23.

Kazuki

Három nap telt el azóta, hogy Nishida Kiotóba utazott egy üzleti megbeszélésre, én pedig képtelen vagyok megnyugodni és belenyugodni abba, hogy egy hétig vissza se jön. Aggódom érte, főleg abban a helyzetben, amiben most vagyunk, bár Kitamurának csak Shinji kellett, én akkor sem szeretném, ha valami mégis balul sülne el. Még nem készültem fel arra, hogy átvegyem Nii-san helyét és beledöglenék, ha elveszíteném őt, bármennyire is benne van ez a pakliban. Rosszul alszom, egész nap szar a kedvem, fáradt és levert vagyok, miközben intéznem kellene az itthoni ügyeket, hogy minden rendben legyen, de képtelen vagyok rá. Testőreim persze próbálnak mindenben segíteni, nyugtatni, foglalkoztatni, de semmit nem segít az ő odaadásuk és jelenlétük sem. Az éjszakák pokoliak, alig tudok aludni, hiába hagyta Nishi a párnámon az illatát, egyszerűen nem segít. Már tőle is hoztam át párnát, persze semmi hatásuk. Nem tudom, mit tehetnék még, hogy jobb legyen a helyzet.


A negyedik nap végül úgy döntök, áthívom Yorut. Nem tudom, miért ő jutott eszembe, egyszerűen csak kell valaki, aki egy kicsit helyretesz és ő ebben nagyon is profi. Nem mondok neki semmit, csak arra kérem, hogy amint tud, jöjjön, ám tisztában vagyok azzal, hogy hangomból simán levágja, pocsékul vagyok. Egy-másfél óra telik el talán, mire végre befut Yoru, én pedig már türelmetlenül várom őt a lépcsőn ülve, dohányozva. Csak egy halvány mosolyra futja üdvözlésképpen.

- Pocsékul nézel ki - biztat mellém telepedve és ő is rágyújt. Ja, gondolom, mennyire, de legalább úgy is érzem magam, ahogy festhetek. - Mi a baj, Kazuki? - kérdezi meg végül kifújva a füstöt. - Úgy nézel ki, mint aki napok óta nem aludt semmit. Ezt Shinjinél még megértem, hiszen elvesztette Tatsukit, de nálad nem tudom felfogni egyszerűen. Nishida él, van, semmi baja, csak üzleti tárgyalásra ment. Ez még nem a világvége.

- Nekem az - felelem halvány mosolyfintorral.

- Ennyire nem ragaszkodhatsz hozzá, mert abból csak gondok lesznek később.

- Te beszélsz? - morgom a kérdést felállva a lépcsőről. - Ugyanennyire ragaszkodsz Asához, ha nem jobban. Félted, úgy bánsz vele, mintha óvni kéne őt mindentől, pedig Asahito is meg tudja védeni magát. Sehova sem mentek a másik nélkül, és akkor te akarsz kioktatni, hogy ez a ragaszkodás nem egészséges? - kérdezem ingerülten, pedig nem akarom őt támadni. Yoru elszívja a cigijét, majd eldobva a csikket feláll és dühösen rám néz. Fasz kivan! Nem érdekelsz! Azért hívtam ide, hogy segítsen kicsit kikapcsolni, nem azért, hogy kioktasson arról, mit kellene és mit nem megtennem.

- Kazuki, te is nagyon jól tudod, hogy Asa beteg! Hogy nem azért védem és vagyok mellette mindig, mert egy gyenge fasz lenne, vagy mert nem tudok tőle elszakadni! Most is itt vagyok, nem? Bár ha felcseszed az agyam, inkább elhúzok a faszba! Az istenért... Huszonöt éves felnőtt férfi vagy, mégis úgy rinyálsz itt nekem, mint egy hisztis kurva! Szedd össze magad végre! - mordul rám, én pedig dühösen nekitámadok. Persze Bagira könnyen kicselez és hátraszorítva mindkét karom kezd el terelgetni a dojo felé, majd belökve az ajtón lép be utánam és zárja be azt. - Itt dühönghetsz, de ne rajtam verd le a faszhiányodat!

- Elmehetsz te a bús picsába! - rontok neki megint dühből, végig sem gondolva a dolgokat. Feszült vagyok, kibaszottul ideges, ő pedig csak tovább húzza az agyam.

- Ejnye, Kazu! - mondja gúnyos mosollyal, miközben ellép előlem. - Nishi mégsem mosta még ki a szádat szappannal? - kérdezi be, mire megint nekirontok, ám Yoru ismét leszerel, így a tatamin kötök ki, elterülve, mint egy béka. Tenyerembe temetem az arcom és felsóhajtok. Picsába már! - Szedd össze magad végre, Kaz! Ennél te sokkal több vagy, nem egy elkényeztetett kis szajha, akinek azon kellene aggódnia, hogy a gazdi kidobja. Uke vagy, de ettől még nem kell úgy is viselkedned, mint egy tipikus ukénak.

- Napok óta képtelen vagyok aludni, Yoru - szólalok meg csendesen. - Bármennyire is tudom, hogy Nishi tud magára vigyázni, hogy semmi baj nem lesz... Nem tudok mit kezdeni magammal, érted? Nem... - ülök fel végül, mire az időközben mellém telepedett srác a karjai közé von.

- Semmi gond, Kazu, hiszen itt vagyunk, segítünk neked, ha kell, csak merj szólni. Ettől nem leszel sem gyengébb, sem rosszabb - nyúl állam alá és megemelve fejem kényszerít arra, hogy szemébe nézzek. Nem tudom, mi üt belém, de megcsókolom, ő pedig nem lök el magától, hanem gyengéden, ismerkedőn viszonozza azt.


