215.

Shinji

Ez a három nap... Azt hiszem, soha többet nem lesz kedvem tűpárnát játszani és még hátravan pár. A lábam javul, ám a gyulladás még így is nagy ahhoz, hogy megússzam egy injekcióval az egészet. Kezdem elveszíteni a kitartásom, egyre jobban megvisel, hogy naponta kétszer szurkálnak. Most már tudom, milyen érezés az, mikor a fájdalom dühíti az embert. Az elmúlt két napban egyre többet alszom nyugtalanul és ez most sincs másképp, valamikor az éjszaka közepén megint sikerült felébrednem arra, hogy combom görcsben van, s muszáj voltam felkelteni Tatsukit, hogy segítsen, mert a fájdalom elviselhetetlen volt, hiába igyekeztem magamnak kimasszírozni. Órákkal később sikerült csak visszaaludnom.


Friss kávéillat ébreszt, s Tatsuki fejemre nyomott csókja, ahogy tálcával a kezében jelenik meg az ágy mellett. Álmosan ülök fel és elmosolyodom. Bögrémért nyúlok, s elveszem azt a tálcáról. Nem sok erőt érzek magamban - talán csak túl fáradt vagyok még -, így két kézzel fogom meg azt, majd ölembe téve a kávét halászok elő egy cigit és gyújtok rá. Kellemes ez így, ám szívesen kihagynám azt, ami majd reggeli után jön, de nem lehet.


Nekiállunk megreggelizni, s amint végzünk, Tatsuki feláll, hogy kivigye a tálcát, míg nekem erősen fel kell készülnöm megint arra, ami következik. Ha ezt tudom, kétszer is meggondolom a dolgot, mielőtt döntök. Tényleg remek közhely az, hogy ami nem öl meg, az erősebbé tesz, kellett nekem ilyen faszságba kapaszkodni mindigis. Mire Tatsuki visszaér, már egy újabb cigivel végzek éppen, s beljebb csúszom az ágyon, hogy a tetováló kényelmesen elhelyezkedhessen mellettem. Essünk túl ezen, mielőtt tényleg feladom fejben a dolgot! Egyre feszültebbé tesz a dolog, szinte duzzogva, durcásan figyelem Tatsukit, ahogy kitakarja lábam, majd elkezdi lefejteni a szorítókötést combomról. Pillantásunk találkozik egy röpke percre, míg kezéről ránézek, végül félrefordítom fejem és várom, hogy túlessünk a dolgon. Óráknak tűnnek a percek, míg val'szeg Tatsuki előveszi a fecskendőt. Térdemre simítja kezét, majd elkezdi beadni a szteroidot. Az első szúrást még elviselem, ám a másodiknál bármennyire is küzdök azzal, hogy nyugton maradjak, összerándulok. Sokkal rosszabb, mint két napja, vagy mint tegnap volt. Tatsuki nyugtatóan megsimogat, ám tudom, hogy folytatni akarja, hogy ne nyújtsa el a szenvedést. Combjára simítom kezem és gyengén megszorítom, hogy folytassa. Tudom, hogy neki sem öröm, hogy döfködnie kell, főleg, hogy az egész most olyan, mintha tényleg megkínozna, úgyhogy nem vár tovább, szúrja a következő adagot, én pedig egyre jobban szorítok rá combjára. Rosszul vagyok, határozottan és ezen az sem segít, hogy az utolsó tűszúrást olyan helyre kapom, hogy nem bírom tovább és még ha csak ösztönből is, de kirántom lábam Tatsuki keze alól és már az sem érdekel, mennyire tűnök gyengének vagy sem, felüvöltök a fájdalomtól, eddig bírtam. Zihálva, combom fogva feküdnék el az ágyban ezzel a lendülettel, de Tatsuki gyorsabb nálam, félredobja a fecskendőt, majd átölel.

- Nyugodj meg! - kér utasítva, s határozottan az ágyra nyom, aztán ráhajol a combomra és a fogával távolítja el a tűt, majd az ágy melletti kukába dobja. Nem igazán fogom fel, mi van, továbbra is levegő után kapkodok és most még a saját reakcióimtól is megijedek. Tatsuki mellém bújik, átkarol, én pedig menekülök ölelésébe, miközben puszikat nyom fejemre, így nyugtatva. - Vége van - mondja szelíd, halk, csitító hangon. Lassan csillapszik légszomjam, de mindenem remeg. A rosszullétem nem akar múlni, a remegésem azonban valamelyest csillapszik, ahogy a tetováló gyengéden simogat. - Hozok kólát, jó? - kérdezi, mégsem mozdul, míg választ vagy jelzést nem kap. Aprót bólintok így válaszolva neki, ezért kibontakozik az ölelésből, majd nem sokkal később a beígért kólával a kezében tér vissza. Ülőhelyzetbe tornázom magam, épp csak egy röpke pillanatra nézek rá, majd lesütöm tekintetem. - Semmi baj, nem kell szégyellned magad, nincs miért - mondja őszintén, miközben visszaül mellém. Kinyújtom kezem, hogy elvegyem tőle a poharat, de az még mindig úgy remeg, hogy nem lennék képes egyedül inni, így visszarakom inkább ölembe és ráfogok a másikkal. Tatsuki megitat, minden mozdulata nyugodt és természetes, ettől pedig csak még rosszabbul érzem magam, hogy nem voltam képes nyugton kibírni ezt az egészet. Ismét diktál belém pár korty kólát, majd az éjjeliszekrényre teszi a poharat.


Mikor ismét combom felé nyúl, összerezzenek, összeszorítom szemeimet, s felhúzva jobb lábam karolom át térdemet. Óvatos, gyengéd mozdulatokkal teszi rám vissza az izomleszorító kötést, én pedig végre ismét rápillantok. Közelebb csúszom hozzá, amennyire csak tudom, átkarolom, s vállára hajtom fejem. Felszusszanva hajol nyakamhoz, s nyom egy puszit rá. Elmosolyodom.

- Sajnálom - mondom csendesen, mert még mindig botrányosnak érzem azt, ahogy viselkedtem az előbb. A mostaniak után én már inkább visszaadnám magam Bakarinak a helyében, hogy szenvedjen velem ő.

- Mondtam, hogy nem kell szégyellned magad és ez vonatkozik a sajnálatra is. Nem kell, az ember kiakad időnként, ez normális - mondja könnyedén, gyengéden simogatva ujjaival fenekem oldalát és lapockámat.

- Én... még sosem... viselkedtem így - mondom meg neki őszintén, miért érzem magam továbbra is szarul a dolog miatt. Ilyet még nem produkáltam és magamat is azt hiszem, nem csak megleptem, de el is borzasztottam vele.

- Ez két dolgot jelent csak. Vagy nem kerültél olyan helyzetbe, ami lassan szétszedi az idegeidet, vagy túl jól kontrolláltad magad.

- A hat óra mozdulatlanság eléggé megtépázott.

- Na látod. - És megsimogatja a fejem, majd puszit nyom a nyakamra. - Mindenkit ki lehet akasztani. Van, akit hosszú idő megtörni, van, akinek pár nyers, durva dolog elég, és van olyan is, akinek elő kell keríteni a szeretteit, mert nem okozható benne kár és idő sincs lassan kifacsarni. Aztán persze lehet, hogy így is napokig, hetekig húzódik a betörése - teszi hozzá. - Rengeteg embert láttam kiborulni, az önkontrollját elveszíteni. Pontosan értem, mi játszódik le ilyenkor valakiben - jelenti ki csendesen.

- Megijedtem saját magamtól.

