209.

Deon

Cseppet sem lettem meggyőzve semmiről. Tudom, hogy rosszat csináltam, a beszélgetésünk Tatsukival pedig rávilágított, mennyire szánalmasan gyengén kezeltem a dolgokat. Így összeszedve, hol és mennyiszer basztam el Asaméval, ijesztő, hogy még mindig engem akar maga mellé, nem haragszik rám - hiszen ha haragudna, azt érezném -, nem ábrándult ki még belőlem, el bír viselni. Persze nem ő lenne, ha nem úgy lenne minden, ahogy van. Jócskán elhagyta az éjfélt az idő, Shinjin is látom, hogy jólesne neki egy nagy durmolás és azon sem csodálkoznék, ha miután bekísért engem a házba, visszaülne a Nissanba és visszamenne Tatsukihoz a negyedik emeleti lakásba. Kitelik Shintől és amikor visszajön egy-egy ott töltött éjszaka után, minta kipihentebb, frissebb, nyugodtabb lenne. Lehet, csak én magyarázom bele, de azt már megállapítottuk nem is egyszer, hogy jó hatással van rá a pirszingesemmel ápolt kapcsolat.


Biztosítom róla, hogy rendben vagyok, az ajtónál tovább nem kell kísérnie és őrizetben tartania, kiment belőlem a nyugtató vagy altató, tudom is én, mit kaptam, megnyugodtam, meg minden, ha akar, visszamehet Tatsukihoz, én elengedem, csak szóljon róla Ryuunak, azzal Asame szobája felé irányítom magam. Azt hiszem, felesleges neki megírnom sms-ben, hogy hazajöttem, már értesült róla és valószínűleg tudja is, hogy a szobájába fogok menni, ezért csak várom, mikor nyílik ki az ajtó és lép be rajta ő. Leveszem a pulcsim és hanyagul a földre ejtem, ugyanígy a pólómat, ami már közelebb landol az ágyhoz, jelezve az utamat. Az éjjeliszekrényre pakolom a telefonjaimat, cigimet, öngyújtómat, gyógyszeremet, aztán leülök, levetem a gatyám és a zoknim, azt is csak így elhagyom magam mögött, átmászok az ágyon és a fürdőbe megyek. A mosdó feletti lámpát kapcsolom egyedül fel, hogy lássam a képem. Nem látszik rajta, hogy milyen katartikus napom volt, ellenben ebben a furcsa fényviszonyban sötétlik a szám felett erősödő bajusz. Utálom, rémesen festek vele! Közelebb hajolok a tükörhöz és a sötét pihéket simogatva megállapítom, hogy megint szükséges lesz legyantáznom. Kibaszottul fáj, múltkor is bekönnyeztem, de azt szokták mondani, hogy a szépségért meg kell szenvedni és más módszer nincs, amivel kiritkítható, én pedig a későbbiek folyamán sem akarok bajuszt, ebben holt biztos vagyok. Megtapogatom az arcom, de borostás még nem vagyok szerencsére, ám így is van elég bajom ezzel az egész változással. Tatsuki szerint “baszni valóan jól nézek ki”, korábban Jeremy is kifejezte, hogy remekül festek, engem azonban kiábrándít magamból egyre jobban a látványom. Vissza akarom kapni a fél évvel ezelőtti arcom és meg akarok állni a növésben! Fájnak a vállaim és néha a hátam is miatta, s ha ez nem lenne elég, a testhez simuló pólók már inkább izompólónak tűnnek rajtam, a fenékkirajzolós nacival meg kezdek úgy festeni, mint egy női testépítő. Jó, ez túlzás, a mellkasom nem mellszerűen domborodik, hanem az izmok miatt és nem is annyira durván, de a lényegen nem változtat: az egész stílusom le kell cserélnem, meg kell változtatnom, mert azzal a testtel, ami most van, már hülyén néz ki. Nem nyálgépnek akarok tűnni, hanem androgünnek, ezt azonban lassan baszhatom!


Annyira szörnyű ezzel szembesülni... Már nem tudom, ki vagyok, vagy mi vagyok... Egy pillanatra a tenyereimbe temetem az arcom, aztán észbe kapok: Asame bármikor megjöhet! Nem akarom, hogy így lásson, ezért villámtempóban kezet és arcot mosok, megtörölközöm, kinyomom a villanyt, majd visszarobogok a szobába. Pontosabban beleütközöm a yakuzámba az ajtóban. A meglepettségtől és az ijedtségtől felnyögök, ő azonban számított arra, hogy neki fogok menni, mert azonnal átfog, az ölelése meg senkiével össze nem téveszthető. Meleg, gyengéd, mégis erős, férfias és hihetetlenül biztonságos. Bennem azonban egyetlen kérdés fogan meg és rémülettel tölt el: Mióta ácsorgott itt? Remélem, nem látta az iméntieket, mert elég sok gondot fordítottam arra, hogy a magammal kapcsolatos problémáimat eszközöljem és szépen eltusoljam. Ebben az egészben senki sem tud segíteni, Tatsuki is úgy nézett rám, mintha magyarul beszéltem volna. Az más kérdés, hogy merő szórakozásból tanulom a nyelvet hónapok óta, ez most nem is fontos.


Telnek a másodpercek csendben, ami alatt egyre feszültebbé tesz az a félsz, hogy akár egy pillantást is elcsípett az előbbiekben, ugyanakkor tudom, hogy Asame meg akar nyugtatni, mert csak ölel és ölel. Nagyon sok mindenre jó ez, mert ugyan be vagyok tojva, hogy látta, amit már egy ideje titkolok előle, a pánik elkerül. Lassan kezd hátrálni engem továbbra is a testéhez fogva. Megkapaszkodom benne, s hagyom, hogy az ágyhoz húzzon, majd le az ölébe. Elhelyezkedem vele szemben, hozzábújva-simulva, mire csókot nyom a fejemre.

- Beszélnünk kell, Deon - mondja komolyan, bennem pedig megáll az ütő. Ha nem tudnám, hogy eszében sincs szakítani velem, mindjárt arra gyanakodnék, mert ez a mondat mindig akkor hangzik el. Kivéve Asame szájából, mert ő egy felhívásnak szánja, valóban annak szánja, aminek hangzik, hogy beszélnünk kell és ezalól nem bújhatok ki. Valószínűleg egy ideje már fontolgatta, formálgatta azt, amit most mondani akar, de hogy mit, arról halvány sejtelmem sincs. Kapaszkodom a vállában és a ruhájában, mintha attól félnék, hogy lezuhanok, hiába tudom, hogy ez nem történhet meg. Szeretem őt és az elmúlt hónapokban sok faszságot csináltam, ráadásul ügyesen kikerültem a nagybeszélgetéseket a szökésem után, úgyhogy lényegében tényleg most már beszélnünk kell.

- Miről? - kérdezem bátortalanul, alig hallhatóan. Nem is kell nagyobb hang, a szám a füle mellett van, ahogy a vállára hajtom a fejem. Még a lábaimmal is kulcsolom őt, a zavarodottság és a félelem pedig csak ront a helyzeten.

- Kettőnkről, a szökésedről, a gondokról - mondja csendesen, nyugtatva engem. Mi van, ha rohadtul nem bírok megnyugodni? Ha egyre idegesebb leszek, mert ez a szöveg, amit letolt most nekem, elbizonytalanít? Ebből hogy lesz így beszélgetés? Olyan, ami kettőnkért van és nem azért, mert valahogy véget kéne vetni annak, ami köztünk van? Na, jó, elég, állj, nyugi, csillapodj! Nagylevegő, igen, ezaz... Beleremegek, de nem számít, amíg higgadt és beszédképes bírok maradni, addig nincs nagy gond. Akkor most indítsd el a szád! De ésszel!

