202.

Shinji

Határozottan úgy érzem magam, mint mikor a hóhért akasztják. Röhej ez az egész helyzet. Ryuu úgy üvöltözött velem abban a kibaszott telefonban, mintha legalábbis megöltem volna fél Tokiót. Mintha nem testőr lennék és nem tudnám megvédeni magam, vagy azt, akihez tartozom. Fasz kivan. Tatsuki hazavisz minket, s amint kiszállunk az autóból, elhajt. Deonra pillantok, majd magamhoz karolom őt. Neki sem lesz egyszerű estéje, azt hiszem. Csak remélem, hogy ő legalább könnyebben megússza, eleget kapott már Tatsukitól. Asame sem fogja megdicsérni, ebben biztos vagyok, de így talán... Mindegy. A házba lépve természetesen Asame és Ryuu fogad minket. Meghajlok a yakuza előtt és a várt jutalmam sem marad el. Nem számítottam semmi egyébre, hiszen úgy tudják, én vittem el Deont. Egy pofont még elviselek. Még figyelem, ahogy Asame átkarolja Deon vállát és elkezdi a szobájuk felé terelgetni a kölyköt. Legalább vele gyengéden bánik továbbra is, én pedig megszoktam a bokszzsák szerepét. Amint távolabb érnek, Ryuu megragadja a karom és rántva egyet rajtam a testőrszoba felé lökdös. Megunom a dolgot hamar, így rámordulok, de nem kapok többet cserébe, mint egy szúrós és szigorú pillantást.


Amint beérünk, bezárja az ajtót maga mögött, majd karba tett kézzel megáll és nekitámaszkodik. Nem tudom, mi a fenét akar még, mert szerintem bőven elég volt az, amit Asamétól kaptam tulajdonképpen a semmiért. De akkor sem fogom elárulni a kölyköt. Majd ő elmondja a yakuzájának, ha akarja, Ryuu meg úgyis megtudja tőle, ha meg nem, hát nem. Nem fogok belehalni abba, hogy megint két hétig duzzogni fog.

- Azt hittem, tanultál a múltkori leckéből - szólal meg végül ridegen. Bármennyire is dühös volt rám eddig, még sosem beszélt így velem, ezért meglepődöm és ez valószínűleg látszik is rajtam. - Mi a faszért nem tudsz megülni a seggeden? Egy szavad nem lehet, cseszd meg! Dolgozhatsz megint, nem babusgatunk, nem ugrálunk körbe, mint egy taknyos kölyköt, de azt reméltem, hogy van annyi eszed, hogy ha a magad biztonságát le is szarod, nem rántod magaddal Deont! Csalódtam benned.

- Nem érdekel, rólam mit gondolsz, de azt tudhatnád, hogy soha a büdös életben nem keverném bajba a kölyköt, előbb döglöm meg, vagy végzek magammal - morgok vissza. - Engedelmeddel pedig távoznék, mert kibaszottul nincs szükségem a kioktatásra. Nem egy taknyos kölyök vagyok, aki nem tud helyesen dönteni, és azt hiszem, eddig már bizonyítottam azt is, hogy ha kell, meg tudom védeni magam!

- Bizonyítottad. Ám ha továbbra is ilyen felelőtlen hülye baromként fogsz viselkedni, visszaraklak a testőrök közé! - közli ridegen továbbra is. Tegye, már ezt is leszarom jelenleg. Meghajlok előtte, majd elindulok felé. Nem áll félre az utamból persze, miért is tenné olyan egyszerűen, így megállok előtte.

- Mi van? - nyögöm a kérdést.

- Komolyan beszéltem, Shinji! - figyelmeztet. Én meg komolyan elhúzok innen a picsába most, akármit csinál. - Még egy ilyen húzás és nem fog érdekelni, milyen jók a képességeid, gondolkodás nélkül baszlak vissza a többiek közé és leveszem rólad a kezem. - Megvonom vállam, mint akit kurvára hidegen hagy ez a lehetőség, ám csak még jobban felidegesítem vele Ryuut, és tőle is bezsebelem azt az atyai maflást, amit már egyszer sikerült. - Takarodj a szemem elől! - áll félre az ajtóból, én pedig engedelmeskedem kérésének. Elmegyek a kocsimért, majd beülve a Nissanba belenézek a visszapillantóba. Már most mesés az arcom, és ez csak jobb lesz...