Elvesztem. Kezem becsúszik trikója alá és izmain simít végig ismerkedőn, miközben nem hagyom abba ajkai csókolását, s Yoru sem akar megállítani egyelőre. Nem tudom, miért teszem ezt, de kell. Annyira fel tud húzni azzal, ahogy mindig heccel és célozgat, hogy most hirtelen robban bennem minden és már nem érdekel a később, csak a most. Bagira megszabadít a felsőmtől, majd hanyatt dönt a tatamin, s sajátját is ledobva magáról magasodik fölém, hogy újabb, ám sokkal vadabb csókot követelhessen tőlem. Megkapja.


Végighúz oldalamon, miközben most lassan, ismerkedve indul el nyakamon lefelé apró harapásaival és csókjaival, bejárva vállamat, majd rátérve mellkasomra, s mellbimbómmal kezd játszadozni. Finoman harapja, szívja, vagy csak nyelvével ingerli, míg bal keze végigsimít hasamon, s nekiáll megszabadítani az övemtől. Én is érintem őt, ismerkedőn járom be testét és izmait ujjaimmal, beletúrok hajába, s jólesően meg-megremegek játékától. Szelíd nagymacskaként tornyosul fölém, s nyal végig testemen köldökömtől egészen fülem tövéig, majd bőröm harapdálva vándorol át nyakam másik felére, s újra bejárja nyelvével azt az utat, amit az előbb tett meg, csak most visszafelé. Megborzongok tőle, Yoru pedig egy határozott mozdulattal foszt meg nadrágomtól és alsómtól is szinte egyszerre, hogy félredobva azt telepedhessen újra fölém, s mellbimbómat kezelésbe véve ismét fonja ujjait farkamra. Megfeszülök alatta, elvörösödöm, s ahogy felpillant rám... Tényleg olyan, mint egy bestia, egy igazi párduc.


Nem sokáig kényeztet így, elengedi farkam, majd feláll és síkosítót és óvszert túrva elő nadrágjából dobja azokat mellém, s megszabadul ő is a nadrágjától. Feltérdelek előtte és felpillantva rá, minden gondolkodás nélkül fogadom őt ajkaim közé. Kíváncsi vagyok, milyen az, ha elszabadul benne a bestia. Tudni akarom, milyen az a Yoru, aki val'szeg minden rinya nélkül kenne fel a falra és kefélne addig, míg mozgok. Ezt akarom. Mélyen torkomra engedem őt, ő pedig beletúrva hajamba húz fel magához, hogy megcsókoljon. Feltüzel a vadsága. Fülemhez hajol és belesuttogva harap bele fülcimpámba.

- Ereszkedj négykézlábra! - utasít vágytól rekedtes hangon és elengedi hajam. Megteszem amit kér, míg ő felhúzza magára az óvszert, majd bekeni farkát a síkosítóval, s azt, ami kezén maradt, szétkeni bennem. Mögém helyezkedik, egyik kezével csípőmre fog, míg másikkal beilleszti magát és belém nyomul. Felnyögök, kissé talán fájdalmasan, ám mielőtt leugorhatnék farkáról, Yoru magabiztosan szorít rá csípőmre és tart meg, hogy ne tudjak menekülni. Hátamra csúsztatja kezét, nem mozdul még, csak végigsimít gerincem vonalán, majd lenyom a tatamira és ütemesen kefélni kezd. Nyögök és szűkölök alatta, ahogy mozgása egyre vadabbá és gyorsabbá válik. Hátamra hajol, nyalja és harapja gerincem mentén a bőrt, apró kiáltásokat, élvezettel teli nyögéseket kiváltva belőlem ezzel. Belemarkol hajamba, hátrafeszíti fejemet, miközben tovább kefél, s pillantásunk találkozik a velünk szemben lévő tükörben. A tekintetem vágytól ködös, az övé pedig egy éhes ragadozóét idézi. Erős, heves lökésekkel juttat el a csúcsra, s amint elélvezek alatta, elengedi hajam, majd ráfogva csípőmre tovább kefél, míg ő is el nem sül bennem hangosan, veszettül morogva, mint egy igazi párduc, hátam harapva, végül kihúzódik belőlem. Elnyúlok a tatamin, s abban a pillanatban összegömbölyödve zokogni kezdek. Yoru ijedten fekszik mellém és von karjaiba gyengéden simogatva. Nem tudom hova tenni azt, amit most tettem. Szeretem Nishit, mégis...

- Én... szeretem Nishidát... - küzdök meg a szavakkal.

- Semmi baj, Kazu! - próbál megnyugtatni, de hasztalan. - Én is Asát szeretem, ez nem jelent semmit. Akartad, hogy megdugjalak? - kérdezi, mire csak bólintok. - Élvezted? - Erre is csak igenlő bólintás a válaszom. - Akkor ennyi. Én nem fogom senki orrára kötni, mi történt, a többi pedig csak rajtad múlik. Ha bevallod Nishidának, bevallod, ha nem, akkor nem és továbblépünk rajta. Úgysem lesz legközelebb, mert mindketten szeretjük a yakuzánkat, nincs igazam?

- De - mondom csendesen, majd felülök, hogy elkezdjem rendbe szedni magam. Yoru is így tesz, s amint végzett, összeborzolja hajam. Elmosolyodom, azt hiszem, jobban vagyok és végre megint nyugodt.