206.

Tatsuki

Nincs kedvem lámpát kapcsolni, a lakásomban fogadó sötétség kellemes és otthonos. Tökéletesen ismerem ezt a helyet, így nehézség nélkül haladok végig, hogy letegyem a konyhában a zacskót. Kéne enni, mert egészen eddig hajtottam magam, mint egy eszelős, de nincs étvágyam. Azért hoztam kaját, hogy ha mégis... ha muszáj lenne rávennem magam holnap, akkor legyen mit a fejembe tömni, egyébként elképzelhetetlennek tartom, hogy hányás nélkül bármit befogadna a gyomrom. Zaklatott vagyok. Nem is tudom, mikor éreztem magam utoljára így, vagyis hogy éreztem-e egyáltalán. Igen, bizonyára, hiszen elég hamar és könnyen megértettem ezt a helyzetet. Nem találom a helyem, még a lakásom is paradox módon idegen a számomra, ugyanakkor tudom, hogy a tengerpart sem fogadna barátságosabban, itthon meg legalább ki fogom tudni rajzolni a fejemből mindazt, ami benne kavarog.


Az aggodalom, amit Shinji miatt érzek, gyilkos. Nem akkora baj, ha visszament Ryuuichi mellé és a sértett büszkesége miatt kimondja a viszonyunk végét, valahogy túlélem, de ha nem ment... Ezen zakatol az agyam és felhívnám én Ryuut, hogy megkérdezzem, csak... Mi van, ha nincs és ezzel csupán azt érem el, hogy mindketten halálosan idegesek leszünk? Nem mellesleg azt hiszi a kölyökről, hogy felelőtlen, mert az a marha magára vállalta Deon szökését, tehát ha Ryuuichit azzal hívnám fel, hogy meglógott tőlem nevelt fia, az egy dolog, hogy engem Európáig átkozna, de még jobban aggódna és haragudna a srácra. Neki nem telefonálok. És ha Deont hívnám? Nem, a kis szarházi is csak begyulladna, meg azt kérdezgetné, mi történt, mivel sikerült elérnem, hogy Shinji meglépjen mellőlem. El tudnám mondani, hogy azért, mert azt hiszi, kiküldtük, hogy nyugodtan kúrhassunk Jeremyvel, ami miatt megsértődött vagy megbántódott... csak nem hangosan. Valszeg annyit mondanék, “Mert elbasztam.”, ezzel megmagyarázva mindent, azzal bontanám a vonalat és órákig hallgatnám Jared szívszaggató hangját, hogy kurvára megunjam.


Eszembe sem jutott, hogy másképp tűnhet a dolog, mint ami volt, noha én valószínűleg ugyanígy reagáltam volna, ha nem rosszabbul. Elindítom Yanami dalait és cigire gyújtok. Egy laza, keserű félmosollyal veszem tudomásul, hogy a sajátomból már nem is nagyon hordok magamnál és ahelyett, hogy venném ezt a koktélos dohányt, mindig Shinjitől nyúlom le. Inkább tartalékolom, mintsem másképp szerezzem be, hogy valóban az övét szívhassam. Kész agybaj...


Teljesen megőrjít... Olyan, mintha nem is lennék már az a negyvenes fickó, aki korábban. Ez a kapcsolat megváltoztatott, szépen átalakított és annak a félsznek a kerülgetése, hogy vége, fáj. Nem gondoltam rá, milyen lenne a srác nélkül folytatni, mert annyira természetessé vált, hogy velem van, hogy most a hiánya magányossá tesz. De elfogadom a döntését, ha ez az és nem erőszakolom rá magam. Csak azt akarom tudni, hogy hol van! Igen, ezt tudnom kell, különben teljesen bekattanok. Pár hónap híján egy éve azon mesterkedem, hogy Kitamura elől elrejtsem, biztonságot teremtsek a számára, megvédjem, ezt pedig nem fogom semmiért félredobni. Haragudhat rám, gyűlölhet, megvethet, a döntésemen nem fogok változtatni akkor sem. Néha elbaszok dolgokat, mint minden más ember is, de nem olyat, amin ennyit dolgoztam. Az élete... azt akarom, hogy éljen és az mindigis egyértelmű volt, hogy én leszek az, aki előbb meghal. Az sem vonható kétségbe, hogy ez a háború követelheti az életem, így legalább neki is könnyebb lesz és én is abban a nyugalomban szállhatok szembe mindennel, hogy nincs mit vesztenem, csak a létezés örömét és nehézségét. Ez nem nagy ár, azt viszont képtelen lennék ép ésszel átvészelni, ha meghalna.


