197.

Shinji

Az edzés megint teljesen kikapcsol, elnyugtat, s jólesik az a fáradtság, ami közel két óra kemény fizikai megterhelés után átjár. Telefonom megszólal az egyik padon, így odamegyek hozzá leeresztve a kusarigamát és megnézem, ki írt. Tatsuki. Az ajánlata visszautasíthatatlan, bár őt nem szoktam, hacsak nem valami olyan dolgom van, ami miatt tényleg nem tudok menni. Szerencsére most nem sűrűn akad ilyen, mert "háziőrizetben" vagyok. Legalábbis olyankor mindenképpen, mikor nem Tatsuki hív át magához. Vicces, de ő az egyetlen, akihez mehetek.


Nem írok neki most vissza, ebből tudhatja, hogy megyek nemsokára, így elkezdek összepakolni magam után, ám nem megy minden olyan simán, ahogy azt terveztem, mert nyílik az edzőterem ajtaja és Arashi jelenik meg, majd mögötte három társa gúnyos mosollyal a képükön. Remek. Remélem, hamar kiélvezkedik magukat rajtam és hagynak a faszba. Utolsónak Hizuki lép be és becsukja az ajtót maga mögött, majd ráfordítja a kulcsot is. Nem akarok velük harcolni, nincs értelme. Ők persze nem így gondolják, mert azonnal közrefognak. Még jó, hogy a kusarigama a kezemben van.

- Mit akartok? - Nézek elszántan Arashi szemébe. Mindig is ő volt négyük közül az, akinek a szavára adtak. A kisfőnök.

- Tudod, Shinji, sokan kezdjük unni, hogy bepofátlankodtál ide, amivel nem is lenne gond, de hogy mindenki téged ajnároz, kezd egyre zavaróbbá válni - morogja. - Egy rohadt kis senki vagy, mégis benyaltad magad Ryuuichihez.

- Nem nyaltam be magam senkihez.

- Hát persze... - húzza gúnyos mosolyra ajkait. - Ryuuichi a saját helyét szánja neked, úgy élsz itt, mint egy kiskirályfi, főiskolára küldenek... Mondd csak, Asame-sama kis kedvence is megdugott már, hogy megkapd azt a verdát? Vagy elég volt leszopnod?

- Ne merj így beszélni Deonról! - mordulok rá.

- Akkor beszéljek arról az alvilági söpredékről? Szíves örömest - ajánlja be nagylelkűen, szavai pedig csöpögnek a gúnytól. - Megéri megdugatni magad? Bár gondolom, meg, ha már mindent így megkapsz.

- Fogalmad sincs semmiről és kurvára nincs közöd a dolgokhoz, Arashi! Megküzdöttem mindenért. Kétszer többet dolgoztam azért, hogy emberszámba vegyenek!

- Persze-persze, igazad van. Kemény munka annyi faszt leszopni - vigyorodik el. - De mindegy is jelenleg. Ideje, hogy megtanuld, hol a helyed! - pillant rám most már dühösen, majd int a társainak.


Úgy vesznek körbe, mint egy falka éhes vad az áldozatát. Hát, nem leszek áldozat, nem lesz könnyű dolguk velem, erről kezeskedem. Egyesével kóstolgatnak először, próbálva megszerezni tőlem a fegyvert, ám mivel ez nem sikerül nekik, mind a négyen egyszerre rontanak nekem. Nem könnyű őket kicselezni, elhárítani az ütéseket vagy éppen rúgásokat és sikeresen be is zsebelek egyet, melytől megtántorodom egy rövid pillanatra, ám ez a pillanat elég Arashinak, hogy megragadja a fegyvert és rántson rajta egyet, s mivel erősen tartom azt, kirántja vállamat. Mordulok egyet és most már kezdek egyre dühösebb lenni. Rántok a láncon, a testőr pedig kibillen egyensúlyából, és azonnal kapja is a könyököm a képébe, mire a másik három is nekem ront. Bekapok pár rúgást és ütést, de a kusarigamát meglengetve végül őket is sikerül földre küldenem. Arashihoz vágom a kezemben lévő fegyver, majd vállam fogva elhagyom az edzőtermet.


