196.

Tatsuki

Tetsuji nem tanúsít ellenállást, hagyja magát leteperni, ami nem jelent semmit. Hacsak nem belátta, hogy nincs értelme ellenállni, hiszen nem hülye annyira, hogy súlyosbítsa a saját helyzetét. A szart is kiverjük belőle, ha valamivel próbálkozik, ám a keményebb ingerlésre is nyugton marad. Elvesszük tőle a fegyvereit és szemérmetlenkedés nélkül lecibáljuk róla a ruháit, s alaposan megkötözzük. Ügyelek rá, hogy fojtócsomót tegyek rá, így ha szabadulni próbál, szorul a hurok a nyakán. Erről néhány mozdulattal tájékoztatom, megvonogatom a kötelet, hogy érezze, a legkisebb ellenállásra is a bőrébe vág, azzal hozzárögzítjük az egykori porondon álló rúdnak. Mielőtt bármit kérdeznénk, vagy tennénk ezután, Bakari ellátja annyira Tetsujit, hogy ne dögöljön meg a kivallatás alatt. Persze nem finomkodik, a sebeket azonban mégsem roncsolja szét. Precíz, mint mindig. Közben a két fiú kihordja az összes elkapott szajhát. Mind csinosra van verve és annak, ami velük történt, köze sem volt a szexhez, aminek a mesterei próbálnak lenni.

- Hiányoztak? - szólítom meg a stricit könnyedén, miközben figyelem az arcát. Azt már tudom, hogy a Chiyunak nevezett ribanc a kedvence és a kölyök is szeretheti Tetsujit, mert nehezen eredt meg a nyelve, ezért ő kerül ki a futtatója elé legutolsónak. Természetesen próbálja tagadni, hogy jelent neki bármit a kölyök, az arca legalábbis érzelemmentes marad, az izmai mégis megfeszülnek egy pár pillanatra.

- Belőlük élek, szerinted? - kérdez vissza végül higgadtan, de rá-rápillant Chiyura. Szép példány, van is benne szenvedély, nem csodálom, hogy rá esett a választása.

- Mindenki azt védi, ami számára a legfontosabb - tájékoztatom csevegő hangon Tetsujit. Cseppet sem érdekel, ha ebből kirak valamit, már rég kár tagadni, hogy Shinjit nem csupán Deon miatt védem, éppen ezért rettegjen mindenki jobban, aki benne van ebben a szaros ügyben, mert megdöglik. - Az első körben csak a megélhetésed bánja, ha nem vagy együttműködő, a másodikban a kedvenced, a harmadikban lassan darálthúst csinálok belőled - tájékoztatom hidegvérrel a férfit.

- Az első kettő bekövetkezte után a harmadik opció már megváltás lesz - mondja és látszik rajta, hogy tényleg nem izgatja, vele mi lesz a továbbiakban. - Mit akarsz tudni?

- Tudom, éppen ezért nem az egész testedből, csak ami nélkül még élni tudsz - közlöm könnyedén. A halál mindig megváltás ebben a világban, ha kínozzák vagy üldözik az embert, de ezt Tetsuji is tudja. Azzal is tisztában van, hogy amit én ilyen szépen, röviden leregéltem, azt akár két hónapig is elhúzom, ha úgy látom jónak, de akadt, akit tovább tartottam meg. Nem ölöm meg azt, amiből még valami hasznot sajtolhatok ki. - Mindent, ami Ninomiya Shinji ügyével kapcsolatos. Mindent, amit tudsz, amit tettél, amit kérdeztél és azt is, amit gondoltál.

- Ebben a játszmában én csak egy jelentéktelen semmi vagyok, Tatsuki - mondja komolyan. - Az volt a dolgom, hogy előkerítsem ezt a kölyköt. Indíték? Nyolcszázmillió yen elég nyomós érv volt, de kibaszottul leszarok mindent, ami ezzel kapcsolatos. Nekem nem életcélom megdögleni egy hat évvel ezelőtti ügyért, Kitaro meg egy barom volt, ha egy kölyök képes volt így a közelébe férkőzni és kinyírni.

