200.

Jeremy

Tatsuki végül megengedi, hogy felhívjam Yoshit. Találkozni szeretnék vele, mert… mert ezt meg kell beszélnünk. Muszáj neki elmondanom, mert úgy helyes és fair. Remeg a kezem, de kicsöng a teló és végül Yoshi fel is veszi.

- Tessék! – szól bele a telefonba, mire nekem összeugrik mindenem és már most kerülget a sírás.

- Jeremy vagyok. Ma van kimenőd?

- Legyen?

- Meg tudod oldani?

- Meg. Érted megyek a szalonhoz, úgy egy óra múlva, rendben?

- Jó. – Azzal bontom a vonalat. Nem akarom tovább húzni, mert a végén tényleg elbőgöm magam. Remek lesz, már látom. Csak essünk túl rajta! Vajon végkép elvágom magam nála? Nem akarom, nagyon nem. Pont ez az alkalom döbbentett rá arra, hogy Yoshival akarok lenni. Szeretem, most már biztos vagyok benne és pont most fogom elérni, hogy ő gyűlöljön meg.


Az egy óra hihetetlen lassan telik le, én meg lassan beleőrülök a várakozásba. Utálok várni, türelmetlen vagyok és fel-alá futkosok a szalonban. Persze Tatsuki nem tudja szó nélkül hagyni a dolgot, rögtön rám morog.

- Ülj már meg a seggeden! Úgy rohangálsz, mint a mérgezett egér! Mi van, rizsszem szorult a hátsódba?! - A végén már persze vigyorog, én meg egyre idegesebb leszek, és ez még csak rátesz egy lapáttal. Inkább nem is válaszolok, csak felhuppanok a szokott helyemre és lóbálom a lábaimat, mert muszáj csinálnom valamit, egyszerűen megőrülök, ha nem teszem. Végre meghallom a motorzúgást, már ezer közül is megismerném, így pattanok is le és elvágtatok kifelé. Nincs arra sem erőm, hogy elköszönjek Tatsukitól, egy “majd jövök”-öt azért kiabálok, de ennél többre egyelőre nem futja. Rohadtul ideges vagyok, majd’ szétrobbanok és nagyon nehezen viselem a helyzetet.


Bepattanok a kocsiba Yoshi mellé, bekötöm magam a szokott módon, de most nem tudom csókkal üdvözölni. Meglepődik, látom, hogy rosszul esik neki, de nem tehetek róla, amíg nem beszélünk, nem vagyok képes megtenni, mert lehet, utána már ő nem akarná, így csak kibámulok az ablakon és próbálom eltakarni egyelőre a kezemet, mert elég nyilvánvaló a csík a csuklómon. Szépen alá is vérzett valamennyire, szóval most nem nyújt valami szép látványt, és a bokámon is megvan ugyanez. Yoshi gyorsan vezet, gondolom, érzi, hogy gond van és szeretne ő is túlesni rajta. Most jobban örülnék, ha csigalassan mennénk és nem lenne ez a feszült csend köztünk. Tudom, hogy mondanom kéne valamit, de nem tudok. Végül megérkezünk a parkolóba és Yoshi leállítja a motort, de még nem száll ki, hanem kezét a combomra csúsztatja. Megremegek és megugrom az érintésétől, miközben kérlelve nézek fel rá, hogy ne tegye. Látom a szemében a félelmet és az értetlenséget. Megmagyarázom, csak menjünk már fel!


Belépünk az ajtón, de most nem esünk egymásnak, mint mindig. Némán veszem le a cipőm és indulok el befelé. Leülök a kanapéra és megvárom, míg Yoshi is mellém kerül. Nagy levegő, Jeremy! Ne ájulj el most! Muszáj! Villog a fejemben a gondolat, holott nem is akarom igazán ezt az egészet. Mert, ha kidob... de hátha nem... Mi a garancia rá?

- Yoshi én... én kikezdtem Shinjivel, megcsókoltam, rámásztam - nyögöm ki, mire fájdalmasan torzul el az arca, ugyan csak egy pillanatra és már el is rejti, de el tudtam kapni. A francba, a francba, a francba! De ha már belekezdtem, végigmondom. - Azt akartam, hogy megdugjon. Tatsuki elment, de odahívta, és mikor belépett az ajtón, valami annyira furcsa volt. Megcsókoltam, ő meg felkent a falra és fojtogatni kezdett, majd kikötözött az ágyhoz és kielégített, aztán úgy hagyott ott. Meg Tatsuki is. Nem bántott, még csak igazán le sem cseszett, nem törölt bele a szőnyegbe sem. Akkora egy hülye vagyok - mondom ki végül, de nem tudok tovább felnézni rá.

