38.

Yajiro

Elképzelésem sincs, mi történik velem, csak azt érzem, hogy egyre jobban ragaszkodom hozzá. Vele akarok lenni, a közelében, azt, hogy érintsen és szeressen. Nem pusztán azért, mert jólesik, hanem mert... már szükségem van rá. De ezt mégis hogy mondjam el Ichironak? Sehogy, és nem is akarom. Félek attól, hogy elveszítem és távol kellene tartanom magamtól, csakhogy nem vagyok rá képes, a közelében még a kínzó szükség is kerül, ráadásul bírja velem egyelőre tartani a tempót, noha ezzel nem az elején szokott gond lenni.


Asszem, finom kaját csinált, legalábbis amit érzek belőle, az finom és a teának is furcsa, de egész kellemes íze van. Végre sikerült lezuhanyoznom és hajat is mosnom, mert nem akartam láztól büdös lenni, ám mindez az egész kimerített, ezért hamar elnyom a fáradtság, noha előtte még sikerül megfognom Ichiro kezét. Szeretném, ha velem maradna, ha én kellenék neki tényleg, nem csalódna bennem, nem ábrándulna ki belőlem... Szeretnék olyan boldog lenni, mint évekkel ezelőtt, annyira együtt lenni valakivel, mint Taoval és talán ezzel a sráccal menne, csak félek, hogy valami miatt nem sikerül. Hogy valami miatt elvesztem, miután megszerettem és megszoktam, hogy mellettem, velem van.


Most nem az a fojtó ölelés és szorítás talál meg, hanem az, hogy bárhogy rohanok, bárhogy kapkodom, nem érem el azt, amiről tudom, hogy az életem múlik rajta. Nem látom pontosan, még az alakjából sem tudok következni, hogy mi után is loholok pontosan, csupán biztos vagyok benne, hogy vége mindennek, ha nem sikerül megszereznem és a magaménak megtartanom. A tüdőm szúrni kezd, légszomj támad rám, a fájdalomtól és a félelemtől elsírom magam, a lábaimba görcs áll, végül kiabálva próbálok valami segítséghez jutni a nagy büdös semmitől, mint egy idióta. Tudom, hogy vége, elszúrtam, mégis meg kell próbálnom ezt az utolsó, kétsgébeesett, ingyenes lehetőséget. Ebből az lesz, hogy nekiáll egy láthatatlan kar sinomagtni, mikor teljesen eltűnik előlem a megszerzendő valami, majd a semmiből valaki a nevemen szólít. Halálra rémít. Aztán arra kér, hogy ébredjek fel, ami azért már gyanús lesz és néhány rázással és némi szóáradatot követően felpillantok, méghozzá Ichirora, aki nem túl nyugodt, hogy már másodjára volt rémálmom. Amint teljesen magamhoz térek, megpróbálom megnyugtatni, ahogy ő is engem, és elkezdem simogatni.

- Mit álmodtál? - kérdezi azonnal, és teljesen magához húz. Átkarolom, fejem a vállához fúrom és beleszuszogok a bőrébe.

- Nem értem el... nem tudtam megcsinálni...

- Micsodát? - kérdezi azonnal, ringatva engem.

- Nem tudom... Fogalmam sincs, mi volt az, csak el kellett érnem...

- Semmi baj, itt vagyok. Csak rossz álom volt.

- Ne haragudj, hogy felkeltettelek - kérek bocsánatot. Szegény Ichiro elég kiadósan szív miattam, pedig próbálok ura lenni a helyzetnek, azonban ez egyáltalán nem sikerül véleményem szerint.

- Semmi baj, nem haragszom - ismétli meg komolyan. - Viszont egy hűtő zuhanyt kilátásba helyeznék - mondja ki csendesen.

- Ne... nem akarom... - nyöszörgök, pedig lüktet a fejem és szédülök is, libabőrös leszek még a hideg gondolatától is, bár ezek szerint én vagyok forró, nem a levegő hűs.

