204.

Shinji

Csendben, megint nem szólva egymáshoz fogyasztjuk el a kávét és hozzá a cigit. Tatsukira pillantok, miközben újabb szálra gyújtok rá maradék kávémhoz. Míg mosogattam, éreztem, hogy mondani akart valamit, hátha most elárulja, mit szeretne. Nekem lenne egy-két ötletem még indulás előtt, bár lehet, akkor kurvára elkésnénk, ám mindenképpen kecsegtetőek a lehetőségek. Gyanítom azonban, hogyha most ki is marad a dolog, záros időn belül bepótoljuk. Tenni fogok róla, az tuti. A tetováló szúrós pillantással mustrálja a második cigit. Nem is értem, miért. Megszokhatta volna, hogy a kávéhoz nálam simán elfogy két szál kapásból, s utána csak néha-néha gyújtok rá, ha nem vagyok valamiért éppen ideges, vagy nem öl meg szép csendben az unalom, ahogy azt hetekkel ezelőtt tette, míg ágyfogságra voltam ítélve. Felvont szemöldökkel meredek rá, mire játékos mosolyra húzza ajkait és elcsaklizza tőlem a cigit. Aha... Na várj csak, jön még kutyára gyorsvonat!

- Mikor beszélsz Ryuuichivel? - kérdezi meg a füstöt kifújva, majd visszanyújtja az elcsórt szálat.

- Gőzöm sincs, talán majd este, vagy holnap - vonom meg vállam és fújom ki a füstöt, mire Tatsuki megcsóválja fejét. Kinyújtom rá nyelvem. Jól van, apu! Akkor sincs kedvem... Ő persze odahajol hozzám és forrón megcsókol, s kicsit bele is harap nyelvembe, mire csak mordulok egyet. Nem, ennyivel még nem kenyerezel le! Na nem mintha nem tudná, mert combomra teszi mancsát és lassan megindul keze ágyékom felé. Nem húzódik el tőlem, közel hajolva hozzám, szemembe nézve, száján ördögi mosollyal igyekszik ösztönözni. Ravasz mosolyra húzom én is ajkaimat. Mi lesz, ha nem hagyom magam meggyőzni még így se?


A válaszra nem kell sokat várnom, mert Tatsuki elkezd játszadozni farkammal. Umm... Jó. Dacosan nézek szemeibe egyelőre sikeresen elfojtva hangomat és megtartva önuralmamat, persze a vereség előre el van könyvelve, s mikor sikerül elérnie, hogy kicsaljon belőlem egy jóleső nyögést és egy apró remegést, visszavonul.


Baszd meg!


Farkam fájdalmasan lüktet iménti akciója miatt, ő azonban nem zavartatva magát, tök nyugodtan nekiáll meginni maradék kávéját. És ilyenkor ne akarjak nekiesni? Hát azért se! Elszívom azt a maradék egy slukkot, ami a cigiből még hátra van, majd elnyomom a csikket a hamutartóban.

- Halogatni valamit, ami igazából ráér, de nincs ok, miért ne lehetne most... - mondja mélázó hangon, majd elvigyorodik. Mosolyogva csóválom meg fejem. Na jó, meggyőzött.

- Remélem, tisztában vagy vele, hogy ez már kimeríti a BTK szexuális zaklatásokra vonatkozó összes paragrafusát - állok fel, s mielőtt elvonulnék a nappaliba, hogy akkor megejtsem azt a telefont, még szenvedélyesen rámarok ajkaira. Persze ez sem olyan könnyű, mert Tatsuki újra ráfog farkamra és folytatja tovább a velem való játszadozást.

- Azt hittem, ezért vagy itt, hogy zaklassalak - közli teljesen komolyan.

- Úgy nézek én ki? - nyögöm a kérdést elvigyorodva, ám meg kell kapaszkodnom az asztalban, mert lábaim megremegnek.

- Pont úgy - válaszol elégedetten. Annyira utálom ilyenkor! Másik kezével sem marad tétlen persze, hiszen elhatározta, hogy ha rajta múlik, nem fogok tudni állva maradni. Kibaszott jó úton halad ennek eléréséhez, érzékien simogatja combjaim, heréim, fenekem, miközben továbbra is játszadozik velem. Akkor sem fogom még feladni, s hogy ennek nyomatékot adjak, végigsimítok mellkasán, egészen le ágyékáig, majd kínzóan lassan játszadozni kezdek vele én is, miközben végigharapdálom nyakát és vállát. - A zaklatásnak ellen kéne állnod ahhoz, hogy büntethető legyek - szólal meg elégedetten. Kellene... De ki a faszom tud és akar egyáltalán? Én nem, az tuti. Tatsuki lassan azonban tényleg eléri, amit akart, mert képtelen vagyok megtartani magam, ő pedig az ölébe húz, szétnyitja lábait, s közöttük folytatja játékát, miközben másik keze továbbra is farkamon tevékenykedik. Szabad kezemmel átkarolom és egyre vadabbul harapom nyakát és vállát. Én sem hagyom abba kényeztetését, annyira forrón azért nem eszik azt a kását. Persze nem hagyja viszonzás nélkül a dolgot, követve példámat ő is mér pár harapást nyakamra, vállamra, ezzel újabb jóleső sóhajokat és nyögéseket csalva elő belőlem. Tökéletesen tisztában van azzal, hogy hogyan érje el, hogy már ne nagyon tudjak józanul gondolkodni, s alig pár perccel később zihálva-nyögve élvezek tenyerébe. Kell egy kis idő, míg összeszedem magam, de továbbra sem eresztem farkát, s amint képes vagyok mozdulni, lecsúszom öléből, hogy elé térdelve fogadjam őt ajkaim közé.