- Azt ugye tudod... hogy ez, amit mondtál... elég rémisztően hangzott? - kérdezem meg néhányszor elakadva a feszültségtől. Ma különösen érzékeny vagyok rá a napi történések után, de ha lehet, erről nem tartanék élménybeszámolót. - Próbáljuk meg - makogom, jelezve, hogy most nem áll szándékomban menekülni, de a stafétát nem én fogom vinni. Nekem meg kellene mondanom azokat, amiket Tatsukinak is, de neki is nagyon nehéz volt, úgy kellett mindent kihúznia belőlem. Asaméval még nehezebb, mert ő az érintett, ő az, aki elől a legtöbb mindent eltitkoltam, nem jeleztem számára, hogy csalódottnak érzem magam a barátaim, magamat vagy őt illetően, mert ezek egyszerűen még önmagammal szemben is kezelhetetlenek a számomra. Nem tudom, hogy viszonyuljak Kazukihoz és Yoruhoz, mikor úgy érzem, kiszorulok közülük, ők annyira egymásra találtak, amennyire nekem egyikükkel sem sikerült, hogy Shinji noha teljesen megbízik bennem és fordítva, mégis azért érződik az a nyolc év korkülönbség, az egyetlen barátom meg, akivel közeli korban és kapcsolatban vagyunk, úgy vonz, mint vasat a mágnes. Mindenben a távolságot és a távolodást érzem, a testemmel kapcsolatban, Asaméval, a többi emberrel és ez fáj, megijeszt, bizonytalanná tesz.

- Nem megijeszteni akarlak. Haladjunk sorba, rendben? - kérdezi és megvárja, míg rábólintok. - Kettőnkről akkor... - Uhhfhh, érzem, hogy töpörödöm össze már ettől a témafelhozástól is. Szörnyű érzés, kábé, mintha lassan szorítanák rá a hurkot a nyakadra. - Sokszor megvitattuk már, hogy ha valami nem jó, vagy nem tetszik, megbeszéljük, legyen szó bármiről. - Öööö... aha... De ez most hogy jön ide? - Tudom, hogy nem könnyű neked, ezt is megvitattuk. Ahogy sok minden mást is. Főleg a seme-uke dolgot... - Eeehhh?! Még jó, hogy most nem látja a képem, mert olyan grimaszt lenyomok, amivel abszolút győztes lennék a “Nézz hülyén!” versenyen. - Tisztában vagyok vele, hogy nem vagy egy uke és sosem kezeltelek így. Ezek után sem foglak, ezt megígérem neked. Tudom, hogy azt hiszed, nem hagylak érvényesülni, hogy nem egyformán adunk a másiknak, pedig erről nincs szó. Szeretek veled lenni, mindegy, hogyan, de van, ami nekem is sok a szexben. Nem vagyok egy prűd, gondolom, ezt azért tudod, de ha ilyenekbe ütközünk, szeretném, ha valahogy megbeszélnénk, nem elrohannál, vagy nem morgás lenne a vége... - Oké, vegyük komolyan magunkat, mert ezt tényleg valahogy meg kéne beszélnünk végre és nem úgy, ahogy eddig! Úgy fest, ha már lúd, akkor legyen kövér, hiszen Tatsukival is ma bukott ki ez az egész, noha... annak volt jócskán előzménye, nem úgy, mint ennek a beszélgetésnek, ami ahhoz képest olyan, mintha a légből pottyant volna közénk.

- Az azért elég pszicho, hogy hazajövök egy elég durva nap után, azt se tudom, fiú vagyok-e, vagy lány, te előkerülsz a sötétből, amivel halálra ijesztesz, aztán beközlöd, hogy beszélnünk kell és ilyen témákat veszel elő, de mindegy - jegyzem meg neki, bár sokkal lazábban, könnyedebben, mint ahogy korábban beszéltem. - Nem szeretek veled megbeszélni ilyen dolgokat és ezt múltkor is mondtam, mert mindig az számít, amit te mondasz - vallom be neki. - Ha azt mondom, tök szarul esett, hogy ez és ez volt, akkor te mindjárt rámondod, hogy az nem is úgy volt, amitől full olyan, mintha én hülye lennék, égni meg marhára utálok és persze elgondolkodom, hogy mi van, ha tényleg én vagyok a hülye, aztán főhetek a saját levemben és kérdezgethetem magam hulla feleslegesen, hogy egyáltalán miért volt nekem fontos ezzel előhozakodni - hadarom el a problémámat talán egy kicsit túlhangsúlyozva néhány szót. Nem akarok bunkó vagy támadó lenni, ezért megsimogatom Asame hátát, remélve, hogy ennyi elég ahhoz, hogy ezzel valamennyire ő is képben legyen. - Ez a seme-uke dolog nekem nem tiszta, mert halvány lilám sincs, hogy bánnak egy ukéval és az mitől más, mint ahogy te velem bánsz - közlöm komolyan, őszintén. Az már egy másik kérdés, hogy ha ő anno volt uke, nekem miért nem hajlandó, de ha ezt ő kivesézettnek tartja, akkor tök fölösleges ezen pörögnöm. - Előhozakodni sem szeretek dolgokkal, hogy ez nekem bejönne, erre kíváncsi vagyok, mert nem tudom, neked mi a sok, attól meg rosszul érzem magam. Kábé ahhoz tudom hasonlítani, mint mikor rávágják az ember orrára az ajtót, aztán meg azon izélek, hogy ez most azt jelenti-e, hogy rossz értelemben véve vagyok perverz, vagy még annál is rosszabbat.

- Pedig mostanában nem néztünk horror filmet - mosolyodik el a hangjából hallhatóan. - Most pedig pont azért szeretnék erről beszélni veled, hogy ne az legyen, hogy nem szeretsz velem ilyenekről beszélni. Úgy tartja a mondás, hogy az a fa, mely nem képes meghajolni a tomboló szél akarata előtt, azt előbb-utóbb vagy kicsavarja a földből, vagy kettétöri. - Már Asame is kezdi? Bakaritól még elment, bár ha jobban belegondolok, végülis mindig tolt ilyeneket, csak ritkán. - Nem vagyok tökéletes én sem, Deon. - Ne mondj ilyet! Ez amúgy is nézőpont kérdése. Nekem tökéletes vagy. - Nem is vágyom rá, de arra igen, hogy minden olyan legyen, mint az elején volt. A perverzséggel kapcsolatban viszont nekem is tudnom kéne, azt hiszem, hogy mi az, ami nálad annak számít. Ezt máshogy nem lehet, csak beszélgetéssel. Tudom, hogy szarul esett a szökésed előtti eset is, pedig egyáltalán nem bántani akartalak vele, így sikerült...