A fülemre emelem a telefont, s immár sokadjára hívom fel Shinjit. Az sem érdekelne, ha teli torokból üvöltene, vagy egy szót sem szólna, csak vegye fel és közölje le, akár sms-ben is, nekem mindegy, hogy biztonságban van. Semmi másra nincs szükségem. Egy másik zene szólal meg mögülem és ez halálra rémít. Azonnal felugrom és szembe fordulok a hang forrásával, a lendület azonban egészen messzire sodor és a két különféle csengésbe a dvd-k potyogása kapcsolódik be. Legalább hatszor öltek volna meg ebben a kurva fél percben, de egy kicsit sem tud érdekelni azok után, hogy a srác mobilja zörög. ITT van. Míg halálra idegesített, hogy mi lehet vele, végig a kanapémon feküdt...! Ez... nem is tudok rá mit mondani, egyszerűen letaglóz és... megkönnyebbüléssel tölt el. Ritkán vagyok hálás az isteneknek, de most nagyon azért, mert idevezényelték ezt a hülyét.


Persze nem is én lennék, ha miután rámordultam és kiürítettem a kezeim, kibírnám a közelsége nélkül. Alig hiszem el még mindig, hogy itt van, s hiába fekszem rá és karolom magamhoz, nem tűnik valóságosabbnak. Aki drogozott már, az tudja, hogy készségesen átbasszuk saját magunkat egy jobb pillanat reményében, s az agy meg tudja kreálni számunkra az ideális valóságot. Ez most... igazi. Azt hiszem, elég ideje szorongatom és nem történik semmi, hogy elhiggyem, Shinji tényleg a kanapémon fekszik.


Szeretlek, te hülye!


Legszívesebben ordítoznék azt követelve, hogy mondja meg, mégis miért kellett elnyargalnia a szalonból, hiszen én nem értem, mi baja van, mert megbeszéltük, hogy nem számít, kit baszok meg, akkor is ő az egyetlen, aki nélkül nem akarom elképzelni az életemet, de nem bírok többet csinálni, minthogy apró csókokat nyomni a fejére, arcára, szájára, mert nagyon is értem, hogy nem a ténnyel, hanem az időzítéssel van a gond. Szeretném jóvá tenni. Nem tudom, hogy kell, de akarom.


Meg kell rajzolnom, amit éreztem. Shinji nem ölel át és nem csókol vissza, vagyis nem kér belőlem, nekem pedig muszáj kiadnom magamból az érzéseimet, mert meghülyítenek. Magány, elveszettség, ijedtség, elbizonytalanodás, tehetetlenség, idegesség, ... ezek uraltak elég hosszú ideig és ugyan azt mondtam a kölyöknek, az élet nem áll meg és úgy tettem, mintha a legkevésbé sem viselt volna meg, hogy valószínűleg vége a viszonyomnak Shinjivel, ő is és Bakari is tudta... Tudták, hogy üvölteni lett volna kedvem és rohangáltam volna Tokióban, mint a mérgezett egér, hogy megtaláljam a srácot, ha nem marad annyi eszem, hogy tudjam: el tud bújni előlem úgy, hogy ne találjam meg. De itt van, megvan. Végignézi, ahogy lerajzolom magam ebben a helyzetben, hiszen biztos vagyok benne, hogy a Deon által ábrázolt kutyát felismeri, ahogy egy ennyire egyszerű képet is könnyű értelmezni. Én beszélni nem tudok akármiről, noha nagy vonalakban azért el tudnám mondani, mit éreztem, lerajzolni azonban egy ennyire erős állapotot le tudok talán, tehát Shinji végső soron tudja, hogyan éltem meg ezt az egészet, míg én még csak abban sem vagyok biztos, hogy valamit is jól értelmeztem. Ez... nyomaszt. Hátrahajtom a kanapéra a fejem, miután lepakoltam a rajztáblát és minden mást is, s sokáig maradok így, míg már kényelmetlen nem lesz. Utána lekapcsolom a lámpát, mert a sötétség biztonságot ad számomra.


Mit csináljak?


