3.

Tatsuki

A srác biztosan nem százas. Beszélni alig tud, de a fürdőben önszántából elém térdelt, hogy leszopjon. Fogalmam sincs, mit gondolt és bár gyönyörű volt az arca, amint elgyötörten, megküzdve magával kényeztetett, most még azért jó lenne, ha kímélné a nyelvét, mert azt akarom, hogy minden gond nélkül benne maradjon az ékszer. Még nem sokat beszélt vele, egyelőre örül, ha pár tőmondatra futja, de már most kurva izgató. Haza kéne zavarnom, hogy lássák el szakszerűen, mert én az ilyesmihez nem igazán értek, hiszen tízévente egyszer, ha letámad egy kis megfázás, Shinji feküdje viszont ki a betegségét, ott nem lenne, aki állandóan felkelti és kimeríti a kufircolással, no meg a nyelve is valószínűleg gyorsabban gyógyulna, de… nem akarok megválni még tőle. Az egy dolog, hogy volán mögé nem engedném, vagyis kénytelen lennék hazafurikázni, aztán hogy hogyan jutok vissza ide vagy a szalonba, már megint egy külön kérdés, az azonban jobban foglalkoztat, hogy utálnám, ha Deon kérdezősködni kezdene. A kölyök nagyon kíváncsi és jól kérdez, ezért okosabb elkerülni a lehetőségeket, mint abban bízni, hogy megúszhatom a vallatását.


Arra ébredek, hogy nincs kit ölelnem. A tapasztalás azonnal éberré tesz és már ugrom is fel, mikor megpillantom a lapot. Elment volna? Nem tűnt úgy, hogy nagyon szeretne szabadulni tőlem, de persze ennek eshetőségét sem tudom kizárni. Inkább rágyújtok, majd széthajtom a lapot és olvasni kezdem az üzenetét. Sokáig még a gondolataim is hallgatnak, aztán csak kikelek az ágyból, kimegyek a konyhába és a mosogató felett elégetem a papírt. Alvilági szabályok szerint semmit sem hagyunk magunk után, ami fontos, mindent megjegyzünk, vagy elfelejtünk, nyom nem maradhat, amit követve eljuthatnak hozzánk, a titkainkhoz, vagy valakihez a környezetünkben, aki fontos a számunkra. Azt is meghallom, hogy a fürdőben csobog a víz, vagyis Shinji csak hűtőfürdőt vesz, nem ment el. Ennek örülök. Felmelegítem a gyógyteát, amit készítettem, majd megtöltöm vele a bögréinket, a hálóban az éjjeliszekrényre teszem őket, levetkőzöm, s a testőr után megyek. Reszketve-rángva ácsorog a víz alatt, alig tudja tartani magát, de görcsösen kapaszkodik a csapba. Elhúzom a kabin ajtaját, megfogom a karját, amely már ugyanolyan hideg, mint a víz, amivel hűti magát, aztán a biztonság kedvéért átkarolom a testét, hogy ha elhagyná az erő, ne essen össze és elzárom a vizet. Hangosan csattognak a fogai, úgy vacog, az izmai vadul össze-összerándulnak, a srác tartása a legkevésbé sem nevezhető természetesnek, és ahhoz, hogy kimenekítsem a zuhanyzóból, ki kell belőle húznom őt. A ruháknak fenntartott, bent álló székre ültetem, aztán hátára törölközőt terítek és némán leitatom bőréről a vizet. Mikor ezzel végzek, a vállamra dobom őt, aminek cseppet sem örül, morgása most elégedetlen, azonban kétlem, hogy egymaga visszajutna záros határidőn belül a szobába. Ismét az ágyra dobom, majd a kezébe nyomom a bögréjét, jelezve, nincs apelláta, megissza, különben tölcsérrel töltöm belé. Érti a célzást, engedelmesen bekortyolja az egészet, mert amíg az utolsó csepp el nem tűnik a torkában, fölé magasodom. Hallhatóan nem morog, de azt biztosra veszem, hogy magában annál inkább. Nem érdekel.


