4.

Ryuuichi

Eiya megint kezd nyugtalanná válni és láthatóan fájdalmai is vannak, így előkapva mobilom azonnal Takashit hívom, hogy jöjjön át a kölyök szobájába és gyorsan el is mondom, mire számítson, míg Niya igyekszik lenyugtatni és nedves törölközővel áttörölgetni a srác testét, de nem sokat ér el vele. Már ketten próbáljuk lefogni, de még így is képtelenek vagyunk elbírni vele, pedig hozzá képest nemcsak hogy jobb állapotban, de edzettebbek is vagyunk, s az sem jön a legjobbkor, hogy megszólal zsebemben a mobilom, s már a csengőhangból tudom, hogy Asame keres. Kénytelen vagyok elengedni a vergődő Eiyát. Nem tudom, mit akar Asame, de ha megint Deonnal van gond, akkor még oda is át kell küldenem Takashit. Gyorsan vázolom az itteni helyzetet, ám azzal, hogy nem szól bele, csak kinyomja, teljesen összezavar. Nem értem, miért hívott.


Hamarosan azonban erre is megkapom a választ, mert a kölyökkel az oldalán jelenik meg a szobában, ám olyan rideg és távolságtartó, mint Deon idekerülése előtt, s a kölyök is jeges tekintettel figyel minket. Remek... Komolyan, ha itt befejeztem, mind a kettőt felképelem, hogy gondolkozzanak el egy kicsit. Tényleg egy ilyen suhanc miatt acsarkodnak egymásra? Eszem-faszom megáll. Asame végül odalép Eiyához és lefogja a karját, hogy Takashi beadhassa neki az injekciókat. Lassan végre minden lecsendesedik megint, s a doki is távozik. Már lépnék Deonhoz, hogy megnézzem, ő hogy van, de a yakuza nem engedi, helyette az eddig nála lévő dossziét összecsukva ő lép oda, majd Deon kezébe nyomja, s egy jó éjszakát kíséretében elvonul. Értetlenül nézek utána, ahogy Deon is.


Kezdem érteni, mi folyik itt és cseppet sem tetszik. A kölyök megint felbaszta Asame agyát, de most a jelek szerint annyira, hogy az látni sem akarja őt maga mellett az este folyamán, s hamarosan az is még világosabb lesz, hogy mi a vita tárgya: Eiya.


Deon, ennyire nem lehetsz hülye! Rohadtul vissza kell fognom magam, hogy ne veszekedjek vele én is, mikor közli, hogy jobb lenne, ha megölnénk a kölyköt. Nem tudom, mit szólt volna ahhoz, ha annak idején nem foglalkozik vele mégsem Asame, hanem közli, hogy jobb neki két méterrel a föld alatt. Kezdem azt hinni, hogy Deon tényleg nem vesz észre dolgokat. Asame adott el szajhákat nem csak bároknak, de Kínának is annak idején, ám azok, akik ilyen sorsra jutottak, reménytelenek voltak. A legtöbbjüket megmentette, más yakuzának eladva őket olyan életet kaptak, amilyenről talán álmodni sem mertek. Kazuki is Nishidához került, s a srác az akkori önmagához képest rengeteget javult, mert volt, aki segítse. Nem minden fekete és fehér, nem minden az, aminek látszik, ezt pont neki magyarázzam?


Persze nem is ő lenne, ha még nem szúrna be valamit, mielőtt távozik, csak nem jut vele semmire. Akkoriban magam is megleckéztettem Naotot miatta. A szabály az szabály minden esetben és ő megszegte, még akkor is, ha Eiya csábította el és nem fordítva. Sajnáltam őt, mert Asame kegyetlenül elbánt vele, napokig ápoltam, de mindig kettőn áll a vásár. Naoto a barátom volt, de tőlem is kapott, mikor neki is nekiment, s tisztelem, mert azzal, hogy Asame elé vetve magát védte meg a főnöke életét, minden hibáját helyrehozta, mert a testőröknél ez a legnagyobb tisztesség: meghalni azért, akinek a védelmére felesküdtünk. Shinji pedig ugyanezt megtenné őérte, bármennyire is azt hiszi a kölyök, hogy azzal, hogy ennyit enged neki, ezt elkerülheti.


