2.

Yoru

Azóta gondolkodom ezen, mióta Shinji megkefélt. Akkor nem értettem, neki miért vagyok képes hagyni magam és úgy éreztem, meg akarom próbálni Asával is, mert szeretem azt a marhát. Ki akarom használni azokat a perceket, amiket együtt tölthetünk és mindent megadni neki még, amíg együtt vagyunk. Talán így könnyebbé válik, hogy készülök rá, hogy tudom, ma én leszek az, aki alatta fog nyögni, mégis bennem van a félsz. A mi kapcsolatunk sosem volt megszokott, Asahito rendszerint kiharcolta magának, hogy keményen megdugjam, akár a dolgozószobában, akár a hálóban, mindegy volt neki és piszokmód élvezte. Ritkák voltak az olyan pillanatok, mikor nem estünk a másiknak, nem akartuk széttépni, hanem tényleg csak szeretkeztünk. Talán ezért is félek odaadni magam neki, mert nem tudom, mennyire bírná megállni, hogy ne vadul keféljen meg. Bízom benne, mindennél jobban, de ezt egyelőre nem tudom leküzdeni magamban. Talán majd most.


Nem készülök túlságosan, egy gyors zuhanyt veszek, majd yukatába bújok és az ágyra telepedve várom, hogy megunja a dolgozószobája négy falát. Írnom kéne neki egy sms-t, hogy várom, mert ki tudja, mikor talál így be a szobába, de nem akarom megsürgetni a saját vesztem. Igen, félek... Hosszú percek telnek el, s már túlvagyok legalább két cigin, mire végül nyílik a háló ajtaja, s Asahito lép be rajta. Kikelek az ágyból, s elindulva felé köszöntöm őt egy forró csókkal. Meglepődik, érzem azon, ahogy visszacsókol, mégis magamhoz karolom őt. Ennyire kibaszottul bizonytalan utoljára akkor voltam, mikor a szalonban összefutottunk és nem tudtam eldönteni, mit varrassak magamra. Akkor is ő segített és remélem, ez most sem lesz másképpen, mert bízom benne; teljes mértékben.


Miután ajkaink elválnak, óvatosan tol egy kicsit távolabb magától és mér rajtam végig, miközben lassan elkezdi kioldani a yukatát összefogó övet. Hagyom, hogy felfedezze meztelen testem, melyet csak ez a könnyed köntös takar, s mikor letúrja vállamról az anyagot, minden félelmem hirtelen válik semmissé, mert Asa nem rohan le, csak állam alá nyúlva emeli meg a fejem és gyönyörködik a látványban.

- Gyönyörű vagy - csókol végig nyakamon, s búgja fülembe. Elmosolyodom, majd lassan vetkőztetni kezdem, miközben ő tovább nyalja és harapdálja bőrömet. Lefejtem róla hófehér ingét, mely valahol a lábánál a földön végzi, majd nadrágja szíját veszem célba. Húzni kezdem az ágyhoz, s mire kikötök a fekvőhelynél, már Asahiton sincs rajta, csak a bokszere. Nyakára hajolok, finoman harapdálok végig bőrén, miközben az ágyra ereszkedem, s mellkasát végigcsókolva ülök le. Eljátszadozom nyelvemmel kockás hasán, míg lesimogatom testéről alsóját. Beletúr és -markol hajamba, én pedig lopva rápillantok. Talán már rájött arra, hogy mit szeretnék, talán nem. Nem csinálok egyelőre semmit, combját cirógatom, nyelvemmel nyálcsíkot húzok köldökétől egészen farkáig, de nem bukok még rá, azt akarom, hogy ő tolja a számba.


Pillantásunk megint találkozik, Asa szemében a vágy, az értetlenség és a kíváncsiság furcsa egyvelege táncol, s mivel továbbra sem vagyok hajlandó őt ajkaim közé fogadni, ráfog saját farkára, majd végül a számba tolja azt, én pedig lassan szopni kezdem hol mélyre engedve torkomban, hol csak játszadozva nyelvem hegyével makkján, de továbbra is meghagyva neki azt a lehetőséget, hogy irányítson, hogy ő ütemezze kényeztetése tempóját, ám elmenni nem hagyom.


Feljebb mászva az ágyon fekszem el végül, s Asahito fölém magasodva mar rá szenvedélyesen ajkaimra, miközben egyik kezén megtámaszkodva mellettem simít végig testemen a másikkal.

- Tegyél magadévá! - kérem őt elszántan, ajkaira lehelve a szavakat.