Elfekszem mellette, most nem érek hozzá, hogy ne melegítsem és a takarót is a mellkasomig húzom, de Shinjit szándékosan nem takarom be. Ha akar, húz magára a takaróból, ha nem, engem aztán nem zavar, ha meztelen marad. Sőt, szeretem a látványát. Felé fordítom fejem és lassan végignézek a testén. Azt gondoltam, a sérüléseit testőrtanonc és testőr mivolta miatt szerezte, nem pedig egy nálam is embertelenebb kreténnel való kufircolása közben. Furcsa mód bejött, amit véltem a vibrátorral kapcsolatban, noha nem teljesen és sokkal többet tudtam meg, mint előre sejtettem. Nem is tudom, mit mondhatnék neki. Semmit? Hát akkor semmit. De pár dolgot mégis muszáj. Tisztázni bizonyos apróságokat.

- A szexuális kultúrám meglehetősen sajátos, de ha valami nem jó, elvárom, hogy szólj róla és ne nyugodj bele - mondom csendesen, mégis határozottan Shinjinek. - A küzdés valami ellen nem elég, mert mindig harcolsz velem, ami nekem tetszik is, de mindig nagyobb erővel fogok rá válaszolni, hogy megdughassalak. A legegyszerűbb, ha megmondod, hogy valami nem tetszik, nem jó, nem akarod, nem úgy akarod, ahogy csinálom, mert a szád ritkán fogom befogni, hiszen élvezem a hangod.


Érdekes kérdéseket és felvetéseket vet fel az, amit leírt nekem a srác. Például, hogy miért keres mindig engem, ha a vad, durva, nyers szex egy gyűlölt emberre emlékezteti. Remélem, semmi köze annak, hogy velem dug ahhoz, ami évekkel ezelőtt történt, még csak közvetetten sem, mert különben... Kidobnám ilyenért? Végtére is úgy cseszi el mindenki a saját életét, ahogy akarja és nekem nem kell játszanom sem a pszichológust, sem pedig a jófiút, akit érdekel egy kicsit is a másik. De mi van akkor, ha már érdekel Shinji? Ha már túlvagyok azon a szakaszon, hogy csak meg akarom kefélni, aztán mehet a faszba? Törődünk egymással, s hiába csupán szexelni jártunk össze, mégis mára kialakult köztünk valami, ami egymáshoz vonz minket. A hallgatagsága és a fapofa, ami mögé mindig rejtőzik, a könnyed visszadumálása, ésszerűsége, ritkán látható mosolya, komolysága, racionalitása és egyszerűsége ellenállhatatlanná teszi a számomra. Úgy vélem, tele van titkokkal, rejtett mélységekkel és nem képzelt magaslatokkal, ráadásul nem is egyszerű bármit megtudni róla, ami csak tovább fokozza az iránta érzett, kiolthatatlan vonzalmamat.


Igen, lényegében összejárunk dugni, eljön a szalonba, megrakom a seggét, kocsiba ül és hazamegy. Nem igazán beszélgetünk, nincs nagyon mit mondanunk egymásnak, nincs közös témánk sem szerintem, egyetlen dologban tudjuk szaporítani a szót, ha a másik csesztetésére kerül sor, be kell szólni, mert abban mindketten megfékezhetetlenek vagyunk. Egyébként szinte rögtön egymásnak esünk, lecibáljuk a ruháinkat, kifulladásig szexelünk, elszívunk egy cigit és megiszunk egy kávét, aztán vagy újra dugunk, vagy megyünk a magunk dolgára. Nem csinálunk úgy, mintha járnánk, mintha jobban érdekelne a másik, mint egy alkalmi szexpartner, pedig valami régóta összekapcsol minket.


