195.

Shinji

Mióta újra elment, senkihez nem szóltam jóformán egy árva szót sem megint. Ryuu persze nem is ő lenne, ha nem akarna megbizonyosodni arról, semmi bajom, hogy az az állapot, amelyben utoljára akkor látott, mikor idekerültem, nem végleges, de már egyszerűen megőrülök attól, hogy folyamatosan a nyakamra jár egész délután. Bakari reggel járt nálam, hogy megnézze, minden rendben van-e, ám ő sem kapott többet egy bizalmatlan pillantásnál, mikor közeledett felém, ráadásul simán el is húzódtam kicsit, hogy még egyszerű dolga se legyen, ha próbálkozna bármivel is. Még kezeit is feltartotta, hogy lássam, nincs nála semmi, mintha ez egy alviláginál bármire is biztosíték lenne. Talán beszélt Tatsukival, azért viselkedett így, talán nem, nem tudom. Végül hagytam, hogy megnézzen, átkösse a vállam, s miután elment, visszavettem ölembe a laptopot és nekiálltam olvasgatni.


Yoshi is járt nálam, ám miután rájött, hogy egy árva mukkot, de annyit sem fogok hozzászólni, feladta és lelépett, s ugyanezt tette mindenki. Deont nem volt könnyű persze lerázni, miért is lett volna, de vele sem váltottam többet két mondatnál. Elnézést kértem tőle, és azt, hogy hagyjon egy kis időt, majd megmagyarázom az egészet. Persze nem is a kölyök lett volna, ha nem jön oda megölelni, mielőtt lelépett volna tőlem, ezzel pedig egy őszinte mosolyt csalt az arcomra.


Megint csak laptopom képernyőjét bámulom nézegetve a legújabb alkatrészek és tuning újítások listáját a Nissanhoz. Ideje lenne fékrendszert cserélni rajta. Az újonnan piacra dobott rendszer egész tűrhető áron fut. Lassan azonban nem ártana kereket is cserélnem a gépen, mert eléggé kopnak a versenyek alatt is. Azt hiszem, tényleg ideje feldobni megint az autót, állítani a V8-ason, hogy még szebben doromboljon és Yorunak is megígértem, hogy ránézek a Subarujára, amit még azóta sem tettem meg, pedig ha hengerfej, nem ártana, mielőtt szétbassza a motort és valahol lerohad a géppel. Nem szeretném, ha egy laza motorcsere miatt ki kellene hagynia egy versenyt, mert ezeknél a gépeknél egy ilyen mutatvány, tekintve, hogy a motort be kell szerezni, eltart két hétig legalább. Tulajdonképpen mindigis érdekeltek az autók is. A javításuk, a tuning... Sokáig ezzel is akartam foglalkozni, nem csak a számítógépekkel, a programozással és autodidakta módon elkezdtem megtanulni a motorok felépítését, a fék- és kipufogórendszerek összeállítását. Nem bántam meg, simán kapóra jött a dolog, mikor Ryuu autója lerobbant alattam valahol, megkerestem a hibát, s pár óra alatt elintéztem, hogy újra működőképes legyen a Corollája.


Egy halk kopogást hallok megint szobám ajtaján, s már meg sem lepődöm azon, hogy Ryuuichi lép be rajta, kezében tálcával és kajával. Az órára pillantok. Jócskán elmúlt már este hat, ám tudom, hogy az, hogy egyek, megint csak egy jó ürügy volt számára arra, hogy bejöhessen. Lemondóan sóhajtok fel, majd félrerakva ölemből a gépet ülök fel és hagyom, hogy elém pakolja a kaját. Nem szólal meg most ő sem, csak leül velem szemben és figyel, miközben nekiállok enni. Végül azt hiszem, nem bírja tovább, mert halkan a becenevemen szólít. Azon a becenéven, amit csak tőle viselek el. Rápillantok, miközben folytatom az evést, jelezve neki, hogy bár nem nagyon szólok semmit, ettől még hallgatom, mit szeretne.

- Tartozom neked egy bocsánatkéréssel - sóhajtja megdörgölve halántékát. Nem értem, miért tartozna ezzel, egy büntetésért nem szokás, főleg, ha jogosan kapja az ember. Jogosan kaptam tudtommal. - Rettenetesen feldühített az, hogy megléptél innen, holott tudod jól, hogy vadásznak rád. Jó ötletnek tűnt ez az egész, hogy megtanulj nyugton maradni a seggeden, ám azt nem akartam, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Nem ez volt a cél - mondja komolyan. Ha ez volt, ha nem, ezt érték el vele. Nem bízok megint senkiben sem annyira, hogy beszéljek az emberekkel, s ahogy azt idekerülésemkor is tettem, megint nem kommunikálok sokat. El fog múlni, tudom és akarom, de ez nem megy parancsszóra, és nem azért, mert úgy érzem, emiatt bocsánatot kellene kérnie bárkinek is, vagy mert duzzognék a dolog miatt. Ahogy azt Tatsukinak is elmondtam, az egész olyan, mint mikor a kölyök meghalt, ezt az érzést pedig idő legyőzni. - Nino, kérlek, legalább mondd el, mit érzel, hogy mi van veled, mert kurvára aggódik mindenki miattad megint!

