194.

Tatsuki

Egy olyan egyszerű és természetes dolog, mint az, hogy Shinji az ajtófélfának dől meztelenül, keresztbe fonva maga előtt a kezeit és hümmögve, kihívóan mér végig, még mindig nem értem, miért lobbant fel annyira, hogy ne bírjak a véremmel, de megteszi. Impozáns látványt nyújt, az biztos, tetszésemnek nevetéssel adom jelét, aztán kimászom az ágyból és lassú, kimért, megfontolt léptekkel odamegyek hozzá. Kedvem volna azonnal leteperni, ha már ennyire izgató és gátlástalan egy alaknak lett megteremtve, de nem akarom ugyanazt végigpörgetni, amit korábban. Még nem biztos, hogy teljesen ura a testének, ha pedig megint azt érezné, hogy nem tud ellenállni, ugyancsak nem élvezné a dugást, akkor meg én sem, egy másodlagos befürdés, vagy egy esetleges visszautasítás pedig most nagyon nem hiányzik. Ennek megfelelően egyszerre gyengéden és szenvedélyesen közeledek hozzá, a sebhelyére csúsztatom a kezem, majd belemarkolok a hajába. Imádom ezt csinálni, felfelé irányítani azon keresztül a fejét, a tekintetet, amivel ilyenkor általában rám néz, az elém táruló nyakát, s azt, hogy talán az egész tartása megváltozik ettől az egyszerű mozdulattól.


Akarom őt, minden sóhajával és megrezzenésével egyre jobban akarom. El bírnám veszíteni az eszem, főleg akkor, amikor felnyög, majd pimasz módon a fülemhez fordul, hogy még tisztábban, közelebbről hallhassam a hangját. Természetesen engedem neki, mert amikor nem fojtja vissza a hangját, sőt, még ingerel is vele, szinte pezseg a vérem az ereimben, mintha szénsavas lenne. Nem az, az izgalom viszont hasonló, mint amiért alvilági nagykutya maradtam. Élvezem ezt az állapotot, és ez is egy olyan dolog, amit már egyáltalán nem tudok elképzelni mással, hogy működne. Shinji, úgy tűnik, túlságosan nekem való, mert bármit csinál, csak jobban és jobban ragaszkodom hozzá. Néha azon kapom magam, hogy igenis megláncolnám, magam mellett tartanám, ugyanakkor nem vagyok biztos benne, hogy ha valamilyen módon meg bírnánk oldani, hogy egy helyen, vagy még közelebb élnénk egymáshoz, ugyanennyire intenzíven kívánnánk és akarnánk egymást. Valószínűleg az elején mindenképpen, aztán a bizonyosság, hogy “itt van mellettem”, “az enyém”, megnyuvasztaná a lebilincselőségét ennek a kapcsolatnak. Talán velünk pont az a szép, hogy megvan a távolság köztünk, nem akarunk belekapaszkodni egymásba, mégis az idő úgy alakítja a viszonyunkat, hogy egyre komolyabb kötődés alakul ki közöttünk.


Shinji bizalma egyszerre tiszteletreméltó és csodálatos. Néha meg tudom magyarázni, néha nem. A srác egy rejtély, mégis annyira logikus. Változatos és változékony, de nem szeszélyes. Ugyanúgy imádja, ha lassan, gyengéd érintésekkel dugom meg, vagy ha vadul megkefélem, elverem, kikötözöm, ... Nem is hiszem, hogy találnék még egy ilyen jó szeretőt. Hűséges és megbízható, amit tudtam róla, de nem gondoltam, hogy felém ilyen mértékben megteszi. Főleg, ahogy indult ez az egész köztünk. Ahhoz képest...


Nem először vesz úgy birtokba, ahogy én őt, mégis mindig újszerű az érzés, amit bennem kelt ezzel. Én sem mondhatom magam egy átlagos figurának, mindketten a seme oldalt erősítjük a szexben, birtokolni egyikünket sem lehet, mégis amikor Shinji ezt teszi, szinte megőrjít. Fulladok a vágytol, alig kapok levegőt, élénkül a belső remegésem, a vérem tombolását hallgatom a nyögései háttérében, s hiába akarom most azonnal megkapni, még kínzom egy kicsit. Persze ebben az állapotban csupán pár mozdulat erejéig, majd felbaszom a falra, lábainál fogva elemelem a földről és már nyomulok is a testébe. Minden reakcióját imádom ennek a srácnak, azt, hogy kéjesen vonaglik, azt, ahogy elélvez, s utána a vállamra hanyatlik levegőért kapkodva. Engem is erőteljes orgazmus járt át, amibe beleszédülök és nagyon koncentrálnom kell, hogy a falnak passzírozva a testőrt állva maradjak, de sikerül. Ezután kihúzódom belőle, mivel egy óvatlan mozdulattól nem szeretném, ha bármelyikünknek baja lenne. Egy faroktörés kibaszottul fáj, bár ezt szerencsére nem tapasztalatból tudom.


Ledőlök a sráccal együtt az ágyra és mintha nem épp most kúrtunk volna egy veszettet, úgy rohanom le. Újra akarom őt, esztelenül. Még pulzál bennünk a kielégülés, lüktet az utána keletkező érzés, mégis marjuk, marcangoljuk egymást, miután Shinji is magához tér, míg bírjuk és nem kefélünk újra. Képtelen vagyok visszafogni magam, de nem is kell, a srác nem vágyik ilyesmire, úgyhogy újabb fergeteges dugást rendezünk, aztán úgy fekszünk az ágyon kiterülve, mintha már többet nem is akarnánk megmoccanni. A tombolás utáni zsibbadás annyira elnyel, hogy csak arra vagyok képes, hogy a mellettem lihegő srácra teszem a kezem. Jólesne egy kávé és egy cigi, de majd öt perc múlva kísérlem csak meg beszerezni. Kedvem lenne aludni is, azt viszont nem engedhetem meg magamnak, így amint visszazökkenek a szokott kerékvágásba, felkelek és öltözni kezdek. Én is sajnálom, de mennem kell. Annyit még tudok maradni, hogy elfogyasszuk azt a kávét és cigit, többet azonban már tényleg nem. Szokásosan búcsúzás nélkül lépek le Shinjitől, nem hagyok meg neki semmit, mert ha van valami, úgyis felhív.