- Teljesen normális az is - mondja őszintén. - Én sem tudom, hogy öltem meg azt, aki leszorított... Pánikba estem és mire magamhoz tértem, már halott volt. - Aprót szusszanok és gyomrom is fordul egyet.

- Ki kell... mennem... a mosdóba - mondom nehézkesen.

- Jól van. - Azzal visszahúzódik kicsit, majd lassan a karjaiba vesz és kivisz. - Hányni, pisilni vagy nagydolgolni?

- Első - veszek mélyebb lélegzeteket, hogy még bírjam. Tatsuki azonnal a fürdőbe csörtet velem, majd a vécé elé térdeltet, s hajam hátrafogva karolja át mellkasom, hogyha kell, meg tudjon tartani. Ez a végszó, minden kijön belőlem, ami eddig bennem volt, s egyre erőtlenebbül támaszkodom meg a vécécsészén. Azt hiszem, vannak olyan napok, amikre határozottan rá lehet mondani, hogy ez nem a mienk. Hát ez is egy ilyen nap, kibaszottul nem az enyém. Lassan abbamarad a hányás és az öklendezés is, s gyomrom is kezd megnyugodni. Határozottan jobban érzem magam. Tatsuki lehúzza a vécét, majd a mosdóhoz visz, ahol kezet és arcot mosok, kiöblítem a számat többször is, rendbe teszem magam után a mosdót, majd elvéve a törülközőt itatom fel bőrömről a vizet, s egy mélyebb lélegzetvétel kíséretében kiegyenesedem kicsit. Tatsuki megvárja, míg mindennel végzek, majd visszacipel az ágyba és kólával kínál meg. Elveszem tőle a poharat, s lassan iszok egy keveset belőle, majd visszaadom azt a férfinak. Lehet, nem a legjobb ötlet, de szükségem van egy cigire, így dobozom elvéve az éjjeliszekrényről halászok elő belőle egy szálat.

- Mi jön még a maradék három és fél napban? - kérdezem csendesen, miközben Tatsuki mellém heveredik és csak figyel.

- A postás? - kérdez vissza játékosan.

- Levelet vársz a szeretődtől? - kérdezek vissza incselkedve és átnyújtom neki a cigim, amit készségesen elfogad, majd slukkol belőle.

- Ha akar írni, szívesen elolvasom, de elmondhatja szóban is, ha már itt van.

- Ki tudja, lehet, egy ősromantikus lélek és jobb’ szeret levelezni - vonom meg vállam, majd elnyomom a cigim, mert már nem esik jól, félrerakom a hamutartót, s elfekszem Tatsuki mellett fejem vállára hajtva ugyan, de hanyatt fekve az ágyban.

- Nekem az is megfelel - felel mosolyogva. - Miről írna szerinted?

- Hát... szerintem biztos megköszönné azt, hogy itt vagy vele, vagy hogy itt lehet veled, nézőpont kérdése. Gyanítom, azt is elmondaná, mennyire élvezi veled a szexet, mindegy, milyen formában - folytatom tovább és elgondolkodom, mit írnék Tatsukinak még. - A helyében leírnám azt is, hogy mennyire nem bántam meg, hogy megismertelek és hogy nem futamodtam meg akkor, mikor egy normális ember val'szeg már rég másik városba költözött volna, csak hogy többet ne kelljen a közeledben lennie... - A tetováló halkan kuncog és összetúrja a hajam.

- Szegény hoppon maradna levél terén, nem stílusom írásban kommunikálni, bár szeretek kézzel írni, főleg folyóírással, de a választ sosem vetném papírra, inkább szavak nélkül fejezném ki neki, amit elmondanék, a levelét meg eltenném biztos helyre - árulja el mosolyogva.

- És mi lenne a szavak nélküli válaszod? - kérdezem meg kíváncsian, mire vállat von.

- Szeretkeznék vele - felel könnyedén. Elmosolyodom a válaszon. Kiráz a hideg, ezért megkeresve a takarót húzom azt magamra és fordulok Tatsuki felé hozzábújva. Fázom, azt hiszem. A férfi körkörös mozdulatokkal simogatni kezdi hátam, főleg lapockáim között és derekamnál. Remek lesz még le is betegedni, végülis... Ha már lúd, legyen szép kövér. Azért kimaradnék ebből a szórásból most, ígérem, jó fiú leszek!

- Boldoggá tennéd vele - vacogom szinte.

- Tudom - búgja halkan, s lassan a hátamra gördít, ezzel együtt pedig fölém kerül, s lassan puha csókokat lehel a nyakamra, mellkasom és oldalam simogatja, ujjaival cirógat, nagyon finoman, inkább célzatosan húz magához, mintha még nem simulna velem össze teljesen. Jólesően szusszanok fel, bejárva ujjaimmal karjának izmait, finoman harapdálva vállát. Ahogy magához húz, ujjait gyengéden bőrömbe nyomva érint oldalamon, fenekemen, combomon, végigfuttatja kezét testemen, felkúszik vele nyakamra és szelíden kényszerít arra, hogy meg tudjon csókolni. Nem állok neki ellen, s ugyanolyan forrón, mélyen és szerelmesen csókolok vissza, ahogy azt ő teszi. Beletúr hajamba, fürtjeimbe markol, s a csókot megszakítva finoman feszíti hátra fejem, hogy újra nyakamat vegye birtokba, miközben lassan hozzám dörgölőzik. Apró nyögés hagyja el ajkaim, s megremegek, ahogy fokozatosan a hatalmába kerít a vágy.


Gondolataim szép lassan elterelődnek arról, hogy fázom, hogy megint kezdek rosszul lenni és csak egyre jobban vágyom arra, hogy Tatsuki tovább ingereljen, hogy szeretkezzünk megint. Kisimítja homlokomra hulló hajam, majd arcomra csúsztatja tenyerét és újabb forró csókban részesít, miközben keze tovább kalandozik. Cirógatva követi végig állkapcsom és torkom vonalát, rátér mellkasomra, vállamra, majd ujjaival lassan futja be karom és kézfejem. Mancsom mellkasára irányítja, így kérve arra, hogy simogassam őt, ezért tenyeremmel gyengéden járom be mellizmát, egészen fel válláig, majd nyakára csúsztatom kezem, s újra elindulok lefelé testén, továbbra is csókolva őt, falva ajkait. Rátér hasamra, kedveskedőn járja be kezével, aztán csípőmre simítja tenyerét ujjait szétnyitva, hogy a lehető legnagyobb felületet fogva be simogathasson végig rajta, majd combomon is, végül visszatér testemre, simogat, cirógat, ujjával követi végig egy-egy sebhelyem, miközben én is ezt teszem az övén. Harapja és csókolja nyakam, nyelvével végigjátszik kulcscsontomon, majd lejjebb haladva barangolja be vele mellkasom, s ingerelni kezdi mellbimbóm, újabb nyögéseket és remegéseket csalva elő belőlem. Ujjammal bejárom a karján díszelgő tetoválást, miközben Tatsuki keze lecsúszik farkamhoz, s összefogva sajátjával kezd el kényeztetni mindkettőnket, azonban attól, ahogy bejárom tetoválását, összerándul, így inkább nem folytatom, csak rásimítom tenyerem a mintára és élvezem, amit velem művel.