Beindítom a motort, majd gázt adok és elhajtok. Az őrök engednek, nem is tehetnének mást amúgy sem, mert leszarnám, ha ellenkeznének, megoldanám, hogy kijussak innen, s amint kigurulok a kapun, a gázba taposok. A kerekek persze kipörögnek hangos csikorgással, ám ez most inkább megnyugtat. Nem sokat haladok, pár utcával arrébb félreállok és küldök egy sms-t Tatsukinak: “Mennék.”. Nem érzem szükségét annak, hogy többet írjak, a választ azonban megvárom. Ha engem sem akar maga mellett, akkor megyek a lakásomra, s majd ha hiányzom bárkinek is, jelentkezem. Nem kell sokat várnom a válaszra szerencsére, mert a tetováló hamar visszaír: “Gyere.”.


Úgy teszek. Ismét a gázra lépek, majd megindulok Tatsuki lakása felé. Fél óra, annyi sem kell, hogy átvergődjem magam a városon, főleg nem ilyen tempóban, ám még mindig odafigyelek arra, hogy mit csinálok, mert oszlopon sem tervezem végezni. A szokott helyen parkolom le a Nissant, majd alig pár perccel később már Tatsuki ajtaja előtt a zárral babrálok, s amint bejutok, már zárom is vissza az ajtót, benne hagyva saját kulcsaimat. Már nem kapkodok, nem rohanok, nincs miért. Levetem magamról a cipőt, majd bemegyek a tetoválóhoz. Tatsuki a kanapén fekszik, zenét hallgat, én pedig megállva az ajtóban figyelem őt a félfának dőlve, miközben cigit halászok elő zsebemből, hogy rágyújthassak. A férfi rám néz, majd int, hogy menjek oda hozzá. Ellököm magam a félfától és teljesítem kérését, s miután arrébb húzódik, leülök mellé. Tüzet kerítek magamnak és meggyújtom cigarettámat, aztán komótosan slukkolok bele, s ugyanilyen módon fújom is ki a füstöt a velem szemben lévő falat bámulva, miközben Tatsuki fél karral átfog. A hangfalakból kellemes zene szól, s egy gyönyörű női hang énekel, Deon anyja. Bár ismerem a számot, és tudom, hogy a kölyök már mutatta párszor, most mégsem tudnám megmondani, melyik az. Lassan szívom el a cigarettámat, majd végül elnyomom a csikket a hamutartóban és felsóhajtok. Essünk túl akkor ezen is. Mára nekem már édesmindegy.

- Tudtam róla - szólalok meg, még mindig ugyanazt a pontot bámulva.

- Láttam a képeden, mikor megmondtam, hogy a kölyök álmodik - közli csendesen.

- Baromság volt elhallgatni, de megígértem a kölyöknek, hogy nem mondom el - vallom be. - Kértem, hogy beszéljen erről Asaméval, de erről sem akart hallani... - teszem hozzá, s keze, mellyel ölelt, becsúszik felsőm alá, majd megsimogatja hasam.

- Az ígéretet meg kell tartani, ennyi - mondja komolyan, még mindig csendesen. - Én fogok beszélni Asaméval.

- Nem tudom, mennyit mond el neki Deon magától is ma, de nem lesz könnyű éjszakája, az biztos.

- Kiérdemelte.

- Tény - zárom le ennyivel a dolgot, mert most nincs kedvem ezzel foglalkozni semmilyen szinten. Majd holnap, bár végülis... Mindegy, kibaszottul nem akarok már gondolkodni sem semmin, ami ezzel kapcsolatos.

