207.

Jeremy

Úgy alszom át az éjszaka további részét, mint a bunda. Nincsenek álmok, nincs félelem, csak a sötétség. Mikor felébredek, már bőven benne járhatunk a reggelben. Már besüt a nap az ablakon, mozdulnék, de abban a pillanatban végigönt a fájdalom. Félhangosan nyögök fel.

- Jó reggelt - köszönt Bakari. Ezek szerint még mindig itt van. Ez megkönnyebbüléssel tölt el. - Hogy vagy?

- Kipihenten és fájva - válaszolok őszintén. Lassan mozgok, de minden mozdulattal valahol hasít, szúr vagy fáj, hol az izmom, hol a combom, hol egyes ütések helye, sőt most már a szám is. Megpróbálok felülni, de ez sem túl kellemes, tekintve, hogy az alfelemben is nyilall a fájdalom. Megküzdök vele rendesen, de ülésbe kényszerítem magam és megkeresem Bakarit a szememmel is. - De az sokkal fontosabb, hogy Yoshi hogy van.

- Jól - válaszolja, mintha ez magától értetődő lenne, mire elmosolyodom. - Végigaludta az éjszakát, nem volt láza. Ma fog beindulni szerintem, de nincs más dolgom, mint felügyelni rá, úgyhogy nem kell aggódnod.

- Köszönöm - mondom komolyan, hálásan neki. Újabb szenvedés árán Yoshi felé fordulok és megfogom a kezét, de aztán felpillantok a férfire. - Én meddig vagyok szobafogságban? - Csak kíváncsi vagyok, meg ilyeneket nem árt tudni, most nem szívesen mennék sehova, mivel szerintem nem tudok lábra állni, de ezt azért nem hangoztatom, amíg nem muszáj.

- Ki tudsz menni? - kérdezi könnyedén, mire elkuncogom magam, de ez is fáj, úgyhogy inkább abbahagyom.

- Nem hiszem - vallom be, bár még meg sem próbáltam, de érzem, hogy elég nehezen menne. - Jelen pillanatban ülni is csak nehezen.

- Erről van szó. Majd ha tovább jutsz annál, hogy kijuss a vécére és vissza, méghozzá megfelelő magabiztossággal, elhagyhatod a szobát. Addig amúgy se fog menni, hacsak nem átviszlek egy másikba, ahol nézheted a plafont - teszi hozzá.

- Szeretnék itt maradni - mondom csendesen. Nem a plafon nézésével van a problémám, az még akár izgalmas is tud lenni, sokkal inkább azzal, hogy nem szeretnék elmozdulni Yoshi mellől. - Megnéznéd a combom? - kérdezem meg Bakarit, ugyanis érzem, hogy ég a seb és nem tetszik a dolog.

- Meg - feleli, azzal teljes nyugalommal lehúzza a takarót rólam és biztos kézzel eltávolítja a kötést a sebről. - Nincs baja, szép - jelenti ki, de azért lefertőtleníti. - Szellőzhet egy tíz percet, utána visszakötöm - teszi hozzá, amitől megnyugszom. Ezután Yoshimit is megvizsgálja. Ujjai pókként szaladnak végig a karján, noha néhány ponton picit elidőzik, majd visszavonul a fotelbe, amit jóval közelebb húzott az éjszaka folyamán az ágyhoz.

- Köszönöm - mondom újra. Valahogy muszáj kimondani, mert bennem van az érzés. Csendben figyelem Yoshit, jó, hogy itt van, hogy él és tudom, hogy rendbe fog jönni. Fogom a kezét és mosolyogva nézem az arcát. Minden apró mozdulat fáj, de muszáj, hogy néha testhelyzetet változtassak, ugyanakkor igyekszem tűrni. Nem akarok megint fájdalomcsillapítót, így amíg bírom, nem fogok kérni, gondolom, Bakari meg nem kényszeríti belém. Arra eszmélek fel, hogy megkordul a gyomrom. - Kaphatok reggelit? - kérdezem csendesen.

- Nem, éhen kell halnod - válaszol, de már kel is fel, mire megint előcsal egy mosolyt az arcomon. - Van valami, amit kérsz, vagy amit kapok, az jó lesz?

- Csak legyen benne kávé vagy tea, a többi teljesen mindegy - mosolygok is fel rá.

