205.

Jeremy

Semmi sem úgy alakul, ahogy terveztem. Sejtettem, hogy van valami csavar ebben az egészben, és a választ is megkapom, amint megérkezünk. Shinji és Yoshi, remek... Persze amint odaérünk hozzájuk, Yoshi lépne felém, de döntöttem és ehhez hű maradok, így egyértelműen elutasítom. Tatsukinak igaza van, itt az ideje felelősségteljesen viselkedni, ennek megfelelően pedig elzárni az érzelmeimet. Egy darabig biztosan sikerülni fog.


Tatsuki azonnal kezelésbe veszi Yoshit, én meg Shinjivel találom szembe magam. Kicsit talán megijedek, de nem vészes, csak bizonyítani akarok és tudom, hogy Shinji mindent el fog követni, hogy ezt megnehezítse. De nem érdekel, essünk neki! Nem tudom, meddig kergetőzhetünk, beszedek több durva ütést, fáj is, de igyekszem elrejteni és újra meg újra támadni. Néha idülten vigyorgok, tisztában vagyok vele, de ilyenkor úrrá lesz rajtam a zavar és azt le kell küzdenem. Szerintem Shinji hülyének néz, de nem érdekel. Nyúzzuk egymást, nem sok sikert érek el, de legalább nem adom fel és sok mindent ellesek tőle. Tanulok, megjegyzek, memorizálok. Végül persze a földön végzem megkötözve, majd Shinji a vállára dob. Ennél megalázóbbat nem is tehetne, de már nincs kedvem ellenkezni, pláne, hogy már tök mindegy. Végül Yoshi mellett landolok. Hát azt hiszem, őt sokkal inkább megdolgozta Tatsuki, mint engem Shinji, több sebből vérzik, egy-két nagyobb ütés helyét is látom rajta, meg szerintem pár tőrt is kapott a tetoválótól. Remélem, nem súlyos.


Tatsuki és Shinji most egymásnak esik. Nem akármilyen harc veszi kezdetét és nagyon figyelek, mert látnom kell, hogy meg tudjak jegyezni dolgokat. Közben Yoshi kiköti a csomót a kötélen és gondolkodás nélkül pattanok fel, hogy kövessem a harcolókat, miközben még véletlenül sem vagyok az útjukban. Páratlan csata, az biztos és Shinji jól megdolgozza Tatsukit, és viszont. Aztán látom, hogy Tatsukinál valami elpattan, de képes úrrá lenni magán és végül ellépked Shinjitől, mielőtt komolyan bántaná. Hatalmas önuralommal rendelkezik és ez egyszerre megdöbbentő, ugyanakkor különleges is. Azonban nem sokáig tudok gondolkodni, mert abban a percben valami megváltozik. Hirtelen semmi sem olyan, mint volt, elönt a veszélyérzet és nem tévedek, ez most valami sokkal komolyabb. Amint elér az első férfi, már tudom, hogy hatalmas bajban vagyunk. Még látom, ahogy Tatsuki is küzd, de mikor leterítik, kétségbeesem, ráadásul... Lehetetlen... Hatalmasra tágulnak a szemeim. Vér, mindenütt vér. Pánikba esek, aminek eredményeként mindennek ellenállok, de sokra nem megyek vele, újabb ütések, újabb rúgások, egyre jobban fáj és ha így folytatjuk... Muszáj, hogy összeszedjem magam, így nagyokat kortyolok a levegőből és megadom magam. Jobb ötletem nincs, így is, úgy is meg fognak ölni, ha meg akarnak, de így legalább van esélyünk menekülni. Yoshinak is jelzek, ő pedig reagál és ugyanúgy megadja magát, mint én.


Na már csak ez hiányzott! Kapok valami szert, amitől abban a pillanatban fordul a gyomrom és egyre rosszabbul leszek. Sosem volt bennem ilyen szer. Fogalmam sincs, mi a hatása, de azt tudom, hogy szédülök, forog a világ, hányingerem van és a remegek tőle. De ha mozdulok, valaki belém rúg vagy nekem esik, ezért próbálok nyugton maradni. Aztán hirtelen mindennek vége lesz, elmúlik a rosszullét és mintha kiélesedne minden érzékem, jobban hallok, látok, érzek, ellenben a koordinációmmal zavar van. Próbálkozok mozogni, mire újabb rúgásokat zsebelek be, de elviselem, muszáj látnom, mire vagyok még képes. Yoshira pillantok, ő sem viseli jobban a dolgokat, de muszáj, hogy elvonatkoztassak most ettől.


Elhangzik az első kérdés és kapásból küldöm a választ, de erre Yoshi kapja magába a kést. Remek, mondhatom, ezek a faszok még azzal sincsenek tisztában, ki kivel van együtt?! Vagy most már tényleg nem értem, mi van... Yoshi ebben a percben hibázik, újra. Mi van vele, az istenért?! Rendben, hogy nincs benne ebben, de akkor sem lehet ennyire hülye! Meg fogják ölni, ha így folytatja. Mégsem teszek semmit, mert azzal nem segítenék, amint kiderül, hogy ő értéktelen, abban a pillanatban megölik, engem val'szeg még nem. Bár ennek nem biztos, hogy örülnöm kéne...


