3.

Shinji

A hideg víz lassan hat, ám az izmaimban tomboló fájdalom és görcsösség kicsit sem akar engedni, s már vacogva állok a zuhany alatt a csapba kapaszkodva, hogy tartani tudjam magam. Valahol hosszú percekkel ezelőtt még megvolt az elhatározás, hogy elzárom a vizet, ám a művelet félúton elakadt. Megint meg kell küzdenem magammal, de egyelőre kudarcra van ítélve ez az egész harc. Faszba! Utálok lázas lenni, mindig kikészít. Röhej... Tatsuki végül megjelenik és szó szerint kiment a zuhany alól. Hálás vagyok érte. Tényleg. Végül vállára vesz és az ágyba dob megint. Luxuskiszolgálás... Megmorgom, bár nem azért, mert haragszom rá, inkább csak kellemetlen volt az ággyal való találkozásom jelenleg, az izmaim pedig még mindig egy merő görcsben vannak. Mellém fekszik. Most már fázom, így ha nem is teljesen, de húzok magamra takarót. Csendesen hallgatom végig, amit mond, s ugyanilyen csendesen és él nélkül válaszolok is neki, ám sikerül megbántanom vele akarva-akaratlanul is. Jobb lenne lehet tényleg hazahúzni a francba, míg nyűglődöm. Már megtettem volna... de akkor pont ő kérte, hogy maradjak. Gőzöm sincs, képes vagyok-e hazakeveredni épségben, de nem állok ellen az akaratának, megyek.


Megemberelve magam kelek ki az ágyból, hogy elinduljak ruháimért, ám Tatsuki végül mégsem hagyja és visszalökve fordít hasamra. Semmi kedvem ehhez, szabadulni akarok innen, de erőm nincs harcolni vele most. Már várom, hogy egyszerűen megint lerohanjon és megkeféljen, de ez nem történik meg, Tatsuki visszavonulót fúj és arra kér, maradjak így, majd nem sokkal később visszatér és fölém helyezkedve masszírozni kezd. Ez most felér egy jó keféléssel. Érzem, ahogy az izmaim szép lassan felengednek kezének munkájától, miközben elmondja, hogy talán az egyetlen dolog az életében, amire bátran azt meri mondani, hogy szereti, az a piercingelés, a tetoválás és a rajzolás. Valahol megértem őt. Én sem mondhatom, hogy túl sok mindent szeretek. Az egyetlen ilyen dolog az autóvezetés. Azt tényleg szeretem és megnyugtat, kikapcsol, bár nem telt autóra eddig, a család fontosabb az ilyeneknél, ám amit Deontól kaptam, nagy becsben tartom. Az a Nissan egy álom, egy olyan álom, ami valószínűleg nekem sosem teljesült volna, ha nincs a kölyök. Őszintén hálás vagyok érte neki és vigyázok is a 350z-re. Végül a masszázs, ahogy beszélgetünk, megint szexbe torkollik. Nem bánom, egy cseppet sem. Imádom Tatsukival a szexet, még akkor is, mikor nem hagyja, hogy elélvezzek. Most is ezt teszi, mielőtt elérne a beteljesülés, kihúzódik belőlem és tovább kínoz. Elégedetlen morgás a jutalma, sokáig azonban nem kínoz, így megint remegő testtel, zihálva fekszem az ágyon. Kisöpröm arcomból a hajam és egy darabig nézem Tatsukit, ahogy ő is engem, egészen addig, míg el nem nyom a fáradtság és a betegség...