- Rendben - azzal eltűnik. Míg távol van, lehalászom a mobilom az éjjeliszekrényről és elmosolyodom, mikor elolvasom Tatsuki SMS-ét. Nagyon bőbeszédű, meg is lep vele, ugyanakkor hálás vagyok, így gondolkodás nélkül válaszolok is. Nem tudom kihagyni a vigyázós részt, mert csak. Gondolom, megint hülyének titulálna, de az ő szájából még ez is jól hangzik. Elteszem a telóm, és kisvártatva megjön Bakari is. Kapok egy tálcát, rajta tea, a kedvenc gyümölcsösöm, meg két bögre kávé is, gondolom, az egyik az övé, meg persze tej és cukor, na meg néhány szendvics is. Neki is látok a reggelinek, viszonylag jól érzem már magam, képes vagyok rágni is, bár kicsit az is fáj, de egész tűrhető. Szinte habzsolom a szendvicseket, noha nem felejtem el Bakarit sem.

- Kérsz? - kérdezem meg kedvesen. Már nem félek tőle egy cseppet sem, bízom benne teljesen.

- Egyél, majd utána. Egyébként hogy vagy?

- Fáj mindenem - vallom be két falat között. - Igazából bármerre fordulok vagy mozdulok, valahol hasít vagy szúr. De gondolom, ez majd elmúlik. Azt hiszem, be is durrantak az izmaim, főleg a hátamban. Meg... - Most apró remegés azért végigfut rajtam. - kicsit félek, hogy visszajön a rosszullétem, vagy őrjöngésbe fordul.

- Az izmaidon tudok segíteni, a fájdalom pedig természetes. Engem inkább a legutóbb említett dolog érdekel, ugyanis Tatsuki ért ahhoz a részéhez a dolgoknak, én csak benyugtatózni tudlak, vagy elkalapálni. - Hogy tud ennyire érzelmek nélkül beszélni? Fapofa, színtelen hang, pedig most helyezte előtérbe, hogy megint elver, ha az segítene. Nem hiszem, de mindegy.

- Elég nehezen dolgozom fel ezt most - vallom be. - Most kezd igazán visszajönni az élmény, az emlékek. Meg a tudat, hogy tulajdonképpen megint megerőszakoltak, pedig azt hittem, ennek vége, ez pedig kiüt kicsit. Most nem érzem azt a furcsa szorítást, mint amit roham előtt szoktam, ugyanakkor sírni lenne kedvem. Persze az nem megoldás, meg ahhoz kéne valami, ami elindítja. Ráadásul Yoshi is, meg ez a felelősség dolog... Igyekszem feldolgozni, ahogy azt is, hogy Tatsuki él, nem csak a drog hatására láttam, most ez is megint előjön. Nem tudom, olyan furcsa belül - mondom el őszintén.

- Nem gond, ha sírsz, mindenki másképp vezeti le a feszültséget - mondja csendesen, miközben elvesz egy szendvicset a tálcáról, majd visszaül a fotelbe. - Tatsuki él, efelől ne legyen kétséged. Nehezen purcan meg, nem fogják egykönnyen kinyírni. Ha túlvan a negyvenen, akkor azért az jelent valamit, ráadásul egyre erősebbé válik a csapat, amit maga köré szed. Tanulj a történtekből, az a legokosabb. Az erőszak könnyen megeshet újra, mert az alvilágban viszonylag gyakran előfordul, hogy az embert úgy roppantják meg a saját férfiasságában, hogy megdugják, te ráadásul valószínűleg vonzó is vagy. Ne érts félre, én ezt nem tudom megállapítani - teszi hozzá komolyan, kissé talán védekezve. Aprót bólintok, jelezve, értem, mire gondol és nem értem félre. - Olyan kutya kell melléd, amelyik meg tud védeni. Én egy nyugodt, visszafogott, csendes vérebet javasolok, valakit, aki foghatatlan és semmiképp sem Yoshimit - mondja meg őszintén. - Már most kell melléd valaki, ő pedig érzelmileg túlterhelődött, ami nem jó. Lehet érzelmes, lobbanékony, de csak akkor, amikor már meg tudja magát védeni, esetleg van már némi nimbusza az alvilágban.

- Majd fogok sírni - mondom meg az igazat. Kell egy kis idő, de jönni fog, csak most még nem megy. Pakolok cukrot a teába, majd bele is kortyolok. - Hogy őszinte legyek, nem tudom, miért Yoshimit választották mellém - vallom be -, ugyanis szerintem addigra Tatsuki már tudta, hogy mi van köztünk. - Próbálok úgy fogalmazni, hogy az ne okozzon gondot Bakarinak sem. - Ennek ellenére azt hiszem, Tatsuki még mindig jó ötletnek tartja a dolgot, bár sokat kell fejlődnie Yoshiminek ehhez. Nekem meg... nem tudom, képes lennék-e meghajlítani valakit magam mellé - mondom meg csendesen, majd apró kortyokban kezdem el fogyasztani a teám.

