190.

Asame

Fáradtan rakom le a kezemben lévő papírokat íróasztalomra. Képtelen vagyok már haladni ezekkel a szarokkal és a kölyök is hiányzik. Túlságosan belemerültem a munkába az elmúlt napokban, ettől függetlenül mindig igyekeztem arra időt szakítani, hogy vele lehessek, ám valami nem tetszik rajta, és ez egyre jobban bosszant. Azt hittem, ha gondja van, már hajlandó nekem beszélni róla, de most egyszerűen nem tudom, mi a fasz van. Nem túrázom most ezen, beszélek vele, mert ez így kurvára nem állapot jelenleg. Magamhoz veszem cigim és mobilomat, majd elindulok Deon szobája felé. Ahogy hallom, nincs egyedül, ezért kivételesen kopogok, s várva egy pár másodpercet végül benyitok hozzá. Meg sem lep, hogy Shinji mellette van. A kölyök többször is felkereste testőrét, míg az az ágyat nyomta és emlékszem, mennyire le volt törve amiatt, hogy nem tudott vele beszélni egy kicsit sem. Shinji meghajol, láthatóan sokkal jobban van, mint eddig és mint akkor, mikor én is jártam nála, ennek pedig tényleg örülök. Kurtán válaszol arra a kérdésemre, hogy érzi magát, majd elnézést kér és távozik. Ha Shinjin nem is, de Deonon látom, hogy elég kemény témáról beszélgettek, így miután a testőr távozik, letelepszem a kölyök mellé az ágyra, s a mellette lévő dögöt megsimogatom. Azért kíváncsi vagyok, hajlandó-e nyitni a beszélgetést, vagy megint nekem kell szép lassan kihúzni belőle, mert azt látom, hogy valami rohadtul bassza a csőrét, ráadásul velem kapcsolatban. Persze nem is Deon lenne, ha egyből nekiállna csacsogni arról, mi a fasz baja van. Már megszoktam, bár néha ilyenkor inkább felkenném az egyik falra és addig húznám, míg magától nem dalol, de sosem teszem, birka módjára, türelmesen kifaggatom inkább, miközben a fejemben lévő hang azt sulykolja belém: Puhány vagy! Remek állapot.

- Mi a gond, csibe? - kérdezem meg tőle őszintén. - Ma még nem voltál nálam.

- Nem értem rá.

- Ennél többről van szó.

- Tényleg? - kérdezi, miközben felnyitja a laptopját. Úgy látom, a kölyök mindenképpen háborút akar értelmes beszélgetés helyett. Felőlem. Odanyúlok a géphez és visszazárva azt arrébb teszem, majd komolyan a kölyökre nézek. Tudom, hogy rohadtul nem hatom meg sem a ridegségemmel, sem azzal, hogy szúrós pillantásokat kap tőlem, de most ezt is leszarom. Ha nem megy normálisan, felőlem végigveszekedhetünk itt pár órát.

- Tényleg - közlöm vele színtelen hangon. - Mi bajod van?

- Tele lett a tököm azzal, hogy nem lehet veled dűlőre jutni.

- Miért is? - kérdezem még mindig semleges hangon. Roppant módon érdekelne, miben nem jutott velem dűlőre. Dolgoznom kell, ő is tudja, ennek ellenére mindig igyekeztem úgy intézni a dolgokat, hogy ne érezze magát elhanyagolva, mert azt nem akarom. Fontos a meló, de fontosabb Deon. Vagy ez a kölyöknek nem esett még le? Kicsit gáz lenne, ha ezt most így érezné, vagy ezt gondolná. Bár gyanítom, ez a baja.

- Hagyjuk - passzolja a kérdést.

- Nem, nem hagyjuk. Olyan kibaszottul jól ellen tudsz nekem szegülni, most se hátrálj ki a dolgokból! Hallgatlak, Deon! - Ő azonban csak elmosolyodik egy amolyan "nem hiszlek el"-féle mosollyal, majd felvonja szemöldökét, mintha csak azt kérdezné: Ez most komoly? Nem, nem komoly. Unalmas perceimet töltöm azzal, hogy itt ülök az ágyad szélén és ahelyett, hogy épp egymásnak esnénk, várom, hogy kiduzzogd magad. Tényleg nem komoly. Nincs jobb hobbim, mint Deont faggatni.

- Mikor néztél utoljára tükörbe? - kérdezi be hanyagul végül.

- Megint ezen lovagolunk? Párszor tisztáztuk, hogy vannak kötelességeim még yakuzaként is, amiket akkor is meg kell csinálnom, ha Tokió a feje tetejére áll. Aláírom, hogy nem tetszik, hogy ennyit dolgozom, de néha muszáj.

- Na ezért mondtam, hogy hagyjuk! - vágja rá dühösen. - Még ha azt kérném, hogy vonulj ki a konyhába, tolj be egy háromfogásost, kávézz meg nyugodtan, vagy hogy aludj tizenkét órát, esetleg ruccanjunk el a városba lazulni, megértem ezt a hisztit, de nem hiszem, hogy teljesíthetetlen, hogy meló közben legalább a minimális mennyiségű kaját edd meg, aludj összefüggően legalább négy órát!

- Tisztában vagy vele, hogy enni amúgy sem eszem sokat és rendszeresen sem nagyon. Elismerem, hogy ebben igazad van - mondom neki komolyan. - De nem tudom, merre jársz éjszakánként, vagy kinek az ágyában, mert nekem eddig úgy tűnt, mellettem. Hajnal kettőtől hétig bezárólag testvérek között is van öt óra, még ha többször is megébredek arra, hogy nyugtalanul alszol mellettem - közlöm vele minden bántó szándék nélkül, mire Deon vér vörös lesz és megsértődik. Haladunk. Rükvercben.

