19.

Asame

Sokat hallani azt az igencsak megfontolandó közhelyet, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban, vagy betelt a pohár. Azt hiszem, valahol én is így érzek most, hogy Deon beközölte, Tatsukival is tolt még egy kört. Remek. Most ugrálnom kellene örömömben vajon, hogy az én hülye kölykömre rájött az őszinteségi roham és ha már tálal, mindent tálal? Nem tudom. Mi lenne a megfelelő? Benyelni és továbbmenni? Van jó döntés egy ilyen helyzetben? Szerintem nincs... Döntés van és majd meglátjuk. Túllépek rajta, benyelem, elfogadom, hogy megtörtént, hogy lesz még olyan, hogy a kölyköm megkíván másokat, ami tényleg nem zavarna és nem is fog, ha megmondja és kész. Közösen kell tudnunk orvosolni ezeket a problémának nem nevezhető problémákat, mert csak így lehet működőképes egy ilyen kapcsolat, márpedig nem tervezek megvállni a kölyöktől semmiképpen sem. Ha őszinte akarok lenni, elviseltem volna, ha Deon nem most tálalja ezt is be, bár igaza van, mikor máskor? Ha már lúd, legyen kövér. A mienk pedig egy méretes példány lett.


Mindig próbálkoztam Deonnal kapcsolatban azzal, hogy ha már úgy láttam, túlságosan telik a pohár, leittam belőle annyit, hogy a következő alkalomnál ne csordulhasson túl. Most is így tettem volna, ám a jeremys után még nem volt alkalmam leinni egy kortyot sem, így most törölgethetem fel a kiömlött vizet. Hát marad ez, feltörölgetem. Magamhoz ölelem a kölyköt végül, nyomok egy csókot a fejére, majd lehunyom szemem. Gőzöm sincs, mennyit fogok aludni, de van egy olyan érzésem, hogy a reggel még tartogat majd meglepetéseket. Hosszú napunk lesz...


Deon nem sok esélyt ad amúgy sem az alvásra, ragaszkodón belém kapaszkodik, bújik hozzám, de jó sokáig nem alszik el, érzem. Valószínűleg csak agyal, majd valamikor végül kidől és úgy alszik el kábé, mint akit agyonvertek. Persze nem élvezhetem sokáig ezt, mert mire nekem is sikerülne normálisan elaludni, Deon felébred, én meg arra, hogy ő mocorog. Megint egymást gerjesztjük így, mert ő nem alszik miattam, én pedig nem alszom az ő mocorgása miatt. Tökéletes páros vagyunk, azt hiszem. Ráadásul nem nagyon akar elereszteni, bár rohadtul nem ártana kikeverednem a mosdóba, ám amint szabadulnék tőle, alaposan ráhozhatom a frászt, mert úgy kell majd' levakarni magamról a kölyköt.

- Hugyozni még tudok egyedül - jegyzem meg neki. Azonnal elenged, majd nyom egy csókot a vállamra és hasra fekve fordítja el a fejét. Bolond kölyök. Összeborzolom haját, majd kimegyek a mosdóba végre. Miután végzek, kezet és arcot mosok, majd visszatérek a szobába és visszafekszem. Ennél kicsit azért több alvásra vágyom, főleg, hogy este megint le kellene látogatni az Endorfinba, mert ha jól láttam, azok a repjegyek, amiket drága öcsém elém dobott, ma estére szólnak, de erről még megkérdezem Asahitot. Feleslegesen nem éjszakázom.



Azt hiszem, nem tévedek sokat, ha azt mondom, Deon úgy várt vissza, mint a messiást, s bár már nem fog fojtó ölelésben és marokbéklyóban, látom rajta, hogy ez így van. Aludni kellene még egy kicsit. Nem vagyok már az a huszonéves kölyök, aki napokig bírta pár óra alvással, és Deonra is rohadtul ráférne még egy kevés pihenés. Szemei ugyan nyitva vannak, de karikásak és fátyolosak. Ez így nem lesz jó...

- Én fáradok el abban, hogy te agyalsz - jegyzem meg neki csendesen, mire visszabújik hozzám és behunyja szemeit. Már most tudom, hogy megint nem fog tudni visszaaludni, pedig fáradt. Elégedetlenül szusszanok egyet. Végülis teljesen mindegy, mit csinálok, mert Deont most egy levél Xanaxszal sem lehetne lenyugtatni, hát még mással... Bár látványos lenne őt körbekergetni a ház körül korán reggel. Gyanítom, én fáradnék el hamarabb.


