199.

Tatsuki

A fasz kivan az olyan barmokkal, mint Leotor! Világosan megmondtam neki, hogy meddig mehet el, de persze neki túl kell feszíteni a húrt, aztán meg húzzam ki a fosból. Mi vagyok én, valami kibaszott őrangyal?! Dugja fel a seggébe az egyezségünket, ha arra használja, hogy visszaél a nevemmel! Csak azért nem ruháztam meg, mert már egyébként is lezúzták. Na mindegy. Jön egy sms, ezért vezetés közben előhalászom a mobilom és megnézem. A szemeim kikerekednek, majdnem a kanyart se veszem be, pedig nem akarom megint összetörni a tereptaposómat. Megállok az út szélén és csak nézem az üzenetet. Hogy mi a fasz van?! Shinji hozzányúlt Jeremyhez??? Hova lett a „nincs gusztusom máshoz” hozzáállás? És mi az, hogy a kölyköt pórázon kell tartanom? Ezek szerint összeszedte a bátorságát és felkínálta a kerek seggét Shinjinek? Hát ennek kurva gyorsan utána akarok járni!


Eddig se tötyörögtem, de most beletaposok a gázba. Útközben áthajtok egy elütött állaton, talán kis termetű kutya volt, ennek a kocsinak viszont rohadt mindegy, meg annak a dögnek is, csupán kicsit laposabb lesz. Szarok rá. Csak akkor erőltetek nyugalmat az arcomra, mikor beállok a parkolómba. Nem akarom, hogy idegesnek lássanak, úgyhogy lelazítom az izmaim és a szalonba megyek. Az a pár másodperc nem megerőltető, míg megteszem az addig tartó utat, s amint átlépem a lila függöny határát, újra kiül az arcomra a düh. Végigpásztázok a műhelyen, aztán a pihenő kanapéján, kikötözve találom meg Jeremyt. Felröhögök. A tökalsó annyira szánalmas látványt nyújt ruháiból éppen csak kicsomagolva, a rádobott, bőrére ragadt, már elszíneződött papírzsebkendővel, riadt és elgyötört képpel, hogy nem bírok tovább dühös lenni. Hosszan nevetek rajta, közben az ajtófélfának dőlök és cigarettát keresek a zsebemből. Imponáló is valahol ez a látvány és végtelenül elégedett vagyok Shinjivel, Jeremyre viszont nem tudom, hogy haragudjak, vagy büszke legyek.

- Hagyott valami üzenetet? - kérdezem meg sötét vigyorral a kölyköt, mire megrázza a fejét. Látom, hogy várja a cselekedetemet, legyen az bármi, pedig nem szándékozom semmit sem csinálni, mert még nem döntöttem semmi felől. Inkább elindulok a hátsó kijárat felé. A tökalsó vékony hangon megszólít, mire visszapillantok rá a vállam felett. - Ha nem tudsz kiszabadulni – és tudom, hogy nem tud, hiszen Shinji gondoskodott erről -, oldd meg, hogy a végtermékeid benned maradjanak, mert nem jársz jól máskülönben! – vetem oda neki az intelmemet ridegen, aztán otthagyom. Nem érdekel a döbbenete, még csak az sem, hogy fél. Bántottam? Igazán még sosem. Tény, hogy másodszorra nem nyúltam hozzá, noha belőle a kóstoló csak még éhesebbé tett, azonban én valóban Shinjit választottam, nekem ő a szeretőm és ha neki fontos ez a hűség-dolog, akkor kénytelen vagyok tartani magam, mert nem akarom elveszíteni.


Ő az enyém és ezért dühít, hogy a kölyöknek volt mersze kikezdeni vele. Láttam én, hogy figyelgeti, de nem néztem ki belőle annyi kurázsit, hogy ennél tovább menjen. Vagy Shinji szórakozott el vele, mert nem hagytam üzenetet neki, hogy el kellett ugranom? Bosszú volt? Nem kizárt, de valószínűnek sem tartom. Vagy csak túlságosan hinni akarom, hogy ő hozzám tartozik a saját véleménye szerint és nem kell neki más? Ez az egész felkavar és kibaszottul idegesít. Még egy cigit elszívok, míg elérek az autócsodához, aztán beszállok és lendületből lekapom Shinjit. Megtépem fogaimmal az ajkait, kezem bekúszik a ruhája alá és belemarkolok a bőrébe. Mindenféle finomkodás nélkül veszem birtokba őt, úgy, ahogy hónapokkal ezelőtt, könyörület és figyelmesség nélkül. Reflexből ellenáll, megpróbál szabadulni, ezzel azonban most felszít bennem egy olyan tüzet, amitől csak eldurvul a játék, s felharapom a száját, még a válla is tompán roppan, ahogy lefogom. Vérét megérezve a számban visszavonulok, majd végigmérem és elégedett, ám hideg mosolyra húzom a szám.

- Jól állt Jeremynek az, ahogy te megkötötted – szólalok meg, ezzel a tudtára adva, hogy úgy hagytam, ahogy ő nekem. - Hajts a lakásomra! – utasítom keményebben, miközben újabb cigarettát keresek elő a zsebemből. Meglepi ez a viselkedés tőlem, valószínűleg elszokott a durvaságtól és az erőszakosságtól, ráadásul most nem is tetszik neki, mégis teljesíti a kérésnek nem nevezhető kérésemet. Közben rám pillant néha, megfigyel és némán igyekszik kérdőre vonni, csak talán ő sem tudja megfogalmazni a kérdést, ahogy én sem. És válasz sincs. Nem csak azért, mert nincs mire, hanem nemes egyszerűségből nincsen válasz. Ideges vagyok, ezen nincs mit firtatni. Még a dohányzás sem esik jól, de legalább lefoglal, úgyhogy az első slukk után nem oltom el a szálat, hanem szertartásos módon, lassan kezdem elfogyasztani.

- Mi a szar van megint? - morogja végül a kérdést vezetés közben, az útról le sem véve immár a pillantását. Csak kibökte, ami a csőrét piszkálja, bár válaszolni nem tudok rá, és látom is Shinjin, hogy a kérdésére nem is igazán vár választ, inkább csak nem tudja hova tenni a helyzetet és most nem túl nagy lelkesedéssel kormányoz a lakásom felé sem. Hát ez pech, mert én már kurvára eldöntöttem, hogy megkefélem és rövid úton véget vetek a napnak egy nagy szunyálással. Elegem volt, úgyhogy ne is várjon el tőlem többet.


Az út alatt sikerül egy kicsit csillapodnom, ennek ellenére amint bezárom magunk mögött a lakásom ajtaját és lerúgtam a cipőmet, már vetem is rá magam a srácra. Végigharapom a nyakát, nem felharapva a bőrét, de kímélet nélkül rajta hagyva a fogsorom nyomát, közben pedig már bontom őt ki a nadrágjából. Ha így folytatom, nem biztos, hogy eljutunk az ágyig, bár Shinji, ha fáradtan is, de ellenáll. Nem tetszik neki a durvaság, elhúzódik, eltol, a harc azonban most is feltüzel. Hátrább húzódom, ám csak azért, hogy felökleljem és a vállamra kapva cipeljem a szobába. Tudom, hogy utálja, most sem hagyja reakció nélkül, ellenben ahogy az én hozzá való hozzáállásom nem olyan, mint az elmúlt hetekben tapasztalt, úgy az övé sem. Nem túlzottan lelkes, ami azt illeti, én azonban az ilyenre a magasból szarok. Levágom a matracra, lerángatom róla a ruháit, aztán fölé magasodom. Mivel továbbra is csatázni akar velem, addig viaskodunk, míg a hasára nem bírom fordítani. Nem egyszerű, de az állhatatosság mindig jellemzett, ő pedig okos, tudja, hogyan harcoljon jól a legkevesebb erőfeszítéssel. Ezzel azonban veszt, kezeit pedig összekötöm az övemmel.


Ijesztő, de ezelőtt sosem futott át a fejemben kósza gondolatként sem, hogy ne a kezeit vagy a lábait kössem meg, hanem ráhúzzak egyet a szíjjal. Mindegy, nem csináltam meg. Kiszabadítom a farkam, és a seggének dörgölöm. Ránehezedem Shinjire, ebben a helyzetben ugyanis elég ennyi és a kezeinek a fogása, hogy ne tudjon szabadulni, míg jobbommal markolhatom. Aztán kiáltás szakad ki belőle, az a fájdalmas fajta, mint mikor igazából kínzol valakit. Belemartam a tigrissel fedett hegbe... A picsába!