- Valahogy le kell vinnem a lázad és a gyógyszer láthatóan nem segít - beszél lágyan, biztatóan. Csak a fejem rázom, jelezve, hogy továbbra sem akarom és a fejemre húzom a takarót. - Sajnálom - mondja komolyan és lehúzza rólam a takarót, majd az ölébe vesz minden erőtlen tiltakozásom ellenére és elindul velem kifelé. Menet közben már nem hadakozom, mert nem szeretném, hogy elejtsen, a vízsugártól pedig elhúzódom, míg van hova, ám a csempe még hidegebb. Küzdök a csontomig hatoló hideg ellen, kapkodom a levegőt, végül nyöszörögni és sírni is elkezdek, mert ez kábé mindennek a legalja. Szeretnék elszaladni, csak a lábamban nincs annyi erő, hogy megtartson, így Ichironak végül a tálcából kell felszednie, majd vacogva, vadul remegve várom ki, míg gondosan megtörölget a víz elzárása után, végül visszapakol az ágyba, mellém bújik és bocsánatkérőn törleszkedik hozzám. Úgy látom, sajnál, ami bánt, mert nem akarom, hogy sajnáljon. Inkább hátat fordítok neki, ám vágyom az érintésére, a vele való összesimulásra, ezért addig hátrálok, míg a hátam a mellkasát nem érinti, ő meg átkarol és szorosan tart meg. Hamarosan ráfogok kezére, mintegy biztosításként és folytatom a csendes pityergést. - Miért sírsz? - kérdezi halkan, de az ő hangján is hallható a sírás. Holnap követelni fogom, hogy hazavigyen, mert nem akarom teljesen kikészíteni.

- Nemt’om... - mondom szinte suttogva.

- Én sem - kuncogja el magát és nyom egy puszit a tarkómra. Próbálom abbahagyni, ám nem megy. Kifújom az orrom, iszom pár korty teát, aztán visszahelyezkedek és simogatni kezdem Ichiro kezét. Tetszik... Úgy értem, nem csak kívánalom szempontjából, hanem valahogy máshogy is. - Kicsit jobb?

- Aha...

- Ne haragudj rám - kéri csendesen.

- Nem értem, miért kérsz bocsánatot - bukik ki belőlem csodálkozva.

- Mert bepakoltalak a víz alá, pedig kérted, hogy ne. Sajnálom, csak nem tudtam jobbat. - Egy pár pillanat gondolkodás után szembe fordulok vele és az arcára simítom a tenyerem, meg a szemébe nézek.

- Nem haragszom - mondom ki komolyan. Sírt, ami nagyon bánt, ezért puha csókot lehelek a szájára.

- Szeretlek, Yajiro - jelenti ki csendesen, őszintén. Ha tudná, hogy mennyire boldoggá tesz és mennyire tud ez nekem fájni...! Odabújok hozzá teljesen, arcom a szegycsontjához fúrom, átölelem, ahogy tudom és megpróbálok visszaaludni.


Mikor újra kinyitom a szemem, már világos van és én egyedül vagyok az ágyban, ami megriaszt. Felpattanok és aggódva nézek körül, majd kiugrom az ágyból és elkezdem keresni Ichirot, azonban sehol sincs, üres a fürdő, a konyha, bennem pedig eluralkodik a pánik, hogy elüldöztem a saját otthonából. Visszamegyek a hálóba, hogy felöltözzek és elhúzzam a csíkot, ám mikor már félig megvagyok, észreveszem a papírcetlit az éjjeliszekrényen, ami mintha múlt éjjel nem lett volna ott. Írt egy üzenetet, hogy bement a munkahelyére némi melóért és hoz reggelit is, s a végére odaírta, hogy negyed tízkor kelt ez a fecni, vagyis hamarosan itt lesz. Jó ég, muszáj levetkőznöm, mielőtt félig felöltözve talál, mert kapok a fejemre! A ruháimat visszateszem oda, ahol voltak, én jófiúsan bebújok az ágyba és iszom a teából is, majd elpockolva magam várom, hogy az ügyvédem befusson.


