12.

Aoyun

Az éjszaka nyugodtan telik, így sikerül pihennem nekem is eleget ahhoz, hogy már korán reggel ébren legyek. Óvatosan mászok ki a kölyök mellől, egy rövid csókot nyomva homlokára, majd a fürdőbe megyek. Lezuhanyozok, rendbe teszem magam és átöltözöm. Eiyát hagyom még aludni, kávéért és reggeliért megyek magunknak. Amint megvagyok vele, óvatosan felkeltem a kölyköt. Szívesen hagynám még aludni, de nem tudom, mikorra várhatjuk Bakarit, így amint Eiya is elég éberré válik, lassan megmosdatom őt, átkötözöm a sebét, majd nekiálluk reggelizni és kávézni. Tíz, negyed tizenegy magasságára sikerül mindennel végeznem, beleértve a rendrakást is. Talán nem ártana kérnem néhány könyvet Deontól, hogy Eiya lefoglalja magát valamivel, így később ezt is megejtem, addig pedig visszamegyek hozzá.

- Kérhetek egy cigit?

- Ideges vagy? - kínálom meg közben.

- Egy kicsit.

- Nem lesz gond  - ígérem meg neki. - Kérek neked majd Deontól néhány könyvet, hogy azért ne und magad halálra itt mindennap a négy falat bámulva. Ha pedig szeretnéd, kicsit kiviszlek az udvarra is, rendben?

- Az jó - mosolyogja. Elhal kettőnk közt a beszélgetés, amit annyira nem is bánok, de szeretném, ha hamarosan már nem csak velem tudna kommunikálni. Lassan mögé telepedek, majd vállára támasztva állam karolom őt magamhoz, s lehunyva szemem egy mantrát kezdek el mormolni neki, miközben lágyan ringatom is. Igazából ebbe bele tudunk feledkezni mindketten. Eiya hamarosan eloltja a cigit, majd fejemnek döntve fejét csúsztatja kezét enyémre. Érzem, hogy lassan elnyugszik és elernyed karjaimban, légzése is nyugodttá válik, ám tudom, hogy nem alszik. Lassan vezetem őt végig a meditáción, folyamatosan mormolva a mantrát, bele-bele csempészve egy-egy kérést is. Kopogást hallok meg, így egyszerre szólva a kölyökhöz és a kintlévőhöz is szólalok meg.

- Gyere! - Lassan pedig elkezdem kivezetni Eiyát a meditációból ezáltal. Deon dugja be a fejét az ajtón és elmosolyodik. Viszonzom azt, majd csak tekintetemmel jelzem neki, hogy jöjjön csak. Tálca van a kezében, rajta egy tányér egy másikkal lefedve, kakaó, lekvár és egy pohár tej. Tovább mormolom a mantrát, egészen addig, mígnem Eiya is visszatalál a valóságba, s testének eddigi lassú ritmusa ismét normálissá válik. Megsimogatom az arcát, majd végigdörgölök karjain. - Jó reggelt! - köszöntöm végül Deont.

- Szia - köszön Eiya is neki, bár még hangján erősen hallani azt a nyugodtságot, amiben a meditáció alatt volt.

- Reggel... Hol van az már? Hétkor kelés, kajálás, öltözés és irány a dojo majdnem minden nap nekem, utána fürdés, öltözés és kajálás. Na, ez utóbbit kicsit megvarriáltam, csináltam palacsintát - meséli vidáman és lassan hozzánk lépked és a közelünkbe pakolja a tálcát.

- Szerencsére sikerült pihennem eleget ahhoz, hogy most én is korábban talpon legyek, bár nyolcig sikeresen durmoltam kivételesen.

- Rád fért - jegyzi meg Eiya csendesen.

- Tudom. Köszönjük a palacsintát - mosolygok rá és csinálok egyet Eiyának, megpakolva kakaóval, majd a kezébe adom. Magam csak üresen fogyasztom el, de így is igazán finom.

- Finom - mondja a kölyök szinte abba sem hagyva a burkolást. Deon áttelepszik a székbe és csak büszkén mosolyogva figyel minket.

- Ha fájni fog a hasad, megharaplak - fenyegetem meg játékosan Jit, de csinálok neki egy újabbat, ezt most lekvárral. Örülök, hogy eszik és rendesen.

- Ha kell, csinálok még - kuncogja a másik srác. - Ez az én kizárólagos jogom ebben a házban, Ayakonak csak akkor engedem át, ha én már odafőttem a tűzhely fölé, merthogy mindenki úgy jár rá, mint a gyerekek az édességre. Imádom, mikor rajtakapok egy-egy testőrt, hogy settenkedik, vagy megkívánom és már hűlt helye sincs - neveti. - Merthogy egyébként Asaménak és a barátaimnak szoktam sütni palacsintát - árulja el.

- A fél életed a konyhában tölthetnéd, ha mindenkit jól akarnál lakatni vele - kuncogom.