Eleresztem a kezeit, letámaszkodom mellette, majd legördülök róla. Bántani nem akartam, főleg nem így, csak... nem is tudom... Mindenáron meg akartam kefélni, méghozzá veszett vadállat módjára, de most... ez... letörte a kedvem teljesen. Elfekszem mellette az ágyon és a szemeimet is lehunyom. Próbálok felengedni, kicsit lenyugodni. Persze nem megy. Valószínűleg percekig maradunk így, mert Shinji sem mozdul. Tényleg bánom, hogy megmartam. Ez egy új érzés, elég súlyos és nyomasztó, de megjegyzem, mert nem akarom többet érezni. Míg megemésztem, kiszállok az ágyból és levetkőzöm, majd mikor visszafekszem, a srác is mozdul. Úgy helyezkedik, hogy hozzám simulhasson, én pedig felé fordulok és kioldom az övet a kezén, majd a földre hajítom és ahogy szoktam, Shinji feje alá nyúlok, míg jobbomat lassan, óvatosan a hegére simítom.

- Sajnálom - mondom ki neki őszintén, azon a hangon, amivel vele beszélek általában. Arcom belefúrom a hajába és várom, hogy a nyugtalanság, ami bennem uralkodik, végleg elmúljon. Teljes mértékben elvesztettem a fejem. Azt hiszem, hülyén viselkedtem, noha ez kívülről nem valószínű, hogy látszott. De mi is a bajom? Igazából megfogalmazni sem akarom, hiszen baromság volt ennyire kiakadni. A semmin? Nyilván nem, de most kezdjem boncolgatni, hogy megint kibaszott ideges legyek? Nem, eszemben sincs. Túllépek rajta. Most így, csendben, összesimulva kellemes. Nem az igazi, mert valahogy nem olyan jó, mint szokott, mégis valahol elfogadható, mert együtt lehetünk.


Elmúlt az őrjöngés. Vágyom Shinjire, de ez az az újfajta vágy... megelégszem miatta annyival is, hogy itt van, hogy ölelhetem. Megnyugtat. Most érzem csak meg, mennyire fáradt vagyok. Ezeddig zakatolt az agyam, hajtott az életemmel járó pörgés, most azonban mindent levethetek, mint a ruhákat és így... kimerültnek érzem magam. Azt hiszem, kezdek elaludni, ám az kiveri az álmot a szememből, hogy a srác fészkelődik. Menni akar, én pedig eleresztem. Figyelem őt, furcsa mód aggodalom lesz úrrá rajtam, hogy összeszedi a cuccát és lelép, mert ismeretlen arckifejezést látok rajta, ám csupán elhagyja a szobát. Akkor visszajön, nem? Remélem.


Visszagördülök a hátamra és jobb híján várok. A hallgatás jó, kedvelem a csendet, de mikor el kellene mondanunk egymásnak valamit, idegesít, hogy mindketten kussolunk. Mit mondjak? Kellene valamit, de az a sajnálom is némi küzdelem árán jött csak ki a számon. Valahogy nem megy most a beszéd. Szerencsétlen balfasznak érzem magam és ez dühít. Főleg azért, mert gyakorlatilag a saját csapdáimba sétáltam bele. Kéne egy cigi, de minek? Csak azért szívnám el, hogy ne csak feküdjek az ágyon, mint egy hulla, annak meg semmi értelme. Nem tudok mihez kezdeni most magammal, így mikor Shinji megjelenik, némileg jobbá válik a helyzet számomra, bár arcán látom, hogy nem érti, mi volt ez az egész. Letelepszik mellém, elfekszik felém fordulva az ágyon, némileg hozzám simul és a vállamra hajtja a fejét. Fogalmam sincs, min gondolkodhat, hogyan érez, pedig érdekel, csak épp nem tudom megfogalmazni ezt sehogyan sem. Inkább kissé átkarolva Shinji fejét belesimogatok a hajába és várom, hogy nyissa a beszélgetést, ha egyáltalán akar bármiről beszélni.

- Mitől lettél ennyire dühös? - kérdezi meg végül csendesen. Felsóhajtok. Nem lehetne ezt a részt átugrani? Nem szoktam kerülni témákat, de beismerni ezt valahogy nem megy. Persze sejtem, hogy nem úszom meg és nem is felnőttes viselkedés kihúzni magunkat a felelősség alól.

- Mit tippelsz? - kérdezek inkább vissza, mert a hallgatással nem fogom tudni előrébb gördíteni ezt a beszélgetést, márpedig célom minél hamarabb túlesni rajta.

- Nem tudod eldönteni, hogy Jeremy mászott-e rám, vagy közöm volt esetleg a dologhoz. - Vállat vonok ennek hallatán. Ez is igaz. De számít? Fontos, ki kezdte, ki folytatta és ki hagyta abba? Jelent bármit, hogy egyáltalán mi történt? Nyilván, ha ezekre nemleges válaszokat tudnék adni, nem éreztem volna szemernyi dühöt se. De korábban én megmondtam Shinjinek, hogy nem viselném jól, ha harmadik félről értesülnék, csak akkor még magam sem tudtam, hogy ennyire rosszul viselném. Sőt... abban a hitben éltem, hogy a srácnak nem kell más és azután én is csak rá összpontosítottam. Bosszantana, hogy csalódtam ebben a hitemben? Még ez is játszik...

- Lényegtelen, mindketten rövidet húztatok - felelem végül, így kihúzva magam bárminemű válaszadás alól.

- Rövidet... - morogja, majd kikel az ágyból és nekiáll öltözködni is, miközben cigit keres és rágyújt. Meg kellene állítanom, különben itthagy a picsába, de nem akarom láncra kötni még mindig. Szabad ember, ha elege van belőlem, elmehet, nem fogom megakadályozni. - Ha annyira lényegtelen lenne, nem viselkednél így. - Tény. Oldalamra fordulok, felkönyökölök, egyik lábam felhúzom és nézem Shinjit. Valóban nem érti, mi játszódott le bennem, vagy csak tőlem akarja hallani? Nem is tudom, van-e még értelme makacskodásnak.

- Megmondtam, hogy én nem kezelném annyira lazán, ha mással dugsz és én ott vagyok, mint ahogy te kezelted - kezdek beszélni. Úgy tűnik, már ennyi elég, hogy elbizonytalanítsam a mehetnéki szándékát. Vagy pont azért kezdett szedelődszködni, hogy szóra bírjon? Shinji nem hülye, bár nem is folyamodik ilyen eszközökhöz, hiszen egyenes úton is el tudja érni, amit akar. - A "ha nem tudok róla" ideális - jelentem ki könnyedén. - Az viszont nagyon feldühít, hogy az én szalonomban az én tanítványommal, ráadásul akkor, amikor én hívtalak. Tény, el kellett ugranom és nem volt időm szólni, de mindegy - tálalok lassan, apránként. - Ebből a szemszögből cseppet sem számít, ki kezdte, ki akarta, vagy mi történt, legalábbis számomra. Ha mással akarsz kufircolni, a te dolgod, még csak az sem zavar túlzottan, hogy éppen Jeremyvel, de van saját lakásod tudtommal, tehát tegyél meg annyit, hogy oda cipeled, akit megkívánsz és nem valahol nálam intézed el, aztán még a takarítás is rám marad! - kérem meg komolyan. Ez tényleg felháborít. Shinji persze mindent elfogad, amit a fejéhez vágok, előbb végighallgat, azt is a falnak támaszkodva, engem nézve és dohányozva, hogy utána megmondja a frankót. Hát legyen. - Írtad, hogy nem dugtad meg. Nem mintha számítana, de oké. Viszont hozzáírtad, hogy ez az én kiváltságom. Ettől aztán olyan kibaszott ideges lettem, hogy az utat se láttam - árulom el mérgesen. - Jobb, ha tőlem tudod, hogy még mindig te vagy az egyetlen, akit másodjára is megkeféltem - közlöm vele, azt hiszem, sértetten. - És mi ez a tartsd pórázon szöveg? - kérdezek rá, ha már így belelendültem. - Nem tudsz felkenni a falra egy tizenkilenc éves kölyköt? Nem tudod úgy elverni, hogy nyoma ne legyen, baja ne essen, de a leckét mindenképp megtanulja? Ez röhej, Shinji - mondom ki nyíltan. - Jeremy bizonyos szemszögből kibaszott gátlásos, ellenben nekem az a célom, hogy gátlástalan, állhatatos és hatékony legyen, máskülönben kitapossák a belét, vagyis nem fogom pórázra kötni. Ha rád mászott, meg van dicsérve, mert kezdi összekapni magát, ugyanakkor nagyon elgondolkodtam, hogy olyan leckét kap, amilyet ezelőtt senki, hogy megtanulja, mire nem tanácsos rátennie a kezét. És még mindig nem döntöttem ebben a kérdésben - teszem hozzá. Részemről egyelőre ennyi, ráadásul megint ingerült és dühös vagyok. Kellett ez nekünk? Most már kurvamindegy.

- Ennyi? - kérdezi meg morogva. Ezt hallva dühösen felsóhajtok és hátravetem magam az ágyon, a hajamat meg hátratúrom.

