21.

Asame

Nem mondom, hogy nem bírtam volna ki, ha Deonnal most nem kezdünk egymással semmit, de így határozottan jobb volt. Amúgy is egy bújós dög lett mostanában, amit én cseppet sem bánok. Imádom, mikor ennyire szeretetéhes és ebből kijut jócskán testőrének és még Ryuunak is persze. Igazából sétálni indultam, valamint egy kávét beszerezni, mielőtt folytatom a munkát, de ha már eszembe jutott Shinji, akkor megejtem azt a bocsánatkérést, amit már említettem Deonnak, s egyenesen a testőrszoba felé veszem az irányt. Ryuuichi és Shinji persze most is nyakig a munkába merülve ülnek asztalaiknál, miközben a nyitott ablakon keresztül kellemes levegő áramlik be. Belépek hozzájuk, ám mielőtt mindkettő felugorhatna, hogy köszöntsenek, csak leintem őket.

- Igazából Shinjivel szeretnék beszélni - jegyezem aztán meg, mire a srác rám pillant, Ryuu pedig távozni készül, de maradásra kérem. Semmi olyat nem óhajtok mondani a kölyöknek, amit ő, mint pótapja, esetlegesen nem hallhatna. - Csak szeretnék tőled elnézést kérni, amiért kellemetlen szituációba hoztalak.

- Nincs miért elnézést kérnie, Asame-sama, ez a dolgom.

- Ebben részben igazad van, részben pedig azért nem, mert lehettem volna tapintatosabb veled. Még egyszer ne haragudj. Kiváló testőr vagy és örülök, hogy Deon mellé kerültél.

- Köszönöm szépen, Asame-sama, a belém vetett bizalmat - hajol meg mélyen, én pedig még egy utolsó pillantást vetek rá, azzal elindulok végre a konyha irányába.


Ezután lassan telt a nap. Sheon csak másnap reggel távozott, így én is reggeli után összeszedtem a kölykömet, hogy meglátogassuk a mi kis kényeskedő luvnyánkat. Jó volt látni a cicust, hogy már most sokkal jobb színben volt, még hízelgett is egy sort mindkettőnknek, s bár nehéz volt őt otthagyni, mégis meg kellett tennünk. Jobb helyen volt még pár napig a kórházban, mint nálunk.


Napok teltek el aztán eseménytelenül. Az embereink folyamatosan dolgoztak Kawano és Zakura eltűntetésén, de sokra nem haladtunk vele. Zakura még mindig foghatatlannak tűnt, ami kezdett egyre jobban idegesíteni, mert valahogy sehogy sem akart haladni az ügy. Sheon is sokszor jelent meg nálunk, én folyamatosan tartottam a kapcsolatot a Szindikátussal, remélve, hogy hamarosan valami használhatót is tudok nekik mondani. Az oyabun már türelmetlen, amit meg is értek, hiszen két olyan yakuza ellen ténykedek, akik kemény pillérei annak a területnek. Hamarosan azonban változni kezdtek a dolgok. Sheon egyre kevesebbet jött Ehimét látogatni, végül teljesen el-elmaradozott, amit kezdetben nem értettünk, aztán megtudtuk az okát ennek is.


Egy titkos hálózaton keresztül hirtelen olyan jelentések érkeztek, melyek már nem csak Kawanora jelentettek terhelő bizonyítékot, de Zakurát is alaposan befeketítette, s nem csak írásos formában, hanem képek és videóanyagok is érkeztek. Nekem ez már elég volt ahhoz, hogy Kiyosumi elé állva jelentést tegyek és arra kérjem, engedélyezze a két yakuza végleges likvidálását, így mire Sheon azzal a kérdéssel fordult felém, hogy jelentsem a Szindikátusnak a történteket, már olyan válasszal tudtam neki szolgálni, ami megpecsételte a két férfi sorsát. Megértem, az a kölyök, akit csak az életkor miatt nevezhetek annak, miért akart mindenáron szabadulni a yakuzáktól. Annyi haladékot kértem tőle, hogy összeszervezzem a saját embereim, hogy megfelelő módon csaphassak le Kawanora, míg Zakura sorsát az ő kezeire bíztam. Rendesen meg akartam szervezni ezt a leszámolást, hiszen nagyon jól tudom, hogy ha elkapkodjuk a dolgot, abból semmi jó nem sülhet ki. Pár napot kértem csak, ám úgy tűnt, az a pár nap is túl sok lesz.


