217.

Shinji

Lassan a harmadik hét is letelik, mióta ágyfogságra ítéltek, így azért kezd egyre jobb hangulatom lenni, hogy végre mozoghatok is. Bakari késő délután, estefelé ígérte magát, hogy rám néz. Valszeg tart attól, hogy nem tartjuk be, amit kért és a keféléseink túlzottan elfajulnak. Na jó, ebben van valami, mert mindketten imádjuk a vad és durva szexet, de már megszokhatta volna, hogy azért odafigyelünk. Komolyan, Tatsuki is kész hajcsár tud lenni, ha arról van szó, hogy ne ugráljak sokat, figyeljek oda, nehogy baj legyen... Őszintén szólva bejön, hogy ennyire aggódik, csak néha túlzásokba esik ő is. Imádom. Kiosonok mellőle és becélzom a mosdót, majd amint végzek a reggeli rutinnal, elevickélek a konyhába is. Még sántítok, de amint újra lehet terhelni rendesen a lábam, biztos vagyok benne, hogy hamar elmúlik a dolog, mert megint nekikezdhetek edzeni és erősíteni. Igazából ez az, ami pokolian hiányzik: a reggeli edzések. Hogy elmenjek futni, majd a számunkra fenntartott edzőteremben gyakorolhassak egy keveset a kusarigamával és a többi választott fegyverrel. Szerettem tanulni a használatukat, érdekelt.


Kávét rakok fel, miközben lecsekkolom a hűtő tartalmát. Mióta itt vagyok, valahogy természetessé vált a napi háromszori, de legalábbis kétszeri étkezés, hogy a fehérjebevitelről már ne is beszéljek. Fogalmazzunk úgy, hogy az már csak hab a tortán... Ahogy az is megszokottá vált, hogy Tatsuki menetrendszerűen épphogy lefőzöm a kávét, megjelenik a konyhában, s ha kicsit nem figyelek, vagy az asztalon végzem, mint első fogás, vagy a pultra döntve.


Most sem kell sokat várom rá, éppcsak kikapcsolom a kávéfőzőt, Tatsuki lép mögém és átkarolva, ágyékát fenekemnek döntve nyom puszit nyakamba. Kezei végigsiklanak testemen, egyiket farkamra fonja, míg másikkal combjaim közé férkőzik be, s morogva járja be ajkaival nyakam.

- Te veszett nagymacska - morgom jólesően, kissé rekedtes hangon.

- Az te vagy.

- Sajnálom, én nem tudok úgy dorombolni, mint te - incselkedek vele játékosan, megremegve attól, amit velem művel. Már csak az a kérdés, ma a pulton vagy az asztalon végzem. Mindkét opció kellemes.

- Ez igaz... - ismeri el azon a dorombolós hangján, majd elhúz a kávéfőző közeléből és előre dönt. Éppcsak annyira vagyok közel a bútorhoz, hogy a szélében megtámaszkodhassak, míg ő alaposan benyálazott ujjaival belém nyomul és megujjaz. Ajkamba harapva fojtom el nyögésem, melyet kettős játékával csal elő belőlem és mindezt addig csinálja velem, míg már rohadtul nem vagyok képes visszafogni magam és türelmetlenül mordulok egyet. Kihúzza ujjait, majd farkát is benyálazva illeszti magát hozzám, és lassan belém nyomul. Ívbe hajlik gerincem, ahogy elmerül bennem, s megremegek, ő pedig óvatosan mozogni kezd, s ahogy bennem is egyre jobban növekedni kezd a vágy, úgy válik ő is egyre vadabbá, s keményen dugni kezd.


Határozottan kijelenthetem, hogy nincs jobb az ilyen reggeleknél. Hangosan nyögök és zihálok alatta, miközben ő továbbra is vadul kefél meg, egészen addig, míg végül nem bírom tovább. Izmaim megfeszülnek, testem remegni kezd, végül elélvezek. Ha nem kapaszkodnék a pultba, ha Tatsuki nem tartana meg csípőmnél fogva, félő lenne, hogy nem bírnának el lábaim. Így is erősen meg kell küzedenem azért, hogy ne terheljem túlságosan a balt. Végül Tatsuki kihúzódik belőlem, a földre ültet és úgy helyezkedik, hogy arcomra tudjon élvezni. Rohadt közel volt már ő is a végéhez, mert alig ránt farkán párat, beteríti arcomat forró spermájával.


Hab a tortán...


Felsandítok rá, Tatsuki pedig vigyorogva ad a számra egy puszit, majd elégedetten gyönyörködik tovább művében. A mestercukrászok is elbújhatnának mögötted, mi? Avagy értelmezzük át a hass, alkoss, gyarapíts kijelentést. Művészek... még ilyenkor is csak alkotnak. Elröhögöm magam. Még hagyom kicsit gyönyörködni, aztán kinyújtom felé kezeim, hogy segítsen felállni, s amint ezzel megvagyunk, nekidőlök a pultnak, míg Tatsuki papírzsepit nyom kezembe, s amennyire lehet, segít letakarítani az arcom. Kikísér a fürdőbe is, én pedig inkább a zuhanyt választom a mosdó helyett. Tatsuki is csatlakozik hozzám és beáll mellém a zuhany alá. Átkarolom őt, majd hozzábújva döntöm fejem mellkasának.