Persze tovább záporoznak a kérdések, én meg a sajátjaimra kell, hogy koncentráljak. Nem tévedek sokat, pillanatok múlva elkezdik leszedni rólam a ruhákat. Nem eshetek pánikba, ugyanakkor a tenyér a torkomon... A francba, kezd túl sok lenni a dolog, ráadásul sokkal jobban pörög az agyam, így pedig nem tudok nyugton maradni! Ideges vagyok, de nem félek. Ha most engedem, hogy elöntsön a félelem, akkor innen már nem keveredhetek ki élve. Lehet, hogy így sem, de nagyobb az esélye. Várom, hogy mi következik, de a hűségemet nem dobom latba, akkor sem, ha Tatsuki halott. Nem fogom elárulni, inkább viselek el bármi mást, azonban a mondatok, amik elhangzanak, felnyomják a dühöm és magam sem tudom, miért, de csak kibuknak a szavak belőlem. Nem érdekel, mit tesz velem, leszarom már, de ne játsszon így, akkor tegye! Bassza meg! Magamat is meglepem, hogy nem adom fel, mert nem akarom, inkább egyre dühösebb leszek. Közben fél füllel figyelek Yoshira is és rádöbbenek, hogy én értettem félre a dolgokat. Remek... A francba már! Ráadásul Yoshi megint félrelép és ezzel el is átkozta magát, felkészülök rá, hogy most végignézem, ahogy elvágják a torkát. Nem törhetek össze akkor sem, amíg élek, addig harcolni fogok most. Nem tudom, mi ütött belém, de hajt az ösztön, hogy ne hagyjam magam, hogy ne engedjem, hogy itt legyen vége. Picit megkönnyebbülök, mert amíg használni akarják, addig élni fog, de ezt nem mutatom ki. Továbbra is megvan bennem a dac és nem félek kiadni sem. Olyanokat teszek, amire sosem gondoltam, hogy képes vagyok.


Yoshi kapja az első kört, nem nézek rá, mert nem mutathatok ki semmit. Nem! Így inkább a felettem trónolóra fordítom a tekintetemet és rá fókuszálok minden érzékszervemmel. Persze a fájdalmas kiáltásokat nem tudom kizárni, de igyekszem, ahogy a roppanásokat is. Nem foglalkozom vele, magammal kell most törődnöm és azzal, hogy meg tudjam tartani az ellenállást. Nem fogok mondani semmit, olyat nem tud tenni, hogy beszéljek. Akkor inkább meghalok én is.


Persze nem úszhatom meg, pillanatok alatt a hasamon találom magam. Felkészülök mindenre, semmivel sem lesz rosszabb, mint mikor Lucas csinálta ugyanezt. Tévedek, de ki fogom bírni. Kibaszottul fáj, érzem, ahogy a szemeimbe könny tolul. Valamikor egy vágást is kaptam a lábamra, mert most érzem, ahogy a vér végigfolyik rajta. Lehet, hogy ez volt az az éles fájdalom? Nem tudtam beazonosítani, de talán ez lehet a válasz. Nem harcolok a férfi ellen, tudom, hogyha megteszem, akkor csak rosszabb lesz. Hagyom, hogy megbasszon, minél engedékenyebb vagyok, annál hamarabb vége lesz. Csak legyen már vége! Csak legyen már vége! Csak legyen már vége! Erre koncentrálok, semmi más nem izgat, de ekkor megint kérdez, bennem meg fellobban a düh. Ne is álmodj róla, faszfej! Még nem jöttél rá, hogy ezzel nem érsz el semmit? Mert nem használ, az egyszer biztos. Aztán végre érzem, hogy végez, és a számba gyömöszöli a gumit, amit abban a pillanatban ki is köpök.


Ám ekkor minden megváltozik megint. Tatsuki felkel... Remek, ezek szerint már flashelek is. Vagy elájultam, és ez már az álom? Nem tudom, de mivel tudok mozogni, az első a valószínűbb. Vajon mi jöhet még? Oroszlánok? Vagy valami még rosszabb? De lassan feltisztul bennem minden, ugyanis a kép nem akar eltűnni. Felülök és már biztos, vagyok benne, hogy ezt nem csak én látom, hanem mindenki más is. Nem akarom elhinni, de... minden azt mutatja, hogy... nem akarom elhinni. Megint fellobban bennem a düh, ugyanakkor nem mozdulok. Rendben van, a leckét felfogtam, most már triplán is, a büntetés is megvolt, akkor most mi lesz? Figyelem Tatsukit, de egy szót sem szólok, csak nézem őt, még mindig nem mozdulok Yoshi felé. Él, de... vajon meddig?