190.

Shinji

A másnap most még lassabban jön el, mint az eddigiek, de legalább a lázam megszűnt szerencsére, Bakari pedig egy gyors ellenőrzést követően még kötést cserél vállamon, ám azt meghagyja, hogy eszembe se jusson elhagyni a házat és túl sokat ugrálni még ezzel a vállal. Nem állt szándékomban. Miután távozik a szobából, elvonulok a fürdőbe és rendbe szedem magam. Megmosakszom, majd ruhát kerítek elő, belebújok egy egyszerű fekete melegítőnadrágba és egy ujjatlan garbóba. Kicsit rendet rakok a szobában is, bár nem csináltam nagy felfordulást, még ez a csekélyke is zavar, ami az éjjeliszekrényen és az ágyon uralkodik, s amint végzek ezzel, elindulok a testőrszoba felé, hogy megnézzem, mit csinál Ryuuichi. Deonnal is szeretnék beszélni mindenképpen, mert míg az ágyat nyomtam, egyiküket sem engedtem a közelembe, így meg akarom nyugtatni a kölyköt is, hogy kutyabajom. Tudom, hogy kerestek többször is, hogy látni akartak, így tartozom nekik ennyivel. Csendesen nyitom ki az ajtót és lesek be rajta, de nem bírok sokáig hallgatni, mert Ryuu a gép előtt ül és bőszen szidja a szerkezetet, amiért az nem akarja az igazat. Kuncogásomra persze azonnal felkapja fejét, majd feláll, elém lép, s mosolyogva, de óvatosan magához ölel.

- Hogy vagy? - kérdezi meg, miközben kávét készít magunknak. Anyám, ha ennyire körbe leszek ugrálva továbbra is, zárdába vonulok, míg a vállam helyre nem jön.

- Most már jól - ülök le a kanapéra, miközben cigit kotrok elő zsebemből és miután megkaptam a kávémat, rá is gyújtok. Ryuu ablakot nyit még, majd letelepszik velem szemben a fotelba. - Mik a fejlemények itthon?

- Továbbra is a fokozott biztonsági intézkedések vannak érvényben, de neked most az az első, hogy felépülj, minden mással ráérsz foglalkozni később - mondja komolyan, mire csak elégedetlenül morogva szusszanok egyet. Meglőttek, aláírom, napokig szarul voltam, ezt is, de ettől még nem kell hímestojásként kezelni. Tudom, hogy meghalhattam volna, hogy Okita nem egy kispályás kezdő volt, aki csak szarral gurigázik, de élek, örülnék, ha ehhez mérten kezelne mindenki, szerintem ez nem olyan teljesíthetetlen kívánság. - Gondolkodtál már azon, hogy elvégezd a főiskolát? - szólal meg némi szünet után, én pedig kávémról ráemelem a tekintetem.

- Tudod, hogy mindig is ezt akartam, hogy ez egy olyan cél, amiért akkor is küzdeni fogok, ha már esély sem marad arra, hogy elvégezzem - jelentem ki határozottan.

- Tudom, Nino. Ha vége ennek az egésznek, szeretném, ha elkezdenéd. - Meglepetten pislogok, mert nem értem. - Szeretném, ha beiratkoznál, és elvégeznéd a főiskolát - ismétli el még egyszer. Oké, elsőre is felfogtam, de nem értem, miért most. Miért ilyen hirtelen? Meglőttek, de ettől még nem kell azonnal mindent megadni nekem. Jól vagyok.

- Nem lehet - felelem csendesen, újra kávémat bámulva. - Védenem és szolgálnom kell Deont, mindemellett itt is van elég teendőm, hogy segítsek neked és Asaménak is. Vannak egyéb kötelességeim, emellé nem fér be egy főiskola.

- De, Shinji, befér. És ehhez minden segítséget megkapsz. Azt akarom, hogy elvégezd - nyomatékosítja bennem a dolgot újra. - És szeretném, ha idővel átvennéd a helyem, mint a ház biztonsági főnöke, ehhez azonban az kell, hogy tanulj. És fogsz is! - Hangja határozottan cseng és némi szigor is keveredik bele, én pedig köpni-nyelni nem tudok hirtelen. Ez csak vicc. Vagy én nem tértem magamhoz a lövés óta és ez egy kibaszott álom lenne? Fel akarok ébredni, ha az.