Talán negyed óra telik el, mikor végre bedugja a fejét a szobába, s én örömmel mosolygok rá. Olyan jó érzés fog el...

- Jó reggelt! - köszön be vidáman és már jön is hozzám, s megcsókol. Átfogom a nyakát, hogy teljesen magamra húzzam, majd átölelem. Nem tudom, min kuncog, ám azzal, hogy hozzám bújik, lényegtelenné is teszi ezt.

- Jó reggelt - köszöntöm Ichirot. - Sok munkád van?

- Nem vészes, főleg olvasgatni kell majd.

- Megnézhetem őket?

- Ha nem beszélsz róluk senkinek, persze. Nem nagy dolgok, de elvileg titkosak.

- Jó, nem fogok beszélni róluk - ígérem meg és elkezdem simogatni őt.

- Akkor ezek szerint dolgozhatok melletted, szuper - állapítja meg vidáman és nyom is egy csókot a nyakamba. Nem hiszem, hogy nagyon felhúzni akart ezzel, de sikerült feltüzelnie, ezért a kezét megfogom, behúzom a takaró alá és ráirányítom a szerszámomra. - Hm... ezek szerint duplán éhes vagy - konstatálja egy vigyorral, de csak megsimogatja a férfiasságomat.

- Rád jobban - osztom meg vele.

- Milyen értelemben is? - kekeckedik, de csókokat mér a nyakamra.

- Nem nyilvánvaló? - kérdezek vissza játékosan, kacéran.

- Végülis... nem? - Húz tovább, ezért nekikezdek a takaró eltávolításának kettőnk közül. Segít benne, aztán letol az ágyra, de nem zavartatom magam, ettől még ki tudom gombolni az ingét és el tudom kezdeni tappancsolni a testét. Szinte gyakorlottan bújtatom ki a gombokat a lukukból, amit Ichiro hagy is, közben csókolja a nyakam és vállam. Nem próbálom meg lesimítani róla a ruhadarabot, mert tetszik, hogy lóg róla lefele, helyette besimogatok alá a hátára kúszva, míg adok pár csókot a nyakára, végül hasát megcirógatva jutok el a nadrágjához, hogy azt is kibontsam. - Mohó vagy - közli mosolyogva, aztán lesmárol, amiből végül mély csók lesz. Más Ichiroval lenni, mint a többi fickóval, figyelmes, odaadó, gyengéd, de szenvedélyes. Fontos neki, hogy ne okozzon nekem fájdalmat, ne bántson, én is élvezzem és bár megvannak az elvei, vagy mijei, azért bele lehet rángatni sok mindenbe, mert kíváncsi és nem is nagyon bír nekem ellenállni, amit őszintén szólva nagyon élvezek, s ki is használom. Előszedem a hímvesszőjét és máris simogatni kezdem. Igen, mohó vagyok, méghozzá meglehetősen. Ezzel asszem, az ügyvédem nincs így, mivel csak csókolja a nyakam és mellkasom, s bár simogat, gondosan elkerüli az ágyékom. Hogy ösztönözzem, előhalászom a síkosítót és egészen a vállamig húzva emelem fel a lábaim. - Lassíts - kéri elkuncogva magát. - Hosszan szeretlek élvezni - közli könnyedén, újabb csókot követelve, amit persze meg is kap.

- Este oké, de reggel már kanosan ébredek - panaszolom neki, ám semmi mást sem teszek, még a lábaimat is az oldalához simítom, hogy megpróbáljam teljesíteni a kérését és lassítsak kicsit.

- Az nem baj, amint látod, nekem sincs ellenemre a dolog, de nem kell elkapkodni. Szépen lassan haladunk. Tudod, hogy nem okozok csalódást - búgja a fülembe, majd belenyalogat. Csiklandoz a nyelvével és én elhúzódva nevetek.

- Pont azért akarom annyira veszettül, mert nem okozol negatív csalódást, pozitívat viszont annál többet - közlöm vele incselkedőn.