Mindig éreztem, hogy ő igazából nem egy uke, ezért is akartam annyira megbaszni. Be akartam törni, aztán újra megkívántam és muszáj voltam még egyszer megalázni, mert nem bírtam ellenállni a vágynak. Túl mámorító érzés volt hallgatni a szűkölését és kiáltozásait, látni a gyűlöletét, a fájdalmát és az élvezetét, imádtam az ellenállását, azt, ahogy harcolt ellenem, és túl édes volt a győzelem, amelyet akkor éreztem, mikor a gyönyörökig hajszoltam őt. Hónapok teltek el azóta és hiába változott meg valami bennünk, ugyanúgy odavagyok ezekért a dolgokért. Mindig egy kicsit erőszakosabbnak kell lennem ahhoz, hogy ezt elérjem, de... már biztos vagyok benne, hogy igazából sosem akarnám bántani Shinjit. Nem azért, mert meghat a belém vetett bizalma vagy az érthetetlen ragaszkodása, hanem azért, mert ha megtenném, többet nem dughatnám meg. Furcsa, hogy ezt olyan veszteségnek ítélem, amelyet nem akarnék elviselni, de szemernyi hazugság sem volt abban, amikor azt mondtam neki, tisztelem őt. Erős, kitartó, szívós, hűséges, magabiztos, okos és megbízható. Olyan tulajdonságok ezek, amelyekért képes vagyok tisztelni egy embert, de vele kapcsolatban persze másról van szó. Csak nem tudom még jól körbekeríteni sem, mi az, amit érzek iránta.

- Próbáltam lekommunikálni, csak kicsit kurva nehéz ezzel a szarral a nyelvemben - feleli csendesen, megküzdve a szavakkal. Ez a válasz most egy kicsit mélyre szalad bennem, mint egy tőr. Felülök az ágyban és gyorsan cigarettáért nyúlok, ám az első korty füst után érzem, hogy ez nem fog segíteni rajtam. Keményen oda tudnék neki szúrni, csak azt kellene mondanom, hogy aki szopni tud friss ékszerrel a nyelvében, az ki bírja azt is nyögni, hogy valamit nem akar, de végül úgy döntök, nem teszem meg, mert ha belegyalogolok a büszkeségébe, leshetem, mikor szop le újra.

- Kiszedheted - vetem oda neki. - Az alsó bogyót kell balra eltekerni. Nem szűnik meg azonnal a fájdalom, de talán egy kicsit gyorsabban, mint a pirszinggel - árulom el, azzal levetem magamról a takarót, lepergetem a hamut a cigarettámról és kikelek az ágyból. - Ideje összekaparnod magad és hazamenned, van más dolgom, mint téged ápolgatni - közlöm Shinjivel hűvösen.

- Nem terveztem - feleli. - Nekem számít. - Kikászálódik ő is az ágyból, szédül és erőtlennek tűnik, de ahogy kértem tőle, összeszedi magát, hogy felálljon. Úgy fest, elmegy, ha ezt akarom, ám látom szemében, hogy nem úgy értette azt, amit mondott, ahogy én, nem megbántani akart. Kevés embernek és kevésszer sikerül megbántani, de akkor idegen fájdalmat érzek a mellkasomban. Amint Shinji talpra küzdi magát, könnyedén visszalököm az ágyba.

Nekem is számít az a fém a szájában. Számtalan nyelvbe szúrtam tűt és tettem bele pirszinget, de egyetlen embernek sem ezelőtt azért, hogy megjelöljem magamnak. Shinji rendkívüli a számomra, az egyetlen srác, akit nem csak egyszer dugtam meg, ráadásul továbbra is a terveim közt szerepel polírozni belülről őt. Elnyomom a cigarettámat, leterítem a srácot és hasra fordítom, aztán visszavonulok.

