207.

Shinji

Tudom, hogy most talán rosszul érintette az, hogy nem csókoltam vissza, csak kiélveztem a gyengédségét, de most szükségem volt erre, kellett és akartam. Most minden nagyszerű így, megnyugszom a közelében, s az, hogy rajzba öntötte az érzéseit, nekem bőven elég volt egy vallomásnak. Láttam, hogy idegessé tette az, hogy szó nélkül leléptem és a telefonom is kikapcsoltam, ő pedig azt se tudta, hol keressen. Sosem láncolnám meg őt, a felesleges féltékenykedés is csak kósza időpazarlás lenne, mely annak az időnek a rovására megy, amit vele tölthetek. Annyit meg végképp nem érne az egész, hogy ilyennel elbasszam. Minden gesztus, amit tesz, csak azt bizonyítja, hogy ragaszkodik hozzám, hogy szeret. Tudom, hogy én megválaszthatom, mikor hogyan dugjon meg, vagy épp hogy szeretkezzünk, amit más egyszerűen nem. Hogy ha úgy akarom, akkor csak fekszünk egymás mellett, mert azt akarom. Az apró gesztusok, a lemondások, amiket tesz, hogy mindkettőnknek jó legyen az együttlét, nekem igenis sokat jelent. Ha ezeket nem venném észre, talán ma nem itt feküdnék a kanapéján, hanem duzzogva vonultam volna el valahova, hogy soha a büdös életben ne találjon meg, ha én nem akarom. De továbbra sem akarok tőle szabadulni. Aggódott, tudom, és ez rohadt jólesik. Ahogy azt is tudom, hogy akkor is megvédett volna Kitamurától, ha nem akarnám többet látni. Mert fontos vagyok neki, számítok ennyire.


Jó lenne, ha már vége lenne ennek a Kitamurás balhénak. Szeretek vele lenni, mindegy, hogy épp csak vagyunk egymás mellett, mint a normális emberek, s ugyanúgy viselkedünk: főzünk, mosunk, takarítunk. Az egész annyira megszokott, ösztönös és természetes, mintha évek óta ezt csinálnánk. És tetszik. Talán, ha lecseng ez az egész ügy, többet lehetünk együtt. Sosem voltam az az otthonról eljárós fajta, de Tatsuki mellett vágyat érzek arra, hogy elmenjünk bárhová. Mindegy, hogy csak pár órára a tengerpartra, vagy éjszaka kikapcsolódni, a lényeg, hogy együtt legyünk. Mindkettőnknek tökéletes ez a kapcsolat, ezt szerintem bátran kijelenthetjük, megvan a saját szabadságunk és ugyanakkor nincs.


Csókol, nyal, falja bőrömet, ezzel pedig rövid időn belül kerget az őrületbe. Akarom, kívánom, vágyom rá. Mindegy, hogyan és mikor. Nagyon jól tudom, hogy nem szereti, ha simogatják, de most muszáj érintenem, ölelnem, hogy tudjam, az enyém, velem van, Tatsuki pedig hagyja magát ölelni most. Ennyire aggódott volna? Megőrjít azzal, amit most velem művel. Kegyetlenül élvezem azt, ahogy leszop és megujjazva közben simogatja testemet, s csakhamar átjár a gyönyör. Kielégülten lihegek alatta, a testem még meg-megráng a kéjtől. Rám telepszik megint, én pedig kezeire csúsztatva kezem ölelem magamhoz így őt. Nem érdekel, hogy száznegyven kiló, hogy a zúzódásaim pokolian fájnak, csak szorosan ölelem őt. Nem akarom elengedni, még nem. Ölelésemre válaszul újabb csókokkal halmoz el, mire halvány mosolyt csal arcomra. Megkeresem tekintetemmel az övét, ami a sötétségnek hála nem könnyű, de akarom, hogy érezze, hogy a szemébe nézek éppen, már-már szerelmesen talán, mikor ezeket a szavakat mondom neki.

