218.

Shinji

Már a parkolóban láttuk Bakari sárga Suzukiját, így kétségem sem volt afelől, hogy megint ölben kötök ki. Nem mintha menne az a lépcsőzés már. Tatsuki megint épp csak annyira tesz le az ajtó előtt, míg kinyitja azt, majd újra az ölébe kapva cipel be a nappaliba. Bakari becsukja a tetováló mögött az ajtót és bejön a nappaliba. Roppant mód értékelnék egy gyors zuhanyt, mielőtt bármi is történik. Valszeg az orvos sem sértődne meg.

- Elmehetnék előbb zuhanyozni? - kérdezem be, mire Bakari int, Tatsuki pedig apró bólintásokkal jelzi neki, hogy bizony ezt a férfi is nagyon szeretné, majd megint ölbe vesz és a fürdőbe cipel. Összefogom megint hajam, mielőtt nekiállnék levetkőzni, mert most nem szeretném, ha vizes lenne, s miután Tatsuki is segít vetkőzni, belépek a zuhany alá, megnyitom a csapokat és nekiállok letusolni. Nem sokkal később a tetováló is csatlakozik hozzám, hogy lefürödhessen, én pedig csókot nyomok mellkasára és rávigyorgok. Mindent egybevetve kibaszott jó volt ez a mai nap. Miután végzünk, Tatsuki elzárja a csapot és törülközőt nyom a kezembe. Alaposan áttörlöm magam, majd derekamra kötöm a könnyű anyagot. A tetováló is így tesz, majd ölébe véve cipeli ki Bakarinak. Azt hiszem, most nem vagyok felhőtlenül boldog. 

Tatsuki lerak a kanapéra, aztán kivonul a konyhába, én pedig megszeppent kölyökként bámulok utána. Bakari meg sem szólal, mikor megjelenik a nappaliban, csak a fejét csóválva hoz nekem egy másik törülközőt is. Oké, nem lehetne, hogy én most szépen elsomfordáljak innen? Elveszem a férfitól a felém nyújtott anyagot, majd ölembe teszem, Bakari pedig nekiáll megnézni combomat, ami megint görcsben van persze, szóval remek lesz ez így. Nem arról volt szó, hogy a szteroiddal gyorsabb?

- Most már terhelhetem? - kérdezem meg végül. Tényleg kezdem unni, hogy nem lehet vele csinálni semmit sem még mindig. 

- Úgy érzed, lehet? - passzolja vissza. Én is imádlak. Most erre mi a tökömet mondjak? Már két hete úgy érzem, hogy lehet, de én elfogult vagyok, nem poénból kérdeztem ám meg. Na mindegy, ne duzzogj, Shinji, mert a végén még szarul jársz!

- Én elfogult vagyok, de igen.

- De csak módjával - jelenti ki szigorúan. - Mindig keveset, fokozatosan visszaterhelni, mert az újabb görcsök akkor keletkeznek, ha túlterheled. Ha beáll, pihentetni kell. Fekve - teszi hozzá komolyan. - Izomlazító, görcsoldó, kevés torna, vagy masszírozás.

- Rendben van - felelem komolyan, s a konyha felé pillantok. Tatsuki a félfának támaszkodva, az egyik lábát felhúzva cigarettázik és vet egy apró, cinkos vigyort rám. Halványan elmosolyodom, majd újra Bakarira pillantok, aki épp fecskendőt túr elő táskájából. Oké, most megrémülök egy pillanatra és Tatsukira kapom a tekintetem. A férfi ellöki magát az ajtófélfától és egyenesen hozzám indul, hogy mellém telepedve, átkarolva nyugtasson meg, míg Bakari beadja az injekciót. - Azt hiszem, ezt sosem fogom megszokni - sóhajtom. 

- Nem is lenne egészséges - jegyzi meg félvállról az orvos.

- Pedig azt mondták, az akupunktúra jó dolog... Legalábbis annak, aki szeret magából sündisznót csináltatni. Ennyire azért nem érzem magam mazochistának, még mellette sem - intek fejemmel Tatsuki felé és elvigyorodom. - Apropó - szólalok meg miközben Bakari áttér leellenőrizni a műtéti sebem is -, az orvosi papírjaim között volt pár kórházi jelentés az aktámban. Őszintén szólva nekem az teljesen kínai volt. - Bár tudok kínaiul.

- Ha kínaiul lett volna, többet értenél belőle, azt gyanítom - szól be. Hjam, igen, miért is gondoltam, hogy megúszom beszólás nélkül? Nem ér felhasználni ellenem, hogy tud rólam szinte vagy nem szinte mindent. - A latin egy kicsit más. Elég sok orvosi papírod van, szűkítsd a kört - kéri, miközben vált egy jelentőségteljes pillantást Tatsukival, én pedig kérdőn rásandítok a tetoválóra. Utálom, mikor nem értem, miről kommunikálnak egymás között. Megverem mindkettőt egyszer! - Az akupunktúra nem fáj és valóban jó dolog - teszi hozzá.

- Ha fáj, ha nem, nem leszek sündisznó! - jelentem ki határozottan, Tatsuki pedig felkuncog. Tudom, te is jobban szereted a macskákat. - Öt-hat éves lehettem talán, azokra gondolok. - Bakari pedig felsóhajt.

- Hogy jött ez neked? - kérdezi és most én pillantok Tatsukira, bár nem tudom, mit várok. Talán valami megerősítést, hogy nyugodtan mondjam el, vagy a fene sem tudja, csak valamit. A férfi biztatóan pillant rám, megadva ezzel az engedélyt is, hogy elmondjam.

- Emlékszem azokra a dolgokra, vagyis arra az estére, mielőtt kórházba kerültem volna. Tisztában vagyok vele, mi történt aznap éjjel, még ha más továbbra sem rémlik... Ezért szeretném tudni is, hogy mi van azokban a papírokban és hogy mi történt az után... Hogy mik, kik voltak a szüleim, ki vagyok én - hadarom el a végét.

- Apád, Ryousei Takamasa közvetítő volt egy fegyvercsempész hálózatban - kezd beszélni színtelen hangon, de folyamatosan visszaellenőriz Tatsuki pillantásából. A tetoválónak dőlök és vállára hajtva fejem hallgatom Bakarit. - Nem nagykutya, de jelentős figura ebben az ügyletben, akire érdemes volt odafigyelni. Anyád Chizuka Aemi, egyszerű családból származó, szép nő volt, aki remekül kikupálódott apád mellett, besegített neki a közvetítésben. Ravasz, veszélyes bestia lett, valószínűleg a kettejük összedolgozása eredményezte a sikereiket és azt, hogy nem ők kerültek a látóközpontba. Feltűnni se jó mindig - magyarázza ennyivel. - Mivel jól és boldogan éltek egyetlen fiúgyermekükkel, Akiyával, szemet szúrtak a vetélytársaknak. Belepiszkáltak egy veszélyes yakuzával való ügyletükbe, amiért megölték őket.

- Miért hagytak életben? És mi történt utána?

- Tippelem, mert yakuzaügyekről nehezebb infót szerezni, pláne húsz év távlatból, de valószínűleg közbejött valami Tanakának, ezért csak kivágtak az út szélére, nem eltüntettek. Súlyos sérüléseid voltak, többszörösen a szerencsén múlt, hogy életben maradtál. Több bordád eltört, az egyik majdnem átszúrta a tüdőd. Kartörés, belső sérülések, zúzódások, egyértelműen erőszakra utaló sebesülések. A kórházba szállításod után nem sokkal összeomlott a keringési rendszered, épp csak vissza tudtak cibálni az életbe, kivették a léped, aztán hosszú ideig gépekre voltál kötve és mesterséges kómában tartottak. - A hideg kiráz, ahogy ezt elmeséli. - Az altatókra ekkor lettél hiperérzékeny és ez igenis húsz év után is kihat, ezt tartsd észben. Mivel elvesztetted az emlékeidet, ami valószínűleg a hangulatjavítóknak és nyugtatóknak köszönhető, az a család, aki megtalált, új nevet és otthont adott neked.

- Azt tudom, hogy a nyugtatókat máshogy bontja le a szervezetem, sokkal lassabban és kellemes tüneteket tud produkálni - mondom, miközben Bakari bólint -, de az altatókról nem. Tatsuki megtapasztalhatta, hogy mit vagyok képes produkálni, ha benyugtatóznak... de ez az altatós dolog nem tiszta... Mit takar?

- Kómába eshetsz az altatóktól. - Megdöbbenve pillantok fel Tatsukira is.

- Ez, gondolom, vonatkozik a műtétkor történő altatásokra is... - tippelem be, de felsandítva még mindig a tetoválóra, hogy leolvassak róla valamit, ám ő csak figyel engem semmi reakciót nem mutatva. 

- Igen, természetesen. - Már ha ez lehet természetes. 

- Na jó, ezt, azt hiszem, még emésztenem kell - fújom ki a levegőt. - És... ezt mióta tudod, vagy tudjátok? - kérdezem egy kicsit elbizonytalanodva, megremegő hanggal, mert most eszembe jut, hogy akár ott is maradhattam volna azon a kibaszott asztalon a műtőben, ha valamit elcsesznek az orvosok és nem tudnak felkelteni mégsem. 