- A barátaid milyenek? - kérdezi a kölyök, miközben egy újabbat kér és a kakaóra mutat, mikor várom, hogy eldöntse, mit tegyek bele neki.

- Kazukira emlékszel?

- Igen, szemüveges, sovány srác, de nálam magasabb volt - mondja elgondolkodva.

- Azóta elég dögös srác lett belőle, Nishida kikupálta - árulja el széles vigyorral. - Akarsz róla látni képet? - kérdezi meg. - Ő volt az első, aki a barátom lett. Gyorsulási versenyre vitt Asame, én meg berongyoltam a kocsik közé. Nem ismertem én senkit, de szartam is az egészre, engem csak a verdák érdekeltek, ő meg odajött hozzám és tök normális volt, pedig az utcán beletaposnak az aszfaltba egy ilyen tettért.

- Aha. Kíváncsi vagyok, hogy néz ki - feleli lelkesen, ezért Deon előkutatja a telefonját a vállán hordott övtáskából és keres egy képet Kazukiról. Amint megvan vele, lassan Eiya felé nyújtja, kölyköm arcára pedig kiül a csodálkozás.

- Miből lesz a cserebogár, mi? - kérdezi röhögve. - Láttam róla régi képet. Hát... mondanom sem kell, szakadtam a röhögéstől. Nem tudom, Asame és később Nishida mit látott benne, de a mai Kazut ismerve egyikük se faragott rá. Pártfogolt lett.

- Hát... nem gondoltam volna, hogy ezt lehet kihozni belőle. Elég kitartó volt akkor Nishida  - kuncogja Eiya.

- Az tuti, elég meredek hülyeségeket kellett csinálnom, hogy Nishida kiakadjon. Azt simán elviselte, hogy beközöltem neki, hogy az alvilágim mostantól hivatalosan is a kutyám és bármit is tett korábban, azért maximum velem tárgyalhat, de amikor meglátott lolitaként... - meséli elröhögve magát. - Kábé fél éve ismert, vagy hogy, és nekem vannak ilyen heppjeim, szóval mivel versenyezni még nem tudtam, Kaz ellen vesztettem egy fogadást, gondoltam, csinálok egy kis meglepit. Kurvajóvolt!

- És mindezt hagyták? - kérdezi Ji őszinte kíváncsisággal.

- Nekem egyetlen ember mondhat nemet, akinek a szaván tényleg és igazán elgondolkodom, és ez Asame. A barátaimra és anyámra még hallgatok, de elég önfejű vagyok hozzá, hogy megoldjam azt is, amit nem hagynak, de nem lesz belőle gond. Rosszat senkinek se akarok, de az ártalmatlan hülyeségekben szerencsére inkább segédtáborom van, mintsem ellentáborom.

- Érdekes társaság lehettek.

- Shinjit tudod, ki? - Eiya pedig megrázza a fejét nemlegesen. - Kérem - kéri a telefonját vissza újra lassan nyújtva ki érte a kezét. Amint megkapja, újabb képet keres benne, aztán visszaadja. - Itt volt testőr szerintem már akkor is, mikor még te is itt voltál, de lehet, hogy sose találkoztatok, mert eléggé zárkózó, csendes, magánakvaló és visszahúzódó volt. Ryuuichi nevelte, Asame meg őt rendelte mellém, mikor arról volt szó, hogy kell mellém egy testőr. Azóta olyan, mintha a bátyám lenne és ő is öcsikeként gondol rám, már amikor nem az életét nehezítem a hülyeségekkel és nem kénytelen végigrohanni a birtokot utánam - teszi hozzá elvigyorodva.

- Nem emlékszem rá - vallja be. - Kedvesnek tűnik. A többiekről is van képed? - kérdezi visszanyújtva a telefont, én pedig elveszem a tálcát és az éjjeliszekrényre rakom.

- Nyugodtan közelebb ülhetsz - mondom Deonnak elmosolyodva, hogy ne kelljen sokat ugrálnia. Eiya egyelőre elfogadta a közelségét, így nem lesz gond belőle, persze maradok mögötte, ha bármi mégis adódna.

- Kösz. Szívesen megmutatok mindenkit, rengeteg képem van a bandáról, anyukámról, a húgomról, az életemről, csak nem mind a telefonomon. Itt csak pár kép van, a többit a laptopomon tárolom, ha akarod és bírod a kiképzést, azt is áthozom majd - ajánlja fel. - Shin nagyon rendes, remek testőr és igaz barát. Nem tudom, más yakuzák kedvenceivel találkoztál-e, de a banda következő tagja Yoru. - Megint keres, aztán visszaadja a telefont. - Asahito pártfogoltja. Ő a vad, mi csak feketepárducnak nevezzük, mert folyton feketében van és tényleg olyan, mint egy vadmacska. Tiltólistát kaptam Asamétól az első adandó alkalommal, mikor lehetőség volt találkozni velük, engem meg kábé úgy vonzottak, mint éji lepkét a lámpafény.