Megint nem engedem tekintetét, miközben mélyen torkomra engedem őt. Elégedett, kibaszottul, hiszen erre ment ki a játék. Hát miért ne kaphatná meg, amit akar? Hol kiengedve számból, épp csak nyelvemmel és az ékszerrel ingerlem őt, hol ismét mélyen torkomra eresztve játszadozom vele, s néha végigharapdálok teljes hosszán, hogy utána újra ajkaim közé fogadjam, miközben továbbra is szemeibe nézve figyelem őt. Egész sokáig hagy játszadozni így, majd végül belemarkolva hajamba kezd el irányítani egészen addig, míg el nem élvez. Lenyelve forró spermáját, elégedett vigyorral az ajkaimon állok fel és csókolom meg őt, s mielőtt bármit is tehetne, kuncogva otthagyom, hogy a fürdőbe menve rendbe tegyem magam, majd tényleg letudjam azt a hülye telefont. Ha már ennyire szépen kérte...

- Kerestél - szólok bele röviden, miután Ryuu felveszi a telefont. Nagyon nincs kedvem beszélni vele még, de Tatsuki hajthatatlan volt persze. Végülis essünk túl az egészen, hogy utána pár napig csend és nyugi legyen. Addig legalább a tetováló is el tud intézni néhány telefont, amit akar. Leülök a kanapéra és rágyújtva dőlök hátra kényelmesen.

- Tatsukinál vagy még?

- Igen, itt. Mit szeretnél?

- Beszélni veled a tegnapról. Elhamarkodtam a dolgokat és nem hallgattalak meg, ami hiba volt - közli.

- Mindegy. Igazad van, nem viselkedhetek így és nem sodorhatom bajba Deont a faszságaim miatt - közlöm vele csendesen. Bevallom, hogy hibáztam, aztán haladjunk szépen. Elviselem a további büntetéseket is, csak most tényleg legyünk túl ezen és haladjunk tovább, mert az élet nem áll meg.

- Nem, nem volt igazam. Deon elmondta Asaménak, hogy te csak utánamentél - mondja komolyan, mire felsóhajtok. - Shinji, sajnálom a dolgot, őszintén. Egyszerűen csak elszállt az agyam, mikor közölted, hogy leléptetek Deonnal. Bízhattam volna benned, hiszen sosem cselekedtél ostobán.

- Mindegy. Túllépünk rajta és folytatjuk tovább - mondom vállam is megvonva, bár ezt nem láthatja.

- Túl, de nincs mentség arra, amit tettem. Ne haragudj. Nem voltam képes hideg fejjel mérlegelni.

- Nem haragszom - mondom röviden. - Mennem kell, majd beszélünk. Ha bármi van, hívjatok!

- Úgy lesz. - Bontom a vonalat, majd visszarakom az asztalra a telefont, s felkelve a kanapéról kicaplatok a konyhába inni. Azt hiszem, még egy kávé rohadtul jólesne, mielőtt elindulok Yoshiért. Hamar letudom most a kávém, majd végül nekiállok öltözni és készülődni, s amint ezzel megvagyok, egy gyors csókot követően elindulok vissza a Seichirou-házhoz, hogy felvegyem a testőrt.


***

Alig fél óra múlva parkolok le a ház előtt és kezembe véve a telefonom csörgetem meg Yoshit.

- Kint várlak a kapu előtt. Van két perced - morgom bele a készülékbe, majd bontom a vonalat. A srác hamar, szinte lóhalálában érkezik meg és száll be mellém a kocsiba egy meglepett fejet vágva. Nem baj, majd megtudod. Beindítom a motort és megindulok a megbeszélt hely felé. Kíváncsi vagyok, Yoshi meddig bírja kussban, faggatózás nélkül. Óramra pillantok, még van bő huszonöt percünk odaérni, így egy kellemesebb sebességbe kapcsolok és teljesen az útra figyelek. Türelmetlen vagyok én is. Nem tagadom, szeretem az ilyen kihívásokat, és már régóta érdekelt egy ilyennek a lehetősége.

- Hova megyünk? - kérdezi meg végül, ám hangján hallom, hogy nem kíváncsi, sokkal inkább feszült.

- Van egy kis dolgom, amit el kell intéznem - rázom le ennyivel a testőrt.

- Aha... és ha eddig jól megvoltál nélkülem, most miért lett ilyen sürgető a jelenlétem? - kérdezi kicsit ingerülten.

- Az a dolgod, hogy mellettem legyél - mordulok rá, ennyivel magyarázva a dolgot. Remek, kezd egyre ingerültebb lenni, de ha elbassza, én magam fogom kinyírni a gyakorlóplaccon. - Higgadj le! - utasítom őt, mert hamarosan meg is érkezünk a megbeszélt helyre. Leparkolok a Nissannal, ám mielőtt kiszállhatnánk, szigorú pillantással Yoshira nézek és kinyújtom felé a kezem. - Add ide a fegyvered!

- Tessék? - vág teljesen értetlen képet, és látom rajta, hogy ez az egész nem áll neki össze. - Miért? - kérdezi, de nem mozdul. Előrántom sajátomat és rászegezem.

- Add ide a fegyvered! - szólok rá szigorúbban, mint az előbb, s hogy nyomatékosítsam szavaimat, kibiztosítom a pisztolyt. Látszik rajta, hogy nem ért semmit, de végül odaadja a fegyverét. Elrakom sajátomat, majd az övét is szétszedve bedobom a kesztyűtartóba. - Indíts! - intek fejemmel neki, s kiszállok a Nissanból. Yoshi is követi a példám, mást nem is tehetne, mert minden szarozás nélkül rángatnám ki az anyósülésről, ha tökölne.