201.

Asame

Magamhoz ölelem Deont, ám érzem rajta, hogy megijed ettől és menekülne, de amint felfogja, hogy csak én vagyok, egy hangyafasznyit megnyugszik. Bolond kölyköm. Nem akartam bántani egy kicsit sem, s mikor sírni kezd karjaimban, apró csókot lehelek fejére és lassan nyugtatni kezdem őt. Nem sokat használ, vagy nem úgy, ahogy én akarom, mert hamarosan menekülni kezd ölelésemből, én pedig végül elengedem, s csak nézem, ahogy eltűnik a dolgozószobából. Megigazítom magamon az inget, nem gombolom most vissza, mert nincs hozzá türelmem, s letelepedve a székbe gyújtok rá. Nem tudom, miért kell mindent ennyire komolyan vennie. Annyiszor bizonyítottam már neki, hogy imádom, amit művel velem, hogy igazán biztos lehetne abban, hogy minden vele töltött percet élvezek, és ez a kiborulása most cseppet sem nyugtat meg. Utána kéne mennem és megbeszélni a dolgot vele, ám most inkább hagyom kicsit lenyugodni.


Elgondolkodom. A kölyök rohadt furcsa volt, mikor elindult és nagyon nem tetszett a viselkedése. Utoljára akkor lehetett ilyen, mikor még szüksége volt a gyógyszerekre. Nem tudom, most mi a helyzet, hogy ezt csak az váltotta-e ki belőle jelenleg, hogy rezzenéstelen arccal tűrtem, hogy leszop, majd mikor menekülni akart, megöleltem, vagy már régebb óta tart ez az állapot. Eddig nem vettem rajta észre, ami nem jelent semmit, mert a kölyök kibaszott jól el tud titkolni dolgokat, ha akar.


Nem tudom, mennyi idő telik el, míg végül úgy döntök, előkerítem őt, hogy megbeszéljük, mi történt, s míg ingemet gombolom visszafele, fülemhez emelem a telefont és Deont hívom. Hasztalan, a mobilját is kikapcsolta. Még mindig azon gondolkodom, hogy utána menjek-e vagy sem, de azt hiszem, elég időt kapott gondolkodni ahhoz, hogy ezt most higgadtan megbeszéljük. Néha nem is értem... Annyira hülye. Annyiszor mondtam neki, hogy ha nehezen is, de mondja el, mi bántja, mi a gond, mert bármennyire is nyitott könyv vagy sem előttem, gondolatolvasni kurvára nem tudok. Rágyújtva ismét indulok el végül szobája felé, ám mikor rövid kopogás után onnan sem érkezik válasz, benyitok. Meg kéne lepődöm azon, hogy nincs itt, de Deon esetében ezen sem tudok már. Nem tudom, hova mehetett, de előbb megnézem azokat a helyeket, ahova rendszerint menekülni szokott előlem, a dojot, a medencét, a kutyák keneljét...


Deon nincs a házban és ez most kibaszottul bosszant. Míg visszafele tartok az udvarról, Ryuut hívom, hogy kerítse elő Shinjit is, mert Deon valszeg meglépett, ám mikor közli velem, hogy a testőrt sem találja és képtelen utolérni, mert foglalt a telefon, kibaszottul dühös leszek. Egyből a garázs felé veszem az irányt, de a kocsik is megvannak, sőt, Shinji Nissanja is. Ha együtt vannak valahol, a testőr nem teszi zsebre, amit tőlem kap, de Deonnal sem leszek kedves. Shinjit vadásszák, a kölyök is tökéletes célpont ahhoz, hogy Kitamura elérje, amit akar, s ez a felelőtlenség nálam olyan hiba, amiért leszarom azt is, hogy kihez tartozik Shinji, de olyan büntetést kap, hogy egy életre megtanulja, mi a dolga.


Miután visszatérek a házba, parancsot adok arra, hogy négyen kezdjék el tüzetesen átfésülni nem csak a környéket, de egész Tokiót is, ha kell a két kölyök után. Leszarom, meddig tart, és rohadtul bízom abban, hogy végül megjön Shinji esze és jelentkezik. Nem kell sokat várnom erre a fejleményre, ám az, hogy majd valamikor hazajönnek, most csak még dühösebbé tesz. Rendben, akkor várunk... Türelmes vagyok.