- Miért? - nyomom el cigarettámat.

- Mert te vagy erre a legmegfelelőbb személy. Évek óta foglalkozol vele és segítesz nekem benne, kívülről ismered a rendszert, Nino, ez már bőven elég ok. - Felállok. Igen, most azt hiszem, menekülök, de egyszerűen úgy érzem, muszáj lelépnem innen. Ezt meg kell emésztenem.

- Ne haragudj, megnézem Deont is. Járt nálam, de nem beszélgettem vele egy kicsit sem. A szobámban leszek később - adom még tudtára, mert biztos vagyok benne, hogy ennek még itt nincs vége. Aprót biccent halvány mosollyal, én pedig lelépek. Beszélek Yoshival, az eltereli a gondolataimat legalább.


Miután végeztem Ryuunál - jobban mondva menekülőre fogtam inkább -, elindulok a testőrök pihenőjéhez. Első utam azonban a garázs felé vezet. Szeretném megnézni a Nissant, hogy itt van-e és hogy nincs semmi baja. Szeretem ezt az autót, az egyik legnagyobb meglepetés volt, amit valaha is kaptam és őszintén hálás voltam érte a kölyöknek. Persze gőzöm sem volt, mit reagáljak, mert egyszerűen nem akartam elhinni, hogy tényleg nekem szánta ezt, azt meg végképp nem, hogy Asame engedte neki. Furcsa volt. Úgy éreztem, túlbecsülnek megint, mert semmi olyat nem tettem, amit más ne tett volna meg az én helyemben, ha Deon mellé kerül testőrnek. Azóta azzal az autóval járok mindenhova. Nem félek attól, hogy bárki elvinné, a rendszám eléggé árulkodik arról, kihez tartozik a verda, mégis szeretem biztonságban tudni. Miután alaposan szemügyre veszem a gépet, végre elindulok eredeti úticélom felé, a testőrpihenőhöz, s belépve az ajtón már gyújtok is rá magam is. Minden szem rám szegeződik, mintha nem is hozzájuk tartoznék, pedig én nem érzem így. Évekig együtt lógtam velük ebben a helyiségben és most sem tartom magam többre náluk azért, mert Ryuu kiemelt innen, maga mellé vett és végül Deonhoz kerültem.


Raktari, Yoshi és Teruki az egyik asztalnál ücsörögnek és jókat nevetgélnek valamin, míg a többiek is csoportba verődve élvezik a szabadidőt. Nem vagyok már idevaló, ezt érzem és ezt az érzést az is erősíti, hogy szinte már le se szarnak, ha megjelenek, vagy csak azt várják, milyen parancsot osztok ki nekik Ryuuichi kérésére. Az érzés nem kellemes, de az évek alatt megszoktam, hogy egyedül vagyok mindenben. Hogyha kell, van ugyan kire támaszkodnom, van kitől tanácsot kérnem, vagy megvitatnom vele az álláspontomat, de ennél többet nem, s azok után, hogy Deon és Ryuuichi kiemeltek ebből, minden hirtelen lett furcsa. Yoru és Kazuki is úgy barátkozott velem, mintha én is egy lennék a pártfogoltak közül. Előbbinek megvolt rá az oka, ahogy az ki is derült majd' egy fél évvel ezelőtt. Egyenrangúnak tekintettek és tekintenek magukkal. Pedig ez egyáltalán nincs így, nem vagyok az. Ők mégis befogadtak.