- Őrá emlékszem. Nem sűrűn jelentek meg nagyobb összejöveteleken, de mindig botrányt rendeztek. Asame tényleg nem kedvelte őket és Asahito-sama még engem is alaposan végigmért, csakhogy bosszantsa vele Asamét. Állandóan meg akart venni tőle, emlékszem, mindig azt mondta, kellene a házikedvencének egy játszótárs, Asame meg általában elhajtotta őt a fenébe, hogy azzal játsszon, ami vele egyidős - meséli a kölyök, Deon pedig szinte pukkad a röhögéstél, még a száját is befogja és kipirul.

- Igen-igen-igen-igen! - neveti. - Imádom Asame és Asahito párosát, egyszerűen halálos, amit művelnek! - árulja el izgágán. - Állandóan szívják egymás vérét, mi meg Yoruval élvezzük a műsort. Nem mintha mi nem szívóznánk egymással, de a yakuzáink ezt magasabb szinten űzik és valami frenetikus, ahogy csinálják. Asahito amúgy engem is alaposan megnézett magának, még az állam is megfogta, hogy megemelje a fejem, de érzékelte, hogy köbö hajszál választja el attól, hogy nekimenjek. Agresszív tetű voltam, mikor idekerültem - ismeri be vidáman.

- Asahitot sosem zavarta, ha valaki nekiugrik, még élvezte is. Emlékszem, Keiyuu, azt hiszem, így hívták Nagano-sama kedvencét, egyszer tényleg neki is ugrott, de olyan szinten, hogy a karma nyoma ott maradt Asahito-sama arcán.

- Ja-ja, Asahito nem egy ijedős, szelíd bárányka, de ez normális egy olyan srác mellett, mint Yoru - mondja, s újra kérő mozdulattal a telefonért nyúl, majd újabb képet előkeresve nyújtja azt vissza Eiyának. - Igen, Nagano kedvence volt Keiyuu. Ez már egy hosszabb sztori, ahhoz kapcsolódik, amikor Naoto meghalt. Azzal a kínai vadászkopóval lepaktált Hitsuji, ezért Asame kivégezte, a helyére pedig némi lecke után beavanzsálta Hirotot, aki a pártfogoltja volt. Asszem, ha nyomsz egy balrát, ő lesz látható - teszi hozzá. - Viszont Hiroto tulajdonában volt a már említett alvilágim, Tatsuki tetoválószalonja, nekem meg az kellett, úgyhogy amint lehetett beszélni Hiroval, mondtam neki, hogy nincs igazán cserealapom, ezért kérjen valamit, amit én el tudok nagy valószínűséggel intézni neki és cserébe megkapom a szalont. Hát ő Keiyuut kérte. Kellett egy kis morgás, de elintéztem, ők meg ezután a barátaim lettek, bár a bandához annyira szorosan nem kapcsolódnak, mivel Keiyuu és Yoru közt azért megmaradt egy hideg, kissé feszült viszony a múltból eredő dolgok miatt.

- Igen, ő is ismerős.

- Hiroto a gyorsulási versenyeken rivalizált Kazuval, őket is össze kellett békíteni, de legalább sikerült és most már nem akarják széttépni egymást egy-egy verseny után - meséli nevetve. - Biztos remek látványt nyújtottak, de azért jobb egy idegen, gazdag kölyköt kiosztani, mint egymást elgyepálni.

- Nem sűrűn voltam gyorsulási versenyen. Talán egyszer vitt magával minket Asame, de akkor is azért, hogy átadjon valamit Nishidának és megmutassa neki Kazukit. Nem sokkal utána meg elkerültem innen.

- Én is hallomásból tudom, hogy tépték egymást néha, sajnos lemaradtam róla, viszont a közöttük lévő hepajt erősen érzékeltem, ráadásul Keiyuu is beszállt. Nem igazán lopták be magukat a szívembe, Keijel eléggé hajszálon múlt, hogy ne akaszkodjak össze. A riválisokkal nem vagyok valami visszafogott, de szerencsére nem volt időnk kialakítani a harcias állapotokat, aztán már azon voltam, hogy Kei átkerüljön Hirotohoz és segítettem őket, amiben tudtam.

- Az jó.

- Szóval a banda eddig ismertetett tagjai Kaz, Shin, Yoru és van még valaki, akivel tulképp én ápolom a legjobb kapcsolatot, mert én ismerem a legjobban. - Megint a kezét nyújtja, hogy megkeresse a kellő képet. - Jeremy. Tatsuki tanítványa, ővele is hajszálnyi választott el attól, hogy rivalizálásba kezdjünk és hegylakósan csak egy maradhasson a gáton. Rengeteg közös pontunk van, ráadásul Tatsuki kábé a helyemre választotta, ami meglehetősen ingerelt még annak ellenére is, hogy én Asame utódja akartam lenni.

- Ezt a Tatsukit sokat emlegeted. Ő ki neked? Róla van kép?