Kiadtam magam, itt van a közelemben, elfogadta a közeledésemet, noha semmit nem válaszolt rá, ... Meg akarom érinteni. És életemben először vannak kétségeim. Nem is az aggaszt elsősorban, megtehetem-e, hanem inkább az, engedi-e és ha igen, miért, ha nem, miért. Ettől függetlenül nem bírom ki, hogy ne tegyem meg, ezért végiggombolom az ingemet, levetem és Shinji fölé telepszem újra, most csípőjére ülve, majd lehámozom róla az inget. Jéé, ez az enyém! A rövid öröm után a földre ejtem, azzal rátelepszem. Éppen csak hozzásimulok, s már muszáj csókolnom és falnom a bőrét. Azt terveztem el, hogy ráfekszem, mint korábban, hogy hozzásimulhassak, azonban hamar legyőz a vágy. Hosszú csókokat nyomok a nyakára, nyalva, nagyon apró harapásokkal tarkítva érem el a kulcscsontját, ahonnan ugyanúgy haladok végig a vállához, majd vissza és áttérek a másik oldalra. Szenvedéllyel és gyengédséggel teszem mindezt, tenyereim pedig oldalára simítom. Képtelen vagyok távol kerülni tőle, úgy mozdulok rajta, hogy minél jobban hozzásimuljon testem az övéhez és ugyan különösebben nem szeretem, de most határozottan vágyom arra, hogy simogasson, magához húzzon, belém kapaszkodjon, s hogy ne csak eltűrje, amit csinálok vele, hanem fogadja el, élvezze, szeresse. A kívánságom teljesül, jólesően felsóhajt, megremeg és lassan, bátortalanul simogatni kezd. Megnyugtat vele, a kétségbeesés, amely eddig jelen volt bennem, múlni kezd. Ha nagyon haragudna, vagy valami hasonló, akkor csak elnyúlna és engedné, hogy játsszak vele, de ami valószínűbb, hogy visszautasítana, leszerelne, én pedig most nem állnék le vele küzdeni, hanem itt hagynám, visszavonulnék a rajzcuccaimmal együtt a szobába.


Tovább haladok csókolva, nyalva, aprókat harapva a testén, bejárom mellkasát, s közben hallgatom a sóhajtozását. Azt hiszem, vágyik arra, amit csinálok. Megcsiklandozom az oldalát a nyelvemmel, majd nyálcsíkot húzok a karja belső felére, a fogaim közé fogom nyaka bőrét és óvatosan összemorzsolom, aztán heves csókot nyomok ajkaira. Kívánom ezt a srácot. Olyan nagyon vágyom és akarom őt, aminek nem hiszem, hogy ellen tudnék állni. Ez jóval több annál a vadászösztönnél, ami más iránt felébredhet bennem, Shinjit nem csupán megszerezni és élvezni akarom, hanem boldoggá tenni. Vele nem pusztán baszok, még akkor sem, ha vadul megkefélem, mert az élményen túl számít az akarata. Ő nemet mondhat nekem valamire, a műsorváltozás jogát fenntarthatja, amit senki más nem tehet meg velem szemben, hiszen mindenki mással úgy kefélek, ahogy én akarok, míg az ő vágyait figyelem és igyekszem teljesíteni. Az, ahogy szexelek vele, az bizalmas és ezt nem csak a gumi elhagyása képezi, noha ezt és a számba élvezést engedni, meg a spermája lenyelését senki mással nem tenném meg. Ezeket nem fogom neki elmagyarázni, láthatta, hogyan kúrom meg Jeremyt, így rájöhet, ha összehasonlítja a kettőt, hogy egy kósza kamaty azon túl, hogy élvezem, semmit nem jelent. Ha Shinjit érdekli, ha számít neki, hogy ő más nekem, mint a többi ember, akkor bőven talál olyasmiket, amikben csak ő részesül. Ahogy vele alszom, már az mindent elárul. Önmagában a tény is meglepő, Bakarit valósággal megdöbbentette, mikor látta, hogyan szorítom magamhoz a testőrt, pedig nekem teljesen természetes.


