202.

Tatsuki

Nem tudok felülemelkedni rajta, hogy nem vettem észre semmit Deonon. Sem azt, hogy problémái vannak, sem azt, hogy vonul vissza az álomvilágába, egyszerűen semmit. Pedig az a dolgom, hogy vigyázzak rá. Ehelyett lepasszoltam, inkább hazavittem, mert méreglevezetésre használtam volna. Rá is dühös voltam, de magamra sokkal jobban, ezért azonban nem őt kell elcsépelni, noha biztos vagyok benne, hogy szándékában állt elhallgatni előlem is ezt, amíg lehet. Shinji tudott róla, tehát vigyázhatott rá, ez azonban csak... negyed annyira nyugtat meg, mint amennyire megnyugodhatnék, mert azelőtt a két ember előtt, akik tenni is tudnak valamit igazán a kölyökért, titok maradt. Nem a testőrt becsülöm le, vagy magamat fel, hanem józan paraszti aggyal gondolkodom. Éppen ezért nem értem, Deon miért titkolta el előlünk. Vissza akar menni? Ez és a szökése is azt mutatja, hogy kurva nagy gebasz van, ami megijeszt. Annyi mindent elért már az a hülye kölyök, rengeteget fejlődött, mindene megvan, barátok, család, szerelem, macska, szabadság és lehetőségek, feladatok, célok, ... Mit akarhat még? Bármi is legyen az, amiatt képes mindent felégetni maga mögött. Mert ez a szökés nagyon arra hajaz.


Shinji nem sokat motoz a zárral, meg a levetkőzéssel, aztán az ajtófélfának dőlve kezd mustrálni. Néha nem értem őt. Az nyilvánvaló, hogy elviszi a balhét Deon helyett, ami neki valószínűleg sokkal nehezebb lesz, mint a kölyöknek, de hogy ha ide akart jönni, miért áll meg tőlem egy fél szoba távolságban...?z Inkább magamhoz intem, majd átkarolom félig. Egyikünk sincs jó passzban, ő fizikai, én lelki értelemben, de végső soron mindketten kaptunk pár pofont. Nem tudom, mi lenne most jó. Ő itt van, ennyinek elégnek kell lennie. A csend köztünk most megnyugtat, végre hallom Yanami énekét is, nem csak a fejemben egymást kergető gondolatokat. A cigi után Shinji elmondja, hogy tudott Deon visszasüllyedéséről, mintha azt várná, hogy jól lekiabálom a haját és kibaszom a lakásból. Nem, eszemben sincs. Jólesik a jelenléte, ráadásul már elég biztos voltam ebben, ezért csupán hagyom, hogy megvalljon mindent.


Éhes vagyok, de mivel Shinji nem akar enni, nekem sincs kedvem. Valószínűleg megjönne az étvágya, ha nekiállnék megcsinálni azt a mindent bele omlettet, de lehet, holnap nekem is jobban fog esni, amikor már nem vagyok ennyire magam alatt én sem. Most beérem azzal, hogy egymásba kapaszkodunk, hiszen azt tesszük. Furcsa érzés... ismerős. És kitarthat pár napig, ha engedem, hogy Shinji felborítson minden tervet és maradjon. Kétségtelen, hogy engedem. Ennek ellenére megviccelem a srácot, mert nem akarom a bús képét bámulni egész végig és én sem akarok ebben a kibaszott állapotban heverni, mint akin átment egy autó. Sikeresen megfogtuk Deont, semmi baja nem esett, nekünk meg nem ezek az első, de még csak nem is az utolsó pofonjaink, úgyhogy ideje feljavítani a kedvünket. Persze, hogy szexszel, annál jobb dolgot még nem találtak fel és nem is fognak.


Határozottabban jobban érzem magam attól, hogy élveztük megint egymást, s nem is érdekel, mi van kettőnkön és a lakáson túl. Most. Így. Tökéletes. Kényelmesen, az oldalamon fekve, a fejemet feltámasztva nézem Shinjit és tovább cirógatom. Imádom, milyen kielégült fejet tud vágni, és utálom, hogy egy telefon milyen könnyen képes elcseszni az idillt.

- Ne rám nézz, a tied zenél! - szólok a srácra, mert minimum olyan tanácstalannak tűnik, mintha nem ismerné fel a saját telefonja hangját. - Nem veszed fel? - kérdem végül.

- Minek? Hogy megint végighallgassam, amit már egyszer megkaptam? - kérdez vissza. - Nincs kedvem, és leszarom az egészet most már - feleli, majd felül, s mikor elhallgat a készülék, egyszerűen kikapcsolja és szétszedi, majd visszafekszik a szőnyegre. Nem tetszik ez nekem, úgyhogy most én kelek fel a telefonomért.