- Mióta előtúrtam - válaszol Bakari, Tatsuki pedig száját elvonva ismeri el, hogy nagyjából ő is azóta. Remek... Átkarolom Tatsukit és homlokom nyakának döntöm, de még így is tudok figyelni Bakarira.

- Van még valami, amit tudnom kellene?

- Hivatalosan Ryousei Akiya meghalt, nem tudják, hogy Ninomiya Shinjiként él húsz éve és ez maradjon is így, azt javaslom - közli keményen Bakari.

- Nem is állt szándékában feltámadni - jelentem ki komolyan.

- Nem erre gondoltam. Minél kevesebben ismerik a múltad, annál jobb.

- Nem állt szándékomban senkinek sem elmondani, csak tudni akartam végre az igazat arról, hogy ki vagyok. 

- Deon tudja. Vagyis inkább le tudja írni - javítja ki magát Tatsuki. - Nem ismeri a latint, de ha eléggé érdekelte, kiszótárazta, vagy mástól kért információt.

- Kérdezett tőled? - kérdi meg a tetoválót most.

- Ő ne kérdezne? Hanyagul vállat vontam és nem firtatta.

- Hazudtál neki?

- Nem, akkor még engem sem érdekelt különösebben, jobban lefoglalt a Kitaroval kapcsolatos fejlemény. - Csak magam elé bámulva hallgatom őket, miközben egyre jobban kikészít az a tudat, hogy kibaszottul vége lehetett volna az egésznek aznap a műtőasztalon. Nem félek a haláltól, nem érdekel, milyen és mennyi sérülést szedek össze, de attól igenis rettegek, hogy hátralevő napjaimat zöldségként tengessem, csak vegetálva, és jelenleg az, hogy mindketten tudtak róla, cseppet sem vigasztal. Én megértem, hogy akkoriban egyáltalán nem érdekeltem, ezzel nincs gond, de később... Talán mondhatták volna, vagy a fene se tudja... Hiába olvastam el azokat a szarokat, nekem semmit nem mondtak. Érzem, hogy a tetováló lassan simogatni kezd, de nem tudok megnyugodni, nem fogom magam körül a dolgokat, csak foszlányokban.

- Világos.

- Shinji... - szólít meg Tatsuki, de nem igazán tudok reagálni neki, nem is akarok. Jól vagyok, semmi gond, csak kicsit hagyjanak, egy pár percre. - Héj! Mondj valamit! - Nem megy, csak adj pár percet...! Tatsuki és a türelem... A tetováló kezembe fúrja ujját, mire elrántom azt, legalábbis megpróbálom.

- Jól... vagyok... - szólalok meg végül alig hangon, nehezen beszélve, de talán ettől megnyugszik végre.

- Mi ez az egész? - kérdezi aggódva, jól magához szorítva. Ha most ezt nekem kell megválaszolni, én világgá szaladok vagy kiugrom az ablakon. Innen látványosabb úgyis, valszeg Ryuu is minimum tíz ponttal jutalmazna érte. Továbbra is nagy a kuss azonban, így oldalra pillantok. Ja, hogy Bakari időközben megtanult szublimálni. Fasza. Tatsuki csókot nyom fejemre, homlokomra és nyakamra.

- Azt... hittem... olvastad... - mondom elmosolyodva, de egyre könnyebbé válik a beszéd is.

- Nem megmondtam neked anno, hogy a papírral kitörölheted a segged, mások véleményére meg szarok nagyívben? Olvastam. És? Eltelt azóta majdnem egy év. Sőt, sokat változtál. Meg mire alapozzak, mikor kurvára élvezted azt is, hogy megdugtalak seme létedre?

- Van, ami... nem tud megváltozni. Ez is ilyen. Védekező mechanizmus, van, hogy csak percekig, van, hogy órákig eltart, mire elmúlik. Kicsit olyan, mint a sokkos állapot, de ennél jobban nem tudom neked én elmagyarázni. 

- Sokat láttam már ahhoz, hogy ne üssem rá a bélyeget csak így valamire - jelenti ki csendesen. Most kezd a hangjából hallhatóan megnyugodni. - Az ember fantasztikus teremtmény, bárki bármit mondjon. Van, aki az eszét és tudatát fejleszti fel elképzelhetetlen magaslatokig, van, akinek a lelke hiperérzékeny és mégis rugalmas, mások pedig a testük edzik ellenállóra, keményre, masszívra. És ezeknek ezernyi kombinációja létezik, melyek mind mások, másképp működnek. Nekem te ne mondd, hogy valami nem változhat, mert elkezdem felsorolni a példákat, aztán győzd hallgatni!

- Nem kell felsorolnod. Tapasztaltabb, idősebb vagy nálam, ezzel nincs min vitába szállni. Huszonhat vagyok, de csak tíz évre emlékszem az életemből, még jócskán van mit és van hova tanulni, megtudni, átélni, tapasztalni, ezzel tisztában vagyok. Mióta veled vagyok, változom folyamatosan, olyan dolgokat tanulok meg, amikkel a hiányzó tizenhatban már találkoznom kellett volna valszeg... És ezt kibaszottul nem könnyű feldolgozni, de igyekszem, próbálom, küzdök...

- Ez így rendben van - mondja csendesen, áttúrva a hajam. - Nekem is vannak hiányzó részek az életemből, amiket ugyan nagyrészt szándékosan tüntettem el, ettől még nem lesz könnyebb, mikor visszajön valami és új, hiányzó dolgokat sem könnyű megtanulni. Negyven felett meg pláne, de az egy másik kérdés - teszi hozzá könnyedén, hanyagul, aprót legyintve. - Neked viszont van egy lehetőséged, ami nekem már rég nincs. Le tudsz ülni a szüleiddel beszélni. Persze előbb dolgozd fel, hogy nevelt gyerek vagy, aztán egész egyszerűen mondd meg, hogy elkezdtél emlékezni és segítségre van szükséged megérteni, visszaidézni néhány dolgot. Nem egyszerű, de ami az, az nem kihívás, attól nem fogsz fejlődni, nem jutsz vele sokra. Ha akarod, elkísérlek, azon se múljon - mellékeli könnyedén.

- Szeretném, ha eljönnél velem - mondom végül csendesen. - Olyan furcsa ez az egész - vallom be, ám nem tudom, mit is akarok valójában mondani. Még mindig zavar és felkavar a gondolata annak, hogy mi lett volna, ha nem ébredek fel. - Mikor mondtátok volna el? - kérdezek rá végül, ami igazán zavar. Nem vádaskodni, nem hibáztatni akarok senkit, mert aki itt hibás, az én magam vagyok, mert basztam elolvasni részletesen a saját aktámat, csak érdekel, csak kell, hogy feldolgozzam ezt az infót.

 - Úgy gondoltuk, tudsz róla - válaszolja, miközben helyezkedik egy keveset. - A család kényes téma mindkettőnknek, ezért nem gondoltuk felhozni. Csak később esett le, hogy erről az egészről neked halvány fogalmad sincs, az amnézia viszont egy ugyanolyan önvédelmi mechanizmus, mint a sokk.

- Nem igazán a családi dologra gondolok vagy arra, hogy nem emlékszem, és igen, minden bizonnyal át kellett volna néznem jobban azt az aktát és nem is szemrehányás vagy számonkérés, csak... Leverte a biztosítékot, hogy ott maradhattam volna azon a francos műtőasztalon pár napja. Mindent elbírok, elviselek, de szobanövényként nem akarok létezni - mondom csendesen.

- De nem maradtál ott - jelenti ki határozottan, nyomatékosítva ezt a tényt.

- Nem. De többet ne hagyd, hogy altassanak.... Inkább beledöglök a fájdalomba, de nem akarok kockáztatni - kérem meg őt komolyan, bár a gondolattól még a hideg is kiráz. - Jól éreztem magam ma - mondom végül tématerelőnek, elmosolyodva.

- Szokványos feladat, de vannak helyzetek, mikor ez elkerülhetetlen - válaszolja. - Én is. - Ezután háttal fordít magának és nekiáll szelíd, de határozott mozdulatokkal masszírozni. - Megint eszembe jutott egy emlék... de csak hangok és érzetek... meg mindenfelé a zöld és a tavaszillat.

- Láttam rajtad, hogy lenyűgözött - mondom elmosolyodva, lehunyva szemem és élvezve a masszírozást. - Van még pár ilyen hely, ahova szívesen mentem el. Csend van, béke és a táj egyszerűen lenyűgöző. Mindig reménykedtem abban, hogy ha ilyen helyekre megyek, lassan elkezdek emlékezni a múltamra, de nem jött össze... - vonom meg vállam. - Azért... piszkálja a fantáziámat a régi nevem - kuncogom el magam. Nem tudom magamhoz társítani, bár valszeg fordított esetben a Shinjivel ugyanígy lennék.

 - Megihletett - árulja el mély dorombolással. - Jót mosolyogtam rajta.

- Min is? - incselkedek vele tovább. Imádom, mikor dorombol nekem. Megpróbálom utánozni a dorombolását, bár nem olyan tökéletes, mint az övé, így elkuncogom magam.

