198.

Tetsuji

Oké. Megkérném a fejemben bokszmérkőzést játszó majmokat, hogy dugják fel maguknak a kesztyűiket és keressenek mást, ahol kiélhetik magukat! Lassan felülök és megdörgölve halántékomat veszem szemügyre új lakosztályomat. Hát... Nem egy Hotel Hilton, de legalább kellően tiszta. Semmi bajom a bogarakkal, de hálótársnak nem a csótányokat választanám, ha már erre van lehetőség is. Oké, van, aki biztos gerjedne arra is, de engem nem hoz lázba az, mikor a lábaikkal csiklandozzák a bőrömet. Heh... perverzió lenne a javából, de kínzásnak határozottan tökéletes, főleg, ha az alany rühelli ezeket a jószágokat. Azért volt már szerencsém olyanhoz, aki kifejezetten élvezte, hogy egy-egy méretes példány mászkált a testén. Azt hiszem, akkor én rökönyödtem meg a legjobban a dolgon. Az a fej, amit vágott... mintha legalábbis egy nagycsöcsű vöröske játszadozott volna vele. Vannak még elmebeteg egyedek kis bolygónkon...


Valami pincehelyiségben lettünk elszállásolva, s míg én külön cellát kaptam, addig a szajháimat négyesével-ötösével rendezték el. Ezekben a cellákban két ágy, egy angol vécé és egy mosdó található, látszik az egészen, hogy nem nagy tömegek tárolására találták ki, és csak vastag rácsok választják el őket egymástól. Legalább a szemem rajtuk tarthatom, és tekintetem már Chiyut keresi. Megkönnyebbülök, mikor megpillantom őt a mellettem lévő cellában. Most van időm jobban megnézni, mennyire látták el a baját Tatsukiék. Kapott a kölyök rendesen, de megmarad. Felkaparom magam a földről, majd a rácshoz sétálok és magamhoz intem a folyamatosan engem figyelő kölyköt, aki végül bátortalanul, nehézkesen mozogva jön hozzám.

- Hogy vagy? - kérdezem meg tőle csendesen, átnyúlva a rácsok között állát megfogva és megemelve fejét. Csinos kis lila folt van a szeme alatt és a szája sarkánál is, de nem olyan vészes, mint amilyennek tűnik elsőre.

- Mindenem fáj - vallja be csendesen.

- Fordulj meg! - kérem őt szelíden és amint ezt megteszi, ahogy tudom, lassan masszírozni kezdem őt gondosan végighaladva azokon a pontokon, amik jók a fájdalom csillapítására. Tatsukinak és Bakarinak megvannak a maguk kegyetlen módszerei arra, hogyan okozzanak kínkeserves kínokat, és ahogy elnézem a kölyköt, nem kímélték egy percig sem. Kezeim előre csúsznak végül Chiyu mellkasára és rácson keresztül magamhoz ölelem. Bosszant ez az akadály, amit a celláinkat elválasztó fém képez, de még mindig jobb, mint a betonfal. Félő lenne, hogy áttörném, ha nem érhetnék most hozzá. Kibaszottul kívánom a kölyköt! Kezem felkúszik testén nyakára megemelve fejét, teljesen nekihúzva őt a rácsnak, s közel hajolva hozzá a fülébe suttogok. - Akarlak!

- Hülye vagy! - Nem, csak akarlak! Nem ugyanaz a kettő. Végignézek a többi szajhán. Amelyik épp nem alszik, az valamelyik sarokban kuporog próbálva enyhíteni saját kínjain. Ezek rohadtul nem fognak velünk foglalkozni egy jó darabig, nem mintha érdekelne, hogy melyikük nézi végig, hogy megdugom Chiyut, nem vagyok szégyellős, a kölyök meg szajhaként pláne nem lehet az. Még mindig nyakát fogva fogom őt szorosan a rácshoz, de ügyelve arra, hogy ne okozzak neki fájdalmat, elég volt egyelőre, amit kapott Tatsukitól. Imádom, ha szenved, de beérem azzal is, ha nem, ha csak élvezi, ahogy megőrjítem és kielégítem. Most is ezt tervezem. Szabad kezemmel lejjebb túrom rajta a nadrágot, s már simítok is végig feneke partjai között, hogy egy ujjal belé nyomulva kezdjem el őt tágítani.


A kölyök jólesően kezd el szuszogni és aprókat, épp csak hallhatóan fel-fel is nyög. Befogom száját, így akadályozva meg abban, hogy hangot adjon ki, mikor újabb ujjam tolom belé. Megint szűköl az élvezettől és megküzd azért, hogy a lehető leghalkabb maradjon. Tudom, hogy kurva nehéz neki, hiszen imád hangosan nyögni, kiáltozni, és reszketve-zihálva elélvezni. Egy darabig még játszom vele, de egyre türelmetlenebb vagyok én magam is, így kihúzom belőle ujjaim, s előredöntve őt egy kicsit, csípőjét megragadva húzom őt a rácshoz teljesen, hogy lassan, de határozottan elmerüljek benne. Szájára szorítja kezeit, hogy elfojtsa a hangját, s amint teljesen elmerültem benne, mellkasára simítom kezem, balommal ráfogva jobb vállára, miközben a másikkal csípőjét fogva kefélni kezdem őt.