- Biztos ezt szeretnéd? - kérdezi meg komolyan tekintetem fürkészve, de ennél határozottabb már nem tudok lenni. Vágyom rá, szeretném, ha most ő venne engem birtokba. Forrón csókol meg újra, miközben ismét végigsimít testemen, majd rátér nyakamra, s lassan, játszadozva indul el lefelé. Megremegek, de nem akarom őt semmiben sem megakadályozni, így csak beletúrok fekete hajába, s hagyom, hogy egyre lejjebb haladjon testemen apró csókjaival és harapásaival.


Furcsán kellemetlenül, ugyanakkor biztonságban érzem magam még akkor is, mikor Asa ráfog farkamra, majd ajkai közé véve kezd el kényeztetni már-már kínzó tempóban. Megfeszülök, s egy apró sóhaj hagyja el ajkaim, ahogy egyre jobban élvezem a játékát, már nem foglalkozva azzal, mi lesz. Nagyon úgy tűnik, hogy csak erre várt, mert kienged ajkai közül, s míg síkosítót túr elő az éjjeliszekrény fiókjából, kezével ingerel tovább. Azt hiszem, most kezdek igazán pánikba esni és bármennyire is eldöntöttem azt, hogy ezt megteszem, egyelőre képtelen vagyok továbblendülni a dolgon, pedig akarom. Megfeszülök és ajkamba harapva szorítom össze szemeimet is, Asahito azonban nem tesz semmit., tovább ingerli farkamat kezével, miközben újra fölém telepedve nyom csókot ajkaimra.

- Ha nem akarod, nem kell - leheli ajkaimra, miközben elengedve farkam gyengéden simít végig arcomon. De akarom, csak egyszerűen képtelen vagyok elmagyarázni, mit érzek jelenleg. - Vigyázok rád, Bagira! - ígéri meg, s újabb csókokat lehelve ajkaimra indul el testemen lefelé ismét, hogy ajkai közé fogadva kezdjen el kényeztetni. Megint megvárja, míg teljesen felengedek, míg már nyögdécselve élvezem újra a kényeztetését, majd kinyúl a síkosítóért, s nyomva belőle ujjaira bejáratomnál simít végig velük, ám nem furakszik belém. Így is összerezzenek attól, ahogy hozzám ér, de Asahito most türelmesen vár, s csak simogat, miközben nyelvével végighúz teljes hosszomon, hogy újra az ajkai közé engedje farkamat, mélyen torkára eresztve. Percek kellenek megint, hogy felengedjek, s amint ez megtörténik, végül belém hatol egyik ujjával.


Most sem kellemesebb ez az egész, bár nem tudom, miből gondoltam, hogy majd vele az lesz. Remélni akartam inkább. Bátran kijelenthetem, hogy a fasznak azon a felén tényleg könnyebb minden. Igyekszem szép lassan ellazulni, ahogy Asa folyamatosan beszélve hozzám erre kér, de így, hogy be nem áll a szája, ez nehezebb feladat, mint gondoltam. Miért is nem tud csak egyszer ebben a rohadt életben kussolni?

- Mi lenne, ha befognád? - morgom neki fájdalmasan nyögve.

- Csak segíteni akarok - válaszol csendesen, s mozgatni kezdi bennem ujját, miközben csókokat lehel hasamra nyugtatóan.

- Akkor maradj csendben! - mordulok rá most már komolyan. Asahito úgy látszik, kivételesen hallgat rám, bár ez a legkevésbé sem jellemző rá, főleg, ha szexről van szó, ám most érzi ő is val'szeg, hogy még egy mondat és két napig maximum a saját kezével élhet nemi életet, mert úgy itt hagyom a faszba, hogy azt öröm lesz nézni.


Lassan engedek fel megint, ám ahogy múlik a feszítő kín, úgy kezdem el én is egyre jobban élvezni a velem folytatott játékát. Hamarosan még egy ujját társítja az előzőhöz, ami megint pillanatok alatt dönti romba az eddig elért eredményeket, mert megmarkolva magam mellett a lepedőt nyögök fel fájdalmasan és izmaim is megfeszülnek. Drága yakuzám most kivételesen egy szót sem szól, gyengéden cirógatja combom, hasam, s nyelve újra eljátszadozik férfiasságomon. Felszusszanok, s bár lüktet a hátsóm, vágyom arra, hogy folytassa, amit félbehagyott az előbb, így megmozdítom csípőm kicsit. Felelőtlen dolog, mert kénytelen vagyok ajkamba harapni, hogy elfojtsam a fájdalmas nyögést, amit magamnak köszönhetek. Lehet, hagyni kéne az egészet a fenébe, mert én erre nem érzem magam képesnek, de egyáltalán nem akarom ezt tenni, Asahito azonban hamar eldönti a dolgot helyettem, mert alig pár mozdulat után kihúzza belőlem az ujjait és fölém magasodva von gyengéd csókba.