- Ki bérelt fel? Kiknél nyomoztál, kiket állítottál rá az ügyre? Ismered a kérdéseket, ne kelljen a harapófogót keresnem! - lököm oda neki.

- Kitamura ajánlotta be a munkát és elém dobta a kölyök nevét oldjam meg alapon. Rohadtul nem volt ínyemre a dolog, de a beígért összeg túl kecsegtető volt. Ismered Asahitot... Olyan sarcot szed, ami mellett egy ekkora összegnek nem lehet nemet mondani. Magam mentem el végül Sukihoz, az a drogos fasz elég könnyen dalolt néhány senbon után, de sokat nem lehetett kiszedni belőle, vagy nem tudta, hol van Shinji, vagy egyszerűen eldrogozta a józan eszét is. Két emberem dolgozott az ügyön. Nem akartam többet rászánni, mert értelmetlennek találtam az egészet, úgy gondoltam, virítok valamit Kitmaurának, aztán érje be annyival.

- Mennyit tudtál meg a fiúról? Csak egy nevet vetett eléd az a patkány? - kérdezek tovább. Nincs okom azt feltételezni, hogy Tetsuji hazudik vagy kamuzik, ugyanakkor azt sincs okom feltételezni, hogy igazat beszél. Majd az idő eldönti, most már lehetek türelmesebb is egy picit, de mindenki tudja, hogy nem erről vagyok híres. - Miért rejtőzködtél, ha csak ennyi a szereped? - vonom kérdőre őt. Kurva jó magyarázattal kell szolgálnia, ezt bizonyára tudja.

- Úgy tűnt, hat év alatt semmit nem sikerült megtudnia Shinjiről Kitamurának, sőt, az a barom konkrétan továbbra is egy szőke suhancot kerestetett. Kiröhögtem, mikor elém tolta azt a papírt, amin csak a neve volt a srácnak. Őszinte leszek, Tatsuki, ezek Kitaro halála óta csak bohócot csinálnak magukból, de rendesen - válaszol komolyan. - Nem igazán hittem abban, hogy ez a Ninomiya Shinji létező személy, mert a másik kettőről, Sukiról és valami Maoról oldalakat gyűjtött össze. Shinji számomra egészen addig egy fantom volt, míg Suki nem köpött róla annyit, hogy a város másik felében testőrködik - teszi hozzá. - Miért rejtőztem? Ugyan, Tatsuki, a hülyék és az öngyilkosjelöltek kezdenek el veled kötekedni. Nekem erre kibaszottul nem volt szükségem, ha lenne, nem striciként melóznék, hanem továbbra is hírszerzőként.

- Hízelegsz? - kérdezem meg sötét mosollyal. - Ok nélkül, merő élvezetből senkit nem bántottam az elmúlt másfél-két évben - teszem hozzá könnyedén. - Miért gondoltad, hogy a szőnyeg alá bújva megúszhatod? - Nem érem be ennyi magyarázattal. - Ha Kitamura tudott Sukiról, miért téged bízott meg a nyomozással?

- Tényközlök. Nem szokásom senki seggét nyalni. Kibaszottul nem érdekel a kettőtök cicaharca. Miután fény derült arra, hogy azt a kölyköt te véded, inkább kihátráltam az egészből. Mint mondtam, nekem nem kell ez a szarakodás, bőven elég, amit a hülye korcsaim a nyakamba öntenek néha, nemhogy még Kitamura faszságai is nálam csapódjanak le. Az utóbbira meg a válasz egy erős nem tudom. Szerinted? - kérdez vissza. - Ha logikusan végiggondolod, hat évig ugyanazt a személyt kerestette, egy szőke szajhát. Ezek után gyanítom, elbaszták Suki kifaggatását is. Nem meglepő... - Felnevetek. Kurta, örömtelen kacagás ez, de kikívánkozott.