Yoru még valamikor december táján hívott fel először. Nem tudtam, honnan szerezte meg a számom, gyanítottam, hogy Deon adta meg neki, de miután megkérdeztem erről a kölyköt, ő csak nemet mondott. Azt hiszem, az első beszélgetésünk furcsára sikeredett. Nem sok minden van meg a gyerekkoromból, nem emlékszem pontosan, kivel mit és hogyan csináltam akkoriban, mert hamar felnőtté kellett válnom, azonban mindig volt egy arc nélküli kölyök az álmaimban, akivel gondtalanul nevetgélve játszottunk órákig az utcán, akivel még a suliban is együtt lógtunk, amikor csak lehetett. Halványak az emlékeim, de vannak, és az egyetlen, amire emlékeztem belőle, egy név volt csupán: Takuyama Yasujiro. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy meglepett, mikor Yoru elárulta az igazi nevét. Rengeteget változott ahhoz képest, amire emlékeztem belőle, és... örültem, hogy egymásra találtunk végül. Végigbeszélgettük azt az éjszakát.


Odalépek Yoshimiékhez és eloltva a cigarettát a srácra pillantok.

- Beszélhetnénk négyszemközt, ha ráérsz? - kérdezem meg végül. Mind a hárman engem figyelnek most, én pedig tényleg kívülállónak érzem magam a társaságukban, eldöntöttem azonban, hogy őt szánom Jeremy mellé és ő lesz mellettem, míg ennek az egésznek vége nincs. Tatsukival megbeszéltünk mindent vele kapcsolatban, így a döntésem végleges. Visszautasíthatja persze, de egyelőre nem akarok foglalkozni azzal, hogy mi lesz, ha nem akar a kölyök mellé kerülni.

- Persze - áll fel meglepetten. Látom rajta, hogy nem tudja mire vélni a dolgot, de készségesen teljesíti kérésemet és követ. Megdörzsölöm halántékomat. Még mindig nem tudom, miért érzik úgy, hogy felettük állnék, vagy minden más lenne, mert kurvára nincs így. Mindegy, nem fogok most ezen túrázni, vannak fontosabb dolgaim is, mint ezt megvitatni jelenleg. Miután kellő távolságba érünk a többiektől, egy félreeső asztalhoz, ledobom magam ez egyik székre. Ismét rágyújtok, pedig rohadtul nem kellene ennyit szívnom, de míg az ágyban fetrengtem, a telefonom után ez volt a második dolog, amivel le tudtam kötni magam.

- Gondolkoztál már azon, hogy mihez akarsz kezdeni? Hogy mit szeretnél még elérni? - kérdezek be ezzel indítva a beszélgetésünket. Kíváncsi vagyok, milyen célokért van itt, mi az, ami motiválja. Azt hiszem, Tatsuki "rossz" hatással van rám, alig pár napja még ő faggatott a céljaimról és én most ugyanezt teszem Yoshival. Veszélyes...!

- Te is tudod, hogy testőrdinasztia vagyunk - közli, mire bólintok, hogy ezzel teljes mértékben tisztában vagyok, de ez még nekem nem indok semmire. - Mi mást akarhatnék, mint testőr lenni valaki mellett, védeni és egyre jobb lenni? Utolérni apámat, talán túl is szárnyalni őt - jelenti ki komolyan, bár látom rajta továbbra is, hogy még mindig nem érti, mire megy ki a dolog. - Vagy nem erre gondoltál? - Nem egészen, de megoldjuk ezt a problémát is egy újabb kérdéssel mindjárt.

- Kinek akarsz bizonyítani?

- Én... - kezd bele, ám egy pillanatra megáll és komolyan elgondolkodik a kérdésen. - Valamikor úgy gondoltam, hogy apámnak, de azt hiszem, ez nem teljesen igaz. Sokkal inkább magamnak, hogy képes vagyok több is lenni és törni előre, ha teszek is érte. Meg valamennyire a főnöknek is persze - teszi hozzá azért, de érződik, hogy nem ez a fő ok.

