205.

Shinji

Mikor Tatsuki és Jeremy megérkezik, végre elkezdődhet a dolog. Pár apró kérdést követően a tetováló egyből nekiugrik Yoshiminek, én pedig komótosan eloltva a cigimet lököm el magam a faltól, majd indulok meg Jeremy felé rideg pillantással figyelve a kölyköt. Jeremy persze csak elvigyorodik és vár, de látom rajta, hogy ugyanarra számít, mint amit Yoshi kapott Tatsukitól. Rábasztál, kölyök, nem lesz velem ilyen könnyű dolgod. Mikor kellő távolságba érek, egyszerűen nekirontok Jeremynek, hogy felmérjem, milyen gyorsan mozdul. Nem is rossz a kölyök, kitér előlem, ám továbbra sem támad, így egy gyors váltást követően egyszerűen kirúgom alóla a lábait. Hatalmasat puffan a földön, kezével valamelyest tompítva az esést, hogy a képével ne törölje fel a betont, én pedig már rontok is rá és hátracsavarom a kezeit ügyelve arra, hogy kárt ne okozzak benne, de érezze a kis taknyos, hogy bármikor eltörhetem. Jeremy szabadulni próbál, de meggondolja, hogy mozduljon. Tetszik, ahogy küzd, de ez jelenleg édeskevés. Adok neki esélyt a szabadulásra, s felkelve róla rántom fel őt is a földről, majd ellököm magamtól.

- Ennyi? - kérdezem tőle gúnyos mosollyal, még mindig ridegen bámulva rá, miközben gyors pillantást vetek Tatsukira és Yoshira is, de figyelem Jeremy minden rezdülését. A kölyök megint elvigyorodik és végre hajlandó nekem rontani. Határozottan itt volt az ideje már ennek is. Nem szarozom vele sokat, mérlegelek és egyszerűen kihasználva Jeremy lendületét elkapom mindkét kezét, majd hanyatt dobom magam a földön, s lábam a kölyök gyomrának támasztva lendítem is őt tovább, hogy mögöttem kössön ki, ám kezeit nem eresztem. Hátrabukfencezve érkezem meg csípőjére és a földre szegezem őt.


Jeremy megint szabadulni próbál, igyekszik harapni, vergődik, de semmire nem megy ezzel. Megvárom, míg lenyugszik valamelyest, majd elengedem őt. Ideje végre komolyra venni a dolgot, mert ez lófasz meg estifény. Megállok vele szemben újra, hagyom kicsit összeszedni magát és várom, mi lesz a következő lépése. Nagy ez a játszótér, igazán használhatná lassan az agyát is, mert ez így még nekem is unalmas. Yoshival többre mentem volna. Na majd idővel... Jeremy széjjelnéz, felméri a terepet, majd egyszerűen eliramodik. Elégedett mosolyra szalad a szám és utána indulok. Ismerem a terepet, így nem sietek sehova, higgye azt a kölyök, hogy lerázott. Menekülni úgysem menekülhet innen, mert az őrszemek azonnal leszedik, és végre tényleg vadászhatok is rá, nem csak méregetjük egymást.


Míg haladok befele a terepen, fegyvert kerítek magamnak, egy rozsdás fémrudat, majd gondosan figyelve minden apró neszre, lassan megyek tovább abba az irányba, amerre Jeremy szaladt. Számítok arra, hogy megpróbál meglepni, így most nem csak szememre hagyatkozom, de hallásomra is. Mögöttem valahonnan neszezésre figyelek fel, de egyelőre nem foglalkozom vele. Biztos vagyok benne, hogy Jeremy akar nekem támadni, hát meghagyom neki a lehetőséget erre, ám amint a lépések apró zajából úgy ítélem, elég közel került hozzám a kölyök, már mozdulok is, hogy kivédjem támadását és szembeforduljak vele. Jeremy ismét támad, s igyekszik kimozdítani egyensúlyomból. Félreugrom előle, kihasználva a terület adta lehetőségeket és egy hatalmasat sózok Jeremy hátsójára ugrás közben a vasrúddal. A kölyök elfojt egy fájdalmas kiáltást, de már kerül is szembe újra velem és várja, hogy most én támadjam meg őt. Elszánt, ezt látom rajta, de vajon mennyire? Nekilendülök, hogy újabb ütést mérhessek Jeremyre, ám ő felfogja az ütést, és visszalök. Egész jó. Megint támadok, nem hagyok neki időt arra, hogy pihenjen, ám mielőtt újra lecsaphatnék rá, egyszerűen taktikát váltok, s kirúgom alóla megint a lábait, majd meglendítem a vasrúdat és lecsapok.