- Peverzség? - Szerintem erről még nem igazán sikerült nyíltan beszélni, közel a tizennyolchoz viszont talán már illene. Meg ha tényleg ki akarjuk billenteni magunkat ebből a frusztrált, labilis, nehézkes helyzetből, akkor nem árt alapokat adni arra, hogy mégis milyen perverzióink, kíváncsiságaink, vagy paráink vannak. Asaménak nem begyere, hogy én dugjam meg őt, amit val'szeg sosem fogok feladni, sosem fogok róla lemondani, bár nyüstölni sem akarom vele, ez azonban nekem valami olyasmi, amire vágyom, ami izgat, ami bizonyítaná, hogy mi tényleg egyenlőek vagyunk. Leszek őszinte, nyíltabb, mert abban igaza volt, hogy sosem bántott vagy alázott meg. Még akkor se, ha valamilyen szinten ezt szerettem volna. Legalább beszélgethetünk erről is most. - Hát... jégkockát dugni fel a másiknak megfelelően perverz szerintem - hozok példát abból a sokból, amit Kazutól, Yorutól, Shinjitől és Jeremytől hallottam -, de nem jelenti azt, hogy nem indított be, vagy hogy visszautasítanám adott esetben - vallom be. - Ha valami perverz, vagy bizarr, az nekem nem akadály - jelentem ki nyugodtan. - Azt hiszem, kevés dologra mondanék azonnal és határozott nemet, de ezeket te sem fogod firtatni. Ilyen például az állattal való szex - hozok fel példát, hogy értse, mire gondolok. - Szerintem valami elég súlyos agybaja kell legyen annak, aki ilyesmire vetemedik, ettől függetlenül akinek erre van gusztusa, az csinálja, csak én ne tudjak róla, engem hagyjon vele békén, mert a hideg ráz a gondolattól is. - És ahogy erről beszélek, tényleg borsózni kezd a hátam. Asszem, maradandó élmény számomra az a videó, amiben az emberke megtolta a kecskét. Konkrétan sokkolt, szerintem szörnyű volt. Persze én vagyok a hülye, mert minek indítottam el, mikor tudtam, mit fogok látni, de hát a kíváncsiság már csak ilyen, rávesz néhány lépés meglépésére. - Aztán vannak olyan dolgok, amiket nem szeretnék alapesetben, de némi kérlelés után valószínűleg belemennék - folytatom inkább mással a beszédet. - Ilyen az, hogy videófelvétel készüljön rólunk szex közben - hozok megint példát, hiszen ezzel tényleg hadilábon állok, de meg lehetne győzni, hogy vállalkozzak ilyesmire. - Paráznék, hogy más is megnézi - vallom be kicsit szorosabban bújva hozzá. - Meg cseppet sem vagyok biztos benne, hogy szeretném tudni, milyen képet vágok szex közben - teszem hozzá kínosan. - Utóbbi hangsúlyosabb, ennek ellenére... anno szerettem a tükör előtt csinálni magamnak - motyogom el a végét és érzem, hogy kimelegszem, de nem fogom abbahagyni. Ha lúd, legyen kövér! Asame most kap belőlem megint egy kis ízelítőt. - Lehet, hogy fura, de engem izgatott a saját látványom - vallom be és közben visszagondolok arra, amikor még mi nem ismertük egymást és a szobámban lévő nagy tükör előtt térdeltem meztelenül és önkielégítettem. Megvolt a feelingje. - Szerettem nézni a farkam, azt, ahogy mozog rajta a kezem... az izmaim megfeszülését, összelőni a tükröt vagy a bőrömön érezni az élvezetemet. Tudni, milyen ízű, szagú, színű, állagú... - Igen, megkóstoltam, megszagoltam, satöbbi és nem is szégyellem. Szerintem azt már magabiztosra kitapasztalta a yakuzám, hogy nemhogy semmi bajom nincs azzal, hogy összeken az élvezetével, de tetszik, szeretem is. Egyáltalán nem undorodom attól, hogy rám vagy a számba kerüljön a saját, vagy más élvezete, ez azonban szerintem jó bennem, mert szívesen kényeztetem szájjal, ellenérzés nélkül engedem, hogy így elélvezzen és ami tudtommal sok meleg párnál probléma, az nálunk olajozottan működik az elejétől kezdve: a lenyelés kérdése. - Van olyan, ami gondolatra izgat, de nem tudom, hogy kezelném - szólalok meg újra. - Amikor Eiji itt volt, akkor jöttem rá, hogy amellett, hogy veszettül féltékeny és birtokló tudok lenni - Kemény volt azzal szembesülni, hogy hiába szerettem meg Eijit, lazán kinyírnám, ha felkínálná magát Asaménak és hogy kibaszottul nagy hisztit csaptam volna, ha ezt még a rosszfiúm el is fogadja és megkeféli. -, izgat az, hogy egy harmadik fél bekerüljön közénk, méghozzá leginkább abban a formában, hogy az egyikünk vele van, a másikunk meg nézi. - Lennék mindkét szerepben, néző is és úgy is, hogy úgymond legálisan félrekefélek. Szerintem ez rohadt izgalmas és ha ennek megbeszélnénk a kereteit, mittomén, nem lenne okunk féltékenységre, meg ilyesmi, hanem tök jó lenne. - Aztán vannak olyasmik, amiket szerintem te félreértesz, vagy túldramatizálsz, vagy nemtom... Igen, még mindig az eléd térdelős dolog - mondom ki határozottan, s most kicsit visszavonulok, hogy a szemébe tudjak nézni, lássuk egymás arcát. - Azt már a tudtodra adtam, hogy szerintem egymás közt nincs olyan, hogy megalázó. Ha most letolnál az öledbe, hogy szopjalak le, megcsinálnám - jelentem ki egyszerűen. - Nem azért, mert félnék, hogy haragudni fogsz rám, vagy ideges leszel, ha nem, vagy mittomén, hanem mert nekem ebben nincs semmi rossz. Ha ez neked örömet okoz, akkor nekem is, vagyis nincs miért ellenállnom. Nem érezném tőle magam rosszul, még akkor sem, ha utána te nem nyúlnál hozzám. Ha kapok egy csókot, hogy ez most nagyon rendben volt, és ennyi, nem lenne min problémázom, mivel te is csinálsz olyat, hogy csak kielégítesz. Azért tudom elfogadni azt, mert tudom magamról, hogy én akarom, hogy időnként ne legyen viszonzás. Alapvetően egálban vagyunk, mert szeretjük egymást, tehát olyan hülyeségnek nincs szerintem értelme, hogy múltkor neked volt jó, akkor most nekem, mert ez olyan baromkodás, ami tönkrevágja a kapcsolatunkat - magyarázom nagyon komolyan. - Nekem aztán rohadtul mindegy, ki hányszor élvez el, nekem az a fontos, hogy az mindkettőnknek jó legyen. Nekem öröm veled lenni, szeretkezni, csókolózni, szeretek játszani a testeddel, szeretlek a számmal kényeztetni, szeretem, ha megdugsz, szeretem, ha az őrületbe kergetsz, vagy megkötözöl, vagy hosszasan simogatsz és csókolsz - mondom ki szégyen nélkül ezeket. - Nekem öröm adni is, kapni is a szexben, ezért nem elsőrendű számomra, hogy mindenképpen orgazmusom legyen, mert lelkileg kielégít, ha csak neked van. Aztán ha mégse férek a gatyámba, van két ügyes kezem, meg saját szobám - teszem hozzá elvigyorodva. - Megjegyeztem, megértettem, tudom, hogy mi vagyok a számodra, ezért nincs bennem para, hogy szajhaszámba veszel - folytatom ezzel a halálos komolyságú kijelentéssel, mert ezt fontosnak érzem. - Amúgy is anno úgy álltam hozzá, mielőtt még komolyra fordult volna a kapcsolatunk, hogy ha szexuális viszonyra kényszerítesz, ha mégis valahogy el tudod érni, hogy megadjam magam, mégsem tudok ellened küzdeni, nem tudok ellenállni, legyőzöl, betörsz és szajhaként bánsz velem, hogy akkor kivételes leszek, olyan, akit azért nem akarsz eladni, mert jó vele. Konkrétan közöltem veled fejben akkoriban, hogy ebben az esetben, ha beviszel tárgyalásra és az asztal alatt kell leszopnom, úgy fogom csinálni, hogy többet meg se forduljon a fejedben ilyesmi. Vagy azért, mert kellemetlenséget okozok a többi yakuzának, vagy azért, mert beléd harapok, amivel elveszem a kedved az ilyesmitől, de idővel a legkeményebb elszántságom aziránt volt, hogy nem fogod bírni nyögés és minden nélkül, amit meg más előtt, úgy gondoltam, nem vállalnál be. Persze utólag, okulva abból a pofára esésből, amit már említettél, ami után meglógtam innen, ez elég... Bebuktam volna, na, csak ez eszembe sem jutott, mert engem mindig azzal fűtöttek, hogy jobb vagyok a többieknél és én ebben teljes mértékben hittem, méghozzá megingathatatlanul - magyarázom. - Mindegy, ezt azért mondtam el, hogy érezd, igazából én minden helyzetben megtalálom azt, ami nekem jó, ami engem hajt. De ezt közöltem is veled anno nagyképűen, hogy mindegy, mit csinálsz, én kicsipegetem a jót mindenből - emlékeztetem. - Ez nem változott meg, csak átalakult. Ha azt akarnád, hogy elégítselek ki, aztán pá, élvezettel csinálnám, mert szeretlek és mert szeretem a szex valamennyi formáját. Azon sértődnék be, ha mindig ez lenne, ha csak mindig magadhoz intenél, aztán elküldenél, de tudom, hogy ezt meg nem csinálnád meg, mert nem akarsz velem így bánni - mondom meg őszintén. - Visszatérve, mert kicsit elkanyarodtam... Szóval engem rohadtul izgat a nyersség is. Néha tényleg arra vágyom, hogy irányíts, használj és ahogy kezelted ezt, fullosan úgy éreztem, hogy gáz, hogy én ilyen vagyok és féltem, hogy undorítónak találsz miatta - vallom be őszintén. - Pedig szerintem nagyon izgató, ha belemarkolsz a hajamba és magadhoz húzol, hogy azt még csináljam, erősebben, gyorsabban - Asszem, a hangomon is hallatszik, hogy ennek már a puszta gondolata felpörget. -, felnézni rád lentről, érezni, hogy a tiéd vagyok, hozzád tartozom és azzal a bizalommal fordulni feléd, hogy bármit megtehetsz velem. Mert tényleg így van - erősítem meg ezt őszintén, könnyen -, felőlem aztán jöhetnek eszközök, lehetsz velem durvább is, csak maradandó nyoma ne maradjon semminek, mert az zavarna. Ha szerepjáték, vagy olyan, amiben alá-fölé rendeltség van, akkor szerintem csak megbeszélés kérdése, hogy legyen egy jelszó, amivel mindennek azonnal véget lehet vetni, meg lekorlátozva, hogy most kezdjük és eddig tart - magyarázom. - Beöltözni is simán merek! A lolita hecc volt, be akartam szívatni vele Kazut, meg kíváncsi voltam, milyen képet vágsz, meg magára az érzésre, hogy valami nagyon képtelen cuccban megjelenek szinte már a felismerhetetlenségig elmásítva az ismerőseim közt. A kimono meg... nemtom, jött. Érdekelt, hogy milyen hordani, meg mit szólsz, ha abban jelenek meg egyik este. Nekem ezekről a dolgokról eszembe sem jutott, hogy rossz lehet, megalázó, vagy undorító, esetleg para, mert beteges, aberrált - vallom be őszintén. - Engem az tökre leír szexuális téren, hogy ha valamire kíváncsi voltam, akkor is, ha hülyeségnek gondoltam, ha veszélytelennek ítéltem, akkor megcsináltam. Álltam félig fejre és önkielégítettem úgy, aztán fél órát szédültem és röhögtem, hogy ez mekkora baromság, aki kitalálta, az tuti kettyós volt - ismerem el röhögve. - Mivel nálunk a szex teljesen érintetlen téma volt és sokáig senki se csesztetett semmivel ezzel kapcsolatban, mindenhez előítéletek nélkül tudtam hozzáállni. Van ilyen, hogy homoszexualitás? Tök jó! Ez mi is? Jaaa! Klafa! Kipróbálnám pasival! Kábé így álltam hozzá - magyarázom el röviden eljátszva. - Szerintem innentől kezdve nem az a kérdés, én mit bírok el, hanem hogy ami nekem tetszik, engem érdekel, az neked fekszik-e, vagy egyáltalán te mit gondolsz a feldobott dolgokról. Tudom, hogy sok mindenről beszéltem, meg még azt se mondtad el, hogy miben nyilvánul meg, hogy én nem ukeként vagyok kezelve, de akkor most befogom és hallgatok. - Hagylak szóhoz jutni.