***

Mikor felébredek, nyakig be vagyok takarva, de elmondhatom, hogy egész jól érzem magam, azt leszámítva, hogy a nyelvem fáj, a torkom kapar, és olyan, mint akit alaposan mellbe vágtak. Nehéz a levegővétel. Talán most már a láz elkerül. Szerencsére már gyerekként sem szenvedtem tőle túl sokáig, de az az egy- két, rossz esetben három nap maga volt a pokol, ahogy most is. Kikelek az ágyból és kimászom a mosdóba, majd előkutatom legalább az alsóm. Amint ezekkel végzek, visszacaplatok a szobába és elveszem a bögrémet az éjjeliszekrényről, hogy a konyhába mehessek. Szomjas vagyok. Szerencsére van még tea, így felrakom melegedni és leülve az asztalhoz rágyújtok. Azt hiszem, kezdek éhes lenni. Még jó, hogy vettem múltkor néhány alapanyagot, míg Tatsuki aludt, mert most rohadtul bajban lennék, s bár még van a tegnapi... vagy tegnap előtti levesből, most egyáltalán nincs hozzá gusztusom. Oké... semmi tejtermék. Előhalászom a yakisobához kellő alapanyagokat, majd nekiállok elkészíteni azt, egyszer csak előkerül Tatsuki is. A kaja hamar megvan, így lekapcsolva alatta a gázt töltök bögrémbe a teából és visszamegyek a szobába.


Előhalászom telefonom, majd a kölyköt hívom, s amint felveszi, már kérdezek is igyekezve nem túlzottan felhívni a figyelmét arra, hogy meg kell küzdenem a beszéddel.

- Minden rendben otthon? - kérdezem meg még viszonylag könnyen. Ezek a rövid kérdések-válaszok még mennek azért.

- Miért ne lenne? - kérdezi meg elkuncogva magát. - Mi bajod amúgy? Mármint írtad, hogy pocsékul vagy.

- Sikerül összeszednem valamit – vallom be neki. - De már túlélem. Legalább a láz elmúlt... Holnapra van valami terved? - kérdezek rá, mert akkor úgy kell kalkulálnom az idővel, hogy őt is szállítani tudjam, ha kell. Muszáj dolgozni... Az élet nem állhat meg ennyitől és nekem kötelességem testőrként Deon mellett lenni, mindegy, hogy mi van vagy mi az ára.

- Ha beteg vagy, ha van is dolgom, sem tudsz segíteni, szóval megoldom Bakarival. Feküdd ki, gyógyulj meg – mondja határozottan, mégis segítőkészen. - Maradsz Tatsukinál?

- Ha akarja. Ha nem, akkor hazamegyek, mert nem akarom feltartani őt sem. Már jól vagyok annyira, hogy ne okozzon gondot hazavezetni – felelem.

- Te figyu! - szól rám röhögve. Mi ilyen vicces? - Maradsz, pont – jelenti ki végül. Ó, mert ezt te döntöd el, Deon, mi? Megcsóválom fejem mosolyogva. Hihetetlen a kölyök.

- Mintha rajtad múlna – vágok vissza neki még mindig elmosolyodva. - Bár így legalább kaját kap. Lövésem sincs, hogy a viharba élte túl mirelit pizzákon.

- Az csak vésztartalék, éttermi, gyorséttermi és bolti kajákon él – felel nevetve. - A főzéshez nem ért túlzottan, de ha összeszed pár alapanyagot, nem hal éhen – folytatja viccelődve. - Ő is jobban van?

- Határozottan - ...főleg mikor engem kell megkefélnie -, bár a kámforrá válást gyakorolja új hobbiként – felelem. - Elég hamar túltette magát rajta – nyugtatom meg Deont.

- Kámforrá válást? Ezt nem vágom – ismeri el. - Mióta ismerem, most először beteg. Csodálom, hogy már jól van – vallja be ezt is. Nem kell meglepődni ezen, kölyök, kikúráltam.. vagy inkább ő kúrálgatott engem, csak eddig nem sok sikerrel. De neki jót tett. - Amúgy... furán beszélsz – jegyzi aztán meg csendesebben, talán egy kicsit félénken is. Muszáj neked mindent észrevenni?

- Míg aludtam, lelépett valahová – árulom el neki. - Csak emiatt a vacak betegség miatt van. Levegőt venni is fáj – füllentem neki, bár van benne igazság, mert mióta felkeltem, ezt érzem. Az előbbi cigi sem esett már jól, el is oltottam a fenébe.