Tatsuki végül elereszti farkunkat, majd lekúszik testemen, végignyal hasamon, s nyelvével kezd el játszadozni férfiasságomon. Megbolondít. Megmarkolom magam mellett a lepedőt és felnyögök, majd ajkamba harapok, hogy egy újabb nyögést fojthassak el így. Ujjaival gyengéden cirógatva játszik altestemen, miközben szájába vesz, s minden egyes farkamra való rábukásnál egyre mélyebben ereszt torkára. Ívbe feszülök alatta és beletúrva saját hajamba nyögök fel hangosan, remegve-zihálva élvezem játékát, teljesen elengedve magam. Ha ezt így folytatja, elélvezek alatta, pedig mindennél jobban vágyom most arra a beígért szeretkezésre, együtt elélvezni vele.

- Ne... így... - nyögöm szinte. - Akarlak...


Tatsuki enged kérésemnek, kienged ajkai közül, majd síkosítót kerít, s combjaim harapva és csókolva megujjaz. Felnyögök-felszisszenek, testem megint meg-megrándul, szerencsére azonban nem sokáig kínoz, kihúzza belőlem ujjait, besíkosítózza farkát, majd belém nyomul, s ajkaim csókolva, nyalva, finoman tépve mozogni kezd bennem. Morogva nyögök bele a csókba, ahogy testemen végigfut a jóleső borzongás, s derekára kulcsolom lábaim, hogy minél mélyebbre merülhessen el bennem. Most nem érdekel a fájdalom sem, mely combomat feszíti, mert pillanatok alatt vesztem el maradék józan eszemet is, s hangosan nyögdécselek a férfi alatt. Teljesen megőrjít és ő is fokozatosan hevesebbé válik. Remegő testtel feszülök meg alatta egyre többször, ahogy szép lassan elér az orgazmus, s karjába kapaszkodva, hangosan nyögve élvezek el végül. Tatsuki még egy darabig mozog bennem, ám amint kellemetlenné válik számomra, kihúzódik belőlem. Farkára csúsztatom kezem, miközben végigharapdálok nyakán, s így folytatom tovább kielégítését. Fújtatva löki magát markomba, bár nem diktál gyors ütemet, s homlokát megtámasztja fejem mellett a párnán, miközben fél kézzel simogat. Vállát és nyakának bőrét harapdálva, csókolva, nyalva játszadozom vele, míg Tatsuki izmai is keményre feszülnek, megborzong, s sóhajához mély hang társul; tenyerembe élvez.


Átfogom testét, mosolyogva csókolok bele nyakába, s halkan szuszogva ölelem őt. Tatsuki is hozzám simul teljesen és hátam alá nyúlva húz magához. Mostanra nyugszom el csak, s ahogy szép lassan lecsillapodom és már nem bódít az endorfin kellemes hatása, úgy jelentkezik újra a fájdalom és a rosszullét is ezzel egyidőben.

- Mit szólsz egy fürdőhöz? - érdeklődik mély, elváltozott hangon.

- Rendben - felelem csendesen, de még nem engedem el. Jólesik a testéből áradó meleg. Végül kénytelen vagyok hagyni, hogy kibontakozzon az ölelésből, majd kikelve az ágyból induljon el a fürdőbe, hogy vizet engedjen. Míg távol van, oldalamra fordulok, s magamra húzom a takarót. Lassan ágyneműt kéne cserélni és roppant mód bosszant, hogy ezt sem tudom megtenni. Míg telik a kád, Tatsuki visszatér hozzám, s letelepedve mellém simogat és lop csókokat ajkaimról. Mosolyogva nézek rá.

- Fázol?

- Kicsit.

- Csillognak a szemeid is - mondja, majd lehajol újra hozzám és hosszú csókot nyom a homlokomra. - Belázasodtál.

- Pedig a postást vártuk, nem ezt - mondom elhúzva a szám. - Kellően szarul is érzem magam.

- Kapsz láz- és fájdalomcsillapítót, és abból a gyulladáscsökkentő szarból is - jelenti ki, azzal feláll és visszatér a fürdőbe, hogy ellenőrizze a vizet. Hallom, hogy hamarosan elzárja a csapot, átkavarja a kád tartalmát, majd visszatér a szobába, de csak annyi időre, míg átnyargal rajta, hogy a konyhába menjen. Valószínűleg megkeresi a beígért bogyókat, s egy pohár vízzel és azokkal tér vissza hozzám. Nem igazán akarok gyógyszert, de talán segítenek valamit, így felülök és ha kissé kelletlenül is, de beveszem őket.

- Vicces, hogy huszonöt évig semmi bajom nem volt egy-egy egyszerű náthán kívül, most meg...

- Pótolod - mondja játékosan, kicsit megborzolva a hajam. - Megfürdünk, utána kihűtöm a vizet, kapsz hűtőkötést a lábadra, ha kell, addig én rendet vágok itt. Megfelel így?

- Ha nem, gondolom, akkor sincs túl sok választásom - incselkedek. - Zavar, hogy nem tudok neked segíteni.

- Van választásod. Fürödhetsz egyedül, nem ragaszkodom a hűtőkötéshez, hűtőfürdő helyett pedig ücsöröghetsz a széken, míg meg nem száradsz - közli gonoszkás mosollyal.

- Inkább az előbbi verzió - nyújtom rá nyelvem.

- Tudtam én, hogy már az első ajánlatom tetszetős lesz - heccel, közben pedig leoldja lábamról a kötést, aztán a fürdőbe cipel és beleenged a kádba. A víz kellemes, jó meleg és jól is esik. Tatsuki mögém ül, gyakorlatilag az ölébe emel és elfekszik alattam, így erősen kilógok a vízből. Nem erről volt szó, héé...!

- Hékás, én is kérek a melegvízből is! - mordulok rá. - Majd utána megfagyasztasz a hűtőfürdővel, de most tessék hagyni melegedni! - Ezen Tatsuki jót nevet, majd a zuhanyrózsát a kezébe veszi, beállítja, hogy a kádban lévő vízzel azonos, annál talán egy kicsivel melegebb víz folyjon belőle, aztán egyszerűen maga mellé teszi.

- Szerinted értette, mit akartam mondani? - kérdezi meg bújtatott mosollyal.

- Szerintem tökéletesen - válaszolok neki elcsaklizva a zuhanyrózsát és elkezdem magam locsolni a vízzel. - De lehet, párszor még el kell neki mondanod. Nem árthat meg.

- Ismétlés a tudás anyja - vágja rá vállát megvonva -, a farkam meg nem szappan, hogy elkopjon.

- Hülye - röhögöm el magam. Még jó, hogy nem csak én vagyok képes ekkora baromságokat összehozni.

- Semmi hülyeséget nem mondtam - tiltakozik játékosan. Átkarol és oldalam simogatja, míg másik mancsával ép combomon és fenekemen kalandozik el.

- Csúnya lenne, ha mégis bekövetkezne ez utóbbi - csúsztatom szabad kezem kezére, miközben tovább locsolom magam. Val'szeg már nem sokáig élvezhetem, mert érzem, hogy a melegvíz kezdi feltolni a lázam, ráadásul megborzongok.

- Nekem mondod? Azzal az intezitással, amivel bírok, gyorsan eltűnne.

- Majd szerzünk felcsatolhatót - jelentem ki teljesen komolyan, bár nehezen bírom röhögés nélkül. Kész szerencse, hogy nem kopik el a farka, elég nagy szarban lennék én is utána.

- Azt hittem, nem bírod a műbránert - jegyzi meg.

- Ha ez lenne az utolsó esélyünk arra, hogy kiélvezzük egymást, inkább megbarátkoznék vele - közlöm be könnyedén. - De ha lehet, ne jussunk el idáig - teszem hozzá és elvéve a szivacsot a kád széléről a vízbe mártom, majd besaccolom, hol lehet a feje és ráejtem azt, miközben jókat kuncogok.