- Jó lesz - biztat a masszírozást tovább folytatva, de arcát a hajamba temetve. - Az eredeti keresztnevünk csak egy betűvel különbözik egymástól - mondja elmosolyodva.

- A tied mi? - kérdezem meg hozzásimulva, és megint dorombolok neki, miközben kezeit megfogva vállamról derekamra vezetem azokat. Meg tudnám szokni ezeket az esti összebújós semmittevéseket annak ellenére is, hogy sosem voltam ez a romantikus fajta. Kellemes.

Miközben belecsókol a nyakamba, válaszol a dorombolásomra. Jobbját a tetovált hegre csúsztatja, a másikkal pedig átkarol.

- Akira. Akashuri Akira - mondja ki a teljes nevét, melyet születése után kapott.

- Hogyan lettél Tatsuki?

- Halvány sejtelmem sincs - neveti. - A testvéreim és az anyám Akirának szólítottak, az apám mindig Tatsukinak - meséli ezt már csendesen. - Én Akiraként mutatkoztam be a környékbeli kölyköknek, aztán később minden titok az Akira mögé került, a védjegyem meg Tatsuki lett. - Elmosolyodom és dorombolok neki megint.

- Dorombolsz nekem? - kérdezem meg nyakához fúrva a fejem, s orrommal megcirógatva bőrét, majd csókot lehelek rá. A levegőt kifújva, mosolyogva nevet rajtam, majd lecsukja szemeit és mély levegővétel után hosszan dorombolni kezd. Mikor elhal a hangja, megcsikiz. Kuncogni kezdek és finoman beleharapok fülcimpájába, majd morogva játékosan megrángatom kicsit.

- Szerinted sem lennék jó sündisznónak? - kérdezem be teljesen komolyan, de vigyorogva, miközben végigharapdálom nyakát.

- Valószínűleg mindennek megfelelnél, csak van, aminek bizonyos távon túl - válaszol nevetve. Nem bír tétlen maradni, kezei lassú útra kelnek testemen és csípőmön, combomon vándorol végig a jobb, míg a másik a mellkasom, nyakam járja be. - Film helyett házimozi-forgatás? - kérdezi be heccelve.

- Ahhoz ki kell kötöznöd, különben nem hagyom magam - nyalok végig nyakán megint belemorogva a fülébe. Jobbja lassan bekúszik combjaim közt a törölköző alá, s ahogy tudja, végigsimít altestemen, majd farkamon.

- Mit is nem hagysz? - dorombolja elégedett vigyorral.

- Azt a házimozi-forgatást... - sóhajtom jólesően.

Tatsuki nevet ezen, s már két kézzel matat a törölköző alatt, jobbjával farkamra fogva, másikkal cirógatva, herém finoman masszírozva.

- Mi bajod azzal? - kérdezi játékosan. Most ő az, aki elcsócsálja fülemet és beledorombol.

- Lámpalázam van - nyögök bele fülébe.

- Nem mintha tudnál arra figyelni, hogy egy kamera felveszi az izgató nyögéseid, ösztönös vergődésed - húzza tovább az agyam Tatsuki természetesen tovább játszva velem.

- Maga a tudat is elég - lehelem fülébe megborzongva, s ismét végigharapdálok nyakán, miközben kezeim combjára csúsztatom és végighúzok rajtuk.

- Tartasz a nyilvánosságtól? - kérdezi nevetve, majd annyi időre megszakítja a combjaim közti játékot, míg eltávolítja az útból a törölközőjét és kezem a farkára vezeti.

- Egy kicsit - felelek neki.

- Pont te? - kuncogja. - Pedig kicsit több lehetőséget tudsz nálam, hogy tüntess el valamit...

- Nem vagyok én egy David Copperfield, hogy eltüntessek dolgokat - kuncogom tovább harapdálva, nyalva és csókolva nyakát.

- Hülye - közli, azzal kicsúszik mögülem és fölém mászik hatvankilencbe. Megszabadít a törölközőtől, számba adja a farkát és rábukik az enyémre.

- Így gondoltad azt az eltüntetést? - nyögöm a kérdést és mélyen torkomra engedem őt. Nyögésszerű torokhangon jelzi, hogy nem, de bővebben nem válaszol, csak követi példámat. Nem kapkodja el a szopást, ám most nem is húzza annyira, mint a tisztáson. Szívásokkal és harapásokkal tarkítja a játékot, fájdalmat azonban nem okoz. Nyögésekkel, jóleső morgásokkal kényeztetem őt, hol az ékszerrel ingerelve, hol finoman harapdálva farkát, vagy épp torkomra engedve őt, miközben meg-megremegek alatta.

Elégedett, vagy épp élvező morgással kényeztet tovább, s megborzong, keze pedig a kanapé szövetébe mar. Liheg, teste megfeszül, mégis makacsul folytatja a velem való játékot. Az egésznek az szab egy kis gátat, hogy közben rángva elélvez. Mohón nyelem le élvezetét, miközben én is felnyögök, de még bírom egy darabig. Már csak óvatosan játszadozom a tetováló farkával, s percekkel később megfeszülő izmokkal élvezek el, majd pihegve eresztem el a farkát. Azt hiszem, megint nem igazán fogom a külvilágot percekig.

Ezek az elnyújtott, óvatos játszadozások még intenzívebbé teszik a hatást számára, s Tatsukit erőteljesebben húzza-vonja, feszíti a gyönyör, ajkai közül kibuggyan a nyál és élvezetem is, ami aztán lefolyik rajtam a kanapéra, a tetováló meg levegőért kapkodva hajtja fejét csípőmre, és elröhögi magát.

- Még... ilyen... hatást sem... váltottam ki... szopással - utalok a férfi röhögésére vigyorogva-zihálva. Tatsuki újra felröhög, szinte rázkódik tőle, aztán az egész nagy fújásokba és hangtalan nevetésbe fullad a lihegés miatt. Nem sokkal ezután valamennyire összeszedi magát és leszállva rólam zsebkendőt kerít, az első dolga pedig az, hogy orrot fúj. Vigyorogva ülök fel a kanapén. Lehet, nem ártana rendbe tenni megint magam. - Egy zsebkendőt nekem is adhatsz - kuncogom. Tatsuki szó nélkül odanyújtja nekem a kért zsepit, ám továbbra is hátat fordítva áll előttem. Elveszem tőle azt a vackot, majd fejem csóválva kezdem el letörölni magamról saját élvezetem és Tatsuki nyálát. Hamar végzek a művelettel és várom, hogy a férfi is befejezze, amit akart. Féloldalasan lezuttyan a kanapéra, picit felém fordulva, s hátát a támlának vetve rám vigyorog. Nagy orgazmusok után láttam már őt kipirulni, de zavarban talán még sosem és most határozottan abban van, ám igyekszik ezt egy elégedett-cinkos vigyorral eltusolni. Közelebb csúszom hozzá, úgy fordulok, hogy hozzá tudjak simulni, majd ajkába harapva, vigyorogva dorombolok neki egy rövidet, Tatsuki pedig hajamba temeti arcát, míg én átkarolom derekát és fejem vállára hajtva fészkelem oda magam hozzá a szokott módon: nyakához fúrva arcomat. Ő is igyekszik átkarolni, kezét mellettem és a támla között elvezetve fog át, s megcirógatja alkarom.

- Utóbb nem bánom, hogy nem vettük fel - dörmögi röhögve és én is elröhögöm magam..

- Hát... nem tudom - kuncogom még mindig. - És mi is van azzal az eltüntetéssel?

- Te még mindig ezen lovagolsz? - neveti a hajamba.

- Lovagolnék én rajtad is - közlöm be egyszerűen.

- Szuka. Ennyire nem lehetsz telhetetlen!

- Már ne is haragudj, de a te hibád! - mordulok rá játékosan.

- Miért is?

- Mert könnyebb rád fogni - röhögöm el magam megint.

- Na azért. Telhetetlennek én nem neveltelek - közli határozottan, noha kihallom hangjából, hogy valszeg vigyorog.

- Csak rásegítettél, hogy megnevelődjek - vigyorgom.

- Aztán jól rábaszunk, ha nem tudom tartani veled a lépést. Előkerülnek a kedvenceid, úgyis imádom, ha szenvedsz - húzza agyam élvezettel.

- Én meg imádok szenvedni - felelem csendesen. - Komolyan mondtam, hogy talán idővel engedném...

- Ez a kettő együtt nem hangzott rám nézve túl jól - jelenti be meg-megrázkódva a nevetéstől. - De rajtam nem múlik, tudod.

- Én fogok szenvedni és rád nézve nem hangzik jól? - kötekedek vele.

- Nem erre gondoltam. - Böködi meg megint oldalam. Na és persze az sem mellékes, hogy három orgazmus és a friss levegő kibaszottul el tudja tompítani az embert.

- Ellentétben veletek nem vagyok gondolatolvasó - mondom nagy komolyan.

- Jobb is, hidd el. Én örülök neki - teszi hozzá játékosan. - Elmászunk az ágyig közben? Lefagy a tököm.