- Nem nyúlsz el? - kérdezi, s célzatosan félrehúzódik. Kiveszem zsebemből a telefonomat, majd az asztalra rakva azt elfekszem Tatsuki mellett a kanapén fejem vállára hajtva, átkarolva, ahogy mindigis szoktam. Felém fordul, kezével és lábával is átkarol, majd hajamba fúrja fejét. Elmosolyodom halványan, s megint csak megnyugtat a közelsége, ám Ryuu szavaitól még mindig zsong a fejem. - Kajás vagy?

- Annyira nem - felelek neki csendesen. Nem biztos, hogy menne az evés, bár megártani valszeg nem ártana meg, egyelőre azonban elvagyok nélküle. Megszoktam már, most jó így lenni.

- Majd szólj - kéri. - Hoztam kaját - teszi hozzá.

- Rendben - felelem kurtán. - Elviselsz itt egy-két napig? - kérdezem meg végül, hosszas hallgatás után.

- Nem. Kizárt. Holnap hétkor haza kell menned - mondja komolyan. Rábólintok az akaratára, mire kuncogni kezd. Na jó, akkor most mi van? Vállai megmozognak és ahogy kifújja a levegőt, hajamat is meglengeti. Azt hiszem, ilyenkor jön az, hogy értelmes képpel kéne felnézni rá, de valszeg ez kivitelezhetetlen. - Hétkor a kakas kel maximum, pár nap nyugi meg jólesne nekem is. Majd megírom Jeremynek, hogy a pizsiparti húzódik pár estét még, élvezze ki, Yanaminak meg meghálálom, ha tudom.

- Mondtam már, hogy utállak? - kérdezem meg tőle elmosolyodva.

- Nem elégszer - neveti a választ. - Tudtam, hogy komolyan veszed, direkt úgy mondtam, de aztán akkorát hallgattál, hogy nem bírtam ki röhögés nélkül - vallja be rázkódva a kuncogástól.

- Ma már mindent komolyan veszek inkább, mint nem. Elég volt ebből a napból, azt hiszem.

- Akkor... - kezdi, majd átgördül felettem. Lekerül a földre, de tompítja az esést és magával húz engem is, így fölé kerülök. Elmosolyodom. - Ideje befejezni.

- Elképzelni sem tudom, ezzel mire célzol most - játszom az ártatlant megtámaszkodva mellette és fölé hajolva, ő pedig beletúr hajamba.

- Vagy úgy - mondja, mintha megállapítana valamit, aztán átfordul megint, csak most fölém kerekedve ezzel. - Akkor meg kell mutatnom, hogy jól megértsd - jelenti ki és feltúrja felsőm, majd kezével bejárja a feltárt részt.

- Nem tudom, mire gondolsz - nézek rá értetlenül. Tagadni se tudjuk, hogy imádjuk cukkolni és húzni a másik agyát, ez nem vitás.

- Ne legyél annyira türelmetlen! - szól rám játékosan, miközben végigsimít ágyékomon. Erősen koncentrálnom kell, hogy ne remegjek meg és sóhajtsak fel alatta jólesően, ami most kibaszottul nehéz, de még nem adom meg neki ezt az örömet. - Na?

- Nem, így sem világos még mindig a dolog. Azt hiszem, jobban meg kell mutatnod, mert erre nem emlékszem.

- Én másképp fogalmaznám meg - közli vigyorogva, azzal felül csípőmre és lehúzza pólóm, aztán leszáll rólam és megfoszt a többi ruhától is. Még mindig igyekszem kíváncsi és értetlen képet vágni, ám ez nem megy túl sokáig, mert elvigyorodom, bár nem hosszú időre, mert most ez sem esik jól. Kellemes volt az a két maflás, amit kaptam.

- Hogy is? - incselkedek vele azért továbbra is.

- Szeretnéd elfelejteni, hogy már nem egy mafla kölyök vagy - jelenti ki csendesen, s játékosan végigcsócsálja nyakam ívét. - Akkor is ennyire kíváncsi voltál?