Önmagában az a kifejezés is értelmetlen a számomra, hogy megcsalás. Lehet, hogy én vagyok hülye, ebben nem is kevés igazságot látok, de egy olyan személyt, mint Shinji, nem tudok megcsalni. Nincs ilyen, egyszerűen nem létezik. Deonnak voltam képes a testőrön kívül odaadni magam, még fiatalon és ostobán Katsuri anyjának sem, de a kölyöknek kimerült az eskümben és abban, hogy láthatta, hogyan tesz tönkre a szerelem, amit iránta éreztem. Odaadással, bizalommal, kiolthatatlan vággyal és szerelemmel fordulni más felé nem tudok, csak Shinji felé, márpedig amíg ez nem osztható, addig a hűségem nem lehet kérdéses. Olyasmiket csinálunk a szexen túl, amit a normális emberek; együtt alszunk, együtt eszünk, együtt takarítunk, vagy csak együtt vagyunk, szótlanul figyeljük egymást és örülünk a másik jelenlétének, meglétének. Beszélgetünk, viccelődünk, időnként közös programot csinálunk, s ha majd lecseng ez a rohadt Kitamurás balhé, még többet jelenhetünk meg együtt, nem kell majd állandóan arra figyelni, ki láthatja meg őt, mint a leggyengébb pontomat, ki fog lecsapni ránk valami miatt. Nem szégyellem, hogy egy fiamkorú sráccal vagyok együtt, a legkevésbé sem, szeretnék vele szórakozni menni, csavarogni, ha van kedve, akkor külföldre utazni, de azzal is beérem, cseppet sem bánva, ha az egész kapcsolatunk szintere marad a lakásom, a szalon, esetleg az ő lakása. Nincsenek nagy igényeim, túlzó vágyaim, egyszerűen csak vele akarok lenni. Nem kell ahhoz semmi, hogy jól érezzem magam a közelében, s mivel meghagyja a szabadságom, nincs is másra szükségem, csak rá. Hagy rajzolni, tetoválni, mászkálni, meghagyja az életemet abban a pörgésben, amiben éltem, mielőtt megismertem, nem üti bele az orrát a dolgaimba, nem próbál meg korlátozni, nem aggódja magát halálra minden kis szarságon, úgyhogy... végső soron... tényleg és mindenben... tökéletes társ a számomra.


Kegyetlenül sokat gondolkodtam már kettőnkön és valahogy mindig arra jutottam, hogy Shinjivel nincs egy pont, amit elérve szétválhatunk. Nincs olyasmi, ami ha meglenne, értelmetlenné válna a viszonyunk, ezért ösztönösen megszüntetné magát. Nem tudom elképzelni, hogy létezik vele egy olyan állapot, mikor kimondhatjuk: mindent elértünk. Nem tudok betelni vele, nem bírom megunni. De ha lenne is olyan állapot az életemben vele, amikor úgy érezném, mindent elértem... úgy ugranék neki az egésznek, hogy “Akkor kezdjük el előröl, akarom újra!”. Ez ijesztő.


Rettegek attól, hogy véget vet ennek a sodrásnak, egyszerűen abbahagyja, kiszáll és eltűnik az életemből. Igyekszem magam józanul tartani ahhoz, hogy ez benne van a pakliban és ha megtörténik, nekem folytatnom kell az életem, mintha ő sosem lett volna a része, sosem kapott volna részt belőlem, de azon túl, hogy megvan a konkrét menetterv, mit csinálok, ha kimondja a dolog végét, nem látok. Már az is homályos, ha őszinte akarok lenni. És ez is ijesztő. Nagy mértékben összemosódott az életem azzal az egyszerű állapottal, hogy velem van. Nem megszoktam, hanem meghatároz. Ha idejön, legtöbbször ő főz, övé a rendrakás és takarítás fele, a munkáim úgy szervezem, hogy amikor ráér, én is rá tudjak érni találkozni, már szinte csak és kizárólag az ő koktélos cigarettáját szívom, minden célom, törekvésem és tervem vele függ össze, a szalonom falát lassan többségében a hozzá kapcsolható rajzok borítják be, az egész hátralévő életem úgy rendeztem el a fejemben, hogy központi szerepet kapjon benne és ez annyira jól sikerült, hogy ha meghalna, a jövő, mint olyan, nem létezne, nem kéne a számomra.


Mindezek ellenére szándékosan nem fogok változni, nem teszek olyasmiket, amikkel azt idézhetem elő, hogy megtarthassam. Valahogy minden alakult az idő alatt, egyre alakult át a viszonyom dolgokhoz, lemondásokat anélkül tettem, hogy azok lemondásoknak nevezhetőek lennének a számomra és gesztusokat anélkül tettem, hogy azokat különösképpen gesztusnak lehetne nevezni. Apróságok, mint a szexuális segédeszközök hanyagolása, vagy a gyengédség megjelenése a szexualitásomban. Van, amiben nem változtam és az a gátlástalanság. Ehhez hozzátartozik, hogy akit megkívánok, azt megkefélek, úgy és akkor, ahogy és amikor én akarom, de jobban oda fogok figyelni arra, hogy amikor Shinjivel vagyok, akkor vele legyek, mert ma megtapasztaltam, milyen könnyen baszhatom el a lehetőséget arra, hogy együtt legyünk.