- Tatsuki is úgy fogadott Deonnak hűséget, hogy szerelmes volt belé - közli vállat vonva. - Ez nem akadály, lehet nagyon jó motiváció is, csak két olyan karakter kell hozzá. Rajtam kívül senki nem tudta nagyon sokáig, hogy mi van, mert Tatsuki eltitkolta még Deon elől is. Tatsuki tizenéves kora óta csinálja magának a helyet, Deon pedig letett pár olyasmit az asztalra, amivel már fenntartással nyúlnak felé, mert tudják, hogy harapós. Ti teljesen kezdők vagytok, Yoshimiről pedig kiderült, hogy a mocsokban lemorzsolódik. Mindaddig van esélye, amíg olyat nem tesz, amivel elárul téged, vagy Tatsukit, akkor viszont nem lesz bocsánat.

- Tisztában vagyok ezzel, ahogy azzal is, hogy ha erre kerül sor, akkor nekem kell megölnöm őt - mondom ki csendesen, mire bólint. - Nem tudom, hogy Yoshi képes-e erre. Őszintén fogalmam sincs róla. Amit tegnap előadott, az még a semminél is kevesebb volt, még én is annak éreztem. Ennek ellenére most az én kezemben van a sorsa valamilyen szinten. - Ismét aprót bólint. - Én tudom, hogy képes leszek elérni, amit Tatsuki ki akar hozni belőlem, hogy képes leszek a legjobbra, nekem lesz helyem, mert csinálni fogok magamnak. Bízom magamban és látom a lehetőséget, ami előttem van - mondom meg komolyan, Bakari szemébe nézve. - Ha azt kérem Tatsukitól, hogy ne Yoshi legyen mellettem, akkor mi történne?

- Nem ő lenne melletted - válaszol egyszerűen. - Attól függ, Tatsuki mit lát benne. Ha csak azért tartotta meg, hogy legyen egy esélye még bebizonyítani a rátermettségéről, képességeiről, lehet, hogy meg kell ölnöd, de ha esetlegesen valamiféle lelki támaszt is lát benne, amire neked szükséged van, nem fogja elpusztítani, mert az elsődleges te vagy. Mindent a te érdekeid szerint rendez el annak megfelelően, hogy ő mit akar. Első maga számára mindig ő, aztán a céljait rangsorolja és a rangsornak megfelelően intézi a dolgokat. Ha nem lennél barátja Deonnak, nem lennél hajlandó hozzá tartozni, bármennyire is jónak találna valamiben, ami talán pótolhatatlan is lehet, megölne, mert kutyaként számára Deon az első.

- Nem tudom megmondani, mit lát benne, sőt, ha jól értettem, Shinji választotta ki Yoshit, nem is Tatsuki - próbálok valami értelmeset mondani. - Ami igazán borzaszt. az az, hogyha Tatsuki azt mondaná, hogy csak akkor maradhatok mellette, ha megölöm Yoshit, akkor ha nehezen is, de megtenném - mondom ki komolyan, mert tudom, hogy így van. Legalábbis most már. - Tisztában vagyok azzal is, hogy elsősorban Deonnak szán, nekem ezzel semmi gondom nincs, együtt tudunk működni, szerintem ebből később sem lenne gond. Egyébként hogy szerezhetnék magam mellé valakit? - Ezt sosem értettem, hátha most Bakari el tudja nekem magyarázni.

- Én Terukit választottam volna - jelenti ki könnyedén. - Nem írnak róla olyan szépeket, mint Yoshimiről, ő is testőrdinasztia leszármazottja, sérült is, de kiváló lenne kutyának. Tatsuki Shinjinek is feladatot adott ezzel a választással és neveléssel, ez nem csak Yoshimi, vagy a te vizsgád, hanem a srácé is - magyarázza el komolyan. - Nem fogja könnyen azt mondani, hogy Yoshiminek halnia kell, mert azzal nem csak ő, de te és Shinji is buktok, ami mindkettőtöket megterhelne. Tatsukinál sohasem egyszerű valami - mondja és szája ép szeglete mintha egy picikét felfelé görbülne. Vaó! Ez már majdnem mosolynak mondható. - Kutyát nem lehet szerezni, egy kutya elkötelezi magát melletted, ha érdemesnek talál erre. Felkérhetsz rá valakit, de akkor meg kell győznöd, ami a legtöbb esetben harcot jelent.

