201.

Shinji

Kávé kell. Most rögtön, különben félő, hogy elalszom a gép előtt. Enni sem ártana valamit igazából, mert a következő az lesz, hogy Ryuu simán megtöm, ha nem teszem. De... Mindegy, francnak van kedve még ezzel is szarozni. Engedek az akaratának és elindulok a konyha felé. Már épp húznám be magam után az ajtót, mikor Deon vágtat el előtte, mint akit üldöznek. Na ez az, ami kurvára nem tetszik most. Azonnal sarkon fordulok, ám a kölyök pokoli gyors. Már megint mi a szent szar van? Komolyan néha olyanok Asaméval, mintha húsz éve házasok lennének. Végülis, mit vár az ember két két ilyen akaratos és makacs jellemtől? Semmit. Semmi jót legalábbis. A kölyök nyomába eredek, s mire kiérek, lendül is át a kerítésen. Faszom a rögtönzött edzésbe! Nem szarozok, utána eredek, mert nem fogom hagyni, hogy valami baromságot műveljen. Még mindig kibaszottul nem lehetünk biztosak abban, hogy Kitamura feladta a dolgokat azért, mert lapít, az pedig felettébb hátrányos lenne mindenki számára, ha elkapná Deont esetleg. Asame így is tombolni fog... A kölyök kibaszott gyors és kurva jól mozog terepen, de ezen meg sem lepődöm. Bár nem tud lerázni magáról, azért igencsak megfuttat.


Nem tudom, mennyi ideig kergetem őt, míg végül kiérünk egy forgalmasabb terepre, ahol a kölyök szinte azonnal kocsit fog magának. Baszd meg, Deon! Megnézem az autó rendszámát, majd leintem az első taxit és rámorgok a sofőrre, hogy kövesse a kocsit, amibe az a hülye beszállt, miközben előhúzom telefonom a zsebemből és dobok egy sms-t Tatsukinak: “Deon szökni próbál.”.


Idegesen dobolok térdemen ujjaimmal és a taxissal üvöltözöm, hogy ha szem elől téveszti az autót, lesheti, hogy jattolok neki. Ő persze nyugtatni próbál, de most kurvára nem ér el vele semmit. Kibaszottul érdekelne, mi a faszomat művelt Asame, hogy ezt váltotta ki Deonból. Bár tény, hogy rezgett a léc náluk már erősen, de úgy tűnt, rendbe jött minden, Asame többet kezdett foglalkozni újra Deonnal. Persze a látszat néha csal. Talán öt perc telik el, talán annyi sem, de megszólal telefonom, s már a csengőhangból tudom, hogy Tatsuki hív. Fülemhez emelem a készüléket.

- Mi az, hogy szökik?! - szól bele hangosan, s hangja egyszerre dühös és aggódó is.

- Szökik, menekül, gőzöm sincs, mert nem sikerült elkapnom, de követem a kocsit, amibe bepattant - közlöm vele. - Nem tudom, mi a faszomat műveltek ezek ketten megint, de ez most rohadtul nem tetszik - árulom el. Talán el kellene mondanom Tatsukinak hogy pár hete még arról panaszkodott nekem Deon, hogy megint kezd visszacsúszni abba az állapotba, amiben volt, hogy megint álmos lesz, de megígértem annak a hülyegyereknek, hogy hallgatok. Nem fogom kiadni, csak ha muszáj lesz. - A fő úton haladunk kifelé a Shibuya negyed déli részénél. Az autópálya felé tartanak, ott talán eléjük tudunk kerülni. A kocsi rendszáma megvan, a hármas felhajtónál szedj fel, mert ez a taxi, amit leintettem, rükvercbe képes csak haladni - morgom neki. Majd szólok a sofőrnek, hol álljon meg.

- Tíz perc múlva ott vagyok - mondja komolyan. - Mióta nincsenek rendben a dolgaik? - kérdezi idegesen.

- Akkor említette először a kölyök a dolgot, mikor végre elhagyhattam a szobám és felkerestem őt. Utána úgy tűnt, rendbe jöttek a dolgok, Deon vidámabb lett, volt kedve mindenhez, nem csak punnyadni, Asame is egyre többet foglalkozott vele, szóval passzolom, megint mi a faszom ez az egész, mert délelőtt még fülig ért Deon szája, mikor közölte, hogy megy a yakuzáját terrorizálni - árulom el neki kiszállva a taxiból. Kifizetem a viteldíjat, búsásan jattolok is a sofőrnek, s míg várom Tatsukit, rágyújtok.

