433.

Deon

Ez kész... Még a pihegést sem hagytuk igazán abba, de Asame újra engem akar. Erre nem tudok mit mondani, csak szégyellős mosollyal fúrom arcom a nyakához. Ma olyanok vagyunk, mint a nyulak párzási időszakban. Folyton kufircolunk és ez elég... mókás szerintem. Képtelen vagyok nem kuncogni a dolgon, s élvezem, ahogy összesimulunk. Kell pár perc, aztán felőlem újra, aztán újra és újra szeretkezhetünk. Lehet, hogy holnap elég komoly gondjaim lesznek a leüléssel miatta, de annyit megér. Az, ahogy csókol, teljesen megőrjít, a vérem újra felpezsdül, az ötleteire pedig bólintok. Éhesnek, azt hiszem, mondhatom magam, bár a zuhany... Ha meg kéne számolnom, ma már hányszor áztattam fel a bőröm, félek, kiakadnék, úgyhogy inkább beütemezem a menettervbe, hogy elalvás előtt bekrémezzem a testem. Talán ezzel elérem, hogy a bőröm természetes védőmechanizmusa ne menjen teljesen tönkre, aztán holnap, ha lehet, kihagyom a fürdést.


Kikelnék én is, de Asame rám dobja a takarót és megparancsolja, hogy maradjak az ágyban. Annyira meglepődöm, hogy végül, mint a katonák, mikor megértettek valamit, a homlokomhoz teszem a jobb kezem, de valszeg az arcomon a meglepettség és némi értetlenség látszik, a szemeim meg ki vannak kerekedve. Így sikerült. Míg Asame felöltözik, persze visszaállok alapállapotra, aztán magamra maradok. Most keljek ki vagy ne? Inkább maradok továbbra is az ágyban, csak a takarót igazgatom el magamon és elszívok egy cigit, aztán mikor visszatér, elkuncogom magam. Más ételt kaptunk és más tálalásban.

- Úgy fest, Ayako komolyan veszi, hogy félvér vagyok és kevés japán ételt ettem korábban – viccelődöm. – De a tésztákat szeretem – teszem hozzá, azzal merészen beleszúrom Asame tányérjába a villám és felcsavarok rá rutinos, elegáns mozdulattal némi tésztát és a számba teszem.

- Megnyugtató, mert yakisoba elég sűrűn szokott lenni - feleli elmosolyodva. Egész jól vette, hogy belekontárkodtam a kajájába. Ez tetszik.

- Rakott tésztát? - kérdezem meg Asamét, így felajánlva neki pár falatot. Sós ízvilágú étel, darálthús és sajt ad neki nehezéket, merthogy a tészta csak eltölt, de hosszantartóan nem laktat, és a belesütött zöldségek, mint a paradicsom, paprika és répa, meg a fűszerek teszik finommá, ízessé. - Elég érdekes körút az ízek és az országok terén, szóval szerintem érdemes megkóstolni - teszem hozzá elmosolyodva, aztán a villámra veszek egy keveset, hogy etethessem Asamét. Elfogadja a felé nyújtott falatot.

- Kellemes... De tudod, hogy van ez, az öregek már szeretik a megszokott dolgokat - heccel, mire szinte reflexből orrba pöccintem, aztán dacosan kicsit elfordulok tőle és folytatom az étkezést. A fagyi miatt aztán csak megenyhülök, a meleg tészta után ez a hideg édesség kifejezetten jólesik, úgyhogy lemoshatatlan, fültől fülig érő vigyorral kanalazom befele. Főleg az a legjobb benne, hogy egy kicsit már megolvadt. Így szeretem.

- Mennék, Kazunak is kell néha, hogy rágjam a fülét, meg nem árt egy kis cseszekedés neki a verseny miatt – mondom kuncogva. Imádom szívatni a srácot, szóval nem Asame az egyetlen szadista a szobában. Csak én máshogy élem ki a hajlamomat. Asame aztán olyasmit kérdez, amin meglepődöm, aztán hirtelen mintha megindulna bennem a föld, ledermedek. Szerintem hidegebb leszek a kezemben tartott fagyinál és a szemeim is kikerekednek. Tatsuki és Shinji egy épületben vannak...! Ezt eddig kurvára nem gondoltam végig, de most, mint egy jól előadott fenyegetés, úgy érint. – Húúú baaszd meeeg... - lehelem, azzal leteszem az éjjeliszekrényre a fagylaltomat. Erre most mi a faszt mondjak?! Szép kis sakk-helyzet. Szerintem nyilvánvaló, hogy nem közöttünk történt valami, de hogy Asame mire következtet a másik lehetőségből, azt lehet, még inkább tudni sem akarom, mert az már bajos. – Mit láttál Shinjin? – csapok le erre inkább.