- Te kurvára szeretsz szenvedni - állapítom meg most már morogva.

- Nem, csak kurvára felbaszod az agyam azzal, hogy balfasznak tartasz. - Heee??? Ha annak tartanám, szóba se állnék vele, vagy ez nem nyilvánvaló? Elképedten ránézek. - Leszarom, mit hiszel arról, mi történt vagy nem történt Jeremyvel, azt azonban cseppet sem, hogy megkérdőjelezed azt, hogy nem keféltem félre egyszer sem. Sért, hogy azt írtam, a te kiváltságod megdugni őt? Engem is a feltételezéseid. De tudod, mit? Leszarom az egészet, Tatsuki - közli ellökve magát a faltól és elvéve a hamutálat elnyomja a csikket, majd leül a fal tövébe inkább. Felmorajlik bennem a vágy, de most veszteg maradok.

- Nem kérdőjeleztem meg - mondom meg neki. Amikor először mondta, is elhittem. Bízom Shinjiben, máskülönben sosem hoztam volna fel a lakásomra. - Te viszont egyáltalán nem szarod le, hogy mit hiszek - közlöm vele.

- Nem... Az elmúlt egy órában csak kétszer vágtad a fejemhez, hogy felőled meg is dughatom Jeremyt, csak ne nálad. Sért a feltételezés és nem csak annak a feltételezése, hogy félrekefélek, hanem annak is, hogy ennyire hülyének nézel, hogy ha mégis megtenném esetleg, amit a fejemhez vágtál, akkor azt pont nálad, és pont akkor, mikor te hívsz át... Ez bosszant és bánt, de kurvára - jelenti ki, majd benyúl nadrágja zsebébe és egy számomra ismeretlen kulcscsomót húz elő, s játszani kezd a rajta lévő kulcsokkal. - Tiszteletben tartom azt, ami a tied. Jeremy az utódod, örökösöd, tanítványod, nevezd, aminek akarod. El tudom úgy verni, hogy megtanulja egy életre a leckét és még csak nyoma se legyen. Nem vagyok alvilági, ellenben ami a tied, nekem nem tisztem megnevelni... - mondja csendesen, majd a kulcscsomót az ágyra dobja. A kezembe veszem, megnézem a kulcsokat, majd hasra fordulok, a fejem fölé teszem és Shinjit kezdem bámulni.

- A kölyök az első pillanattól kezdve sasol téged - kezdem. - Tudja, hogyan keltse fel az ember érdeklődését, évek óta járt ágyból ágyba, úgyhogy csak idő kérdése volt, mikor veszi a bátorságot, hogy bepróbálkozzon nálad. Az egy más kérdés, mennyire világosítottam fel, hogy kitekerném a nyakát érte - teszem hozzá elmosolyodva. Persze, hogy utaltam rá, gondosan a szavaimba rejtettem, vagy nyíltan kimondtam, hogy ami az enyém, ahhoz engedély nélkül nem nyúl, különben megkapja érte a magáét. Ezt eddig tiszteletben is tartotta, de most egyenlített. Még mindig egyszerre érzek dühöt és büszkeséget emiatt, mert ez az eset azt mutatja, hogy a kölyök tanul és kiváló alvilági lesz belőle. - Én nem feltételezek egyébként semmit. Én kijelentek. Nincs szükségem semmire, hogy tudjam, hogy nem keféltél félre - fogalmazok úgy, ahogy ő. - Ha nem bíznék benned, nem tartanálak sokra, te kurvára nem a lakásomon ücsörögnél. Érdemi védekezést vagy tényeket is tolsz végre az orrom elé, vagy csak játszod a sértett kölyköt?

- Majd akkor védekezem, ha elkövetek bármit is, ami miatt kell. - Elmosolyodom.

- Valaki élvezte, ami történt - közlöm célzatosan. Most már igenis kíváncsi vagyok, hogy zajlott le ez az egész. Shinji is elmosolyodik.

- Kétlem - közli. - Az ösztönöknek azonban nehéz parancsolni - jelenti ki. Ügyes. Felnyomom magam az ágyról és elé lépek. Unom már ezt az egészet. Ha nem akarja elmondani, akkor nem mondja el. Bassza meg, nem kell itt a rizsa! Ennyi idő alatt már pontosan érti, az iménti kijelentésem mire vonatkozott, úgyhogy a témát lezártnak tekintem. Leguggolok Shinji elé és beletúrok a hajába.

- Ösztönök, mi? És a tieid mifélék? - kérdezem meg tőle a szemeibe nézve.

- Jelenleg a fáradtabb, kevésbé veszélyesebb félék közé sorolhatók - mosolyodik el most már ő is. - Mit akarsz hallani? Hogy kurvára beszart, mikor elkaptam a torkát, mert elképzelése sem volt arról, hogy mit fogok vele tenni?

- Nem - mondom a fejemet is megrázva. - A bátyja fojtogatta, ezért fél tőle, de most cseppet sem érdekel Jeremy. Majd holnap eldöntöm, mi a sorsa - teszem hozzá. - A fáradtság pedig kevés indok arra, hogy sosem állsz ki magadért velem szemben.

- Nem teljesen igaz - jelenti ki. - A tetoválásnál is kiálltam magamért, hogy meggyőzzelek. Másrészről védekezni csak az védekezik, akinek van miért. Nem hiszem, hogy akár most is lett volna rá okom. Egy lecke volt a kölyöknek, semmi több.

- Nem azzal van gond, hogy ha akarsz valamit, azt ne tudnád elérni - mondom komolyan. Közben előre dőlök, letérdelek a lábai közé és közelebb húzódom hozzá. - Hanem, hogy ha nem, az ellen nem küzdesz igazán. Vagy neked minden jó, ami tőlem van? - kérdezem meg nyíltan, mert már régóta figyelem ezt. Nem szereti, de elfogadja valamilyen szinten tőlem a durvaságot is, ha akarom, megerőszakolhatom, kínozhatom, ami valahol jó, valahol viszont nagyon is ijesztő. A bizalom, amivel felém fordul, őszinte és becsülendő, nem is akarom kihasználni, ellenben nem akarom, hogy áldozati báránnyá váljon mellettem. Szeretem az ellenállását, s noha mindig legyőzöm, nem tekintem gyengének, kevesebbnek magamnál, vagy értéktelennek.

- Azt hittem, ezen már túlvagyunk - mosolyogja. - Pont a nyersséged, durvaságod, ami vonz. Nem adom magam könnyen, mert nem hagyják az ösztönök, de igenis szeretem, ha néha durva vagy, ha nem kezelsz tipikus ukeként, mert kurvára nem vagyok az. Vagy úgy érzed, ez nekem áldozat, mintsem öröm? Mert nem az. Ugyanakkor a gyengédséged is kell, mert egyszerűen jólesik azt is érezni, hogy kellek neked és nem csak egy gyors numeraként.

- Érzed a különbséget durvaság és durvaság közt? - kérdezem meg. Értem, amit mond és megvallom, remeknek találom, hogy szereti a nyers, durva szexet, mert én is, s nem akarnám visszafogni magam, de amit ma csináltam vele, annak köze sem volt ahhoz, mint aminek őt tartom.

- Ha arra gondolsz, érzem-e a különbséget aközött, amit ma és eddig műveltél velem durva szex címén, akkor teljesen tisztában vagyok vele, hogy ez a mai nem az volt, mint az eddigiek - mondja komolyan. Bólintok, jelezve, hogy pontosan erre gondoltam. Kezem most már hajából az arcára siklik, majd le nyakára, aztán ki az álla ívére.

- És tetszett?

- Az, hogy dühből, vadállat módjára akartál megkefélni? Egyáltalán nem. Nyitott vagyok új dolgokra, de most inkább éreztem azt, hogy nem vagy teljesen magad, hogy elvesztetted a fejed és halvány lilád sincs, mit csinálsz, még ha ez nem is így volt - vallja be.

- Teljes mértékben elvesztettem az eszem - ismerem el. - Nem tervezek ismétlést, de ilyenkor állj ellen, a rohadt életbe! - ripakodok egy kicsit rá. Tudom, hogy ha akar, le tud győzni, megvan hozzá az esze és a kellő ereje. Képzett és állhatatos, néha nem is könnyű legyűrni, úgyhogy nem foghatja rám, hogy lehetetlent kívánok tőle. - Nem a szajhám vagy, hogy mindent el kelljen viselned tőlem, csessze meg! - fakadok ki. Eszembe jut az a gondolat az övvel és újra kiráz a hideg magamtól. Nem akarom bántani Shinjit, igazi, rosszfajta fájdalmat nem akarok neki okozni. Élvezem, amikor szenved, kínlódik és gyötrődik, de ha felhasítottam volna a bőrét a szíjjal, azt utáltam volna minden tekintetben. Azt hiszem, ő sem kérne repetát, méghozzá könnyen megeshet, hogy belőlem sem. Márpedig én... akarom őt. Megadóan sóhajt egyet.