- Jeremy. - A hangja olyan más és az állam alá nyúlva húzza fel a fejem, hogy a szemébe nézzek. - És most mi lesz? - A szemei is hidegek és elönt a félelem, hogy mindennek vége, hogy most elvágtam minden köteléket köztünk.

- Nem tudom - hebegem. - Szeretlek - vallom be végül, mert más nem jut az eszembe. Látom megint átrobogni az érzelmeket az arcán, elenged és feláll, majd tesz egy kört. Kiabálni fog, vagy mi lesz?

- Akkor miért? - De a kérdése hideg és csontig hatoló. Nem tudom, már mondtam, nem tudom, miért, csak jött. De ahogy néz rám...

- Nem tudom... ki akartam próbálni. Meg azt hittem, elmúlik tőle ez az egész hülyeségem. El is múlt, még akkor is, ha nem úgy, ahogy gondoltam.

- Mit vársz tőlem? - Még mindig ugyanaz a hang, és feladom, ebben a pillanatban elszakad minden. Nem sírtam ott az ágyon sem, nem hagytam, ahogy Tatsukival szemben sem. Bezzeg most! Zokogni kezdek.

- Sajnálom, Yoshi, annyira sajnálom! Szeretlek! Nem akarlak elveszíteni, de tudnod kellett, úgy nem lehetett volna tovább, ha nem mondom el neked. Hülye voltam, nem lett volna szabad, tudom jól, hogy hibáztam. De nem akarlak elveszíteni. - Tudom, hogy a hangom el-elcsuklik és könyörögve nézek fel rá. Nem akarom, hogy elmenjen, hogy elhagyjon. Nem!

- Jem - szólít a becenevemen, ugyanakkor nem tudom elképzelni, hogy most mi fog következni. - Ezt most teljesen komolyan gondolod? Kész vagy véglegesen választani? Vagy ez is csak egy múló szeszély? - Nem haraggal mondja, még csak él sincs a hangjában, ugyanakkor mintha szíven szúrtak volna egy késsel. Tudom, hogy nem vagyok egy szentlélek és ez durva húzás volt tőlem, de tényleg mellette akarok maradni.

- Komolyan. Száz százalékig. Nem követek el még egy hibát, nem engedem el többet azt, aki fontos nekem. Sajnálom, hogy ennyire bolond voltam, de szeretlek. Mindenestül - mondom komolyan, nyelve a könnyeim. Yoshi megfordul és tesz egy újabb kört a lakásban, mire nem tudok mást tenni, minthogy felállok. Nem akarom, hogy kimondja, nem akarom, hogy megtegye, inkább elmegyek magamtól. Az ajtó felé veszem az irányt, de megragadja a karom és visszaránt. Magához karol és én csak bújok hozzá, természetesen megint sírva és zokogva. Ő pedig csak ölel, csak van nekem.

- Én is szeretlek - mondja csendesen. - Tudod nagyon jól, hogy mennyire. Jaj, Jeremy! Semmi sem egyszerű, igaz? De most már minden rendben lesz.


Megint állam alá nyúl és picit megemelve a fejem von édes csókba, amit képtelen vagyok nem viszonozni. Tudom, hogy ez hova vezet, de nem érdekel. Akarom, mindent akarok Yoshiból, mindent.

- Meddig vagy szabad? - kérdezem csendesen, de komolyan, szinte az ajkaira súgva a szavakat.

- Három órát kaptam, utána vissza kell érnem. - A válasz már annyira nem biztató, megint nem tudunk együtt aludni, pedig úgy hiányzik már. Mindegy, majd legközelebb, de ettől még...

- Szeretkezzünk - nyögöm ki, amit szeretnék, mire Yoshi elmosolyodik és újabb gyengéd csókot kapok, majd a karjaiba vesz és így indulunk el a háló felé. Még nem sokszor voltam itt, de hangulatos kis lakás. Ugyan nem sok részét láttam huzamosabb ideig, de amit igen, azt imádtam. Pláne a hálót a hatalmas franciaággyal, csodás...