Alig pár perccel később végül megkeresi kezemet és megkapaszkodik benne. Akkor most mi van? Hagylak aludni, de mégse? Jó. Azt hiszem, feladom inkább ezt az alvás-dolgot most. Viszont kávé kellene, sok...

- Az elkövetkezendő pár napban nem sűrűn leszek itthon éjszaka - tájékoztatom inkább, mert aludni már én sem fogok, azt látom előre.

- Miért? - kérdezi meg szomorkásan és belenéz szemembe. Édes a bosszú alapon simán a képébe kellene löknöm, hogy köze nem sok, bár ismerve Yorut az első az lesz, hogy elmondja Deonnak, Asahitoval elutaznak egy időre kikapcsolódni és a drága öcsém rám tukmálta az Endorfin felügyeletét, így valahol kár is ezen agyalni. Amúgy sem kenyerem az ilyen óvodás szintű bosszúk kivitelezése.

- Dolgom van az Endorfinban.

- Csak ideiglenesen, vagy úgy fest, ez most rád fog hárulni?

- Csak egy pár nap, míg Asahito és Yoru ropogósra sülnek valahol édeskettesben.

- Aztán megint pár, amíg kicsit összeszedik magukat és kiheverik a kemence-viszonyokat, a külföldi kaját és a többit - kontráz rá halvány mosollyal. - Ennek örülök. Tudok neked segíteni? Mehetek veled? - kérdezi picit lelkesebben.

- Majd meglátom, egyelőre fel kell mérnem az ottani helyzetet.

- Rendben. - Visszacsukja a szemét és aprót sóhajt. Nyomok egy csókot a fejére.

- Mit szólnál egy kávéhoz? Nekem most rohadtul kellene.

- Jó! - lelkesül be hirtelen, mint egy kisgyerek. Mosolyogva csóválom meg a fejem és rásandítok.

- Egyszer elárulhatnád, melyik konnektoron töltöd magad.

- Ööö... Semelyiken - böki ki végül ujjongva, azzal kipattan az ágyból és a szekrénye elé lép. Jön a szokásos dilemma, hogy mit vegyen fel. Nem hagyom, hogy sokat túrázzon rajta, kikelek én is az ágyból, majd mögé lépve nyomok a kezébe egy fekete, sok zsebes, láncos, a fenekén feszülős nadrágot, hozzá meg az első kezembe kerülő felsőt. Persze mindezt olyan szakértelemmel, ahogy már Deontól ellestem ennyi idő alatt. Néha még mindig elcsodálkozom azon, hogy mennyit képes tökölni ezzel. A kölyök persze vigyorogva fogadja a ruhákat, s míg “válogattam” neki, hozzám simult. Shabu lassan tényleg irigykedhet. Összeborzolom haját, majd magamra veszem a nadrágom.

- Tíz perc múlva a konyhában.

- Sietek - ígéri izgatottan.

- Te és a sietség - nevetek fel, majd elvonulok öltözni én is magára hagyva a kölyköt, hogy készülődhessen. Felesleges a felhajtás, amit csinál, de hagyom, egyszerűen jó a műsor és kész. Hiába, ez a kölyök kurva jó választás volt a nyűgjei ellenére is.


A szobába lépve ledobom magamról a tegnapi göncöket és egy gyors zuhanyt is megejtek, hogy valamelyest felfrissüljek, mert félő, hogy ha Asa kitalálja, menjek le ma is az Endorfinba, akkor az ébrenmaradást már az intravénás kávé sem fogja garantálni. Fekete öltönynadrágot és hozzá egy szintén fekete inget kerítek, amit most nem gombolok be teljesen nyakamig, majd magamhoz veszem a fegyvert, elrakom cigim és mobilom, és elindulok a konyhába. Kíváncsi leszek, mennyit kell a kölyökre várni, ám meglepetésemre, mikor benyitok, az úrfi már az asztalnál ül a kávénkkal maga előtt. Nocsak... Ritka pillanatok egyike. Persze megint kitett magáért. Abban a cuccban üldögél, amit én választottam neki, s haját is átfésülte és feltupírozta. Kezdek tényleg aggódni, hogy titokban valahol tölti magát, mert normális esetben ilyenkor még az ágyból nem lehet kirúgdosni, pedig akkor nem is virrasztja át az éjszakát.

- Gyanús vagy te nekem - jegyzem meg leülve az asztalhoz.

- Miért? - kérdezi meglepve.

- Te és a pontosság... Ég és föld... - rakom cigimet az asztalra, miután kihúzva belőle egy szálat rágyújtottam.