- Biztos dolga akadt – mondja könnyedén. - Mivel Bakari már nem visz fel neki dolgokat és nem intézkedik helyette, sanszos, hogy muszáj volt személyesen megjelennie. De az is lehet, hogy elfogyott valami és leugrott a boltba. Küzd némi rend- és tisztaságmániával – árulja el röhögve. Nem mondasz újat, kölyök. - Viszont... nem akarok akadékoskodni, de az nem olyan, mint amikor léghiánytól beszél másképp az ember, mint ahogy te. Az r, s és sz betűket tök nehezen ejted – közli kissé morcosan.

- Akkor ne akadékoskodj – mosolyodom el. - Biztos ráhúzódott az r, s, sz betűimre a nátha – heccelem. - Ne aggódj, minden rendben van – felelem végül, mire meghallom a kulcscsörgést. - Most leteszlek, ha kell valami hívj! - nyomom is ki egyelőre Deont, majd kikelve az ágyból kibaktatok Tatsuki elé, hogy fogadjam őt. Ám az, hogy még mindig matat a zárral, kurvára nem tetszik, így visszalépve magamhoz veszem pisztolyom és óvatosan közelítem meg a bejárati ajtót. A zár úgy tűnik, végre enged, én pedig kibiztosítom fegyverem és rászegezem a még mindig ismeretlenre...

- Baszd meg! - morgom leengedve pisztolyom. - Mi a faszért nem szólsz? - Kurva pipa vagyok rá, de Tatsuki csak vigyorog, kezében két jól megpakolt szatyorral. Lehet, hogy ez a két nap most túl feszültté tett, de akkor is. Komolyan, egyszer lelövöm.


Volt időm gondolkodni, míg őt vártam és arra a következtetésre jutottam, hogy kurva jó lenne megszabadulni mindentől, ami Kitaro megöléséhez köt vagy csak emlékeztet rá. Van, amitől azonban nem tudok megszabadulni soha talán, az pedig a csípőmnél húzódó tíz centis heg, mely talán az összes közül a legrondább. Az, hogy a borotvaéles wakizashi úgy hasítja fel a bőröd, mint kés a vajat, semmi ahhoz képest, amit egy felhevített pengéjű példány képes művelni az emberrel. Az égett húsnak pedig gyomorforgató szaga van.

- Miről? - kérdezi meg kuncogva. - Ha beülök szarni, is tegyek melléd levélkét, hogy ne félj egyedül? - Nem féltem. Mindegy... leszarom.

- Persze, és írásos kérvényt is nyújts be, minimum hat példányban – morgom még mindig, de már elmosolyodva és kiveszem kezéből az egyik szatyrot. - Hülye vagy – teszem még hozzá, azzal beviszem a konyhába a cuccot.

- Most épp miért vagyok hülye? - kérdezi meg röhögve. - Volt némi elintéznivalóm és ha már lent jártam, hoztam pár cuccot – Ez párnak számít? Nem akarom tudni, milyen egy nagybevásárlás. -, mert többnapos ittlétre nem vagyok igazán berendezkedve.

- Hogy érezd a törődést – vágok vissza. - Nem számonkérés volt... - teszem végül hozzá csendesen és kezdek el kipakolni, közben pedig megint elgondolkodom, és igen, hezitálok. Menjek vagy maradjak? Végülis már semmi bajom, legalábbis semmi olyan, amivel otthon ne bírnék el. Nem vagyok lázas, a többi pedig elmúlik előbb-utóbb. A kérdés az, hogy akarom-e vagy sem. Nem tudom...


Tatsuki rafináltan elmosolyodik és a szatyrot a konyhapultra téve felém fordul. Most látom rajta, hogy mennyire be van indulva és ez apró mosolyt csal arcomra.

- Tök mindegy, mi volt – jelenti ki, azzal csípőm megfogva tol az asztalhoz, s már fejti is le rólam az egyetlen ruhadarabot, ami testemet takarta, az alsómat. Felfektet az asztalra... azaz fektetne, ha hagynám neki, hogy ezt könnyen megtegye, miközben viszonzom én is durvább harapásait. Élvezi, ha ellenkezem vele, és én is, ha ezt tehetem. Szeretek az övé lenni, még ha ezt sosem vallanám be neki. Kellenek ezek a játékos harcok kettőnk között, még ha most nem is állok ellen neki annyira, mint szoktam, mert akarom, hogy megdugjon. Újra és újra...


