205.

Jeremy

Tatsuki végül hozzám lép és felrántja az állam. Nem tudom, mit akar, de én ezt nem, így elütöm a kezét. Hagyja, de utána megint megragad és magához húz. Nem ellenkezek, felesleges lenne, hagyom, hogy tegye, azonban csak nem bírom szó nélkül és mikor kezembe helyezi Yoshi sorsát, nem tudom elhinni, hogy tényleg megteszi. De nem viccel, és nem fogom eljátszani ezt a lehetőséget, így csak kérem, hogy hagyja életben nekem őt. Még így is lesz elég gond vele, mire kiheveri ezt az egészet. Azt még nem tudom, bennem mikor robban ez az egész. Valahol bujkál bennem némi elárultság-érzés, de tudom, hogy nincs igazam, ez próba volt és eképpen is kell kezelnem. Na meg imádkozni, hogy ne bukjak el rajta, bár szerintem nem volt annyira vészes, azon kívül, hogy nem tudom elhinni, hogy Tatsuki adott utasítást a megkefélésemre. Ez az egyetlen, amit most kurvára nem tudok elfogadni és amitől dúl bennem a düh. Bosszút akarok, már most, de még nincs itt az ideje, türelem... türelem...


De nem számítok arra, ami ezután következik. Tatsuki szájon csókol, ráadásul megvillan a szeme is, bennem meg felforr a vér a dühtől. Komolyan ezt tette? Nem hiszem el! Ösztönösen lendül a kezem és vágom pofán, de most nem ijedek meg a saját tettemtől, hanem dühösen meredek rá. Ha ő úgy, akkor én így. Mikor felkelt és rólam eloszlott a köd, akkor az első gondolatom az volt, hogy amint ellát, felhívok valakit és elmenekülök tőle pár napra. De már nem akarok, már elmúlt a késztetés a menekülésre, de a felé irányuló bosszúra is. Megfogadtam, hogy kezelem a helyzetet, hogy nem tekintem többnek, mint egy próbának, egy leckének, egy edzésnek. Akkor pedig nincs miért így éreznem magam. Mégis bennem van az a kis ellenállás még mindig, ami azt diktálja, hogy ugorjak neki és ne érdekeljen, hogy mit tesz velem, csak okozzak neki is minél nagyobb fájdalmat. Mégis uralkodom magamon és nem lépek semerre, sőt, bár kelletlenül, de azt is hagyom, hogy Shinji felnyaláboljon és betegyen a terepjáróba. Nem ellenkezem, holott láthatóan ő is tudta és azt is láttam, ahogy Yoshira nézett, amitől újabb dührohamot kapok. Semmi joga nincsen hozzá, ő is volt kezdő a terepen, én pedig, ha kell, ezt a képébe is fogom tolni. De nem most, mert azért nem akarok még nagyobb balhét, ahogy jelen helyzetben verést sem.


Úgy helyezkedem, hogy Yoshi fejét az ölembe tudjam venni, holott én sem érzem maga éppen jól. De ő járt rosszabbul, ezt nem tagadhatom. Nincs magánál, ráadásul... nem vagyok benne biztos, hogy megéli a holnapot. Simogatom a haját, ugyanakkor elvágom az érzelmeimet tőle szépen lassan. Némán búcsúzkodom tőle, mert... mert időben el kell kezdeni, hátha így nem borulok ki annyira. Félek, ugyanakkor reménykedem is. Ha nem okoztak olyan sérüléseket, ha fel tud épülni, ha... Miért van ennyi rohadék "ha" a képletben? Dühös vagyok, csalódott, félek és mégis bennem motoszkál, hogy mire volt jó ez az egész. Sírnék, de az nem használ úgysem, hánynék, de az megint nem megoldás, üvöltve hisztiznék, de inkább ezt is jó mélyre nyomom magamban. Türelmesnek kell lennem és bíznom abban, hogy Tatsuki tényleg meg akarja menteni. De vajon még mindig bízom a tetoválóban? Vajon én vagyok a hülye? Mert igen, határozottan igen.