- Bolond kölyök - morogja, majd mellkasát megemelve kiemel a vízből, a csapot pedig elzárja és tusfürdőt kerítve mosdatni kezd. - A szex túl jó ahhoz, hogy az élvezete nélkül éljen az ember. Amikor már nem áll fel, vagy valami hiányzik az alkatrészek közül, eléggé feleslegessé válik a szexpartner, annak is inkább egy szexképes illetőt kell kerítenie és elfelejtenie az előzőt. Műfasszal eljátszhatsz valakivel, de nem a sajátod helyett.

- Tény. A cölibátust sem nekem találták ki - mondom mosolyogva. - Kicsit megmasszírozol? Megint émelyeg a gyomrom - sóhajtom lemondóan, mire a férfi felül, ezzel felültetve engem is, majd hátracsúszik, hogy a kád szélének dőlhessen és belekezd a masszírozásba.

- Azért meglepett, hogy felhoztad ezt. - Megvonom vállam.

- Szeretem feszegetni a határaimat. Lehet, talán egyszer ebben is engedek, ki tudja.

- Biztos te vagy Buddha reinkarnációja - viccelődik velem. - Csak a műbránerrel van gondod, vagy más eszközökkel is?

- Attól függ, mikre gondolsz. Nem vagyok egy szakavatott ebben.

- Mennyire néztél körül a szalon mögötti kis zugban?

- Őszinte leszek, rohadtul nem azzal foglalkoztam, hogy alaposan körbenézzek. Valahogy a helyzet nem pont olyan volt, hogy kigyörnyörködjem magam, mint Alice Csodaországban és valaki erősen el is terelte a figyelmem - mondom halvány mosollyal. - Azt láttam, hogy kikötözni valakit például a lehető legtöbb és legkülönfélébb módon lehet ott.

- Hajjaj...! - Közben kihúzza a dugót a kádból. Hajjaj bizony. Lehet erre inkább akkor kellene visszatérnünk, ha képes vagyok összeszedni a gondolataimat is rendesen. Mert annál azért többet fogtam fel a helyből, csak ha most lehetne, nem kezdenék bele sem hosszú monológokba, sem ecsetelni a dolgokat. Szarul vagyok, határozottan. - Majd később visszaviszlek, hogy tüzetesebben körülnézz - jelenti ki. Bólintok csak. Tatsuki egy kevés meleg vizet hagy a kádban, majd kiszáll belőle és fokozatosan hűteni kezdi nekem a vizet. Elkezdem locsolni magam vele, hűtve testemet, mert valahogy rohadtul nincs kedvem szenvedni a láztól. Fázom, rettenetesen, de megint kezd egy kicsit talán jobb lenni a helyzet, Tatsuki pedig gyengéden simogat. Úgy látom, eldöntötte, hogy velem együtt fog megfagyni, mert törölközőt sem vesz. Odahajolok hozzá és csókot nyomok ajkaira.

- Legalább te ne fagyj meg! Egy jégkocka elég az ágyba - mosolyodom el halványan.

- Gyorsan felmelegszem. - Már elég hidegre hűtötte a vizet, így elzárja a csapot. - Lezuhanyzok, kint rendet vágok. Megleszel, vagy kérsz valamit? - kérdezi.

- Kiabálok, ha mégsem.

- Megegyeztünk. - Folyamatosan locsolgatom magam a hideg vízzel, míg Tatsuki lefürdik, megtörülközik, majd elvonul rendet rakni. Hallom, ahogy teát rak fel, majd elhalad az ajtó előtt megint, a szoba felé véve az irányt. Egyre jobban reszketek és egyre jobban émelygek is, végül azt hiszem, nem bírom tovább a dolgot, ráadásul hirtelen éles fájdalom nyilall oldalamba a tigrisem alatt nem sokkal, én pedig odakapva kezem görnyedek össze.

- Tatsuki! - kiáltom kissé erőtlenül, elgyötörten, mire a férfi rohanvást jelenik meg a fürdőben.

- Mi baj?!

- Görcsöl - nyögöm ki, de ennél többet ne kérjen most senki. Tatsuki visszarohan a szobába, majd telefonját a fülére emelve tér vissza hozzám és térdel mellém. Mindenbizonnyal Bakarit hívja, aki nem sokkal később, ha még egyáltalán jól hallom, fel is veszi a telefont és belemorog. Igyekszem mély levegőket véve enyhíteni a fájdalmon, de nem megy olyan könnyen.


Miután Tatsuki leteszi a telefont, lehajtja a vécé tetejét és rádobva mobilját óvatosan emel ki engem a kádból. A szobába cipel, megtörölget, s figyelve arra, hogy a lehető legkevesebbet mozgasson, felöltöztet. Amint ezzel megvan, ő is ruhát kap magára, elrakja telefonját, cigimet és elvéve a kocsikulcsokat a szekrényről vesz ismét ölébe, majd indul meg velem. Óvatosan tesz be a Mercibe, majd megkerülve a kocsi elejét száll be ő is és a gázba tapos. Rémesen vagyok, a testem lángol, oldalam éles fájdalommal lüktet és még mindig hányingerem van. Nem tudom, mennyi idő telik el, a hosszú kínkeserves percek óráknak tűnnek, végül leparkolunk a legközelebbi kórház előtt, ő pedig ismét óvatosan ölbe véve rohan be velem. Még eszméletemnél vagyok annyira, hogy halljam, ahogy orvosért kiállt, még felfogom, hogy letesz az ágyra, aztán nincs tovább.


***

Furcsán érzem magam, s ahogy felnyitom szemem, csak lassan körvonalazódik ki előttem a kórházi szobák oly' jellegzetes alakja. Tompa vagyok, mint akit leütöttek, csak a fejem nem fáj hozzá. Szerencsére. Beletelik pár percbe, míg összeszedem gondolataimat, hogy mi történt. Irritál az infúzió is és fel akarok ülni, ám amint mozdulok, oldalam tompán sajogni kezd tigrisemnél, s ösztönösen nyúlok oda. Kötés fedi. Kezek érnek hozzám, s nyugtatóan simogatni kezdenek. Most tudatosul bennem, hogy Tatsuki is itt van, itt maradt annak ellenére, hogy rühelli a kórházakat. Kezére csúsztatom kezem, s rápillantok.

- Ugye a tigrisnek semmi baja? - kérdezem meg csendesen, kissé erőtlenül még. Haza akarok menni, nem akarok itt maradni.

- Nem, semmi, megúszta - válaszol halk, mély hangon, s halvány mosolyra húzódnak ajkai. Megkönnyebbülten sóhajtok fel. Nem számít semmi más, csak a tigrisnek ne legyen baja!

- Vigyél haza - kérem őt komolyan.

- Biztos voltam benne, hogy ezt akarod - jelenti ki szélesedő mosollyal. - Firkáld ezt alá és itt se vagyunk. - Elém tol pár papírt meg egy tollat, én pedig gondolkodás nélkül írom alá őket, csak húzzunk innen a francba végre. Elég volt ebből a rémálomból mára. Nem vágyom semmire, csak hozzábújva kialudni magam végre.

- Már túl jól ismersz. - Közben kihúzom karomból az infúziót, majd a kötésen tartva kezem Tatsuki segítségével felülök. Lehet, hogy szexi a kórházi hálóruha, de ettől is szabadulni akarok, amilyen gyorsan csak lehet.

