12.

Raktari

Szörnyen érzem magam. Hogy tudok akaratlanul is ennyi fájdalmat okozni? És Dayki miért csinálja ugyanazt, amit én? Miért nem volt neki elég az a pofozkodás, amikor is torkom szakadtából üvöltöttem a szemébe, hogy nagyon szeretem, de másba vagyok szerelmes és amíg csak hajszálnyi reményem is marad, hogy egyszer észrevesz és viszonozza az érzéseimet, kapaszkodom ebbe az érzésbe? Megtapasztalta, milyen vagyok, nagyrészt képtelen a testi szerelemre és esküdözött, hogy segít, de valójában csak meg akart változtatni, azt hiszem. Sosem ment másképp, mindig ilyen voltam. Ha Masaonak nem sikerült, akkor az már úgy marad a halálomig, ebben biztos vagyok. De a fenébe is...! Szeretném, ha Dayki túllépne rajtam, de ő nem akar. Nem azért, mert reméli, egyszer viszont fogom szeretni, hanem mert más szerinte nem érdemli meg a szerelmét. Csak ezzel az a bajom, hogy én sem. Mai napig úgy érzem, kihasználtam az érzéseit. Nem akartam, de végül feladtam a harcot. Szükségem volt a szerelemre, még viszonoztam is arra a rövid időre, hogy aztán ráébredjek, a hiány szörnyű dolgokra bírja sarkallni az ember. Azóta másodjára is ebbe a csapdába estem, ám csupán egy vesztese volt igazán az egésznek: Jeremy. Olyan, mintha elvettem volna tőle Yoshimit. Tudom, hogy nem, tudom, hogy... de azt is, hogy ha én akkor megálljt bírok parancsolni magamnak és otthagyom őket a francba, nem lett volna közöm a szakításukhoz. Bátrabban tudnék tükörbe nézni, annak a vádnak a hiányában, hogy fájdalmat okoztam a kölyöknek. Ugyanúgy, ahogy évek óta Masaonak és Daykinak is. Sőt... korábban még Taonak is.


Miért jár ennyi fájdalommal a létezésem?


Úgy érzem, nem felelek meg annak, aminek kellene. Semmi bajom a melegekkel, csak nekem nem kéne annak lennem! Szeretném a srácokat akkor is, ha nem vonzódnék a saját nememhez, mert őket nem tudnám nem szeretni, de sokkal kevesebb kínt okoznék másoknak. Az apám és a nagybátyám is elégedett lenne velem, ha már házas, családos ember lennék, Jeremy is maradhatott volna boldogságban Yoshival, segítettem volna a szőke testőrnek túljutni a kölyök hülyeségein, jobb barátja lehetnék Terukinak és még számtalan percig sorolhatnám. De minek? Egy mocskos buzi maradok akkor is.


Ellövöm a csikket, majd bemegyek. Újra tisztáztam magamban, amit már ezerszer. Yoshi valószínűleg látja rajtam, hogy nincs jó kedvem, ahogy Chiaki is, de bizonyára Daykinak tulajdonítják. Yajiro vet még rám egy pillantást, hátha megmondom, mi lelte a dobost, vagy én pár perc bentlét után miért mentem ki egy cigire, amit Yoshitól kaptam, ám magyarázkodás helyett inkább bekapcsolódom a beszélgetésbe. Ichiro barátságos, úgy fest, tényleg csak egy olyan társaság hiányzott neki, mint mi. Szívesen beszélget vele a csapat, noha az előbbi miatt aggodalom látszik rajta, meg még mindig nem sikerült teljesen feloldódnia. Nem baj, még nem hagyta faképnél a társaságot, ami jó jel. Jobban bírja a kiképzést, mint hajdanán én. Végül Tao is megjelenik, ám Jeremy nélkül és valósággal a nyakamba borul sírni. Megijeszt, mert nem jellemző rá ilyen kiborulás nyilvánosan, ugyanakkor van sejtésem, mi történt. Jeremy remekül ért a kérdésekhez, ezért arra tippelek, sikerült megbolygatnia Tao lelkét. Talán jó is, hiszen a srác még nem igazán jutott el oda, hogy kiadja magából a szakítás fájdalmát. Részegen sikerült zokognia valamennyit, ám elnyomta az álom, Dayki meg nem kérdezgette, nem firtatott semmit, másnap túljuttatta a másnaposságon, aztán hazaküldte.


