210.

Shinji

Az élet tényleg nem állhat meg, így ha kelletlenül is, de végül négy nap után úgy döntöttem, visszanézek megint a Seichirou-házhoz. Az éjszakát nem igazán tervezem itt tölteni, kell a távolság most mindenkitől, csak akkor maradok, ha tényleg égetően szükség van rám, bár egyelőre nem volt, a dolgaimat elintéztem, megcsináltam napközben, így este nyugodt szívvel mehettem mindig vissza Tatsukihoz. A napok lassan telnek. Még mindig semmi használható információ nincs Kitamuráról és ez kibaszottul idegesít lassan. Kétlem, hogy feladta, inkább valami nagy balhéra készül, ami gondos tervezést igényel és már az sem zavarja, hogy az embereit szép lassan kapjuk el sorban. Nem értem, miért nem hagy fel inkább az egésszel, ennyit nem érek.


Bakari szerint Yoshi már van olyan állapotban, hogy hosszabb beszélgetésbe elegyedjen vele az ember, fokozatosan javul és épül fel, nekem pedig ez a legalkalmasabb időpont jelenleg, hogy közöljem vele: csalódtam benne. A hirtelen érzett gyilkos düh, mely miatt meg tudtam volna ölni, már elpárolgott belőlem, de ettől még beszélni akarok a fejével kicsit, mert ez így nem állapot. Bakari persze azonnal rám mordult, hogy ne csináljak semmi faszságot, különben megint kaphatok a méregből, amit a múltkor adott, de pont leszarom, akkor is beszélni fogok Yoshival az egészről, mert tudni akarom, legalább tanult-e belőle. Ha nem, felesleges erőlködni és ezt Tatsukival is közölni fogom. Rövid kopogás után, meg sem várva a választ lépek be a Yoshinak kijelölt szobába, s csukom be magam mögött az ajtót, majd ridegen figyelve az ágyon fekvő srácot indulok el felé. Yoshi láthatóan nagyot nyel, ugyanakkor nem ijed meg, nincs félelem a szemében. Pedig lenne mitől félnie. Egészen az ágy végéhez sétálok, majd rágyújtok és csak nézem őt némi megvetéssel szememben talán. Megszeppenve néz vissza, ugyanakkor nagy levegőt vesz.

- Hallgatlak.

- Gondolod, mondanom kéne bármit is?

- Gondolom, nem azért jöttél, hogy megnézd, élek-e még.

- Részben azért is. Remélem, tisztában vagy azzal, hogy most kaptál egy második lehetőséget bizonyítani, mert amit nyújtottál, az... még a szánalmas kategóriát is csak alulról súrolja.

- Tisztában vagyok vele - mondja komolyan. - Ahogy azzal is, hogy innentől nem hibázhatok. Ennek megfelelően fogok cselekedni is.

- Szép szavak - morgom.

- Akármit fogok mondani, te így is, úgy is ki vagy akadva rám, ráadásul jogosan.

- Úgy viselkedtél, mint aki kibaszottul nem tanult semmit eddig - közlöm vele tényként. - Ennél többet vártam tőled, Yoshi, sokkal többet. Egy dolog, hogy elsőre elbuktál, mindenki elbukik, de az, hogy nem tudsz egy helyzetet ésszerűen felmérni és kezelni...

- Igazad van - mondja halkan. - Kétségbeestem és mintha mindent elfelejtettem volna. És még mielőtt belekötsz, ez nem védekezés, hanem tény, és talán a legnagyobb hiba az egészben.

- Semmit nem változtat a dogokon. Az első volt, amire felhívtam a figyelmed, hogy sose hagyd, hogy az érzéseid irányítsanak, mindegy, hogy az szerelem, ragaszkodás, félelem vagy kétségbeesés. Ha hagyod, hogy ezek határozzák meg a döntéseidet, elbuksz, ahogy elbuktál most is. Érzelegni, rettegni, nyáladzani lehet otthon a takaró alatt a gazdival, de terepen minden ilyen a veszted okozza.

- Feltűnt, így a saját bőrömön tapasztalva meg pláne.

- Örülök. Fogd fel végre, hogy ez az egész kibaszottul nem játék!

- Tudom, hogy nem az - hajtja le a fejét.