- Ésszel, heló! - szól rám kicsit erélyesebben a férfi, mire csak meglepetten pislogok. Csak felültem, nem készültem világgá rohanni, sem kapkodni. - Nem ezen a kurva öt percen fog múlni, csillapodj! - teszi hozzá. Feszélyezi őt a kórház, valószínűleg ezért is harapja mindjárt le a fejem, na de na... Lebontja rólam a kórházi ruhát, óvatosan rám adja a pólót, alsónadrágot, a nadrágba pedig épp csak beleigazít, azzal a karjaiba vesz és elindul velem kifelé a kórházból. - Saját felelősségre hazamehet, a papírokat aláírta - közli az útközben felbukkanó, már hegyibeszéddel készülő nővérnek, akibe a határozott és letorkoló mondattal még a levegőt is belefojtja, azzal otthagyja.

- Te aztán értesz hozzá, hogy hallgattasd el a nőket - kuncogom hozzábújva.

- Szereztem benne gyakorlatot, az tény - heccel, mire erőtlen elvigyorodom. Lassan, vigyázva betesz a kocsiba, majd becsukja az ajtót és megkerülve a Merci orrát beül a volánhoz. Combjára rakom kezem és behunyom szemem, Tatsuki pedig indít, majd elindulunk haza.

- Nagyon remélem, hogy most már bepótoltam bőven az elmúlt huszonöt évet - szólalok meg csendesen. Tatsuki hamarosan leparkol, majd óvatosan, lassan kiemel a kocsiból és elindul velem fel a lakásba. Fáradtnak érzem magam, valószínűleg még hat az altató, meg ki tudja, mi, amit belém nyomtak. Meg sem lep, hogy Bakari vár minket a lakásnál. Kinyitja az ajtót és előre engedi Tatsukit, aki egyenesen az ágyba visz, majd az alsóm kivételével minden ruhától megszabadít és segít elfeküdni. Hűtőkötést tesz combomra, egy bögre teával és Bakarival tér vissza. A tetováló is levetkőzik és befekszik mellém az ágyba, én meg szinte azonnal mozdulok, hogy hozzábújhassak. Tatsuki közel fészkeli magát hozzám és megsimogat, majd elvéve a bögrét megkínál a teával. Feltámaszkodom könyökeimre és hagyom, hogy megitasson, pár korty után végül visszafekszem. Bakari hozzánk lép, s leoldja combomról a hűtőkötést, amit Tatsuki alig pár perce tett fel. Még jócskán bennem van a reggeli események rémképe, így összerezzenek, ahogy keze combomra siklik, hogy megvizsgálhassa.

- Gyógyul, már nem kell több szúrással kezelni - szólal meg nyugtató hangon, én pedig megkönnyebbülten sóhajtok egyet. Legalább egy rémálommal kevesebb, ám mikor kezébe vesz egy fecskendőt, elfordítom fejem. Nem fakadtam volna sírva, ha ez most kimarad, az biztos. Tatsuki megint nyugtatóan simogatni kezd, csak valahogy rohadtul nem vagyok képes megnyugodni, mindenem remeg és bármennyire is próbálkozom magamat is csitítani, nem sokat segít. Muszáj lenyugodnod, Shinji! A tetováló karjára csúsztatom kezem, s fejem egészen mellkasához fúrom. Bakari kivár térdemnél fogva lábamat, s miután sikerül valamelyest megnyugodnom, beadja a szteroidot. Továbbra is kellemetlen és szar a művelet, de a reggelihez képest közel sem olyan borzalmas és fájdalmas.


Nem vágyom másra csak, hogy alhassak végre valamennyit, így kezem a kötésemre simítva fészkelem még közelebb magam Tatsukihoz. Még felfogom, ahogy Bakari a tetoválónak címezve a szavait még arra kér minket, hogy pihenjünk, itt marad, utána azonban megszűnik minden körülöttem.


***

Arra ébredek, hogy túl nagy a csend körülöttem, ami nem lenne gond, mert sosem keltem hangzavarra, főleg nem Tatsuki mellett, de most egyenletes szuszogását sem hallom. Kinyitom szemem. A tetováló nincs mellettem, s már jócskán benne járunk a reggelben is. Nem kísérletezem azzal, hogy egyedül felüljek, mert a tigris alatti tompa lüktetés elég meggyőző ahhoz, hogy nem kellene ugrálnom. Lehet velem alkudozni, ezen ne múljon. Kiabáljak vagy csörgessem meg? Vagy elég, ha az ajtót szuggerálom? Sanszos, hogy az utóbbival órákig tartana bevarázsolni őt ide, kiabálni meg korán reggel, éhgyomorra valahogy nincs kedvem. Marad a biztos köztes. Kezembe veszem telefonomat és megcsörgetem őt alaposan fülelve, hol szólal meg a lakásban a zene. Egész jó játék lesz belőle a végén... Na jó, Shinji, neked megártott az altatás...! A telefon a konyhában kezd el zenélni végül, s mikor Tatsuki Bakarival megjelenik, bontom a vonalat. Ha ezt tudom, valami indulót kerítek csengőhangnak magamnak. Elvigyorodom. Jól van, Shinji, állj le, mielőtt hülyének néznek! Val'szeg már makk mindegy.

- Remélem, tudjátok, hogy félelmetesek vagytok így! - vigyorgom még mindig.

- Furcsán reagálsz a félelemre - jegyzi meg könnyedén Bakari és vizsgálni kezd.

- Ahelyett, hogy örülnél, mert két pasi ugrál körbe... - köszönt játékos beszólással Tatsuki, s mellém telepszik. Bakaritól persze bezsebel egy szúrós pillantást a tetováló, de ahogy elnézem, pont leszarja, én meg vigyorgok tovább, mint egy félhülye.

- Látod, fülig ér a szám - vágok vissza elröhögve magam. Az előbb azért bevillant a kép, amiről akkor beszéltem Tatsukinak, mikor a lövés után nyomtam az ágyat. A két tökösnővér... S ahogy ez megint eszembe jut, nevetni kezdek, méghozzá könnyeim törölgetve már. Persze a két férfi riadtan néz rám, hogy mi van, ami nem segít megnyugodni. Szerintem rohadtul nem akarják tudni. Tatsuki értetlenül kuncog rajtam, végül aztán sikerül valamelyest lecsillapodni.

- És még mi vagyunk ijesztőek - szól be újra, s belesimogat a hajamba. - De legalább a kedved jónak tűnik.

- Szerintem nem akarod tudni, mi jutott eszembe, bár gyanítom, rá fogsz jönni - felelek ennyivel, még mindig széles vigyorral a képemen. - Jól vagyok - váltok végül komolyra. - Jól is érzem magam.

- Ez maradjon is így, ha lehet - kéri. Bakari elég bizarr képet vág, grimaszol és fel-felsandít ránk. Fürkészőn figyelem, hogy tudjam, ez minek szól, de végül inkább nem próbálom megfejteni a dolgot. Gyulladáscsökkentőt kapok, injekcióban, mert miért is ne, nehogy elszokjak attól, hogy napjában kétszer így is döfködnek, hiszen a szteroid sem maradhat ki, s a fecskendő láttán megint kiráz a hideg. Persze Tatsuki észreveszi, s kezét úgy helyezi lábamra, mintha csak nyugtatni akarna, miközben érzem, hogy ebben erő is van, nehogy még egy tű essen áldozatomul. Nem tervezem, de tény, hogy kiszámíthatatlan, mikor ugrom meg ösztönösen. Azt hiszem, jobban jártunk így, mert Bakari azt a pontot találja meg, amit tegnap Tatsukinak is sikerült. Inkább kussolok és összeszorítva szemem és fogam tűrök. Miután végez, a kukába dobja ezt a fecskendőt is és kimegy a konyhába, gondolom, reggelit készíteni.