- Szeretlek. Akarlak. - Még nem mondtam ki neki, egyszer sem. Érzem rajta, hogy talán nem érti, miért teszem meg most mégis. Egy "én is"-nél nem kapott többet akkor sem, mikor bevallotta ugyanezt. Nincs szüksége rá, hogy kimondjam, ezzel tisztában vagyok, hiszen tudja, érzi, de nekem meg kellett tennem ezt most. Nem csak azért, mert muszáj, talán még közhelyes is, de így érzem. Teljesen mindegy, kit kefél meg, amíg engem hoz fel ide és engem ölel át éjszaka, ha nála vagyok. Jó lenne elmenni a lakásomra is pár cuccért. Nem mintha itt olyan sok ruhára lenne szükségem, de egy-kettő nem ártana legalább alsónadrágból. De most ez a legkisebb gondom jelenleg. Forró csókot nyom ajkaimra, majd felkel és síkosítóért megy, hogy bekenve engem készítsen elő, majd lassan belém hatol. Most türelmes, nem kapkod, megvárja, míg elernyedek alatta ismét és lassú ütemben kezd mozogni bennem. Az érzés mennyei. Megint másabb, mint eddig, megint sokkal intenzívebb, egyszerűen imádom.


Újként élem meg a szeretkezésünket. A reakciók, melyeket kivált belőlem, teljesen mélyről jönnek. Igazán, őszintén szeretkezünk, mint talán eddig még sosem. Magamhoz ölelem őt, s egyszerűen csak élvezem minden percét az együttlétünknek. Mitől másabb ez, mint eddig? Nem tudom. Talán, mert engedi, hogy érintsem, és így a közelsége még jobban feltüzel és még jobban megőrjít. Így sokkal jobban ki tudom neki fejezni az irányába érzett ragaszkodásomat.


Remegve, hangosan nyögve és zihálva élvezek el alatta. Izmaim görcsbe rándulnak, combomba éles fájdalom nyilall, mely most a beteljesülés utáni mámorral keveredve csak még egyet lök rajtam. Tatsuki végül kihúzódik belőlem, majd lábaim közé telepszik és nyugtatva simogat, míg remegésem csillapszik. Én is felülök nehézkesen, s úgy helyezkedem, hogy hozzá tudjak simulni. Kell a közelsége. Persze nem is Tatsuki lenne, ha nem venné észre, hogy combom, melyre rásózott, még mindig görcsben van. Óvatosan simítja rá kezét, majd masszírozni kezd. Nyakához fúrom arcom és csak egy aprót nyögök. Oké, ez most fáj. Nem szokásom nyávogni vagy szenvedni semmi miatt, most sem teszem, de határozottan kellemetlen ez az érzés.


Meg kellene beszélnünk ezt az egészet, de nem tudom, hogyan. Nem tudom, hogy tényleg érdemes lenne-e ezt túlragozni, egyszerűen csak felkaptam a vizet. Ezen szerintem nincs mit magyarázni.

- Megnyugodtál? - kérdezem csendesen, komoly hangon, fájdalmasan felszusszanva, ahogy masszírozza még mindig combom, de csak heccelem őt. Bár tényleg érdekelne.

- Hm? Nem értem, miért kérdezed ezt - mondja valóban értetlennek tűnően.

- Untam a csendet - mondom még mindig nyakához fúrva arcom, teljesen komoly hangon, de már kuncognék az egészen legszívesebben. Combomat masszírozó kezére teszem sajátom, kérve, hogy egy kicsit hagyja abba, amit művel, mert egyre jobban fáj, bár érzem, hogy még mindig görcsben van az izmom. - Feszültnek tűntél... - mondom neki végül a feltételes módot erősen hangsúlyozva és megkérdőjelezve. Természetesen abbahagyja, s anélkül, hogy bármit mondana, elhúzódik tőlem és leszáll a kanapéról, pillanatokon belül visszatelepszik azonban mellém, majd végigfekszik az alkalmatosságon.

- Az voltam - mondja csendesen -, és nem nyugodtam meg teljesen. - Elfekszem mellette és óvatosan hozzábújok, ahogy szoktam.

- Muszáj volt eljönnöm onnan... - magyarázom egyelőre ennyivel. Tudom, hogy úgysem elégszik meg ezzel. - Dühös lettem, és elegem lett... - S amint hozzábújok, ő is a szokott módon karol át engem.

- Akkor nem értem, miért a lakásomra jöttél, miért feküdtél le velem és miért bújsz most hozzám - mondja csendesen, őszintén. - Vagy az csak időleges volt? - kérdezi meg. - Az belefér, hogy eleged lesz belőlem, számolok vele, a haláloddal viszont nem, úgyhogy légyszíves erre figyelj oda. Nem kell kikapcsolnod a telefonodat, nem foglak zaklatni, azt viszont tudni akarom, hogy hova lettél.