Azonnal simogatni is kezdem a fejét, meg amíg elérem, a hátát, miután megszabadultam az alkoholos kólámtól, ami azóta, hogy kikértem, felvizesedett a megolvadt jégtől, végül a fiú felé fordulok és karjaimba zárom. Chiaki és Yajiro is vigasztalni kezdi, Yoshimi pedig a kölyköt keresi meg, mert ismeri, tudja, hogy most kiakad és mindjárt magát kezdi hibáztatni. Úgy fest, ez egy ilyen nap és Ichiro mély betekintést nyer abba, mennyire mély kapcsolatot is vagyunk képesek ápolni egymással. Remélem, a következő alkalommal is eljön és kap ízelítőt a vidám bandából is.


Tao lassan megnyugszik, végül kénytelen voltam felállni és rendesen magamhoz fogni, ő pedig segélykérőn kapaszkodik belém azóta is. Nem tudok mit tenni vele, csak mellette lehetek, mert az, amit érez, tőlem független. De ha függne is tőlem, akkor sem. Elmotyogja, mennyire fáj neki, hogy szeretne Gakuchi után menni, de akkor itt kéne hagynia az egyetemet meg minket, utóbbira pedig képtelen. Fél feladni azt, amit már megszerzett, elhagyni a családját, amit teljesen meg is értek. Sajnálom, hogy ennyire szenved, ahogy a többiek is, de senki sem tud érte tenni semmit. Végül megtörli a szemeit, kifújja az orrát és bocsánatot kér. Hátra akar vonulni az egyik boxba, de nem engedem, annak nem lenne jó vége, inkább felajánlom neki a Chevrolet nyugalmát, noha nem az enyém a kocsi, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy beülhet megnyugodni. Kiviszem végül és odaballagok Yoshimihez, meg az őt ölelő kölyökhöz. Megsimogatom Jeremy fejét, ajkaim pedig szelíd mosolyra húzódnak.

- Beülhet Tao kicsit a kocsidba? - kérdezem meg halkan a testőrt. - Egyedül akar lenni, hátra meg nem engedem, mert abból garantáltan gond lesz - osztom meg vele.

- Persze - válaszolja, s benyúl bal zsebébe és kihalássza a kocsikulcsot, miközben még mindig Jeremy hátát simogatja, a kölyök meg mintha még kisebbre igyekszik összehúzni magát, pedig nem hiszem, hogy oka van rá. - Tessék.

- Kösz. - Otthagyom őket, Taot pedig beültetem. Nem akar zenét, de a fűtés szükséges, ezért benne hagyom a kocsiban a kulcsot. Most szüksége van a srácnak egy kis időre, lehet, hogy sír még egy keveset, így kerítek elő neki zsebkendőt, felajánlom, hogy csak megcsörget és visszahívom, kijövök szívesen, majd magára hagyom. Tudom, hogy enélkül leinná magát megint, aztán kidőlne, amit nem akarunk. Se ő, se én. Kínosan érezné magát, mi pedig szívesen hazafuvarozzuk szerintem, csak a szülei nem fogják díjazni, ha olyan állapotban adom le megint a kölyköt, Daykinak meg ugyancsak jobb most egyedül. Visszamegyek Yoshihoz és Jeremyhez, majd megint megsimogatom a kölyök fejét. Bár a testőr jól boldogul a megnyugtatásával, kicsit besegítek neki, mert szeretnék egy picit vele lenni. Aztán, mivel nem tudok mit mondani, visszamegyek a többiekhez, amúgy is kockára fagytam ennyi idő alatt pólóban.


Leülök a társasághoz és ismét becsatlakozom a beszélgetésbe. Nem ejtünk szót Taoról, Chiaki átveszi az irányítást és remekül felhozza a hangulatot, míg Yoshimi és a szemét papírzsepivel törölgető kölyök fel nem tűnik.

- Kiosztottátok? - kérdezi meg riadtan Yajiro.