- Van. - Megkeresi, majd visszaadja a telefont megint. Eiya hosszan nézi a képet és érzem, hogy megborzong a karjaimban. Elmosolyodom rajta és ismét megdörgölöm a karját. - Tulajdonképpen első körben neki köszönhetem, hogy még élek. Tetoválószalonja volt és hozzá mentem el pirszinget lövetni, aztán mivel jó volt a légkör nála, random megjelentem lábat lógatni. Volt egy... balesetem tizennégy éves koromban, aminek köszönhetően mindkét kulcscsontom szilánkosra tört és emiatt elestem a nekem szánt nagy pályától. Versenyszerűen úsztam és eredményes is voltam benne, volt mentorom, a szüleim rengeteget áldoztak a karrieremre, de a lesérülésem után rájöttem, hogy apámnak csak eszköz voltam a kezében, mert konkrétan le se tojt utána. Emiatt eléggé életunt voltam és elkezdtem álomvilágba menekülni, ami miatt kómába kezdtem esedezni. Tatsuki volt az, aki időben felismerte ezt és orvoshoz vitt, elkezdett meditáltatni, hipnotizálni, tanított, foglalkozott velem a maga módján, aztán bebuktam egy ügyletet, amit rám bízott, ami kicsit megtörte a dolgainkat. Elpártoltam tőle, Asame is kivetette rám a hálóját, úgyhogy a viszontlátás eléggé mókásra sikerült, de igazán szoros kapcsolat alakult ki köztünk.

- Ő az akkor, akit említettél, hogy tud neked majd segíteni? - pillant fel rám, én pedig aprót bólintok neki. - Elég félelmetesnek tűnik.

- Olyan ember, aki az alvilágba született és mindent maga intézett, szerzett meg. Kemény és határozott ember, aki a semmiből küzdötte fel magát addig, hogy még a yakuzák is kétszer meggondolják, akarnak-e összetűzést vele. Nagy tudású, elszánt fickó, de sokat szelídült. Nem kell tőle félned, azért jön, hogy segítsen és meg fogja tenni.

- És a másik, akit említett Ao? Az az orvosféle... ő milyen ember?

- Bakari, Tatsuki jobbkeze. - Ismét kéri a telefont és keres képet az említettről. - Tíz éves volt, amikor felszedte őt az utcáról Tatsuki. Elég keményen megdolgozta és az élet is. Igen, jól látod, megégett az arca. Tulajdonképpen nem csak az, mivel az asszonyára és a kisfiára gyújtották a lakásukat, ő pedig berongyolt értük, de segíteni már nem tudott rajtuk. Hűvös és kimért, mint Asame, de még nála is kevesebb érzelmet képes mutatni, nekem is kellett egy idő, mire megpuhítottam. Ő is sokat változott, de nem túl közvetlen, főleg akkor nem, ha orvosként van rá szükség. Nagyon bölcs és körültekintő, a tudását folyamatosan bővíti, keveset beszél, de sokat mond.

- Én... a fóbiám miatt megszoktam, hogy folyamatosan beszélnek hozzám, hogy mondják, mi lesz, mit csinálnak, mikor ébren vagyok... De... ő szimpatikus. - Ezen pedig még én magam is meglepődök.

- Szerintem megoldható, hogy elmondja, mit csinál, miért és mit állapít meg, vagy csevegjen, ha azt szeretnéd. Ha orvoslásról van szó, nem ismer viccet - mondja komolyan. - Tatsuki ijesztően fest, de ő az az ember, aki azért, hogy megvédje a szerelmét, meg mindenkit, aki neki fontos, elpusztított egy egész klánnyi ellenséget. Alapos, könyörtelen és gátlástalan, de ezt szeretem és tisztelem benne, mert ha nem ilyen lenne, nem lett volna képes segíteni rajtam.

- És mikor jön?

- Bakarit háromra rendeltem ide, Tatsukinak még csak említettem, hogy szeretném, ha eljönne.

- Oké. Holnap jöhet Tatsuki is. Aonak ez fontos, tudom, hogy segíteni tudjon nekem, ezért én is szeretném.

- Tatsukinak megsérültek a kezei abban a harcban, amit említettem, ezért őt egy kicsit tovább tart megkérni, nem tudom, hogy holnapra meggyőzhető lesz-e, de mindent megteszek a siker érdekében.

- Annyira nem sürgős - szólalok meg én. - Majd, ha úgy látja jónak. Egy darabig még úgysem megyünk innen el, ha csak ki nem raknak minket - kacsintok Deonra.

- Nem fognak és Asame is csak akkor jön ide - intézi szavait komolyan Eiyának -, amikor te hívod ide. Addig nem.

- Rendben - mosolyodik el a kölyök. - És mit szoktál itt csinálni, amikor nem edzel?