Sok időm nincs gondolkodni, mert megérkezünk és újra Shinji karjában kötök ki. Bakari itt van, erre felsóhajtok. Remélem, nem lesz baj, hogy meg tudja oldani, hogy segít. Még azt nem tudom, hogy utána hova kerül, de én szeretnék vele maradni. Shinji lepakol a kanapéra és Tatsuki is megérkezik az elsősegélydobozzal. De én vele akarok most beszélni és ennek hangot is adok. Shinji veszi a lapot, kimegy és végre van lehetőségem megdumálni a dolgokat a tetoválóval. Sok mindent nem értek, azonban tisztul a kép szépen lassan és rájövök, hogy Yoshi nem csak nagyot hibázott, hanem őrületesen nagyot. Tatsuki mégis életben hagyta a kedvemért, bár Shinjivel nem lesz könnyű dolga, az egyszer biztos, de előbb jó lenne, ha túlélné ezt az egészet.


Aztán előkerül a kényes téma, tudtam, hogy nem fogom megúszni, ugyanakkor nincs miért titkolóznom, őszintén megmondom, mit miért tettem, és miért úgy. Tatsuki meghallgat és legalább olyan őszinte válaszokat kapok. Fellobbantja bennem a vágyat, már kinn a terepen is éreztem, de visszafogtam, eltemettem, de most, hogy ki is mondja... A francba már, elegem van az egészből, azt akarom, hogy megdugjon, most...! Minden mást leszarok jelen pillanatban, ösztönösen válaszolok, mélyről jövő dühvel és nem érdekelnek már a következmények sem. Elviselem, akármi lesz, de ezt akarom, ez kell. Már nem foghatom a drogra, ez már nem annak a hatása, egyszerűen csak ezt hozzák ki belőlem a körülmények és már nem érdekel semmi, csak, hogy megtegye.


Sikerül elérnem, amit akarok és nekem ugrik. Hirtelen hasít végig rajtam a fájdalom, de már ez sem érdekel. Azt akarom, hogy vegyen birtokba, hogy irányítson, hogy ne engedjen el, tegyen velem, amit akar. Vad és kicsit sem gyengéd, mégis élvezek minden percet és nem akarom, hogy befejezze. Elrejteném a hangom, de nem engedi. Rendben, akkor engem sem érdekel innentől kezdve, hogy mi zajlik a szomszédban, és kieresztem a hangom. Egyre durvább, most már tényleg csak kefél, és mégsem olyan megalázó, mint a délutáni. Ráadásul kibaszottul élvezem, ez a fájdalom elnyom minden mást, ráadásul kirobban bennem az endorfin is. Nem tud sokáig kínozni, mert nem bírom ép ésszel, nem tűnik hosszú időnek, mikor végigönt az orgazmus és kifeszülök, mint a húr. Tovább dug, de aztán abbahagyja... Megijedek, hogy valamit elrontottam, de aztán rájövök, mit akar, és minden ellenkezés nélkül teszem. Most nem fogok megállni, azt akarom, hogy a számba élvezzen, hogy tudja, hogy ez jó neki. Ennek megfelelően kínzom, gyötröm és figyelem a reakcióit is. Végül elsül, én pedig mohón nyelem minden cseppjét. Vágytam erre, és nem bántam meg.


Elfekszik mellettem, késztetést érzek megérinteni, de nem teszem meg. Nem tudom, miért, de nem hiszem, hogy értékelné, így inkább nyugton maradok, de a zihálást nem tudom elfojtani, ráadásul minden pici mozdulat fáj. Két ilyen kör után nem is csodálom, bár a másodikat én akartam magamnak. Mindegy, túlleszek ezen is. Tatsuki kérdése meglep, ugyanakkor jólesik, mikor hozzám ér, alapból is szeretem, de most kifejezetten más. Újabb kérdés, mire legszívesebben elröhögném magam, de nem teszem meg. Basszus! A szomszéd szobában éppen most haldoklik a szeretőm, az övé meg zuhanyzik. Vajon miért akartam visszafogni a hangom? Nem is értem... De Tatsuki mintha álomból ébredne. Ebből azért sejtem, hogy tényleg jó menet volt nem csak nekem, hanem neki is, de azért elhúzom a szám, mikor itt hagy. Persze nem felejti el bekötni a sebeimet sem, ezért hálás vagyok, bár a combom lüktet és minden mozdulat fáj. Ennek ellenére megküzdök magammal és szerzek egy alsónadrágot és magamra rángatom. Ennél több most nem megy, így elindulok a műhely felé, de mikor kilépek, elég groteszk a kép, ami fogad. Tatsuki éppen gyomron rúgja Bakarit, de olyan erővel, hogy a férfi kirepül, majd nyekkenve érkezik a padlóra és csapódik utána az ajtó is. A franc...! Akkor... A rohadt életbe... Shinji! Nem lehet, erre nem gondoltam és... ezt akartam, de nem így... Belül rágom magam, miközben lefagyok teljesen, azt sem nagyon tudom, hol vagyok, vagy mit csinálok éppen, egyszerűen elindulok Bakari felé, de nem tudom pontosan, miért, csak ő az egyetlen mozgó objektum a szobában.