- Maradj így - mondom neki, erre kérve őt. Magamhoz veszem a telefonomat, s otthagyom a srácot az ágyban. Mentolos masszázsolajat keresek, közben néhány dolgot elintézek, mert időnként rá kell mordulni a kutyákra, nehogy elfelejtsék, hogy pár karcolás engem ugyan nem tart vissza semmitől, de örüljenek, míg heverészek, aztán visszateszem az éjjeliszekrényre a készüléket és Shinji fölé telepszem. - Tudod - kezdem, miközben félresöpröm nyakáról a haját, egy keveset csepegtetek a tenyerembe az illatos olajból, s szétkenem tenyereimben -, amikor megálmodtam, hogy emberek bőrébe akarok festékeket és ékszereket tenni - folytatom, de a kezeim nem állnak meg, szétterítem a bőrén az olajat, aztán masszírozásba kezdek -, vett egy száznyolcvan fokos fordulatot az életem. Azelőtt nem zavart a kosz és a rendetlenség, magas fokon és meglehetősen intenzíven űztem ezek gyártását, de mikor elkezdtem kitanulni ezt a mesterséget, fokozatosan álltam rá arra, hogy tisztaságot és rendet tartsak magam körül. Ez volt az első dolog, amit igazán komolyan vettem - mesélem el nyugodtan. - Többszáz ékszert tettem be emberek különféle testrészeibe és körülbelül ugyanennyi tetoválást varrtam meg, de sosem vicceltem ezekkel. Egyetlen sárkány, a nyakamon lévő kivételével az összeset magam rajzoltam bele a bőrömbe és minden ékszerem én szúrtam. Kevés dolgot tudok büszkeségemként felsorolni és még kevesebbet, ami örömet okoz számomra. Nem élvezetet, hanem örömet - emelem ki, mert ennek a dolognak igenis jelentősége van. - De a tetoválás, a pirszingelés és a rajzolás ilyen - jelentem ki csendesen. Átgyúrom a beszéd alatt Shinji izmait, kimasszírozom belőlük a feszültséget, s megdolgozom azokat a pontokat, amik jók a láz és a fájdalom csillapítására. - Mint mondtam, nem igazán érzek érzéseket, inkább csak érzeteim vannak, amiket az érzékszervekkel fel lehet fogni, a mesterségemre azonban rá merem mondani... szeretem.

- Deon mesélt róla, mit jelent neked ez - feleli csendesen, nyugodtan. Izmai felengednek a kezeim alatt és a srác is érezhetően megpuhul. - Amikor először mentem hozzád, akkor is akartam valahol, hogy megjelölj. - Tehát tisztában van vele, hogy miért kapta az ékszert. Okos, most sem csalódtam benne. Halványan elmosolyodom, amit nem láthat, de nem is baj, nem kell mindent tudnia. - Mindegy volt hogyan. Így... egy kicsit a tiednek érzem magam és ez... jó érzés - vallja be. Azt hiszem, ezen meglepődöm. És nem is kicsit.


Nem vártam ilyen vallomást tőle, azt pedig a legkevésbé sem feltételeztem, hogy egyezik az akaratunk, vagyis az enyém akar lenni. De ha ezen vágya még valahol az agyam rejtett féltekélyén meg is fordult volna két kerék közt, akkor sem remélhettem volna véleményem szerint, hogy elismerni, ha nekiszegezem ezt az állítást, nemhogy önként bevallja. Furcsa ez a srác, nagyon furcsa.

- Eszembe sem jutott, hogy komolyan gondolnád - mondom őszintén -, azt hittem, csak üres kifogás, hogy ne kelljen bevallanod, hogy kefélni jöttél. Mit mesélt még rólam az a dumagép? - kérdezem meg. Csak azután jut eszembe, hogy nem beszél túl könnyen Shinji, hogy már elhagyta a számat a kérdés. Ez sem túl jellemző rám, hogy előbb nyitom ki a szám, mint végiggondolnám, mit akarok mondani vagy kérdezni, ahogy az sem, megenyhüljek. De mit is vagyok ezen fennakadva, mikor két hétig verekedtem magammal érveket és ellenérveket keresve, hogy a születésnapomra idehívjam-e Shinjit?

- Túl sokat nem, de ezt kivételesen igen... - Megnyugodtam. Kénytelen lettem volna a bokáinál fogva kilógatni a lakásom ablakából Deont, hogy a helyére kerüljön az agya, ha kiderült volna, hogy szépen kiadott engem a szeretőmnek. A bizalom kényes dolog és senki sem szereti, ha helyette osztják ki a sajátját. Még akkor sem, ha Shinjiben egyre szilárdabban bízom. - Valahol amúgy az volt, üres kifogás, aztán míg az albumokat nézegettem bent... az egész kezdte kiforrni magát... és tényleg akartam. - Várjunk csak...! Ha jól rémlik, nem pirszinges albumot bámult... Remélem, nem akar tetoválást. Bár, ha jobban belegondolok, akkor még erősen azon a véleményen voltam, hogy egy ékszer elrontaná az arca összképét, nem illene Shinjihez, aztán a gondolat nem ment ki a fejemből, kísértett, míg végül rá nem jöttem, mennyire tökéletes módja lenne ez annak, hogy megjelöljem, rátegyem anélkül a védjegyem, hogy bárki sejtené.