- Ja! A nagymacska te vagy - jelenti ki határozottan, miközben hátam és karom cirógatja. Doromboljak is neked?

- Morr! - mordulok rá inkább kuncogva.

- Erről van szó - mondja mosolyogva. - Rendben vagy?

- Igen - felelek elmosolyodva, majd kinyúlok a szivacsért, nyomok rá tusfürdőt és nekiállok megfürdetni Tatsukit. Na persze nem is én lennék, ha nem találnék ki valami baromságot megint, s felnyúlva a zuhanyrózsához, tényleg mint egy rossz macska, csapom felé kezemmel a vizet és fröcskölöm őt le, majd a szivacson lévő habbal nekikezdek gondosan kiszínezni a tetoválásait. Persze a hab rohadtul nem tervezi ottmaradni, ahova szánom, Tatsuki pedig jókat nevet rajtam. Eddig ő alkotott, most én jövök! Keményen megküzdök azért az eredményért, miközben Tatsuki simogatással biztatgat. Felsandítok rá egy újabb minta kiszínezése közben, s elmosolyodom. A tetováló szerelmesen szemléli munkálkodásomat, így kénytelen vagyok teljesen rákoncentrálni arra, hogy tökéletes művet alkossak, s amint végzek, kicsit hátrébb lépve szemlélem meg remekművemet: egy elég absztrakt rózsának már csak messziről csúfolható gazt. Szerintem tehetséges vagyok! Valamiben... De legalább Tatsukinak is fülig ér a szája. Félő, hogy ha nem lennének a fülei, körbevigyorogná a fejét, majd ő is megszemléli, mit alkottam.

- Imádlak - közli csendesen, azzal odalép hozzám, belemarkol a hajamba és forrón megcsókol.

- Én is - felelek neki végül mosolyogva, szemébe nézve. Míg én megmosom a hajam, Tatsuki nekiáll lefürdetni engem, majd elzárja a csapot, s törülközőt kerít mindkettőnknek. Alaposan átdörgölöm a hajam is, viszonylag szárazra, Tatsuki pedig amint végzek, az ölébe kap és visszacipel a konyhába. Jöhet a reggeli.


Tatsuki omlettet csinál megint, majd letelepedve mellém nekiáll enni. Nem szedek külön magamnak, nem vagyok éhes, így csak az övéből lopkodok pár falatot, majd megvárom, míg befejezi a reggelit, s elpakolok előle a mosogatóba. Később, kávé után rendet rakok. Előveszek két bögrét, megcsinálom a fekete nedűt és az asztalra rakva azt kotrok elő cigit az egyik szekrényből. Kész szerencse, hogy mindenhol az én dobozaim hevernek, így nem kell állandóan rohangálni. Visszatelepedek Tatsuki mellé végül és rágyújtva állok neki elpusztítani a kávémat.

- Mit csinálunk ma? - kérdezem meg tőle teljesen jókedvűen. Eddig egészen jól indult a nap és tényleg jól is érzem magam. Az elmúlt hetekben rengeteg minden történt, amit fel kellett dolgoznom, kicsit át kellett gondolnom és ezek eléggé megviseltek, de már jól vagyok, és könnyebb is minden. Azért kíváncsi leszek, mit tudok meg a családomról. Furcsa lesz az is, hogy megtudom az igazi nevemet is. Ráadásul, ha itt lesz Bakari, majd szépen kifaggatom, milyen sérülésekkel kerültem kórházba.

- Mit szólnál, ha beülnénk a kocsiba és ahol tetszik, megállnánk?

- Remekül hangzik. Már úgyis jó lenne kiszabadulni a négy fal közül. Félre ne érts, szeretek itt lenni, szeretek veled lenni, de nagyobb a mozgásigényem, mint egy edzésben tartott vadászkopónak - kuncogom.

- Hamarosan... Egyelőre érd be a kocsival, aztán fokozatosan térhetsz vissza...

- Tudom - karolom át derekát és támasztom állam vállára. - De néha jó nyafogni, mint egy elkényeztetett kölyök - mosolyodom el.

- Az is vagy - közli lazán.

- Na bekaphatod! - morgok vele és eleresztem őt, majd elnyomom csikkemet a hamutartóban, hogy felállhassak és elvonulhassak valamerre.

- Most adtál nekem igazat - mondja elvigyorodva.