- Beleférne, hogy meglóg, hogy figyeljen rá, de ha ezt már elérte, én sem értem - mondja. Kihallatszik a beszédéből, hogy igyekszik higgadtan kezelni a helyzetet, de azért közel áll ahhoz, hogy felrobbanjon. - Tudsz bármit arról, hogy mi okozott fennakadást köztük?

- Deont szarul érintette, hogy Asame nem foglalkozik vele, mert belemerült a munkába, de ezen felül semmit. Tényleg úgy tűnt, hogy helyre jöttek a dolgok, mert egy ideje nem panaszkodott a kölyök arról, hogy ilyen gondjai lennének megint.

- Megnyúzom - morogja. - Az egyetlen dolog, amit el bírok képzelni, mint okot arra, hogy meglépjen, ha Asame megválik tőle, de ezt körülbelül annyira tartom valószínűnek, mint azt, hogy holnap kék lesz a Nap.

- Van egy olyan sanda gyanúm, hogy megint valami faszságon sikerült kiakadnia - morgom a telefonba, s amint leparkol mellettem a fehér Merci, már szállok is be kinyomva a készüléket. - Szürke Toyota Sedan. Viszonylag régi típus - tájékoztatom Tatsukit, amint ismét beletapos a gázba.

- Egy faszságnál többről kell szó legyen, azért ennyire nem lehet hülye a kölyök, de ha igen, imádkozzon! - morog az utat figyelve. - Kazunak vagy Yorunak nem panaszkodott? Jeremy semmit nem mondott, amiről bármi gyanús lett volna. Persze ez nem jelent semmit - teszi hozzá dohogva.

- Kazuval nem nagyon beszéltem mostanában, de Yoru sem említette, hogy Deonnal gond lenne. Valami most történt, ami kibaszta a biztosítékot Deonnál - mondom neki elgondolkodva, ő pedig csak fújtat egyet. Az utat figyelem tekintetemmel az autót keresve, amit üldözünk, mikor végre kiszúrom. - Ott vannak! - mutatok a közel négy autóval előrébb haladó Sedanra. Tatsuki beletapos a gázba, dudálni kezd és simán leszorítja azt, aki nem áll félre az útjából, majd mikor beéri a Toyotát, erőszakosan leszorítja azt az útról. Kibaszott pipa, amit nem csodálok, de azért nem ártana, ha Deont nem egy roncsból kéne kikaparni, azzal is tisztában vagyok azonban, hogy most ha nyugtatni akarom, csak idegesebb lesz. Végülis... Amint a Sedan megáll, mindketten kiszállunk a kocsiból. Meg sem kísérlem visszafogni a tetoválót, majd ha nagyon muszáj lesz, a Mercinek dőlve gyújtok rá, figyelve, mi történik. Tatsuki erőszakosan szinte kitépi Deont az autóból, a sofőr pedig azt se tudja, hogy húzza magát össze minél kisebbre. Szegény pont nem tehet semmiről, így járt. Deon persze fal fehér.

- Neked elment a maradék józan eszed is?! - üvölti, miközben a srácot rázza, azzal feldobja a vállára és bevágja a kocsi csomagtartójába. És szó szerint. Már nekem fájt az, ahogy a kölyök koppant a Merci hátuljában. Bár lehet, így még mindig jobban járt, mintha kapott volna pár maflást. Tudom a tetoválóról, hogy annyira ideges, hogy megint lekenne egy pofont Deonnak, de valszeg tart tőle, hogy nem állna meg egynél, úgyhogy inkább hagy magának időt. Még mindig kibaszott ideges és most a sofőrt veszi célba fújtatva, mintha meg akarná ölni. Én is mozdulok, de a fickó jobbnak látja, ha inkább kibaszott gyorsan rálép a gázra és elhúz a faszba, így alig pár pillanattal később már csak a kerekeinek füstjét nyelhetjük. Méghogy a dohányzás káros, na persze... ! Visszalépek a Mercihez és nekitámaszkodva nézem a férfit, aki maga is rágyújt. Ha nem akar beszélni, én nem fogom erőltetni, majd megszólal, ha lenyugszik, ha nem, ez van. Mellém lép, és ő is nekidől a kocsinak. Figyelem egy darabig ahogy komótosan szívja a cigijét, majd én is újabb szálat kotrok elő zsebemből, hogy meggyújtsam azt. - Téged megnyugtat? - kérdezi ellőve a csikkjét.