- Valahol mindig sejtettem, hogy a szexuális étvágyad nem csak annyira terjed ki, amennyire eddig tapasztaltam. - Ettől jól elvörösödöm, de szerencsére a sötétség az én oldalamon áll. - Azok a dolgok, amiket felsoroltál... Mint mondtam neked, nem vagyok prűd, sőt, kellően perverz is vagyok, ha így nézzük a dolgokat, tehát azok, amiket elmondtál most, nem olyan dolgok, amiket ne lehetne kipróbálni, vagy bevezetni a szexuális életünkbe. - Ez megnyugtató. És meg is lep. - Yakuzaként az ember sok mindent megtapasztal, míg eljut egy bizonyos korig - fejezi ki magát így, amin elvigyorodom. Ezt most hogyan is értsem? Inkább hagyjuk. - Ehhez hozzátartoznak a felsoroltak közül is jócskán dolgok, szóval nyugodtan mondhatom, hogy meglepni nem igazán tudsz semmivel - Na kapd be magadnak...! -, bár az állatokkal való közösüléses dologgal simán előfordulhatott volna, hogy kiváglak. Kész szerencse, hogy nem gerjedsz rá - heccel. Igen, én is úgy érzem, hogy jó, hogy nem gizdulok semmilyen állatra. - Komolyra véve a szót... Sokáig nem kellett... vagy... nem is tudom, hogy fogalmazzam meg ezt neked. Szóval, ha az ember úgy él, ahogy én éltem és hirtelen keveredik kapcsolatba, kell idő, míg ráhangolódik a másikra, míg kitapasztalja, mi az, amit a másik elvisel. Főleg a yakuzáknál, és főleg olyanoknál, mint én, akik évekig azért fogdostak be kölyköket, hogy megdugják, betörjék, majd eladják őket. Ilyen tekintetben az, hogy te vágysz néha a nyersségre, számomra nem furcsa, csak nem tudom hogy kezelni, mert ezek mind nálam a szajhákhoz köthetők - magyarázza őszintén. - Ezért akartam, hogy beszéljünk meg dolgokat, de ugye nem ment gördülékenyen. Nem hibáztatlak, nem erről van szó, de így akkor végre tiszta vizet önthetünk a pohárba. Nem vagyok ellenére annak, hogy ezeket kipróbáljuk, mert én sem vagyok mindig a szép és tiszta szeretkezés híve. - Tényleg? Ezt eddig nem villogtatta túlzottan.

- Te figyu... Nem kell úgy csinálnod, mintha az újdonság varázsával bírnék neked szolgálni, de legalább ennyire gyalázatosan kegyetlen módon ne dörgöld már a képembe lécives, hogy lepkefing se vagyok ahhoz képest, amit te már megéltél - kérem a játékos megfogalmazással ellentétben nagyon is komolyan, mert rohadtul meg fogok sértődni, ha nem veszi figyelembe, hogy egy hiú fasz vagyok és szarul esik, hogy nem tudok überelni valamit, nem tudok különleges lenni. - Tiszta sor, hogy mindkettőnknek egy nagyon új helyzet állt elő azzal, hogy összejöttünk. Annak ellenére, hogy egy antiszociális, harapós kis görény voltam, szerintem nekem könnyebb is ez a szitu, mert kevesebb az olyan berögzülés, amit felül kellene írni, nekem te alapozol meg egy csomó mindent - mondom komolyan. - Viszont nem megy ki a fejemből az, amikor elmondtam neked, hogy élveztem, amikor Tatsuki nyersen megkefélt, megütött, a hajamnál fogva kényszerített, parancsolt. Az nagyon úgy tűnt, hogy rosszul érintett téged és azt mondtad, nem lennél képes így bánni velem, tőled ilyesmit ne várjak el, meg ahogy reagáltál mindig, amikor eléd térdeltem, most meg azt mondod, nem vagy mindig híve a romantikus szeretkezésnek, aminek nem nagyon láttam jelét... Éppen ellenkezőleg - teszem hozzá, ezzel is kiemelve, hogy eddig erősen úgy festett, Asaménak ellenére vannak dolgok, amik nekem tetszenek, vagy tetszenének. - Így én nem tudok rajtad kiigazodni - ismerem el. - Oké, nem vagy prűd, nem vagy maradi, de mi az, amit te elutasítasz? - kérdezem meg nyíltan. - Állattal, hullával, rokonnal, bármiféle anyagcseretermékekkel, vagdosva, égetve, maradandó nyomot hagyva nekem a nem kategória. Nem jön be a kigurumi, a furryzást meg én hóbortnak tudom elképzelni a magam részéről, utcára gyerekekkel poénkodni, meg ilyenek, de nem igazán érdekel.