Zuhanyozni megyek. Rohadt nehezen szabadulok meg a rajtam lévő ruháktól és most a víz sem esik jól. Pokolian fáj, de muszáj lezuhanyoznom, hajat mosnom. Hamar végzek szerencsére, majd megtörölközve lépek ki és kerítek ruhát, hogy beleszenvedve magam végül indulhassak. Már rég ott kellene lennem, a fenébe is! Sietősen kapom fel a kocsikulcsot, majd miután beültem a Nissanba, elhajtok.


Tatsuki heves fogadtatásának hamar vége szakad, amint megtudja, mi történt, ráadásul nem hagyom, hogy lehámozza rólam a felsőm, mert nem bírom emelni a karom, s mikor leesik neki, miért, segít megszabadulni a garbótól, majd határozott mozdulattal helyre rakja a vállam. Még így is fájdalmasan felmordulok, de sokkal jobb minden. Tompul az érzés, s végül mégis csak vad szexbe torkollik a dolog. Kurvára nem bánom, még akkor sem, mikor egy hirtelen rántástól roppan vállam. Akartam ezt a menetet, rohadtul akartam.


Csend telepszik közénk. Vállára hajtom fejem és lehunyt szemmel élvezem cirógatását és az apró csókokat, amiket kapok. Fáradt vagyok, de most közel sem annyira megint, hogy el tudjak aludni. Egyszerűen csak jó így. Kellemes, megnyugtató.

- És most, hogyan tovább?

- Főzni kéne, hogy mire nagyon éhesek leszünk, legyen mit enni - szólal meg álmos hangon. - Csak rohadtul nincs kedvem felkelni az ágyból - teszi hozzá mosolyra húzva ajkait.

- Miben fáradtál el ennyire? - kérdezem tőle incselkedve, miközben orrommal végigcirógatok nyakán.

- El kellett szednem néhány embertől egy szajhát, aztán a futtatóját kicsit megszorongatni, utána pedig várakoznom kellett miattad.

- Miattam?

- Igaz - fújja kelletlenül.

- Mindegy - nyomok csókot nyakára. - Megyek, csinálok valami ehetőt, mielőtt éhen halsz itt nekem - mondom halvány mosollyal, azzal kibontakozom az öleléséből és kikelve az ágyból indulok el a konyhába. Rágyújtok, kávét töltök magamnak, majd megnézem, miből lehet valami ehetőt varázsolni az úrnak. Kicsit szarul érintett, amit mondott, habár sejtem, hogy nem így értette, ma valahogy azonban én is rosszabb passzban vagyok az átlagnál és fingom sincs, mit főzzek ennek a marharépának. Választásom végül a hűtőben dekkoló zöldségekre és a húsra esik, a tészta pedig tökéletes lesz hozzá. Yakisoba gyorsban. Tatsuki is kicsattog utánam végül, én pedig elkezdem megpucolni a zöldségeket.

- Hééj...! - szól bele a fülembe mély, búgó hangon. - Mi baj van? - Megrázom a fejem, jelezve, hogy semmi.

- Kicsit nyűgösebb vagyok a megszokottnál ma, azt hiszem - válaszolom végül elmosolyodva, újabb zöldet véve a kezembe, hogy megpucoljam.

- Van ilyen, én akkor magamra csukom a dolgozóm ajtaját és legtöbbször festek - árulja el könnyedén.

- Az én tehetségemmel ez érdekes lenne mindenképpen - kuncogom el magam. - Futni szoktam, jelen helyzetben ez azonban nem egy jó ötlet, gondolom. - Befejezem a zöldségek megpucolását, majd elkezdem őket felvágni apró kockákra, s egy tálba teszem a darabokat, hogy később megmoshassam. Tatsuki még mindig mögöttem ácsorog nem akadályozva a mozgásban, de kezeit csípőm felett az oldalamra teszi.