- Felmelegítsem? - vigyorgok felnézve rá és tenyerem rácsúsztatom farkára. Tatsuki persze úgy tesz, mint aki most rohadtul telerakta a gatyáját és elhúzódva tőlem rám pislog. Ha nem tudnám, ki és mi vagy, még el is hinném ám.

- Nimfomán fasz - közli végül, azzal felkel a kanapéról, felnyalábol és a hálóba cipel. Lehuppant az ágyra, majd még visszamegy előkeríteni a telefonjainkat, s azokkal visszatérve az éjjeliszekrényre téve őket bemászik mellém.

- Mondd, hogy nem élvezed - helyezkedem el kényelmesen és magamra húzom a takarót.

- Hazudjak? - kérdezi játékosan, miközben úgy helyezkedik, hogy nekem már csak rá kelljen feküdnöm. Felé fordulok és fejem vállára hajtva átkarolom.

- Azt nem szoktam meg tőled - nyomok csókot mellkasára, a férfi pedig átfog.

- Nem véletlenül. Mennyi idővel engednéd? Mitől függ? - kérdez rá.

- Nem tudom. Ennél mélyebben bízni valakiben talán már nem is lehet, mint ahogy én bízom benned, így az idő valszeg teljesen jelentéktelen mérce... Csak beszéljük meg előtte. Mondd meg, hogy szeretnéd, akarod... tudjak róla. Tiltakozni akkor is fogok, mikor odakerülünk, mert ezt nem tudom kilőni, de nem érne váratlanul annyira, mintha csak simán gondolnál egyet és megtennéd...

- Nem hiányzik, csak szeretek játszani - jegyzi meg vállvonva. - Ha úgy könnyebb, hagyok időt barátkozni az egésszel, az akasztós szekrény alját felemeled és alatta van minden. De ha végül mégsem, nem leszek csalódott - mondja meg komolyan. - A tiltakozás rendben van, szeretem, ha pedig nem akarod, jelzed, mondod.

- Megegyeztünk - mondom komolyan, elmosolyodva.

- Neked lenne valamilyen kívánságod? - érdeklődik kíváncsian.

- Ezen még nem gondolkodtam - vallom be. - Igazából, ha azt nézem, minden vágyam kielégíted.

- Milyen vágyaid is pontosan? - kérdez közbe incselkedve, mégis komolyan.

- Ha arra vágyom, hogy vadul megkefélj, megkapom, ahogy azt is, ha szeretkezni akarok veled. Okom nincs panaszkodni sem, mert minden együttlét más és más, sosem ugyanolyan, mindig... nem is tudom... mindig van köztük különbség, ami miatt nem válik unalmassá.

- Ez tény, ám minden ember vágyik időnként másra.

- Nem tudom, mire vágyhatnék még, ha szerintem mindent megadsz - mondom őszintén. - Talán tényleg még túl kölyök vagyok és túl tapasztalatlan.

- Miért mondod ezt?

- Így érzem.

- Hogy tapasztalatlan kölyök vagy? - kérdez rá.

- Igen.

- Mindig marad mit megtanulni, újítani, kitalálni. Nem vagy tapasztalatlan, maximum az összehasonlítási alapod nem reális elgondolás alapján jött létre. - Aprót kuncogok, ez aztán a nyakatekert mondat.

- Ez volt a diplomatikus megfogalmazás? - kérdezem mosolyogva, mire Tatsuki is csak fújva mosolyog. - Tudod, az örök maximalizmus... sosem hagy nyugodni.

- Csak fáradt vagyok. Nem diplomatikus hozzászólásnak szántam, csupán a véleményem igyekeztem megfogalmazni. Szerintem nem helyénvaló az én tapasztalásaimat összemérned a sajátoddal - mondja meg őszintén a véleményét. - Én az életem háromnegyedét végigkúrtam. Ha kanos voltam, ha dühös, ha vidám, ha ittam, ha szívtam, amikor spontán kedvem támadt hozzá, vagy megtetszett valaki... Nem kellettek indokok, ha dugni akartam, megtaláltam azt, akivel összejött valahogy.

- És ezek után én vagyok nimfomán - jelentem ki megkomolyodva, csak éppen nem megy. Azt hiszem, túl fáradt vagyok már én is ahhoz, hogy komoly emberként viselkedjek. - Nem igazán volt benne összehasonlítgatás, vagy összemérés, inkább csak megállapítás.

- Valamire csak alapoztad. Mihez képest vagy tapasztalatlan?

- Az ajtókilincshez képest. Most rám akarod beszélni, hogy összehasonlítgatást végzek? - kérdezem meg. - Amúgy pusztán annyiról van szó, hogy kevés dolgot ismerek. Jó, kötöztem én is ki másokat, de az sem terjedt tovább annál, minthogy az ágyhoz bilincseltem a partnerem és kábé úgy ennyi is. A magam tapasztalásaiból nem használtam segédeszközöket sem, gondolok itt elsősorban a vibrátorra. Ha volt partner, rendszerint egymásnak estünk, keféltünk, aztán viszontlátásra. Vágycsillapítás volt, nem pedig az, hogy kiélvezzük, amit lehet.

- Mindenki végez összehasonlítgatásokat. Magasabb, alacsonyabb, nehezebb, könnyebb, hosszabb, rövidebb, amit akarsz. Ezek adják meg az ideáink korlátait. Például ha húsz kilóval nehezebb lennél, nem cipelnélek folyton, mert hosszútávon leszakadnának a karjaim - jelenti ki a hangjából hallhatóan vigyorogva. - Rengetegféle segédeszköz van, nem csupán vibrátor. Ha szigorúan vesszük a fogalmat, már a bilincs is az. Egyébként mi értelme úgy kefélni, hogy azt nem élvezi ki az ember?

- Kész szerencse, hogy a pehelysúlyt képviselem - kuncogom. - Feszültséglevezetés, vágycsillapítás, nem több... Mao halála után csak erre használtam a szexet.

- Ez nekem idegen, én mindig élvezeti cikként gondoltam rá és ennek megfelelően kezeltem. Ha ideges voltam, belerúgtam valamibe, felborítottam, szétvertem, odabasztam, ha feszült, akkor elmentem edzeni, vagy beültem a tereptaposóba, vagy nekiültem rajzolni.

- Láttál te már engem idegesnek vagy rombolni? - kérdezem be vigyorogva. - Nem sok lehetőségem volt akkoriban levezetni a feszültséget. Maradt ez, vagy jobb híján szétvertem egy-egy bokszzsákot - vonom meg vállam. - Utóbbi volt a ritkább, mondván inkább kössük össze a kellemest a hasznossal.

- Mulatsz rajta, de ez baj - jelenti ki komolyan. - Befojtás, frusztráció, stressz... Ha megtanulod kiadni magadból a feszültséget és nem így, hanem normális módon, szarva arra, hogy ez mennyire elfogadható, lehet, hogy több bútort kell vásárolnod, de nem pattan el egy ér az agyadban, nem kapsz szívinfarktust, nem lesznek vérnyomási problémáid, vagy olyan pszichikai gondjaid, mint a sokk vagy a lefagyás. - Aprót sóhajtok. Tudom, hogy igaza van, és igyekszem változtatni rajta, ám mikor odajutnék, hogy esetleg kiadjam magamból a feszültséget, valami meggátol ebben. Higgadtságra, ridegségre ösztönöz és nem hagyja kirobbani a dolgokat. - Semmi baj - szólal meg kisvártatva, és összeborzolja hajam -, majd lehullanak a láncok. - Remélem. Én azon leszek. - Jó éjt - sóhajtja. Helyezkedem kicsit és fölé hajolva csókolom meg őt, valahol talán bocsánatot is kérve azért, amiért még egy rohadt igent sem tudok kinyögni neki, majd fejem nyakához fúrom.

- Jó éjt - felelek alig hangon szinte és lehunyom szemem, ám aludni még rohadtul nem tudok. Hallgatom egy darabig, ahogy Tatsuki légzése egyenletessé válik, miközben apró csókot nyomok még nyakára, óvatosan, hogy ne keltsem fel. 

Órákig fekszem még mellette szinte mozdulatlanul, majd óvatosan kicsúszva mellőle kimegyek a mosdóba. Könnyítek magamon, megmosom arcomat és a konyhába bicegek egy pohár vízért. Nyugtalan vagyok. A nappaliba megyek, s a lehető leghalkabbra állítva a tévét bekapcsolom azt. Gőzöm sincs, mikor vetemedtem arra utoljára, hogy nézzem. Végigzongorázok néhány csatornát, majd megállapodok valami filmnél, ami épp akkor kezdődik. Párnát és takarót kerítek magamnak, majd elnyúlva a kanapén kezdem nézni azt, reménykedve abban, hogy ettől elálmosodom és visszabújhatok a tetováló mellé. Ám ez sem igazán segít és hamarosan Tatsuki is megjelenik a nappaliban, mint mindig, ha nem keveredem vissza mellé rövid időn belül.

- Itt kényelmesebb? - kérdezi álmos hangon.

- Nem tudtam aludni - felelek elmosolyodva. - Gondoltam, lezsibbasztom az agyam kicsit valami baromsággal, aztán visszabújok melléd. Idefekszel? - ülök fel invitálva őt.