- De, azzal bírsz szolgálni. A szajháimra se emeltem kezet soha, nagyon ritka volt az az eset. - Na most soha vagy ritkán? Nem mindegy. - Sok minden belefér a szexbe, az utóbb felsoroltak nekem sem. Igen, Deon, nem lehet kiigazodni rajtam, mert rohadtul nem mertem hozzád másképp közeledni, csak úgy, ahogy közeledtem. - Olyan édesen hülye vagy és úgy szeretlek, de tényleg! - A szopás más megint. Elém csak a szajhák térdeltek eddig, nincs viszonyítási alapom ehhez, de hajlandó vagyok engedni. Mióta beszéltünk róla, gondolkodom ezen. A kikötözés, megkötözés... Nehezen viselem és nem azért, mert nem bízom benned. Yakuza vagyok, ösztönösen szabadulnék és szabadulok. Tizenöt-húsz év beidegződéseit nem könnyű leküzdeni, még nekem sem. - Ettől lesütöm a pillantásom és felsóhajtok.

- Ne haragudj, nem akartalak... kellemetlen helyzetbe kényszeríteni - kérek tőle bocsánatot. - Én úgy gondoltam, hogy ha valami nem oké, akkor... rám szólsz. Nagyon jól bánsz a hangoddal és annak ellenére, hogy nem tartod magad a szavak emberének, szerintem jól beszélsz, szóval ha mondtad volna, hogy azt ne csináljam, akkor abbahagytam volna. - Remélem, nem annyira súlyosan sikerült elcsesznem, hogy az komolyan rossz legyen Asaménak. - Nekem... nagyon tetszett... - vallom be - és nagyon bántott, hogy... nem élvezted, hanem kiszabadultál... Egyébként - nézek most már fel rá, bár nem olyan nyíltan, egyenesen, de bele a szemeibe - nem tudom, miért nem mertél máshogy közeledni hozzám... Jó, az igaz, hogy sokáig nagyon... nehéz volt velem - mondjuk így -, de azt hiszem, aztán egyre könnyebb lett és bizonyítottam mindig egyre jobban, hogy nyíltabb vagyok annál, mint amilyennek bemutatkoztam.

- Nem kell bocsánatot kérned, Deon, nincs miért - mondja komolyan. - Ha nem akartam volna, nem hagytam volna, hogy megkötözz. - He? Ezt most azért nem teljesen értem. - A következő jobb lesz, másabb, könnyebb, mert akarom. - Hű... Most meglepődtem. Aprót sóhajt az utolsó kijelentésénél, gondolom, így készül rá, vagy nemtom. - Elég feszültség volt amúgy is körülöttünk, nem próbálkoztam be, mert nem tudtam, mit váltok ki belőled.

- Feszültségoldó lett volna, mert az tett feszültté, hogy visszautasítottál dolgokat, nem engedtél másokban, nem tudtam a véleményed egy csomó mindenről és a végén már inkább tök bizonytalan voltam, hogy akkor most mi van, mi legyen, mit csináljak - mondom meg neki az őszintét. - Miért akarod, hogy legyen következő? - kérdezem meg.

- Mert attól függetlenül, hogyan reagáltam végül, jó volt. És mert továbbra sem vagyok prűd és maradi, csak egy vén fasz, akinek túl sok a beidegződése, amit le kell küzdenie - heccel, én meg megnyomom az orrát.

- Te tök hülye vagy - jelentem ki őszintén, mosolyogva. - Most te jössz! Mondj olyat, ami neked tetszene! - követelem játékosan. Én már egy csomót pofáztam és elmondtam egy csomó mindent. Ha azt kéri, mondjak még, akkor fogok, mert most tudok erről beszélni. Nem érzem magam fáradtnak se, kialudtam magam Tatsukinál, úgyhogy még bírom egy darabig ébren. Persze gondolok a normális ritmusra és arra, hogy Asame velem ellentétben nem aludt órákig bekómázva, meg arra is, hogy még két téma teljesen érintetlen lehet, amit az elején vetett fel.

- A kimono bejött - feleli. Ja, azt tudom, láttam rajta. - Őszintén szólva mikor eljutottunk oda, hogy felvedd a qipaot, kedvem lett volna lehámozni azt rólad, bármekkora macera volt rád adni. - Ezen kuncogok, mert emlékszem, mekkora hiszti előzte meg és aztán egészen jól éreztem benne magam, meg minden. Tetszett, hogy másoknak is bejövök benne, főleg az, ahogy Asame nézett rám. - Nem sajnáltam volna letépni rólad - Én sajnáltam volna, mert jó cucc, felvenném még, ha rám jönne. -, ha úgy adódik, ráadásul azzal, hogy duzzogtál, csak jobban felhúztál. Vagy amikor lolitának öltöztél. - Szerintem örök életemre rajtam marad ez és mindig nagy vigyorral, apró kuncogással fogom fogadni, ahogy mindenkinek, aki látott engem, annak az említésére felfelé görbül a szája. - Az első döbbenet után komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogy nem rángatlak félre valahova és esek neked. Ilyen szempontból, ha hívhatjuk így, az extrém helyek sem taszítanak, ha arról van szó. Valószínűleg remekül festettek volna a nyögéseid a V8-asok dorombolása közepette - mosolyodik el.

- A lolitáról nekem eszembe se jutott volna, hogy ilyen szinten tetszeni fog neked - vallom be -, mivel mondtad, hogy nem vagy oda a női nemért, arról meg halvány lilám sem volt, hogy a nemcseréhez hogy viszonyulsz. Tök jól érzem magam fasszal és mellek nélkül, eszembe sem jutna olyasmi, hogy ezeken változtassak - Tyű, de finoman sikerült megfogalmazni! Jó vagyok...! -, de a bájos lánynak öltözés rohadtul bejött. Bár mondom, eszembe sem volt, hogy ez szexuálisan felhasználható, csak a feelingért, a livehackelés miatt csináltam. De jó volt, az egy mindenki számára nagyon emlékezetes napra sikerült és ennek nagyon örülök - mondom mosolyogva. - Az extrém helyek nekem is bejövősek, csak azzal nem tudok megbarátkozni, hogy esetleg valaki megláthat minket.

- Kész szerencse, mert fasz nélkül és mellekkel nem itt beszélgetnél velem - mondja nagy komolyan, de a szemén még a gyér fényben is látszik, hogy mosolyog. - Na igen, a lolitás dolog... Az biztos, hogy sokáig nem felejti el senki. Csak három napig hallgattam miatta Nishidát és még most is van, hogy épp szóba kerül valami miatt - árulja el, mire felnevetek. - Nem kell megbarátkozni vele. Pont az benne a legjobb, hogy bárki megláthat, maximum többet nem mész vissza oda - vonja meg vállát.

- Nekem tetszenek a női formák, de nem magamon - heccelem. - Miket mondott Nishida?! - csapok le azonnal a témára, mert ez nagyon érdekel. Mi értelme megpróbálni kiakasztani a másikat, ha nem tudod, milyen hatást értél el? Semmi. Egyértelmű, hogy a kérdésemre a választ tudni akarom. - A megláthatnak feelingje és a "megláttak bassza meg"-je nagyon különböző szerintem - árulom el elvörösödve. - Akárki csak ne kukkoljon minket! Ismerős meg főleg ne! Tök ciki lenne utána a szemébe nézni - motyogom el a végét.