- Rajtam nem fog múlni - felelek halvány mosollyal Tatsukinak. Rendben, kicsit megszenvedtem most megint ezt a szart. A tetováló végül odasimul hozzám és izgatott vigyorral belecsókol a fülembe.

- Mire is gondoltál korábban, amit nem akarok szerinted tudni? - kérdezi.

- Emlékszel, mit mondtam neked, mikor meglőttek? - Simulok bele ölelésébe. - Tudod, te, Bakari meg a tökösnővérek... - vigyorodok el, Tatsuki pedig jóízűen felnevet.

- Jobb is, hogy ezt nem előtte mondtad. Bal lábbal kelt - árulja el. Végigcsókol nyakamon, én pedig jólesően megborzongok. Bakari hamarosan visszatér az étellel, ezért a férfi kicsit visszahúzódik tőlem. Nem igazán vagyok éhes, de tudom, hogy a gyógyszerek miatt úgysem úszhatom meg az evést, ezért, ha válogatva is, de falatozni kezdek. Nem kívánok semmi olyat, ami nem könnyű kaja, mert úgy érzem, a gyomrom még mindig nincs rendben teljesen.

- Később szeretnék lemosakodni - pillantok Tatsukira. Zavar ez a kórházi szag, de csak azért Bakari előtt jelentem be, mert nem tudom, mit lehet és mit nem, azon kívül, hogy a friss sebet nem igazán érheti víz és vigyázni kell rá, de gondolom, ez édeskevés. Ráadásul muszáj látnom a tigrist, mert kell. Tudom, hogy Tatsuki azt mondta, semmi baja, de akkor is... Megnyugtatna.

- Remek ötlet - jelenti ki a tetováló és Bakarin sem látszik semmilyen ellenvetésre utaló jel. Egy darabig méregetem a kaját, mert egyáltalán nem tudom, hogy van-e kedvem bármihez is. Az omlett val'szeg olaj nélkül készült, már amennyire ezt innen meg tudom állapítani, a zöldségek natúrban érkeztek és kiegészítőnek pirítóst és teát kaptam. Bepróbálom az omlettet pirítóssal. Enyhén sós csak, így ahhoz képest, hogy nincs étvágyam, egészen jólesik.

- Meddig kell még feküdnöm? - kérdezem meg újabb falatot véve magamhoz. Kicsit jó lenne felállni, kinyújtózni, még ha nem is terhelem le a lábam, de már nem bírok ennyit feküdni meg ülni.

- A lábaddal még egy hétig biztosan, de inkább kettő - válaszol Bakari -, a műtéted miatt egy-két nap, aztán csak nem terhelheted magad. Szerintem meglesztek - közli végül, ezzel jelezve, hogy menne.

- Még két hét és kiugrom az ablakon - morgom csendesen, újabb falatot véve magamhoz. - Köszi - mondom a férfinak ránézve végül, hogy mehessen. Még arra kér minket, hogy ha bármi gond adódna mégis, azonnal hívjuk, ami szerintem nem volt kérdés amúgy sem, végül lelép. Miután Bakari távozik, Tatsuki visszabújik hozzám, én pedig egy falat pirítósra pakolok az omlettből, majd megkínálom vele. Utálok egyedül enni, ő meg elfogadja.

- Egy fél percre se maradsz magadra, ha ki akarsz ugrani az ablakon - fenyeget meg. Pedig ha nem találunk ki valamit, ez bizony kilátásba helyezhető.

- Két hét még ágyban? - kérdezem csendesen. - Kockásra ülöm a seggem... - sóhajtok fel.

- Maximum laposra, de majd kerekre gyúrom mindig - duruzsolja és mancsai már tapadnak is a szóban forgó testrészre. Na ettől az egytől nem félek valahogy. Elvigyorodom, de csak egy rövid időre és befejezem a kajálást. Jóllaktam... vagyis, ettem és elég volt ennyi.

- Nem hangzik rosszul ez a lehetőség, de.... - De annyira nem bírom, hogy nem mozdulhatok, csak egy kicsit. - Hosszú két hét lesz... - mosolyodom el végül.

- Ne nyafogj, élvezd ki, amit lehet! - szól rám játékosan. - Mikor is akarsz fürdeni? - érdeklődik.

- Csak egy kicsit hadd legyek gyerek! - kötekedem vele. - Amint lehet. Borzalmas ez a kórházi szag - felelem tényleg úgy, mint egy kölyök.

- Legyél - engedi meg játékos mosollyal. Remélem, ezt jól végiggondolta, mert nem fogom kímélni. - Akkor most, mert én sem bírom - árulja el, azzal már surran is a fürdőbe, hogy előkészítse a fürdést, én pedig jót kuncogva rajta megcsóválom a fejem. A kórház sem lesz kedvenc helyeink egyike. Szerencsére. Megengedi a vizet, utána visszajön és nekiáll lebontani lábamról az izomleszorító kötést, majd hasamról is leszedi a varratot takaró kötést. Azonnal végigmérem a tigrist és megnyugodva mosolyodom el. Hát... nem tudom, Bakari mintha szebben fércelt volna össze, mint azok ott a kórházban, vagy már csak én vagyok túl igényes. Mindegy is.

- Nem volt feldobva Bakari, hogy élvezheti a társaságunk. Sokat morgott? - Csúszom lejjebb óvatosan az ágyon, hogy átkarolhassam a tetoválót. Mondtam, hogy olyan leszek, mint egy gyerek, bár azt nem, miben. Tatsuki a karjába vesz és a fürdőbe cipel, majd beleenged a kádba, állít a vízpermet erősségén, s félig kihúzza a dugót, hogy a vízszint ne érhesse el a friss varratot.

- Nem miattunk, most ő bajlódik Kageruval és Tamakival, meg a többi hülyével - válaszol, miközben a hátam összelocsolja. A víz kellemes meleg, noha nem sokkal melegebb a testem hőmérsékleténél, most mégis jólesik. - Fáradt, meg a fél éjszakát végigvirrasztotta, arról nem beszélve, hogy neki kellett kibírnia engem, miután te elaludtál - teszi hozzá, miközben bevizezi a karjaimat is.

- Mit csináltál? - kérdezem kíváncsian, felvont szemöldökkel. - Kiidegelted? - vigyorodom el ravaszul.

- Ki - ismeri el kurtán. Tusfürdőt nyom a szivacsra, miután bevizezte, majd elkezdi megmosni a hátam.

- Mivel? - kérdezek rá. Mondtam, hogy gyerek leszek, hát akkor jöhet a kíváncsi korszak, ez a mindent tudni akarok és ha már úgy adódik, a miértjét is.

- Most ő lett a bokszzsák - hagyja ennyiben. Ne már, elrontod a játékomat! Rányújtom nyelvem.

- Nem akarod kifejteni? - kérdezem meg angyalian pislogva rá. Jesszusom, Shinji, ha ezen túlleszel, tagadd le! Nem lenne előnyös, ha ez kiderülne.

- Nem igazán. - A habos szivaccsal átsimogat karjaimon, vállaimon és nyakamon, majd nagyon ügyelve arra, hogy a mellkasomra ne folyjon víz, leöblíti. - Megmosom a hajad is, hajtsd hátra a fejed - kéri, én pedig engedek a kérésnek. Furcsa az egész, tényleg mintha gyerek lennék, fürdetnek, ellátnak... Furcsa és kellemes.