- Hetvenkét órája talpon vagyok, az istenért! - mondja csendesen, s hangjából hallható, hogy nem panasz, inkább tényközlés ezen kijelentése. - Emberből vagyok, fáradok, nő a reakcióidőm és a reflexeim is gyengülnek - vallja be. - Te tudod a legjobban, hogy bármikor ellenállok neked, hogy ha nem akarom, akkor úgysem hagyom, hogy megdugj.


Meggyőzött. Újra levetkőztetem, most egyáltalán nem vadul, vagy durván.

- Igazi. Nagy. Hülye vagy - közlöm vele elmosolyodva, miközben az ágyba húzom. - A hívásomnak sem álltál ellen - teszem hozzá játékosan, mégis burkoltan komolynak szánva a kijelentést. Megtalálom a kulcsot, s kirakom az egyik éjjeliszekrényre. Azt hiszem, sejtem, mi az, bár nem értem az egészet, de majd megbeszéljük. Most csak betakarom és magamhoz fogom Shinjit, s csókot nyomok a fejére.

- Mondj valami újat is - mondja elmosolyodva. - Rég volt alkalmunk együtt lenni ahhoz, hogy ilyen felelőtlen dolgot tegyek - teszi hozzá csendesen.

- Tudok újat mondani - jelentem ki csendesen, miközben végigsimítok a testén.

- Kíváncsian hallgatom - incselkedik játékosan. Mindjárt gondoltam. Elmosolyodom, aztán a hajába fúrom az arcom.

- Szeretlek.

- Én is - válaszol szinte reflexből, mire elmosolyodom. Érezhető abból, ahogy válaszol, hogy nem fogta fel, mit mondtam, ellenben ugyanolyan mélyről szól, amit mond, mint ahonnan az enyém. Csak én spontán megmondtam neki, míg Shinjinek úgymond kicsúszott a száján. Nem baj, most már ezt is tudjuk. Mikor leesik neki az egész, addig mocorog, míg rám nem tud nézni. Muszáj engednem a srácnak, máskülönben valószínűleg nem hiszi el, hogy komolyan mondtam. Úgy fest, tényleg nem biztos benne, hogy jól hallotta, vagy ez most túlságosan meglepte, ugyanakkor a szemei elárulják, hogy örül. Hát sikerült újat mondanom. Egy ideje mocorog bennem a dolog, sőt, nem is kevés ideje, de kellett idő, mire biztossá váltam benne, hogy helyesen azonosítottam be, amit érzek. Remélem, Shinji ebből végre megérti a szándékaimat, és biztossá válik abban, hogy nem dobom el őt csak úgy.


Újra közel húzódom hozzá, visszafúrom hajába az arcom, és testemhez karolom. Most már teljesen a nyugalmat és a biztonságot érzem. Azt még mindig nem tudom, mit csináljak Jeremyvel, de majd holnap azt is megbeszéljük ezzel a hülyével a karjaimban.


* * *

Amikor felébredek, Shinji még mindig a karomban van, pedig jócskán nem a pirkadat kelt fel. Talán nem eresztettem el, ő meg nem akart felébreszteni, aztán visszaaludt, vagy fel sem ébredt, mert ugyanannyira fáradt volt, mint én. Aprólékos vizslatással mérem végig őt, kezdve öntörvényű, festett, fekete hajával, s folytatva szemöldöke ívével, hunyt szemeivel, orra vonalán eljutva résnyire nyílt ajkaihoz, át az álla vonalán a nyakára pillantok, majd tovább siklatom a pillantásom a takaró alól kilógó kulcscsontján keresztül a vállára, majd mellkasára. Kívánom őt. Fölé fordulok és forró, heves csókkal térítem magához. A karom a feje alatt marad, másikkal azonban arrébb túrom a takarót, majd csípőjére teszem, s lehaladva combjára megsimogatom Shinjit. Nem csalódom benne, rögtön mozdul. Ő ne lenne éber? Ahhoz betegnek vagy sérültnek kell lennie, az évek berögzülését azonban még ő sem képes csak úgy félretenni. Összesimulunk, egymás nyakát harapva-falva húzunk még egy kicsit az alaphangulaton, aztán megszólal a telefonom. Pech, most nem érek rá, majd hív később, vagy kiböjtöli, amíg eszembe jut visszahívni. Nem arról van szó, hogy feledékeny lennék, hanem hogy Shinji mellett annyira azért nem fontosak az ügyeim. Nem épp előnyös ez, de természetes, azt hiszem.


Miután megnyugodott a légzésem, még egyszer végigmérem a mellettem heverő srácot, mielőtt kimozdul ebből a felettébb kielégültségről árulkodó pozícióból, aztán cigarettáért nyúlok. Naná, hogy ő is így tesz, s inkább elcsaklizok tőle egy szálat, aztán megnézem, ki keresett. Bakari, úgyhogy felhívom.

- Kinyomhatnál, ha nem érsz rá, mindig a frász kerülget, hogy mi a franc lehet veled! – mordul is mindjárt rám, amin jóízűen felnevetek. Nem vagyok ahhoz szokva, hogy aggodalmaskodik miattam, inkább egy hideg őrzővédő kutyának ismertem meg, amelyiknek a gyilkos pillantása még engem is el tud egy kicsit bizonytalanítani.

- Na mondd, mit akartál! - szólok inkább rá még mindig vigyorogva.

- Újabb korcsot kaptunk el – jelenti be komolyan. Elégedetten szívok bele a cigarettámba és közben megállapítom magamban, a mai nap kurva jól kezdődik. - Megdicsérheted a lánykádat, ügyes és precíz, a prédája csupa olyan találatot kapott, amitől mozdulni se bír, de nem hal meg – újságolja örömmel. Orvosok... mindig lázba jönnek, ha valaki ért rajtuk kívül az anatómiához. Ki így, ki úgy. És az a szadizmus, amit kihallok Bakari hangjából...

- Meglesz – válaszolok neki.

- Mai programod?

- Látogatók lebonyolítása. Van üzeneted a dutyiba valakinek? - heccelem, mire morogva fúj egyet. - Szóval nincs – állapítom meg. - Kicsit helyre rakom Nathant, aztán ránézek Yanaminál a porontyokra.

- Micsoda apatípus lett belőled. Egészen félelmetes – jegyzi meg szárazon, én azonban látom magam előtt szemeiben azt a halvány, hideg örömöt. Válaszolni nem tudok neki, mert bontja a vonalat, úgyhogy csak lerakom az éjjeliszekrényre a telefont, s egy újabbat slukkolok a cigimből. Nincs ínyemre, mikor ezzel heccel, márpedig ez az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul elő. Nem bírom, mert tartok tőle, hogy ha visszaszólnék, lehet, felszaggatnám a Bakari lelkén ejtett és csak nehézkesen begyógyult sebeket, amit semmiképp sem kockáztatnék meg.

- Na mi legyen Jeremyvel? - teszem fel Shinjinek a nagy kérdést egy újabb korty füst kifújásával egybekötve.

- A te tanítványod, neked kell tudni - feleli ravasz mosollyal. Miért is vártam mást, nem értem. - Tőlem megkapta a maga leckéjét - teszi hozzá. Akkor ezt megbeszéltnek tekintem, egy aprót még biccentek, aztán elnyomom a cigim csikkjét, majd kezembe veszem a kulcscsomót, amit tegnap vágott hozzám.

- Erről mit mondanál? - kérdezem meg félmosolyra húzva a szám, s meglengetve előtte.

- Így kicsit még álmosan azt, hogy egy kulcscsomó - feleli elvigyorodva, s beleslukkol a cigijébe. Nesze nekem. Persze, végülis fogalmazhattam volna pontosabban is, ám azzal a válaszadási lehetőségeket korlátoztam volna le, amit nem akartam. - Ha úgy éreznéd, hogy eleget lógtam a nyakadon itt, mehetünk az én lakásomra is. Sűrűn nem tanyázom ott amúgy sem, de...

- De? - kérdezek rá egyszerűen.

- De szívesen változtatok ezen szokásomon. - Vagy úgy. Nekem igazából teljesen mindegy, hol töltünk el pár kellemes órát, mert a lényeg az, hogy együtt legyünk, ez az ötlet azonban csalogató.

- Meg kéne tudni, begyullad-e még a tűzhely, mi? - heccelem kicsit.

- Nem venném a lelkemre, ha éhenhalnál - vigyorodik el, ezzel pedig nevetésre késztet. - De arról ne is álmodozz, hogy egy szál köténykében fogok neked főzőcskézni - szögezi le. Felszaladnak a szemöldökeim.