- Ezzel nálam semmire nem mész. Leszarom a bűnbánásod, a sajnálkozásod, az kibaszottul nem segít semmiben, abból még nem tanulsz. Majd ha meg tudod mondani, mikor, hol és miben hibáztál... Addig az egész csak felesleges időpazarlás.

- Eleget gondolkodtam azon, hol rontottam el.

- Ha gondolkodni kell rajta, akkor még kurvára nem tudsz semmit. Nincs időd gondolkodni. Azonnal tudnod kell, hol hibázol és hol tudod ezt korrigálni. Én is hibáztam aznap, mikor meglőttek, de én már akkor tudtam, mikor nekem rontottak, hogy hol. Ha mindenhez gondolkodnod kell, akkor felesleges erőlködni ezzel az egésszel.

- Képes vagyok rá - mondja komolyan. - Megkaptam a leckémet, ennek elégnek kell lennie. Tudok tanulni, fejlődni és már látom, mire számíthatok.

- Kemény szavak - mondom némi gúnnyal hangomban és elnyomom csikkem a hamutartóban.

- Akkor mégis mit vársz?

- Hitegetni, ígérgetni könnyű, de itt lenne az ideje, hogy valamit domboríts.

- Rendben, értettem.

- Értettem... tanultam belőle, így lesz... Üres szavak. Pont leszarom, mert ez édeskevés. Ez a baj a testőrdinasztiák kölykeivel, bólogatós kiskutyák, mert rettegik a család haragját, hogy szégyenben maradnak - morgom. - Szarra se megyek azzal, hogy érted. Látni is akarom, hogy így van, mert a szavak semmit nem számítanak, Yoshi. Az a te kibaszott nagy mázlid, hogy Tatsuki életben hagyott. Én megöltelek volna ott helyben, mert amit produkáltál, az még testőrhöz is méltatlan volt.

- Shinji... - Erőtlen a hangja és látszik, hogy nem tud mit mondani. Nem is tudja folytatni.

- Védekezzél nyugodtan, gyerünk! - mordulok rá hangosabban. - Hozz fel egy kibaszott, elfogadható érvet, ne csak lapíts a füled-farkad behúzva!

- A rohadt életbe már! - néz fel rám. - Féltem, rettegtem, nem tudtam, mit tegyek. Nem láttam a kiutat, gondolkodni sem tudtam, kétségbeestem. Sosem voltam még csak hasonló helyzetben sem! Elbasztam, de már látom, mit, sőt, azt abban a pillanatban felfogtam, hogy meg fognak ölni, mikor rájöttem, hogy értéktelenné tettem magam, ráadásul az sem segített, hogy minden triplán fájt. - Ingerült, de nem kiabál.

- Még mindig nem mentség! Féltél, egy dolog, ha nem tudod legyőzni, ugyanígy elbuksz következőre is! Fáj? És? A fájdalom elmúlik, kezelhető, de ha hagyod, hogy legyőzzön, akkor egyszerűbb, ha magad ölöd meg, mert amit utána kapsz, rosszabb lesz a halálnál is! Még mindig kibaszottul nem kaptam tőled érdemi védekezést! Ennyire vagy képes? Akkor viszont látásra! Majd lesz más, aki védi és kefélgeti Jeremyt!

- Nem! - Dühös, egyre inkább elveszti a nyugalmát. - Mi a rohadt életet akarsz még hallani?! Tanultam belőle, tudom, mit basztam el, és tudom, hogyan kellett volna, de ennél többet nem tudok jelenleg tenni! Ráadásul sok minden megváltozott ezzel és most már sokkal több múlik azon, amit teszek, méghozzá nem csak nekem.

- Örülök, hogy kezded felfogni - mondom gúnyos mosolyra húzva ajkaim. - De még mindig csak véded magad! Akinek sok múlik ezen, az a kis ribancod, Jeremy! - morgom én is ingerültebben, mint eddig. - A te életed ebben az egészben szart sem ér, mert az a dolgod, hogy védd a gazdád! Ehhez mérten gondolkodj legközelebb!

- Jeremy nem ribanc! - Most viszont már üvölt. - Tudom, hogy mivel tartozom neki, ahogy azt is, hogy a legközelebbi hibámnak már ő issza meg a levét, éppen ezért nem fordulhat elő, hogy így legyen.