- Most kinek akarsz bizonyítani és megfelelni? - kérdezem meg ismét. Azt akarom, hogy határozottan kijelentse, miért testőrködik. Jó fél évvel ezelőtt, mikor át kellett vennem Deon szerepét a versenyen, beszélgettünk a kölyökkel sok mindenről. Akkor Deon ugyanezt kérdezte tőlem, amit én most Yoshitól; miért csinálom mindezt. Amíg másoknak akar az ember megfelelni, amíg az a cél, hogy azért váljon jobbá, hogy megfeleljen az elvárásoknak, nem fog előrébb jutni sosem. Lehet jó, de ez édeskevés lesz ahhoz, hogy megvédje azt, aki mellé rendelik. Sokáig én is a családom miatt csináltam mindent, hogy nekik jobb életük legyen, hogy a húgaim ne szenvedjenek hiányt semmiben, ám hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem minden. Ha nem szeretem igazán azt, amit csinálok, sosem leszek benne elég jó, mert addig csak kényszer lesz. Egy szükséges rossz, amit el kell viselnie az embernek azért, hogy jobb életet biztosítson a szerettei számára. Ez motivált, ugyanakkor rá kellett jönnöm, hogy szeretem ezt csinálni minden veszélyével együtt, s mikor Deon rákérdezett, már őszintén tudtam azt felelni neki, hogy nem csak azért csinálom, hogy másnak megfeleljek, hanem hogy magamnak is bizonyítsak és mert ezt akarom csinálni. Vágyak, álmok továbbra is vannak, sosem tettem le arról, hogy egyszer elvégzem a főiskolát vagy egyetemet, mint informatikus, de ez olyan cél, amivel ha lassan haladok, akkor sem tűnik el előlem és egyszer elérem, ha beledöglöm is.

- Szeretem ezt csinálni - mondja komolyan. - Azért kezdtem, mert apám elvárta, azért mentem bele, mert ők akarták, csak aztán megváltozott minden. Beleszerettem és ezért csinálom, így most már csak a magam kedvéért dolgozom és a saját elvárásaimat követem, ez alapján teszem a dolgokat. - Nem rossz, de lesz még mit tanulnia, ha elfogadja azt a lehetőséget, amit neki kínálok majd.

- Mennyit tudsz a most itt zajló eseményekről?

- Részleteket, amiket Jeremy elmond, mert már nem bírja magában tartani, de sok mindent nem értek és nem tudok hova kötni - mondja őszintén.

- Akkor úgy kérdezem, mi az, amit elmondott?

- Valami klánháborút emlegetett az alvilágban, hogy Tatsukit ezért támadták meg és ezért nyomtad te is az ágyat, nagyjából ennyit volt hajlandó közölni, a többit vagy nem tudta ő sem, vagy nem akarta elmondani.

- Mit gondolsz, mi közöm lehet nekem egy alvilági klánháborúhoz? - teszem fel a következő kérdésemet. Kíváncsi vagyok, mennyire képes dolgokat összerakni, mert később ez is fontos lesz. Érdekel, milyen a megfigyelőképessége. Tesztelem.

- Két dolgot tudok elképzelni - mosolyodik el végül. Szerintem elképzelni se tudja, miről lehet szó, de reméli, hogy nem sértődöm be azon, amit most elmond. Kíváncsian hallgatom, mivel áll elő. - Az első változat nem túl valószínű, de azért elmondom. Tehát a másik klán valakit el akart kapni innen, hogy megmutassa, hogy húúú de erősek. Mindegy volt, kit kapnak el, csak a házból kilépő alak legyen és te nyerted meg ezt a címet. - A feltételezés nem lenne rossz, de indok nélkül szart sem ér. Miért innen? - De ezt tartom a kevésbé valószínűnek. A másik, hogy nem véletlenül vagy annyit Tatsuki mellett, mert elég feltűnő volt, hogy ki sem jöttél a szobájából, mikor idekerült. Ebben az esetben pedig rajta akartak bosszút állni és elkapták azt, akit a leginkább közelinek gondoltak. Ezt jobban el tudnám hinni, mert ő az alvilági, tehát ő lehet az indoka annak, hogy ez az egész kirobbant.

- Nem rossz - ismerem el. - Az első nem állja meg a helyét. Indoknak persze abban az esetben is remek lenne az, hogy Tatsukinak köze van a Seichirou-házhoz, de az alvilágiak nem fognak egy yakuzát és az embereit megtámadni, ha egy másik alvilágival akarnak leszámolni - jelentem ki. - A másodikban már van némi ráció, de az sem tökéletes elmélet. De nem magyarázom meg, miért. Mikor tűnt fel, hogy esetleg van valami köztem és Tatsuki között? - kérdezek be így, hogy rávezessem, a második állítása miért nem tökéletes.