- Na figyelj, az aktuson kívül sok más dolog is van, amit élvezhetünk, most meg időnk, mint a tenger. Szóval...

- Tudom - jelentem ki. - Akkor? Mit akarsz tenni? - faggatom kacéran.

- Csókolni, érinteni, simogatni, harapdálni, nyalni, aztán pedig alaposan megdugni - válaszol rezzenéstelen képpel. Elnevetem magam és elkezdem cirógatni a mellkasát.

- Ííígy? - kérdezem ártatlanul.

- Alakul - válaszol elvigyorodva és csókba von, miközben bejárja az oldalam.

- Jó-jó... de akarlak...

- Mennyire?

- Égetően - felelek őszintén. Ezt követően megkapom, amire vágyom, síkosítót tesz az ujjára és belém tolva kezd el ujjazni, de másik kezével simogat továbbra is, s kapom a csókokat is folyamatosan. Borzongva, megadóan szuszogok, nem hagyom abba a teste érintését, majd egy kicsit lejjebb túrom rajta a nadrágot és farkával is eljátszom, noha igyekszem nem túlfeszíteni a húrt, mert abban benne vagyok, hogy hosszan dugjon meg, azt szeretem én is. Nem nagyolja el az előkészítésemet és a játékomtól néha felnyög és megborzong, ám ráfog a csuklómra, mikor már feszül mégis az a húr, ezzel kérve, hogy hagyjam abba, így nem feszegetem a dolgot, inkább a bőrén cirókázok és kalandozok. Most nem siettetem, hagyom, hogy az ujjaival dugjon meg, közben túrom a haját is és markolom vállán az inget.


Nem telik bele sok, hogy teljesen felkészült legyek az aktusra, Ichiro meg már keni is be a férfiasságát és belém nyomul. Nem hallottam óvszercsomagolás szétbontását... A dolog egy kicsit meglepetten ér és óvatosan meg is tapogatom a farka tövét, hogy megbizonyosodjak róla, ez kimaradt. Azért jól sikerült felhúznom, ha kifelejtette, de végülis már ez előtt is nagyjából mindegy volt. Ha ő nem problémázik semmin emiatt, én nem fogok, vele nincs kifogásom az óvszer nélküli szeretkezéssel. Nem mintha Taon kívül bárkivel is csináltam volna így... Érdekes lesz, azt hiszem.


Kissé, asszem, félénkebben simogatok végig fenekén és csípőjén, amit kérdő pillantásokkal honorál, ezért inkább úgy fordítom a csípőm, hogy könnyen elkezdhessen megdugni és ujjaimmal finoman húzom magam felé, ezzel kérve, hogy tegye is meg. Levegőért kapok az első lassú, határozott és mélyre hatoló lökéstől, szétárad bennem a bizsergés, kiráz a hideg, aztán már kapom is az újabb csókot a számra. Egy ideig visszacsókolok, simogatom, aztán csak az ingébe való kapaszkodás marad, s Ichiro is lassan fokozza a tempót. Kéjesen mozgatom a csípőm és vonaglok alatta, élvezzük egymást, hallgatom a megkerülő hangját, néha erőt veszek magamon és felpillantok rá, hiszen festői látványt nyújt, ahogy bennem jár egyre mélyebbre lökve a farkát, s mikor a dugási szögön is kicsit változtat, kész, én elveszek a gyönyörben. Nem bírom sokáig ezt, túlságosan jó, hangosan zihálva, néhányat nyögve élvezem, mígnem nem tudok levegőt se venni és az orgazmus átráng rajtam. Még néhány lökés érkezik belém ezalatt is, ami kifejezetten erősít az élvezetemen, aztán Ichiro hangos nyögéssel csatlakozik hozzám.