- Még nem mondtad el, pontosan mennyit tudtál meg Ninomiya Shinjiről - emlékeztetem aztán szigorúan, közben pedig Kageru is bekészíti az első hímringyót, hogy kitörje a nyakát. Nem jeleztem neki, de nem fogom megakadályozni, tudom, hogy alig várja, hogy végre vér folyjon.

- A nevét, a címét, hogy néz ki és hogy kinél dolgozik. Ezek az infók landoltak Kitamura asztalán is.

- Azzal együtt, hogy én vigyázok a kölyökre?

- Ez utóbbival valszeg már akkor tisztában volt, mikor tőlem megkapta a kölyök címét. Gyanítom, nem csak engem dolgoztatott az elmúlt fél évben azért, maximum arra kellettem, hogy amit nem kapott meg az embereitől, azt én tálcán kínáljam neki. A madaraim szerint az emberei már rohadtul unják ezt a hat éve tartó vendetta állapotot és szarnak magasról az egészre. Nekem akkor koppant a dolog, mikor Kitamura ráküldte Okitát Shinjire. - Emlékszem arra a féregre és nem is fogom elfelejteni. Jegyezd meg az ellenségeid nevét, ez alapszabály. A halálból nem tér vissza, ám aki csak pozitív elbírálás alá ejti őt, az gyanús lesz számomra.

- És miután koppant, visszahívtad a kutyáid és elvonultál?

- És elküldtem a halál faszára azt a barmot - egészíti ki.

- Jól belehúzott a csőbe - mondom dorombolva, miközben Bakarira pillantok. Úgy tűnik, Tetsuji túlnyomórészt őszinte, nem hazudik, nem kertel, nem gondolkodik, csak mondja, amit kell. Persze ennyivel nem ússza meg, de mindenképpen számításba fogom venni, mikor döntök a sorsáról.

- Három év futtatóként és az ember figyelme lankadni kezd. Nem keveset nyer azon, ha engem is kinyírsz.

- Miért is? Csak a pénzre gondolsz? - Mintha számítana párszázmilla. Mintha nem tudná, hogyan kell hozzájutni, méghozzá feltűnésmentesen. Vagy... tényleg nem tudja?

- Ha csak azt veszem, hogy hány szajhámat vágta gallyra ő és a rühes kis korcsa, Naoki, az összeg így is jelentős. Az a nyolcszázmillió aprópénz, feldughatja magának egyesével, de egy jó szajha... - Megvonja kicsit a vállát, ezzel lezárva a félbehagyott mondatot. Nem hiába ment kurvapecérnek, értékeli ezeket a kölyköket, még ha csak annyira is, hogy jobb sorsot oszt egy kicsit azoknak, amelyek engednek neki, engedelmes és sok pénzt hoznak. - Pénz van, leszarom, az viszont bosszant, hogy a legjobb szukáim végezték Kínában selejtként, mert a Kitamurával és Naokival töltött éjszaka után egy zabszemet nem lehetett a seggükbe feldugni és attól is hisztirohamot kaptak, ha valaki közeledni mert feléjük.

- Ha végeztél a nyafogással, közlöm, hogy Naokit már rég kinyuvasztottuk, Kitamura pedig hamarosan követi a kibaszott korcsát a túlvilágra - közlöm Tetsujival. Kötekedhetnék is vele, de nincs kedvem. - Kageru, engedd el! - parancsolok most már rá, mert elegem van a kölyök nyüszítéséből. Persze a finom roppanás nem arról tanúskodik, hogy a drágalátos fiam értett a szóból, de a mellkasába fúródó tőr már eredményre visz minket. Odalépdelek hozzá, kirántom belőle az eszközt és beletörlöm a ruhájába. Egyetlen szót sem kell pazarolnom rá, a pillantásom is elég metsző hozzá, hogy jobb belátásra térítsem. Ingerülten intek a fejemmel, hogy takarodjon, ő pedig a sebet szorítva kicsörtet a Mayasatoból. Megint sikerült vele megértetnem, hogy amit én mondok, az úgy lesz és vagy engedelmeskedik az akaratomnak, vagy leszarva, hogy a vérem folyik az ereiben, magam ölöm meg. Kíváncsi vagyok, meddig tart nála a következő engedékeny időszak és meddig ingereljük egymást, mi lesz a harcunk vége, ám még nagyrészt fejet hajt előttem, mert látja, mire vagyok képes a céljaim érdekében, s nem a legfelkészültebb időszakban kéne próbálkoznia.