- Hát jó - hagyom végül ennyiben a dolgot, pedig nagyon is érdekelne. Tatsuki átvizezi hajam, s miután a kezembe adja a zuhanyrózsát, alaposan átmossa. Minden mozdulata határozott, mégis gyengéd, mintha mindennap ezt csinálná. Végül kiöblíti belőle a sampont a legnagyobb körültekintéssel megint. - Fáradtnak érzem magam - szólalok meg végül csendesen.

- Megértem. Mindjárt végzek és lefekhetsz. - Még átmossa az oldalam, eltakarva a víz folyásától a sebet a mellkasom, majd combjaim, aztán elzárja a csapot és törölközőt kerít. A víz lecsorog a félig nyitott lefolyón.

- Jó neked, én nem. Annyit aludtam, mint egy mormota - felelem halvány mosollyal, miközben bambulok magam elé. Kicsit olyan érzésem van, mint aki kapott egy baszott nagy adag nyugtatót, hogy még véletlenül se jusson eszébe ugrálni. - Ugye nem adtak semmi szarságot? - kérdezek rá. Rohadtul nem örülnék, ha mégis. A nyugtatókkal gondjaim vannak. Tatsuki kiemel a kádból, majd a szélére ültetve elkezd alaposan áttörölni.

- Nem, ez még ami visszamaradt a műtét után szerintem - válaszol közben.

- Remélem...

- Fáradt, nyomott, bágyadt vagy csak?

- Inkább fáradt és nem tudom.

- Hát pedig jobb lenne, ha kitalálnád, mert azt csak te érzed - mondja őszintén. Tudom. Miután végzett a megtörléssel, átdörgöli még a hajam, aztán visszavisz a hálóba és az ágyra tesz. Felszusszanok.

- Azt hiszem, inkább csak túl fáradt vagyok.

- Normális - mondja. - Lefekhetsz, elboldogulok. - Lefertőtleníti sebem, miután elfekszem az ágyon, majd bekötözi. Combomra is megkapom a kötést, majd rám húzza a takarót és befekszik mellém.

- Azért ha túlságosan kezdenék hasonlítani egy mormotára, inkább tarts ébren - kérem őt elvigyorodva.

- Ha kórosnak bizonyul a fáradtságod, majd kitalálok valamit, amivel ébren tartalak - árulja el vigyorogva.

- Kurva sok viagrát kellene ahhoz beszedned, hogy non-stop álljon napokig - közlöm vele egyszerűen, ha már ébrentartás, s rásandítok. Az a fej, amit vág... elröhögöm magam. - Gondoltad, megelégszem az intravénás kávéval? - kuncogok még mindig.

- Menj a picsába! - küld el lendületesen. Elhúzom számat... Hát jó... Lehunyom szemem és feljebb húzom magamon a takarót. Zavar, hogy nem tudok az oldalamra fordulni, egyikre sem, balomon combom gátol meg ebben a műveletben, míg jobbomnál a műtéti seb. Azt hiszem, ma már csak nyűglődni fogok, jobb lenne aludni. Ülőhelyzetbe tornázom magam, s elveszem bögrémet az éjjeliszekrényről, hogy igyak, ám megszédülök, s le kell tennem a bögrét az ölembe, hogy ne öntsem ki a tartalmát, míg megint nem áll helyre minden. Ezek szerint mégis kaptam nyugtatót...

- Segíts, kérlek... - kérem meg Tatsukit végül, hogy minél előbb megint vízszintesbe kerülhessek, mert most ez a legjobb, amit tehetek, míg elmúlik a nyugtató hatása. Volt szerencsém már kitapasztalni és megtapasztalni is a dolgot. A tetováló kiveszi kezemből a bögrét és megitat, majd miután visszarakta azt az éjjeliszekrényre, segít ismét lefeküdni.

- Maradjunk annál a koreográfiánál, hogy előbb mondod, aztán csináljuk, jó? - kéri szelíden. Beleegyezően bólintok.

- Ez csak a nyugtató - mondom végül csendesen, lehunyva szemem ismét.

- Akkor legyél nyugton és aludj - búgja a fülembe csendesen. Fejének döntöm sajátomat.

- Megtenném, ha menne - keresem meg kezét és rácsúsztatom enyémet még mindig lehunyt szemekkel. - Nyugodtnak meg nyugodt vagyok teljesen.

- Az a lényeg. Majd jobb lesz - bíztat szelíden. Tudom, holnapra már semmi bajom nem lesz. - Csak hogy tudd, soha nem fogok viagrát szedni - közli. Aprót sóhajtok, mivel csak egy ártatlan poénnak szántam.

- Holnapra elmúlik. Hivatalosan nem kaphatnék semmilyen nyugtatót sem, azt a beszólást pedig... csak egy ártatlan poénnak szántam, ne haragudj.

- A farkam, szexualitásom, és egyebek nem képeznek számomra poéntárgyat, mert könnyű átcsúszni a sértő, bántó, dühítő határra - árulja el. - Nem haragszom, de jobb, ha megjegyzed, hogy maximálisan meg vagyok elégedve a testemmel és a teljesítőképességemmel, teljesítményemmel.

- Nincs is okom rá, hogy panaszkodjak bármelyik miatt is - mondom komolyan, őszintén, ezzel is újra bocsánatot kérve tőle, még ha burkoltan is és biztosítva arról, hogy megjegyeztem mindazt, amit mondott.

- Szerintem se - ért egyet magabiztosan, én pedig halványan elmosolyodom és ráemelem tekintetem.

- Mesélsz nekem? - kérdezem meg komolyan, még közelebb csúszva hozzá.

- Miről? - kérdez vissza meglepetten.

- Mindegy. Hogy milyen volt öt-tíz éve, vagy hogy mik a terveid... - Csak halljam a hangod. Úgy érzem, őt hallgatva talán sikerülne el is aludnom. Most erre van szükségem.

- Öt-tíz éve szar volt, nincs mit mesélni róla. Hajtottam előre, tapostam át mindenen, értem el a céljaimat - válaszol vállat vonva. - A terveim már egy érdekesebb téma. Szívesen bekocsikáznám az országot, de tervezek valamelyik nyáron visszamenni Görögországba. Érdekel Németország is, meg Svájc - teszi hozzá újabb vállvonással. - Persze ezek nem igazán tervek, azok kézenfekvőek. Legyőzni Kitamurát, rendet vágni, aztán végre már könnyű melókkal foglalkozni és élvezni az életet, röviden ennyi. Neked mik járnak a fejedben a jövővel kapcsolatban?

- Az egyik és legfontosabb cél a jövőre nézve a főiskola. Ha már megkaptam a lehetőségét, szeretném a tőlem telhető legjobb teljesítménnyel elvégezni, hogy ne okozzak csalódást senkinek, de főleg magamnak ne. Külföldön még nem jártam, nem is tudom, mit néznék meg igazán, vagy hova mennék. A csendes, nyugodt helyek vonzanak. Gyerekkoromban például rengeteget játszottuk az utcánkban lakó, velem majd’ egyidős srácokkal, hogy kincskereső kalandorok vagyunk és órákig képesek voltunk négykézláb mászni az út menti árokban kincsek után kutatva - árulom el mosolyogva, amin Tatsuki is jót kuncog. - Érdekelnek az olyan helyek, melyeknek van valami különleges története. Ilyen szempontból Olaszország, azon belül is Róma nagyon vonzó számomra. De nagyon sok minden más is érdekel... Annak idején... na jó, hat éve, hét, talán kicsit több, de nem sokkal... ezért is kezdtem el magamtól megtanulni például az autószerelést - vonom meg én is vállam most. - Ami érdekelt, abba beleástam magam, amennyire csak lehetett és ha olyanról volt szó, igyekeztem meg is tanulni, megjegyezni, hasznosítani a magam számára.