- Miért ne, mi bajod azzal?! - kérdezem meg tőle.

- Szenvedni akarsz még annyi anyaggal is? - tör ki belőle a nevetés. Bárhogy gondolkodom, nem tudom elképzelni, hogy egy kötény túl nagy akadályt képezne, ellenben ez a felvetés marhára bejön, úgyhogy a srác most már biztosra veheti, hogy lesz ilyen alkalom, méghozzá nem is sokára, hiszen nem a türelmemről vagyok híres. - Másrészről viszont ismerve téged az a kaja vagy nem jutna el odáig, hogy felkerüljön a tűzhelyre, vagy odaégne a végén. - És ravasz vigyorra húzza ajkait.

- Szerintem megoldható, hogy a kaja is kész legyen és mi is élvezzük egymást a készítése közben - jelentem ki. Persze tervem is van ennek kivitelezésére, de ez még a titok részlegen pihen bennem egyelőre a megfelelő alkalomra várva. - A kötény egyébként nem zavar semmiben - teszem azért gondosan hozzá.

- Nem is te lennél, ha nem lenne erre már egy komplett forgatókönyved. - Az alvilágban az ember megtanul gyorsan tervet szőni, különben ott hagyja a fogát, vagy akár az életét. Shinji elnyomja a csikket a hamutartóban, majd gondol egyet és karba tett kézzel foglal helyet az ölemben szembe velem. Nofene, kevés volt a reggeli?

- Mit szeretnél? - kérdezem elmosolyodva.

- Reggelizni - vigyorogja ördögien, majd játékos, de erősebb harapásokkal indul el lefelé a nyakamon, miközben figyel is engem. Íncselkedik és ennek szopás lesz a vége, ha akarja, ha nem. Szemmel tartom, de nem teszek egyelőre semmit. Előbb megvárom, hogy meddig merészkedik, míg kellően felhúz, aztán megkapja azt a reggelit, amire úgy tűnik a jelek szerint, hogy jobban vágyik, mint normális ételre. Nem azt mondom, a sperma is tápláló, de hosszútávon azért nem ajánlanám kizárólagos fogyasztásra. Időnként azonban... mindkét fél örömére... Elégedetten stírölöm őt, miközben egyre közelebb ér harapásaival az ágyékomhoz. Remélem, tudja, ha ilyen intenzitással megharap, elfelejtheti, hogy megkefélem. Persze, hogy tudja, de azért játszik a tűzzel, átható tekintettel nézve a szemembe mér újabb és újabb harapást bőrömre, vagy épp izmaimba. Elég a játékból, kellően felhúzott, úgyhogy letolom fejét az ölemre és arcának nyomom a farkam.

- Jó étvágyat - duruzsolom kéjesen. Shinji nagyot vigyorog, aztán enged burkolatlan akaratomnak, s mindjárt mélyre is engedi torkára a farkam. Elégedett sóhajt vált ki belőlem és változatos szájjátéka mellett ismét élvezhetem azt az átható pillantást, amivel ilyenkor bámul rám. Nem csoda, hogy imádom ezt, noha a szex közbeni fájdalom és gyönyör is fantasztikus az arcán, az viszont még mindig felülmúlhatatlan számomra, ahogy a férfiasságommal bánik, ha épp nem én irányítom, hogyan szopjon le. Istenesre fejlesztette magát az orális örömszerzés művészetében, ami valahol elvárás volt vele szemben, mégis mélységes megelégedéssel tölt el, hogy túlszárnyalta a várt szintet. De hát nem is ő lenne... Hol mélyen rábukik a farkamra, hol csak a nyelvében lévő ékszerrel ingerel, a csúcs azonban az ezek közt elejtett néhány apró harapás, amitől összerándulok. Néha egy-egy nyögést is kicsal belőlem, majd csakhamar megkapja a reggelijét is, mert bárhogy próbálkozom még egy perccel és még egy perccel nyújtani az elélvezésemig hátralévő időt, kurvajó, amit művel.


Elégedetten nyúlok az ágyon és élvezem a kielégülés utáni állapotot. Becsukom a szemeimet, hogy az érzetek még erősebbek legyenek, s felsóhajtok. Nem sokkal később Shinji mellém mászik, majd elfekszik, ahogy szokott; fejét a vállamra teszi, fél karral átfogja a felsőtestem. Arcom felé fordítom és amennyire minimális mozgással lehet, beletemetkezem a hajába. Nincs nagyon erőm átfogni, úgyhogy ennyivel kell beérnie.

- Akkor egy normális reggeli kávéval? - kérdezi a hangjából hallhatóan széles vigyorral. Kuncogok rajta, aztán belemarkolok a hajába és felemelem a fejét, hogy egy forró csókot nyomjak a szájára.

- Jöhet - mondom, azzal megerőltetem magam és kitalpalunk a konyhába. Ráhagyom a reggeli elkészítését, én a kávéfőzőt támadom meg, de szemem sarkából figyelem Shinjit, mert imádom, mikor meztelenül ténykedik a konyhában.


Csendben megreggelizünk, majd egy cigi társaságában elkortyolgatjuk a kávénkat. Hátrahagyom neki a konyha rendbetételét, én a szobát vállalom. Szeretem, hogy amikor feljövünk ide, rend és tisztaság fogad, ehhez viszont az kell, hogy mielőtt elmenjünk innen, mindent a helyére tegyünk és kitakarítsunk. Persze mielőtt elhagynánk a lakásomat, egy kör a zuhany alatt még kell.


* * *

Magabiztos léptekkel haladok végig a folyosón. Néhány őrrel összevillan a tekintetünk, némelyiknek a jó vagy rossz szopás miatt jegyeztem meg az arcát, vannak azonban olyanok, akikkel ügyleteltem. Sok rab nekem köszönheti itt a helyét, hiszen alvilágiként még a börtön is jobb, mint odakint. Idebent őriznek, ételt és fekhelyet kapsz, a dugást meg megoldod okosban. Kell még valami? Másfajta életet biztosítanak az emberek számára, ezért az innen kikerülők közt gyakori az életmódváltó. Nathan Elerden azonban nem ezek közé az emberek közé fog tartozni, erről gondoskodom. Amint megkaptam a fülest, hogy megpróbál áldozatot csinálni magából, hogy az emberek sajnálatára alapozva kijuthasson innen, elöntött a düh, megtiltottam, hogy bármilyen hírt a média leközöljön vele kapcsolatban, majd felhívtam a helyi főnököt és közöltem, hogy ma délelőttre hivatalos vagyok Deon apjához. Ennek megfelelően itt is vagyok.


Helyet foglalok az asztalnál lévő egyik széken, majd cigarettát kerítek és rágyújtva kényelmesen elhelyezkedem. Beeresztik a férfit, miután megszabadították a karperectől, s meglepő mód félénken közeledik felém. El is felejtettem, hogy mi még nem ismerjük egymást, ő engem még csak hallomásból sem. Mindenesetre az, ahogy leül velem szemben, elégedettséggel tölt el.

- A nevem Tatsuki – mutatkozom be illően, méghozzá angol nyelven, hiszen a nevem amúgy is jobb, ha megjegyzi, a szavaimat pedig mindenképpen értenie kell. Idebent nem egy embernek rándul össze a segglyuka, ha rólam van szó, így célszerű, ha Nathan ezentúl összeköti a képemet a névvel és a személyemmel. - Mondhatjuk úgy, hogy Deon embere vagyok, de majd rájössz, hogy több annál – folytatom a beszédet hűvösen, kimérten. - A srác úgy határozott, hogy te innen soha ki nem teszed a lábad, én pedig eljöttem veled közölni ezt a jó hírt – tárom elé jövetelem okát is. Arcára felháborodás ül ki, ám mielőtt megszólalna, hanyag, mégis utasító mozdulattal leintem. Hogy ez, vagy a szemvillanás, amit hozzá mellékeltem, hatott, nem tudom, de nem is érdekel, a lényeg, hogy nem szakít félbe. - Deon egy yakuza pártfogoltja és az én tanítványom. - Ez Nathannek nem sokat mondhat, de majd a folytatásból kiderül a számára, mit is jelent ez rá nézve. Többet nem is kell tudnia. - Mindketten Asaméval igen befolyásos emberek vagyunk az élet minden területén, így módunkban áll dönteni mások sorsa felett, a kölyök pedig elég jó helyet szerzett meg nálunk ahhoz, hogy a kéréseit könnyedén teljesítsük – tájékoztatom nyugodtan. - Alkut ajánlok neked és amennyiben a feltételeitől eltérsz, szankcionállak, méghozzá azt is megmondom, mivel – közlöm tárgyilagosan, szám szegletébe ülő halvány, alattomos, sötét mosollyal. - Felejtsd el a médiát, hiszen az a mi kezünkben van – tanácsolom egyszerűen. - Békélj meg azzal, hogy itt fogod leélni életed hátralévő részét, vagy esetleg egy amerikai börtönben, mert a kijutási próbálkozásaidat olyasmikkel honorálom, hogy elhintek pár apróságot a raboknak, így nemhogy a szappanért nem lesz tanácsos lehajolnod, de könyörögni fogsz az őröknek, hogy visszazárjanak a sötétszobába, ahol egyedül lehetsz és biztonságban. Tudod, még a dutyiban is megvetik az olyanokat, akik gyerekeket molesztálnak – vetem fel lazán, Nathan pedig annyira ledöbben, hogy az arcából is kifut a vér. - Undorodnak azoktól, akik hozzányúlnak a saját gyerekeikhez, vagy meg is erőszakolják őket, így addig gyepálják azokat, akik ilyet műveltek, míg valahogy meg nem döglenek. Általában hosszú ideig tart ez az időszak, hogy a delikvens alaposan megkapja a magáét a fajtalankodásáért, a halála pedig igazi megváltás számára azok után, amiket kénytelen átélni előtte – festem fel szándékosan részletesebben a várható jövőjét, amennyiben nem hajlandó egyezkedni velem. Látom a szemeiben, hogy el tudja képzelni, mire számíthat, a látványa pedig igen megkapó, mert a rettegés és az iszonyat kendőzetlenül ül ki az arcára. - Vannak ismerőseim az őrök közt és nyilván nem véletlenül van bejárásom látogatási időn kívül akárkihez sem, így tovább bővíthetem a már eddig bemutatott palettát azzal, hogy nem lesz olyan ember a törvény oldaláról, aki bármiben is segédkezet nyújtana számodra. Ezzel, azt hiszem, elég nyomós okokat biztosítottam számodra, hogy miért jobb neked, ha nyugton maradsz – mondom hűvösen, mégis csevegő modorban.