Visszacsúsztatom a helyére a pengét, majd belépek a kurva mögé, s megfogom a fejét. Nyüszít tovább a félelemtől, érzem, ahogy reszket, látom a combjait összekoccanni a remegéstől, aztán egy határozott, apró mozdulattal helyre teszem a nyakát.

- Kuss legyen! - utasítom ridegen. Felmérem a kárt, de nem vészes, maradéktalanul felépül, bár egy pár napig kurva szarul fogja érinteni a fájdalom. Ez van, Kageru ilyen. Visszasétálok eredeti helyemre és újra Tetsujira szegezem a tekintetemet. - Gondolom, nem tudsz róla, hogy Ninomiya Shinji cimborája Asahito kiskedvencének - viszek be neki is egy szóbeli gyomrost, csak hogy érezze a törődést és azt, hogy nem lett ő sem elfelejtve.

- Jó pap holtig tanul - nyugtázza ennyivel, de érezhető, hogy nem tudta. Továbbra is érzelemmentes képet vág és a szemembe néz, méghozzá keményen, makacsul, mint akinek nincs félnivalója. Igazi alvilági, igazi rohadék. Kár, hogy keresztezte az utamat.

- Elmehetsz - szólalok meg és félig hátrafordulok Tamaki felé -, ha szükségem lesz rád, szólok. - Biccent, vet egy elégedett mosolyt a kölyökre, amelyik mellett ácsorgott és eljátszott vele egy kicsit, míg én a futtatójával csevegtem, azzal elhagyja ő is a Mayasatot. - Van még valami mondanivalód? - kérdezem meg Tetsujit.

- Ennyire jó az a kölyök? - kérdezi be halvány félmosollyal, de csevegő hangnemben, minden él nélkül.

- A gazdám kedvence - hárítom ezzel, kifejezéstelen képpel. Eszemben sincs elárulni ennek a fickónak, hogy Shinji mennyire is jó tulajdonképpen.

- Azért csavart az ujjai köré - jegyzi meg mellékesen. Nem bírja ki, bassza meg! De csak kihúzza belőlem a mosolyt. Szóval akkor ezt akarod? Felőlem lehet. Odalépek Chiyuhoz és összekócolom a haját. Meg se rezzen, nekem meg a célzás elég volt, a srác kapott eleget, Tetsujira meg még csak most jön a dolgok neheze. Nincs értelme tagadnunk, én tudom, hogy számára ez a legértékesebb kurva, mert őriztette és korábban az izmai megfeszülése, meg ahogy figyel erre a gyerekre, jól tükrözi, hogy fontos is neki. Érti ő, hogy ha baszogat, megbaszogatom a cicusát a szeme láttára, én pedig pontosan tudom, hiábavaló lenne tagadnom, hogy már nem Deon miatt háborúzom Shinji életéért Kitamurával, hanem teljesen személyes ok miatt. Igen, mert történetesen a srác elcsavarta a fejemet és beleszerettem. És? Nem fogom beismerni. Tetsujinak nem, a srác meg tudja, a kölyökről meg ne is beszéljünk. Az mit nem tud?


Úgy tekintem, egyelőre lezártuk a beszélgetést, ezért előveszem a telefonomat és felhívom Yorut. Nem szívesen, de az adott szó az én esetemben fontos és akkor sem mondok le erről, ha ettől elesem pár jobb lehetőségtől. Kibaszottul nincs kedvem hosszú ideig húzni ezt még, rábízom Bakarira a vallatást, ő úgyis értőbb kínzómester nálam.