- Oda. - Ennek megfelelően elhelyezkedik. - Hiányzott a filmnézés? - kérdezi fáradt mosollyal. - Tetszik? - utal a képernyőn futó eseményekre.

- Megszoktam a közös estimeséinket - fészkelem el magam mellette, teljesen hozzásimulva és fejem vállára hajtva. - Nem egy nagy szám.

- Min agyalsz?

- Csak a mai napon kattog az agyam.

- Bővebben?

- Semmi különös. Feldolgozza a kapott infókat, meg én is emésztgetem őket - felelek neki ásítva. Most már tényleg kezdek teljesen lemerülni vagy ki... Részletkérdés. 

- Ne ásíts! - szól rám ásítva. - A bárányszámolás nem fáraszt? Az ágy kényelmesebb alvásra.

- Nekem egész kényelmes itt a karjaidban - kuncogom. - A bárányokat meg megették a farkasok útközben - teszem még hozzá fáradt mosollyal. - Visszamehetünk.

- Bekaphatod - közli végül erőtlenül elnevetve magát. - Most te cipelsz engem, jó?

- Nagyon szívesen, de abból sem alvás lesz - kuncogom. - Oké, akkor menjünk - fogom meg karját és fordulni kezdek, miközben húzom magammal. Tatsukinak nem kell több, felkel és újabb szájon kiesős, izommegremegtetős, hosszú ásítás kíséretében elindul a háló felé.

- Majd reggel. - Fekszik vissza az ágyba, be a takaró alá, majd amint mellé fészkelem magam én is, magához ragad, s mint a kapcsolatunk elején, kézzel-lábbal a testéhez szorítva, arcát a hajamba temetve helyezkedik el. - Most már tényleg aludj! - morogja, majd újabbat ásít.

- Oké - felelem elmosolyodva és lehunyva szemem lassan engem is elnyom az álom. Egész nyugodtan alszom ahhoz képest, hogy milyen zaklatott voltam, s most nem ébredek fel túl korán, de még így is előbb, mint a mellettem még mindig békésen dörmögve horpasztó mackó. Csókot nyomok ajkaira és még egy kicsit visszabújok hozzá, fejem fúrva nyakához és dorombolok neki egy kicsit, de nem szeretném még felkelteni, csak jólesik ezt csinálni.

- Mmmm... - A morgás és a dorombolás közti fáradt hang ez, azzal elenged és hátat fordít nekem kicsit összegömbölyödve. Halkan kuncogni kezdek, majd kikelek mellőle, és elindulok ki a konyhába. Az ajtóból azért még visszanézek rá szerelmesen, aztán elvonulok, hogy egy kávét készítsek magunknak. Míg fő a kávé, elmosogatok, rendet rakok, majd bögrét veszek elő, megcsinálom a kávénkat és visszamegyek a szobába. Befészkelem magam a tetováló mellé, s kezembe véve a telefont olvasni kezdek, várva, hogy a mormota is felébredjen.

- Kitalálhatnál valamit, hogy átaludd az éjszakákat, és ne hajnalban kelj fel - morogja ugyanazon a hangon, amivel mormogott korábban.

- Fárassz le - mondom mosolyogva. - Te morgós medve - kuncogom el magam tovább olvasgatva a híreket a telefonomon. - Amúgy kialudtam magam és különben sem tudom, mit vársz, mert az elmúlt három hétben többet aludtam, mint az elmúlt huszonhat évben összesen - teszem félre a mobilom, majd hozzábújok, s kezem becsúsztatva a takaró alá húzok végig testén, majd hasán pihentetem meg tenyerem.

- Korlátozottak a lehetőségeim. Nagyon szívesen kihajtanálak terepre, de egyelőre ezt hanyagolnunk kell. Találj ki alternatívát - passzolja vissza a labdát a lábam, csípőm és hasam simogatva.

- Bakari azt mondta, tornáztatni kell... lenne rá egy ötletem, hogyan - incselkedek vele és kezem farkára csúsztatom.

- Mesélj - kéri elvigyorodva. Lustán kinyúl felém, belemarkol hajamba és arcához húzva csókol meg.

- Nem értek én az orvosi dolgokhoz - vigyorgok rá, majd fölé telepedem és morogva marok rá ajkaira. - De valami hasonlóra gondoltam - lehelem ajkaira és beléjük harapva tépem meg őket kicsit és újra morgok hozzá. - Vagy még... - húzom kicsit rátérve nyakára és azt is végigharapdálva. - De akár... - haladok lejjebb. Tatsuki jót mulat rajtam, végigsimít mindkét oldalamon, csípőmön és combjaimon.

- Mesélj tovább - kéri vigyorogva. Lassan haladok tovább, harapdálva bőrét és izmait, miközben szépen meg is szabadítom a takarótól. Egészen hasa aljáig csúszom, de nem érek egyelőre farkához csak köldöke alatt harapdálom és nyalom bőrét, morogva, mint egy veszett vadmacska, végül végighúzok ujjaimmal oldalán, mint aki épp karmolni és széttépni akarja, miközben ajkaim közé fogadom őt és az ékszerrel játszadozva kezdem el kényeztetni. 

Jóleső, hosszú dorombolással válaszol, csípőjét pedig ösztönösen előre biccenti. Felpillantok rá, hogy lássam őt. Szemei felnyílnak és a feje alá gyűri a párnát, másik mancsával pedig beletúr hajamba. Fene mód elégedett és én is, hogy ennyire élvezi, amit művelek vele, de most nem akarom eljuttatni a csúcsra, nem így legalábbis. Ha már torna, akkor akár lovaglóleckét is vehetnék. Még hosszan lassan kényeztetem egy darabig, aztán kiengedem őt ajkaim közül, s végigharapdálva őt fölé magasodom és belemorogva fülébe nyalok végig nyakán. Nem hagyom, hogy bármit tegyen, megelőzve őt nyúlok a síkosítóért, majd bekenem farkát és magamat is, s hátsómhoz igazítva őt ülök ölébe. Felnyögök, ahogy teljesen elmerül bennem ezáltal, majd mozogni kezdek rajta szinte azonnal, nem foglalkozva a fájdalommal, megtámaszkodva mellkasán.

 

Ahogy csillapszik a lüktető fájdalom, egyre nagyobb hévvel lovagolom meg Tatsukit, ő pedig combjaimra csúsztatja kezét, s amint egyre hevesebbé válik mozgásom, úgy visz be ő is egyre több lökést, ahogy mozgok rajta. Felnyögök, megremegek és egyre jobban elvesztem az uralmamat testem felett, miközben továbbra is ütemesen lovagolom meg a tetoválót. Ajkaira marva fojtom el egy-egy nyögésemet, morogva harapom, csókolom és nyalom nyakát is, de már nem bírom sokáig ezt a tempót, s combom is jelez, ám most leszarom. Majd utána kimasszíroz Tatsuki. 

 

Ez a hajsza tetszik Tatsukinak is, teljesen megvadítja. Harapva, nyalva, forrón viszonozza a csókokat, markol a testembe, vési ujjait a bőrömbe, nyögve kefél, míg bírom, aztán felül, és leteríti az ágyra. Nem igazán tudok már magamról, teljesen elvette az eszem, s zihálva remegve élvezem ezt a hajszát. Fölém magasodva, vadul folytatja kefélésemet, míg már nem bírom tovább. Izmaim görcsbe rándulnak, megfeszülök alatta, s karjába marva, ívbe hajló gerinccel, hangosan nyögve élvezek el úgy, hogy pillanatokig még levegőt sem tudok venni, majd zihálva-rángva, szemem lehunyva fekszem alatta, még mindig görcsben.

Tatsuki is hasonlóan van, már amennyire fel tudom fogni. Megremegő izmokkal, kifulladva, fújtatva, kéjes mosollyal ereszkedik le hozzám, ám most sem nehezedik teljesen rám, könyökein és térdein megtámaszkodik, fejét azonban enyémhez hajtja az ágyra. Beleszuszogok fülébe átkarolva őt, még mindig teljesen elmerülve a mámorban. Az izmaim lassan kiengednek, csak a combom nem akar, de továbbra is képtelen vagyok törődni ezzel. Felhúzott bal térddel, Tatsukit karolva pihegek még mindig és vigyorgok, mint egy félhülye. Azt hiszem, ez kurva jó volt.

- Most jó reggelt - dorombolom neki lihegve. A végén tényleg rászokok arra, hogy csak így beszéljek vele, ha hízelegni akarok. Mint egy macska... Vicces. 

- De milyen jó... - sóhajtja elégedetten. - Őrjítő és fantasztikus vagy - közli be lazán. - Szépen becsíkoztál, tigris - dicsér játékosan. Elvigyorodom.

- Imádlak - nyomok csókot vállára. Kezdek elnyugodni. - Legalább nem csak rajtam lesznek minták - mondom mosolyogva. 

- Nem szoktál érintetlenül hagyni - jegyzi meg gonoszul, s apró harapásokkal végigjárja a vállam.

- Igyekszik az ember - sóhajtom jólesően.