- Áthívom a barátaimat, segítek Asaménak, tanulok, táncolok, úszom, beszélgetek a testőrökkel, alkotok, játszom Shabuval, új terveket szövök, amivel kiakaszthatom a többieket, olvasok, átrángatom a moziszobába Asamét, vagy valamilyen más módon vonom el a munkájától, kimegyek kutyázni, amiről ő szigorúan nem tud - mondja vigyorogva, rákacsintva Eiyára -, szórakoztatom a vendégeit, beülök Ayakohoz, telefonálok, fényképezek, üzeneteket írkálok, heverészek és henyélek, de csavargok is bőszen.

- Akkor nem unatkozol - kuncogja. - Kaphatok könyveket?

- Aha. Milyet szeretnél?

- A szamurájokról szólóakat nagyon szeretem például és az izgalmas krimiket is.

- Abból lesz bőven. Majd szólok valamelyik testőrnek, hogy tolja át az egyik könyvespolcot - jegyzi meg vigyorogva.

- Ne - kuncogja Eiya. - Ezek képesek megtenni anélkül, hogy lepakolják - neveti.

- Pont az a lényeg - mondja vidáman Deon.

- Ez jó - neveti még mindig Eiya. Megsimogatom a hátát mosolyogva. Nagyon rég nevetett már ennyit és ilyen őszintén. Tetszik, Deon tényleg csodákra képes. - Néha én is kibabráltam az őrökkel, mikor Asame elfoglalt volt és szabadidőt engedélyezett. Lévén mélynövésű vagyok ezzel a kemény százötvenegynehány centimmel, könnyen el tudtam bújni és szerettem felmászni magas helyekre is - meséli vidáman. - Sokszor csináltam azt, hogy elbújtam és papírgalacsinokkal lövöldöztem őket, ilyen egészen aprókkal, de úgy, hogy ne vegyenek észre. Persze volt, hogy lebuktam, ők meg nem győztek mászni utánam, hogy lehozzanak a rejtekhelyemről, mint valami fán rekedt macskát. - Ezen Deon jót vigyorog.

- Én télleg megedzettem őket, kezdetnek mindjárt magamra gyújtottam a szobát, kiugrottam az ablakon, meglógtam...

- Nem kaptak idegbajt? - kérdezi kuncogva.

- Az volt a lényeg. Ki akartam zökkenteni Asamét a nyugalmából, ahhoz pedig fel kellett bolydítani mindent körülötte.

- És sikerült? - kérdezi kíváncsian.

- Nem szándékosan, de igen. És nem örültem neki túlzottan - ismeri be.

- Gondolom, úgy reagált, ahogy nem pont eltervezted.

- Nem pozitív értelemben sikerült kiakasztanom, ahogy akartam, hanem tényleg.

- Sejtettem.

- Miután kinyuvasztotta azt a kínai kopót, jött egy másik. Egy nagyobb pofa, akivel nem lehetett szarakodni. Az úszó időmben mentorolt és konkrétan nem akart semmi mást, csak azt, hogy Asame odaadjon neki. És ezért bármire hajlandó lett volna. Hát elmentem hozzá, elszívtam vele egy cigit, aztán hazajöttem, őt meg lehetett temetni. Nem lettem érte megdicsérve, mert nagyon sok buktatója volt a tervemnek, ráadásul kurvára féltem tőle, mert gyerekkorom óta kerülgetett ilyen pedobear jelleggel, de vannak harcok, amiket nem adok át Asaménak, mert inkább az én ügyem, mint az övé - meséli el őszintén.

- Hát, neked is kijutott a jóból rendesen - mondja csendesen. - Miután Asame eladott egy kínainak, egész normálisan ment a sorom. Szajhának kezeltek, hisz annak kaptak, de a rémhírekkel ellentétben nem bántottak, legalábbis ott nem. Aztán túladtak rajtam, mert a férfi egy csomó pénzzel tartozott a Si-tainak, onnantól kezdve pedig az egész rémálommá vált. Egy darabig persze békén hagytak, nem nyitotta rám a kutya sem az ajtót jó egy hónapig. Ennyi volt a türelmi idő...

- Nekem a legjobb dolog az életemben az, hogy ide kerültem - mondja Deon komolyan. - Rohadt szarul végezhettem volna, rebezsgetve volt a hullazsák, a betonozás, vagy Naoto részéről, hogy kinyuvaszt, de pont leszartam. Nekem az tette rendbe az életem és lett sokkal jobb, mint valaha volt, hogy idehoztak és igazi kihívások elé állítottak. Mázlim volt, ezt elismerem, de volt egy olyan személyiségem, amivel nagyon kevesen bírtak volna el.

- Tudod, minden szenvedés és gyötrelem ellenére is... örülök, hogy végül így történt minden - szólal meg a kölyök halvány mosollyal az arcán. - Ha nem így lett volna, nem ismerem meg Aot és talán az igazi boldogságot sem... Haltáp, szervdonor... mindegy, mi lett volna a vége, mert ez a két véglet létezik csak egy szajha számára Kínában.

- Ja, halkaja is lehettem volna! - kuncogja. - Kína a múlt - vált komolyra. - A jövő jó lehet.

- És az is lesz - jelenti ki magabiztosan.