- Yasujiro - szól bele keményen, igazi nevét használva. Nem is tudja, de bírom őt, így ez a beköszönés elégedett mosolyt csal az arcomra.

- Itt Tatsuki. Volt nektek egy felszívódott stricitek. Kell még? - Miközben beszélek, a szemem Tetsujin van, ő azonban makacsul tartja magát az érzelemmentességhez.

- Lehetőleg egy darabban és használható kivitelezésben - válaszol.

- Még csak kérdéseket tettem fel neki - tájékoztatom -, mielőtt darabjaira szedném, gondoltam, adok esélyt Asahitonak kidühöngeni magát. Természetesen még egy ideig nem kapjátok vissza, de ha használható marad és tisztázódik a helyzete, szigorkodás mellett a kurváival együtt vihetitek - közlöm az ajánlatomat.

- Meddig óhajtod pátyolgatni?

- Nekem hullamereven is tökéletes, csak addig van rá szükségem, míg használható információkkal lát el, ellenben nem eresztem szabadon, míg Kitamurát ki nem nyírtam. Valószínűleg jobb is, mert képes felégetni maga mögött mindent, hogy ne lehessen követni őt - teszem hozzá lazán. Asahito nem jár vele szarul, ha “pátyolgatom” a stricijét és a szukáit, noha eszemben sincs szeretetszolgálatot létesíteni. Egyszerűen arról van szó, hogy nem rövidítem meg nyomós ok nélkül a gazdám barátjának yakuzáját. Szarok a morgásra és a hisztire, ez részemről hozzáállás kérdése. Látom, hogy ki tudok baszni Asahitoval és nincs szándékomban ilyet tenni. Egyébként is idegbajos, nincs kedvem hallgatni az ugatását, meg nyilván Asaménak sem.

- Nem mozdít, meddig óhajtod vendégül látni Tetsujit, egy darabig bírja a póráz még - jelenti ki komolyan. - Ellenben ha mégis köze lenne az egészhez, időben tájékoztass, mielőtt ízes darabokban küldöd vissza, hogy benyugtatózzam a fenevadat itthon. - Röhögés szakad ki belőlem. Szóval kaptam egy burkolt engedélyt arra, hogy ha Tetsuji benne van a balhéban, akkor kinyírjam. Remek, legalább ez a kör megvan.

- Ezek szerint nem kívánjátok megtekinteni. Kár, pedig szép babaházat rendeztem be a díszes társaságból. - De a hangomban csepp sajnálat sincs, az idomár és a fenevadja lehet, jobb is, hogy nem jön ide. Sőt, biztos! Asahitoval szemben könnyen kinyílna a pofonzsák, az pedig nem lenne okos húzás, ha én is idomítanám egy kicsit a yakuzát.

- Sanszos, hogy Asahito előbb kínozza ki belőle a szart is, minthogy te csúnyán nézhetnél Tetsujira - közli be lazán. - Ha babázni támad kedvem, majd hívlak, hogy rendezz be nálunk is egy szobát. Egyelőre bőven elég az, hogy nem döglik bele a randitokba.

- Nekem nem gond, ha Asahito szabadjára engedi magát és megélezi a karmait rajta, félreértés ne essék - mondom játékosan Yorunak. - A babaház egyszeri és vissza nem térő alkalom - teszem hozzá elvigyorodva.

- Nem akarod te ezt a veszett macskát tombolni látni - feleli. - Kegyetlenségben nem áll tőled messze - teszi hozzá. Hallottam ezt-azt, de a büszkeség az büszkeség, nem ismerném el sosem, hogy közelít hozzám Asahito a kegyetlenségben. - Utóbbit meg őszintén sajnálom, igényt tartottam volna a lakberendezői képességeidre.

- Később visszatérünk rá, lehet, tudsz olyat szolgáltatni cserébe, amiért mégis vállalom, a feketepárducod meg tényleg jobb pórázon, ketrecben.

- A seggemről lemondhatsz - közli be, ezzel újabb röhögést bezsebelve tőlem. - A listát meg kiegészíteném egy szájkosárral. - Macskafélékre mióta adnak szájkosarat? Na, ezt majd később megvitatjuk. - Van még valami?

