432.

Shinji

Elgondolkodva haladok a folyosón a konyha felé, mikor hirtelen valaki elkap hátulról. Az ember ha hozzászokik a biztonsághoz, figyelmetlenebbé válik és nagyon úgy néz ki, hogy ez most az én vesztemet okozza. Valaki nyakamra szorít bal kezével, miközben másikkal hátracsavarja enyémet és szabályosan felken a falra. Keményen ütközöm neki, de ennél már túléltem többet is, inkább a meglepettség az, s nagyon jól tudom, hogy a támadóm nem más, mint Tatsuki. Küzdök ellene, nem hagyom, hogy le tudjon győzni, ám jóval erősebb nálam, s lassan elfogy a levegőm, elhagy az erőm és minden homályosodni kezd...


Rohadék...!


Köhögni kezdek, ahogy újra levegőhöz jutok és ismét tisztulni kezd előttem a kép. Megjelenik a szoba is lassan, majd Tatsuki hajamba markolva feszíti hátra fejem, hogy láthassa az arcom. Mozdulni nem tudok és amit érzek, az a tehetetlen düh és megvetés. Gyűlölöm őt. Küzdök ellene, amíg csak tudok, ám úgy karolja át csípőm, hogy a jobb oldalon éktelenkedő heg éles fájdalommal emlékeztet arra, mi történt évekkel ezelőtt Kitamurával. Felüvöltök, hangomba most őszinte fájdalom keveredik. A bőröm ezen a részen sokkal érzékenyebb, s az, ahogy próbáltam menekülni és Tatsuki rám fogott, éles fájdalmat idézett elő. Érzem, hogy ő is meglepődik valahol ezen... Még a végén elhiszem, hogy megsajnál egy pillanatra... Azonban hiába küzdök ellene és magam ellen is, nem győzhetek vele szemben, bár feladni akkor sem fogom a dolgot. Nem szarozik velem, nem is vártam tőle mást, durván kefél meg és juttat engem is a csúcsra, majd kihúzódik belőlem. Elnyúlok az ágyon, miután elenged. Zihálok és remeg mindenem. Élveztem... a testem élvezte minden egyes pillanatát, ám a büszkeségem és az, ahogy megtette... Gyűlölöm érte...


Mikor el akar oldozni, megint ellenállok neki, így ajánlatot tesz. Elfogadom, amit akar, mert nekem sem életcélom az ágya mellett hátrakötött kézzel egy szál faszban tölteni az éjszakát, ráadásul előbb-utóbb Ryuunak is feltűnne, hogy eltűntem. Tatsuki megint óvatos, s bár nem látja, ez egy halvány mosolyt vált ki belőlem. Rendbeszedem magam, majd elindulok az ajtóhoz, ám ott megállva rágyújtok. Kulcs nélkül kurva nehéz lesz, bár egy darabig akár próbálhatnám be is törni az ajtót, csak pechemre befelé nyílik. Tatsuki végül kinyitja az ajtót, én pedig nem mozdulok. Tudom, hogy leszarja, hogy félek-e tőle vagy sem, ahogy azt is látom rajta, hogy élvezi a műsort. Semmilyen műsor nincs, nem tudom, mit gondol, de konkrétan pont leszarom. Higgyen, amit akar. Odalépek, hogy eloltsam a cigim, ő pedig leengedi keresztbe font karját, majd lép felém egyet. Nem mozdulok, Tatsuki pedig egyre közelebb merészkedik, bár azért látom, hogy tart attól, hogy nekiugrom. Ugyan már, ennél sokkal jobb ötletem van. Rajtam te nem fogsz élvezkedni, rohadék. Hagyom, hogy teljesen a közelembe kerüljön, majd odahajolok hozzá, hogy megcsókolhassam, miközben kihasználva figyelmetlenségét lököm őt a fotelba. Én is elcseszem, mert Tatsuki, még ha éppen csak, de elkapja a kezem és ránt magával. Ismét farkasszemet nézünk egymással. Belemarkol hajamba és rámar ajkaimra, majd nyelvével számba furakszik. Nem hagyom magam megint, így hamar elereszt, ellépek előle és megtörlöm számat, még mindig gyűlölettel és haraggal nézve rá.