- Ezt mind... Deon... akarja? - kérdezi habogva, természetesen angolul. Úgy emlékszem, mintha a kölyök azt mondta volna, hogy Nathan túl gőgös volt ahhoz, hogy rendesen megtanulja a japán nyelvet, és nem is használja túl gyakran. Egy pondró, ez nyilvánvaló.


Mielőtt válaszolnék, komótosan eloltom a csikkemet, méghozzá adva arra, hogy szinte szétmorzsoljam azt a hamutálban. A férfi veszi a néma üzenetet, látom az arcán, hogy a szar is megáll benne.

- Ő csak annyit mondott, hogy tartsalak idebent és ne engedjem, hogy bármivel is javíts a helyzeteden, én pedig eleget teszek a kérésének – válaszolom könnyedén. - Eladtad őt, mégis mit vársz? - kérdezem meg tőle nyugodtan. - Ha rajta múlt volna, már halott lennél, csak nem akart fájdalmat okozni az anyjának azzal, hogy megöl, és felismerte azt is, hogy a halál kegy, amolyan megváltás a földi pokolból. Te itt elvegetálsz még harminc évig lazán, Yanami szép lassan talán jobb belátásra tér veled kapcsolatban...

- Nem fog! - szólal meg. Rátalált a hangjára, én pedig elnevetem magam.

- Ne légy biztos benne. Egy másik férfival él már együtt, a gyerekei száma pedig hárommal növekedett. - Ez a hír sokkolja. Reméltem, hogy így lesz, ezért is csúsztattam egy picikét. Míg megemészti újabb cigarettára gyújtok és tűnődve figyelem őt. Sokat kopott a külseje azokhoz a fotókhoz képest, amiket az újságok leközöltek róla, tehát megviseli a börtönélet. Nagyon helyes, nem is kívánok neki jobbat. Megérdemli ez a szemétláda, hogy itt rohadjon meg, hogy kiadósan megkeféljék egy párszor, hogy átérezhesse, milyen sorsot szánt a fiának azzal, hogy eladta Luxnak. Tudta jól Nathan, hogy Deon fél attól a kínai kujontól, ebben biztos vagyok, de ha tudatlan is volt, mert akkora szerencsétlen, hogy nem vette észre, hogy a kölyök nem ragaszkodásból bújt a seggébe, mikor ex-mentorával találkoztak, akkor is nyilván tudatában volt annak, miként adja el a fiát. Ezért, s a cégén keresztül bonyolított forgalomért, amelyről bizonyítottan tudott, mindenképpen megérdemli, hogy itt rohadjon szét és ezügyben már réges-rég megtettem a szükséges lépéseket.

- És ha részletesen beszámolok Yanaminak a mai látogatásodról? - kérdezi meg a férfi, ezzel visszarántva a gondolataim közül a valóságba.

- Yanami még nem tudja, hogy Deont is eladtad – közlöm vele, azzal felállok az asztaltól. Nyilvánvalóan nyertem ezt a kört, hiszen a színésznőnek a két gyermeke a legbecsesebb kincse, ők a legfontosabbak számára, így amint értesülne róla, hogy a férje még a fiát áruba bocsátotta, a lányával pedig hasonlóképp akart eljárni, nem kérdéses, hogy Nathan Elerden magára maradna egy olyan országban, ahol megvetik, melynek a nyelvét sem tudja rendesen és amelynek börtönében kínok közt fog élni élete végéig, hiszen tennék róla, hogy ne öljék meg.


* * *

Nem sokkal kettő után végre sikerül eljutnom a szalonba. Az első utam a pihenőbe vezet, mert a háromra ígérkező vendég képes negyed órával előbb is betoppanni, az meg kimagyarázhatatlan lesz, ha egy szaros seggű kölyökkel talál. Elég rémhírem van már ahhoz, hogy ezzel fokozzák. Nem mintha zavarna, de azért annyira örömömre sem szolgálna. Nem ér meglepetésként, hogy Jeremy ugyanabban a pózban van, amiben hagytam. Látszik, hogy próbált szabadulni, a bőre vörös, a kötelek belevájták magukat és kidörzsölték, s mivel nem járt sikerrel, most elgyötört képpel néz rám fel. Nagy szerencséje, hogy megtartotta, amit mondtam neki, különben megetettem vagy felnyalattam volna vele, amit kiadott magából, aztán a kanapét is tisztíthatta volna ki, majd a cuccait kézzel kellett volna kimosnia, hogy megtanulja, mi az az önfegyelem és önuralom. Szüksége lesz rá, nem is kevésszer, méghozzá nem akkor, amikor Shinji átjön, hanem az egész élete során. Nyöszörögni képes csak, láthatóan szenved, ezért eloldozom.

- Egy cigarettányi időd van összekaparni magad - közlöm vele, azzal már kerítek is elő egy szálat a saját dobozomból. Nem leszek még annál is nagyobb rohadék, mint amennyire most vagyok, nem fogom gyorsabban elszívni, hogy kibasszak Jeremyvel, de jobb, ha komolyan veszi a fenyegetéseimet, ennek nyomatékát pedig megadom azzal, hogy rágyújtok.


Meglepően fürgén pattan meg, noha elgémberedett, zsibbadó testtel az első, amit produkál, az egy pofára esés. Nem röhögök rajta, a szemem se rebben, csak figyelem őt, s azt a sürgölődést, amivel igyekszik minél gyorsabban talpra vergődni és elhúzni a csíkot valószínűleg a mosdóig. Látom rajta, hogy nem csak a szükség sürgeti, hanem érzi a komoly tétjét annak, hogy ha nem ér vissza addigra, míg elfogy a cigarettám, megjárja. A hangokból ítélve hugyozik, aztán vizet vedel vagy arcot mos, de nem törődöm vele, egy hamutálat kerítve lehuppanok a kanapéra, kényelembe helyezem magam és figyelem, ahogy ég a dohány. Nem szívom, igazából nincs is hozzá kedvem, csupán kellett valami időmérő. Némiképp jobban néz ki a kölyök, mint az első pillanatban, ám azért az szépen nyomott hagyott rajta, hogy Shinji lealázta és vagy tizenhat órát töltött kikötve. Jeremy megáll előttem, remegve, nehézkesen kihúzza magát, kék szemeiből azonban ordít, hogy fél.

- Mitől vagy így beszarva? - vonom kérdőre nyugodtan. Mélyet szívok a cigarettámból, majd elnyomom a csikket, s komótosan, szinte elégedetten fújom ki a füstöt.

- Nem vagyok beszarva - közli, mire felvonom pirszingelt szemöldököm. Most belehazudik a képembe, vagy csak nincs tisztában vele, hogy úgy fest, mint egy rémült nyúl. A hangja viszont nem remegett, csupán karcos volt.

- Vagyis nem félsz? - kérdezem meg tőle a leghiggadtabban. Rohadt egy kérdés ez, mert nincs rá jó válasz. Ha fél, ugyanolyan rossz, mintha nem, ám a válasza nagyon is érdekel.