- Tudom - fordulok felé és rányújtom nyelvem, majd elvigyorodom. Oké, ma tényleg meg vagyok kattanva, de jó kedvem van, ennyi, és amúgy is imádok mindig incselkedni Tatsukival, legyen szó bármiről. Lassan indulok el a szoba felé fejem csóválva, még mindig vigyorogva, hogy ruhát kerítsek magamnak. Igazából szeretem azokat hordani, amiket ő hozott nekem, és kibaszottul nehéz választani is közülük néha. Tatsuki csatlakozik végül hozzám, hogy felöltözzön. - Pedig azt hittem, így jössz - incselkedek vele, s leülve az ágyra szépen végignézem a műsort, ahogy felöltözik. Egy szakadt farmert választ, hozzá fekete, szűk fazonú trikóval, mely tökéletesen kihangsúlyozza izmait. Nekem már így is tökéletesen megfelelne, de még magára vesz egy rövid ujjú inget és nekiáll felfegyverkezni is. Nyakába pedig azt a nyakláncot akasztja, mely csont és fa darabokból van.


Felállok és most már én is kerítek magamnak ruhát. A választásom egy megint csak a fenekénél szűkebb, míg a szárainál bővebb nadrágra esik, persze, mint az eddigiek ez is tele van zsebbel. Legalább van hova pakolnom a mobilom a cigim és a tárcám, s hozzá egy ujjatlan garbót választok. Előveszek egy övet is, melyre átfűzöm a pisztolytáskát, s derekamra kötve csúsztatom bele kilencmilisemet, hogy végül ráhúzzam a felsőm alját, így eltakarva azt. Azért kezd frusztrálni, hogy csak pisztolyt hordok magamnál. Átcsattogok a fürdőbe, átkotrom a fejem a fésűvel és most összefogom hajam. Nagyon ritkán hordom így, bár egyesek szerint teljesen megváltozik tőle az arcom, mintha nem is én lennék az, végül visszamegyek Tatsukihoz a szobába. A férfi csodálkozó képet vág, hosszan, mozdulatlanul figyel és méreget, mire kérdőn rápillantok felvonva egyik szemöldököm.

- Mi az? - kérdezek rá végül, most már végignézve magamon.

- Még nem láttalak összefogott hajjal - mondja meg továbbra is nézve, bár folytatva a felfegyverkezést.

- Nem is fogsz sűrűn - ülök le az ágyra, míg készülődik. - Nem igazán szoktam így hordani a hajam - vonom meg vállam. - Talán csak edzésnél.

- Nem rossz - jegyzi meg könnyedén. - Sokat változtat rajtad - teszi hozzá. - Van is ötleted, hova menjünk, vagy spontán tényleg? - kérdezi meg.

- Más is mondta már, én annyira nem szeretem így hordani, megszoktam már, hogy a képembe lóg - mondom mosolyogva. - Mmm... menjünk mondjuk... - vadászom elő telefonom és merülök el benne, valami úticélt keresve. Menjünk világgá, az is kivetelezhető, nem? Babrálok egy darabig, mire rátalálok. - Mit szólsz, az Ashinoko-tóhoz? Mishimában pedig tudunk kajálni, ha úgy adódna - kérdezem be végül. Most nincs kedvem nagyvárosba menni. Az Ashinoko-tó tökéletes, nem messze ott van tőle a Hakone és a Byobu hegy is, szóval határozottan szép és kellemes hely.

- Ha vállalod a navigációt, rendben van.

- Ezen ne múljon - kuncogom. Végül Tatsuki is befejezi a készülődést és magához véve a Merci kulcsait indulunk meg az előtérbe, hogy cipőbe bújjunk és végre elinduljunk. Persze a lépcsőn nem hagy egyedül lemenni. Amint bezárja az ajtót, elsüllyeszti zsebében a lakáskulcsot és ölébe kapva visz le a negyedikről egészen a kocsiig, csak ott hajlandó újra letenni. Kinyitja nekem az ajtót, segít beszállni, majd beül ő is és elhajtunk.


Nem rossz dolog a navigáció sem, bár vezetni jobban szeretek, főleg, hogy ismerem is az utat. Kezem Tatsuki combján köt ki és a motor zúgása szép lassan kezd elnyugtatni. Kész szerencse, hogy ez csak abban az esetben fordul elő, amikor nem én vezetek, azt hiszem, kibaszott nagy szarban lennék ellenkező esetben. Az Ashinoko vagy Hakone - ki hogy ismeri - egy festőien szép krátertó, melynek egyik partját a Hakone hegy határolja, mint egy fal. Mindemellett a tóról remek kilátás nyílik a Fujira és arról nem is beszélve, hogy rengeteg melegvizű forrás is található itt. Egy tipikus turistaparadicsom. Napjában számos sétahajó indul a tó bejárását biztosítva az oda látogatóknak és külön érdekességnek számít, hogy ezek a sétahajók és kompok a régi idők kalóz- és hadihajóit idézik, hű másolatuk. Nagyon beleszerettem ebbe a helybe pár éve, mikor először jártam itt, főleg azért, mert habár az emberek által kedvelt úticél, bizony van a közelben olyan hely, ahol szinte senki sem jár és a kilátás egyszerűen lélegzetelállító. Ha Kyoto és a hotel nyújtotta kilátás tetszett Tatsukinak, akkor biztos vagyok benne, hogy ezt is élvezni fogja.