- Ki volt akadva, hogy tudtam-e a dologról és direkt hallgattam róla - Ezen már most felröhögök. -, meg hogy nagyon reméli, hogy Kazukit nem veszed rá erre és hasonlóak. - Uhh, még jó, hogy szándékosan vesztettem abban a fogadásban, mert még mindig nagy szarban lenne az a gyogyós és a yakuzája komolyan elgondolkodna, hogy ismeri-e őt, meg ezek után is úgy tud-e rá nézni. Azért jót vigyorgok ennek hallatán, mert ez szerintem simán poén. - Őszintén szólva szerintem azóta is sokkolja a dolog. Majd kiheveri. Amúgy sem értem a cirkuszt, mert egy jó tíz éve még erősen beöltöztette a szajháit női ruhákba - vonja meg vállát, nekem meg leesik az állam. - Na igen, de a "megláttak bassza meg"-je nem jöhet létre a megláthatnak feelingje nélkül, az meg ugye csak akkor lehetséges, ha az ember nem agyal azon, hogy ha most meglátnak, akkor mi lesz. Mi lenne? Jót röhögsz a faszságodon és odébb állsz. Olyan helyet kell választani, ahol ismerősbe nem futsz bele. Kicsi a világ, de ennyire nem. A másik meg, egy idegen helyen, ha rajtakapnak, maximum tényleg nem mész oda vissza többet.

- Vicces lehet hallgatni Nishidát - mondom vigyorogva. - Ez nekem egyelőre nem fér bele - visszakozom a fejem rázva. - Valószínűleg ugyanúgy sokáig rágódnék rajta, mint Nishida a lolizásomon. Arról nem kérdezett, hogy szokásom-e ilyet csinálni, vagy csak alkalom adtán? - kérdezem hülyítve a yakuzámat, bár azért tényleg érdekel. - Tök kíváncsi vagyok néha, hogy jó tíz éve milyen volt itt az élet - árulom el izgatottan.

- Az első alkalommal betolta ezt a kérdést is, hogy mindennapos ez nálad, vagy csak most kivételesen őt akartad sokkolni a dologgal elsőre - mondja komolyan. Mindigis valami reakciót akartam belőle kiváltani, noha túlságosan nagyon nem próbálkoztam, mert azért én bírtam a foghatatlanságát. - Tíz éve... Csendes, unalmas, kemény, szigorú... Ezek, amik elsőre eszembe jutnak róla. Apám haláláig vasfegyelem és -szigor volt, utána szintén, mert megköveteltem az embereimtől. Nishidának rendszerint szállítottam szajhákat, akiken hamar túladott, vagy ha huzamosabb ideig meg is tartotta őket, akkor nem finomkodott velük sosem.

- Mit csináltatok velük? Konkrétan - teszem hozzá és közben megpróbálom őt hátradönteni, hogy elfeküdjön az ágyon és rátelepedhessek. Így is kényelmes, de úgy most jobban esne egy picit. Hagyja magát hanyattdönteni és amint elhelyezkedik, gyengéden simogatni kezdi a hátamat ölelve engem. Úgy fekszem Asaméra, hogy az arcom a nyakához érhessen, mégis inkább a vállán fekszem. Próbálok neki sem kellemetlen pozíciót felvenni, s mikor sikerül, jól elkuncogom magam, mert mennyivel jobb lenne mindezt meztelenül tenni, de akkor meg valószínűleg nem beszélgetnénk már sokáig. Szóval jó így... egyelőre.

- Nishida előszeretettel kínozta meg őket, ha úgy volt kedve, mindegy volt neki, hogy ostorral cakkoza ki a bőrüket, vagy a kötél tép bele a húsukba. - Ez egy bizonyos szintig nyerő, de ha konkrétan ezzel kínozták őket, az úgy már annyira nem. Utóbbi esetén nem is nagyon értem, mit lehetett élvezni ebben. Feszültséglevezetés? Vannak erre más módszerek. Bár lehet, hogy Nishidának ez volt az kifejezetten. - A falrakenés csak egy lájtos verzió volt, Kazu mellett azonban majd’ száznyolcvan fokos fordulatot vett. Én ennyire nem voltam drasztikus. Mint mondtam, megütni sem ütöttem meg egyet sem, csak ha már nagyon megérdemelte. Előfordult, talán egyszer, maximum kétszer, de nem ez volt a jellemző. Ugyanakkor előszerettel vittük őket összejövetelekre. Ilyenkor általában egymást kellett elszórakoztatniuk a többi yakuza előtt, láncra verve, mint az úri kutyák - Ez tök izgató. Persze eszemben sincs ilyesmit vállalni! -, s ha valamit nem jól csináltak, hát az őket pórázon tartó testőrök keményen megruházták őket, vagy rántottak egyet a láncon. Hoztam haza úgy szajhát egy partiról, hogy tele volt a teste korbácsnyomokkal és a nyakán is gyönyörű vöröses-lilás foltok voltak a nyakörv miatt. Sajnos voltak olyan esetek is, mikor a szajhám nem élte meg a másnap reggelt - árulja el. - Vannak olyan vén görények is a yakuzatársadalomban, akik már arra izgulnak fel csak, ha felszabdalhatják a fiatal kölyköket és végignézhetik, hogy kínlódnak a fájdalomtól. Ha mázlijuk volt, akkor is a hegek megmaradtak emlékként, ha nem, már nem tudtam rajtuk segíteni én sem, mert mire hazaértünk, annyi vért vesztett, hogy hiába tettünk meg érte mindent, belehalt a sérülésekbe. Nem bántam persze én sem velük kiskirályfiként, de értelmetlenül nem bántottam őket sosem. Megvoltak a magam kegyetlen szankciói, amiből többet tanultak, mint abból, hogy megverem vagy elcsúfítom őket...

- Milyen kegyetlen szankcióid voltak? - kíváncsiskodom.

- Napokra a pincébe zárattam kikötözve őket, kaját és vizet is annyit kaptak, hogy túléljék, de legyengüljenek annyira, hogy letörjem az ellenállásukat. Volt, akit a testőrökre bíztam, hogy tegyenek vele, amit akarnak, de nem eshetett baja az árunak. Maradandó és látványos nem, mert amint értékét vesztette bármelyik is, megszabadultam tőle. Mindegy hogyan, eladtam a kínaiaknak vagy haleledelként végezték, lényegében nem számított. Pótolhatóak voltak, pénz meg mindigis volt és sosem érdekelt a szükségesnél jobban.

- Ühüm... - nyugtázom ennyivel a hallottakat. Most nincs több kérdésem ezzel kapcsolatban, ellenben Asame a beszélgetésünk elején még felvetett két témát, amit lassan ki kellene veséznünk, ha még az éjjel aludni akarunk. - És... mit akarsz megbeszélni a szökésemről vagy a gondokról? - kérdezem meg.

- Láttam, hogy néztél magadra a tükörben - kezd bele. Ú, bassza meg...! Máris lever a víz és bennem reked a levegő, meg rohadtul kínosan kezdem érezni magam. Elég régóta vigyázok arra, hogy Asame előtt ez az egész mélységesen titokban maradjon, erre ma sikerül lebuknom... Picsába! - Valószínűsítem, hogy nem tudjuk neked megmagyarázni, hogy akkor is változtál volna, ha nem kerülsz bele ebbe a világba, pedig ez így van. Ettől még nem kell utálnod magad. Tudom, könnyű mondani, mert te nem így érzed, meg mit tudom én, de egy változás nem mindig rossz, nem mindig olyan, hogy abban nem lehet megtalálni önmagad. Emlékszel, azt mondtad, mindenből kicsipegeted a jót? Ebben is ott van minden bizonnyal, hiszen továbbra is baszott vonzó vagy, Deon. - Szépen el fogok kozmálni. Érzem, hogy égek, de ez cseppet sem jó érzés. Sőt, kifejezetten rossz. Legördülök a yakuzámról, akkor is, ha nem akarja, majd hátat fordítok neki és összegömbölyödöm. Asame felém fordul és magához ölel, ami jólesik és kicsit talán megnyugtat, vagy mi.