- Viszont nem egy elkényeztetett kölyök vagy, aki ennyivel kihúzhatja magát bármi alól - világítok rá kicsit szigorúan. Elhasalok mellette, majd pötyögök egy üzenetet Ryuuichinek: “Holnap elérhetővé teszem Shinjit, addig oldjátok meg nélküle!”. Tisztában vagyok vele, hogy ettől úgy fest, mintha én szedtem volna el tőle a telefont, s noha nem célom magamra haragítani a testőrt, vagy belefolyni ebbe az egész "mártírkodjunk és csináljunk minél nagyobb hülyeségeket" projektbe, az a tény, hogy a mellettem heverő srácot megpofozták otthon, elég súlyos dolognak tűnik. Velem nem tud mit csinálni Ryuu, Shinjivel viszont kicseszhet, ennyi.

- Tisztában vagyok vele, nem is akarom kihúzni magam, de azt hiszem, mára eleget hallgattam ahhoz, hogy most, főleg így fél egy magasságában, újra megtegyem.

- Amíg van felettesed, erről nem egészen te döntesz - mondom neki játékosan. Elrakom messzebb tőlünk a telefonomat, majd a hasára teszem a kezem és megsimogatom. Nem akarom folytatni ezt a témát, meg már érzem, hogy aludni sem lenne rossz, de nem a szőnyegen. Közel csúszom a sráchoz, s belecsókolok a fülébe, aztán felkelek a szőnyegről. - Gyere fogat mosni - hívom magammal.

- Csak a fogmosás engedélyezett? - heccel vigyorogva és felkel. Na ezt már jobban szeretem.

- Elintézheted folyóügyeidet is, aztán lefekhetsz aludni mellém - közlöm vele teljesen komolyan, de a tükörben látom a saját mosolygó képem és azt, hogy Shinji rám ölti a nyelvét. A szemébe nézek és végignyalom a számat, de most még várat magára az, amit ezért kap, előbb tényleg fogat mosok. - Mit akar’ még? - kérdezem meg mégis a srácot a művelet közben. Kíváncsi vagyok, mit talált ki.

- Egy forró zuhanyt - felel és megvonja a vállát. Majdnem a fogkrémet is kiköpöm és letolom a torkomon a kefét, úgy elkezdek röhögni. Kiöblítem a szám, aztán még mindig nevetve ránézek.

- Ha nem lennél, ki kéne találni. Szolgáld ki magad, otthon vagy! - szólok rá vidáman, azzal befejezem a fogaim megtisztításának műveletét. A tükörben látom, hogy vigyorog egyet, azzal beáll a zuhany alá. Ha most utána megyek, nem biztos, hogy záros határidőn belül végzünk, de egy fürdés nekem is befér, ezért miután megvagyok a fogmosással, beállok mellé. Hagyom mosdani és hajat mosni. Utóbbi nálam kimarad terveim szerint és ahogy lehet, figyelem őt.


Jó, hogy itt van. Csak kicsúszott a számon az a mondat, de utánagondolva is teljes mértékben igaz, helytálló és vállalható: itt otthon van. Persze, csak ha akarja, vagy úgy érzi ő is.


Megint eszembe jut, mennyi tervem volt és milyen könnyen hullott darabjaira. Most nem tervezek senkivel, csak hagyom, hogy a dolgok maguktól alakuljanak. Vagy valami hasonló. Néha fingom sincs, Shinji mit gondol, de ha nagyon zavar, rákérdezek, egyébként még ezzel együtt is sokkal biztosabbnak érzem vele a dolgokat, mint bárkivel akármi mást. Bár abban nem voltam biztos, hogy képesek vagyunk a zuhanyzóban úgy meglenni egymás mellett, hogy nem nyúlunk egymáshoz. De hát ezt is megéltük, mert miután kiöblíti a haját, nyom egy csókot a számra, aztán magamra hagy. Utána fordulok, továbbra is figyelem őt, ahogy törölközőt kerít és törölközik. Még lemosom magamról a tusfürdőt, utána követem a példáját. Nem rohanunk sehova, mert noha fárasztó egy napunk volt, a kilátásba helyezett pár napos elszigetelődés nyugodttá tesz. Engem legalábbis mindenképp. A fürdőben hagyom őt, miután végeztem és előkerítem a telefonomat, hogy dobjak egy sms-t Jeremynek: “Megeshet, hogy egy-két napig maradhatsz ott, amennyiben ez Yanaminak nem probléma. Tedd magad hasznossá és jelentkezz, ha gond vagy bármi van!”.


Elnyúlok az ágyban és várom a srácot. Nem kell rá azért olyan sokat, de megborzongom, mikor a vállamra telepszik, mert a haja vizes. Morgok, pedig mosolyra kúszik a szám, most már azonban, ha akar, sem megy sehova, mert magamhoz fogom, ahogy szoktam. Ebbe a vizes fürttengerbe nem tudom beletemetni az arcomat, ezért beleharapok Shinji fülébe. Ahogy ismerem - és kár, hogy nem látom -, jót vigyorog, miközben elhelyezkedik ő is a szokásához híven, egészen közel bújva a mellkasomhoz.