- Nem mondtam, hogy nem félek, de én basztam el, szóval az enyém a felelősség is - mondja komolyan. - Volt időm átgondolni a dolgokat. - Rövid, hideg nevetést csal elő ezzel belőlem, aztán újra rideg pillantásokkal mustrálom a srácot.

- Miért gondolod, hogy bármit elbasztál? - faggatom. A megállapításaimat, gondolataimat, szankcióimat és szidalmaimat későbbre tervezem, előtte még alaposan becsalom a bokorba és meghempergetem a szúrós susnyában.

- Mert ő a tiéd - válaszolja egyszerűen és úgy fest, ezzel le is tudná a kérdést. Lassan, szemernyit kihívóan játszani kezdek az ajakpirszingemmel. Az ilyen jelekről és a túl nyugodt, kérdésekkel irányított stílusomról a legtöbb alvilági már pontosan tudja, hogy mentőre lesz szüksége, mert nem csak fokozatosan szorul a hurok a nyakán, de az idegeim is kezdenek megfeszülni.

- Ez így van - ismerem el határozott, mégis halk kijelentéssel -, hozzám tartozik, ám azzal és úgy játszik, ahogy és akivel akar - közlöm. - Ennek fényében mit is basztál el? - Lassan kerítem körbe őt a kérdéseimmel, mindent úgy csinálok, ahogy megfogadtam és elterveztem.

- A bizalmad? - motyogja a kérdést az orra alatt, s lesüti a tekintetét. Újabb kurta kacagásra bír ezzel, de hiába mustrálom, kerüli a pillantásom.

- Nem - felelek. - Shinji az enyém és ezt jobb lesz, ha megszokod. Kikezdhetsz vele, de biztos lehetsz benne, hogy sosem kapod meg azt, amit akarsz, mert ő hozzám tartozik. - Ebbe benne van minden, azt hiszem. Ha jól sejtem, Jeremy számára is nyilvánvaló ennek hallatán, hogy a srác engem választott, ezért ő pedálozhat, nyomulhat, akármit csinálhat, nem ér vele célt, mert labdába sem rúg Shinjinél. Talán régebben, még azelőtt, hogy mi találkoztunk volna, a kedvére valónak bizonyul a számára, ám aznap, mikor majdnem megfojtottam a testőrt, megpecsételtük azt, hogy vonzódjunk egymáshoz. - Nem érdekelne, ha megbaszna, mert nem is próbálom belekényszeríteni abba, amit az emberek többsége hűségnek nevez - folytatom mély hangon a beszédet -, abba pedig, mint mondtam, mindaddig nem szólok bele, kivel dugsz, amíg abból gondjaink nem lehetnek vagy adódnak.


Rövid szünetet tartok, hogy legyen ideje felfogni és átdolgozni a szavaimat, s ha akar, mondjon rá valamit, Jeremy azonban csak felnéz rám, bólint egyet, jelezve, hogy értette az elhangzottakat, és a folytatásomat várja.

- Értékelem a bátorságodat - jelentem ki. - Bátorság kell ahhoz, hogy amiről tudod, hogy az enyém és ölök érte, ahhoz hozzányúlj - fejtem is ki, miért vélekedem úgy, ahogy. - A bátorság fontos és tetszik, hogy az alamuszi nyuszi nagyot bír ugrani, ugyanakkor azt is tudnod kell, Jeremy - ejtem ki a nevét mélyen, hűvösen, mire láthatóan megborzong -, hogy olyan haragot ébresztettél bennem, amelyről kevesen mondhatják el magukról, hogy túlélték - vallom be neki kertelés nélkül.

- Értem - böki ki. Egy frászt érti, össze van zavarodva! Úgy tűnik, mintha most már tényleg félne, ugyanakkor tudom róla, hogy nem fog menekülni sem, ez a “vállalom a felelősséget” szöveg nem csak jól hangzó duma nála.

- Kíváncsi voltam, az eszed vagy a bátorságod jön meg előbb és talán nem is baj, hogy az utóbbi történt meg - folytatom. - Van ezzel kapcsolatban kérdésed, mondanivalód, vagy túlléphetünk rajta? - kérdezem meg nyugodtan.

- Nincs - válaszolja és rázza is meg hozzá a fejét.

- Rendben, akkor ezt könyveld el úgy, hogy elég jó volt a jópont, amit szereztél, hogy kioltsa a rosszat, ezért kimarad az a rész, hogy beleverlek a szőnyegbe - egyezek bele. - Egy valami viszont szöget ütött a fejemben - közlöm és most felkelek a kanapéról, s közel lépek hozzá. Ezt elég gyorsan sikerül kivitelezem ahhoz, hogy a kölyök meglepődjön, ám nem moccan. Belemarkolok a hajába és felrántom a fejét, hogy rám nézzen, egyenesen bele a szemembe. Fogalma sincs, mi ez az egész, de kussol, nehogy elpattintsa nálam a húrt, pedig pontosan ez a viselkedés az, ami felbassza az agyam. - Mondd csak, Jeremy - kezdem most már morogva, felizzó haraggal -, mikor bántottalak én?

- Soha, nem is attól félek - vallja be végül csendesen -, hanem hogy kivágsz és elvesztek mindent. - Erre eleresztem és ellépek tőle. Érdemel ez szót egyáltalán? Nem vagyok biztos benne. A konyhába megyek, s kerítek magamnak egy hűtött kólát, aztán az ajtófélfának támasztva a hátamat nézem a kölyköt.

- Ennél jóval nagyobbat kell ahhoz vétened, de jobb, ha tudod, hogy tőlem csak a halál ment meg - felelek mégis neki immár kevésbé hidegen beszélve hozzá. - Ha elég nagyot hibázol, megöllek - jelentem ki, mert úgy fest, ez eddig nem esett le a srácnak. - Ez logikus, hiszen ha szabadulnál, semmi sem garantálná, hogy amit megtudtál rólam és tőlem, azzal nem élnél vissza. Eiji is ért volna pár millát a piacon, de aki nem válik be tanítványnak, az meghal.

- Nem hibázom többet - mondja a szemembe komolyan. - Nekem ez nagyon sokat jelent és akarom, így, ahogy most van. Egyébként pedig sosem árulnálak el.

- Nem az a baj, Jeremy, ha hibázol, mert az alapvetően természetes - mondom őszintén. - A hibáinkból tanulunk a legtöbbet, ezt már nyilván te is tudod. - Ehhez tizenkilenc év elég, hogy megértse az ember. - A baj az, amikor alapvető dolgokban bukunk el. Én is vétettem hibákat, a legtöbbjének emlékét a testemen viselem - hegek formájában -, csak én mindig visszatértem és addig tomboltam, amíg ki nem javítottam azt. Az alvilág egy ilyen kétes, kétséges és kettős hely, én pedig szándékosan nem egyszerűsítem le neked. Tanuld meg, hogy amit csinálsz, az ugyanolyan eséllyel lehet jó és rossz is! - magyarázok nyugodtan, s közben kortyolok egy újabbat a szénsavas üdítőből. - Arra pedig ne kérd, hogy alapozzak, amit mondasz. Írásba is adhatod, nem fog változni semmi, mert ha egyszer jobb lehetőségeket kapsz, mint amiket én kínálok neked, a hajamra kenhetem a szavad is, meg az írott ígéreted is. Ha így döntöttél és ehhez hű maradsz, az jó, az nagyon jó - hangsúlyozom is ki -, de ahogy azt sem tudhatom mindenféle tudatában sem, hogy Bakari vagy Shinji mikor pattan meg mellőlem, úgy azt sem, hogy te. Az élet ilyen, a dolgok változnak és velük együtt az emberek is.

- Igazad van - bólint is hozzá. - Fogok hibázni valszeg nem is egyet, csak nem így. Eldöntöttem, hogy így lesz, és tudom, hogy nem alapozhatsz erre, de tartom magam hozzá. Ennél jobb ajánlatot pedig nehezen kaphatok - mondja és széttárja a karját, mintha a szalonra gondolna, de nem olyan öntelt, hogy így legyen. Valószínűleg arra utal, hogy harcolni tanul, azt, hogy meg bírja védeni magát és jobb életet éljen, ami hajdanán engem is hajtott előre, meg persze arra, hogy csiszolgatjuk a rajztudását. A tehetsége megvan, már csak ki kell tudnia használni.

- A lehetőségét sose zárd ki. Minden kizárt lehetőség egy óriási nagy hiba és önmagad megfosztása valamitől, ami előre vihet - közlöm vele komolyan, azzal összeroppantom a kólás dobozt, majd kicsire gyűröm és a kukába dobom. - Azt mondjuk méltányolnám, ha nem idegelnél azzal, hogy Shinjit lesegeted - jegyzem meg neki komolyan. - Attól függetlenül, hogy őt nem kötöm meg, téged még elverlek, ha nem tiszteled azt, ami az enyém.