Kész szerencse, hogy a rácsok elég stabilak, ám a hideg fém bennem is csak egyre jobban felkorbácsolja a vágyat. Chiyu nem bírja tartani magát, hátranyúl mindkét kezével megkapaszkodni a minket elválasztó fémrudakban, én pedig szájába tolom ujjaim, így folytatva kefélését. Nyög és szuszog, remegve élvezi ezt a vad hajszát, míg izmai meg nem feszülnek és úgy harap rá ujjaimra, hogyha nem tudnám, hogy őt kefélem, most simán szájba basznám ezért, hogy kihullana pár foga, így azonban engem is magával ránt a gyönyörbe. Kihúzódom belőle még mindig tartva őt és megigazítom rajta a ruhákat. Ujjaim nem kicsit lüktetnek, arról nem is beszélve, hogy rohadtul fel kellene öltöznöm nekem is lassan. Óvatosan engedem le őt a földre és hagyom pihegni, míg én megejtem a ruháimba való belebújást, majd visszamegyek hozzá és mögé telepedve újra masszírozni kezdem.

- Jobban vagy? - kérdezem tőle csendesen, mire aprót bólint. Imádom ezt a hülye kölyköt. - Pihenj le! - kérem őt némileg utasítva. Jót fog tenni neki az alvás.


Megvárom, míg a kölyök összekaparva magát az egyik priccshez lépve elfekszik rajta, majd én is így teszek. Egy darabig figyelem Chiyut és a többi szajhát, végül hátamra gördülök és a plafont bámulva azon jár az agyam, hogy a faszba magyarázom ki magam Asahitonál.


Azt hiszem, kezdhetek valami kibaszott jó érvet keríteni, különben jobban járok, ha bevallva minden bűnömet önként és dalolva jövök vissza Tatsukihoz azért könyörögve, hogy nyírjon ki. Sanszos, hogy az utóbbi még így is bekövetkezhet, mert jelenleg lövésem sincs, mit nyer azon, hogy szövetkezik a yakuzákkal is, bár gondolom, megvan rá a maga oka. Nagynehezen végül sikerül elaludnom, de még úgy is, hogy rohadtul fáradtnak érzem magam, minden neszre azonnal felriadok. Ennyit a pihentető alvásról. Végül mégis csak felülkerekedik rajtam annyira a fáradtság, hogy már csak arra eszmélek fel, hogy mintha Chiyut hallanám könyörögni. Nehezen fogom fel, hogy az egész nem álom, de mikor eljut a tudatomig, hogy mi van, azonnal kiugrom az ágyból.


A három cellatárs körbeveszi a földön fekvő kölyköt és rugdosni és verni kezdik, Chiyunak pedig esélyt sem hagynak a védekezésre, miközben gúnyolódnak rajta azért, mert magamnak akarom őt. Rohadt kis szukák!

- Elég legyen! - üvöltök rájuk állat módjára, mire mindegyik megdermed. - Hogy a kurva anyámba képzeltétek ezt? Mégis mit gondoltatok? Melyikőtök találta ezt ki? - morgom a kérdést, de egyik sem mer mozdulni. Mégis mi a faszt gondoltak? Hogy a szomszédos cellából majd nem veszem észre? Hogy nem fog feltűnni? Rohadt kis selejtek. - Ki volt? - kérdezem újra dühösen, szinte már üvöltve a szavakat és ha nem lenne ennyire stabil ez a tetves rács, már kibaszottul kitéptem volna innen. Persze az üvöltözésre a többi szajhám is felébred és mind minket figyel. - Ha nem vállalja el valaki, a kínok kínját fogjátok mind átélni és baszhatjátok a továbbiakat, nem fogok vigyázni a seggetekre! - morgom fenyegetően, mire végül az egyikük előlép. Szemében mély gyűlölet izzik. Remek. Szeretem, ha utálnak. Magamhoz intem azt a férget. Remélem, van olyan tökös, hogy meg meri tenni. Van. Közelebb lép a rácshoz, bár ahogy nézem, igyekszik tartani egy bizonyos távot tőle, hasztalan.


Gyorsan mozdulok, szinte tövig áttolva a rácsok között karomat és megragadva nyakát húzom őt közelebb. Menekülni próbál, levegőért kapkod, hasztalan és mindenáron le akarja fejteni ujjaim torkáról. Nem hagyom neki, erősebben fogok rá, de még nem megfojtva, hanem egyszerűen behajlítva könyököm fordítom magamnak háttal és rántom rá a rácsra.

- Itt csak nekem van jogom fenyíteni - sziszegem fülébe, miközben másik kezemmel végigsimítok arcán, majd eltöröm nyakát és elengedem. Remélem, megtanulják a leckét. - Bakari! - üvöltök a férfinak, hátha itt van. Szerencsére nem kell rá sokat várni, hamar megjelenik. Nem szólal meg, de amint kiszúrja a rácsnak furcsa tartásban nekidőlt szukát, megiramodik.