- Nem rád, vagy nem belőled, csak úgy általánosságban. Muszáj volt onnan elmennem, kicsit lenyugodni. Tény, hogy szarul érintett az, hogy most megkefélted Jeremyt... - mondom csendesen. - Kellett egy kis idő mindenki nélkül, ezért kapcsoltam ki a telefont. Miután idejöttem, vissza akartam kapcsolni, de bealudtam - vallom be. - Nem tervezek veszélybe kerülni, sem meghalni. Tudom, hogy néha felelőtlenségnek tűnik, amit csinálok, de nem vagyok az - jegyzem meg halkan, minden él nélkül. - Sajnálom.

- Nem tartalak felelőtlennek és az apád sem vagyok, hogy rendszabályozzalak. Nem érdekel, mit csinálsz, nekem csak az számít, hogy éld túl és maradéktalanul épülj fel belőle, ha bajod esik - mondja meg teljesen komolyan. - Nem tartozol bocsánatkéréssel és úgy gondolom, én sem, noha nem akartalak megbántani vagy megsérteni. Ha te úgy véled, tartozom vele, akkor bocsánatot kérek tőled. - És ez egyben a bocsánatkérés is, tudom. Jólesik, bár nem kell bocsánatot kérnie. Sok minden összejött ma ahhoz, hogy engem is könnyebb volt bármivel kiakasztani. Ott, akkor az a tény, hogy épp Jeremyt keféli, leverte a biztosítékot, de akkor is leverte volna, ha mással teszi. Mindegy, azt hiszem. - Miért érintett szarul? A moston, a Jeremyn, vagy magán a kefélésen van a hangsúly? - kérdezi meg csendesen.

- Hat évig egész jól ment, nem? - kérdezem játékosan, elmosolyodva, majd újra komolyabbra váltok, mert nem akarom elviccelni a dolgot. - Ez a tartozol, nem tartozol dolog... Rosszul esett, de ennyi, szerintem nem kell ragozni, felesleges - mondom komolyan. - Inkább az első kettő, de nem tudom megmondani. Egyszerűen csak elszakadt az utolsó cérna is. Mikor téged választottalak, melletted döntöttem, akkor tudtam, hogy ez mivel jár, elfogadtam, hogy ha úgy tartja kedved, megkeféled azt, akit kiszemelsz magadnak. Valahol abban is biztos voltam Jeremyvel kapcsolatban, hogy ővele nem csak egy alkalom lesz. Így jött ki most a lépés, azt hiszem.

- Vannak, akik kifejezetten vágynak az ismétlésre, ahogy anno te is vágytál rá - mondja csendesen. - A nyers és durva modor, ami engem jellemez, valahogy vonzó néhányatoknak. Az esetek java részében a kiszemeltem nem akart ismétlést, de vagytok egy páran, akik számára vonzó, ahogy szexelek. Nem mintha ez különösképp érdekelne, van, aki tizennégy éve könyörög, hogy dugjam meg újra, ebből kiindulva nekem meg sem fordult a fejemben, hogy Jeremyvel esetleg lesz ismétlés. Így jött ki, mondhatjuk így, igen.

- Ha tudnád, mennyire - kuncogom el magam végül. - Tényleg nem terveztem, hogy ekkora felhajtást csinálok, egyszerűen muszáj volt lelépnem.

- Miért viselt meg, hogy megdugtam Jeremyt? Rá és Deonra különösen érzékeny vagy.

- Nem tudom neked megmondani. Csak összejött minden. Yoshimit meg tudtam volna ölni ott helyben, amiért ennyire nem tanult semmit abból, amit tanítottam neki... Nem vagyok rájuk érzékeny, nem érzem így legalábbis, mert egyszerűen nincs így, csak néha sok, mint téma mind a kettő és nem azért, mert elegem lenne Deonból, vagy bármi bajom lenne Jeremyvel. Egyszerűen csak ha veled vagyok, akkor nem velük akarok foglalkozni. Annak is megvan a maga ideje...