- Igazad van, nem az. Nem kér pénzt azért, hogy megdugassa magát - mondom higgadtan újabb cigire rágyújtva. Bosszantó, hogy nem tanult semmit az eddigiekből. Ha Jeremyről van szó, még mindig elszáll az agya, ez pedig kibaszott nagy hiba. Leszarom. Előbb-utóbb felfogja talán. Az ajtó nyílik és Jeremy lép be rajta. Emlegetett szamár, mi? Rideg pillantással mérek végig rajta, míg leül a fotelba, majd tekintetem ismét Yoshira szegezem. Felőlem végignézheti a műsort. Ha lenne gusztusom hozzá, úgy megkefélném, hogy azt is kiverné a fejéből, hogy bármikor megközelítse megint Tatsukit is akár, arról nem beszélve, hogy annyira nyilvánvalóan kerülgeti Deont is, hogy ha Asaménak is szemet szúr a dolog, megáshatja a saját sírját, mert a yakuza nem fog vele szarozni.

- Te mi a faszról beszélsz? - kérdez vissza, de mikor belép Jeremy, láthatóan visszavesz az indulatból.

- Nem hiszem, hogy nekem kéne elmagyaráznom bármit is erről. Ezek után kérdőre vonom a jó megfigyelőképességeidre vonatkozó jelentéseket.

- Tudom. - A hangjából hallatszik, hogy komolyan mondja, tisztában van dolgokkal, csak nem akarja beismerni magának. - És ennek mi köze van ahhoz, hogy szarba se nézel?

- Ha ezt sem fogod fel, tudlak sajnálni... - felelek ridegen neki.

- Mert semeként ukéja lenni valakinek kevésbé durva, mi? - szól közbe Jeremy és csak mellékesen megvonja a vállát. - Úgy hiszem, semmi közöd, hogy kivel mit csinálok, ha gondod van vele, akkor nekem ródd fel, ne Yoshinak! - Hideg a hangja, de ennyivel le is tudta a mondandóját.

- Ahelyett, hogy nekem pofázol be, tanítsd meg a szeretődnek, hogyan kezelje az érzelmeit veled kapcsolatban! - mordulok rá. - Leszarom, ki alatt nyögsz és hányszor dugatod meg magad Tatsukival - közlöm vele könnyedén -, azért jöttem, hogy helyretegyem végre Yoshimi agyát, bár pont leszarom, ha a következő esetben kinyírják mégis. Rómeó és Júlia itt működik, a pokolban nem!

- Aha... látom, leszarod - húzza gúnyos mosolyra a száját. - Éppen arra próbálom tanítani, csak úgy mellékesen. Tedd rendbe az agyát, ráfér - mondja komolyan -, de ne velem tartsd sakkban! Vagy másképp nem megy?

- Hidd el, pont leszarom - válaszolok ugyanolyan gúnyosan, ahogy ő beszél velem. Hülye kis vakarcs, te sem érted, igaz? Nem fogod fel? - Nem, Jeremy. Azért basztatom veled továbbra is, mert még mindig te vagy a gyengepontja és ez a legnagyobb hiba. Amíg akár én is fel tudom őt húzni a témával, addig nem tanulta meg a legfontosabb leckét.

- Tisztában vagyok vele - mondja meg komolyan. - Amint láttad, nekem ez már nem okoz gondot, és Yoshi is meg fogja tanulni, hogy attól, hogy valaki leribancoz, még nem kell felkapnia a vizet - emeli ki a szót -, ellenben nem tartom fairnek, hogy ezt nem a szemembe mondod - teszi hozzá mellékesen. - Egy szóval nem mondtam, hogy ne baszd le ezért is, de akkor azt tedd úgy, hogy vagy ne az egész folyosó legyen ettől hangos, vagy úgy, hogy itt vagyok.


Újabb gúnyos mosolyra szalad szám széle.

- A szemedbe is megmondom a véleményem, ebben biztos lehetsz. Az élet nem áll meg addig sem, míg Yoshi az ágyat nyomja. Nem fogok vele finomkodni továbbra sem, ha nem tetszik az, ahogy tanítom, akkor elvonulsz a dolgodra szépen és hagysz a faszba, kergetni meg nem foglak csak azért, hogy itt legyél, mikor lebaszom. A te kutyád lesz, de még én foglalkozom vele egyelőre.