Tizenegy magasságában megérkezik végül a két kölyök, Shinji pedig meghajol előttem. Tisztelettudó, ezzel nincs gond, ám nem feledteti el velem azt, hogy kockáztatta Deon életét is. A sajátjával azt csinál, amit akar, így mikor felegyenesedik, hatalmas pofont keverek le neki. Ryuutól is kapni fog, ebben biztos vagyok. Fiaként szereti a kölyköt, de most olyan dühös volt rá, ahogy még talán senkire soha, s tudom, ez nála sem ígér semmi jót. Lassan kezdem el terelgetni Deont a szobám fele, ám a kölyök viselkedésében is van valami furcsa, ami nem csak annak szól, hogy most rá is pipa vagyok, vagy mert délután történt, ami történt kettőnk közt, hanem annak is, hogy lekevertem egyet a testőrének és... még valaminek, amit egyelőre nem tudok hova tenni, de kíváncsian hallgatom, mivel áll elő, mert ezek után kibaszottul várok egy értelmes magyarázatra. Leülök az egyik fotelba és rágyújtok.

- Nem volt jogos az a pofon - szólal meg az ablakot nézve -, Shinji csak valahogy résen volt...

- Ezt hogy érted? - kérdezek rá nyugodtan, mert ennél kicsit több magyarázatot várok nem csak erre, de a többire is.

- Szerintem végig a nyomomban volt, csak rohadtul nem gondoltam, hogy valaki látta a meglógásom. Máshogy nem hiszem, hogy el bírt volna kapni - vélekedik láthatóan még gondolkodva ezen.

- Miért léptél meg?

- El kellett mennem - válaszol némi hallgatás után. - Messzire, mindenki nélkül. Tudnom kellett, hogy képes vagyok-e rá... hogy mit éreznék... mit gondolnék... mit akarnék.

- Miért?

- Nem bírtam tovább.

- Mit?

- Hogy csúszom vissza és nem tudok megkapaszkodni.

- Hova? - faggatom tovább. Nem azért, mintha nem érteném, de tőle akarom hallani. Azt hittem, ennyi idő alatt sikerült elérnem nála, hogy őszintén mondja el, ha gondja van. Sosem bántottam miatta.

- Le az álmaim közé.

- Miért nem szóltál? - kérdezem, de a kölyök nem válaszol. - Szeretném, ha nem most makacsolnád meg magad. Nem bántottalak sohasem azért, ha szóvá tettél valamit, amivel gondod volt, most sem foglak, de tudni igenis akarom a dolgot, Deon. Vagy egyszerűen nem számítok már én sem?

- De. Te vagy az, aki elérhetetlen.

- Sosem voltam elérhetetlen, ha szükséged volt rám.

- Nem vagy számomra vitapartner - jelenti ki a hangjában hirtelen megjelenő daccal -, mert mindig neked kell igazadnak legyen, mindenre van egy jó magyarázatod vagy kifogásod, nem fogadod el az állításaimat és tiéd kell legyen az utolsó szó! Akkor cseszd meg és ne beszélgessünk róla! - morogja indulatosan.


Folytathatjuk felőlem így is. Nem mondok semmit, egyszerűen csak hallgatok a kölyköt figyelve. Akkor beszéljen, nem tartom vissza, ő azonban nem szól, sarkon fordul és az ajtó felé veszi az irányt. Most érzem azt, hogy lassan betelik az a bizonyos pohár nálam is. A kölyök után lépek, s karját megragadva rántom őt magamhoz és tartom meg őt szorosan, testemhez fogva.

- Dühöngj, hisztizz, kiabálj, leszarom, de beszélj! - mordulok rá. Egy pillanatig belenéz a szemembe, aztán egy apró sóhajjal kísérve szomorúan leszegi a pillantását. Pont leszarom, most ezzel sem tud semmit elérni.

- Azt hiszed, mindent meg lehet oldani ilyesmivel?

- Nem tudom, mit hiszel, mit fogok tenni, de nagyon szívesen hallgatlak.