- Nem, de illúziónak jó - felelem vállam is megvonva, majd leguggolok és fejem a Merci ajtajának döntve hunyom le egy pillanatra szemem. Most azért rajtam is kezd kiütközni az eddigi feszültség, amitől igyekszem hamar megszabadulni. Tatsuki is leguggol mellém, majd puszit nyom fejemre. Halványan elmosolyodom, majd a tetoválóra pillantok szemem sarkából, kifújva a füstöt. - Mit csináljunk vele? - intek fejemmel a csomagtartó felé, de alig láthatóan, épp csak érzékeltetés céljából. A kölyök gondolom, azóta se mozdult meg.

- Hazavisszük és kiszedjük belőle, mi a faszért kellett ekkora baromságot csinálnia - felel egyszerűen, hiszen ez szerinte magától értetődő. - A házban már tudják, hogy eltűnt?

- Fasz tudja. Még nem hívott senki, hogy hol van, vagy én hol vagyok.

- Balhé lesz, mi? - Ebből egyértelmű, hogy azon gondolkodik, hogy mentse ki a kölyköt.

- Azt majd elrendezem én - nyugtatom meg, hogy ezzel nem kell foglalkoznia. Én pont leszarom, hányan üvöltöznek velem, hogy legalább közölhettem volna, hogy lelépünk, ennyit még elbírok, a lényeg úgyis az lesz, hogy Deon egyben és biztonságban legyen. Val'szeg nem dicsérnek meg engem se, mert Yoshi nélkül húztam el a faszba, de ez izgat a legkevésbé jelenleg.

- Nem jobb, ha bejelented, hogy Deon meglépett, de utolérted és elkísérted hozzám? - kérdezi komolyan.

- Lényegében édesmindegy. Deon sem lesz megtapsolva a dologért, az tuti, én meg amúgyis kapok, mert Yoshit otthagytam a faszba - vonom meg vállam, s a már várt telefon be is fut Ryuutól. Heh, emlegetett szamár egyszer megjelenik? Még ha csak hang formájában is.

- Őt én kértem melléd! - méltatlankodik Tatsuki.

- Nem oszt, nem szoroz - emelem fülemhez a készüléket. - Igen?

- Merre vagytok? - kérdezi is meg rögtön Ryuu, ami igazán érdekli most.

- Deon le akart lépni kicsit, eljöttünk. Ne aggódj, semmi gond, majd valamikor megyünk - közlöm vele egyszerűen és meglepő módon most az akadékoskodás is elmarad. Remek... Azt hiszem, megint nem teszem zsebre, amit kapok majd, de végülis mindegy. Imádom ezt csinálni. - Majd hívlak - bontom a vonalat, ám az, hogy Ryuu még ez ellen sem tiltakozott most, kibaszottul nem nyugtat meg. Nyertem egy újabb atyai pofont? Meglehet. Belefér. Ryuu effajta hallgatása sosem ígér semmi jót. A végén én leszek az, aki nem megy majd haza, ez röhej.

- Még mindig nagy hülye vagy - jelenti ki halvány félmosollyal Tatsuki, azzal feláll és a fejét csóválva pillant le rám. - Simán megérdemelné a kölyök, hogy Asame átrendezze a fejét, így meg te viszed el a balhét.

- Nem félek attól, hogy nem fog kapni így is - állok fel én is. - Nekem meg amúgy is kiosztanak egy újabb fejmosást, amiért egyedül jöttem, lényegtelen, hogy Yoshit ki kérte mellém, vagy ki nem - jelentem ki komolyan.

- Ülj be! - biccent a kocsira, s bepattan a volán mögé. Én is beszállok. - Azért megnéztem volna Asame képét, amit akkor vágott, amikor lejött neki, hogy a kölyök meglépett - jelenti ki sötéten elmosolyodva. Most már nyugodt tempóban indít és hajt a lakása felé.

- Nekem van egy olyan kibaszott sanda gyanúm, hogy tudta, hogy valamit kitalál a kölyök. Megkockáztatom azt is, hogy számolt ezzel a lehetőséggel - mondom a mellettem ülőre pillantva, mire Tatsuki furcsán néz rám. - Ha logikusan végiggondolod, a kölyök tőle menekült el, sanszos, hogy számolt valami hasonlóval, még ha nem is azzal, hogy ténylegesen meglép otthonról. Kíváncsi lennék, hány nem fogadott hívás virít a kölyök telefonján Asamétól.

- Egy se. Arra tanítottam, hogy ha meg akar lépni, szedje szét a telefonját, ha szüksége van rá, így nem tudják bemérni se.