Újabb videoanyag érkezett Sheontól, melyben most Takuya fia kapta a főszerepet és az, ahogy a két férfi elbánik azzal a kölyökkel. Nem akartam, hogy Deon jelen legyen, mikor megnézem azokat a felvételeket, mert ahogy a két yakuza bánt azzal a szerencsétlen fiúval… Még a kínaiak is jobban vigyáznak az értéktelen szajhákra is, holott ha valami, akkor a hasznavehetetlen szajha odakint még annyit sem ér, mint itt. Magam sem néztem végig a felvételt, valahol az anyag felénél kilőttem a gépem, majd a lemezt, amin érkezett, egy dossziéba csúsztattam, miközben már Akihitot hívtam, hogy álljon készen, mert támadunk, s arra kértem, küldje ide az egyik emberét, hogy ezt a felvételt is átadhassam az oyabunnak, mint az utolsó terhelő bizonyítékot. Három órát kért, adtam neki kettőt, s közben tájékoztattam Sheont, hogy álljon készen, mert hamarosan látogatást teszek Kawanonál, ő pedig végre leszámolhat Zakurával.


Öt autónyi testőrséget vettem magam mellé, és Akihito is biztosított arról, hogy legalább negyven embere van a környéken, akiket azonnal mozgósítani tud, valamint ugyanennyi ember áll rendelkezésre Zakura rezidenciájánál. Teljes körültekintést kértem az embereimtől. A cél az, hogy megszabaduljunk mindkettőtől, ám nem felejtettem el, hogy ígéretet tettem Masaonak, miszerint ő végezheti ki Kawanot. Szeretem megtartani az ígéreteimet és csak abban az esetben fordulhat elő, hogy nem tartom magam az ígéreteimhez, ha valamelyikünk élete múlik ezen döntésemen. Persze bebiztosítottam magamat is, előhozattam a garázsból a hetes BMW-t, s magam mellé kértem Shinjit, hogy Ryuuval együtt kísérjenek. Persze kivételesen elkértem őt kölykömtől, és megígértem Deonnak, hogy vigyázok testőrére, azonban azt semmiképpen sem akartam, hogy velem jöjjön.


Reggel hétre terveztem az indulást, hiszen még így is jócskán tíz lesz, mire Kawanohoz érünk, s amint ez megtörténik, Sheont is értesítik, hogy lecsaphat végre Zakurára, így a két yakuzát egyszerre éri támadás, tehát esélyük sem marad egymást segíteni, amivel azt érhetnék el, hogy valamelyikünket hátba támadja az ellenfél. Pontosan érkezünk, hiszen a pontosság nagy erény, én pedig még tegnap tájékoztattam róla Kawanot, hogy meglátogatom, s tíz óra magasságában már ott is leszek, várjon rám. Biztos vagyok benne, hogy sejti, miért akarok találkozni vele és van egy olyan érzésem, hogy készül valamivel. Ő ne tenné? Valóban betartom, amit ígértem, autóink pontban tíz órakor begurulnak Kawano rezidenciájának udvarára, s bár az őrség fegyverrel a kezükben fogad, én bátran szállok ki autómból, miután testőreim ajtót nyitnak nekem. Azonnal fegyveresek lépnek hozzánk és leellenőrzik, mi van nálunk, majd megkísérlik elvenni fegyvereinket, ám Ryuuichi és Shinji után embereim közül többen is előrántják pisztolyaikat, ezzel jelezve a testőrségnek, hogy bármekkora is az erőfölény esetlegesen az ő részükről, minket az sem állít meg és nem hagyják védtelenül yakuzájukat sem. Kawano emberei pár percig hezitálnak, végül ellépve tőlünk intenek nekem és két testőrömnek, hogy kövessük őket, hogy bekísérjenek minket a yakuzához, aki szintén két testőrrel fogad bennünket.