- Nincs ellenemre, ha kinyírjátok egymást, de nem vagyok hullatakarító - morogja, azzal kulcsot kerít, hogy bemenjen a cellába a kölyökért. Fejemmel intek a szajháimnak, hogy takarodjanak el Chiyu közeléből és húzzák meg magukat, de rohadt gyorsan, mert ha bármivel is megpróbálkoznak, Bakari után még én is felnyársalom őket.

- Ha nagy leszek, meghálálom - morgom. - Ránéznél Chiyura? - kérem tőle valamivel higgadtabban.

- Sosem leszel nagy, Tetsuji, arról már lecsúsztál - közli a cellából egyszerűen kihajítva az élettelen testet. - Ja, hogy piszkálják a kedvenced. Módosulnak a szabályok. Ha balhé van, elvégzek a problémaokozón pár kísérletet, ami után már nem tér vissza nagy valószínűség szerint - morog vér komolyan. - Nincs érdekünkben életben tartani egyikőtöket sem, pótolhatóak vagytok, egyedül Tetsujira van szükségünk. - Ezután leguggol a kölyökhöz és megvizsgálja.


Figyelemmel kísérem, miközben szajháimra is szigorú pillantásokat vetek. Eszükben sincs mozdulni, aminek most kibaszottul örülök. Bakari végül óvatosan felkaparja Chiyut a földről és áthozza hozzám. Eszemben sincs próbálkozni semmivel, s hogy erről biztosítsam őt is, teljesen a hátsó falhoz húzódom, hagyva, hogy ellássa a kölyköt.

- Eltört pár bordája. Ha félig fekvő helyzetben marad, rendesen kap majd levegőt - mondja -, egyébként megmarad. - Még jó, különben kérvényeztem volna abba a cellába való áthelyezésemet, hogy ízes darabokra szedjem a másik két ribancot is. - Ha nem bírtok magatokkal, kiheréllek - fenyeget meg villanó szemekkel, azzal távozik a cellából. - Hozok jeget. Kell még valami?

- Pohár, meg valami, amit a háta mögé tudok tenni - felelem elhelyezkedve a kölyök mögött úgy, hogy félig ülő helyzetben tartva elfektetem testemen, s beigazítom magam mögé a párnát és a bent lévő pokrócot. Bakari bólint, majd egy szó nélkül távozik és nem sokkal később visszatér néhány holmival. Pár plusz takaró, pohár és törülközőbe csavart jéggel tér vissza. Felajánl egy fájdalomcsillapítót is, mire bólintok, s nekiáll lekezelni a kölyök sebeit. Amint végez, távozik megint egy hang nélkül, én pedig óvatosan jegelni kezdem a nagyobb zúzódásokat a kölyök testén.


Félredobom a jeget, miután úgy érzem, túlságosan kezd lehűlni a kölyök még úgy is, hogy figyelek arra, hogy ne maradjon túl sokáig egy-egy ponton a borogatás és betakarom őt az egyik pokróccal. Lassan kezd ébredezni is, és fájdalmasan, nehezen véve a levegőt már ülne is fel, de nem engedem neki.

- Maradj nyugton! - kérem őt szelíden, némileg utasítva is, hogy nem viccből és nem azért teszem mindezt, hogy megint valami perverz dolgot művelhessek vele, ha már nincs közöttünk a rács. Bevallom, nem lenne ellenemre egy menetet lenyomni vele, de jelenleg jobban szeretném, ha nem lennének túl nagy fájdalmai.

- Fáj... - nyöszörgi levegőért kapva, én pedig megsimogatva fejét nyomok rá egy csókot.

- Tudom, ezért kell most nyugton maradnod. Próbálj megnyugodni - kérem őt. - Hozok vizet, utána alszunk, rendben? - kérdezem meg, mire bólint. Óvatosan mászom ki mögüle, megtartva őt abban a pózban, amiben eddig feküdt, s mögépakolom a párnát és a pokrócokat, majd kezembe veszem a poharat, s vizet töltve bele térek vissza a kölyökhöz, hogy megitassam. Engedelmesen nyeli be a pohár tartalmát, így egy apró csókkal jutalmazom őt. Én is iszok, majd könnyítek magamon, megmosom kezem, s töltök a pohárba vizet, hogy ne kelljen kiugrani, ha Chiyu ismét megszólalna. Megszabadulok nadrágomtól, csak a bokszert és a pólót hagyom magamon, elveszem a másik ágyon pihenő takarót és párnát is, végül visszatelepedek mögé. Keresek magamnak is egy kényelmes pózt és hagyom hogy a kölyök is megtalálja a számára legmegfelelőbbet, majd betakarva magunkat óvatosan átkarolom. - Pihenj!


Megvárom, míg elalszik, s mikor légzése végre nyugodttá válik, én is lehunyom szemem. Nem nagyon fogok tudni aludni, de nem bánom, most a kölyök a fontos, pihenni meg ráérek később is.