Bakari egy szót sem szól, csupán feláll és leültet egy székre, majd nekiáll lekezelni, amit Tatsuki nem tett meg. Most úgy érzem, jobb, ha csendben maradok, ugyanis tapintható a férfi feszültsége, néha megfeszülnek az ajkai, így csak hagyom, hogy végezze a dolgát, miközben megkeresem Yoshimit a szememmel. Nagyot sóhajtok, essünk túl rajta, bár elképzelhető, hogy ezért bezsebelek néhány pofont is.

- Yoshimi rendbe jön? - kérdezem, de minden, ami eddig erőt adott, most elmúlt, így megremeg a hangom, bármennyire is nem akarom.

- Mindent megtettem, hogy rendbe jöjjön - felel színtelen hangon.

- Mi...? - Nem ez a kérdés, így értelmetlen lesz. - Milyen sérülései vannak?

- Két bordája tört, néhány foga meglazult, felszakadt a bőre pár helyen, zúzódások, egy belső vérzés, ami miatt felnyitottam, vágások, szúrt sebek, meg egyéb apróságok. Egész könnyen megúszta, úgyhogy túléli - felel teljesen nyugodtan. Valahogy én nem vagyok ennyire nyugodt, de ha Bakari szerint rendbe jön, akkor úgy is lesz.

- Hogyan kell ápolni? - Fontos kérdés, pláne, hogy szerintem ez rám hárul. Ráadásul úgy sejtem, bár ebben nem vagyok biztos, hogy Tatsuki ki fogja rakni innen Yoshit. Vagy talán ha szépen kérem... Meglátjuk, ezzel még ráérek.

- Figyelni kell a seblázra, mert az betehet, meg arra, hogy esetleg elfertőződnek a sebei, egyébként pihennie kell és bőszen innia. Ez úgyis az én feladatom lesz - teszi hozzá.

- Biztos? - csúszik ki a kérdés a számon, ugyanakkor hihetetlen hálás lennék, ha ő vigyázna Yoshira, ugyanis nekem nem hiszem, hogy menne, más pedig nincs...

- Csak a halál biztos - közli fagyosabb hangon. Ettől kicsit megriadok, de leplezem egy másodperc alatt. - Mire vagy még kíváncsi?

- Hol fogod ápolni? - kérdezem meg még gyorsan.

- Asaménál - feleli úja a színtelen hangján. - Nem fog itt maradni - biccent a fürdő felé -, Yanamihoz pedig ilyen állapotban nem mehetsz vissza, mert kiugrik a bőréből ijedtében, úgyhogy jössz velem és segítesz ápolni a barátod. Amúgy is meg kell tanulnod a sebkezelés alapjait, különben megdöglesz az alvilágban - teszi hozzá komolyan.

- Rendben - bólintok neki. Hogy ez mennyire egyértelmű volt és én mégsem gondoltam rá... Hülye vagyok. Bár nem tudom, mennyire akarok most Deon szeme elé kerülni, mert... A faszba már, megszegtem az ígéretemet is! Remek... De legalább rögtön és kapásból beszámolhatok neki róla. Ha nem fojt meg helyben, mert már Shinji megtette. Elönt a bűntudat és könnyek gyűlnek a szemembe. Hogy a rohadt életbe cseszhettem el ennyire?! Akkor rohadtul nem gondolkodtam, most pedig már késő. Visszafogom magam és várom, hogy Bakari befejezze, már megint harc dúl belül és egyre nehezebben viselem.