A fémrúd hatalmasat csattan a betonon, én pedig nem mozdulok egyelőre, csak ugyanolyan ridegen nézem Jeremyt, ahogy eddig. Állja tekintetemet, de most nem mozdul még, felmér, gondolkodik, majd egyszerűen feltápászkodik és megint vár. Kicsit kínlódik, valamije fáj, de úgy nézem, elég hamar túljut rajta. Helyes, a sebeit majd ráér nyalogatni otthon. Távolabb lépek tőle. A kölyök vesz pár mély levegőt és megint támad ugyanolyan hévvel, mint eddig. Gyorsan mozog, de még mindig nem eléggé. Kitérek az ütések elől és egyelőre csak hagyom, hogy ostromoljon, s mikor látom rajta, hogy fárad, visszatámadok. Megint bezsebel egy ütést a vasrúddal, ám most combjára kap egyet. Hirtelen összegörnyed a fájdalomtól, de felnéz rám, s már szeme villanásából sejtem, mire készül. Mint a villám, kilő, hogy gyomron fejeljen. Szerintem nem pont erre gondolt senki, mikor azt tanácsolták neki, hogy használja a fejét. Az ötlete nem is lenne rossz, amilyen talajcirkáló, ám azzal, hogy leközli nekem, hogy lépni fog bármit is, kibaszottul nagyot hibázik, így egyszerűen félrelépek az útjából és lökök rajta egyet, majd valamelyik fal megfogja a mi önkéntes kosunkat. A kölyök megfordul és újra szembekerül velem, de megint kivár inkább, minthogy támadjon. Na jó, kezdem unni az egészet, de rohadtul. Hát akkor játsszunk! Megindulok, ám nem a kölyök felé, hanem egyenesen be az egyik raktárépületbe, melynek fél homlokzati fala már jócskán hiányzik, s megbújva figyelem, ahogy Jeremy utánam iramodik.


A srác amint belép az épületbe, lassít a mozgásán, és látványosan jobban kezd figyelni mindenre. Halvány mosolyra húzom ajkaim, és vele együtt mozdulok én is, vele haladva, de tisztes távolságban és nesztelenül. Tovább halad, kutatva talán egy másik fegyver után, amit jobban tudna használni, miközben azért minden mozgásra figyel, ami a közelben van. Leguggolok és egy apró kavicsot felvéve hajítom neki a jobbjától nem messze lévő hordónak. Ez a félhomály tökéletes álcát biztosít, miközben figyelem Jeremy reakcióit. Gondolkodás nélkül ugrik és üt a semmibe. Kihasználom pillanatnyi felelőtlenségét és én is mozdulok, majd mikor Jeremy rádöbben, mi történt, már fordul is meg, ám ennyivel nálam nem ússza meg a dolgot. Újabbat kap a vasrúddal és megint visszavonulok a rejtekembe. Összeszedi magát és igyekszik még jobban figyelni. Ugyan pár percig nehezebben mozdul, de aztán visszatalál magához és így indul tovább az épület közepe felé. Lassan kihátrálok az épületből, hagyom, hogy bolyongjon kicsit a kölyök, miközben az egyik szemközti konténernek támaszkodva rágyújtok és várom, mikor jelenik meg Jeremy végre, miután rájön, hogy nem kicsit lett megint átbaszva a feje.