- Tehát akkor a kérdés eldőlt. Azt hiszem, ha összefogunk Shinjivel, akkor képesek leszünk őt tanítani, márpedig ha mindketten buknánk... - Megvonom a vállam, bár val'szeg a grimasz mást mond az arcomon. - Jobb lett volna sosem beleszeretni Yoshiba, vagy ha mást választott volna Shinji, de már mindegy. Ha elbukik, tudom, hogy nagyon nehezen heverném ki, elvágna lelkileg, az biztos, így nem engedhetem. Szeretném, ha képes lenne rá, ha fejlődne és megtanulná, mit hogyan. Szerintem képes rá, csak kell neki némi kezdőlökés, de talán meg tudom adni ezt. Ugyanakkor pedig nem akarom Shinjit sem bajba keverni, amíg nem muszáj. Küzdelmes lesz, de szerintem tanítható Yoshi. - Elgondolkodva meredek pár percet a srácra. - Tehát nagy valószínűséggel ha most elengedném Yoshit és valamilyen csoda folytán Tatsuki életben hagyná, akkor rám komoly harc várna. Ez nem gond - teszem hozzá komolyan. - Azt hiszem, ez lenne az első olyan győzelem, ami érne is valamit.

- Tatsuki felismerte azt, hogy mekkora erő van az összefogásban. Ez nem jelenti, hogy nektek is ezt kell tenni, de eredményesebbek lesztek. Ezt azonban nektek kell kidolgozni, ő nem fog tenni érte és nem is érdekli, megpróbáljátok megagyalni-e egymást. Röhögni fog rajtatok - jelenti ki. - Túlbonyolítod a dolgokat, Jeremy. Az alvilág nem csak fekete és fehér, noha van, ami ennyire erősen elhatárolódik egymástól. Itt található meg a szürke legszélesebb tárháza, s néha bepottyannak színfoltok is, mint Deon, aki ugyanannyira beleillik ebbe a világba, mint amennyire nem.

- A kérdés az, hogy én beleillek-e - mondom ki komolyan az egyetlen félelmem, pedig hiszem, hogy igen. - Szerintem nem lesz nagy verekedés köztem és Deon között, de majd ha fejlődtem tovább testileg is, meg harcászatilag is, akkor ki akarom hívni őt is, csak barátságos félagyonpüfölésre - mosolyodom el, ezen pedig a férfinek is határozottan felfelé görbül szája ép szeglete. - Bakari, ez csak egyre nehezebb lesz, igaz? - kérdezem meg még csendesen.

- Igen, jópár évig még egyre nehezedik, aztán megtanulod a szabályokat, megerősödsz, helyed és feladatod lesz, és már nem nehezül olyan ütemben. Az élet mindenhol ilyen, Jeremy, csak az alvilág a legalja az egésznek. Régen pokolnak nevezték - tudatosítja bennem. - Deon meg élvezi a harcot, ezért örülni fog, ha méltó ellenfelévé válasz - jegyzi meg könnyedén, miközben elveszi a kávéját és tejet önt bele, majd egy kanál cukrot és visszaül kevergetni. Most is Yoshimire pillant, ellenőrzi, hogy van, majd iszik egy kortyot. Bízom benne, egyre jobban és tudom, hogy vigyáz Yoshira és nem fog neki gondot okozni.

- Az a helyzet, hogy nekem nagyjából mindegy, pár év múlva halott lettem volna így is, úgy is. Ez a kilépési lehetőségem, és ezért küzdeni is fogok. Képesnek kell lennem rá - mondom ki határozottan és leteszem a bögrém. A kávét majd később, most teljesen eltelített a tea. - Kíváncsi lennék azért, Tatsuki milyennek értékelte a teljesítményem úgy egészében. Azt mondta, még ki kell faggatnia Shinjit, vele mit műveltem, aztán majd meglátjuk, ugyanakkor burkoltan, mintha meg is dicsért volna. Nem hiszem, hogy ennél többet valaha is ki tudnék csikarni belőle - mosolyodom el.

- Nagyon ritkán dicsér, ezt tapasztalatból mondom. Már több, mint húsz éve voltam mellette, mikor egyszer olyan dicséretet hallottam, hogy meglepődtem, hogy ilyet is tud. Deonnak címezte - teszi hozzá némi hatásszünet után, erre halkan elnevetem magam. Ki gondolta volna? - Én kiszűröm a szavai közül azt, amivel dicsér. Nem mintha különösképp szükségem volna rá, de időnként azért mindenkinek jólesik, ha elégedettek vele. Ha előbb ki kell faggatnia Shinjit, akkor légy türelmes - jegyzi meg most is felfelé görbülő szájsarokkal. Oké, tudom, hogy nem a beszélgetés az erősségük.