- Kemény pofára esés, mikor kiderül, hogy a kis Seichirou nem tudja az illemet - szólal meg a férfi a székében ülve, ujjaival peckesen támasztva arcát könyöklő kezén. - Minek köszönhetem ezt a rátörő modort? - kérdezi komolyan, nem leplezve sértettségét.

- Az illem annak jár, aki meg is érdemli, Kawano - jelentem ki ridegen. - Jöttem lezárni azt, amit már évek óta le kellett volna zárnia a Szindikátusnak.

- Mindigis szerettél a végrehajtó szerepében posztolni, de nem hiszem, hogy jogosan rántasz fegyvert a birtokomon egy rutineljárás alatt. Visszakaptad a kis szőkéd és a kutyád. Mit akarsz még? Tudtommal semmi dolgunk egymással - közli hűvösen.

- Az én akaratom, hidd el, cseppet sem számít itt már. Az oyabun megelégelte a piszkos kis dolgaidat. Hamarosan új yakuzát tesznek a helyedre, az már csak rajtad múlik, hogy önként távozol innen, vagy hullazsákban.

- Nagyon magabiztos vagy, de ha ez a Szindikátus akarata, te mi a francot keresel itt? Már hivatalosan is a végrehajtójuk vagy? - kérdezi gúnyolva.

- Kétlem, hogy rád tartozna, mije vagyok a Szindikátusnak vagy mije nem. Érintett vagyok az ügyben azáltal, hogy az embereimet támadtad meg, a többi viszont nem a te dolgod.

- Rám tartozik, mert ha most értesítem az oyabunt a fenyegetőzésedről és csak blöffölsz, talán már te is szarban leszel, az embereidet pedig visszakaptad. A kutyád nem lett rondább, mint volt, használható is maradt, a cafkádra meg időm sem volt, élvezhetitek a kis pártfogoltaddal.

- Ha annyira biztos lennél abban, hogy blöffölök, már hívtad volna. - Kawano int a testőrének, hogy hívja fel az oyabunt, mire a férfi már nyúl is telefonjáért és tárcsázza őt. Miután a vonal másik végén Kiyosumi minden bizonnyal beleszól, a testőr tisztelettel felvázolja neki a helyzetet, aztán hosszabb hallgatás után illedelmesen elköszön és bontja a vonalat, arcán azonban látszik, hogy végiggondol néhány dolgot.

- Asame-sama nem blöfföl - szólal meg aztán csendesen. - A Szindikátus döntése szerint Kawano-sama kiiktatásra kerül és mindenki, aki önhöz lojális marad, veszni fog - árulja el.

- Ugyan miért? - vonja őt kérdőre összeszűkülő szemöldökkel, kihúzva magát a székében, de mivel a testőr hallgat, rám pillant.

- Bármennyire is ügyesen igyekeztél eltüntetni magad után a szart, a piszkos kis dolgaid kiderültek, s bármennyire is nagyszerűen virágoztatod ezt a területet, a Szindikátus egyáltalán nem nézi jó szemmel, hogy fiatal suhancokat adsz el Kínának és nem csak olyanokat, akik már csak szervdonornak jók, hanem olyan fiatal fiúkat is, akikre társadalmunknak szüksége lehet, és nem feltétlen szajhaként. Kiyosumi-sama szemében ez hazaárulásnak számít.

- Miféle vád ez?! - bukik ki belőle hevesen, szemei megvillannak és azonnal felpattan a székéből, s előrántva rám szegezi a pisztolyát. Testőreim azonnal elém ugranak fegyvert rántva, míg Takuya meg sem mozdul, az viszont némiképp elégedettséggel tölt el, hogy a másik férfi is gazdájára szegezi fegyverét, ám nem bízom el magam.

- Nem vád, ezek már tények, Kawano, de megnézheted a saját szemeddel is a bizonyítékokat.

- Mintha még számítana - morogja dühösen, kitartva még a pisztolyt, ám lassan kezd elbizonytalanodni, hiszen tudja jól, a saját embere előbb fogja őt lelőni, mint az én testőreim.