Alig másfél órás autókázás után végül megérkezünk az Ashinokohoz, ám nem engedem Tatsukit leparkolni, hanem tovább navigálom fel egy aprócska hegyi szerpentinen, melynek a végén egy kisebb tisztás van. Senki nem jár arra sosem, mert remekül el van dugva a feljáró és gyalog elég nehéznek bizonyulhat a terep, pedig nem az. A tetováló tereptaposója viszont kifejezetten élvezni fogja, hogy mászhat kicsit. Jó húsz perc felfele az út, de ahogy azt beígértem, senki nincs itt. A tisztás nem nagy persze, a kilátás azonban pazar. A fák jótékonyan árnyékolják le a területet, alattunk a tó húzódik, melyeken most is hadi- és kalózhajók szelik a vizet, míg a távolban ott áll büszkén a Fuji-san. Kiszállok a Merciből és elindulok előre, majd valahol a tisztás közepén leereszkedem a földre és leülök a tájban gyönyörködve, a hajókat figyelve. Tatsuki mögém telepszik és átkarolva derekam támasztja állát vállamra.

- Hogy tetszik? - kérdezem meg tőle fejem fejének döntve, mosolyogva.

- Nagyon. - A hangja mély, talán rekedtes, s ahogy rápillantok szemem sarkából, halványan elmosolyodom azon, amit látok. Tatsuki szinte be sem csukja a szemét, csak issza magába a látványt, miközben arca ugyanolyan kifejezéstelen, mint szex közben. Örülök, hogy megint sikerült neki valami olyat mutatnom, ami ennyire lenyűgözi, ami ennyire magával ragadja. Apró csókot nyomok arcára és tovább figyelem őt. Mindent megér az ő látványa is. A tetováló szemei elködösülnek, s enyhén, nagyon aprót és lassan, de megdől, majd visszaegyenesedik, ám ennek láthatóan nincs tudatában, így továbbra sem veszem le róla tekintetem. Kétlem, hogy már a tájat látná maga előtt, sokkal inkább valami egészen mást, ami egyre mélyebbre rántja őt, miközben szívja magába a látványt. Végül két gyors pislantást követően magához tér, s mintha némileg meg is lepődne, majd hátra dől. Bután pislogok egy pár pillanatig, majd fölé mászom és kíváncsian nézek rá. Furcsa, hogy most hajam nem omlik előre. - Mi van? - kérdezi, s felnyúl, hogy kiszabadítsa hajam, majd amint ezzel megvan, beletúr.

- Hm... semmi - vonom meg vállam és teszem az ártatlant. - Kellene lennie valaminek?

- Nem. - Von magához és megcsókol, miközben keze levándorol derekamra és ott megfogva húz magára teljesen. Belemordulok a csókba. Tatsuki végighúz hátamon, simogat, én pedig megborzongok érintésétől. Nyakához hajolok, odafúrom fejem, s elfekszem rajta, miközben csókot lehelek bőrére és halványan elmosolyodom. Fel tud húzni rendesen, s bár komplett forgatókönyvvel készültem arra, hogy egy hatalmasat kefélünk itt a tisztáson, most egyelőre jólesik összebújni vele egy kicsit. Úgyis szexbe torkollik, ahogy mindig is. - Honnan ismered ezeket a helyeket? - kérdezi meg csendesen.

- Sokáig szükségem volt olyan helyekre, ahol magam lehetek, ahol senki nem talál meg, így amikor volt időm, egyszerűen kinéztem magamnak egy helyet a térképen, utánaolvastam, döntöttem és eljöttem. Csend, béke, nyugalom, magány... ezeket kerestem, ezek vonzottak az ilyen helyekre, hogy gondolkodhassak, vagy egyszerűen csak emlékezhessek arra, ami megmaradt a múltamból, vagy éppen Maoból. Mindegy volt...

- Jól tetted - mondja talán egy kicsit sután. Elmosolyodom és újabb puszit nyomok nyakára.

- Amikor éppen nem éreztem szükségét annak, hogy bámuljak ki a fejemből és órákig elmélkedjek dolgokon, akkor pedig edzettem. Teljesen más egy ilyen helyen és környezetben. Megterhelőbb, mert ilyen magasságban már ritkább a levegő is. Nem is bírtam az elején - árulom el kuncogva. - Egy óra intenzív erősítés és Wing Tsun gyakorlás után úgy feküdtem ki a fűben levegőért kapkodva, mint egy béka. - Tatsuki pedig halkan nevet. Én is röhögtem magamon, persze rontva ezzel a saját helyzetemen, de hát...

- Remek edzésprogram, elismerésem. A szellemisége is más egy ilyen helynek, a belső béke megtalálását is segítheti.

- Nekem rengeteget segített.

- Sokat változtál...

- Mire gondolsz? - kérdezem meg csendesen.