- Yoshimi nálam sem szerzett jó pontokat, de ha meghal, dupla vagy tripla annyi gondom lesz Jeremyvel - mondja komolyan. - A kölyöknek remek játszótárs, kisírja magát a vállán, vagyis nem nekem kell hallgatni a nyavalygását és nem nekem kell ölelgetnem, meg pátyolgatnom, merthogy erre a tökalsónak egyszerűen szüksége van, mint másnak a cigire vagy a piára. Kibírja nélküle, de vele sokkal könnyebben. Levezeti a fölös energiáit Yoshimivel, így nem egy frusztrált, kiéhezett kamaszt kell fegyelmeznem, ráadásul könnyű lesz motiválni rajta keresztül a kölyköt. Ha meghalna, az rossz fájdalom lenne Jeremynek és a következményeit nekem kellene elviselni, azt meg köszi, de nem. Nem hiszem, hogy hajlandó lennék olyan sokáig türelmes és nyugodt maradni, mint ameddig őrjöngene a lovagja megölése miatt a tökalsó, megölni meg a jó képességei miatt meglehetősen sajnálnám - osztja meg velem. - Nem mellesleg három nagy verés után Yoshimi vagy tanul, vagy megdöglik. Bakarit is vertem félholtra és most keresve se találnék jobb kutyát nála, úgyhogy ne ítélj ilyen könnyen és az érzelmeid helyezd másodlagos pozícióba, ha másokról van szó! - kér és utasít egyszerre. - Egy kicsit kell a két kölyökkel foglalkozni, mert az élet nem áll meg soha - jelenti ki, de érezhetően nem kíván ezzel többet foglalkozni.

- Mindig azt csináltam, valamikor nálam is betelik a pohár és elszakad a cérna... - felelem neki, ennyiben hagyva én is a témát. - Kaja vagy alvás? - kérdezem meg végül elmosolyodva és fészkelődve kibontakozom az ölelésből, majd ölére telepszem. Feszül a combom, de most ezt is leszarom.

- Részemről inkább alvás - válaszol őszintén, s felül. Tenyerét fenekemre simítja, míg másikkal végigkúszik a hátamon egészen a lapockámig.

- Azt hiszem, ebben egyetértünk - mondom neki csókot nyomva ajkaira. Tatsuki végül az ölében tartva feláll a kanapéról és a szobába megy, majd velem együtt az ágyra fekszik. Még nem eresztem el. Magamhoz karolom őt újra, s Tatsuki forró csókkal válaszol az ajkára nyomottért cserébe. Szenvedélyesen viszonzom azt, majd hagyom, hogy mellém feküdjön, s hozzá vackolom magam a szokott módon. Közelsége, mint mindig, most is teljesen elnyugtat, s perceken belül nyom el az álom mellette.


Valamikor éjjel megint megébredek, s ösztönösen nyomok csókot Tatsuki mellkasára, hogy utána kimászva mellőle elvánszorogjak a mosdóig. Tényleg csak vánszorgok, mint valami öregember nyolcvan és a halál közt. Most valóban megkönnyebbülésnek érzem azt, hogy könnyíthetek magamon, s miután kezet és arcot mostam, kievickélek a konyhába. Rágyújtok. Még jó, hogy megszoktam a kevés alvást. Nem tervezek sokáig a konyhában dekkolni, de jelenleg kell pár perc, hogy visszamehessek és folytassam az alvást. Így jár az ember, ha rendszertelenül alszik, amikor megtehetné, akkor nem tud, amikor meg nem kéne, akkor bezzeg... Ki volt az a hülye, aki ezt kitalálta? Elnyomom csikkemet a hamutartóban, majd visszamegyek a szobába, s befekszem Tatsuki mellé, ő pedig ha félálomban is, de magához húz és átkarol. Csak elmosolyodom azon, mikor szokásához híven még szorít is kicsit testéhez, pedig nem fogok megszökni mellőle, max hugyozni. Persze nem tudok visszaaludni, nem is én lennék, ha ez könnyen menne, így csak mellkasához hajtva fejem, lehunyt szemmel hallgatom szuszogását. Jó lenne kiszabadulni kicsit Tokió fogságából, mégha csak pár órára is, de elhúzni innen valahova. Hosszú évek óta most először érzem azt, hogy igen, menekülnék. Mindenki elől.