- Kérdezel is? - Eleresztem őt, majd visszaülök helyemre. A kölyök láthatóan megnyugszik, de mintha nem értené a helyzetet, olyan képet vág. Nem tudom, mi fordult meg a fejében, de most már kíváncsivá tett.

- Mit hittél, mit fogok tenni veled? - kérdezek rá erre, mert cseppet sem tetszik, amit látok rajta. Nem bántottam soha, hogy így reagáljon. Vagy arra várt, hogy felkenem a falra és megdugom, mint egy szajhát? Rohadtul nem érteném meg, mert nem bántam vele eddig sem így.

- Megcsókolsz, aztán megdugsz. - Ez röhej. Felállok és a bárpulthoz megyek. Whiskyt töltök magamnak, majd újra Deon felé fordulva kortyolok bele az italba. Kurvára nem nyugtat meg ez sem.

- Mégis hogy a faszba gondoltad ezt?

- Mindig ezt csinálod - jelenti ki értetlenül, a szavai pedig most őszintén megdöbbentenek. - Miért vágsz ilyen képet? Én szeretek veled szeretkezni, csak nem lehet vele problémákat megoldani és véglegesen feledtetni sem.

- Hallod magad egyáltalán, hogy miket mondasz?

- Aha... - válaszol és értetlenül mered rám.

- Miért meredsz rám ennyire értetlenül?

- Nem mindig tudok rajtad eligazodni, de ezt most egyáltalán nem értem.

- Mit nem értesz?

- Hogy mi volt kiakasztó abban, amit mondtam. Vagy nem tudom. Döbbentnek tűntél - válaszolja, de egyre bizonytalanabb.

- Nem tudom, hogy fordulhatott meg a fejedben ez az egész. Hogy hogy a faszomba gondoltad, hogy ezzel akarom rendezni a dolgokat, mintha csak egy szajha lennél, akit megdug az ember egy veszekedés után és el van intézve? Legjobb tudomásom szerint egyszer sem adtam okot arra, hogy szajhának érezd magad - közlöm vele, mire Deon lesápad, én pedig felhajtom maradék italom és újabb adagot töltök.

- Hát... én ezt a kettőt nem kötöttem össze - motyogja -, de leginkább azért... mert nem gondoltam, hogy a szajhákkal lett volna rá példa, hogy... veszekedsz. Azt gondoltam, úgy volt, ahogy te akartad és kész. De mindegy, nem fontos. Amikor... elhanyagoltál és csak pár szóra, meg szexre kerítettél időt... az nehezebb volt ilyen szempontból - vallja be.

- Számtalanszor bántam meg azóta is, hogy elhanyagoltalak, de cseszd meg, állj ki magadért ilyenkor is! Sosem azért szeretkeztem veled, meg kerítettem rá időt, hogy elrendezzek vele bármit is, hanem mert hiányoztál, Deon! Álmomban nem gondoltam volna, hogy ekkora baromság fordul meg a fejedben...

- Jófej vagy, mondtam már? - kérdezi félénken elmosolyodva. - Álljak ki magamért, mikor folyton azt vágod a fejemhez, hogy a munka az munka és ha nem tetszik, is csinálni kell... Ez tipikusan az a helyzet, amikor mindegy, van-e kalapja az embernek, vagy sem. Egy csomó helyzetet így ellehetetlenítesz, pedig én úgy érzem, elég jól tudok lavírozni - mondja teljesen komolyan. - Csomó mindenben nem lehet veled dűlőre vagy végső megoldásra jutni, mert félretolod a problémát és rám mászol. Csodálkozol, hogy azt gondoltam, így akarsz pontot tenni a dolgok végére?

- Sajnálom, ha így érezted.

- Nem gondoltam, hogy szándékosan csinálod ezt, de... már nem tudtam ellenállni és inkább megléptem, hogy összeszedjem magam.

- Akkor sem ez lett volna a megoldás - felelem csendesen, majd lerakva poharam lököm el magamat a bárpulttól és lépek oda a kölyökhöz, hogy magamhoz ölelve arcom hajába temessem.

- Már nem is haragszol? - kérdezi meg csendesen.