- Jó, legyen igazad - mordul. Szabadulni akar, még Shabutól is elhúzódik, hogy hasra fekhessen, aztán körbeöleli a fejét, hogy ne látszódjon az arca, a fülein azonban még így is látom, hogy vörösek. Elmosolyodom, majd fölé mászom és egészen közel hajolok hozzá. Imádom, amikor ilyen.

- Ne menekülj - kérem őt szelíden.

- Utálok veszekedni - mondja már egyáltalán nem úgy, ahogy korábban beszélt velem. - Nem hiszem el, hogy ennyi munka van... hogy nem lehet mellette normálisan élni... hogy mindent neked kell csinálnod...

- Nem kell mindent nekem csinálnom, de sok mindent igen, csibe - mondom neki komolyan, csókot nyomva fejére. - De igazad van - ismerem el. Talán kicsit tényleg túlzásba vittem azért az elmúlt napokban attól függetlenül, hogy igyekeztem azért vele is foglalkozni. -, ne haragudj - kérem őt újabb csókot lehelve most nyakára, amitől nagyon finoman végighullámzik a teste alattam.

- De haragszom - mormolja.

- Nagyon? - kérdezem elmosolyodva, még egy csók kíséretében, s kezem becsúsztatom pólója alá. Ahogy egyre mélyebbre nyúlok be ruhája alá, úgy lesz egyre libabőrösebb Deon is, s megremegve szusszan egyet.

- Ühüm.

- Akkor nincs más választásom - suttogom fülébe és átfordítom őt magam alatt, majd hosszan megcsókolom, miközben tovább cirógatom bőrét. Deon arca még mindig vörös, de hagyja, hogy megcsókoljam, s viszonozza is azt. Tovább cirógatom bőrét pólója alatt. Érzem rajta, hogy vágyik arra, hogy törődjek vele, én pedig megadok neki mindent, amit szeretne. Tovább csókolom őt épp csak annyira megállva, hogy mindketten levegőhöz jussunk, majd kezem pólója alól kihúzva arcára simítom. Deon ártatlan szemekkel néz rám, mire elmosolyodom, s kezem újra mellkasára simítva nyomok csókot először homlokára, majd orrára és végül ajkaira ismét. Erre a szívéhez fogja kezem, szemeiben pedig látom, hogy sikerült, még ha akaratomon kívül is, de fájdalmat okozni neki. Nem akartam őt bántani. Sosem akarom sem fizikailag, sem lelkileg. Újabb apró csókot kap ajkaira, pillantása pedig olyan, mintha azt szeretné, hogy begyógyítsam a szívén ejtett sebeket. Kérnie sem kéne, mert nem akartam ezt tenni vele, így kezemet kezével együtt arrébb húzom, s most szívére lehelek forró csókot, hosszan, ám mikor mellé feküdnék, nem enged el, visszahúz magára, majd nyakam átkarolva puha csókot nyom ajkaimra. Gyengéden, forrón csókolom meg őt, kezem ismét besiklik felsője alá és gyengéden cirógat végig mellkasán. Zavar a rajta lévő ruhamennyiség, így kicsit elhúzódva tőle szabadítom meg pólójától, majd visszahajolva hozzá tovább folytatom a bőrével való játszadozást.


Lassan járom be ajkaimmal és nyelvemmel egész felsőtestét, miközben továbbra is gyengéden cirógatom őt. Szeretem ezt a kölyköt és nem akarom megbántani még véletlenül sem többet, de ezek elkerülhetetlenek, úgy érzem. Míg nyelvemmel mellkasát járom be, kezem lesiklik nadrágjára, s elkezdi kioldani a derekán lévő övet, majd lassan azt is lejjebb tornázom testén, mígnem attól és alsójától is megszabadítom Deont. Visszahajolok hozzá újabb szerelmes csókra, kezem pedig végigsimít combján, elhaladva farka mellet úgy, hogy épp csak megérintsem őt. Ismét megremeg újabb mosolyt váltva ki belőlem. Meg akarom őt őrjíteni, mielőtt bármit tennék vele és úgy érzem, ez szép lassan sikerül is.


Elindulok testén lefelé. Falom és csókolom bőrét szüntelen, miközben farkára fonom ujjaim és lassan kényeztetni kezdem őt. Shabu először kíváncsian mászik Deon mellé, ám mikor a kölyköt ajkaim közé fogadom és ő felnyög, a macska jobbnak látja menekülőre fogni. Nem is baj, nem való ez egy gyereknek. Lassan kényeztetem Deont, s egyik ujjamat benyálazva hatolok belé, hogy így is ingereljem. Felpillantok rá, imádom a látványt, amit nyújt, s azt, ahogy egyre jobban élvezi és veszti el a fejét. Nem bírom tovább. Minden olyan szándékom, hogy így elégítem ki, azonnal semmivé foszlik, mikor a kölyök hangosabban nyög fel, így abbahagyok mindent, amit eddig műveltem vele, majd megszabadulok ruháimtól, s visszahelyezkedve lába közé igazítom magam bejáratához és belé nyomulok lassan, kezemmel segítve, miközben megtámaszkodva mellette szenvedélyesen megcsókolom. Hagyok neki időt arra, hogy megszokjon magában, s végül lassan, őrjítő tempóban mozogni kezdek benne.


Szeretkezünk.


Zihálva ölel magához, s én sem akarok eltávolodni tőle még. Úgy támaszkodom, hogy ne nyomjam össze, miközben pihegve hol vállát, hol nyakát borítom be apró csókokkal, továbbra is gyengéden kényeztetve, szeretve.