve, hogy nem utasít vissza.

- Ez a számom.

- Rendben - veszi elő a mobilját és bepötyögi a számhoz a nevet. - Akkor most hogyan tovább? Mármint oké, én visszamegyek a többiekhez, te meg a saját dolgodra. De mi lesz a következő lépés?

- Egyelőre ennyi. Egy pár napig valószínűleg a házból sem engednek ki. Majd hívlak, ha kellesz, addig marad minden, ahogy volt.

- Rendben, ha van valami, elérsz - mosolyodik el, azzal feláll és elindul az ajtó felé, de még visszafordul és küld még egy utolsó mosolyt. - Épülj fel minél hamarabb.

- Ha hagyják - felelem még, s miután távozik, elfekszem az ágyon a plafont bámulva.

- Merre jársz? - sóhajtom a kérdést a semmibe egy válasz reményében, amit tudom, hogy úgyse kapok meg. Fáradtnak érzem magam és nélküle most semminek. Eszembe jut, amit Ryuuichi mondott, s a kezembe véve a telefont küldök egy sms-t a tetoválómesternek: "Mindenki megőrült, mióta meglőttek, vagy kómában vagyok és ez csak egy baromi rosszul sikerült álom?" - küldöm el neki az üzenetet, s várom, mit felel. A válasz hamar megérkezik, ami egy halvány mosolyt csal arcomra, s már nyúlok is a készülékért, hogy megnézzem a Tatsukitól kapott üzenetet. "Mert mi van?" A válasz tömör és lényegretörő. Ennél már csak az lett volna velősebb, ha küld egy kérdőjelet. Belőle ezt is kinézem. Vigyorogva írok neki vissza annak ellenére, hogy az üzenet tartalmát a lehető legkomolyabbnak szánom: "Miért akar hirtelen mindenki mindent megadni és mindennel megbízni?" - teszem fel neki a kérdést sms-ben, bár a szövegből nem hallható ki az, ami talán hangomból annyira nyilvánvaló lenne: kétségbeestem. És kurvára nem tudom hova tenni mindazt, amit most Ryuuichi és ő is elém tálalt.


Nem sokkal később megint megérkezik a tetoválómester válasza és őszintén elnevetem magam az üzeneten. Imádom, mikor ilyen: "Szerintem állj le a gyógyszerekkel, azt meg ne várd el mindenkitől, hogy képes legyen kegyetlenül megkínozni."


Nem maradok adósa a hülyeségben magam sem, bár a szöveg második felét már komolynak szánom: "Sajnálom, hozzászoktattál a jóhoz. Mégis mivel magyarázod, hogy hirtelen Ryuu főiskolára akar küldeni, mindezt úgy, hogy kibaszottul esélyem se legyen ellentmondani neki? Arról nem is beszélve, hogy beközölte, hogy engem akar utódjának. Komolyan, mint valami haldokló, úgy érzem magam, akinek mindent meg kell adni, csakhogy az utolsó napjai jól teljenek."


Tatsuki persze továbbra is heccel és burkoltan valahol le is csesz, ami újra megmosolyogtat: "Szó sincs erről. Egyébként sem értem, miért ért meglepetésként, hogy Ryuuichi az utódjának szán téged. Megfőtt az agyad a láztól, vagy csak kicsit félretetted, nehogy túlmelegedjen? Gondold szépen végig logikusan, ha meg nem megy, szólok Bakarinak, hogy változtasson a gyógyszerezéseden, mert komoly elhülyülés jelentkezett nálad. A fősuli remek lehetőség, ragadd meg! Máskülönben én is szétrúgom a segged." Na ettől nem félek. Keményem meg kell ahhoz kergetnie, hogy ezt véghez vigye, de állok elébe. Amúgy sem akartam elengedni ezt a lehetőséget, hiszen mindigis erre vágytam. Bár sosem mondtam el Tatsukinak, hogy a főiskola számomra az egyik olyan cél, amiért küzdök, hogy egyszer elvégezhessem még akkor is, ha évekig kell várnom erre a lehetőségre. Talán itt az ideje megosztani vele ezt is. "Mióta az eszemet tudom, minden vágyam a főiskola. Nem főtt meg az agyam és nem is kezdek elhülyülni, egyszerűen csak nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel." - írom meg neki és küldöm el az üzenetet. Gőzöm sincs, mi a faszért nem szóban beszéljük meg. Kábé ugyanott tartanánk, de ezeknek az sms-ezéseknek is megvan a maga feelingje.


"Nem is értem, mi a kérdés. Neked semmi mást nem kell ezzel kezdeni, mint elfogadni és tenni a dolgod: tanulni, fejlődni." - érkezik meg a válasz megint perceken belül és megint vigyázzba vágnám magam, ha most itt lenne. Láttam, hogy nem értette pár napja sem, miért tettem, de majd megmagyarázom neki, hátha sikerül újra ilyet produkálnom. Már a választ pötyögöm be neki és küldöm is el: "Nem volt kérdés. Egyszerűen csak az egész... nem tudom..."


Tatsuki ismét hamar válaszol és én megint csak kuncogni tudok üzenetén: "Akkor én mit írjak? Nem vágom, mit vársz tőlem." Mit is? Pont azt, amit most tett, hiszen ő mondta, hogy néha kell egy seggberúgás az embernek. Erre volt szükségem, még ha csak képletesen is. Persze ezt akkor sem vallanám be neki, ha itt ülne velem szemben az ágyon és addig kínozna, míg magamtól dalolni nem kezdek. "Nem volt kéznél semmi. Gondoltam, befogod a szám és kivered... a fejemből a hülyeségeimet." - felelem neki nem is kicsit célozgatva arra, hogy rohadtul hiányzik az, hogy itt legyen, és az, hogy ahogy azt valszeg tenné, egyszerűen megkeféljen a hülyeségeim miatt. Hihetetlen, mennyire be tud indítani, mindegy, mit tesz, mindegy, hogy itt van, vagy sem, vagy hogy épp csak pár óra telik el, miután meglőnek. Akarom őt! Mindig. "Szívesen tenném, de most be kell érned a kezeddel." - jön a válasz a burkolt kérésre, én meg lemondóan sóhajtok. Akkor mára marad a cölibátus. Azért kíváncsi vagyok, mit szólna, ha elküldeném neki videóüzenetben a dolgot. Lehet, egyszer bejátszom, noha jobb’ szeretem, ha az ő keze dolgozik a farkamon és nem a sajátom, de még visszaírok neki csak a hecc kedvéért, választ sem várva rá: "Jobb híján..."