- Kíváncsi lennék, ki milyen képet vág majd, ha észreveszi - mondom elvigyorodva. Beszélgetés közben áttérek karjaira, majd újra háta izmaira, nyakára, s gerince vonalán elindulok lefele testén. Valóban megnézném mondjuk Ryuuichi arcát, hiszen ő tanította Shinjit, vagyis talán ő ismeri őt legrégebbről. Azt nem hiszem, hogy a legjobban is, mert ha a sejtésem helyes, akkor a srác nem büszkélkedett el az alvilági múltjával, mint nekem, de aztán ki tudja. Nem egy félénk kölyök, oda tudja magát tenni, ha úgy alakul. - És te... mit szeretsz? - A szexen kívül.

- Ryuu kapásból vallást váltana szerintem... - mondja elmosolyodva, én pedig elröhögöm magam. Ezek azok a megszólalások, amiket mindigis szerettem hallani és nagy örömömre szolgál, hogy hülyeségért az alattam heverő srácnak sem kell a szomszédba mennie. - Nem volt mit szeretni... Most a vezetés az, amire bátran rá merem mondani, hogy igen, szeretem... megnyugtat, kikapcsol...

- Az jó is - értek vele egyet kurtán. Én is szeretem meghajtani a tereptaposómat, noha az jobban szereti a göröngyös talajt. Van is abban valami, ahogy végigdönget mindenen, aztán meg élvezet lemosni, ha sikerült jó terepet találni neki.


Kezeim lejjebb haladnak Shinji derekáról, belegyúrok a fenekébe, noha már nem izomlazító célzattal és ennek úgy adok nyomatékot, hogy ráhajolok a srácra és beleharapok a fülébe. Tovább markolászom a seggét, lekúszom combjaira, aztán bal kézzel megtámaszkodom a srác mellett, míg másikkal felsiklom lábai közt és érzéki masszázsban részesítem heréit, farkát, majd mikor már nem bírja tovább, röviden megujjazom síkosítós ujjal, aztán csípőjét kissé kiemelve, apró lökésekkel nyomulok belé. Megőrjít ez a kölyök! Úgy kívánom, mint a levegőt... mintha létszükséglet lenne számomra egy újabb menet vele, ha a közelemben van. És mindig máshogy akarom megkefélni, hol kikötözve, hol magam alá fordítva, hol durván és gyorsan, hol lassan és megkínozva, hol elnyújtva az előjátékot, hol elfelejtve, hogy ilyen is létezik, ... Hogy kifogyok-e valamikor is az ötletből, hogyan dugjam meg? Őszintén kétlem.


Most egy kicsit elhúzom az együttlétünket, alaposan felizgatom, aztán visszavonulok, kihúzódom belőle, s csak játszom az érzékeivel, mert élvezem, ahogy megvonaglik a kéjtől. Shinji annyira persze nem díjazza ezt, utál kiszolgáltatott lenni, reszketve várni a gyönyörre, így mikor végül kegyelmet kap, gyorsan, hevesen élvez el. Nem tagadom, akartam, hogy az önkívületbe csússzon, direkt nem hagytam, hogy ösztönözzön, követelőzzön és a farkamra tolja magát, hiába kívántam én is nagyon az orgazmust, de vannak olyan áldozatok, amiket az ember meghoz bizonyos dolgokért. Most megint nyertem, nem csak élvezhettem őt, de megint megmutattam neki, milyen könnyen tartom meg a markomban, de nem kell aggódnia, nem fogom rázárni az ujjaim és összeroppantani. Könyörtelen alvilági vagyok, ez igaz, ám Shinji kell nekem és ezért hajlandó vagyok a tenyeremen hordozni őt, amíg ő is engem akar.


Türelmetlenül kisöpri arcából a haját, aztán kimerülten rám néz. Figyelem, miképp nyomja el a beteljesülés utáni fáradtság vagy a betegség, aztán óvatosan kimászom mellőle az ágyból, megmosom a kezem és a farkam, rágyújtok, magamhoz veszem a félkész rajzot, a táblát, a ceruzát és a radírt, majd visszatelepszem mellé. Mivel nem ébred fel, megkockáztatom, hogy betakarom, még bámulom békés arcát egy rövid ideig, aztán folytatom a munkát.