- Most, hogy huzamosabb ideig itt vagytok mindketten. Állandóan mellette voltál és láthatóan feszültebben jöttél ki tőle, idegesen, aggódva, ahogy tetszik. Meg ő is furcsán viselkedett, mikor te kerültél ágyba, bár ezt én nem tapasztaltam, olyan mendemondaféle, tudod, hogy itt mindenki pletykál. Ennek ellenére tényleg volt valami különös a viselkedésetekben. Ez azért felvetett némi gyanút nálam, de szerintem egyedül én vagyok ezzel így, mert a többiek azt hiszik, hogy Deon parancsára teszed a dolgokat, csak a viselkedésed szerintem nem ezt mutatja. - Látom rajta, hogy direkt nem mond ki konklúziót, inkább körülírja, mire gondol. A következtetése egész jó, lehet vele kezdeni valamit. Vajon ebből a konzekvenciát is képes levonni? - Tehát ha az van köztetek, ami, akkor a korábban vázolt kép lép életbe, amire azt mondtad, nem. Viszont van egy másik lehetőség is, hogy te voltál a célpont és Tatsuki védett téged, úgy keveredett bele.

- Mibe?

- A klánháborúba. Nem látok bele a dolgokba, de miért ment volna bele Tatsuki egy ilyenbe, ha nem lett volna rá komoly oka? Ez pedig elég komoly ok.

- És a kör megint bezárult - mondom kicsit elégedetlenül. - Ha Tatsuki miattam keveredett bele, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad. Egy yakuza testőreként miért lennék én célpont? Viszont ez újabb kérdéseket vet fel - árulom el. - Ahogy rákérdeztem nem olyan rég, mikor tűnt fel bármi is a köztünk lévő dolgokról, megválaszoltad a kérdésem. Ebben az esetben nem helytálló megint csak, hogy mégis Tatsuki a célpont általam - magyarázom. Mindig ügyeltünk arra, hogy a környezetünk semmit ne vegyen észre a kapcsolatunkból és ehhez mérten viselkedtünk is. Sosem látott minket senki együtt, semmilyen árulkodó helyzetben.

- Azt, hogy te mért lehetnél célpont, nem tudom, de nem hiszem, hogy Asame, vagy éppen Deon lenne az, és mivel csak ti ketten néztetek ki ramatyul, ott kell keresni a megoldást - mondja nyugodtan. - Egyébként nem mondtam egy szóval sem, hogy ő volt a célpont. - Mondtad, bár nem ezekkel a szavakkal, de ebbe most ne menjünk bele. - Azt nem tudom, ki robbantotta ki a háborút, de akár Tatsuki is lehetett az.

- Nem azon van a hangsúly, hogy én mit tettem, vagy mit nem, amiért engem akarnak, még csak nem is azon, hogy ki robbantotta ki, vagy ki nem a dolgot, jelen helyzetben ez utóbbi teljesen lényegtelen, mert a háború már elindult. Vannak jó meglátásaid. Valóban én vagyok a célpont, és az is igaz, hogy a megoldást nálunk kellene keresni, bár ehhez keveset tudsz - mondom meg őszintén, minden szemrehányás és él nélkül, mert ahhoz képest, hogy túl sokat nem tud, egész jól pakolta össze a kirakós darabjait. - Mindezek tudatában, hogy raknád össze ezt a puzzle-t? - kérdezem meg tőle végül, mert ettől függ, hogy tényleg őt fogom-e választani, vagy sem.

- Nem biztos, hogy igazam van, de legyen, elmondom, mit gondolok. Nem hiszem, hogy te egyszerű testőr vagy, vagyis kellett lennie valami közödnek az alvilághoz, azon belül is a másik klánhoz. Vagy elkövettél ellenük valamit, vagy csak egyszerűen kinéztek maguknak, ami nem tetszett Tatsukinak és elkezdte kinyírni őket, csak nem számolt azzal, hogy kirobban a háború, vagy ha számolt is, nem gondolt ekkora erőre, mert gondolom, akkor nem így jött volna ide. Plusz nem járnának kétes alakok a házban, vagy Bakari nem zárkózik be a pincébe. Ezt tudom jelen pillanatban elképzelni - fejezi be szemembe nézve. Nem rossz, még ha a végét nem is sikerült tökéletesen összeraknia, ám továbbra is tartom, hogy ennyi infóból elég jól hozta ki a dolgot.

