4.

Asame

Hogy is szokták mondani, bárcsak minden kívánságom így teljesülne? Könnyebb lenne az élet valóban. Felemelő látványt nyújthatunk így Deonnal, de ez érdekel a legkevésbé most. A kölyök nincs magánál és ég a teste is a láztól, így mielőtt bármerre is mozdulnék, hogy először őt juttassam ágyba, majd magamat is rendbe tegyem, előkotrom a telefonom és visszarendelem Takashit a házba, s miután ezzel is megvagyok, Ryuut hívom, hogy jöjjön a konyhába minél előbb, majd elrakva a mobilt várom meg, míg testőröm megérkezik. Ketten már kicsit könnyebben boldogulunk, mert bár Deon nem nehéz, egy kéz nekem most kurva kevés ahhoz, hogy megszabadítsam bármelyikünket is a felsőjétől és át tudjam vinni őt a szobánkba.


Lerángatom Deonról a felsőjét, s míg Ryuu tartja a kölyköt, sajátomtól is megszabadulok, majd ölbe kapva őt indulok el szobánkba. Nem szarozok azzal, hogy mennyi ruha maradt még rajtunk, egyenesen a fürdőbe cipelem őt, s belépek vele a zuhany alá. Ryuu beállítja a megfelelő hőfokot, majd locsolni kezdi a langyos permettel a kölyök testét, fokozatosan egyre hidegebbre állítva a víz hőmérsékletét. Amint végez, elzárja a csapokat, én pedig kilépve a zuhanytálcából ültetem le a kölyköt a kád szélére, majd nekiállok levetkőztetni és áttörölni a testét. Persze Ryuu rám is rám dob egy törülközőt, ami inkább hátráltat, mint most melegen tartana, így csakhamar megszabadulok tőle. Majd foglalkozom magammal akkor, ha Deont sikerült ágyba varázsolni.


Alaposan átdörgölöm a kölyök testét, majd ismét ölbe kapva őt cipelem be a szobába és fektetem be az ágyba.

- Takashi hamarosan itt lesz - tájékoztatom testőröm, aki csak biccent és végül én is elvonulok letusolni. Nem szarozok sokat, megszabadulok a rajtam maradt vizes göncöktől, majd beállva a tus alá gyorsan lefürdök, s végül egy törülközővel a derekam körül térek vissza a szobába, hogy a szekrényből valami ruhát túrjak magamnak. - Eiya alszik?

- Igen, nincs vele gond. Otthagytam vele Niyát. Ha bármi van, hív.

- Készíts elő egy szobát Takashinak, egyelőre nem hiszem, hogy szükség lenne rá, de ma jobb, ha inkább itt marad - bújok bele ruháimba, s miután Ryuuichi távozik, befekszem a kölyök mellé az ágyba, s bár gyengén, de magamhoz karolom. Percekig figyelem őt, mire végül kezd magához térni, de azt sem tudja, hol van, vagy mi történt. Egyáltalán nincs képben, és ehhez mérten zavartan is viselkedik. - Semmi gond, nyugodj meg! - kérem őt csendesen.

- Hogy kerültem...? Bláh... - Nekiáll fintorogni, miközben nyúl is le a zsebéhez, hogy zsebkendőt kutasson, ám mikor nem talál magán nadrágot, meglepődik. Persze nem sokat szarozik a dologgal, megfordul és az éjjeliszekrényből kerít magának, hogy beleköpve megtörölhesse nyelvét és száját. Megcsóválom fejem. Bocs, kölyök, a fogmosásoddal nem értünk rá foglalkozni.

- Becipeltelek.

- Sorry, de addig van meg, hogy ülök a konyhában - jelenti ki, majd vet egy pillantást beállt ujjára. - Hánytam és szétharaptam az ujjam, meg el is ájultam - állapítja meg csendesen.

- Bár a sorrend nem egészen tökéletes, de így történt - ülök fel mellőle és kikelve az ágyból hozom elő az elsősegély dobozt a fürdőből, hogy ellássam az ujját.