Újra és újra beborítom a bőrét csókokkal, nyalásokkal és kicsi harapásokkal. Hosszan játszom el ékszerrel díszített nyelvével, ajkaival és az érzékeivel, nyelvemmel végigkövetek egy-egy heget a testén, kirajzolom megfeszülő izmait, végül, mikor már nem bírja ép ésszel, farkán keresztül kényeztetem tovább. Odaadó, lassú játékban részesítem, olyanban, amely mellett nem hiányolja a dugást, annyira intenzívvé és élvezetessé teszem a számára, majd spermáját lenyelve még egy utolsót szívok a farkán és hasára fektetve végigcsókolok rajta. Tetszik, ahogy reszket és liheg, a testét simogatva, néhány csókot még elhelyezve rajta újra ráfekszem, hogy a felhevültsége kicsit tovább tartson ki, mint egy meleg takaró nélkül, s végezetül csókot nyomok a szájára. Rövidesen ezután megkeresi a kezeimet, végigcsúsztatja sajátját rajtuk, majd magához ölel még mindig remegve a kielégüléstől. Mosolyt csal az arcomra, s további puszikat nyomok a fejére, arcára, szájára. Odavagyok ezért a srácért, a fenébe is! A háta alá csúsztatom a kezeim és megint úgy fogom magamhoz, ahogy korábban, miközben újabb csókokat intézek a bőrére. Szeretem, amikor még reszket szex után is, annyira vérlázítóan kívánatos tőle...

- Szeretlek - szólal meg, s a hang, amin mondja, megragadja a figyelmem. Tudom, hogy ha most bármit látnánk egymásból, mélyen a szemembe nézne. Még sosem mondta ki ezt és nem értem, most miért. Van valami ok, vagy csak meg kellett mondania? Fogalmam sincs. - Akarlak.


Ezt hallva még egy utolsó csókot nyomok az állára, majd leszállok róla és levetkőzöm. Előkerítem a síkosítót, Shinji lábai közé telepszem, s szelíd mozdulatokkal megujjazom, simogatva a testét, míg teljesen fel nem enged. Ismerem a türelmetlenségét, de most nem akarom gyorsan a magamévá tenni. Lassan nyomulok belé, cirógatva és csókolva őt várom meg, hogy ellazuljon, majd az egész testemmel mozdulok, hozzásimulva, minél több ponton érintve kívül-belül a srácot. Érzem és hallom, hogy élvezi, s még a nyakamat is átkarolja, de csak lazán, hogy könnyen ki tudjak az öleléséből törni, ha nem tudok kibékülni vele. Igazából most nem nagyon érdekel és ha Shinjinek így jó, akkor karoljon. A homlokának támasztva az enyémet, kényelmes tempóban szeretkezem vele tartva a belső körzést. Meg-megremeg és olykor sikerül hangosabb nyögést is előcsalnom belőle, amit nagyon élvezek. Most is mintha hevesebben élné meg az együttlétünket, amivel teljesen megőrjít. Gyorsabb és mélyebb lökésekkel hajszolom őt a gyönyörbe, mert ha így folytatja, nem fogom addig bírni, míg el nem élvez. Zihál, egyre erősebben remeg meg, aztán megfeszül, izmai görcsbe rándulnak, még engem is szorosabban húz magához és hangosan nyögve elégül ki. Végre nem kell visszafognom magam tovább, úgyhogy megkönnyebbülten követem a mámorba, majd hozzásimulok és a fülébe szuszogok. Ugyanolyan érzékeny maradt, mint szex közben, megborzong, meg-megremeg a kielégüléstől, miközben liheg. Belecsókolok a fülébe, aztán kihúzódom belőle és a lábai közé ülve simogatom lassú, nyugtató mozdulatokkal. Sajnálom, hogy nem látom, a többi érzékszervemmel felfogható információk azonban elegek a számomra. Egyelőre mindenképp.


Felül és úgy helyezkedik, hogy hozzám simulhasson, noha egyik combja mintha görcsben lenne. Óvatosan húzom rajta végig az ujjaim, majd az izmok tövénél, gyengéden megmasszírozom, hogy a görcs kioldódjon. Nem vagyok biztos benne, hogy erre a combjára mértem ütést, de ha igen, nem akarok neki fájdalmat okozni. Az én sebeim is rohadtul fájnak, az oldalamon lévő sárkányok alaposan ki lettek színezve, amit megemlíthetnék akár a srácnak, mert kiment a vonalból, csak valahogy nincs kedvem viccelődni most ezzel. Még mindig nem tudom, mit gondol, hogyan érez... semmit, mert hallgat. Néha annyira kétségbe ejt a szótlanságával... Rá kéne kérdeznem dolgokra, de ez nem mindig az erősségem, sőt... Egyszerűbb lenne, mint várni, hátha megmondja, mit miért, miért úgy, vagy bármit.