- Nekem nagyon jólesett, pláne hogy... - Vajon bevallhatom Bakarinak? -, szóval egy picit olyan érzésem volt, mintha megrendült volna a bizalmam benne - árulom el végül. - Aztán ez helyre is állt percek alatt, csak a tény, hogy hagyta, hogy... érted, ez sok volt nekem akkor hirtelen.

- Értem. Én is voltam úgy, hogy szedem a sátorfám és lelépek, mert ennél mindenhol jobb. Lesznek ilyenek, ez természetes. Tatsuki idegpróbáló szemétláda, az az igazi, ezt vagy elfogadod, elviseled és beletörődsz, vagy megkattansz tőle.

- Igen, ezt értem. Nagyon rosszul érintett, még akkor is, ha nem adott szabályokat, tiltani tilthatott volna. Nekem ez különösen gyenge pont, bár legalább el tudom már viselni, ha nem is teljesen feldolgozni. Ennek ellenére kegyetlen volt szerintem, amit most tett, bár a lecke maradandó és megtanultam, mit akart ezzel. Ettől még nem könnyebb feldolgozni, vagy túllendülni rajta. Mégsem hiszem, hogy Tatsuki a hibás, ellenben az, aki megtette, sokkal inkább.

- Ha valamit tiltasz, arra felkelted a figyelmet - jelenti ki. - A gyengepontok pedig arra valók, hogy megerősítsd vagy elrejtsd őket - közli komolyan. - Naná, hogy kegyetlen! Jeremy, Tatsukiról beszélünk! Ne idegesíts fel, lécives! - emeli meg a hangját, bár nem mérges, én meg egy szégyellős mosolyt küldök felé.

- Azt hiszem, ez a fajta erősítés egy idő után tönkretesz - mondom meg nagyon komolyan. Még akkor is, ha ezt most viszonylag könnyen vettem. - Nem idegesítelek, de Tatsuki nem mindig kegyetlen - mosolyodom el végül.

- Na nekem ne akard őt bemutatni! Tíz éves töpszli korom óta ismerem, ma meg már elhagytam a harmincat, így azt gondolom, nálam jobban nem ismered - közli furcsán kihangsúlyozva szavakat, mintha ingerült lenne, de tekintete rideg, arca ugyanolyan nyugodt, mint szokott. Nem akartam őt felidegesíteni, eszembe sem jutott és tudom, hogy ismeri. Ennek ellenére komolyan gondoltam, hogy nem mindig kegyetlen. - Engem ápolt közel egy évig anélkül, hogy több oka lett volna annál, minthogy a kutyája vagyok és szüksége van rám, úgyhogy ezt a témát most fejezzük be! - szól rám most már villanó szemekkel, én pedig abban a pillanatban még a gondolatomat is visszakapom. Nem akarok vele konfliktusba kerülni, amúgy sincs semmi esélyem sem ellene. Bakari fel is áll a fotelből, összepakolja az üres tányérokat, bögréket a tálcára, azzal elviharzik.


Remekül sikerült megoldanom ezt a dolgot. Nem így akartam, és ez talán furcsán jött ki pont ezért. Kicsit összezuhanok a ténytől, hogy remekül sikerült megint kezelnem egy helyzetet. Meg is kapom ezzel azt a bizonyos lökést és végigcsorog az arcomon az első könnycsepp, amit még nagyon sok követ. Bakari végül visszajön, megint teljesen nyugodt, mire megtörlöm az arcom és szipogok kettőt, de igazából nem használ, mert nem tudom abbahagyni a sírást, a férfi azonban nem foglalkozik velem. Ez megkönnyebbüléssel tölt el, ugyanakkor Yoshit vizsgálja megint. Nem tetszik, amit látok, szerintem felszaladt Yoshi láza, ugyanis lázcsillapításhoz kezd. Kicsit megrémülök, kicsit nagyon... Tudom, hogy mondta, hogy ez így lesz, de ettől még... De legalább a feszültség kijön belőlem, ugyanis továbbra sem tudom elfojtani a könnyeket, holott most már a rémület is kerülget. Ez így nem lesz jó, nagyon nem lesz jó... Ki kellene találnom valamit, legalább beszélni, de jelen pillanatban nem megy, ugyanakkor még mindig nem érzem a rohamot közeledni. Ettől kissé megnyugszom, csak nehogy egyszer csak robbanjon a dolog! Végül erőt veszek magamon.

- Sajnálom - nyögöm ki az előzőekre utalva, de nagyon megküzdök magammal érte. - Mi van vele? - Hosszabb mondatokra nem futja, szóval ezzel kell beérnie a dolgot.