- Bár a vége nem teljesen tökéletes, meggyőztél - jelentem ki komolyan. - Mit gondolsz, miért kerestelek most fel?

- Úgy sejtem, Jeremy miatt. Talán a legrosszabbkor csöppent bele a dolgokba. Ezen kívül nem tudom, mert maximum lelkileg tudom támogatni jelenleg, de gondolom, ezt Tatsuki is meg tudja adni neki - vonja meg a vállát, de a szemében látszik, hogy ezt nem így gondolja.

- Valóban az egyik és fő ok Jeremy - mondom komolyan. - Ám egyelőre még nem az elsődleges. Ha elfogadod, amit kínálok neked, idővel mellé kerülhetsz. Olyan testőrt akarok Jeremy mellé kiképezni, aki nem csak itt, de az alvilágban is helyt áll majd - kezdek bele most már elmondani, miért is jöttem ide. - Képezni foglak, tanítani, hogy méltó és hű vérebe lehess a kölyöknek, de csak akkor, ha elfogadod ezt és tényleg akarod. Egyelőre azonban, míg tart ez a klánháború, magam mellé veszlek társnak.

- Tessék? - Egyelőre megszólalni sem nagyon tud a meglepetéstől, ahogy nézem. Kell pár perc, hogy összeszedje magát. - Akarom - közli végül komolyan. - De azt hiszem, tudnod kell valamit előtte. Szeretem Jeremyt már a második találkozásunk óta. Ugyan nem tudom, ő mit gondol, vagy érez, ha egyáltalán érez valamit, de ez van. - Na bumm. Volt már rá példa a történelemben, hogy egy testőr szerette a munkaadóját és viszont. Legalább lekattan rólam végre Jeremy. Remélem.

- Nem hiszem, hogy ez bármiben akadályt jelentene később, ha meg kell védeni - mondom komolyan. - Egy valami azonban fontos, sose hagyd, hogy más is lássa ezt a kapcsolatot, mert ezzel vele szemben támadási felületet biztosítasz másoknak. Az alvilágban, ha nem tudják közvetlen elérni őt, akkor azt fogják megtámadni, aki a legközelebb áll hozzá.

- Ezzel tisztában vagyok - bólint komolyan. - Ha azon túl nem nehezíti a képletet, hogy vigyáznunk kell, akkor nincs gond. Mit jelent pontosan az, hogy magad mellé veszel? - kérdezi meg némileg kíváncsian.

- A képletet nem. Nehézzé akkor válik a dolog, ha netán szétmentek, mert te akkor is a kutyája maradsz, történjen bármi, csak a halálod jelent szabadulást - válaszolok neki komolyan, hogy tudja, mire számíthat. - Mint arra te magad is rájöttél, a célpont én vagyok, vadásznak rám, eddig szerencsére sikertelenül. Abban is igazad volt, hogy nem egy egyszerű testőr vagyok és van némi közöm az alvilághoz is. Hogy miért kerülsz mellém? Vedd úgy, hogy már ez is a kiképzés része. Azért veszlek magam mellé, mert erre kértek. Nem az a fickó lesz az első és utolsó fejvadász, aki megtámad, míg ez az egész háború véget nem ér. Most mázlim volt, több lehetőséget viszont nem biztosíthatunk nekik.

- Ki kért erre és miért? És mit vársz tőlem pontosan?

- A ki nem fontos, a miértre pedig már megkaptad a választ. Vadásznak rám és nem biztos, hogy mindig ilyen kurva nagy mázlim lesz, ahogy pár napja. Mit várok? Légy a segítségemre.

- Rendben - mondja némi agyalás után.

- Kényszerből ne tedd - jelentem ki komolyan.

- Kényszerből? Az hol volt benne? - néz meglepetten rám. Helyes hozzáállás. - Ez csak valami olyan, amire talán vágytam, csak nem értem, miért pont én.