Homlokát a mellkasomnak támasztja és remegve kapkod levegőért. A kezeim rászorultak az ingére, noha már erőtlenül lógnak, csupán a görcs miatt kapaszkodom az anyagba, a lábaimmal reszketve ölelem a srácot és hevesen szuszogok én is. Lassan húzódik ki belőlem, s ahogy felpillantok rá, úgy látom, bocsánatkérő képpel néz rám és mondana is valamit, ám a zihálástól nem tud. Majd kiböki, ha akar valamit, én csupán óvatosan leteszem a tappancsaimat az ágyra és szokom ezt a különös érzést, amit a belém élvezése okoz. Azt hiszem, valahogy ki kell jutnom a mosdóba...


Ichiro arcán ugyanazt a megszeppentséget látom, mint ami az enyémen is lehet, de legalább végre sikerül eleresztenem az ingét, bár a művelet nem valami fájdalommentes. Beszorítom a hátsóm ezután, majd feltolom magam és lopok tőle egy csókot, amit gyengéden viszonoz és végigsimogat rajtam. Vetek rá egy elnézést kérő pillantást, azzal megkísérlek kiszállni az ágyból tényleg. Hagy eltűnni a fürdőben, én pedig némi ügyetlenkedést követően megszabadulok az élvezetétől és a fejem fogom a vécén ülve. Nekem is túl kell jutnom ezen, mert erre még csak ötletem sincs, hogyan kellene kezelni, sokáig azonban nem időzöm, rendbe teszem magam, mert Ichiro képes kiakadni semmiségeken, majd visszacaplatok a hálóba. Az ügyvédem a hátán fekszik az ágyban, én meg odafekszem mellé.

- Ne haragudj - suttogja csendesen, egészen hozzám bújva.

- Miért haragudnék? - kérdezem értetlenül.

- Hogy nem figyeltem oda.

- Csak figyelmetlenségből dugtál meg gumi nélkül? - kérdezek rá meglepetten.

- Inkább hévből és vágyból - ismeri be. - Érezni akartalak és nem gondolkodtam.

- És most miért gondolod, hogy ezért én haragszom? - faggatom értetlenül, mert nem látok rá okot, hogy haragudjak bármiért is.

- Azt hittem, ki fogsz akadni - ismeri be,

- Nem, egyáltalán nem tudom, min akadhatnék ki. Kicsit kellemetlen volt, hogy nem tudtam, mit csináljak, de megoldottam - ismerem el.

- Annyira jó volt - vallja be.

- Akkor meg főleg nem értem - válaszolom, majd felülök és magunkra húzom a takarót. - Csak mondd meg, hogy mit csináljak a szex után, mert nem vagyok benne biztos, hogy mindig eljutok a mellékhelyiségig - kérem Ichirot, mire kérdő fejet vág. - Mit nem értesz?

- Hogy érted, hogy mit csinálj?

- Hát... az élvezeted nem fog bent maradni...

- Akkor kijön? - kérdezi még mindig értetlenül. Kínomban elröhögöm magam.

- Nyilván. Egyébként meg kéne mosakodnod - teszem hozzá. - Nem azért, mert büdös vagy, vagy valami, hanem mert nem túl egészséges így szexelni szerintem - magyarázom is meg ügyetlenül.

- Terveztem, csak gondoltam, megvárom, míg visszajössz - vallja be. - Egyébként hidd el, hogy van elég ágynemű, ha cserélni kell.

- Szerintem nem muszáj ezt a megoldást választani - mondom neki egyszerűen. - Na menjél! - küldöm, mert különben sose mozdul meg.

- Nézd már, kidob a saját ágyamból - neveti el magát, de megy és le is zuhanyzik, hiszen illatosan jön vissza. Behúzom magam mellé, aztán a mellkasára fekszem és átkarolom az oldalát, mire még jobban a testéhez húz, ahogy átölel.


Szeretek vele lenni. Még az is jó, ha nem beszélgetünk, kielégítő a mellkasán feküdni, hallgatni a légzése és a szíve ütemét. Kedvtelve simogatom meg izmos testét, valahogy kis büszkeség van bennem, hogy ez a minden tekintetben remek fickó engem akar és persze nem kerül el a félsz, hogy ez egyszer majd változik. Nem kéne már most ráparáznom, ezt Ichiro is mondta, azonban én nem akarom úgy megszeretni, hogy tudom, egyszer elhagy. Érzem a simogatásából, hogy szeretettel nyúl hozzám, hogy ő teljesen más, mint a többi srác, akikkel lefeküdtem, másképp bánik velem, tényleg fontos vagyok a számára...