- Mondtam, hogy sírhatsz - mondja nyugodtan, mire megszűnik az a kis nyugalom is, amit magamra erőltettem és megint dőlni kezdenek a könnyeim. - Megy fel a láza. Egyelőre próbálom szinten tartani, aztán ha nagyon bedurran, kap lázcsillapítót. Hamarosan amúgy is fel fog ébredni, akkor meg fájdalmai lesznek, szóval ez csak időhúzás, de ha nem muszáj, nem tömöm gyógyszerrel, hogy a teste ilyen módon is erősödjön.

- Mekkora fájdalmakkal kell számolni? - kérdezem komolyan, bár a folyamatos szipogás és a halk zokogás annyira nem segít ebben. - Tudok segíteni?

- Ágyhoz vagy kötve, tehát a részed a fekvés - válaszol így, mire bólintok, bár nem mondom, hogy tetszik a dolog. - Lesznek. Nem őrületesek, de nem gyenge fájdalmakra számítok.

- Rendben - mondom csendesen, mindkettőre felelve. - Meddig lesz ilyen állapotban? Úgy értem, lázasan és ennyire gyengén.

- Két nap biztos, de ha gyenge a szervezete, vagy nem tartja be az utasításaimat, több.

- Ha a másodikat nem teszi meg, akkor megfojtom! - közlöm kissé indulatosan. Kicsit változik a hangulatom jelen pillanatban. - És aztán mi jön?

- Utána már csak pihengetnie kell, már te is simán ápolni tudod - válaszolja. - Jobban fogja preferálni, ha a háta alá van dúcolva, félig ülve fekszik, ki kell egy rövid ideig szolgálni, aztán szép lassan felépül. A műtéti sebre és a bordáira kell legjobban vigyáznia, a többi ahhoz képest semmi. A sebeit kell ápolgatni, hűteni a zúzódásait, ez azonban már gyerekjáték. - Aprókat bólintok, hogy értem. Fontos, hogy ezeket jól csináljam, figyeljek rá, és Yoshi felépüljön.

- Mi lesz, ha közben Tatsuki úgy dönt, hogy jobb, ha távozom? - kérdezem meg komolyan. Be akarom biztosítani Yoshit, bár igazából arra számítok, hogy Bakari mindenképpen vigyázni fog rá. - Mikor lesz alkalmas arra, hogy Shinji rárontson? - Másképpen nem tudom megfogalmazni, ami szerintem a testőrtől várható.

- Ha már nekem sem kell itt ülnöm és te sem leszel Yoshimi mellett, valaki mást bíznak meg vele, hogy ránézzen. Valószínűleg Raktarit, vagy aki éppen ráér, váltott felügyelettel, nem tudom. Nem kell ennyire parázni, megfelelő ellátást szoktak itt kapni az emberek, Shinji meg először szabaduljon el Tatsukitól. Ahogy elnéztem, pár napig a fekvést fogja kívánni, nem a pattogást, de ha nem bír magával, majd rendszabályozom. - Erre azért képtelen vagyok nem vigyorogni. Teljes mértékben megbízom abban, hogy jól fogják ellátni Yoshit, hogy ezzel nem lesz gond, és amíg Shinji nem itt pattog, addig viszont én itt vagyok, ebben szinte száz százalékig biztos vagyok.

- Rendben van és köszönöm - hadarom el a végét. Nagyon lassan megpróbálok feljebb jutni az ágyon megint, de a mozgás nem kedvemre való, sőt... ráadásul valahogy ki kéne jutni a mosdóba is. Nem lesz könnyű menet, de muszáj. Kiküzdöm magam az ágy szélére, egyelőre egyedül akarok próbálkozni, bár nem vagyok abban sem biztos, hogy képes vagyok megállni a lábamon.

- Ha nem megy egyedül, segítek - jelenti ki semleges hangszínnel, tudatva, hogy ilyen lehetőség is van, de továbbra is zavartalanul Yoshimi karját gyúrja. Nagyon el kell gondolkodnom azon, mit csináljak, végül megadom magam, mert biztos vagyok benne, hogy jelen helyzetben nagyjából két lépést tudok megtenni pofára esés nélkül.