Elveszem a dossziét az asztalról és leülve a fotelba végül én magam döntök úgy, hogy átfutom a kölyök aktáját. Elég vastag anyagot gyűjtött róla össze Akihito ebből a hat évből, ami egy szajhánál nem jellemző. Lerakom az asztalra az aktát, s kinyitva azt veszem ki belőle a képeket. Átfutom őket. A legtöbb fotón Eiya szerepel, amint épp a legkegyetlenebb módon bánnak el vele, s a dátumozást nézve ezek a fotók alig több, mint három hete készülhettek. Félrerakom őket és beletúrok a papírokba. Szinte kivétel nélkül mind vagy orvosi jelentés, vagy kórházi zárók, de akad köztük hamis személyazonossági és néhány, minden bizonnyal a hatósági bizonyítékraktárból meglovasított irat is.


Eiya közel négy éve került át mostani tulajához Yang Chentől, de arról semmilyen adat nincs, miért adott túl rajta az előző gazdája. Abból az időből kevés papír maradt fent, egy-két záró törésekről, zúzódásokról, mást azonban Akihito embereinek sem sikerült összekaparni. Mindösszesen egy nevet, hogy kihez került Asamétól a kölyök. A pasas vagy ennyire gondosan ügyelt arra, hogy ne tudjon meg róla senki az ég világon semmit, vagy valakinek nagyon útban volt egy ideje és eltüntették őt véglegesen is. Ezeket a papírokat is félreteszem, majd hátradőlve a fotelban kezdem el átfutni az utolsó négy év anyagát. Jelentős mennyiség.


Eiya mikor Liong Sam Si-taihoz került, magas lázzal küzdött, persze újdonsült gazdája magasról leszarta frissen vásárolt szajhája nyűgjeit, s már aznap éjjel odavetette a vendégeinek, de mivel Eiya használhatatlannak bizonyult, alaposan megverette. Két nappal később kórházba szállíttatta a kölyköt, mert ahhoz túl sok pénzt perkált ki érte, hogy hagyja megdögleni. És innentől kezdve megindult a lavina, ahogy átlapozom a többi papírt is. Több bordája is eltört nem egyszer, amivel hetekig kímélni kellett volna, ám akad olyan zárójelentés, mely szinte tökéletes másolata az előtte lévőnek, a különbség csak annyi köztük, hogy pár nap telt el a két eset között. Többször operálták őt súlyos belső sérülések miatt, ám meghalni nem hagyták, pedig nem egyszer megpróbált végezni magával.


Már nincs kedvem belemélyedni a további papírokba, szinte mind ugyanarról ír egytől-egyig. Felpillantok az ágyon fekvő Eiyára. Nem csodálom, hogy menekülni akart ebből az életből, de gazdája nem hagyott neki túl sok józan pillanatot, főleg az öngyilkossági kísérletek után. Az utolsó pár lapra pillantok. Az egyik alig fél évvel ezelőtti, míg a másik nem több pár hónaposnál, s beleolvasva még a hideg is kiráz.


Eiyát... kasztrálták...


Ám nem ez, ami igazán elborzaszt az egészben, itthon is volt rá példa nem egy, nem két yakuza esetében, de az a kegyetlenség, amivel elbántak utána a kölyökkel...


Elveszem mobilomat az asztalról és azonnal Asamét tárcsázom. Sokáig várok, mire felveszi, s a hangokból ítélve a medencénél tartózkodik. Biztos vagyok benne, hogy még nem olvasta végig a kölyök dossziéját, de ezt, azt hiszem, tudnia kell neki is. Talán épp időben hozatta el onnan Eiyát, talán már túl későn.

- Megszabadították a férfiasságától.