- Örülök, hogy egy nevezőn vagyunk. Van még kérdésed? Kérsz valamit esetleg? Te? - kérdezi tőlem.

- Ha eszembe jut, felteszem, ígérem - biztosítja róla Deont. - Nem, köszi. Azt hiszem, tele vagyok - kuncogja és megsimogatja saját hasát. Elvigyorodom rajta.

- Én sem kérek semmit - válaszolok, majd elveszem a cigim és meggyújtva Eiya szájába dugom, utána magamnak is gyújtok egyet és Deont is megkínálom.

- Elfogadom, köszi - mondja és lassan nyúl érte, mikor az Eiya kezében lévő telefon megszólal és a kölyköm megugrik a karjaimban. Odaadom Deonnak a készüléket, mert kinyújtja érte a kezét, miközben simogatom és nyugtatom a kölyköt az ölemben, aki szerencsére hamar ismét elnyugszik.

- Jól van, semmi baj - dicsérem csendesen, csókot nyomva nyakára.

- Kimegyek, gyere a folyosóra - mondja a készülékbe, aztán elindul. - Megjött Bakari - jelenti be, mialatt elteszi az övtáskájába a mobilt.

- Semmi gond, nyugodtan gyertek majd be - kérem őt, Deon pedig kimegy a férfiért. Az egész nem tart sokáig, s végül a nevezettel együtt tér vissza a szobába. Tudom, illetlenség, hogy nem állok fel, de egyelőre jobb az mindenkinek, ha maradok Eiya mellett, s egy apró biccentéssel köszöntöm a férfit, aki viszonozza ezt, Ji pedig megszeppenten ül az ölemben és szorítja kezem.

- Nyugodj meg - szólal meg Bakari -, nincs mitől tartanod. - A kölyök felnéz a férfira és keze is enged a szorításból, így ki tudom szabadítani balomat is, hogy tovább oldva őt végigmasszírozzak a feszültségpontjain. - Deon elmondta, nagyjából mire számíthatok, de a pontos dolgokat nektek kellene elmondani. A pszichológus Tatsuki, a kémikus Masao, én orvos vagyok. - Bakari tényleg olyan, mint amilyennek Deon leírta, kimért és semleges, tartása pedig magabiztos.

- Elmondod vagy beszéljek én? - kérdezem csendesen a kölyöktől.

- Elmondom - feleli, így csak folytatom tovább a masszírozását. - Érintésfóbiám van. Félek attól, ha valaki hozzám akar érni, megijedek és pánikba esek, ugyanakkor a hirtelen mozdulatok is ilyen hatást váltanak ki. Ha lassan közelítenek felém és hagyják, hogy én is ezt tegyem, akkor nincs gond. Belenyugszom abba, hogy megérintenek, ugyanakkor nekem arra is szükségem van, hogy folyamatosan mondják, mi lesz velem, mi fog történi, miután mi következik, ezért sokszor inkább bealtatóztak vagy nyugtatóztak, ha meg akartak vizsgálni.

- Nem vagyok híve a gyógyszerezésnek, ilyen apróságok miatt pedig főleg nem. Főként a saját érzékeimre hagyatkozom, mert azok mindig velem vannak, nem kell egy táska műszert hordoznom magammal és nem vagyok meglőve, ha nincs nálam, de szükség lenne rám, ennek megfelelően a módszereim is sok esetben eltérnek a szokottól - mutatja be magá Bakari, Deon pedig visszaül a székbe és rágyújt.

- Igazából ezért is kértem meg Deont, hogy ha lehet, hívjon ide - szólalok meg. - Elég sokáig tömték GHB-val és egyéb gyógyszerekkel Eiyát, pontosabban közel négy évig, ahhoz, hogy ha szükség lenne rá, de elkerülhető, ne kelljen semmilyen szerrel tömni, viszont az én tudásom sajnos elég hiányos ezen a téren - vallom be őszintén. - Az elmúlt négy évben elég sok műtéten átesett már, most az utóbbi időben is volt két komolyabb, hogy helyrehozzák őt legalább annyira, hogy vizelésre tudja használni a férfiasságát.

- Orvosi papírjai vannak? Rendes, normális papírok, a hantával semmire se megyek - köti ki határozottan. - Sok mindent lehet gyógyszerek és erőszak nélkül kezelni, én jobb’ szeretem, ha a test maga regenerálja önmagát, mert az erősíti, de igenis van olyan helyzet, amikor közbe kell avatkozni, mert a szervezet nem elég gyors. Csodát azonban már láttam, csak ez nem az én asztalom - teszi hozzá.

- Sajnos nincs meg minden - válaszolom kikelve Eiya mögül és odalépek az íróasztalhoz, majd elvéve onnan a dossziét adom azt Bakari kezébe és visszatelepedek a kölyök mögé. - A Si-tai gondosan ügyelt arra, hogy mindent eltűntessen, így volt, amit nem tudtam már megszerezni még egyszer.