Most is ott kötünk ki, de Yoshi egyelőre csak mellém fekszik és gyengéden csókol tovább a ruhán keresztül simogatva, ingerleve. Nem tudom visszafogni magam, belenyögök a csókba már ennyitől. Annyira hiányzott, annyira jó. Yoshi csak néz le rám, boldogság csillan a szemében, és talán végre minden a helyére pattan. Végigsimítok az arcán, beletúrok a hajába, élvezem, hogy itt van mellettem. Ő is simogat, ahol ér, a keze bekúszik a pólóm alá, végre érzem testének melegét és lüktetését is. Imádom, mikor ezt teszi velem. A kezem a nyaka köré kulcsolom és újabb csókba húzom, miközben hagyom, hogy fölém forduljon és maga alá temessen. Szeretek alatta lenni, mikor érzem, hogy biztonságban vagyok, hogy vigyáz rám.


Lassan tűnnek el rólam a ruhák, ahogy róla is. Ott csókoljuk, simogatjuk, harapjuk, nyaljuk egymást, ahol tudjuk. Egyre jobban felhúz, egyre kevésbé bírok magammal, egyre inkább elvesztem az eszem. Nyöszörögve várom a folytatást, miközben érintem, tapicskolom, hozzádörgölőzöm. Imádom, mikor a forró, izzadt bőre betakarja az enyémet, annyira csodás érzés. Ő sem bírja tovább, tudom, hogy vágyik rám, hogy akar, ahogy mindig, mégis visszafogja magát és lassan kezd el előkészíteni, miközben a hasamon játszanak ajkai. Nagyon élvezem ezt, pedig régebben sosem. Halkan nyögdécselek, ajkamat harapom, de nem tudom visszafogni a heves hangokat, amik feltörnek a torkomból.

- Hadd halljalak! - kéri. Ez kész! De teszem, amit kér és kiengedem a nyögéseket, sóhajokat magamból, miközben minden sejtem a folytatásért könyörög. Persze ő sem bírja tovább, de vigyáz rám, beilleszti magát és lassan hatol belém. Még így is ívet húz a gerincem, annyira vártam már, hogy így legyen. Lassan haladunk, mindketten mozdulunk és egyre jobb lesz az érzés. Megőrjítjük egymást, de nincs más, csak a másik, megszűnik a világ körülöttünk. Nem egy gyors menetet akarunk, egyikünk sem arra hajt, most csak élvezzük a másik közelségét, a biztonságot, egymást. Végül egyszerre feszülünk meg a gyönyörtől és egymás nevét kiáltva hagyjuk, hogy átjárjon. Yoshi rám omlik és én magamhoz karolom, élvezettel simulok hozzá és kapkodok levegő után. Valami annyira más volt és most döbbenek rá, hogy nem használtunk óvszert, ezért más az érzés. Yoshi élvezete kitölt és a lüktetése is annyival másabb így, de akarom, újra és újra. Feljebb tornázza magát és gyengéden csókba von, én pedig félig kábán csókolok vissza. Lassan mennie kell, tudom, de még egy kis időt hadd lopjunk így.


Fél óra, ennyi időnk maradt. Kiélvezzük egymással, játszunk, nevetünk, csiklandoz, vagy éppen csókol. Tényleg úgy érzem, hogy minden rendben van most már. Nincs idő a zuhanyra, semmi egyébre sem, ezért csak sebtében öltözöm fel, bár Yoshi tökéletesre nyalja magát, gondolom, rögtön vissza kell állnia a munkába. Nagyjából úgy kalandozom, mint egy álomban, nem is nagyon fogom fel, hogy pontosan mi történik, csak pillanatok ragadnak meg, percek, érzések, érintések, egy-egy kép, újabb érzés, érzelem, érintés.


Lassan vezet a szalonig és még hosszú percekig búcsúzkodunk némán, csak falva egymás ajkát, aztán muszáj kiszállnom, mert mennie kell, ahogy talán nekem is. Integetek, amíg el nem tűnik és idülten vigyorogva lépek be a szalonba. Mintha repülnék tíz centivel a föld felett. Szinte betáncolok az ajtón, keresztül az első szobán és csak lehuppanok a kanapéra. Sóhajtozva, szinte egy másik világban járva.