- Segíts - kérem csendesen. Bakari abbahagyja a masszírozást, mellém lép és egyszerűen felnyalábol. Irtó hülyén érzem magam, ugyanakkor másképpen nem fogok kijutni, szóval muszáj. Pillanatok alatt a vécé előtt találom magam, de Bakari nem enged el, hanem átkarol. Remek lesz, ugyanakkor nem tudok megállni a lábamon, már az is fáj, hogy kiegyenesedtem. Kicsit vörösödve, de megteszem, amit kell. Valahol ciki a helyzet, ugyanakkor szükséges is. Aztán persze a mosdókagylóhoz vezet még mindig megtartva, én meg megmosom a kezem és ha már itt vagyok, az arcom is. Égek, látom a tükörben, hogy még a füleim is vörösek. Remek... Persze Bakarin továbbra sem látszik semmi, mert miért is...? Mindegy. Csak eljutok megint az ágyig és felkúszom a párnákig, majd nekivetem a hátam. - Köszönöm - mondom csendesen. Lassan már mást nem is nagyon ejtek ki rajta. Mindenesetre most jólesik megint feküdni. Mindenem sajog és megint kezd fájni a fejem is, azonban nem akarom most zavarni Bakarit, hagyom, hogy ellássa Yoshit, ő sokkal fontosabb, én még kibírom. Érzem, hogy azért figyelget, szerintem tisztában van vele, hogy lassan, de biztosan kiakaszt a fájdalom. Oké, játszhatom még a nagyfiút, de hót felesleges szerintem. - Feladom, nem bírom tovább. Kaphatok valami fájdalomcsillapítót? Megint kezd hasogatni a fejem is, egyébként meg mindenem lüktet - vallom be Bakarinak a dolgokat.

- Kaphatsz. - Azzal kerít valami injekciót és már be is adta nekem. Hálásan nézek fel rá.

- Köszönöm. - Na már megint a szokott szöveg, képtelen vagyok nem elnevetni magam. Remélem, most már bolondnak is néz. Visszahelyezkedem és várok, bár nem tudom, mire. Nincs több kérdésem, ugyanakkor ha lassan is, de szűnni kezd a fájdalom. Felébredhetne már Yoshi végre, attól is megnyugodnék egy kicsit. Aludni is tudnék, az az igazság, de félek, hogy megint álmodni fogok, amit most jó lenne messziről elkerülni. Vajon kaphatnék még olyan bigyót, mint tegnap? Mérlegelek és végül felnézek Bakarira. - Nem kaphatnék olyan altatót is? - kérdezem meg kissé szégyellősen.

- Nem. Ha aludni akarsz, akkor magadtól kell, nem vágom tönkre az életritmusod - felel szigorúan. Tudom, hogy igaza van, ezért aprót bólintok.

- Ha megint rosszat álmodok, felkeltesz? - Ez nekem most nagyon fontos, mert tudom, hogyha nem teszi meg, akkor megint ki fogok fordulni magamból, durvábban, mint tegnap éjjel.

- Természetesen. Mitől térsz igazán magadhoz?

- Hidegvíz! - vágom rá gondolkodás nélkül. Nagyon mással nem is próbáltam, de abban biztos vagyok, hogy simán néhány szótól nem.

- Jó tudni. - Elmosolyodom, de hagyom, hogy újra Yoshival kezdjen el törődni, én meg elfekszem mellette és egy ideig még nézem. Rohadt fáradt vagyok, el sem tudom mondani, mennyire, hagyom, hogy végül ez le is győzzön és leragadnak a szemeim. Nem bírom sokáig, percek alatt elnyom az álom. Egész tűrhető, egyelőre semmi vad kép, semmi vad érzés. Apró bevillanások, Yoshi, Tatsuki, Deon, Bakari, Shinji. Különböző megélt, vagy elképzelt dolgok. Viszonylag nyugodtan alszom, álmodom, figyelek. Egészen addig jó is, míg hirtelen fel nem pattan a szemem és azzal a lendülettel fel is ülök. Hideeeeeg! Ráadásul a lendülettől rögtön nyilall a fájdalom is. Pillanatok alatt nézek körbe és tekintetem találkozik Bakariéval. Tehát mégsem aludtam olyan nyugodtan. Oké, harcoltam álmomban Shinjivel, de... hát ezek szerint vergődtem is. Próbálom összekapni magam, nagy levegőket veszek, mert hirtelen ez sem sikerült. Bár ami biztos, hogy a megoldás hatásos volt. Most mi legyen? Nézzük egymást még egy darabig? Bakari a szokott semmilyen arckifejezéssel teszi le a poharat, majd visszaül a fotelbe. Most mi van? Érzem, hogy figyel, ahogy Yoshit is. Vajon mennyi idő telhetett el? Megnézem, mennyire lett vizes a párna. Remek, nem ázott át, így egyszerűen csak megfordítom és feljebb téve, félig ülő helyzetben helyezkedem el végül. Ennyit az alvásról, ilyen ébresztés mellett már tuti meg sem próbálom. Egyébként sincs hozzá kedvem.


Elgondolkodva figyelem Yoshit, gyengéden simogatom az arcát, miközben azért Bakarira is figyelek. Kíváncsi vagyok, zavarja-e ez a dolog. Remélem, nem, mert igazán jólesik, és talán szükségem is van rá. Aztán eszembe jut még valami.