- Megértettem - mondja komolyan. - Többé nem fordul elő. Tanultam... ebből. - Hát azt nagyon remélem! - Ráadásul Yoshi... Mindegy... Megtanultam a leckét.

- Inkább, mint Shinji - jegyzem meg neki, miközben elkezdek motoszkálni a műhelyben. - És merre billen a mérleg? - kérdezem meg komolyan.

- Yoshi! - vágja rá gondolkodás nélkül. - Azt hiszem, szeretem - teszi hozzá csendesen. A kölykök és a hülyeségeik... Kiakasztóak.

- Akkor mégis mi a faszért moccantál rá Shinjire? - kérdezem meg tőle. Abból, amiket előpakolok, tudhatja, hogy hamarosan vendég érkezik, akit várok, mert előre bejelentkezett. Tulajdonképpen ezért jöttem vissza ide, de legalább vihetem ezt a marhát is a testvéreihez, ha már Yanamihoz készülök.

- Nem tudom, csak... kíváncsiság - válaszol elgondolkodva, miközben lesi, hogy kell-e valamit segítenie vagy sem. Most nem, maximum majd elküldöm, hogy eressze be a vendéget, de az még ráér, asszem. Vetek egy pillantást a biztonság kedvéért a telefonomra az idő végett és igen, még van valamennyi időnk csevegni, mielőtt Kaori belibeg.

- És mire jutottál? - érdeklődöm, ha már elég nagy kockázatot vállalt a kíváncsisága miatt. Nem dicsérem meg, csupán egy halvány, valamennyire elégedett mosolyra húzom a szám.

- Hogy van, akivel nem érdemes kezdeni - majd nagyot sóhajt. - Ennek ellenére élveztem, bár mindennel küzdöttem ellene - vallja be végül. - De soha többet nem akarom ezt a helyzetet.

- Mit képzeltél, milyen lesz és milyen volt? - teszem fel a következő kérdést. Shinjitől nem tudtam meg semmit, pedig nagyon is érdekelt volna, konkrétan mit művelt a tökalsóval.

- Mit vártam? Nem tudom... - Persze, ezt add be az öreganyádnak! Ha nem fantáziált volna eleget Shinjiről, kétlem, hogy bepróbálkozik nála. Nagyon is jól tudja, csak vonakodik megmondani. Nem mintha kötelező lenne, de azért díjaznám, ha elárulná. - Hogy kefélünk egyet és ennyi, hogy megmutatja, hogy ő mennyire rosszfiú. - Ezt hallva felröhögök. Shinji, mint rosszfiú?! Ez a hét poénja. Majd megírom neki, ha áthúztam Kaori tetoválását. Vagy...? Újra a telefonomra pillantok. Ah, belefér! - Valami ilyesmit. - Miközben hallgatom Jeremy élménybeszámolóját, vigyorogva dobok egy üzenetet a testőrnek: “Rájöttek a titkodra, te ROSSZFIÚ.”. - Valami vadra számítottam és ez félig-meddig be is jött. Felkent a falra, addig szorította a torkom, míg el nem ájultam, aztán kikötözött és kielégített, miközben végig a szemembe nézett - meséli és megborzong az emléktől. Azért egy kicsit sajnálom, hogy nem láttam, ezt még lehet, hogy elbírtam volna. Shinji meg az az átható tekintet... Nem csodálkozom rajta, hogy Jeremynek a hideg futkos a hátán, de hogy ez kéjes vagy inkább bizarr a számára, nem tudom.

- Miért gondoltad, hogy megdugna?

- Mert melletted mindig ő az uke, és hátha - vallja be őszintén. - Próba szerencse volt.

- Mellettem más lehetőség nincs is - közlöm egyszerűen -, de Shinji valóban nem uke és mivel ismered a sztoriját, csodálkozom, hogy nem kötötted össze a hűségéről árulkodó tetteit azzal, hogy jól tudod, a szeretőm. Mindent tudtál ahhoz, hogy biztos légy benne, Shinji elérhetetlen a számodra.

- Tudom - mondja és lesüti a szemeit. - De idehívtad, elmentél és adta magát az alkalom. Vagyis... olyan volt, mintha adná. Nem bírtam magammal. - Hát ez helytállóbb, mint az, hogy adta magát az alkalom! Még mindig egyszerre dühít és tölt el büszkeséggel ez az egész, és valószínűleg Jeremy nem is tudja, mekkora kurva nagy mázlija, hogy lehetőségeket látok benne, mert ha nem így volna, már kivertem volna belőle a szart is.

- Önfegyelem - szólalok meg mély hangon. - Szükséged lesz rá és csak most úsztad meg ilyen olcsón - figyelmeztetem. - Ha más szeretőjére moccansz rá, a legcsekélyebb jutalom érte, hogy kiklopfolnak, a legkeményebb fizetség pedig a farkad lesz. Nem ritka sem az alvilágban, sem a yakuzák világában, hogy aki nem bír a vérével, vagy engedetlen az ágyban, azt megfosztják férfiú büszkeségétől. Ha ér neked annyit a tököd, mint amennyire élvezni tudod, óvatosabban válogatsz - tanácsolom könnyedén, burkoltan, elrejtve ebben a mondatban azt is, hogy szívfájdalom nélkül herélem ki, ha még egyszer rámászik Shinjire. - Jegyezd meg, hogy a halál köztünk kegy, amiben nem fognak részesíteni és ha igazán durva ellenfelet fogsz ki, soha nem lesz alkalmad kicsinálni magad!

- Megértettem - mondja komolyan. - Nem terveztem el, csak belépett és így valami megpattant bennem - vallja be. - Hülyeség volt, többet ilyen hibát nem követek el senki ellen. Talán mert régen láttam Yoshimit. - Jó kifogás. Nem ragozom tovább, mert csak ideges leszek, márpedig úgy nem tudok dolgozni. - Nem tudom, de már mindegy is. Visszavonni nem tudom.

- Valóban nem - értek vele egyet. - Főzz egy teát! - kérem. - Míg Kaori itt van, szabad vagy, utána meg Yanamihoz megyek látogatóba, ha akarsz a testvéreiddel találkozni, velem jöhetsz.

- Szeretnék - mondja vágyakozva, miközben elindul a konyha felé és felteszi melegedni a vizet.

- Akkor előtte szedd rendbe magad, mert az öcséd megint leoszt - Bírom azt a kölyköt, van benne spiritusz és ahogy nézni tud... Komolyan fontolóra vettem, hogy beújítok vele, mint tanítvánnyal. Jeremy ellentéte, harcias, tüzes, ezért rengeteget csesztetnék egymást, amit hosszútávon lehet, hogy nem bírnék, de időnként azért ellennék a műsorukon. Nem beszélve arról, hogy szerintem kiválóan húznák egymást a tanulásban is. Egyelőre azonban jó helyen van Deon anyjánál, élvezze kicsit azt, hogy egy anya valóban figyel rá, aztán ha lecseng ez a Kitamurás balhé, újragondolom a tanítását. -, Yanami meg rajtam kéri számon a rémes állapotod. - Ami ugyan részben tényleg az én bűnöm, de ettől még nem csípném, ha kiosztana. Üzenetről árulkodik a csipogás, amivel megszólal zsebemben a telefon, s megnézem, mit írt Shinji. “Ennek tudatában északra költözöm és beállok szerzetesnek.” Elröhögöm magam, aztán mint valami kamasz kölyök, bazsalyogva pötyögöm be a választ: “Asszed, sokáig bírod nélkülem? Én meg nem megyek el Tokióból.”

- Összeszedem magam - szólal meg a tökalsó és hallatszik a hangján, hogy mosolyog. - Lezuhanyozhatok? - teszi még fel a kérdést. Elröhögöm magam. Jeremy, baszd meg...!

- Igen, de csak ruhában - válaszolok neki. Ha komolyan veszi, lepasszolom Deonnak, Ricket meg magamhoz veszem, mert akkor vitathatatlanná válik, hogy több esze van, mint a bátyjának.

- Naná, csakis - szól vissza. Megnyugodtam, hogy azért teljesen nem ment el az esze.

- Női vendégem lesz és megérkezett, úgy készülj! - kiáltok még utána, azzal beeresztem Kaorit.

- Értem - teszi még hozzá gyorsan, azzal valszeg beveti magát a fürdőbe, mert tudja, hogy kicsipkézem a valagát, ha elijeszti a vendégeimet.


Miközben előkészítem a nőt a tetoválása frissítésére, újra csipog a telefonom. Elnézést kérek tőle, azzal megnézem az üzenetet. “Látod, ez a te legnagyobb mázlid.” - írta nekem Shinji. Igyekszem fapofát vágni, mintha csak egy közönséges sms lenne, azzal folytatom a munkám.