- Nincs a seggeddel semmi gond, szép formás, de kivételesen nem gondoltam ilyesfajta ellenszolgáltatásra - vallom be játékosan.

- Kész szerencse, ellenkező esetben nekem is ki kellene engednem a karmaimat, hogy rájöjj, nem minden segg éri meg, hogy kockáztass miatta.

- Beszéld meg Shinjivel, ő tudja, mennyire kurvára nem számítanak a karmok semmit - passzolom így a srácot. Jó bőr, de a kockázatokat nem éri meg, azt viszont nyílván tudja, hogy a testőrt is akarata ellenére dugtam meg az első két alkalommal. - Mielőtt elgondolkodsz, nem, cicus, a tépőfogaiddal sem mész sokra. Na, csevegünk később, nekem még van dolgom is - búcsúzom tőle. Egészen jól elbeszélgettem Yoruval. Meg vagyok lepve. Nem gondoltam volna, hogy a srác leáll velem viccelődni, de úgy fest, Shinji csiszolgatta kicsit a nimbuszom a barátjánál. Majd nem felejtem el meghálálni neki.

- Keményebb eszközökkel játszom - közli válaszképpen. - Később. - Azzal bontja a vonalat. Ez a kölyök nem tudja, hogy elém nem szabad kihívásokat állítani, ha nem akarja, hogy elfogadjam őket. Na, majd foglalkozom vele, most előbb a munka, aztán jöhet a szórakozás.

- Megúszod Asahitot - váltok vissza komoly hangnemre, ahogy a stricihez szólok -, már csak a végjátékban találkozhatsz vele, ami rajtad múlik, hogy a darálás, vagy a magyarázkodás lesz részedről a yakuzának. Egyik sem jobb a másiknál, de utóbbi esetén még egy pár évig játszadozhatsz ezzel a kicsikével - jelentem ki, közben pedig Chiyu nyakára simítom a tenyerem és ujjaim ráfonom, hogy újra nyomatékosítsam Tetsujiban, mivel játszik az életén túl. Tudja, hogy semmiben sem viccelek ezügyben és azt is, hogy a szavam megtartom, nem csinálok sosem segget a számból.

- Nem tudom, mit akarsz még tudni. Nem érdekel sem Shinji, sem Kitamura, utóbbit dalolva adnám a kezedre, ha tudnám, hol bujkál, de a kámfort könnyebb nyomon követni, mint azt a faszt.

- Nyugi, meglesz - biztosítom magabiztosan őt, miközben eleresztem a szukáját. - Felőlem a föld alá is bújhat, könnyebb lesz temetni, de gyanítom, ő fog eljönni hozzám, hogy megkísérelje a lehetetlent. Azt pedig nyilván tudod, hogy a dalolásod semmit sem jelent, én is mondhatom, hogy segget csókolt nekem a kínai császár, te meg vagy elhiszed, vagy nem. Bakari majd ellenőrzi, igazat mondtál-e.

- Kitamura a saját bosszúja rabja lett ennyi idő alatt - mondja nyugodtan. - Ellenőrizheti, nem futok el előle - teszi hozzá még mindig semlegesen, kicsit talán viccelődve, de valóban áll elébe a dolgoknak a jelek szerint.

- Csodálkoznék, ha futnál most - jegyzem meg könnyedén, viszonozva a leheletnyi viccelődést. - Kitamura egy segg, már rég nincs eszénél, csak fossa a hülyeséget. Épp ideje eltüntetni.

- Ki tudja, lehet, egy kibaszott őstehetség vagyok. Hidegen hagynak a hülyeségei.

- Sok sikert - kívánom neki, azzal elindulok kifele az egykori bárból. Alig várom, hogy leteperjem Shinjit, jó alaposan megkeféljem és közöljem vele, hogy újabb zsákmányt ejtettem, ráadásul nem is volt nehéz dolgom különösebben vele.