- Kurvára nem végeztünk - sziszegem neki és elindulok kifelé a szobából, persze nem úszom meg, hogy ne szóljon vissza. Gúnyos mosolyra húzom számat, mielőtt felelnék neki, még jó, hogy nem láthatja az arcom megint. - Majd az álmaidban - lépek ki ezzel az ajtón, majd becsukva azt magam mögött nekitámaszkodva csúszom le mentén a földre. Hülye köcsög vadbarom... Ha harc, hát legyen az, Tatsuki, majd meglátjuk, mi lesz a vége...

Felállok a földről és megigazítom ruhámat. Mindenem fáj, a csípőm és hátsóm sajog, harapásának nyomai égnek és minden bizonnyal megint ott hagyta ujjai lenyomát a nyakamon. Most szép lesz megint kimagyarázni a dolgot, márpedig fürdeni akarok, muszáj... Csak azt nem tudom, Ryuuichinek mi a fenét mondok. Végül támad egy ötletem és elindulok a medencéhez. Nem messze abból a helyiségből nyílik egy külön zuhanyzó és most senki sem jár arra ilyenkor, így rendbe tudom tenni magam.


Több, mint fél óráig tart ez a művelet, de legalább jobban érzem magam tőle. A heg sajog, a hátsóm lüktet, ám a harapásnyomok végre nem égnek. Visszaöltözöm, az alsó kivételével mindent magamra veszek, azt pedig zsebembe rejtem, majd bedobom a szennyesek közé, vagy hazaviszem, már ha a közeljövőben egyszer sikerül haza is jutnom. Nem mintha várna valaki. Már nem mozgat, hogy mit fog szólni Ryuu ahhoz, hogy órákra eltűntem. leülök az egyik nyugágyra és elgondolkodom. Itt talán tényleg biztonságban vagyok. Remélem... Mikor is voltam utoljára én az, akit megdugtak? Több, mint öt éve... mikor megöltem Kitarot... Nem volt egyszerű folyamat. Másfél évembe telt, mire sikerült a közelébe férkőznöm. Kemény másfél év volt. Akkor voltam utoljára uke és a hegek többségét is akkor szereztem.


Kitaro közelébe kellett férkőznöm, így kikezdtem az egyik legjobb emberével. Persze nem így néztem ki, mint most, rövidre nyírtam a hajam és szőkére festettem... Sűrűn kellett lefeküdnöm Kitamurával ahhoz, hogy végül eljussak a gazdájához. Azonban búsásan fizettem is azért, hogy ez sikerüljön, Kitamura imádja kínozni a szajhákat. A csípőmnél húzódó tíz centis heget is neki köszönhetem. Az sem kellemes, ha egy borotvaéles wakizashival szabdalják fel az ember bőrét, de az, mikor ennek a felhevített változatával ejtenek egy tíz centis sebet a csípődnél, maga a pokol. Az égett húsnak pedig gyomorforgató szaga van. A tervem végül bevált, végeztem Kitaroval és eltűntem onnan a francba. Tokió ezen részébe jöttem, hogy testőr lehessek, s nem adtam fel, akárhányszor zavart is el Ryuu és Naoto. A hajam megnövesztettem és visszafestettem feketére, a kiképzés pedig teljesen megváltoztatta a testfelépítésemet is... Majdnem tökéletes álca.


Nem tudom, meddig vagyok távol, nem is érdekel, mígnem meg nem szólal telefonom. Ryuu keres...

- Megyek - szólok bele és kinyomva őt indulok el vissza az irodába kaja, kávé és minden nélkül.