- Nem kell - felelem tömören. - Semmi bajom.

- Ez a viselkedés nem ezt tükrözi - mondja csendesen. Tudom, de erre most mit mondjak? Megvonom bal vállam. - Mióta elment innen Tatsuki, bezárkózol, senkihez nem szólsz, nem akarsz emberekkel összefutni, még Deonnal sem. Utoljára akkor voltál ilyen, mikor idekerültél és ez megrémít nem csak engem, de Deont is, aki nem tudja, mi van, mert még nem látott ennyire zárkózottnak. Mitől van ez, Nino? Bántott? - kérdez rá végül, én pedig nem bírom tovább ezt és egy gyilkos pillantással nézek az előttem ülő férfira. A feltételezés sért. Soha a büdös életben nem bántott, főként mióta a kapcsolatunk több, mint az, hogy összejárunk kufircolni és azt hittem, nyilvánvaló, hogy ha bántana, nem járnék el hozzá, nem viselném el magam mellett sem és nem akarnék vele lenni még mindig.

- Sohasem bántott! - mordulok rá végül ismét a tálcát bámulva.

- Akkor mondd el, mi a fene van veled, Shinji! - kér megint, mire csak ráemelem tekintetem. Nem hiszem, hogy ne lenne egyértelmű, mi történt. Hogy nekem, aki sosem ült meg a seggén, mennyire szar volt órákig magatehetetlenül feküdni. Ezen mit nem ért? A legkeményebb büntetés ez egy olyan embernek, akit mindig hajtottak a tettek.

- Azt hittem, ismersz, milyen vagyok - mondom őszintén, szemébe nézve. - Ennek tudatában gondolom, sejted, milyen volt magatehetetlennek lenni órákig - jelentem ki és befejezve az evést elfekszem az ágyon. Nem óhajtok több szót váltani ennél.

- Nem akartalak megtörni - temeti arcát tenyereibe. - Sajnálom, kölyök, egyszerűen csak berágtam rád azért, mert megléptél - mondja csendesen. Nem tudok mit kezdeni ezzel. Nem akartam sem a bocsánatkérését, sem ezt. Ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Én pedig élek. Túllépek ezen, s ahogy Tatsuki is mondta, objektíven végiggondolva az egészet megértettem a célzást is ebből. Erősödöm tőle, de hagyjanak megküzdeni magammal. Ryuuichi hallgatásomra feláll, elveszi ölemből a tálcát és elindul kifelé. Még váltunk egy futó pillantást egymással, majd kilép az ajtón, s becsukja azt maga mögött. Felsóhajtok és visszaveszem a laptopot az ölembe, majd rákeresek a Yoru Subarujához kapható alkatrészekre.


Az Impreza a V8-as motornak hála olyan lett, mint egy doromboló nagymacska, ám ami aggaszt igazán, hogy a legutóbbi versenyen a felfüggesztéssel mintha gondjai lettek volna Yorunak. A kocsi hátulja furcsán járt az úton, így ezekre is rá kellene lesni a későbbiekben. Szívem szerint most felhívnám őt, de vele sem tudnék beszélni, pedig jó lenne. Akarom és... Kezembe veszem telefonomat és tárcsázok, miközben még mindig keresgetek az alkatrészek között. Nem lesz egyszerű, tudom, de valahol el kell kezdenem legyőzni magam lassan, mert a végén tényleg pszichológushoz rángatnak. Feleslegesen.

- Örülök, hogy hívtál - veszi fel a telefont, s hangján hallom, hogy mosolyog is hozzá. Ez engem is megmosolyogtat. - Hogy vagy?

- Jól - felelem tömören. - A Subaru miatt hívlak.

- Még mindig a hengerfejre gyanakodsz? Megnézettem. A szerelők szerint semmi baja a motornak és csak képzelődöm - feleli, mire csak hümmögök egyet. - Eddig nem tévedtek, de...

- Megnézném azért - jelentem ki, de inkább kérem, mint tényközlök. - A hátsó felfüggesztést viszont nézesd meg! Furcsán járt a kocsid segge a múltkor - árulom el neki, miért szeretném ezt.

- Úgy lesz. Shinji, minden rendben van?

- Rendben.

- Nem szoktál ilyen lenni. Nem szoktál ennyire szűkszavú lenni, főleg, ha az autókról van szó - egészíti ki, mire is gondol pontosan.

- Megbeszéljük - ígérem neki, azzal kinyomom a telefont. Azt hiszem, kezdésnek nem rossz. Remélem. Bár gyanítom, most az első az lesz, hogy felhívja Deont, mit tud a kölyök. Mindegy, nem bánom és valahol jólesik, hogy foglalkozni akarnak velem, csak nem tudom kezelni ezt a dolgot rendesen. Megértik talán, remélem.


Összecsukom a laptopot és elfekszem az ágyon kényelmesen. Pillanatok alatt nyom el az álom.