- Ne haragudj - kér bocsánatot, miközben valószínűleg próbálja visszaidézni, mi történt. Látszik rajta, hogy agyal, jobb kezének ujjaival dörgöli is a fejét rendesen. Befejezem mutatóujjának bekötözését és félrerakom a dobozt.

- Miért is kellene?

- Hát... nyilván nem voltam valami... jó állapotban és egyelőre fingom sincs, mit mondtál. De meglesz! - teszi hozzá gyorsan.

- Jobb, ha hagylak agyalni a dolgon, vagy ismételjem meg inkább? - kérdezem meg tőle komolyan. Ígyis-úgyis eszébe fog jutni, mi váltotta ki nála ezt az egészet, így talán egyszerűbb, ha ezen most túlesünk megint.

- Jobban szeretném, ha eszembe jutna - mondja. - Vártalak vissza. Rohadtul megsértődtem, hogy otthagytál - gondolkodik hangosan. - Van valaki nálunk... Vendégünk van - idézi vissza a hangsúlyt is, amivel mondtam neki, majd mintha filmen nézné végig az ezután történteket, kimeredt pillantásokkal bólogat, végül belenéz szemeimbe.

- Megvan minden?

- Asszem. Hogy került ide?

- Visszahozattam.

- Miért? - kérdezi meg csendesen.

- Hogy helyrehozhassam az egyik legnagyobb hibát, amit elkövettem. Nem érdemelt ilyen sorsot, de akkoriban a düh erősebb volt bennem, mint a racionalitás.

- Nem értem - mondja a fejét is rázva, s ugyanolyanná válik az arckifejezése, mint a konyhában, csak már a sokk nem dönti le a lábáról Deont. - Elcsavarta Naoto fejét, aztán még büszke is volt magára, pedig a szeme láttára kínoztad meg a második legjobb kutyád. Szerintem ezért teljesen jogos volt az, amit kapott és kétlem, hogy bármit is helyre kellene hoznod.

- Eiya azt tette, amit egy szajhának tennie kell, csábítani, fejeket elcsavarni. Kibaszott dühös voltam rá, amiért megkörnyékezte Naotot, holott neki ez volt a dolga. Egy gátlástalan, szemérmetlen kis bestia volt, ezért is tartottam magam mellett ellentétben sokukkal. Én tettem olyanná, amilyen lett, azzal, hogy arra használtam, aminek szántam az üzleti partnereim legnagyobb örömére.

- Nagyon szépen megfürdesz az önvádban, de mégis hogy akarod ezt rendezni? - kérdezi meg összeráncolódó szemöldökökkel, s közben felül.

- Egyelőre jó lenne tudni, milyen állapotban van. Utána meglátjuk. Ha tanítható és akar is tanulni, vérebnek szánom Takuya mellé, ha nem, kerítek neki valakit, aki a gondját viseli a későbbiekben, de még Takashi sem tudta megmondani, mire számíthatunk tőle.

- Szerintem már bizonyítva lett, hogy kurvából nem lesz véreb - közli indulatosan, hangja és pillantása pedig meghűl. Felkelek az ágyról és a szekrényhez lépve veszek elő neki tiszta ruhát, majd az ágyra dobom. Elég volt a drámatagozatból most már.

- Öltözz! - utasítom őt ridegen. A kölyök felsandít rám, de elkezd öltözni, s míg készül, rágyújtok. - Indíts! - Intek fejemmel az ajtó felé és én is megindulok, miközben elővéve mobilom Ryuut hívom. Nem kérdezek semmit, a testőr azonnal jelentést ad arról, hogy Eiya megint vergődik és szenved, s már Takashi is ott van, hogy segítsen neki és Niyának ismét lenyugtatni a kölyköt.


Minden formalitás nélkül bontom a vonalat, majd megállva az ajtó előtt nyomom le annak kilincsét és tárom ki vendégünk szobájának ajtaját. A kölyöknek persze nem tetszik, hogy parancsokat osztok neki, de leszarom. Fejemmel intek neki csak, hogy húzzon befelé, s amint ez megtörténik, bezárom magunk mögött az ajtót. Deon megáll nem messze az ágytól és érzéketlen képpel figyeli, ahogy a két testőr igyekszik lefogni az ágyon vergődő, fájdalomtól üvöltöző Eiyát, miközben Takashi igyekszik beadni neki a gyógyszert.