- Siettem - jelenti ki angyali mosollyal és kiszolgálja magát az asztalra pakolt dohányból. Még mindig ordít róla, hogy kibaszott fáradt és álmos. Kénytelen leszek rávenni valahogy, hogy aludjon.

- Látom.

- Fel vagyok pörögve, de hogy meg se bírnék mozdulni a dojoban, az rohadt biztos. Meg egy csomó mindent akarok csinálni - teszi hozzá a vallomásához, majd iszik a kávéjából is.

- Csak le ne szédülj a székről ebben a nagy pörgésben. Mi mindent?

- Azt nem kéne, kemény a padló - ért egyet vidáman. - Ránézek Jeremyre, mert valahogy érzem, hogy kéne. Yoruval is beszélni akarok, szerintem átnéz ma, meg ő is, én is rálesünk Shinjire. Ehimével folytatni akarom a barátkozást, Akemi szerintem nem akar Raktari közelében lenni, úgyhogy lefoglalom éééés megkeresem Shabut, mert most már rohadtul nyugtalanít a viselkedése - sorolja fel.

- Ezt most követni is fárasztó volt, nemhogy végigcsinálni esetleg. Mindenesetre ha nem kerülnék elő, ne hívj! - kérem őt komolyan.

- Csak simán elfoglalt leszel, vagy ez most rázós ügy? - kérdez rá aggódva.

- Simán aludni tervezek minimum még négy órát.

- Ja, azt hittem, éjszaka. Én nem akarok aludni addig, mert megint állíthatom be utána a biológiai órám.

- Bezzeg amikor szeretkezni szeretnél egész éjjel, magasról teszel a biológiai órádra - heccelem őt, mire Deon a szája elé fogja a cigit és elvörösödve néz inkább másfelé. Már hiányzott, hogy zavarba hozzam. Belekortyolok a kávéba, de amennyire vágytam rá, most annyira nem esik jól. El kellene intéznem azt a telefont Asahitoval, elintézni egy-két dolgot, majd a beszélgetés kimenetelétől függően vagy lefeküdni a fenébe aludni, vagy lemenni a dojoba. Ideje egy intenzív edzést csinálni végre.

- Nem mintha te nagyon aggódnál miatta... - mormolja. Elnyomom csikkemet a hamutartóba, majd felállok és a kölyökhöz lépek.

- Nem tudok aggódni miatta, mikor annyira ellenállhatatlanul nyögsz alattam - búgom fülébe. Deon is elnyomja a csikket, majd már fordul is, hogy megcsókoljon. Megfogom állát és mélyen megcsókolom őt. A kölyök lassan állásba keveredik és addig ügyeskedik, míg végül hozzám nem tud simulni, miközben ingembe kapaszkodva, mohón falja ajkaim. Ravasz félmosolyra húzom ajkam, s egy óvatlan pillanatban a vállamra kapom őt.

- Ez a dzsungelharcos megszereztem-aki-kell-nekem nagyon bejön neked, ahogy észreveszem - neveti.

- Csak a miheztartás végett - árulom el neki könnyedén, majd elindulok vele kifelé a konyhából, persze csak azután, hogy zsebembe csúsztattam a cigit és a telefont.

- Jelzed mindenkinek, hogy a tiéd vagyok és a birtokjogoddal is élni fogsz? - kérdezi heccelve.

- Nem is rossz ötlet - állok meg elgondolkodva a folyosón. - Bár mostanában nem így jelölik meg a yakuzák a tulajdonukat... - heccelem őt, majd folytatom utamat.

- Ha fájdalmas, akkor ezt igazán nem szorgalmazom.

- Pedig a fájdalom az élethez köt, nem?

- Igen, de ettől függetlenül nem vagyok mazochista - közli és átkarol.

- Az ujjad is ezt bizonyítja - jelentem ki nagy komolyan, miközben megindulok vele fel az emeletre. Ha már reggeli edzés, végülis Deon seggét is cipelhetem erősítő edzés gyanánt.

- Az más. Teljesen más - egészíti ki. - Összemosható, mert valóban szükségem volt fájdalomra, de nem azért, mert élvezném magát a fájdalmat, nem magáért a fájdalomérzet érzése miatt csináltam, hanem mert ez visszahoz a valóságba, felébreszt, kitisztít - magyarázza. - Hova megyünk?

- Gondoltam, megkeressük a tavalyi bújócska győztesét - felelek egyszerűen. Majd megtudja, hova megyünk, ha odaértünk.

- Anatómiaóra lesz? - kuncogja a srác.

- Nem egészen.

- Miért nem árulsz el semmit? - kérdezi arcát beledörgölve hátamba.