Tatsuki egy nehézkes sóhajt követően kihúzódik belőlem, majd elemelkedik rólam. Végignéz rajtam, arcomtól kezdve egészen a lábamig végigmér, aztán seizaba ül combjaim közé helyezkedve és kezelésbe veszi balomon befeszült izmaimat. Kilazítja és óvatos masszírozással egybekötve kimozgatja. Fájdalmas nyögés hagyja el ajkaim egy-egy mozdulatánál, de lassan kezd múlni a görcs és a fájdalom is, így végül elnyugszom és lehunyom szemem. Miért van az, hogy most el tudnék aludni? 

Tatsuki addig masszíroz, míg combomból teljesen kiáll a görcs, s észre se veszem, hogy lassan elnyom az álom. Nem tudom, mennyit sikerül még aludnom, húsz percet, fél órát, talán kicsit többet, de arra ébredek, hogy melegem van. Meg sem lepődöm, mikor nyakig betakarva találom magam, s már szinte rutinból kiáltok a tetoválónak. Oké, Shinji, észhez kellene kicsit térned. Miért is érzem úgy magam, mint akit agyonvertek? A férfi végül egy szál faszban, nyakig lisztesen jelenik meg az ajtóban, mire csak hatalmas szemekkel pislogok rá. Még az orra is lisztes, valszeg megdörgölte vagy megvakarta, de a látvány... Okééé... Tatsuki érdeklődve pillant rám és látszik rajta, hogy jó kedve van. Zavartan megdörgölöm tarkóm.

- Csak... megszoktam, hogy mindig itt vagy - felelem és kiülök az ágy szélére, a tetováló pedig felröhög. Jó, nevess csak ki! Akkor is...

- Hát, édes, míg te alszol, mint a bunda, mikor a konyhában kéne lenned, én elhárítom azt a veszélyt, hogy éhen haljunk.

- Felkelthettél volna - mondom csendesen, miközben elveszem a kávém az éjjeliszekrényről. Hehh... Ennyit aludtam volna? Lemondóan sóhajtok az üres bögre láttán.

- Igaz, akkor legalább este bírnál aludni - ismeri el készségesen, miközben felém gyalogol -, de emlékszel, mit mondtam neked arról, ahogy alszol? - kérdezi dorombolva, feltérdelve az ágyra és fülemhez hajol, hogy beleharapjon. - Túl aranyos vagy közben - válaszolja is meg kérdését széles vigyorral.

- Ezek a gyógyszerek teljesen felborítják az eddig megszokott napirendemet - sóhajtom lemondóan. - Csinálsz nekem egy izomleszorító kötést? Utána megyek, segítek, mielőtt éhen halunk - mosolygok rá heccelve őt.

- Persze. - Mielőtt visszahúzódik, még nyom egy csókot nyakamra, azzal elkészíti az izomleszorító kötést és kicipel a konyhába. Ezek után terheljem fokozatosan a lábam, mi?  Az asztalon gyúrt tészta szétterítve, több kicsi darab már ízléses csomagocskákban, a belsejükben pedig befűszerezett hús lehet, legalábbis a közeli tálban az van.

- Mit készítesz? - kérdezem meg kíváncsian, miután lerak az egyik székre.

- Finomat. Nem tudom, gyúrtam tésztát és belecsomagolok húst, majd kisütöm őket.

- Jól hangzik. - Mosolygom, majd én is segítek neki a batyugyártásban. 

- Szerintem jó lesz - mondja. - Reggel pattant ki a fejemből, hogy mi legyen a kaja - árulja el, majd újra megdörgöli az orrát. Elkuncogom magam.

- Jól áll... a liszt - vigyorgok rá angyalian.

- Ne is mondd! - csap is le rá mindjárt. - Sikerült egy kicsit nagyobb lendülettel önteni a tálba, amitől akkora lisztfelhő lett...! Öregem, én el nem bírom képzelni, hogy van élvezeti értéke az orron keresztül felszívott drognak! Egyébként... - És közben a semmi jót nem ígérő mosolyára húzza ajkait. - meglátjuk, neked hogy áll - jelenti ki és már mancsol is rá vállamra.

- Neked jobban áll - nézek vállamra és összelisztezem kezem, majd ravasz vigyorral képemen összemaszatolom Tatsukit.

Nem ellenkezik, nyugodtan hagyja, hogy kiéljem magam, száján azonban továbbra is a semmi jót nem ígérő vigyor ül. Most kezdjek aggódni, vagy ráérek később is? Bár a reggeli menet után... Még most is libabőrös leszek, ha eszembe jut.

- Ma festeni fogok - jelenti ki dorombolva. - Rád. - Hmm.. jól hangzik ez is, bár magunkat ismerve szerintem ez is szexbe fog torkollni.

- Meg kellene ijednem? - kérdezem mosolyogva. - Kíváncsian várom.... és... érdekelne, mit rejtegetsz a szekrényed aljában - kuncogom és kicsit zavarba is jövök most, bár gőzöm nincs, miért. 

- Nem vagy ijedős tudtommal - közli vigyorogva, azzal a sütőhöz battyog, hogy most már begyújtsa, mert kezd megtelni a tálca, amire pakoljuk a batyukat. - Nézd meg nyugodtan. Vagy velem együtt akarod? - kérdezi meg egy halvány mosollyal.

- Úgy terveztem - vallom be. - És mit terveztél rám festeni? - kérdezem be kíváncsian, mosolyogva.

- Jól van - egyezik bele. - Még tervezés alatt vagy - árulja el. - Van kívánságod? - kérdezi azért meg. - El kell előtte ugranom a művészellátóba, mert festékek nincsenek hozzá itthon.

- Nem, teljesen rád bízom magam - mosolygom. - Csináljak valami zöldet vagy köretet a batyukhoz?

- Zöldet - válaszolja elvigyorodva. Mire befejezzük a batyuk elkészítését, a sütő is kellően bemelegszik ahhoz, hogy be lehessen tenni őket. Ezt meghagyom Tatsukinak, én pedig a hűtőhöz lépve vadászom le a zöldhöz valókat, majd az asztalra téve őket kést és tálat veszek elő és nekiállok meghámozni a zöldségeket. Tatsuki is visszatelepszik mellém az asztalhoz, majd rágyújt. Innentől már pillanatok alatt elkészülünk mindennel, s végül leülünk megkajálni is.

Továbbra sem viszem túlzásba a kajálást. Még két hét ágyfogság és nulla mozgással elhízok. Remek látvány leszek valszeg, bár az ágytorna segít. Mindegy, nem vagyok nagyétkű szerencsére. Tatsuki kávét készít, míg én a mosogatóba pakolok mindent, s összebújva, dohányozva fogyasztjuk el a fekete nedűt, végül a férfi feláll mellőlem, s a szobába megy felöltözni. Azt ígéri, siet, amit valahol mertem is remélni, majd miután távozik, egy apró sóhajjal indulok el vissza a szobába. Alsót kerítek magamnak és elcsórok egy inget Tatsukiéból, majd rendbe szedem a szobát magunk után. Ágyneműt cserélek, a szennyest pedig bedobom a gépbe és beindítom a mosást. Míg az készül, összerakom a konyhát is. Elmosogatok, elpakolok, s lefőzök egy újabb adag kávét, majd kivéve a Bakari által hozott krémet a hűtőből a nappaliba evickélek. Ott is rendezem kicsit a káoszt, végül leülök a kanapéra és leoldva lábamról a kötést alaposan belemasszírozom a kenőcsöt izmomba, bekenem vele combom. Inkább ez, mint a hűtőben sorakozó újabb injekciók. Bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy így sem úszom meg nélkülük. 

Miután végzek, visszavarázsolom a kötést, majd kiviszem a krémet. A gép még megy egy darabig, így ráérek, csak ne unnám magam halálra. Komolyan jöhetne már Tatsuki. Mióta is ment el? Fél óra? Lemondóan sóhajtok, majd elmászom pisztolyomért és visszatérve a nappaliba, magam mellé rakva a fegyvert nyúlok el a kanapén és kapcsolom be a tévét. Sehol semmi, ami lekötne, végül egy ismeretterjesztő csatornánál állapodok meg, ahol épp tuningolás megy, s megigazítva a párnát fejem alatt kezdem el bámulni a képernyőt. Nem tudom, mikor nyom el az álom, ám az ébresztőm kellően kellemetlen. 

Felriadok, zihálva ülök fel a kanapén és még arról is megfeledkezem, hogy bal combomnak nem tesz jót, ha hirtelen ránehezedem. Szó szerint kiugrom a helyemről, majd fájdalmas nyögéssel esek földre. Faszom kivan a rémálmokkal már! Még mindig szaporán véve a levegőt nyúlok telefonomért. Valahogy fel kellene innen állni. Rohadtul örülnék, ha hazaérne végre Tatsuki. 

Hazaért.

Meglepett képpel kerül elő a dolgozószobából, majd odalép hozzám, visszaültet a kanapéra és magához karol. Belesimulok ölelésébe és fejem nyakához fúrom. Oké, akkor ez megint látványosra sikeredett tőlem, ám ami jobban zavar, hogy nem ébredtem fel arra, hogy megjött. Picsába! Ha nem ő tér vissza, simán kinyírnak. Bosszant. Megsimogatja a fejem.