Megkordul a gyomra, méghozzá elég hangosan, mire csókot nyomok a mellkasára. Nem mondom neki, hogy menjen enni, mert még a végén megint megkapom, hogy kidobom az ágyából, inkább lefordulok róla, a hátam dugom oda hozzá és elpockolom magam a takaró alatt, így el tud szakadni tőlem, engem amúgy is húz be a fáradtság. Kiszáll az ágyból, aztán finom illatot érzek meg, bár nem túl erősen. Péksüteményekét, ami felkelti az érdeklődésem és kitörli az álmot a szememből, ezért érdeklődve felülök. Naná, hogy annyit hozott be, hogy mindkettőnknek elég legyen és hagyja, hogy vegyek én is. Megint nekidőlök egy kicsit, miközben kajálok, valahogy jólesik még ilyenkor is hozzáérni, Ichirot meg nem zavarja, nem húzódik el, inkább megkínál a saját péksüteményeiből is, így végigkóstolhatom az egész kínálatot. Végül hoz be friss teát is, amiből iszom is egy fél pohárral, majd gondolok egyet és ráfordulok a lábaira a takaró alatt, adok egy puszit a hasára, aztán az ölébe hajtom a fejem. Nem bánja, kényelmesen elhelyezkedik, majd a hajam és az arcom kezdi simogatni.

- Ha elalszom, nyugodtan szabadulj meg tőlem - mondom neki csendesen.

- Mit szólnál, ha inkább behoznám a munkám és akkor maradhatsz itt, csak majd anyukádért kell elugranom.

- El kell ugranod anyámért? - kérdezem meglepetten.

- Igen, ígért neked húslevest - árulja el.

- Úgy összekócolom azt a nőt...! Ahelyett, hogy pihenne...

- Aggódik érted és félt. Egyébként tegnap már sokkal jobban volt. Azt beszéltük meg, hogyha bármi segítségre van szüksége, felhív.

- Rémes. Azért majd szólj, ha a te segged is fogdosni kezdi - vetem oda játékosan Ichironak, miközben lefordulok a lábairól -, mert akkor a körmére kell néznem.

- Félsz, hogy elcsábít? - kérdezi meg kuncogva, amin jót röhögök.

- Talán attól nem kell tartanom, de néznék egyet, ha tapogatná a hátsód, mint az enyémet szokta.

- Csak a szeretet jele, vagy nem? - érdeklődi meg, de picit megjelenik a pír az arcán.

- Anyám nagyon huncut nő, szóval inkább a tetszés. Igazából csak ugratlak vele, még sose láttam, hogy valakit megtapizott volna, de ha egyszer oda jutsz, tudd, hogy kifejezte maximális megelégedettségét - árulom el elröhögve a végét, mert nagyon szórakoztat, ahogy Ichiro zavarba jön. - Azon meg ne lepődj meg, hogy az enyémet taperolja, szokása - teszem hozzá vidáman.

- Ígérem, rá nem leszek féltékeny - kuncogja el magát. - Egyébként utólagos engedelmeddel megölelgettem - ismeri be.

- Az jó - mondom elmosolyodva. - Anya nagyon tud szeretni, a legtöbb barátomat szerintem megölelgetné pusztán azért, mert csípi a fejüket.

- Tulajdonképpen így, hogy én öleltem meg, olyan jó volt - próbálja megfogalmazni. Nem igazán értem, hogy mit akar ezzel, inkább csak mellékucorodok és megsimogatom a combját. Ha jó volt, annak én örülök, anyu is biztosan élvezte. Tetszik neki Ichiro, szerintem meg is kedvelte, úgyhogy nekem tulajdonképpen ez így kifejezetten bejön. - Segítesz a munkámban? - kérdezi meg kisvártatva, mire felpillantok rá.