- Érdemes jelenetet rendezni? - hajolok füléhez, szigorú hangon téve fel neki a kérdést, de nem várok választ rá. Ellépek mögüle, látom még jeges pillantását, ám egyelőre nem érdekel ez sem. Feltűröm pulóverem ujját, majd az ágyhoz lépve térdelek fel félig rá és megragadom Eiya karját, hogy Takashi végre be tudja neki adni azt a szart. Keményen megdolgoztat mindhármunkat a kölyök, mire megint lenyugszik. - Hogy van? - kérdezem meg a dokit, s mielőtt értetlenül nézne rám, csak pillantásommal jelzem, hogy Deon is itt van, nem pedig elment a józan eszem, hogy órák alatt várok csodákat vagy javulást.

- Ha minden komolyabb gond nélkül átvészeli az első három napot, túléli. Ez a mennyiségű GHB nem csak akkor képes ölni, mikor telenyomták vele. Ugyanúgy képes ölni, ha megvonják a szervezettől, mivel bár kis mértékben ugyan, de a saját szervezetünk is termel GHB-t. Ha szerencsénk van, minden komolyabb károsodás nélkül lehozható a szerről, húsz-huszonegy nap alatt akár teljesen tiszta lehet, azt azonban, hogy mit okozott nála a drog, majd csak az utolsó pár napban, vagy legalábbis akkor fogom tudni megmondani teljesen, ha kitisztul annyira, hogy képes legyen kommunikálni és ezt a kommunikációt nem a hallucinációi idézik elő. Menjetek nyugodtan lefeküdni, már nem lesz vele gond az éjszaka - mondja végül, miközben elkezdi összeszedni a holmiját, hogy elvonulhasson a neki kijelölt szobába pihenni. Niya segít neki, majd az ágy mellett lévő fotelban elfoglalja a helyét, hogy tovább őrizhesse a kölyköt, míg Ryuu már menne Deonhoz, de megállítom benne, s közben elvéve az asztalról Eiya dossziéját belelapozok. A kölyök persze egyre türelmetlenebb, nem érti, mit akarhatott tőle testőröm, ahogy azt sem, miért állítottam meg őt. Becsukom a dossziét végül és odalépve Deonhoz a kezébe nyomom.

- Jó éjszakát! - közlöm vele és indulok meg kifelé. Megmondtam, hogy nincs ingerem arra, hogy a felesleges hisztit és féltékenykedését hallgassam. Egy olyan kölyökre féltékeny, aki jelenleg nem több egy emberi roncsnál. Közöltem, hogy nem marad a házban. Ha nem nevelhető vérebnek, keresek neki egy pártfogót valahol távol Tokiótól, ahol végre talán normális élete lehet. Kurvára nem adtam okot Deonnak még arra, hogy féltékeny legyen bárkire is. Igen, Eiya fontos volt a számomra, ragaszkodtam hozzá, mint a legjobb szajhámhoz, akinek köszönhetően nem egy, nem kettő sikeres üzletet ütöttem nyélbe, mert a legtöbb üzletipartnerem imádta azt a bestiát, aki akkor volt. Ez az Eiya már cseppet sem az, akin én túladtam évekkel ezelőtt, de ha ez ennyire nem fér bele Deon fejébe, akkor bátran rágja át magát a kölyök aktáján és rájöhet, miért van most itt. Egy szajha nem jó vérebnek, de egy ennyire mind testileg, mind lelkileg megtört srácot lehet formálni. Őt és Eijit egy lapon sem lehet említeni, teljesen más a két kölyök.


Nem a szobám felé veszem az irányt, inkább a medencéhez megyek, mert úszás közben tudok gondolkodni a hogyan továbbon. Magamra zárom az ajtót, majd megszabadulok a ruháimtól és fejest ugorva a medencébe állok neki róni a köröket.