- Nem az az erős nád, amelyik nem hajlik meg a szélben, hanem amelyik kiegyenesedik és nem beletörik a dacba - szólal meg csendesen a férfi. Remek időzítés, mert azonnal patakokban kezdenek folyni a könnyeim, forrón gördülnek le a cseppek, miközben azért küzdök a zokogás ellen, bár már most vesztésre állok.

- Valahogy helyre kell hozni - zokogom, de még mindig csendben vagyok ahhoz képest. - De hogyan? - A kérdés költői, de bárcsak jönne rá válasz valahonnan!

- Halvány lila sejtelmem sincs, miről beszélsz - jelenti ki, s abbahagyja a sebek ápolgatását. - Arra gondolsz, hogy Shinji elrongyolt innen?

- Igen. - Szinte csak suttogom a szót, és szerintem mind a ketten nagyon jól tudjuk, miről van szó...

- Kettőn áll a vásár - közli, azzal elkezd elpakolni. Ettől kurvára nem érzem magam jobban, de gondolom, nem is annak szánta. Lehajtott fejjel hagyom kitörni az indulataimat, most már hangosan zokogok és nem érdekel, hogy ki hallja. Bakari békén hagy, ellenben nyílik a fürdő ajtaja. Most már, ha akarnám, sem tudnám visszafogni magam. Felnézek Tatsukira, éppen csak törölközik, még néhol csöpög róla a víz, biztosan csak kilépett a zuhany alól. Újabb hullámban önt el a lelkiismeret-furdalás és újabb kövér könnycseppek gördülnek le az arcomon. Nem fogok mondani semmit, olyan erővel szorítom össze a fogaim, hogy szinte belenyomom őket az ínyembe. Nem akarok magyarázkodni, nem is fogok.

- Miért sír? - kérdezi meg Bakarit.

- Mert Shinji lelépett - felel nyugodtan, Tatsuki meg hozzám lépked és magához húz. Gondolkodás nélkül kapaszkodom bele és a fejemet a hasához fúrom, miközben még hangosabban zokogok fel.

- Te milyen hülye vagy - mondja nekem kedvesen. Na most ezt nem értem, így hát, bár könnyek között, de értetetlenül pislogok fel rá.

- Miért? - kérdezek vissza kapásból, bár még mindig rendesen ki vagyok billenve magamból.

- Annyi mindenen bőghettél volna, te meg ezen akadsz ki - válaszol a fejét csóválva, a vállát és karját törölgetve. Dühös leszek, nem tudom, miért, de érzem, ahogy megugrik a vérnyomásom és elönt a vörös köd.

- Megszegtem a szavam! - csúszik ki a számon. Ezt már nem fogom tudni visszavonni, de mindegy. Tatsuki felvonja pirszingelt szemöldökét. - Ráadásul a lecke jogos volt, még ha kemény is. Ezt viszont már magamnak generáltam, meg neked. És a francba is, de hogy tudsz ilyen nyugodt lenni?! - A végét csak azért nem kiabálom, mert Yoshinak pihennie kell, ellenben észre sem veszem, hogy az öklöm Tatsuki mellkasának feszülve remeg.

- Most sírjak? - kérdezi könnyedén, mire újabbat sózok a mellkasára, pedig nem is akarok. Tudat alatt cselekszem és nem tetszik. - Csak amiatt aggódom, hogy biztonságban legyen, egyébként abszolút benne volt a pakliban, hogy egyszer elege lesz belőlem.

- De ez az én hibám! - tör ki belőlem megint az indulat.

- Micsoda? - kérdezi meg újra felvonva sérült szemöldökét. - Hagyd ezt a nyafogást abba, mert fellógatlak a lábadnál fogva! - szól rám, mire azonnal visszaveszek. - Nem ígértem Shinjinek, hogy csak őt fogom kefélni, ő ezt nem is kérte, el is fogadta. Én sem ígértettem meg vele, hogy mással nem dug. Szabad ember, azt csinál, amit akar és ha elege lett belőlem, akkor így jártam - közli tényként, határozottan. Elgondolkodom rajta, hogy vajon tényleg ennyire könnyen veszi ezt a kérdés, vagy csak nem fogja kimutatni, mit érez valójában. - Hibáztathatod magad, de kurva felesleges, felőlem a faszod is lóbálhatod előttem, vagy akármi, ha nem akarlak megdugni, nem foglak. Megmondtam, hogy az önuralomra és az önfegyelemre szükség van, én pedig mindkettővel rendelkezem, úgyhogy sem a hegyibeszéd - pillant szúrósan Bakarira -, sem pedig a nyavicskolás nem kell! Nyalogasd a saját sebeidet, az életem meg hagyd meg nekem!