- Tulajdonképpen mit tudsz? - kérdezi, miközben figyelmesen olvasni kezdi a lapokat, fel sem emelve a tekintetét róluk.

- Ismerek néhány akupresszúrás pontot, amivel lehet enyhíteni a fájdalmat, csillapítani valamelyest a lázat, le tudom nyugtatni őt. Választhattam, vagy maradok a kölyök mellett, hogy amennyire lehet, megóvjam, vagy eljárok a mesteremhez, hogy jobban elsajátíthassam ezeket a dolgokat. Az előbbi maradt...

- Mi voltál és mi vagy? Nem csak ez a tudásod érdekel, azzal is szeretnék tisztában lenni, hogy mire vagy képes, mire alkalmaztak, milyen képességekkel bírsz, mert ha azt akarod, hogy tanítsalak, akkor ahhoz kell igazodnom, amid már van, hogy időt spóroljunk.

- Egyszerű testőr voltam, arra képeztek ki, hogy védjem a gazdám. Amit el akarok érni, azért keményen megküzdök, nem számít, hányszor kell felállnom egy hasraesésből, ugyanakkor megfontoltan cselekszem és a lehetőségeimhez mérten végzem a munkám, intézem a dolgaim. Nem kapkodok el semmit, kivárom a megfelelő pillanatot és akkor cselekszem. Persze az ember hazai terepen könnyebben mozog. Közel hetven testőrt kijátszva végeztem a gazdámmal, és mire ráeszméltek, hogy mi történt, már rég a Tokióba tartó gépen utaztam, jelenleg pedig Akihito tanítványaként vagyok itt és azért, hogy vigyázzak a kölyökre.

- Az eredményeid szépek - közli kurtán. - Gyere ide - int magához. Felkelek a kölyök mögül és odalépek hozzá. Mire számíthatok? Lényegtelen, bármire. Bakari a fejét kidönti oldalra, hogy Eiyára tudjon nézni, szemem sarkából pedig látom, hogy ő is figyel a férfira. - Nem bántom - jelenti ki határozottan.

- Az alvilágiak - szólal meg Deon - gyakran szemléltetnek vagy tesztelnek valamit a másik emberen. Ne ijedj meg - kéri Eiyát, Bakari pedig a kezét nyújtja nekem. Elfogadom és felé nyújtom sajátomat. Ráfog a csuklómra és határozottan ráz rajta egyet, amitől ujjaim lazák lesznek, ezután másik kezével végighúz kéztőcsontjaimtól kezdve mind az öt ujjamom. A fogástól, melyet alkalmaz, ellazulnak az izmaim, de nem gémberednek el. Végül kiválasztja középső ujjamat, ismét végighúz rajta, majd a középső ujjpercen egy csavaró mozdulattal rászorít. Éles fájdalmat érzek nem csak ujjamban, de lábamban is, s bár nem nagy, de nem is sorolható a kellemes kategóriába. Halvány mosollyal nyugtázom a dolgot.

- Mennyire vagy jártas az anatómiában? - kérdezi, miután megmozgatva csuklómat elnyugtatja azt az idegpályát, amire nyomást gyakorolt, majd elenged.

- Amennyire az akupresszúrához szükséges volt.

- Nem korrekt válasz, azt mondtad, nem tanulhattál meg mindent - jelenti ki semleges hangszínnel. - Az alapja annak, amit tanulni akarsz, ha bevasalod az izomtérképet, az idegpályák vonalát, a test felépítését és működését. Nem derült ki számomra, hogy ebből mennyit tudsz pontosan, de ha ezekkel megvagy, már megmutathatom, hogy mivel mit tudsz elérni mókolás és bizonytalanság nélkül.

- Pontosítom a válaszom, mert nem célom átverni sem téged, sem magam. Nem volt időm és lehetőségem arra, hogy részletesen megtanuljam az előbb felsoroltakat. A szükségeseket tudom, hogy mely pontokat kell megnyomni, masszírozni ahhoz, hogy csökkenjen a fájdalom, csillapodjon a láz és tudom, hol helyezkednek el a testen a feszültség pontok. Ezek voltak a legszükségesebbek akkoriban.

- Akinek segítségre van szüksége, az nem csapja be azt, akitől azt kéri. Hiányosságot és hibát elismerni nem szégyen, azzal lehet dolgozni, ami még fejlesztésre szorul. Néhány apróságot tudok, de én pusztán orvosi szemszögből közelítem meg a testet, aki ért a masszírozáshoz, az Tatsuki, de - És itt most Deonra pillant. - nem fog megtapsolni, ha idehívod ilyen miatt.

- Tisztában vagyok vele, de már beadagoltam neki a dolgot. Nem volt valóban elragadtatva, de tudjuk, hogy nem szoktam könnyen feladni semmit.