- Korábban mindent megtettél, hogy semmi se látszódjon belőled, ne lehessen rólad tudni semmit, ne ismerjen téged meg senki, miközben távolról figyeltél mindenkit, raktad össze a képet másokról, dolgoztad ki a viselkedési stratégiát egyénekre specializálva. Most egyre mélyebb szinten megnyílsz, tárulkozol ki, mindig mélyebben bízol meg bennem. Még van benned ellenállás és makacs büszkeség, de már csak nagyon kevés.

- Ez most sincs túlságosan másként. Továbbra sem engedem senkinek, hogy lássák azt a Shinjit, akit te láthatsz, vagy akit Deon, Yoru és Kazuki lát, ha velük vagyok. Bizalmat kaptatok mind, mert volt valami, ami miatt mindnyájan elértétek és elnyertétek ezt. Te pedig... A köztünk lévő kapcsolat és bizalom hagyja, hogy mindez megtörténjen, hogy nyissak, holott sokszor meg kell küzdenem magammal néhány dolog miatt, mert úgy érzem, nem helyes az, ha elmondom... Ilyenek voltak például a gyengeségeim, mikor meglőttek.

- A gyengeségek olyanok, mint az apró hibák a bőrön; elfedheted őket, de ottmaradnak és idővel felfedezésre kerülnek. Természetesek, normálisak, életszerűek. Minden embernek vannak félelmei, korlátai, gyengeségei és az, aki ezeket tusolja, titkolja, tagadja, csak nem akar velük szembenézni, ami nem ésszerű. Nem minden helyzetre húzható ez rá, de a te esetedre igen. Nekem volt időm hozzászokni, hogy ha széttépnek, akkor szarul vagyok miatta és ezt vagy elfogadom, kezelem és uralom, vagy nem és akkor kicsúszik a kezemből minden.

- Tisztában vagyok azokkal, hogy mik a gyengeségeim, a félelmeim. Sosem titkoltam el őket, csak nem beszéltem másoknak róla, mert úgy éreztem, amit magam meg tudok oldani, amivel meg tudok küzdeni, azt felesleges ragozni. Ez volt mindig is a legnehezebb. Bevallani azt, hogy valami nem megy egyedül, hogy nem tudok megbirkózni vele, mert egészen jól működött évekig a dolog. Miután Kitamura elbánt velem, magam maradtam. Nekem kellett túlélni és felépülni az okozott sérülésekből, mert senkire nem támaszkodhattam...

- Egyedül soha senki nem megy semmire. Ez a szörnyű igazság - jelenti ki csendesen. - De ezzel mindenki megküzd - teszi hozzá.

- Akkor sem volt egyszerű ezekről beszélni bárkinek is. Persze változik a helyzet, de még van, aminek kell változnia.

- Az a jó, az élet örök változás, egyedül az áll meg, ami meghal. De még az sem teljesen, mert az idő azt is szétszedi. Amíg van hova fejlődni, addig van értelme csinálni valamit. Ha már mindent elértél, mindened megvan, új célt kell keríteni.

- Van még mit elérnem - mondom elmosolyodva, újabb csókot nyomva nyakára.

- Aggódnék ellenkező esetben - közli, majd belemar a hajamba és szenvedélyesen megcsókol.

- Én is - nyögöm szinte a szavakat ajkaira és kezemmel végighúzok oldalán. Hajamba túrva, fejem tartva fordít át minket, leterítve ezzel a fűbe, majd fél térddel lábaim közé furakodva magasodik fölém és újra csókolni kezd. Kezemmel befurakszom inge alá, s feltűröm testén a trikót, miközben egyre hevesebben viszonzom csókjait. Harapom és falom ajkait. Az én pólóm is valahol a mellkasom tetején végzi, Tatsuki pedig simogatva, izmaim dagasztva járja be felsőtestem. Kezd kényelmetlenné válni a pisztolyom. A nadrágomról meg már ne is beszéljünk. Tatsuki is ügyeskedik, gondolom, nem tervezi előjátéknak bevezetni azt, hogy tű álljon valamelyikünkbe. Nesze nekünk felfegyverkezve egymásnak esés. Határozottan nem előnyös. Elkuncogom magam. Ezekkel a fegyverekkel a bénázásaink kezdőket megszégyenítő is lehetne...


Tatsuki hamar eldönti végül a kérdést. Egyszerűen leszáll rólam, majd feltérdel, kioldja az övét és megszabadul nadrágjától. Imádom, mikor ennyire türelmesen kezeli a problémákat. Én is kioldom övemet és kiügyeskedve hátam mögül a pisztolyom rakom azt félre, de elérhető közelségbe. Határozottan komfortosabb így a dolog. Úgy meg aztán végképp, hogy Tatsuki egy határozott mozdulattal szabadít meg gatyámtól. Azt hiszem, csúnyán meg leszek kefélve itt a természet lágy ölén, ha az úr már ennyire türelmetlen. Bánom? Kurvára nem. A tetováló visszatelepszik rám teljesen lábaim közé helyezkedve, s újra hozzám simulva csap le ajkaimra. Remélem, nem óhajtja sokáig húzni az előjátékot, mert most rohadtul csak arra vágyom, hogy megdugjon, vadul, nyersen, ahogy azt tette a kapcsolatunk elején is.