- Pont azért, hogy kíváncsiskodhass.

- Nem kíváncsiskodom tovább, de most már siess, mert kezd túlcsordulni a fejemben a vér és így nem vagy túl kényelmes se hosszútávon - kéri.

- Nem félek én attól, hogy nem kerül a helyére a véred - nevetem el magam és végül lerakom a kölyköt az egyik ajtó előtt. Kicsit megkapaszkodik bennem, miután letettem és zavartnak is tűnik, de majd később megbeszéljük. - Tied a pálya. - Felsandít rám, aztán benyit. Deonnak nagyra tágulnak a szemei, kissé talán el is képed, de ahogy látom, tetszik neki a látvány. Szégyenlős, mégis játékos, halvány mosolyra húzódnak ajkai, utána bemegy és izgatottan fordul vissza felém. Én is belépek utána a szobába, majd bezárom magunk mögött az ajtót és karba tett kézzel támaszkodom neki a fa szerkezetnek, míg a kölyköt figyelem. A srác elkuncogja magát, aztán felfedezőútra indul. Megnézi közelebbről a kikötözéshez használható eszközöket, utána átsétál a kádhoz, majd kiköt az ágynál és felnéz a plafonon lévő tükrökre. Legutolsónak hagyja az üveget, amin kinéz. Kíváncsian várom, mikor szólal meg és azt is, mi lesz az első szava. Történetesen nekem most egyetlen egy dolog esne jól, megtölteni a kádat forró vízzel és órákig ázni benne.


Nem agyalok túl sokat a dolgon. Ellököm magam az ajtótól, majd a kádhoz sétálok és a dugót bedugva megengedem a vizet végül. Fogalmazzunk úgy, hogy ebben a szobában aztán tényleg van minden, mint a rossz piacon. Szerettem is idehozni azokat a szajhákat, akikben láttam némi fantáziát és nem csak arra voltak jók, hogy betörd, egyszer megkeféld, majd túladj rajta jópénzért. Ilyen volt Eiya is. Volt pár kellemes óránk itt a kölyökkel. Az a kis szuka imádta a tükröket, s ha be kéne tippelnem, szerintem hiúságban túltett Deonon, nem is kicsit, amire persze minden oka megvolt, hiszen nem volt egy rossz példány.


Míg telik a kád, Deonhoz lépek és átkarolom őt. Látom rajta, hogy még mindig barátkozik a hellyel, ami halvány mosolyt csal arcomra. Mi az, csibe, betojtál? Kár lenne a dologért. A kölyök válaszképpen hozzám bújik fejét vállamra hajtva, arcát nyakamhoz fúrva és határozottan végigsimít hátamon. Hmm... Érdekes menet lesz ez így, mert a kölyök tele van vággyal, s bármennyire is ez volt a célom, nem tervezem őt megfektetni. Még legalábbis biztos nem. Na majd meglátjuk, mi lesz. Elengedem őt végül, majd ellépve előle nekiállok levetkőzni, miközben visszasétálok a kádhoz, s nyomok bele egy kevés habfürdőt. Úgy nézem, Deon is követi a példám, így amint megszabadulok a bokszertől is, elzárom a vizet, majd belépek a kádba és kényelmesen elhelyezkedve hajtom fejem a szélére, majd hunyom le szemeim.


Percekkel később Deon is bemászik a kádba, majd elhelyezkedve engem kezd el bámulni. Érzem magamon a tekintetét, s bár csak besaccolni tudom, merre lehet, egy hirtelen ötlettől vezérelve lefröcskölöm őt.

- Nem szeretem, ha ennyire néma vagy - magyarázom ennyivel tettemet egy ravasz félmosolyra húzva ajkaim, mire Deon is elkuncogja magát és kitörli szeméből a vizet. Szóval játszani akarsz? Felőlem. Ismét lehunyom szemem és várom, mikor unja meg ez a lökött. Gyanítom, nem én leszek az, aki előbb feladja, mert nem bírja sokáig kussban, hát még mozdulatlanul, csak bámulva engem. Érzem, hogy Deon kiszáll a kádból, így rápillantok, mégis hova ez a sietség, ám amint látom, hogy csak a nyakörvet veszi el az egyik szekrényről, újra kényelmesen elhelyezkedve hunyom le szemem. Kíváncsi vagyok, mit eszelt már megint ki, ám nem kell sokat várnom a válaszra, mert Deon visszatelepedve a helyére szenvtelenül igyekszik nyakamra varázsolni a nyakörvet. Menni fog, vagy segítsek? Úgy tűnik, elboldogul vele.


Lássuk, hogyan tovább akkor...