- Tudom, és hálás vagyok azért, hogy a történtek ellenére hajlandó vagy vele foglalkozni. - Látszik, hogy őszintén beszél. - Nem érdekel, hogyan tanítod, amíg nem ölöd meg, addig a ti dolgotok, ebből én kiszálltam, amire nekem kell tanítani, azt megteszem, a többit rád bízom. Nem kell finomkodnod, az nem vezet semmire, nem is kértem ilyet, a kérésem csak magamra vonatkozott.

- Nem lehetsz mindig a közelében, amikor kiképzem, így utólagos engedelmeddel fogom ezzel csesztetni, míg meg nem tanulja kizárni.

- Még egyszer megismétlem, hogy nem érdekel, ha ezzel tanítod, de tedd úgy, hogy ne ezért jöjjek be! Eszembe nem jutott volna benyitni, ha nem attól hangos a folyosó, hogy mekkora ribanc vagyok - mondja a szemembe. - Tudtam, hogy itt vagy és azt is, hogy miért, jogosnak tartom, hogy lecseszed, szíved joga, te vagy a mestere, nem is akarok a közelében lenni, mikor képzed, mert ez rátok tartozik, ahogy az meg rám, hogy Tatsuki engem hogyan képez. Ezennel szerintem zárjuk le ezt a kérdést, én nem szólok bele, mit csinálsz és hogyan, ellenben magam meg fogom védeni.

- Ne nekem ródd fel, hogy zeng a folyosó - jegyzem meg neki ennyiben hagyva a témát. - Te pedig - nézek szigorúan Yoshira - kezd el kurva gyorsan összekaparni magad!

- Gondolom, nem magától jutott eszébe a dolog - nyögi még be Jeremy, de aztán elhallgat.

- Össze fogom - mondja komolyan. - Még valami?

- Mint mondtam, az élet nem áll meg... Azért, mert az ágyat nyomja, még tud tanulni. Egyelőre végeztem, a többit majd, ha már képes mozdulni is... - morgom, majd elindulok kifelé.


Jeremy utánam jön.

- Beszélhetünk négyszemközt?

- Mondd! - zárom be magam mögött az ajtót, amint kiérünk a folyosóra.

- Várom, hogy a szemembe mondd, amit gondolsz - mondja teljesen nyugodtan.

- Nincs mit ragozni rajta, Jeremy. Továbbra sem érdekelsz semennyire, semmilyen értelemben. Védelek, mert Tatsuki tanítványa vagy, ennyi. Ettől függetlenül magánügyed, kivel kefélsz, kivel nem Yoshimi mellett.

- Rendben. Szeretném majd tudni, hogy haladsz Yoshival. Igyekszem én is segíteni neki, pláne ebben az érzelmi dologban, de ehhez tudnom kell, hol tartotok. Komolyan mondtam, hogy nem szólok bele semmibe, amíg életben marad. Láttam, hogy mennyire rossz a helyzet és ezen változtatni kell. Mindenben támogatlak, ami ezt segíti elő.

- Nem fogom kinyírni, az a te feladatod lesz, ha mégis elbukna. A te kutyád, melléd fog kerülni, de meg fogom ruházni, ha arról van szó.

- Tisztában vagyok vele, hogy ha így lesz, akkor mit kell tennem - mondja meg komolyan és látszik rajta, hogy meg is fogja tenni, ha arra kerülne a sor. - Nem kértem, hogy ne tedd, ha azt látod jónak, felőlem félholtra is verheted, csak utána ne hagyd magára, hanem kapjon valami ellátást. Használd azt a módszert, ami hatásos, ez rád van bízva.

- Nem is fogok finomkodni vele, abban biztos lehetsz - felelem neki komolyan.

- Rendben - bólint is hozzá. - Van még valami, amit tudnom kellene?

- Részemről végeztem - jelentem ki és indulok el vissza a testőrszoba felé.

- Köszönöm - szól még utánam komolyan és visszamegy Yoshihoz. Ne köszönd. Ha Yoshi elbukik, azzal én is, ezt pedig kibaszottul nem fogom neki hagyni. Simán választhattam volna Terukit is, kettejük között vacilláltam, de nem véletlen Yoshit akarom kiképezni. Tény, hogy amikor kiválasztottam őt, még nem voltam tisztában azzal, hogy kefélgeti Jeremyt, vagy hogy milyen a kapcsolatuk, ám mikor Tatsuki beközölte, már biztos voltam benne, hogy nekem ez a srác kell. Egy kutyát erősít, ha szerelmes a gazdiba, de Yoshinak meg kell tanulnia, hogy ezt hogyan kezelje, különben így jár és kurva gyorsan végzi hullazsákban. Ráadásul Jeremy kezei által. Nem ez a célom. Azt akarom, hogy remek kutya legyen belőle, és ha megint elbukik, még tőlem is kap egy alapos oldalba rúgást a hülye korcs, mielőtt a kölyök kinyírhatná.