Tatsuki végigharap nyakamon, vállamon, miközben mancsolja, markolja testemet, apró nyögést és remegéseket vált ki belőlem. Végighúzok hátán és oldalán, viszonozva a harapásokat ott, ahol csak érem őt. Azt akarom, hogy teljesen megvaduljon ő is és türelmét vesztve essen végre nekem. Nem kell sokat várnom erre, Tatsuki lefogja kezeim és a fejem fölé tornássza őket, engem pedig megint az ösztönök kezdenek irányítani, s már szabadulnék is a hirtelen keletkezett béklyóból. Úgyis szeret velem harcolni, hát most megint megteheti. Élvezettel, egyre nagyobb hévvel szorít le, én pedig egyre jobban igyekszem ellenállni neki és szabadulni alóla miközben bőröm marja, s tépjük egymás ajkait. Lerángatja rólam az alsónadrágom végül, minek következtében sikerül kiszabadulnom szorításából, ám nem élvezhetem sokáig ezt a szabadságot, mert Tatsuki szinte azonnal visszaszorít. Összefogja kezeim, s ujjait benyálazva tolja belém azokat, majd elkezd megujjazni. Megfeszülök alatta, erősebbet rántok karjaimon, hogy szabadulhassak, de semmit nem érek el vele. Ajkamba harapva fojtom el nyögéseimet, miközben egyre jobban átjár a vágy.


Amint lassan ismét felengedek és újra élvezni kezdem azt, amit művel, kihúzza belőlem ujjait, benyálazza a farkát és egy határozott lökéssel merül el bennem. Ívbe hajlik alatta gerincem, s nyögésembe fájdalom keveredik. Zihálok és szűkölök alatta, miközben most lassan mozogni kezd bennem, így várva meg, hogy szűnjön a feszítő kín, ám minden lökése fokozatosan válik erősebbé és hevesebbé, mígnem durván kefélni kezd. Ismét felnyögök, testem meg-megremeg alatta, s újra zihálva-sóhajtozva élvezem ezt a vad menetet. Tatsuki továbbra sem ereszt el, s mindamellett, hogy kibaszottul élvezem ezt az egészet, továbbra is szabadulnék, hogy hozzáérhessek, végigkarmolhassak testén, belemarkolhassak izmaiba, de nem hagyja. Megint megfeszülök, egyre többször, miközben szép lassan elvesztem a kapcsolatot a körülöttem lévő világgal, ahogy Tatsuki minden egyes lökéssel egyre jobban az őrületbe taszigál, végül nem bírom tovább. Izmaim görcsösen rándulnak össze, gerincem ívbe hajlik és hangosan nyögve, rángva élvezek el alatta.


Nem sokkal később ő is követ engem a gyönyörbe, mély, fújtató, hosszú, szinte állatias nyögésekkel élvez el bennem, tovább kefélve engem, míg erejéből telik, végül elenged és rám fekszik, de nem nehezedik rám teljes súlyával, hanem megtámasztja magát könyökein és térdein. Magamhoz karolom, s megborzongok attól, ahogy hangosan nyakamba liheg. Néha még remegés fut át rajta, amitől meg-megfeszülnek izmai. Még én is reszketek a beteljesüléstől, de boldog vagyok. Tatsuki is ölel, noha mellettem könyököl, úgy fog át, hogy kezei vállam és lapockám alatt vannak. Belecsókolok nyakába és jólesően beleszuszogok fülébe. Rásandítok szemem sarkából. Tatsuki aprót fújva mosolyog, kiszáradt torokkal nyel egyet és viszonozza a nyakba csókot. Elkuncogom magam.

- Minek örülsz? - suttogja rekedtes hangon.

- Annak, hogy kék az ég, süt a nap - kuncogom -, és hogy itt vagyunk - váltok komolyra.

- Az jó - mondja egyszerűen, majd aprót fordul és elheveredik a fűben ezzel vonva magával engem egy maga számára is kényelmes pózba és a testemből is kihúzódik. Helyezkedem kicsit, hogy egy kellemes pozíciót találjak, ami combomnak is tökéletes, így a végén félig rajta, félig mellette fekve kötök ki, bal lábammal és karommal átölelve őt, míg fejem jobbomon támasztom meg és őt figyelem.

- Remélem, hamarosan vége lesz ennek az egésznek - szólalok meg végül apró sóhaj kíséretében. Nem akarok már semmit, csak nyugalmat és azt, hogy végre rendesen, minden félelem és aggodalom nélkül kiélvezhessük egymást Tatsukival.

- Már nem kell sokat várni rá. Utána hogy tervezed? - kérdezi meg.