- Igazából... ha nem a saját képemet láttam volna a tükörben... elfogadhatónak tartanám - motyogom. Meg sem próbálom kikerülni a témát, mert beleegyeztem, hogy most tényleg megbeszéljük a problémáinkat, meg mindent, meg a rosszfiúmról is tudom, hogy a makacssága miatt csak felesleges köröket róhatnánk, de végül valahogy úgyis elérné, hogy kitárgyaljuk ezt is. - Nem akarok szőrös lenni, erőteljes vonásokat, széles vállakat - ismerem el őszintén, noha nagyon halkan. - Tetszik az erő, amivel bírok, meg az, hogy jól ki tudom használni a képességeim, de van egy csomó minden, amit visszaadnék. Az meg majdnem mindegy, hogy neked tetszem, ha magamnak nem - teszem hozzá ezt már suttogva.

- Mit nem szeretsz magadon, kölyök? - kérdezi őszintén. - Erősödtél, ez tény, de ettől még ugyanúgy megvannak rajtad a lágy vonások, amik eddig. Változol, ez elkerülhetetlen, mindegy, hogy yakuzaként élsz, vagy egyszerű tiniként valahol.

- Tudom... - Elszorul a torkom, úgyhogy inkább hallgatok, mert nem akarok bőgni. Fogalmam sincs, hogyan magyarázhatnám el, hogyan érzek, mi bajom azokkal a változásokkal, amik megestek rajtam. Csókot nyom a fejemre, mire belekapaszkodom a karjába. Hihetetlen, hogy mennyire kiismert már.

- Sírj csak - kéri csendesen.

- Mert attól bármi jobb lesz? - kérdezem meg csüggedten.

- Talán nem, talán kicsit könnyebb lesz - feleli csendesen, s tenyerét a mellkasomra csúsztatja egészen a szívemhez, jelezve, hogy érti és újabb csókot nyom most a nyakamra.

- Nem lesz, már próbáltam - vallom be őszintén. - Nem hiszem, hogy érdemes erről beszélni, mert tenni se ellene, se érte nem tudunk, úgyhogy szerintem hagyjuk - kérem, mert kegyetlenül rosszul érzem magam.

- De az sem jó, ha elfojtod magadban.

- Nem tudom, mit csináljak, hogy kezeljem... Erről olvasni se nagyon olvastam semmit, szóval egyelőre nekem ez a probléma teljes mértékben kezelhetetlen - árulom el őszintén. Igaza van Asaménak, csak nem ilyen egyszerű a szitu, hogy kibőgöm magam, elmondom, hogy ez és ez van, aztán szépen jóra fordulnak a dolgok.

- Tény, hogy attól nem oldódik meg semmi, hogy sírsz, hogy ettől nem lesz kezelhetőbb esetlegesen a dolog, de talán el tudunk valamerre indulni, ha kiadod magadból, hm?

- A természettel nem lehet harcolni - jelentem ki csendesen. - Illetve lehet, csak nem érdemes - javítom ki magam. - Megteszem azokat a dolgokat, amikkel növelem a komfortérzetem, meg próbálom eltalálni azokat a ruhadarabokat, amik jól is állnak, tetszenek is és hozzám illőek is, ez a három kategória mára eléggé eltér egymástól.

- Én csak annyit kérek, hogy ha bármi gondod van, azt ne rejtsd el, még ha nehéz is beszélni róla. Elhanyagoltalak az utóbbi időben, ezt aláírom és nem azért akarok veled foglalkozni, mert kényszer lenne, mert egyáltalán nem az.

- Én csak nem tudok ezzel mit kezdeni. Ha láttál, akkor láttad, hogy hogyan érzek. Nem tudok róla beszélni - mondom meg őszintén. Szörnyű, amikor minden, amit szerettél abban, amilyen vagy, elkezd eltűnni és minden, amit nem igazán kedvelsz, az elkezd megjelenni. Nem lehet jól megmagyarázni, ahogy az önkínzásokat sem szívesen vállalod, de még mindig inkább az, mintsem a szőrös pofa, a burjánzó altáj és hónalj. Valszeg nem festenék úgy, mint egy majom, ám a kellemesen kevés mennyiséghez voltam szokva és azt is fazonra igazítottam, hogy kényelmes és ízléses legyen.

- Láttam és nem szívesen látnám ezt újra, és nem annak eredményeképpen, hogy előttem játszod, hogy minden rendben, megbékéltél a dologgal, majd amint egyedül maradsz, undorodsz mindentől, ami vagy.

- Jó, a minden azért erős túlzás - mondom neki, mert azért van, amivel továbbra is elégedett vagyok és ezt korábban ki is jelentettem hangosan. - Nem találom magam vonzónak, mert látom azt, ami nem tetszik nekem. Vagy megszokom, vagy mindig azon leszek, hogy ezeken a dolgokon változtassak.

- Ezeket szerintem csak te nem találod vonzónak.

- Val'szeg. Eddig nem volt olyan, aki úgy vélekedett volna, mint én - árulom el. - Mi tetszik neked a változásaimban? - kérdezem meg, hátha Asame szemén keresztül szebbnek láthatom magam.

- Tetszik az egész kiállásod, ahogy az izmaid megfeszülnek, mikor harcolsz velem vagy épp alattam nyögsz. Ezek ugyanolyan vonzóak számomra, mint az a kinézeted, ami az első alkalommal volt. Nem kezeltelek sosem gyengének, sem nőnek, de volt bennem félsz, hogy nehogy erősebben fogjalak meg a kelletténél és azzal fájdalmat okozzak bármikor is. - Szerintem erősen hagyjuk abba ezt, mert kegyetlenül nem sikerült semmiről meggyőzni, sőt...! Az izomfeszülés szép, jobban is látszik most, ez igaz, de elsősorban nem azzal van bajom, bááááááááár...

- Könnyebb volt elbánni velem, de nem éreztem úgy, hogy különösképpen óvatoskodni kellene, főleg azután nem, hogy a legszadistább ismerősünk - utalok egy kissé elvigyorodva Tatsukira - rohadtul nem foglalkozott vele, hogy kicsi vagyok és aranyos, mert tudta, hogy nem - magyarázom tök komolyan, mégis azért elkuncogom magam a végén. Sokszor jöttem haza a terepről nem csak mocskosan, de lila foltokkal, kisebb karcolásokkal és zúzódásokkal, noha az teljesen helytálló, hogy a pirszingesem igazából nem dobta be magát, mert akkor ennél sokkal leharcoltabb állapotban kerültem volna elő mindig. Mindenesetre nem egyszer volt, hogy látszott a kéznyoma a karjaimon, én viszont sosem törődtem vele, csak mikor a tükörben szembesültem a látványommal és azzal, hogy rémesen nézek ki ennyire kidekorálva. Nagyon nem foglalkoztatott, mert megvolt a receptem, hogyan tüntessem el a foltjaimat; a körömvirágkrém csodákra képes. Amúgy is a harci sebek menők. - Amivel nem tudok mit kezdeni, de a legkevésbé zavar talán, az a magasság és a súly - szólalok meg újra. - A százhatvanhat centi ideális volt, az a kemény két centi meg, amit nőttem, nem olyan durva, talán nem leszek olyan magas, mint te, a mérleg meg mindegy, mit mutat. - De igen, foglalkozom ilyenekkel is. - Igazából... - kezdek megint beszélni, hátha Asame számára is érthetővé tudom tenni a bajomat - évek óta ténylegesen figyeltem arra, hogy időnként nőies legyek, de nem olyan durván, csak mint amivel néha sikerült sokkolni titeket is. A feketére festett körmök, a smink, vagy a beöltözések például. Nem durva dolgok, mert nem önképzavarom volt, hanem szerettem azt a fajta szabadságot, amit a vékonyságom és az anyutól örökölt és erősen domináló vonások jelentettek. Ha most öltöznék lolitának, már nem lennék annyira bájos és sokkal gyorsabban felismernétek - hozok példát is mindjárt. - Ez frusztrál, főleg, mert a kedvenc ruhadarabjaim nemcsak nem jönnek rám, de hülyén állnának rajtam. Már nagyon nem mindegy, milyen pólót veszek fel, mert a rossz buzitól egészen a hormonzavaros gyúrósig széles skálán festhetek hülyén, ami korábban nem fenyegetett. Azok a stílusok, amiket szeretek és hordani is szeretem, válogatok a stílusjegy ruházatából, mind vékony alkatra van kitalálva. Sem az emo, sem a punk, sem a gót nem arról híres, hogy izmos lenne. Igazából annyi az egész, hogy el kell rugaszkodnom ezektől és akkor valószínűleg sok gondom megoldódik, mert olyanok miatt annyira nem aggódom, hogy kezdek kicsit hasonlítani apámra, hiszen valahol várható volt, meg mert még mindig inkább ez, minthogy még jobban anyámra - magyarázom kicsit elviccelve a dolgot. - Küzdök magammal, próbálok érveket keresni, hogy miért jobb így nekem, kicsipegetni a jót. Azt például már megállapítottam, hogy a szegecses csuklószorítók egy kicsit jobban állnak, szóval nem akkora a gáz, csak... van.