Útközben belefutok Bakariba is, aki szigorú pillantásokkal mér végig és jelenleg nem tudom eldönteni, hogy ez annak köszönhető, hogy bal lábamra még mindig erősen sántítok vagy inkább annak, hogy Yoshinál voltam. Gyanítom, az utóbbi sanszos.

- Nem kell a feszkó. Él, nem tört több csontja, mint amennyi el volt, csak haj nem maradt a fején - közlöm vele.

- Remélem, kevesebbet fogsz azután morogni, hogy kiugattad magad - morogja.

- Morr - felelek neki ennyivel, de elröhögöm magam. Most erre mit mondjak? Részemről téma lezárva. Bakari grimaszol egyet, szája ép szegelte pedig felfelé görbül, szemöldöke megemelkedik és megcsóválja fejét. Akkor ez jól sikerült, ha belőle is előcsaltam vele egy mosolyt. Ismerem már annyira, hogy tudjam azt, hogy most mosolyogna, de automatikusan fegyelmezi magát.

- Helyes, a veszettség elleni oltást a lakásomon hagytam - mondja, mire vigyorba szalad a szám megint. - Ijesztő, milyen súlyos hatással jár számodra a Deonnal és Tatsukival ápolt kapcsolat - jegyzi meg szárazon, de barna szemei halvány vidámságot tükröznek. Megvonom vállam még mindig vigyorogva.

- Tudod, hogy van ez, aki korpa közé keveredik... - felelek neki rágyújtva.

- Azt megeszik a disznók - fejezi be a mondatot komoly képpel.

- Később, ha lesz szabad két percem, megkereslek. Zavar, hogy még mindig nem bírok normálisan járni és Tatsuki is hiába masszíroz ki, mintha semmit nem érne...

- Hova sietsz?

- Ha az ember szabadságolja magát pár napra, hamar ellepi a felgyülemlő munka - vonom meg vállam. - Szarakszik a biztonsági rendszer.

- És nincs két perced? Gyorsabban rohanhatnál a munkáid elvégzésére - világít rá könnyedén. Felnevetek.

- Meggyőztél.

- Van neked eszed, csak néha nem arra használod, amire szükséges volna - közli nyugodtan, komolyan, azzal kinyitja az egyik üres szoba ajtaját és biccent, hogy menjek előre. Megfontolandó a dolog. Már ami arra vonatkozik, hogy hagyjam a hátam mögé kerülni, de engedek neki kivételesen. Jó, aláírom, mióta megkaptam azt a mérget, bizalmatlan vagyok vele, amúgy sem egészséges egy alvilágit a hátad mögé engedni, bármennyire is a te oldaladon áll. Ez van. - Mi miatt vacilláltál? - kérdezi meg teljesen nyugodtan.

- Önszántamból engedjelek a hátam mögé? - kérdezek vissza heccelve őt. - Csakhogy most se arra használjam az eszem, amire szükséges volna.

- Pontosan. Nincs okom hátba támadni és ha nem muszáj, nem is foglak. Vedd le a nadrágod! - Ha nem tudnám, hogy Bakari nem meleg, ezen most elgondolkodnék erősen. Azt hiszem, most megint tényleg csak a hülyeségekre tudok gondolni, de néha kell ilyen is.

- Ha az ember huzamosabb ideig van Tatsuki mellett, szerintem a saját anyjával is bizalmatlanná válik, ha arról van szó, hogy a háta mögé engedje vagy sem - felelek neki halvány mosollyal, majd megszabadulok a nadrágtól, ami rajtam van, s miután Bakari biccent, hogy üljek le az ágyra, megteszem.