- Állatokkal is festetnek és az eredmény időnként egészen jó, szóval ne legyél elkeseredve - heccel. - Egyébként festeni én sem tudok igazán jól - teszi hozzá őszintén. - Nem is szeretek annyira, de amikor ilyenem van, valahogy azt a legkönnyebb.

- Ja, majmokkal. Nagymacskát még nem láttam festeni - felelek neki. - A futás ilyen nekem - vonom meg vállam. - Segít lenyugodni, kiszellőzik a fejem is tőle, aztán kidőlök aludni - kuncogom el a végét.

- Kutyát, macskát és rágcsálókat már láttam festeni. Jó módszerek vannak rá, a képek pedig egészen jópofák. Tudok mást, ami kifáraszt, hogy tudj aludni - dorombolja és puszit nyom vállamra.

- Kíváncsian várom, mivel rukkolsz elő - fejezem be a zöldséget, majd vizet engedek rájuk, hogy ázzanak kicsit, majd vizet rakok fel forrni a tésztának és nekilátok a húst is felcsíkozni.

- Fekvőtámasz? Felülés? Homorítás? - kérdezgeti játékosan.

- Ígéretes programtervezet - csóválom meg a fejem mosolyogva és befejezem a húst is. Wokot kerítek, kevés olajat rakok bele, majd a húst a zöldségekkel és felrakom őket sülni, közben pedig figyelek a tésztavízre is, s mikor felforr, lekapcsolom a gázt, majd belerakom a rizstésztát puhulni egy öt percre.

- A fekvőt felejtsd el, a vállad inkább pihenjen, de a többi jó lesz - helyesbít.

- Örülök, hogy ennyire aggódsz - nevetek most már fel. - Mi lenne, ha inkább folytatnánk az ágytornát kaja után? - kérdezem be teljesen ártatlanul, miközben megkavarom a zöldségeket, majd leszűröm a tésztát és hagyom, hogy lecsöpögjön róla a víz.

- Remek ötletnek tartom és majd valami olyan pózt választunk, amiben alaposan kitombolhatod magad - válaszolja továbbra is húzva az agyam.

- Állok mereven elébe! - Lassan jó lesz a hús is, így a wokba rakom a tésztát és elkezdem összesütni a zöldséggel.

- Már most? Hosszú étkezés lesz ez így... - heccel megsimogatva a hasam.

- Nem kockáztatnám meg, hogy a yakisoba helyett engem egyél meg vacsira.

- A kannibalizmus érdekes jelenség, de nem vagyok ennyire perverz vagy romantikus alkat.

- Kész szerencse, kezdtem aggódni, hogy mégsem érem meg a reggelt. - Elzárom a gázt végül befejezve a vacsorakészítést, majd megfordulok az ölelésben és én is átkarolom Tatsukit.

- Pedig mondtam, hogy a hullád csak egy óráig lenne érdekes számomra maximum - jelenti ki. - Egy helyen legyél merev és ott se mindig, mert az nem egészséges - folytatja játékosan.

- Határozottan kellemetlen is lenne egész nap álló farokkal rohangálni - vigyorgok rá.

- Erről van szó. Terítünk?

- Kellene, ha enni is akarunk - vigyorgok még mindig, de kibontakozom az ölelésből és tányért veszek elő. Tatsuki segít megteríteni, végül leülünk az asztalhoz és nekiállunk enni. Nem azért, hogy magamat dicsérjem, de ez most megint rohadt jó lett és kivételesen jól is esik, így az eddig megszokottnál kicsit többet is sikerül magamba lapátolni belőle, Tatsuki pedig lábával átkulcsolja az enyémet. Apró mosollyal nyugtázom a dolgot, majd végül befejezem a kajálást, majd mikor a férfi is végez az étel elpusztításával, összeszedi az edényeket és nekiáll elmosni őket, addig én csinálok magunknak egy kávét. Nekem legalábbis jól fog esni most így kaja után, aludni meg a napi négy mellett is képes vagyok, ha úgy van, nem oszt, nem szoroz.