- Még rosszabb - árulom el neki őszintén és egy apró sóhaj hagyja el ajkaim. Tényleg meg tud őrjíteni és nem is akarom tagadni, mennyire képes már ennyivel is felhúzni. Akarom őt, nagyon is, így célzatosan én is elkezdem őt megfosztani a ruháktól, de nem kapkodom el a dolgot, lassan gombolom ki ingét elmolyolva a maradék gombokkal, míg várom válaszát.

- Mi volt benned annyira rossz? - kérdezi elnevetve magát, s bár én nem kapkodok, Tatsuki feláll és levetkőzik. Nem is a birkatürelméért szeretem.

- Már akkor is szerettem meglépni és eltűnni órákra vagy napokra - kuncogom.

- Tényleg rémes - ért egyet szárazon, de mosolyogva, jelezve, hogy ő ebben semmi kivetnivalót nem talál. Visszatelepszik a szőnyegre, s végigsimogat hasamon, aztán keze lecsúszik a farkamra, hogy röviden eljátszadozzon vele, majd visszafele is végigsimogat testemen egészen a fülemig, ezzel pedig egy újabb apró sóhajt és remegést csal elő belőlem.

- Rettenetesen - lehelem, Tatsuki pedig csak ül mellettem törökülésben, és néz, miközben simogat. Megint megremegek érintésétől, majd felszusszanok. A végén még nekem nem lesz elég türelmem, ő pedig direkt erre játszik. Nem vagyok benne biztos, hogy most én bírnám tovább, ha továbbra is csak húznánk egymás agyát, egyelőre azonban még kitartok, s hagyom, hogy előcsalja belőlem az apró sóhajokat. Tatsukinak tetszik, amit kivált belőlem és jót mosolyog a dolgon, kicsit még játszadozik így velem, de tudom, hogy már ő sem bírja tovább sokáig és igazam is van.


Míg játszadozik velem, síkosítót kerít elő a kanapé ágyneműtartójából, s nekilát előkészíteni. Nem tököl a dologgal sokat, beken, majd fölém telepszik és testembe nyomul. Megfeszülök alatta, ahogy elmerül bennem, s egy apró nyögéssel adom tudtára, hogy mennyire vágytam már ezt. Csókot nyom ajkaimra és mozogni kezd testemben, miközben végigharapdál nyakamon. Vágytam már ezt, el sem tudom mondani, mennyire, így most egyáltalán nem fogom vissza magam és nem rejtem el azt, hogy mennyire megbolondít ilyenkor. Hangosan nyögök és zihálok alatta, ahogy mindketten hajszolni kezdjük a gyönyört, miközben ő továbbra is testem simogatja és nyakam harapdálja szüntelen. Nem sokáig tudom viszonozni az ostromot, amit ellenem indít, elmémet elborítja a kéj és már tényleg csak nyögni és remegni vagyok képes alatta. Percekkel később testem megremeg, izmaim megfeszülnek, s elélvezve alatta zihálok sokáig. Ő is követ engem a gyönyörbe, én pedig még mindig levegő után kapkodva karolom át nyakát és húzom magamra, hogy szenvedélyesen megcsókoljam.


Hosszú percekig zihálunk még mindketten, miután ajkaink elválnak egymástól, majd kihúzódik belőlem és mellém telepedve, mellkasom cirógatva újra figyelni kezd. Én is őt nézem. Nem tudnám és nem is akarom tagadni, hogy szeretem. Ebben a kellemes állapotban azonban hamar megzavar minket hirtelen megszólaló telefonom és már a dallamból tudom, hogy Ryuu keres. Mi a faszt akarhat? Órámra pillantok, alig múlt éjfél, ám tisztában vagyok azzal, ha nem veszem fel, nem a mai lesz a legnagyobb pofon, amit bezsebelek tőle. Lemondóan sóhajtok egyet és Tatsukira pillantok tanácstalanul. Nem akarok beszélni most Ryuuichivel, és nem érdekel, ha emiatt visszabasz a testőrök közé.