- Egy dolog, hogy Tatsuki nem finomkodott veled sosem, de azért valljuk be, nem is kifejezetten erre gondoltam. Nem tartottalak gyengének, nem tartottalak olyannak, akivel finomkodni kellene bizonyos szempontokat tekintve, ahogy nem is tettem. Nem számít, mekkora a gond vagy sem, akkor is van, mert nem tudsz megbékélni a dolgokkal. Pedig felesleges aggódnod, mert kurva jól nézel ki és vannak olyan ruháid, amikben most sokkal jobban festesz, mint teszem azt, hónapokkal ezelőtt. Nem fogsz belenyugodni, valahol tisztában vagyok vele, de szeretném, ha ezt valahogy, ha nem is megoldanánk, de kezelnénk... próbálnánk kezelni.

- Én... - kezdek bele ügyetlenül, mert nem tudom, hogyan lehetne jól megfogalmazni, hogy hogyan érzek ezzel az egész nagy változással kapcsolatban - képviseltem valamit a külsőmmel, amiről úgy gondoltam és éreztem, hogy én vagyok, ezt pedig már nem tudom megtenni, úgy vélem - motyogom el. - Most jobban tetszem neked, mint hónapokkal ezelőtt? - kérdezek rá őszintén, mert hallottam már mástól is, hogy kurva jól nézek ki, még jobban is állnak dolgok, mint anno, ami igazán kellemes simogatás az egómnak, de az önmagammal való problémámat persze nem oldja meg. - Előbb-utóbb muszáj lesz megszoknom, szóval idő kérdése, hogy megbékéljek - jelentem ki fanyar félmosollyal.

- Más volt az a Deon és más ez. Mindkettő tetszik. Nincs az, hogy jobban vagy nem jobban, de nincs mit tagadni azon, hogy nagyszerűen nézel ki. Időd van megbékélni vele, én csak annyit kérek, hogy ne fojtsd el magadban.

- Tudod... a srácoktól néha kaptam pár akaratlan pofont és az eléggé rosszul esett. Meg időnként Kazut cikizik a pocija miatt... Persze csak azért, mert tetszik nekik, de akkor mindig legszívesebben eltűnnék a balfenéken, nehogy elővegyenek - vallom be őszintén, szinte csak elsuttogva a szavakat. - Bár Yoru azt mondta nemrég, hogy val'szeg most jobban festenék abban a qipaoban, amit a színházi esten viseltem tavaly - teszem hozzá egy erőtlen félmosollyal. - Nem igazán fojtottam el, csak nem akartam, hogy tudd.

- Mindenkit lehet valamivel cikizni, csibe - mondja komolyan.

- Tényleg? Téged például mivel? - kérdezek rá. Nem akarnám csesztetni, Kazt is mindig bevédem, mert hiába tudom, hogy Yoru csak azért szekálja, mert tetszik neki a pocija, engem tudom, hogy rohadtul kellemetlenül érintene az ilyesmi és jólesne, ha valaki kiállna mellettem.

- Ez egy rohadt jó kérdés - feleli komolyan.

- Elmész a sunyiba - mondom neki elvigyorodva, azzal felé fordulok és átkarolom. - Minden kérdést átbeszéltnek találsz? - kérdezem heccelve, incselkedve Asaméval.

- Úgy érzem. Ha részedről is mindent megbeszéltünk, de ha van még bármi, szívesen meghallgatlak - válaszol, majd csókot nyom a homlokomra. Közelebb kúszom hozzá, egészen a testéhez bújok, mert amíg hátulról átölelt, nem éreztem, hogy fáznék, most viszont libabőrös leszek.


Hogy van-e még valami? Persze. Szeretlek. Nagyon. És hálás vagyok neked, mert nem elég, hogy nélküled sehol se lennék, de valahogy el tudod nálam érni, hogy mindig jobb legyek az előző napi önmagamnál. Nem csak tanítasz, építesz is. Jeremy, Yoru és Tatsuki is mondta, hogy jól nézek ki, vonzó vagyok, azonban akinek a szava igazán számított, az te vagy. Azzal, hogy azt mondtad, ugyanannyira tetszem neked, valamit adtál nekem, ami segít abban, hogy elfogadjam, változom. Egy valami azonban sosem fog, tudom: mindig te leszel számomra a legek legje. El sem tudom nélküled képzelni az életem és nem is akarom. Tisztában vagyok vele, hogy ha meghalnál, nekem mindent, amit rám hagysz, vinnem kéne tovább, mégsem vagyok benne biztos, hogy túlélném. Hát ezért nem szerencsés, ha pártfogó és pártfogolt közt szerelem van, főleg olyan erős, mély és méretes, mint a miénk. De ez az, ami engem erőssé tesz. És gyengévé, mert majdnem bármit megtennék, hogy megmentselek, vagy akár érted, a kedvedért.


Az álla alatt a testéhez nyomom a fejem. Érzem, hogy apró remegés fut végig rajtam, aztán megerednek a könnyeim. Boldog vagyok. Már nem fáj, de rettegek tőle, hogy egyszer vége lesz. Ettől vegyesek az érzéseim, viszont ha kibőgöm magam, meg fogok nyugodni. Kívánom is Asamét és az övé akarok lenni. Már bánom, amit Tatsukival tettem, ugyanakkor most már sokkal nyugodtabb vagyok, békét hozott számomra, hogy azt megléptem. Azt kaptam, amit akartam és bár most már Asame is valószínűleg képes lenne rá, nem tőle kértem. Elfogadnám és örülnék neki, ha valahogy úgy bánna velem, mint Tatsuki, de az igazság az, hogy a finoman erőszakos, végletekig nyers és egyszerű, leheletnyit durva bánásmód a szexben számomra már a pirszingesemmel kötődött össze. Teljes mértékben megértem, hogy Shinji eleinte miért tudott csak olyan nehezen elszámolni magával, mert erre vágyik, ezt akarja, ahogy azt is, miért nem bírt ellépni mellette, miért vált boldog rabjává. Tatsuki a tavalyi eset óta rengeteget változott, érzem, hogy már képes olyasmire, amire akkor még nem lett volna, de az, ahogy a szexhez hozzááll, valószínűleg már nem változik meg sosem. Kurvára élveztem, amit művelt velem, de bánom részben, mert ha Asame tudná, gyűlölne érte és megint harag lobbanna benne, ezért remélem, hogy sosem derül ki.