Tatsuki most persze türelmetlen, sietősen szabadítja meg magát is a felesleges ruháktól, majd minden előkészítés nélkül illeszti magát bejáratomhoz és egy határozott mozdulattal elmerül bennem. Fájdalmasan mordulok fel egy „Rohadj meg!” kíséretében, melyet épp csak ki tudok szűrni fogaim közül, ő pedig válaszul elégedetten mosolyogva mozogni kezd bennem. Rohadtul fáj és kellemetlen most ez az érzés, talán még grimaszolok is hozzá, miközben fájdalommal kevert élvezettel a hangomban nyögök fel. Egyszerre gyűlölöm és élvezem ezt a helyzetet.


Fölém hajol. Harap és csókol felváltva, újra megjelölve kellemetlen és fájdalmas nyomot hagyva bőrömön fogaival, miközben ütemesen mozogva bennem repít mindkettőnket egyenesen a beteljesülés felé. Zihálva, remegve élvezek el Tatsuki alatt, s ahogy első alkalommal a szalonban tette, mielőtt elmenne ő is, kihúzódik belőlem, majd a földre húz. Belemarkol hajamba, egészen ágyéka magasságába húzva, hátrafeszítve fejem. Belemarkolok combjaiba, s már várom, hogy számba tolja farkát, hogy megint gyönyörködhessen fájdalmas grimaszomban, ám ez nem történik meg, egyszerűen csak arcomra élvez beterítve forró spermájával, majd még mindig hajamat markolva húz fel álló helyzetbe és szemeimbe néz.

- Ennyit a fehérjedús táplálkozásról – morgok vele megtörölve arcom.

- Nem lehet okod panaszra - közli elégedetten, halványan elvigyorodva. Nem is panasznak szántam.

- Ha panaszkodnék, nem itt lennék – felelem neki elmosolyodva én is, mire elenged és testéhez ölel. Meglepődöm, szinte leblokkolok, ám végül én is átkarolom őt. Az egész nem tart sokáig, talán nem is igaz, hogy ezt tesszük, mégis, a teste melege meggyőz arról, hogy ez megtörténik. Végül ellép előlem és elvonul rendbe szedni magát. Követem őt, mert nekem sem ártana, élvezetem még mindig hasamon csillog és most már nem csak arcom, de kezem is ragad spermájától, így utána lépve a fürdőbe mosakodok meg én is. - Csináltam kaját, ha akarsz enni – szólalok meg, miközben megtörlöm arcomat.

- Eszel te is, ugye?

- Nélkülem nem megy? Ehető – teszem hozzá halvány mosollyal. - Nem tartok éhségsztrájkot – teszem ezzel egyértelművé, hogy szándékomban állt enni. Bár azt nem tudom, mi lesz belőle. Lényegében a hangulatom pocsék. Sőt mi több, egyenesen rémes és nem tudom, miért. Percekkel ezelőtt még minden jó volt, most meg...

- Ha már itt vagy, ehetünk együtt is, nem? - kérdezi meg morcosabban. - Megvagyok egyedül, megszoktam a csendet is - veti oda nekem félvállról, ami most megint csak ront a hangulatomon - Film kaja közben?

- Rendben van – nyugtázom ennyivel a dolgot. Visszamegyek a konyhába és megvárom Tatsukit is. A szatyrokat egyelőre félrerakom, tányért keresek, evőeszközt, majd a yakisobát is az asztalra teszem. Pff... mint valami tökéletes család... Akarnám ezt... vagy talán pont, hogy nem? Nem tudom. De... tetszik a dolog. Mindenképpen. Mindketten szedünk magunknak kaját, majd átvonulunk a nappaliba a kanapéra. Tatsuki belövi a tévét és keres valami filmet, majd mellém telepedve indítja el azt. Rápillantok, lopva, éppen csak, s lassan nekiállok enni én is. Borzalmasan megy. De megküzdök minden egyes falattal, mert éhes vagyok most már, ám valahol a dolog felénél megállok a mozdulatban. Most kéne innen lelépni, mielőtt túlságosan beleélem magam bármibe is.


Csak tudnám, miért nem megy...