- Mellette nőttem fel, ettől még nem váltam paranoiássá - közli egyszerűen, miközben óvatosan az ujjbegyeivel végigtapogatja lábam teljesen a combtőtől egészen a talpamig, gyakorlatilag mindenhol. Van, ahol végighúz, néhol megnyomja, ami fáj is rendesen, de a görcs szép lassan kezd kiállni az izmomból. - Én egyszerűen úgy állok a kérdéshez, hogy gyere be a hátam mögé, érj hozzám és úgy pofán verlek, hogy kiköpöd a fogsorod. Garantáltan el fog menni a kedved attól, hogy ezt csináld - magyarázza. - Ha valamit megtanulsz hamar, az az, hogy a legrosszabb ötlet hátulról támadni, mert mindenki erre gyúr rá szinte a legjobban. Láttam vadászt majdnem száznyolcvan fokos fordulatot tekeredni, majd egy könnyed mozdulattal lecsavarni a támadója fejét annak ellenére, hogy épp megkötözni próbálták - meséli színtelen hangon. - Az emberek szabadulóművészek lesznek, ha veszélyben az életük, ami egy hátulról érkező támadásnál erősen érezhető az alvilágban. Tatsuki is olyan dühös lesz, hogy a falat átüti. - Ezzel egyet kell értenem, tapasztaltam. - Shinji... ezzel neked rohadtul feküdnöd kéne - mondja meg végül. - Az izomgörcs csak tünet, gyulladásban van a csonthártyád és valószínűleg a csontod is sérült. Ha nem akarod, hogy kórházba kelljen ezzel szállítani téged és azt, hogy műtéti úton segítsenek rajtad, legalább másfél-két órán át tíz perces váltásokkal hidegborogatást csinálsz és további egy napot az ágyban töltesz felpolcolt lábbal, maximum pisálni kelsz fel és nem terheled a lábad.

- Volt szerencsém tapasztalni Tatsuki dühét ezzel kapcsolatban, bár elég könnyen megúsztam a dolgot - mondom komolyan, ám arra, amit utána mond, elhúzom a szám. Jobb híján akkor megint ágyfogság... Nagyszerű lesz, csak ne itt kelljen lennem! Mindegy, ezt majd még megoldom. - Szép kilátások. Akkor egyelőre azt hiszem, lemondok a rohangálásról.

- Én is így gondoltam. Értesítem Ryuuichit, hogy amennyiben akar tőled valamit, telefon vagy séta. - Miközben beszél, már polcolja is fel lábam. - Örülj neki, hogy túlélted a háta mögé kerülést, ezzel nagyjából egyedül vagy - jegyzi meg komolyan.

- Tudom - zárom ennyivel. - Ha beszélsz Ryuuval, küldjön át minden anyagot, amit át kell futni, a többit megoldom - kérem a férfit, majd kezembe veszem a telefont. Bakari aprót biccent, majd kimegy a szobából. Valószínűleg szól Ryuunak arról, amit kértem. Míg távol van, dobok egy sms-t Tatsukinak: “Ágyfogságra ítéltek, de nem akarok itt maradni. Rabolj el!”


Bakari Terukival együtt tér vissza, ami engem jelenleg nem dob fel, de inkább kussolok most. Elég, ha egy vagy két ember tudja, mi fasz van. Mindegy. A srác egy pohár pezsgőtablettás vizet nyom a kezembe, gondolom, kalcium és magnézium, ilyen esetekben ezt nyomatják állandóan, míg Bakari bebugyolálja combom a törölközőbe csavart tört jéggel. Oké, ez most kibaszott hideg és kellemetlen, de csak halkan mordulok egyet az egészre.

- Szükségetek van még valamire? - kérdezi Teruki.

- Nincs. A vízben kalcium, magnézium és gyulladáscsökkentő van, idd meg! - utasít, én pedig megiszom a rögtönzött koktélt. Nem vagyok egy alkoholizálós fajta, de egy tequillának jobban örültem volna jelenleg. Ez jutott most, majd később...

- A testőrszobában van a laptopom, hozd el, kérlek - nézek a srácra.

- Hozom - válaszolja, azzal megfordul és elhagyja a szobát.

- Tíz percig legyen rajtad, utána tíz perc szünet, majd megint tíz perc másfél órán keresztül! - adja ki az utasítást Bakari. - Becsülettel csinálod, vagy üljek itt?