Picsába...!


Magamhoz karolom őt és gyengéden viszonzom csókját. Nem szeretném, ha most feladná és inkább arra kérne, hogy hagyjuk az egészet. Azt hiszem, nem tudnék mit kezdeni a helyzettel, így amint elválnak ajkaink egymástól, a szemébe nézve simítok végig arcán.

- Gyere - kérem őt vágytól kissé rekedtes hangon.

- Fordulj meg - kér szelíden, s miután megtettem, belecsókol nyakamba, majd ujjaival gyengéden húz végig gerincem vonalán, amitől jólesően megborzongok. Nem kapkod továbbra sem, nyelvével gyengéden rajzolja végig vállamon díszelgő szárnyaim vonalát, miközben továbbra is simogat és markolja testemet. Farkát fenekemhez dörgöli ingerelve, én pedig nem vagyok képes nem felnyögni alatta újra és újra, ahogy szép lassan megint teljesen hatalmába kerít a vágy.


Tovább játszadozik velem, tovább ingerel, miközben megint megérzem síkosítós ujjait bejáratomnál ténykedni, de most nem hatol belém, egyszerűen csak eloszlatja a gélt, miközben ingerel, majd csípőm alá nyúlva húz fel térdelésbe. Továbbra is csak simogat, derekam, fenekem harapdálva, farkammal játszadozva, s mikor a síkósítós tubust tolja belém, egyszerűen annyira megdöbbenek, hogy hirtelen arra sincs időm, hogy fájdalmat érezzek. Gondosan előkészít, az már biztos, mert míg azzal dug meg, folyamatosan nyom a gélből fenekembe, végül kihúzza belőlem azt, s még bejáratomnál is szétken egy jó adagot a zseléből, hogy végül farkát is bekenve illessze magát hozzám, s még ha épp csak pár milliméterrel is, de belém nyomuljon. Felnyögök és arcomat a takaróba fúrva zihálok a kellemetlen érzéstől, de nem mozdulok. Asa percekig vár, hogy szokjam, miközben hátam cirógatja, majd csípőmre fogva megint beljebb hatol bennem.


Hosszú percek telnek el így, kínban, míg végül teljesen elmerül bennem, ám továbbra sem mozdul, csak hátam cirógatja és farkam kényezteti egészen addig, míg megint elő nem csal belőlem újra néhány apró nyögést. Teljesen elnyugszik bennem minden félelem, ami eddig gyötört, s ahogy Asa lassan mozogni kezd testemben, úgy engedem én is, hogy elöntsön a vágy. Zihálva-nyögve markolok bele a takaróba, s mordulok fel jólesően egyre többször és egyre hangosabban, miközben Asahito is gyorsít a tempón, s csípőm megragadva kefél meg egyre vadabbul. Megint ugyanazzá a büszke vaddá válik, akivel annyiszor meg kellett küzdenem, ha magam alá akartam gyűrni, ám tudom, hogy ő is tisztában van azzal, hogy ez az alkalom egyszeri és talán megismételhetetlen. Megkapta, amire már évek óta vágyik, birtokba vehet, mert amit birtokolsz, az előbb-utóbb úgyis birtokba vesz, hát most itt van. Asahito az enyém, s most már én is az övé vagyok teljesen. Gerincem ívbe feszül, ahogy végigkarmolva hátamon ragadja meg csípőm és ránt magára, miközben nyögve elélvez. Nekem sem kell több, veszett vad módjára morogva-fújtatva jár át az orgazmus, míg végül elernyedek alatta, s az ágyra roskadok. Asahito kicsúszik belőlem, majd nehézkesen fekszik el mellettem. Összekaparom magam annyira, hogy magamhoz húzva őt öleljem át, s szorítsam felhevült testét enyémhez, nyugtatón cirógatva vállát és hátát. Reszket mindene, érzem, hogy ölelésében nem sok erő maradt, így csókot nyomok homlokára és magunkra húzom a takarót.


Már nem gondolok a holnapra, nem érdekel cseppet sem, mi lesz, ha ennek az egésznek vége, ha többé nem lesz itt velem, mert minden egyes pillanatát ki akarom használni annak az időnek, ami még hátra van. Néha, mikor magamra hagy, furcsa érzés fog el, bánt és fáj a hiánya, hogy nincs a közelemben és ez hamarosan állandósulni fog, de kettőnk közül nekem kell kitartanom egy kicsit jobban, mert ha már ő is feladja a küzdelmet, mindennek vége. Én viszont nem adom őt ilyen könnyen. Ragaszkodom ehhez a büszke bestiához, amelyik most itt piheg a karjaimban, amelyikért boldogan halnék meg bármikor, csakhogy ő élhessen, de az élet nem ilyen kegyes, mert olyan ellenfelet állított velem szembe, aki ellen nem tudom őt megvédeni.


