210.

Tatsuki

Ha valamit nem bírok, az a várakozás, ez a bolond meg idehívott várakozni. Cseeszd meg...! Ülök mellette és szédít, amit a gépen pötyög, mennék a dolgomra, mondjuk beszélni Deonnal vagy Jeremyvel, de Shinji észre se venné, hogy lefagy a lába, vagy már nincs jég a törölközőben, úgyhogy kénytelen vagyok maradni és kiböjtölni egy órát. Annyira tudok elszabadulni tőle, míg hozok jeget és törölközőt cserélek, az időt pedig azzal tartom számon, hogy üzeneteket írok és fogadok. Akkor állok fel a srác mellől, amikor kihangosítja a telefont. Ezt már nem fogom hallgatni, nem a szoba dísze vagyok, hanem nyughatatlan. A törölközőket kiakasztom, majd lelépek. Azt már megtudtam, hol van Yoshimi és azt hiszem, ideje vele komolyan is elbeszélgetnem. Nem a legjobb, hogy feszültséggel magamban keresem fel, de majd kimagyarázom Bakarinak, ha kicsit elnyújtom a testőr lábadozási idejét. Rövid, ám erőteljes kopogtatás után már nyitok is be. Fekszik, még szar állapotban van és ahogy meglát, meglepődik, aztán indulat csillan a szemeiben. Jó. Ez nagyon jó. Gúnyos mosolyra szalad szám széle és lassú, kimért léptekkel megyek oda hozzá, mint egy vadállat a már földön vergődő prédájához. Engem figyel, minden mozdulatomra különös gondot fordít, amivel kibaszottul a kedvemre tesz. Élvezem kétségbe ejteni a másik embert. Nyugodtan leülök az ágyára. Lerúg? Utána kirángatom a lábainál fogva és nekicsapom a falnak, aztán beleverem a szőnyeg szövetébe, hogy megtudja, kivel nem érdemes szórakozni.

- Remélem, tudod, miért vagyok itt - szólalok meg.

- Tudom - mondja komolyan, de aztán csendben marad. Nem vagyok türelmes típus és ezt jobb, ha hallomásból, vagy egy pillantásomból leszűri, mintsem meg kelljen tapasztalnia, mert azt nem köszöni meg magának.

- Add elő! - utasítom.

- Minden téren elvéreztem a próbán, szánalmasan teljesítettem és nem tartasz alkalmasnak arra, amire Shinji kiszemelt - feleli csendesen, de nyugodtan.

- Az első két tőmondat mindenképpen helytálló - jelentem ki határozottan. Egyelőre nem kívánom megosztani a testőrrel, mire tartom alkalmasnak és mire nem, kicsit előtte játszom vele. - Az alvilágban a pisztoly megvetendő fegyver - kezdek beszélni, ezzel lassan felépítve a mondandóm. - Akinél megtalálnak egyet, abba a teljes tárat belelövik, méghozzá úgy, hogy csak az utolsóba dögöljön bele. Viszonylag ismerjük a pisztolyokat, tudjuk használni, de réges-rég valamiféle undorral viszonyulunk felé, ezért a fegyvertárunk változatos. Fontos mindig időben felismerni, mikor van helye ellenállásnak és mikor jobb addig nyugton lenni, míg a megfelelő pillanat el nem érkezik a visszatámadásra. Megadni magad felesleges, semmit sem ér. A földre feküdhetsz könyörögni is, egy alvilági le fog karózni és megkínoz, hogy míg kivérzel, ne unatkozzon. Nem ismerted fel a helyzeted, hagytad, hogy a pánik eluralkodjon rajtad, pedig nem itt feküdnél, ha az eszedre hallgatsz. Vagy a fejedben csak légüres tér és egy, a füleidet tartó madzag van? - vonom kérdőre mosolytalanul, viccet félretéve.

- Nem - mondja komolyan. - Kétségbeestem és mintha mindent kiszívtak volna az agyamból - vallja be őszintén.

- Mitől? Mert nem volt nálad a pisztolyod? - Felettébb érdekel, hogy a silány teljesítménye összefügg-e azzal a ténnyel, hogy egy ravasz meghúzásával nem tudta megvédeni magát. Hogy attól, mert nem tudta könnyedén lelőni az ellenfeleit, elveszthette-e a biztonságérzetét. El tudok ilyesmit képzelni, s ha csak ennyi a gond, könnyen lehet orvosolni.

- Nem, így sem, úgy sem tudtam volna használni. Sokkal inkább a túlerő miatt, mert nem tudtam, mit tegyek, vagy mit ne. Maga a helyzet bénított le.