- Nem cseszek ki magammal - válaszolok neki. A kórház most rohadtul nem hiányzik sem nekem, sem senkinek ebben a helyzetben, szóval inkább betartom az utasításokat, mintsem elnyújtsam a dolgot. Teruki is hamarosan visszatér kezében a laptopommal, majd bedugja a madzagját és az ölembe teszi azt. - Köszi. - Aprót bólint, s várja kell-e még valami, mire csak megrázom fejem, hogy nem, s már állok is neki bekapcsolni a gépet, Bakari és Teru pedig magamra hagynak végül. Telefonomra pillantok, várva, hátha visszaír Tatsuki, ám ez nem következik be, így megnyitom az átküldött dokumentumokat és nekiállok átnézni őket, miközben teljesítve Bakari utasítását tíz percenként leszedem combomról a borogatást, pihentetem, majd visszarakom. Nem tudom, mennyi idő telik el, talán alig több, mint fél óra, mikor nyílik az ajtó és Tatsuki lép be rajta vigyorogva. Elmosolyodom én is. Mellém lépked, majd hajamba markolva emeli fel fejem és forró csókot nyom számra.

- És hogy gondoltad, kapjalak fel és fussak, amerre látok? - kérdezi heccelve.

- Ez is egy megoldás - vigyorgok rá. - Majd kiabálok és kapálózom, hogy hatásos legyen.

- Persze, aztán sortűz kíséretében hagyhatom el csak a házat, ha épp nem lőnek szitává - viccelődik tovább, miközben helyet foglal mellettem egyúttal át is karolva. Félrerakom a gépet magam mellé.

- Ugyan, nem mernének rád lőni - mondom megvonva vállam. - Ryuuichi felnégyelné őket, ha véletlen engem találnak el a nagy lövöldözésben - vigyorodom el.

- Miért, nem tudnak normálisan bánni egy pisztollyal? - kérdezi rájátszva az elcsodálkozásra.

- A célzóképességükkel nincs gond, inkább sanszos, hogy Ryuu haragját félnék jobban, ha veszélyeztetnének - röhögöm a végét. - Másrészről gondolod, komolyan vennének minket? Most úgy őszintén...

- Remélem, hogy igen. Hogy haladsz? - biccent a laptopra.

- Eltart pár órát, mire befejezem. A biztonsági rendszert macerásabb lesz ellenőrizni, de legalább a hibalistát megkaptam. Nem kell még azzal is foglalkoznom, hogy éppen mi szarakodik.

- Akkor hogy raboljalak el? - kérdezi meg őszintén.

- Kurva gyorsan - vigyorgok rá. - Bárhol meg tudom csinálni ezeket, de nem hiányzik, hogy a szükségesnél jobban körbe legyek ugrálva megint.

- Nem látom a komplett kiszolgálószemélyzetet - mondja, miközben azért keresi őket, nyújtogatja a nyakát. - Egyelőre megint én ülök itt csak, vagy a többiek megtanultak láthatatlanná válni, esetleg teleportálnak.

- Ebben a házban lassan az utóbbi kettő sem lesz lehetetlen - kuncogom.

- Mit parázol? Úgy viselkedsz, mint patkány a süllyedő hajón.

- Parázik a franc - vonom meg vállam, majd leoldom lábamról a borogatást. - Az ágyfogság még mindig nem a kedvenc szórakozásaim egyike.

- Nem erről beszélek - veszi át komolyan a szót. - Mi bajod az itteniekkel? Vagy úgy egyébként.

- Alapjáraton semmi. Nem volt jellemző sosem, hogy bárkivel akárcsak a testőrök közül is foglalkozzak, persze ennek megvan a maga hátulütője, az emberről hamar megindulnak a pletykák, ha nem folytat társasági életet és tulajdonképpen mindenkit elhajt a faszba, ha közeledni akarnak felé. Sosem érdekelt, miket beszélnek a hátam mögött azt gondolva, hogy esetleg nem tudom meg, ugyanakkor nem is tervezem, hogy bármikor témájuk legyek, jelenleg meg azok után, hogy Yoshit félholtan hozta vissza Bakari és most engem is ágyfogságra ítélt, megint menni fog a találgatás. Továbbra sem izgat, de ne ettől zengjen a ház, mert ez nem hiányzik. Nem nekem, vagy nem Yoshinak, senkinek szerintem. Raktari látta Yoshit, milyen állapotban van, Teru engem, ketten együtt meg simán összerakják a dolgokat, még ha talán helytelenül is.