Néha önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennék tőlem, megvakítanának, szívem és lelkem vakulna meg hirtelen, s arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet szépségét. Tudom, hogy szeretni valakit nem egyéb, mint nap mint nap átélni az elvesztése miatti rettegés gyötrelmét; hogy a szeretés szép érzésére mindenkor rátelepül a szörnyeteg fájdalom, ám nekünk ez már rég nem kérdéses, hogy idővel el kell egymástól válnunk, s hiába küzdünk ellene, nincs esély győzelmet aratni a legnagyobb ellenfél, a halál felett. Mégsem bánom, hogy megismertem és megszerettem őt, mert bár a meg nem ismert dolgok elvesztése nem fájdalmas, és nem vált ki hiányérzetet sem, én már tudom, hogy mit veszthettem volna nélküle. Minden okkal történik, mindennek megvan a maga miértje, ahogy annak is megvolt, hogy mi találkoztunk, hogy magához vett, s megmentett a bátyámtól, ám a mostani miértet egyszerűen nem találom. Nem lelek magyarázatot arra, miért kell ilyen korán távoznia...


Újabb csókot nyomok fejére, miközben félresöpörve haját simítok végig arcán, s csak figyelem őt csendesen, ahogy lehunyt szemmel szuszog karjaimban. Néha annyira nehéz, néha már nem bírom, s legszívesebben feladnám az egészet, s veszett vad módjára üvöltenék, hogy a kamik nem lehetnek ennyire kegyetlenek, de olyankor mindig elég ránéznem, s tudom, ha én nem lennék mellette, már rég halott lenne. Sokszor kérdeztem meg magamtól: "Mikor dobod be a törölközőt végül? Mikor ismered el, hogy egy veszett ügy tényleg az?" Talán soha. Mert mindig van, ami arra késztet, hogy tovább küzdve harcoljak mindazért, amiben hiszek. Van egy pont, amikor már túl sok... amikor már nem harcolunk tovább. Feladjuk, ám akkor kezdődik csak el az igazi munka, mert reményt kell találnunk ott, ahol semmi sincsen.

- Köszönöm - szólal meg végül csókot lehelve mellkasomra. Hangja fáradt, de boldogság cseng benne. Megremegek, ahogy ölelem őt, megint erősebben, ragaszkodón, s könnyeim is elerednek. - Szeretlek, Bagira - fut át egy halvány mosoly arcán, én pedig dorombolni kezdek neki, mert tudom, hogy imádja, végül kibontakozom az ölelésből és felülve húzom ki az ágy melletti éjjeliszekrény középső fiókját. Érzem, hogy ő is felül az ágyban, s megérzem magamon kíváncsiskodó pillantásait is, míg előkeresem azt az egyszerű kis nyakörvet, melyet évekkel ezelőtt csináltatott nekem.


Aznap éjjel próbálta meg másodjára is megkísérelni, hogy megdugjon, ám miután rátámadtam és a testőröknek kellett lefogniuk, hogy ne végezzek vele dühömben, felhagyott a dologgal. Két napig kerültem őt, ha nem volt muszáj, nem mentem a közelébe, de őt nem lehetett ilyen könnyen lerázni. Akkor dacosan kijelentettem, hogy sohasem fogom felvenni ezt a vackot, mert nem vagyok a tulajdona és még csak állat sem, hogy ezzel kelljen megjelölnie. Így utólag belegondolva örülök, hogy nem szabadultam meg ettől a mai napig sem. Kezébe nyomom az egyszerű nyakörvet, melyen egy fém lapocskába vésve annyi díszeleg: Bagira; s hátat fordítva neki hagyom, hogy végül nyakamba tegye.


Hogy kettőnk közül mégis ki idomít kit? Nem számít, mert mindketten változunk a másik mellett. Szelídülünk és csendesedünk...


Felé fordulok, arcára simítom tenyerem, s ujjaim fekete fürtjeibe temetve csókolom meg őt végül forrón, szerelmesen. Nem akarok többet boldog lenni, ha ő már nem lesz nekem, mert tudom, mit veszíthetek ismét. Ha most hirtelen kellene elbúcsúznom tőle, nem tudom, mit mondanék neki, talán csak annyit: "Köszönöm, hogy beléptél az életembe, és örömet szereztél nekem, köszönöm, hogy szerettél, és elfogadtad az én szeretetemet. Köszönöm az élményeket, az emlékeket, amelyeket életem végéig féltő gonddal megőrzök."


Mert eljön majd az az idő, amikor tudom, hogy elengedhetlek...