- Bakari, nem most, hanem majd, de tudnál nekem szerezni papírt meg ceruzát? - kérdezem komolyan. Tatsuki is azt mondta, hogy rajzolnom kell. Hát rendben! Nagyon mást úgysem tudok tenni, amíg Yoshi fel nem ébred. Bakari csak biccent nekem, mire rámosolygok. Aztán hirtelen szinte ugrok egyet hátra, mikor megérzem, hogy Yoshi mozdul a kezem alatt. Rákapom a tekintetem, ő pedig pislogva nyitja fel a szemét. Bakari is feláll, de egyelőre csak távolról figyeli őt.

- Szia! - mondom mosolyogva, mire halványan felszalad a szája sarka. - Hogy vagy?

- Mint akit elütött az úthenger. - Na igen, a hangja is arra hajaz, gyenge és karcos. - Mi történt?

- Később - mondom komolyan és lehajolok, hogy homlokon csókoljam. Él és ébren van, ettől pedig boldog vagyok és akármennyire is fáj, meg akarom tenni. Még úgyis hat a fájdalomcsillapító. - Az sokkal fontosabb, hogy mit érzel.

- Fájdalmat - vallja be nekem. Szerintem észre sem vette Bakarit. - Meg szomjas is vagyok. - Ezt meg tudom érteni, ugyanakkor Bakarira sandítok. Kapok egy pohár teát tőle.

- Akkor igyunk - mondom mosolyogva és Yoshi válla alá nyúlva segítek neki. Egész sokat fogyaszt el belőle egy körre, ezért nem is erőltetem tovább. Marhára leszarom, hogy nekem is fáj, szinte kifordulva teszem le az éjjeliszekrényre a poharat és fordulok vissza a sráchoz. - Mid fáj?

- Mindenem - mondja csendesen. - A fejem, az oldalam, a lábam, nehéz levegőt venni, nyelni, beszélni - sorolja nehézkesen. Igazából fogalmam sincs, mit kéne tennem. - Meg olyan, mintha mindenem égne.

- Most már nincs semmi gond, jó kezekben vagy, Bakari ellát - mondom kedvesen. Most lövésem sincs, mit kéne tennem, úgyhogy várakozó üzemmódot veszek fel. Bakari cselekszik helyettem is és megvizsgálja Yoshit.

- Kicsit lázas, tíz perc múlva kap fájdalom- és lázcsillapítót - közli velem. - Hozok pár falatot enni - jelenti be, azzal kimegy, én meg végre engedek magamnak és nagyon óvatosan nyomok egy csókot Yoshi szájára.

- Ha lehet, most nagyon maradj nyugton és tartsd be, amit Bakari kér! - kérem őt komolyan. - Nem volt könnyű napod és nem is lesz az az elkövetkező pár sem, de most már fel fogsz épülni. De azért neked is kell tenned.

- Rendben. - Látom a szemében, hogy tényleg szenved, hogy fájdalmai vannak, de még egy kicsit ki kell bírnia. - Te hogy vagy?

- Jól - kamuzom azonnal, gondolkodás nélkül. Szerintem azt már nem látta, mikor megdugtak. Remélem, nem... Jobb, ha ez így is marad. - Rendbe jövök - pontosítok inkább. - Gondolom, azt sejted, hogy Tatsuki él és ez csak próba volt - sóhajtok fel. Ennyit muszáj megbeszélnünk, a többit, hogy mennyire csalódott vagyok, majd később.

- Valahogy gondoltam, mintha emlékeznék a szalonra is - mondja elgondolkodva, mire azért bennem ragad a levegő egy percre. Ha tudja, hát tudja. Mindenesetre nem fogom tagadni sem. - Megbuktam, igaz?

- Ne most, ezt majd később megbeszéljük - mondom komolyan, mire Bakari is megérkezik szerencsére. Egy tálcán hoz enni és inni is, majd bead valamit Yoshinak és távozik. Kettesben maradunk tehát, de nem zavar egy cseppet sem. Boldog vagyok, hogy látom, ahogy néz rám, hogy él, így kellett döntenem, már biztos vagyok benne. Együtt fogyasztjuk el, amit Bakari hozott, ugyan Yoshi nem nagyon akar enni, de azért csak beleküldök egy kicsit a kajából. Nem bír sokáig fenn lenni, de ez az alig fél óra nekem nagyon sokat jelent. Mellé bújok, míg vissza nem alszik, majd felegyenesedve csókot nyomok még egyszer a szájára, majd visszaülök a párnámra és csak gyengéden simogatom, figyelek a lázára és várom, hogy Bakari visszajöjjön.