Vágy ébred bennem, méghozzá igen erős a mellettem fekvő férfi iránt, így muszáj vagyok őt érinteni, megcsókolni mellkasát újra, miközben kezem ágyékára siklik. Ígérem, alhat utána, de most akarom őt! Lassan kezdem el kényeztetni, miközben minden rezdülését figyelem. Megébred, majd mosolyba szalad szája, én is elmosolyodom, s csókot nyomok ajkaira. Azaz nyomnék, de nem hagy szabadulni, s nyelvével számba furakodva - nem mintha sokat kellene küzdenie érte - csókol meg, keze pedig végigpásztázza testemet, ahol csak ér. Tessék, nem csak te tudsz ilyen ébresztőket! Abbahagyom kényeztetését, s célzatosan kezdem el tolni vállát, hogy hátára fordítsam, majd fölé telepszem. Most csak egy apró csókot kap, nem hagyom, hogy megint belekezdjen egy percekig tartó nyelvcsatába, s elindulok testén lefelé, ő pedig végigsimít rajtam, és amint ágyékához érek, mélyen torkomra engedem őt. Lassú játékba kezdek, harapdálva, nyelvemmel cirógatva, az ékeszerrel ingerelve farkát. Vajon mit szól, ha visszakapja a kínzásait? Ha nem hagyom elmenni? A gondolattól mosolyra húzom ajkaim, s mikor érzem, hogy már épp elélvezne, egyszerűen kiengedem ajkaim közül és rászorítok farkára, miközben finoman harapdálni kezdem hasát. Tatsuki felszisszen és elégedetlenül mordul egyet. Türelem, tornaterem. Persze abból nem mértek neki sokat, mert felül és megragadja vállaim. Szerintem jelenleg, ha rászólnék, hogy fekszik, nyugszik, simán kibaszna az ágyból. Tatsuki erősen fújtat, így felnézek rá. Nem csak erősen meglepett, de látom, hogy nem tudja hova tenni a dolgot. Mert mindig türelmetlen vagy...! Azt is látom, hogy csak azért nem szól rám, mert nem bír. Megkegyelmezek neki. A saját vágyam jelenleg le van szarva, így újra torkomra engedem őt és szopni kezdem. Állam alá nyúl és felhúz magához. Ezek után igazodjon el rajta bárki is.

- Ezt... ne csináld többet - mondja ki végül. Oké, akkor ezt mellőzzük, azt hiszem. Aprót bólintok, mert erre egyszerűen képtelen vagyok bármit is mondani. Kezem még mindig farkán pihen, de egyelőre belefagytam minden mozdulatba. Hát ez rohadtul nem úgy sült el, ahogy tervezted, Shinji fiam. Elengedem őt, Tatsuki pedig válaszul közel húz magához és végigcsókol nyakamon és vállamon. Vállának döntöm fejem, s bocsánatkérőn nyomok csókot nyakára. Megint végigcirógat testemen, karomon, oldalamon, mellkasomon, nyakamon, majd ismét állam alá nyúlva emeli meg fejem és nyom csókot számra. Azt hiszem, sikerül megremegnem. Tatsukit szép lassan újra kezdi hatalmába keríteni a vágy, máshogy veszi a levegőt, s egyre hevesebben és szenvedéllyel teltebben ér hozzám. Apró, jóleső sóhajt és újabb remegést csal elő belőlem, miközben ismét farkára csúsztatom kezem és kényeztetni kezdem. Viszonozza ezt, ám nem hagyom, hogy sokáig tegye, visszahajolok ágyékára és újra ajkaim közé fogadva őt folytatom kényeztetését. - Nem fordulsz meg? - kérdezi rekedtes, mély hangon, én pedig engedek kérésének, de továbbra sem hagyom abba a farkával való játszadozást, majd megint torkomra engedem őt mélyen, s egy kellemes tempóban ismét szopni kezdem. Tatsuki is kényeztetni kezd, s hol jólesően felnyögök, hol épp megremegek. Egyik kezével átkarol, míg másikkal megtart. Érzem rajta, hogy már nem bírja sokáig, jócskán fújtatni kezd és én is egyre többször mordulok fel jólesően, miközben továbbra is egy kellemes tempóban folytatom kényeztetését, s mikor elélvez, mélyen torkomra engedem és nyelem le forró spermáját, hogy utána kiengedve őt ajkaim közül nyögjek fel játékától. Nekem sem kell már sok, testem remegni kezd, s megfeszülve jár át a gyönyör. Zihálva hajtom fejem ágyékára görcsösen markolva magunk mellett a lepedőt, miközben minden porcikámban reszketek. Még mindig valahol hihetetlen, amit ki tud váltani belőlem.


Tatsuki végigcsókol és -nyal combomon, míg másikat folyamatosan cirógatja, nekem pedig beletelik pár hosszú percbe, hogy képes legyek mozdulni, elengedni a lepedőt és egyszerűen hanyatt fordulva elfeküdni mellette. Egyszerűen képtelen vagyok kinyújtani bal lábam. Tatsuki felém fordul, vállára fektet, majd kézzel-lábbal átkarol. Elmosolyodom és felé fordítva fejem nézek szemeibe csókot nyomva szájára. Kezem kezére csúsztatom, végül lehunyom szemem. Azt hiszem, most már megint képes lennék aludni, talán végre rendesen is.