- Ne szokj hozzá a tévé melletti durmoláshoz, különben oda az éber alvásod - szólal meg mély hangon. - Kezdd el komolyan összepakolni magad, Shinji! - kér némi utasítással. - Ez így nagyon szép és jó, kibaszottul élvezem és szeretem, de hamarosan mész vissza Deon mellé és kettérúgom a feszes segged, ha nem teljesítesz a tőled elvárható szinten. 

- Mintha nem tudnád, hogy ez a helyzet kibaszottul bosszant és zavar - sóhajtom elengedve őt, kibontakozva az öleléséből. - Nem vagyok felhőtlenül boldog attól, hogy három hete az ágyat kell nyomnom és nekem sem azzal van a bajom, hogy veled vagyok és itt vagyunk, mert élvezem. Azzal, hogy amit megszoktam, egyelőre nem tudom csinálni. 

Megragadja az állkapcsom és forró csókot nyom a számra.

- Amiatt jobban neheztelek rád, hogy nappal alszol, éjjel meg engem nem hagysz - árulja el már nem szigorúan, azzal megcsavarja az orrom. - Kávét? - Elmosolyodom.

- Ha azt akarod, hogy aludjak éjjel, nem tömsz kávéval - kötekedek játékosan. - A gyógyszerek kikészítenek, elnyomnak. Szerencsére már nincs több belőlük, reggel kivégeztem a kapott adagot, úgyhogy már ez is helyre rázódik talán. Amúgy meg... hagytalak aludni - nyújtom rá nyelvem. Most egy pillanatra ő is kiölti az övét válaszul.

- Egyszer a térdemre fektetlek és elverlek - közli egyszerűen. - Ha kávé nem, akkor kutyaszőr a füledbe. Szekrény vagy festés? - kérdezi meg könnyedén.

- Korábban kell ahhoz felkelned - vigyorgok rá. - Várj, ezt mérlegelni kell... azt hiszem, talán... nem, biztos nem - csinálok úgy, mint aki hangosan gondolkodik. - Sajnálom nem tudok dönteni - röhögöm el magam. - Bárhonnan nézem, mindkettő szexbe fog torkollni.

- A festés olyan hat-hét óra múlva maximum - közli teljesen komolyan. - Ha nekiülök, te nyugton fekszel órákig, én meg festek - fekteti le ezt.

- Ebben az esetben kész szerencse, hogy volt időm gyakorolni a nyugtonfekvést - vigyorodok el. - Akkor szekrény...?

Tatsuki fújva mosolyog egyet, azzal előre megy, én pedig követem őt, majd nem messze megállva tőle figyelem, mit csinál. Kinyitja az akasztós szekrényt és megmutatja a titkos rész nyitási módját, kiemeli az alját és félrerakja. A legkülönfélébb eszközök vannak ott, melyekkel, asszem, örömet lehet okozni egy férfinak, különféle felszínű, méretű, funkcióval ellátott készlete van. Oké, most azért nem kicsit elkerekedik a szemem. Biztos akartam én ezt tudni? Valszeg. Akad még ott jó pár bilincs, kötél, gyertya, csipesz - nem akarom megtudni, hogy az utóbbi kettőt hogyan alkalmazná rajtam -, kifeszítő eszköz, és kínzó játékszer, mint a korbácsok, pálcák. Öm... kész szerencse, hogy az inge rajtam van. Ha eszembe jut, mit művelt velem a pálca segítségével hónapokkal ezelőtt... A testhez tapadós bokszer átka, hogy egy bizonyos méreten túl már kényelmetlenné válik. Persze van itt még pár olyan holmi, amiről csak sejtésem van, hogy mi; szájpecek, nyakörv, csuklóra és bokára tehető valamik, amik valszeg megkönnyítik a ki- vagy megkötözést, s ugyanilyen célzattal testre tehető pántok. Utóbbiakban nem vagyok biztos. Na igen, nem vagyok egy szakavatott, ráadásul kellően most zavarban is vagyok, mert Tatsuki egyszerűen félreáll és odaenged a szekrényhez. Kösz, édes. Akarom én ezt? Passzolom...

- Meredek - lépek oda a szekrényhez, majd inkább leülök elé és megdörgölöm tarkóm. Vicces ez a helyzet, határozottan. Alice, azt hiszem, kibaszottul eltévesztetted az ajtót, csodaország kettővel arrébb van. Ami viszont riaszt, hogy már saját magam kezdek el arról fantáziálni, hogy Tatsuki valamelyiket is kipróbálja rajtam. Shinji, hülye vagy! Megártottak a gyógyszerek. Normális ember már világgá szaladna. Sosem voltam normális ez tény, de hát... 

Szemem sarkából látom, hogy Tatsuki nagyon halványan mosolyog csak, de csendben várja, hogy túljussak a kezdeti sokkon, majd nem sokkal később leül mellém. Figyeli az arcom, ám mosolyogni nem mer, talán attól fél, hogy félreértem? Meglehet... Hagy kibontakozni, ő csak szemlélődik, én meg nem tudom, akarok-e bármihez is hozzányúlni, mielőtt célzásnak veszi. Most rohadtul bevillant az a kép, ami Deon kötényén van. Valszeg remek látvány lennék Tatsukinak, feszülős bőr rövidnadrágban nyakörvvel és pórázzal a nyakamban meg a testemen minden ilyen pánttal vagy mik ezek. A félelmetes pedig az, hogy kipróbálnám. Kiveszek egy szájpecket és szemügyre veszem, de hamar vissza is rakom inkább és a nyakörvvel kezdek el barátkozni. Apró mosoly fut végig Tatsuki ajkán.

- Ha akarsz, kérdezhetsz is - jelenti ki csendesen. Akarjak kérdezni? Nem tudom, jelenleg még inkább maradok a gondolat megszokásánál, meg annak a ténynek a feldolgozásánál, hogy beindították a cuccok a fantáziám és nem is akármennyire. Nem tudom, mit kérdezzek. Még mindig a nyakörvvel játszadozom, miközben a többi cuccot figyelve simulok Tatsukihoz. Oké, kurvára zavarban vagyok, asszem. Ritka, de most megint összejött, pedig előtte már rég nem szoktam abban lenni. A tetováló megint aprót fújva mosolyog egyet és csókot nyom fejemre. Hát köszi, ettől most még rosszabb. Ásó nincs véletlen? Átértelmezném a hord el magad kijelentést most... Tatsuki kinyúl a fiók felé és kivesz belőle egy élénk zöld színű, valamiféle elektronikával ellátott eszközt, amit valszeg farokra kell ráhúzni és ahogy nézem, beindítás után a tüskéi mozgásba lendülnek. Akarom tudni, hogy ez milyen lehet? Határozottan nem tudom. - Ezt szeretem, kellemes - jelenti ki nyugodtan és kezembe adja. Felvonom szemöldököm és megnézem a szerkezetet. Kellemes? Hááát... ha te mondod... Visszanyomom kezébe ezt a valamit, haladjunk tovább inkább, mielőtt kitalálja, hogy próbáljam ki - s amint ezt kigondolom, gyanakodva sandítok Tatsukira. Remélem, nem óhajtja prezentálni is, hogy mennyire kellemes. - Kipróbálhatod - böki ki meglepetten.

- Rajtad? - vágok vissza csípőből, felvont szemöldökkel. 

- Mint mondtam, szeretem - jelenti ki most már elmosolyodva.

- Azt se tudom, hogy kell ezt feltenni - kuncogom el magam most már, de még mindig rohadtul zavarban.

- Az a gondod, hogy a legtöbb eszköz használatáról halvány fogalmad sincs? - kérdezi meg nyíltan.

- Is, meg a legtöbbről lövésem sincs, mire jó - felelek neki őszintén. 

- Nem probléma - közli egyszerűen. - Ez stimulál, rezeg. - Lerakja, szedi elő a következő cuccot. Pontosabban összeválogat különféle méretű, formájú és anyagú dolgokat. - Análjátékok. Kézivezérlésűek - teszi hozzá, azzal lepakolja egy kupacba őket. Újabb kupacot gyűjt, amelybe olyan eszközök kerülnek, amelyek az előzőeknek a vibráló változata lehet. - Vibrátorok. - Jó, ezt még én is vágtam azért. Azt is szétpakolja. Ugyanúgy különböző gyűrűket tesz le két kupacba. - A farokban tartja a vért, növeli az erekció idejét és keménységét, kellemes vagy szorító érzést kölcsönöz a viselőjének. Ezek rezegnek is. Ezek pedig annyival tudnak többet, hogy a herék alatti részre nyomást gyakorolnak, ami jó érzés. - Mutogatja közben a kupac részeit, aztán újabb eszközökért nyúl. Előkerül egy doboz, amit felnyit. Fém tűk vannak benne, de hegyük lekerekített, a vastagságuk viszont változó, a pár milliméterestől egészen a nagyjából egy centis átmérőjűig több változat van. Egy másikban egyetlen darab van. - Katéterek. A húgycsőbe helyezendő eszközök. Ez vibrál. - Oké, ilyet azt hiszem, nem akarok. Elég lesz akkor katéterezni magam, ha vén fasz leszek és már nem tudok kimenni hugyozni, addig köszönöm, de kihagynám a lehetőségét és még a hideg is kiráz tőle. Bár mikor meglőttek, beajánlotta ezt az opciót, még annak ellenére is, ha nem erre gondolt spec. Mindkét verziót kihagynám. 

