434.

Kazuki

Szétunom az agyamat a négy fal között lassan, igaz, segíteni tudok Nii-sannak, de ez még nekem édeskevés ahhoz, hogy lekössön. Utálom a papírmunkát, bármennyire is tudom, hogy yakuzaként majdan szükségem lesz erre is. De most nem akarok ezzel foglalkozni. Jó lenne végre, ha véget érne ez az egész Fei-Lux-kínai mizéria, mert szeretnék megint versenyezni. Asame is lóg nekem eggyel és ha minden igaz, Deon valami hatalmasra készül. Új versenyzők... Mégis kiket sikerült rábeszélnie a kölyöknek? Esküszöm, megöl a kíváncsiság már ettől is, Deon pedig tuti, hogy direkt húzza az agyam. Nem baj, jön még kutyára gyorsvonat, ahogy mondani szokták. Imádom a fejét. Tényleg... Jó lenne találkozni végre anyáékkal is. Mióta szóba került a dolog, mindig elképzelem, milyen lesz a viszontlátás. Mindig máshogy képzelem el, de a vége mindig jól alakul. Szeretném, ha már láthatnám őket és szeretném valahol, ha Deon is megismerkedne velük. Gőzöm sincs ugyan, milyen lesz a fogadtatás, de nem baj. Lesz, ami lesz, mindenesetre én nagyon bízom abban, hogy minden jól megy.


Unalmamban végül úgy döntök, megnézem, mit művel Nii-san, azt' jobb híján maximum besegítek neki a papírmunkába, mert ez már így rohadtul elviselhetetlen. Nálam komoly gondokat vet fel, ha már önként és majdnem dalolva megyek Nishihez, hogy adjon papírmunkát, csak ne dögöljek bele az unalomba. Szerencsére már kutya bajom, bár néha meg-megszédülök, amit persze Nii-san nem néz jó szemmel és folyton a kivizsgálással traktál. Hiába mondom neki, hogy semmi bajom, meg mit vár, épp alig pár napja ütöttek le, stb... pont leszarja a nyűgöm ilyen szempontból. Azt hiszem, kénytelen leszek engedni neki előbb-utóbb... Csak kurvára nem akarok.


Egy rövid kopogás után bedugom a fejem a dolgozószobába. Nishi épp telefonál és ha jól veszem ki a dolgot, Asaméval. Csak nem felépült volna ilyen gyorsan? Mondjuk nem tudom, ezen mit csodálkozom, hiszen mindigis ilyen volt. Mintha neki meg sem kottyannának az ilyenek. Félelmetes, de tényleg. Nem lennék az ellensége. Mondjuk nem csak ezért, Asame amúgy is nekem mindig valahol ilyen volt. Félelmetes... És mindig tartok tőle valahol kicsit a mai napig is. Ez van. Annyira belemerülök a gondolataimba, hogy észre sem veszem, mikor Nishi feláll és elindul felém, majd megáll előttem. Azt hiszem, benne maradtam a mozdulatban is, ahogy bedugtam az ajtón a fejem. Remek... így viszont még meg is ijedek, mikor hirtelen - nekem így tűnik - elém kerül... Baszd meg, Kazu, erre is csak te vagy képes. Akkorát ugrom, hogy Nii-sannak szinte le kell fognia, nehogy kárt tegyek magamban ezen művelet közben, s csak mosolyogva megcsóválja a fejét, majd magához ölel. Öööö...? Most mi van? Mit csináltam? Értetlen képet vágva nézek fel rá, mire újra apró mosoly jelenik meg szája szegletén, majd állam alá nyúl és megcsókol... Oké... Én is téged, Nii-san. De most ez mi? Viszonzom csókját.

- Holnap jön Asame és Deon - szólal meg végül, miután ajkaink elváltak. Pedig én annyira akartam még folytatni ezt, ám az, hogy nem ereszt el, sőt, beljebb húz, majd becsukja az ajtót és nekinyom, nem ígér sok rosszat, ráadásul míg beszél, a kulcsot is elfordítja. Hoppá...! Mikor lett Nishi ennyire... ööö, szenvedélyes?! - Tizenegyre ígérték magukat - teszi még hozzá, majd újra ajkaimat veszi célba. Átkarolom nyakát és szenvedélyesen viszonzom csókját. Keze lassan bekúszik pólóm alá és végigsimít bőrömön. Kellemes meleg a tenyere, így jólesően megborzongok, mire belemosolyog a csókba. Nyelvjátékunknak csak a levegőhiány vet véget, ám Nishida nem szarozik, megszabadít pólómtól és egyből nyakam veszi célba ajkaival. Nem maradok adósa, én is elkezdem lehámozni róla a ruhákat. Már amennyire erre képes vagyok úgy, hogy folyamatosan meg-megremegek attól, amit művel velem. Ajtó vagy asztal lesz a vége? Nem mintha érdekelne, csak...


Nishida szenvedélyes és most módszeresen szabadít meg minden ruhámtól, mígnem még mindig ajtónak préselődve állok előtte és élvezem nyelvének játékát hol nyakamon, hol mellbimbóimon. Nehezen boldogulok a vetkőztetésével, főleg úgy, hogy már farkamra fogva kényeztet és falja bőröm. Hogy kapnád be...! Megdöbbenek és döbbenetemnek egy hangos nyögéssel adok hangot, mert Nishi elindul testemen lefelé, letérdel elém, majd ajkai közé fogad. Megmarkolom vállát és fejem koppan az ajtón, ahogy hátrahajtom. Élvezem, amit művel velem, nagyon is. Főleg azt, ami ez után következik. Míg kényeztet, keze rásiklik derekamra, majd belém hatol egyik ujjával, ezzel újabb nyögést és remegést kiváltva belőlem. Kegyetlen jó, amit művel, így félő, hogy vagy elsülök, vagy a lábaim nem fognak tudni megtartani sokáig. Már három ujjal mozog bennem és kényeztet, ám mielőtt elélveznék, rászorít farkamra és felállva előttem, hozzám simulva megcsókol. Ez... kínzás...! Kurvára az... A kielégületlenségtől fájdalmasan nyögök bele csókjába, ám szerencsére Nishi nem húzza sokáig a dolgot. Ügyetlenül simogatom le a nadrágot, ő pedig megfordít és már feszül is nekem, hogy belém nyomuljon. Teljesen az ajtóra préselődve harapok ajkamba és fojtom el nyögésemet, ám ez nem megy sokáig, mert amint mozogni kezd bennem, érzem, hogy végem, elvesztem.


Nii-san most nem finomkodik, szenvedélyesen kefél meg és csípőm megragadva húz bele lökéseibe. Nem bírom sokáig így, izmaim megfeszülnek, a levegő egy hosszú pillanatra tüdőmben reked és elélvezek, minden bizonnyal beterítve az ajtót forró spermámmal. Mindenem remeg, Nii-san még lök rajtam pár erőteljesebbet, míg ő is elélvez, s ha nem tartana meg, félő lenne, hogy összeesnék menten. Szaporán veszem a levegőt még mindig és alig bírom összekaparni magam, Nishi azonban észnél van és az ölelésébe von. Belecsókol nyakamba, hogy nyugtasson, s ahogy lassan sikerül végre összekaparnom magam, beterel a dolgozószobájából nyíló mosdóba, hogy mindketten rendbeszedhessük magunkat. Megfordulok az ölelésében és szerelmesen megcsókolom...


Szeretem...!