- Hát... Róma nem épp a csendes és nyugodt hely - mondja játékosan. - Ez a kincskeresős gyerekkori játék meg jó, tetszik. Én már nem tudom, miket játszottam a testvéreimmel, csak arra emlékszem, hogy mindig remekül szórakoztunk.

- Nem túl sok emlék maradt meg nekem sem a gyerekkorból, csak néhány ilyen apróság. A szomszédban lakott egy fiú, egy évvel volt nálam fiatalabb. Volt egy kutyájuk is, egy elég nagytestű, de barátságos dög. Arra emlékszem, hogy szegény ebre rengetetgszer aggattunk mindenféle rongyot, majd azt játszva, hogy ő a gonosz sárkány, akit le kell győznünk, rontottunk rá mind és agyondögönyöztük... Egy-két ilyen maradt meg. Yorura sem emlékeztem, pedig barátok voltunk... Élt az emlékeim közt egy fiú, akivel minden hülyeséget megcsináltunk, de arcot nem tudtam hozzá kapcsolni, csak egy nevet...

- A kutyák jó pajtások, a legkisebb testvérem egyre állandóan fel akart ülni, én meg nem engedtem neki, aztán később úgy nyargalt hozzám, mintha ló lenne. Persze meglett, amit mondtam, lecsúszott a hátáról, mi meg jól kiröhögtük, aztán percekig vigasztalhattuk, mert nevettünk rajta. Ha mondasz dolgokat, néha eszembe jutnak apróságok - ismeri be -, de régen sok időt töltöttem azzal, hogy minden emlékem elfojtsam, kitöröljem.

- Te legalább tudod, miért nem emlékszel dolgokra... vagyis nem ez a helyes megfogalmazás, a fenébe már! - mordulok fel. Bosszantó ez az állapot. - Volt egy időszak, ami teljesen kiesett és nagyon sokáig nem tudtam, miért - kezdem inkább valahogy elmagyarázni, mire gondolok. - Később kiderült, hogy gyerekként évekig kaptam hangulatjavító szarságokat, amiknek meglett a hatásuk, hosszabb időszakok estek ki. Volt, hogy nevet tudtam társítani arcnélküli alakokhoz, ahogy az Yoruval is volt és volt, hogy csak arcok voltak meg név nélkül. Érzések, érzetek. Emlékeztem olyan időszakra, amiből csak a boldogság maradt meg. Nem tudtam és a mai napig nem tudom elhelyezni időben, ugyanakkor van olyan is, amiből csak helyek jutnak eszembe és illatok, szagok... ilyen a kórház. Nem tudom, mikor és miért voltam ott, sosem derült ki, de a jellegzetes fehér falakra, fehér köpenyekre és arra az átható szagra emlékszem. Mikor Bakari a kezembe nyomta a rólam készült aktát, nem néztem bele, nem voltam benne biztos, hogy nem találnék olyan dolgokat, amikre nem emlékszem... Érdekeltek volna, ugyanakkor az agyam valamiért nem akarja, hogy tudjak ezekről, ezért inkább hagytam a fenébe - mondom csendesen. - A hangulatjavítók miatt nem kaphatok nyugtatót sem nagyon, vagy csak szigorú ellenőrzés mellett. Lassabban ürül ki a szervezetemből és tud kellemetlen tüneteket produkálni. A fáradtság csak egy lájtos mellékhatás, ahogy az amnézia is hozzá, ami inkább abban nyilvánul meg, hogy nem jutnak eszembe egyszerű szavak. A legrosszabb esetben jön a szédülés, fejfájás és vérnyomás-ingadozás, ez utóbbi pedig talán mind közül a legrosszabb. Az utóbbi nyolc-kilenc évemre emlékszem tisztán, maximum tíz, a többiből csak foszlányokban.

- Az aktád megvan elektronikus formában - mondja meg csendesen. - Hogy kerültél gyerekként olyan helyzetbe, hogy hangulatjavítókra legyen szükséged?

- Nem tudom, nem emlékszem rá. A kórházra igen, legalábbis ha jól helyeztem el időben, de ebben sem vagyok biztos.

- A szüleidet miért nem kérdezted?

- Kérdeztem, de nem mondtak semmit. Vagyis mondtak, de nem az igazságot és hiába próbálkoztam náluk évekig így vagy úgy, mindig ugyanazt kaptam válasznak: kórházban azért voltam, mert leestem az egyik fáról, a hangulatjavítót meg azért kellett szednem, mert éjjelente nem aludtam, csak hánykolódtam és kiabáltam. Ezekre én nem emlékszem, ami persze nem jelenti azt, hogy nem lehet igaz, de valamiért úgy érzem, nem az.

- Ezekkel a válaszokkal én sem értem volna be - ismeri be. - Nyilván nem véletlenül álltak elő ezzel a magyarázattal neked.

- Számtalanszor próbáltam visszaemlékezni, hátha... Sokszor túrtam fel a lakást is valami kézzelfogható dolog után, kórházi jelentés, bármi, de gondosan eltüntettek mindent...

- Miért akarsz emlékezni?

- Jobb tudni a biztos rosszat, nem? Nem tudom... Zavar, hogy nincsenek normális emlékeim a tizenhat-tizenhét éves korom előtti időszakról, hogy csak foszlányok vannak belőle, amikben alig van összefüggés szinte. Bár lehet, tényleg jobb lenne beletörődni, ha ennyire nem akarják, hogy tudjam...

- Van módszer visszahozni emlékeket, Deon is csodálatosan elmesélte a Luxszal közös három évét, csak aztán jól megborult tőle, meg rettegett. A felejtés egyfajta önvédelmi mechanizmus - jelenti ki halk hangon.

- Nem tudom, mi lenne jobb - vallom be őszintén. Érdekelne a múltam, akkor is, ha szar, borzalmas, fáj. Megint jön a hülye közhely... de nem vagyok benne biztos, hogy ez erősebbé tenne most.

- Más sem tudhatja helyetted. Én nem szeretek túlzottan emlékezni - vallja be. Elgondolkodom. Hosszú ideig hallgatok és mérlegelek magamban, hogy tényleg jó ötlet-e tudni azt, amit már minimum huszonpár éve titkolnak előlem, valószínűleg nem ok nélkül, de ez az állapot sem jobb. Tudom, hogy a múlt az csak egy “volt”, hogy nem lehet rajta változtatni és ami fontos, az a jelen és a jövő, de... az élet a múlttal együtt teljes és más az, ha önszántunkból nem akarunk emlékezni dolgokra, amik megtörténtek. Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. Sokféleképpen értelmezhetjük törékeny létezésünket, sokféleképpen adhatunk neki jelentést, de az emlékeink adják meg a célját, és adnak hozzá összefüggést. Én hiszem ezt. Hinni akarom, de... és ez a "de" mindig elbizonytalanít.

- Tudni szeretném - szólalok meg végül határozottan.

- Ha tényleg, a későbbiekben segítek.

- Rendben - felelek csendesen. Óvatosan fordulok kicsit Tatsuki felé teljes testemmel, annyira, hogy kezem derekára tehessem valamennyire magamhoz ölelve. Kell a közelsége, az illata, a teste melege, hogy nyakához fúrhassam arcom. Fejem alá csúsztatja karját, szelíden és birtoklón ölel magához átkarolva lábával is. Lehunyom szemem. Az illata most is elnyugtat, s úrrá lesz rajtam a fáradtság is végül, így elalszom a biztonságot jelentő karok között.