- Vagyis inkább egyáltalán nem - javítja ki egy halvány félmosollyal. Közben visszatelepedek a kölykömhöz és óvatosan végigsimítok arcán, ezzel ellenőrizve a lázát is. Szerencsére egyelőre nincs, nem jelentkeznek nála az elvonási tünetek még. - Ha szükséges, hozok jegyzeteket, amikből tanulhatsz - folytatja ugyanolyan kimérten, mint ahogy korábban beszélt. - A telefonszámomat Deon majd megadja, Takashival pedig értekezni fogok Eiyát illetően, mivel nem szívesen nyúlok bele a munkájába anélkül és ő pontosabb leírást tud ennél nekem adni - mondja, azzal lassan visszaadja nekem a kapott dokumentumokat.

- A jegyzeteket szívesen fogadom - felelem elvéve a dossziét. - A többit meg természetesen megértem - teszem hozzá, Eiya pedig a férfi felé nyújtja a kezét. Én elmosolyodom, Bakari pedig meglepődik a dolgon, de lassan közel lép hozzá. - Ha saját maga teremt fizikai kontaktust, könnyebben fogadja el azt, hogy az az ember, akivel ő teremtett kapcsolatot a későbbiekben hozzáérjen - magyarázom a férfinak, ő pedig biccent és Eiya felé nyújtja a kezét. A kölyök még így is vár egy darabig, majd a férfi tenyerére simítja övét. - Minden esetben hagyni kell, hogy ő maga engedjen persze. Hetekig tartott, mire engem megszokott még így is - folytatom tovább, Bakari pedig Eiyát figyeli, ráösszpontosítva a figyelmét, ahogy a dokumentumokkal tette. - A hirtelen mozdulatokat még tőlem sem viseli el, nem is fogja senkitől, de hosszabb idő után és többszöri kontakt mellett a későbbiekben már nem kell megvárni, hogy feldolgozza azt a tényt, hogy meg akarják fogni a kezét, vagy megsimogatni - és hogy ezt érzékeltessem, lassan mozdulva ugyan, de kezem ráfektetem a Bakariéban pihenő kezére.

- Tatsuki a pszichológus, ő tudja majd, hogy ezzel mit kezdjen. Amennyiben a tudásomra szükség van, Takashi elfogad társnak, segítségnek, az érintésem el kellene tudni fogadni.

- Nem hiszem, hogy ez gond lesz - válaszolom komolyan. Ismét aprót biccent, s még tartja Eiya kezét egy darabig. A kölyök másik kezével is ráfog Bakariéra, én pedig tudom, hogy ismerkedik az érzéssel. Annak idején velem is így tett, kezei közé fogta enyémet, forgatta, szokta a bőröm érintését. Minden nap egyre több felületet barangolt be rajtam, ismert meg belőlem. Már nem rezzen össze, ha beülök mögé és átkarolom, mert tudja, milyen, mikor mellkasom hátának simul, hogy milyen, mikor karom hasához ér... Hónapok munkája.

- Most mit csinálsz? - kérdezi meg a fiút.

- Ismerkedem az érintéseddel - válaszolja.

- Erre van szükséged ahhoz, hogy elviseld később?

- Igen. Mindenkinek másmilyen az érintése. Deoné például hideg, de ennek ellenére is nyugtató, kellemes. Aoé meleg, könnyed, gyengéd és határozott. A tiedé is határozott, nem gyengéd, de nem durva, érdes... - mosolyodik el. - A Si-taié ijesztő volt. Égette a bőröm a hideg keze, határozott és kemény volt minden érintése. Kellemetlenül éreztem magam tőle... - meséli, én pedig büszke vagyok rá, mert hosszú munkába telt ezt megtanítani neki, de remekül elsajátította.

- Nem szoktam ilyesfajta kontaktusba lépni az emberekkel. Én csak megvizsgálom, ellátom, akit kell és a szerepem meg is szűnt. Nem érintkezem, mert el kell határolódnom a másik embertől és mert nem akarok.

- Pedig érintéssel sok mindent meg lehet tudni - engedi el a férfi kezét végül és enyémet megkeresve simul hozzám. Fárad.

- Ezt nekem nem kell bemutatnod, de valószínűleg mást szűrűnk le a tapintásból - jelenti ki visszavonulva, hátrább lépve. - A személyiségre nem tudok következtetést levonni, ellenben azt igen, hogy egy kicsit többet kellene innod és olyan ételeket enned, amelyben sok a magnézium. - A kölyök elkuncogja magát a karjaimban.

- Jobban odafigyelünk erre -  válaszolok én helyette elmosolyodva, mire a férfi biccent egyet.

- Pihenj - kéri a kölyköt, ő pedig távozni készül. Eiya egy kicsit fészkelődik még, majd fejét combomra hajtva helyezi magát kényelembe és hunyja le szemét. Hálásan, fejemmel intek még Bakarinak búcsúzóul és hagyom őt távozni, miközben a kölyköt simogatom egy újabb mantrát mormolva neki. Deon is feláll a székről, így felpillantok rá. Hálásan rámosolygok, majd egy halk köszönömöt mondok neki és hagyom őt is távozni.