Talán öt perc múlva mászik elő az épületből, s mikor meglát, csak elvigyorodik ezzel leplezve val'szeg a zavarát, elindul felém, de most látom rajta, hogy nem akar támadni, ugyanakkor felkészül arra, hogy én igen. Jól teszi, mert félredobom csikkemet és már rontok is neki. Nem tudom, miért gondolta, hogy ennyivel vége a dolognak.


Elvigyorodik és ő is lendületet véve indít ellentámadást. Tudnám, mi a faszt vigyorog állandóan, mikor ez cseppet sem játék. Mindegy, nem kapott még eleget ezek szerint. Ez a terep arra jó, hogy a raktárakban rengeteg hasznos dolgot talál az ember. Ilyen a kötél is. Míg Jeremyre várakoztam, s míg bent átbasztam a fejét, összeszedtem néhány dolgot, s kellemes kis fegyvert sikerült dohányzás közben összeraknom a dolgokból, ám egyelőre maradjon meg meglepetésnek. Eldobom kezemből menet közben a vasrudat, mert jelenleg nem lesz rá szükségem, de úgy hajítom el, hogy bármikor érte tudjak menni, ha szükségét látom. Egyelőre azonban nem sok hasznát veszem és csak hátráltat a mozgásban. Mikor kellő távolságba érek, hirtelen megállok. Jeremy nem, de mielőtt nekem rohanna, vagy túl közel érne hozzám, kitér és megpróbál hátam mögé vágni. Követem a mozgását, s fordulok én is, hogy végig szembe maradjak vele.

- Valami érdemi támadást is intézel ellenem most már, vagy csak pattogsz itt, mint egy elcseszett gumilabda? - mordulok rá erélyesen. Provokálom, egyértelmű.

- Bújócskázni sem én akartam - vág vissza, de csak azért sem támad.

- Felőlem agyon is verhetlek azzal a vasrúddal, ha ez minden vágyad - vonom meg vállaim, s célzatosan a tárgy felé biccentek fejemmel.

- Abban nem lenne élvezet, mi? - kérdez vissza flegmán. Gúnyos mosolyra húzom ajkaim.

- Időtakarékos megoldás lenne, így meg maximum végignézheted, ahogy Yoshimit elintézi Tatsuki - felelem neki könnyedén. Direkt húzom őt, mindegy mivel, csak rágjon be annyira, hogy végre mozduljon meg, mielőtt tényleg elunom az életemet is itt.

- Az az ő dolga - vonja meg a vállait. Kétlem, hogy akkor is így vélekedne, ha premierplánba kellene végignéznie, ahogy Tatsuki szabályosan kivégzi Yoshit, de azt legalább megtanulta a kölyök, hogyan kezelje, ha ezzel akarják feldühíteni. Elismerésem. -, ez meg a mienk. - Jeremy végül nekiiramodik, s a célja az, hogy kiharcolja végre azt a közelharcot. Hát gyere! Nem mozdulok semerre, hagyom, hogy Jeremy nekem rontson. Amint közelembe ér, elindít egy ütést, van már benne erő, nem úgy, mint korábban, ez látszik már a mozdulataiban is. Kivédem támadását és gyomrába öklözök, majd ellököm magamtól. A gyomrához kap, de már indul is vissza, csípőtájékon próbál megragadni, hogy ki tudjon billenteni az egyensúlyomból. Megragadom mindkét karját és nekilököm a konténernek, majd előveszem a nadrágom korcába tűzött, rögtönzött ostort és a kötéllel combjára csapok. Még egy kicsit elnyújtom szenvedését, mielőtt véget vetnék ennek az egésznek.


Megelégelem a dolgot végül és újra a földre kényszerítve a kölyköt, alaposan megkötözöm kezét és lábát az ostorról leszerelt kötéllel, majd vállamra kapom és elindulok vissza Tatsukiékhoz. Érdekel, hogy állnak, hátha több izgalom van abban, mint itt. Amint visszaérek, egyszerűen ledobom vállamról Jeremyt, majd a falnak támaszkodva rágyújtok és figyelem Yoshit és a tetoválót.