- Dehogy! Szerintem csak megijesztette Tao kirohanása - válaszolok neki. A testőr visszakíséri hátánál fogva terelve a srácot közénk, ő pedig kicsire próbálja magát összehúzni, még a tartása is megrogy. Yajiro barátságosan megdörgöli a vállát, Chiaki pedig feláll az asztaltól.

- Ki mit kér? - kérdezi meg.

- Én egy kólát - mosolyog rá Yoshimi.

- Semmit - hebegi szinte Jeremy. Szerintem nem érti, mi történt, legalábbis nekem erősen úgy fest az ábrázata.

- A kóla jó lesz nekem is - válaszolom. Yajiro a Tequila Sunrise mellett dönt, én pedig megkapaszkodom a mellettem ülő szőke karjában, s áthajolok mögötte, hogy megdörgölhessem én is Jeremy vállát. - Miért sírtál? - kérdezem meg tőle halkan.

- Én meg segítek neked - ajánlja fel Ichiro és már pattan is fel, hogy elkísérje a srácot. Chiaki örömmel veszi és a pultig is szóval tartja.

- Nem akartam bántani Taot - suttogja.

- Nem bántottad, esedékes volt neki egy kiborulás. Pár hete szakítottak valakivel, akivel jól megvoltak, szerették egymást, csak a srác olyan lehetőséget kapott, amit baromság lett volna visszautasítania, Tao meg még nagyon tartotta magát - árulom el neki.

- Elmesélte, legalábbis egy részét. De a többiek sem haragszanak?

- Nem hát. Igazából én örülök, hogy sikerült kibillenteni, mert így lehetőséget kapott kibőgni magát - ismerem be, közben pedig egészen óvatosan hozzásimulok Yoshimihez, aki erre úgy fordul, hogy meg tudjon támasztani, s összesimulhassunk.

- Azt hiszem, jobb lesz, ha lassan hazamegyek - állapítja meg a srác.

- Ahogy gondolod. Nem akarnál táncolni egy kicsit még? - Ezen persze elgondolkodik, aztán aprót bólint.

- De igen. De... biztosan nincs gáz?

- Biztosan. - Chiaki és Ichiro is visszatérnek, majd kiosztják a hozott italokat. Visszahúzódom rendesen a székre, s iszom a kólámból. Furcsa, hogy nincs itt Dayki és Tao, de igyekszem túllendülni ezen. Úgy látom, a kölyök nem kér semmit-je addig tartott, míg meg nem kívánta Yoshimi kóláját. Felnéz rá kérdőn, majd mikor engedélyt kap inni belőle, megteszi. - Tánc? - kérdezem meg végül, miután a poharam fél tartalmát elpusztítottam.

- Nekem jöhet - vigyorodik el Yoshi és Ichiro is bólogat, Jeremy meg halványan elmosolyodik.

- Most ültem le - morogja heccelve Chiaki, de már pattan is fel és anélkül, hogy megvárná Yajiro válaszát, felhúzza a székről és a tánctér felé kezdi vonszolni. Az állatbarát tetteti, hogy nem akar vele menni, szabadulni próbál, ám aztán játékosan összesimulnak és mint két kölyökállat, ugratni kezdik egymást. Én is felállok, majd a három srác előtt indulok el. Hátrapillantok rájuk és izgatottan elmosolyodom. Jeremy iramodik utánam a legfürgébben, mire Yoshimi mosolyogva csóválja meg a fejét, de követ minket, Ichiro meg gondolkodik még egy kicsit. Megállok a párostól nem messze, mire a szőkém hátulról átkarol, a kölyök meg azonnal bedobja magát, táncolni kezd felvéve a ritmust. Ráfogok Yoshi karjaira és Jeremy hívására, hogy táncoljunk már mi is, kissé fittyet hányva a zavartól hátradöntöm a fejem. Becsukom a szemeim és hagyom, hogy vigyen az ütem és a szédülés. Kellemes érzés.


Mire felpillantok, már Ichiro is közeledik felénk nagy sebességgel, ami nagy mosolyt csal a számra. No meg a nyakamba érkező csók sem elhanyagolható, amit a velem együtt mozgó Yoshimitől kapok. Azt hiszem, még mindig hat kicsit rám az alkohol, mert mintha a szokottól eltérően mozdulnék, hozzásimulva a mögöttem lévő sráchoz, de Jeremy sem szívbajoskodik, egészen közel húzódva az új sráchoz, épp csak nem hozzábújva táncol, ami tetszik is Ichironak. Chiaki és Yajiro a legkevésbé sem zavartatják magukat, hülyéskednek, incselkednek egymással, de húzzák is a másikat. Szerintem ma megint együtt távoznak.