- Sajnálom - mondom megtörten, de még korántsem érzem magam jól. Mindegy, pár nagy levegő és megint olyan, mintha rendben lenne az egész, belül meg mindegy, mi megy, azt majd ki tudom adni magamból később. - És most? - nézek fel rá kérdően, hogy mit akar csinálni.

- Megszárítom a hajam, tiszta ruhát veszek, vásárolok valami kaját és hazamegyek - feleli vállat vonva.

- Mielőtt ezt megtennéd, még tájékoztatlak róla, hogy nem készültem hegyibeszédet mondani - veti oda neki Bakari.

- Örülök - morogja Tatsuki. Na még az kell, hogy ők is egymásnak essenek. Remek lenne végignézni még egy harcot.

- Elmehetek Bakarival? - vágom rá a kérdést, mielőtt tényleg összeugranak.

- Mit akarnál mást? - kérdez vissza. Most már elereszt és megtörli ágyékát, meg a lábait. Az a legjobb, hogy bennem most tudatosul, hogy végig fogott, pedig... Na mindegy, azt hiszem, fáradt vagyok. Most már van időm egy kicsit szemügyre is venni őt. Hatalmas kék, zöld, lila foltok díszelegnek rajta is, Shinji jól megdolgozta, meg gondolom, kapott azért a faszkalapoktól is.

- Semmit! - vágom rá leplezve zavarom, de naná, hogy nem sikerül, érzem, ahogy égni kezd az arcom. Ettől megint kezdek dühös lenni. Remekül forognak az érzelmeim és hol egyik, hol másik ránt magával.

- Szép színed lett. Mi lelt? - kérdezi elvigyorodva.

- Felejtsük el! - vágom rá, mire még vörösebb leszek. A francba már, Jeremy, szedd össze magad most azonnal!

- Zavarba hozlak? - kérdezi meg kíváncsian. Mi ebben a meglepő?

- Ühüm - bólintok végül. Minek tagadjam, hogy így van? Már maga a tény is, hogy átölelt, meg végülis vigasztalt a maga módján. Naná, hogy zavarba jöttem tőle.

- Fura - jelenti ki megállapítva ezt, s a hajával folytatja, mire most nem tudom megállni a nevetést, bár tudom, hogy neki ez az egész nem jelent annyit, mint nekem. Bakarira sandítok, de semmit nem tesz, csak dohányzik, val'szeg ő már megszokta ezt Tatsuki mellett.

- Mindig azt mondtad, hogy furcsa srác vagyok, akkor miért lep meg? - kérdezek vissza szinte kedélyesen. Most megint fordult egyet a hangulatom, pörög a kerék, de félek, visszajön még az előző is.

- Passz - válaszol vállat vonva, majd visszamegy a fürdőbe hajat szárítani. Megrázom a fejem, akkor ennyi. Bakarira nézek, hogy akkor mi legyen, mert ha megyünk, akkor nem ártana valami ruhát kerítenem magamnak. Mozdulatlan, egyedül a cigit fogyasztja, így én meglépek, hogy magamra kapkodjak valami ruhát. A kapkodásból végül csigatempó lesz, tekintve, hogy minden lépés és hajlás fáj, hasít, ha nem a seggemben, akkor a combomon, a hátamon, vagy éppen az arcomon. Remekbe szabott dolog, mondhatom. De túl fogom élni csak azért is. Felrángatom a nadrágom, bár nem megy könnyen, de fenn van. Egy bővebb póló lesz a párja. Közben Tatsuki átvág a pihenőn. Halál nyugodt, amit nem értek, de sosem tudtam rajta kiigazodni. Aztán eszembe jut valami és utána lépek, mielőtt beérne az ajtón, de nem áll meg, a szekrényéhez megy és ruhát keres magának.