- Nyílt titok, hogy Asaméval segítjük egymást, egyfajta szövetséget kötöttünk. Szabad bejárásom van a házba, a kutyám itt posztol és nem a tanítványom miatt. Egyértelmű, hogy nem véletlenül jövök ide és ámításnak gondolom, ha azt hiszi valaki, hogy nem kezdik már most helyesen összerakni a kívülállók, hogy gebasz van. Gyaníthatják azt, hogy Asaménak meggyűlt a baja az alvilággal és rajtam keresztül rak rendet, vagy hogy nekem a yakuzákkal és ő segít nekem, ugyanakkor azt sem hiszem, hogy nem tudják az itt szolgáló emberek, hogy a szeretőm vagy, Jeremy meg Yoshimivel kavar. Ez sok információ és nehezen kezelhetőek, hogy a lényegig valaki eljusson. A pletyka nem érdekel, egyetlen szó elég, hogy összetörjek pár pofát, akkor pedig meggondolják, miről fecsegnek. Ne menekülj, hanem tarts rendet! Ha valaki ugat, törd ki a fogait, vagy lépj a farkára! Tanítsd meg a többieknek, hogy hol a helyük és mit lehet, különben hiába leszel te itt a főnök, nem lesz értéke a szavadnak!

- Csak még ez a helyzet nekem is új és szokatlan - vallom be csendesen. - Nem készültem arra sosem, amire Ryuuichi szán most. Sosem érdekelt, miről beszélnek a hátam mögött, tegyék meg, nem leszek attól rosszabb testőr, mert ők azt találgatják, miért vagyok olyan, amilyen. Hidegen hagyott a dolog, végeztem a dolgom és ennyi. Nekem is bele kell szoknom ebbe, mert tudom, hogy ha nem teszek semmit, szarnak a fejemre a továbbiakban. Nem menekülök viszont. Van mit tanulnom, többek közt azt is, amit felvázoltál, mert ezekhez nem voltam hozzászokva, nem kellett foglalkoznom azzal, hogy tekintélyem legyen esetlegesen, és azzal, hogy Ryuu elém vázolta, mik a tervei velem kapcsolatban, hirtelen szakadt minden a nyakamba, ennyi a helyzet és nem több. Nem olyan, amivel ne tudnék megbirkózni, vagy tényleg menekülésre késztetne. Mellesleg nem tudták, hogy a szeretőd vagyok, ha sejtik is, csak mostanában kezdték el, miután itt kötöttél ki - mosolyodom el halványan. - Szóval mindezek tudatában rohadtul nem terveztem sem elmenekülni a dolog elől, sem megfutamodni semmitől sem.

- Nagyon helyes. Egyébként gondolhattad volna már akkor, hogy nem maradsz egyszerű testőr, amikor Deon mellé neveztek ki - közli be lazán, miközben rágyújt, most a saját cigijéből. Nofene, ritka pillanatok egyike, hogy nem az enyém van nála, vagy nem abból csaklizik el egy szálat.

- Fogalmazzunk úgy, hogy inkább csak nem akartam akkor még továbbgondolni, mit tervez Ryuu - mondom komolyan, s most én vagyok az, aki elvesz egy szálat Tatsuki cigijéből, s rágyújtok, miközben újra visszarakom a borogatást combomra.

- Mi bajod azzal, aminek szánnak?

- Félreértesz, nincs vele bajom, sőt... - mondom őszintén. - Meglepett, főleg ha azt veszem számításba, hogy én honnan jöttem és a többiek honnan. - Tatsuki pedig, ha mosolyogva is, de grimaszol. - Persze, kurvára nem ez számít, ezzel is tisztában vagyok...

- Már azt hittem, kifogásolod. Na, dolgozz! - szól rám játékosan, jelezve, hogy nem itt akar megöregedni. Visszaveszem ölembe a gépet és most már tényleg komolyan belevetem magam a munkába, olyannyira, hogy meg is feledkezem a lábamon lévő borogatásról, s csak arra eszmélek fel, hogy Tatsuki leoldja azt combomról. Ezek szerint beszélt Bakarival, bár nem is ő lett volna, ha nem teszi. Hálásan pillantok rá, majd újra belemerülök a dokumentumok böngészésébe. Elég gyorsan végzek velük, talán egy óra alatt átrágom magam rajtuk, majd átküldöm azokat Ryuuichinek, s mikor megvagyok velük, elveszem magam mellől a telefont, kihangosítom és Ryuut hívom, hogy megkezdhessük a biztonsági rendszer rendbetételét is.