Szinte beleszédülök, mikor Yoshimi végül maga felé fordít. Átkarolom a nyakát, ő pedig fesztelenül hozzám dörgölőzik. Izgatottá tesz és nem is bírom visszafogni magam, hevesen, szerelmesen, rajongva megcsókolom. Miközben visszacsókol, átkarolja a derekam, amitől csak még inkább egymáshoz simulunk. Ez zavarba hoz, pár pillanat múlva inkább visszavonulót fújok, mert nem szeretném a srácokat beavatni semmibe a szerelmi életemet illetően. Tenyereim a mellkasára csúsztatom, ezzel távolságot is kényszerítve magunk közé, majd végül elengedem és kicsit szabadabban folytatom a táncolást. Tetszik neki, elenged, én pedig vetek egy pillantást a többiekre. Chiaki és Yajiro meglepettnek tűnik, aztán felénk kezdenek araszolni. Jeremy és Ichiro összemelegedtek, s noha a srác kezei egy kicsit elkalandoznak a kölykön, mikor megpróbálja megcsókolni, az elfordítja a fejét.

- Lelépünk - jelenti be a fülembe súgva Chiaki. A hangja izgatott, talán egy kicsit mélyebb is a megszokottnál, aztán még hevesen integet Jeremynek és Ichironak, utána kézen fogja a hitetlenül vigyorgó Yajirot és maga után húzza. Nem szeretnék belegondolni, mire készülnek, így inkább engedem magam Yoshinak megint átkarolni, majd követem a pillantását a kölyök felé. Nem akad ki azon, ahogy most viselkedünk egymással, de azért nem szeretném húzgálni az idegeit.

- Nem megyünk mi is lassan? - kérdezem meg a szőke testőrt.

- Mehetünk, de szerintem vigyük haza Taot, bármennyire is ellenkezik, jó? - kérdezi komolyan, mire rábólintok. El is felejtkeztem a srácról. Basszus, ez így nem lesz jó...! - Meg beszélek Jeremyvel is, hogy marad-e még.

- Rendben - egyezek bele, azzal elengedem, hogy megejthesse a beszélgetést. Én Ichirohoz lépek. - Remélem, legközelebb is találkozunk - mondom neki. - Örültünk neked és bocs a kellemetlenségekért, kicsit összejöttek a dolgok, de ez szokványos is nálunk. Túl sokfélék vagyunk - magyarázkodom idiótán neki.

- Semmi gáz, jól éreztem magam és igen, örülnék, ha szólnál megint - mosolyog rám. - Jó éjszakát nektek és vigyázzatok magatokra hazafelé.

- Szólok - ígérem meg az ügyvédnek, végül hozzánk lép Jeremy.

- Te maradsz? - kérdezi meg a kissrác Ichirot, aki bólint neki. - Akkor még egy kicsit én is. Tao rendben lesz? - érdeklődik aggódva. - Meg Dayki?

- Dayki hazament - tájékoztatom. - Egyedül akart lenni, kicsit lehiggadni, de ne aggódj miatta, Taot meg hazavisszük, mert ha itt marad, abból csak gond lesz.

- Okés, vigyázzatok magatokra. - Ezután megölel és még egy puszit is nyom az arcomra, amivel alaposan meglep. Az ölelését még viszonzom, bár erősen összezavarodva, aztán elengedem és barátságosan megsimogatom a fejét. - Majd otthon találkozunk.

- Aha... Jó szórakozást nektek és ti is vigyázzatok magatokra! - búcsúzom a két sráctól, majd átkarolom Yoshi derekát, mikor ő is menetkésszé válik és hagyom, hogy kivezessen a hideg, friss levegőre, miután magukhoz vettük a melegítőinket. Kint kicsit magamhoz térek, rögtön belebújok a pulcsimba is, a Chevinél meg nagyot mosolygok. Tao alszik, a hátsó ülésen összekuporodott és a telefonját szorongatja.