- Szólsz Yanaminak, vagy szóljak én? - kérdezem meg komolyan.

- Majd én.

- Rendben - hagyom ennyiben a dolgot. Akkor talán le kéne lépnem, de nem megy. Inkább nekidőlök a félfának és figyelem, ahogy öltözködik. Világosbarna szövetnadrág és világoskék ing. Percek alatt, mintha mi sem történt volna. Igazából láttam már ezt a változást nála és furcsa, de tetszik. Mindenesetre valamiért most megnyugtat, de tényleg nem tudom, miért. El kéne tűnnöm, mielőtt észreveszi, hogy őt bámulom, ha már nem tudja most is.

- Nincs olyan körülmény, amely teljesülése miatt más leszel a számomra - szólal meg. - Táplálhatsz irántam érzelmeket, ha akarsz, de nem fogom sosem viszonozni őket. Jó srác vagy, ennyi, elégedj meg vele és ha megkattansz, megverlek.

- Tisztában vagyok vele - mondom meg őszintén. Nem is vártam sosem ilyet, ahogy nem is fogok. - Kötődöm hozzád és ennyi, itt lezárva a kérdés. Ennél több nekem nem kell.

- Ez maradjon is így! - kér és utasít egyszerre. Rábólintok, bár azt úgysem látja. Mindegy, csak a folytatást várom, ha van. - Nem fogok aggodalmaskodni azon, hogy mi van, ha többet kezdesz érezni, megértetted?

- Megértettem - mondom határozottan, mert így is van. Egyrészt nem az ő dolga lenne, másrészt meg ez nem fog előfordulni. Legalábbis merem remélni, hogy nem. Egyelőre tényleg csak a kötődés van meg. Maximum olyan erős, amiért ma akkor sem akartam elárulni, mikor azt hittem, halott.

- Helyes. Ha valami van, hívj fel! - kér és megint utasítás is vegyül a hangjába. Ez egyértelmű volt, de mindegy.

- Rendben - mondom csendesen. - Mikor jössz értem? - teszem fel a következő kérdést.

- Nem tudom. Lehet, hogy már holnap, lehet, hogy csak egy hét múlva. Gyakorold a rajzolást! - szólít fel komolyan.

- Rendben, fogom - ígérem meg. Ez természetes nekem, ráadásul mást úgysem nagyon tudok majd csinálni, maximum ülni Yoshi mellett. - Még valami?

- Majd felhívlak, ha eszembe jut - passzolja le ezzel a kérdést. Beszélgetés közben utazótáskába rajzfelszerelést pakol, mire felszalad a szemöldököm. Vajon most hova készül? Mert ezek szerint hosszabb időre rendezkedik be ott. Nem az én dolgom, de akkor hosszabb időre készülök fel és úgy pakolok magamnak cuccot.

- Oké - mondom ki végül csendesen. Ezek szerint mégis megviseli ez a helyzet, ha nem is látványosan. Remekül elbaltáztam mindent. - Akkor megyek. - Roppant felesleges bejelentés, de valahogy kijött, kinn van és most már teljesen mindegy, mert visszaszívni nem tudom.

- Menjél. Ha Bakari kérdezi, nincs mondanivalóm a számára, mehettek - teszi hozzá, mire megfordulok, de azért még visszaszólok.

- Ha kérdezi, átadom. Vigyázz magadra - kérem már nem reflexből, mert tudom, hogy fog, de jólesik kimondani, azzal nekiállok összeszedni némi ruhát, azt összepakolni egy csomagba és így megyek vissza Bakarihoz, jelezve, hogy felőlem mehetünk. Ő csak a karjába veszi Yoshit és elindul kifelé. Máris pattanok és kinyitom a kocsi ajtaját, hogy be tudja fektetni őt, majd én is beülök Yoshimi mellé és a fejét az ölembe teszem. Közben látom, ahogy Tatsuki becsukja a szalont, bepattan a Mercibe és elhajt. Már megint nem ismeri a sebességhatárt, de ez most nem izgat, sokkal inkább Yoshi, Most már minden idegszálam rá figyel. Bakari is beszáll, majd indít és már robogunk mi is.