- Valszeg beindul a főiskola, már ha felvesznek egyáltalán, ha meg nem, akkor folytatom tovább, ahogy eddig. Vagy csak egyszerűen beülök a Nissanba és meg sem állok, amíg ki nem fogy a benzin - kuncogom. - Na jó, tolni nem akarom az autót, úgyhogy majd kútközelbe parkolok le - teszem hozzá vigyorogva. - Jó lenne elmenni valahova hetekre, veled...

- Felvesznek - szól csendesen. - Hova valahova?

- Azt hiszem, az már teljesen mindegy lenne, hova.

- Országhatáron belül, vagy kívül?

- Igazából teljesen mindegy, hogy esetleg Görögországba vagy Németországba megyünk, vagy csak három prefektúrával arrébb, látnivaló mindenhol van, és részemről a lényeg úgyis abban van, hogy együtt...

- Nyáron kimennék megint a görögökhöz. Szeretek ott lenni, forró minden - árulja el. - Japánt is bekocsikáznám, főleg, ha ilyen navigátor és helyismerő ül mellettem - folytatja játékosan, s átbabrál hajamon.

- Szívesen megyek veled bárhova - nyomok csókot ajkaira. - Csak aztán, ha eltévedünk, ne a navigátort hibáztasd - kuncogom.

- Egyből az én hibám lesz? - kérdez vissza játékosan.

- Alap, te fogsz vezetni - vigyorgok rá angyalian, mire kuncogni kezd.

- Nem mintha nem lenne ott pont jó, ahova visz az út, nem?

- Egy dolog, viszont akkor nincs értelme a navigátornak - kötekedek vele játékosan.

- Te most mindenképp kötöszködsz velem? - kérdezi megcsiklandozva engem, mire elnevetem magam.

- Sosem tennék ilyet - vigyorgok tovább. - Nem vagyok én ilyen bátor - állítom teljesen komolyan, még bólogatva is hozzá.

- Mert, mitől félsz? - folytatja játékosan, visszaterítve engem a földre.

- Sokkal nagyobb és erősebb vagy, mint én - játszom az ártatlan kölyköt megszeppenve.

- Nem mintha sokat számítana - közli vállat vonva. - De igen - mondja ördögi mosolyra húzva ajkait -, és sokat is számít ez, te kis mocsok - húz engem szóban és ujjával végigkalandozva testemen. Még mindig megszeppenten pislogok rá, belenézve szemeibe.

- Nem is vagyok mocsok - jelentem ki tetetett duzzogással és végigszántok oldalán ujjaimmal, persze játszva az ártatlant, mint akinek az égvilágon semmi köze nem volt az előbbihez.

- Hanem minek neveznéd magad? - kérdezi, miközben köröket és oválisokat rajzol mellkasomra, körberajzolja mellbimbómat és végighúz ujjaival kulcscsontomon is. Jólesően felszusszanok.

- Mmmm... - morgom elgondolkodva. - Egy teljesen ártatlan, aranyos kölyöknek - jelentem ki végül nagy komolyan.

- Az ártatlanságod elvesztetted legkésőbb akkor, amikor először megdugtalak, aranyos maximum akkor vagy, amikor alszol, kölyöknek meg rég nem neveznélek - vet ellen könnyedén, elégedett mosollyal. Tovább cirógat ujjával a hasamon, s hullámokat és kacskaringókat húz rá.

- Szóval csak akkor vagyok aranyos, ha alszom - fonom keresztbe magam előtt karjaimat és duzzogok tovább, mint egy ötéves, gondosan ügyelve arra, hogy ne kuncogjam el magam.

- Ezek után mondd azt, hogy nem vagy macskaféle! - röhögi el magát helyettem Tatsuki.

- Ffff...! - fújok rá játékosan, duzzogva, de végül én is elnevetem magam. - Nem vagyok macskaféle! - közlöm vele határozottan. Ha már erre kért, nekem semeddig nem tart ezt kimondani.

- Ártatlan kölyök se - morogja a fülembe, s fogaival megcsipkedi azt. Mordulok egyet, ha már itten lemacskázott.

- Akkor mi vagyok? - kérdezem kíváncsian. Esküszöm, most már csak azért is meg fogom tanulni a dorombolást, ha máshogy nem, majd megkérem Deont, segítsen. Tatsuki nem válaszol, helyette lassan nyalva, csókolva nyakam kezét a tetovált hegre teszi. Az övére csúsztatom sajátomat. A tetováló végül gondolva egyet elhúzódik tőlem, s lejjebb kúszva testemen puha csókokat lehel a hegre, miközben felnéz rám. Felkönyökölök, hogy láthassam őt, bal térdem is feljebb húzom, s csak figyelem. Nem tudom ezt hova tenni, de halvány mosolyt csal arcomra vele. Rengeteg minden változott majd’ egy év alatt és rengeteg mindent éltünk meg egymás mellett, de talán a neheze még csak most jön.


