197.

Tetsuji

Hidegvér, elszántság, makacs büszkeség... Abban a pillanatban válnak jelentéktelenné ezek az emberi tulajdonságok, mikor azt fenyegetik meg, aki fontos a számodra. Nem vigasztal a tudat, hogy Asahito nem óhajt most nekem esni, bár az ő fejmosása ahhoz képest, ami most következik, egy könnyed ötórai teázással egybekötött bájcsevej lesz. Már rég nem kell bemutatni, mire képes a tetováló és mire Bakari, így miután Tatsuki távozik, még vetek egy pillantást a kölyökre, végül elszántan, mindenre felkészülten Bakarira emelem tekintetem. Nem félek a haláltól, nem félek a fájdalomtól, az már sokkal jobban zavar, hogy Chiyunak mindezt végig kell néznie, de erős kölyök, ki fogja heverni idővel.


Fiatalabb éveimben, mikor még hírszerzőként melóztam, volt szerencsém átélni pár vallatást, ha egy-egy akció rosszul sült el. Az alvilágban sosem szaroznak az eszközökkel, addig kínoznak, míg nem dalolsz őszintén, vagy míg bele nem zavarodsz a fájdalomba annyira, hogy inkább kinyírnak, mert már azért nem vagy képes információkat közölni, mert beleőrültél a kínba. Mindegy, melyik következik be előbb, ha nincs kibaszott nagy mázlid, nem kerülsz ki élve egy ilyen helyzetből. Nekem szerencsém volt, de a kínok kínját éltem át akkoriban.


Bakari végül egy fecskendővel a kezében lép hozzám és bead valami szart, majd azt a hurkot, ami nyakamon van, elvágja, nehogy megfojtsam magam, ha hatni kezd a szer. Mmm... hallucinálni jó dolog, már csak az a kérdés, mit kaptam, ám hamarosan erre is megkapom a várt, ám rohadtul nem kívánt választ. Jó anyag, az tuti. Szép lassan elfog a pánik, s bár szervezetem küzd a szer ellen, legyőzni nem tudja. Fokozatosan kerít hatalmába az érzet, hogy figyelnek, kergetnek, bántani akarnak, s bár rövid ideig még tudatában vagyok annak, hogy ez az egész nem más, mint egy kibaszott hallucináció, szép lassan ez az érzet megszűnik és helyét átveszi a pánik, s már nem tud agyam abba a ténybe kapaszkodni, hogy ez az egész cseppet sem valóság, mert azzá válik.


Végiglüktet ereimen és izmaimon a félelem, úgy érzem, menekülnöm kell, s meg is tenném, de nem tudok, csak megfeszülnek izmaim és rántanak egyet a kötélen, hogy aztán újra elernyedve próbáljanak meg nagyobb erővel kitörni a fogságból, hasztalan.

- Jönnek - szólal meg Bakari nyugodtan. - Ha elkapnak, a legszörnyűségesebb dolgokat teszik majd. - A félelem erősödik és még nagyobb erővel késztet arra, hogy szabaduljak, tűnjek el innen a fenébe. Jöjjenek csak, nem várom meg őket. De kibaszott jó lenne végre elmenekülni. Veszett vadként morogva rángatom köteleimet a szabadulásért cserébe, eredménytelenül továbbra is.

- Mit akarnak?! - üvöltöm a kérdést szinte artikulálatlanul. - Nincs mondanivalóm a számukra!

- Valamit akkor is mondanod kell és ha az nem igaz, vagy nem kapcsolódik ahhoz, ami érdekli őket, baj lesz - mondja aggódva. Bakari némileg empatikusnak tűnik, mint aki nem akarja megvárni azokat, akik érkezni fognak, s mintha nyugtalan is lenne, ez pedig engem csak még jobban félelemmel tölt el. Faszomnak kellett nekem ez az egész! Mindent elmondtam, hagyjon mindenki békén a faszba!

- Mindent elmondtam nekik, amit tudni akartak! - morgom.

- Mit is? - kérdez rá most már riadtan hátrapillantva, én pedig újabbat rántok a köteleimen.

- Rohadtul nem érdekel sem Ninomiya Shinji, sem Kitamura, utóbbi ott döglik meg, ahol akar és nagyon remélem, hogy fájdalmas halála lesz, mert ha megtalálom, én magam kínzom őt halálra!

