19.

Jeremy

Valahogy semmi nem akar a helyére kerülni. Próbálok pihenni, aludni egy kicsit, de amint lehunyom a szemem, máris megrohannak a rémképek. Talán túl sok embertől, túl sokszor hallgattam meg, hogy mi lesz, ha ez vagy az történik. Félek, nem is kicsit, de sokkal jobban izgat, hogy mi lesz, ha Deonnal történik valami. Vajon képes lenne őt Asame valóban bebetonoztatni? Nem hiszem, de csak ott lebeg ez a lehetőség is. Persze a gondolataim magam körül is forognak. Nem tartok sem a fájdalomtól, sem a haláltól. Ha ez jön, akkor most jön. Eddig mindent élveztem és mindezek ellenére sem bántam meg, azt sem, amit ma tettünk, azt sem, amit korábban. Talán kéne, de nem fogom.


Mikor kikeveredek ebből a félálmos zagyvaságból, továbbra is azt érzem, hogy valami nem stimmel. Még mindig nagyon fázom, remegek és vacognak a fogaim. Ez ilyenkor már nem így szokott kinézni. Lehúzom a fejemről a takarót, de már ez is komoly erőfeszítést igényel. Mi ez? Már megint mi van velem? Nagyon fázom, mégis azt hiszem, jobb lenne kitakarózni, csak a lendületem fogy el. Ennyire nem lehetek fáradt, nem is vagyok, valami másnak kell lennie. Egyszerűen nem okés, ráadásul a szoba sem szokott forogni, meg hullámozni a fal. Mi folyik itt? Sokkal jobban izgat most, hogy hányingerem is kezd lenni, így lecsukom a szemem, bár csak egy kicsivel jobb így. Mint egy hajón, hullámzik az egész mindenség körülöttem és kezdek tengeribeteg lenni. Fel kéne hívni valakit, de nincs erőm arra, hogy hozzájussak a telefonomhoz.


Nem tudom, meddig tart ez az állapot, de lebegek, agyalok és küzdök a hideggel, meg a hányingerrel. Szenvedek rendesen és kutyául érzem magam. Ha ez már a büntetés onnan fentről, akkor állok elébe, de gyors halált szeretnék és ha lehet, nem egy csónakban döglődve. Ki akarok szabadulni, de sehogy sem megy. Azt hiszem, közben a telefonom szólalt meg, de ahhoz sincsen már kedvem sem, hogy megpróbáljak mozogni. Ha eddig hosszúak voltak az éjszakák, akkor ez megnyeri a versenyt. A kérdés, hogy vajon fog valaki keresni, és ha igen, mikor. Nem hiszem, hogy ezt most egyedül meg tudom oldani. Bár jelen helyzetben olyat sem tudok mondani, aki esetleg hiányolhat. Teru szerintem messziről kerülni fog, Deon utál, Tari Masaoval van elfoglalva, Yoshit meg én kértem, hogy ne jöjjön. Már csak abban reménykedem, hogy Asame talán tényleg számolni akar velem is, mert akkor van esélyem hamar meghalni, vagy kapni valami segítséget. Azért ezek remek kilátások így...


Már egyre nehezebben döntöm el, hogy mennyi idő telt el, vagy percek, vagy órák, vagy már napszakok, de ezen kár is agyalni. Sokkal fontosabb, hogy így nem tudom, mi van Deonnal, ez pedig kiborít. Ugyan kinyitni is nehezen tudom a szemem, de össze kéne szednem magam és megtudni valamit. Legalább az sms-t megnézni. Igyekszem is, de nem jutok messzire, felülni sem sikerül, nemhogy eljutni az éjjeliszekrényig. Továbbra sem nagyon értem ezt az egészet. Remegek és izzadok egyszerre, miközben annyi erőm sincs, hogy felemeljem a kezem. Dühítő és rémisztő egyszerre. Pláne, hogy a kiutat sem látom belőle. A hangom is elveszett valahol útközben, mert mikor azt próbálom használni, csak gyenge nyögésekre futja. Megőrülök! Miért akkor hagyom cserben saját magam, mikor a legnagyobb szükségem lenne rá? Vagy miért nem tud az agyam is tompa és ködös lenni? Akkor talán nem szenvednék a gondolatoktól, miközben megvalósítani esélytelen őket.


Egyre idegesebb is vagyok attól, hogy amit szeretnék, nem tudom megtenni. Könnyebb lenne, ha most el tudnék aludni, de csak hülyeségek keverednek ki ezekből a kicsi, rövid időszakokból. Rémálmok, félelmek, forgatókönyvek, amiket nem akarok látni, amik elől menekülnék. Akkor lehet agyalni ébren, vagy rémképeket nézni álmomban. Mondjuk lassan megjön a tompulat is, már csak fájok mindenhol, miközben lüktet a vér a fejemben, a fülemben hallok minden dobbanást. Időnként összerándulnak az izmaim, aztán valahogy sikerül elernyedni, de komoly erőfeszítést igényel. Utálok vergődni, most más mégsem megy, miközben valahol saját magammal küzdök. Aztán feladom, elég volt, hagyom, hogy elöntsön ez az állapot, a fejfájás, a tompultság, a remegés. Talán nem kéne, de már nem tudok ellene harcolni, segítség nélkül nem megy. Ritkán vagyok beteg, de akkor nagyon és ez az, már biztos vagyok benne. Csak azt nem tudom, hogyan keveredek ki belőle.