- Ha tudok... - Bár én kétlem, de legalább belekukkolhatok az aktáiba.

- Helyesírással hogy állsz? - kérdezi kuncogva.

- Átlagos a helyesírásom, nem vagyok belőle hú de jó, ám megbuktatni se akartak. Miért?

- Mert a titkárnőmé viszont pocsék, így időnként azt is kell javítanom.

- Ne mááár! - röhögök fel. - Akkor minek alkalmazod?

- Mert gyors és mert a főnök lányának a barátnője - adja meg a választ.

- De legalább tanítgatod, hogy később ne legyen vele gondod?

- Igyekszem, úgy szoktam, hogy javítom a dolgait és kap belőle fénymásolatot, meg próbálom szoktatni a nyelvezetre is.

- Érdekes lehet...

- Az igazság az, hogy nem hiszem, hogy sokáig maradna - vonja meg a vállát. - Kedves lány, egyéb baj nincs vele.

- Önszántából fog menni, vagy a cég megoldja, hogy elkerüljön?

- Önszántából, érzi, hogy ez nem neki való, nem is szereti igazán, csak amíg befejezi a tanulmányait, kell segítség a számára. Nincs is benn minden nap, meg általában délután dolgozik igazán, délelőtt gyakran kéri el magát az óráira.

- Jó, hogy így segíti azért a cég őt, hogy elengedi és gondolom, megértő is vagy vele.

- Van, amit muszáj ráhagynom, de sok mindent magamnak csinálok. Gépelek olyan gyorsan, mint ő, ezzel nincs baj, a céghez meg nekem kell lejelentenem, mennyit volt bent, ez a megállapodás, úgyhogy általában többet szoktam bemondani, mint amennyit benn is volt.

- Rendes tőled.

- Az én fizum jóval magasabb, mint amire szükségem lenne, az övé meg nagyon nem, így nincs miért sajnálnom tőle ezt. Annyi plusz munkát meg nem ad, hogy belegebedjek.

- Nem mindenki áll hozzá így, sőt, mondjuk úgy, nem ez az átlag.

- Nem is szeretnék az átlag lenni - ismeri el.

- Az jó. Na mit segítsek? - kérdezem kicsit izgatottan.

- Hozom - kuncogja el magát és egy rakat anyaggal tér vissza, majd kettéveszi a stócot. - Ezekben tudom, mi van, csak javítani kéne a helyesírást. Ezeket muszáj vagyok én olvasni, mert nem az enyémek. - Elkuncogom magam.

- Jól van. Mivel javítsak és hogyan?

- Ceruzával és húzd alá, írd fölé, én úgy szoktam. - Kapok hozzá ceruzát is, mire újra felkuncogok.

- Nem macerásabb így, mint gépen?

- Nekem könnyebb, mert így jobban látom, vagy nem tudom. Gépen sokkal lassabb vagyok ilyen téren.

- Oké - egyezek bele, aztán elkezdem ellenőrizni a szöveget. Jogi blabla, ami annyira nem kellemes, de a második oldal után már kezdek hozzászokni. Azért nem irigylem Ichirot, hogy mindig ilyeneket kell olvasgatnia. Persze gyorsabban is halad nálam, úgy kétszer, meg máshogy is csinál valamit, mert kiemel, áthúz és belejavít, ír saját jegyzeteket is valami noteszba, de nem kapkodok, nem akarok csak azért rontani, mert sietek.

- Nagyon uncsi? - kérdezi meg olyan fél óra múlva.

- Nem, csak fárasztó.

- Ebben egyetértünk, de lassan majd megszokod és könnyebb lesz.

- Nem biztos, hogy ma még sokat meg tudok csinálni - mondom meg őszintén, mert bár szeretnék segíteni, fáradt is vagyok és kezd fájni a fejem.

- Nem gáz, ez a heti adagom, ráér - mondja megértően.

- Reméltem, hogy nem ma kell befejezni.

- Nem, természetesen. Nekem sem fog menni.