- Mit tudsz Ninomiyáról, amiért üldöznek? Egyáltalán honnan tudsz a létezéséről? Mi közöd Kitamurához? - kérdezget egyre ijedtebben.

- Strici vagyok. Engem nem érdekel, kinek kivel mi a nyűgje. Jó pénzért bárki elviheti a szajháim egy-egy körre. Kitamurának kellettek a szajháim, hát megkapta őket! Rohadt fasz! Négy olyat tett tönkre, amikért versengtek az ügyfeleim! - morgom dühösen, megfeszülő izmokkal. - Azt a kölyköt meg Kitamura ki akarja nyírni, mert megölte Kitarot hat éve, az a barom meg nem tud lekattanni a témáról!

- Megtudtál valamit Ninomiyáról? Tudsz róla bármit, Tetsuji?!- kérdezi riadtan Bakari.

- Csak azt tudom, hogy kinyírta Kitarot, azóta meg Asame testőreként dolgozik! Ráadásul Tatsuki is védi a kölyköt. Felőlem lehet a kínai császár egyszem porontya is, leszarom!

- Ha leszarod, mi a francért másztál bele ebbe?! Most mihez kezdesz, te barom?! - kérdezgeti aggodalmaskodva és újra a hátsó ajtó felé leseget, félve attól, hogy bármelyik pillanatban ránk törnek. Én is oda-odakapom tekintetem és még nagyobb félsz fog el. Mihez kezdek? Csendben megdöglöm, ha már menekülni nem tudok.

- Mert nem hittem benne, hogy ez a kölyök több egy fantomnál, nyolcszázmillió meg a semmiért kurva jó ár! Volt szabad két emberem, akik ráértek ezzel szarozni. Itt volt az ideje, hogy törlesszen valamit Kitamura a leselejtezett szajháim miatt!

- Nevezd meg őket, Tetsuji! - kéri siettetősen. - Honnan tudtad meg, hogy Ninomiya kinyírta Kitarot?

- Atsuya és Baku ráértek faggatózni. Nyomoztak egy keveset Suki akkori dolgai közül, ők találtak rá arra az infóra, hogy Shinji volt a másik kölyök, akivel Suki akkoriban foglalkozott és hogy a srác szinte nyomtalanul tűnt el, miután Maot kinyírta Kitaro. Könnyű volt összerakni ezek után, hogy két évvel később ki lehetett az a szőke szajha, aki végzett a nagykutyával. Suki évekig egész jól titkolta, hogy bármi köze volt Maohoz, de egy kis drog mindig segít... - Elmosolyodom és rettegve újra az ajtóra pillantok.

- Ők ketten most hol vannak? Maoról mit tudtál meg?

- Elhúztak a városból - felelek őszintén és megint az ajtót nézem. - Egy egyszerű kis suhanc volt, utcakölyök. Suki a szárnyai alá vette és elkezdte kinevelni. A kölyök elég problémás volt, mert mindig szarba keverte a férfit, de ragaszkodott hozzá az a fasz. Shinji valahol ekkor jöhetett képbe. Az informátorok annyit kiderítettek, hogy jóban volt a kölyökkel, barátok voltak és szeretők.

- Mi lett Maoval? Az a két fasz miért húzott el? Miért nem maradtak védeni téged?! - kérdezi riadtan, s megint úgy kapja az ajtó felé a fejét, mintha berúgták volna. Rémülten pillantok én is abba az irányba.

- Kitaro kinyírta - hadarom el a választ. - Elküldtem őket. Nem vagyok hajlandó részt venni az embereimmel ebben a cicaharcban, ami Kitamura és Tatsuki között van.

- Pedig beleléptél, mikor elvállaltad Ninomiya felkutatását. Már nem szállhatsz ki csak úgy, ez nem így működik.

- Pont leszarom, hogy működik - mordulok fel.

- Nagy a szád, de még mindig oda vagy kötözve ahhoz a kurva oszlophoz és ha megharagítasz, nem engedlek el és aztán lesheted, amint kicsinálnak.

- Nem érdekel!

- Jól van - mondja, azzal odarongyol hozzám, előkapja a tőrét és köteleimnek esve elkezd kiszabadítani. Türelmetlenül várom, hogy ez megtörténjen, miközben újra és újra az ajtóra pillantok, reménykedve abban, hogy még van egy kis időm, ám hirtelen elsötétedik minden előttem.