- Na igen - értek vele egyet kurtán és elgondolkodom. Ha megjátszottam volna ezt én is aznap, mikor megléptem... - Szerinted mi lett volna abból, ha ezt én is megjátszom, mikor elhúztam a faszba? - kérdezem ravasz mosollyal.

- Te Shinji...! - szólal meg némi figyelmeztető éllel a hangjában. - Nem volt az neked bőven elég bünti, amit kaptál? - Elvigyorodom.

- Sok is volt, de... - vonok vállat. Na jó, eljátszottam a gondolattal azért, hogy újra megteszem. - Ha annyi miatt ekkora büntetés járt, azért érdekelne, mi lett volna egy ilyen bejátszásáért.

- Ne akard - tanácsolja kuncogva. - Ha Bakarin múlik, megjegyzed egy életre, hogy ha a mieink elől menekülsz, akkor jobb, ha nem találnak meg.

- Pedig most erősen elgondolkodtam a dolgon - heccelem őt komoly képet vágva. - Végülis ami nem öl meg, az erősebbé tesz, nem? - vigyorgom a végét már.

- Szupererőre gyúrsz? Kéne jelentkezned a DC-hez vagy Marvelhez - javasolja egy félmosollyal. - Kapsz te olyat... - ígéri be a szokásos semmi jót nem ígérő mosolyával.

- Most kéne rettegnem?

- Szeretnél? - kérdez vissza röhögve.

- El sem tudod képzelni, mennyire - húzom ravasz mosolyra ajkaim. Élvezem, mikor hecceljük egymást, bár sanszos, hogy Tatsuki megoldja azt, hogy ezek ne csak üres szavak legyenek, de pont nem érdekel. A kíváncsiság mindigis hajtott, és az is, hogy tudjam, mi az, amit elbírok és mi az, amit már nem. Tatsuki kinyúl értem és gyakorlatilag kihúzva az öv mögül von magához egészen közel, majd szájon csókol. Oké, meglepett, bár közel sincs ez a dolog a rettegéshez. Végül elereszt és mintha mi sem történt volna, vezet tovább. Elmosolyodom a dolgon és megcsóválva fejem bámulok ki az ablakon.

- Kösz, hogy hívtál - szólal meg percekkel később.

- Nincs mit köszönnöd - felelem egyszerűen.

- Mert?

- Mert tudom, hogy neked is fontos a kölyök.

- Az, de a nyomában voltál.

- Ez a dolgom, és számít a kölyök is ennyit, hogy odafigyeljek rá - mosolyodom el halványan, de még mindig kibámulva az ablakon.

- Mindegy - hagyja rám, s combomra simítja kezét, finoman megszorítja, majd elereszti. Kényelmesen elhelyezkedem az ülésben, kicsit talán lejjebb is csúszom, majd fejem hátradöntve hunyom le szemem. Nem tudom, mennyire lenne nyerő ötlet egy-két napra elvonulni a lakásomra és pihenni. Valszeg senki nem repdesne a boldogságtól a dolog miatt, így meg sem kísérlem bekérdezni, de jó lenne pihenni, azt meg csak ott tudok igazából. Úgy érzem, szükségem van erre. Nem tudom, mi lesz.


A motor egyenletes zúgása teljesen elnyugtat, bár aludni nem tudok, most jólesik ez a kevés pihenő is. Bár már azon jár az agyam, mi lesz, ha egyszer hazakeveredünk Deonnal. Ő megy a yakuzájához fejmosásra, én pedig megnyerem Ryuut. Szép kilátások a jövőt nézve. Mindegy, legyen bármi, akkor sem keverem nagyobb szarba a kölyköt, ezt már eldöntöttem. Így is kap a fejére, én meg elbírom a büntetést ezért is. Nem tudom, mennyit megyünk, nekem most óráknak tűnik az út, mintha Tatsuki sem akarna sietni, aminek valahol örülök. Végül megállunk, így kikapcsolva a biztonságiövem helyezkedek vissza normálisan, majd halántékom megdörzsölve túrok bele hajamba. Hát akkor lássuk, mivel áll elő majd Deon. Tatsuki kiszáll a kocsiból és én is ezt teszem, miközben figyelem őt. A pillantása megint elhűl, majd a csomagtartóhoz lép és kinyitva azt biccent a kölyöknek, hogy szálljon ki. Deon nem akadékoskodik, így végül hárman indulunk el fel a tetováló lakására. Valószínűleg a kölyök is érzi, hogy ha most ellenkezne, Tatsuki tényleg megverné őt, azt pedig gondolom, Deon sem akarja. Én sem annyira, hogy ez megtörténjen.