- A kiképzésed és munkád során mindig csak egy emberrel harcoltál? - kérdezem meg tőle nyíltan, elégedetlenül. Bosszant ez a magyarázat, egyszerűen felháborít.

- Maximum kettővel. Ha meg többel kellett a munkám során, akkor egyszerűen lelőttem párat. - Na ezaz, helyben vagyunk!

- Még is csak ott vagyunk, ahol a part szakad - jelentem ki szárazon. - Elintézem, hogy tanulj normális fegyverekkel bánni, mert lelőni valakit kurva könnyű, fegyver nélkül meg védtelennek és gyengének érzed magad. A tested is edzd, mert a gyenge fizikumot gyorsasággal és ravasszággal szokás pótolni, abban pedig nem vagy jó! Ha ezekkel megvagy egy szinten, átesel drogos teszteken, mert az alvilágban gyakran használnak mindenféle tudatmódosítót és mérget a hatásfokozás, gyengítés céljából. Megtanulod hasznosítani a félelmet, a fájdalmat és megnövelni az erőd. Eddig stimm? - kérdezem szigorúan.

- Igen - válaszolja bólintva.

- Kifogás, óhaj-sóhaj? - Nem mintha ezek érdekelnének, mert vagy elfogadja és erősödik, vagy jobb esetben marad a házban testőrködni és néha elengedem Jeremyt vele, hogy dugjanak.

- Nincs.

- Helyes. - Azért érdekelne, mennyi kurázsi szorult belé, mert ha bólogatós kutya, most kitépem a torkát és a viszont nem látásra. - A név... - térek vissza a beszéd alapfonalához, mert igenis kiértékelem ennek a tökfejnek a produkcióját. - Az alvilágban nagyon fontos, mi a neved. Nem csupán névjegy, hanem akár hatalom is. Aki nem ismeri a pofám, de beközlöm neki, hogy Tatsuki vagyok, az mindjárt tudja, hogy ha kamuzok, akkor van merszem lopni az egyik tokiói nagykutya nevét, ha viszont nem, akkor jobb, ha az övé nem lesz akkora, mert különben megölöm. A név kulcs is, bejuthatok vele bárhova, ahova pedig én nem érek el, oda az olyan embereimet küldöm, akiknek ott kulcs a nevük. Természetesen nem az úgynevezett polgári nevem használom, azt az a jó, ha senki se tudja, maximum a kutya gazdája - tájékoztatom. - Felesleges ellenállni, ha a neved kérdezik, mert azt kiverik belőled, vagy meghalhatsz név nélkül, azzal viszont komoly jópontot szereztél nálam, hogy nem az igazi neved árultad el. Minden, amit ezután teszel az alvilágban, Shimit fogja erősíteni vagy gyengíteni. Utóbbi esetén tagadom, hogy közöm van hozzád, vagy a tanítványomhoz, maximum szajha lehetsz a számára és annak megfelelően fogok veled bánni. Márpedig a kurvák nálunk a mocsokba valók. Ezt is felfogtad?

- Fel, de akkor inkább meghalok - mondja a szemembe.

- Ez mindig lehetőség marad - közlöm vele ridegen -, de ha nem szeded össze magad, Jeremyn fogom levezetni a mérgem. Tudom, hogy motiváljalak benneteket és ha nem bírod elviselni, hogy neki fáj valami, akkor szép lassan ezen keresztül kinyírlak. Ő napról napra erősebb, keményebb, ellenállóbb, szívósabb és ügyesebb, tanulja meg a fortélyokat, te viszont gyengíted. Nem azzal, hogy vagy, vagy csinálnál vele valamit, hanem miattad elszáll az esze, ez pedig megbocsáthatatlan a számomra. Hiába jó, hiába jelentesz számára valamiféle lelki stabilitást, meg foglak vele öletni, ha olyan gyenge fos maradsz, mint amilyen most vagy. Nekem Jeremy a fontos, téged csak azért hagytalak életben, mert nem akarok a kölyökkel a kelleténél többet szenvedni, de el fogja tudni viselni a halálod, mert nem hagyok neki más lehetőséget.

- Nem fogom hagyni, hogy miattam szenvedjen - Látom és érzem, hogy visszafojtja az indulatát teljes mértékben, ami igazán bosszant. -, ahogy azt sem, hogy őt büntesd helyettem.