- Igazad van, már nem igazán, viszont az már rajtad múlik, hogy méltósággal, yakuzaként végzed be a sorsod, vagy mint egy egyszerű patkány.

- Ebben a helyzetben nem létezik már méltóság, Asame - közli visszanyerve a lélekjelenlétét és lassú, de határozott mozdulatokkal lerakja az asztalra a fegyverét -, ráadásul egy yakuzát és egy patkányt is ugyanúgy kilapíthat egy autó.

- De megkapod az esélyét annak, hogy utoljára még yakuzaként viselkedhess - közlöm vele. - Kötözzétek meg!

- Mégpedig? - kérdezi, miközben idegesen pillant körbe, ám ellenállást nem tanúsít tovább az embereimmel szemben. Takuya továbbra sem mozdul, míg a másik testőr leteszi fegyverét az asztalra.

- Elrendezheted az embereid sorsát.

- Megkötözve? Végig is akarsz hurcolni, mint valamit trófeát, aztán levágod a fejem és elviszed a Szindikátusnak? - Hűvös tekintettel mered rám, hangja mélyebbé válik.

- Nem. Azért élsz még, mert ígéretet tettem az emberemnek, hogy ő végezhet veled, én pedig szeretem megtartani az ígéreteimet. - Kawano meglepetten pillant Takuyára, aki maga is ledöbben a feltételezésen. - Nem róla beszélek.

- Megtiszteltetés volna Asame-sama testőrének lenni, de a bosszú nem adná vissza a fiamat és nem semlegesítene semmilyen fájdalmat, nem törölné el az emlékeimet, ezért átadom másnak annak reményében, hogy ő megtalálja benne, amire szüksége van.

- Hogy döntesz?

- Csak a fiamat szeretném visszakapni, sama, semmi más nem érdekel - feleli őszintén. Takuya erős, szerény ember, tartja magát, így egy bólintással jelzem neki, hogy rajtam nem fog múlni, hogy visszakapja a fiát, majd Kawanora pillantok, megadva neki az utolsó szó jogát, ám ő feszélyezett képpel hallgat.

- Menjünk! - adom ki az utasítást, mivel a férfi nem mond semmit. - Rád bízhatom a többit? - kérdezem meg kifelé menet megállva egy pillanatra Takuya mellett, mire a férfi biccent, majd előrántja pisztolyát és lelövi társát. Előhúzom cigimet a zsebemből és rágyújtok, végül megindulok testőreim után.

- Átadsz mindent Takuyának? - szólal meg már az autó mellé érve Kawano.

- Ez a szándékom - ismerem el neki. - Takuya nagyszerű testőr, remekül átlát mindent, így nincs okom nem rábízni a területeidet.

- Kimért, határozott, sokrétű a tudása és magabiztos, a Szindikátus sem választhatna nála jobbat - ért egyet.

- Magam is így gondoltam, mikor őt ajánlottam nekik. Akarsz még itt valamit? - kérdezem meg végül, mielőtt kiadnám a parancsot a távozásra, s bár pár emberem marad itt segíteni Takuyát, mi hazamegyünk. Az én feladataimnak ezzel vége.

- Vicces egy ember vagy te - közli felröhögve. - Megkötöztetsz, elhurcolsz és megkérdezed a kocsi mellett, akarok-e még valamit. Gondolom, a fogkefémre nem lesz szükségem - ironizál rázkódva a röhögéstől.

- Menjünk! - adom ki az utasítást, fel sem véve Kawano gúnyolódását. Őt a testőrök betessékelik az egyik BMW-be, míg én Ryuuichivel és Shinjivel saját autómhoz sétálok.


Otthon sem marad el a fegyveres kíséret, ami Kawanot illeti, s azonnal a pincébe vitetem őt, bár megpróbál ugyan megszökni, kijátszva testőreim pillanatnyi figyelmetlenségét, ám pár méternél nem jut tovább, mert több testőröm is utána ered és szinte azonnal a földre terítik őt, majd már szorosan közrefogva lekísérik a pincébe, míg én elintézem, hogy Masao értesüljön arról, Kawano itt van.