- Ezt, asszem, továbbra is kihagynám. Majd ha vén fasz leszek, maximum akkor... 

- A kettő nem azonos - közli komolyan. - Az egészségügyi katéter és ez nem rokon egymással, maximum annyi a hasonlóság bennük, hogy mindkettőt a húgycsőbe kell tolni.

- Akkor sem hozott lázba - húzom el számat. Bele se akarok gondolni inkább ebbe.

- Olyan van - mondja elmosolyodva, azzal visszacsukja a dobozokat és az egész kipakolt hóbelebancot félrekotorja. Kipakol pár furcsa alakú tárgyat. Oké, lövésem sincs, ez mi a tök. Na jó, azért sejtem, mit kell vele csinálni, de... hogy is van ez? Az egyiket elveszem tőle, hogy megnézzem. - Anál és prosztata játékok. - Ahha... Shinji, fiam, te aztán el vagy maradva nem gyengén! Na jó, lapozzunk, asszem, mert megint zavarban vagyok nem kicsit, így vissza is nyomom Tatsuki kezébe a... mindegy, ezt az izét. Elveszi egy apró mosollyal, majd félreteszi. - Rájöttél, hogyan kell pontosan használni? - kérdezi meg játékosan.

- Rá - mondom feleannyira sem határozottan, mint amilyen határozottnak szántam a dolgot. Ez a dög meg persze élvezi a műsort. 

- Egy fogkeféből is csinálhatsz teljesen egyszerűen szexjátékot. Amint a seggedbe dugod, vagy izgatod vele magad, már annak számít. Ezek csak tárgyak, Shinji - mondja csendesen, azzal odahajol hozzám egy csókért. Elmosolyodom, bár még mindig ég a fejem és megcsókolom őt. 

- Magammal sem játszottam még, nemhogy ilyeneket használjak - vallom be neki.

- Mit értesz ezalatt, hogy nem játszottál még magaddal? - megvonom vállam.

- Nem önkielégítettem még sosem, mármint - Na ezt magyarázd meg, Shinji! - nem vertem ki éjjel a takaró alatt fantáziálgatva és nem zárkóztam be a fürdőbe... - Jó, ez hülyeség... mert megtettem. Közvetlen azután, hogy majdnem megfojtott a gyakorlóplaccon. Vagy kénytelen leszek agyserkentőt szedni, vagy lerendezni a zavarom hamar. - Na jó, ez így baromság - erőltetek magamra határozottságot. - Egyetlen egyszer mégis megtettem, szóval felejtsd el, amit mondtam - vigyorodom el megint égő képpel.

- Meg tudod mondani az okát, miért nem tetted meg az egy kivételt kivéve?

- Nem tudom - mondom őszintén. - Nem éreztem szükségét vagy épp hiányát az orgazmusnak.

- Tizenegy-két évesen már áll a srácok farka. A reggeli erekció, magömlés, spontán felizgulás, ilyesmik...?

- Ha emlékeznék erre az időszakra, valszeg válaszolni is tudnék. Fingom sincs, hogy ébredtem annyi idősen. Lehet, hogy úgy, lehet, hogy sehogy, ha gyógyszereztek - vonom meg vállam.

- Ezek annyi idősen kezdődnek általában és addig tartanak, míg működik a farkad. Állandó jellegűek, ezért nem játszik az a tényező, hogy a tizenegy-két éves korodra nem emlékszel, hiszen tizennyolc éves korodban ugyanúgy jelentkeztek, mint manapság és még fognak is az elkövetkezendő húsz évben legalább, amennyiben nem ér olyan baleset, sérülés, amely ezt meggátolja.

- Passz, nem rémlik ilyen - húzom el számat. - Arra sem emlékszem, Maoval hogy keveredtünk össze, amire emlékszem, hogy már együtt voltunk. Utána, ha dugni akartam, lementem egy közeli klubba, levadásztam valakit és elvittem egy körre. 

- Az azt jelenti, ha átlagos eseteket veszek alapul, hogy két-három naponta elmentél dugni, hogy éjszaka vagy hajnalban ne csurogj be.

- Valszeg így volt. Nem minden tiszta teljesen ott sem. Ha össze kéne raknom, hogy mi történt onnantól, miután Kitaro kinyírta Maot egészen addig, míg beverekedtem magam Asaméhoz, lennének hézagok. Az utána lévő időszak sem teljesen kerek. Első éjjel például kiborultam, de ennél többet nem tudok belőle visszaidézni. Mindig később feküdtem le, mint a többiek és mindig előttük keltem fel, de hogy lett volna reggeli merevedésem... hát passz piros. 

- Értem. A szexuális életedre mikortól emlékszel tisztán? - Elgondolkodom, mert ezt össze kell pakolnom magamnak is valahogy.

- Amire emlékszem, hogy akkor már együtt voltunk Maoval, de valahogy csak napokkal később, bár ez sem biztos teljesen, volt szex közöttünk. Visszaemlékezve arra az éjszakára kurvára nem voltam már kezdő játékos. Kábé innentől.

- Azt mondtad, a srácnak voltak igényei.

- Voltak. Szerette, ha durvábban bánok vele, ha néha kikötözöm, irányítom - Ahogy te szoktál. -, egy-egy vadabb együttlétnél élvezte, ha fojtogatom. Mao kiharcolta azt is, hogy vibrátorral dugjam meg, ami akkoriban nem volt gond. Most sem az, ha nem rajtam használják. Nem szeretem, de nem tudom, annyira nem zavart, hogy ne tegyem meg neki, amit kér.

- És a hely vagy helyek, ahova elrángatott?

- Vonakodva mentem el, nem volt kedvem és nem is nagyon akartam körbenézni sem. Ő persze élvezte a dolgot, főleg a kikötözést és a korbácsolást, én pedig, azt hiszem, csak álltam ott, mint egy idióta, míg kiélte magát - vonom meg vállam.

- Furcsa kölykök lehettetek - mondja elmosolyodva, azzal odatelepszik mögém és átfogja testem karjaival. - Van olyan eszköz, amit nem tudod, mire való, de érdekel, vagy amit kipróbálnál?

- A nyakörv tetszett - mosolygom vállára hajtva fejem. - A többi meg... most már képben vagyok, mi mire való, de nem tudom, hogy menne-e a dolog... Van, ami érdekel. - Tatsuki előszedi a fiókból a csukló- és bokapántokat, majd az ölembe teszi őket. 

- Mi érdekel? - kérdez rá, míg én játszadozni kezdek a pántokkal és ismét terepszemlét tartok, végül az elsőnek megmutatott játékszert elveszem. Azt hiszem, ettől még nem pánikolnék be. Valójában mindegyik valahol kíváncsivá tesz, a katéter kivételével.

- Mindegyik kíváncsivá tett a katétereken kívül. 

- Az jó - jelenti ki elmosolyodva. Még a nyakörvet is az ölembe teszi, aztán minden mást elpakol, a zöld eszközt viszont a fürdőbe viszi, s visszatérve onnan az ágyra dobja, majd nekiáll levetkőzni. Fel kellene tápászkodnom nekem is, de egyelőre bőven beérem annyival, hogy figyelem Tatsukit. Valójában rohadtul bizonytalan vagyok, csak lövésem sincs, miért, mert ugyanakkor akarom is a dolgot. - Akarod látni használat közben? - kérdezi meg a férfi aprót biccentve az eszköz felé.

- Akarom - felelek tömören, s közelebb csúszva az ágyhoz ráteszem a pántokat és nyakörvet, majd megtámaszkodva a szélén, jobb lábamra támaszkodva állok fel végül a földről és kezdem el levenni magamról Tatsuki ingét. 

- Csatlakozol, vagy csináljam teljesen egyedül?

- Csatlakozom - mosolyodom el és félrerakva az inget leülök az ágyra. Tatsuki odalép hozzám, majd csuklóimra teszi a szíjakat, nyakamra az örvet és megszabadít a bokszertől is, hogy a bokáimra is rárakhassa a pántokat. Hagyom magam, nem tiltakozom most, bár az ösztönös reakciókat nem egyszerű elfojtani, de igyekszem túllépni most a dolgon. Miután végez, apró csókokkal hinti be nyakam és vállam, én pedig jólesően felszusszanok és játékosan vállába harapok egy kicsit morogva is hozzá, ahogy mostanában mindig. A tetováló keze lassan végigsiklik testemen bejárva mellkasom, hasam és combom, majd karomon indul el visszafelé és hátam is végigjárja, miközben arcom figyeli. Nyugodt vagyok, kíváncsian várom a folytatást. Bízom benne, de ezt nagyon jól tudja már ő is. 

Forrón csókol meg, szinte lerohan vele, s ahogy fog, ujjai belemélyednek bőrömbe. Belenyögök szájába és végighúzok karjain ujjaimmal, mire a tetováló ugyanezt teszi velem, majd a csuklóimra tett mandzsettákon lévő karikákba akasztva ujjait húz fel az ágyról.