- Ó, neeeem! - szakad ki belőlem az elégedettség, Yoshi viszont megremeg. Hm, ez érdekesnek tűnik. Mi van, kölyök, nem tetszik valami? Ne fogd vissza magad, engem nem kell félteni! Nálad ezerszer keményebb ellenfeleim voltak és aki nem a halálba, az a nyomorba került, ha nagyon ugatott, úgyhogy engedd el magad és lássam azt, amire képesnek hiszed magad! - Jeremynek ez nem büntetés, ez neked az. Jeremy kiállt érted, te már az övé vagy alvilági szemmel. Szolgálattal, alázattal, engedelmességgel tartozol számára és ha valamit elbaszol, őrajta csattan az ostor, ő pedig megbüntet téged. Ha erre nem képes, halott vagy, a kölyök meg megbukott, amiért újabb bünti jár.

- Élvezed, hogy kínozhatod őt? - Nem kiabál, de a szemében villog a harag és a hangja is megremeg az indulattól.

- Éppenséggel emeli az orgazmusom erősségét - válaszolok neki könnyedén, elégedetten.

- Ha egy ujjal is hozzányúlsz... - Elfúl a hangja, de aztán visszatalál hozzá. - Bár persze erőből mindent meg lehet oldani - folytatja gúnyosan. - A kérdés, hogy nem te magad teszed-e tönkre ezzel.

- Akkor mi lesz? - kérdezem meg nyugodtan. - Én tudok lavírozni és mivel komoly érdekeim fűződnek ahhoz, hogy Jeremy csak jobb és jobb legyen, nem teszek olyat, amivel tönkretehetem őt. De érdekel, mi lesz, ha hozzányúlok - jelentem ki húzva az agyát. - Az zavarna, ha elverném, vagy inkább az, ha magam elé térdeltetném és szájba dugnám, esetleg csak az, ha megraknám a kerek seggét? - Imádok incselkedni másokkal, bosszantani és ingerelni őket. Imádom a dühöt vagy a vágyat a szemükben, az indulatokat az arcukon és azt, hogy elfelejtenek gondolkodni.

- Kihasználni azt, hogy gyengébb, a legrohadtabb dolog a világon! - köpi a szavakat indulatosan. - Ha bántod, bármilyen módon kicsinállak. Megoldom, megtanulom, addig fejlődök, míg képes nem leszek rá. Leszarom, hogy mit csinálsz vele, amíg ő is akarja, de ha kényszeríted, akkor megbosszulom.

- Nagy szavak egy kicsi embertől - jelentem ki higgadtan, de közben lassan fölé telepszem. Nem félek tőle a legkevésbé sem, nem tud olyat tenni, amivel komolyan árt nekem és tudja is, hogy ha bármivel próbálkozik, én nem fogok vele finomkodni. Kettőnk közt Jeremy engem választana, ezért szemernyi aggodalmam sincs afelől, hogy ha bántanám a lovagját, elpártolna mellőlem. - Mindig az erős akarata érvényesül, Yoshimi - mondom neki, miközben megragadom a torkát. Imádom ezt csinálni, azt az érzést, hogy a markom alatt lüktet az ér, megfosztom a légvétel szabadságától a másikat, ezáltal szó szerint a markomban van az élete. Ösztönösen rámarkol a kezemre, ezzel azonban nem fog elérni semmit. - Arra - A hangom megváltozik, elmélyül, kimért elégedettség zendül fel benne, teljes nyugodtságot sugároz. -, akkor és úgy kényszerítek valakit, amire éppen kedvem van. Nagyon ugatsz és azt hiszed, te vagy az első, aki megfenyeget, de tájékoztatlak, hogy még csak az utolsó sem leszel. Tőlem függ, hogy baszhatod-e a kicsikét és ehhez még csak ki sem kell mennem a szobából, hogy bizonyságot kapj. A faszoddal a szádban is ilyen bátor leszel? - kérdezem meg most megvillantva a haragomat.

- És mit mondasz utána Jeremynek? - kérdezi, de érezhetően visszavesz a lendületből. Próbál valamiféle kiút után kutatni, ami ugyancsak a kedvemre való tett.

- Nem tartozom beszámolóval a kölyöknek. Ne keverd össze a szerepeket, ő a tanítványom - közlöm fagyosan, kicsit belenyomva őt a nyakánál fogva a matracba, így jelezve számára, hogy egyetlen rossz mozdulat és eltöröm.

- Tisztában vagyok vele. Ennek ellenére nem olyannak ismerem, aki csak úgy elsiklik a dolgok felett - jelenti be a szemembe nézve, továbbra is tartva magát.