- Nem haragudtam... megijedtem - vallom be neki, még mindig ölelve őt.

- Mitől?

- Hogy nem jössz vissza. Hogy mindegy lesz, mit csinálok, többet nem látlak.

- És ha így lett volna? Ha véglegesen meglépek?

- Valószínűleg onnantól fogva minden mindegy lett volna.

- Pedig nem, nem lett volna minden mindegy. Nem akarom, hogy tőlem függj - mondja meg komolyan, miközben belekapaszkodik ruhámba. - Én sem akarok függni tőled ennyire, de azt főleg nem akarom, hogy te ennyire függj éntőlem.

- Nem érzem függésnek - mondom meg neki komolyan. Jó, az, de régen nem érdekel, hogy mennyire függök tőle vagy sem. - Szeretlek, csibe, ezen nincs mit túlmagyarázni, ahogy arra sincs mentség, hogy nem figyeltem rád oda eléggé.

- Máris megérted, hogy miért nem. - És elereszt, majd ellép tőlem, mivel hagyom szabadulni az ölelésből. - Én csináltam olyat, amiért más már rendesen kikapott volna, most meg magad ostorozod, mert nem figyeltél rám. Nem érzed, hogy ez mennyire... nem jó? - kérdezi szemembe nézve. - Nem akarok azért mindent megkapni, mert szeretsz. Nem akarom, hogy... az legyen, hogy mindig teljesíted, amit akarok... mert mondjuk félsz, hogy különben lelépek... mert ha elmegyek, az ezért lesz. Nekem az a rideg yakuza tetszett meg, akiben megláttam az érzéseket mélyen... és utálom, hogy mindig legyőzöl, hogy folyton veszítek ellened... de inkább az, mint az, hogy mindent megnyerjek.

- Nem azért kaptál meg mindent, hogy ne lépj le. Meg sem fordult a fejemben ilyen gondolat, hogy ha valamit nem adok meg neked, itt hagysz a faszba. Megkövetelem és megköveteltem tőled eddig is, hogy tanulj, fejlődj. Elvárom, hogy erősödj mind lelkileg, mind fizikailag, mert a pártfogoltam vagy. Azért kaptál meg mindent, mert meg akartam adni, hiszen szeretlek. Szankciók továbbra is lesznek, ahogy akkor is voltak, mikor leléptél Luxot megölni, attól függetlenül, hogy kibaszott büszke voltam rád. Nem ostorozom magam a mostani miatt, de lássuk be, hibás vagyok abban, hogy idáig fajultak a dolgok.

- Azt még mindig nem értem, miért kaptam büntit miatta, ha büszke voltál rám. - Elmosolyodom.

- Mert ettől függetlenül átbasztad a fejünket és felelőtlen voltál.

- Az előbbit elismerem és nekem sem volt könnyű, de az utóbbit nem - közli komolyan.

- A felelőtlenség nem csak abban nyilvánul meg, hogy az adott döntésed jó vagy sem. A következmények számbavétele, vagy épp nem vétele ugyanúgy eredményezi. A "ha"-knak nincs értelme, ez tény, de ha nem úgy sül el a dolog, ahogy az megszületik tervként a fejedben, a felelőtlenség könnyen vezethet nem csak az esetleges halálhoz, de máshoz is - magyarázom a kölyöknek. - A lépés okos volt, ezzel érdemelted ki, hogy büszke legyek rád, nem gondolom azt se, hogy nem mérlegeltél és nem vetted számba a lehetséges következményeket, de az felelőtlenség volt, hogy mindezt egyedül játszottad meg. És itt nem arra gondolok, hogy nekem vagy Tatsukinak kellett volna előállnod ezen ötleteddel, hanem arra, hogy senkinek sem álltál elő vele. Mindig kell legyen valami biztosíték arra, hogy meg tudj lépni akkor is, ha szarba kerülsz, mert nem úgy alakul a helyzet, ahogy.

- Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mit csináljak, hogyan csináljam, mi van, ha... - mondja csendesen. - Rengeteget terveztem, mindenre próbáltam felkészülni és igen, arra is, hogy nem jön össze. Féltem miatta - vallja be -, nagyon, mert tudtam, hogy ha nem jön össze a tervem, akkor besétáltam a csapdába és... szóval igen, féltem - zárja le ezzel inkább. - Azt is tudtam, hogy adu ász lehettem volna, de Luxnak eszébe sem jutott felhasználni ellened, mert ő szart erre a Triádok-Szindikátus háborúra, amivel tisztában is voltunk. Viszont... mondj egy embert, akinek ha megmondom, mit tervezek, segít! - kéri.

- Szerintem tisztában vagy vele, ki lehetett volna az az egy, aki ha elmondva is a véleményét, de segít neked. A maiak után meg végképp így gondolom.

- Féltem, hogy megpróbál megállítani - ismeri el. - Számba vettem, hogy beavatom, de nem csak a védence vagyok, hanem a barátja is. A személyes érzések ritkán nem írják felül a racionális, okos, logikus döntéseket és Shinji bármennyire is lehetett volna akár cinkostárs, nem biztos, hogy vállalja vagy betartja a vállalását, másfelől Ryuu kibelezte volna, ha megtudja, hogy a segítségemre volt egy ilyen kamikaze akcióban.

- Minden bizonnyal megkapta volna érte ő is a maga büntetését, de bármennyire is barátodnak tekinted, ő a testőröd egyben. Az a feladata, hogy megvédjen, ha kell az élete árán is. Nem várom el, hogy ne kezeld barátodként, mert azért adtam melléd, hogy ugyanolyan bizalmasod legyen, ahogy nekem Ryuu, de meg kell tanulnod szétválasztani a kettőt, különben minden olyan testőr elvesztése, aki melléd kerül, a barátod lesz és érted hal meg, megtör.

- Na látod, ez az. Én nem akartam bajba keverni őt és azért is rosszul érzem magam, amit tőled kapott ma, pedig csak akkor jöttem rá, hogy követett, mikor Tatsuki leszorította a kocsit az útról, amiben ültem és ő is kiugrott a terepjáróból - ismeri be. - Nálam kivédhetetlen, amiről beszélsz. Shinjivel kapcsolatban mindenképpen, s mivel azt ígértem neki, hogy megvédem, nem fogom szándékosan bajba sodorni. Tudom, hogy a testőröm, nem felejtettem el, hagyom is, hogy megvédjen, de nem akarom, hogy az élete árán tegye, arra majd lesznek mások.

- Lesznek, de nem várhatod el tőle, hogy ne tegye azt, amiért melletted van. Gondolkodás nélkül fog eléd ugrani, ahogy Naoto is megtette, ez kivédhetetlen lesz, mindigis az volt... - mondom csendesen, rágyújtva. - Ma is inkább tűrt azért, hogy ne áruljon el téged, s amilyen elszánt volt, az sem érdekelte volna, ha ott helyben agyonverem. A nagyobb gondja nem velem lesz, hanem Ryuuval. Apjaként szereti Shinjit és ma csalódásnak élte meg azt a dolgot, ami történt. - Hozzám lép, átkarolja a testem és a vállamra hajtja a fejét. Magamhoz ölelem őt.

- Mondd meg lécives Ryuuichinek, hogy Shinji nem okozott csalódást, ne haragudjon rá, hiszen nem is hibázott, sőt.

- Tudni fog róla - biztosítom erről a kölyköt. - Ideje lassan pihenned - nyomok csókot fejére, nem eresztve el.

- Lehetne, hogy most? - kérdezi. Elmosolyodom és előhúzom telefonom zsebemből.

- Lehet - emelem fülemhez a készüléket és testőrömet hívom, de Deont továbbra sem tervezem most ennél messzebbre engedni magamtól. - Ryuu, ne bántsd Shinjit. A kölyök helyesen cselekedett, testőrhöz méltóan. Most nem, holnap. Akkor kerítsd őt elő! Rendben - bontom a vonalat.

- Köszönöm - mondja csendesen. - Lefekszünk?

- Nem kell köszönnöd - kap újabb csókot fejére. - Le - kezdem el terelgetni az ágy felé. Ránk fér a pihenés most már. Rá pedig végképp.