Tatsuki combjaim belső felét kezdi el simogatni, majd nyelvével rátér hasamra, s egy darabig eljátszadozik ott vele, hogy végül lassan lekússzon farkamra onnan. Jólesően sóhajtok fel, miközben továbbra is könyökömön támaszkodva figyelem őt. Lassan kényeztet, játszik érzékeimmel, s hosszan, nyaldosva, néha aprókat harapva játszadozik farkammal. A látvány és az érzés kettőse egyszerűen leírhatatlan, s apró nyögés hagyja el ajkaim. Élvezem, amit velem művel. Sokáig figyelem, nyögök, meg-megremegek még mindig megtartva magam könyökeimen, ám egyre többször döntöm hátra fejem, felnyögve, ahogy a tetováló szép lassan egyre közelebb és közelebb juttat a beteljesüléshez.


Imádom ezt a férfit és azt, amit velem művel.


Lassan teljesen megőrjít, ahogy játszadozva, nem kapkodva elégít ki és élvezettel szop le. Nem bírom tovább egyszerűen, már nem tudom megtartani magam könyökeimen, így elfekszem a fűben és végül ívbe hajló gerinccel, hangosan nyögve élvezek Tatsuki szájába, majd pihegve túrok bele saját hajamba, hogy újra józanságot erőltethessek magamba, de nagyon nehezen megy. Testem folyamatosan meg-megráng, s továbbra is kapkodom a levegőt. Tatsuki fölém térdel, testem lábai közé fogva és nekiáll kiverni magának, miközben engem néz. Még mindig nem vagyok teljesen ura magamnak, így csak combjaira fogok, szaporán véve a levegőt, s hol szemébe nézek, hol pedig saját farkán dolgozó kezét nézem.


Tatsuki végig engem néz, csak ritkán pillant le farkára. Most nem simogat, csak engem figyel és fújtat, miközben combjain pihenő kezeim alatt meg-megfeszülnek az izmok, én pedig néha beléjük markolok. Legszívesebben hosszú, mély csókba vonnám őt, míg beterít forró spermájával, de most bőven megelégszem a látvánnyal, amit nyújt. Összerándulva élvez el végül, fojtottan nyögve, miközben szépen beborítja mellkasomat. Végighúzok combjain és halványan elmosolyodom. Tatsuki végül lehajol hozzám és megcsókol, majd elégedetten elheveredik mellettem a fűben.

- Te spermahajder! - kuncogom el magam, majd felé fordulva dörgölőzöm hozzá, mint egy rossz macska és nyalok végig arcán, ha már lecicázott. Tatsuki megint csak jót röhög rajtam, mire fölé mászom, ráülök csípőjére és előre hajolva kezdem el hol nyalni, hol harapdálni morogva, mint egy tigris, amelyik épp a vacsoráját ízlelgeti. Végül kénytelen vagyok lemászni róla, mert combom jelzi, hogy kezd kényelmetlenné válni számára ez a póz, így csak elfekszem a férfi mellett és fejem mellkasára hajtva karolom őt át.

- Még jó, hogy szereted a tejecskét, cicukám - vág vissza széles vigyorral.

- Nyau! - röhögöm el magam. - Ne cicázz velem! - nevetem még mindig.

- Dehogynem! - vágja rá lelkesen, s megpiszkálja az orrom. Kezemből mancsot formálok és megdörgölöm vele orromat, majd hogy ne érezze magát annyira nyeregben, füléhez hajolok és beleharapva fülcimpájába mordulok bele nyávogva-morogva, Tatsuki pedig nevetve szorít magához. Odafúrom fejem nyakához és kuncogva beleszuszogok. Nem maradhatna minden így? - a gondolat pedig lassan elnyugtat és csak ölelem magamhoz a férfit.

- Lassan mennünk kellene - szólalok meg hosszas hallgatás után csendesen -, de nem akarok...

- Öltözzünk fel, nézzük meg a naplementét, aztán menjünk haza. Enni is kéne - teszi hozzá a hasát simogatva. - Otthon lefürdünk, nézünk valami filmet, ha van kedved, aztán lefekszünk - ajánlja be.

- Bakarit ne hagyd ki a sorból, mára még ő is bejelentkezett - fújtatok egyet, majd felülök és magamhoz veszem a ruháimat, a tetoválóét pedig az ölébe rakom, ám mielőtt nekiállnék felöltözni, még végigmasszírozok combomon. - De az ajánlat elfogadva - mosolyodom el. - A közelben, lent a völgyben van egy kellemes kis kajálda, ott ehetünk, ha megfelel.

- Tökéletesen. Elboldogulsz?

- El - fejezem be combom masszírozását, majd nekiállok felöltözni én is, s amint megvagyok, visszakötöm derekamra a pisztolyt is, majd hátratámaszkodom karjaimra és a tájat figyelem. Tatsuki is befejezi végül az öltözködést, s leülve mellém karol át, majd újra végigfotózza a tájat. Elmosolyodom és hozzábújok.