- Mondtam én ilyesmit? - kérdezem morogva. - Az egész élete a kezemben van a testvéreivel együtt, Yoshimi. Bízik bennem és tudja, hogy függeni tőlem addig nem rossz, amíg nem tesz nekem keresztbe. Azzal is tisztában van, hogy az öccsét is alkalmasnak tartom tanítványnak, tehát ha ő elbukik, megölöm és kezdem elölről Rickel az egészet. De nem fog elbukni, fontosabb számára az, hogy a maga elé tűzött célokat elérje, a testvéreit segítse, bizonyítson magának és nekem, mint a te szaros életed.

- Kegyetlen fasz vagy - nyögi ki végül. - Mindent és mindenkit erőszakkal tartasz a markodban?

- Sajnálatos, ha erre csak most jöttél rá, hiszen pont ezért a kegyetlenségért félik a nevem. Az erőszak, az erő és a rám jellemző könyörtelenség, az, hogy soha nem adom fel és semmi sem képes megrettenteni, még a yakuzákat is arra készteti, hogy ne keresztezzék az utamat. Tettem el párat láb alól évekkel ezelőtt, ez nem jutott el hozzád? - kérdezem élesen, de gúny nélkül. - Azonban ahhoz, hogy valakit magam mellett tartsak, nincs szükségem erőszakra. Bakari önszántából fogadott nekem hűséget, Deon és Jeremy saját akaratából lett a tanítványom, Shinji pedig nem kényszeríthető típus. Sokan félnek tőlem és inkább hódolnak, de azok, akik közelebb vannak hozzám, nem félelemből állnak az oldalamon.

- Miért vagy ennyire biztos abban, hogy Jeremy még bízik benned mindezek után? - dobja be a következő kérdést.

- Mert ő kicsit jobban ért engem nálad. Tudom. - Bizonyosság van bennem őt, Bakarit, Shinjit és Deont illetően. Ezt nem lehet máshogy közölni, mint azzal, hogy tudom, hogy bízik bennem. Nem bízom el magam, nem értékelek túl semmit, de ez a négy ember nem véletlenül van olyan szorosan a közelemben, mint amennyire.

- Tényleg büntetnéd azzal, hogy megkeféled? - Ezen felröhögök és eleresztem Yoshimit. Mulattat az ostobasága.

- Ki kell ábrándítsalak, de ez számára nem büntetés. Nem nyúlnék hozzá, ha nem kívánnánk mindketten a másikat - közlöm elvigyorodva. - Panaszát se hallottam sosem - teszem hozzá. Még mindig ingerkedek ezzel a szerencsétlennel és várom azt, mikor ugrik nekem.

- Mi az, hogy sosem? - kérdezi, de már kevesebb lendülettel. A röhögésben is meg lehet halni? Ha Deont veszem alapul, aki kis híján meg szokott fulladni egy-egy röhögőgörcs alkalmával, akkor igen, meg. Engem azért ez a veszély nem fenyeget, szórakoztat Yoshimi naivsága, vagy jóhiszeműsége, de bosszant is.

- Ami jó, az ismétlést kíván, nem? - Te kérted a pofont... Micsoda ostoba, még az indiszkrét kérdéseket sem ismeri. Valószínűleg csak olyanokkal volt dolga, akikkel szemben fel sem merült, hogy nem bízhatna, esetleg Jeremy neki az első. Mókás lenne, de nem különösebben érdekel.

- Értem - mondja komolyan. Ennyi?! Hát ez lehangoló... - És te minden egyes alkalommal ki fogod használni a lehetőséget, mi?

- Talán - vetem oda neki, azzal felkelek az ágyról. - Jeremy az enyém, örülj, hogy néha kölcsönadom neked és légy megfelelően hálás, különben megdöglesz. Ezt érted?

- Kapd be! - Álmodban sem. Úgy fest, nem érti. Akkor kénytelen leszek... szórakozni vele még egy kicsit. Megragadom az ágy alját, felemelem és ráborítom. Nem egy könnyű darab, fasza érzés volt megemelni Shinji ütései okozta zúzódásokkal, az üvöltése azonban kárpótol a fájdalomért.

- Ha eljut végre a borsószem agyadig, hogy mi az ábra, beszélgetünk még - közlöm vele, azzal sarkon fordulok és elhagyom a szobát. Asame dolgozószobája felé veszem az irányt és felhívom Ryuuichit, hogy legyen kedves követni. Yoshimi kurvára nem érdekel, ha ekkora barom, felőlem összenyomhatja az ágy, tudom, kivel pótolom ezt a nem túl nagy veszteséget.