- Mert úgy ítéltem, alkalmas vagy erre a feladatra.

- Rendben. Mivel fog ez járni?

- Kurva sok melóval. Megbeszéljük később - állok fel, mert tényleg szeretnék beszélni Deonnal és Yorut sem ártana felhívnom, hogy ne aggódjon, ha már eljött meglátogatni, én meg szartam a fejére. - Két óra múlva keress fel! - kérem őt, majd elindulok most már a kölyök felé. Útközben persze megejtek egy telefont is, hogy megtudjam, Deon merre tanyázik éppen.

- Hella! - köszön bele vidáman. - Mizu? - kérdezi.

- Merre lebzselsz?

- A szobámban - válaszolja, én pedig bontom a vonalat és elindulok Deon szobája felé. A kölyök az ágyán fekszik orra előtt laptoppal, s a hasánál Shabu összegömbölyödve alszik. Miután közelebb lépek, rám mosolyog. Én is elmosolyodom, majd odasétálok hozzá és leülök az ágy szélére, kezem kiveszem a nyakamban lógó vacakból és megsimogatom a mellette fekvő dögöt. Jópofa ez a macska, csípem.

- Mi újság?

- Tőlem kérded? Te nyomtad az ágyat eddig - heccel, miközben félretolja és lecsukja a gépet. - Amúgy semmi különös, telnek a napok és várjuk a csodát. Asame alig jön ki a dolgozószobájából, néha komoly küzdelmet kell vívnom vele, hogy ugyan már egyen egy pár falatot, feküdjön le aludni, úgyhogy az elmúlt időszakot a srácokkal, Shabuval és a kutyákkal töltöttem javarészt, meg edzéssel. Kijelenthetem, hogy tele a hócsukám, de ha szarok rá, akkor Asame lekómál szerintem a székről, vagy megint elfelejti, hogy kell beszélgetni, normális hangon kommunikálni az emberekkel. Köbö, nagyvonalakban, némileg árnyaltan ennyi.

- Azt hittem, szereted a kihívásokat - vágok vissza neki az Asaméval kapcsolatos kijelentésére. - Bocs, kölyök, hogy gondot okozok - mondom végül. - Tulajdonképpen azért is jöttem, hogy megnyugodj, hogy már nem az ágyat igyekszem egyenlővé tenni a padlóval - mosolyodom el. - És persze igyekszem tájékozódni az itteni helyzetről, mert ez a pár nap kiesés bosszant - árulom el neki. - Ryuu ha bent is járt nálam, ugyanúgy mint Bakari, egy árva mukkot nem volt hajlandó közölni.

- A kihívásokat és nem a lehetetlen küldetéseket. Meg amúgy is utálok veszekedni - teszi hozzá morcos képpel, jelezve ezzel is, hogy nem épp az efféle kihívásokat kedveli. Elmosolyodom rajta. - Velem nem lesz szerencséd, én kivontam magam a forgalomból.

- Pedig benned bíztam - sóhajtom színpadiasan. - Amúgy örülök, hogy jártál bent nálam és ne haragudj, hogy nem méltattalak még annyira sem, hogy egy kicsit beszélgessünk, de miután Tatsuki lelépett, nem volt kedvem senkivel sem beszélni - vallom be neki. Deonnal tudok beszélni a Tatsuki és köztem lévő kapcsolatról és nem csak azért, mert érdekli, mi van velünk, hanem azért is, mert valahol ezen a téren is egymás bizalmasai lettünk, amit egy cseppet sem bánok.

- No problem - válaszolja őszintén. - Valahol megértem, mert mióta élesedik a helyzet Asaméval, én is inkább előnyben részesítem Shabu és a kutyák társaságát. Őszintén szólva játszom azzal a gondolattal, hogy meglépek innen - vallja be. - Megkattanok bezárva, attól, hogy álló nap dolgozik, ezért hiába élünk egy fedél alatt, hiányzik. Úgy hiányzik, mintha elment volna és az, hogy mégis itt van, az totál kicsinál. Tudom - kezd bele újra egy pár pillanatnyi szünet után -, hogy azért melózik ennyit, hogy mindenkit megvédjen, aki nekem fontos, és továbbra sem a munkától akarom elvonni, nem elsősorban azért vagyok ki, mert nem foglalkozik annyit velem, hanem azért, mert úgy néz ki, mintha kimosták volna főzőmosáson kétszer. Fáradt. Persze azt is kifogásolom, hogy nem törődik velem - teszi hozzá őszintén.

- Nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb megoldás, Deon - mondom neki komolyan. - Ha lelépsz innen, te is tudod, hogy Asame finoman szólva sem lesz elragadtatva. Nem hiszem, hogy nem tudsz vele beszélni - nézek rá felvont szemöldökkel. Azért valljuk be, ebben a házban még mindig Deon az, aki a legjobban képes hatni a yakuzára, még ha nem is olyan egyszerű a dolog, mint amilyennek talán tűnik.

- Pont ez a bajom, Shinji, hogy nem tudok vele beszélni.

- Ebben az esetben tényleg nem tudom, mit tehetnél. De az, hogy lelépsz, nem megoldás.

- Nem, de... - áll meg egy pillanatra és látom Deonon, hogy komolyan elgondolkodik. - Ne mondd el senkinek, de... kezdek újra álmosságot érezni időnként nap közben. Néha megint nem azt látom, ami van. - Ezekből pedig pontosan tudom, hogy zuhan vissza az álomvilágába, amiből Asame húzta ki. - Szükségem van arra, hogy a valóságban maradjak, erre pedig, ha a helyzetet itt nem tudom megjavítani, az egyetlen megoldás, hogy egy olyan intenzív dolgot csinálok, ami ébren tart. - Megdörzsölöm halántékom és felsóhajtok.

- Nem mondom el, de neked el kéne. Asaménak - mondom komolyan. - Ha kell, beszélek vele én is azokról, amiket megtudtam Tatsukitól, hogy valamelyest felhagyjon azzal, hogy megint a munkába temetkezik, de neked is beszélni kell vele. Erről meg végképp. Fontos vagy neki, ezzel gondolom, tisztában vagy még akkor is, ha néha nem úgy tűnik.

- Nem! - vágja rá komolyan, a fejét is rázva. - Nem kell a szánalombóli velem levés. Ha azért nem dönt úgy, hogy velem lesz, mert hiányzom neki, vagy csak velem akar lenni, akkor ennyi. Ez nem valami kényszer, hanem ez egy kapcsolat, amihez két ember kell. Én nem fogom még burkoltan sem zsarolni azzal, hogy vagy foglalkozik és törődik velem, vagy ez és ez lesz, mert nem akarom magamhoz láncolni. Ez nem így működik, erre nem vagyok hajlandó.

- Most úgy őszintén, Deon, szánt valaha is bármi miatt? - kérdezem komolyan. - Mellesleg nem hiszem, hogy az zsarolás lenne, ha ezt elmondanád neki. Joga van tudni, hogy mi van veled. Nem azt mondtam, hogy menj oda hozzá és közöld vele, hogy te baszd meg, ez és ez van, mert - mondom neki őszintén.

- Össze vagyok zavarodva - ismeri el némi hallgatás után. - Semmi sem tűnik jó ötletnek, mert minden vakvágány, zsákutca. Nem tudom, mit csináljak.

- Épp itt az ideje akkor, hogy megint olyan akaratos kis dög legyél, amilyen lenni tudsz és elé állj. Egyikőtöknek sem jó ez, ami van. Ha a hegy nem megy Mohamedhez... - mondom neki komolyan, ám valaki kopog az ajtón, így felállok eddigi helyemről, s odafordulok. Rövid várakozás után végül Asame lép be a szobába. Mégis jönne az a hegy? Meghajlok előtte.

- Asame-sama - köszöntöm őt még mindig meghajolva.

- Hogy vagy? - néz rám. Tekintete fáradt, de szigorú, mint amilyen mindigis.

- Jól. Engedelmükkel - indulok meg kifelé, ám mielőtt kilépnék az ajtón és becsuknám azt magam mögött, még hátrapillantok és egy halvány mosollyal Deonra kacsintok.